—

G. Covaci képviseletében U. Krause és S. Ryfisch Rechtsanwälte,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében K. Georgiadis és S. Lekkou, meghatalmazotti minőségben,

—

a francia kormány képviseletében D. Colas és F.‑X. Bréchot, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Salvatorelli avvocato dello Stato,

—

az osztrák kormány képviseletében G. Eberhard, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében W. Bogensberger és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20‑i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 280., 1. o.) 1. cikke (2) bekezdésének és 2. cikke (1) és (8) bekezdésének, valamint a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 142., 1. o.) 2. cikkének, 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának és 6. cikke (1) és (3) bekezdésének az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a G. Covaci ellen közlekedési bűncselekmények elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

3

A 2010/64 irányelv (12), (17) és (27) preambulumbekezdése kimondja:

[...]

[...]

4

Ezen irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (1) és (2) bekezdése ekképpen rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv a büntetőeljárás […] során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogra vonatkozó szabályokat állapít meg.

(2)   Az (1) bekezdésben említett jog személyekre attól az időponttól kezdve alkalmazandó, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok – hivatalos értesítés útján vagy egyéb módon – a tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, egészen a büntetőeljárás befejezéséig, azaz annak végső megállapításáig, hogy elkövették‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is.”

5

Az említett irányelvnek az „A tolmácsoláshoz való jog” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a szóban forgó büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak késedelem nélkül tolmácsolást vehessenek igénybe a nyomozó és igazságügyi hatóságok előtt lefolytatott büntetőeljárások során, beleértve a rendőrségi kihallgatást, valamennyi bírósági tárgyalást és bármely szükséges közbenső meghallgatást is.

(2)   Amennyiben a tisztességes eljárás védelme céljából szükséges, a tagállamok biztosítják, hogy tolmácsolás álljon rendelkezésre a gyanúsítottak vagy a vádlottak és jogi képviselőjük közötti, az eljárás során lefolytatott bármely kihallgatással vagy meghallgatással, vagy fellebbezési vagy más eljárási kérelmek benyújtásával közvetlen összefüggésben álló kommunikáció céljára.

(3)   Az (1) és (2) bekezdés szerinti tolmácsoláshoz való jog magában foglalja a hallásban vagy beszédben akadályozott személyeknek történő segítségnyújtást is.

[...]

(8)   Az e cikk értelmében nyújtott tolmácsolás minőségének elégségesnek kell lennie a tisztességes eljárás garantálásához, különösen annak biztosításával, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak megismerhessék az ellenük indított ügyet, és képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat.”

6

Ugyanezen irányelv „A lényeges iratok fordításához való jog” című 3. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a büntetőeljárás nyelvét nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak ésszerű időn belül megkapják mindazon iratok írásbeli fordítását, amelyek lényegesek annak biztosításához, hogy képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat, továbbá a tisztességes eljárás garantálásához.

(2)   A lényeges iratok közé tartoznak a szabadságelvonásról szóló határozatok, a vád, illetőleg a vádirat, és bármely ítélet.

(3)   Az illetékes hatóságok határoznak arról az adott ügyben, hogy bármely egyéb irat lényegesnek minősül‑e. [...]

[...]”

7

A 2012/13 irányelv (27) preambulumbekezdése kimondja:

„A bűncselekmény elkövetésével vádolt személyek számára meg kell adni a váddal kapcsolatban minden, a védelemre való felkészülésükhöz és az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges tájékoztatást.”

8

Ezen irányelv „Tárgy” című 1. cikke így rendelkezik:

„Ez az irányelv a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat állapítja meg. […]”

9

Az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint határolja körül ezen irányelv hatályát:

„Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.”

10

Ugyanezen irányelvnek „A jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog” című 3. cikkének (1) bekezdése ekképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább a következő, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében:

[…]

[…]”

11

A 2012/13 irányelvnek „A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog” című 6. cikke ekképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az őrizetbe vett vagy fogva tartott gyanúsítottak és vádlottak tájékoztatást kapjanak az őrizetbe vételük vagy fogva tartásuk okairól, beleértve a bűncselekményt is, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről.

(4)   A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges, a gyanúsítottakat, illetve a vádlottakat haladéktalanul tájékoztassák az e cikkben foglaltakkal összhangban megadott információkban bekövetkezett bármely változásról.”

12

A bíróságokról szóló törvény (Gerichtsverfassungsgesetz, a továbbiakban: bíróságokról szóló törvény) 184. §‑a a következőképpen szól:

„A bíróságok nyelve a német […]”

13

A bíróságokról szóló törvénynek a 2010/64 és 2012/13 irányelv átültetésének következtében módosított 187. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A bíróság a német nyelvtudással nem rendelkező vagy hallás‑, illetve beszédkárosult terhelt vagy elítélt esetében tolmácsot vagy fordítót vesz igénybe, amennyiben ez a terhelt vagy elítélt büntetőeljárási jogainak gyakorlásához szükséges. A bíróság felhívja a terhelt figyelmét az általa értett nyelven arra, hogy e tekintetben a teljes büntetőeljárásra tolmács vagy fordító díjtalan igénybevételét kérheti.

(2)   A német nyelvtudással nem rendelkező terhelt büntetőeljárási jogainak gyakorlásához főszabály szerint a szabadságelvonást elrendelő határozatok, valamint a vádiratok, a tárgyalás mellőzésével hozott végzések és a nem jogerős ítéletek írásbeli fordítása szükséges. [...]”

14

A büntetőeljárási törvénynek (Strafprozessordnung) a biztosíték nyújtására és a kézbesítési megbízottak megbízására vonatkozó 132. §‑ának (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ha a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható terhelt nem rendelkezik a jelen törvény hatálya alá tartozó területen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, de az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei nem állnak fenn, akkor a büntetőeljárás lefolytatásának biztosítása érdekében határozattal elrendelhető, hogy a terhelt

15

A büntetőeljárási törvénynek a tárgyalás tartására irányuló kérelemről és a jogerőről szóló 410. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A terhelt a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben annak kézbesítésétől számított két héten belül írásban vagy a hivatali jegyzőkönyvbe mondva tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújthat be a tárgyalás mellőzésével hozott végzést hozó bíróságnál. [...]

2.   A tárgyalás tartására irányuló kérelem meghatározott kifogásokra korlátozható.

3.   Amennyiben az előírt határidőn belül nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben, az jogerős ítéletnek felel meg.”

16

Egy 2014. január 25‑én tartott rendőrségi ellenőrzés során megállapítást nyert, egyfelől, hogy G. Covaci román állampolgár olyan személygépkocsit vezetett német területen, amelyre nem kötöttek érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződést, másfelől, hogy az érintett által a német hatóságoknak bemutatott biztosítási igazolás (zöldkártya) hamis volt.

17

G. Covaci, akit a rendőrség kihallgatott e tényeket illetően, tolmács segítségében részesült.

18

Ezenkívül, mivel G. Covaci nem rendelkezett a német törvény hatálya alá tartozó területen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, írásbeli és visszavonhatatlan megbízást adott az Amtsgericht Laufen (laufeni helyi bíróság) három alkalmazottjának a neki címzett bírósági iratoknak az ez utóbbiak részére való kézbesítése érdekében. Magának e megbízásnak a megfogalmazása értelmében bármely bírósági határozat elleni jogorvoslat határideje már a megbízottak részére történő kézbesítéssel megkezdődik.

19

2014. március 18‑án, a nyomozás végén a traunsteini ügyészség (Staatsanwaltschaft Traunstein) azt kérte az Amtsgericht Laufentől (laufeni helyi bíróság), hogy tárgyalás mellőzésével hozzon pénzbüntetést kiszabó végzést G. Covacival szemben.

20

Az ilyen tárgyalás mellőzésével hozott végzés kibocsátására irányuló eljárás egyszerűsített büntetőeljárás, amely során nincs tárgyalás vagy kontradiktórius szakasz. E végzés, amelyet a bíróság ügyészi indítványra hoz kisebb súlyú bűncselekmények esetében, ideiglenes határozatnak minősül. A büntetőeljárási törvény 410. §‑ának megfelelően a tárgyalás mellőzésével hozott végzés az – adott esetben a terhelt kézbesítési megbízottjának való – kézbesítésétől számított kéthetes határidő elteltével emelkedik jogerőre. A terheltnek csupán akkor van lehetősége kontradiktórius eljárásra, ha ez utóbbi végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújt be e határidő lejárta előtt. A tárgyalás tartására irányuló kérelem alapján – amely kérelmet írásban vagy a hivatali jegyzőkönyvbe mondva lehet benyújtani – bírósági tárgyalást kell tartani.

21

A jelen esetben a traunsteini ügyészség azt kérte, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzést G. Covacinak a kézbesítési megbízottai révén kézbesítsék, valamint ezenkívül, hogy az érintett esetleges írásbeli észrevételeit, beleértve az e végzéssel szembeni tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtását is, német nyelven szövegezzék meg.

22

Először is, a tárgyalás mellőzésével hozott végzés iránti kérelem ügyében eljáró Amtsgericht Laufen (laufeni helyi bíróság) annak kapcsán fogalmaz meg kérdést, hogy a bíróságokról szóló törvény 184. §‑ából fakadó azon kötelezettség, hogy az ilyen végzés elleni tárgyalás tartására irányuló kérelem megszövegezésére a német nyelvet kell használni, megfelel‑e a 2010/64 irányelv azon rendelkezéseinek, amelyek költségmentes nyelvi segítségnyújtást írnak elő a terheltek számára a büntetőeljárások során.

23

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak azzal kapcsolatban vannak kétségei, hogy összeegyeztethető‑e a az említett tárgyalás mellőzésével hozott végzés a 2012/13 irányelvvel, különösen annak 6. cikkével, amely annak biztosítását írja elő valamennyi tagállamnak, hogy legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való benyújtásakor nyújtsanak részletes tájékoztatást a vádra vonatkozóan.

24

E körülmények között az Amtsgericht Laufen (laufeni helyi bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

25

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2010/64 irányelv 1–3. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a büntetőeljárás keretében nem engedélyezi annak a személynek, akivel szemben tárgyalás mellőzésével hoztak végzést, hogy e végzéssel szemben a tárgyalás tartására irányuló írásbeli kérelmet más nyelven terjessze elő, mint amely az eljárás nyelve, még akkor sem, ha e személy nem ismeri ez utóbbi nyelvet.

26

E kérdés megválaszolása érdekében meg kell jegyezni, hogy a 2010/64 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése rendelkezik a többek között a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról. Ezenkívül ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy e jog az egyes személyekre attól az időponttól kezdve alkalmazandó, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok a tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, egészen a büntetőeljárás befejezéséig, azaz annak végső megállapításáig, hogy elkövették‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is.

27

Következésképpen a G. Covacihoz hasonló személy helyzete, aki az ellene büntetőeljárásban, tárgyalás mellőzésével hozott, nem jogerős végzéssel szemben kíván tárgyalás tartására irányuló kérelmet előterjeszteni, nyilvánvalóan ezen irányelv hatálya alá tartozik, így e személy számára biztosítani kell az ezen irányelv által garantált tolmácsoláshoz és a fordításhoz való jogot.

28

Azon kérdést illetően, hogy a G. Covacihoz hasonló helyzetben lévő személy hivatkozhat‑e erre a jogra annak érdekében, hogy az ilyen végzés ellen más nyelven terjesszen elő tárgyalás tartására irányuló kérelmet, mint az eljárás nyelve, amely az illetékes nemzeti bíróság előtt alkalmazandó, a 2010/64 irányelv 2. és 3. cikkének tartalmára kell utalni. E cikkek ugyanis egyfelől a tolmácsoláshoz való jogról, másfelől egyes lényeges iratok fordításához való jogról szólnak, tehát az említett irányelv 1. cikkében biztosított jog két aspektusáról, amely ezen irányelvnek magában a címében is szerepel.

29

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd: Rosselle‑ítélet, C‑65/14, EU:C:2015:339, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Ami a 2010/64 irányelv 2. cikkét illeti, amely a tolmácsoláshoz való jogot szabályozza, e cikknek magának a megszövegezéséből következik, hogy ez utóbbi – ellentétben ezen irányelv 3. cikkével, amely bizonyos lényeges iratok írásbeli fordításával kapcsolatos – szóbeli kijelentések szóbeli tolmácsolására vonatkozik.

31

Ekképpen az említett irányelv 2. cikke (1) és (3) bekezdésének megfelelően kizárólag azon gyanúsítottak vagy vádlottak számára biztosítják a tolmácsoláshoz való jogot, akik nem képesek kifejezni önmagukat az eljárás nyelvén, akár azért, mert nem beszélik vagy nem értik ezt a nyelvet, akár azért, mert a hallásban vagy a beszédben akadályozottak.

32

Egyébiránt ez az oka annak, hogy a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) és (2) bekezdése, amikor felsorolja azokat a körülményeket, amelyek között a gyanúsítottak vagy a vádlottak számára fel kell ajánlani tolmács segítségét, még ha nem is kimerítő jelleggel, de kizárólag olyan helyzetekre utal, amelyekben szóbeli kommunikációra kerül sor, úgymint a rendőrségi kihallgatás, valamennyi bírósági tárgyalás és bármely szükséges közbenső meghallgatás, valamint a jogi képviselővel való kommunikáció az eljárás során lefolytatott bármely kihallgatással vagy meghallgatással, vagy fellebbezési vagy más eljárási kérelmek benyújtásával közvetlen összefüggésben.

33

Másképpen kifejezve az eljárás tisztességes jellegének garantálása érdekében, és hogy az érintett személy gyakorolhassa a védelemhez való jogát, e rendelkezés biztosítja azt, hogy ha e személynek saját magának kell szóbeli nyilatkozatokat tennie többek között valamely büntetőeljárás során, akár közvetlenül az illetékes igazságügyi hatóságok előtt, akár a jogi képviselője felé, ezt saját nyelvén tehesse meg.

34

Az ilyen az értelmezést alátámasztják a 2010/64 irányelv által követett célok.

35

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ezt az irányelvet az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése második albekezdésének b) pontja alapján fogadták el, amelynek értelmében, amennyiben az a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa szabályozási minimumokat állapíthat meg a személyeket a büntetőeljárásban megillető jogokra vonatkozóan.

36

Ekképpen a 2010/64 irányelv (12) preambulumbekezdése értelmében a tagállamok közötti kölcsönös bizalom fokozása céljából állapít meg ezen irányelv a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsolás és fordítás terén alkalmazandó közös minimumszabályokat.

37

Az említett irányelv (17) preambulumbekezdésének megfelelően az ilyen szabályoknak biztosítaniuk kell a költségmentes és kielégítő nyelvi segítségnyújtást, a büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak számára a védelemhez való joguk teljes körű gyakorlásának lehetővé tétele, továbbá a tisztességes eljárás garantálása érdekében.

38

Márpedig annak elvárása a tagállamoktól – amint azt többek között G. Covaci és a német kormány javasolja –, hogy ne csupán azt tegyék lehetővé az érintett személyeknek, hogy teljes körűen és saját nyelvükön tájékoztassák őket az ellenük felhozott tényekről, és hogy előadják e tényekkel kapcsolatos saját változatukat, hanem mindig vállalják át az érintett személyek által a velük szemben hozott bírósági határozatok ellen benyújtott összes jogorvoslati kérelem fordítását, túlmenne a 2010/64 irányelv által konkrétan kitűzött célokon.

39

Ugyanis, amint az az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ítélkezési gyakorlatából is kitűnik, a tisztességes eljáráshoz kapcsolódó követelmények tiszteletben tartása annak biztosítására korlátozódik, hogy a vádlott tudja, hogy mivel vádolják, és hogy lehetősége legyen védekezni, az összes okirati bizonyíték vagy az ügyiratban szereplő hivatalos irat írásbeli fordításának megkövetelése nélkül (EJE Bíróság, Kamasinski kontra Ausztria ítélet, 1989. december 19., A. sorozat, 168. szám, 74. §).

40

Következésképpen a 2010/64 irányelv 2. cikkében előírt tolmácsoláshoz való jog tárgya a gyanúsítottak vagy vádlottak és a nyomozó hatóságok, az igazságügyi hatóságok, illetve adott esetben a jogi képviselő közötti szóbeli kommunikáció tolmács általi fordítása, kizárva ebből az összes, e gyanúsítottak vagy vádlottak által benyújtott írásbeli aktus írásbeli fordítását.

41

Az alapeljárásban szóban forgó helyzetet illetően az következik a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratból, hogy a német jog által előírt tárgyalás mellőzésével hozott végzést sui generis eljárás alapján bocsátják ki. Ezen eljárás alapján ugyanis a terhelt egyetlen lehetősége arra, hogy kontradiktórius eljárást biztosítsanak számára, amelynek keretében teljes mértékben élni tud a meghallgatáshoz való jogával, az, ha e végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelmet terjeszt elő. Erre a kérelemre, amelyet be lehet nyújtani írásban, vagy szóbeli megfogalmazás esetén közvetlenül az illetékes bíróság hivatalánál, nem vonatkozik az indokolási kötelezettség, azt az említett végzés kézbesítésétől számított különösen rövid, kéthetes határidő alatt kell benyújtani, és ahhoz nem kötelező ügyvédet igénybe venni, mivel azt a terhelt maga is benyújthatja.

42

Ilyen körülmények között a 2010/64 irányelv 2. cikke biztosítja a G. Covacihoz hasonló helyzetben lévő személynek tolmács díjtalan igénybevételét, ha e személy saját maga terjeszt elő tárgyalás tartására irányuló szóbeli kérelmet az ellene tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szemben az illetékes nemzeti bíróság hivatalánál annak jegyzőkönyvbe vételezése céljából, vagy ha az említett személy tárgyalás tartására irányuló írásbeli kérelmet nyújt be, jogi képviselő segítségét biztosítja, akinek a feladata az eljárás nyelvén megszövegezni a megfelelő iratot.

43

Azon kérdést illetően, hogy a 2010/64 irányelv 3. cikke, amely bizonyos lényeges iratok fordításához való jogról szól, biztosít‑e segítséget a fordítás területén a G. Covaciéhoz hasonló helyzetben lévő személynek, aki a tárgyalás mellőzésével hozott végzés ellen kíván tárgyalás tartására irányuló kérelmet előterjeszteni jogi képviselő segítsége nélkül, meg kell jegyezni, hogy e rendelkezésnek magából a megfogalmazásából következően e jogot abból a célból alkották meg, hogy az érintett személyek képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat, továbbá hogy biztosítsák az eljárás tisztességes jellegét.

44

Ebből következik, hogy – amint azt a főtanácsnok az indítványának 57. pontjában megjegyezte – e 3. cikk főszabály szerint csupán bizonyos, az illetékes hatóságok által az eljárás nyelvén megszövegezett iratoknak az érintett személy által értett nyelvre történő írásbeli fordítására vonatkozik.

45

Ezt az értelmezést egyébiránt alátámasztja egyfelől azon iratok listája, amelyeket a 2010/64 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése lényegesnek minősít, és amelyeket ennélfogva le kell fordítani. E lista ugyanis – jóllehet nem kimerítő jelleggel – a szabadságelvonásról szóló határozatokat, a vádat, illetőleg a vádiratot, és bármely ítéletet sorolja fel.

46

Másfelől az említett értelmezést igazolja az a tény is, hogy az ezen irányelv 3. cikkében előírt fordításhoz való jog célja– amint az e cikk (4) bekezdéséből következik –, hogy „a gyanúsítottak vagy a vádlottak megismer[hess]ék az ellenük indított ügyet”.

47

Ebből következik, hogy a 2010/64 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésében szereplő fordításhoz való jog főszabály szerint nem foglalja magában a tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel szembeni tárgyalás tartására irányuló, az érintett személy által valamely általa értett, de az eljárás nyelvétől eltérő nyelven megszövegezett kérelemhez hasonló iratnak az eljárás nyelvére történő írásbeli fordítását.

48

Mindemellett, a 2010/64 irányelv csupán minimumszabályokat határoz meg, meghagyva a lehetőséget a tagállamoknak – amint azt az irányelv (32) preambulumbekezdése kifejti –, hogy az ezen irányelvben meghatározott jogokat kiterjesszék, annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet biztosítsanak az említett irányelv által kifejezetten nem szabályozott helyzetekben is.

49

Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a 2010/64 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése kifejezetten lehetővé teszi az illetékes hatóságoknak, hogy esetről esetre döntsenek a tekintetben, hogy az ezen irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt iratokon kívüli bármely egyéb irat e rendelkezés értelmében véve lényeges‑e.

50

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzés ellen írásban benyújtott tárgyalás tartására irányuló kérelem lényeges iratnak minősül‑e, amelyet le kell fordítani, figyelembe véve többek között az alapeljárásban szóban forgó tárgyalás mellőzésével hozott végzésre alkalmazandó eljárásnak a jelen ítélet 41. pontjában felidézett jellemzőit, valamint az előtte folyamatban lévő ügy jellemzőit.

51

A fenti megfontolások összességéből következően azt kell válaszolni az első kérdésre, hogy a 2010/64 irányelv 1–3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a büntetőeljárás keretében nem engedélyezi annak a személynek, akivel szemben tárgyalás mellőzésével hoztak végzést, hogy e végzéssel szemben a tárgyalás tartására irányuló írásbeli kérelmet más nyelven terjessze elő, mint amely az eljárás nyelve, még akkor sem, ha e személy nem ismeri ez utóbbi nyelvet, feltéve hogy az illetékes hatóságok nem vélik úgy ezen irányelv 3. cikke (3) bekezdésének megfelelően, hogy az érintett eljárásra és az eset körülményeire tekintettel az ilyen kérelem lényeges iratnak minősül.

52

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2012/13 irányelv 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 6. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállamnak az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló szabályozása, amely a büntetőeljárás során arra kötelezi az ebben a tagállamban lakóhellyel nem rendelkező vádlottat, hogy kézbesítési megbízottat jelöljön ki a vele szemben tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése érdekében, oly módon, hogy az e végzés ellen a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő e végzésnek az említett megbízott részére való kézbesítésekor kezdődik.

53

E kérdés megválaszolása érdekében meg kell jegyezni, hogy a 2012/13 irányelv 1. cikke a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogáról rendelkezik.

54

Amint az ezen irányelv 3. és 6. cikkének együttes értelmezéséből következik, az annak 1. cikkében említett jog legalább két különböző jogra vonatkozik.

55

Egyfelől, a gyanúsítottakat és a vádlottakat a 2012/13 irányelv 3. cikkének megfelelően tájékoztatni kell legalább bizonyos eljárási jogokról, amelyekről e rendelkezés a következőket tartalmazó listát állít fel: ügyvéd igénybevételének joga, térítésmentes jogi tanácsadásra való jogosultság, és igénybevételének feltételei, a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog, a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog, valamint a hallgatáshoz való jog.

56

Másfelől az említett irányelv 6. cikke a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogra vonatkozó szabályokat határoz meg.

57

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés konkrétabban ez utóbbi jog tartalmára vonatkozik, meg kell vizsgálni, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikke, amely meghatározza ezt a jogot, alkalmazandó‑e valamely különös, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló eljárás keretében, amely folytán tárgyalás mellőzésével hoznak végzést.

58

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2012/13 irányelv 2. cikkének a megfogalmazása szerint ezen irányelvet attól az időponttól kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.

59

Márpedig tekintettel arra, hogy – amint az a jelen ítélet 27. pontjában megállapításra került – a kérdést előterjesztő bíróság által G. Covacival szemben tárgyalás mellőzésével meghozandó végzés nem fog azelőtt jogerőre emelkedni, hogy lejárna az azzal szembeni tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő, a G. Covacihoz hasonló személy helyzete nyilvánvalóan a 2012/13 irányelv hatálya alá tartozik, emiatt az érintettet meg kell, hogy illesse a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog, mégpedig az egész eljárás során.

60

Noha a szóban forgó eljárás rövid és leegyszerűsített jellege okán az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítésére csupán azután kerül sor, hogy a bíróság határozatot hozott a vád megalapozottságáról, megállapítható, hogy e végzésben a bíróság csupán ideiglenes jelleggel hoz határozatot, és hogy e végzés kézbesítése jelenti a terhelt számára az első alkalmat, amikor tájékoztatást kap az ellene emelt vádról. Ezt támasztja egyébiránt alá az a tény, hogy e személy e végzéssel szemben nem fellebbezéssel tud élni valamely másik bíróságnál, hanem tárgyalás tartására irányuló kérelmet terjeszthet elő, amely folytán ugyanezen bíróság előtt biztosítanak számára rendes kontradiktórius eljárást, amelynek keretében teljes körűen gyakorolhatja a védelemhez való jogát azelőtt, hogy e bíróság újra határozatot hozna az ellene irányuló vádról.

61

Következésképpen a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítését a 2012/13 irányelv 6. cikkének megfelelően az érintett személy elleni vád közlése egyik formájának kell tekinteni, ezért az ilyen kézbesítésnek tiszteletben kell tartania az e cikkben meghatározott követelményeket.

62

Nem vitatott – amint azt a főtanácsnok az indítványának 105. pontjában megjegyezte –, hogy a 2012/13 irányelv nem írja elő azon részletszabályokat, amelyeket követve a 6. cikkében szereplő váddal kapcsolatos tájékoztatást e személynek meg kell adni.

63

Mindazonáltal e részletszabályok nem sérthetik a többek között e 6. cikkben szereplő, arra irányuló célkitűzést – amint az az említett irányelv (27) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és vádolt személyek felkészülhessenek a védelemre, és hogy biztosítsák az eljárás tisztességes jellegét.

64

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti jogszabály úgy rendelkezik, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzést a vádlott kézbesítési megbízottjának kézbesítik, és e vádlottnak kéthetes határidő áll a rendelkezésére, hogy e végzés ellen tárgyalás tartása iránti kérelmet terjesszen elő, oly módon, hogy e határidő az említett megbízottnak való kézbesítéssel kezdődik meg. E határidő lejártakor a végzés jogerőre emelkedik.

65

Anélkül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolásához releváns lenne az ilyen kéthetes jogvesztő határidő megfelelő jellegéről határozni, meg kell jegyezni, hogy mind az arra irányuló célkitűzés, hogy a vádlott felkészülhessen a védelemre, mind bármilyen – egyfelől az érintett nemzeti jog hatálya alá tartozó területen lakóhellyel rendelkező vádlottak, másfelől a nem e hatály alá tartozó területen lakóhellyel rendelkező, a bírósági határozatok kézbesítése érdekében kézbesítési megbízott kijelölésére kizárólagosan kötelezett vádlottak közötti – hátrányos megkülönböztetés elkerülésének szükségessége azt követeli meg, hogy a vádlott számára e teljes határidő rendelkezésre álljon.

66

Márpedig, figyelembe véve, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzés tartalmazza a 2012/13 irányelv 6. cikkének értelmében vett váddal kapcsolatos tájékoztatást, ha az alapeljárásban szóban forgó kéthetes határidő akkor kezdődne el, amikor a vádlott ténylegesen tudomást szerez e végzésről, biztosított lenne, hogy e személy számára e teljes határidő rendelkezésre áll.

67

Viszont, ha – mint a jelen esetben – az említett határidő már a tárgyalás mellőzésével hozott végzésnek a terhelt kézbesítési megbízottja részére való kézbestésekor megkezdődik, a terhelt nem tudja hatékonyan gyakorolni a védelemhez való jogát, pedig az eljárás csupán akkor tisztességes, ha a terhelt számára e teljes határidőt biztosítják, tehát anélkül, hogy annak hossza csökkenne azzal az idővel, amely a kézbesítése megbízottnak kell ahhoz, hogy a tárgyalás mellőzésével hozott végzést eljuttassa a címzettjének.

68

Tekintettel a fenti megfontolásokra, azt kell válaszolni a második kérdésre, hogy a 2012/13 irányelv 2. cikkét, 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 6. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes valamely tagállamnak az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló szabályozása, amely a büntetőeljárás során arra kötelezi az ebben a tagállamban lakóhellyel nem rendelkező vádlottat, hogy kézbesítési megbízottat jelöljön ki a vádlott ellen tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítése érdekében, feltéve hogy e vádlott az említett végzés elleni tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló teljes határidővel ténylegesen élhet.

69

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: