27.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 88/17


A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

(2013. december 6.)

az E-18/13. számú

EFTA Felügyeleti Hatóság kontra Izland ügyben

(Kötelezettség teljesítésének szerződő fél általi elmulasztása – 2001/81/EK irányelv – végrehajtás elmulasztása)

2014/C 88/14

Az E–18/13. számú, EFTA Felügyeleti Hatóság kontra Izland ügyben – KÉRELEM annak kimondására, hogy mivel Izland az előírt határidőn belül nem fogadta el az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XX. melléklete 21ar. pontjában hivatkozott jogi aktus (az EGT-megállapodás 1. jegyzőkönyvével az EGT-megállapodáshoz igazított, az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló, 2001. október 23-i 2001/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) végrehajtásához szükséges összes intézkedést, vagy azokat nem jelentette be haladéktalanul az EFTA Felügyeleti Hatóságnak, így nem teljesítette a hivatkozott jogi aktusban és az EGT-megállapodás 7. cikkében foglalt kötelezettségeit – a Carl Baudenbacher elnökből, Per Christiansen (előadó bíró) és Páll Hreinsson bírókból álló Bíróság 2013. december 6-án ítéletet hozott, melynek rendelkező része a következő:

A Bíróság:

1.

Kimondja, hogy Izland azáltal, hogy az előírt határidőn belül nem fogadta el az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás XX. melléklete 21ar. pontjában hivatkozott jogi aktus (az EGT-megállapodás 1. jegyzőkönyvével az EGT-megállapodáshoz igazított, az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló, 2001. október 23-i 2001/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) végrehajtásához szükséges összes intézkedést, vagy nem jelentette be azok elfogadását az EFTA Felügyeleti Hatóságnak, nem teljesítette a hivatkozott jogi aktusban és az EGT-megállapodás 7. cikkében foglalt kötelezettségeit.

2.

Kötelezi Izlandot az eljárás költségeinek viselésére.