–

AU képviseletében V. Berea és A. I. Rusan avocats,

–

a Reliantco Investments LTD és a Reliantco Investments LTD Limassol Sucursala Bucureşti képviseletében C. Stoica, L. Radu és D. Aragea avocats,

–

a román kormány képviseletében kezdetben: C.‑R. Canţăr, E. Gane, A. Wellman és O.‑C. Ichim, később: e három utóbbi, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, P. Lacerda, P. Barros da Costa és L. Medeiros, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében T. Scharf, N. Ruiz García, L. Nicolae és M. Heller, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK és a 93/6/EGK tanácsi irányelv, és a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 21‑i 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 263. o.) 4. cikke (1) bekezdésének, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 7. cikke 2. pontjának és 17. cikke (1) bekezdése c) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet AU és a Reliantco Investments LTD, valamint a Reliantco Investments LTD Limassol Sucursala Bucureşti között az AU által az alapeljárás alperesei tulajdonában lévő online platformon keresztül adott, az olaj árának csökkenésére vonatkozó olyan limitáras megbízások tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelyek folytán AU‑t meghatározott összegű veszteség érte.

3

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 2. cikke a következőket írja elő:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

4

Az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

5

A 2004/39 irányelv (31) preambulumbekezdése értelmében:

„Ezen irányelv céljainak egyike a befektetők védelme. A befektetővédelmi intézkedéseket a befektetők egyes kategóriáinak (lakossági, szakmai és partner) sajátosságaihoz kell igazítani.”

6

Az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

[…]

[…]”

7

A 2004/39 irányelv 19. cikke értelmében:

„[…]

(2)   A befektetési vállalkozás által ügyfeleihez vagy potenciális ügyfeleihez eljuttatott minden információnak tisztességesnek, egyértelműnek és nem félrevezetőnek kell lennie, beleértve a marketingközleményeket is. A marketingközlemények marketingjellegének világosan felismerhetőnek kell lennie.

(3)   Az ügyfeleknek vagy potenciális ügyfeleknek megfelelő átfogó tájékoztatást kell biztosítani a következőkről:

olyan módon, hogy az ügyfelek észszerűen képesek legyenek megérteni a felkínált befektetési szolgáltatás, illetve az adott pénzügyi eszköz fajtájának természetét és kockázatait, és ennek következtében tájékozottan tudják meghozni befektetési döntéseiket. Az ilyen tájékoztatás egységesített formátumban is biztosítható.

[…]

(5)   A tagállamok biztosítják, hogy a befektetési vállalkozások a (4) bekezdésben említetteken kívüli befektetési szolgáltatások nyújtásakor kérjék meg az ügyfelet vagy potenciális ügyfelet, hogy tájékoztassa őket a felkínált vagy igényelt szolgáltatás vagy termék konkrét fajtája szempontjából lényeges, befektetési téren meglévő ismereteiről, illetve tapasztalatairól azért, hogy a befektetési vállalkozás felmérhesse, hogy a befektetési szolgáltatás vagy az ajánlott termék megfelelő‑e az ügyfél számára.

Amennyiben a befektetési vállalkozás az előző albekezdés alapján kapott információ alapján úgy ítéli meg, hogy a termék vagy szolgáltatás nem megfelelő az ügyfél vagy potenciális ügyfél számára, a befektetési vállalkozásnak erre az ügyfelet vagy potenciális ügyfelet figyelmeztetnie kell. Az ilyen figyelmeztetés egységesített formátumban is kiadható.

Olyan esetekben, amikor az ügyfél vagy potenciális ügyfél úgy dönt, hogy nem adja meg az első albekezdésben említett tájékoztatást, vagy nem ad elegendő információt ismereteiről és tapasztalatairól, a befektetési vállalkozásnak figyelmeztetnie kell az ügyfelet vagy potenciális ügyfelet arra, hogy e döntése nem teszi lehetővé a vállalkozás számára annak megállapítását, hogy az előirányzott szolgáltatás vagy termék megfelelő‑e az ügyfél számára. Az ilyen figyelmeztetés egységesített formátumban is kiadható.

[…]”

8

Az említett irányelv I. melléklete C. szakaszának 9. pontja a „[k]ülönbözetre vonatkozó pénzügyi szerződések[et]” szabályozza.

9

Ugyanezen irányelv II. melléklete szerint „[s]zakmai ügyfél az az ügyfél, aki rendelkezik a saját befektetési döntései meghozatalához és az ezzel járó kockázatok megfelelő felméréséhez szükséges tapasztalattal, ismeretekkel és szakértelemmel”. Közelebbről, e melléklet értelmében szakmai ügyfélnek tekintendők „[a]zon szervezetek, amelyeknek a pénzügyi piacokon való működéséhez engedély kell, vagy amelyek működését szabályozzák”.

10

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma II”) (HL 2007. L 199., 40. o.; helyesbítés: HL 2016. L 39., 63. o.) 2. cikkének (1) bekezdése előírja:

„E rendelet alkalmazásában a kár magában foglalja a jogellenes károkozásból, a jogalap nélküli gazdagodásból, a megbízás nélküli ügyvitelből vagy a culpa in contrahendóból származó valamennyi következményt.”

11

E rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból eredő olyan szerződésen kívüli kötelmi viszonyra, amely attól függetlenül létrejön, hogy a szerződés megkötésére ténylegesen sor került‑e, azt a jogot kell alkalmazni, amely a szerződésre alkalmazandó, vagy amelyet a szerződésre annak megkötése esetén kellett volna alkalmazni.”

12

Az 1215/2012 rendelet (18) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„A biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.”

13

Az említett rendelet 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:

[…]”

14

Az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése, amely e rendelet II. fejezetének 4. szakaszában található, a következőképpen szól:

„Valamely személy, a fogyasztó [helyesen: A valamely személy – fogyasztó –] által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 6. cikk és a 7. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:

[…]

15

Az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A fogyasztó a másik szerződő fél ellen akár annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél székhellyel rendelkezik, akár – függetlenül a másik fél székhelyétől – saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.”

16

Az említett rendelet 19. cikke értelmében:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:

17

Ugyanezen rendelet 25. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha a felek – lakóhelyükre való tekintet nélkül – egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy a szóban forgó tagállam joga értelmében a megállapodás az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. A joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni:

[…]

(4)   A joghatóságot kikötő megállapodás vagy a célvagyon (»trust«) létesítő okiratának rendelkezései érvénytelenek, amennyiben ellentétesek a 15., 19. vagy 23. cikkel, illetve amennyiben azok a bíróságok, amelyeknek a joghatóságát ki kívánták zárni, a 24. cikk alapján kizárólagos joghatósággal rendelkeznek.

[…]”

18

A codul civil (polgári törvénykönyv) 1254. cikke előírja:

„(1)   A semmis vagy érvénytelenné nyilvánított szerződést úgy kell tekinteni, mintha azt soha nem kötötték volna meg.

(2)   A szerződés érvénytelensége a törvényben meghatározott feltételek között az e szerződés alapján megkötött későbbi aktusok érvénytelenségét vonja maga után.

(3)   A szerződés érvénytelenné nyilvánítása esetén a szerződő felek az 1639–1647. cikk rendelkezéseinek megfelelően kötelesek az igénybe vett szolgáltatásokat a másik fél részére természetben vagy azzal egyenértékű módon visszatéríteni, még akkor is, ha ezek egymást követő vagy folyamatos teljesítésű szolgáltatások voltak.”

19

A code civil 1269. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   Ha a szerződés értelmezésére vonatkozó szabályok alkalmazását követően a szerződés továbbra sem egyértelmű, a szerződést a kötelezettséget vállaló fél javára kell értelmezni.

(2)   A szabványszerződésekben szereplő szerződéses kikötéseket az azokat javasló fél hátrányára kell értelmezni.”

20

A 93/13 irányelvet a román jogba átültető Legea nr. 193/2000 privind clauzele abuzive din contractele încheiate între profesionişti şi consumatori (a kereskedők és a fogyasztók közötti szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 193/2000. sz. törvény) 2. cikke (1) bekezdésének értelmében:

„»Fogyasztó« minden olyan természetes személy vagy természetes személyek egyesülést alkotó csoportja, aki vagy amely az e törvény hatálya alá tartozó szerződés alapján olyan célból jár el, amely kívül esik saját kereskedelmi, ipari vagy termelői, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén.”

21

Az említett törvény 4. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   Valamely szerződési feltétel minden olyan esetben a fogyasztóval közvetlenül meg nem tárgyalt feltételnek tekintendő, ha azt úgy határozták meg, hogy a fogyasztó annak tartalmát a szabványszerződésekhez, illetve a kereskedők által valamely termék vagy szolgáltatás piacán alkalmazott általános adásvételi szerződési feltételekhez hasonlóan nem tudta befolyásolni.

(3)   Az a körülmény, hogy a szerződési feltételek bizonyos elemeit vagy az egyik feltételt a fogyasztóval közvetlenül megtárgyalták, nem zárja ki a jelen törvény rendelkezéseinek a szerződés többi részére való alkalmazhatóságát, ha a szerződés átfogó vizsgálata arra enged következtetni, hogy a szerződést a kereskedő egyoldalúan előre meghatározta. Ha valamely kereskedő arra hivatkozik, hogy egy szabványfeltételt a fogyasztóval közvetlenül megtárgyalt, ennek bizonyítása őt terheli.”

22

A Legea nr. 297/2004 privind piaţa de capital (a tőkepiacokról szóló 297/2004. sz. törvény) 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A pénzügyi befektetési szolgáltatásokat természetes személyek útján nyújtják, akik az említett szolgáltatások tekintetében ügynökként járnak el. E személyek tevékenységüket kizárólag az őket foglalkoztató közvetítő nevében végzik, saját nevükben pedig nem nyújthatnak pénzügyi befektetési szolgáltatásokat.”

23

Az Ordonanţa Guvernului nr. 85/2004 privind protecţia consumatorilor la încheierea şi executarea contractelor la distanţă privind servicii financiare (A fogyasztóknak a pénzügyi szolgáltatásokra irányuló, távollevők közötti szerződések megkötése és teljesítése során való védelméről szóló 85/2004. sz. kormányrendelet) 4. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A távollevők közötti szerződés megkötése előtt vagy az ajánlat megtételekor a szolgáltatásnyújtó köteles az azonosításával kapcsolatban kellő időben, megfelelően és teljeskörűen tájékoztatni a fogyasztót az alábbi tényezőkről, legalább a következőkre kiterjedően:

[…]

[…]”

24

2016. november 15‑én AU kereskedési számlát nyitott a Reliantco Investments tulajdonában álló UFX online platformon, hogy különbözeti ügyletekhez (a továbbiakban: CFD) hasonló pénzügyi instrumentumokkal folytasson kereskedést.

25

AU a felhasználói fiókjának az UFX online platformon való létrehozása során egy kereskedelmi társaság doménnevét használta, és az említett társaság fejlesztési igazgatói minőségében levelezett a Reliantco Investmentsszel.

26

2017. január 11‑én AU a pénzügyi instrumentumokkal folytatott kereskedésből származó nyereségre vonatkozó szerződést kötött a Relianco Investmentsszel, amelyben rögzítésre került, hogy AU az ajánlat feltételeit és részletes szabályait elolvasta, megértette és elfogadta. E szerződés alapján az így megkötött szerződésből eredő vagy azzal összefüggésben felmerülő bármely jogvitát és vitás kérdést a ciprusi bíróságok elé kell terjeszteni, az említett szerződésre, valamint a felek közötti valamennyi kereskedéssel összefüggő viszonyra vonatkozóan pedig a ciprusi jog az irányadó.

27

2017. január 13‑án AU több, az olaj árának csökkenésére vonatkozó limitáras megbízást adott az UFX online platformon keresztül, és azt állította, hogy ezen ügyletek következtében a kereskedési számláján zárolt teljes összeget, nevezetesen 1919720 amerikai dollárt (USD) (hozzávetőleg 1804345 euró) elveszítette.

28

2017. április 26‑án AU keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt az alapeljárás alpereseivel szemben. Azt állítja, hogy manipuláció áldozatává vált, amely azt eredményezte, hogy elveszítette az előző pontban hivatkozott összeget, e körülmények között pedig azt kéri, hogy a fogyasztók védelmére vonatkozó rendelkezések be nem tartása alapján állapítsák meg az alperesek jogellenes károkozásért való felelősségét. Ezen túlmenően e keresettel egyrészt egyes, álláspontja szerint tisztességtelen szerződési feltételek, másrészt pedig bizonyos, az UFX platformon adott megbízások semmisségének megállapítását, valamint a felek korábbi helyzetének visszaállítását kérte.

29

AU álláspontja szerint az 1215/2012 rendeletnek az e rendelet 18. és 19. cikkével összefüggésben értelmezett 17. cikke (1) bekezdése c) pontja értelmében a román bíróságok rendelkeznek joghatósággal az említett kereset elbírásálára, mivel Romániában lakóhellyel rendelkező fogyasztónak minősül.

30

Az alapeljárás alperesei a román bíróságok joghatóságának általános hiányára alapított kifogásra hivatkoznak. Úgy vélik, hogy az 1215/2012 rendelet 25. cikkének (1) bekezdése és a jelen ítélet 26. pontjában hivatkozott joghatósági kikötés értelmében az AU által benyújtott kereset a ciprusi bíróságok joghatósága alá tartozik. Hangsúlyozzák, hogy az Eparhiako Dikastirio Lemesou (limassoli regionális bíróság, Ciprus), amelyhez AU a Cipruson található és a tulajdonukat képező vagyontárgyak lefoglalását elrendelő ideiglenes végzés iránti kérelmet benyújtotta, megállapította e kereset elbírásálására vonatkozó joghatóságát.

31

Ezenkívül arra hivatkoznak, hogy az AU által indított kereset culpa in contrahendón alapul, mivel az a 864/2007 rendelet hatálya alá tartozó szerződésen kívüli kötelmi viszonynak minősül.

32

Az alapeljárás alperesei továbbá arra hivatkozva vitatják AU fogyasztói minőségét, hogy utóbbi nyereségszerzésre törekvő magánszemély, mivel szakmai tevékenységhez kapcsolódó meghatározott cselekményeket végzett, és az érintett személy a szóban forgó szerződés teljesítése során a 2016 novembere és 2017. január 13. közötti időszakban végrehajtott 197 ügylet révén, amelyek közül mindössze hat ügylet képezi vita tárgyát, 644413,53 USD (hozzávetőleg 605680 euró) nyereséget ért el.

33

A kérdést előterjesztő bíróság a jogvita érdemi elbírálására vonatkozó joghatóságának vizsgálata keretében megállapítja, hogy AU a keresetét jogellenes károkozásért való felelősségre, vagyis olyan szerződésen kívüli felelősségre alapította, amelyre főszabály szerint a 864/2007 rendelet alkalmazandó, miközben fogyasztói jogállására hivatkozik, amiből az következik, hogy a joghatóság ily módon az 1215/2012 rendelet 17. cikke (1) bekezdése c) pontjának rendelkezései alapján határozható meg.

34

Ugyanakkor kétségei vannak az AU által az alapeljárás alpereseinek állításaira válaszul előadott azon érvet illetően, amely szerint a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontjában szereplő „lakossági ügyfél” fogalma és a 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontja értelmében vett „fogyasztó” fogalma fedi egymást. Az említett bíróság szerint ugyanis e rendelkezések értelmezéséből az következik, hogy jóllehet „fogyasztó” csak olyan természetes személy lehet, aki nem szakmai tevékenysége keretébe eső célból jár el, „lakossági ügyfél” lehet mind természetes személy, mind jogi személy, vagy a 2004/39 irányelv II. mellékletében hivatkozottól eltérő szervezet.

35

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá az 1997. július 3‑iBenincasa ítéletre (C‑269/95, EU:C:1997:337) hivatkozik, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a kizárólag az egyén magánfogyasztásával kapcsolatos szükségleteinek kielégítését célzó, szakmai tevékenységtől vagy ilyen céltól függetlenül kötött szerződés tartozik a fogyasztó védelmére előírt különleges rendelkezések hatálya alá, ezzel szemben ez a védelem a szakmai tevékenység célját szolgáló szerződés esetén indokolatlan.

36

Ezenkívül megállapítja, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezetének a fogyasztói szerződések esetén irányadó joghatóságra vonatkozó 4. szakaszát főszabály szerint a fogyasztó által valamely szerződés alapján indított keresetekre kell alkalmazni, míg az AU által benyújtott kereset kizárólag jogellenes károkozásért való felelősségen alapul, amely kizárja a szerződéses jogviszony fennállását.

37

E körülmények között a Tribunalul Specializat Cluj (Kolozs megyei különös hatáskörű törvényszék, Románia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

38

A román kormány vitatja az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát. Azzal érvel, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak további pontosításokkal kellett volna szolgálnia AU keresete vonatkozásában, és ki kellett volna fejtenie azokat a jogi érveket, amelyeken e kereset alapul. Ezenkívül hangsúlyozza, hogy az előterjesztett kérdések nem veszik figyelembe az AU és a Reliantco Investments között kötött szerződésben szereplő joghatósági kikötést. E hiányosságok miatt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz minden ahhoz szükséges információt, amely lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy releváns válaszokat adjon az előterjesztett kérdésekre.

39

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak‑e (2018. december 10‑i 2018, Wightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 26. pont).

40

Ezenkívül a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell (2019. október 24‑iÉtat belge ítélet, C‑35/19, EU:C:2019:894, 29. pont).

41

Mindazonáltal – egyfelől – ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson, a Bíróság mint elfogadhatatlant elutasíthatja az előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet (2019. október 17‑iComida paralela 12 ítélet, C‑579/18, EU:C:2019:875, 20. pont).

42

Másfelől, az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti viszonyban irányadó együttműködés szellemében az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem tett meg bizonyos előzetes megállapításokat, nem jár szükségszerűen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságával, ha e hiányosságok ellenére a Bíróság az iratokból kitűnő elemekre tekintettel úgy véli, hogy képes hasznos választ adni a kérdést előterjesztő bíróságnak (2019. október 17‑iComida paralela 12 ítélet, C‑579/18, EU:C:2019:875, 21. pont).

43

Mivel a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a jelen ítélet 41. és 42. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően meghatározta azt a jogi és ténybeli hátteret, amely lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy megválaszolja az elé terjesztett kérdéseket, és mivel a Bíróság nem vizsgálhatja e ténybeli háttér helytállóságát, meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

44

Első, második és harmadik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését, hogy az a természetes személy, aki valamely pénzügyi társasággal kötött, CFD‑hez hasonló szerződés alapján e társaság közvetítésével pénzügyi ügyleteket hajt végre, e rendelkezés értelmében „fogyasztónak” minősíthető, és e minősítéssel összefüggésben jelentősége van‑e az olyan szempontok figyelembevételének, mint az a körülmény, hogy e személy viszonylag rövid időn belül nagyszámú tranzakciót hajtott végre, vagy hogy e tranzakciókba jelentős összegeket fektetett be, vagy hogy e személy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett „lakossági ügyfélnek” minősül.

45

A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése abban az esetben alkalmazható, ha három feltétel teljesül, nevezetesen, először is, a szerződő felek egyike fogyasztói minőségben jár el, szakmai tevékenységétől kívül esőnek tekinthető keretek között; másodszor, az e fogyasztó és a szakmai tevékenységet folytató személy közötti szerződést ténylegesen megkötötték, és harmadszor, e szerződés az említett cikk (1) bekezdésének a)–c) pontjában említett kategóriák egyikébe tartozik. E feltételeknek kumulatívan kell teljesülniük, így a joghatóság már a három feltétel egyikének hiányában sem határozható meg a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályok alapján (2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett első, második és harmadik kérdés e három feltétel közül az elsőre, azaz az egyik szerződő fél „fogyasztói” minőségére vonatkozik.

47

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a „fogyasztónak” az 1215/2012 rendelet 17. és 18. cikke szerinti fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és – a szerződés céljára és természetére tekintettel – az említett személynek a szerződésben fennálló helyzetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni, mivel ugyanazt a személyt bizonyos ügyletekkel kapcsolatban fogyasztónak, míg másokkal összefüggésben már gazdasági szereplőnek lehet tekinteni (2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

A Bíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy a kizárólag az egyén magánfogyasztásával kapcsolatos szükségleteinek kielégítését célzó, szakmai tevékenységtől vagy ilyen céltól függetlenül kötött szerződés tartozik azon különleges rendelkezések hatálya alá, amelyeket az említett rendelet a fogyasztó – mint gyengébbnek tartott fél – védelmére előír (2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

E különös védelem nem indokolt olyan szerződések esetén, amelyek célja egy, akár jövőbeli szakmai tevékenység, tekintettel arra, hogy valamely tevékenység jövőbeli jellege semmit nem von le annak szakmai természetéből (2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Ebből az következik, hogy az 1215/2012 rendelet 17–19. cikkében foglalt különös joghatósági szabályok főszabály szerint csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a felek között kötött szerződés célja az érintett áru vagy szolgáltatás szakmai vagy kereskedelmi tevékenységtől független felhasználása (2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

A valamely természetes személy és egy pénzügyi társaság között létrejött, CFD‑hez hasonló szerződéseket illetően a Bíróság kimondta, hogy az ilyen pénzügyi eszközök az 1215/2012 rendelet 17–19. cikkének hatálya alá tartoznak (2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 49. pont).

52

Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy e renddelet 17. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg, hogy a fogyasztó a szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződés keretében valamely meghatározott magatartást tanúsítson (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 58. pont).

53

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy főszabály szerint önmagukban irrelevánsak az olyan tényezők, mint például a CDF‑hez hasonló szerződések alapján végrehajtott ügyletek értéke, az ilyen szerződések megkötéséhez kapcsolódó, pénzügyi veszteségre vonatkozó kockázatok mértéke, valamely személynek a pénzügyi eszközök területén fennálló esetleges ismeretei vagy szakértelme, vagy az ilyen ügyletek keretében tanúsított aktív magatartása (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 59. pont).

54

Ugyanez vonatkozik arra a körülményre, hogy a fogyasztó viszonylag rövid időn belül nagyszámú tranzakciót hajtott végre, vagy hogy e tranzakciókba jelentős összegeket fektetett be.

55

Ami valamely személynek az 1215/2012 rendelet 17. cikke (1) bekezdése értelmében vett „fogyasztókénti” minősítésével összefüggésben annak jelentőségét illeti, hogy e személy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett „lakossági ügyfélnek” minősül, emlékeztetni kell arra, hogy az a körülmény, hogy valamely személy az utóbbi rendelkezés értelmében vett „lakossági ügyfélnek” minősül, önmagában főszabály szerint irreleváns az előbbi rendelkezés értelmében vett „fogyasztónak” való minősülés szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑iPetruchová ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 77. pont).

56

E körülmények között az a kérdés sem bír jelentőséggel, hogy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett „lakossági ügyfél” fogalmát ugyanazon szempontok alapján kell‑e értelmezni, mint amelyek a 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontjában szereplő „fogyasztó” fogalmának értelmezése szempontjából relevánsak.

57

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első, második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a természetes személy, aki valamely pénzügyi társasággal kötött, CFD‑hez hasonló szerződés alapján e társaság közvetítésével pénzügyi ügyleteket hajt végre, e rendelkezés értelmében akkor minősíthető „fogyasztónak”, ha e szerződéskötés nem tartozik e személy szakmai tevékenységébe, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. E minősítés szempontjából egyrészt főszabály szerint önmagukban irrelevánsak az olyan tényezők, mint az a körülmény, hogy az említett személy viszonylag rövid időn belül nagyszámú tranzakciót hajtott végre, vagy hogy e tranzakciókba jelentős összegeket fektetett be, másrészt önmagában főszabály szerint nem bír jelentőséggel az a körülmény, hogy ugyanezen személy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett „lakossági ügyfélnek” minősül.

58

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendeletet, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása szempontjából a fogyasztó által a szerződéses partnerével szemben benyújtott jogellenes károkozásért való felelősség megállapítása iránti kereset e rendelet II. fejezete 4. szakaszának hatálya alá tartozik.

59

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel az 1215/2012 rendelet hatályon kívül helyezi a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.), és annak helyébe lép, amely rendelet maga pedig a polgári és kereskedelmi ügyekben az új tagállamoknak az alábbi egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény helyébe lépett, a Bíróság által az utóbbi jogi aktusok rendelkezései tekintetében adott értelmezés az 1215/2012 rendeletre vonatkozóan is érvényes, mivel ezek a rendelkezések „egyenértékűnek” tekinthetők (2019. július 29‑iTibor‑Trans ítélet, C‑451/18, EU:C:2019:635, 23. pont).

60

Így hangsúlyozni kell, hogy a 44/2001 rendelet 15. cikkét, amely megfelel az 1215/2012 rendelet 17. cikkének, csak akkor kell alkalmazni, ha a szóban forgó kereset egy fogyasztó és egy eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződéshez kapcsolódik. Ugyanis a a 44/2001 rendelet mind magának e rendelet 15. cikke (1) bekezdése bevezető részének, mind ezen cikk ugyanezen bekezdése c) pontjának megfogalmazása alapján megköveteli, hogy a fogyasztó a kereskedelmi vagy a szakmai tevékenységet folytató személlyel „szerződést [kössön]”. E megállapítást ezen túlmenően e rendelet II. fejezetének azon 4. szakasza is megerősíti, amelybe e 15. cikk illeszkedik, amely a „[j]oghatóság[ot] fogyasztói szerződések esetén” szabályozza (2009. május 14‑iIlsinger ítélet, C‑180/06, EU:C:2009:303, 52. és 53. pont).

61

Ezenkívül a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény 13. cikke első bekezdésének elemzése keretében, amely szintén megfelel az 1215/2012 rendelet 17. cikkének, a Bíróság kimondta, hogy nem fogadható el ezen egyezmény olyan értelmezése, amelynek eredményeképpen egyes, a fogyasztók által kötött szerződések alapján fennálló követelésekre az említett egyezmény 13–15. cikkének joghatósági szabályait kell alkalmazni, míg más keresetekre, amelyek olyan szorosan kapcsolódnak e szerződéshez, hogy azoktól elválaszthatatlanok, eltérő szabályokat kell alkalmazni (2002. július 11‑iGabriel ítélet, C‑96/00, EU:C:2002:436, 56. pont).

62

Ugyanis, amennyiben fogyasztók és eladók vagy szolgáltatók között létrejött szerződésről van szó, lehetőség szerint még inkább el kell kerülni, hogy több bíróság is joghatósággal rendelkezzen ugyanazon szerződés esetében (lásd ebben az értelemben: 2002. július 11‑iGabriel ítélet, C‑96/00, EU:C:2002:436, 57. pont).

63

Figyelemmel arra, hogy a joghatósági okok halmozódása elsősorban az olyan gyengébbnek tartott felet érintheti hátrányosan, mint a fogyasztó, a megfelelő igazságszolgáltatásnak az az érdeke, hogy ez utóbbi ugyanazon bíróság előtt indíthasson keresetet valamennyi olyan nehézség tekintetében, amely valamely olyan szerződés körében merülhet fel, amelynek megkötésére állítólagosan az ösztönözte a fogyasztót, hogy az eladó vagy szolgáltató olyan megfogalmazásokat alkalmazott, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy megtévesszék a szerződéses partnerét (lásd ebben az értelemben: 2002. július 11‑iGabriel ítélet, C‑96/00, EU:C:2002:436, 58. pont).

64

Ebből következően annak érdekében, hogy az 1215/2012 rendelet II. fejezete 4. szakaszát a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított keresetre alkalmazni lehessen, függetlenül attól, hogy e rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében előírt egyéb feltételeket tiszteletben tartották, e két fél között ténylegesen szerződést kell kötni, e keresetnek pedig elválaszthatatlanul kapcsolódnia kell e szerződéshez.

65

A jelen ügyben, először is, az AU és a Reliantco Investments leányvállalata, a Reliantco Investments Limassol Sucursala Bucureşti közötti kapcsolatot illetően meg kell jegyezni, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem következik, hogy e két fél szerződést kötött volna egymással.

66

Ebből következően, a jelen ítélet 60. pontjában kifejtettekre figyelemmel, amennyiben valamely kereset olyan körülmények között kerül benyújtásra, hogy az említett felek nem kötnek egymással szerződést, e kereset nem tartozik az 1215/2012 rendelet II. fejezete 4. szakaszának hatálya alá.

67

Ami másodszor e szakasznak az AU keresetére való alkalmazhatóságát illeti, amennyiben e keresetet a Reliantco Investmentsszel szemben nyújtották be, amellyel AU szerződést kötött, meg kell jegyezni, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy e kereset többek között a fogyasztóvédelemre vonatkozó nemzeti rendelkezéseken, nevezetesen a szolgáltató azon kötelezettségén alapul, hogy a szerződés megkötését megelőzően tájékoztassa a fogyasztót, tanácsot adjon a részére és figyelmeztesse a nyújtott szolgáltatásokról, és azon kockázatokról, amelyeknek a fogyasztó ki van téve.

68

Ebből következően – fenntartva, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak e tekintetben vizsgálatot kell lefolytatnia – az említett kereset az eladónak vagy szolgáltatónak a szerződés megkötését megelőzően a szerződéses partner fogyasztóval szemben fennálló kötelezettségek elmulasztásáért való felelőssége megállapítására irányul.

69

Az ilyen keresetet úgy kell tekinteni, mint amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződéshez, ily módon e keresetre az 1215/2012 rendelet II. fejezetének II. szakaszát kell alkalmazni.

70

E következtetést nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy az AU által indított kereset többek között az eladó vagy szolgáltató culpa in contrahendo tekintetében fennálló felelősségének a megállapítására irányul, amelyet 864/2007 rendelet 2. cikkének a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó (1) bekezdése ír elő.

71

Épp ellenkezőleg, emlékeztetni kell arra, hogy a 864/2007 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból eredő olyan szerződésen kívüli kötelmi viszonyra, amely attól függetlenül létrejön, hogy a szerződés megkötésére ténylegesen sor került‑e, azt a jogot kell alkalmazni, amely a szerződésre alkalmazandó, vagy amelyet a szerződésre annak megkötése esetén kellett volna alkalmazni.

72

Ily módon a jelen ítélet 69. pontjában tett következtetés alátámasztja az 1215/2012 rendelet és a 864/2007 rendelet értelmezése között fennálló szükségszerű koherenciát (lásd ebben az értelemben: 2016. január 21‑iERGO Insurance és Gjensidige Baltic ítélet, C‑359/14 és C‑475/14, EU:C:2016:40, 43. pont), mivel mind a szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból eredő kötelmi viszonyra alkalmazandó jog, mind pedig az ilyen kötelmi viszonyra irányuló kereset elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság a tervezett szerződésre figyelemmel kerül meghatározásra.

73

A fentiekre figyelemmel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1215/2012 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása szempontjából a fogyasztó által a szerződéses partnerével szemben benyújtott jogellenes károkozásért való felelősség megállapítása iránti kereset akkor tartozik e rendelet II. fejezete 4. szakaszának hatálya alá, ha e kereset elválaszthatatlanul kapcsolódik az utóbbi fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között ténylegesen megkötött szerződéshez, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

74

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: