—

az Avanssur SA képviseletében M. Müller‑Trawinski Rechtsanwalt

—

az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben,

—

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes és E. Pedrosa, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében G. Braun és K.‑P. Wojcik, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 263., 11. o.) 21. cikke (5) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Spedition Welter GmbH (a továbbiakban: Spedition Welter), németországi székhelyű szállítási vállalkozás és az Avanssur SA (a továbbiakban: Avanssur), franciaországi székhelyű biztosítótársaság között, kártérítés tárgyában fennálló jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2009/103 irányelv az alábbi preambulumbekezdéseket tartalmazza:

„[...]

[...]

[...]

4

A 2009/103 irányelv „A balesettel kapcsolatos kárrendezési eljárás” címet viselő 19. cikkének szövege az alábbi:

„A tagállamok megállapítják a 22. cikkben említett eljárást az olyan balesetből eredő károk megtérítésére vonatkozóan, amelyet a 3. cikkben említett biztosítással biztosított gépjármű okozott.

[...]”

5

Ezen irányelv „A lakóhelyüktől eltérő tagállamban bekövetkezett baleset károsultjai kárának megtérítésére vonatkozó különleges rendelkezések” címet viselő 20. cikke értelmében:

„(1)   A 20–26. cikk célja, hogy különleges intézkedéseket állapítson meg a károsult lakóhelyétől eltérő tagállamban bekövetkezett balesetből származó bármilyen kár tekintetében kártérítésre jogosult károsultakra vonatkozóan, ha a balesetet olyan gépjármű okozta, amely valamely tagállamban biztosított, és amelynek szokásos üzembentartási helye is valamely tagállamban található.

[…]

(2)   A 21. és 24. cikk csak azokra a balesetekre vonatkozik, ahol a balesetet okozó gépjármű:

6

Az említett irányelv „Kárrendezési megbízott” címet viselő 21. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   Valamennyi tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 73/239/EGK irányelv melléklete A. pontjának 10. ágazatában szereplő kockázatokat (kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását) vállaló biztosítók kárrendezési megbízottat jelöljenek ki minden olyan tagállamban, amely különbözik attól, ahol hivatalos működési engedélyüket megkapták.

A kárrendezési megbízott felelős a 20. cikk (1) bekezdésében említett balesetekből származó kárigények kezeléséért és rendezéséért.

A kárrendezési megbízott a kinevezése helye szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező, illetve letelepedett személy.

[...]

(4)   A kárrendezési megbízott a kárigényre vonatkozó minden olyan információt összegyűjt, amely a károk rendezésével kapcsolatban szükséges, és minden szükséges intézkedést megtesz a károk rendezésének megtárgyalására.

A kárrendezési megbízott kinevezésére vonatkozó követelmény nem korlátozza a károsult vagy a biztosító jogát, hogy bírósági eljárást indítson közvetlenül a balesetet okozó személy vagy annak biztosítója ellen.

(5)   A kárrendezési megbízottaknak elegendő jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy a 20. cikk (1) bekezdésében említett esetekben képviseljék a biztosítót a károsultakkal szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezzék.

A kárrendezési megbízottaknak képesnek kell lenniük arra, hogy az ügyeket a károsult lakóhelye szerinti tagállam hivatalos nyelvén (nyelvein) vizsgálják.

[...]”

7

A 2009/103 irányelvet a biztosításfelügyeletről szóló törvény (Versicherungsaufsichtsgesetz, a továbbiakban: VAG) ültette át a német jogba.

8

A VAG 7b. §‑a értelmében, amely a kárrendezési megbízottra vonatkozik gépjármű‑felelősségbiztosítás körében:

„(1)   [...] [A] biztosítóintézet kárrendezési megbízottat jelöl ki az Európai Unió minden más tagállamában és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban. A biztosítóintézet nevében a kárrendezési megbízott kezeli és rendezi a szokásosan valamely tagállamban biztosított és üzemben tartott gépjármű által a károsult lakóhelyétől eltérő tagállamban okozott balesetből származó személyi és vagyoni kárigényeket.

(2)   A kárrendezési megbízott a kinevezése helye szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező, illetve letelepedett személy. A kárrendezési megbízott egy vagy több biztosító nevében járhat el. A kárrendezési megbízottnak elegendő jogkörrel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képviselje a biztosítót a károsultakkal szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezze. A kárrendezési megbízottnak képesnek kell lennie arra, hogy az ügyeket a kinevezése szerinti tagállam hivatalos nyelvén, illetve nyelvein vizsgálja.

(3)   A kárrendezési megbízott az e biztosítóintézet által biztosított gépjármű által okozott kárral kapcsolatos igényre vonatkozóan minden olyan információt összegyűjt, amely e károk rendezésével kapcsolatban szükséges [...]”

9

A polgári perrendtartásnak (Zivilprozessordnung) az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályos változata megbízott útján történő kézbesítésről rendelkező 171. §‑a a következőképpen szól:

„Az előzetesen kijelölt képviselő vagy a képviselt ügyfél részére történő kézbesítés ugyanolyan joghatással bír. A képviselőnek megbízását írásban kell igazolnia.”

10

2011. június 24‑én a Spedition Welter egyik kamionjának egy Párizs (Franciaország) környékén bekövetkezett közlekedési balesetben kárt okozott egy másik, az Avanssur által biztosított gépjármű.

11

A Spedition Welter az első fokon eljáró német bíróság előtt 2382,89 euró összegű kártérítés iránt nyújtott be kérelmet. Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet nem az Avanssurnak, hanem az általa kijelölt németországi kárrendezési megbízottnak, az AXA Versicherungs AG‑nek (a továbbiakban: AXA) kézbesítette.

12

Az említett bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította a keresetet, mivel annak az AXA részére történő kézbesítése nem volt érvényes, amennyiben az AXA nem rendelkezett kézbesítési megbízotti jogkörrel.

13

A Spedition Welter fellebbezést nyújtott be e határozat ellen a Landgericht Saarbrücken előtt.

14

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy e fellebbezés kimenetele a 2009/103 irányelvnek adandó értelmezéstől függ. Álláspontja szerint a Spedition Welter által az Avanssurrel szemben benyújtott kereset elfogadhatósága attól függ, hogy ezen irányelv 21. cikkének (5) bekezdése értelmezhető‑e akként, hogy a kárrendezési megbízott jogosult küldemények átvételére az alapeljárás alperese nevében. Amennyiben igen, a továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy ezen irányelv rendelkezése feltétlen és kellően pontos‑e ahhoz, hogy a Spedition Welter erre hivatkozhasson annak alátámasztásául, hogy az Avanssur megbízta az AXA‑t küldeményei átvételére.

15

E körülményekre tekintettel a Landgericht Saarbrücken úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

Amennyiben az első kérdésre igenlő válasz adandó:

16

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azon elegendő jogköröknek, amelyekkel a kárrendezési megbízottnak rendelkeznie kell, részét képezi‑e arra vonatkozó jogosultsága, hogy érvényesen átvehesse a kártérítési eljárásnak a joghatósággal rendelkező bíróság előtti megindításához szükséges, kézbesített bírósági iratokat.

17

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés tartalmának meghatározása során tekintettel kell lenni mind annak megfogalmazására, mind összefüggéseire és céljaira (a C‑85/11. sz. Bizottság kontra Írország ügyben 2013. április 9‑én hozott ítélet 35. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18

A jelen esetben, noha a 2009/103 irányelv 21. cikke (5) bekezdésének szövegezése értelmében a kárrendezési megbízottnak elegendő jogkörrel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képviselje a biztosítóintézetet a károsultakkal szemben, és hogy kárigényeiket teljes mértékben rendezze, e rendelkezés, amely tehát e képviselet céljait határozza meg, nem pontosítja az e tekintetben biztosított elegendő jogkörök pontos terjedelmét.

19

Ilyen körülmények között emlékeztetni kell arra, hogy a 2009/103 irányelv hasonló bánásmód biztosítását célozza a gépjárműbalesetek károsultjai számára függetlenül attól, hogy a balesetek az Unión belül hol következnek be. E célból e károsultak számára lehetővé kell tenni, hogy kárigényeiket a lakóhelyük szerinti tagállamban jelentsék be, a károkozó fél biztosítóintézete által kijelölt kárrendezési megbízottnál.

20

A 2009/103 irányelv (37) preambulumbekezdése értelmében a tagállamoknak e kárrendezési megbízottak számára kellően széles jogkört kell megállapítaniuk ahhoz, hogy képviseljék a biztosítóintézetet a károsultakkal szemben, továbbá a nemzeti hatóságok előtt, beleértve – ahol szükséges – a bíróságot, amennyiben ez összeegyeztethető a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályaival.

21

E megfontolásokból egyértelműen következik tehát, hogy az uniós jogalkotó célja a nemzetközi magánjogi szabályok tiszteletben tartásának veszélyeztetése nélkül az volt, hogy a biztosítóintézeteknek a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdésében foglaltak szerinti képviselete olyan képviseletet foglaljon magában, amely lehetővé teszi a károsultak számára, hogy érvényesen eljárást indítsanak az általuk elszenvedett kár megtérítése iránt.

22

Egyebekben, amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 25. pontjában, a 2009/103 irányelvet megelőző azon irányelvek előkészítő anyagaiból, amelyeket később a 2009/103 irányelv kodifikált a biztosítások területén, az következik, hogy a biztosító által a károsult lakóhelye szerinti államban ellátott képviselet célja – a jogalkotó szándéka szerint – a bírósági iratok átvételére vonatkozó megbízás lehetővé tétele volt, jóllehet korlátozott jelleggel, hogy a kézbesítési megbízás semmiképp ne érintse a nemzetközi magánjognak a bíróságok joghatóságának megállapítására vonatkozó szabályait.

23

Következésképpen azon elegendő jogköröknek, amelyekkel a kárrendezési megbízottnak rendelkeznie kell, e korlátozásokkal részét képezi a kárrendezési megbízott felhatalmazása arra, hogy átvehesse a kézbesített bírósági iratokat.

24

Egy ilyen megbízás kizárása egyébként megfosztaná a 2009/103 irányelvet egyik céljától. Ugyanis, amint azt a főtanácsnok megjegyezte indítványának 32. pontjában, a kárrendezési megbízott feladata a 2009/103 irányelv célkitűzéseivel összhangban, pontosan az, hogy a károsultaknak megkönnyítse a kárigényük rendezését, különösen, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a panaszukat saját nyelvükön terjesszék elő. Tehát e célokkal ellentétes lenne, hogy e károsultakat, amennyiben az előzetes eljárást közvetlenül e képviselő előtt folytatták le, és noha a biztosító ellen közvetlenül indítható kereset, megfosszák annak lehetőségétől, hogy a bírósági iratokat közvetlenül e képviselőnek kézbesítsék kártérítés iránti keresetnek a nemzetközi joghatósággal rendelkező bíróság előtt történő benyújtása céljából.

25

A fenti megfontolások fényében az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azon elegendő jogköröknek, amelyekkel a kárrendezési megbízottnak rendelkeznie kell, részét képezi arra vonatkozó jogosultsága, hogy érvényesen átvehesse a kártérítési eljárásnak a joghatósággal rendelkező bíróság előtti megindításához szükséges, kézbesített bírósági iratokat.

26

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel válaszolni kell a második kérdésre is, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között valamely magánszemély hivatkozhat‑e a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdésére bírósági iratnak a kárrendezési megbízott részére történő kézbesítése érvényességének igazolásául abban az esetben, ha e képviselő tekintetében nem állítottak ki kézbesítési megbízást ilyen küldemény átvételére, és a nemzeti jog sem tartalmaz ebben az esetben jogszabályon alapuló meghatalmazást.

27

Az alapügy körülményei között a kérdést előterjesztő bíróság tehát arra keres választ, hogy az első kérdésére adott válaszra tekintettel helyt kell‑e adni egy olyan magánszemély a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdése alapján benyújtott, arra irányuló kérelmének, hogy a bíróság mellőzze az olyan nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását, amelyek kizárják, hogy a kárrendezési megbízott bármilyen kézbesítési megbízás hiányában átvehesse a kézbesített bírósági iratokat.

28

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a kérdés, hogy mellőzni kell‑e valamely nemzeti rendelkezés alkalmazását amiatt, hogy az ellentétes az uniós joggal, csak akkor merül fel, ha nincs semmilyen lehetőség e rendelkezésnek az uniós joggal összhangban történő értelmezésére (a C‑282/10. sz. Dominguez‑ügyben 2012. január 24‑én hozott ítélet 23. pontja).

29

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a belső jog alkalmazásakor a nemzeti bíróságok kötelesek a belső jogot úgy értelmezni, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszik annak szövegét és célját, következésképpen megfelelnek az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének e követelménye ugyanis az EUM‑Szerződés rendszeréből következik, amennyiben lehetővé teszi a nemzeti bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörüknek megfelelően biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését (lásd különösen a C-397/01-C-403/01. sz. Pfeiffer és társai ügyben 2004. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-8835. o.], 114. pontját, és a fent hivatkozott Dominguez‑ügyben hozott ítélet 24. pontját).

30

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Dominguez‑ügyben hozott ítélet 27. pontját és a C‑42/11. sz. Lopes Da Silva Jorge‑ügyben 2012. szeptember 5‑én hozott ítélet 56. pontját).

31

Márpedig az alapügyben vitathatatlan, hogy a VAG 7b. §‑ának (2) bekezdése szó szerint ülteti át a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdését. E nemzeti jogi rendelkezéseknek tehát olyan, az uniós joggal összhangban álló értelmezést kell adni, miszerint a kárrendezési megbízott jogosult a kézbesített bírósági iratok átvételére.

32

A fenti megfontolások fényében a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között, amennyiben a nemzeti jogszabály szó szerint átvette a 2009/103 irányelv 21. cikkének (5) bekezdését, a kérdést előterjesztő bíróságnak a belső jog egészére tekintettel és az ez által elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával oly módon kell értelmeznie a nemzeti jogot, amely összhangban áll az ezen irányelvnek a Bíróság által adott értelmezésével.

33

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: