12.1.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 9/7


2017. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

EGYSZERŰ PROGRAMOK

Az 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatások

(2017/C 9/06)

1.   Háttér és a felhívás célja

1.1.   Mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések

Az Európai Parlament és a Tanács 2014. október 22-én elfogadta a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1144/2014/EU rendeletet (1). A rendeletet kiegészíti az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (2), alkalmazási szabályait pedig az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet (3) állapítja meg.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések konkrét célkitűzései:

a)

az uniós mezőgazdasági termékek értékei és az uniós termelési módszerekre alkalmazandó magas minőségi követelmények ismertségének növelése;

b)

az uniós mezőgazdasági termékek és bizonyos élelmiszerek versenyképességének és fogyasztásának növelése, illetve azok ismertségének növelése mind az Unión belül, mind pedig azon kívül;

c)

az uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése;

d)

az uniós mezőgazdasági termékek és bizonyos élelmiszerek piaci részesedésének növelése, külön figyelmet fordítva a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező harmadik országbeli piacokra;

e)

a rendes piaci feltételek visszaállítása súlyos piaci zavar, a fogyasztói bizalom elvesztése vagy egyéb konkrét problémák esetén.

1.2.   A Bizottság 2017. évi éves munkaprogramja

A Bizottság 2016. november 9-i végrehajtási határozatával (4) elfogadott, 2017. évi éves munkaprogramja megállapítja a társfinanszírozás odaítélésére vonatkozó részletes feltételeket, valamint a belső piacon és harmadik országokban megvalósítandó egyszerű és összetett programokra irányuló javaslatok tekintetében prioritást élvező intézkedéseket. A munkaprogram a következő weboldalon érhető el:

http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/annual-work-programmes/2017/index_en.htm

1.3.   Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség

Az Európai Bizottság a Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökséget (a továbbiakban: CHAFEA) bízta meg a belső piacon és harmadik országokban végrehajtott, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések bizonyos részeinek irányításával, többek között az egyszerű programok értékelésével.

1.4.   A pályázati felhívás

Ez a pályázati felhívás a 2017. évi éves munkaprogram I. mellékletének az 1. és 2. tematikus prioritás szerinti intézkedésekkel kapcsolatos 1.2.1.1. és 1.2.1.2. szakasza szerinti egyszerű programok, nevezetesen a belső piacon és harmadik országokban megvalósítandó egyszerű programok végrehajtására vonatkozik.

2.   Célkitűzés(ek) – Témák – Prioritások

A 2017. évi éves munkaprogram I. mellékletének 1.2.1.1. és 1.2.1.2. szakasza megállapítja az e pályázati felhívás útján társfinanszírozásban részesítendő intézkedéseket felölelő tematikus prioritásokat (lásd még alább a 6.2. Támogatható tevékenységek szakaszt). Kizárólag az éves munkaprogram e szakaszaiban megadott témának és leírásnak közvetlenül megfelelő javaslatok kerülnek mérlegelésre a finanszírozhatóság szempontjából. E pályázati felhívással következésképpen 8 javaslattéma kerül kihirdetésre. Az e pályázati felhívásra benyújtott pályázatoknak e prioritást élvező témák valamelyikére kell irányulniuk. A javaslattevő szervezetek több pályázatot is benyújthatnak az ugyanazon, prioritást élvező témához tartozó különböző projektekre. Ugyanakkor arra is lehetőségük van, hogy különböző, prioritást élvező témákhoz tartozó különböző projektre nyújtsanak be pályázatokat.

3.   Ütemterv

A benyújtási határidő: 2017. április 20., 17.00 (közép-európai idő szerint).

 

Szakaszok

Dátum és időpont vagy tájékoztató jellegű időtartam

a)

Az ajánlattételi felhívás közzététele

2017.1.12.

b)

A pályázatok benyújtásának határideje

2017.4.20.

c)

Értékelési időszak (indikatív)

2017.4.21. – 2017.8.31.

d)

A Bizottság döntése (indikatív)

2017. október

e)

A pályázók tájékoztatása (indikatív)

2017. október

f)

A szerződés aláírása a tagállammal (indikatív)

2018. január

g)

A tevékenység megkezdésének időpontja (indikatív)

2018.1.1. után

4.   A rendelkezésre álló költségvetés

Az e pályázati felhívás szerinti tevékenységek társfinanszírozására előirányzott teljes becsült költségvetés 85 500 000 EUR. A témánként rendelkezésre álló indikatív összegeket a 6. pontban szereplő „Támogatható tevékenységek” táblázat tartalmazza.

Az összeg akkor áll rendelkezésre, ha az előirányzatok a 2018. évi költségvetésnek az uniós költségvetési hatóság általi elfogadását követően elérhetővé válnak vagy az ideiglenes tizenkettedek rendszerében elérhetők. Az összeg továbbá akkor áll rendelkezésre, ha figyelembe véve az előirányzatok nem differenciált jellegét a következő 3 évre vonatkozó előirányzatok elérhetővé válnak.

A Bizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy ne ossza ki a rendelkezésre álló összes pénzeszközt.

5.   Elfogadhatósági követelmények

A pályázatokat legkésőbb a 3. szakaszban megadott benyújtási határidőig meg kell küldeni.

A pályázatokat a koordinátornak online kell benyújtania a résztvevői portálon (a https://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html oldalon elérhető elektronikus benyújtási rendszeren keresztül).

A fenti követelmények teljesítésének elmulasztása a pályázat elutasítását vonja maga után.

A javaslatokat az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén be lehet nyújtani. A pályázóknak azonban javaslataik összeállítása során figyelembe kell venniük, hogy a szerződéseket a tagállamok kezelik. Következésképpen bátorítjuk a pályázókat, hogy a javaslattevő szervezet(ek) származási országa szerinti tagállam nyelvén (nyelvein) nyújtsák be javaslatukat, kivéve, ha az érintett tagállam kifejezte beleegyezését abba, hogy angol nyelvű szerződést ír alá (5). Amennyiben a javaslat az Európai Unió valamely másik hivatalos nyelvén készül, akkor ajánlott mellékelni hozzá a technikai rész (B. rész) angol nyelvű fordítását a javaslatok értékelésében szakmailag részt vevő független szakértők által végzett felülvizsgálat megkönnyítése érdekében.

6.   Támogathatósági feltételek

6.1.   Támogatható pályázók

Egyszerű programokra vonatkozó javaslatokat kizárólag jogi személyek vagy az alkalmazandó nemzeti jog értelmében jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok nyújthatnak be, ha képviselőik – a 966/2012/EU, Euratom rendelet 131. cikkének (2) bekezdésében említetteknek megfelelően – jogosultak jogi kötelezettségeket vállalni a nevükben, és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében a jogi személyek által kínálttal egyenértékű biztosítékokat képesek nyújtani.

Konkrétabban az alábbi szervezetek és szervek pályázatai fogadhatók el, az 1144/2014/EU rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében említetteknek megfelelően:

i.

egy tagállamban letelepedett és abban a tagállamban az érintett ágazatban vagy ágazatokban reprezentatívnak minősülő szakmai vagy szakmaközi szervezetek és különösen az 1308/2013/EU rendelet 157. cikke szerinti szakmaközi szervezetek és az 1151/2012/EU rendelet 3. cikkének 2. pontjában meghatározott csoportosulások, amennyiben azok reprezentatívnak minősülnek az utóbbi rendelet értelmében oltalmat élvező olyan elnevezés vonatkozásában, amelyre az adott program kiterjed;

ii.

az 1308/2013/EU rendelet 152. és 156. cikke szerinti, egy tagállam által elismert termelői szervezetek és termelői szervezetekből álló társulások; vagy

iii.

az agrár-élelmiszeripari ágazatban működő szervek, amelyek célja és tevékenysége az, hogy a mezőgazdasági termékekről tájékoztatást nyújtsanak és promotálják azokat, és amelyeket az érintett tagállam egyértelműen meghatározott, közfeladat ellátására vonatkozó feladattal bízott meg ezen a területen; e szerveknek legalább 2 évvel a 8. cikk (2) bekezdésében említett javaslattételi felhívás időpontja előtt jogszerűen letelepedettnek kell lenniük az adott tagállamban.

A fent említett javaslattevő szervezetek akkor nyújthatnak be javaslatot, ha az érintett ágazat vagy termék tekintetében a 2015. április 23-i (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 1. cikkének (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott alábbi feltételek szerint reprezentatívnak minősülnek:

i.

a valamely tagállamban létrehozott, az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett szakmai vagy szakmaközi szervezetek reprezentatívnak minősülnek a program által érintett ágazat tekintetében:

amennyiben a szervezet legalább a termelők 50 %-át vagy az érintett termék(ek) vagy ágazat forgalmazható termelésének – mennyiséget vagy értéket tekintve – legalább 50 %-át képviseli az érintett tagállamban; vagy

amennyiben a szervezet a tagállam által az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 158. cikkének vagy az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikkének megfelelően elismert szakmaközi szervezet;

ii.

az 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkének 2. pontjában meghatározott és az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett csoportosulások reprezentatívnak minősülnek az 1151/2012/EU rendelet értelmében oltalmat élvező azon elnevezés vonatkozásában, amelyre az adott program kiterjed, amennyiben a csoportosulás az oltalmat élvező elnevezéssel jelölt termék(ek) forgalmazható termelésének – mennyiséget vagy értéket tekintve – legalább 50 %-át képviseli;

iii.

az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett termelői szervezetek vagy termelői szervezetekből álló társulások reprezentatívnak minősülnek a program által érintett termék(ek) vagy ágazat tekintetében, amennyiben azokat a tagállam az 1308/2013/EU rendelet 154. vagy 156. cikkének megfelelően vagy az 1379/2013/EU rendelet 14. cikkének megfelelően elismerte;

iv.

az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett, az agrár-élelmiszeripari ágazatban működő szervek annak révén reprezentatívak a program által érintett ágazat(ok) tekintetében, hogy az érintett termék(ek) vagy ágazat képviselői is helyet foglalnak a tagjaik között.

A fenti i. és ii. ponttól eltérve elfogadhatók alacsonyabb küszöbök, amennyiben a javaslattevő szervezet a benyújtott javaslatban igazolja – ideértve a piac szerkezetére vonatkozó bizonyítékokat –, hogy olyan különleges körülmények állnak fenn, amelyek indokolnák, hogy a javaslattevő szervezetet az érintett termék(ek) vagy ágazat tekintetében reprezentatívnak tekintsék.

Javaslatokat egyazon uniós tagállamból egy vagy több javaslattevő szervezet is benyújthat.

Kizárólag az EU-tagállamokban letelepedett jogalanyok által benyújtott pályázatok fogadhatók el.

Nem támogatható jogalanyok: azok a pályázók, akik a javaslatuk (javaslataik) tárgyát képező tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések céljára már részesülnek valamilyen uniós finanszírozásban, nem jogosultak az érintett intézkedésekre vonatkozó, az 1144/2014/EU rendelet értelmében nyújtható uniós finanszírozásra.

A pályázók támogathatóságának értékelése érdekében az alábbi igazoló dokumentumokat kell benyújtani:

magánjogi szervezet: kivonat a hivatalos lapból, létesítő okirat másolata, vagy kivonat kereskedelmi vagy egyesületi nyilvántartásból;

közjogi szervezet: az állami vállalatot létrehozó döntés vagy határozat vagy a közjogi jogi személyt létrehozó más hivatalos dokumentum;

jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok: dokumentumok annak igazolására, hogy képviselőjük (képviselőik) jogosult(ak) jogi kötelezettségeket vállalni a jogalany nevében;

dokumentáció annak igazolására, hogy a pályázó megfelel az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 1. cikkében megállapított, reprezentativitásra vonatkozó kritériumoknak.

6.2.   Támogatható tevékenységek

A javaslatoknak meg kell felelniük az éves munkaprogram II. mellékletében felsorolt támogathatósági feltételeknek, azaz a következő feltételeknek:

a)

a javaslatok csak az 1144/2014/EU rendelet 5. cikkében felsorolt termékekre és rendszerekre terjedhetnek ki;

b)

a javaslatoknak biztosítaniuk kell, hogy az intézkedések végrehajtása az 1144/2014/EU rendelet 13. cikkében említett végrehajtó szervek közreműködésével történjen. A javaslattevő szervezeteknek a legjobb ár-érték arányt és az összeférhetetlenség hiányát biztosítva kell kiválasztaniuk a programok végrehajtásáért felelős szerveket (lásd az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 2. cikkét és a felhívás 11.1. szakaszának e) pontját). A javaslattevő szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a program végrehajtásáért felelős szervet legkésőbb a szerződés aláírásáig kiválasztja (lásd az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 10. cikkét);

c)

amennyiben a javaslattevő szervezet vállalja, hogy a javaslat bizonyos részeit maga hajtja végre, akkor biztosítania kell, hogy az általa végrehajtani tervezett intézkedés költsége nem haladja meg a szokásos piaci árakat;

d)

a javaslatoknak összhangban kell lenniük az érintett termékekre vonatkozó uniós szabályozással, valamint az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt valamennyi rendelkezéssel;

e)

ha valamely közvetített üzenet az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatos információt tartalmaz, akkor a javaslatoknak meg kell felelniük az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében említett szabályoknak;

f)

ha a javaslat eredet vagy márkák említésére irányul, akkor a javaslatnak meg kell felelnie az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet II. fejezetében említett szabályoknak.

A tervezett tevékenységek támogathatóságának értékeléséhez információkkal kell szolgálni az alábbiakra vonatkozóan:

a nemzeti minőségrendszerekre kiterjedő javaslatok esetében dokumentációt kell benyújtani vagy nyilvánosan elérhető forrásokra kell hivatkozni annak bizonyítására, hogy a tagállam elismeri az adott minőségrendszert,

a belső piacra irányuló és a megfelelő étkezési szokásokra vagy a felelős alkoholfogyasztásra vonatkozó üzenetet közvetítő javaslatokban ismertetni kell, miként áll összhangban a javasolt program és annak üzenete(i) a program végrehajtási helye szerinti tagállam vonatkozó nemzeti közegészségügyi szabályozásaival. Az indokolásban hivatkozásokat kell feltüntetni vagy dokumentációval kell szolgálni az állítások alátámasztására.

A javaslatnak ezenkívül meg kell felelnie a 2017. évi éves munkaprogramban megállapított, egyszerű programokra irányuló valamely tematikus prioritásnak. Az alábbiakban a 2017. évi éves munkaprogramnak a 8 megpályázható témát ismertető részletei olvashatók. A szöveg ismerteti a témát, a tervezett összeget, a célkitűzéseket és a várt eredményeket.

Az 1. tematikus prioritás szerinti tevékenységek: egyszerű programok a belső piacon

Témák

Teljes előirányzott összeg

Az év prioritásai, a kitűzött célok és a várt eredmények

1. téma – Az 1144/2014/EU rendelet 5. cikke (4) bekezdésnek a), b) és c) pontja szerinti, az uniós minőségrendszerek ismertségének és elismerésének növelését célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

12 375 000 EUR

A célkitűzés az uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése:

a)

minőségrendszerek: oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM), oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ), hagyományos különleges termék (HKT) és minőségre utaló választható kifejezések;

b)

ökológiai termelési módszer;

c)

a minőségi mezőgazdasági termékek jelölésére az Unió legkülső régiói esetében alkalmazott egyedi logó.

Az uniós minőségrendszerekre irányuló tájékoztatásnyújtási és promóciós programoknak kulcsfontosságú prioritásoknak kell lenniük a belső piacon, mivel ezek a rendszerek szavatolják a termék vagy az alkalmazott termelési folyamat minőségét és jellemzőit a fogyasztók számára, hozzáadott értékkel növelik az érintett termékek értékét, és javítják piaci lehetőségeiket.

Az egyik várt eredmény az uniós minőségrendszerekhez tartozó logók ismertségének növelése az európai fogyasztók körében annak tudatában, hogy egy Eurobarométer tematikus felmérés (440. sz.) szerint az európai fogyasztóknak csupán 20 %-a ismeri az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM), 17 % az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) és 15 % a hagyományos különleges termék jelöléssel (azaz a fő uniós minőségrendszerek jelöléseivel) ellátott termékek logóit. Emellett az európai fogyasztók csupán 23 %-a ismeri az ökológiai gazdálkodásra utaló logót.

A várt végső hatás az uniós minőségrendszerek alatt nyilvántartott uniós agrár-élelmiszeripari termékek versenyképességének és fogyasztásának, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése.

2. téma – Az uniós mezőgazdasági módszerek specifikus jellemzőinek, valamint az uniós mezőgazdasági és élelmiszertermékek és az 1144/2014/EU rendelet 5. cikke (4) bekezdésének d) pontjában említett minőségrendszerek jellemzőinek hangsúlyozását célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

10 125 000 EUR

A célkitűzés az uniós mezőgazdasági termelési módszerek specifikus jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra, a nyomonkövethetőségre, az eredetiségre, a címkézésre, a tápértékekre és egészségügyi vonatkozásokra (beleértve a megfelelő étkezési szokásokat és az elfogadható alkoholtartalmú italok felelős fogyasztását), az állatjólétre, a környezet megóvására és a fenntarthatóságra, valamint a mezőgazdasági és élelmiszertermékek jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel minőségükre, ízükre, sokféleségükre, illetve a hagyományokra.

A várt hatás az uniós mezőgazdasági termékek értékeivel kapcsolatos tudatosság növelése az európai fogyasztók körében, valamint az érintett uniós agrár-élelmiszeripari termékek versenyképességének és fogyasztásának, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése.


A 2. tematikus prioritás szerinti tevékenységek: egyszerű programok harmadik országokban  (6)

Témák

Teljes előirányzott összeg

Az év prioritásai, a kitűzött célok és a várt eredmények

3. téma (*1) – Az alábbi országok közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok: Dél-Korea, Japán, Kína (beleértve Hongkongot és Makaót), Tajvan, a délkelet-ázsiai régió vagy India

14 750 000 EUR

A tájékoztatásnyújtási és promóciós programok célközönségének az adott témánál meghatározott egy vagy több országnak kell lennie.

A programok célkitűzéseinek meg kell felelniük az 1144/2014/EU rendelet 2. cikkében megállapított általános és konkrét célkitűzéseknek.

A várt végső eredmény az érintett uniós agrár-élelmiszeripari termékek versenyképességének és fogyasztásának fokozása, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése az említett célországokban.

4. téma (*1) – Az alábbi országok közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok: Amerikai Egyesült Államok, Kanada vagy Mexikó

11 600 000 EUR

5. téma (*1) – Afrika, a Közel-Kelet országai (*2), Irán vagy Törökország közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

8 450 000 EUR

6. téma (*1) – A 3., 4. és 5. téma alá tartozóktól eltérő földrajzi területeket célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

11 600 000 EUR

7. téma – Tejtermékekre, sertéshústermékekre, vagy e termékek együttesére vonatkozó, bármelyik harmadik országot célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

Az e témában támogatható termékek a sertéshús esetében az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (*3) I. mellékletének XVII. részében felsorolt, a tej és a tejtermékek esetében pedig a rendelet I. mellékletének XVI. részében felsorolt termékek

12 600 000 EUR

8. téma – Marhahústermékekre vonatkozó, bármelyik harmadik országot célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

Az e témában támogatható termékek az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének XV. részében felsorolt termékek

4 000 000 EUR

Amennyiben a javaslattevő szervezet egy program keretében harmadik országok több prioritást élvező régióját kívánja megszólítani, akkor több pályázatot kell benyújtania (témánként egy pályázat). Alternatívaként pályázhat a „Más földrajzi területeket célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok” témában is. Ez a téma a 3–5. témában nem szereplő földrajzi területekre vonatkozik, ugyanakkor a 3–5. témában szereplő, prioritást élvező területek együttesére is irányulhat.

A támogatható tevékenységek típusai

A promóciós és tájékoztatásnyújtási tevékenységek konkrétan az alábbi, az e pályázati felhívás keretében támogatható tevékenységeket foglalhatják magukban:

1.

Projektirányítás

2.

Közönségkapcsolatok

Közönségkapcsolati tevékenységek

Sajtóesemények

3.

Weboldal, közösségi média

Weboldal létrehozása, frissítése, karbantartása

Közösségi média (fiók létrehozása, bejegyzések rendszeres közzététele)

Egyéb (mobilalkalmazások, elektronikus távoktatási platformok, webináriumok stb.)

4.

Hirdetés

Nyomtatott

Tv

Rádió

Internetes

Kültéri

Mozi

5.

Kommunikációs eszközök

Kiadványok, médiakészletek, promóciós áruk

Promóciós videók

6.

Események

Kereskedelmi vásárokon felállított standok

Szemináriumok, műhelytalálkozók, vállalkozások közötti találkozók, képzések szakmabeliek/szakácsok számára, iskolákban folytatott tevékenységek

Éttermi hetek

Rendezvények szponzorálása

Európai tanulmányutak

7.

Az értékesítés helyén folytatott promóció

Kóstolónapok

Egyéb: promóciók kiskereskedői kiadványokban, az értékesítés helyén folytatott reklámozás

Végrehajtási időszak

A társfinanszírozott tevékenység (tájékoztatásnyújtási/promóciós programok) végrehajtási időszaka legalább 1, legfeljebb 3 év.

A javaslatokban meg kell határozni a tevékenység időtartamát.

7.   Kizárási kritériumok

7.1.   Kizárás a részvételből

A pályázókat az alábbiakban ismertetett körülmények bármelyikének fennállása esetén ki kell zárni a pályázati eljárásban való részvételből (7):

a)

csődeljárás, fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt áll, a vagyonát végelszámoló vagy bíróság kezeli, a hitelezőkkel csődegyezséget kötött, üzleti tevékenységét felfüggesztette, vagy a nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely hasonló helyzetben van;

b)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy megszegte a székhelye szerinti ország joga, az ajánlatkérő szerv országának joga, illetve a szerződés teljesítési helye szerinti ország joga alapján fennálló, adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségét;

c)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy súlyos szakmai kötelezettségszegést követett el azáltal, hogy megsértette a szakmai tevékenységére vonatkozó törvényeket, rendeleteket vagy etikai normákat, vagy a szakmai hitelességét befolyásoló, szándékosságra vagy súlyos gondatlanságra utaló jogellenes magatartást tanúsított, beleértve különösen az alábbiakat:

i.

csalárd vagy gondatlan módon félrevezető információt szolgáltatott a kizárási okok fennállásának vagy a kiválasztási szempontok teljesülésének ellenőrzése céljából, vagy a szerződés teljesítése során;

ii.

a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött más gazdasági szereplőkkel;

iii.

szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sértett;

iv.

a közbeszerzési eljárás során megkísérelte befolyásolni az ajánlatkérő szerv döntéshozatali folyamatát;

v.

olyan bizalmas információkat próbált megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban;

d)

jogerős ítélet megállapította, hogy a gazdasági szereplő elkövette az alábbiak valamelyikét;

i.

csalás, az 1995. július 26-i tanácsi jogi aktusban (8) kidolgozott, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikkének értelmében;

ii.

korrupció, az 1997. május 26-i tanácsi jogi aktusban (9) kidolgozott, az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény 3. cikkében és a 2003/568/IB tanácsi kerethatározat (10) 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint, továbbá az ajánlatkérő szerv országának jogában, a gazdasági szereplő székhelye szerinti ország jogában, illetve a szerződés teljesítési helye szerinti ország jogában meghatározott korrupció;

iii.

bűnszervezetben való részvétel, a 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (11) 2. cikkében meghatározottak szerint;

iv.

pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás, a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) 1. cikkében meghatározottak szerint;

v.

terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmények, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (13) 1., illetve 3. cikkében meghatározottak szerint, vagy ilyen bűncselekményre való felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet az említett határozat 4. cikkében foglaltak szerint;

vi.

gyermekmunka vagy az emberkereskedelem egyéb formái, a 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) 2. cikkében meghatározottak szerint;

e)

a költségvetésből finanszírozott valamely szerződés teljesítése során lényeges hiányosságokkal teljesítette a főbb kötelezettségeit, ami a szerződés idő előtti felmondásához, kötbér kivetéséhez vagy más szerződéses szankciókhoz vezetett, vagy amit az engedélyezésre jogosult tisztviselő, az OLAF vagy a Számvevőszék tárt fel az ellenőrzések és vizsgálatok folyamán;

f)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy a 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szabálytalanságot követett el.

7.2.   A támogatás odaítéléséből való kizárás

A pályázókat kizárják a társfinanszírozás odaítélési eljárásában való részvételből, ha a támogatás-odaítélési eljárás során a költségvetési rendelet 107. cikkében szereplő kizárási helyzetek bármelyike vonatkozik rájuk:

a)

valamely, a költségvetési rendelet 106. cikkével összhangban megállapított, kizárást indokoló helyzetben vannak;

b)

az eljárásban való részvétel feltételeként megkövetelt információk tekintetében megtévesztő információt szolgáltattak vagy elmulasztották ezen információk benyújtását a támogatás-odaítélési eljárás során.

A kizárási kritériumok tekintetében vett megfelelés feltüntetése céljából a pályázónak online jelentkezésének benyújtásakor be kell jelölnie a megfelelő jelölőnégyzetet. A társfinanszírozásra kiválasztott valamennyi kedvezményezettnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy a költségvetési rendelet 106. cikkének (1) bekezdésében, illetve a 107–109. cikkében említett helyzetek egyike sem vonatkozik rájuk. A pályázóknak a résztvevői portálon szereplő utasítások szerint kell eljárniuk.

8.   Kiválasztási szempontok

8.1.   Pénzügyi kapacitás

A pályázóknak elegendő mennyiségű, stabil finanszírozási forrással kell rendelkezniük ahhoz, hogy a tevékenység teljes végrehajtási időszaka alatt folytathassák tevékenységüket és részt vehessenek annak finanszírozásában.

A pályázók pénzügyi kapacitása a 966/2012/EU, Euratom költségvetési rendelet követelményeinek megfelelően kerül értékelésre. Az értékelés nem kerül elvégzésre, ha:

a pályázó által igényelt uniós hozzájárulás ≤ 60 000 EUR,

a pályázó közjogi szerv.

A pénzügyi kapacitás értékelésének lehetővé tétele érdekében az alábbi igazoló dokumentumokat kell mellékelni az online pályázathoz:

az utolsó lezárt pénzügyi évre vonatkozó (a mérleget és az eredménykimutatást tartalmazó) éves beszámoló (újonnan létrehozott gazdasági szereplők esetében a beszámoló helyett az üzleti tervet kell benyújtani),

a pénzügyi életképességre vonatkozó, előre kitöltött űrlap, amely összegzi az éves beszámolóból a pályázó pénzügyi kapacitásának értékeléséhez felhasználandó szükséges adatokat.

Továbbá, amennyiben a koordinátor vagy az egyéb kedvezményezett által igényelt uniós hozzájárulás ≥ 750 000 EUR (kedvezményezettenként alkalmazandó küszöbérték):

egy minősített külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, amely igazolja a legutóbbi lezárt pénzügyi év elszámolásait. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a közjogi szervekre.

8.2.   Működési kapacitás

A pályázóknak rendelkezniük kell a tevékenység elvégzéséhez megkövetelt szakmai kompetenciákkal és szakképesítésekkel.

Ennek igazolásaként a javaslat B. részében meg kell adni a következő információkat:

a pályázónak a javasolt tevékenység irányításáért és végrehajtásáért elsődlegesen felelős alkalmazottainak fő profiljai (képesítések és tapasztalatok),

a javaslattevő szervezet(ek) tevékenységi jelentése vagy a 6. pont (lásd fent) szerinti, társfinanszírozásra jogosult tevékenységgel kapcsolatban teljesített tevékenységek ismertetése.

Amennyiben a javaslattevő szervezet vállalja, hogy a javaslat bizonyos részeit maga a szervezet hajtja végre, igazolni kell, hogy a szervezet rendelkezik legalább 3 évnyi tapasztalattal tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések végrehajtása terén.

9.   Odaítélési kritériumok

A pályázat B. része a javaslatnak az odaítélési kritériumok alapján történő értékelésére szolgál.

A projekteknek általában hatékony irányítási struktúrával, világos stratégiával és a várt eredmények pontos leírásával kell rendelkezniük.

Minden egyes javaslat tartalma az alábbi kritériumok és alkritériumok alapján kerül értékelésre:

Kritériumok

Maximális pontszám

Küszöbérték

1.

Uniós dimenzió

20

14

2.

A projekt technikai minősége

40

24

3.

Az irányítás minősége

10

6

4.

Költségvetés és költséghatékonyság

30

18

ÖSSZESEN

100

62

A fent közzétett összesített és/vagy részküszöbértékek alatti pontszámot elérő javaslatok elutasításra kerülnek.

A fő odaítélési kritériumok értékelése során az alábbi alkritériumok figyelembevételére kerül sor:

1.

Uniós dimenzió

a)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája az 1144/2014/EU rendelet 2. cikkében felsorolt általános és konkrét célkitűzések, a rendelet 3. cikkében felsorolt célok, valamint a vonatkozó tematikus prioritás keretében előirányzott prioritások, célkitűzések és várt eredmények tükrében;

b)

a kampány uniós üzenete;

c)

a projekt uniós szintű hatása.

2.

A projekt technikai minősége

a)

a piacelemzés minősége és relevanciája;

b)

a program stratégiájának, célkitűzéseinek és kulcsüzeneteinek megfelelősége;

c)

a tevékenységek megfelelő megválasztása a célkitűzések és a programstratégia tükrében, kiegyensúlyozott kommunikációs szerkezet, a tevékenységek közötti szinergia;

d)

a tevékenységek tömör leírása;

e)

a javasolt értékelési módszerek és mutatók minősége.

3.

Az irányítás minősége

a)

projektszervezési és -irányítási struktúra;

b)

minőség-ellenőrzési mechanizmusok és kockázatkezelés.

4.

Költségvetés és költséghatékonyság

a)

a befektetés megtérülése

b)

a költségvetés megfelelő felosztása a tevékenységek céljait és körét illetően;

c)

a becsült költségek és a teljesítendő feladatok közötti összhang;

d)

a javaslattevő szervezet által megvalósított tevékenységek embernapigényének reális, a projektkoordináció költségeinek becslését is tartalmazó becslése.

Az értékelést követően a támogatható javaslatokat listán jegyzik a nekik tulajdonított pontszámok szerinti sorrendben. A rangsorban a legnagyobb pontszámot elért javaslat vagy javaslatok céljára a költségvetés rendelkezésre állásától függően ítélnek oda társfinanszírozást.

Az e pályázati felhívás 6.2. szakaszában felsorolt, prioritást élvező témák mindegyike esetében külön rangsorolt lista kerül összeállításra.

Amennyiben két (vagy több) javaslat azonos pontszámmal áll egyazon rangsorban, akkor azt a javaslatot (azokat a javaslatokat) választják ki, amely (amelyek) a termékek vagy a célpiacok tekintetében diverzifikációt tesz (tesznek) lehetővé. Ez azt jelenti, hogy két egyenlő pontszámú javaslat közül a Bizottság először azt választja ki, amelynek tartalma (elsősorban a termékek, másodsorban a célpiacok tekintetében) még nincs képviselve a rangsorolt listán. Amennyiben ezt a kritériumot nem lehet alkalmazni, akkor a Bizottság először azt a programot választja ki, amely az egyes odaítélési kritériumok alapján a legmagasabb pontszámot érte el. Elsőként az „uniós dimenzióra” kapott pontokat hasonlítja össze, majd a „technikai minőségre”, végül pedig a „költségvetésre és költséghatékonyságra” kapottakat.

10.   Jogi kötelezettségvállalások

Az értékelést követően a CHAFEA a támogatásra ajánlott javaslatokat listán jegyzi a nekik tulajdonított összpontszámok szerinti sorrendben.

Az 1144/2014/EU rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében az Európai Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el, amelyben meghatározza a kiválasztott egyszerű programokat, az azokon esetlegesen végrehajtandó módosításokat, valamint a kapcsolódó költségvetéseket (odaítélési határozat).

Ez a bizottsági határozat sorolja fel az 1144/2014/EU rendelet 15. cikkének értelmében uniós pénzügyi hozzájárulásban részesítendő kiválasztott programokat. E határozat címzettjei az érintett tagállamok. A kiválasztott egyszerű programok megfelelő végrehajtásáért és az azokkal kapcsolatos kifizetések teljesítéséért az érintett tagállamok felelősek.

Amint a Bizottság elfogadja az említett végrehajtási aktust, továbbítja a kiválasztott programok másolatait az érintett tagállamoknak. A tagállamok késedelem nélkül értesítik az érintett javaslattevő szervezeteket arról, hogy elfogadásra került-e a pályázatuk.

A tagállamok szerződéseket kötnek a programok végrehajtására vonatkozóan a kiválasztott javaslattevő szervezetekkel az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 10. cikkében említett követelményeknek megfelelően. A szerződés részletesen megállapítja a finanszírozás feltételeit és szintjét, valamint a felek kötelezettségeit.

11.   Pénzügyi rendelkezések

11.1.   Általános elvek

a)

A támogatások halmozásának tilalma

Egy tevékenység csak egy támogatást kaphat az EU költségvetéséből.

Az uniós költségvetésből semmilyen körülmények között nem finanszírozható kétszer ugyanaz a költség.

A pályázónak fel kell tüntetnie az uniós finanszírozásból származó azon forrásokat és összegeket, amelyeket ugyanazon fellépés vagy annak egy része tekintetében, illetve működésére (működési támogatás) kapott vagy igényelt, valamint az ugyanazon fellépés tekintetében kapott vagy igényelt egyéb finanszírozást.

b)

A visszamenőleges hatály tilalma

A már végrehajtott tevékenységekhez visszamenőlegesen nem nyújtható támogatás.

c)

Társfinanszírozás

A társfinanszírozás azt jelenti, hogy a tevékenység végrehajtásához szükséges források nem teljes egészében az EU által nyújtott támogatásból fedezettek.

A kiadások fennmaradó része kizárólag a javaslattevő szervezetet terheli.

A kedvezményezett számára tagjai által kifejezetten a tevékenység keretében elszámolható költségekre rendelkezésre bocsátott pénzügyi hozzájárulások engedélyezettek és bevételeknek minősülnek.

d)

Költségvetési egyensúly

A tevékenység becsült költségvetését a pályázati formanyomtatvány A. részében kell feltüntetni. Ebben a bevételeknek és a kiadásoknak egyensúlyban kell lenniük.

A költségvetést euróban kell meghatározni.

Kérjük azokat a pályázókat, akiknél a költségek várhatóan nem euróban fognak felmerülni, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett átváltási árfolyamot alkalmazzák:

http://ec.europa.eu/budget/contracts_grants/info_contracts/inforeuro/inforeuro_en.cfm

e)

Végrehajtási szerződések/alvállalkozók bevonása

Amennyiben a tevékenység végrehajtásához közbeszerzési szerződések (végrehajtási szerződések) odaítélése szükséges, úgy a kedvezményezettnek az összességében legelőnyösebb ajánlat vagy (adott esetben) a legalacsonyabb árajánlatot tartalmazó ajánlat alapján kell odaítélnie a szerződést, kellő gondot fordítva az összeférhetetlenség elkerülésére. A dokumentációt meg kell őriznie az esetleges ellenőrzés esetére.

Amennyiben a javaslattevő szervezet a 2014/24/EU irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 4. pontja szerinti közjogi intézmény, az alvállalkozókat az említett irányelvet átültető nemzeti jogszabálynak megfelelően kell kiválasztania.

Az alvállalkozók bevonásának, azaz olyan konkrét feladatok vagy tevékenységek kiszervezésének, amelyek a javaslatban ismertetett tevékenység részét képezik, meg kell felelnie a végrehajtási szerződésekre alkalmazandó (fent meghatározott) feltételeknek, valamint a következő feltételeknek is:

a tevékenység jellegét és a végrehajtásához szükséges eszközöket figyelembe véve indokoltnak kell lennie,

egyértelműen szerepelnie kell a javaslat technikai és pénzügyi részében.

f)

A kedvezményezettel strukturális kapcsolatban álló jogalanynak minősülő alvállalkozók bevonása

Alvállalkozási szerződések a kedvezményezettel strukturális kapcsolatban álló jogalanyok részére is odaítélhetők, de kizárólag akkor, ha az ár a jogalanynál felmerült tényleges költségekre korlátozódik (azaz haszonkulcs realizálódása nélkül).

Az ilyen jogalanyok által teljesítendő feladatokat egyértelműen meg kell határozni a javaslat technikai részében.

11.2.   A finanszírozás formája

A társfinanszírozás a ténylegesen felmerült elszámolható költségek meghatározott hányadának visszatérítése formájában valósul meg; a visszatérített összeg a tevékenység végrehajtásával kapcsolatos közvetett költségeket fedező (az elszámolható személyzeti költségek 4 %-ával egyenlő összegű) átalánydíjat is tartalmazni fog (15).

Az igényelt támogatás maximális összege

Az uniós támogatás legfeljebb az alábbi maximális társfinanszírozási arányt érheti el:

a belső piacon megvalósítandó egyszerű programok esetében: a program elszámolható költségeinek 70 %-a

a harmadik országokban megvalósítandó egyszerű programok esetében: a program elszámolható költségeinek 80 %-a

az EUMSZ 136. és 143. cikkével összhangban 2014. január 1-jén vagy 2014. január 1-je után pénzügyi támogatásban részesülő tagállamban (16) letelepedett kedvezményezett belső piacon megvalósítandó egyszerű programjai esetében: a program elszámolható költségeinek 75 %-a

az EUMSZ 136. és 143. cikkével összhangban 2014. január 1-én vagy 2014. január 1-je után pénzügyi támogatásban részesülő tagállamban letelepedett kedvezményezett harmadik országokban megvalósítandó egyszerű programjai esetében: a program elszámolható költségeinek 85 %-a

A két legutolsó százalékos számadat azokra a programokra alkalmazandó, amelyekről a Bizottság az előtt a határidő előtt döntést hozott, amikortól kezdve az érintett tagállam már nem részesül ilyen pénzügyi támogatásban.

Következésképpen a becsült költségvetésben szereplő összes elszámolható költség egy részét az uniós támogatástól eltérő forrásokból kell finanszírozni (a társfinanszírozás elve).

Elszámolható költségek

Elszámolható költségek a támogatás kedvezményezettjénél ténylegesen felmerült és az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 4. cikkében feltüntetett valamennyi kritériumnak megfelelő költségek.

Nem elszámolható költségek

Nem elszámolható költségek az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 4. cikkében megállapított feltételeknek nem megfelelő költségek, nevezetesen az alábbiak:

tőkemegtérülés,

adósság- és adósságszolgálati teher,

veszteségekre vagy tartozásokra képzett tartalék,

fizetendő kamat,

kétes tartozások,

árfolyamveszteség,

a Bizottságtól érkező átutalásokra a kedvezményezett bankja által felszámított költségek,

a kedvezményezett által bejelentett, egy másik, uniós támogatásban részesülő tevékenység keretében fedezett költségek. A közvetett költségek különösen nem támogathatók a kedvezményezettnek odaítélt intézkedési támogatás keretében, amennyiben az a kérdéses időszakban már részesül az uniós költségvetésből finanszírozott működési támogatásban,

természetbeni juttatások,

túlzott vagy gondatlan kiadások,

levonható héa,

a tevékenység végrehajtásának felfüggesztése alatt felmerült költségek.

A támogatás végleges összegének kiszámítása

A támogatás végleges összege a program befejezését követően, a kifizetés iránti kérelem jóváhagyása után kerül kiszámításra.

A „támogatás végleges összege” függ attól, hogy a program végrehajtása során mennyire érvényesülnek a megállapodás feltételei.

Az összeget a tagállam az egyenlegkifizetésnek az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 15. cikke szerinti kérelmezése időpontjában számítja ki.

11.3.   Kifizetések

A javaslattevő szervezet előlegfizetés iránti kérelmet nyújthat be az érintett tagállamhoz az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 13. cikkének megfelelően.

Az Unió által nyújtott pénzügyi hozzájárulások időközi kifizetése iránti kérelmeket a javaslattevő szervezetnek a tagállamokhoz az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 14. cikkének megfelelően kell benyújtania.

Az egyenlegkifizetés iránti kérelmeket a javaslattevő szervezetnek a tagállamokhoz az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 15. cikkének megfelelően kell benyújtania.

11.4.   Előzetes biztosíték

Az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet 13. cikkével összhangban az előlegfizetésre azzal a feltétellel kerülhet sor, hogy a javaslattevő szervezet a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (17) IV. fejezetének megfelelően a szóban forgó előleg összegével megegyező biztosítékot nyújtott a tagállam számára.

12.   Nyilvánosság

A kedvezményezetteknek minden olyan tevékenységgel összefüggésben, amelyhez igénybe vették a támogatást, egyértelműen jelezniük kell, hogy az Európai Unió hozzájárult ahhoz.

A kedvezményezettek kötelesek minden kiadványukon, poszterükön, programjukon, valamint a társfinanszírozott projekt keretében létrehozott egyéb termékükön jól láthatóan feltüntetni az Európai Unió nevét és emblémáját.

Az európai embléma grafikai sokszorosításának szabályai az Intézményközi kiadványszerkesztési útmutatóban (18) találhatók.

Ezenkívül az Európai Unió által társfinanszírozott promóciós programok keretében előállított valamennyi vizuális anyagon fel kell tüntetni az „Enjoy it's from Europe” jelmondatot. A jelmondat használatára vonatkozó iránymutatások, valamint a grafikus fájlok az Europa weboldal promóciós oldaláról (19) tölthetők le.

Végül pedig valamennyi írásos anyagon, azaz brosúrán, poszteren, tájékoztató kiadványban, reklámcsíkon, plakáton, sajtóban megjelenő hirdetésben, újságban megjelenő cikkekben, weboldalakon (a kisebb alkalmazások kivételével) szerepelnie kell a támogatási megállapodásban meghatározott feltételek szerinti nyilatkozatnak arról, hogy az adott anyag a szerző véleményét fejezi ki. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az említett írásos anyagokban szereplő információk felhasználását illetően.

13.   Adatvédelem

A pályázati felhívásra történő jelentkezés a személyes adatok (például a társfinanszírozott tevékenységben részt vevő személyek nevének, címének és önéletrajzainak) rögzítésével és feldolgozásával jár. A személyes adatok feldolgozása a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 45/2001/EK rendelettel összhangban történik. Eltérő tájékoztatás hiányában a kérdések és a bekért személyes adatok arra szolgálnak, hogy az ajánlatokat a pályázati felhívás dokumentációja szerint értékelni lehessen, és a végrehajtó ügynökség/a Bizottság vagy a végrehajtó ügynökség/a Bizottság nevében és megbízásából eljáró harmadik felek kizárólag erre a célra fogják őket feldolgozni. Az érintettek az adatvédelmi nyilatkozatból tájékozódhatnak a feldolgozási műveletekkel, a jogaikkal és azok érvényesítésével kapcsolatos további információkról, amely az alábbi résztvevői portálon:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/support/legal_notices.html

valamint az Ügynökség alábbi honlapján került közzétételre:

http://ec.europa.eu/chafea/about/data_protection.html

Kérjük a pályázókat, hogy rendszeresen ellenőrizzék a megfelelő adatvédelmi nyilatkozatot avégett, hogy a javaslatok benyújtási határidejéig vagy azt követően felmerülő esetleges frissítésekről tájékozódjanak. A kedvezményezettek jogilag kötelesek tájékoztatni alkalmazottaikat az Ügynökség által végzendő releváns feldolgozási műveletekről; ennek érdekében az alkalmazottak adatainak az Ügynökség részére történő továbbítása előtt az alkalmazottak rendelkezésére kell bocsátaniuk az Ügynökség által a résztvevői portálon közzétett adatvédelmi nyilatkozatokat; a személyes adatok rögzíthetők a költségvetési rendelet 105a. és 108. cikkében említett, az Európai Bizottság által létrehozott korai felismerési és kizárási rendszerben (EDES) az alkalmazandó rendelkezéseknek megfelelően.

14.   A javaslatok benyújtására vonatkozó eljárás

A javaslatokat az 5. szakaszban megállapított határidőig az elektronikus benyújtási rendszeren keresztül kell benyújtani: http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html

A javaslat benyújtása előtt:

1.

Válasszon ki egy felhívást:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html

2.

Hozzon létre fiókot a javaslat benyújtásához:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/organisations/register.html

3.

Regisztrálja valamennyi partnert a kedvezményezettek nyilvántartásában:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/organisations/register.html

A pályázókat írásban tájékoztatják a kiválasztási eljárás eredményeiről.

A javaslat benyújtásával a pályázók elfogadják az e felhívásban és a benne hivatkozott dokumentumokban foglalt eljárási szabályokat és feltételeket.

A pályázatok benyújtására vonatkozó határidő lejárta után a pályázatok nem módosíthatók. A Bizottság/Ügynökség azonban felveheti a kapcsolatot a pályázóval az elbírálási folyamat során, ha bizonyos részek pontosításra, illetve az elírási hibák javításra szorulnak (20).

Kapcsolattartási pontok

Kérjük, hogy az online benyújtásra szolgáló eszközökkel kapcsolatos kérdéseit küldje az e kérdések megválaszolására létrehozott informatikai ügyfélszolgálathoz a résztvevői portál weboldalán keresztül:

http://ec.europa.eu/research/index.cfm?pg=enquiries

A nem informatikai vonatkozású kérdésekkel a CHAFEA alábbi telefonszámon elérhető ügyfélszolgálata foglalkozik: +352 430136611, e-mail cím: CHAFEA-AGRI-CALLS@ec.europa.eu hétköznaponként 9.30 és 12.00, valamint 14.30 és 17.00 között (közép-európai idő szerint). Az ügyfélszolgálat hétvégénként és munkaszüneti napokon nem áll rendelkezésre.

A gyakran ismételt kérdések a CHAFEA weboldalán kerültek közzétételre:

http://ec.europa.eu/chafea/agri/faq.html

Az e pályázati felhívással kapcsolatos valamennyi levelezésben (pl. tájékoztatás kérésekor vagy pályázat benyújtásakor) egyértelműen hivatkozni kell erre a pályázati felhívásra. Miután az elektronikus adatcsererendszer hozzárendelte a javaslathoz annak azonosító számát, a pályázónak a levelezésekben ezt a számot kell használnia.

A benyújtási határidő lejáratát követően a pályázatot nem lehet módosítani.

Kapcsolódó dokumentumok:

Pályázati útmutató a kapcsolódó mellékletekkel

Pályázati formanyomtatvány

Támogatási mintamegállapodás (egyetlen és több kedvezményezettre vonatkozó változat)


(1)  A Európai Parlament és a Tanács 2014. október 22-i 1144/2014/EU rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 317., 2014.11.4., 56. o.).

(2)  A Bizottság 2015. április 23-i (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről (HL L 266., 2015.10.13., 3. o.).

(3)  A Bizottság 2015. október 7-i (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 266., 2015.10.13., 14. o.).

(4)  A Bizottság 2016. november 9-i végrehajtási határozata a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 2017. évi munkaprogram elfogadásáról (C(2016) 7100 final).

(5)  Ez az információ elérhető lesz az alábbi weboldalon: http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/member-states/index_en.htm

(6)  A régiók összetétele az országok és a régiók ENSZ általi osztályozását követi. A földrajzi területeket alkotó országok listájával kapcsolatos további részletekért lásd: http://unstats.un.org/unsd/methods/m49/m49regin.htm.

(*1)  A programok nem vonatkozhatnak tejre/tejtermékekre, sertéshústermékekre, marhahústermékekre vagy e három termék együttesére. Kiterjedhetnek azonban ezekre, ha más agrár-élelmiszeripari termékekkel kapcsolatosak.

(*2)  A Közel-Kelet „Nyugat-Ázsia” néven is szerepel.

(*3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1308/2013/EU rendelete a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 671. o.).

(7)  A 966/2012/EU, Euratom rendelettel, illetve az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel elfogadott és legutóbb külön-külön az (EU) 2015/1929 rendelettel, illetve az (EU) 2015/2462 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel módosított költségvetési rendelet (106. cikk) és alkalmazási szabályai.

(8)  HL C 316., 1995.11.27., 48. o.

(9)  HL C 195., 1997.6.25., 1. o.

(10)  A Tanács 2003. július 22-i 2003/568/IB kerethatározata a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.).

(11)  A Tanács 2008. október 24-i 2008/841/IB kerethatározata a szervezett bűnözés elleni küzdelemről (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.).

(12)  Az Európai Parlament és a Tanács 2005. október 26-i 2005/60/EK irányelve a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.).

(13)  A Tanács 2002. június 13-i 2002/475/IB kerethatározata a terrorizmus elleni küzdelemről (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.).

(14)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011. április 5-i 2011/36/EU irányelve az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.).

(15)  Felhívjuk a pályázó figyelmét arra, hogy amennyiben működési támogatásban részesül, akkor a közvetett költségek nem számolhatók el.

(16)  E pályázati felhívás közzétételének időpontjában: Görögország.

(17)  A Bizottság 2014. március 11-i 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kifizető ügynökségek és más szervek, a pénzgazdálkodás, a számlaelszámolás, a biztosítékok és az euro használata tekintetében történő kiegészítéséről (HL L 255., 2014.8.28., 18. o.).

(18)  http://publications.europa.eu/code/hu/hu-5000100.htm

(19)  http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/index_en.htm

(20)  A költségvetési rendelet 96. cikke.