2.8.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 231/2


A pénzforgalomban részt vevő euroérmék új nemzeti előlapja

2012/C 231/02

Image

A Belgium által kibocsátott új 2 eurós forgalmi emlékérme nemzeti előlapja

A pénzforgalomban részt vevő euroérmék az egész euroövezetben törvényes fizetőeszközül szolgálnak. A nyilvánosság és a pénzérmékkel foglalkozó összes érdekelt fél tájékoztatása céljából a Bizottság minden új érme rajzolatának jellemzőit közzéteszi (1). A Tanács erre vonatkozó 2009. február 10-i következtetéseinek (2) megfelelően az euroövezetbe tartozó tagállamok és azok az országok, amelyek a Közösséggel létrejött monetáris megállapodás értelmében euroérméket bocsátanak ki, bizonyos feltételek – többek között a kéteurós címletre való korlátozást előíró követelmény – betartása mellett pénzforgalomban részt vevő euro-emlékérméket bocsáthatnak ki. E pénzérmék ugyanazon technikai jellemzőkkel rendelkeznek, mint a többi 2 eurós érme, de nemzeti előlapjukon a megemlékezéshez kapcsolódó, nemzeti vagy európai szinten kiemelkedő szimbolikus jelentéssel bíró rajzolat szerepel.

Kibocsátó ország: Belgium

A megemlékezés tárgya: Az Erzsébet királyné verseny 75. évfordulója

A rajzolat leírása: Az érme belső részén az Erzsébet királyné verseny szimbóluma látható, az Erzsébet királyné bal profilját ábrázoló képmáson elhelyezve. A képmástól balra a mesterjegy, míg jobbra Brüsszel verdejele, Mihály arkangyal sisakos feje látható. A képmás fölött az 1937–2012 évszámok szerepelnek. A képmás alatt a „QUEEN ELISABETH COMPETITION” felirat olvasható. A „BE” országjel a képmás jobb oldalán helyezkedik el.

Az érmét az európai zászló tizenkét csillaga szegélyezi.

Kibocsátandó mennyiség: 5 millió darab

A kibocsátás időpontja: 2012 májusa


(1)  A 2002-ben kibocsátott összes pénzérme nemzeti előlapjával kapcsolatban lásd: HL C 373., 2001.12.28., 1. o.

(2)  Lásd a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2009. február 10-i következtetéseit, valamint a pénzforgalomba szánt euroérmék nemzeti előlapjára és kibocsátására vonatkozó közös iránymutatásokról szóló, 2008. december 19-i bizottsági ajánlást (HL L 9., 2009.1.14., 52. o.).