1.

Az asztalitenisz (vagy kereskedelmi nevén pingpong) népszerű sport, amelynek eredete valószínűsíthetően a 19. századi vagy a 20. század eleji Angliára nyúlik vissza. „A játék lényege, hogy a labdát úgy üssék meg, hogy az átmenjen a hálón, és úgy pattanjon az ellenfél térfelén, hogy az ne tudja a labdát elérni vagy megfelelően visszapasszolni”. Ehhez az alapvető meghatározáshoz az Encyclopaedia Britannica hozzátesz egy érdekes történeti tényt: „az első világbajnokságot 1926‑ban tartották Londonban és ettől az időponttól kezdve 1939‑ig a játékban közép‑európai játékosok emelkedtek ki, ugyanis a férfi csoportmérkőzéseket kilenc alkalommal Magyarország, kétszer pedig Csehszlovákia nyerte”. ( 2 )

2.

Sajnálatos módon a játéknak egy másik változata is létezik, amely általában kevésbé szórakoztató. A cseh bírósági zsargonban – de talán nem csak ott – használt „bírósági” vagy „eljárási pingpong” egy olyan nemkívánatos helyzetre utal, amelyben az ügyet folyamatosan át‑ és visszaadják egymásnak a bíróságok az igazságszolgáltatási rendszerben, vagy pedig a bíróságok és a közigazgatási hatóságok a közigazgatási igazságszolgáltatás rendszerében.

3.

A jelen ügy és az általa felvetett kérdések igazolhatják azt a feltevést, miszerint a játék utóbbi, azaz bírósági változatának népszerűsége Közép‑Európában sajnálatos módon még nem szorult vissza a történelmi könyvek és enciklopédiák hasábjaira.

4.

2015‑ben a magyar jogalkotó megváltoztatta a bíróságoknak a menekültügy terén hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálata során fennálló hatáskörét, amelynek alapján azokat a határozat közvetlen megváltoztatásának lehetősége helyett a puszta megsemmisítés és új eljárásra kötelezés jogköre illette meg. Következésképpen a nemzeti bíróságok nem válthatják fel az ilyen határozatokat, ha azokat jogellenesnek találják. Pusztán megsemmisíthetik a határozatot és visszautalhatják az ügyet új határozat meghozatala érdekében a közigazgatási hatósághoz.

5.

A. Torubarov (a továbbiakban: az alapeljárás felperese) 2013‑ban nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő Magyarországon. Kérelmét a közigazgatási hatóság kétszer elutasította. Mindkét említett elutasító határozatot különböző indokok miatt megsemmisítette a kérdést előterjesztő bíróság. A közigazgatási hatóság ezt követően harmadszor is elutasította ezt a kérelmet, nyilvánvalóan azon bírósági iránymutatás figyelmen kívül hagyásával, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság bocsátott ki a második közigazgatási határozatot megsemmisítő második ítéletben.

6.

A kérdést előterjesztő bíróság jelenleg harmadszor dönt az ügyben. Mivel ez a bíróság azzal a problémával szembesül, hogy a közigazgatási hatóság nem hajlandó eleget tenni a bírósági határozatnak, azt kívánja megtudni, hogy származtathat‑e a kérdéses közigazgatási határozat megváltoztatására vonatkozó jogkört az uniós jogból, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével összefüggésben értelmezett, a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32/EU irányelvből (a továbbiakban: 2013/32 irányelv). ( 3 )

7.

Igen, megteheti.

8.

A 2013/32 irányelv 46. cikke (1) bekezdésének a) pontja és a (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

(3)   Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a(z) 2011/95/EU irányelv ( 4 ) szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési [helyesen: jogorvoslati] eljárásokban”.

9.

A 2013/32 irányelv 52. cikke a következő átmeneti rendelkezéseket tartalmazza:

„A tagállamok az 51. cikk (1) bekezdésében meghatározott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzák a 2015. július 20‑tól kezdve vagy annál korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmekre és nemzetközi védelem visszavonására irányuló eljárásokra. A 2015. július 20. előtt benyújtott kérelmekre és az említett időpont előtt kezdeményezett, a menekült jogállás visszavonására irányuló eljárásokra a 2005/85/EK irányelv ( 5 ) szerint elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések irányadók.

[…]”

10.

A 2013/32 irányelv „51. cikk[ének] (1) bekezdésében meghatározott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések[…]” az ugyanezen irányelv 46. cikkének végrehajtásához kapcsolódó intézkedéseket foglalják magukban.

11.

A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Met.) 46. §‑a (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A menekültügyi hatóság által lefolytatott eljárásban nincs helye

12.

A Met. 68 §‑ának (5) és (6) bekezdése értelmében:

„(5)   „A bíróság a menekültügyi hatóság döntését nem változtathatja meg, a jogszabálysértő közigazgatási határozatot – az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével – hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a menekültügyi hatóságot új eljárásra kötelezi.

(6)   A bíróság eljárást befejező döntésével szemben jogorvoslatnak nincs helye.”

13.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. §‑ának (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság – az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével – a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi.”

14.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 109. §‑ának (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása köti, a megismételt eljárás és a döntéshozatal során annak megfelelően jár el.”

15.

A Ket. 121. §‑a (1) bekezdésének f) pontja értelmében:

„Az e fejezetben szabályozott eljárások során a döntést meg kell semmisíteni, ha

[…]

f) a döntés tartalma a 109. § (3) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel ellentétes.”

16.

Az alapeljárás felperese orosz vállalkozó. Az „Igaz Ügy” elnevezésű orosz ellenzéki párt tagjaként tevékenykedett. Az alapeljárás felperese ezenkívül tagja volt a „Tevékeny Üzleti Oroszország” nevű civil társadalmi szervezetnek is, amely segíti a vállalkozókat Oroszországban.

17.

Az alapeljárás felperese ellen Oroszországban 2008‑tól kezdődően több büntetőeljárás indult. Ausztriába, majd a Cseh Köztársaságba utazott. Csehország nemzetközi elfogatóparancs alapján kiadta Oroszországnak 2013. május 2‑án. Az Oroszországba való visszatérését követően vádat emeltek ellene, majd felmentették.

18.

2013. december 9‑án az alapeljárás felperese átlépte a magyar határt. Ugyanezen a napon a magyar határőrség előállította és az alapeljárás felperese nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő.

19.

2014. augusztus 15‑i határozatával a magyar menekültügyi hatóság, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (a továbbiakban: az alapeljárás alperese) elutasította a kérelmet (első közigazgatási határozat). Az alapeljárás alperesének álláspontja szerint sem az alapeljárás felperese által tett nyilatkozatok, sem pedig a beszerzett országinformáció nem támasztja alá azt, hogy esetében üldöztetés vagy súlyos sérelem tényleges veszélye áll fenn.

20.

Az alapeljárás felperese az első közigazgatási határozat ellen bírósági felülvizsgálatot kért a kérdést előterjesztő bíróságtól, amely 2015. május 6‑i ítéletével az alapeljárás alperesének határozatát hatályon kívül helyezte, és azt új eljárás lefolytatására kötelezte (első bírósági határozat). Ez a bíróság megállapította, hogy az első közigazgatási határozat belső ellentmondásokban szenved, az alapeljárás alperese a tényállást feltáratlanul hagyta, illetőleg a feltárt tényeket tendenciózusan válogatva értékelte. A bíróság elrendelte, hogy az alapeljárás alperese szerezzen be további országinformációkat és pontosítsa azokat, illetve a tényeket és bizonyítékokat egy új eljárásban átfogóan értékelje.

21.

2016. június 22‑én hozott második határozatával az alapeljárás alperese ismét elutasította a szóban forgó kérelmet (második közigazgatási határozat). Megállapította, hogy jóllehet az alapeljárás felperesével szemben valóban különböző büntetőeljárások indultak politikai okokból Oroszországban, ebben az országban biztosított lenne számára a független bírósági eljáráshoz való jog. Az alapeljárás alperese az Alkotmányvédelmi Hivataltól (Magyarország) kapott szakhatósági állásfoglalásra is hivatkozott. Az alapeljárás alperese kijelentette, hogy az alapeljárás felperesének a Magyarország területén való tartózkodása nemzetbiztonsági érdeket sért, mert alapos okkal feltehető, hogy a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi Genfi Egyezmény ( 6 ) 1. cikke F) pontjának c) alpontjában foglalt kizáró ok áll fenn tekintetében.

22.

Az alapeljárás felperese megtámadta a második közigazgatási határozatot a kérdést előterjesztő bíróság előtt. 2017. február 25‑i második ítéletével a kérdést előterjesztő bíróság e határozatot hatályon kívül helyezte (második bírósági határozat). A bíróság álláspontja szerint az alapeljárás alperesének határozata két okból volt törvénysértő: egyrészt a származási országra vonatkozó információk mint bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése, másrészt az Alkotmányvédelmi Hivatal által előterjesztett – tartalmát tekintve titkos adatokat tartalmazó – szakhatósági állásfoglalás elfogadása miatt.

23.

Az első indokot illetően a kérdést előterjesztő bíróság szerint egyértelműen megállapításra került az alapeljárás felperesének a politikai meggyőződése miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme. A második indok kapcsán a kérdést előterjesztő bíróság kijelentette, hogy a szakhatósági állásfoglalás értékelése kirívóan okszerűtlen volt, mivel abból egyáltalán nem tűnik ki, hogy az alapeljárás felperese Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvések és tevékenységek végzésében érintett lehet, másrészt nem állapítható meg a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. évi Genfi Egyezmény 1. cikk F) pontjának c) alpontjában foglalt kizáró ok.

24.

A kérdést előterjesztő bíróság ezért az alapeljárás alperesét új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítélete indokolásában megállapította, hogy elvileg helyt kell adni az alapeljárás felperese nemzetközi védelem iránti kérelmének.

25.

2017. május 15‑i határozatával az alapeljárás alperese elutasította az alapeljárás felperesének kérelmét (harmadik közigazgatási határozat). Az alapeljárás alperese többé nem hivatkozott az említett szakhatósági állásfoglalásra. Hangsúlyozta azonban, hogy nem került alátámasztásra, hogy az alapeljárás felperesének a politikai okból történő üldöztetéstől való félelme megalapozott volt.

26.

A harmadik közigazgatási határozattal szemben előterjesztett keresettel az alapeljárás felperese azt kéri, hogy a kérdést előterjesztő bíróság változtassa meg ezt a határozatot, és biztosítsa számára a menekültkénti elismerést, vagy legalábbis az oltalmazottkénti elismerést, vagy pedig a visszaküldés tilalmának alkalmazását. Másodlagosan azt kéri, hogy helyezzék hatályon kívül a harmadik közigazgatási határozatot. Az alapeljárás felperese az utóbbival kapcsolatban azt állítja, hogy a második bírósági határozat szerint menekültként el kellett volna ismerni, és ez alól egyetlen kivétel, ha vele szemben kizáró ok merült fel. Álláspontja szerint a harmadik közigazgatási határozat semmis, hiszen nem tett eleget a bíróság korábbi ítéletének.

27.

Az alapeljárás alperese megismétli a harmadik közigazgatási határozatban kifejtett álláspontját.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alapeljárás alperese nem tett eleget a második bírósági határozatnak, amely a Ket. 109. §‑ának (3) és (4) bekezdése értelmében semmisségi indoknak minősül. Ez a bíróság azt is megjegyzi, hogy a releváns nemzeti rendelkezések értelmében nem rendelkezik hatáskörrel a közigazgatási határozat megváltoztatására, és arra sem, hogy az alapeljárás felperesének közvetlenül menekültjogállást biztosítson. Arra sincs jogköre, hogy kötelezze a menekültügyi hatóságot az előző ítéletnek való megfelelésre, például azzal, hogy szankcionálja amiatt, hogy nem tett eleget az ítélet utasításainak. Ez a bíróság kizárólag hatályon kívül helyezheti a jogszabálysértő közigazgatási határozatot, és elrendelheti, hogy a menekültügyi hatóság új eljárást folytasson le és új határozatot hozzon. Ez azonban végeláthatatlan jogi eljárást eredményezhet, amely a menedékkérőt a jogi bizonytalanság helyzetébe sodorja.

29.

E körülmények között a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A [Charta] 47. cikkére figyelemmel a […] [2013/32] Irányelv 46. cikk (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a magyar bíróságok jogosultak a menekültügyi hatóság nemzetközi védelmet megtagadó közigazgatási határozata megváltoztatására és a nemzetközi védelem megadására[?]”

30.

Írásbeli észrevételeket terjesztett elő az alapeljárás felperese, a szlovák és a magyar kormány, valamint az Európai Bizottság. Az alapeljárás felperese, a magyar kormány és a Bizottság a 2019. január 8‑án tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

31.

A jelen indítvány a következőképpen tagolódik. Két előzetes megjegyzéssel kezdődik a 2013/32 irányelvnek a jelen ügyre való időbeli alkalmazhatóságával, valamint a jelen indítványban használt terminológiával kapcsolatban (A). Ezt követően azokat a követelményeket fejtem ki, amelyek a hatékony bírói jogorvoslat biztosításának az irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében, a Charta 47. cikkében és általánosságban az uniós jogban előírt kötelezettségéből erednek (B). Ezután értékelni fogom az említett követelmények tükrében a Magyarországon a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben elfogadott közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának a működését (C). Mivel elkerülhetetlenül arra a következtetésre jutok, hogy a bírósági felülvizsgálat ilyen rendszere különösen a hatékony bírói jogvédelem szempontjából hiányosságokat mutat, azokkal a javaslatokkal zárom a jelen indítványt, hogy az alapeljárás körülményei között milyen jogorvoslatot kell biztosítani (D).

32.

Az alapeljárás felperese kérelmét 2015. július 20.előtt nyújtotta be. Ez az időpont határozza meg főszabály szerint a 2013/32 irányelv 52. cikkének megfelelően az utóbbi irányelv szerint elfogadott törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések alkalmazhatóságát. Ugyanezen rendelkezés szerint ez az irányelv ugyanakkor (amennyiben az a jelen esetben releváns) a 2015. július 20.előtt benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmekre is alkalmazható.

33.

A Bíróság kérésére a kérdést előterjesztő bíróság megerősítette, hogy Magyarországon a 2013/32 irányelv a 2015. július 20. előtt benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmekre is alkalmazandó. Úgy tűnik, hogy a 2013/32 irányelv alkalmazandóságának meghatározásához releváns cselekmény a nemzeti jog értelmében az az időpont, amikor a releváns közigazgatási vagy bírósági határozatot meghozták.

34.

A jelen ügyben a releváns (harmadik) közigazgatási határozatot 2017. május 15‑én hozták. Következésképpen vizsgálatomat azzal a feltételezéssel folytatom, hogy a 2013/32 irányelv alkalmazandó ratione temporis az alapeljárásban szóban forgó ügyben.

35.

A jelen indítványban a közigazgatási hatóságok határozatainak felülvizsgálatával kapcsolatban két típusra hivatkozom: megváltoztatás és kasszáció. Az e tekintetben megkülönböztető tényező a nemzeti bíróságok azzal kapcsolatos jogköre, hogy felváltják‑e érdemben a közigazgatási határozatokat a saját határozatukkal (vagy sem).

36.

(Közigazgatási határozat bíróság általi) megváltoztatásán azt a helyzetet értem, amikor a közigazgatási hatóság határozata (rendelkező részének) egy részét vagy egészét hatályon kívül helyezik és azt azonnal felváltja (helyettesíti) a bíróság határozata. Következésképpen, ha a határozatot felülvizsgáló bíróság arra az álláspontra helyezkedik, hogy tud az ügy érdeméről dönteni, maga hoz érdemben (részleges) határozatot, és nem szükséges az ügyet visszautalni a közigazgatási hatóság elé. A bírósági határozat ezért felváltja a közigazgatási határozatot (annak releváns részét vagy egészét).

37.

(Közigazgatási határozat bíróság általi) kasszációja esetén egy olyan intézményi eljárásra hivatkozom, amelynek során a nemzeti bíróság a közigazgatási határozat egyetlen részét sem válthatja fel közvetlenül a sajátjáéval. Kizárólag megsemmisítheti vagy hatályon kívül helyezheti a közigazgatási határozatot (annak egy részét vagy egészét), és visszautalja az ügyet újabb értékelésre a közigazgatási hatósághoz.

38.

A Bíróságnak már volt alkalma tisztázni a közelmúltban hozott Alheto ítéletében ( 7 ) a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikkének tükrében értelmezett (3) bekezdése értelmében vett hatékony bírói jogorvoslat követelményének néhány aspektusát (1). Mindazonáltal a jelen ügy szempontjából a tágabb alkotmányjogi és alapjogi megfontolások is jelentőséggel bírnak (2).

39.

A 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése „meghatározza azon hatékony jogorvoslathoz való jog terjedelmét, amelyet […] a nemzetközi védelmet kérelmezőknek biztosítani kell a kérelmük ügyében hozott határozatokkal szemben”. Ez a rendelkezés kifejezessen megköveteli „mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását […] – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igények[…]vizsgálatát is –” bíróság előtt. ( 8 ) Egy másik ítéletben a Bíróság továbbá megjegyezte, hogy „[k]övetkezésképpen a 2013/32 irányelv 46. cikkében előírt jogorvoslat jellemzőit a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely a hatékony bírói jogvédelem elvének megerősítését képezi”. ( 9 )

40.

Emlékeztetek arra, hogy a Charta 47. cikkének első bekezdése ( 10 ) főszabály szerint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 13. cikkének felel meg, miközben a 47. cikk második bekezdése az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének felel meg. ( 11 ) A Charta 52. cikkének (3) bekezdése által betöltött híd szerep alapján a Charta említett rendelkezéseinek tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni az EJEE fent említett rendelkezéseinek tartalmával és terjedelmével (vagy annál tágabbnak).

41.

Az Alheto ítélet három alapvető kérdést világított meg.

42.

Először is, amint azt a Bíróság ebben az ítéletben a 6) kérdésre válaszul megállapította, a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett (3) bekezdése ex ante„vak” a bírósági felülvizsgálat azon típusát illetően, amelyet valamely tagállam e cikk átültetése érdekében meghatároz. A Bíróság megjegyezte, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése „a jogorvoslati kérelem «vizsgálatára» vonatkozik, és nem az e kérelem tárgyát képező határozat esetleges megsemmisítésének következményeire”. ( 12 ) Ebből következik, hogy bármely harmonizációs intézkedés hiányában a tagállamok így szabadon határozhatnak meg olyan felülvizsgálatot, amely a reformáció vagy a kasszáció logikáján alapul.

43.

Másodszor, fontos követelmények kapcsolódnak ugyanakkor ehhez a megállapításhoz. A Bíróság azt is hozzátette, hogy „kitűnik a[…] kérelmek lehető leggyorsabb elbírálásának biztosítására irányuló céljából, a [2013/32 irányelv] 46. cikke (3) bekezdése hatékony érvényesülésének biztosítására vonatkozó kötelezettségből, valamint a jogorvoslat hatékonysága biztosításának a Charta 47. cikkéből eredő szükségességéből, hogy azon tagállamoknak, melyekre nézve ezen irányelv kötelező, úgy kell kialakítaniuk a nemzeti jogszabályaikat, hogy az eredeti határozat megsemmisítését követően, amennyiben az ügyet ezen irányelv 2. cikkének f) pontjában hivatkozott kvázi bírói testület vagy közigazgatási szerv elé utalják vissza, az rövid határidőn belül, és a megsemmisítést kimondó ítéletben szereplő értékeléssel összhangban hozzon határozatot” ( 13 ).

44.

A Bíróság válasza ennélfogva a következőket foglalja magában: jóllehet nem áll fenn a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a tagállamoknak úgy kell átültetniük ezt a rendelkezést, hogy biztosítsák a nemzeti bíróságok számára az azzal kapcsolatos hatáskört, hogy maguk döntsenek a kérelem érdeméről, e rendelkezés tényleges érvényesülésének biztosítása megköveteli, hogy a bíróság hatáskörrel rendelkezzen kötelező érvényű iránymutatás megfogalmazására, amelyet a közigazgatási hatóságnak tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania. ( 14 )

45.

Harmadszor, az utóbbi követelményt a Bíróságnak az ugyanezen ügyben feltett 3) kérdésre adott válaszával összefüggésben kell értelmezni, amelyben meghatározta, hogy mit kell a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése értelmében vett teljes körű és ex nunc bírósági vizsgálat alatt érteni. ( 15 ) E tekintetben a Bíróság rámutatott arra, hogy az „ex nunc” kifejezés a bíróságnak „az olyan értékelés [elvégzésére irányuló kötelezettségére utal], mely figyelembe veszi […] a jogorvoslat tárgyát képező határozat elfogadását követően felmerült új elemeket” ( 16 ).

46.

A „teljes körű” melléknév egyértelmű teszi, hogy a bíróság szerepe nem csupán az, hogy megvizsgálja „az alkalmazandó jogszabályok tiszteletben tartásá[t], hanem kiterjed a tényállás megállapítására és értékelésére is”. ( 17 ) Ez utóbbi tekintetben a teljes körű vizsgálat azt követeli meg a bíróságtól, hogy értékelje „mind azon elemeket, amelyeket az eljáró hatóság figyelembe vett vagy vehetett volna, mind azokat, amelyek [a] [felülvizsgálat tárgyát képező] határozat[…] elfogadását követően merültek fel” ( 18 ).

47.

Következésképpen, összegezve először is a 2013/32 irányelv nem határoz meg olyan konkrét módot, ahogyan ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdését át kell ültetni. Ennek kiválasztása bírósági és közigazgatási hagyományaiknak, valamint gyakorlatuknak megfelelően a tagállamok feladata. Választhatják azt, hogy ezek a határozatok megváltoztathatók, dönthetnek a kasszáció mellett vagy természetesen akár a kettő közötti számos vegyes megoldás mellett. Másodszor, a minimumkövetelmény mindkét esetben az, hogy az ilyen felülvizsgálatnak teljes körű felülvizsgálatnak kell lennie, amelynek körében mind a jogkérdés, mind pedig a tények értékelhetők. Harmadszor, amennyiben a tagállamok a kasszációt választják, biztosítaniuk kell, hogy az ilyen módon végrehajtott bírósági felülvizsgálat eredményének a közigazgatási hatóság gyorsan megfeleljen, amennyiben az említett hatóság a határozatát megsemmisítő ítélet kihirdetését követően új határozatot hoz.

48.

A Bíróság által az Alheto ítéletben kifejtett pontosítások a nemzetközi védelem sajátos területén a jelenleg a Charta 47. cikkében előírt és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében hivatkozott hatékony bírói jogorvoslat követelményéhez kapcsolódó általánosabb elvek kifejeződésének minősülnek. ( 19 )

49.

A hatékony bírósági felülvizsgálat a jogállamiság alappillérének minősül, amelyen – amint arra a Bíróság a Les Verts ítélete óta gyakran emlékeztetett – az Európai Unió alapul. ( 20 ) A jogállamiság az Európai Unió EUSZ 2. cikkben kifejtett alapvető értékei egyikének minősül, és ez az érték „közös[…] a tagállamokban, az – egyebek mellett – az igazságosság társadalmában”. ( 21 )

50.

A (nemzeti) bíróság lényegi és megváltoztathatatlan szerepe annak biztosítása, hogy a jogot tiszteletben tartsák és az egyének jogait védelmezzék. Ezt a szerepet többek között a közigazgatás bírósági ellenőrzése biztosítja. Természetesen nemcsak lehetséges, hanem kívánatos is, hogy ezt a védelmet már a közigazgatás szintjén biztosítsák. Ez a lehetőség azonban semmiképpen sem kérdőjelezheti meg egyrészt az egyének azon jogát, hogy elérhetővé váljon számukra a közigazgatási cselekmények bírósági felülvizsgálata, másrészt pedig a közigazgatási bíróságok szerepét. ( 22 )

51.

Ezt a szerepet akkor is tiszteletben kell tartani, ha az uniós jog nemzeti alkalmazásáról van szó. Ha a nemzeti bíróság uniós bíróságként jár el az uniós jog hatálya alá tartozó területen, ( 23 ) természetszerűleg az annak biztosításában rejlő ugyanezen lényegi kötelezettsége áll fenn, hogy a jogot tartsák tiszteletben és az egyének uniós jogból származó jogait védelmezzék nemzeti szinten. A hatalmi ágak bármely tagállamban biztosított alkotmányos szétválasztásának szempontjából a bírói hatalom szerepe az uniós jog tényleges alkalmazásához alapvető jelentőségű. ( 24 )

52.

Kétségtelen, hogy a hatáskörök Unión belüli megosztásával összefüggésben az ilyen kijelentést azokra az esetekre kell korlátozni, amikor a tagállamok (a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében) az uniós jogot hajtják végre és/vagy (az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében hivatkozott) „az uniós jog által szabályozott területeken” járnak el.

53.

Jóllehet ez értelemszerűen igaz, mégis úgy vélem, hogy hasznos e tekintetben két típusú helyzetet megkülönböztetni: egyrészt jogorvoslat‑ vagy eljárásspecifikus kérdéseket (olyan érvekkel és megfontolásokkal, amelyek a bírósági működés vagy rendszer különálló részéhez kapcsolódnak), másrészt pedig horizontális vagy transzverzális kérdéseket (amelyek a nemzeti bírósági feladatkör bármelyik és mindegyik részét áthatják). Jóllehet az első típusú helyzethez kapcsolódó olyan kérdés megvitatásához, mint a nemzetközi védelem terén a 2013/32 irányelv 46. cikkében meghatározott bírósági jogorvoslatok pontos formájával és terjedelmével kapcsolatos lehetséges értelmezés, meg kell határozni, hogy az ilyen ügy egyértelműen az uniós jog hatálya alá tartozik‑e, bármely ilyen fejtegetés korlátozott jelentőségű a második ügytípust illetően, amelynek esetében a nemzeti szinten hozott intézkedések meghatározásuknál fogva szerkezetileg érintik a teljes bírósági feladatkört, függetlenül attól, hogy valamely egyedi ügy eldöntése az uniós jog hatálya alatt történik‑e.

54.

Ezen indokok miatt teljes mértékben értem, hogy a Bíróság miért nem foglalkozott átfogóan az Associação Sindical dos Juízes Portugueses ügyben azzal, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének és a Charta 51. cikke (1) bekezdésének hatálya között művi pontossággal különbséget tegyen. ( 25 ) Véleményem szerint eltérő az az elgondolás, hogy az uniós jog miért alkalmazandó egyértelműen az olyan kérdésekre, amelyek a nemzeti bírósági feladatkörhöz kapcsolódó transzverzális, szerkezeti változásokra vonatkoznak: az ilyen változások bármelyike meghatározásánál fogva megkülönböztetés nélkül alkalmazandó a nemzeti bíróságok által gyakorolt bármely és minden feladatkörre. Következésképpen, ha a nemzeti bírák munkabérét csökkentik, ( 26 ) vagy kötelesek idő előtt nyugállományba vonulni, ( 27 ) vagy pusztán hipotetikusan nézve, visszaélésszerűen fegyelmi eljárás alá vonják őket, vagy bíróságaik politikai hatalom által kinevezett elnökeinek vagy befolyás alatt álló más nemzeti igazságszolgáltatási intézményeknek a nyomása alá kerülnek, valamint ha munkájuk vagy feladatkörük bármely más transzverzális feltételeire befolyással vannak, minden olyan felvetés, miszerint a fent említett valamennyi eset kizárólag „nemzeti” bíróságként végzett munkájukat érinti, miközben uniós bíróságként történő működésük során továbbra is makulátlanul függetlenek, még csak nem is olyan érv, amelyről akár komolyan eszmecserét lehet folytatni.

55.

Következésképpen, bármely ilyen transzverzális, horizontális intézkedés, amely meghatározásánál fogva a nemzeti bíróságok minden egyes eljárását érinti, az uniós jog hatálya alá tartozik. És véleményem szerint teljesen függetlenül attól, hogy az e jogvitához vezető konkrét eljárási kérdés hagyományos értelemben véve az uniós jog hatálya alá tartozik‑e. Ebben az összefüggésben az EUSZ 19. cikk (1) bekezdéséhez képest a Charta 51. cikke (1) bekezdésének a pontos hatályával kapcsolatos, részletekbe menő eszmecsere kicsit úgy néz ki, mint az arról szóló vita, hogy milyen színt válasszanak a házhoz kiszemelt teamelegítőhöz és étkezőkészlethez, amelyet olyan szenvedélyes beszélgetés kísér, hogy ez a tónus pontosan illeszkedik‑e az ebédlőhöz már kiválasztott függönyök színéhez, miközben nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a tető beázik, a ház ajtajait és ablakait kivették, és repedések jelentek meg a falakon. Ugyanakkor az a tény, hogy a ház az eső miatt beázik és a falak omladoznak, szerkezetileg mindig releváns lesz az igazságszolgáltatás házának állapotával kapcsolatos bármely eszmecseréhez, függetlenül attól, hogy a teamelegítő színével kapcsolatos kérdést adott esetben – bármilyen uniós jogi rendelkezés alapján – az uniós jog hatálya alá tartozónak vagy annak a hatályán kívül állónak nyilvánítják‑e.

56.

Végül, hasznos lehet emlékeztetni arra, hogy az említett intézményi és alkotmányos garanciák egyike sem önmagában való cél. Bevezetésükre sem az adott okot, hogy a bíróság javára szolgáljanak. Más célra szolgáló eszközöknek minősülnek, nevezetesen az egyének számára nemzeti szinten az uniós jogokkal összefüggő hatékony bírói jogvédelemnek, és ezért ismételten a jogállamiság lényegének a biztosítására. ( 28 )

57.

A bírósági határozatok végrehajtásának kérdése ezeknek az alkotmányos elveknek a kereszteződésében gyökerezik és a bírói jogvédelem rendszerének, valamint a Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében vett hatékony jogorvoslathoz való jognak a tényleges és megfelelő működéséhez kapcsolódó szükségszerű elemnek minősül. A bírósági felülvizsgálat eredményének lehetséges figyelmen kívül hagyása két tekintetben vethet fel kérdéseket. Azok kölcsönösen nem kizárólagosak. Csupán különböző nézőpontból jutnak el ugyanahhoz a problémához.

58.

Először is, léteznek a jogállamisághoz kapcsolódó, rendszerszintű, szerkezeti vonatkozások. Jóllehet a bírósági felülvizsgálat tényleges működésére egy adott területen sajátos szabályok vonatkoznak (mint a jelen ügyben az uniós jogból eredő, ex nunc és teljes körű vizsgálat követelménye ( 29 )), miután a bíróság jogerős határozatban kifejtette álláspontját, ezt a határozatot valamennyi címzett félnek követnie kell és végre kell hajtania, beleértve természetesen a közigazgatást is. Ha azonban a jogerős bírósági határozatot a közigazgatás nem teljesíti, és ha az ilyen nemteljesítés nem puszta véletlen, az ennélfogva aláássa bármely olyan társadalom megfelelő működését, amely a jogállamiság előfeltételére, valamint a törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalom szétválasztására épült.

59.

Másodszor, egy egyénileg eljáró peres fél és alapvető jogainak védelme szempontjából a bírósági határozat közigazgatás általi teljesítése a Charta 47. cikkének első bekezdésében előírt, bírósághoz való jog fontos elemének minősül. Ez a jog nem korlátozható egy olyan „bevezető” szakaszra, amely a bíróság határozatához vezet, nevezetesen annak a puszta lehetőségére, hogy a „bíróság épületébe lépjenek”, keresetet indítsanak és védekezhessenek. Az természetszerűleg a teljes próbálkozás „eredményével” kapcsolatos bizonyos követelményeket is magában foglal, mint a jogerős határozat végrehajtásának szakaszát.

60.

Amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésekor kimondta, „»az igazságszolgáltatáshoz való jognak« a kereshetőségi jog, vagyis polgári ügyekben a bíróság előtti keresetindítás joga […] az egyik oldalát képezi, […] amely illuzórikus lenne, ha a szerződő fél nemzeti jogrendszere lehetővé tenné, hogy a jogerős, kötelező bírósági határozat hatástalan marad valamelyik fél hátrányára”. ( 30 ) Az EJEB hozzátette, hogy „elképzelhetetlen lenne, hogy az [EJEE 6. cikk (1) bekezdésének] részletesen le kellene írnia a peres feleknek biztosított eljárási garanciákat [….] a bírósági határozatok végrehajtásának védelme nélkül, […] az [EJEE 6. cikk (1) bekezdésének] akként történő értelmezése, hogy az kizárólag az igazságszolgáltatáshoz való jogot foglalja magában, az eljárások lefolytatása olyan helyzetekhez vezethetne, amelyek összeegyeztetetlenek a jogállamiság elvével, amelynek tiszteletben tartására a szerződő államok az Egyezmény ratifikálásakor kötelezettséget vállaltak”.

61.

Az EJEB ezért arra következtetésre jutott, hogy „a bármely bíróság által hozott ítélet végrehajtását ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy az a 6. cikk szempontjából az «eljárás» szerves részét képezi”. ( 31 ) Továbbá, „ez az elv még nagyobb jelentőséggel bír az olyan jogvitát érintő közigazgatási eljárások összefüggésében, amelynek eredménye a peres fél polgári jogai szempontjából döntő”. Fontos, hogy „annak a személynek, aki az eljárás végén az állammal szemben pert nyert és ítéletet hoztak, nem kell külön végrehajtási eljárást indítania”. ( 32 )

62.

Erre az általános háttérre tekintettel kell a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben feltett kérdést értékelni.

63.

A Bíróság által az Alheto ítéletben végzett értékelés jellegét tekintve általános és előretekintő. A feltett kérdés az volt, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése feltételezi‑e az átültetésének bizonyos módját. Az erre a kérdésre adott válasz, amely a jelen indítvány 39–47. pontjában már kifejtésre került, nemleges volt. A tagállamok feladata erről dönteni, feltéve hogy a bevezetett eljárások hatékony működésük szempontjából teljesítenek bizonyos minimumkövetelményeket.

64.

Ellenben a jelen ügy sajátos és jellegénél fogva visszatekintő. Lényegében ott kezdődik és folytatódik, ahol az Alheto ügy véget ért. A jelen ügyben a tagállam már kiválasztotta a kérdéses nemzeti modell szerkezetét és eljárási felépítését. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés az, hogy az erre a sajátos nemzeti eljárásra eső választás, a gyakorlatban – amint az az alapüggyel bemutatásra került – összeegyeztethető‑e a jelen indítvány előző szakaszában kifejtett követelményekkel.

65.

A tagállamok általi ilyen eljárási vagy intézményi választások megvizsgálására szolgáló hagyományos elemzési keret az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés kettős követelménye, amely uniós szintű harmonizáció hiányában az alapértelmezett nemzeti (eljárási) autonómia korlátjaként szolgál.

66.

Bár úgy vélem, hogy a jelen ügyben a kérdés központi eleme a nemzeti bírósági felülvizsgálati rendszer (nem) hatékony jellege, amikor az a tényleges érvényesülés követelményére és a Charta 47. cikkének első bekezdésére tekintettel megvizsgálásra kerül (2), nagyon tanulságosnak tartom az elemzést az egyenértékűség követelményével kezdeni (1). Ez azért is így van, mivel az Alheto ügyben a tagállamoknak azzal kapcsolatban meghagyott mérlegelési jogkör terjedelme alapján, hogy pontosan hogyan kívánják megszervezni eljárásaikat a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése alapján, az egyenértékűségre vonatkozó megfontolást tulajdonképpen egy olyan keretbe illesztették be (újra), amelyet máskülönben úgy lehetne tekinteni, hogy az pusztán valamely harmonizált uniós intézkedés tényleges érvényesülésére vonatkozik.

67.

Az egyenértékűség követelménye lényegében megtiltja, hogy valamely tagállam a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét célzó kérelmek esetében kevésbé kedvező eljárási szabályokat állapítson meg, mint a belső jellegű, hasonló jogvitákra alkalmazandó szabályok. ( 33 )

68.

E követelmény megvizsgálása érdekében tisztázni kellene pontosan, hogy melyik konkrét szabályt szükséges felülvizsgálni és azt milyen más szabályokkal kell összehasonlítani.

69.

Az első pontot illetően az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből, valamint a tárgyaláson folytatott vitából kitűnik, hogy a nemzetközi védelemmel kapcsolatos bírósági felülvizsgálat hatályát meghatározó nemzeti szabályok három különböző időszakot ölelnek fel.

70.

Először is úgy tűnik, hogy 2015. szeptember 15. előtt a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát főszabály szerint a kasszációs elv szabályozta, miközben a megváltoztatásra vonatkozó jogkör kivétel volt. ( 34 ) A határozat megváltozatására vonatkozó jogkört előre meghatározott ügyekben biztosították a közigazgatási bíróságok számára, például a személyek jogállását érintő kérdésekben (örökbefogadás vagy anyakönyvi bejegyzés), a gyors döntést kívánó ügyekben (a szülői felügyeleti jogokkal kapcsolatos, illetve a kiskorú intézeti nevelésbe vételét elrendelő ügyek), néhány gazdasági természetű ügyben (a családtámogatási ellátásról rendelkező, illetve a társadalombiztosítási ügyekben, az ingatlanra vonatkozó jogok és tények bejegyzésével, az adó‑, vagy illetékkötelezettség megállapításáról vagy más fizetési kötelezettségről, valamint a vagyonátadás és a használat tárgyában hozott határozatok kapcsán), valamint a sajátos történelmi relevanciájú ügyekben (a levéltári anyag általános levéltárban történő elhelyezését elrendelő határozat, vagy az őrizetbe vételben, közbiztonsági őrizetben, illetve a Szovjetunióban fogvatartásban töltött időnek az igazolásával kapcsolatos rendelkezést tartalmazó határozatok kapcsán). A nemzetközi védelemmel (menedékjog) kapcsolatos ügyeket egyaránt felvették a Pp. 339. §‑a (2) bekezdésének j) pontjában szereplő kivételek listájára. A megváltoztatásra vonatkozó bírósági jogkör a Met. 68. §‑ának (5) bekezdésében került elismerésre. ( 35 ) Következésképpen, 2015. szeptember 15. előtt a nemzeti bíróságok hatáskörrel rendelkeztek a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közigazgatási határozatok megváltoztatására.

71.

Másodszor, 2015. szeptember 15. és 2018. január 1. között a közigazgatási bírósági ügyekben a kasszáció alapértelmezett elve továbbra is változatlan, ( 36 ) azonban a Pp. 339. §‑a (2) bekezdésének j) pontjában szereplő, a menedékjogi ügyekre vonatkozó kivételt hatályon kívül helyezték. ( 37 ) A menedékjogi ügyeket ennélfogva kizárták a kivételek listájáról, amely azzal a következménnyel járt, hogy a kasszáció alapértelmezett elvét alkalmazták ismét. A Met. 68. §‑ának (5) bekezdését a következőképpen módosították: „[a] bíróság a menekültügyi hatóság döntését nem változtathatja meg, a jogszabálysértő közigazgatási határozatot […] hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a menekültügyi hatóságot új eljárásra kötelezi.”

72.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés kifejti, hogy a jogalkotó által az említett módosítással kapcsolatban adott indokolás szerint annak célja az volt, hogy a bíróságok egységesen járjanak el. Mindazonáltal ezt az indokolást a jogalkotó az eredeti javaslattal összefüggésben tette. Az utóbbi eredetileg kizárólag a tranzitzónában benyújtott kérelmekkel kapcsolatos felülvizsgálati eljárásokat érintette. Ellenben úgy tűnik, hogy nem indokolták a bekövetkező és általánosabban kigondolt reformot, amely a nemzetközi védelem iránti valamennyi kérelem bírósági felülvizsgálatára vonatkozik (függetlenül attól, hogy ezt a kérelmet benyújtották‑e).

73.

Harmadszor, 2018. január 1‑jétől a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára alkalmazandó általános és alapértelmezett szabály a kasszációról a határozatok megváltoztatására vonatkozó jogkörre változott, azzal az új szabállyal, miszerint: „[a] bíróság a jogsértő közigazgatási cselekményt megváltoztatja, ha az ügy természete azt megengedi, a tényállás megfelelően tisztázott, és a rendelkezésre álló adatok alapján a jogvita véglegesen eldönthető”. ( 38 ) Mindazonáltal a nemzetközi védelem területét továbbra is kizárták ezen új szabály hatálya alól, mivel a Met. 68. §‑ának (5) bekezdése főszabály szerint továbbra is változatlan maradt. ( 39 ) Ennélfogva 2018. január 1. óta az általános alapértelmezett szabály a megváltoztatásra vonatkozó jogkör, azonban a nemzetközi védelemmel kapcsolatos határozatok azon tárgykörök között szerepelnek, amelyek továbbra is kivétel tárgyát képezik, ezért azokra ezután is a kasszációs elv vonatkozik.

74.

Úgy tűnik, hogy az alapeljárás a második időszakba tartozik, amelyben a nemzetközi védelemre vonatkozó ügyeket kizárták a kivételek listájából, és ezért azokat az alapértelmezett kasszációs elv szabályozta. Ez az a rendszer, amelyre következésképpen a jelen értékelésnek vonatkoznia kell.

75.

Ezt követően arra az összehasonlítási szempontra térve, amelynek alapján a releváns (második) rendszer vizsgálható, meg kell jegyezni, hogy nem tűnik úgy, hogy a 2013/32 irányelv harmonizált szabályainak „belső” (nemzeti) egyenértékű szabályai, és ezért összehasonlítási szempontjai lennének. A kérdéses eljárás ugyanis olyan harmonizált jogterülethez tartozik, amely semmilyen közvetlen nemzeti összehasonlítási szemponttal nem rendelkezik. E körülmények között olyan „megfelelő belső jogi keresetek[et]” kell keresni egy magasabb elvonatkoztatási szinten, amelyek „tárgy[á]t, indokai[t] és lényeges elemeit” ( 40 ) össze lehet hasonlítani a kérdéses eljáráséval, és ennek során keresni kell a lehető legszorosabb analógiát is a releváns uniós jogi keresettel vagy szabállyal a nemzeti jogrendszerben. ( 41 ) Mindazonáltal ez a lehető legszorosabb analógia nem lehet olyan absztrakt, hogy egy teljes jogterületet magában foglaljon, ami lehetetlenné tenné az összehasonlítás elvégzését.

76.

Jóllehet ennek az értékelésnek az elvégzése végső soron a nemzeti bíróság feladata, mivel ismeri a részletes nemzeti eljárási szabályokat, megjegyzem, hogy a fent hivatkozott második időszakban (2015. szeptember 15. és 2018. január 1. között) a személyek jogállását, és az azokat a kérdéseket érintő ügyeket, amelyek jellege főszabály szerint inkább gyors döntést igényelt (örökbefogadás, a szülői felügyeleti jogokkal kapcsolatos vagy a kiskorú intézeti nevelésbe vételét elrendelő ügyek) ( 42 ) a nemzetközi védelemre vonatkozó ügyekkel ellentétben továbbra is kizárták az alapértelmezett kasszációs elv alól.

77.

Ezek a jogterületek a nemzetközi védelemmel kapcsolatos határozathoz hasonlóan az egyén jogállásának olyan jelentős területeit érintik, amelyek vonatkozásában úgy tűnik, hogy az egyén kérelmének gyors végleges elbírálása alapvető fontosságú. Ugyan a kérdést előterjesztő bíróság értékelési körébe tartozik az, hogy az ezen összehasonlíthatóságra vonatkozó következtetés fenntartható‑e, figyelembe véve ezekben az ügyekben a kereset tárgyát, indokaikat és lényeges elemeit”, ( 43 ) nehéznek tűnik azonosítani azokat az okokat és érveket, amelyek a nemzetközi védelem terén ezt a rendszerszintű elmozdulást magyarázzák.

78.

Szeretnék egy pontot egyértelműen kiemelni: a most kifejtett érvelés nem minősül érvnek a megváltoztathatatlansághoz. Az a tény, hogy bizonyos ideig meghatározott eljárási keret érvényesült, kétségkívül nem jelenti azt, hogy ez az eljárási keret a jövőben nem változhat. Mindazonáltal a releváns kérdés az, hogy miért szükséges hirtelen az ilyen változás, ha hasonló szükséglet nyilvánvalóan nem került meghatározásra más hasonló területeken, amelyekre továbbra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

79.

Ez az a pont, ahol a magyar kormány által előadott érvek nem meggyőzőek. Ez a kormány két érvet hozott fel azzal kapcsolatban, hogy miért volt szükséges 2015‑ben a határozatok megváltoztatására vonatkozó bírósági jogkört visszavonni és azt a puszta megsemmisítés és visszautalás jogkörével felváltani: először, a nemzetközi védelem területe különösen összetett és nehéz terület, amely különleges ismeretet követel meg, és az csak a specializálódott közigazgatási hatóság esetében áll fenn, másodszor, e területen a döntéshozatal egységességének biztosítása szükséges.

80.

Először is, jóllehet természetesen nem tagadom a menedékjogi ügyek érzékeny jellegét, tanácstalan vagyok azzal az érvvel kapcsolatban, hogy ez a jogterület a Pp. 339. §‑ának (2) bekezdésében felsorolt bizonyos más ügyekkel ellentétben ( 44 ) – például a személyek jogállásához kapcsolódó vagy a gyors döntést igénylő ügyek – annyira összehasonlíthatatlanul bonyolultabb, hogy azt ilyen módon kell megkülönböztetni.

81.

Másodszor, a magyar kormány kifejti továbbá, hogy annak a szükségességét, hogy a bíróságokat ebben az összefüggésben kizárólag a megsemmisítés jogkörével ruházzák fel, a határozatok egységességének biztosításával kapcsolatos követelmény indokolja. Ennek a szükségessége a magyar kormány szerint abból ered, hogy a bírósági határozattal szemben nem nyújtható be fellebbezés.

82.

Ez álláspontom szerint furcsa érvelés: olyan, mintha a kocsit a ló elé helyeznék, majd azonnal azt a vádat fogalmaznák meg, hogy a ló haszontalan, mivel nem tudja a kocsit megfelelően húzni. Amennyiben egy meghatározott területen a bírósági döntéshozatal egységességét kívánják biztosítani, annak természetes útja az, hogy egy olyan magasabb szintű bíróságot állítanak fel, amelynek feladata pontosan ennek az elvégzése lenne. Nem látom azt, hogy hogyan lehetne megvalósítani az egységesség célkitűzését azzal, hogy megfosztják a bíróságokat a határozatok megváltoztatásának jogkörétől, miközben a közigazgatásra hagyják a menedékjog iránti kérelmek érdemében való döntésre vonatkozó jogkört. Amíg csak létezik bármilyen lehetséges – akárcsak kasszációs – felülvizsgálat különböző bíróságoknak vagy akár különböző bíráknak biztosított hatáskörrel, meghatározásánál fogva fennáll a különböző bíróságok előtti eltérő eredmény „veszélye”. Vagy inkább az utóbbi következmény bizonyítja ezen érv teljesen logikus működését, és azt ahhoz a gondolathoz is fel is lehet használni, miszerint ahhoz, hogy a közigazgatási hatóság előtt a döntéshozatali gyakorlatot egységesnek tartsák fenn, előfordulhat, hogy semmilyen bírósági felülvizsgálatra nem kerül sor.

83.

A fenti összes tényezőre tekintettel úgy vélem, hogy a magyar kormány által előadott azzal kapcsolatos érveket, hogy miért kell a nemzetközi védelem tárgykörét jellegénél fogva egy sajátos elbírálás érdekében külön választani, nehéz elfogadni.

84.

Ez a nehézség annál is inkább feltűnő, ha másodlagos érvként figyelembevételre kerül a 2018. január 1‑jei reformtól kezdődő időszak, amely megváltoztatta az alapértelmezett szabályt (ezért alkalmazandó a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának valamennyi területére) a kasszációs elvről a megváltoztatás elvére, miközben a menedékjog területét az új alapértelmezett szabály hatályán kívül hagyta. Jóllehet ez az időszak nem közvetlenül releváns az egyenértékűség jelen értékeléséhez, meg kell jegyezni, hogy a határozat megváltoztatására vonatkozó jogkört általános szabályként vezették be számos olyan területen, amely összehasonlíthatatlanul bonyolultabbnak tűnik, mint a nemzetközi védelem területe (természetesen az utóbbinak minden tiszteletet megadva).

85.

Ezért miután figyelembe vettem a bírósági felülvizsgálattal kapcsolatban tett változtatásokat a fent megvizsgált három különböző időszakban, el kell ismernem, hogy nem látom, hogy mi teszi a nemzetközi védelemmel kapcsolatos kérdéseket szerkezetileg olyan sajátosakká és a megváltoztatási elvvel összeegyeztethetetlenekké. Ez egyáltalán nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy léteznek indokok az eltérő bánásmódra. A tény mindazonáltal továbbra is az, hogy ha ezek az indokok léteznek is, a jelen eljárásban a magyar kormány nem adta elő azokat.

86.

A tényleges érvényesülés követelménye szerint azon keresetek eljárási szabályai, amelyek az egyén uniós jogból származó jogai védelmét hivatottak biztosítani, az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé. ( 45 ) Továbbá, amikor felmerül a kérdés, hogy „egy nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek a különböző nemzeti hatóságok előtti teljes eljárásban betöltött helye, valamint alkalmazása és sajátosságai. Ebből a szempontból adott esetben különösen a védelemhez való jogot, a jogbiztonság elvét és az eljárás szabályos lefolytatásának elvét kell figyelembe venni”. ( 46 )

87.

A hatékony jogorvoslat jelentését a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikke első bekezdésének összefüggésében értelmezett (3) bekezdésének sajátos összefüggésében a Bíróság az Alheto ítéletben már meghatározta, és az a jelen indítvány 39–47. pontjában kiemelésre került.

88.

Jóllehet az értékelési szempont viszonylag egyértelmű, más típusú kételyt kell először eloszlatni. Az előzetes döntéshozatal során a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az uniós jog értelmezésére. A Bíróság ennek során a tényleges érvényesülés vagy az egyenértékűség értékelésekor iránymutatást nyújthat az általános, normatív összeegyeztethetőségről, azaz hogy a meghatározott módon kialakított és/vagy alkalmazott nemzeti szabályok összeegyeztethetők‑e, vagy sem, az uniós jogból eredő követelményekkel. Következésképpen a hangsúly a normatív konfliktuson – feltételezve, hogy a nemzeti szervek vagy hatóságok ténylegesen „a szabályoknak megfelelően járnak el” – és a szabály általános alkalmazásán van, nem pedig annak egyedi ügyben lehetséges helytelen alkalmazásán.

89.

Ez a hagyományos kép bizonyos mértékig elmosódottabbá válik, ha ez a két réteg elkezd mozogni: mi történik, ha egy egyedi ügyben az „alkalmazott jog” eltér az „előírt jogtól”?

90.

Az elemzés két szintje közötti lehetséges elkülönülés egyaránt tükröződik a jelen indítvány 58. és 59. pontjában bemutatott különböző nézőpontokban: egyrészt, létezik egy bizonyos modell szerkezeti elemzése vagy annak gyakorlati alkalmazása, amely szerkezeti hiányosságokra utalhat. Másrészt, létezik az egyedi eset elemzése, amely adott esetben az egyénileg eljáró peres fél alapvető jogainak a megsértéséhez vezethet, miközben nem vezet szerkezeti problémához. Ez utóbbi (egy egyébként megfelelő rendszernek) egy alkalommal előforduló hiányosságaként elvethető.

91.

Egyértelművé szeretném tenni azt, hogy álláspontom szerint ez az ügy továbbra is az elemzés első típusú esetéhez tartozik. Lehet érvelni úgy, hogy a jelen ügy nem több mint a jog egyszeri helytelen alkalmazása egyetlen peres fél egyedi ügyében, és nem bizonyít általánosabb rendszerszintű hiányosságokat.

92.

Mindazonáltal ezt a javaslatot lehetetlen támogatni.

93.

Először is, amint az már a fent 67–85. pontban az egyenértékűség követelményének megvitatása kapcsán kiemelésre került, a jelen ügy szorosan beleágyazódik a bírósági felülvizsgálat olyan típusába vagy modelljébe, amelynek paramétereit a jogalkotó alakította ki. Ezek a paraméterek szükségszerűen korlátozzák azt, amit a bíróság egy adott ügyben – mint a jelen ügy – megtehet.

94.

Másodszor, a magyar kormány azt állítja, hogy a rendszer működése, amint az a jelen ügyben bemutatásra került, a jogalkotó által kívánt működés, figyelembe véve különösen e kormány magyarázatát a Ket. 109. §‑a (4) bekezdésének értelmezését illetően. A magyar kormány ugyanis a közigazgatási igazságszolgáltatás által a közigazgatási határozatok e rendelkezés értelmében vett felülvizsgálata során betöltött szerepnek és feladatoknak egy elég sajátos elképzelését mutatta be. E tekintetben azt állította, hogy a közigazgatási bíróságok kizárólag azzal kapcsolatban adhatnak utasítást, hogy milyen tények kerüljenek megvizsgálásra, milyen új bizonyítékokat kell gyűjteni, hogy a jogszabályokat elvonatkoztatva kell értelmezni, és megjelölhetik azokat a releváns tényezőket, amelyeket a közigazgatásnak döntéshozatala során figyelembe kell vennie. Ellenben a közigazgatási bíróságok nem kötelezhetik a közigazgatást az egyedi ügy konkrét értékelése kapcsán, és nem dönthetik el az ügyet a menekültügyi hatóság helyett, amely a 2013/32 irányelv értelmében arra felhatalmazással rendelkezik.

95.

Következésképpen, nyilvánvalóan messze nem egy egyedi esetről van szó, hanem inkább úgy tűnik, hogy a jelen ügy egy átfogóbb intézményi szándék egyéni megnyilvánulásának minősül. E tekintetben – és feltételezve, hogy rendelkezik a jelen ügyben bemutatott és a magyar kormány által részletesen elmagyarázott paraméterekkel – ugyanis értékelhető a bírósági felülvizsgálat azon sajátos modelljéhez kapcsolódó, szerkezeti értelemben vett tényleges érvényesülés kérdése, amelyet Magyarország a 2013/32 irányelv 46. cikke (3) bekezdésének átültetéséhez választott.

96.

Ezen a szinten értékelve a nemzetközi védelemmel kapcsolatos bírósági felülvizsgálat olyan modellje, amelynek alapján a bíróságokat pusztán kasszációs jogkörrel ruházták fel, miközben a megsemmisítést kimondó határozataikban kiadott bírósági iránymutatást a közigazgatási szervek ténylegesen figyelmen kívül hagyják, egyértelműen nem teljesíti a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikke első bekezdésével összefüggésben értelmezett (3) bekezdésében kifejtett hatékony bírósági felülvizsgálat követelményeit.

97.

Először is szeretném hangsúlyozni, hogy nincs kétség afelől, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálására első fokon (közigazgatási szinten) illetékes hatóság ( 47 ) különösen jelentős szerepet játszik a 2013/32 irányelv által kialakított menedékjogi védelem rendszerében. ( 48 )

98.

Mindamellett a közigazgatási hatóságok által játszott kulcsfontosságú szerep ilyen megerősítéséből aligha következik, hogy bármely ebből eredő bírósági felülvizsgálatnak részlegesnek vagy korlátozottnak kell lennie. Különösen a bírósági felülvizsgálat terjedelmének a magyar kormány által bemutatott, fent említett elképzelésénél szeretnék megállni. A Ket. 109. §‑a (4) bekezdésének a fent idézett rendelkezése előírja, hogy „[a] hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása köti, a megismételt eljárás és a döntéshozatal során annak megfelelően jár el”. ( 49 )

99.

Ez a rendelkezés első látásra meglehetősen hasonló több olyan más rendelkezéshez, amely megtalálható a közigazgatási határozatok felülvizsgálatának kasszációs típusú rendszereiben. Ami azonban meglehetősen eltér, az a magyar kormány által ennek a rendelkezésnek tulajdonított (feltűnően szűk) értelmezés.

100.

Természetesen igaz, hogy a Ket. 109. §‑a (4) bekezdésének kialakítása, illetve értelmezése a nemzeti jogalkotó, illetve a nemzeti bíróságok feladata.

101.

Ugyanakkor, ha ugyanezt a rendelkezést eszközként használják azon jogok érvényesítésére, amelyeket az egyén az uniós jogból származtat, mint az uniós jog hatálya alá tartozó, a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben, az e rendelkezésnek a magyar kormány által adott értelmezése nyilvánvalóan tarthatatlan lenne. Amint azt a Bíróság már kimondta, a 2013/32 irányelv 46. cikke (3) bekezdésének az Alheto ítéletben értelmezett követelményei magukban foglalják az ex nunc és teljes vizsgálatot mind a jogi, mind pedig a ténykérdésekben, és ez kötelező hatásokkal jár a közigazgatási hatóságra annak érdekében, hogy e vizsgálatot az említett hatóság gyorsan hajtsa végre. ( 50 )

102.

Ez azt jelenti, hogy a bármilyen ilyen határozatot felülvizsgáló nemzeti bíróság jogosult arra, hogy kötelező iránymutatást adjon mind a jogkérdést, mind pedig az egyedi ügyhöz kapcsolódó tények értékelését illetően, és ehhez a közigazgatási hatóság szigorúan kötve van, és azt követnie kell. A bírósági felülvizsgálat ezen elgondolása nagyon eltérő: a jogi ügyekben eljáró bíróság szerepe ebben az esetben a közigazgatás felülvizsgálata és ellenőrzése, nem pedig az, hogy egyszerű „amicus administratorisként” járjon el, és javaslatokat dolgozzon ki azzal kapcsolatban, hogy a jogot hogyan lehetne értelmezni, vagy hogy a közigazgatás milyen tényeket gyűjthet össze adott esetben a következő alkalommal.

103.

Másrészt, természetesen az is igaz, hogy a bírósági határozat ilyen kötelező joghatásai kizárólag az e határozat hatálya alá tartozó kérdés tekintetében állnak be. Másképpen fogalmazva, miután a bíróság határozatát bizonyos kérdések kapcsán meghozta, az a ténybeli és jogi tér, amelyen belül a közigazgatás eljárhat, kisebbé válik. Amennyiben a bíróság ténylegesen „bezárt” néhány jogi teret a további megfontolás alól egy jogerős döntéssel, ugyanaz a kérdés nem értékelhető újra. Különben bármely bírósági felülvizsgálat értelme és célja meghiúsulna, a közigazgatási igazságszolgáltatást pedig pontosan az eljárási pingpong végeláthatatlan játékává fordítaná át.

104.

Ellenben, a közigazgatás elvégezheti saját értékelését azon a jogi téren belül, amelyet a bíróság még „nyitva” hagyott, és a nemzetközi védelem sajátos összefüggésében, amikor az értékelést ex nunc kell elvégezni, arra is köteles, hogy figyelembe vegyen bármilyen új tényt, ha az ilyen új tények a megsemmisítést kimondó bírósági határozat és az új közigazgatási határozat elfogadása között merültek fel.

105.

Mindazonáltal a közigazgatásnak mindkét esetben ki kell használnia azt a „teret”, amelyet a korábbi bírósági határozat és/vagy a jóhiszeműen végrehajtott értékelés ex nunc jellege hagyott adott esetben nyitva: jóllehet a közigazgatásnak folyamatosan értékelnie kell a ténybeli körülményeket, nem élhet (vissza) ezzel a kötelezettséggel azáltal, hogy olyan körülményekre hivatkozik, amelyek formailag újak, azonban nincs hatásuk a ténybeli értékelésre, és ezt azért teszi, hogy megkerülje a korábbi bírósági értékelés korlátait, amely szükségszerűen a korábbi és sajátos ténybeli elemeket tartalmazó közigazgatási határozathoz kapcsolódott.

106.

Hozzá szeretném tenni, hogy véleményem szerint ugyanez a következtetés ered a Charta 47. cikkének első bekezdésében szereplő követelményekből is, ( 51 ) amelyeket a 2013/32 irányelv 46. cikke (3) bekezdése értelmezésének, valamint annak a tagállamok általi átültetésének ( 52 ) tiszteletben kell tartania.

107.

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését megfosztanák minden hatékony érvényesülésétől, ha a közigazgatás jogosult lenne olyan kérdések újbóli megvizsgálására, amelyeket bíróság korábban jogerős ítélettel eldöntött. ( 53 ) Az ilyen helyzet a jogbiztonság elvével is ellentétes lenne, amelyet úgy kell tekinteni, hogy az a hatékony jogorvoslathoz való jog részét képezi, és „a jogállamiság egyik alapvető aspektusának” minősül. ( 54 ) Amint ugyanis arra az EJEB emlékeztetett, a jogbiztonság elve megköveteli, hogy „amennyiben a bíróságok véglegesen eldöntöttek egy kérdést, döntésük nem kérdőjelezhető meg” ( 55 ). Továbbá, amint az már fentebb általánosan megvitatásra került, ( 56 ) a hatékony bírói jogorvoslat követelményének a be nem tartása sérti az Európai Unión belül a jogállamiság alapvető értékét.

108.

Áttérve az alapeljárásban folyamatban lévő ügyre, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben bemutatott tényezők tükrében úgy tűnik, hogy a közigazgatási hatóságot megillető minden megmaradt döntéshozatali teret bezárt a kérdést előterjesztő bíróság, miután megsemmisítette a második közigazgatási határozatot. Miközben ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság az első megsemmisítést kimondó ítéletben a hatóságot arra utasította, hogy konkrét bizonyítékokat vizsgáljon meg, a második megsemmisítést kimondó ítéletben megállapította, hogy a felperes nemzetközi védelem iránti kérelmének helyt kell adni, mivel a megalapozott félelemmel kapcsolatos tényező bizonyítást nyert. Következésképpen nem állt nyitva a közigazgatási hatóság számára a lehetőség arra, hogy újra elvégezze ezt az értékelést.

109.

Továbbá hozzá kell tenni, hogy a közigazgatás azzal, hogy nem vette figyelembe a nemzeti bíróság által végzett és a második megsemmisítést kimondó ítélet indokolásában szereplő értékelést, meghosszabbította az eljárás teljes időtartamát (amely öt éve tart és jelenleg is folyamatban van). Ennek alapján megakadályozta a gyors felülvizsgálat célkitűzésének elérését, amelyet a nemzetközi védelem iránti kérelem értékelésének mind a közigazgatási, mind pedig a bírósági szakaszában követni kell. ( 57 )

110.

Ezen indokok miatt a közbenső következtetésem az, hogy a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben a bírósági felülvizsgálat olyan modellje, amelynek esetében a bíróságokat pusztán kasszációs jogkörrel ruházzák fel, azonban a megsemmisítést kimondó határozataikban általuk adott bírósági iránymutatást a közigazgatási szervek ténylegesen figyelmen kívül hagyják, amikor ugyanarról az ügyről ismételten döntenek, amint az az alapügyben bemutatásra került, nem felel meg a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikke első bekezdésével összefüggésében értelmezett (3) bekezdésében előírt hatékony bírósági felülvizsgálat követelményeinek.

111.

A fentebb levont közbenső következtetés két olyan további kérdéshez vezet, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság is felvetett: milyen jogorvoslatot és pontosan mikor kell biztosítani a jelen ügy körülményei között?

112.

Ez a kérdés a tárgyaláson megvitatásra került. A Bíróság azt kérdezte a magyar kormánytól, hogy a magyar jog milyen jogszabályokat és intézkedéseket ír elő, amelyek biztosíthatják a közigazgatási hatósággal szemben a bírósági határozat hatékony végrehajtását. A válasz alapján úgy tűnik, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság ellenőrzésének függvényében – nem léteznek ilyen intézkedések.

113.

Úgy tűnik, hogy egy folyamatban lévő eljárásban a nemzeti bíróság nem kötelezheti a közigazgatást arra, hogy az ügy érdemét illetően konkrét lépést tegyen. Elméletben talán javasolható bírságok kiszabása vagy felszólítások kibocsátása, azonban (függetlenül azok hatékonyságának kérdésétől) úgy tűnik, hogy az említett intézkedések nem állnak rendelkezésre.

114.

Miután a bíróság az ügy érdemében jogerős határozatot hozott, az ügy és az ahhoz kapcsolódó bírósági eljárás befejeződik. Ezt követően logikusan lehetetlenné válik a bíróság számára az, hogy a saját határozatának végrehajtására kötelezze a közigazgatást, ugyanis nincs folyamatban lévő ügy, amelynek alapján az elkezdhető. A bírósági határozatnak ugyanis a közigazgatásra a törvény puszta alkalmazásánál fogva kötelezőnek kellene lennie, nevezetesen a Ket. 109. §‑ának (4) bekezdése alapján, feltéve hogy ennek a rendelkezésnek az értelmezése és a nemzeti valóság ténylegesen ehhez a következtetéshez vezet.

115.

Úgy tűnne tehát, hogy nincs életképes alternatíva a nemzeti jogban a bírósági határozat önkéntes teljesítéséhez, amely a bíróságoknak jogkört biztosíthatna arra, hogy a közigazgatást a határozatuknak való megfelelésre kötelezzék. A kérdés ezért ezt követően az – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja –, hogy az uniós jog biztosíthat‑e a nemzeti bíróság számára ilyen helyzetben valamilyen megoldást.

116.

Véleményem szerint igen. Amint azt a Bíróság már kimondta, „az uniós jog elsőbbségének elve értelmében, amely az uniós jogrend lényeges jellemzője […], az, hogy egy tagállam nemzeti jogi – akár alkotmányi szintű – rendelkezésekre hivatkozik, nem befolyásolhatja az uniós jog által ezen tagállam területére kifejtett hatást” ( 58 ). Az elsőbbség (és a közvetlen hatály ( 59 )) elve ezért arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy mellőzzön bármely olyan nemzeti szabályt, amely a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben a bírósági felülvizsgálatot úgy határozza meg, hogy az összeegyeztethetetlen a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésével, valamint a Charta 47. cikkének első bekezdésével, és megakadályozza a nemzeti bíróságot abban, hogy elérje az e szabályokkal követett célkitűzést. ( 60 )

117.

Értem, hogy a jelen ügyben nem lehetséges a nemzeti jogot az uniós joggal összhangban értelmezni. Az összeegyeztethetetlen szabály mellőzése tehát az uniós jog értelmében a jelen ügyben az egyetlen lehetséges megoldás. ( 61 ) Ugyanakkor azonnal felmerül a kérdés, hogy hogyan működne az alkalmazás ilyen mellőzése a jelen ügy összefüggésében.

118.

Ez attól függhet, hogy végső soron milyen eljárási szabályok alkalmazandók az alapügy esetében akkor, amikor a kérdést előterjesztő bíróság arról ismételten dönt.

119.

Amennyiben az alkalmazandó eljárási szabályok azok, amelyek 2018. január 1‑jén voltak hatályban, az uniós jog elsőbbsége annak a kivételnek a kizárását jelentené, amely megfosztotta a közigazgatási bíróságokat attól a lehetőségtől, hogy a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben megváltoztassák a közigazgatási határozatokat. Értem, hogy ez a kivétel a Met. 68. §‑ának (5) bekezdésében szerepel. A nemzeti szinten elbírálandó jogvitára ebben az esetben alapértelmezetten ismét a közigazgatási határozatok megváltoztatására vonatkozó általános jogkör vonatkozna, amelyet jelenleg a Kp. 90. §‑ának (1) bekezdése alapján gyakorolnak.

120.

Amennyiben az alkalmazandó eljárásjog az, amely 2015. szeptember 1. és 2018. január 1. között volt hatályban, a szóban forgó ügyben a közigazgatási határozatok megváltoztatására vonatkozó jogkört úgy gyakorolhatnák, hogy mellőznék azt a törvényt, amely hatályon kívül helyezte a 2015. szeptember 15. előtt hatályos Pp. 339. §‑ának (2) bekezdésében szereplő listán a j) pontot, és amely a Met. 68. §‑ának (5) bekezdését is módosította. Ezért az eljárási szabályokra alapértelmezetten ismét az a rendszer vonatkozna ténylegesen, amely a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben 2015. szeptember 15. előtt létezett.

121.

Következésképpen a közös pont az, hogy a javasolt megoldás abból állna, hogy a nemzetközi védelemmel kapcsolatos ügyekben ténylegesen kizárják a bírósági felülvizsgálat során a határozatok megváltoztatására vonatkozó jogkör kizárását. Mindkét esetben, az említett kizárást követően a nemzeti bíróságoknak nem az lenne a feladatuk, hogy bármilyen olyat tegyenek, amellyel korábban szokásosan nem foglalkoztak, és ami ténylegesen nem az alapértelmezett jelenlegi eljárási helyzet.

122.

Az utolsó kérdés azt az időpontot érinti, amikor az uniós jog elsőbbsége maga után vonja a fent említett kizáró hatást. Figyelemmel a gyors felülvizsgálat, valamint a korábbi bírósági határozatnak való megfelelés együttes követelményeire, amelyek a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikke első bekezdésével összefüggésben értelmezett (3) bekezdésében szerepelnek, az az időpont, amikor a nemzeti bíróság fent említett jogköre alkalmazásra kerülne, annak a helyzetnek felelne meg, amikor i. a közigazgatási hatóság figyelmen kívül hagyta a közigazgatási határozatot megsemmisítő bírósági határozatban szereplő egyértelmű értékelést, ii. és nem hoz fel semmilyen olyan új tényezőt, amelyet észszerűen és jogszerűen figyelembe kellett volna vennie, és ezért megfosztja a felperesnek biztosított bírói jogvédelmet minden hatékony érvényesülésétől.

123.

Egyszerűen fogalmazva, a kiváltó tényező nem számoktól, hanem a minőségtől függ. A közigazgatási döntéshozatal során fennálló tér egy már elvégzett bírósági értékeléssel való lezárásának logikájában – amint az a jelen indítvány 103–105. pontjában kiemelésre került – a nemzeti bíróság akkor szerez jogkört a nemzetközi védelemmel kapcsolatos határozat megváltoztatására az uniós jog értelmében, amikor első alkalommal figyelmen kívül hagyják a határozatát. Nem fontos, hogy ez a hetedik, a harmadik vagy akár a második bírósági felülvizsgálat elvégzésekor történik.

124.

A fentiekre tekintettel a második közbenső következtetésem az, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikke első bekezdésével összefüggésben értelmezett (3) bekezdésének való megfelelés érdekében a nemzeti bíróságnak az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között mellőznie kell azt a nemzeti szabályt, amely jogkörét a releváns közigazgatási határozat puszta megsemmisítésére korlátozza. Ez a kötelezettség akkor merül fel, amikor a korábbi közigazgatási határozatot megsemmisítő bírósági határozatban szereplő egyértelmű értékelést az ugyanarról az ügyről ismételten döntő közigazgatási hatóság figyelmen kívül hagyja, azonban nem hoz fel semmilyen olyan új tényezőt, amelyet észszerűen és jogszerűen figyelembe vehetett volna, és ezért megfosztja a fent hivatkozott rendelkezések értelmében biztosított bírói jogvédelmet minden hatékony érvényesülésétől.

125.

Végső megjegyzésként hangsúlyozni kell, hogy azok az általános megfontolások, amelyek a hatékony bírósági felülvizsgálatnak a jogállamiság bármely jogrendszerben való megőrzéséből álló alapvető szerepére vonatkoznak, az uniós jog bármely olyan területére alkalmazandók, amelyet nemzeti szinten végre kell hajtani. Ez különösen igaz a bírósági határozatok kötelező erejének hatályára és mértékére, valamint a hatóságokra háruló azon kötelezettségre, hogy e határozatokat teljes mértékben és jóhiszeműen hajtsák végre. Mindamellett azt is hangsúlyozni szükséges, hogy a jelen ügy olyan sajátos követelményekre vonatkozik, amelyek a bírósági felülvizsgálat gyorsaságával és minőségével kapcsolatosak, és amelyek részletes másodlagos jogszabályokban kerültek kifejtésre, nevezetesen a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében, amely egy meglehetősen sajátságos jogterülethez tartozik.

126.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) által feltett kérdésre a következőképpen válaszoljon: