–

Ovidiu‑Mihăiță Petrea képviseletében S. Dima és A. Muntean dikigoroi,

–

a görög kormány képviseletében D. Katopodis és A. Magrippi, meghatalmazotti minőségben,

–

a belga kormány képviseletében C. Pochet és L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben,

–

a dán kormány képviseletében M. S. Wolff és C. Thorning, meghatalmazotti minőségben,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében S. Brandon és C. Brodie, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: B. Lask barrister,

–

az Európai Bizottság képviseletében E. Montaguti és M. Konstantinidis, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 27., 28., valamint 30–32. cikkének, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 6. cikke (1) bekezdésének, valamint a tényleges érvényesülés és a bizalomvédelem elvének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Ovidiu‑Mihăiță Petrea és a Ypourgos Dimosias Taxis kai Prostasias tou Politi (a közrendért és az állampolgárok védelméért felelős minisztérium), későbbi elnevezésén Ypourgos Esoterikon kai Dioikitikis Anasygkrotisis (belügyért és közigazgatási reformért felelős minisztérium) között az utóbbinak az érintett személy részére kézbesített, bejelentkezésről szóló igazolást visszavonó és az érintett személy Romániába történő visszatérését elrendelő közigazgatási határozata jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2004/38 irányelv (11) preambulumbekezdése kimondja:

„Egy másik tagállamban való tartózkodás alapvető és személyes jogát közvetlenül a Szerződés ruházza az uniós polgárokra, és az nem függ adminisztratív eljárások teljesítésétől.”

4

Ezen irányelv 8. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az 5. cikk (5) bekezdésének sérelme nélkül, a három hónapnál hosszabb tartózkodási idő tekintetében a fogadó tagállam megkövetelheti az uniós polgártól a megfelelő hatóságoknál [helyesen: az illetékes hatóságoknál] történő bejelentkezést.

(2)   A bejelentkezés határideje nem lehet rövidebb a megérkezés időpontjától számított három hónapnál. A bejelentkezésről szóló igazolást azonnal ki kell állítani, feltüntetve a bejelentkező személy nevét és címét, valamint a bejelentkezés időpontját. A bejelentkezési kötelezettségnek meg nem felelő érintett személy arányos és megkülönböztetésmentes szankcióval sújtható.”

5

Az említett irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A 30. és 31. cikkben leírt eljárásokat hasonlóan kell alkalmazni az uniós polgár és családtagjai szabad mozgását nem közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi alapon korlátozó határozatokra.”

6

Ezen irányelv 27. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   E fejezet rendelkezéseire is figyelemmel, a tagállamok korlátozhatják az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, állampolgárságra tekintet nélkül, közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból. Ezek az okok nem szolgálhatnak gazdasági célokat [helyesen: Ezen okokra gazdasági célok érdekében nem lehet hivatkozni].

(2)   A közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott intézkedéseknek meg kell felelniük az arányosság elvének, és kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulhatnak. Korábbi büntetőítéletek önmagukban nem képezhetik ezen intézkedések meghozatalának az alapját.

Az érintett egyén személyes magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt kell, hogy jelentsen a társadalom valamely alapvető érdekére. Az adott ügyhöz közvetlenül nem kapcsolódó, vagy az általános megelőzési megfontolásokon alapuló indokolások nem elfogadhatóak.”

7

A 2004/38 irányelv 28. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott kiutasítási határozat meghozatala előtt a fogadó tagállam figyelembe vesz olyan megfontolásokat, mint, hogy az érintett személy mennyi ideje tartózkodott a területén, az érintett személy életkorát, egészségi állapotát, családi és gazdasági helyzetét, társadalmi és kulturális integrációját a fogadó tagállamban, valamint a származási országgal fennálló kapcsolatainak mértékét.”

8

Ezen irányelv 30. cikke értelmében:

„(1)   Az érintett személyeket írásban értesítik a 27. cikk (1) bekezdése alapján hozott határozatokról, oly módon, hogy megérthessék annak tartalmát, és a rájuk vonatkozó következtetéseket.

(2)   Az érintett személyeket teljes mértékben [helyesen: pontosan és teljeskörűen] tájékoztatják azokról a közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okokról, amelyeken az ügyükben hozott határozat alapult, kivéve, ha ez ellentétes a nemzetbiztonsági érdekekkel.

(3)   A határozat meghatározza azt a bíróságot vagy közigazgatási hatóságot, amelyhez az érintett személy fellebbezést nyújthat be, valamint a fellebbezésre nyitva álló határidőt, és adott esetben azt az időt, amelyen belül az érintett személynek el kell hagynia a tagállam területét. Kellően megalapozott sürgős eseteket kivéve, a terület elhagyására nyitva álló határidő nem lehet kevesebb, mint az értesítés napjától számított három [helyesen: egy] hónap.”

9

Az említett irányelv 31. cikke az alábbiakat írja elő:

„(1)   Az érintett személyek bírósági vagy adott esetben közigazgatási jogorvoslatot kezdeményezhetnek a fogadó tagállamban a velük szemben közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból hozott határozat megfellebbezésére vagy felülvizsgálatára.

(2)   Ha a kiutasítási határozattal kapcsolatos fellebbezéshez vagy felülvizsgálati kérelemhez a határozat végrehajtásának felfüggesztésére irányuló ideiglenes intézkedés iránti kérelem kapcsolódik, a területről való tényleges kitoloncolásnak mindaddig nincs helye, amíg az ideiglenes intézkedésről döntés nem születik, kivéve:

(3)   A jogorvoslati eljárásokban lehetővé kell tenni a határozatok jogszerűségének, valamint azon tényeknek és körülményeknek a vizsgálatát, amelyeken a tervezett intézkedés alapult. Biztosítani kell, hogy a határozat ne legyen aránytalan, különösen a 28. cikkben megállapított követelményekre tekintettel.

(4)   A tagállamok a jogorvoslati eljárás alatt is megtilthatják, hogy az érintett személy a területükön tartózkodjon, de nem akadályozhatják meg, hogy védekezését személyesen adja elő, kivéve, ha jelenléte súlyos közrendi vagy közbiztonsági nehézségeket okozna, vagy ha a fellebbezés vagy felülvizsgálat a beutazás megtagadására vonatkozik.”

10

A 2004/38 irányelv 32. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   A közrendi vagy közbiztonsági okokból beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló személyek észszerű idő elteltével kérelmezhetik a beutazási és tartózkodási tilalom megszüntetését, a körülményektől függően, és bármely esetben [az uniós] joggal összhangban érvényesen elfogadott, beutazási és tartózkodási tilalomra vonatkozó végső [helyesen: jogerős] határozat végrehajtásától számított három év elteltével, olyan érvek bemutatásával, amelyek segítségével megállapítható, hogy jelentős változások álltak be azokban a körülményekben, amelyek a beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő határozat alapjául szolgáltak.

Az érintett tagállam e kérelemről a benyújtásától számított hat hónapon belül határoz.

(2)   Az (1) bekezdésben említett személyek nem utazhatnak be az érintett tagállam területére mindaddig, amíg kérelmüket vizsgálják.”

11

Az irányelv 37. cikke szerint:

„Ezen irányelv rendelkezései nem érintik azokat a tagállami törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, amelyek kedvezőbbek az ezen irányelv hatálya alá tartozó személyekre.”

12

A 2008/115 irányelv 1. cikke előírja:

„Ez az irányelv megállapítja a tagállamok által alkalmazandó, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatéréséről szóló közös normákat és eljárásokat, összhangban [az uniós] jog általános elveiként szereplő alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal, beleértve a menekültek védelmét és az emberi jogi kötelezettségeket.”

13

Ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv a valamely tagállam területén illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó.”

14

Az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok a (2)–(5) bekezdésben említett kivételek sérelme nélkül a területükön illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan kiutasítási határozatot adnak ki.”

15

Ugyanezen irányelv 12. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A kiutasítási határozatok, és – amennyiben elrendelik – a beutazási tilalomról és a kitoloncolásról szóló határozatok meghozatalára írásban, a tényállás ismertetésével és jogi indokolással, valamint a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek feltüntetésével kerül sor.

[…]

(2)   A tagállamok kérésre biztosítják a kiutasításhoz kapcsolódó, az (1) bekezdésben említett határozatok, köztük a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információk főbb elemeinek írásbeli vagy szóbeli fordítását olyan nyelven, amelyet a harmadik országbeli állampolgár megért, vagy amelyről észszerűen feltételezhető, hogy a harmadik országbeli állampolgár megérti.

(3)   A tagállamok úgy dönthetnek, hogy nem alkalmazzák a (2) bekezdést azon harmadik országbeli állampolgárokra, akik valamely tagállam területére illegálisan [helyesen: jogellenesen] léptek be, és ezt követően nem szereztek tartózkodási engedélyt vagy tartózkodási jogot az adott tagállamban.

Ebben az esetben a kiutasításhoz kapcsolódó, az (1) bekezdésben említett határozatokat a nemzeti jogszabályok szerinti egységes formanyomtatvány felhasználásával kell meghozni.

A tagállamok legalább öt olyan nyelven elkészítik az egységes formanyomtatvány főbb elemeit megmagyarázó általános tájékoztatót, amelyeket az érintett tagállamba belépő illegális bevándorlók leginkább használnak vagy megértenek.”

16

Az uniós polgárok és családtagjaik Görögország területén történő szabad mozgásáról és tartózkodásáról szóló 106/2007. sz. elnöki rendelet (FEK A’ 135/21.6.2007) ültette át a 2004/38 irányelvet.

17

A menekültügyi szolgálatról, az első befogadásról, a jogellenesen tartózkodó személyek kiutasításáról, a tartózkodási engedélyről stb. szóló 3907/2011. sz. törvény (FEK A’ 7/26.1.2011) ültette át a 2008/115 irányelvet.

18

E törvény 40. cikkének (1) és (2) bekezdése az alábbiakat írja elő:

„(1)   A jelen törvény C. fejezetében szereplő, a hatóságokra, az eljárásokra, az eljárási biztosítékokra és a kiutasítandó külföldiek jogi védelmére vonatkozó rendelkezések alkalmazandók a Schengeni Határ‑ellenőrzési Kódex 2. cikke 5. pontja, valamint a 106/2007. sz. elnöki rendelet szerinti, a szabad mozgás jogával rendelkező személyek kiutasítására, feltéve, hogy a 106/2007. sz. elnöki rendelet 22–24. cikke nem tartalmaz rájuk nézve előnyösebb rendelkezéseket.

(2)   Az előző bekezdésben említett személyeket érintő kiutasítási határozatok elfogadásának anyagi feltételeire és részletes szabályaira ugyancsak a 106/2007. sz. elnöki rendelet 22–24. cikkének rendelkezései alkalmazandók.”

19

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy O‑M. Petrea román állampolgárt a Monomeles Plimmeleiodikeio Peiraia (pireuszi büntetőbíróság, Görögország) 2011‑ben csoportosan elkövetett lopás vétsége miatt nyolc hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztés‑büntetésre ítélte.

20

2011. október 30‑i határozatában a görög hatóság, egyrészt elrendelte a Romániába történő kiutasítását arra való hivatkozással, hogy a közrendre és a közbiztonságra nézve komoly fenyegetést jelent, másrészt 2018. október 30‑ig felvette őt a nemkívánatos külföldiek nemzeti jegyzékébe, valamint a schengeni információs rendszerbe, amelynek következményeképpen eddig az időpontig O‑M. Petrea számára tilos az ország területére beutazni.

21

E határozat kiemelte, hogy O‑M. Petreát 2011. október 27‑én a kiutasítással érintett külföldieknek szánt tájékoztatóban – egy olyan nyelven, amelyet ő is ismer – tájékoztatták jogairól és a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről, valamint arról a lehetőségről, hogy a kiutasítási határozat lényegi rendelkezéseinek írásbeli vagy szóbeli fordítását kérje.

22

2011. november 1‑jén O‑M. Petrea írásban lemondott arról, hogy bírósági eljárást indítson, és kijelentette, hogy szeretne visszatérni származási országába. E tagállamba történő kiutasítása 2011. november 5‑én került végrehajtásra.

23

2013. szeptember 1‑jén O‑M. Petrea visszatért Görögországba, és 2013. szeptember 25‑én uniós polgárként bejelentkezésről szóló igazolás iránti kérelmet terjesztett elő, amely igazolást ugyanazon a napon kiállították számára.

24

Ugyanakkor – miután felfedezték, hogy O‑M. Petrea még mindig a beutazási tilalom hatálya alatt áll – az idegenrendészeti hatóságok 2014. október 14‑én az igazolás visszavonásáról határoztak, és elrendelték O‑M. Petrea Romániába történő kiutasítását.

25

O‑M. Petrea közigazgatási eljárás keretében fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben arra hivatkozással, hogy a 2004/38 irányelv 30. cikkében foglalt követelményekkel ellentétben nemcsak hogy nem tájékoztatták írásban, egy általa értett nyelven, a 2011. október 30‑i kiutasítási határozatról, hanem, hogy egyébként sem veszélyezteti már a közrendet és a közbiztonságot.

26

E fellebbezést 2014. november 10‑én kelt határozattal elutasították arra való hivatkozással, hogy O‑M. Petrea továbbra is beutazási tilalom alatt áll. Ugyancsak tájékoztatták arról, hogy kifogás útján nem hivatkozhat a 2011. október 30‑i kiutasítási határozat jogellenességére.

27

O‑M. Petrea a Dioikitiko Protodikeio Thessalonikis (thesszaloniki elsőfokú közigazgatási bíróság, Görögország) elé terjesztett kérelmében kérte ez utóbbi, valamint a 2014. október 14‑i határozat visszavonását.

28

E körülmények között a Dioikitiko Protodikeio Thessalonikis (thesszaloniki elsőfokú közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

29

Amint azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szövegéből kitűnik, a Dioikitiko Protodikeio Thessalonikis (thesszaloniki elsőfokú közigazgatási bíróság) álláspontja szerint a 2011. október 30‑i kiutasítási határozat tárgyát egyrészt O‑M. Petrea Görögországból történő kiutasítása, másrészt a 2018. október 30‑ig fennálló, Görögországba való visszautazási tilalom képezi. A Bíróságnak feltett kérdésekre tekintettel, ennélfogva e határozatot beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő határozatnak kell tekinteni.

30

E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy az első kérdés lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/38 irányelvvel – és különösen annak 27. és 32. cikkével –, valamint a bizalomvédelem elvével ellentétes‑e az, hogy egy tagállam visszavonja a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló uniós polgár részére tévesen kiállított bejelentkezésről szóló igazolást, és vele szemben kiutasítási határozatot hozzon pusztán az alapján, hogy a beutazási tilalom még mindig érvényben van.

31

A kérdést előterjesztő bíróság többek között arra keresi a választ, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikke erre az esetre előírja‑e az illetékes hatóságok számára annak a vizsgálatát, hogy az érintett személy továbbra is ténylegesen fenyegeti‑e a közrendet, vagy a hatóságoknak az eredeti határozat idején, a jelen esetben a 2011. október 30‑i határozat idején elvégzett értékeléshez kell‑e tartaniuk magukat.

32

Először is, a bejelentkezési igazolás visszavonását illetően, a Bíróság már megállapította, hogy a tagállamok állampolgárainak az a joga, hogy az EK‑Szerződésben említett céllal más tagállamba beutazzanak, és ott tartózkodjanak, közvetlenül a Szerződésen, illetve adott esetben az említett Szerződés végrehajtására hozott rendelkezéseken alapuló jognak minősül. A tartózkodási engedélynek a tagállami állampolgár részére történő kiállítását nem jogot keletkeztető, hanem olyan aktusnak kell tekinteni, amely a tagállam részéről megállapítja valamely másik tagállam állampolgárának az uniós jog rendelkezései tekintetében fennálló egyéni helyzetét (2011. július 21‑iDias ítélet, C‑325/09, EU:C:2011:498, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Következésképpen ugyanúgy, ahogy e megállapító jelleg akadályát képezi annak, hogy az uniós jog értelmében jogellenesnek minősüljön a szóban forgó polgár tartózkodása önmagában amiatt, hogy nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, e jelleg azt is akadályozza, hogy az uniós jog értelmében jogszerűnek minősüljön az uniós polgár tartózkodása önmagában amiatt, hogy ilyen engedélyt érvényesen kiállítottak a számára (2011. július 21‑iDias ítélet, C‑325/09, EU:C:2011:498, 54. pont).

34

Amint azt a főtanácsnok megállapította az indítványának 42. pontjában, egy ilyen megoldás különösen az EUM‑Szerződés keretében alkalmazandó, amint azt egyébként a 2004/38 irányelv (11) prembulumbekezdése is kimondja.

35

Ennélfogva hasonló megállapító jelleg társul a 2004/38 irányelv 8. cikke (2) bekezdése szerinti bejelentkezésről szóló igazoláshoz is, aminek következtében egy ilyen okirat kibocsátása önmagában nem alapozhatja meg az érintett személy jogos bizalmát az érintett tagállam területén történő tartózkodáshoz való joga tekintetében.

36

Másfelől, az alapügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban bemutatott körülmények közül egyik sem teszi lehetővé annak a megállapítását, hogy az illetékes hatóságok az érintett személy tartózkodáshoz való joga tekintetében várakozásokat keltettek volna a részére tett konkrét ígéretek folytán.

37

A Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik továbbá, hogy a görög közigazgatási szervek jogszerű indokokkal támasztották alá a bejelentkezésről szóló igazolás visszavonását, így különösen azzal a körülménnyel, hogy ezen igazolást tévedésből állították ki.

38

A fentiekből következően, hogy az alapügybelihez hasonló körülmények között, sem a 2004/38 irányelvvel, sem a bizalomvédelem elvével nem ellentétes az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti bejelentkezésről szóló igazolás visszavonása.

39

Az alapügybelihez hasonló körülmények között a kiutasítást elrendelő határozat elfogadásának részletes szabályait illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikke (1) bekezdése értelmében, az irányelv VI. fejezetének rendelkezéseire is figyelemmel, a tagállamok korlátozhatják az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, állampolgárságra tekintet nélkül, közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból. Ugyanezen irányelv 27. cikke (2) bekezdése kimondja, hogy az érintett egyén személyes magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt kell, hogy jelentsen a társadalom valamely alapvető érdekére.

40

Az említett irányelv 28. cikkének (1) bekezdését illetően, ez utóbbi előírja az illetékes hatóságok számára, hogy közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott kiutasítási határozat meghozatala előtt a különösen azt vegyék figyelembe, hogy az érintett személy mennyi ideje tartózkodott a fogadó állam területén, továbbá az érintett személy életkorát, egészségi állapotát, családi és gazdasági helyzetét, társadalmi és kulturális integrációját a fogadó tagállamban, valamint a származási országgal fennálló kapcsolatainak mértékét.

41

E rendelkezések, amelyek minden kiutasítási határozatra érvényesek, különösen azokra a beutazási és tartózkodási tilalomról szóló határozatokra alkalmazandók, amelyekre a 2004/38 irányelv 32. cikke kifejezetten hivatkozik.

42

Bár a 2004/38 irányelv nem tartalmaz konkrét rendelkezéseket arra az esetre, ha az ilyen tilalom hatálya alatt álló személy visszatér az érintett tagállamba, megsértve a beutazási és tartózkodási tilalmat, az irányelv rendelkezéseinek összességéből – és kifejezetten egy ilyen tilalom esetleges feloldására vonatkozó rendelkezésekből – az következik, hogy az illetékes hatóságok saját jogkörrel rendelkeznek a rendelkezések betartásának a biztosítására.

43

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2004/38 irányelv előírja azokat a feltételeket, amelyek között az illetékes hatóságok engedélyezhetik, hogy a körülmények változása okán feloldják ezt a tilalmat.

44

A 2004/38 irányelv 32. cikke (1) bekezdésének első albekezdése ugyanis megállapítja, hogy a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló személyek észszerű idő elteltével kérelmezhetik a beutazási és tartózkodási tilalom megszüntetését, a körülményektől függően, és bármely esetben a tilalom végrehajtásától számított három év elteltével, olyan érvek bemutatásával, amelyek segítségével megállapítható, hogy jelentős változások álltak be azokban a körülményekben, amelyek a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésének alapjául szolgáltak.

45

Ezen irányelv 32. cikkének (2) bekezdése ugyanakkor megállapítja, hogy az említett személyek „nem utazhatnak be” az érintett tagállam területére mindaddig, amíg kérelmüket vizsgálják.

46

Következésképpen, e rendelkezések szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a 2004/38 irányelv egyáltalán nem tiltja egy tagállam számára, hogy kiutasítási határozatot hozzon egy olyan személlyel szemben, aki az őt érintő beutazási és tartózkodási tilalom feloldását kérte ezen irányelv 32. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amennyiben e kérelem vizsgálata nem zárult kedvezően rá nézve.

47

Szükségszerűen ugyanez érvényes, az alapügyhöz hasonló esetben, ha az érintett személy visszautazott az érintett tagállam területére anélkül, hogy kérelmezte volna az őt érintő beutazási és tartózkodási tilalom feloldását.

48

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az illetékes hatóságoknak ismét meg kell‑e vizsgálniuk a 2004/38 irányelv 27. és 28. cikkében előírt feltételek fennállását, meg kell állapítani, hogy magának a beutazási és tartózkodási tilalomnak a természetéből adódik, hogy az egészen addig fennáll, amíg fel nem oldják, és pusztán a megsértésének a ténye lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy az érintett személy tekintetében ismét kiutasítási határozatot hozzanak.

49

A fentieket figyelembe véve ennélfogva azt a választ kell adni az első kérdésre, hogy a 2004/38 irányelvvel, valamint a bizalomvédelem elvével nem ellentétes az, hogy egy tagállam egyrészt visszavonja a beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló uniós polgár részére tévesen kiállított bejelentkezésről szóló igazolást, másrészt pedig vele szemben kiutasítási határozatot hozzon pusztán az alapján, hogy a beutazási és tartózkodási tilalom még mindig érvényben van.

50

A második és harmadik kérdésével – amelyeket célszerű együtt vizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az, hogy egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, egy uniós polgár kiutasítását elrendelő határozatot ugyanazon hatóságok és ugyanazon eljárás keretében fogadják el, mint a 2008/115 irányelv 6. cikke (1) bekezdése által szabályozott, az országban jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár kiutasítását elrendelő határozatot.

51

A kérdést előterjesztő bíróság e kérdéseket azzal igazolja, hogy a nemzeti jogalkotó a tagállamok állampolgárai tekintetében lehetővé tette bizonyos, a harmadik országok állampolgáraira a 2008/115 irányelv alapján irányadó eljárásjogi rendelkezések alkalmazását, a kedvezőbb nemzeti rendelkezések sérelme nélkül.

52

E tekintetben ugyanis meg kell állapítani, hogy a tagállamok támaszkodhatnak a 2008/115 irányelv rendelkezéseire az illetékes hatóságok, valamint az alapügy tárgyát képező határozathoz hasonló, egy uniós polgár kiutasítását elrendelő határozat elfogadására irányadó eljárási szabályok kijelölése érdekében abban az esetben, ha ez nem ellentétes az uniós jog rendelkezéseivel (lásd analógia útján: 2004. február 10‑iMavrona végzés, C‑85/03, EU:C:2004:83, 20. pont).

53

A 2004/38 irányelv által előírt különböző intézkedések elfogadására illetékes hatóságok megjelölése ugyanis a tagállamok eljárási autonómiájának része, minthogy ez az irányelv e tekintetben nem tartalmaz rendelkezéseket.

54

Az alkalmazandó eljárás tekintetében pedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy nemcsak hogy a 2008/115 irányelv – amelyre visszautal az alapügy tárgyát képező nemzeti jog – előírja a III. fejezetében rendezett eljárási garanciák alkalmazását, hanem mindenekelőtt e jog mindenesetre fenntartja a 2004/38 irányelvet átültető azon intézkedések alkalmazását, amelyek az uniós polgárra nézve kedvezőbbek.

55

Következésképpen, a Bíróság rendelkezésére álló iratok közül egyik sem utal arra, hogy a 2004/38 irányelvvel ellentétes lenne, hogy egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló kiutasítási határozatot ugyanazon hatóságok és ugyanazon eljárás keretében fogadjanak el, mint a 2008/115 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése által szabályozott, az országban jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár kiutasítását elrendelő határozatot.

56

A fentieket figyelembe véve a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/38 és 2008/115 irányelvvel nem ellentétes az, hogy egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, egy uniós polgár kiutasítását elrendelő határozatot ugyanazon hatóságok és ugyanazon eljárás keretében fogadják el, mint a 2008/115 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése által szabályozott, az országban jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár kiutasítását elrendelő határozatot, amennyiben alkalmazásra kerülnek a 2004/38 irányelvet átültető azon intézkedések, amelyek az említett uniós polgárra nézve kedvezőbbek.

57

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a tényleges érvényesülés elvével ellentétes‑e egy olyan ítélkezési gyakorlat, amely szerint egy, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között valamely tagállam kiutasítási határozat hatálya alatt álló állampolgára nem hivatkozhat az e határozattal szemben benyújtott jogorvoslat keretében a vele szemben korábban hozott, beutazási és tartózkodási tilalmat kimondó határozat jogellenességére.

58

E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint uniós jogi szabályozás hiányában a tagállamok feladata, hogy meghatározzák az illetékes bíróságokat és az eljárási szabályokat olyan keresetek tekintetében, amelyek az egyének uniós jogból eredő jogai védelmét hivatottak biztosítani. Mindazonáltal, e szabályok nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (2004. április 29‑iOrfanopoulos és Oliveri ítélet, C‑482/01 és C‑493/01, EU:C:2004:262, 80. pont; 2014. március 13‑iGlobal Trans Lodzhistik ítélet, C‑29/13 és C‑30/13, EU:C:2014:140, 33. pont).

59

Az uniós jog egyáltalán nem akadályozza meg, hogy a nemzeti jog kizárja a kiutasítási határozathoz hasonló egyedi aktussal szemben egy beutazási és tartózkodási tilalmat kimondó, jogerőssé vált határozat jogellenességére történő hivatkozást, akár amiatt, hogy az utóbbival szemben érvényesíthető fellebbezési határidő lejárt, akár amiatt, hogy a benyújtott fellebbezést elutasították.

60

Ugyanis, amint a Bíróság azt is többször is megállapította, a jogbiztonság érdekében az olyan észszerű keresetindítási határidő megállapítása, amely egyaránt védi a jogalanyt és az érintett közigazgatást, az uniós joggal összeegyeztethető (2016. november 17‑iStadt Wiener Neustad ítélet, C‑348/15, EU:C:2016:882, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

Mindazonáltal, az érintett személynek ténylegesen lehetősége kell, hogy legyen, hogy megfelelő időben támadja meg az eredeti, beutazási és tartózkodási tilalmat kimondó határozatot, és a 2004/38 irányelv rendelkezéseire hivatkozzon.

62

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben O.‑M. Petrea arra hivatkozik, hogy a 2011. október 30‑i kiutasítási határozat – amelyen a 2014. október 14‑i kiutasítási határozat alapul – részére történő kézbesítése nem felelt meg a 2004/38 irányelv 30. cikkében meghatározott feltételeknek, azaz, hogy „megérthesse annak tartalmát, és a rá vonatkozó következtetéseket”. Ebben az esetben, a tényleges érvényesülés elvével ellentétes lenne az, ha az első határozat elleni fellebbezési határidő lejártnak minősülne, és a második határozat elleni fellebbezés alátámasztásaként még hivatkozni lehetne az első határozat jogellenességére.

63

A jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy O.‑M. Petrea megismerte a 2011. október 30‑i határozatot, eleget tett az abban foglaltaknak, és hogy a határozat elfogadását megelőzően egy, a kiutasítás hatálya alatt álló külföldieknek szánt tájékoztatónak is címzettje volt, amely egy, általa is értett nyelven tájékoztatta a jogairól és a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről, valamint arról a lehetőségről, hogy a kiutasítási határozat lényegi rendelkezéseinek írásbeli vagy szóbeli fordítását kérje. Ezen túlmenően kitűnik, hogy az érintett személy írásban nyilatkozott arról, hogy a 2011. október 30‑i határozatot illetően lemond a fellebbezési jogáról.

64

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az érintett személy elegendő információval rendelkezett ahhoz, hogy a 2004/38 irányelv 30. cikkében foglalt, tájékoztatásra irányadó követelmények állítólagos megsértésére hivatkozással jogorvoslati eljárást indítson; ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

65

Következésképpen, a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes egy olyan ítélkezési gyakorlat, amely szerint az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között valamely tagállam kiutasítási határozat hatálya alatt álló állampolgára az e határozattal szemben benyújtott fellebbezés alátámasztása érdekében nem hivatkozhat a vele szemben korábban hozott, beutazási és tartózkodási tilalmat kimondó határozat jogellenességére, feltéve, hogy az érintett személy ténylegesen, a 2004/38 irányelv rendelkezései alapján megfelelően időben jogorvoslattal élhetett ez utóbbi határozattal szemben.

66

Előzetesen meg kell állapítani, hogy az ötödik kérdés keretében a kérdést előterjesztő bíróság a 2004/38 irányelvnek a kiutasítás időbeli hatályát szabályozó 32. cikkére hivatkozik, noha a kérdéséből egyértelműen kitűnik, hogy az az irányelvnek a 27. cikke (1) bekezdése alapján elfogadott határozatok kézbesítésére irányadó 30. cikkére vonatkozik.

67

Másfelől az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az érintett személy nem kérte a 2011. október 30‑i határozat fordíttatását.

68

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/38 irányelv 30. cikke előírja‑e, hogy az irányelv 27. cikke (1) bekezdése alapján hozott határozatot egy olyan nyelven kézbesítsék az érintett személy részére, amelyet ő megért, holott e tekintetben nem terjesztett elő kérelmet.

69

Először is meg kell állapítani, hogy ilyen követelmény nem következik a hivatkozott irányelv 30. cikke (1) bekezdésének szövegezéséből, minthogy az általánosságban írja elő, hogy az ezen irányelv 27. cikkének (1) bekezdése alapján hozott minden határozatról írásban kell értesíteni az érintett személyt, oly módon, hogy „megérthesse annak tartalmát, és a rá vonatkozó következtetéseket”.

70

Ezen túlmenően, a 2004/38 irányelv előkészítő munkálataiból – különösen az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatból (COM(2001) 257 végleges) – kiderül, hogy a 2004/38 irányelv 30. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy a kiutasítási határozatot az érintett személy nyelvére le kell fordítani, azonban előírja a tagállamok számára, hogy megtegyenek minden megfelelő intézkedést annak érdekében, hogy az érintett személy megértse a határozat tartalmát és a rá vonatkozó következtetéseket, amint azt a Bíróság az 1982. május 18‑iAdoui és Cornuaille ítéletben (115/81 és 116/81, EU:C:1982:183, 13. pont) megállapította.

71

Végül meg kell állapítani, hogy a harmadik országok állampolgáraival szemben hozott kiutasítási határozatokkal kapcsolatban a 2008/115 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése előírja a tagállamok részére, hogy kérésre biztosítják a kiutasításhoz kapcsolódó határozatok, köztük a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információk főbb elemeinek írásbeli vagy szóbeli fordítását olyan nyelven, amelyet a harmadik országbeli állampolgár megért, vagy amelyről észszerűen feltételezhető, hogy a harmadik országbeli állampolgár megérti.

72

A fentieket figyelembe véve az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2004/38 irányelv 30. cikke előírja a tagállamok számára, hogy elfogadjanak minden megfelelő intézkedést annak érdekében, hogy az érintett személy megértse az irányelv 27. cikke (1) bekezdése alapján hozott határozat tartalmát és a rá vonatkozó következtetéseket, azonban nem követeli meg a tagállamoktól, hogy e határozatot az érintett személy számára olyan nyelven kézbesítsék, amelyet megért, vagy amelyről észszerűen feltételezhető, hogy megérti, akkor is, ha ő nem terjesztett elő kérelmet e tekintetben.

73

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: