–

a Caisse pour l’avenir des enfants képviseletében R. Jazbinsek és A. Rodesch avocats,

–

FV és GW képviseletében P. Peuvrel avocat,

–

az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és C. Valero, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 45. cikk, az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 2. cikke 2. pontjának, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 1. cikke i) pontjának, valamint a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 141., 1. o.) 7. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Caisse pour l’avenir des enfants (a gyermekek jövőjéért alap, Luxemburg; a továbbiakban: CAE), valamint FV, határ menti ingázó munkavállaló és házastársa, GW között, a GW első házasságából született és FV‑vel leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermek után járó családi támogatások nyújtásának CAE általi megtagadása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2004/38 irányelv 2. cikke a következőket írja elő:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]”

4

A 883/2004 rendelet 1. cikke értelmében:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]

5

E rendelet 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Ezt a rendeletet a tagállamok állampolgáraira, egy tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre [helyesen: a tagállamok valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgáraira, a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre] – akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak –, valamint ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira kell alkalmazni.”

6

Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

[…]

7

A 883/2004 rendelet „Másik tagállamban lakóhellyel rendelkező családtagok” címet viselő 67. cikkének szövege a következő:

„Egy személy az illetékes tagállam jogszabályainak megfelelően jogosult családi ellátásokra a másik tagállamban lakó családtagjai után is, mintha a családtagok is az előbb említett tagállamban rendelkeznének lakóhellyel. A nyugdíjas azonban a nyugdíja tekintetében illetékes tagállam jogszabályainak megfelelően jogosult családi ellátásokra.”

8

A 492/2011 rendelet 7. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamely tagállamnak egy másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgárát a foglalkoztatási és munkafeltételek tekintetében nem kezelhetik állampolgársága miatt a hazai állampolgároktól eltérő módon, különösen, ami a javadalmazást, a munkaviszony megszüntetését és munkanélkülivé válás esetén az újraelhelyezést vagy újrafoglalkoztatást illeti.

(2)   Az említett munkavállaló a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez.”

9

A munkavállalók szabad mozgásával összefüggésben a munkavállalóknak biztosított jogok gyakorlását megkönnyítő intézkedésekről szóló, 2014. április 16‑i 2014/54/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 128., 8. o.) (1) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„A munkavállalók szabad mozgása az uniós polgárok egyik alapvető szabadsága és a belső piac egyik alappillére, amelyet az [EUMSZ 45. cikk] foglal magában. Érvényesítését uniós jogszabályok teszik lehetővé, amelyek az uniós polgárok és családtagjaik számára biztosított jogok teljes körű gyakorlásának szavatolását célozzák. A »családtag« kifejezést a [2004/38] irányelvben [helyesen: irányelv 2. cikkének 2. pontjában] meghatározott kifejezésével megegyezően kell értelmezni, amely vonatkozik a határ menti munkavállalók családtagjaira is.”

10

A 2014/54 irányelv 1. cikke a következőket írja elő:

„Ez az irányelv rendelkezéseket állapít meg az [EUMSZ 45. cikk] és a [492/2011] rendelet 1–10. cikke által biztosított jogok egységes alkalmazásának és gyakorlati érvényesítésének az elősegítése érdekében. Ezen irányelv az említett jogokat gyakorló uniós polgárokra és családtagjaikra […] alkalmazandó.”

11

Ezen irányelv 2. cikke értelmében:

„(1)   Az irányelv a munkavállalók szabad mozgásának a következő, a [492/2011] rendelet 1–10. cikkében említett szempontjaira alkalmazandó:

[…]

[…]

(2)   Ennek az irányelvnek a hatálya megegyezik a [492/2011] rendelet hatályával.”

12

A releváns rendelkezéseket a code de la sécurité sociale (társadalombiztosítási törvénykönyv; a továbbiakban: törvénykönyv) 269. és 270. cikkének a társadalombiztosítási törvénykönyv és a jövedelemadóról szóló, 1967. december 4‑i módosított törvény módosításáról, valamint a gyermekek után járó visszatérítésekről szóló, 2007. december 21‑i módosított törvény hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. július 23‑i törvény (Mémorial, A 2016., 2348. o.; a továbbiakban: a 2016. július 23‑i törvény) hatálybalépésének időpontjától, 2016. augusztus 1‑jétől hatályos változata képezi.

13

A törvénykönyv 269. cikke 2016. augusztus 1‑jétől hatályos változatának (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„Ez a rendelkezés bevezeti a gyermekek jövőjét szolgáló támogatást (a továbbiakban: családi támogatás).

Családi támogatásra jogosult:

14

A törvénykönyv 270. cikkének 2016. augusztus 1‑jétől hatályos változata értelmében: „[a] 269. cikk (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában valamely személy házasságon belül és házasságon kívül született, valamint örökbe fogadott gyermekei e személy családtagjának minősülnek, és családi támogatásra jogosultak”.

15

A törvénykönyv 272. cikke (1) bekezdése első mondatának 2016. augusztus 1‑jétől hatályos változata értelmében „[a] családi támogatás összege gyermekenként és havonta 265 euró”.

16

FV Luxemburgban dolgozik, és Franciaországban él házastársával, GW‑vel, valamint három gyermekükkel, akik közül az egyik, HY, GW egy korábbi kapcsolatából született. GW kizárólagos felügyeleti joggal rendelkezik HY felett. A 2016. július 23‑i törvény hatálybalépéséig a háztartás e három gyermek után családi támogatásokban részesült FV határ menti ingázó munkavállaló jogállása alapján.

17

A háztartás HY után már nem volt jogosult ezekre a támogatásokra a 2016. július 23‑i törvény hatálybalépésének időpontjától kezdve, amely törvény akként módosította a törvénykönyvet, hogy kizárta többek között a házastárs vagy az élettárs gyermekeit a „családtagoknak” a törvénykönyv 270. cikkében meghatározott fogalmából.

18

2016. november 8‑i határozatában ugyanis a CAE – többek között a 883/2004 rendelet 67. cikke, valamint a törvénykönyv 269. és 270. cikkének a 2016. július 23‑i törvény hatálybalépésétől hatályos változata alapján – megállapította, hogy 2016. augusztus 1‑jétől FV nem jogosult családi támogatásra a 2000. december 5‑én született, valamint FV és GW 2008 júliusa óta fennálló közös háztartásában nevelt HY után. Mivel ez a gyermek GW korábbi kapcsolatából származik és nem áll leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban FV‑vel, e rendelkezések értelmében nem minősül „családtagnak”, ami kizárja az említett gyermek után járó luxemburgi családi támogatásra való jogosultságot.

19

Az e határozattal szemben FV által benyújtott kereset alapján eljáró conseil arbitral de la sécurité sociale (társadalombiztosítási választottbírósági tanács, Luxembourg) 2017. november 17‑i ítéletében megalapozottnak minősítette a keresetet abban a részében, amely a HY után járó családi támogatások 2016. július 31. utáni fenntartására irányult. A conseil arbitral de la sécurité sociale (társadalombiztosítási választottbírósági tanács) álláspontja szerint:

20

2017. december 29‑én benyújtott beadványban a CAE fellebbezést terjesztett elő a conseil arbitral de la sécurité sociale (társadalombiztosítási választottbírósági tanács) 2017. november 17‑i ítéletével szemben a conseil supérieur de la sécurité sociale (a szociális biztonság felsőbb tanácsa, Luxemburg) előtt. Ebben kifogásolta a családi ellátások szociális kedvezménynek minősítését, és előadta, hogy a conseil arbitral de la sécurité sociale (társadalombiztosítási választottbírósági tanács) nem vette figyelembe azokat az objektív elemeket, amelyek igazolhatnák az állítólagos eltérő bánásmódot.

21

FV ezzel szemben azt hozta fel, hogy az egyenlő bánásmód elve magában foglalja azt, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező és munkavégzés céljából más tagállamba utazó uniós polgárok a fogadó tagállam saját állampolgárai számára rendelkezésre álló szociális ellátásokra, szociális és adókedvezményekre, valamint szociális támogatásra legyenek jogosultak. FV álláspontja szerint – a saját háztartását illetően – a 2016. december 15‑iDepesme és társai ítéletben (C‑401/15–C‑403/15, EU:C:2016:955) elfogadott érvelést kell analógia útján alkalmazni. Ebben az ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a határ menti ingázó munkavállaló házastársának vagy a fogadó állam által elismert élettársának gyermekei a munkavállaló gyermekeinek minősülhetnek annak érdekében, hogy megillesse őket a felsőfokú tanulmányokhoz nyújtott olyan pénzügyi támogatáshoz való jog, amely a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szociális kedvezménynek minősül.

22

E körülmények között a conseil supérieur de la sécurité sociale (a szociális biztonság felsőbb tanácsa) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az EUMSZ 45. cikket és a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy a határ menti ingázó munkavállaló által a valamely tagállamban foglalkoztatottként folytatott tevékenységtől függő családi támogatás az e rendelkezések értelmében vett szociális kedvezménynek minősül.

24

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 45. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek tekintetében. Ezt a rendelkezést a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése pontosítja, amely szerint valamely tagállamnak valamely másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgára a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez (2017. március 2‑iEschenbrenner ítélet, C‑496/15, EU:C:2017:152, 32. pont).

25

Az egyenlő bánásmódnak a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése által követett célkitűzéséből következik, hogy a „szociális kedvezmény” fogalma, amelyet e rendelkezés kiterjesztett a más tagállamok állampolgárságával rendelkező munkavállalókra, minden olyan kedvezményt magában foglal – függetlenül attól, hogy az a munkaszerződéshez kapcsolódik‑e, vagy sem –, amelyet általában a hazai munkavállalók esetében, objektív munkavállalói minőségük folytán vagy az állam területén való lakóhellyel rendelkezés egyszerű ténye alapján elismernek, és e fogalomnak a más tagállamok állampolgárságával rendelkező munkavállalókra való kiterjesztése következésképpen alkalmasnak tűnik az Unión belüli mobilitásuk megkönnyítésére, ennélfogva pedig a fogadó tagállamba való integrációjukra (2019. december 18‑iGenerálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava és társai ítélet, C‑447/18, EU:C:2019:1098, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A Bíróság megállapította, hogy a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére éppúgy hivatkozhatnak a valamely fogadó tagállamban élő migráns munkavállalók, mint a határ menti ingázó munkavállalók, akik – noha ezen utóbbi tagállamban folytatnak foglalkoztatottként tevékenységet – egy másik tagállamban rendelkeznek lakóhellyel (2016. december 15‑iDepesme és társai ítélet, C‑401/15–C‑403/15, EU:C:2016:955, 37. pont; 2019. december 18‑iGenerálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava és társai ítélet, C‑447/18, EU:C:2019:1098, 41. pont).

27

A 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére tehát hivatkozhat az FV‑hez hasonló azon munkavállaló, aki amellett, hogy Luxemburgban dolgozik, Franciaországban rendelkezik lakóhellyel.

28

Ennélfogva azt kell vizsgálni, hogy az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatás a „szociális kedvezménynek” a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalmába tartozik‑e.

29

E tekintetben az e rendelkezés által a szociális kedvezményekre tett hivatkozást nem lehet megszorítóan értelmezni (2019. december 18‑iGenerálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava és társai ítélet, C‑447/18, EU:C:2019:1098, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Márpedig a jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó, kedvezménynek minősülő családi támogatás – az FV‑hez hasonló határ menti ingázó munkavállaló esetében – a Luxemburgban foglalkoztatottként folytatott tevékenységtől függ. Azt eredetileg csak annyiban biztosították FV számára, amennyiben a luxemburgi jogszabályok hatálya alá tartozó határ menti ingázó munkavállalónak minősült.

31

Ez a támogatás tehát a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szociális kedvezményt képez.

32

A fenti megfontolásokra figyelemmel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 45. cikket és a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a határ menti ingázó munkavállaló által a valamely tagállamban foglalkoztatottként folytatott tevékenységtől függő családi támogatás az e rendelkezések értelmében vett szociális kedvezménynek minősül.

33

Együttesen értelmezendő második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 883/2004 rendelet 1. cikkének – a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével és a 2004/38 irányelv 2. cikkének 2. pontjával összefüggésben értelmezett – i) pontját akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétesek azok a tagállami rendelkezések, amelyek értelmében a határ menti ingázó munkavállalókat csak a saját gyermekeik után illeti meg az általuk valamely tagállamban foglalkoztatottként folytatott tevékenységtől függő családi támogatás, házastársuknak a velük leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermekei után azonban nem, holott az e támogatáshoz való jog az említett tagállamban lakóhellyel rendelkező valamennyi gyermeket megilleti.

34

A 883/2004 rendelet alapeljárásbelihez hasonló tényállásra való alkalmazandóságát illetően azt kell vizsgálni, hogy az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatás e rendelet tárgyi hatálya alá tartozik‑e.

35

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozó, és az abból kizárt ellátások közötti megkülönböztetés alapvetően az egyes ellátások alkotóelemein alapul, többek között azok célján és megadásának a feltételein, és nem azon, hogy a nemzeti szabályozás szociális biztonsági ellátásnak minősíti‑e az ellátást, vagy sem (2019. december 18‑iGenerálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava és társai ítélet, C‑447/18, EU:C:2019:1098, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Ily módon valamely ellátás akkor tekinthető szociális biztonsági ellátásnak, ha egyrészt a jogosult személyes szükségletének bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül, jogilag meghatározott helyzetben nyújtják, és másrészt a 883/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten felsorolt kockázatok valamelyikét fedezi (2019. december 18‑iGenerálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava és társai ítélet, C‑447/18, EU:C:2019:1098, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a családoknak automatikusan, a személyes szükségletek bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül olyan objektív szempontok alapján nyújtott ellátásokat, mint többek között a család mérete, jövedelme és vagyona, amelyek a családok kiadásainak fedezésére irányulnak, szociális biztonsági ellátásnak kell tekinteni (2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 60. pont; 2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 22. pont).

38

Azt a kérdést illetően, hogy egy adott ellátás a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének j) pontjában említett családi ellátások körébe tartozik‑e, meg kell állapítani, hogy e rendelet 1. cikkének z) pontja szerint a „családi ellátás” minden olyan természetbeni vagy pénzbeli ellátás, amelynek célja a családi kiadások fedezése, az említett rendelet I. mellékletében említett tartásdíj megelőlegezése és különleges szülési juttatások és örökbefogadási támogatások kivételével. A Bíróság megállapította, hogy a „családi kiadások fedezése” fordulatot úgy kell értelmezni, hogy annak célja többek között a családi költségekhez való, a gyermekek eltartásából eredő kiadásokat mérséklő állami hozzájárulás (2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet, C‑449/16, EU:C:2017:485, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Az alapügyben szóban forgó támogatást illetően a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik egyrészről, hogy azt a Luxemburgban lakóhellyel rendelkező valamennyi gyermek számára, továbbá a külföldi illetőségű munkavállalóknak a velük leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban álló valamennyi gyermek számára nyújtják. Ezt az ellátást következésképpen a személyes szükségletek bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül, jogilag meghatározott helyzetben nyújtják. Másrészről kitűnik, hogy az említett ellátás a családi költségekhez való, a gyermekek eltartásából eredő kiadásokat mérséklő állami hozzájárulást képez.

40

Ebből következik, hogy az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatás a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének j) pontjában említett családi ellátások körébe tartozó szociális biztonsági ellátást képez.

41

Egyebekben az FV‑hez hasonló munkavállaló a 883/2004 rendelet személyi hatálya alá tartozik, amely rendeletet – 2. cikkének (1) bekezdése értelmében – a tagállamoknak a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgáraira – akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak –, valamint ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira kell alkalmazni.

42

A fentiekre tekintettel a 883/2004 rendelet alkalmazandó az alapeljárásbelihez hasonló tényállásra.

43

Egyebekben nem lehet kizárni e rendelet és a 492/2011 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének együttes alkalmazását.

44

A Bíróság ugyanis megállapította, hogy noha igaz, hogy a 492/2011 rendelettel, illetve a 883/2004 rendelettel hatályon kívül helyezett és felváltott, a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL 1968. L 257, 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.), illetve a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL 1971. L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.; a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L. 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett változatának személyi hatálya nem egyezik meg, ez nem változtat azon, hogy mivel a munkavállalók szabad mozgását illetően az 1612/68 rendelet általános alkalmazási körrel rendelkezik, e rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alkalmazható olyan szociális kedvezményekre is, amelyek egyidejűleg az 1408/71 rendelet külön alkalmazási körébe is tartoznak (2011. május 5‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑206/10, EU:C:2011:283, 39. pont; lásd még ebben az értelemben: 1998. május 12‑iMartínez Sala ítélet, C‑85/96, EU:C:1998:217, 27. pont).

45

A Bíróság ily módon úgy vélte például, hogy a családi kiadások fedezésére szolgáló nevelési támogatáshoz hasonló ellátás – az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében vett családi ellátásként, és az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szociális kedvezményként – az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik (lásd ebben az értelemben: 1998. május 12‑iMartínez Sala ítélet, C‑85/96, EU:C:1998:217, 27. és 28. pont).

46

Ezek a megfontolások értelemszerűen érvényesek a 883/2004 rendeletre és a 492/2011 rendeletre.

47

A második és a harmadik kérdésre tehát mind a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése, mind pedig a 883/2004 rendelet alapján kell válaszolni.

48

Ami elsősorban a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését illeti, amint az a jelen ítélet 32. pontjából kitűnik, az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatás az említett rendelkezés értelmében vett szociális kedvezménynek minősül.

49

A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében egyébként a migráns munkavállaló családtagjai az e munkavállalót a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján megillető egyenlő bánásmód közvetett jogosultjai (lásd analógia útján: 2016. december 15‑iDepesme és társai ítélet, C‑401/15–C‑403/15, EU:C:2016:955, 40. pont).

50

A Bíróság azt is megállapította, hogy az EUMSZ 45. cikket és a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a határ menti ingázó munkavállaló gyermeke, aki közvetve részesülhet az ez utóbbi rendelkezésben szereplő szociális kedvezményekben nem kizárólag azt a gyermeket jelenti, aki leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban áll e munkavállalóval, hanem az említett munkavállaló házastársának, illetve regisztrált élettársának gyermekét is, ha e munkavállaló hozzájárul e gyermek eltartásához. A Bíróság szerint ez az utóbbi követelmény olyan ténybeli helyzetből ered, amelyet a hatóságoknak és adott esetben a nemzeti bíróságoknak az érintett által benyújtott bizonyítékok alapján és anélkül kell értékelniük, hogy meg kellene határozniuk e hozzájárulás okait, vagy számszerűsíteniük kellene annak pontos mértékét (lásd ebben az értelemben: 2016. december 15‑iDepesme és társai ítélet, C‑401/15–C‑403/15, EU:C:2016:955, 64. pont).

51

A Bíróság úgy vélte, hogy a határ menti ingázó munkavállaló azon „családtagjának” fogalma, akiket a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében közvetve megillethet az egyenlő bánásmód, megfelel a „családtag” 2004/38 irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében vett fogalmának, amely magában foglalja a házastársat, illetve az uniós polgár azon élettársát, akivel regisztrált élettársi kapcsolatban él, az egyenes ági leszármazottakat, akik 21. életévüket nem töltötték be vagy eltartottak, valamint a házastárs és az élettárs egyenesági leszármazottait. A Bíróság e tekintetben figyelembe vette többek között a 2014/54 irányelv (1) preambulumbekezdését, 1. cikkét és 2. cikkének (2) bekezdését (lásd ebben az értelemben: 2016. december 15‑iDepesme és társai ítélet, C‑401/15–C‑403/15, EU:C:2016:955, 52–54. pont).

52

Az alapügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a gyermek biológiai apja nem fizet tartásdíjat HY után. Úgy tűnik tehát, hogy HY anyjának házastársa, FV hozzájárul a gyermek eltartásához, amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

53

Azt kell tehát meghatározni, hogy a szociális kedvezményeket illetően az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést megtiltó, a 492/2011 rendelet 7. cikkében kimondott szabállyal ellentétesek‑e azok a tagállami rendelkezések, amelyek megakadályozzák, hogy egy határ menti ingázó munkavállaló az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatásban részesüljön házastársának az e munkavállalóval leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermeke után.

54

E tekintetben az EUMSZ 45. cikkben és a 492/2011 rendelet 7. cikkében szereplő egyenlő bánásmód elve nem csupán az állampolgárságon alapuló, közvetlen hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi közvetett formáját is, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (2010. április 13‑iBressol és társai ítélet, C‑73/08, EU:C:2010:181, 40. pont; 2019. július 10‑iAubriet ítélet, C‑410/18, EU:C:2019:582, 26. pont; lásd még analógia útján: 2016. december 14‑iBragança Linares Verruga és társai ítélet, C‑238/15, EU:C:2016:949, 41. pont).

55

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti jogszabály értelmében a Luxemburgban lakóhellyel rendelkező valamennyi gyermek igényelheti az említett családi támogatást, ami azt jelenti, hogy a Luxemburgban lakóhellyel rendelkező munkavállaló háztartásába tartozó összes gyermek – köztük e munkavállaló házastársának gyermeke is – igényelheti ezt a támogatást. Ezzel szemben a külföldi illetőségű munkavállalók ezt csak a saját gyermekeik után igényelhetik, házastársuknak a velük leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermekeik után azonban nem.

56

A lakóhely alapján való ilyen megkülönböztetés, amely inkább más tagállamok állampolgárainak okozhat hátrányt, mivel a belföldi lakóhellyel nem rendelkező személyek a legtöbb esetben külföldi állampolgárok az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, amely csupán abban az esetben megengedett, ha objektív módon igazolt (lásd ebben az értelemben: 2019. július 10‑iAubriet ítélet, C‑410/18, EU:C:2019:582, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

E tekintetben irreleváns az, hogy az alapeljárásban szóban forgó családi támogatásra való jogosultságot az alapeljárásban szóban forgó nemzeti jogszabály közvetlenül a Luxemburgban lakóhellyel rendelkező gyermek számára biztosítja, míg a külföldi illetőségű munkavállalók esetében ezt a jogot – az e jogszabályban meghatározott családtagokat illetően – a munkavállaló számára biztosítja. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy a családi ellátásokat már jellegük miatt sem lehet olyan jogosultságoknak tekinteni, amelyek az egyént a családi helyzetétől függetlenül megilletik (lásd ebben az értelemben: 2002. február 5‑iHumer ítélet, C‑255/99, EU:C:2002:73, 50. pont; 2009. november 26‑iSlanina ítélet, C‑363/08, EU:C:2009:732, 31. pont).

58

Ahhoz, hogy e közvetett megkülönböztetés igazolt legyen, alkalmasnak kell lennie valamely jogszerű cél elérésének biztosítására, és nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2019. július 10‑iAubriet ítélet, C‑410/18, EU:C:2019:582, 29. pont).

59

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben megemlíti egyrészről „a gyermek személyes jogának érvényesítésére irányuló nemzeti célkitűzést”, másrészről pedig „a foglalkoztatás helye szerinti tagállam hatóságai védelmének szükségességét, figyelemmel arra, hogy a személyi hatály kiterjesztése észszerűtlen terhet róna a luxemburgi családi ellátások rendszerére, amely konkrétan a családi ellátások közel 48%‑át külföldre folyósítja”.

60

Ami a gyermek személyes jogának érvényesítésére irányuló nemzeti célkitűzést illeti, nem úgy tűnik, hogy ez a célkitűzés igazolhatná az alapeljárásban szóban forgó közvetett hátrányos megkülönböztetést.

61

Amint arra ugyanis az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutatott, jóllehet az alapeljárásban szóban forgó családi támogatásra való jogosultságot az alapeljárásban szóban forgó nemzeti jogszabály közvetlenül a Luxemburgban lakóhellyel rendelkező gyermek számára biztosítja, nyilvánvaló, hogy a külföldi illetőségű munkavállalók esetében ezt a jogot a munkavállaló számára biztosítja, az e jogszabályban meghatározott családtagokat, azaz az e munkavállalóval leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban álló gyermekeket illetően, házastársának a vele ilyen kapcsolatban álló gyermekek kivételével. Ennélfogva úgy tűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti jogszabály semmiféle személyes jogot nem biztosít a külföldi illetőségű munkavállalók gyermekei számára.

62

Ami a foglalkoztatás helye szerinti tagállam hatóságainak védelmére irányuló, arra figyelemmel követett célkitűzést illeti, hogy a családi támogatás személyi hatályának kiterjesztése „észszerűtlen terhet” róna „a luxemburgi családi ellátások rendszerére”, feltételezve, hogy ez a célkitűzés minősülhet jogszerűnek, az alapeljárásban szóban forgó közvetett hátrányos megkülönböztetés semmi esetre sem tűnik megfelelőnek és szükségesnek azon állítólagos probléma megoldása céljából, hogy a luxemburgi családi ellátásokat külföldre folyósítják.

63

Egyrészről ugyanis azzal, hogy a luxemburgi jogalkotó az alapeljárásban szóban forgó családi támogatást a határ menti ingázó munkavállalókkal leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban álló valamennyi gyermek számára anélkül biztosítja, hogy igazolni kellene a közös háztartás fennállását, vagy azt, hogy ezek a munkavállalók a gyermek elsődleges eltartói, maga a luxemburgi jogalkotó fogadta el az e támogatás jogosultjai körének tág értelmezését. Másrészről, ezt a célkitűzést el lehetne érni a belföldi illetőségű munkavállalókat és a határ menti ingázó munkavállalókat egyaránt érintő intézkedésekkel.

64

Következésképpen ellentétesek a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével azok a tagállami rendelkezések, amelyek értelmében a külföldi illetőségű munkavállalókat csak a saját gyermekeik után illeti meg az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatás, házastársuknak a velük leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermekei után azonban nem, holott az e támogatáshoz való jog az e tagállamban lakóhellyel rendelkező valamennyi gyermeket megilleti.

65

Másodsorban a 883/2004 rendeletet illetően, a rendelet 67. cikke előírja, hogy egy személy az illetékes tagállam jogszabályainak megfelelően jogosult családi ellátásokra a másik tagállamban lakó családtagjai után is, mintha a családtagok is az előbb említett tagállamban rendelkeznének lakóhellyel.

66

A 883/2004 rendelet 1. cikkének i) pontja értelmében e rendelet alkalmazásában a „családtag” a családtagként meghatározott vagy elismert személy, illetve olyan személy, akit a háztartás tagjának tekintenek azok a jogszabályok, amelyek szerint ellátást nyújtanak.

67

A CAE e fogalommeghatározás és a 2015. október 22‑iTrapkowski ítélet (C‑378/14, EU:C:2015:720) alapján azzal érvel, hogy az illetékes tagállamnak kell meghatároznia azokat a családtagokat, akik jogosultak a családi támogatásra. A nemzeti jogalkotó ennélfogva hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a családi ellátások folyósítását a munkavállalóval leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban álló gyermekekre korlátozza.

68

E tekintetben a 883/2004 rendelet célkitűzését, azaz egységes szociális biztonsági rendszer kialakítása nélkül a különféle nemzeti rendszerek közötti koordináció biztosítását illetően kétségtelen, hogy a Bíróság megállapította, hogy a családi ellátásokra jogosult személyeket a nemzeti jognak megfelelően kell meghatározni (a 2015. október 22‑iTrapkowski ítélet, C‑378/14, EU:C:2015:720, 44. pont).

69

Ez azonban nem változtat azon, hogy e hatáskör gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, a jelen esetben a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezéseket (lásd analógia útján: 2017. december 7‑iZaniewicz‑Dybeck ítélet, C‑189/16, EU:C:2017:946, 40. pont).

70

Márpedig a jelen ítélet 64. pontjában megállapítottaknak megfelelően ellentétesek a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével – amely az egyenlő bánásmód EUMSZ 45. cikk (2) bekezdésében foglalt szabályának különös kifejeződése a szociális kedvezmények nyújtásának sajátos területén, és azt ugyanúgy kell értelmezni, mint ez utóbbi rendelkezést (2016. december 15‑iDepesme és társai ítélet, C‑401/15 à C‑403/15, EU:C:2016:955, 35. pont; 2019. december 18‑iGenerálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava és társai ítélet, C‑447/18, EU:C:2019:1098, 39. pont) – azok a tagállami rendelkezések, amelyek értelmében a külföldi illetőségű munkavállalókat csak a saját gyermekeik után illeti meg az alapeljárásban szóban forgó családi támogatáshoz hasonló támogatás, házastársuknak a velük leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermekei után azonban nem, holott az e támogatáshoz való jog az e tagállamban lakóhellyel rendelkező valamennyi gyermeket megilleti.

71

A fenti megfontolások összességére figyelemmel, a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 883/2004 rendelet 1. cikkének – a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével és a 2004/38 irányelv 2. cikkének 2. pontjával összefüggésben értelmezett – i) pontját és 67. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek azok a tagállami rendelkezések, amelyek értelmében a határ menti ingázó munkavállalókat csak a saját gyermekeik után illeti meg az általuk e tagállamban foglalkoztatottként folytatott tevékenységtől függő családi támogatás, házastársuknak a velük leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatban nem álló gyermekei után azonban nem – akiknek a tartásához viszont hozzájárulnak –, holott az e támogatáshoz való jog az említett tagállamban lakóhellyel rendelkező valamennyi gyermeket megilleti.

72

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott: