–

S. Liberato képviseletében F. Ongaro és A. Castellani avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Pucciariello avvocato dello Stato,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Vláčil és A. Kasalická, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében E. Montaguti és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.; helyesbítések: HL 2013. L 82., 63. o.; HL 2018. L 33., 5. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Stefano Liberato és Luminita Luisa Grigorescu között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, melynek tárgya egy Romániában meghozott, házassággal, szülői felelőséggel és tartási kötelezettségekkel kapcsolatos határozatnak az Olaszországban való elismerése iránti kérelem.

3

A 2201/2003 rendelet (11) és (21) preambulumbekezdése szerint:

[…]

4

A 2201/2003 rendelet „Megállapodás a joghatóságról [helyesen: A joghatóság kiterjesztése]” című 12. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A házasság felbontása, a különválás vagy a házasság érvénytelenítése iránti kérelemben [helyesen: kérelemmel kapcsolatban] a 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező tagállam bíróságai akkor rendelkeznek joghatósággal az adott kérelemmel összefüggő, szülői felelősségre vonatkozó ügyekben is, amennyiben:

és

5

Az említett rendeletnek „A joghatóság vizsgálata” című 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben valamely tagállam bíróságához olyan keresetet nyújtanak be, amely tekintetében e rendelet értelmében nem rendelkezik joghatósággal, és amely tekintetében e rendelet értelmében más tagállam bírósága joghatósággal rendelkezik, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát.”

6

Az említett rendelet 19. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben ugyanazon felek közötti házasságfelbontással, házassági életközösség megszüntetésével vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak,] az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig [helyesen: azon bíróság joghatóságának megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak,] hivatalból felfüggeszti az eljárást.

(2)   Amennyiben azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárást azon bíróság joghatóságának megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak].

(3)   Amennyiben az elsőként megkeresett bíróság [helyesen: azon bíróság, amelyhez elsőként fordultak] joghatóságát megállapítják, a később megkeresett bíróság [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak] az előbbi bíróság javára megállapítja saját joghatóságának hiányát. Ebben az esetben az a fél, aki a később megkeresett bíróságnál [helyesen: azon bíróság előtt, amelyhez később fordultak] indított eljárást, azt az elsőként megkeresett bíróságnál [helyesen: azon bíróság előtt, amelyhez elsőként fordultak] is megindíthatja.”

7

A 2201/2003 rendeletnek „A házasság felbontására, a különválásra és a házasság érvénytelenítésére vonatkozó határozatok elismerését kizáró okok” című 22. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A házasság felbontására, a különválásra és a házasság érvénytelenítésére vonatkozó határozat nem ismerhető el, amennyiben:

[…]

[…]”

8

E rendeletnek „A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okok” című 23. cikke a következőket írja elő:

„A szülői felelősségére vonatkozó határozat nem ismerhető el, amennyiben:

[…]

[…]”

9

Az említett rendeletnek „Az eredetileg eljáró bíróság joghatósága felülvizsgálatának tilalma” című 24. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A 22. cikk a) pontjában és a 23. cikk a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat a 3–14. cikkben megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható.”

10

A 44/2001 rendelet 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

[…]

[…]”

11

E rendelet 27. cikkének szövege a következő:

„(1)   Amennyiben azonos jogalapból származó, azonos felek között folyamatban lévő eljárásokat [helyesen: azonos jogalapból származó, azonos felek között azonos tárgyban folyamatban lévő eljárásokat] különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatósága megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárást azon bíróság joghatóságának megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak].

(2)   Amennyiben az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát állapítják meg, a később megkeresett bíróság ennek javára megállapítja saját joghatóságának hiányát [helyesen: Amennyiben annak a bíróságnak a joghatóságát állapítják meg, amelyhez elsőként fordultak, az a bíróság, amelyhez később fordultak, megállapítja az előbbi javára saját joghatóságának hiányát].”

12

Ugyanezen rendelet 34. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A határozat nem ismerhető el, amennyiben:

[…]

13

A 44/2001 rendelet 35. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A határozat nem ismerhető el továbbá, amennyiben a II. fejezet 3., 4. és 6. szakaszának rendelkezéseivel ellentétes, illetve a 72. cikkben meghatározott esetben.

(2)   Az előző bekezdésben említett joghatósági okok vizsgálata során a megkeresett bíróság vagy hatóság kötve van ahhoz a tényálláshoz, amelyre a származási tagállam bíróságának joghatóságát alapította [helyesen: amelyre a származási tagállam bírósága a joghatóságát alapította].

(3)   Az (1) bekezdésre is figyelemmel a származási tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A közrendnek a 34. cikk 1. pontjában említett vizsgálata a joghatósággal kapcsolatos szabályokra nem alkalmazható.”

14

A Codice civile (polgári törvénykönyv) „Különválás” című 150. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A házastársak különválhatnak.

A különválás bírósági határozaton vagy közös megegyezésen alapulhat.

A különválás bíróság általi megállapítását vagy a közös megegyezésen alapuló különválás jóváhagyását kizárólag a házastársak kérhetik.”

15

A polgári törvénykönyvnek a „Bíróság által megállapított különválás” címet viselő 151. cikke a következőket írja elő:

„A különválás akkor kérhető, ha az egyik vagy mindkét házastárs akaratától függetlenül olyan körülmények merülnek fel, amely a további együttélést elviselhetetlenné teszik, vagy a gyermekek nevelését súlyosan sértik.

A különválásra vonatkozó határozatában a bíróság a feltételek fennállása és erre irányuló kérelem esetén megállapítja, hogy a különválás a házasságból eredő kötelezettségekkel ellentétes magatartás tanúsítása miatt melyik házastársnak róható fel.”

16

A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a szülői felelősséget és a gyermek tartására vonatkozó kötelezettséget a polgári törvénykönyv 337 bis–337 octies cikke a különválás és a házasság felbontása esetére egyező módon szabályozza.

17

S. Liberato és L. Grigorescu Rómában (Olaszország) kötöttek házasságot 2005. október 22‑én, és gyermekük 2006. február 20‑i megszületéséig együtt éltek ebben a tagállamban. Miután a házastársi kapcsolat fokozatosan megromlott, az anya a gyermeket magával vitte Romániába, és többé nem tért vissza Olaszországba.

18

2007. május 22‑i keresetével S. Liberato a Tribunale di Teramóhoz (teramói bíróság, Olaszország) fordult, a különválás megállapítását és a gyermek feletti felügyeleti jog megítélését kérve. L. Grigorescu, aki megjelent az említett bíróság előtt, e kérelem érdemi elutasítását kérelmezte, és viszontkeresetet terjesztett elő S. Liberato arra való kötelezése iránt, hogy L. Grigorescu részére fizessen hozzájárulást gyermektartás címén. Az említett bíróság 2012. január 19‑i ítéletével megállapította az L. Grigorescunak felróható különválást, és a feleknek a szülői felelősség gyakorlására vonatkozó kölcsönös kérelmei tárgyában történő határozathozatal céljából külön végzéssel elrendelte az ügy vizsgálatát.

19

Miközben Olaszországban a szülői felelősségre vonatkozóan a Tribunale di Teramo (teramói bíróság) előtt indított eljárás még folyamatban volt, L. Grigorescu 2009. szeptember 30‑án a Judecătoria Bucureștihez (bukaresti törvényszék, Románia) fordult, és kérelmezte a házasság felbontását, valamint a gyermek feletti kizárólagos felügyeletnek és a gyermek tartásához való, az apa általi hozzájárulásnak a megítélését.

20

S. Liberato megjelent e bíróság előtt, és perfüggőségi kifogást terjesztett elő azzal érvelve, hogy a különválásra és a szülői felelősségre vonatkozóan már eljárást indított Olaszországban. A Tribunalul București (bukaresti törvényszék) azonban 2010. május 31‑i ítéletével felbontotta a házasságot, a gyermek feletti kizárólagos felügyelet gyakorlására az anyát jogosította fel, és meghatározta az apa kapcsolattartási joga gyakorlásának a módját, valamint az apa által a gyermek javára teljesítendő tartásdíj összegét is.

21

Ez az ítélet jogerőre emelkedett a Curtea de Apel București (bukaresti fellebbviteli bíróság, Románia) 2013. június 12‑i ítéletét követően, amely helybenhagyta a Tribunalul București (bukaresti törvényszék, Románia) 2012. december 3‑i azon ítéletét, amely elutasította S. Liberatónak a 2010. május 31‑i ítélet elleni fellebbezését.

22

A különválás iránti eljárás Olaszországban végül a Tribunale di Teramo (teramói bíróság) 2013. július 8‑i ítéletével zárult. Ez a bíróság a gyermek kizárólagos felügyeleti jogának gyakorlására az apát jogosította fel, és elrendelte a gyermek azonnali visszavitelét Olaszországba. Az említett bíróság meghatározta az anya kapcsolattartási joga Olaszországban való gyakorlásának a módját, valamint elrendelte, hogy az anya fizessen hozzájárulást a gyermek tartásához.

23

A Tribunale di Teramo (teramói bíróság) konkrétan elutasította L. Grigorescunak a Tribunalul București (bukaresti törvényszék) házasság felbontását megállapító, 2012. december 3‑i ítéletének a 2201/2003 rendelet értelmében Olaszországban történő elismerésére vonatkozó közbenső kérelmét. A Tribunale di Teramo (teramói bíróság) ugyanis rámutatott arra, hogy a házasság felbontására irányuló eljárás Romániában azt követően indult meg, hogy Olaszországban megindították a különválás iránti eljárást, így a román bíróságok az eljárás felfüggesztésének elmulasztása révén megsértették a 2201/2003 rendelet 19. cikkét.

24

Ezen ítélettel szemben L. Grigorescu fellebbezést nyújtott be, és előzetesen közbenső kérelmet terjesztett elő a Curtea de Apel București (bukaresti fellebbviteli bíróság) 2013. június 12‑i ítéletének elismerése iránt, amely azon az alapon utasította el a perfüggőségi kifogást, hogy a román eljárási jog alapján a két ügy tárgya nem volt azonos.

25

2014. március 31‑i ítéletével a Corte d’Appello di L’Aquila (l’aquilai fellebbviteli bíróság, Olaszország) megváltoztatta a Tribunale di Teramo (teramói bíróság) 2013. július 8‑i ítéletét, és helyt adott a házasság felbontásának megállapítása tárgyában a román bíróság által hozott, a gyermek felügyeletére és a gyermek tartásához való hozzájárulásra is kiterjedő határozat jogerejére vonatkozó kifogásnak. Ez a fellebbviteli bíróság úgy vélte, hogy az uniós jogi perfüggőségi szabályoknak az azon tagállam – a jelen esetben Románia – bíróságai általi megsértése, amelyben később fordultak bírósághoz, nem releváns az e tagállam által hozott jogerős intézkedések elismerése feltételeinek vizsgálata szempontjából, valamint hogy nem létezik semmilyen – különösen közrendi – indok, amely akadályát jelentené a román határozat elismerésének.

26

S. Liberato a Corte d’Appello di L’Aquila (l’aquilai fellebbviteli bíróság) ezen ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

27

A kérdést előterjesztő bíróság közli, hogy a Romániában hozott határozat egyidejűleg rendezi a házassági kapcsolatnak, a szülői felelősségnek és a tartási kötelezettségnek a kérdését is. A különválásra irányuló, Olaszországban megindított eljárásban ugyanezen kérelmeket fogalmazták meg, a házassági kötelékre vonatkozó kérelem kivételével, amely eltér, mivel az olasz jogrend megköveteli, hogy a házasság felbontását megelőzően a házastársak különválásának jogszabályi feltételei teljesüljenek.

28

Ez a bíróság kifejti, hogy a 2201/2003 rendelet 22. cikkének c) pontja, e rendelet 23. cikkének e) pontja vagy a 44/2001 rendelet 34. cikkének (4) bekezdése alapján nem áll fenn semmilyen indok, amely akadályát képezné a román határozat elismerésének a családi állapot, a szülői felelősség, illetve a tartási kötelezettségek vonatkozásában.

29

Az említett bíróság álláspontja szerint ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikkében és a 44/2001 rendelet 27. cikkében előírt uniós jogi perfüggőségi szabályoknak az elismerés iránti kérelem tárgyát képező határozatot meghozó bíróságok általi, a kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint nyilvánvaló megsértése a közrenddel való összeegyeztethetetlenség okán az elismerés akadályát képező oknak minősülhet‑e.

30

E körülmények között a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

Először is meg kell állapítani, hogy a nemzeti bíróság által előterjesztett kérdések kizárólag a 2201/2003 rendelet értelmezését érintik. Ugyanakkor bár amint azt e rendelet (11) preambulumbekezdése megállapítja, a tartási kötelezettségek nem e rendeletnek, hanem a 44/2001 rendeletnek a hatálya alá tartoznak, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy olyan határozat elismerésére vonatkozik, amelyet nem csupán házassággal és szülői felelősséggel kapcsolatban hoztak, hanem annak tartási kötelezettségek is a tárgyát képezik. Következésképpen az előterjesztett kérdésekre a 2201/2003 és a 44/2001 rendelet alapján kell választ adni.

32

A kérdést előterjesztő bíróság a kérdéseivel, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendelet 27. cikkében és a 2201/2003 rendelet 19. cikkében előírt perfüggőségi szabályokat úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha az a bíróság, amelyhez később fordultak, egy házassággal, szülői felelősséggel vagy tartási kötelezettségekkel kapcsolatos jogvita keretében az említett szabályok megsértésével olyan határozatot hoz, amely jogerőssé válik, azon tagállami bíróságok, amelyek az első bírósághoz fordulás helyeként joghatósággal rendelkeznek, megtagadhatják e határozat elismerését a közrenddel való nyilvánvaló összeegyeztethetetlensége miatt.

33

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy 2009. szeptember 30‑án L. Grigorescu a román bíróságokhoz fordult, és kérelmezte az S. Libberato és közte fennálló házasság felbontását, valamint a gyermekük felügyeletével és az e gyermek tartásához való hozzájárulással kapcsolatos kérelmet is előterjesztett, míg az olasz bíróságokhoz ezt megelőzően S. Liberato a házastársak különválása iránti és a gyermek felügyeletével kapcsolatos kérelemmel fordult, valamint szintén e bíróságok előtt L. Grigorescu a gyermektartáshoz való hozzájárulást érintő viszontkeresetet terjesztett elő.

34

A román bíróság a házasságot érintő kérelmek különböző tárgya alapján – az egyik a házasság felbontására irányult, a másik pedig a különválásra – állapította meg, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikke értelmében nem áll fenn perfüggőség, és ennek alapján állapította meg a joghatóságát az L. Grigorescu által előterjesztett kereset elbírálására.

35

Márpedig amint azt a Bíróság a korábbiakban megállapította, bár a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése szerint a házassági ügyekben a kérelmeknek ugyanazokat a feleket kell érinteniük, azoknak lehet eltérő a tárgya, feltéve, hogy azok különválásra, a házasság felbontására vagy érvénytelenítésére vonatkoznak. A Bíróság ebből arra következtetett, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett perfüggőség vagy felfüggesztett eljárás állhat fenn akkor, ha két különböző tagállam bíróságai előtt indítanak eljárást, az egyikben különválás, a másikban pedig a házasság felbontása iránt. Ilyen körülmények között a felek azonossága esetén az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárást azon bíróság joghatóságának a megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak (2015. október 6‑iA ítélet, C‑489/14, EU:C:2015:654, 33. és 34. pont).

36

Ezenfelül, amint azt a főtanácsnok az indítványának az 56. és 57. pontjában megállapította, ha a házassági kötelékre vonatkozó eljárás során a szülői felelősségre vonatkozó kérelmet is előterjesztettek, a különválásra vonatkozó perfüggőségi szabályok alkalmazandók. Ugyanez vonatkozik a tartással kapcsolatos ügyekre, amennyiben a kérelem kimenetele a személyi állapotot érintő eljárástól függ a 44/2001 rendelet 5. cikkének 2. pontja értelmében. Így az előbbi kérelmek a 2201/2003 rendelet 19. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, míg az utóbbiakat a 44/2001 rendelet 27. cikke szabályozza.

37

A jelen ügyben az a bíróság, amelyhez először fordultak különválás iránti kérelemmel, a 2201/2003 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése alapján megállapította a joghatóságát a gyermekkel kapcsolatos szülői felelősség és az e gyermek tartását érintő kötelezettségek tekintetében, mivel L. Grigorescu az előtte folyamatban lévő eljárásban fél volt, így elfogadta e bíróság joghatóságát.

38

Ebből következően az alapügyhöz hasonló helyzetben az a bíróság, amelyhez később fordultak a házasság felbontása iránti, valamint a szülői felügyelettel és a tartási kötelezettségekkel kapcsolatos kérelmekkel, és amely megtagadja az eljárás felfüggesztését, és megállapítja a joghatóságát e kérelmekre vonatkozóan, megsérti a 2201/2003 rendelet 19. cikkének és a 44/2001 rendelet 27. cikkének rendelkezéseit.

39

A kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések megválaszolásához meg kell állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikkét a 44/2001 rendelet 27. cikkéhez hasonló módon fogalmazták meg, és az az utóbbi cikkben előírthoz hasonló mechanizmust vezet be a perfüggőség eseteinek kezelésére. Következésképpen a 2201/2003 rendelet értelmezéséhez figyelembe kell venni a Bíróságnak a 44/2001 rendeletre vonatkozó megfontolásait (lásd ebben az értelemben: 2015. október 6‑iA ítélet, C‑489/14, EU:C:2015:654, 27. pont).

40

Ezt követően emlékeztetni kell a 2201/2003 rendelet által bevezetett mechanizmusra.

41

E rendelet a bíróságok közötti együttműködésre és kölcsönös bizalomra épül, amelyeknek a bírósági határozatok kölcsönös elismeréséhez kell vezetniük, amely egy valóságos jogi térség létrehozásához elengedhetetlen alapelv (2017. február 15‑iW és V, C‑499/15, EU:C:2017:118, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Ebben a kontextusban a perfüggőségi szabályok fontos szerepet játszanak.

43

Amint a Bíróság már korábban megállapította, e szabályok a megfelelő uniós igazságszolgáltatás biztosítása érdekében annak elkerülésére irányulnak, hogy a különböző tagállamok bíróságai előtt párhuzamos eljárások legyenek folyamatban, és ebből egymással összeegyeztethetetlen határozatok következzenek. Az uniós jogalkotó ennek érdekében a perfüggőség eseteinek megoldása céljából egyértelmű és hatékony mechanizmust kívánt létrehozni, amely a bírósághoz fordulás időrendi sorrendjén alapul (lásd ebben az értelemben: 2015. október 6‑iA ítélet, C‑489/14, EU:C:2015:654, 29. és 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá analógia útján, a 44/2001 rendelettel kapcsolatban: 2014. február 27‑iCartier parfums‑lunettes és Axa Corporate Solutions assurances ítélet, C‑1/13, EU:C:2014:109, 40. pont).

44

A 2201/2003 rendelet hatékony végrehajtásának biztosítása céljából, az annak alapjául szolgáló kölcsönös bizalom elvének megfelelően először is hangsúlyozni kell, amint azt a főtanácsnok az indítványának az 59. pontjában megállapította, hogy e rendelet 17. cikke alapján minden bíróságnak ellenőriznie kell a joghatóságát (lásd ebben az értelemben: 2010. július 15‑iPurrucker ítélet, C‑256/09, EU:C:2010:437, 73. pont; 2014. november 12‑iL ítélet, C‑656/13, EU:C:2014:2364, 58. pont; 2017. február 15‑iW és V ítélet, C‑499/15, EU:C:2017:118, 54. pont).

45

Másodszor a 2201/2003 rendelet 24. cikke előírja, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül (2010. november 9‑iPurrucker ítélet, C‑296/10, EU:C:2010:665, 85. pont). Ugyanez igaz a 44/2001 rendelet rendszere esetében annak 35. cikkének (3) bekezdése értelmében.

46

Harmadszor a 2201/2003 rendelet (21) preambulumbekezdése szerint e rendelet azon az elgondoláson alapul, hogy a tagállamokban meghozott határozatok elismerését és végrehajtását a kölcsönös bizalom elvére kell alapozni, és az elismerés megtagadásának indokait a szükséges minimális szinten kell tartani (2015. november 19‑iP ítélet, C‑455/15 PPU, EU:C:2015:763, 35. pont).

47

Ezen megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy az a körülmény, hogy egy jogerőssé vált határozatot a 44/2001 rendelet 27. cikkében és a 2201/2003 rendelet 19. cikkében előírt perfüggőségi szabályok megsértésével hoztak meg, olyan közrendi indokot jelent‑e, amely a 44/2001 rendelet 34. cikke és a 2201/2003 rendelet 22. cikkének a) pontja, valamint 23. cikkének a) pontja alapján akadályozza azt, hogy e határozatot elismerhessék azon tagállam bíróságai, amelyben elsőként fordultak bírósághoz.

48

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet 24. cikke szerint a 22. cikk a) pontjában és a 23. cikk a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat az említett rendelet 3–14. cikkében megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható.

49

Meg kell tehát állapítani, hogy a perfüggőségi szabályok ugyanolyan joghatósági szabályoknak minősülnek‑e, mint a rendelet 3–14. cikkében foglalt szabályok.

50

E tekintetben bár igaz, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikkében szereplő perfüggőségi szabályok nem szerepelnek a rendelet 24. cikkében kifejezetten előírt joghatósági szabályok között, e 19. cikk az említett rendelet „Joghatóság” című II. fejezetének részét képezi.

51

Ezenfelül, amint azt a főtanácsnok az indítványának a 77. pontjában megállapította, amikor – amint az alapügyben – az a bíróság, amelyhez elsőként fordultak, és amely az elismerésre vonatkozó közbenső kérelemről határoz, megvizsgálja a perfüggőségi szabályoknak az azon bíróság általi helyes alkalmazását, amelyhez később fordultak, illetve ennek következtében azokat az okokat, amelyek miatt az nem állapította meg joghatóságának hiányát, ennek ellenőrzésével szükségszerűen azon bíróság joghatóságát vizsgálja felül, amelyhez később fordultak. Márpedig, amint azt a Bíróság a jelen ítélet 45. pontjában felidézte, a 2201/2003 rendelet 24. cikke nem engedélyezi az ilyen felülvizsgálatot.

52

Így tehát, függetlenül attól, hogy az e rendelet 24. cikkében előírt tilalom nem hivatkozik kifejezetten az említett rendelet 19. cikkére, az utóbbi cikk állítólagos megsértése nem teszi lehetővé azon bíróság számára, amelyhez elsőként fordultak, hogy megtagadja az e rendelkezésben foglalt perfüggőségi szabály megsértésével hozott, azon határozat elismerését, amelyet azon bíróság fogadott el, amelyhez később fordultak, máskülönben azon bíróság joghatóságának a felülvizsgálatáról lenne szó, amelyhez később fordultak (lásd analógia útján a 2201/2003 rendelet 15. cikkét érintően: 2015. november 19‑iP ítélet, C‑455/15 PPU, EU:C:2015:763, 45. pont).

53

E megfontolások szintén alkalmazandóak a 44/2001 rendelet 27. cikkében a tartási kötelezettségeket illetően előírt perfüggőségi szabályokra, mivel e rendelet 35. cikkének (3) bekezdése szintén előírja, hogy a határozat meghozatala szerinti tagállam bíróságainak a joghatósága nem vizsgálható felül.

54

Hozzá kell fűzni, hogy azon tagállam bírósága, amelyben az elismerést kérik – anélkül hogy ne vonná kétségbe a 2201/2003 és a 44/2001 rendelet célját – nem tagadhatja meg egy valamely másik tagállamból származó határozat elismerését pusztán azzal az indokkal, hogy úgy ítéli meg, hogy e határozatban tévesen alkalmazták a nemzeti vagy az uniós jogot (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑iDiageo Brands ítélet, C‑681/13, EU:C:2015:471, 49. pont; 2015. november 19‑iP ítélet, C‑455/15 PPU, EU:C:2015:763, 46. pont).

55

Ezt az elemzést alátámasztja az is, hogy a határozat elismerésének a közrenddel való nyilvánvaló összeegyeztethetetlenség miatti megtagadásának a 2201/2003 rendelet 22. cikkének a) pontjában és 23. cikkének a) pontjában, valamint a 44/2001 rendelet 34. cikkében előírt indokait szigorúan kell értelmezni, mivel azok akadályt képeznek az említett rendeleteknek a jelen ítélet 46. pontjában felidézett egyik alapvető célkitűzése tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2015. november 19‑iP ítélet, C‑455/15 PPU, EU:C:2015:763, 36. pont).

56

Következésképpen az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 27. cikkében és a 2201/2003 rendelet 19. cikkében előírt perfüggőségi szabályokat úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha az a bíróság, amelyhez később fordultak, egy házassággal, szülői felelősséggel vagy tartási kötelezettségekkel kapcsolatos jogvita keretében az említett szabályok megsértésével olyan határozatot hoz, amely jogerőssé válik, e rendelkezésekkel ellentétes, ha azon tagállami bíróságok, amelyek az első bírósághoz fordulás helyeként joghatósággal rendelkeznek, pusztán emiatt megtagadják e határozat elismerését. Konkrétan e jogsértés önmagában nem igazolhatja az említett határozat elismerésének amiatt való megtagadását, hogy az ezen tagállam közrendjével nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen.

57

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 27. cikkében és a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 19. cikkében előírt perfüggőségi szabályokat úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha az a bíróság, amelyhez később fordultak, egy házassággal, szülői felelősséggel vagy tartási kötelezettségekkel kapcsolatos jogvita keretében az említett szabályok megsértésével olyan határozatot hoz, amely jogerőssé válik, e rendelkezésekkel ellentétes, ha azon tagállami bíróságok, amelyek az első bírósághoz fordulás helyeként joghatósággal rendelkeznek, pusztán emiatt megtagadják e határozat elismerését. Konkrétan e jogsértés önmagában nem igazolhatja az említett határozat elismerésének amiatt való megtagadását, hogy az ezen tagállam közrendjével nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen.