—

Nabiel Peter Bogendorff von Wolffersdorff képviseletében saját maga és T. Donderer Rechtsanwalt,

—

a Zentraler Juristischer Dienst der Stadt Karlsruhe képviseletében D. Schönhaar és P. Becker, meghatalmazotti minőségben,

—

a német kormány képviseletében T. Henze, J. Kemper és K. Petersen, meghatalmazotti minőségben

—

az Európai Bizottság képviseletében G. von Rintelen, M. Wilderspin és C. Tufvesson, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Nabiel Peter Bogendorff von Wolffersdorff és a Standesamt der Stadt Karlsruhe (Karlsruhe város anyakönyvi hivatala), valamint a Zentraler Juristischer Dienst der Stadt Karlsruhe (Karlsruhe város központi jogi szolgálata) közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az, hogy e hatóságok megtagadták az alapügy felperese születési anyakönyvi kivonatában szereplő keresztneveinek és családi nevének megváltoztatását, és a családi nevének részét képező, a másik tagállamban szerzett nemesi névelemeknek az anyakönyvbe való bejegyzését.

3

Az 1949. május 23‑i Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland (a Németországi Szövetségi Köztársaság Alaptörvénye; BGBl 1949 I, 1. o.; a továbbiakban: alaptörvény) 123. §‑ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[a] Bundestag [szövetségi gyűlés] megalakulása előtti időből származó jog továbbra is alkalmazandó, amennyiben nem ellentétes az alaptörvénnyel”.

4

Az 1919. augusztus 11‑én Weimarban elfogadott és 1919. augusztus 14‑én hatályba lépett Verfassung des Deutschen Reichs (a Német Birodalom Alkotmánya) (Reichsgesetzblatt 1919., 1383. o., a továbbiakban: Weimari Alkotmány) 109. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„A törvény előtt minden német polgár egyenlő.

A férfiakat és a nőket alapvetően azonos állampolgári jogok illetik meg, és azonos állampolgári kötelezettségek terhelik.

A születésen vagy jogálláson alapuló közjogi kiváltságokat és hátrányokat el kell törölni. A nemesi címek csak a családi név részeként érvényesek, és a jövőben nem adományozhatók.

Cím csak abban az esetben adományozható, ha tisztséget vagy szakmát jelöl; ez nem érinti a tudományos fokozatokat.

Az állam nem adományozhat rendeket és kitüntetéseket.

Német polgár nem fogadhat el címet vagy rendet külföldi kormánytól.”

5

1966. március 11‑i és 1996. december 11‑i határozatával a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) úgy ítélte meg, hogy az alaptörvény 123.§‑ának (1) bekezdése értelmében a Weimari Alkotmány 109. §‑a továbbra is hatályban van, és a jogszabályi hierarchiában rendes szövetségi törvény rangján áll.

6

Az 1994. szeptember 21‑i Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény) (SBGBl. 1994 I, 2494. o., és helyesbítés BGBl. 1997 I, 1061. o.), az alapügy tényállása tekintetében alkalmazandó változatának (a továbbiakban: EGBGB) „Személyes jog” című 5. §‑a (1) bekezdésében így rendelkezik:

„Azon állam jogára való hivatkozás esetén, amely államnak valamely személy az állampolgára, továbbá ha e személy több állam állampolgára, ezen államok közül annak joga alkalmazandó, amelyhez a személyt különösen szokásos tartózkodási helye vagy életének alakulása révén a legszorosabb kapcsolat fűzi. Ha a személy német állampolgár is egyben, e jogállás élvez elsőbbséget.”

7

Az EGBGBL „Közrend” című 6. §‑ának szövege az alábbi:

„Nem alkalmazható más állam olyan jogszabálya, amelynek alkalmazása a német jog alapelveivel nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen eredménnyel jár. A jogszabály különösen nem alkalmazható akkor, ha alkalmazása összeegyeztethetetlen az alapvető jogokkal.”

8

Az EGBGB „Név” címet viselő 10. §‑a (1) bekezdésében így rendelkezik:

„A személyneveket azon állam joga szabályozza, amelynek a személy az állampolgára.”

9

Az EGBGB 48. §‑a, amelynek címe „Az Európai Unió más tagállamában szerzett név választása”, így rendelkezik:

„Ha valamely személy neve a német jog hatálya alá tartozik, e személy az anyakönyvi hivatal előtt tett nyilatkozat útján választhatja az Európai Unió más tagállamában való szokásos tartózkodása alatt szerzett és e tagállamban anyakönyvezett nevet, amennyiben ez nem nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a német jog alapelveivel. A névválasztás a másik tagállam anyakönyvébe való bejegyzés időpontjára visszamenőleges hatállyal érvényes, kivéve, ha a személy kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy a névválasztás csak a jövőre nézve érvényes. A nyilatkozatot hatóságnak kell hitelesítenie, vagy közokiratba kell foglalni azt. [...]”

10

Az EGBGB 48. §‑a a 2013. január 23‑i Gesetz zur Anpassung der Vorschriften des Internationalen Privatrechts an die Verordnung (EU) Nr. 1259/2010 und zur Änderung anderer Vorschriften des Internationalen Privatrechts (a nemzetközi magánjog rendelkezéseinek az 1259/2010/EU rendelethez való igazításáról és a nemzetközi magánjog egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvény) (BGBl. 2013. I, 101. o.) elfogadásának eredménye, amely törvény 2013. január 29‑én lépett hatályba. Ezt a rendelkezést a 2008. október 14‑iGrunkin és Paulette ítélet (C‑353/06, EU:C:2008:559) kihirdetését követően iktatták be a német jogba.

11

[A 2016. október 6‑i végzéssel kijavítva] Az alapeljárás felperese német állampolgár, aki 1963. január 9‑én született Karlsruhéban (Németország). Születésekor a „Nabiel” keresztnevet és a „Bagdadi” családi nevet kapta, amelyeket bejegyeztek Karlsruhe város anyakönyvébe.

12

Az alapeljárás felperese később, a Nürnberg (Németország) városában folyó, névváltoztatásra irányuló igazgatási eljárást követően megszerezte egyrészt a „Bogendorff” családi nevet, másrészt „Nabiel” keresztneve mellé felvette a „Petert”. A felperes német személyi állapota örökbefogadás útján ismét módosult, miáltal e személyi állapotnak megfelelően immár a „Nabiel Peter” keresztneveket és a „Bogendorff von Wolffersdorff” családi nevet viseli.

13

2001‑ben az alapeljárás felperese az Egyesült Királyságba költözött, ahol 2002‑től fizetésképtelenségi tanácsadóként dolgozott Londonban.

14

2004‑ben honosítás útján megszerezte a brit állampolgárságot, megőrizve ugyanakkor német állampolgárságát is.

15

Az alapeljárás felperese 2004. július 26‑i, a Supreme Court of England and Wales (Anglia és Wales legfelsőbb bírósága, Egyesült Királyság) előtt 2004. szeptember 22‑én nyilvántartásba vett és a The London Gazette‑ben2004. november 8‑án közzétett nyilatkozatával (Deed Poll) nevét megváltoztatta, amely ekként a brit jog értelmében „Peter Mark Emanuel Graf von Wolffersdorff Freiherr von Bogendorff”.

16

2005‑ben az alapeljárás felperese és házastársa Londonból Chemnitzbe, Németországba költözött, ahol 2006. február 28‑án megszületett a lányuk. A család azóta is ott él.

17

Német és brit kettős állampolgársággal rendelkező lányuk születését 2006. március 23‑án bejelentették az Egyesült Királyság düsseldorfi (Németország) főkonzulátusán. A lányuk brit születési anyakönyvi kivonatban és útlevélben szereplő keresztnevei és családi neve „Larissa Xenia Gräfin von Wolffersdorff Freiin von Bogendorff”.

18

Chemnitz város anyakönyvi hivatala mindazonáltal az EGBGB 10. §‑a alapján megtagadta, hogy a leánygyermeket az egyesült királysági nevén anyakönyvezze. Az alapeljárás felperese az Oberlandesgericht Dresdenhez (drezdai regionális legfelsőbb bíróság, Németország) fordult az iránt, hogy e bíróság kötelezze a fent említett hivatalt lánya nevének olyan formában történő átvezetésére, mint amely a brit hatóságok által kiállított születési anyakönyvi kivonatban szerepel.

19

2011. július 6‑i határozatával az Oberlandesgericht Dresden (drezdai regionális legfelsőbb bíróság, Németország) e kérelemnek helyt adott.

20

Chemnitz város, mivel a bíróság erre kötelezte, eljárt a fentiek szerinti anyakönyvezés ügyében. Az alapeljárás felperesének lánya következésképpen német állampolgárként ugyanolyan keresztneveket és családi nevet visel, mint brit állampolgárként, amely tehát: „Larissa Xenia Gräfin von Wolffersdorff Freiin von Bogendorff”.

21

2013. május 22‑én az alapeljárás felperese nyilatkozatot tett arra nézve, hogy Karlsruhe város anyakönyvi hivatalától az EGBGB 48. §‑a alapján a brit jog szerinti családi neve és keresztneve születési névként való anyakönyvezését kéri.

22

Miután e hivatal megtagadta ennek az anyakönyvbe történő bejegyzését, az alapeljárás felperese az Amtsgericht Karlsruhe (karlsruhei helyi bíróság) előtt kérelmet nyújtott be az iránt, hogy a bíróság a Personenstandsgesetz (a személyi állapotról szóló törvény) 49. cikkének (1) bekezdése alapján kötelezze Karlsruhe város anyakönyvi hivatalát a születési anyakönyvi bejegyzésének 2004. szeptember 22‑re visszamenőleges hatályú módosítására, hogy annak folytán keresztnevei és családi neve „Peter Mark Emanuel Graf von Wolffersdorff Freiherr von Bogendorff” legyen.

23

Karlsruhe város anyakönyvi hivatala az EGBGB 48. §‑ában rögzített alapelvekkel való összeegyeztethetetlenségre vonatkozó kifogás alapján ellenezte ezt a kérelmet.

24

Az Amtsgericht Karlsruhe (karlsruhei helyi bíróság) megjegyzi e tekintetben, hogy a német szakági jogelméletben az EGBGB 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet (C‑353/06, EU:C:2008:559) nyomán elfogadott 48. §‑a alkalmazási körének kérdése, amely szakasz lehetővé teszi egy olyan személy számára, akinek neve a német jog hatálya alá tartozik, hogy valamely más tagállamban, szokásos tartózkodása során megszerzett nevét viselje, vita tárgyát képezi, különösen olyan esetben, ha e nevet bármely, a személyi állapotban bekövetkező, a családi jogi rendelkezések alkalmazásából következő változástól függetlenül szerezte meg az érintett. E jogkérdés megválaszolása a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem lehetséges. Így a 2003. október 2‑iGarcia Avello ítélet (C‑148/02, EU:C:2003:539) és a 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet (C‑353/06, EU:C:2008:559) olyan esetekre vonatkozik, amelyekben az érintettek családi nevei, amelyet az érintett tagállamok illetékes hatóságai elismerhetnek, születésüktől kezdve különbözők. A 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélethez (C‑208/09, EU:C:2010:806) vezető ügy annyiban tér el a jelen ügytől, hogy az előbbiben az érintett személy nem volt kettős állampolgár, a nevek közötti eltérés a személyi állapot családjogi rendelkezések alkalmazásából, az adott esetben örökbefogadásból eredő megváltozásának eredménye volt, és végül, ami a nemesi címek viselését illeti, az Osztrák Köztársaság alkotmányos berendezkedése a nemesi nevek viselése szempontjából csak fenntartásokkal hasonlítható össze a Németországi Szövetségi Köztársaság alkotmányos berendezkedésével.

25

E körülmények között az Amtsgericht Karlsruhe (karlsruhei helyi bíróság) az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikket, hogy valamely tagállam hatóságai kötelesek elismerni ezen állam valamely állampolgárának névváltoztatását, ha ezen állampolgár egyidejűleg valamely másik tagállam állampolgára is, és az utóbbi tagállamban való szokásos tartózkodása alatt családjogi jogállásváltozással össze nem függő névváltoztatás miatt szabadon választott és több nemesi címet tartalmazó nevet szerzett, amennyiben a jövőben nem áll majd fenn lényegi kapcsolat ezen állammal, és az első tagállamban alkotmányjogilag eltörölték ugyan a nemességet, de az eltörlés időpontjában viselt nemesi címek a név részeként tovább viselhetők?”

26

Meg kell jegyezni mindenekelőtt, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz N. P. Bogendorff von Wolffersdorff nem csupán családi nevének megváltoztatása, de keresztnevének „Nabiel Peterről”„Peter Mark Emanuelre” való megváltoztatása iránti kérelemmel is fordult. Következésképpen a kérdésben foglalt „névváltoztatás” fogalmát úgy kell érteni, hogy az egyaránt vonatkozik a tagállami hatóságok által az e tagállam állampolgára által egy második tagállamban való – amelynek ugyancsak állampolgára – szokásos tartózkodása alatt szerzett keresztnevei és családi neve elismerésének megtagadására.

27

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében arra keres választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikket, hogy valamely tagállam hatóságai kötelesek elismerni e tagállam állampolgárának családi nevét és keresztneveit, ha ezen állampolgár egyidejűleg egy másik tagállamnak is állampolgára, ahol olyan családi nevet szerzett, amelyet szabadon választott, és amely több nemesi névelemet tartalmaz. E kérdést előterjesztő bíróság közelebbről arra keres választ, hogy az első tagállam alkotmányi szabályozása és a nemesi címek eltörléséhez fűződő indokok felhatalmazhatják‑e ezen első tagállamot arra, hogy ne ismerje el a keresztnevek és családi név ilyen körülmények között történt megváltoztatását.

28

Az EUMSZ 20. cikk az uniós polgár jogállását biztosítja mindenki számára, aki valamely tagállam állampolgára (lásd: 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az alapeljárás felperese, aki két tagállam állampolgára, rendelkezik e jogállással.

29

A Bíróság több alkalommal kimondta, hogy az uniós polgár jogállásának célja, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen (lásd: 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

E jogállás lehetővé teszi az azonos helyzetben lévő uniós polgárok számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül, és az e tekintetben kifejezetten megállapított kivételek sérelme nélkül ugyanabban a jogi bánásmódban részesüljenek a Szerződés tárgyi hatálya alá tartozó területeken (lásd: 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik többek között a Szerződés által garantált alapvető szabadságok gyakorlása, különösen az EUMSZ 21. cikkben biztosított, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlása (lásd: 2001. szeptember 20‑iGrzelczyk ítélet, C‑184/99, EU:C:2001:458, 33. pont; 2002. július 11‑iD’Hoop ítélet, C‑224/98, EU:C:2002:432, 29. pont; 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 62. pont).

32

Bár az uniós jog jelen állapotában a valamely személy családi nevének és keresztnevének az anyakönyvi okmányokba való bevezetésére vonatkozó szabályok a tagállamok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiaknak a hatáskörük gyakorlása során tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, különösen a Szerződésnek a minden uniós polgárt megillető, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseit (lásd: 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 63. pont; továbbá, ebben az értelemben: 2003. október 2‑iGarcia Avello ítélet, C‑148/02, EU:C:2003:539, 25. pont; 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet, C‑353/06, EU:C:2008:559, 16. pont; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 38. és 39. pont; 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 63. pont).

33

Az alapügyben tény, hogy az alapeljárás felperese kettős állampolgár, és uniós polgárként, az EUMSZ 21. cikkel összhangban, a származási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban gyakorolta a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát.

34

Következésképpen e tagállam állampolgára egy másik tagállamban – amelynek szintén állampolgára – megszerzett családi neve e tagállam hatóságai általi elismerésének olyan körülmények között történő megtagadását, mint amelyekről az alapeljárásban szó van, kizárólag e rendelkezésre tekintettel kell megvizsgálni (lásd analógia útján: 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 65. pont).

35

Előzetesen meg kell állapítani, hogy valamely személy családi neve és keresztneve az identitásának és a magánéletének az alkotóeleme, amelyek védelmét az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 7. cikke, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 8. cikke biztosítja. Ha ezen egyezmény 7. cikke nem is utal kifejezetten a családi névre és az keresztnévre, valamely személy neve az identitás és a családhoz való kötődés eszközeként igenis érinti az adott személy magán‑ és családi életét (lásd az EJEE 8. cikkével kapcsolatban: 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 66. pont).

36

Az olyan nemzeti szabályozás, amely egyes állampolgárait pusztán azért hozza hátrányos helyzetbe, mert éltek a más tagállamban való szabad mozgás és tartózkodás jogával, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésében valamennyi uniós polgárnak biztosított szabadságok korlátozását jelenti (lásd különösen: 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet, C‑353/06, EU:C:2008:559, 21. pont; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 53. pont; 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 68. pont).

37

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy valamely tagállam olyan állampolgára neve elismerésének e tagállam hatóságai általi megtagadása, aki gyakorolta egy másik tagállam területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, amint azt e tagállam meghatározza, korlátozhatja a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való, az EUMSZ 21. cikkben kimondott jog gyakorlását; ugyanis félreértés adódhat és hátrány keletkezhet az ugyanazon személyre alkalmazott két név közötti eltérésből (lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 39., 41,42, 66 és 71. pont).

38

A jelen esetben az, hogy a német hatóságok megtagadják egy német állampolgár keresztnevei és családi neve valamely más tagállam, amelynek e személy ugyancsak állampolgára, jogszabályai alapján történt megváltoztatásának elismerését, tekinthető ilyen korlátozásnak. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából mindenesetre az következik, hogy ahhoz, hogy valamely tagállam állampolgára keresztneveinek és családi nevének megváltoztatása és valamely más tagállamban megszerzett keresztnevei és családi neve elismerésének megtagadása az EUMSZ 21. cikkben elismert szabadságok korlátozásának minősüljön, annak adminisztratív, szakmai vagy magánjellegű „jelentős hátrány” okozására alkalmasnak kell lennie (lásd ebben az értelemben: 2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C391/09, EU:C:2011:291, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A Bíróság már megállapította, hogy minden alkalommal, amikor egy konkrét helyzetben használt név nem felel meg annak, amely a személyazonosság igazolására bemutatott okmányban szerepel, vagy amikor két, egyszerre bemutatott okmányban szereplő név nem azonos, a vezetéknevek ilyen eltérése kételyeket kelthet ennek a személynek a személyazonosságát, valamint a bemutatott okmányok eredetiségét és a bennük szereplő adatok hitelességét illetően (a fent hivatkozott Grunkin és Paul ügyben hozott ítélet 28. pontja).

40

A Bíróság megállapította továbbá, olyan tagállam állampolgára ügyében, amely megtagadja ez utóbbitól az általa egy másik tagállamban, ahol e személy lakóhellyel rendelkezik, örökbefogadás útján megszerzett név elismerését, hogy az alapügyben szereplő körülmények között annak a konkrét kockázata, hogy a nevek eltérése okán el kell oszlatni a személyazonossággal kapcsolatos kételyeket, az EUMSZ 21. cikkből eredő jog gyakorlásának akadályozására alkalmas körülménynek minősül (lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein, ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 70. pont).

41

A jelen ügyben a német kormány kételyeinek ad hangot az alapeljárás felperese által viselt keresztnevek és családi név közötti eltérésekből eredően őt magánéletében vagy szakmai életében ért „jelentős hátrányok” káros hatása tekintetében. Egyetlen tényező sem mutat arra, hogy az Egyesült Királyságban megszerzett családi név számottevő jelentőséggel bírna az alapeljárás felperesének azonosítása és egy családdal fennálló köteléke tekintetében.

42

Ezzel szemben az alapeljárás felperese azt állította a Bíróság előtti tárgyaláson, hogy a jelen ítélet 38. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett jelentős hátrányok érték őt, különösen egy, általa az Egyesült Királyságban alapított korlátolt felelősségű társaság fiókvállalatának németországi bejegyzése során, amelynek céljából német állampolgári minőségében olyan német dokumentumok segítségével kellett igazolnia magát, amelyeken más név szerepelt az Egyesült Királyságból származó dokumentumokon szereplő névhez képest, vagy az e társaság részére nyitandó bankszámla megnyitása során, illetve csupán olyan egyszerű közúti ellenőrzések során is, amelyek alkalmával be kellett mutatnia brit vezetői engedélyét, és a személyazonosító okmányokról szóló német törvény értelmében német személyi igazolványát.

43

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a mindennapi élet számos, akár hivatalos, akár magánjellegű teendője megköveteli a személyazonosság, és ezen felül, ha a családról van szó, az annak különböző tagjai közötti kapcsolatok jellegének igazolását (2011. május 12‑iRunevič‑Vardyn és Wardyn ítélet, C‑391/09, EU:C:2011:291, 73. pont).

44

Mivel az alapeljárás felperese kettős állampolgár, mind a német, mind a brit hatóságok kiállíthatnak számára hivatalos okiratot, mint amilyen az útlevél. Márpedig az alapeljárás felperese különböző keresztneveken és családi neveken van bejegyezve a német anyakönyvben, illetve a brit hatóságoknál. Ugyanis a brit útlevelében és vezetői engedélyében szereplő „Peter Mark Emanuel Graf von Wolffersdorff Freiherr von Bogendorff” keresztnevek és családi név nem azonos azokkal a keresztnevekkel és családi névvel, „Nabiel Peter Bogendorff von Wolffersdorff”, amelyek a német anyakönyvben és a német személyazonosító okmányokban vannak bejegyezve.

45

A 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélethez (C‑208/09, EU:C:2010:806) vezető ügyhöz hasonlóan, az alapügyben szereplő körülmények között annak a konkrét kockázata, hogy a nevek eltérése okán el kell oszlatni a személyazonossággal kapcsolatos kételyeket, az EUMSZ 21. cikkből eredő jog gyakorlásának akadályozására alkalmas körülménynek minősül.

46

Meg kell jegyezni egyébiránt, hogy mivel az alapejárás felperesének kiskorú lánya két „Larissa Xenia Gräfin von Wolffersdorff Freiin von Bogendorff” névre szóló útlevéllel rendelkezik, amelyeket az Egyesült Királyság hatóságai, valamint az Oberlandesgericht Dresden (drezdai regionális legfelsőbb bíróság) ítélete nyomán a német hatóságok állítottak ki, az alapeljárás felperesének a német útlevélen szereplő, lányáétól eltérő családi név következtében ugyancsak nehézségei támadhatnak a köztük fennálló családi kötelék igazolása során.

47

Következésképpen az, hogy valamely tagállam hatóságai megtagadják e tagállam állampolgára egy második tagállamban, amelynek ugyancsak állampolgára, meghatározott és bejegyzett keresztneveinek és családi nevének elismerését, az EUMSZ 21. cikk által valamennyi uniós polgár számára elismert szabadságok korlátozásának minősül.

48

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a személyek szabad mozgásának korlátozása csak akkor igazolható, ha objektív megfontolásokon alapul, és a nemzeti jog által jogszerűen megállapított célkitűzéssel arányos (lásd: 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet, C‑353/06, EU:C:2008:559, 29. pont; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 81. pont).

49

A kérdést előterjesztő bíróság négy olyan okot említ, amely igazolhatja az alapeljárás felperese által az Egyesült Királyságban megszerzett keresztnevek és családi név elismerésének megtagadását. Ezen okok a családi név állandóságának és folyamatosságának elvén, azon a körülményen, hogy a családi név Egyesült Királyságban történő megváltoztatása szabad választásból, a személyi állapotnak a családjogi rendelkezések alkalmazásából eredő megváltozásától teljesen függetlenül történt, a választott név hosszán és összetettségén, valamint a német alkotmányi szabályozáshoz és a nemesi címek eltörléséhez kapcsolódó indokokon alapulnak.

50

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az az ok, amely miatt a családi név szabad választásból, a személyi állapotnak a családjogi rendelkezések alkalmazásából eredő megváltozásától teljesen függetlenül történő megváltoztatása a német jogban nem megengedett, főként a családi név állandóságának és folyamatosságának elvében keresendő, mivel a családi névnek megbízható és állandó azonosító elemül kell szolgálnia.

51

Mindazonáltal a Bíróság a Grunkin és Paul ítélet 30. és 31. pontjában (C‑353/06, EU:C:2008:559), amely ügyben a bizonyosság és folyamatosság elvére hivatkoztak a német hatóságok valamely személy családi neve meghatározásának az állampolgársághoz való kapcsolása igazolásául, már megállapította, hogy bármennyire jogos legyen is a személy nevének az állampolgársághoz kapcsolódó meghatározására felhozott bizonyosság és folyamatosság elve mint olyan, egyiknek sem tulajdonítható olyan jelentőség, hogy igazolja azt, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai megtagadják valamely személy nevének elismerését, amelyet egy másik tagállamban már meghatároztak és anyakönyveztek.

52

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás felperese brit és német útlevelében szereplő nevek közötti különbség nem tulajdonítható sem az érintett születési körülményeinek, sem örökbefogadásnak, sem személyi állapota más megváltozásának, hanem az magának a személynek az arra vonatkozó döntéséből ered, hogy nevét megváltoztassa az Egyesült Királyságban. E döntés kizárólag személyes okokon alapult. A kérdést előterjesztő bíróságban felmerül, hogy e választást megilleti‑e a védelem.

53

Meg kell jegyezni, hogy a Bíróság előtti tárgyaláson a német kormány rámutatott, hogy ellentétben a Karlsruhe város anyakönyvi hivatala által hivatkozottakkal, az EGBGB 48. §‑ának alkalmazási köre nem korlátozódik a családjog alá tartozó helyzetekre. E kormány szerint e rendelkezés, amelyet a 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet (C‑353/06, EU:C:2008:559) kihirdetését követően fogadtak el, olyan jogalapot teremt, amely lehetővé teszi a német jog hatálya alá tartozó személyek számára, hogy valamely másik tagállamban szerzett és nyilvántartásba vett nevet válasszanak, ennélfogva nem áll fenn összeegyeztethetetlenség a német jog alapelveivel. Az említett kormány pontosította, hogy e név átírása az érintett személy anyakönyvi hivatalban tett egyszerű, arra vonatkozó nyilatkozata útján is megvalósulhat, hogy valamely másik tagállamban szerzett nevet kíván a személyi állapotra vonatkozó német alkalmazásából eredő név helyett használni, és ennek az a feltétele, hogy a nevet az érintett jogszerű tartózkodás során, azaz egy bizonyos fokú társadalmi beilleszkedéshez vezető, bizonyos időtartamú tartózkodás során szerezte. E követelmény annak megakadályozására irányul, hogy német állampolgárok a személyi állapotra vonatkozó nemzeti joguk megkerülésének kizárólagos szándékával rövid ideig egy másik, előnyösebb szabályozással rendelkező tagállamban tartózkodjanak az általuk kívánt név megszerzése érdekében.

54

E tekintetben, amint az a jelen ítélet 35. pontjában megállapítást nyert, valamely személy családi neve az identitásának és a magánéletének az alkotóeleme, amelyek védelmét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikke, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 8. cikke biztosítja.

55

Az EJEB 1994. november 25‑i Stjerna kontra Finnország ítéletében (ECLI:CE:ECHR:1994:1125JUD001813191, 38. és 39. §) az EJEB elismerte a névnek a személyek azonosítása során játszott meghatározó szerepét, és úgy ítélte meg, hogy az, hogy a finn hatóságok megtagadták a kérelmezőtől egy új, meghatározott vezetéknév használatát, nem szükségszerűen tekinthető az érintett személy magánélete tiszteletben tartására vonatkozó joga gyakorlásába történő beavatkozásnak, mint amilyen lenne például, ha őt a vezetéknév megváltoztatására köteleznék. Az EJEB ugyanakkor megállapította, hogy hogy létezhetnek olyan valós indokok, amelyek arra indíthatnak egy egyént, hogy nevét meg kívánja változtatni, és elismerte, hogy az ilyen lehetőség jogi korlátozásai a közérdek alapján igazolhatóak lehetnek; például a pontos népesség‑nyilvántartás biztosítása vagy a személyazonosítási eszközök védelme és egy adott név viselőinek valamely családhoz kapcsolása érdekében.

56

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a névváltoztatás szándékos jellege önmagában nem tekinthető a közérdek veszélyeztetésének, következésképpen önmagában nem igazolhatja az EUMSZ 21. cikk korlátozását. Ennélfogva a német hatóságok nem tagadhatják meg egy német állampolgár által valamely másik tagállamban jogszerűen megszerzett név elismerését az említett változtatás okainak tekintetbevétele nélkül pusztán azért, mert e névváltoztatás személyes okokból történt.

57

Ami közelebbről a név szándékos megváltoztatásával kapcsolatban kifejtett azon aggályokat illeti, miszerint azok megakadályozzák a személyi állapotra vonatkozó nemzeti jognak a szabad mozgás és az ebből eredő jogok kizárólag e célból történő gyakorlása által történő megkerülését, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a Centros‑ítélet (C‑212/97, EU:C:1999:126) 24. pontjában megállapította, hogy a tagállamnak jogában áll olyan intézkedéseket hozni, amelyek célja annak megakadályozása, hogy állampolgárai a Szerződésben biztosított könnyítésekkel visszaélve megpróbálják a nemzeti jogszabályok alkalmazása alól kivonni magukat, és hogy a jogalanyok az uniós jogi rendelkezésekből csalárd módon vagy visszaélésszerűen előnyt szerezzenek.

58

Ebből az következik, hogy az alapeljárás felperese brit neve elismerésének megtagadását nem igazolhatja pusztán az a tény, hogy a névváltoztatás az ő kezdeményezésére történt, anélkül hogy e változtatás okait figyelembe vennék.

59

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a német jogrend célja továbbá a túlságosan hosszú vagy bonyolult nevek elkerülése. E tekintetben megjegyzi, hogy az alapeljárás felperese által választott név, vagyis a „Peter Mark Emanuel Graf von Wolffersdorff Freiherr von Bogendorff” Németországban szokatlanul hosszúnak számít.

60

E vonatkozásban a Bíróság már kimondta a 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet (C‑353/06, EU:C:2008:559) 36. pontjában, a német kormány azon érvére válaszul, miszerint a német jog gyakorlati okokból nem teszi lehetővé az összetett családi nevek adását, és a nevek hosszának korlátozását célozza, hogy a közigazgatás megkönnyítésére irányuló ilyen megfontolások nem elegendők a szabad mozgás akadályának igazolásához.

61

Karlsruhe város központi jogi szolgálata és a német kormány szerint az alapügyben a szabad mozgás korlátozásának igazolását lehetővé tévő objektív ok eredeztethető a német polgárok törvény előtti egyenlőségének elvéből, valamint azon alkotmányi szabályozásból, hogy eltöröljék a születésen vagy jogálláson alapuló kiváltságokat és hátrányokat, és megtiltsák önmagukban a nemesi címek viselését, amely szabályozás konkrétan a Grundgesetz 123. §‑ával összefüggésben értelmezett Weimari Alkotmány 109. §‑ának harmadik bekezdésében ölt testet. Egy szabadon választott, több nemesi címből álló, valamely más tagállamban szerzett név elismerése, amely név megszerzése nem a személyi állapot családjogi rendelkezések alkalmazásából eredő megváltozásának következménye, új nemesi cím megalkotásával járna, ami ellentétes lenne a német közrenddel.

62

A német kormány rámutat, hogy az alaptörvénynek a Weimari Alkotmány 109 §‑a harmadik bekezdésével értelmezett 123. §‑ával összhangban Németországban minden, születésen vagy jogálláson alapuló kiváltságot vagy hátrányt el kell törölni. Noha a Weimari Alkotmány hatálybalépésének idején ténylegesen viselt nemesi címek továbbra is fennmaradhatnak a családi név alkotóelemeiként, és átadhatók a személyi állapot változása alá tartozó tény folytán, az új nemesi címek megalkotása és e címek adományozása tilos. A német kormány pontosítja, hogy az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint a családi névnek egy, nemesi címet mint a családi név részét magában foglaló családi névre történő megváltoztatásának biztosítása ugyancsak a Weimari Alkotmány 109 §‑a harmadik bekezdése által előírt tilalom hatálya alá tartozik, és ugyancsak tilos a nemesi származás látszatának például névváltoztatás útján történő keltése is. E rendelkezéseknek, amelyek a német kormány szerint a német közrend részét képezik, célja a német polgárok közötti egyenlő bánásmód biztosítása.

63

Karlsruhe város központi jogi szolgálata és a német kormány e tekintetben a 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítéletre (C‑208/09, EU:C:2010:806) hivatkozik, amelyben a Bíróság megállapította, hogy az, hogy valamely tagállam hatóságai megtagadják ezen állam valamely állampolgárának az azon másik tagállamban – e tagállam állampolgára által felnőttként történt örökbefogadása okán – meghatározott vezetékneve valamennyi eleme elismerését, amelyben ez az állampolgár lakóhellyel rendelkezik, mivel e vezetéknév nemesi címet tartalmaz, amely az előbbi tagállam alkotmányjoga értelmében nem megengedett, nem minősül olyan intézkedésnek, amely nem igazolt módon sérti az uniós polgárok szabad mozgását és tartózkodását.

64

E tekintetben, még ha a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza is, hogy a német jog különbözik a 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélethez (C‑208/09, EU:C:2010:806) vezető ügy keretében vizsgált osztrák jogi rendelkezésektől, amennyiben nem írja elő a nemesi címek használatának és átadásának szigorú tilalmát, és azok a név alkotóelemeiként viselhetők, a jelen ügyben el kell ismeri azt is, hogy a Weimari Alkotmány 109. §‑ának harmadik bekezdése, a német alkotmány által alkalmazott választás összefüggésében vizsgálva, mint a tagállamok EUSZ 4. cikk (2) bekezdésében említett nemzeti identitásának eleme, tekintetbe vehető olyan tényezőként, amely igazolja a személyek szabad mozgása uniós jog által elismert jogának korlátozását.

65

A német polgárok törvény előtti egyenlőségének elvén, valamint a kiváltságok és hátrányok eltörlésére és önmagukban a nemesi címek viselésének tilalmára vonatkozó alkotmányi szabályozáson alapuló igazolást úgy kell értelmezni, mint amely közrendi okra vonatkozik.

66

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közrenddel kapcsolatos objektív megfontolások alkalmasak annak igazolására, hogy valamely tagállamban megtagadják e tagállam állampolgára azon nevének elismerését, amelyet az egy másik tagállamban szerzett (lásd ebben az értelemben: 2008. október 14‑iGrunkin és Paul ítélet, C‑353/06, EU:C:2008:559, 38. pont; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 85. pont).

67

A Bíróság már többször emlékeztetett arra, hogy a közrend fogalmát mint valamely alapvető szabadságtól való eltérés igazolását szigorúan kell értelmezni, oly módon, hogy annak tartalmát az egyes tagállamok ne határozhassák meg egyoldalúan az európai uniós intézmények ellenőrzése nélkül. Ebből következően a közrendre kizárólag egy alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és megfelelően komoly fenyegetés esetében lehet hivatkozni (lásd: 2004. október 14‑iOmega ítélet, C‑36/02, EU:C:2004:614, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 86. pont).

68

Mindazonáltal azok a sajátos körülmények, amelyek igazolhatják a közrend fogalmára történő hivatkozást, tagállamonként és koronként változhatnak. Ezért e tekintetben a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok mérlegelési mozgásterét – a Szerződésben rögzített korlátok között – el kell ismerni (lásd: 2004. október 14‑iOmega ítélet, C‑36/02, EU:C:2004:614, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 87. pont).

69

A jelen ügyben a német kormány rámutatott, hogy a Weimari Alkotmány 109. §‑ának harmadik bekezdése, amely eltörli a kiváltságokat és a nemesi címeket és megtiltja nemesi származás látszatát keltő címek létrehozását, még egy név részének formájában is, a valamennyi német polgár jogegyenlősége általánosabb elvének végrehajtása.

70

Márpedig, amint azt a 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet (C‑208/09, EU:C:2010:806) 89. pontjában a Bíróság megállapította, az uniós jogrend tagadhatatlanul az egyenlőség elve mint általános jogelv tiszteletben tartásának biztosítására törekszik. Ezt az elvet az Alapjogi Charta 20. cikke is szentesíti.

71

Nem kétséges tehát, hogy az egyenlőség elve tiszteletben tartásának célkitűzése összeegyeztethető az uniós joggal.

72

Valamely alapvető szabadságot korlátozó intézkedések csak akkor igazolhatók a közrendhez kapcsolódó okokkal, ha alkalmasak az általuk követett cél megvalósításának biztosítására és az általuk biztosítani kívánt érdekek védelméhez szükségesek, és csak annyiban, amennyiben e célkitűzések kevésbé korlátozó intézkedésekkel nem érhetők el (lásd: 2004. október 14‑iOmega ítélet, C 36/02, EU:C:2004:614, 36. pont; 2008. július 10‑iJipa ítélet, C 33/07, EU:C:2008:396, 29. pont; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C 208/09, EU:C:2010:806, 90. pont).

73

A Bíróság e tekintetben már pontosította, hogy nem elengedhetetlen, hogy a valamely tagállam hatóságai által kibocsátott korlátozó intézkedés megfeleljen a szóban forgó alapjog vagy jogos érdek védelme módjára vonatkozó, a tagállamok összessége által osztott felfogásnak, sőt – éppen ellenkezőleg – a tárgyban meghozott rendelkezések szükségességét és arányosságát nem zárja ki az a puszta körülmény, hogy valamely tagállam egy másik állam által felállítottól eltérő védelmi rendszert választott (2004. október 14‑iOmega ítélet, C‑ 36/02, EU:C:2004:614, 37. és 38. pont; 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 91. pont). Arra is emlékeztetni kell, hogy az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében az Unió tiszteletben tarja tagállamai nemzeti identitását, amelynek az állam köztársasági államformája is részét alkotja (2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet, C‑208/09, EU:C:2010:806, 92. pont).

74

A 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélet (C‑208/09, EU:C:2010:806) 93. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem tűnik aránytalannak az, hogy valamely tagállam az egyenlőség elve biztosítása célkitűzésének elérése érdekében megtiltsa állampolgárainak, hogy nemesi címeket vagy erre utaló névelemeket szerezzenek, birtokoljanak vagy használjanak, amelyek alkalmasak arra, hogy olyan látszatot keltsenek, hogy a név viselője ilyen ranggal rendelkezik. A Bíróság megállapította továbbá, hogy úgy tűnik, a családi állapot területén hatáskörrel rendelkező osztrák hatóságok azzal, hogy megtagadják az alapeljárás felperesének nevéhez hasonló név nemességre utaló elemeinek elismerését, nem lépnek túl az általuk követett alapvető alkotmányos célkitűzés elérésének biztosításához szükséges mértéken.

75

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte, jóllehet egy olyan, a névválasztásra vonatkozó nyilatkozatokat elutasító közigazgatási gyakorlatot, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, olyan közrendi okok indokolnak, amelyek hasonlóak a jelen ítélet előző pontjában említett osztrák szabályozás alapját képező okokhoz, a német jogrend, az osztrák jogrenddel ellentétben, nem tartalmaz a nemesi címek fenntartására vonatkozó szigorú tilalmat. Jóllehet a Weimari Alkotmány hatálybalépése óta új címeket már nem adományoznak, azokat a címeket, amelyek ezen időpontban léteztek, megtartották a név alkotóelemeként. Következésképpen megengedett tehát, hogy – noha a nemességet eltörölték – egyes német polgárok nevei tartalmazzanak, e személyek származása folytán, az ősi nemesi címeknek megfelelő elemeket. Továbbá a személyi állapotra vonatkozó hatályos szabályozás szerint a név ilyen alkotóelemei örökbefogadás útján is megszerezhetők.

76

Ugyanakkor a német jogalkotó szándékával ellentétes lenne, hogy német állampolgárok valamely másik tagállam jogát érvényesítve újból felvegyék az eltörölt nemesi címeket. Márpedig az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló névváltoztatások szisztematikus elismerése ezen eredményhez vezethet.

77

Mivel Németországban megengedett, hogy egyes személyek nevükben ősi nemesi címeknek megfelelő elemeket viseljenek, felmerül a kérdés, hogy az ősi nemesi címeket tartalmazó új név szabad megválasztásának a tilalma és a német hatóságoknak az ilyen név elismerésének megtagadásában álló gyakorlata megfelelő és szükséges‑e az e tagállam közrendjének – amelynek jellemzője valamennyi német polgár jogegyenlősége – védelmére irányuló cél megvalósításának biztosításához.

78

A 2010. december 22‑iSayn‑Wittgenstein ítélethez (C‑208/09, EU:C:2010:806) vezető ügytől eltérően valamely, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló gyakorlat arányos voltának értékelése az érintett tagállamot jellemző különböző jogi és ténybeli elemek elemzését és mérlegelését teszi szükségessé, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság jobban elvégezhet a Bíróságnál.

79

A kérdést előterjesztő bíróság feladata különösen annak értékelése, hogy a családi állapot területén hatáskörrel rendelkező német hatóságok azzal, hogy megtagadták az alapeljárás felperese Egyesült Királyságban szerzett nevének elismerését, azzal az indokkal, hogy a valamennyi német polgár jogegyenlősége elvének biztosítására irányuló cél megvalósítása azt feltételezi, hogy a német állampolgárok számára tilos a nemesi címek vagy olyan nemesi névelemek megszerzése és használata, amelyek alapján azt lehet hinni, hogy a név viselője ilyen rangnak van birtokában, nem léptek‑e túl az általuk követett alapvető alkotmányos cél megvalósításának biztosításához szükséges mértéken.

80

E vonatkozásban különböző tényezőket kell figyelembe venni az EUMSZ 21. cikk által az uniós polgároknak elismert szabad mozgáshoz való jognak, valamint az azon korlátozások által követett jogos érdekeknek a mérlegelése során, amelyeket a nemesi címek használata és azok látszatának keltése vonatkozásában a német jogalkotó bevezetett. Noha e tényezők önmagukban nem szolgálhatnak igazolásul, azokat figyelembe kell venni az arányosság vizsgálata során.

81

Így egyrészt tekintetbe kell venni azt, hogy az alapeljárás felperese e jogát gyakorolta, és német‑brit kettős állampolgársággal rendelkezik, hogy az Egyesült Királyságban szerzett névelemek, amelyek a német hatóságok szerint sértik a közrendet, formálisan nem alkotnak nemesi címet sem Németországban, sem az Egyesült Királyságban, és hogy a német bíróság, amely kötelezte az illetékes hatóságokat az alapeljárás felperese lánya nemesi névelemekből álló nevének a brit hatóságok által bejegyzett formában történő bejegyzésére, nem volt azon a véleményen, hogy e bejegyzés a közrenddel ellentétes volna.

82

Másrészt figyelembe kell venni továbbá azt, hogy a vizsgált névváltoztatás az alapeljárás felperese tisztán személyes okon alapuló választásának eredménye, hogy az ebből eredő nevek közötti eltérés nem tudható be sem e személy születési körülményeinek, sem örökbefogadásnak vagy a brit állampolgárság megszerzésének, és hogy az Egyesült Királyságban választott név olyan elemeket tartalmaz, amelyek – anélkül hogy akár Németországban, akár az Egyesült Királyságban formálisan nemesi címeket alkotnának – nemesi származás képzetét keltik.

83

Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy jóllehet ezen, a közrendből és a német állampolgárok egyenlőségének elvéből eredő objektív ok, amennyiben tekintetbe is veszik, csak az alapeljárás felperese vezetékneve megváltoztatása elismerésének megtagadását igazolhatja, keresztnevei megváltoztatásának megtagadását nem.

84

A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az EUMSZ 21. cikket akként kell értelmezni, hogy valamely tagállam hatóságai nem kötelesek elismerni e tagállam állampolgárának nevét, ha ezen állampolgár egyidejűleg egy másik tagállamnak is állampolgára, ahol olyan, szabadon választott és több nemesi névelemet tartalmazó családi nevet szerzett, amelyek az első tagállam joga értelmében nem megengedettek, amennyiben megállapítást nyer, hogy az elismerés e megtagadását az adott körülmények között közrendi okok igazolják, mégpedig az, hogy e megtagadás megfelelő és szükséges az említett tagállam valamennyi polgára közötti jogegyenlőség elve tiszteletben tartásának biztosításához, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

85

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 21. cikket akként kell értelmezni, hogy valamely tagállam hatóságai nem kötelesek elismerni e tagállam állampolgárának nevét, ha ezen állampolgár egyidejűleg egy másik tagállamnak is állampolgára, ahol olyan, szabadon választott és több nemesi névelemet tartalmazó családi nevet szerzett, amelyek az első tagállam joga értelmében nem megengedettek, amennyiben megállapítást nyer, hogy az elismerés e megtagadását az adott körülmények között közrendi okok igazolják, mégpedig az, hogy e megtagadás megfelelő és szükséges az említett tagállam valamennyi polgára közötti jogegyenlőség elve tiszteletben tartásának biztosításához, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.