1

Fellebbezésében a Vialto Consulting Kft. (a továbbiakban: Vialto) az Európai Unió Törvényszéke 2019. június 6‑iVialto kontra Bizottság ítéletének (T‑617/17, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2019:446) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította a TR2010/0311.01‑02/001. hivatkozási számú, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésből (a továbbiakban: szóban forgó szerződés) való kizárásával összefüggésben az Európai Bizottság és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által tanúsított, álláspontja szerint jogellenes magatartás miatt őt állítólagosan ért kár megtérítése iránt benyújtott keresetét.

2

Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek csalással és egyéb szabálytalanságokkal szembeni védelmében a Bizottság által végzett helyszíni ellenőrzésekről és vizsgálatokról szóló, 1996. november 11‑i 2185/96/Euratom, EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 292., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 303. o.) 4. cikke kimondja:

„A helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat a Bizottság szoros együttműködésben készíti elő és folytatja le az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságaival, amelyeket kellő időben értesít az ellenőrzések és vizsgálatok tárgyáról, céljáról és jogi alapjáról, hogy azon hatóságok minden szükséges segítséget biztosíthassanak. Ennek érdekében az érintett tagállam tisztviselői részt vehetnek a helyszíni ellenőrzéseken és vizsgálatokon.

Ezen felül, ha az érintett tagállam úgy kívánja, a helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat a Bizottság és a tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai közösen folytathatják le.”

3

E rendelet 7. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A bizottsági felügyelők a nemzeti közigazgatási tisztviselőkével azonos feltételek mellett és a nemzeti jogalkotásnak megfelelően hozzáférhetnek az érintett vállalkozások minden olyan információjához és dokumentumához, amely a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok megfelelő lefolytatásához szükséges. Ugyanazokat a vizsgálati lehetőségeket vehetik igénybe, mint a nemzeti közigazgatási felügyelők, így különösen másolatot készíthetnek az ügyhöz tartozó okiratokról.

A helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok különösen a következőkre terjedhetnek ki:

[…]

[…]

(2)   Szükség esetén, a Bizottság kérésére a tagállamoknak kell megtenniük a megfelelő óvintézkedéseket a nemzeti jog alapján, különösen azért, hogy megóvják a bizonyítékot.”

4

Az említett rendelet 9. cikkének szövege a következő:

„Amennyiben az 5. cikkben említett gazdasági szereplők ellenállnak a helyszíni ellenőrzésnek vagy vizsgálatnak, az érintett tagállam a nemzeti szabályaival összhangban eljárva olyan segítséget köteles nyújtani a közösségi felügyelőknek, amilyenre azoknak a helyszíni ellenőrzés vagy vizsgálat lefolytatására vonatkozó kötelességük teljesítése érdekében szükségük van.

A nemzeti joggal összhangban a tagállam köteles meghozni mindennemű szükséges intézkedést.”

5

Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) létrehozásáról szóló, 1999. április 28‑i 1999/352/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (HL 1999. L 136., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 200. o.) 2. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A Hivatal a Bizottságra ruházott hatásköröket gyakorolva külső igazgatási vizsgálatokat hajt végre a csalások, a korrupció és az Európai Unió pénzügyi érdekeit károsító minden más jogellenes cselekedet, valamint az Unió rendelkezéseinek bármilyen cselekedet vagy intézkedés általi megsértése elleni küzdelem megerősítése céljából.”

6

Az előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) létrehozásáról szóló, 2007. június 12‑i 1085/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 718/2007/EK bizottsági rendelet (HL 2007. L 170., 1. o.) (1) preambulumbekezdése kimondja:

„Az 1085/2006/EK rendelet (a továbbiakban: az IPA‑rendelet) célja a kedvezményezett országok számára előcsatlakozási eszköz biztosítása és támogatás nyújtása a rendelet II. mellékletéből az I. mellékletbe történő átsorolás és az Európai Unió tagjává válásuk során.”

7

A 718/2007 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a (2), (3) és (4) bekezdés másként nem rendelkezik, az IPA‑rendelet értelmében történő támogatás végrehajtására decentralizált igazgatás vonatkozik, amennyiben a Bizottság egyes intézkedések irányítását a kedvezményezett országra ruházza, míg megtartja az általános költségvetés végrehajtásáért fennálló átfogó végső felelősséget, [az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.)] 53c. cikkével és az EK‑Szerződések vonatkozó rendelkezéseivel összhangban.

Az IPA‑rendelet alapján nyújtandó támogatás alkalmazásakor a decentralizált igazgatás vonatkozik legalább a pályáztatásra, a szerződéskötésre és a kifizetésekre.

[…]”

8

E rendelet 21. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A kedvezményezett ország a következő különböző szerveket és hatóságokat jelöli ki:

[…]

[…]”

9

Az említett rendelet 28. cikke kimondja:

„(1)   Minden egyes IPA‑alkotóelemre vagy ‑programra létrejön egy lebonyolító szervezet, amely az IPA‑rendelet alapján történő támogatás kezelésével és végrehajtásával foglalkozik.

A lebonyolító szervezet a kedvezményezett ország közigazgatásán belüli testület vagy testületek sora.

(2)   A lebonyolító szervezet felelős az érintett program vagy programok hatékony és megbízható pénzgazdálkodás elvével összhangban történő irányításáért és végrehajtásáért. E célból számos további feladatot lát el, amelyek közé tartoznak a következők:

[…]

[…]”

10

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11‑i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 248., 1. o.) 3. cikke értelmében:

„(1)   A Hivatal a 2185/96/Euratom, EK rendelettel a Bizottságra ruházott hatásköröket gyakorolja, hogy helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat folytasson a tagállamokban, valamint – a hatályos együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodásokkal és bármely más hatályos jogi eszközzel összhangban – a harmadik országokban és a nemzetközi szervezeteknél.

[…]

(2)   Az uniós finanszírozásra vonatkozó támogatási megállapodással, határozattal vagy szerződéssel összefüggő csalás, korrupció vagy az Unió pénzügyi érdekeit sértő bármely más jogellenes tevékenység fennállásának megállapítása érdekében a Hivatal a 2185/96/Euratom, EK rendeletben megállapított rendelkezések és eljárások szerint helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat folytathat le a gazdasági szereplőknél.

[…]”

11

E rendelet 11. cikke kimondja:

„(1)   A Hivatal által lefolytatott vizsgálat befejezését követően a Hivatal a főigazgató irányítása alatt jelentést készít. E jelentésben ismertetni kell a vizsgálat jogalapját, a követett eljárási lépéseket, a megállapított tényeket és azok előzetes jogi minősítését, a megállapított tények becsült pénzügyi következményeit, és be kell számolni a 9. cikkben előírt eljárási garanciák tiszteletben tartásáról, valamint a vizsgálat következtetéseiről.

A jelentéshez mellékelni kell a főigazgató arra vonatkozó ajánlásait, hogy szükség van‑e intézkedésekre. Ezen ajánlásokban adott esetben fel kell tüntetni az intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek, illetve az érintett tagállamok illetékes hatóságai által kezdeményezendő fegyelmi, közigazgatási, pénzügyi és/vagy bírósági eljárást, valamint meg kell jelölni különösen a becsült visszakövetelendő összeget, valamint a megállapított tények előzetes jogi minősítését.

[…]

(3)   A külső vizsgálatot követően készített jelentéseket és ajánlásokat, valamint az azokkal összefüggő összes vonatkozó dokumentumot a külső vizsgálatokra vonatkozó szabályoknak megfelelően meg kell küldeni az érintett tagállamok illetékes hatóságainak, valamint szükség esetén a Bizottság illetékes szolgálatainak is.

[…]”

12

Az OLAF digitális kriminalisztikai eljárásokról szóló, 2016. február 15‑i iránymutatása az OLAF személyzete számára (a továbbiakban: OLAF iránymutatás) 4. cikkének (3) és (4) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(3)   A digitális kriminalisztikai művelet megkezdésekor a DES [(az OLAF személyzetének digitális bizonyítékokkal foglalkozó szakértője)]: 1) dokumentálja a kriminalisztikai művelet tárgyát képező valamennyi digitális adathordozót, valamint a fizikai környezetet és az elrendezést, továbbá fotókat készít azokról; 2) leltárt készít a digitális adathordozókról. A leltárt szerepeltetni kell a »digitális kriminalisztikai műveleti jelentésben«, valamint az ahhoz csatolt fényképek között.

(4)   Általában a DES végzi a 4.3. pontban hivatkozott eszközök teljes digitális kriminalisztikai kinyerését. Amennyiben lehetséges, a DES és a vizsgáló előzetesen együtt megvizsgálják ezeket az eszközöket annak eldöntése érdekében, hogy tartalmazhatnak‑e a vizsgálat szempontjából potenciálisan releváns adatokat, és hogy megfelelő‑e a részleges digitális kriminalisztikai kinyerés. Amennyiben igen, a DES a teljes helyett részleges digitális kriminalisztikai kinyerést végezhet. A tartalom rövid ismertetését és a DES által adott hivatkozási számot rögzíteni kell a digitális kriminalisztikai lemezképállomány kinyerése során.”

13

Az OLAF iránymutatásai 8. cikkének (2) és (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   A DES a digitális lemezképállományt a kriminalisztikai laboratóriumban található kriminalisztikai fájlszerverre továbbítja. Az ily módon továbbított fájl a kriminalisztikai munkafájl. A DES‑nek tájékoztatnia kell a vizsgálót, amint a kriminalisztikai munkafájl rendelkezésre áll.

[…]

(4)   Amikor a kriminalisztikai munkafájl rendelkezésre áll, a vizsgáló írásbeli megkereséseket küld a CMS információkérési modulon keresztül a kriminalisztikai munkafájl indexelése céljából, illetve adott esetben a DES vagy a műveleti elemző segítségét kéri a vizsgálat szempontjából releváns adatok azonosításához. Ez utóbbi megkeresésben ismertetnie kell a keresés célját, valamint a vizsgáló által keresett bizonyítékok és/vagy bizonyítékok típusát. A vizsgáló írásbeli megkeresésére válaszul és a vizsgálóval közösen a DES a keresési kritériumoknak megfelelő adatokat nyer ki a digitális kriminalisztikai munkafájlból, amelyekhez a vizsgáló csak olvasás céljából fér hozzá.”

14

A jogvita előzményei – amelyeket a megtámadott ítélet 1–23. pontja ismertet – a jelen eljárás szempontjából a következőképpen foglalhatók össze.

15

A Vialto magyar jog szerint alapított társaság, amely magán‑ és közszférabeli vállalkozásoknak és szervezeteknek nyújt tanácsadási szolgáltatásokat.

16

2011. április 22‑én a Bizottság finanszírozási megállapodást kötött a Török Köztársasággal az előzetes ellenőrzéssel működő decentralizált irányítási rendszer keretében, amely a Török Köztársaság nemzeti programjának részét képezte az előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) „Átmeneti támogatási és intézményfejlesztési alkotóeleme” alapján. A 718/2007 rendelet 21. cikke értelmében kijelölt lebonyolító szervezet a Central Finance and Contracts Unit (CFCU), a török közigazgatás egyik szerve volt.

17

2013. december 17‑én az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítésében (HL 2013/S 244–423607) a „Digitization of Land Parcel Identification System” (mezőgazdasági parcellák azonosító rendszerének digitalizálása) elnevezésű TR2010/0311.01. számú projekt (a továbbiakban: szóban forgó projekt) keretében külső minőségellenőrzési szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos meghívásos eljárásra vonatkozó hirdetményt tettek közzé, az EuropeAid/132338/D/SER/TR. referenciaszámon. A közbeszerzési hirdetményben megjelölt ajánlatkérő szerv a CFCU volt.

18

2014. szeptember 19‑én a szóban forgó közbeszerzési hirdetmény nyomán kötött szerződést az Agrotec SpA által koordinált konzorciumnak (a továbbiakban: konzorcium) ítélték oda, amely öt résztvevőből állt, és amelyek egyike a Vialto volt. A konzorcium megkötötte a CFCU‑val a szóban forgó szerződést.

19

Miután az OLAF a szóban forgó projekt keretében elkövetett korrupció vagy csalás gyanúja miatt vizsgálatot indított, úgy határozott, hogy ellenőrzéseket és helyszíni vizsgálatokat végez a Vialto helyiségeiben (a továbbiakban: helyszíni ellenőrzés).

20

2016. április 7‑én az OLAF két meghatalmazást adott ki, amelyek megjelölték a helyszíni ellenőrzéssel és a digitális kriminalisztikai‑technikai műveletekkel megbízott alkalmazottakat. E meghatalmazások értelmében a helyszíni ellenőrzés a Vialto birtokában lévő, a szóban forgó projekt keretében elkövetett korrupciós és csalási cselekményekben való esetleges közreműködésére vonatkozó bizonyítékok beszerzésére irányult. A digitális kriminalisztikai művelet célja többek között az volt, hogy a Vialto valamennyi, a szóban forgó projekt irányítására használt digitális eszközéről, a Vialto vezetőinek és alkalmazottainak elektronikus levelezéséről, a funkcionális elektronikuslevél‑címekről, valamint a Vialto hálózatában található azon fájlokról vagy mappákról kriminalisztikai másolatot készítsenek, amelyek relevánsak lehetnek a vizsgálat szempontjából.

21

A helyszíni ellenőrzést és a digitális kriminalisztikai műveletet 2016. április 12. és 14. között végezték. Az OLAF minden egyes vizsgálati napról jegyzőkönyvet készített. A 2016. április 14‑ére vonatkozó jegyzőkönyvben megállapítást nyert, hogy a Vialto megtagadta bizonyos információknak az OLAF részére való rendelkezésre bocsátását. A Vialto képviselője valamennyi jegyzőkönyvet aláírta, és esetenként észrevételeket fogalmazott meg.

22

2016. május 6‑i levelében a Vialto panasszal fordult az OLAF‑hoz, amelyben az e jegyzőkönyvekben szereplő bizonyos információkat vitatott, valamint észrevételeket fűzött azokhoz. Az OLAF a panaszára 2016. július 8‑i levelében válaszolt.

23

2016. szeptember 14‑i levelében az OLAF arról tájékoztatta a Vialtót, hogy a szóban forgó projekt tekintetében fennálló korrupció vagy csalás gyanújával kapcsolatos vizsgálat szempontjából érintett személynek minősül, és felhívta arra, hogy tíz napon belül nyújtsa be észrevételeit.

24

2016. szeptember 23‑i levelében a Vialto benyújtotta észrevételeit az OLAF‑nak, és jelezte, hogy az alkalmazandó szabályozásnak megfelelően járt el, valamint tiszteletben tartotta az OLAF‑nak az adataihoz való jogszerű hozzáférésére vonatkozó valamennyi feltételt.

25

2016. szeptember 29‑i levelében a CFCU tájékoztatta az Agrotecet a Vialto helyiségeiben végzett helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról, valamint arról, hogy a Vialto nem járult hozzá ahhoz, hogy az OLAF számára hozzáférést biztosítson a vizsgálat lefolytatása érdekében az utóbbi által kért bizonyos információkhoz. Hozzátette, hogy az OLAF úgy véli, hogy a Vialto magatartásával megsértette a szóban forgó szerződésre alkalmazandó általános feltételeknek (a továbbiakban: általános feltételek) az Európai Unió szervei által végzett vizsgálatokra, ellenőrzésekre és auditokra vonatkozó 25. cikkét. Azt is pontosította, hogy az OLAF a helyzetet a Bizottság illetékes szolgálataival együtt vizsgálja. Mivel a CFCU úgy vélte, hogy az általános feltételek szerint az Agrotec az egyetlen tárgyalópartnere valamennyi szerződéses és pénzügyi kérdésben, arról tájékoztatta e társaságot, hogy megelőző jelleggel felfüggeszti az e társaság által benyújtott számlák kifizetését, legalábbis az OLAF vizsgálatának befejezéséig.

26

2016. október 13‑i levelében a Bizottság Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága (a továbbiakban: „Bővítési” Főigazgatóság) arról tájékoztatta a CFCU‑t, hogy a Vialto az általános feltételek 25. cikkét megsértve megtagadta az OLAF által folytatott vizsgálatban való együttműködést, továbbá felhívta, hogy az általános feltételek alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket, és e vonatkozásban – az említett lehetséges intézkedések egyikeként – irányozza elő az általános feltételek 25. és 35. cikke alapján a szóban forgó szerződés vagy ezen szerződés Vialto által teljesített része végrehajtásának felfüggesztését. Hozzátette, hogy álláspontja szerint a szóban forgó szerződés címén a Vialto részére kifizetett összegek nem finanszírozhatók az uniós költségvetésből, és arra kérte a CFCU‑t, hogy pontosan határozza meg ezen összegeket.

27

2016. november 9‑i levelében az OLAF tájékoztatta a Vialtót vizsgálatának befejezéséről, arról, hogy a vizsgálatot lezáró jelentését megküldték a „Bővítési” Főigazgatóságnak, valamint az általános feltételek Vialto általi súlyos megsértéséből eredő eljárások és szankciók alkalmazásának biztosítása érdekében alkalmazandó intézkedésekkel kapcsolatban részéről e főigazgatóságnak címzett ajánlásokról.

28

2016. november 11‑i levelében a CFCU tájékoztatta az Agrotecet az OLAF vizsgálatának lezárásáról, valamint az OLAF azon következtetéséről, amely szerint a Vialto megsértette az általános feltételek 25. cikkét. A CFCU arról a döntéséről is tájékoztatta az Agrotecet, hogy a Vialtót minden tekintetben kizárja a szóban forgó szerződésből, és hogy folytatja e szerződés végrehajtását, ahelyett hogy követné a „Bővítési” Főigazgatóságnak e szerződést végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó ajánlását. Következésképpen a CFCU felhívta az Agrotecet, hogy haladéktalanul szüntesse meg a Vialto tevékenységeit, és hozza meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Vialtót kizárja a konzorciumból, azaz módosítsa a szóban forgó szerződést.

29

A CFCU‑nak címzett 2016. december 5‑i levelében a Vialto vitatta a szóban forgó szerződésből való kizárását. Érveit a CFCU 2017. január 10‑i levelében elutasította.

30

2016. december 13‑án a CFCU és az Agrotec elfogadta a szóban forgó szerződés módosítását, amelyben törölték a Vialtót a konzorcium tagjainak listájáról, és megállapították annak többek között pénzügyi következményeit.

31

A Törvényszék Hivatalához 2017. szeptember 7‑én benyújtott keresetlevelével a Vialto keresetet indított a Bizottság arra való kötelezése iránt, hogy fizessen a részére 320944,56 euró, illetve 150000 euró kártérítést, kamatokkal növelve, a Bizottság és az OLAF állítólagosan jogellenes magatartásával összefüggésben, a szóban forgó szerződésből való kizárással kapcsolatban állítólag felmerült vagyoni és nem vagyoni károk megtérítése címén.

32

E kereset alátámasztására a Vialto az OLAF magatartásának jogellenességével kapcsolatos két jogalapra hivatkozott, amelyek közül az elsőt a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértésére, a másodikat pedig a megfelelő ügyintézéshez való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, az arányosság elvének és a bizalomvédelem elvének megsértésére alapította. Ezenkívül a Vialto a Bizottság magatartásának jogellenességével kapcsolatos kifogást terjesztett elő, amelyet a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított.

33

A Törvényszék előtti tárgyalás során a Vialto elállt az állított vagyoni kár megtérítése iránti kérelmétől, és az állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár megtérítéseként követelt összeget 25000 euróra, valamint annak kamataira mérsékelte.

34

A megtámadott ítéletben a Törvényszék, miután megállapította, hogy a Bizottság tévesen vitatta hatáskörét, és ennek alapján a kereset elfogadhatóságát, a Vialto által az OLAF és a Bizottság ellen felhozott valamennyi kifogást elutasította.

35

A Törvényszék a megtámadott ítélet 69–73. pontjában mindenekelőtt úgy ítélte meg, hogy azok az adatok, amelyekhez az OLAF alkalmazottai a jelen ügyben hozzáférést kértek, az OLAF vizsgálata szempontjából relevánsnak tekinthetők, és hogy a digitális kriminalisztikai másolat készítése a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottságra ruházott hatáskörök körébe tartozik. Ebből a megtámadott ítélet 74. és 80. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy az OLAF alkalmazottai nem sértették meg e rendelkezést azzal, hogy a Vialtótól az általuk végzendő elemzés céljából ezen adatokhoz hozzáférést kértek.

36

Ezt követően elutasította a Vialto arra vonatkozó érveit, hogy az OLAF megsértette a megfelelő ügyintézéshez való jogot, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, az arányosság elvét és a bizalomvédelem elvét. Ez utóbbi elvet illetően, miután a megtámadott ítélet 114. pontjában emlékeztetett azokra a feltételekre, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valamely jogalany arra hivatkozhasson, az említett ítélet 116. és 117. pontjában megállapította, hogy az adott ügyben az OLAF azt követően tért el – az adatok megszerzésének és kezelésének helyét, valamint az e célból használt adathordozót illetően – a digitális eljárásokról szóló iránymutatásban előírt eljárástól, hogy a Vialto megtagadta az OLAF alkalmazottaitól származó jogszerű adatgyűjtési kérelmek teljesítését. A Törvényszék ebből a fent említett ítélet 118. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy a Vialto nem hivatkozhat a saját érdekében annak ellenére a javára eltérő gyakorlat alkalmazásába vetett jogos bizalom kellően súlyos megsértésére, hogy megtagadta az OLAF alkalmazottaitól származó, a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelő kérelmek teljesítését.

37

Végül, a Törvényszék elutasította a Vialto arra vonatkozó kifogását, hogy a Bizottság megsértette a meghallgatáshoz való jogát, mivel a megtámadott ítélet 122. pontjában egyrészt úgy ítélte meg, hogy a Vialto az OLAF‑nak címzett levelekben előterjesztette a helyszíni ellenőrzéssel kapcsolatos észrevételeit, másrészt pedig ezen ítélet 122. pontjában megállapította, hogy a Vialtónak a vitatott szerződésből való kizárásáról szóló határozatot a CFCU fogadta el, anélkül hogy ez utóbbit kötötte volna a „Bővítési” Főigazgatóság erre vonatkozó állásfoglalása.

38

Következésképpen a Törvényszék teljes egészében elutasította a Vialto keresetét, anélkül hogy megvizsgálta volna a felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti kellően közvetlen okozati összefüggés fennállására, valamint a kár fennállására vonatkozó feltételeket.

39

Fellebbezésében a Vialto azt kéri, hogy a Bíróság:

40

A Vialto kifejti, hogy hatályon kívül helyezés esetén a Bíróság mérlegelésére bízza annak eldöntését, hogy az ügyet visszautalja‑e a Törvényszék elé az ügy érdemében való határozathozatal céljából.

41

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

42

Fellebbezésének alátámasztására a Vialto három jogalapra hivatkozik. E jogalapok közül az első kettőt a Törvényszék által azzal kapcsolatban elkövetett hibákra alapítja, hogy a Törvényszék elutasította azon két kifogást, amelyek közül az első a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértésén, a második pedig a bizalomvédelem elvének megsértésén alapult. A harmadik jogalapot arra alapítja, hogy a Törvényszék hibát követett el, amikor elutasította a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított kifogást.

43

Az első jogalap első és második részében a Vialto arra hivatkozik, hogy a Törvényszék több hibát is elkövetett az OLAF helyszíni ellenőrzés keretében történő, adatokhoz való hozzáférésre és adatgyűjtésre vonatkozó hatáskörével kapcsolatban.

44

Először is, a Törvényszék kétféle módon ferdítette el a tényeket azt megelőzően, hogy a megtámadott ítélet 80. pontjában tévesen arra a következtetésre jutott, hogy az OLAF nem sértette meg a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdését, amikor az OLAF azt kérte a Vialtótól, hogy hozzáférhessen az ezen ítélet 71. pontjában említett adatokhoz.

45

Egyrészt a megtámadott ítélet alapjául szolgáló ügy e rendelkezés a miatt történő megsértésére vonatkozik, hogy az OLAF kérelme ezen adatok gyűjtésére, nem pedig az azokhoz való hozzáférésre vonatkozott.

46

Ez az elferdítés a Törvényszék általi helytelen jogalkalmazáshoz vezetett, mely előbbinek a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében szabályozott hozzáférési jogot úgy kellett volna értelmeznie, hogy az egyrészt az e rendelkezésben említett adatok valamennyi kategóriájára kiterjedő, igen széles körű vizsgálati jogot, másrészt pedig az ellenőrzéssel érintett műveletekkel kapcsolatos adatokra vonatkozó korlátozott gyűjtési jogot foglal magában.

47

Másrészt a Törvényszék elferdítette a tényeket azzal, hogy a megtámadott ítélet 80. pontjában nem állapította meg, hogy a Vialto az OLAF számára a szóban forgó adatokhoz való hozzáférést biztosított. Közelebbről, a Törvényszéknek figyelembe kellett volna vennie az OLAF‑nak az ellenőrzés harmadik napjára vonatkozó jegyzőkönyvéhez csatolt mellékletet, amelyet a Vialto a keresetleveléhez csatolt. Márpedig e dokumentumból kitűnik, hogy ez utóbbi a számviteli rendszeréhez és ügyleteihez való teljes körű hozzáférést biztosított az OLAF számára.

48

Másodszor, a megtámadott ítélet nem indokolta meg a megtámadott ítélet 74. pontjában tett azon megállapítást, amely szerint azok az adatok, amelyek gyűjtését az OLAF kérte, az érintett műveletekkel voltak kapcsolatosak, továbbá szükségesek voltak a helyszíni ellenőrzésnek a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében vett megfelelő lefolytatásához. E megállapítás tehát önkényes.

49

Harmadszor, a megtámadott ítélet 83. pontjában szintén átvett ezen megállapítás téves jogalkalmazást valósít meg, mivel a kulcsszavak alapján történő keresést megelőzően nem tekinthető úgy, hogy az OLAF által kért valamennyi adat, többek között a Vialto két alkalmazottjának teljes levelezése és számítógépének tartalma, valamint a Vialto szerverének egésze és 2012 óta létrejött valamennyi ügyletének másolata kapcsolatot mutat a vizsgálattal érintett műveletekkel, és ahhoz szükséges, és ezért az OLAF azok gyűjtésére jogosult.

50

Negyedszer, a Törvényszék elferdítette a tényeket, amikor a megtámadott ítélet 75. pontjában megállapította, hogy a Vialto csak ezen adatoknak az OLAF helyiségeibe szállítandó adathordozókról történő gyűjtését kifogásolta, noha a Vialto kezdettől fogva és általánosságban ellenezte a vizsgált projekthez nem kapcsolódó adatok gyűjtését.

51

A Bizottság az első jogalap első és második része megalapozatlanként való elutasítását kéri.

52

Először is, nem lehet helyt adni a Vialto által felhozott azon érvnek, amely szerint a Törvényszék elferdítette az első fokon előterjesztett keresetében felhozott, az OLAF‑nak felrótt magatartás jogellenességére vonatkozó, a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogás tartalmát.

53

Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 62. pontjában megállapította, hogy a Vialto azt rója fel az OLAF‑nak, hogy e rendelkezést megsértve a szóban forgó projekttel össze nem függő adatok gyűjtésének lehetőségét igényelte. Ezenkívül a Törvényszék a megtámadott ítélet 75. pontjában kifejtette, hogy a Vialto azt állítja, hogy lehetővé tette az OLAF alkalmazottai számára, hogy valamennyi kért adathoz hozzáférjenek, és csak ezen adatok gyűjtését ellenezte.

54

Következésképpen nem lehet úgy tekinteni, hogy a Törvényszék úgy értelmezte az első fokon előterjesztett keresetet, hogy e kifogás a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének az ezen adatokhoz az OLAF általi hozzáférés iránti kérelem miatti, nem pedig ezen adatok gyűjtése miatti megsértésére vonatkozott.

55

Másodszor, a Vialto azon állítását illetően, amely szerint a Törvényszék elferdítette a tényeket azzal, hogy a megtámadott ítélet 80. pontjában nem állapította meg, hogy a Vialto valamennyi kért adathoz hozzáférést biztosított az OLAF számára, meg kell állapítani, hogy e pontban a Törvényszék által a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan kifejtett érvelés következtetése szerepel, és egyáltalán nem tartalmazza a Vialto magatartásának értékelését. Ebből következik, hogy a fenti állítás e pont téves értelmezésén alapul.

56

Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a Vialto ezzel az állítással a Törvényszéket ilyen következtetés levonására vezető indokokat kívánta vitatni, meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 63–78. pontja nem tartalmaz olyan megállapítást, amely szerint a Vialto megtagadta volna az OLAF‑tól a megtámadott ítélet 71. pontjában említett adatokhoz való hozzáférést.

57

Ezzel szemben a megtámadott ítélet 79. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az OLAF alkalmazottai anélkül fejezték be a helyszíni ellenőrzést és a digitális kriminalisztikai műveletet, hogy a Vialto közölte volna velük azokat az adatokat, amelyek az utóbbi véleménye szerint szakmai titoktartási kötelezettség körébe vagy az általa hivatkozott szerződéses kikötések hatálya alá tartoznak.

58

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következően a fellebbezés jogkérdésekre korlátozódik. Ennélfogva kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére. E tények és bizonyítékok értékelése tehát – az elferdítésük esetét kivéve – nem minősül jogkérdésnek, amelyet mint ilyet fellebbezés keretében a Bíróságnak felül kellene vizsgálnia (2021. február 25‑iDalli kontra Bizottság ítélet, C‑309/19 P, EU:C:2020:133, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Az ilyen elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése. A fellebbező feladata, hogy pontosan megjelölje azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Törvényszék elferdített, és bizonyítania kell azokat az elemzési hibákat, amelyek megítélése szerint ehhez az elferdítéshez vezettek (2020. március 4‑iTulliallan Burlington kontra EUIPO ítélet, C‑155/18 P–C‑158/18 P, nem tették közzé, EU:C:2020:151, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

A Vialto lényegében arra hivatkozik, hogy ha a Törvényszék figyelembe vette volna az OLAF‑nak a helyszíni ellenőrzés harmadik napjára vonatkozó jegyzőkönyvének mellékletét, amelyben szerepelnek az ellenőrzés e napjának lefolyására vonatkozó észrevételei, akkor meg kellett volna állapítania, hogy a Vialto teljes körű hozzáférést biztosított a kért adatokhoz az OLAF számára.

61

Meg kell azonban állapítani, hogy e dokumentum átveszi a Vialto által az ellenőrzés lefolytatásával kapcsolatban tett észrevételeket, így az csupán az ezen eljárásra vonatkozó álláspontjának megállapítását teszi lehetővé. Márpedig a Törvényszék a megtámadott ítélet 75. pontjában kifejtette, hogy a Vialto azt állítja, hogy lehetővé tette az OLAF alkalmazottai számára, hogy valamennyi kért adathoz hozzáférjenek.

62

Ebből következik, hogy a Vialto által felhozott érv alapján nem állapítható meg, hogy a Törvényszék elferdítette a releváns tényeket vagy bizonyítékokat, így ezt az érvet mint megalapozatlant el kell utasítani.

63

Harmadsorban, a megtámadott ítélet 74. pontjában szereplő megállapítás indokolásának hiányát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az indokolási kötelezettség értelmében a Törvényszék nem köteles kimerítő jelleggel, egyenként bemutatni a jogvitában részt vevő felek által megfogalmazott összes érvet, a Törvényszék által adott indokolás ugyanakkor implicit jellegű is lehet, amennyiben lehetővé teszi az érintettek számára, hogy megismerjék azokat az indokokat, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt az érveiknek, illetve a Bíróság számára azt, hogy rendelkezésére álljanak az ahhoz szükséges elemek, hogy felülvizsgálati jogkörét gyakorolni tudja (2020. június 25‑iSatcen kontra KF ítélet, C‑14/19 P, EU:C:2020:492, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 66–73. pontjában kifejtette azokat az indokokat, amelyek alapján úgy ítélte meg, hogy az OLAF által kért adatok az érintett műveletekre vonatkoznak, és a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében szükségesek a helyszíni ellenőrzés megfelelő lefolytatásához.

65

A fent említett pontokból kitűnik, hogy e megállapítás mindenekelőtt e rendelkezés szövegén alapul, amelyből a Törvényszék szerint egyrészt az következik, hogy az OLAF jogosult a vizsgálata tárgyát képező tényekre vonatkozó valamennyi információhoz és dokumentumhoz hozzáférni, valamint a helyszíni ellenőrzésének lefolytatásához szükséges dokumentumokról másolatot készíteni, másrészt pedig az, hogy bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az e célból releváns adatok meghatározása során. A Törvényszék ezt követően az OLAF által a jelen ügyben folytatott vizsgálat céljára és a kért adatokra támaszkodott, amelyek a Törvényszék szerint az említett rendelkezésben említett típusú adatok voltak. Végül a Törvényszék figyelembe vette a digitális kriminalisztikai művelet sajátosságait, többek között annak szükségességét, hogy az adatokat a szóban forgó adatok digitális képeinek elkészítése révén, a vizsgálat szempontjából releváns dokumentumok azonosíthatósága céljából indexeljék.

66

Márpedig ez az indokolás elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye egyrészt a Vialto számára az érvelésének elutasításához vezető okok megértését, másrészt pedig a Bíróság számára felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. A Vialto által hivatkozott, az indokolás elégtelenségére alapított kifogást tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

67

Negyedszer, a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatos állítólagos téves jogalkalmazást illetően meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 74. pontjában úgy ítélte meg, hogy azok az adatok, amelyek gyűjtését az OLAF a jelen ügyben kérte, az érintett műveletekkel voltak kapcsolatosak, továbbá szükségesek voltak a helyszíni ellenőrzés e rendelkezés értelmében vett megfelelő lefolytatásához. Ezenkívül a Törvényszék a megtámadott ítélet 80. pontjában megállapította, hogy az OLAF nem sértette meg e rendelkezést azzal, hogy a Vialtótól ezen adatokhoz elemzésük céljából hozzáférést kért.

68

E vonatkozásban a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bizottsági felügyelők a nemzeti közigazgatási tisztviselőkével azonos feltételek mellett és a nemzeti jogalkotásnak megfelelően hozzáférhetnek az érintett vállalkozások minden olyan információjához és dokumentumához, amely a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok megfelelő lefolytatásához szükséges. E rendelkezés pontosítja, hogy ugyanazokat a vizsgálati lehetőségeket vehetik igénybe, mint a nemzeti közigazgatási felügyelők, így különösen másolatot készíthetnek az ügyhöz tartozó okiratokról. Az említett rendelkezés azt is kimondja, hogy a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok többek között a számítógépes adatokra is vonatkozhatnak.

69

Ezenkívül az 1999/352 határozat 2. cikkének (1) bekezdéséből és a 883/2013 rendelet 3. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a Bizottságra a 2185/96 rendelet által a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok elvégzése céljából ruházott hatáskört az OLAF gyakorolja.

70

E rendelkezések együttes értelmezéséből az következik, hogy helyszíni ellenőrzések során az OLAF alkalmazottai a nemzeti közigazgatási felügyelőkkel azonos feltételek mellett és a nemzeti jogalkotásnak megfelelően hozzáférhetnek minden információhoz, a számítógépes adatokat is beleértve, amelyek a helyszíni ellenőrzés megfelelő lefolytatásához szükségesnek bizonyulnak, és ugyanazokat a vizsgálati lehetőségeket vehetik igénybe, mint a nemzeti közigazgatási felügyelők, így különösen másolatot készíthetnek az ügyhöz tartozó okiratokról.

71

Bár e rendelkezés az OLAF alkalmazottainak az információkhoz való hozzáférését szabályozó feltételeket illetően az érintett tagállam jogára utal, meg kell jegyezni, hogy a Vialto egyáltalán nem állítja, hogy az OLAF megsértette a szóban forgó helyszíni ellenőrzés során alkalmazandó magyar jogszabályokat, és nem terjeszt elő erre vonatkozó érvet.

72

Ezenkívül rá kell mutatni, hogy a Vialto nem vitatja a Törvényszéknek a digitális kriminalisztikai lemezképállomány létrehozására vonatkozó, a megtámadott ítélet 73. pontjában szereplő megállapításait, amely az említett ítélet 44. pontjában foglalt magyarázatokra utal. Márpedig a Törvényszék e pontokban többek között az OLAF iránymutatásának 4. és 8. cikkére támaszkodva megállapította, hogy ilyen eljárás keretében a digitális adathordozó eszközön tárolt adatokról készült digitális kriminalisztikai lemezképállomány létrehozása arra szolgál, hogy lehetővé tegye az adatok indexálását, mely utóbbi pedig annak lehetővé tételére irányul, hogy egy speciális kriminalisztikai számítógépes program használatával kulcsszavas keresést lehessen végezni az OLAF vizsgálata szempontjából releváns dokumentumok azonosítása céljából.

73

Amennyiben érvelésében a Vialto az egyes digitális adathordozókon található valamennyi adatról készített ilyen digitális kiriminalisztikai lemezképállomány létrehozását az ezen adathordozókon tárolt összes dokumentum másolatának a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében való elkészítésével kívánja azonosítani, hangsúlyozni kell, hogy – amint azt a főtanácsnok az indítványának 78. pontjában megjegyezte – ez az ügylet az említett adatok vizsgálatának keretében csak egy közbenső lépésnek minősül (lásd analógia útján: 2020. július 16‑iNexans France és Nexans kontra Bizottság ítélet, C‑606/18 P, EU:C:2020:571, 63. pont).

74

Így, még ha az ilyen lemezkép műszaki szempontból szükségszerűen magában foglalja is valamennyi szóban forgó adat ideiglenes „másolását” egy olyan szakaszban, amikor relevanciájukat még nem vizsgálták, e művelet a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt, információkhoz való hozzáférés jogának gyakorlása körébe tartozik, mivel kizárólag a vizsgálat szempontjából releváns dokumentumok azonosítására szolgál. Nem tekinthető úgy, hogy ezáltal az OLAF az összes érintett dokumentumról e rendelkezés értelmében másolatot készít. E rendelkezés szövegéből és rendszeréből ugyanis az következik, hogy a felügyelőt a megfelelő dokumentumok másolatának elkészítését illetően megillető jog az információkhoz való hozzáférés jogának gyakorlásától eltérően arra irányul, hogy a felügyelő azon dokumentumok közül, amelyekhez hozzáfért, a vizsgálata céljából relevánsként azonosított egyes dokumentumok másolatait tartósan megőrizze, és e dokumentumok e vizsgálat keretében később felhasználhatók legyenek.

75

E körülmények között úgy tűnik, hogy a Törvényszék jogosan állapíthatta meg, hogy az ilyen digitális kriminalisztikai lemezképállomány létrehozása hozzárendelhető a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján az OLAF‑ra ruházott azon hatáskörhöz, hogy hozzáférjen a helyszíni ellenőrzés megfelelő lefolytatásához szükséges információkhoz és a megfelelő dokumentumokról másolatot készítsen.

76

A Vialto tehát nem bizonyította, hogy téves jogalkalmazást valósít meg a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 74. és 80. pontjában tett azon megállapítása, amely szerint az OLAF által a Vialtóhoz intézett, arra irányuló kérelem, hogy a digitális lemezképállomány elkészítése céljából összegyűjthesse a megtámadott ítélet 71. pontjában említett adatokat, nem ellentétes a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésével.

77

A Vialto által e megállapítás tekintetében hivatkozott, téves jogalkalmazásra alapított kifogást tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

78

Ötödször, a Vialto azon érve, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 75. pontjában elferdítette a tényeket, a megtámadott ítélet 75. pontjának téves értelmezésén alapul, és azt mint megalapozatlant szintén el kell utasítani. A Törvényszék ugyanis ebben a pontban egyszerűen csak azt állapította meg, hogy a Vialto ellenezte az olyan adathordozóról történő adatgyűjtést, amelyet a helyiségeiből ki kell vinni, amit a Vialto nem vitat.

79

Ennélfogva az első jogalap első és második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

80

Az első jogalap harmadik részében a Vialto először is azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 77. pontjában a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása szempontjából irrelevánsként elutasította a szakmai titoktartási kötelezettség tiszteletben tartására és a kereskedelmi partnereivel kötött szerződések kikötéseire alapított érveit. Ezek az érvek relevánsak annak megállapítása szempontjából, hogy az OLAF megsértette a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdését, mivel azt támasztják alá, hogy a Vialto által a vizsgálathoz nem kapcsolódó adatgyűjtéssel kapcsolatban tett fenntartások igazoltak voltak. Mindazonáltal a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a Vialtónak bizonyítania kellett volna, hogy az ilyen fenntartások megfogalmazása nem minősül joggal való visszaélésnek.

81

Másodszor, a Törvényszék elferdítette a keresetet, amikor a megtámadott ítélet 79. pontjában úgy ítélte meg, hogy nem lehet úgy tekinteni, hogy az OLAF arra kényszerítette, hogy sértse meg szakmai titoktartási kötelezettségét vagy a kereskedelmi partnereivel kötött szerződések kikötéseit, jóllehet egyáltalán nem állította, hogy az OLAF arra kényszerítette, hogy így járjon el.

82

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság az első jogalap harmadik részét mint részben elfogadhatatlant és részben hatástalant, valamint mindenesetre mint megalapozatlant utasítsa el.

83

A megtámadott ítélet 77. pontjában szereplő téves jogalkalmazást illetően rá kell mutatni, hogy a Törvényszék e pontban megállapította, hogy a Vialto azon érvei, amelyek a szakmai titoktartási kötelezettségen és a kereskedelmi partnereivel szemben vállalt szerződéses kötelezettségeken alapulnak, nem relevánsak az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása szempontjából, mivel azok annak a Vialto által történő megtagadásának igazolására irányulnak, hogy az OLAF által kért bizonyos adatokat közöljön az OLAF‑fal, nem pedig annak az OLAF‑fal vagy a Bizottsággal szembeni kifogásolására, hogy azok kellően súlyosan megsértettek egy magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályt.

84

Ebben az összefüggésben a Vialto azon érve, amely szerint köteles volt bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy a bizonyos adatoknak az OLAF általi gyűjtésével kapcsolatban általa közölt fenntartások nem minősülnek joggal való visszaélésnek, nem alkalmas annak alátámasztására, hogy az első fokon a szakmai titoktartási kötelezettségre és a kereskedelmi partnereivel szemben tett szerződéses kötelezettségvállalásokra vonatkozóan előterjesztett érvek alkalmasak voltak a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének bizonyítására. Következésképpen ez az érv hatástalan.

85

Ugyanez vonatkozik a keresetlevélnek a Vialto által hivatkozott elferdítésére is. Ugyanis, még ha feltételezzük is, hogy – amint azt a Vialto állítja – a Törvényszék elferdítette az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetet, amikor úgy ítélte meg, hogy a megtámadott ítélet 79. pontjában válaszolnia kell az e társaság által fel nem hozott azon érvre, amely az OLAF által rá gyakorolt, a szakmai titoktartási kötelezettség és a kereskedelmi partnereivel szemben tett szerződéses kötelezettségvállalások megsértésére kötelező kényszeren alapul, az ilyen hiba nem kérdőjelezheti meg a Vialto által első fokon előterjesztett első kifogás elutasítását.

86

Márpedig a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Törvényszék valamely határozatában a teljesség kedvéért kifejtett indokok ellen irányuló kifogások nem vezethetnek e határozat hatályon kívül helyezéséhez, ezért azok hatástalanok (2021. február 25‑iDalli kontra Bizottság ítélet, C‑615/19 P, EU:C:2021:133, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87

Ennélfogva az első jogalap harmadik részét mint hatástalant el kell utasítani, és e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

88

Második jogalapjával a Vialto számos érvet hoz fel annak alátámasztására, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 118. pontjában tévesen állapította meg, hogy a jelen ügyben az OLAF alkalmazottai nem sértették meg a bizalomvédelem elvét.

89

Először is, a megtámadott ítélet indokolása elégtelen, mivel nem fejti ki, hogy a jelen ügyben miért nem teljesül a bizalomvédelem elvére való hivatkozáshoz szükséges három feltétel egyike.

90

Másodszor, a megtámadott ítélet 118. pontja téves jogalkalmazást tartalmaz, mivel figyelmen kívül hagyja az alanyi jogokat vagy hasonló előnyöket biztosító jogszerű közigazgatási aktus visszaható hatályú visszavonását tiltó ítélkezési gyakorlatot. Az OLAF tisztviselői által az ellenőrzés lefolytatására irányuló eljárást illetően az ezen ellenőrzés első napján nyújtott biztosítékok ugyanis jogszerűek voltak. A Vialto e tekintetben kifejti, hogy az OLAF iránymutatásától való eltérés nem minősül a 2185/96 rendelet megsértésének. Következésképpen az OLAF tisztviselői nem vonhatták vissza utólagosan e biztosítékokat, és nem követelhették, hogy ezen ellenőrzést úgy folytassák le, mintha ilyen biztosítékokat soha nem nyújtottak volna.

91

Egyébiránt a közigazgatási aktus visszaható hatályú visszavonása akkor is tilos, ha azt jogellenesnek kell tekinteni.

92

Harmadszor, az Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 118. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Vialto nem hivatkozhat a javára eltérő gyakorlat alkalmazásába vetett jogos bizalom megsértésére, annak ellenére, hogy megtagadta az OLAF alkalmazottaitól származó, a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelő kérelmek teljesítését. Konkrétabban, e pont megfogalmazása azt a benyomást kelti, hogy a Vialto rosszhiszeműen járt el. Ezenkívül, mivel az OLAF alkalmazottainak kérelmei nem feleltek meg e rendelkezésnek, teljes mértékben jogszerű volt, hogy megtagadta e kérelmek teljesítését. Ha az OLAF alkalmazottai úgy vélték volna, hogy magatartásával a Vialto jogellenesen járt el, vagy akadályozta a vizsgálatot, a 2185/96 rendelet 4. és 9. cikkének megfelelően kötelesek lettek volna támogatást kérni a nemzeti hatóságoktól. Márpedig az OLAF alkalmazottai úgy döntöttek, hogy ezen eljárás lefolytatása nélkül befejezik a vizsgálatot.

93

A Bizottság azt állítja, hogy a második jogalap részben elfogadhatatlan, illetve mindenképpen megalapozatlan.

94

Először is, a megtámadott ítélet indokolásának hiányát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak a jelen ítélet 63. pontjában idézett állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az indokolási kötelezettség értelmében a Törvényszék nem köteles kimerítő jelleggel, egyenként bemutatni a jogvitában részt vevő felek által megfogalmazott összes érvet, hiszen a Törvényszék által adott indokolás implicit jellegű is lehet, amennyiben lehetővé teszi az érintettek számára, hogy megismerjék azokat az indokokat, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt az érveiknek, illetve a Bíróság számára azt, hogy rendelkezésére álljanak az ahhoz szükséges elemek, hogy felülvizsgálati jogkörét gyakorolni tudja.

95

A jelen ügyben, azon feltételeknek a megtámadott ítélet 114. pontjában való felidézését követően, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valamely személy a bizalomvédelem elvére hivatkozhasson, a Törvényszék az említett ítélet 116. pontjában megállapította, hogy a jelen esetben az OLAF azt követően egyezett bele az adatok megszerzésének és kezelésének helyét, valamint az e célból használt adathordozót illetően a digitális eljárásokról szóló iránymutatásban előírt eljárástól való eltérésbe, hogy a Vialto megtagadta az OLAF tisztviselőitől származó adatgyűjtési kérelmek teljesítését. Ezenkívül az említett ítélet 117. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy az OLAF a 2185/96 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján jogosan férhetett hozzá azokhoz az adatokhoz, amelyekhez való hozzáférést a Vialto tőle megtagadta. A Törvényszék ebből a fenti ítélet 118. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy a Vialto nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének – a javára eltérő gyakorlat alkalmazásába általa vetett jogos bizalom – kellően súlyos megsértésére annak ellenére, hogy nem adott helyt az OLAF tisztviselői által a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően megfogalmazott kérelmeknek.

96

Ily módon a megtámadott ítélet 113–118. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Vialto nem hivatkozhatott megalapozottan egy olyan megállapodás alkalmazásába vetett jogos bizalomra, amely kapcsán úgy döntött, hogy annak nem tesz eleget.

97

Márpedig ez az indokolás elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye a Vialto számára azon indokok megértését, amelyek miatt az érvelését elutasították, a Bíróság számára pedig felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. A Vialto által hivatkozott, az indokolás elégtelenségére alapított kifogást tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

98

Másodszor, ami a Vialtónak a Bíróság jogkeletkeztető aktusok visszavonásának feltételeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatára alapított érvét illeti, elegendő megállapítani, hogy erre az érvre a Vialto az elsőfokú eljárásban nem hivatkozott.

99

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az első alkalommal a Bíróság előtti fellebbezési eljárás keretében előterjesztett jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani. A fellebbezési eljárás keretében a Bíróság hatásköre ugyanis a Törvényszék előtt megvitatott jogalapok ezen utóbbi általi értékelésének vizsgálatára korlátozódik. Márpedig, ha valamely félnek megengednék, hogy ennek keretében olyan jogalapot hozzon fel, amelyet a Törvényszék előtt nem terjesztett elő, az azt jelentené, hogy e fél a Törvényszék által eldöntött jogvitán túlterjedő jogvitával fordulhatna a Bírósághoz, amelynek hatásköre a fellebbezési eljárásban korlátozott (2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

100

Következésképpen ezt az érvet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

101

Harmadszor, ami a Vialto azon érvét illeti, amely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 118. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Vialto nem hivatkozhat annak ellenére a javára eltérő gyakorlat alkalmazásába vetett jogos bizalom megsértésére, hogy megtagadta az OLAF alkalmazottainak a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelő kérelmeinek teljesítését, rá kell mutatni, hogy amikor a Törvényszék ily módon arra utal, hogy a Vialto megtagadta bizonyos információk közlését, jóllehet arra kötelezettséget vállalt, hallgatólagosan ugyan, de szükségképpen kimondta, hogy a Vialto nem hivatkozhat az olyan megállapodás alkalmazásába vetett jogos bizalomra, amely tekintetében úgy döntött, hogy annak nem tesz eleget.

102

Márpedig meg kell állapítani, hogy a Vialto azon magatartása, hogy megtagadta az OLAF alkalmazottaival szemben az ilyen megállapodás keretében tett kötelezettségvállalásoknak való megfelelést, lehetetlenné tette e megállapodás alkalmazását, így a Vialto ezt követően nem hivatkozhat az e megállapodás alkalmazásába vetett jogos bizalomra.

103

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 118. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Vialto nem hivatkozhat megalapozottan egy olyan megállapodás alkalmazásába vetett jogos bizalomra, amely tekintetében úgy döntött, hogy annak nem tesz eleget.

104

A Vialto azon érvét, amely szerint a megtámadott ítélet 118. pontja téves jogalkalmazást valósít meg, mint megalapozatlant el kell utasítani.

105

Negyedszer, ami a Vialto azon érvét illeti, amely szerint a megtámadott ítélet 118. pontjának megfogalmazása azt a benyomást kelti, hogy a Vialto rosszhiszeműen járt el, meg kell állapítani, hogy ez az érv a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul, mivel az említett pont nem tartalmaz ilyen értelmű megállapítást, ezért azt mint megalapozatlant el kell utasítani.

106

Ötödször, ami a Vialto azon érvét illeti, amely szerint az OLAF alkalmazottai általi adatgyűjtésre vonatkozó kérelem nem felelt meg a 2185/96 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének, a Vialto által felhozott első jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy ezt az érvet is mint megalapozatlant el kell utasítani.

107

Hatodszor, ami a Vialtónak a 2185/96 rendelet 4. és 9. cikkére alapított érvét illeti, meg kell állapítani, hogy a Vialto az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő ilyen érvet, így azt a Bíróságnak a jelen ítélet 99. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

108

A fentiekre tekintettel a második jogalapot mint részben elfogadhatatlant, részben pedig megalapozatlant el kell utasítani.

109

Harmadik jogalapjával a Vialto arra hivatkozik, hogy a Törvényszék több hibát is elkövetett, amikor a megtámadott ítélet 121–123. pontjában elutasította a meghallgatáshoz való jogának megsértésére vonatkozó érveit.

110

Először is, a megtámadott ítélet 121. pontjában szereplő, arra a tényre vonatkozó megállapítások, hogy a Vialtót az OLAF meghallgatta, egyáltalán nem relevánsak azon kérdés vizsgálata szempontjából, hogy a Bővítési Főigazgatóság megsértette‑e a meghallgatáshoz való jogát.

111

Másodszor, a Törvényszék elferdítette a tényeket, amikor a megtámadott ítélet 94. és 122. pontjában azt állította, hogy az e főigazgatóság által a Vialto tekintetében meghozandó intézkedésekre vonatkozóan kialakított álláspont nem köti a CFCU‑t. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy az ilyen kérelem kötelező volt a CFCU‑ra nézve. Ez nem lehet másként, mivel ugyanez a főigazgatóság finanszírozza a projektet, és így aláírta a szóban forgó szerződést.

112

A tények ilyen elferdítése a Törvényszék helytelen jogalkalmazását eredményezte. Arra a következtetésre kellett volna ugyanis jutnia, hogy a Bővítési Főigazgatóság köteles meghallgatni a Vialtót, mielőtt a szóban forgó szerződésben előírt szükséges intézkedések alkalmazását kéri a CFCU‑tól, figyelemmel arra, hogy a Vialto megsértette szerződéses kötelezettségeit.

113

Harmadszor, a Vialto meghallgatáshoz való jogát e főigazgatóságnak a kérelméhez mellékelt, a szóban forgó szerződés vagy a szerződés Vialto által teljesített része végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó ajánlásával összefüggésben is tiszteletben kellett volna tartania. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen a 2019. április 4‑iOZ kontra EBB ítéletből (C‑558/17 P, EU:C:2019:289) ugyanis kitűnik, hogy a meghallgatáshoz való jogot akkor is tiszteletben kell tartani, ha valamely uniós intézmény nem kötelező ajánlásokat fogalmaz meg.

114

A Bizottság osztja a meghallgatáshoz való jogra vonatkozóan a Törvényszék által végzett elemzést, és a harmadik jogalap megalapozatlanként való elutasítását kéri.

115

Először is, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottságnak meg kellett volna hallgatnia a Vialtót azt megelőzően, hogy ajánlását a CFCU részére megküldte volna, ezt az eljárási szabályt a jelen esetben az OLAF – a Bizottságnak az ajánlást kibocsátó szolgálataként – tiszteletben tartotta.

116

Másodszor a Törvényszék a tények elferdítése nélkül állapította meg, hogy a Bizottság azzal, hogy e tekintetben példálózó jelleggel ajánlásokat fogalmazott meg, egyszerűen felhívta a CFCU‑t arra, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket. A Bizottság által a Vialto tekintetében képviselt álláspont tehát nem bírt kötelező erővel a CFCU‑ra nézve. Az a tény, hogy a Bizottság finanszírozta a projektet, nem teszi kötelező erejűvé az ilyen állásfoglalást.

117

Harmadszor, a 2019. április 4‑iOZ kontra EBB ítéletből (C‑558/17 P, EU:C:2019:289) kitűnik, hogy az ajánlást kibocsátó szerv előtti meghallgatás szubszidiárius jellegű, míg a hangsúly a döntéshozó szerven van. Ezenkívül az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó helyzet eltér a jelen ügyben szóban forgó helyzettől, mivel az első ügyben az ajánlást kibocsátó szerv és a döntéshozó szerv ugyanazon közigazgatási struktúrához tartozott

118

Ami a Törvényszék által a megtámadott ítélet 122. pontjában elkövetett téves jogalkalmazást illeti, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék e pontban úgy ítélte meg, hogy a Bővítési Főigazgatóságot nem terhelte a Vialto azt megelőzően történő meghallgatására vonatkozó kötelezettség, hogy a CFCU elfogadta volna a Vialtót a szóban forgó szerződésből kizáró határozatát, azzal az indokkal, hogy a CFCU e határozatot anélkül hozta meg, hogy kötötte volna a Bővítési Főigazgatóság erre vonatkozó állásfoglalása.

119

A Vialto vitatja ezt a következtetést, azzal érvelve, hogy még ha feltételezzük is, hogy a CFCU az említett határozatot anélkül hozta meg, hogy kötve lett a Bővítési Főigazgatóság erre vonatkozó állásfoglalásához, ez utóbbinak az ilyen állásfoglalás elfogadása előtt meg kellett volna hallgatnia a Vialtót.

120

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy a megfelelő ügyintézés elve magában foglalja többek között mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések vele szemben történő meghozatala előtt meghallgassák.

121

A meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját minden közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (2020. április 4‑iEKSZ kontra De Loecker ítélet, C‑187/19 P, EU:C:2020:444, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

122

Arra is emlékeztetni kell, hogy a meghallgatáshoz való jog a védelemhez való jog részét képezi, amely az uniós jog olyan alapelve, amelyet az arra vonatkozó konkrét szabályozás hiányában is alkalmazni kell. Ezen elv azt a követelményt fogalmazza meg, hogy azoknak a határozatoknak a címzettjeit, akiknek az érdekeit a határozat érezhetően érinti, olyan helyzetbe kell hozni, hogy az e határozatok megalapozása érdekében felhozott terhelő bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat megfelelően ismertethessék (lásd ebben az értelemben: 2016. június 14‑iMarchiani kontra Parlament ítélet, C‑566/14 P, EU:C:2016:437, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

123

Ezenkívül, amint arra a főtanácsnok az indítványának 121. pontjában emlékeztetett, a védelemhez való jog és az annak részét képező meghallgatáshoz való jog megsértését az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megvizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2011. október 25‑iSolvay kontra Bizottság ítélet (C‑110/10 P, EU:C:2011:687, 63. pont).

124

A Bővítési Főigazgatóság szóban forgó állásfoglalását illetően meg kell állapítani, hogy a 718/2007 rendelet 10. cikke az előcsatlakozási támogatás végrehajtásának általános elvei kapcsán kétségkívül előírja, hogy a Bizottság bizonyos tevékenységek decentralizált igazgatását a kedvezményezett országra ruházza, amely vonatkozik legalább a pályáztatásra, a szerződéskötésre és a kifizetésekre. Ezenkívül e rendelet 21. cikke (1) bekezdésének f) pontjából kitűnik, hogy a kedvezményezett ország IPA‑alkotóelemenként vagy programonként egy lebonyolító szervezetet jelöl ki. Ezenkívül az említett rendelet 28. cikkéből következik, hogy a lebonyolító szervezet a kedvezményezett ország közigazgatásán belüli olyan testület vagy testületek sora, amely e támogatás kezelésével és végrehajtásával foglalkozik a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével összhangban, többek között ellátva a pályázati eljárásokkal, támogatás‑odaítélési eljárásokkal és az utóbbiakból eredő szerződések megkötésével kapcsolatos feladatokat (lásd ebben az értelemben: 2013. július 4‑iDiadikasia Symvouloi Epicheiriseon kontra Bizottság és társai végzés, C‑520/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:457, 32. pont).

125

Ebből következik, hogy a decentralizált igazgatás elvének hatálya alá tartozó, harmadik államok által odaítélt és az IPA alapján támogatásban részesíthető közbeszerzési szerződések nemzeti szerződések maradnak, és hogy a szóban forgó közbeszerzési eljárások ajánlattevő vagy nyertes vállalkozásai csak a közbeszerzési eljárásért felelős harmadik állammal állnak jogviszonyban (lásd ebben az értelemben: 2013. július 4‑iDiadikasia Symvouloi Epicheiriseon kontra Bizottság és társai végzés, C‑520/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:457, 34. pont).

126

Mindemellett, amint az a 718/2007 rendelet 10. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, a Bizottság megtartja az általános költségvetés végrehajtásáért fennálló átfogó végső felelősséget, tehát hatáskörrel rendelkezik az uniós finanszírozásból esetlegesen kizárt összegek meghatározására.

127

Márpedig a Bizottságnak az általános költségvetés végrehajtásáért fennálló végső felelősségére tekintettel meg kell állapítani, hogy az a levél, amelyben ez az intézmény azt javasolja a CFCU‑nak, hogy ne dolgozzon a Vialtóval, jelezve, hogy a Vialto részére a szóban forgó projekt keretében fizetett összegek semmilyen esetben sem támogathatók az uniós finanszírozás keretében, észszerűen úgy tekinthető, mint amely a gyakorlatban jelentős hatással lehet a CFCU‑nak a Vialto tekintetében, a szóban forgó szerződés kapcsán hozandó intézkedésekre vonatkozó döntésére, amely az utóbbit hátrányosan érintheti, és amely nem elhanyagolható mértékben meghaladja az egyszerű ajánlástól elvárt hatást.

128

A Bizottság ezen állásfoglalása tehát az érintett gazdasági szereplő számára olyan következményekkel járhat, amelyek miatt lehetővé kell tenni számára, hogy észrevételeket tegyen a neki felrótt magatartás és a szóban forgó szerződéssel kapcsolatban vele szemben meghozandó intézkedések vonatkozásában azt megelőzően, hogy a Bizottság kialakítaná az e kérdésekkel kapcsolatos álláspontját (lásd analógia útján: 2001. július 10‑iIsmeri Europa kontra Számvevőszék ítélet, C‑315/99 P, EU:C:2001:391, 29. pont).

129

A Bizottság ezen állásfoglalását tehát olyan egyedi intézkedésnek kell tekinteni, amely az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében hátrányosan érinti a Vialtót.

130

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 122. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottságot nem terhelte a Vialto meghallgatására vonatkozó kötelezettség azt megelőzően, hogy a CFCU meghozta volna a Vialtót a szóban forgó szerződésből kizáró határozatát.

131

Mindemellett a megtámadott ítélet 121. és 123. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék annak érdekében, hogy elutasítsa a Vialto arra vonatkozó érvét, hogy a Bizottság megsértette a meghallgatáshoz való jogot, arra a körülményre is támaszkodott, hogy a Vialtót a jelen ügyben az OLAF meghallgatta.

132

E tekintetben meg kell állapítani, hogy e körülmény nem teszi lehetővé a Bizottság számára annak megállapítását, hogy eleget tett az érintett személy meghallgatására vonatkozó kötelezettségének.

133

A 883/2013 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének megfelelően ugyanis az OLAF a vizsgálatának befejezését követően vizsgálati jelentést készít, amelyhez mellékelik a főigazgatójának arra vonatkozó ajánlásait, hogy szükség van‑e a vizsgálat folytán intézkedésekre. E rendelet 11. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a külső vizsgálatot követően készített jelentéseket és ajánlásokat, valamint az azokkal összefüggő összes vonatkozó dokumentumot a külső vizsgálatokra vonatkozó szabályoknak megfelelően meg kell küldeni az érintett tagállamok illetékes hatóságainak, valamint szükség esetén a Bizottság illetékes szolgálatainak is.

134

E rendelkezések szövegéből és rendszeréből következik, hogy az a hatóság, amely ezen ajánlások címzettje, köteles saját bizonyítási eljárását lefolytatni és az érintett személyt meghallgatni olyan határozat meghozatalát megelőzően, amely e személy számára sérelmet okozhat.

135

Ebben az összefüggésben az OLAF és a Bizottság között fennálló strukturális kapcsolatok sem mentesíthetik a Bizottságot e kötelezettség alól, lehetővé téve annak megállapítását, hogy ezen intézmény a Vialtót már az OLAF alkalmazottai általi meghallgatása során meghallgatta.

136

Ennélfogva a harmadik fellebbezési jogalapnak helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni annyiban, amennyiben az megalapozatlanság miatt elutasította a Vialto által felhozott, a meghallgatáshoz való jog Bizottság általi megsértésére alapított kifogást.

137

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése szerint az Európai Unió Bírósága a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet maga is érdemben eldöntheti, ha a per állása megengedi, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

138

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az Unió EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az uniós intézménnyel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár tényleges jellege, valamint az intézmény magatartása és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (2021. február 25‑iDalli kontra Bizottság ítélet, C‑615/19 P, EU:C:2021:133, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139

A jelen ügyben a per állása lehetővé teszi a határozathozatalt az első, a Bizottság magatartására vonatkozó feltétel tekintetében.

140

A Vialto által fellebbezésének alátámasztására felhozott harmadik jogalap elemzése keretében kifejtett indokokból ugyanis kitűnik, hogy a Vialto bizonyította, hogy a Bizottság megsértette a meghallgatáshoz való jogot, amely a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogi szabálynak minősül.

141

E jogsértés kellően súlyos jellegét illetően a Vialto arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem dönthetett szabadon úgy, hogy a Vialtónak a projektből való kizárását kéri anélkül, hogy lehetőséget biztosított volna számára a meghallgatásra és a védelemhez való jogának gyakorlására.

142

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, ha valamely uniós intézmény csak jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, vagy egyáltalán nem rendelkezik mozgástérrel, az uniós jog puszta megsértése elegendő lehet e jog olyan kellően súlyos megsértésének megállapításához, amely megalapozhatja az Unió szerződésen kívüli felelősségét (2021. január 20‑iBizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

143

Márpedig, amint az a harmadik jogalap elemzése keretében kifejtett indokokból kitűnik, a Bizottság köteles volt meghallgatni a Vialtót azelőtt, hogy megküldte volna a CFCU‑nak a szóban forgó szerződéssel kapcsolatban a Vialto tekintetében meghozandó intézkedésekről szóló állásfoglalását, így ezen intézmény e tekintetben semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezett.

144

Az ezt meghaladó kérdésekben a per állása nem engedi meg az ügy érdemi eldöntését.

145

Az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának egyéb feltételeit ugyanis a Törvényszék nem vizsgálta.

146

Ezenkívül a megtámadott ítélet 25. és 26. pontjából kitűnik, hogy a Vialto a Törvényszék előtti tárgyaláson igen jelentősen módosította az állítólagosan elszenvedett kár mértékével kapcsolatos álláspontját.

147

A fentiekre tekintettel a Bíróság nem tud kellő bizonyossággal határozni a kár ténylegességéről, valamint a meghallgatáshoz való jog Bizottság általi megsértése és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállásáról.

148

Következésképpen az ügyet határozathozatalra vissza kell utalni a Törvényszékhez.

149

Mivel az ügyet a Bíróság visszautalta a Törvényszék elé, az eljárás költségeiről jelenleg nem kell határozni.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: