–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Koós G. és Tóth E., meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében S. Brandon, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Gray barrister,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Condou‑Durande és I. Zaloguin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítés: HL 2017. L 167., 58. o.) 4. cikke (2) bekezdésének és (5) bekezdése b) pontjának, 9. cikke (1) és (2) bekezdésének, és 10. cikke (1) és (2) bekezdésének, az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) 3. cikke (1) bekezdésének, valamint a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) 46. cikke (3) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Bahtiyar Fathi és a predsedatel na Darzhavna agentsia za bezhantsite (nemzeti menekültügyi hivatal, Bulgária [a továbbiakban: DAB] igazgatója) között, a B. Fathi által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemnek az utóbbi általi elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben 1951. július 28‑án aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.) 1954. április 22‑én lépett hatályba, és ezen egyezményt kiegészítette és módosította a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv (kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.), amely 1967. október 4‑én lépett hatályba (a továbbiakban: Genfi Egyezmény).

4

A Genfi Egyezmény 1. cikke A. pontja (2) bekezdésének első albekezdése értelmében a „menekült” kifejezés minden olyan személyre alkalmazandó, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni”.

5

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezménynek (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) „Az Egyezmény hatályának felfüggesztése szükséghelyzet esetén” című 15. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén bármely Magas Szerződő Fél a jelen Egyezményben meghatározott kötelezettségeitől eltérő intézkedéseket tehet a helyzet szükségessége által feltétlenül megkívánt mértékben, feltéve hogy az ilyen intézkedések nem ellentétesek egyéb nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

(2)   E rendelkezés alapján nem lehet eltérni a 2. Cikk [»Élethez való jog«] rendelkezéseitől, kivéve a jogszerű háborús cselekmények következtében okozott haláleseteket, vagy a 3. Cikk [»Kínzás tilalma«], 4. Cikk [»Rabszolgaság és kényszermunka tilalma«] (1. bekezdés), valamint a 7. Cikk [»Büntetés kiszabásának tilalma törvényi rendelkezés nélkül«] rendelkezéseitől.

[…]”

6

A 2011/95 irányelv 2013. december 21‑től hatályon kívül helyezte a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelvet (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.).

7

A 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdése szerint:

„Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert elveket. […]”

8

Ezen irányelv 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

[…]”

9

Az említett irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi.

(2)   Az (1) bekezdésben említett bizonyítékok közé tartoznak a kérelmező által az alábbiak tekintetében szolgáltatott információk, valamint ezek alátámasztására a kérelmező birtokában lévő dokumentumok: a kérelmező életkora, háttere – ideértve az érintett hozzátartozókét is –, személyazonossága, állampolgársága(i), korábbi tartózkodási helye(i), illetve a korábbi tartózkodási helye(i) szerinti ország(ok), menedékjog iránt korábban benyújtott kérelmei, utazásának útvonala, úti okmányai, továbbá nemzetközi védelem iránti kérelmének indokai.

(3)   A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:

[…]

(4)   Azon tény, hogy a kérelmező korábban már üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek volt kitéve, illetve vele szemben ilyen üldöztetés vagy súlyos sérelem közvetlen veszélye állt fenn, komoly alátámasztásául szolgál a kérelmező üldöztetéstől való megalapozott félelmének, valamit a súlyos sérelem tényleges veszélyének, kivéve, amennyiben alapos okból feltételezhető, hogy a kérelmezőt nem fogják újból üldözni, illetve hogy a súlyos sérelem veszélye vele szemben már nem áll fenn.

(5)   Amennyiben a tagállamok alkalmazzák az (1) bekezdés első mondatában említett elvet [helyesen: Amennyiben a tagállamok alkalmazzák azon elvet], amely szerint a kérelmezőnek meg kell indokolnia a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és amennyiben a kérelmező állításait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezen állításokat nem kell bizonyítani [helyesen: amennyiben a kérelmező állításainak bizonyos részeit nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezeket nem kell bizonyítani], amennyiben:

10

Ugyanezen irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Egy cselekmény a genfi egyezmény 1. cikkének A. pontja szerint akkor minősül üldözésnek, ha:

(2)   Az (1) bekezdés szerinti üldözés többek között a következő cselekmények formájában jelenhet meg:

[…]

[…]”

11

A 2011/95 irányelv 10. cikke értelmében:

„(1)   Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe:

[…]

[…]

(2)   Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott‑e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik‑e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.”

12

A 2013/32 irányelv (12), (53) és (54) preambulumbekezdése szerint:

[…]

13

Ezen irányelv 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]”

14

Az említett irányelv 31. cikkének (8) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok elrendelhetik, hogy a II. fejezet alapelveivel és garanciáival összhangban a vizsgálati eljárásokat a 43. cikkel összhangban gyorsítva és/vagy a határon és/vagy a tranzitzónában folytassák le, ha:

[…]

[…]”

15

Ugyanezen irányelv 32. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A fentieken kívül a tagállamok – amennyiben nemzeti joguk így rendelkezik – nyilvánvalóan megalapozatlannak tekinthetik a kérelmet azon megalapozatlan kérelmek esetében, amelyek esetében megvalósul a 31. cikk (8) bekezdésében felsorolt körülmények egyike.”

16

A 2013/32 irányelv 46. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

[…]

(3)   Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a [2011/95] irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési [helyesen: jogorvoslati] eljárásokban.”

17

A „Dublin III” rendelet (4), (5) és (19) preambulumbekezdése szerint:

[…]

18

E rendelet 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet megállapítja egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam […] meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat.”

19

Az említett rendelet 2. cikkének szövege a következő:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

20

Ugyanezen rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok megvizsgálják azon harmadik országbeli állampolgárnak vagy azon hontalan személynek a nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki egy tagállam területén nyújtja be azt, ideértve annak határát és a tranzitzónákat. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős.”

21

A „Dublin III” rendelet 4. és 5. cikk előírja a nemzetközi védelmet kérelmező személy tájékoztatáshoz való jogát, illetve az említett kérelmező meghallgatásának a lefolytatására vonatkozó szabályokat.

22

E rendelet 17. cikke (1) bekezdése első és második albekezdésének szövege a következő:

„A 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.

Az a tagállam, amely e bekezdés alapján úgy határozott, hogy megvizsgál egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, felelős tagállammá válik, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. […]”

23

Az említett rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz.”

24

A „Dublin III” rendelet 27. cikke írja elő azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek a nemzetközi védelmet kérelmező személynek e rendelkezés alkalmazása keretében rendelkezésére állnak.

25

Bulgáriában a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálását a Zakon za ubezhishteto i bezhantsite‑nek (a menedékjogról és a menekültekről szóló törvény) a DV 2016. december 27‑i 103. számában kihirdetett változata (a továbbiakban: ZUB) szabályozza.

26

A ZUB 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A jelen törvény által biztosított jogköröket a nemzeti menekültügyi hivatal tisztviselői gyakorolják. E tisztviselők megállapítják a nemzetközi védelem megadására vonatkozó eljárás szempontjából releváns valamennyi tényt és körülményt, és segítik az ilyen védelmet kérelmező külföldieket.”

27

A ZUB 8. és 9. cikke a bulgáriai menekült jogállásra, valamint a humanitárius jogállásra vonatkozik.

28

A ZUB 67a. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A jelen szakaszban előírt eljárást a következők indíthatják meg:

29

A ZUB 68. cikkének szövege a következő:

„A rendes eljárást a következők indíthatják meg:

[…]

[…]”

30

B. Fathi kurd nemzetiségű iráni állampolgár, aki 2016. március 1‑jén nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő a DAB‑nál, amelyet azzal indokolt, hogy vallási okok miatt, és különösen amiatt, hogy 2008 vége és 2009 eleje között áttért a keresztény hitre, az iráni hatóságok üldöztetésének áldozata volt.

31

B. Fathi a bolgár hatóságokkal lefolytatott meghallgatásai keretében kifejtette, hogy rendelkezett egy tiltott műholdas antennával, amelynek segítségével fogta a tiltott keresztény televíziós csatornát, a Nejat TV‑t, és egyszer be is telefonált egy élő televíziós adásba. E körülmény bizonyításaképpen B. Fathi az említett hatóságokhoz benyújtotta a Nejat TV 2012. november 29‑i levelét. B. Fathi ezenfelül az általa értett nyelven írt és a birtokában lévő Bibliára hivatkozott, és azt nyilatkozta, hogy gyűléseken más keresztényekkel is kapcsolatba lépett, bár nem tagja vallási közösségnek.

32

2009 szeptemberében az iráni titkosszolgálat két napon keresztül fogva tartotta, és kihallgatták a fent említett televíziós adásban való részvételével kapcsolatban. Fogva tartása során kényszerítették annak bevallására, hogy áttért a keresztény hitre.

33

A DAB a 2016. június 20‑i határozatban megalapozatlanság miatt elutasította B. Fathi nemzetközi védelem iránti kérelmét, megállapítva, hogy a nyilatkozatai lényeges ellentmondásokat tartalmaznak, és nem került bizonyításra sem az üldöztetés fennállása, sem a jövőbeni üldöztetés veszélye, sem pedig a halálbüntetés veszélye. A DAB azt is megállapította, hogy az érdekelt teljes nyilatkozatának a valószínűtlennek ítélt jellegére tekintettel a B. Fathi által a kereszténységre való áttérésének az alátámasztása céljából benyújtott, 2012. november 29‑i dokumentum hamis.

34

B. Fathi a kérdést előterjesztő bíróság, az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) előtt e határozat megsemmisítését kérte. Azzal érvel, hogy a DAB az előző pontban említett dokumentumot, amely a kereszténységre való áttérését tanúsítja, tévesen értékelte. Úgy véli továbbá, hogy az említett hatóság nem vette kellőképpen figyelembe azokat az információkat, amelyek szerint a „a hithagyásról szóló iszlám törvény” az ilyen áttérésre a hittérítés tilalmának megsértése, „Istenellenesség” és „a Próféta megsértése” miatt halálbüntetést ír elő. A kérdést előterjesztő bíróság közli, hogy B. Fathi kurd származású, de saját állítása szerint az Iránban felmerült problémáit a keresztényekkel való kapcsolata és a kereszténységre való áttérése okozza.

35

A keresztények iráni helyzetét érintően a kérdést előterjesztő bíróság közli, hogy jelentése szerint az iráni kormány legalább 20 olyan személyt kivégeztetett, akiket „istenellenességgel” vádoltak, és e személyek között számos kurd származású szunnita is volt. Az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) 2015. április 15‑i jelentése szerint Iránban olyan személyeket, akik nemrég áttértek a keresztény hitre, egy év tartamú szabadságvesztésre és az ország területe elhagyásának két év tartamú tilalmára ítéltek.

36

B. Fathi azzal érvel, hogy a vallási hovatartozása miatt el kell ismerni a menekülti jogállását, és a releváns tények bizonyítékait illetően azt az elvet kell alkalmazni, amely szerint a kételyt a kérelmező javára kell értékelni.

37

E körülmények között az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

38

Először is meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásában kifejti, hogy a hozzá benyújtott kereset azon határozat ellen irányul, amellyel a DAB érdemben elutasította B. Fathi nemzetközi védelem iránti kérelmét.

39

E kontextusban hangsúlyozza, hogy e kérelem benyújtását követően azt nyilvántartásba vették, és B. Fathit két alkalommal személyesen meghallgatták. Hozzáfűzi, hogy formális szempontból kizárólag a nemzetközi védelem iránti kérelméről érdemben döntő határozatot hoztak, és a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján nem hoztak azt megállapító kifejezett határozatot, hogy a Bolgár Köztársaság mint az ezen rendelet III. fejezetében előírt kritériumok által felelősként kijelölt tagállam az említett kérelmet megvizsgálta. E bíróságban az a kérdés is felmerült, hogy a „Dublin III” rendelet minden olyan nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozik‑e, amelyet valamely tagállam területén nyújtottak be, vagy az kizárólag a nemzetközi védelmet kérelmezők átadási eljárásaira alkalmazandó.

40

Az említett bíróság e tekintetben kifejti, hogy B. Fathi nemzetközi védelem iránti kérelme benyújtásának időpontjában hatályban volt a ZUB 67a. cikke, amely szerint a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást megindítja azon hatóság határozata, amely előtt a meghallgatások zajlanak, „amennyiben rendelkezésre állnak olyan adatok, amelyek alátámasztják, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálását érintő felelősség az Európai Unió más tagállamát illeti”.

41

Olyan adatok hiányában, amelyek alátámasztják, hogy a B. Fathi által előterjesztett, nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért más tagállam felelős, a DAB a ZUB 68. cikkének (1) bekezdése alapján az említett kérelem érdemi elbírálására irányuló „rendes eljárást” indított. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság nem említi sem azt, hogy B. Fathit ne tájékoztatták volna az említett eljárás megindításáról, sem azt, hogy e tekintetben bármely kifogást vetettek volna fel.

42

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az első és a második kérdésével, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy a „Dublin III” rendeletet az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai az e rendelet 2. cikkének d) pontja értelmében vett nemzetközi védelem iránti kérelmet érdemben megvizsgálják, jóllehet e hatóságok nem hoztak olyan kifejezett határozatot, amely az említett rendeletben előírt feltételek alapján megállapítja, hogy az ilyen megvizsgálásért e tagállam felelős.

43

Először is rá kell mutatni arra, hogy e rendelet 1. cikke értelmében a rendelet megállapítja a valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat. Az említett rendelet 2. cikkének b) pontja megállapítja, hogy a rendelet alkalmazásában a „nemzetközi védelem iránti kérelem” a 2011/95/EU irányelv 2. cikkének h) pontjában meghatározott nemzetközi védelem iránti kérelem. Ezen utóbbi rendelkezés szerint az ilyen kérelem a „harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely a menekültjogállás, illetve a kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető […]”.

44

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a harmadik ország állampolgárságával rendelkező B. Fathi kérelme, amelyet a DAB elutasított, a menekültjogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállásnak megfelelő humanitárius jogállás megszerzésére irányul, melyeket a ZUB 8., illetve 9. cikke ír elő. Következésképpen, amint azt a főtanácsnok az indítványának a 14. pontjában szintén megállapította, B. Fathi kérelme Bulgáriában harmadik ország állampolgára által előterjesztett kérelemként e rendelet hatálya alá tartozik annak 1. cikke értelmében.

45

A „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által bármely tagállam területén benyújtott menedékjog iránti kérelmet főszabály szerint kizárólag az a tagállam köteles megvizsgálni, amely az e rendelet III. fejezetében előírt feltételek szerint felelős. Az említett rendelet IV. fejezete pontosan meghatározza azon helyzeteket, amelyekben valamely tagállamot e feltételektől eltérve az ilyen kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak lehet tekinteni.

46

Ezenfelül az a tagállam, amelyhez a nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtották, köteles követni az ugyanezen rendelet VI. fejezetében az e kérelem megvizsgálásért felelős tagállam meghatározása céljából előírt eljárásokat (lásd ebben az értelemben: 2017. február 16‑iC. K. és társai ítélet, C‑578/16 PPU, EU:C:2017:127, 58. pont).

47

A „Dublin III” rendelet VI. fejezetében szereplő rendelkezések közül annak 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a felelős tagállam meghatározására vonatkozó, e rendeletben előírt eljárás azonnal kezdetét veszi, „amint a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz”.

48

A szükséges adatok ezen eljárás keretében történő összegyűjtése érdekében a „Dublin III” rendelet által bevezetett mechanizmusokat tehát arra szánták, hogy azokat a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően alkalmazzák. Másfelől e rendelet 4. cikkének (1) bekezdése kifejezetten akként rendelkezik, hogy a kérelmezőt az ilyen kérelem benyújtását követően kell tájékoztatni többek között a felelős tagállam meghatározásának feltételeiről, a személyes meghallgatás kitűzéséről, valamint arról a lehetőségről, hogy a kérelmező tájékoztatást nyújtson az illetékes hatóságoknak (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 86. és 87. pont).

49

A jelen ügyben, amint azt a főtanácsnok az indítványának a 20. pontjában megállapította, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyáltalán nem tűnik ki, hogy a bolgár hatóságok nem állapították meg hatáskörük fennállását a „Dublin III” rendeletben előírt feltételek alapján, miután megállapították, hogy a ZUB 67a. cikke alkalmazásában a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség nem illet meg más tagállamot. A kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ezzel kapcsolatban kifejezett kételyek ugyanis kizárólag arra vonatkoznak, hogy az illetékes bolgár hatóság a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást követően nem fogadott el kifejezett határozatot.

50

Azon kérdést illetően, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények között az említett folyamatnak olyan kifejezett határozattal kell‑e végződnie, amely az említett rendeletben előírt feltételek alapján megállapítja az említett tagállamnak az ilyen megvizsgálásért fennálló felelősségét, oly módon kell választ adni, hogy figyelembe kell venni nemcsak a „Dublin III” rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a szövegét, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak az általános rendszerét, amelynek az részét képezi, valamint az általa követett célkitűzéseket (2018. július 5‑iX ítélet, C‑213/17, EU:C:2018:538, 26. pont).

51

Először is, ami a „Dublin III” rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a szövegét érinti, meg kell állapítani, hogy az említett rendelkezés nem írja elő kifejezetten, hogy az a tagállam, amelynek a területén a nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtották, köteles olyan kifejezett határozatot hozni, amely megállapítja az említett rendelet feltételei alapján a saját felelősségét, és e rendelkezés azt sem írja elő, hogy az ilyen határozatot milyen formában kell meghozni.

52

Másodszor, azt a kontextust illetően, amelybe e rendelkezés illeszkedik, először is meg kell állapítani, hogy a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) bekezdése e rendelet II. fejezetének a részét képezi, amely a rendelet alkalmazásának általános elveire és biztosítékaira vonatkozik. A felelős tagállamot meghatározó tagállam által tiszteletben tartandó, említett biztosítékok között szerepel a kérelmező tájékoztatáshoz való joga, amelyet a rendelet 4. cikke ír elő. Ez a tájékoztatáshoz való jog nem csak a felelős tagállam meghatározását érintő feltételekre és e feltételeknek az eljárás különböző szakaszaiban fennálló rangsorára, valamint e szakaszok hosszára vonatkozik, hanem arra is, hogy egy valamely tagállamban benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelem esetében előfordulhat az is, hogy az adott tagállam e rendelet értelmében felelőssé válik abban az esetben is, ha ez a felelősség nem az említett feltételeken alapul.

53

Ezenfelül a „Dublin III” rendelet 17. cikke, melynek címe „Mérlegelési záradékok”, az (1) bekezdésében kifejezetten előírja, hogy a 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős, és az ilyen tagállam ebben az esetben felelős tagállammá válik, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. A Bíróság e tekintetben megállapította, hogy ez a lehetőség annak a lehetővé tételét célozza, hogy minden tagállam politikai, humanitárius vagy gyakorlati szempontok alapján önállóan dönthessen úgy, hogy megvizsgálja a nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha az említett feltételek alapján azért nem felelős (lásd ebben az értelemben: 2013. május 30‑iHalaf ítélet, C‑528/11, EU:C:2013:342, 37. pont).

54

Végezetül a „Dublin III” rendelet VI. fejezetében az „Eljárásjogi biztosítékok” című IV. szakasz a kérelmező átadására vonatkozó határozat elfogadása esetére előírja a kérelmezőnek az ilyen határozatról való értesítését, amely kiterjed a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információkra is. E rendelet azonban az annak 4. és 5. cikkében előírt biztosítékoktól eltekintve nem tartalmaz ilyen konkrét eljárásjogi biztosítékokat, ha – amint az alapügyben – a felelős tagállamot meghatározó tagállam arra a következtetésre jut, hogy a kérelmezőt nem kell más tagállamnak átadni, mivel nem állnak rendelkezésre azt alátámasztó adatok, hogy az e kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség más tagállamot illeti meg, és az említett meghatározást végrehajtó tagállam az említett rendelet által előírt feltételek alapján felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

55

Harmadszor a „Dublin III” rendelet egyik célja az, hogy a tagállamok közötti kapcsolatokra irányadó szervezési szabályokat vezessen be a felelős tagállam meghatározása céljából, és amint az e rendelet (4) és (5) preambulumbekezdéséből következik, e rendeletnek célja az is, hogy lehetővé tegye a felelős tagállam gyors meghatározását annak érdekében, hogy a nemzetközi védelem megadására vonatkozó eljárásokhoz való hatékony hozzáférés biztosított legyen, a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel kapcsolatos gyors döntéshozatal pedig ne kerüljön veszélybe (lásd ebben az értelemben: 2017. február 16‑iC. K. és társai ítélet, C‑578/16 PPU, EU:C:2017:127, 57. pont).

56

E szövegbeli, kontextuális és teleologikus elemekre tekintettel az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (1) bekezdését az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai az e rendelet 2. cikkének d) pontja értelmében vett nemzetközi védelem iránti kérelmet érdemben megvizsgálják, jóllehet e hatóságok nem hoztak olyan kifejezett határozatot, amely az említett rendeletben előírt feltételek alapján megállapítja, hogy az ilyen megvizsgálásért e tagállam felelős.

57

Először is meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság közlése szerint a B. Fathi által a DAB azon határozatával szemben benyújtott keresetet kell elbírálnia, amelyben a DAB érdemben elutasította B. Fathi nemzetközi védelem iránti kérelmét, és hatáskörrel rendelkezik a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében előírt vizsgálatra. Hozzáfűzi, hogy a nemzeti jog értelmében köteles értékelni, hogy az említett határozat elfogadására vonatkozó eljárást tiszteletben tartották‑e.

58

A kérdést előterjesztő bíróság e kontextusban megállapítja, hogy a 2013/32 irányelv (54) preambulumbekezdéséből következik, hogy azt a „Dublin III” rendeletben említett kérelmezőkre a „rendelet rendelkezései mellett és azok sérelme nélkül” kell alkalmazni.

59

Következésképpen e bíróságban az a kérdés merült fel, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet megtagadó határozat elleni jogorvoslati kérelmet elbíráló elsőfokú bíróságként hivatalból vizsgálnia kell‑e a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a „Dublin III” rendeletben előírt feltételek és mechanizmusok tiszteletben tartását.

60

E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője által a nemzetközi védelem iránti kérelmének a megalapozatlanságát megállapító határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem keretében valamely tagállam illetékes bíróságának hivatalból vizsgálnia, hogy az említett kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a „Dublin III” rendeletben előírt feltételeket és mechanizmusokat megfelelő módon alkalmazták‑e.

61

Amint az a 2013/32 irányelv 46. cikke (1) bekezdésének a 2. cikkének b) pontjával összefüggésben értelmezett a) pontjából kitűnik, a tagállamok biztosítják a nemzetközi védelmet kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot többek között azon határozattal szemben, amely az e kérelmező által eléjük terjesztett védelem iránti, olyan kérelem megalapozatlanságát állapítja meg, amely a menekültjogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás megszerzésére irányulónak tekinthető.

62

Ugyanezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdése meghatározza azon hatékony jogorvoslathoz való jog terjedelmét, amelyet a nemzetközi védelmet kérelmezők számára biztosítani kell a kérelmeiket érintő határozatokra vonatkozóan. E rendelkezés előírja, hogy az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek az 2011/95/EU irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti jogorvoslati eljárásokban.

63

A Bíróság e tekintetben hangsúlyozta, hogy a „biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza” kifejezést – ha a szokásos jelentésétől meg nem fosztják – úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése értelmében kötelesek a nemzeti jogszabályaikat oly módon kialakítani, hogy az említett jogorvoslatok elbírálása tartalmazza valamennyi olyan ténybeli és jogi tényező bíróság általi vizsgálatát, amely lehetővé teszi számára az adott ügy naprakész értékelését (2018. július 25‑iAlheto ítélet, C‑585/16, EU:C:2018:584, 110. pont).

64

E tekintetben az „ex nunc” kifejezés kiemeli a bíróságnak az olyan értékelés elvégzésére irányuló kötelezettségét, mely adott esetben figyelembe veszi a jogorvoslat tárgyát képező határozat elfogadását követően felmerült új elemeket. A 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében szereplő „teljes körű” melléknév megerősíti, hogy a bíróság köteles megvizsgálni mindazon elemeket, amelyeket az eljáró hatóság figyelembe vett vagy vehetett volna (2018. július 25‑iAlheto ítélet, C‑585/16, EU:C:2018:584, 111. és 113. pont).

65

Amint a Bíróság szintén megállapította, a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében előírt kötelezettséget a nemzetközi védelem iránti kérelmek ezen irányelv által szabályozott vizsgálati eljárása együttesének összefüggésében kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iSacko ítélet, C‑348/16, EU:C:2017:591, 42. pont), és a „Dublin III” rendelet alkalmazása keretében konkrétan előírt jogorvoslati lehetőségeket annak 27. cikke foglalja magában, amint az ugyanezen rendelet (19) preambulumbekezdéséből is kitűnik.

66

Márpedig amint az többek között a 2013/32 irányelv (12) preambulumbekezdéséből következik, ezen irányelv fő célkitűzése, hogy továbbfejlessze a tagállamokban a nemzetközi védelem megadására és visszavonására alkalmazott eljárások szabályait.

67

Igaz, hogy a 2013/32 irányelv (54) preambulumbekezdése szerint ezen irányelvet alkalmazni kell a „Dublin III” rendelet hatálya alá tartozó kérelmezőkre, a rendelet rendelkezései mellett és azok sérelme nélkül.

68

Ebből azonban nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője által a 2013/32 irányelv 46. cikkének (1) bekezdése szerint a nemzetközi védelem iránti kérelmének a megalapozatlanságát megállapító határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem keretében valamely tagállam illetékes bíróságának hivatalból ellenőriznie kell, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a „Dublin III” rendeletben előírt feltételeket és mechanizmusokat megfelelő módon alkalmazták‑e.

69

Egyrészt ugyanis a 2013/32 irányelv (53) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az nem alkalmazható a „Dublin III” rendelet hatálya alá tartozó, tagállamok közötti eljárásokra.

70

Másrészt a „Dublin III” rendelet 2. cikkének d) pontja azt írja elő, hogy e rendelet alkalmazásában a „nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása”„a nemzetközi védelem iránti kérelem illetékes hatóságok általi megvizsgálása vagy a hatóságok azzal kapcsolatos határozata és döntése a [2013/32] irányelvvel, valamint a [2011/95] irányelvvel összhangban, a felelős tagállam e rendelet szerinti meghatározására irányuló eljárás kivételével”.

71

Ebből az következik, amint azt a főtanácsnok az indítványának a 38. pontjában hangsúlyozta, hogy az e rendelkezésben meghatározott nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatára irányuló eljárás eredményeként hozott határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelem ügyében eljáró nemzeti bíróságnak nem kell hivatalból vizsgálnia, hogy a „Dublin III” rendelet alapján felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást megfelelően alkalmazták‑e.

72

A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője által a nemzetközi védelem iránti kérelmének a megalapozatlanságát megállapító határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem keretében valamely tagállam illetékes bíróságának nem kell hivatalból vizsgálnia, hogy az említett kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a „Dublin III” rendeletben előírt feltételeket és mechanizmusokat megfelelő módon alkalmazták‑e.

73

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában megjegyzi, hogy a nemzetközi védelemnek az alapügy által érintett kérelmezője magát egyszerűen csak „kereszténynek” vallja, de nem azonosítja magát valamely tradicionális vallási közösség tagjaként, és nem bocsátott rendelkezésre információt és nyilatkozatot, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy gyakorolja‑e a vallását, és ha igen, hogyan. A kérdést előterjesztő bíróság közli továbbá, hogy nem állapítható meg egyértelműen, hogy a kérelmező vallási meggyőződése igényel‑e nyilvános tevékenységet, és az sem, hogy a kérelmező nyilatkozatai elegendőek‑e meghatározott vallási meggyőződéseknek a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „valláshoz” sorolásához. Márpedig az üldöző csak a keresztény vallás nyilvános összetevői alapján teremthet kapcsolatot a nemzetközi védelem kérelmezője és e vallás között.

74

A kérdést előterjesztő bíróság azt is megjegyzi, hogy a 2013/32 irányelv 32. cikkének a 31. cikke (8) bekezdésének e) pontjával összefüggésben értelmezett (2) bekezdése lehetővé teszi azt, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet nyilvánvaló megalapozatlanság miatt elutasítsák, ha e rendelkezés feltételei teljesülnek. Úgy véli azonban, hogy a releváns körülmények magyarázatának a hiánya, amely a nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvánvaló megalapozatlanságának a megállapításához vezet, nem alapulhat a közigazgatási hatóság eljárási tétlenségén.

75

A jelen ügyben azonban azok a tényezők, amelyek lehetővé teszik a „vallásnak” a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelemben vett fogalmát képező elemeknek a bizonyítását, a magánélet védelméhez való jog körébe tartoznak. Márpedig a Bíróság kizárta, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem keretében a magánélethez tartozó bizonyos vonatkozásokkal kapcsolatos bizonyítékokat követeljenek meg. Szükséges ezért annak tisztázása, hogy megengedett‑e, ha a kérelmezőt a kérelmének a vizsgálata keretében azon meggyőződésének a megnyilvánulásairól vagy azon vallással kapcsolatos magatartásáról kérdezik, amelyen a nemzetközi védelem iránti kérelme alapul.

76

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a negyedik, ötödik és hetedik kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy annak a nemzetközi védelmet kérelmezőnek, aki kérelmének alátámasztása céljából valláshoz kapcsolódó indokon alapuló üldöztetés veszélyére hivatkozik, a vallásos hitére vonatkozó állításainak az alátámasztásához nyilatkozatokat kell tennie vagy dokumentumokat kell benyújtania a „vallás” e rendelkezés értelmében vett fogalmának valamennyi elemére vonatkozóan.

77

A 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint „[a]z üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe: […] a vallás fogalma magában foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát”.

78

A Bíróságnak a 2004/83 irányelv értelmezésével kapcsolatban már volt alkalma hangsúlyozni, hogy e rendelkezés a „vallás” fogalmának tág meghatározást ad, bevonva a vallás valamennyi összetevőjét, függetlenül attól, hogy azok nyilvánosak vagy magánjellegűek, kollektívek vagy egyéniek (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 63. pont).

79

E tekintetben e rendelkezés szövegéből, és többek között a „különösen” kifejezés használatából egyértelműen kitűnik, hogy a „vallásnak” az e rendelkezésben szereplő fogalommeghatározása nem írja elő azon elemek kimerítő felsorolását, amelyek a vallás miatti üldöztetéstől való félelemre alapított, nemzetközi védelem iránti kérelem kontextusában e fogalmat jellemezhetik.

80

Konkrétan, amint a meghatározásból kitűnik, a „vallás” fogalma egyrészt kiterjed a teista, nem teista és ateista meggyőződésekre, ami az alkalmazott kifejezések általános jellegére tekintettel kiemeli, hogy e fogalomba a „hagyományos” vallások is és egyéb meggyőződések is beletartoznak, és másrészt kiterjed a vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételre, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodásra, ami arra utal, hogy a vallási közösséghez tartozás hiánya önmagában nem lehet meghatározó e fogalom értékelésekor.

81

Ezenfelül ami a „vallásnak” a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdéséből következően az ezen irányelv értelmezéséhez szintén figyelembe veendő Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) a 10. cikkében szereplő fogalmát illeti, a Bíróság hangsúlyozta e fogalom tág jelentését, amely mind a belső vonatkozásra, azaz a vallási meggyőződésre, mind pedig a külső vonatkozásra, azaz a vallási hitnek a nyilvános megnyilvánulására kiterjed, mivel a vallás bármelyik formában kifejezésre juttatható (lásd ebben az értelemben: 2018. május 29‑iLiga van Moskeeën en Islamitische Organisaties Provincie Antwerpen és társai ítélet, C‑426/16, EU:C:2018:335, 44. pont; 2018. július 10‑iJehovan todistajat ítélet, C‑25/17, EU:C:2018:551, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82

Ezen elemekre tekintettel a vallási okokból való üldöztetés veszélyére hivatkozó, nemzetközi kérelmet előterjesztő személytől nem követelhető meg, hogy a vallási meggyőződésének az alátámasztása céljából nyilatkozatokat tegyen vagy dokumentumokat nyújtson be a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja által lefedett valamennyi elem vonatkozásában.

83

Amint ugyanis azt a főtanácsnok az indítványának a 43. és 44. pontjában megállapította, azokat a cselekményeket, amelyeket a kérelmezőnek a származási országába való visszatérése esetén ezen ország hatóságai elkövethetnek e kérelmező ellen a vallásához kapcsolódó indokok miatt, a súlyosságuk alapján kell értékelni. E cselekmények ezért e kritérium alapján a súlyosságuk szerint „üldöztetésnek” minősülhetnek anélkül, hogy szükséges lenne, hogy azok a vallás fogalmának valamennyi elemét megsértsék.

84

Szükséges azonban, hogy a kérelmező az állítólagos vallási áttérésére vonatkozó állításait kellőképpen alátámassza, és a vallási meggyőződésre vagy a valamely vallási közösséghez való tartozásra vonatkozó puszta nyilatkozatok a tényeknek és a körülményeknek a 2011/95 irányelv 4. cikkében előírt vizsgálatára irányuló eljárásban csupán a kiindulópontot jelentik (lásd analógia útján: 2014. december 2‑iA és társai ítélet, C‑148/13–C‑150/13, EU:C:2014:2406, 49. pont; 2018. január 25‑iF ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 28. pont).

85

E tekintetben magából az említett irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a szövegéből kitűnik, hogy a tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson minden, a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges bizonyítékot (lásd analógia útján: 2014. december 2‑iA és társai ítélet, C‑148/13–C‑150/13, EU:C:2014:2406, 50. pont).

86

Az említett irányelv 4. cikke szerint az illetékes hatóságok által végzett ellenőrzések keretében, amennyiben a nemzetközi védelmet kérelmező nyilatkozatainak bizonyos vonatkozásait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, e vonatkozások csak abban az esetben vehetők figyelembe, ha az ugyanezen irányelv 4. cikke (5) bekezdésének a)–e) pontjában szereplő együttes feltételek teljesülnek.

87

E feltételek között szerepel különösen az, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggőek és hihetőek, azok nem mondanak ellent a kérelmével kapcsolatban ismert általános és egyedi információknak, valamint azon körülmény, hogy általánosságban megállapítható a kérelmező szavahihetősége (lásd ebben az értelemben: 2018. január 25‑iF ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 33. pont). Adott esetben az illetékes hatóságnak figyelembe kell vennie a bizonyítékok hiányára vonatkozó magyarázatokat, valamint a kérelmező általános hitelességét is (lásd 2018. január 25‑iF ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88

Amint azt a főtanácsnok az indítványának a 47. pontjában hangsúlyozta, a vallási okokból történő üldöztetéstől való félelemre alapított nemzetközi védelem iránti kérelmeket illetően a kérelmező egyéni jogállásán és személyes helyzetén kívül többek között figyelembe kell venni a vallással kapcsolatos meggyőződéseit és azok megszerzésének körülményeit, annak módját, ahogy hitét vagy hite hiányát felfogja és megéli, az azon vallás dogmatikus, rituális és előíró aspektusaival kapcsolatos viszonyát, amelyhez nyilatkozata szerint tartozik vagy amelytől el kíván távolodni, a hite terjesztésében betöltött esetleges szerepét, valamint a vallási és identitással kapcsolatos, etnikai, illetve nemi tényezők közötti kölcsönhatásokat.

89

Végezetül ami a kérdést előterjesztő bíróság által azon lehetőséget illetően táplált kételyeket illeti, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem keretében szolgáltathatók‑e bizonyítékok a magánélethez kapcsolódó bizonyos vonatkozásokat illetően, meg kell állapítani, hogy bár igaz, hogy a Bíróság a 2014. december 2‑iA és társai ítéletben (C‑148/13–C‑150/13, EU:C:2014:2406) megállapította, hogy az ilyen kérelmek alátámasztására előterjesztett nyilatkozatoknak és dokumentumoknak vagy egyéb bizonyítékoknak az illetékes hatóságok általi értékelésének módjai meg kell, hogy feleljenek a magánélet és a családi élet tiszteletben tartásához való jognak, az említett ítélet kifejezetten a kérelmező szexuális gyakorlataira vonatkozó részletes meghallgatásokra vonatkozott, amelyek különösen az egyén intim szférájába tartoznak. A kérdést előterjesztő bíróság azonban semmilyen mértékben nem ad számot hasonló megfontolásokról az alapügy keretében.

90

A fenti megfontolások alapján a negyedik, ötödik és hetedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy annak a nemzetközi védelmet kérelmezőnek, aki kérelmének alátámasztása céljából valláshoz kapcsolódó indokon alapuló üldöztetés veszélyére hivatkozik, a vallásos hitére vonatkozó állításainak az alátámasztásához nem kell nyilatkozatokat tennie vagy dokumentumokat benyújtania a „vallás” e rendelkezés értelmében vett fogalmának valamennyi elemére vonatkozóan. A kérelmezőnek azonban az említett állításokat hitelt érdemlően alá kell támasztania, olyan információk előterjesztésével, amelyek lehetővé teszik az illetékes hatóság számára, hogy megbizonyosodjon ezen állításoknak a valóságnak való megfelelőségéről.

91

A kérdést előterjesztő bíróság közli, hogy az elé terjesztett információk szerint Iránban a „hithagyásról szóló iszlám törvény” az iráni állampolgárok vallási áttérésére a hittérítés tilalmának megsértése, „Istenellenesség” és „a Próféta megsértése” miatt halálbüntetést ír elő. Hozzáfűzi, hogy még ha e szabályozás nem is irányul kifejezetten a keresztény vallásra, olyan személyeket, akik Iránban áttértek a keresztény hitre, egy év tartamú szabadságvesztésre és az ország területe elhagyásának két év tartamú tilalmára ítéltek. Márpedig az alapügyben a B. Fathi által előterjesztett, nemzetközi védelem iránti kérelmet azzal az üldöztetéssel indokolták, amelynek B. Fathi ilyen áttérés miatt lett az áldozata.

92

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a hatodik kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője származási országának állami vallása elleni cselekményeknek a kivégzéssel vagy szabadságvesztéssel sújtott tilalma e cikk értelmében „üldöztetésnek” minősülhet.

93

A 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése szerint valamely cselekménynek ahhoz, hogy a genfi egyezmény 1. cikkének A. pontja szerint „üldözésnek” minősüljön, jellegénél, illetve ismétlődésénél fogva elegendően súlyosnak kell lennie ahhoz, hogy az alapvető emberi jogokat súlyosan megsértse, különös tekintettel az állam azon kötelezettségeire, amelyektől az EJEE 15. cikkének (2) bekezdése értelmében nem lehet eltérni, vagy különböző olyan intézkedések együtteséből kell összeállnia, amelyek elég súlyosan sértik az emberi jogokat ahhoz, hogy az érintett személy helyzetére hasonló módon hassanak. Ugyanezen irányelv 9. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontja szerint az (1) bekezdés szerinti „üldözés” többek között olyan cselekmények formájában jelenhet meg, mint „olyan törvényi, rendeleti, közigazgatási, rendőrségi és/vagy igazságszolgáltatási intézkedések, amelyek önmagukban hátrányosan megkülönböztető jellegűek, vagy amelyeket hátrányosan megkülönböztető módon alkalmaznak”, illetve „aránytalanságok vagy hátrányos megkülönböztetés a büntetőeljárás során, aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető jellegű büntetés”.

94

Amint a Bíróság megállapította, ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy a vallási szabadságnak az érintett személyt jelentős mértékben sújtó „súlyos megsértése” szükséges ahhoz, hogy az érintett cselekményeket üldözésnek lehessen minősíteni (2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 59. pont).

95

Ez a követelmény teljesül, ha a nemzetközi védelem kérelmezőjét e szabadságnak a származási országában való gyakorlása folytán különösen annak valós veszélye fenyegeti, hogy az irányelv 6. cikkében említett valamelyik szereplő büntetőeljárást folytat vele szemben, vagy embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek veti alá (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 67. pont).

96

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az, hogy valamely szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, hithagyásról szóló törvény, szankcióként halálbüntetést vagy szabadságvesztést ír elő, önmagában a 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „üldöztetésnek” minősülhet, ha az ilyen szankciót az ilyen szabályozást elfogadó származási országban ténylegesen alkalmazzák (lásd analógia útján: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 56. pont).

97

Az ilyen büntetés ugyanis az ezen irányelv 9. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető jellegű büntetésnek minősül (lásd analógia útján: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 57. pont).

98

Amint azt a főtanácsnok lényegében az indítványának a 61. pontjában megállapította, a vallásszabadság gyakorlásához kapcsolódó magatartások bűncselekménnyé nyilvánítására vonatkozó ügyekben a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására illetékes tagállami hatóságoknak kell a kérelmező nyilatkozatai és az általa esetlegesen benyújtott dokumentumok vagy megbízható forrásokból származó egyéb információk alapján megállapítaniuk, hogy e kérelmező származási országában az ilyen szabályozás által előírt halálbüntetést vagy szabadságvesztést a gyakorlatban alkalmazzák‑e. A nemzeti hatóságoknak tehát ezen információelemekre tekintettel kell eldönteniük, hogy úgy kell‑e tekinteni, hogy a kérelmezőnek a származási országába való visszatéréskor történő üldöztetéstől való félelme ténylegesen megalapozott (lásd analógia útján: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 59. és 60. pont).

99

A kérdést előterjesztő bíróság által felvett azon kérdés, hogy a származási országban ilyen büntetéssel sújtott tilalom szükségesnek tekintendő‑e a közrendnek vagy mások jogainak és szabadságának a megőrzéséhez, irreleváns. A menekült jogállás iránti kérelem vizsgálatakor az illetékes hatóságnak azt kell meghatároznia, hogy fennáll‑e a 2011/95 irányelv értelmében az üldöztetéstől való megalapozott félelem, és nem releváns az, hogy a származási ország azon intézkedése, amelyből az üldöztetés veszélye származik, ezen ország közrenddel vagy jogokkal és szabadságokkal kapcsolatos koncepciójának a körébe tartozik‑e.

100

Ami továbbá a Charta 10. és 18. cikkét illeti, melyeket a kérdést előterjesztő bíróság szintén említ, elegendő megjegyezni, hogy e rendelkezések az előzetes döntéshozatalra előterjesztett jelen kérdésre adandó válasz keretében nem jelentenek további konkrét információt.

101

A fenti megfontolásokra tekintettel a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője származási országának állami vallása elleni cselekményeknek a kivégzéssel vagy szabadságvesztéssel sújtott tilalma e cikk értelmében „üldöztetésnek” minősülhet, ha e tilalomra vonatkozóan a gyakorlatban ezen ország hatóságai ilyen szankciókat alkalmaznak, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

102

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: