–

B. képviseletében kezdetben: D. Andrien és P. Ansay avocats, később: D. Andrien avocat,

–

a centre public d’action sociale de Liège képviseletében kezdetben: M. Delhaye és G. Dubois avocats, később: M. Delhaye és J.‑P. Jacques avocats,

–

a belga kormány képviseletében P. Cottin, C. Pochet és C. Van Lul, meghatalmazotti minőségben, segítőik: C. Piront és S. Matray avocates,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében J. Langer, J. M. Hoogveld, M. K. Bulterman és M. H. S. Gijzen, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Azema és C. Cattabriga, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 5. és 13. cikkének, valamint 14. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet egy harmadik országbeli állampolgár, B. és a centre public d’action sociale de Liège (liège‑i szociális közellátási központ, Belgium; a továbbiakban: CPAS) között az ezen utóbbi által hozott, a B.‑től a szociális ellátást megvonó határozatok tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontja az „illegális [helyesen: jogellenes] tartózkodás” fogalmát a következőképpen határozza meg: „olyan harmadik országbeli állampolgár jelenléte valamely tagállam területén, aki [a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének {Schengeni határ‑ellenőrzési kódex} létrehozásáról szóló, 2006. március 15‑i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet {HL 2006. L 105., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 57., 19. o.}] 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem vagy már nem felel meg”.

4

Ezen irányelv 5. cikke a következőket mondja ki:

„Az irányelv végrehajtása során a tagállamok megfelelő figyelmet fordítanak

[…]

és tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét.”

5

Az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A tagállamok elhalasztják a kitoloncolást:

[…]

6

Ugyanezen irányelv 13. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Az érintett harmadik országbeli állampolgár számára biztosítani kell a hatékony jogorvoslathoz való jogot, hogy illetékes bíróság vagy közigazgatósági hatóság, vagy pártatlan és a függetlenség biztosítékával rendelkező tagokból álló illetékes szerv előtt fellebbezéssel élhessen a kiutasításhoz kapcsolódó, a 12. cikk (1) bekezdésében említett határozatok ellen, vagy kérhesse azok felülvizsgálatát.

(2)   Az (1) bekezdésben említett hatóságnak vagy szervnek hatáskörében áll felülvizsgálni a kiutasításhoz kapcsolódó, a 12. cikk (1) bekezdésében említett határozatokat, beleértve a határozatok végrehajtásának ideiglenes felfüggesztését, kivéve ha a nemzeti jog értelmében az ideiglenes felfüggesztés már érvényben van.”

7

A 2008/115 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 16. és 17. cikk hatálya alá eső helyzet kivételével a tagállamok a harmadik országbeli állampolgárok tekintetében a lehetőségekhez mérten biztosítják az alábbi elvek figyelembevételét a 7. cikknek megfelelően az önkéntes távozásra engedélyezett időszak alatt, valamint azon időszakok alatt, amelyekre a 9. cikknek megfelelően a kitoloncolást elhalasztották:

8

A loi organique du 8 juillet 1976 des centres publics d’action sociale (a szociális közellátási központokról szóló, 1976. július 8‑i alkotmányos törvény) 57. cikke 2. §‑a alapjogvita tényállása megvalósulásának időpontjában hatályos változata a következőket írja elő:

„A jelen törvény egyéb rendelkezéseitől eltérően a szociális közellátási központ feladata a következőkre korlátozódik:

[…]

Az a külföldi, aki azt állítja magáról, hogy menekült, és aki ennek elismerése iránt kérelemmel élt, jogellenesen tartózkodik a Királyság területén, amennyiben menedékjog iránti kérelmét elutasították, és akivel szemben kiutasítást elrendelő határozatot hoztak.

Annak a külföldinek nyújtott szociális ellátás, aki a kiutasítást elrendelő határozat közlésének időpontjában arra ténylegesen jogosult volt, a sürgős orvosi ellátás kivételével azon a napon szűnik meg, amikor a külföldi ténylegesen elhagyja az ország területét, de legkésőbb a kiutasítást elrendelő határozatban foglalt határidő lejártakor.

[…]”

9

2015. szeptember 4‑én B. menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Belgiumban. E kérelmet a hatáskörrel rendelkező hatóság elutasította. 2016. április 27‑én a Conseil du contentieux des étrangers (a külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) elutasította az említett kérelmet elutasító határozat ellen B. által benyújtott keresetet.

10

2016. szeptember 26‑án B. több súlyos betegséggel indokolt, egészségügyi okokra alapított tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be.

11

E kérelmet 2016. december 22‑én elfogadhatóvá nyilvánították, ennek alapján B. szociális ellátásban részesült, amelyet a CPAS nyújtott a részére.

12

A 2017. október 23‑án közölt 2017. szeptember 28‑i határozatokkal elutasították B. tartózkodási engedély iránti kérelmét, és a hatáskörrel rendelkező hatóság a Belgiumból való kiutasítás elrendeléséről szóló végzést hozott vele szemben.

13

B. 2017. november 28‑án megsemmisítés iránti kereset nyújtott be e határozatokkal szemben a Conseil du contentieux des étrangers (a külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) előtt, és kérte e határozatok felfüggesztését.

14

2017. november 28‑i két határozatával a CPAS 2017. október 23‑i hatállyal megvonta B.‑től a szociális ellátást. A CPAS ugyanakkor 2017. november 1‑jétől biztosította B. számára a sürgősségi egészségügyi ellátást.

15

2017. december 28‑án B. keresetet nyújtott be a CPAS szociális ellátást megvonó határozataival szemben a tribunal du travail de Liège‑hez (liège‑i munkaügyi bíróság, Belgium), és kérte, hogy ez a bíróság 2017. október 23‑tól állítsa vissza az ezen ellátásra való jogosultságát.

16

2018. március 15‑i ítéletében ez a bíróság a szociális ellátásra vonatkozó részében elutasította ezt a keresetet.

17

2018. április 16‑án B. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a cour du travail de Liège‑hez (liège‑i munkaügyi fellebbviteli bíróság, Belgium).

18

Ez a bíróság megjegyzi, hogy – a Belgiumból való kiutasítás elrendeléséről szóló végzésről történő értesítés időpontjára tekintettel és a CPAS új határozatának elfogadását követően – a keresettel érintett időszak 2017. november 23‑tól 2018. január 31‑ig tart. Hangsúlyozza, hogy ezen időszak alatt B. nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel.

19

A kérdést előterjesztő bíróság – azon lehetőség elvetését követően, hogy a szociális ellátásra vonatkozó belga szabályozás értelmében a kiutasítás esetleges egészségügyi okokon alapuló akadályai miatt biztosítsa B. számára a szociális ellátást – megállapítja, hogy az alapeljárás kimenetele a 2014. december 18‑iAbdida ítéletben (C‑562/13, EU:C:2014:2453) a Bíróság által elfogadott megoldásnak tulajdonítandó hatásoktól függ.

20

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis úgy véli, hogy helyt kellene adnia a felperes keresetének, ha halasztó hatályt kellene tulajdonítani a B. által a conseil du contentieux des étrangers (a külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) előtt indított megsemmisítés és felfüggesztés iránti keresetnek. Ez a bíróság pontosítja, hogy a belga jogszabály alapján e keresetnek nincs halasztó hatálya, azonban a 2014. december 18‑iAbdida ítélet (C‑562/13, EU:C:2014:2453) alapján annak ilyen hatályt lehetne tulajdonítani. Mindazonáltal úgy véli, hogy nehéz meghatározni azokat a feltételeket, amelyek mellett a szociális ügyekben eljáró bíróságoknak meg kell állapítaniuk egy ilyen jogorvoslat halasztó hatályát, mivel ebben a kérdésben a belga bíróságok eltérő határozatokat fogadtak el.

21

E körülmények között a cour de travail de Liège (liège‑i munkaügyi fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A 2008/115 […] irányelvnek az Európai Unió Alapjogi Chartája 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 5. és 13. cikkét, valamint ezen irányelv 14. cikke (1) bekezdésének b) pontját [a 2014. december 18‑iAbdida ítélettel {C‑562/13, EU:C:2014:2453}] összefüggésben értelmezve úgy kell‑e értelmezni, hogy az említett rendelkezések biztosítják a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárt valamely tagállam területéről kiutasító határozat elleni jogorvoslat halasztó hatályát, tekintettel arra, hogy a jogorvoslatot benyújtó személy azt állítja, hogy e határozat végrehajtása az egészségi állapota súlyos és visszafordíthatatlan romlása komoly veszélyének teheti ki,

22

A belga kormány elsősorban azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel a belga jog értelmezésére kéri a Bíróságot. Egyrészről az alapügyben a tartózkodási engedély megadásának és a szociális ellátásból való részesülésnek a feltételeire kizárólag a belga jog az irányadó. Másrészről nem a Bíróság feladata a kérdést előterjesztő bíróság által említett nemzeti ítélkezési gyakorlatban fellelhető különféle irányvonalakról döntést hozni.

23

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy nem a Bíróság feladata, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket értelmezze (lásd ebben az értelemben: 2014. február 27‑iPohotovosť ítélet, C‑470/12, EU:C:2014:101, 60. pont; 2016. január 20‑iDHL Express [Italy] és DHL Global Forwarding [Italy] ítélet, C‑428/14, EU:C:2016:27, 70. pont).

24

A jelen ügyben azonban a kérdést előterjesztő bíróság nem a tartózkodásra vagy a szociális ellátásra irányadó belga jogi rendelkezések értelmezésére, hanem a kiutasítási határozattal szemben indított jogorvoslatot illetően bizonyos esetekben biztosítandó halasztó hatályt előíró uniós jogból eredő eljárási kötelezettség pontos terjedelmére vonatkozóan terjeszt elő kérdést a Bírósághoz. Az a körülmény, hogy az uniós jogból eredő e kötelezettség terjedelmét az egyes belga bíróságok különféleképpen értelmezték, nem zárhatja ki, hogy az említett kötelezettség terjedelmének pontosítására irányuló előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel lehessen fordulni a Bírósághoz.

25

A belga kormány másodsorban úgy véli, hogy az alapügy elbírálásához nem szükséges választ adni az előterjesztett kérdésre. B. keresetének elbírálásához ugyanis a kérdést előterjesztő bíróságnak egyszerűen ki kellene zárnia a kiutasítás egészségügyi okból fennálló lehetetlenségét, amit már meg is tett, továbbá ez a bíróság kimondhatná, hogy az érintett személy kérheti az önkéntes távozásra a számára előírt határidő meghosszabbítását, ami lehetővé tenné B.‑nek, hogy továbbra is részesüljön a szociális ellátásból.

26

Ehhez hasonlóan, szóbeli észrevételeiben a belga kormány, valamint a cseh és a holland kormány is vitatta az alapjogvita megoldására vonatkozóan előterjesztett kérdés hatását, figyelemmel arra, hogy még ha fel is függesztik a B.‑vel szemben hozott kiutasítási határozatot, ő továbbra is jogellenesen tartózkodik Belgium területén. Ezek a kormányok ebből azt a következtetést vonják le, hogy szociális ellátás iránti kérelmét e felfüggesztést követően még mindig el lehet utasítani, mivel az uniós joggal nem ellentétes az, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár a jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok számára biztosítottnál alacsonyabb összegű szociális ellátásban részesüljön.

27

A belga kormány egyebekben azzal érvel, hogy a kérdést előterjesztő bíróság – munkaügyi bíróságként – nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy halasztó hatályt tulajdonítson egy másik belga bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozó keresetnek, továbbá hogy a Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) egy új keletű ítéletében már választ adott a kérdésre.

28

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2018. december 4‑iMinister for Justice and Equality és Commissioner of An Garda Síochána ítélet, C‑378/17, EU:C:2018:979, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2018. december 4‑iMinister for Justice and Equality és Commissioner of An Garda Síochána ítélet, C‑378/17, EU:C:2018:979, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A jelen ügyben természetesen meg kell állapítani, hogy – a „jogellenes tartózkodás” 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontjában szereplő fogalommeghatározására figyelemmel – a B.‑vel szemben hozott kiutasítási határozat esetleges felfüggesztése nem vonná maga után azt, hogy tartózkodását az ezen irányelv értelmében vett „jogszerű” tartózkodásnak kell minősíteni. E körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy az uniós jog arra kötelezi a Belga Királyságot, hogy a határozat felfüggesztését követően biztosítson B. számára az e tagállamban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat megilletőkkel egyenértékű jogokat.

31

Mindemellett az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a belga szabályozás értelmében egy, az alapeljárásbelihez hasonló olyan helyzetben, amikor az érintett személy menedékjog iránti kérelmet nyújtott be, amelyet elutasítottak, illetve amikor ez a személy nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, a szociális ellátásból való részesülés kizárólag azt követően korlátozott, hogy az említett személlyel közölték a kiutasítási határozatot. A kérdést előterjesztő bíróság emellett úgy véli, hogy ez a korlátozás nem B. tartózkodása jogelleneségének megállapításának napján, hanem legkorábban is az önkéntes távozásra az érintett számára a vele szemben hozott kiutasítási határozatban előírt határidő lejártának napján kezdődhet meg.

32

A kiutasítási határozat joghatásai és a belga szabályozás alapján nyújtott szociális ellátásból való részesülés korlátozása között a kérdést előterjesztő bíróság által ekként megállapított kapcsolatra figyelemmel, nem lehet úgy tekinteni, hogy az e határozat joghatásainak esetleges automatikus felfüggesztésével kapcsolatos uniós jogi szabályok kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tárgyával, hacsak nem vonják kétségbe a nemzeti jog kérdést előterjesztő bíróság általi értelmezését, amely az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében e bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2016 június 21‑iNew Valmar ítélet, C‑15/15, EU:C:2016:464, 25. pont; 2019. október 1‑jei Blaise és társai ítélet, C‑616/17, EU:C:2019:800, 37. pont).

33

Ezt a megállapítást nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy B. a vele szemben hozott kiutasítási határozat elleni keresetet csak 2017. november 28‑án nyújtotta be, miközben az alapjogvita a 2017. november 23. és 2018. január 31. közötti időszakra járó szociális ellátásra vonatkozik. Ez a körülmény ugyanis semmi esetre sem jelenti azt, hogy az előterjesztett kérdés nyilvánvalóan hipotetikus jellegű a 2017. november 28. és 2018. január 31. közötti időszak vonatkozásában.

34

Ráadásul – amint azt a Bizottság hangsúlyozza – a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az érintett személy alapvető szükségleteinek kielégítését esetlegesen magukban foglaló, a kiutasítás végrehajtása előtti biztosítékokat a 2008/115 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében garantálni kell azokban a helyzetekben, amelyekben az érintett tagállam akkor is köteles e személy számára automatikus halasztó hatályú jogorvoslatot biztosítani a vele szemben hozott kiutasítási határozat ellen, ha ez a személy jogellenesen tartózkodik a szóban forgó tagállam területén (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iAbdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 53., 55. és 58–60. pont).

35

E körülmények között nem vonhatja maga után az előterjesztett kérdés elfogadhatatlanságát az, hogy a szociális ellátás megszerzése céljából a belga szabályozásban előírt esetlegesen más eljárási lehetőségek is B. rendelkezésére álltak, feltéve, hogy ez bebizonyosodik. Mivel ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság nem vélte úgy, hogy ez a körülmény megakadályozza B.‑t, hogy érvényesen megindítsa az alapeljárásbeli keresetet, az nem teszi lehetővé annak kizárását, hogy erre a kérdésre – az alapjogvita eldöntése céljából – választ kell adni.

36

Ugyanígy nem elegendő e kérdés elfogadhatatlanságához a belga kormány azon állítása, amely szerint a nemzeti jogi szabályok értelmében a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy állást foglaljon a kiutasítási határozattal szemben indított jogorvoslat halasztó hatályáról, amennyiben nem a Bíróság feladata megkérdőjelezni a nemzeti jog szervezeti és bírósági eljárási szabályainak a kérdést előterjesztő bíróság általi értékelését (lásd ebben az értelemben: 2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 26. pont; 2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 30. pont).

37

Amennyiben egyebekben ez a kormány azzal érvel, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) egy új keletű ítélete megválaszolhatja a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseit, emlékeztetni kell arra, hogy – amennyiben ezen utóbbit köti az ezen ítéletben elfogadott megoldás – ez a körülmény nem foszthatja meg az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségtől, hogy a Bírósághoz forduljon az uniós jog értelmezésével kapcsolatos olyan kérdésekkel, amelyek célja, hogy lehetővé tegyék számára az uniós jognak megfelelő ítélet meghozatalát (lásd ebben az értelemben: 2010. június 22‑iMelki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 42. pont).

38

A belga kormány harmadsorban azzal érvel, hogy a Bíróság a jelen ügyben nem rendelkezik hatáskörrel az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének értelmezésére. Ezt a cikket ugyanis csak az uniós jog hatálya alatt kell alkalmazni. Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság megemlíti a 2008/115 irányelv bizonyos rendelkezéseit, ez a bíróság nem állított fel kapcsolatot e rendelkezések és az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály között, holott ezt köteles lenne megtenni a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontja értelmében.

39

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 94. cikkének c) pontja értelmében az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek tartalmaznia kell azon okok ismertetését, amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít.

40

A jelen ügyben úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság – amennyiben kifejti egyrészről a kiutasítási határozat joghatásai és a szociális ellátás korlátozása között az alapügyben szóban forgó helyzetben a belga jogban felállított kapcsolatot, másrészről pedig a 2014. december 18‑iAbdida ítéletből (C‑562/13, EU:C:2014:2453) ebben a helyzetben levonandó konkrét következményekkel kapcsolatos kérdéseit – eleget tesz az eljárási szabályzat 94. cikkének c) pontjában kimondott kötelezettségnek.

41

Ezen túlmenően, mivel ez a bíróság megállapította, hogy az alapügy kimenetele a 2008/115 irányelvben szereplő, a kiutasítási határozattal szembeni jogorvoslattal kapcsolatos szabályok alkalmazásától függ, a jelen ügyben nem lehet vitatni, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a Charta 47. cikkének értelmezésére.

42

A fenti megfontolásokra figyelemmel az előterjesztett kérdésre választ kell adni.

43

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy mely körülmények között kell akként értelmezni a Charta 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkével összefüggésben a 2008/115 irányelv 5. és 13. cikkét, hogy a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárral szemben hozott kiutasítási határozat joghatásainak esetleges felfüggesztésétől függő szociális ellátás tárgyában folyamatban lévő jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak meg kell állapítania, hogy az e határozat megsemmisítése és felfüggesztése iránt indított kereset automatikusan vonja maga után a határozat felfüggesztését, holott annak felfüggesztése nem következik a nemzeti szabályozás alkalmazásából.

44

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv 13. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében a harmadik országbeli állampolgárnak hatékony jogorvoslattal kell rendelkeznie a vele szemben hozott kiutasítási határozat megtámadása céljából, ugyanakkor arra is, hogy ez a jogorvoslat nem szükségszerűen halasztó hatályú (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iAbdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 43. és 44. pont).

45

Az említett jogorvoslat jellemzőit azonban a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz, továbbá a visszaküldés tilalmának elvével összhangban, amelyet többek között a Charta 19. cikkének (2) bekezdése és a 2008/115 irányelv 5. cikke biztosít (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iAbdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 45. és 46. pont; 2018. június 19‑iGnandi ítélet, C‑181/16, EU:C:2018:465, 52. és 53. pont).

46

A Bíróság a fenti megfontolásokból azt a következtetést vonta le, hogy ahhoz, hogy a kiutasítási határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem az érintett harmadik országbeli állampolgár vonatkozásában biztosítsa a Charta 47. cikkéből és a visszaküldés tilalmának elvéből eredő követelmények tiszteletben tartását, a jogorvoslati kérelemnek automatikusan halasztó hatályúnak kell lennie, amennyiben e határozat végrehajtása ezen állampolgárt többek között a Charta 19. cikkének (2) bekezdésével ellentétes bánásmód tényleges veszélyének teheti ki (lásd ebben az értelemben: 2018. június 19‑iGnandi ítélet, C‑181/16, EU:C:2018:465, 56. pont).

47

Ez a helyzet különösen akkor, ha a kiutasítási határozat végrehajtása a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárt az egészségi állapota súlyos és visszafordíthatatlan romlása komoly veszélyének teheti ki (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iAbdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 53. pont).

48

Elsődlegesen a nemzeti jogalkotó feladata, hogy megtegye az e kötelezettségek teljesítése céljából szükséges intézkedéseket. Ily módon a nemzeti jogalkotó feladata adott esetben az, hogy annak biztosítása céljából módosítsa szabályozását, hogy a harmadik országbeli állampolgár által indított kereset a jelen ítélet 46. és 47. pontjában említett helyzetekben automatikusan halasztó hatállyal rendelkezzen (lásd analógia útján: 2018. június 5‑iKolev és társai ítélet, C‑612/15, EU:C:2018:392, 65. pont).

49

Mivel az uniós jog nem határozza meg pontosan a kiutasítási határozattal szemben biztosítandó automatikus halasztó hatályú jogorvoslat konkrét részletes szabályait, a tagállamok e tekintetben bizonyos mozgástérrel rendelkeznek.

50

Ennélfogva a kiutasítási határozattal szembeni jogorvoslati eljárások megszervezésének keretében a tagállam ezzel a céllal előírhat egy olyan különös jogorvoslatot, amely kiegészíti a szintén az e határozattal szemben indítható, halasztó hatállyal nem rendelkező megsemmisítés iránti keresetet, amennyiben az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályok kielégítően pontosak, világosak és előre láthatóak ahhoz, hogy lehetővé tegyék a jogalanyok számára, hogy jogaikat pontosan megismerhessék (lásd analógia útján: 2017. március 8‑iEuro Park Service ítélet, C‑14/16, EU:C:2017:177, 40. pont).

51

Ezen túlmenően, amennyiben a belga kormány arra hivatkozik, hogy az automatikus halasztó hatályú jogorvoslatot kizárólag a kitoloncolást elrendelő határozattal szemben kell biztosítani, a kiutasítási határozattal szemben nem, hangsúlyozni kell, hogy a mai napon hozott CPAS de Seraing ítélet (C‑402/19) 44–49. pontjából kitűnik, hogy a kiutasítási határozat hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgár számára biztosított bírói jogvédelem – amely határozat végrehajtása őt a Charta 19. cikkének (2) bekezdésével ellentétes bánásmód tényleges veszélyének teheti ki – nem lenne megfelelő, ha e harmadik országbeli állampolgár esetében nem állna rendelkezésre automatikus halasztó hatályú jogorvoslat ezzel a határozattal szemben annak közlésétől kezdve.

52

Egyebekben amennyiben ez a kormány azzal érvel, hogy a belga szabályozás megfelel az uniós jognak, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk által létrehozott együttműködési rendszer a tagállami bíróságok és a Bíróság feladatainak egyértelmű szétválasztásán alapul. Az e cikk alapján megindított eljárás keretében a nemzeti rendelkezések értelmezése a tagállami bíróságok feladata, nem pedig a Bíróságé, és ez utóbbi nem hozhat határozatot a belső jogi normáknak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről (lásd ebben az értelemben: 1981. december 17‑iFrans‑Nederlandse Maatschappij voor Biologische Producten ítélet, 272/80, EU:C:1981:312, 9. pont; 2020. április 30‑iCTT – Correios de Portugal ítélet, C‑661/18, EU:C:2020:335, 28. pont).

53

E tekintetben a nemzeti bíróságok feladata, hogy – a nemzeti jogszabályok összességének figyelembevételével és a nemzeti jogban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával – e szabályokat a 2008/115 irányelvnek megfelelően értelmezzék, többek között oly módon, hogy adott esetben módosítják az állandó ítélkezési gyakorlatot, ha az a nemzeti jognak az ezen irányelvvel összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul (lásd ebben az értelemben: 2019. május 14‑iCCOO ítélet, C‑55/18, EU:C:2019:402, 69. és 70. pont).

54

Az uniós jog elsőbbségének elve értelmében ugyanakkor, amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, a nemzeti bíróságnak mint tagállami szervnek – hatásköre keretében – kötelessége, hogy mellőzze a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak az előtte folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével (lásd ebben az értelemben: 2019. június 24‑iPopławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 58. és 61. pont; 2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 139. pont).

55

Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Charta 47. cikke önmagában elegendő, és azt nem kell uniós vagy nemzeti jogi rendelkezésekkel pontosítani ahhoz, hogy önmagában hivatkozható jogot biztosítson a magánszemélyek számára (lásd ebben az értelemben: 2018. április 17‑iEgenberger ítélet, C‑414/16, EU:C:2018:257, 78. pont; 2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 140. pont).

56

Ugyanez vonatkozik a 2008/115 irányelv 13. cikkének (1) bekezdésére, amennyiben az e rendelkezésben előírt jogorvoslat jellemzőit a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely a hatékony bírói jogvédelem elvének megerősítését képezi (2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 141. pont).

57

Ennélfogva abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a belga szabályozás nem nyújt a jelen ítélet 46. és 47. pontjában leírt helyzetbe kerülő harmadik országbeli állampolgár számára a kiutasítási határozattal szembeni pontos, világos és kiszámítható szabályokkal meghatározott, továbbá az e határozat felfüggesztését automatikusan magával vonó jogorvoslatot, az ő feladata megállapítani az e harmadik országbeli állampolgár által a vele szemben hozott kiutasítási határozat megsemmisítése és felfüggesztése céljából indított kereset halasztó hatályát, és szükség esetén mellőznie kell azon nemzeti szabályozás alkalmazását, amely kizárja, hogy ez a kereset ilyen jelleget ölthessen (lásd analógia útján: 2018. június 5‑iKolev és társai ítélet, C‑612/15, EU:C:2018:392, 66. pont; 2019. július 29‑iTorubarov ítélet, C‑556/17, EU:C:2019:626, 77. pont; 2020. május 14‑iOrszágos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 144. pont).

58

Megfordítva: abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy vélné, hogy a belga jogban létezik ilyen jogorvoslat, és hogy az érintett személy annak ellenére nem élt azzal, hogy ez a jogorvoslat a vele szemben hozott kiutasítási határozat automatikus felfüggesztését eredményezte volna, a kérdést előterjesztő bíróság nem köteles mellőzni a nemzeti eljárási szabályok alkalmazását annak megállapítása céljából, hogy az e személy által a megsemmisítés és felfüggesztés iránt indított kereset halasztó hatályú.

59

Egyebekben az a körülmény, hogy a belga szabályozás alapján a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy határozatot hozzon az alapeljárásban szóban forgó kiutasítási határozat megsemmisítése és felfüggesztése iránt indított keresetről, nem képezheti akadályát annak, hogy ez a bíróság közvetlenül alkalmazza az uniós jogi szabályokat a megsemmisítés és felfüggesztés iránt valamely másik bíróság előtt indított keresetnek a – Charta 19. és 47. cikkével összefüggésben a 2008/115 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése alapján – esetlegesen automatikusan felfüggesztő jellegével kapcsolatos, előtte folyamatban lévő jogvita megoldásához szükséges előzetes kérdés eldöntése céljából.

60

Noha ugyanis az alapeljárásbelihez hasonló helyzetben a kérdést előterjesztő bíróságnak nem kell a kiutasítási határozat 2008/115 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében előírt felfüggesztésével kapcsolatos hatáskörét gyakorolnia, amely hatáskört a belga jogalkotó egy másik bíróságra ruházott, kizárólag az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása céljából vizsgálnia kell azt, hogy az e határozattal szemben indított kereset esetében teljesülnek‑e az ahhoz szükséges feltételek, hogy halasztó hatállyal rendelkezzen, amelynek automatikusan kell bekövetkeznie, és amely ekként a saját hatásköreiket illetően valamennyi nemzeti hatóságra – köztük a szociális ellátás területén eljáró nemzeti bíróságokra – nézve kötelező.

61

Az ilyen helyzetben határozatot hozó nemzeti hatóság azonban nem szükségszerűen köteles előírni, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozás hiányosságai miatt a kiutasítási határozatokkal szemben indított minden kereset automatikus halasztó hatállyal rendelkezik, amennyiben – a jelen ítélet 44. pontjában felidézetteknek megfelelően – az uniós jog értelmében ez a jogorvoslattípus nem rendelkezik rendszerszinten ilyen hatással.

62

Következésképpen e hatóság feladata vizsgálni, hogy – az érintett személy helyzetének függvényében – az előtte folyamatban lévő ügyben teljesülnek‑e azok a feltételek, amelyektől az uniós jogban e hatály biztosítása függ.

63

Márpedig a Bíróságnak a jelen ítélet 47. pontjában említett ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az automatikus halasztó hatályt kötelező jelleggel biztosítani kell az azon kiutasítási határozattal szemben indított keresetek esetében, amely határozat végrehajtása a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárt az egészségi állapota súlyos és visszafordíthatatlan romlása „komoly veszélyének teheti ki”.

64

Ebben a kontextusban annak értékelése céljából, hogy a kereset tárgyát képező kiutasítási határozat végrehajtása ilyen veszélynek „teheti‑e ki” az érintett személyt, a nemzeti hatóságnak nem kell határozatot hoznia arról, hogy e határozat végrehajtása ténylegesen ezt a veszélyt vonja‑e maga után.

65

E megoldás elfogadásával ugyanis az automatikus halasztó hatály alkalmazásának feltételei összekeverednének azokkal a feltételekkel, amelyektől a kiutasítási határozattal szemben indított kereset sikere függ. Ebből egyrészről az következne, hogy az e határozattal szemben indított kereset halasztó hatályának megelőző vetületét figyelmen kívül hagynák, másrészről pedig az, hogy bármely olyan hatóságnak, amelynek le kell vonnia a halasztó hatály következményeit, a gyakorlatban végső soron magának kellene elvégeznie azt a vizsgálatot, amelyet a kiutasítási határozat jogszerűségére vonatkozó határozathozatal céljából a hatáskörrel rendelkező bíróságnak kell lefolytatnia.

66

Ennélfogva egy ilyen hatóságnak annak értékelésére kell szorítkoznia, hogy a kiutasítási határozattal szemben indított kereset tartalmaz‑e az annak bizonyítására irányuló – nem nyilvánvalóan megalapozatlannak tűnő – érvelést, hogy e határozat végrehajtása a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárt az egészségi állapota súlyos és visszafordíthatatlan romlása komoly veszélyének tenné ki. Amennyiben ez a helyzet, a hatóságnak a kereset megindításától kezdődően automatikusan felfüggesztettnek kell tekintenie a kiutasítási határozatot, és a saját hatáskörével összefüggésben le kell vonnia ennek következményeit.

67

Ez a kötelezettség nem sérti a tagállamok azon lehetőségét, hogy meghatározzák a szervezeti és bírósági eljárási nemzeti szabályokat, valamint hogy ennek keretében előírják, hogy a kiutasítási határozattal szemben indított kereset halasztó hatályára vonatkozóan, az ilyen keresettel kapcsolatos határozathozatal tekintetében hatáskörrel rendelkező bíróság által hozott határozat köti azokat a hatóságokat és bíróságokat, amelyeknek az érintett harmadik országbeli állampolgárt a szociális ellátás területén megillető garanciákról kell határozatot hozniuk.

68

A fenti megfontolások összességére figyelemmel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkével összefüggésben a 2008/115 irányelv 5. és 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárral szemben hozott kiutasítási határozat joghatásainak esetleges felfüggesztésétől függő szociális ellátás tárgyában folyamatban lévő jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak meg kell állapítania, hogy az e határozat megsemmisítése és felfüggesztése iránt indított kereset automatikusan maga után vonja az említett határozat felfüggesztését, holott annak felfüggesztése nem következik a nemzeti szabályozás alkalmazásából, amennyiben:

69

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Unió Alapjogi Chartája 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkével összefüggésben a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. és 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy a súlyos betegségben szenvedő harmadik országbeli állampolgárral szemben hozott kiutasítási határozat joghatásainak esetleges felfüggesztésétől függő szociális ellátás tárgyában folyamatban lévő jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak meg kell állapítania, hogy az e határozat megsemmisítése és felfüggesztése iránt indított kereset automatikusan maga után vonja az említett határozat felfüggesztését, holott annak felfüggesztése nem következik a nemzeti szabályozás alkalmazásából, amennyiben: