1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem, melyet a Fővárosi Ítélőtábla terjesztett elő, ismét ( 2 ) a Bíróság 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletén (a továbbiakban: Kásler ítélet) ( 3 ) alapuló jogvitát érint, amely ítélet a Magyarországon kötött, azon hitelszerződéseknek az uniós joggal való összeegyeztethetőségével foglalkozott, melyeket devizában, különösen svájci frankban tartottak nyilván.

2. 

A Bíróság az említett ügyben többek között a „szerződés elsődleges tárgyának” fogalmáról határozott a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelv ( 4 ) 4. cikkének (2) bekezdése értelmében. Megállapította, hogy az említett ügyben kérdést előterjesztő nemzeti bíróságnak, azaz a Kúriának (Magyarország) kell határoznia arról, hogy a szóban forgó szerződési feltételek főszabály szerint kizártak‑e a 93/13 irányelv által előírt védelem köréből. A Bíróság ugyanakkor a Kúria számára kritériumokat adott annak meghatározásához, hogy e feltételek „világosak és érthetőek”‑e, aminek – szintén a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében – az e kizárás alóli kivétel tekintetében van jelentősége.

3. 

Röviden összefoglalva Ilyés Teréz és Kiss Emil (az alapügy elsőfokú eljárásának felperesei, a továbbiakban: felperesek) vitatja a magyar jogalkotó által a Kásler ítélet nyomán bevezetett kiigazító rendszert, valamint a Kúria ezt követő ítéletét, és kifogásolja azt, hogy e rendszer az árfolyamkockázatot továbbra is a fogyasztókra terheli olyan körülmények között, amelyek a 93/13 irányelvben előírt átláthatósági kötelezettségek megsértéséhez vezetnek.

4.

A 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró [helyesen: aláírói], különösen a fuvarozás területén, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.”

5.

A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

6.

A 93/13 irányelv 4. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére, vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ. [Helyesen: Valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát – a 7. cikk sérelme nélkül – a szerződéskötés időpontjában, a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás természetének, a szerződéskötés valamennyi körülményének, továbbá e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételének figyelembevételével kell megítélni, amelytől e szerződés függ.]

(2)   A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

7.

A 93/13 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése szerint az említett irányelv melléklete tartalmazza azoknak a feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők. A melléklet 1.i) pontja a következőket sorolja fel:

„Azok a feltételek, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy:

a fogyasztót visszavonhatatlanul kötelezik olyan feltételek vonatkozásában, amelyek alapos megismerésére nem volt tényleges lehetősége a szerződés megkötése előtt;”.

8.

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

9.

A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

10.

A Hpt. 203. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni.

(6)   Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.”

11.

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 törvény) 1. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel‑ vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.”

12.

A DH1 törvény 3. §‑a értelmében:

„(1)   A fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön‑, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.

(2)   Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe […] mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép.

[…]

(5)   A pénzügyi intézménynek a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolnia.”

13.

Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 3. §‑ának (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A fogyasztói kölcsönszerződés az e törvényben meghatározottak szerint a törvény erejénél fogva módosul.”

14.

A DH3 törvény 10. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„A deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés tekintetében jogosult pénzügyi intézmény [a DH2] törvény szerinti elszámolási kötelezettsége teljesítésének határidejéig köteles a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés alapján fennálló vagy az abból eredő teljes, [a DH2] törvény alapján teljesített elszámolás alapján megállapított tartozást – ideértve a devizában felszámított kamatot, díjat, jutalékot és költséget is – a fordulónappal az adott devizanem

a) 2014. június 16. napja és 2014. november 7. napja közötti időszakban az MNB által hivatalosan jegyzett devizaárfolyamainak átlaga vagy

b) 2014. november 7. napján az MNB által hivatalosan jegyzett devizaárfolyama

közül a fogyasztó számára kedvezőbb devizaárfolyamon forintkövetelésre átváltani […].”

15.

A felperesek 2008. február 15‑én az ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt.‑vel svájci frankban nyilvántartott kölcsönre vonatkozó szerződést kötöttek 1,9%‑os kamattal. 2016. november 1‑jén a kölcsönt egy köztes jogutód az OTP Bank Nyrt.‑re ruházta, amely a későbbiekben azt ismét átruházta az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.‑re (az alapügy elsőfokú eljárásának alperesei, a továbbiakban: alperesek).

16.

E szerződés szerint a hitelezőnek legfeljebb 30075000 forintos (HUF), a folyósítási jutalék 75000 HUF összegét is magában foglaló keretben kellett teljesítenie, amely a szerződéskötéskor 212831 svájci franknak (CHF) felelt meg.

17.

A szerződés értelmében a hitelező az általa forintban folyósított kölcsönt a folyósításkori saját deviza vételi árfolyamán számította át svájci frankra. A havi törlesztőrészletek forintban teljesítendő összegét viszont a saját deviza eladási árfolyamán határozta meg. A hitelező ezenfelül jogosult volt az ügyleti kamatot és a kezelési költséget egyoldalúan megváltoztatni, de a szerződés nem tartalmazott olyan feltételt, amelynek alapján a felperesek a nyilvántartási devizanemet egyoldalúan módosíthatták volna.

18.

A szerződés „Kockázatfeltáró nyilatkozat” címet viselő része szerint „A Kölcsön kockázataival kapcsolatban az Adós kijelenti, hogy az erre vonatkozó, Hitelező által részére nyújtott részletes tájékoztatást megismerte, megértette, a devizahitel igénybevételével együtt járó és kizárólagosan őt terhelő kockázatokkal tisztában van. Tudomása van különösen azon árfolyamkockázatról, hogy a futamidő alatt a forintnak a svájci frankhoz viszonyított árfolyamának kedvezőtlen változása (azaz a folyósításkor érvényes árfolyamhoz képest a forint árfolyamának gyengülése) esetén a devizában megállapított törlesztőrészletek forintban fizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet. Jelen szerződés aláírásával Adós tudomásul veszi, hogy ezen kockázat vagyoni kihatásait teljes mértékben ő viseli. Kijelenti továbbá, hogy az árfolyamkockázatból adódó lehetséges hatásokat alapos megfontolás tárgyává tette, és a kockázatot fizetőképességének és vagyoni helyzetének megfelelően mérlegelve vállalta, a Bankkal szemben igényt az árfolyamkockázatból eredően nem érvényesít.”

19.

A felperesek 2013. május 16‑án keresetet indítottak az alperesek ellen, melyben a kölcsönszerződés érvénytelenségének, és annak megállapítását kérték, hogy a szerződés oly módon tekintendő érvényesnek, hogy az forintban nyilvántartott.

20.

Az elsőfokú bíróság e kérelemnek helyt adott a 2016. március 11‑i ítéletben, melyben többek között megállapította, hogy az a szerződési feltétel, amely az árfolyamkockázat viselésének kötelezettségét előírta, a szerződés elsődleges tárgyának minősül, de nem világos, és nem is érthető.

21.

Az elsőfokú ítélettel szemben az elsőrendű alperes élt fellebbezéssel, melyben annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.

22.

A magyar jogalkotó a DH1 és a DH2 törvényt a DH3 törvénnyel együtt azt követően fogadta el, hogy a felperesek 2013. május 16‑án keresetet indítottak, e jogvitának a magyar bíróságok általi elbírálása során. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a 2014. július 26‑tól hatályos DH1 törvény a Kúriának a (magyar bíróságokra kötelező) 2/2014. polgári jogegységi határozatán ( 5 ) alapul, amelyet a Bíróság Kásler ítélete alapján fogadtak el. ( 6 )

23.

A kérdést előterjesztő nemzeti bíróság szerint a szóban forgó szerződésre a DH1 törvény 1. §‑ának (1) bekezdése és 3. §‑a alkalmazandó.

24.

A DH1 törvény 3. § (1) bekezdése kimondja a fogyasztói kölcsönszerződésben azon kikötés semmisségét, amely a kölcsön folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási árfolyam alkalmazását rendeli. A DH1 törvény 3. §‑ának (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe – főszabály szerint – mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lépett.

25.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat közli továbbá, hogy a 2014. évi DH2 törvénnyel a jogalkotó a tisztességtelen szerződési feltételeken alapuló fogyasztói túlfizetések elszámolására kötelezte a pénzügyi intézményeket. A 2014. évi DH3 törvény a jelzálogjoggal biztosított deviza alapú szerződéses konstrukciót kivezette, a fogyasztói tartozásokat (így a perbeli felperesi tartozást is) forintosította, és a jogviszonyok tartalmát egyéb vonatkozásban is módosította.

26.

Végezetül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a DH1 és a DH3 törvények értelmében az árfolyamkockázat ex tunc és ex nunc hatállyal továbbra is a fogyasztót terheli.

27.

Ami a Kúria 2/2014. polgári jogegységi határozatának rendelkező részét illeti, ( 7 ) az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint az a DH törvények megalkotását követően is hatályban maradt, és a következőket állapítja meg:

28.

E körülmények között a Fővárosi Ítélőtábla az eljárást felfüggesztette, és 2017. január 17‑én előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

29.

A felperesek, az alperesek, a magyar és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Az említettek a lengyel kormány kivételével valamennyien részt vettek a 2018. február 22‑én tartott tárgyaláson.

30.

Az alapügy alperesei vitatják az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát amiatt, hogy az első négy kérdés hipotetikus, nincs összefüggésben az alapügy tényállásával, az ötödik kérdés pedig acte claire.

31.

Az alperesek különösen a DH törvényeknek az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben alkalmazott értelmezését vitatják, például azzal érvelve, hogy a DH1 törvény nem áll semmilyen összefüggésben az árfolyamkockázat telepítésével, és a DH3 törvény nem teszi a szerződés részévé annak a kötelezettségét, hogy a fogyasztó viselje e kockázatot. ( 8 ) A DH3 törvény valójában eltörölte a devizában nyilvántartott kölcsönök árfolyamkockázatát azáltal, hogy azokat forintban nyilvántartott kölcsönökké alakította át a jövőre nézve (állításuk szerint 2015. február 1‑jétől kezdődően, ex nunc), a múltra nézve (ex tunc) azonban nem. Érvelésük szerint mivel sem a DH törvények, sem a Kúria 2/2014. polgári jogegységi határozata nem módosította az árfolyamkockázatot érintő feltételt, az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdések hipotetikusak, és a Fővárosi Ítélőtábla által kérelmezett értelmezés nem áll összefüggésben az alapeljárásban felmerült tényállással.

32.

Én azonban nem tudok egyetérteni azzal, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan. A 4. kérdés vonatkozásában ugyanakkor szükséges néhány tisztázó megjegyzést tenni.

33.

Az EUMSZ 267. cikk a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, és kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik az előtte folyamatban lévő ügy tényállásának a megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása. ( 9 ) Ezért hajlok arra, hogy a tagállami jognak az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismertetett jelentését érintően az iratokban előterjesztett kifogásoktól eltekintsek. ( 10 )

34.

Ugyancsak kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése is, hogy – tekintettel az ügy sajátosságaira – szükségesek és relevánsak‑e a Bíróságnak feltett kérdései. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. ( 11 )

35.

A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adjon. ( 12 )

36.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 4. kérdés kivételével indokolt elemzést tartalmaz az uniós jog azon vonatkozásait érintően, amelyeket a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság relevánsnak tart a jogvita szempontjából, ( 13 ) így lehetséges az értelmezést igénylő jogi kérdések összefoglalása, a DH1 és a DH3 törvény jelentését és hatását érintő konszenzus hiánya ellenére. Ezenfelül a felek közötti nézetkülönbség általános alapjai az ügy iratai alapján könnyen megállapíthatóak.

37.

A kérdést előterjesztő nemzeti bíróság azt szeretné megtudni, hogy a DH1 törvény és a DH3 törvény kihirdetése, amelyre, amint a fentiekből kitűnik, az alapjogvita során került sor, hogyan hatott a felperesek követelésére.

38.

Az alperesek többek között vitatják, hogy a DH1 és a DH3 törvény értelmében az árfolyamkockázat valóban átszállt volna a kölcsönbeadóról a kölcsönbevevőre, vitatják e törvények olyan értelmezését, amely szerint azok visszaható hatályhoz vezetnek, és azzal érvelnek, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében meghatározott „világos és érthető” megfogalmazásra vonatkozó követelményt nem sértették meg.

39.

A felperesek azonban azzal érvelnek, hogy az utóbbi követelmény nem teljesült, a DH1 és DH3 törvényeken alapuló kiigazító rendszer továbbra is rájuk mint fogyasztókra terheli az árfolyamkockázatot, és az az árfolyam, amelyet állításuk szerint a jogalkotási beavatkozás előír, jelentős mértékben magasabb, mint a 2008‑ban, a szerződés megkötésekor alkalmazandó árfolyam. Ebben a kontextusban az átláthatóság elvének a megsértésére hivatkoznak. Ez az elv az uniós jogban a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdése utolsó sorának, valamint a 93/13 irányelv 3. és 5. cikkének és mellékletének a kombinációjával védi a fogyasztókat. ( 14 ) Ebben a kontextusban a felperesek az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének a megsértésére hivatkoznak, és tovább elemzik, hogy megsértették‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését, vagy sem.

40.

Kétség nélkül állapítom meg tehát, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1–3. és az 5. kérdés vonatkozásában elfogadható.

41.

A 4. kérdést érintően meg kell állapítani, hogy az a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésére vonatkozik, amely az átláthatósági követelményeken túlmenő kérdéseket érint, és a tisztességtelenség egyéb formáit foglalja magában. A felperesek írásbeli beadványaiban azonban nem szerepel érvelés a 4. cikk (1) bekezdésének az alapeljárás tekintetében fennálló relevanciáját érintően, és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sem hivatkozik a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésére „Az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének indokai” című részben.

42.

Az alapeljárás felei közötti vita területeit illetően a felperesek az írásbeli észrevételeikben aktívan hangsúlyozzák, hogy a Bíróság által az Andriciuc ítéletben ( 15 ) nemrég mérlegelt problémával ellentétben a tisztességtelenségre vonatkozó érvelésüket a Hpt. 203. §‑ának (6) és (7) bekezdése által megkövetelt egyértelmű és közérthető információ hiányára alapítják. Ezenfelül a Bíróság ítéleteinek a felperesek által hivatkozott részei a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerinti átláthatóságra ( 16 ), vagy a 6. cikkre és az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvére, ( 17 ) vagy ezek kombinációjára ( 18 ) vonatkoznak.

43.

Amint a fentiekben megállapításra került, az alperesek vitatják a 4. kérdés elfogadhatóságát amiatt, hogy az hipotetikus. Én azonban inkább azt az álláspontot képviselem, hogy amennyiben a 4. kérdés a Bíróságot arra kéri, hogy az átláthatósági követelmény teljesülésének az értékelésére vonatkozó korlátokon túlmenően mérlegelje az árfolyamkockázat fogyasztói teherként való fenntartásának a tisztességességét, a Bíróság nem rendelkezik ténybeli és jogi információkkal ennek a megválaszolására. ( 19 )

44.

A 4. kérdés tehát vagy elfogadhatatlan, vagy azt oly módon kell értelmezni, hogy az arra vár választ, hogy a szerződéskötést sok évvel követő jogalkotási beavatkozás (amelyet a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság a fogyasztó szempontjából előreláthatatlan fejlemények tart) hogyan hat az alpereseket a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése alapján terhelő átláthatósági kötelezettségekre.

45.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényege az a kérdés, hogy a magyar jogalkotó által a Bíróság Kásler ítélete és a Kúria 2/2014. polgári jogegységi határozata ( 20 ) nyomán bevezetett rendelkezéseken, azaz a DH1 és a DH3 törvényen alapuló kiigazító rendszer felülvizsgálható‑e az uniós jog alapján, és megfelel‑e annak.

46.

E ponton fontos felidézni, hogy a Bíróság ítéletei azonnali hatállyal rendelkeznek, következésképpen az értelmezett rendelkezés hatálybalépésétől kezdődő hatállyal bírnak, ( 21 ) és azokat így az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélet előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell, ha egyébként teljesülnek azon feltételek, amelyek lehetővé teszik az említett szabály alkalmazására vonatkozó pernek a hatáskörrel rendelkező bíróságok előtti megindítását. ( 22 )

47.

Ezenfelül a Bíróság csak kivételesen, a jogbiztonság védelmét célozva korlátozhatja időben az ítéletének a joghatásait. ( 23 ) A Bíróság a Kásler‑ítéletének a joghatásait nem korlátozta időben, és a tagállamok számára ez tiltott. ( 24 )

48.

Ez azt jelenti, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésére, és a 93/13 irányelvnek az ügy tekintetében releváns egyéb rendelkezéseire (nevezetesen a 3. cikkre, az 5. cikkre, a 6. cikk (1) bekezdésére és a 7. cikkre) vonatkozóan a Bíróság által a 2014. április 30‑i Kásler ítéletben alkalmazott értelmezés a 93/13 irányelv hatálybalépése napjától, azaz 1994. december 31‑től ( 25 ) kezdődően létező szerződési feltételekre vonatkozik. Mindemellett a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének a nemzeti szinten való érvényesíthetőségére a tagállami jog által meghatározott észszerű korlátozási időszakok vonatkoznak, ( 26 ) és valójában már tagállami eljárásjogi szabályok is, feltéve hogy azok összhangban állnak a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvével. ( 27 )

49.

A 93/13 irányelv kontextusában a 6. és a 7. cikk is releváns a tagállamokra háruló jogorvoslati kötelezettségek tekintetében, a Bíróság például a Kásler ítéletben megállapította, hogy a 7. cikk (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy rendelkezzenek megfelelő és hatékony eszközökről annak érdekében, „hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását” ( 28 ), és a 7. cikk ezenfelül a 93/13 irányelv megsértésétől visszatartó jogorvoslati intézkedések biztosítását célozza. ( 29 ) Nem szabad elfeledkezni a 93/13 irányelv 8. cikkéről sem, amely előírja, hogy a tagállamok „az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak”. ( 30 )

50.

Tekintve, hogy a 93/13 irányelv hatálybalépésének időpontja 1994. december 31., és a szóban forgó szerződéses kötelezettségvállalásokra 2008. február 15‑én került sor, főszabály szerint az uniós jog alapján nem kifogásolható a magyar jogalkotó azon döntése, hogy a DH1 törvényben szabályozni kívánja a 2004. május 1‑jétől 2014. július 26‑ig vállalt szerződési feltételeket, vagy hogy a DH3 törvényben a deviza alapú kölcsönöknek a forintban nyilvántartott kölcsönné alakításához olyan, 2014‑es időpontokra való hivatkozás mellett kíván átváltási opciókat meghatározni, bármilyen nézetkülönbség is áll fenn a DH törvények időbeli hatályát illetően.

51.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2. kérdésére az uniós jog ezen alapvető elve alapján kell válaszolni. Álláspontom szerint a 2. kérdés központi jelentőségű a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság részéről fennálló, a DH1 és a DH3 törvénynek az alapeljárás kimenetelére gyakorolt, az uniós jog szerinti megengedhető hatásait illetően. Következésképpen az erre vonatkozó elemzésre főként a 2. kérdés keretében kerül sor.

52.

A nemzeti előterjesztő bíróság az 1. kérdésével arra vár választ, hogy az olyan, jogszabályban előírt szerződési feltétel, amely ex tunc hatállyal fenntartja az árfolyamkockázatnak a fogyasztóra való terhelését, a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételnek” minősül‑e, amely így főszabály szerint ezen irányelv hatálya alá tartozik.

53.

Amint arra Lengyelország az írásbeli észrevételeiben rámutat, az „egyedileg megtárgyalt” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az olyan feltételre utal, amelyben a felek a szóban forgó konkrét feltételt érintő tárgyalásokat követően közösen megállapodtak, és amely kötelező rájuk nézve. Amennyiben az olyan feltétel, mint amelyet az alapeljárásban állítólagosan előírtak, jogalkotási beavatkozás útján keletkezik, az fogalmilag nem tekinthető „egyedileg megtárgyaltnak”. ( 31 )

54.

Ezt az értelmezést nemcsak a 93/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdése szövegének a jelentése támasztja alá, ( 32 ) hanem az megfelel a 93/13 irányelvnek az egyik preambulumbekezdésében említett céljának is, mely rendelkezés a vásárlóknak és a fogyasztóknak „az egyoldalú szabványszerződésekkel” ( 33 ) szembeni védelmére utal. Ezenfelül egy másik preambulumbekezdés a tagállami jog szerinti, „olyan szerződési feltételek” elleni eljárásindítási lehetőségekre hivatkozik, „amelyeket a fogyasztókkal kötendő szerződésekben történő általános használatra dolgoztak ki”. ( 34 )

55.

Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság az 1. kérdésre azt a választ adja, hogy az olyan, jogalkotási beavatkozás keretében előírt szerződési feltétel, amely ex tunc hatállyal fenntartja az árfolyamkockázatnak a fogyasztóra terhelését, nem tekinthető „egyedileg megtárgyaltnak” a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében.

56.

A 2. kérdésével a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság arra vár választ, hogy a magyar jogalkotó által a Kásler ítélet és annak a Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozatában ( 35 ) való alkalmazása alapján kihirdetett DH1 és DH3 törvényben foglalt kiigazító rendszer a 93/13 irányelv 1. cikk (2) bekezdése értelmében olyan „feltételnek” minősül‑e, amely „kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröz”, és így „nem tartoz[ik] az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá”.

57.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az alapeljárás tárgyát képező kiigazító intézkedéseket a 93/13 irányelv hatálya alól nem zárja ki annak 1. cikkének (2) bekezdése. Megállapításom az alábbi indokokon alapszik.

58.

Először is elismerem, hogy a Bíróság megállapította, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében előírt kizárás két feltétel együttes fennállásától függ. Egyrészről a szerződési feltételnek törvényi vagy rendeleti rendelkezést kell tükröznie, másrészről e jogszabályi rendelkezésnek kötelező érvényűnek kell lennie. ( 36 ) Ezért annak megállapítása érdekében, hogy valamely szerződési feltétel kizárt‑e a 93/13 irányelv hatálya alól, a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy e feltétel a nemzeti jog olyan rendelkezéseit tükrözi‑e, amelyek a szerződő felek között azok választásától függetlenül alkalmazandók, vagy olyan kiegészítő jellegű rendelkezéseket, amelyek automatikusan, vagyis a felek között létrejött ilyen irányú eltérő megállapodás hiányában alkalmazandók. ( 37 )

59.

Azt is megjegyzem azonban, hogy a Bíróság megállapította, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt kivételt szigorúan kell értelmezni. ( 38 ) Így bár a DH1 és DH3 törvény az alapeljárásban a felek választásától függetlenül alkalmazandó, amint azt a felperesek írásbeli észrevételei említik, e törvények nem voltak hatályban a 2008. február 15‑i szerződés megtárgyalásakor. ( 39 )

60.

A Bíróság továbbá hangsúlyozta, hogy a 93/13 irányelv szabályainak az alkalmazása alóli kizárás célját az igazolja, hogy joggal feltételezhető, hogy a nemzeti jogalkotó meghatározott szerződések feleit illető jogok és kötelezettségek összességére nézve egyensúlyt teremtett. ( 40 )

61.

Ez a feltételezés nem alkalmazható az olyan törvényi rendelkezések esetében, amelyeket a releváns szerződés megkötésének időpontját követően, és kifejezetten a 93/13 irányelvvel való összeegyeztethetetlenséget megállapító bírósági határozat végrehajtása céljából fogadtak el, ami az iratok alapján az alapeljárásban vitathatatlanul teljesülni látszik. Amint az a fenti 45–50. pontban kifejtésre került, a Bíróságnak az uniós jogi rendelkezéseket értelmező ítéletei e rendelkezések hatálybalépésétől alkalmazandóak, kivéve ha azok joghatásait a Bíróság időben korlátozta, míg ezen ítéletek tagállami bíróságok előtti érvényesítése megköveteli a tagállami eljárásjogi szabályoknak való megfelelést, amelyekre a tényleges érvényesülés, valamint az egyenértékűség elve alkalmazandó. Amint a fentiekben már megállapításra került, a 93/13 irányelv kontextusában a 6., a 7. és a 8. cikk gyakran releváns ennek gyakorlásához, mivel e cikkek a fogyasztói jogok ezen irányelv szerinti védelme érdekében a tagállamok által biztosítandó kiigazítást szabályozzák.

62.

A Bíróságnak ugyanis már volt alkalma arra, hogy értékelje tagállami (törvényi) kiigazító rendelkezéseknek a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkével, valamint a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvével való összeegyeztethetőségét olyan körülmények között, melyek esetében e törvényi rendelkezéseket a Bíróságnak a 93/13 irányelvet értelmező határozatára válaszul hirdették ki. Ezek az ügyek nem tartalmaznak elemzést arra vonatkozóan, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése a releváns törvényi rendelkezéseket kizárja‑e az irányelv hatályából, valószínűleg azért, mert ezek a törvényi rendelkezések semmilyen értelmezés szerint nem voltak a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „[szerződési] feltételeknek” ( 41 ) tekinthetőek. Ugyanakkor ez valószínűleg az elsődleges uniós jogban az EUSZ 19. cikk által a tagállamok számára előírt azon egyértelmű kötelezettség függvénye is volt, amely szerint azok „megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.”

63.

Mivel a DH1 és a DH3 törvény érinti a szerződési feltételek lényegét (például azt, hogy melyik félnek kell viselnie az árfolyamkockázatot), ellentétben a Bíróságnak az alapeljárás tényállására vonatkozó Kásler ítélete alapján alkalmazandó szankciókkal és eljárásjogi szabályokkal, az ilyen lényeges tényező olyan szorosan kötődik a DH1 és a DH3 törvényre vonatkozó, a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkének, ( 42 ) valamint a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvének való megfelelésre vonatkozó követelményekhez, hogy az szinte elválaszthatatlan e követelményektől. Ezenfelül a 93/13 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint a DH1‑hez és a DH3‑hoz hasonló jogszabályok az e rendelkezésben előírt kizárás hatálya alá tartoznak, mentesítené a bírósági felülvizsgálat alól a Bíróságnak a valamely nemzeti jogszabályt vagy gyakorlatot a 93/13 irányelvvel összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozatára adott tagállami jogalkotói választ.

64.

Az ilyen értelmezés tehát a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését összeegyeztethetetlenné tenné az uniós politikákra vonatkozó azon követelménnyel, amely szerint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 38. cikke értelmében biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét, amely követelmény legalábbis útmutatás a 93/13 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének értelmezéséhez. ( 43 ) Az ilyen értelmezés továbbá ellentétes lenne a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal, melyet a Charta 47. cikke ír elő ( 44 ), amely az egyénekre olyan jogokat ruház, amelyekre a tagállami bíróságok előtt hivatkozhatnak, ideértve a magánszemélyek közötti jogviták kontextusát. ( 45 )

65.

Végezetül a 93/13 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a puszta szövegen alapuló jelentése nem nyújt jelentős segítséget a jelentésének a meghatározásához, és az 1. cikk (2) bekezdésének a célja, mely a preambulumából kitűnik, nem tekinthető számottevő útmutatásnak azt érintően, hogy e rendelkezés alkalmazandó‑e azokra a szerződési feltételekre, amelyeket törvény a releváns szerződés megkötése után ír elő, és abból a célból, hogy a tagállami jogot a 93/13 irányelvvel összhangba hozza. A rendelkezés keletkezése azonban arra utal, hogy annak célja annak biztosítása, hogy a tagállamok bevezethessenek vagy fenntarthassanak az irányelv védelmi rendelkezésein túlmenő szabályokat, ( 46 ) de ne csökkenthessék az e rendelkezések által biztosított védelmet, és az egyik főtanácsnok megjegyezte, hogy az 1. cikk (2) bekezdésében foglalt kivételt „olyan szabványosított szerződések szabályozására szánták, amelyek tartalmát a nemzeti jogalkotó nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezésekkel már szabályozta, és ennek során jogszabállyal már elvégezte valamennyi szerződéses fél jogos érdekeinek kiegyensúlyozott mérlegelését.” ( 47 )

66.

Ez megfelel annak az általános szabálynak is, amely szerint valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét a szerződéskötés időpontjában kell megítélni, ( 48 ) és hajlok arra, hogy egyetértsek azzal az észrevétellel, amely szerint nem megengedett „a szerződési egyensúly” felborítása „valamely állami hatóságnak a szerződés megkötését követő beavatkozása” útján, ( 49 ) kivéve ha e beavatkozás a tagállami jogot a 93/13 irányelvvel összhangba hozza, vagy a 93/13 irányelv 8. cikkében előírt, maximális fogyasztóvédelemre vonatkozó korlátokat nem lépi túl. ( 50 )

67.

Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a 2. kérdésre azt a választ adja, hogy az alapügy körülményei között az olyan feltétel, amely jogalkotási beavatkozás eredményeként került a szerződésbe, és amely ex tunc hatállyal fenntartja az árfolyamkockázatnak a fogyasztóra terhelését, nem „tükröz kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket” a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében.

68.

A kérdést előterjesztő nemzeti bíróság a 3. kérdésével arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése, és az abban foglalt, a szerződési feltételek „világos és érthető” jellegére vonatkozó követelmény feljogosítja‑e a fogyasztót arra, hogy részletes információban részesüljön az őt terhelő, olyan kockázatról, amely a pénzügyi intézmény számára ismert, vagy amelyhez az árfolyamkockázat viselését érintően a szerződéskötéskor hozzáférhetett, vagy e követelmény teljesül a fogyasztóval közölt, a fenti 18. pontban ismertetett feltétellel. ( 51 ) A felperesek e tekintetben azokat a makrogazdasági információkat hangsúlyozzák, amelyek állításuk szerint az alperesek birtokában vannak, és az alperesek azon kötelezettségét, hogy ezeknek az árfolyam‑mechanizmusokra gyakorolt hatásait elmagyarázzák.

69.

Az alperesek írásbeli észrevételei szerint a Kúria 2/2014. polgári jogegységi határozata, ( 52 ) amely kötelező a kérdést előterjesztő nemzeti bíróságra, már kidolgozta az annak megállapítására vonatkozó kritériumokat, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek világosak és érthetőek‑e.

70.

A kérdést előterjesztő nemzeti bíróságnak kell eldöntenie, hogy az egyedi feltételek a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében világosak és érthetőek‑e. ( 53 ) E bíróságnak a Bíróság Kásler ítéletén kívül figyelembe kell vennie a Kúria releváns határozatait, a szerződési feltételek világos és érthető jellegének az értékelésére vonatkozó, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott, és a 2017. szeptember 20‑i Andriciuc ítélet 43–50. pontjában teljes mértékben kifejtett kritériumokat. ( 54 )

71.

Amint a Bíróság az Andriciuc ítéletben megállapította, „a nemzeti bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy az eladó vagy szolgáltató az érintett fogyasztók rendelkezésére bocsátotta‑e az ahhoz szükséges valamennyi releváns információt, hogy e fogyasztók felmérhessék [a releváns] feltételnek a pénzügyi kötelezettségeikre gyakorolt gazdasági következményeit”, ( 55 ) ideértve a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatását. ( 56 ) Az eladónak vagy szolgáltatónak fel kell hívnia a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a kölcsönnel összefüggő kockázatokra, ( 57 ) és közölnie kell azon mechanizmus konkrét működését is, amelyre az érintett feltétel utal, valamint az e mechanizmus és a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt. ( 58 )

72.

A felperesek továbbá az írásbeli észrevételükben azzal érvelnek, hogy a DH1 és a DH3 törvény nem felel meg a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvének, valamint a 93/13 irányelv 6. cikkének, mivel a jogalkotó a fogyasztóra terhelte az árfolyamkockázatot anélkül, hogy a világosság és az átláthatóság követelményét mérlegelte volna. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy az ügy irataiban nem áll rendelkezésre kellő információ ahhoz, hogy a felperesek érvelésének ezen vonatkozásait érintően következtetéseket lehessen levonni, akár az átláthatóság kontextusában, akár egyéb összefüggésekben.

73.

A harmadik kérdést illetően tehát a kérdést előterjesztő nemzeti bíróságnak kell a szerződés hátterét jellemző valamennyi körülmény és a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján eldöntenie, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése, és az abban foglalt, „világos és érthető” jellegre vonatkozó követelmény alapján a kölcsönt nyújtóknak közölniük kell‑e a fogyasztókkal a szerződéskötéskor rendelkezésükre álló releváns pénzügyi információkat, ideértve a releváns makrogazdasági adatokat, és el kell‑e magyarázniuk az árfolyam‑mechanizmusokra gyakorolt hatásaikat.

74.

Amint az a fenti 41–44. pontban kifejtésre került, a 4. kérdést úgy kell értelmezni, mint amely annak megtudakolására irányul, hogy a szerződéskötést sok évvel követő jogalkotási beavatkozás (amelyet a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság a fogyasztó szempontjából előreláthatatlan fejlemények tart) hogyan hat az alpereseket a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése alapján terhelő átláthatósági kötelezettségekre.

75.

A 93/13 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében a 93/13 irányelv melléklete tartalmazza azoknak a feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők. Az 1. pont i) alpontja azokra a feltételekre hivatkozik, amelyek „a fogyasztót visszavonhatatlanul kötelezik olyan feltételek vonatkozásában, amelyek alapos megismerésére nem volt tényleges lehetősége a szerződés megkötése előtt”, de az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz magyarázatot arra, hogy a melléklet ezen része miért relevánsabb, mint a többi, jóllehet a melléklet 1. pontjának j) és l) alpontját, valamint 2. pontjának b) és d) alpontját a Bíróság az átláthatóság kontextusában szintén értelmezte. ( 59 )

76.

Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság a 4. kérdésre azt a választ adja, hogy amennyiben későbbi tagállami jogalkotási beavatkozás nem orvosolta a feltételek világosságával és átláthatóságával kapcsolatos tisztességtelenséget, amint azt a 93/13 irányelv előírja, az ilyen feltételeknek az e kötelezettségnek való megfelelését a szerződéskötés időpontjától kell meghatározni.

77.

Az 5. kérdés a tagállami bíróságok arra vonatkozó jogkörét érinti, hogy az adott szerződés valamennyi feltételének tisztességtelenségét hivatalból vizsgálják.

78.

Ez a kötelezettség a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata alapján egyértelmű. Hangsúlyozom azonban, hogy a tagállami bíróságok arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a 93/13 irányelv alapján valamennyi szerződési feltétel tisztességtelenségét hivatalból vizsgálják, csak abban az esetben hatásos, ha valamennyi releváns jogi és ténybeli elem a rendelkezésükre áll. ( 60 ) A kötelezettséget ezenfelül érintheti a res judicata elve. ( 61 )

79.

Az 5. kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni az irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ezzel ellensúlyozván a fogyasztó és a kölcsönt nyújtó közötti egyenlőtlen helyzetet, amennyiben a rendelkezésére állnak az e feladathoz szükséges jogi és ténybeli elemek.

80.

Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: