–

a Verein für Konsumenteninformation képviseletében M. Poduschka és A. Klauser Rechtsanwälte,

–

a Volkswagen AG képviseletében T. Kustor és S. Prossinger Rechtsanwälte,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében F. Shibli és Z. Lavery, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: B. Lask barrister,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Heller és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 7. cikke 2. pontjának értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a bécsi (Ausztria) székhelyű Verein für Konsumenteninformation (a továbbiakban: VKI) fogyasztói tájokoztatási egyesület és a wolfsburgi (Németország) székhelyű, német jog szerinti részvénytársasági formában működő Volkswagen AG gépjárműgyártó között, a Volkswagen AG‑t azon károkért terhelő felelősség tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelyek a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvernek az osztrák fogyasztók által vásárolt járművekbe történt telepítése miatt keletkeztek.

3

Az 1215/2012 rendelet (15) és (16) preambulumbekezdésének szövege a következő:

4

Az 1215/2012 rendelet „Joghatóság” című II. fejezete tartalmazza többek között az „Általános rendelkezések” című 1. szakaszt és a „Különös joghatóság” című 2. szakaszt. E rendelet ezen 1. szakaszában található 4. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

5

Az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 2. szakaszában szereplő 7. cikkének szövege a következő:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:

[…]

[…]”

6

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.) szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2007. L 199., 40. o.; a továbbiakban: „Róma II” rendelet) „Tisztességtelen verseny és a szabad versenyt korlátozó cselekmények” című 6. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A tisztességtelen versenyt megvalósító cselekményből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog azon ország joga, amelyben az a versenyviszonyokat vagy a fogyasztók kollektív érdekeit sérti vagy sértheti.”

7

A VKI, amelynek alapszabályban meghatározott céljai közé tartozik a fogyasztók perlés céljából rá engedményezett jogainak bíróság előtti érvényesítése, 2018. szeptember 6‑án keresetet indított a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság, Ausztria) előtt a Volkswagen 3611806 euró és járulékai megfizetésére való kötelezése, valamint a Volkswagent a még nem számszerűsíthető és/vagy a jövőben bekövetkező károkért terhelő felelősség megállapítása iránt.

8

Keresetét a VKI a Volkswagen jogellenes károkozás vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény miatti felelősségére alapítja, előadva hogy 574 fogyasztó, aki az alapügyben a VKI‑re engedményezte a perindítás jogát, EA 189 motorral felszerelt új vagy használt gépjárműveket vett Ausztriában, mielőtt 2015. szeptember 18‑án ismertté vált a nyilvánosság előtt, hogy a Volkswagen manipulálta az e gépjárművek kipufogógáz‑kibocsátási értékeire vonatkozó adatokat. A VKI álláspontja szerint e motorok a könnyű személygépjárművek és haszongépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról és a járműjavítási és ‑karbantartási információk elérhetőségéről szóló, 2007. június 20‑i 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2007. L 171., 1. o.) értelmében vett tiltott „hatástalanító berendezéssel” voltak ellátva. Ez egy olyan szoftver, amely lehetővé teszi, hogy próbapadon az előírt határértékeknek megfelelő kipufogógáz‑kibocsátásra kerüljön sor, ám a valós körülmények közötti, tehát az utakon történő használat során a járművek által ténylegesen kibocsátott szennyező anyagok az előírt határértékek többszörösét teszik ki. A Volkswagen az EA 189 motorral felszerelt járművekre csak ennek a kibocsátási értékeket manipuláló szoftvernek a révén tudta megszerezni az uniós szabályozásban előírt típusjóváhagyást.

9

A VKI szerint a járműtulajdonosok kára abban áll, hogy amennyiben tudtak volna e manipulációról, a járműveket vagy egyáltalán nem, vagy csak legalább 30%‑kal alacsonyabb áron vásárolták volna meg. Az érintett járművek kezdettől fogva kellékhibásak voltak, így a piaci értékük és ezért az áruk is jóval alacsonyabb volt a ténylegesen megfizetett vételárnál. A különbözet alkotja a kártérítési jogosultságot megalapozó kárt.

10

A kérdést előterjesztő bíróság joghatóságát illetően a VKI az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára hivatkozik. Az adásvételi szerződés megkötésére, a vételár megfizetésére és a járművek átadására vagy leszállítására minden esetben e bíróság illetékességi területén került sor. A jelen esetben nem pusztán a járművek adásvételéből eredő közvetett kárról, hanem e bíróság joghatóságát megalapozó elsődleges kárról van szó. E kár minden egyes érintett fogyasztó vagyonának csökkenése formájában, legkorábban a járműveknek az átadás helyén, tehát a kérdést előterjesztő bíróság illetékességi területén történő megvételével és átadásával következett be. Ezen a helyen fejtette ki először hatását a Volkswagen jogellenes cselekménye, és okozott közvetlenül kárt a fogyasztóknak.

11

A Volkswagen a VKI keresetének elutasítását kéri, és vitatja a kérdést előterjesztő bíróságnak az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára alapított joghatóságát.

12

E bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy a jelen ügyben érintett járművek ausztriai gépjármű‑viszonteladóknál történt vásárlása és ausztriai leszállítása önmagában elegendő‑e az osztrák bíróságok e rendelkezésen alapuló joghatóságának megállapításához. E bíróság a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, mégpedig közelebbről az 1995. szeptember 19‑iMarinari ítéletből (C‑364/93, EU:C:1995:289, 14. és 15. pont) azt a következtetést vonja le, hogy a közvetlen károsultak csak akkor hivatkozhatnak a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben fennálló joghatóságra, ha a követelésük elsődleges káron, és nem pusztán közvetett káron alapul.

13

E bíróság álláspontja szerint ugyanis az elsődleges kárt az érintett járművek kipufogógáz‑kibocsátási értékeire vonatkozó adatok manipulálását lehetővé tévő szoftver okozta, míg a VKI által hivatkozott, e járművek értékcsökkenéseként jelentkező kár e járművek kellékhibájából eredő közvetett kárnak minősül.

14

E bíróság azt a kérdést fogalmazza meg, hogy a jogellenes károkozásért való felelősség megállapítására alkalmas tények által eredményezett tisztán vagyoni kár megalapozhatja‑e az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti joghatóságot.

15

E bíróság a 2016. június 16‑iUniversal Music International Holding ítélet (C‑12/15, EU:C:2016:449) alapján megállapítja: az alapügyben több körülmény is amellett szól, hogy a vitás kár Németországban következett be. Jóllehet e kár – a VKI állítása szerint – a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftverrel működő járművek Ausztriában történt megvételével és leszállításával következett be, valamennyi kártérítési követelésnek a Volkswagennek felróható és e társaság székhelyén, Németországban elkövetett egy és ugyanazon vétkes cselekmény a ténybeli alapja. Így a hatékony eljárásszervezés szempontjából, különösen a per tárgyának közelségére és a könnyebb bizonyításfelvételre tekintettel a német bíróságok lennének objektíve alkalmasabbak az állítólagos károkért való felelősség tisztázására. A járművek adásvételének és a végső használók – köztük használtjármű‑vevők – részére történő átadásának helyén alapuló joghatóság továbbá a joghatóság előreláthatóságának követelményét sem feltétlenül elégíti ki.

16

A kérdést előterjesztő bíróság végül azt kívánja megtudni, hogy az osztrák bíróságok joghatóságának elismerése összeegyeztethető‑e az 1215/2012 rendeletben előírt különös joghatósági szabályoknak a Bíróság ítélkezési gyakorlata által megkövetelt szigorú értelmezésével.

17

E körülmények között a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni [az 1215/2012 rendelet] 7. cikkének 2. pontját, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között az a »hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett«, valamely tagállam területén annak a helynek tekinthető, ahol a kár bekövetkezett, ha ez a kár kizárólag olyan pénzügyi veszteségből áll, amely a valamely másik tagállamban elkövetett jogellenes károkozás közvetlen következménye?”

18

Írásbeli észrevételeiben a VKI azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, mert az előterjesztett kérdés érdektelen és hipotetikus.

19

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog nemzeti bíróság által kért értelmezése nem mutat összefüggést az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemekkel, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az előterjesztett kérdésekre hasznos választ tudjon adni (lásd többek között: 2020. május 7‑iRina ítélet, C‑641/18, EU:C:2020:349, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatónak kell nyilvánítani, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezése szükséges annak megállapításához, hogy a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik‑e joghatósággal e rendelkezés alapján az alapjogvita eldöntésére.

21

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, akként kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját, hogy amennyiben járművekbe valamely tagállamban a gyártójuk a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert jogellenesen telepített e járművek harmadik személy által másik tagállamban történt megszerzése előtt, úgy a kár bekövetkezésének helye ez utóbbi tagállamban van.

22

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel az 1215/2012 rendelet (34) preambulumbekezdésének megfelelően e rendelet hatályon kívül helyezi a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o., helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o. és HL 2011. L 124., 47. o.), és annak helyébe lép, amely pedig a polgári és kereskedelmi ügyekben az új tagállamoknak az alábbi egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (a továbbiakban: brüsszeli egyezmény) helyébe lépett, a Bíróság által az utóbbi jogi aktusok rendelkezései tekintetében adott értelmezés az 1215/2012 rendeletre vonatkozóan is érvényes, amennyiben ezek a rendelkezések „egyenértékűnek” tekinthetők (2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez a helyzet egyfelől a brüsszeli egyezmény és a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontjával, másfelől az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjával (lásd ebben az értelemben: 2018. május 31‑iNothartová ítélet, C‑306/17, EU:C:2018:360, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Amint azt a Bíróság az e rendelkezésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatában többször is kimondta, „a hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett” fogalma egyaránt utal a kár bekövetkezésének helyére és az e kárt okozó esemény bekövetkezésének helyére, ezért a felperes választásától függően az alperes mind az egyik, mind a másik hely bírósága előtt perelhető (2009. július 16‑iZuid‑Chemie ítélet, C‑189/08, EU:C:2009:475, 23. pont; 2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

A jelen ügyben egyrészt a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a kárt okozó esemény bekövetkezésének helye abban a tagállamban található, amelynek területén a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert az érintett gépjárművekbe telepítették, azaz Németországban.

25

Másrészt a kár bekövetkezésének helyéről szólva azt kell meghatározni, hol van ez a hely az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között, vagyis akkor, ha a hátrányos következmények csak e járművek adásvételét követően jelentkeztek, egy másik tagállamban, jelesül Ausztriában.

26

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság helytállóan emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „a hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett” fogalma nem értelmezhető olyan mértékben kiterjesztő módon, hogy bármilyen olyan helyet magában foglaljon, ahol megjelenhetnek az olyan cselekmény hátrányos következményei, amely egy másik helyen már ténylegesen bekövetkezett kárt okozott. Következésképpen e fogalmat nem lehet úgy értelmezni, hogy olyan helyet foglal magában, ahol a károsult egy másik államban bekövetkezett és általa elszenvedett elsődleges kár következtében – állítása szerint – vagyoni kárt szenvedett (1995. szeptember 19‑iMarinari ítélet, C‑364/93, EU:C:1995:289, 14. és 15. pont; 2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

A Bíróság továbbá a brüsszeli egyezmény 5. cikkének 3. pontjáról megállapította, hogy az e rendelkezés szerinti joghatóságot nem alapozza meg az olyan kár, amely a más személyek mint közvetlen károsultak által elszenvedett, a közvetett károsultat érő későbbi kár helyétől különböző helyen keletkezett elsődleges kárnak csupán közvetett következménye (lásd ebben az értelemben: 1990. január 11‑iDumez France és Tracoba ítélet, C‑220/88, EU:C:1990:8, 14. és 22. pont).

28

A Bíróság azt is kimondta, hogy a későbbi hátrányos következmények nem alapozhatják meg az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti joghatóságot (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Mindemellett az alapeljárásnak a Bíróság rendelkezésére álló irataiból – fenntartva azonban, hogy a tényeket a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie – kitűnik, hogy a VKI által állított kárt az érintett járműveknek az értük a vevő által fizetett vételár és a valós értékük közötti, a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftver telepítése miatti különbségből adódó leértékelődése alkotja.

30

Következésképpen, noha e járművek e szoftver telepítésétől kezdve kellékhibásak voltak, úgy tekinthető, hogy a hivatkozott kár csupán az adásvételükkor, e járművek valós értékénél magasabb áron történt megszerzése folytán keletkezett.

31

Az ilyen kár – amely a járműnek a magát károsultnak állító végső vevő általi megszerzése előtt nem állt fenn – a jelen ítélet 26. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett elsődleges kárnak minősül, nem pedig a más személyek által elszenvedett kár jelen ítélet 27. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett közvetett következményének.

32

Továbbá e kár – a kérdést előterjesztő bíróság álláspontjával ellentétben – nem minősül tisztán vagyoni kárnak sem.

33

Igaz ugyan, hogy az alapügyben a kártérítési kereset az érintett járművek értékének a vételáruk 30%‑ára becsült csökkenése miatti – azaz összegszerűen meghatározható – kártérítés megítélésére irányul. Azonban, amint azt írásbeli észrevételeiben az Európai Bizottság megállapította, az a tény, hogy a kártérítési követelést euró összegben fejezték ki, még nem jelenti azt, hogy a kár tisztán vagyoni kár. Ellentétben ugyanis a 2004. június 10‑iKronhofer ítélet (C‑168/02, EU:C:2004:364), a 2015. január 28‑iKolassa ítélet (C‑375/13, EU:C:2015:37) és a 2018. szeptember 12‑iLöber ítélet (C‑304/17,EU:C:2018:701) alapjául szolgáló ügyekkel, amelyekben pénzügyi befektetések okoztak fizikai javakkal semmiféle kapcsolatban nem álló vagyoncsökkenést az érintetteknek, az alapügy tárgyát járművek, azaz fizikai javak kellékhibája képezi.

34

Így a jelen ügyben nem tisztán vagyoni kárról, hanem inkább minden egyes jármű értékének csökkenéséből eredő kárról van szó, amely azon a tényen alapul, hogy a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftver telepítésének ismertté válásával az ilyen jármű megszerzéséért fizetett vételárnak kellékhibás, és ezért csökkent értékű jármű az ellenszolgáltatása.

35

Tehát az a következtetés fogalmazható meg, hogy kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftverrel működő járművek forgalomba hozatala esetén a végső vevőt érő kár se nem közvetett, se nem tisztán vagyoni kár, és e kár az ilyen járműnek harmadik személytől történő megszerzésekor következik be.

36

Olyan körülmények között, mint amelyekre a jelen ítélet 34. és 35. pontja utal, az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának ilyen értelmezése tiszteletben tartja a joghatósági szabályok előreláthatóságára vonatkozó, e rendelet (15) preambulumbekezdésében írt célkitűzést, mivel a tagállamok egyikében működő gépjárműgyártónak, amely más tagállamokban forgalomba hozandó járműveken végez tiltott manipulációkat, észszerűen számítania lehet arra, hogy ezen államok bíróságai előtt indulnak ellene keresetek (lásd analógia útján: 2015. január 28‑iKolassa ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 56. pont; 2018. szeptember 12‑iLöber ítélet, C‑304/17, EU:C:2018:701, 35. pont).

37

Amennyiben ugyanis az ilyen gyártó tudatosan megszegi a rá nézve kötelező törvényi rendelkezéseket, úgy számítania kell arra, hogy a kár azon a helyen keletkezik, ahol valaki, aki joggal vélhette úgy, hogy az érintett jármű megfelel e rendelkezéseknek, megszerzi e járművet, majd észleli, hogy járműve kellékhibás és csökkent értékű.

38

Ez az értelmezés megfelel az 1215/2012 rendelet (16) preambulumbekezdésében írt, közeli és megfelelő igazságszolgáltatásra vonatkozó célkitűzéseknek is, mivel a keletkezett kár összegének meghatározásához a nemzeti bíróságnak esetleg értékelnie kell azon tagállam piaci feltételeit, amelynek területén e járművet megvették. Márpedig az ezen értékelés elvégzéséhez szükséges bizonyítékokhoz e tagállam bíróságai férhetnek hozzá a legegyszerűbben (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 34. pont).

39

Végül ezen értelmezés megfelel a „Róma II” rendelet (7) preambulumbekezdésében szereplő, koherenciára vonatkozó követelményeknek, mivel e rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerint a tisztességtelen versenyt megvalósító cselekmény miatti ügyben a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol e cselekmény „a versenyviszonyokat vagy a fogyasztók kollektív érdekeit sérti vagy sértheti”. Az olyan cselekmény, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely sértheti a fogyasztók mint csoport kollektív érdekeit, tisztességtelen versenyt megvalósító cselekménynek minősül (2016. július 28‑iVerein für Konsumenteninformation ítélet, C‑191/15, EU:C:2016:612, 42. pont), és ezen érdekeket minden olyan tagállamban sértheti, amelynek területén a fogyasztók a kellékhibás terméket megveszik. Így a „Róma II” rendelet szerint a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol az ilyen terméket megvették (lásd analógia útján: 2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 35. pont).

40

Mindezek alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre az a válasz adandó, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját akként kell értelmezni, hogy amennyiben járművekbe valamely tagállamban a gyártójuk a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert jogellenesen telepített e járművek harmadik személy által másik tagállamban történt megszerzése előtt, úgy a kár bekövetkezésének helye ez utóbbi tagállamban van.

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének 2. pontját akként kell értelmezni, hogy amennyiben járművekbe valamely tagállamban a gyártójuk a kipufogógáz‑kibocsátási értékekre vonatkozó adatokat manipuláló szoftvert jogellenesen telepített e járművek harmadik személy által másik tagállamban történt megszerzése előtt, úgy a kár bekövetkezésének helye ez utóbbi tagállamban van.