Opinion of the Advocate-General

Opinion of the Advocate-General

1. A 2005/29(2) irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) feltételezetten nem megfelelő átültetésére vonatkozó, kötelezettségszegés megállapítása iránti kérelem keretében a Bíróságnak alkalma nyílik arra, hogy megállapításokat tegyen az említett irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében előírt átmeneti rendszerről, amelynek értelmében a tagállamok egy meghatározott időszakon keresztül, bizonyos feltételek mellett alkalmazhatják azokat a nemzeti rendelkezéseket, amelyek „megszorítóbbak és szigorúbbak” a magában a 2005/29 irányelvben szereplőknél.

I – Jogi háttér

A – Az uniós jog

1. A 2005/29 irányelv

2. A 2005/29 irányelv (6) preambulumbekezdése értelmében ezen irányelv „közelíti a tagállamoknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó jogszabályait, ideértve a fogyasztók gazdasági érdekeit közvetlenül sértő tisztességtelen reklámokat, amelyek ezáltal közvetett módon sértik a jogszerűen eljáró versenytársak gazdasági érdekeit is. […] Ez az irányelv nem vonatkozik a kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő vagy a kereskedők közötti ügyletekhez kapcsolódó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló nemzeti jogszabályokra, és nem is érinti azokat; a tagállamok – amennyiben úgy kívánják – a szubszidiaritás elvének teljes körű figyelembevételével és a közösségi joggal összhangban továbbra is maguk szabályozhatják ezeket a gyakorlatokat. Ez az irányelv szintén nem vonatkozik az üzleti vállalkozásokat megtévesztő, de a fogyasztókat nem megtévesztő reklámról és az összehasonlító reklámról szóló 84/450/EGK irányelv rendelkezéseire, és nem is érinti azokat. […]”.

3. Ugyanezen irányelv (14) preambulumbekezdése értelmében „[k]ívánatos, hogy a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok fogalma magában foglalja azokat a gyakorlatokat, beleértve a megtévesztő reklámot is, amelyek a megtévesztésen keresztül megakadályozzák a fogyasztót a tájékozott, és ezáltal eredményes választásban. A megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban ezen irányelv a megtévesztő gyakorlatokat megtévesztő tevékenységekre és megtévesztő mulasztásokra osztja. A mulasztások tekintetében ez az irányelv meghatározott számú, kulcsfontosságú információt határoz meg, amelyre a fogyasztónak szüksége van a tájékozott, ügyleti döntés meghozatalához. […]”.

4. Az említett irányelv (15) preambulumbekezdése pontosítja, hogy „[a]mennyiben a közösségi jog a kereskedelmi kommunikáció, a reklám és a marketing vonatkozásában tájékoztatási követelményeket határoz meg, ezen irányelv értelmében ezt a tájékoztatást jelentősnek [helyesen: nélkülözhetetlennek] kell tekinteni. A tagállamok megtarthatják vagy kiegészíthetik a szerződések jogához és a szerződések jogából fakadó következményekhez kapcsolódó tájékoztatási követelményeket, amennyiben ezt a meglévő [helyesen: hatályos] közösségi jogi eszközökben található minimumkikötések megengedik. A II. melléklet tartalmazza a közösségi vívmányokban található ilyen tájékoztatási követelmények nem teljes körű felsorolását. Tekintettel az ezen irányelv által bevezetett teljes harmonizációra, csak a közösségi jog által megkívánt tájékoztatást kell jelentősnek [helyesen: nélkülözhetetlennek] tekinteni a 7. cikk (5) bekezdésének alkalmazásában. Amennyiben a tagállamok a közösségi jog által meghatározottakon felül további tájékoztatási követelményeket vezettek be minimumkövetelményekre vonatkozó záradékok alapján, a kiegészítő tájékoztatás elmulasztása nem minősül az ezen irányelv értelmében vett megtévesztő mulasztásnak. Ezzel szemben a tagállamok – amennyiben a közösségi jog minimumkikötései ezt megengedik – a közösségi joggal összhangban szigorúbb rendelkezéseket tarthatnak fenn vagy vezethetnek be a fogyasztók egyéni szerződéses jogainak magasabb szintű védelme érdekében”.

5. Végül, a (17) preambulumbekezdés értelmében „[a] fokozottabb jogbiztonság érdekében kívánatos meghatározni azokat a kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek minden körülmény között tisztességtelenek. Ezért az I. melléklet minden ilyen gyakorlatot tartalmaz. Kizárólag ezek azok a kereskedelmi gyakorlatok, amelyeket az 5–9. cikk rendelkezései szerint történő eseti vizsgálat nélkül is tisztességtelennek kell tekinteni. [Helyesen: Kizárólag ezeket a kereskedelmi gyakorlatokat lehet az 5–9. cikk rendelkezései szerint történő eseti vizsgálat nélkül is tisztességtelennek tekinteni.] A felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.”

6. A 2005/29 irányelv 1. cikke előírja, hogy ennek az irányelvnek „az a célja, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg”.

7. Az irányelv 2. cikke több meghatározást tartalmaz, amelyek között – mint a jelen ügy szempontjából relevánsak – a következők szerepelnek:

„[...]

b) »kereskedő«: az a természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint aki a kereskedő nevében vagy javára jár el;

[…]

d) »az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatai« […]: a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával.”

8. A 2005/29 irányelvnek „Az irányelv célja és hatálya” című 3. cikke kimondja:

„(1) Ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.

(2) Ez az irányelv nem érinti a szerződések jogát, és különösen a szerződések érvényességére, létrejöttére és joghatásaira vonatkozó szabályokat.

[…]

(4) Az ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait szabályozó egyéb közösségi szabályok közötti összeütközés esetén az utóbbiak az irányadók, és e különös vonatkozások tekintetében azokat kell alkalmazni.

(5) A 2007. június 12‑ét követő hat év folyamán az ezen irányelv által közelített területen a tagállamok továbbra is alkalmazhatják azon nemzeti jogszabályaikat, amelyek megszorítóbbak és szigorúbbak ezen irányelvnél, és amelyek minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket hajtanak végre. Ezeknek a rendelkezéseknek jelentőseknek [helyesen: nélkülözhetetleneknek] kell lenniük ahhoz, hogy biztosítsák a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni megfelelő védelmét, és arányban kell állniuk ezzel az elérendő céllal. A 18. cikkben említett felülvizsgálat adott esetben magában foglalhat egy olyan javaslatot is, hogy ezt az eltérést további, korlátozott időtartamra meghosszabbítsák.

(6) A tagállamok haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot az (5) bekezdés alapján alkalmazott nemzeti jogszabályaikról.

[…]”

9. A 2005/29 irányelv 4. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok nem korlátozhatják sem a szolgáltatások nyújtásának szabadságát, sem az áruk szabad mozgását az ezen irányelv által közelített területekhez tartozó indokok alapján”.

10. A 2005/29 irányelvnek „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma” címet viselő 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.

(2) A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben:

a) ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel,

és

b) a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut, vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.

[…]

(4) Különösen tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amely:

a) a 6. és 7. cikkben meghatározott módon megtévesztő

vagy

b) a 8. és 9. cikkben meghatározott módon agresszív.

(5) Az I. melléklet tartalmazza azoknak a kereskedelmi gyakorlatoknak a felsorolását, amelyek minden körülmény között tisztességtelennek minősülnek. Ugyanezt a felsorolást kell alkalmazni minden tagállamban, és a felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.

[…]”

11. A 2005/29 irányelvnek a „Megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok” című 6. cikke ekképp rendelkezik:

„(1) Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg:

[…]

d) az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte;

[…]”.

2. A 85/577 irányelv(3)

12. A 85/577 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen „irányelv hatálya azokra a szerződésekre terjed ki, amelyek alapján a kereskedő árut szállít vagy szolgáltatást nyújt egy fogyasztó számára, és e szerződés megkötése:

– a kereskedő üzleti körútja alkalmával az üzlethelyiségén kívül történik,

– a kereskedő általi felkeresés alkalmával történik:

i) a fogyasztó otthonában vagy egy másik fogyasztó otthonában;

ii) a fogyasztó munkahelyén, ha a felkeresés nem a fogyasztó kifejezett kívánságára történik”.

13. Az irányelv 8. cikke értelmében az „nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy az irányelv által érintett területeken a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn”.

3. A 98/6 irányelv(4)

14. Az 1. cikke értelmében a 98/6 irányelv „célja, hogy a fogyasztói tájékoztatás javítása és az árak összehasonlításának megkönnyítése érdekében előírja a kereskedők által a fogyasztók számára kínált termékek eladási árának és mértékegységenkénti árának feltüntetését”.

15. Az 10. cikke értelmében a 98/6 irányelv „nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy olyan rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak hatályban, amelyek előnyösebbek a fogyasztói tájékoztatás és az árak összehasonlítása tekintetében, a Szerződés alapján fennálló kötelezettségeik sérelme nélkül”.

B – A nemzeti jog

16. A kereskedelmi gyakorlatokról, a fogyasztók tájékoztatásáról és védelméről szóló 1991. július 14‑i törvény módosításáról és a 2005/29 irányelv átültetéséről szóló 2007. június 5‑i törvény(5) a piaci gyakorlatokról és a fogyasztóvédelemről szóló 2010. április 6‑i törvénnyel(6) összefüggésben kizárja hatálya alól a szabadfoglalkozásúakat, valamint a fogorvosokat és a mozgásterapeutákat.

17. A belga alkotmánybíróság a 2011. december 15‑i 192/2011. sz. ítéletével megerősített, 2011. április 6‑i 55/2011. sz. ítéletében alkotmányellenesnek minősítette a 2010. április 6‑i törvény meghatározott rendelkezéseit, amelyek kizárták e törvény hatálya alól a szabadfoglalkozásúakat, valamint a fogorvosokat és a mozgásterapeutákat.

18. A szabadfoglalkozásokat illetően a megtévesztő reklámról és az összehasonlító reklámról, a tisztességtelen feltételekről, valamint a távszerződésekről szóló 2002. augusztus 2‑i törvény(7) 4. cikke tartalmazza a megtévesztő reklám tilalmának meghatározását és tilalmát a szabadfoglalkozások körében.

19. A hivatkozott 1991. július 14‑i törvény 43. cikkének (2) bekezdése és 51. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a kereskedők nem hirdethetik az árak csökkentését árleszállítás keretében, ha ez a csökkentés nem valós a csökkentés alkalmazásának időpontját közvetlenül megelőző hónapban alkalmazott árhoz viszonyítva.

20. A hivatkozott 2010. április 6‑i törvény 20–23. és 29. cikke értelmében az árukat csak akkor lehet leszállított árúaknak tekinteni, ha áruk alacsonyabb a referenciaárnál, amely utóbbi alatt azt a legalacsonyabb árat kell érteni, amelyet a vállalkozás rögzített az említett áruk tekintetében e hónap folyamán.

21. A 2005. július 4‑i törvénnyel(8) módosított, a mozgóárusítás és a vásári árusítás gyakorlásáról és szervezéséről szóló, 1993. június 25‑i törvény(9) úgy rendelkezik, hogy mozgóárusítást akkor lehet a fogyasztó lakóhelyén szervezni, ha ennek összértéke nem haladja meg a 250 eurót fogyasztónként. A mozgóárusítási tevékenységek gyakorlásáról és szervezéséről szóló, 2006. szeptember 24‑i királyi rendelet(10) 5. cikke előírja, hogy nem képezhetik mozgóárusítás tárgyát – többek között – a gyógyszerek, a gyógynövények, valamint a gyógynövényalapú készítmények, valamint semmiféle olyan termék, amelynek rendeltetése az egészségi állapot megváltoztatása, az orvosi és ortopédiai eszközök, a szemüveglencsék és ‑keretek, nemesfémek és drágakövek, igazgyöngyök, fegyverek és lőszerek.

II – A pert megelőző eljárás

22. A belga hatóságokkal történt informális kapcsolatfelvételeket követően a Bizottság 2009. február 2‑án felszólító levelet küldött a Belga Királyságnak a 2005/29 irányelv nem megfelelő átültetése okán. 2009. június 3‑i és 2009. június 24‑i levelükben a belga hatóságok bizonyos olyan jogszabályi módosításokat jelentettek be, amelyek a Bizottság által felvetett kérdések megoldására irányultak. E tekintetben került közzétételre a piaci gyakorlatokról és a fogyasztóvédelemről szóló 2010. április 6‑i törvény, amely 2010. május 12‑én lépett hatályba.

23. 2011. március 15‑i indokolással ellátott véleményében a Bizottság közölte a belga hatóságokkal, hogy a 2010. április 6‑i törvény a 2009. február 2‑i felszólító levélben foglalt kötelezettségszegési kifogások közül négyre nem adott választ.

24. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a belga hatóságok által a 2011. május 11‑i levélben adott magyarázatok nem voltak elégségesek a 2009. február 2‑i felszólító levélben foglalt kifogások közül háromban hivatkozott kötelezettségszegések tekintetében, amiért is a Bizottság a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

III – A Bizottság keresete

25. Keresetében a Bizottság azt állítja, hogy a Belga királyság három kötelezettségszegést követett el.

26. Az első kifogásolt kötelezettségszegés egyes szakmáknak a 2005/29 irányelv hatálya alóli kizárásán alapul, amely irányelvet valamennyi eladó vagy szolgáltató kereskedelmi gyakorlatára alkalmazni kell, jogállásától vagy tevékenységének ágazatától függetlenül. A szabadfoglalkozásúak, a fogorvosok és mozgásterapeuták kifejezett kizárása a belga jogba a 2005/29 irányelvet átültető 2007. június 5‑i törvény hatálya alól ellentétes az említett irányelv 2. cikkének b) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikkével, anélkül hogy az említett kötelezettségszegést orvosolta volna a 2010. április 6‑i törvény.

27. A Bizottság számára az a tény, hogy a belga alkotmánybíróság 2011. április 6‑án alkotmányellenesnek minősítette a 2010. április 6‑i törvény azon rendelkezéseit, amelyek kizárják hatálya alól az említett szakmákat, nem jelenti a kifogásolt kötelezettségszegés orvoslását, mivel e rendelkezések semmisségének a megállapítása megsemmisítés iránti kereset esetleges benyújtásától függ, amely ha megtörténik, utólagos lesz a belga hatóságok számára a pert megelőző eljárásban a kifogásolt kötelezettségszegés orvoslására biztosított határidő lejártának időpontjához viszonyítva.

28. A második kötelezettségszegés az árcsökkentés bejelentéséről szóló belga szabályozásra vonatkozik. A Bizottság azt állítja, hogy az 1991. július 14‑i törvény 43. cikkének (2) bekezdése és a 2010. április 6‑i törvény 20., 21. és 29. cikke szigorúbb védelmet nyújt a fogyasztónak, mint a 2005/29 irányelvben előírt védelem, amely irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok teljes harmonizációjára irányul.

29. A harmadik kötelezettségszegés meghatározott mozgóárusítások tilalmára vonatkozik. A Bizottság azt állítja, hogy az 1993. június 25‑i törvény 4. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése – amelyet a 2005. július 4‑i törvény 7. cikke vezetett be – néhány kivételtől eltekintve megtilt valamennyi, a lakóhelyen történő mozgóárusítást, míg a 2006. szeptember 24‑i királyi rendelet 5. cikkének (1) bekezdése megtiltja, hogy bizonyos áruk mozgóárusítás tárgyát alkossák. Kétségtelen, hogy a 2005/29 irányelv nem írja elő e tilalmakat, ezért, tekintettel az általa végrehajtott harmonizáció kimerítő jellegére, ezzel ellentétes a vonatkozó nemzeti szabályozás.

30. Következésképpen, a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Belga Királyság nem teljesítette a 2005/29 irányelv 2. cikkének b) és d) pontjával, valamint 4. cikkével összefüggésben értelmezett 3. cikkéből eredő kötelezettségeit, továbbá azt, hogy a Belga Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

IV – A Bíróság előtti eljárás

31. A Belga Királyság ellenkérelmet nyújtott be, amelyben az első jogalapot illetően azt állítja, hogy a jogalap elfogadhatatlan, mivel a Bizottság nem vette figyelembe a szabadfoglalkozásokat illetően a megtévesztő reklámról és az összehasonlító reklámról, a tisztességtelen feltételekről, valamint a távszerződésekről szóló 2002. augusztus 2‑i hatályos törvényt, anélkül hogy pontosította volna, hogy a szóban forgó törvény mennyiben valósítja meg a 2005/29 irányelvből eredő kötelezettségek nem teljesítését. A kérdés érdemét illetően a Belga Királyság elismeri, hogy meghatározott szakmákat kizárt az irányelvet átültető törvény hatálya alól, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az alkotmánybíróság kimondta a hivatkozott kizárás alkotmányellenességét, és jelzi, hogy megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be 2012. szeptember 6‑án, amely az alkotmányellenesnek minősített rendelkezések visszaható hatállyal történő megsemmisítéséhez vezethet. A Belga Királyság azt állítja, hogy az említett rendelkezések alkotmányellenességük miatt semmi esetre sem alkalmazhatók, következésképpen a Bizottság által előírt határidő lejártának időpontjában a kötelezettségszegést már orvosolták.

32. Válaszában a Bizottság azt állítja, hogy a 2002. augusztus 2‑i törvényre a Belga Királyság első ízben ellenkérelmében hivatkozott, amely kétségtelenül előírja a megtévesztő reklám tilalmát a szabadfoglalkozások körében, ennek tárgya azonban nem a 2005/29 irányelv átültetése, hanem a 84/450 irányelvé.(11) Jóllehet mindkét irányelv ugyanazon gyakorlatokra vonatkozik, mégis eltérő célkitűzéseket követnek, amint az a 2005/29 irányelv (6) preambulumbekezdéséből következik. Következésképpen a tagállamoknak ezen utóbbi irányelvet kellett átültetniük, hogy ezzel a megtévesztő reklámot szabályozzák a szóban forgó területen. A Belga Királyságnak ezen első kötelezettségszegés érdemére vonatkozó védekezését illetően a Bizottság azt az ellenvetést teszi, hogy míg a belga hatóságok a pert megelőző szakaszban azt állították, hogy az alkotmányellenes rendelkezéseket csak egy esetleges megsemmisítés iránti kereset benyújtását követően lehet visszaható hatállyal megsemmisíteni, most azt állítják, hogy az alkotmányellenesség kimondása elégséges ezek megsemmisítéséhez. Bárhogy is legyen, a Bizottság azt állítja, hogy a fogyasztókra vonatkozó jogbiztonság kizárja annak megállapítását, hogy az alkotmányellenesség puszta kimondása elegendő a vitatott rendelkezéseknek a nemzeti jogból történő kizárásához, mivel az a tény, hogy új bírósági határozatokra van szükség az alkotmányellenes rendelkezések végleges megsemmisítéséhez, elfogadhatatlan bizonytalanságot jelent.

33. A Belga Királyság arra hivatkozik viszonválaszában, hogy a Bizottság nem tagadja, hogy a 2002. augusztus 2‑i törvény 4. cikke a megtévesztő reklámot szabályozza a szabadfoglalkozások területén, és ezért megfelel a 2005/29 irányelv 2. cikke d) pontjának, ezért ezen irányelv részleges átültetését jelenti. Mivel a Bizottság felszólító levelében nem vette figyelembe ezt a törvényt, a jogalap elfogadhatatlan. Másfelől, az alkotmánybíróság alkotmányellenességet megállapító ítéletei a belga hatóságok szerint elégséges biztonságot nyújtanak, mivel ezek joghatása az, hogy a szabadfoglalkozások bekerülnek a 2007. június 5‑i törvény hatálya alá.

34. A második kötelezettségszegést illetően a Belga Királyság azt állítja, hogy a 2010. április 6‑i törvény már nem követeli meg, hogy a leszállítottként bejelentett árat folyamatosan alkalmazzák a csökkentés bejelentését megelőző hónapban. Másfelől, jóllehet a 2005/29 irányelv teljes harmonizációra irányul, nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé tennék az árcsökkentés bejelentése gazdasági valóságának megállapítását. A 98/6 irányelvet nem módosította a 2005/29 irányelv, és ennek 10. cikke felhatalmazza a tagállamokat, hogy a fogyasztók tájékoztatását és az árak összehasonlítását illetően kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak hatályban. Végül a Belga Királyság azt állítja, hogy a fogyasztó tájékoztatáshoz való joga – a Bírósággal egyetértésben– elvnek minősül, ily módon a szóban forgó szabályozást az EUMSZ 28. cikk fényében kell vizsgálni annak meghatározásához, hogy ezt fontos közérdeken alapuló szükség igazolja‑e, és arányos‑e az elérendő célkitűzéssel.

35. A Bizottság e tekintetben azt veti ellen, hogy a 98/6 irányelv alkalmazási körébe nem tartozik bele a fogyasztók tájékoztatása az árcsökkentések területén, és ezen irányelv nem vonatkozik a fogyasztók tájékoztatásának valamennyi, a termékek árával kapcsolatos szempontjára. A 2005/29 irányelv jogalkotójának szándéka arra irányul, hogy megakadályozza azt, hogy a tagállamok meghatározott kereskedelmi gyakorlatokat tiltsanak meg azon tény okán, hogy az eladó vagy szolgáltató nem tartott tiszteletben a nemzeti jog által előírt egyes tájékoztatási kötelezettségeket. A belga szabályozás éppen ezért eredményezi az árcsökkentések hirdetésének tiltását, amennyiben nem teljesülnek az e szabályozásban előírt szigorú feltételek, még akkor is, ha e gyakorlatok, egyenként vizsgálva, esetleg nem minősülnének megtévesztőnek vagy tisztességtelennek a 2005/29 irányelv értelmében. A Bizottság másfelől elutasítja a belga hatóságoknak az EUMSZ 28. cikkre vonatkozó érvét.

36. Viszonválaszában a Belga Királyság azt állítja, hogy ahhoz, hogy el lehessen fogadni a Bizottság álláspontját, az árcsökkentések területén esetenkénti vizsgálatokat kellene végezni, ami oda vezetne, hogy a nemzeti bíróságoknak számtalan eltérő kritériumot kellene alkalmazni annak meghatározása céljából, hogy egy hirdetés tisztességtelen gyakorlatnak minősül‑e, ami ellentétes lenne a 98/6 irányelv által az árak összehasonlításának területén követett célkitűzéssel.

37. A harmadik kötelezettségszegést illetően a Belga Királyság azt állítja, hogy mind a 2006. szeptember 24‑i királyi rendelet 5. cikkének (1) bekezdése, mind pedig a 2005. július 4‑i törvény 7. cikke a 85/77 irányelv hatálya alá tartozik, és az ezen irányelv keretében engedélyezett szigorúbb nemzeti intézkedéseknek minősülnek. Következésképpen alaptalanok a Bizottságnak a 2005/29 irányelv által előírt harmonizáció kimerítő jellegének a megsértésére vonatkozó állításai. Ezen irányelv egyébiránt összefoglalta a fogyasztóvédelem területén már hatályos uniós rendelkezéseket, a 85/577 irányelv hatályának korlátozása vagy módosítása nélkül, amely utóbbi alkalmazási köre a 2005/29 irányelv alkalmazási köre kiegészítésének minősül. Végül, a nemzeti intézkedések a 2011/83 irányelvet átültető intézkedésekre utalnak, amely irányelvet a Belga Királyságnak 2013. december 13‑ig kell átültetnie.

38. Összességében, a Belga Királyság azt kéri, hogy a Bíróság nyilvánítsa elfogadhatatlannak a kereset első jogalapját, a többit pedig mint megalapozatlant utasítsa el, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

V – Értékelés

A – A kereset első jogalapja

1. A jogalap elfogadhatóságáról

39. Amint az már említésre került, a Bizottság azt állítja, hogy a szabadfoglalkozásúak, a fogorvosok és mozgásterapeuták kifejezett kizárása a 2005/29 irányelvet a belga jogba átültető 2010. április 6‑i törvény hatálya alól ellentétes ezen irányelv 2. cikkének b) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikkével.

40. A Belga Királyság azt állítja, hogy ez az első jogalap elfogadhatatlan, mivel a Bizottság nem vette figyelembe a szabadfoglalkozásokat illetően a megtévesztő reklámról és az összehasonlító reklámról, a tisztességtelen feltételekről, valamint a távszerződésekről szóló 2002. augusztus 2‑i törvényt, és nem pontosította, hogy a szóban forgó törvény mennyiben valósítja meg a 2005/29 irányelvből eredő kötelezettségek nem teljesítését.

41. Ezen elfogadhatatlansági kifogással szemben a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Belga Királyság a 2002. augusztus 2‑i törvényt első ízben ellenkérelmében említette. Ennek vonatkozásában, bár elismerve, hogy az említett törvény tiltja a megtévesztő reklámot a szabadfoglalkozások területén, a Bizottság azt állítja, hogy e törvény tárgya a 84/450 irányelv, és nem a 2005/29 irányelv átültetése, valamint mindkét irányelv eltérő célkitűzéseket követ, továbbá ezen eljárás tárgya ezen utóbbi irányelv nem megfelelő átültetése. Ezzel szemben a Belga Királyság arra hivatkozik, hogy a 2002. augusztus 2‑i törvény 4. cikke a megtévesztő reklámot szabályozza a szabadfoglalkozások területén, éppen ezért megfelel a 2005/29 irányelv 2. cikke d) pontjának, ami ezen irányelv részleges átültetését jelenti.

42. Véleményem szerint e jogalap elfogadhatatlansága megállapításának nincs helye.

43. A Belga Királyságnak 2009. február 2‑án küldött felszólító levél 1. pontjában szereplő megállapítások értelmében a Bizottság nyilvánvalóvá tette, hogy a 2005/29 irányelvet átültető 2007. június 5‑i törvény kizárja hatálya alól a szabadfoglalkozásokat, és kiemelte, hogy az említett kizárást „a szabadfoglalkozásokról szóló törvény, a 2002. augusztus 2‑i törvény léte erősíti meg […], amelyet nem módosítottak a [2005/29] irányelv átültetése érdekében”. A Bizottság ezt követően megjegyezte – anélkül, hogy a Belga Királyság vitatta volna e megállapítást –, hogy a belga hatóságok előző levelükben „elismerték ezt a helyzetet”, kinyilvánítva e törvény módosítására irányuló szándékukat. A 2010. április 6‑i törvényt valóban azzal a céllal fogadták el, hogy megfeleljenek a Bizottság felszólító levelében foglaltaknak, jóllehet e törvényben továbbra is kizárja a szabadfoglalkozásokat.

44. A fentiekre figyelemmel úgy vélem, hogy a Bizottság nem volt köteles hangsúlyosabban utalni arra az esetleges körülményre, hogy a 2002. augusztus 2‑i törvénynek a 2005/29 irányelvből származó, a szabadfoglalkozások kizárásának megszüntetésére vonatkozó kötelezettségek teljesítését kellett maga után vonnia, mivel a belga hatóságok eredendően úgy értették a Bizottság álláspontját, hogy a 2002. augusztus 2‑i törvény megerősítette a kizárásnak a 2007. június 5‑i törvényben előírt ténylegességét.

2. A jogalap érdeméről

45. A Belga Királyság elismeri, hogy meghatározott szakmákat kizártak a 2005/29 irányelvet átültető törvény hatálya alól. Mindazonáltal azt állítja, hogy az irányelv tekintetében elkövetett e kötelezettségszegést orvosolta az e kizárást előíró 2010. április 6‑i törvény rendelkezései alkotmányellenességének kimondása.

46. Meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a 2011. március 15‑i indokolással ellátott véleményében a belga hatóságok számára a 2005/29 irányelvből eredő kötelezettségeknek való megfeleléshez szükséges intézkedések elfogadására kitűzött határidő 2011. május 15‑én járt le.

47. Mivel a 2010. április 6‑i törvény 2. cikke (1) és (2) bekezdése, valamint 3. cikke (2) bekezdése alkotmányellenességének kimondására az alkotmánybíróság 2011. április 6‑i ítéletében került sor, egyet kellene érteni a belga hatóságokkal abban, hogy a Bizottság által az indokolással ellátott véleményben kitűzött határidő (2011. május 15.) lejártakor már orvoslásra került a kifogásolt kötelezettségszegés.

48. Kétségtelen, hogy a belga jogban az alkotmányellenesség megállapításának joghatásai nem teszik lehetővé az ilyen jellegű ítélet által érintett jogszabályok utólagos alkalmazásának kizárását. Amint ugyanis azt a belga hatóságok is elismerték, az alkotmányosság kimondását, főszabály szerint, ahhoz, hogy a nemzeti jogrendből visszaható hatállyal ki lehessen „törölni” az alkotmányellenes rendelkezéseket, annak kell követnie, hogy helyt adnak egy megsemmisítés iránti keresetnek.

49. A Belga Királyságnak az ezen eljárásban benyújtott ellenkérelme 17. pontjában szereplő hivatkozása értelmében az alkotmányellenesség megállapítását követően „az alkotmányellenes rendelkezés továbbra is fennmarad a jogrendben, azt azonban a belga bíróságok nem alkalmazhatják”. Nyilvánvaló, hogy ez az előírás nem mindig fedi a valóságot, mivel amint azt maguk a belga hatóságok is elismerik, annyi bizonyos, hogy a 2011. április 6‑i ítélettel alkotmányellenesnek minősített rendelkezések a későbbiekben egy új, alkotmányellenességet megállapító, 2011. december 15‑én hozott ítélet tárgyát alkották. Másfelől, amint azt a Belga Királyság is elismerte, még folyik az alkotmánybíróság előtt a 2011‑ben alkotmányellenesnek min ősített rendelkezésekkel szembeni, megsemmisítés iránti eljárás, ami azt jelenti, hogy a belga jogban nem zárható ki bizonyossággal az, hogy az alkotmányellenesnek minősített rendelkezéseket továbbra is alkalmazzák, amíg nem adnak helyt a megsemmisítés iránti keresetnek.

50. A belga bíróságok által követett gyakorlat, amint azt a Belga Királyság állítja, kétségtelenül olyan helyzetet teremthet, amelyben az alkotmányellenesség formális kimondása önmagában de facto lehetővé teszi az érintett rendelkezés alkalmazásának kizárását. Mindazonáltal ezen eljárás körülményei azt mutatják, hogy szükségszerűen nem mindig ez a helyzet. A fentiekre figyelemmel bizonyos megalapozottsággal állítható, hogy az alkotmányellenesnek minősített rendelkezések jogi helyzete a jogbiztonsággal összeegyeztethetetlen bizonytalanságot mutat, amely megbocsáthatatlan abban az esetben, amikor annak értékeléséről van szó, hogy a nemzeti jogot tökéletesen igazították‑e valamely irányelv határidőn belül történő átültetésének követelményeihez.

51. Ebben az értelemben egyetértek a Bizottsággal abban, hogy e tekintetben releváns a Bíróságnak a Bizottság kontra Hollandia ügyben 2001. május 10‑én hozott ítéletében(12) tett azon megállapítás, miszerint „valamely nemzeti ítélkezési gyakorlat, bár állandónak tekinthető, amely a belső jog egyes rendelkezéseit [valamely] irányelv követelményeivel összeegyeztethetőnek minősített értelemben értelmezi, nem rendelkezhet a jogbiztonság követelményének való megfeleléshez szükséges egyértelműséggel és pontossággal”, ami „különösen így van a fogyasztóvédelem területén”. Márpedig a „nemzeti ítélkezési gyakorlatra” történő utalás véleményem szerint teljes természetességgel kiterjeszthető az alkotmányellenesség kimondásának hatásait szabályozó nemzeti jogszabályrendszerre, amely abban az esetben, ha ez a rendszer, amint azt a belga hatóságok elismerték, azon, jóllehet a gyakorlatban távoli lehetőségnek van alárendelve, hogy az alkotmányellenesnek minősített jogszabályt továbbra is alkalmazzák. Ezt a bizonytalanságot elfogadható módon kizárólag az uniós joggal összeegyeztethetetlen rendelkezés tökéletes és radikális megsemmisítésével lehet feloldani, amit az alkotmányellenességnek a belső jogban hatályos rendszere nem képes kellőképpen biztosítani.

52. A fentiekre figyelemmel úgy vélem, hogy a Bizottság által hivatkozott, a kötelezettségszegésre vonatkozó első jogalapnak helyt kell adni.

B – A kereset második jogalapja

53. A Bizottság azt állítja, hogy a belga szabályozás szigorúbb védelmet nyújt a fogyasztó számára az árleszállítások hirdetésének területén, mint a 2005/29 irányelv által biztosított, és arra hivatkozik, hogy, mivel az említett irányelv teljesen harmonizálta a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, nincs helye szigorúbb nemzeti intézkedések elfogadásának, még a fogyasztóknak nyújtandó nagyobb védelem biztosítása céljából sem.

54. A Belga Királyság nem vitatja, hogy szabályozása nagyobb védelmet biztosít a fogyasztók számára, mint a 2005/29 irányelvben megkövetelt, ugyanakkor azt állítja, hogy ezt megteheti a 98/6 irányelv értelmében, amely továbbra is alkalmazható maradt a Bizottság által indokolással ellátott véleményében kitűzött határidő lejártakor.

55. A Bíróság már megállapította, hogy az árleszállítások hirdetései a 2005/29 irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében vett kereskedelmi gyakorlatoknak minősülnek,(13) amely, „különösen tág megfogalmazást”(14) használva úgy határozza meg a „kereskedelmi gyakorlat” fogalmát, mint a „kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával”.

56. Nem kétséges tehát, hogy az 1991. július 14‑i törvény 43. cikkének (2) bekezdése, valamint a 2010. április 6‑i törvény 20., 21. és 29. cikke a 2005/29 irányelv hatálya alá tartozó tevékenységre vonatkozik.

57. A belga hatóságok egyetértenek a Bizottsággal abban, hogy a 2005/29 irányelv kétségtelenül – a Bíróság szavaival élve – „az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataira vonatkozó szabályok teljes közösségi szintű harmonizációjára irányul”.(15) A belga hatóságok mindazonáltal azt állítják, hogy mindennek ellenére az irányelv „nem tartalmaz olyan átdolgozott és harmonizált szabályokat, amelyek lehetővé teszik az árleszállítások gazdasági valóságának megállapítását”,(16) amely hézagot a belga jogalkotó kitöltött a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről szóló 98/6 irányelvre támaszkodva.

58. A belga hatóságok állítása véleményem szerint téves előfeltevésből indul ki. A 98/6 irányelvnek a tárgya, címe ellenére, nem általánosságban a fogyasztók védelme az árak feltüntetése vonatkozásában, hanem, sokkal körülhatároltabban, a fogyasztók védelme azon nehézségekkel szemben, amelyek a termékek árának feltüntetéséből erednek az eltérő mennyiségi egységek vonatkozásában.

59. Amint ugyanis azt a 98/6 irányelv (5) preambulumbekezdése is kifejti, „a termékek egységárának feltüntetése és a közösségi szinten elfogadott mértékek értékeinek megfelelően előzetesen megállapított mennyiségben vagy űrtartalomban való kiszerelésük közötti kapcsolat alkalmazása túlzottan bonyolultnak bizonyult”, amiért is „e kapcsolatot egy új, egyszerűsített rendszer javára és a fogyasztó érdekében el kell vetni a csomagolás szabványosításával kapcsolatos szabályok sérelme nélkül”. Ez az új mechanizmus, amely az irányelv (6) preambulumbekezdése értelmében „az eladási ár és az egységár feltüntetésére vonatkozó kötelezettség[en alapul, amely] jelentősen hozzájárul a fogyasztói tájékoztatás javításához, mivel ez a legkönnyebb módja annak, hogy a fogyasztók a lehető legjobban tudják értékelni és összehasonlítani a termékek árát, és ily módon egyszerű összehasonlítások alapján megalapozott döntést hozhassanak”.

60. A 98/6 irányelv jogalkotójának tehát „az egységes és átlátható tájékoztatás”(17) biztosítása volt a célja a termékek mennyiségének meghatározása tekintetében, a mértékegységek egységes rendszere mint az áruk meghatározásának alapja vonatkozásában.

61. E tekintetben a 98/6 irányelv 1. cikke értelmében ezen irányelv „célja, hogy a fogyasztói tájékoztatás javítása és az árak összehasonlításának megkönnyítése érdekében előírja a kereskedők által a fogyasztók számára kínált termékek eladási árának és mértékegységenkénti árának feltüntetését”.(18) Az irányelv lényegi rendelkezéseinek összessége pedig az ár feltüntetésének mindkét módját érintő kérdésekre vonatkozik.(19)

62. A 98/6 irányelvben tehát semmi olyan nem található, amely hasonlítana az „olyan átdolgozott és harmonizált szabályokhoz, amelyek lehetővé teszik az árleszállítások gazdasági valóságának megállapítását”, hogy a belga hatóságok imént említett szavaival éljek. Következésképpen, ezen irányelv 10. cikke sem tartalmaz arra nézve semmiféle alapot, hogy a tagállamok olyan jogszabályokat fogadjanak el, amelyek garantálják az árleszállítások gazdasági valóságát.

63. A 98/6 irányelv 10. cikke előírja, hogy ezen irányelv „nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy olyan rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak hatályban, amelyek előnyösebbek a fogyasztói tájékoztatás és az árak összehasonlítása tekintetében, a Szerződés alapján fennálló kötelezettségeik sérelme nélkül”. Márpedig ezek az előnyösebb rendelkezések logikusan csak a 98/6 irányelv tárgyát alkotó területre vonatkozhatnak, ami a fogyasztók tájékoztatása azon standardok vonatkozásában, amelyeket a termékek árának meghatározásakor referenciaként használtak, nem az előző árak, hanem a különböző mértékrendszerek vonatkozásában lehetővé téve az árak összehasonlítását.

64. Összességében, a fogyasztók tájékoztatása az „árleszállításokról” nem minősíthető a 98/6 irányelv hatálya alá tartozónak, és, következésképpen, nem illeszkedik a tagállamok számára az irányelv 10. cikkében biztosított lehetőségbe sem.

65. A fentiekre figyelemmel, nem vitás, hogy a 2005/29 irányelv 3. cikke előírt egy sor olyan tényállást, amelyekben nem az irányelv rendelkezéseit, hanem más, akár közösségi, akár tagállami jogszabályokat kell alkalmazni.

66. Konkrétabban, e cikk (2) bekezdése értelmében a 2005/29 irányelv „nem érinti a szerződések jogát és különösen a szerződések érvényességére, létrejöttére és joghatásaira vonatkozó szabályokat”. Véleményem szerint nyilvánvaló, hogy az e helyütt vizsgált nemzeti szabályozás nem a szerződések jogának rendszerét érinti, hanem azon feltételek meghatározásának körébe illeszkedik, amelyek mellett fel lehet ajánlani a fogyasztóknak valamely szerződés, tehát a szerződések jogát alkotó rendelkezések által szabályozott jogügylet megkötését.

67. A 2005/29 irányelv ugyanezen 3. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy „[a]z ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait szabályozó egyéb közösségi szabályok közötti összeütközés esetén az utóbbiak az irányadók, és e különös vonatkozások tekintetében azokat kell alkalmazni”. Ez a kivétel sem cáfolja a fenti következtetést, mivel a belga hatóságok által hivatkozott 98/6 irányelv, tárgyára tekintettel, nem minősíthető olyan jogszabálynak, amely „a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait” szabályozza.

68. Végül, a hivatkozott 3. cikk (5) bekezdése előírja, hogy „[a] 2007. június 12‑t követő hat év folyamán az ezen irányelv által közelített területen a tagállamok továbbra is alkalmazhatják azon nemzeti jogszabályaikat, amelyek megszorítóbbak és szigorúbbak ezen irányelvnél, és amelyek minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket hajtanak végre.”. Két feltétellel. Először is, ezeknek a nemzeti rendelkezéseknek „nélkülözhetetleneknek kell lenniük ahhoz, hogy biztosítsák a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni megfelelő védelmét, és arányban kell állniuk ezzel az elérendő céllal”. Másodsorban pedig, amint ugyanezen 3. cikk (6) bekezdése rendelkezik, a tagállamok „haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot az (5) bekezdés alapján alkalmazott nemzeti jogszabályaikról”.

69. A 2005/29 irányelv 3. cikkének (5) bekezdése nem határozza meg, melyek a „minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelvek”, amelyek továbbra is alkalmazhatók szigorúbb nemzeti rendelkezések által hat éven keresztül. Az értelmezés tekintetében hasznos lehet a Bizottság által benyújtott irányelvjavaslat indokolásának 45. pontja(20), amelyben az olvasható, hogy „[a]mikor valamely ágazati irányelv kizárólag a kereskedelmi gyakorlatok bizonyos vonatkozásait szabályozza, például a tájékoztatás tartalmára vonatkozó követelményeket, a többi tényező vonatkozásában a keretirányelvet kell alkalmazni, például, ha az ágazati szabályozásban megkövetelt tájékoztatást olyan módon nyújtják, hogy az megtévesztéshez vezethet. Az irányelv tehát kiegészíti a hatályos és a jövőbeni szabályozást, például az értékesítési promóciókról szóló rendelet javaslatát, a fogyasztói hitelről szóló irányelvet, vagy az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvet [nem hivatalos fordítás]”.

70. A 98/6 irányelv az árak vonatkozásában tartalmaz „a tájékoztatás tartalmára vonatkozó követelményeket”, azonban, mint már említettem, nem a leszállított árak vonatkozásában, ami az ezen eljárás tárgyát képező szabályozás tárgya. Következésképpen, az említett szabályozás nem tartozhat a 2005/29 irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében szereplő tényállásba, és nem lehet tovább alkalmazni, ha lejárt az irányelvnek a belső jogba történő átültetésére előírt határidő.

71. Ennek következménye tehát nem lehet más, minthogy teljes kiterjedésében a 2005/29 irányelv 4. cikkében előírt tilalom az érvényes, amely cikk „kifejezetten megtiltja a tagállamoknak, hogy korlátozóbb jellegű intézkedéseket tartsanak hatályban vagy vezessenek be, még akkor is, ha az intézkedések célja a magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása”.(21)

72. Következésképpen, és amint azt a Bizottság is állítja, mivel a 2005/29 irányelv I. mellékletében nem szerepel az árleszállítások azon hirdetéseinek tényállása, amelyek nem tartják tiszteletben a belga jog által előírtakhoz hasonló feltételeket, az említett kereskedelmi gyakorlatok csak akkor minősíthetők tisztességtelennek, ha ezek, egyenként vizsgálva, megfelelnek a szóban forgó irányelv 5–9. cikkében megállapított tényállásoknak.

73. A belga szabályozás által az árleszállítások hirdetései tekintetében megkövetelt feltételek olyan következménnyel járhatnak, amelyre figyelemmel a nemzeti jog megtilthatja azokat a hirdetéseket, amelyek nem minősülnek tisztességtelen vagy megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak a 2005/29 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében, amely szerint „[m]egtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg: […] d) az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte”.

74. Az árleszállítások hirdetései végső soron – akár megfelelnek a belga jognak, akár nem – csak akkor minősíthetők az uniós joggal ellentétesnek, ha ezek, egyenként vizsgálva, megfelelnek a kereskedelmi gyakorlatoknak a 2005/29 irányelv 5–9. cikkében rögzített kritériumokra figyelemmel meghatározott tényállásainak.

75. A belga hatóságok azon értelmű állításait illetően, miszerint a nemzeti szabályozás nagyobb szigora végül is igazolható az információhoz való joggal, a Bizottsággal egyetértésben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a 2005/29 irányelv (15) preambulumbekezdéséből is következik – kizárólag azt a tájékoztatást kell „ezen irányelv értelmében […] jelentősnek [helyesen: nélkülözhetetlennek] […] tekinteni”, amelynek követelményeit „a kereskedelmi kommunikáció, a reklám és a marketing vonatkozásában [az uniós jog határozta meg]. A tagállamok megtarthatják vagy kiegészíthetik a szerződések jogához és a szerződések jogából fakadó következményekhez kapcsolódó tájékoztatási követelményeket, amennyiben ezt a meglévő közösségi jogi eszközökben található minimumkikötések megengedik. […] Tekintettel az ezen irányelv által bevezetett teljes harmonizációra, csak a közösségi jog által megkívánt tájékoztatást kell jelentősnek [helyesen: nélkülözhetetlennek] tekinteni a 7. cikk (5) bekezdésének alkalmazásában. Amennyiben a tagállamok a közösségi jog által meghatározottakon felül további tájékoztatási követelményeket vezettek be minimumkövetelményekre vonatkozó záradékok alapján, a kiegészítő tájékoztatás elmulasztása nem minősül az ezen irányelv értelmében vett megtévesztő mulasztásnak”. Természetesen, folytatja a (15) preambulumbekezdés, „a tagállamok – amennyiben a közösségi jog minimumkikötései ezt megengedik – a közösségi joggal összhangban szigorúbb rendelkezéseket tarthatnak fenn vagy vezethetnek be a fogyasztók egyéni szerződéses jogainak magasabb szintű védelme érdekében”. A jelen ügyben, nyilvánvalóan, és amint láttuk, a 98/6 irányelv véleményem szerint nem nyújt alapot az épp vizsgált szigorúbb szabályozáshoz.

76. A 2005/29 irányelv következésképpen nem teszi lehetővé, hogy főszabály szerint megtiltsák az árleszállítások olyan hirdetéseit, amelyek nem felelnek meg egy olyan nemzeti jogszabály előírásainak, mint a jelen ügyben szereplő jogszabály. Az ilyen jellegű tilalom kizárólag akkor lenne elfogadható, ha a hirdetések e típusa szerepelne a 2005/29 irányelv I. mellékletében, ez azonban nem így van. A tilalmat tehát kizárólag esetről esetre lehet előírni, olyan mértékben, amennyiben azt az említett irányelv 5–9. cikkében előírt kritériumok alkalmazása megköveteli.

77. Következésképpen úgy vélem, hogy a Belga Királyság nem teljesítette a 2005/29 irányelv 4 cikkéből eredő kötelezettségeit, mivel az 1991. július 14‑i törvény 43. cikkének (2) bekezdése, valamint a 2010. április 6‑i törvény 20., 21. és 29. cikke a fogyasztó számára az említett irányelvben előírtnál megszorítóbb és szigorúbb védelmet nyújt.

C – A kereset harmadik jogalapja

78. A Bizottság által kifogásolt harmadik kötelezettségszegés a lakóhelyen történő mozgóárusításnak az 1993. június 25‑i törvény 4. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében – amelyet a 2005. július 4‑i törvény 7. cikke vezetett be – előírt tilalmára, valamint a 2006. szeptember 24‑i királyi rendelet 5. cikkének (7) bekezdésében előírt azon tilalomra vonatkozik, miszerint meghatározott termékek nem alkothatják mozgóárusítás tárgyát. Akárcsak a fent vizsgált második kötelezettségszegési jogalap esetében, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a 2005/29 irányelv nem írja elő e tilalmakat, következésképpen, tekintettel az ezen irányelv által végrehajtott harmonizáció kimerítő jellegére, e nemzeti rendelkezések ellentétesek ezen irányelvvel.

79. Nyilván való, hogy a mozgóárusítás a 2005/29 irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében vett kereskedelmi gyakorlatnak minősül. Véleményem szerint továbbá az sem kétséges, hogy a Belga Királyságban hatályos szigorúbb nemzeti szabályozásnak tökéletes alapot biztosít az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 85/577 irányelv, amelynek 8. cikke lehetővé teszi, hogy a tagállamok „az irányelv által érintett területeken a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn”.

80. A kérdés az, hogy a védelemnek ez, a 85/577 irányelv által engedélyezett magasabb szintje a 2005/29 irányelvvel is összeegyeztethető‑e, amelynek I. mellékletében mindenesetre nem szerepelnek tisztességtelen gyakorlatként azok a magatartások, amelyekre a vitatott nemzeti szabályozás vonatkozik.

81. A választ főszabály szerint a 2005/29 irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében kell keresni, amely úgy rendelkezik, hogy „[a] 2007. június 12‑ét követő hat év folyamán az ezen irányelv által közelített területen a tagállamok továbbra is alkalmazhatják azon nemzeti jogszabályaikat, amelyek megszorítóbbak és szigorúbbak ezen irányelvnél, és amelyek minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket hajtanak végre. Ezeknek a rendelkezéseknek nélkülözhetetleneknek kell lenniük ahhoz, hogy biztosítsák a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni megfelelő védelmét, és arányban kell állniuk ezzel az elérendő céllal.” Nem szabad elfelejteni, hogy ugyanezen 3. cikk (6) bekezdése értelmében a tagállamoknak „haladéktalanul tájékoztat[ni kell] a Bizottságot az (5) bekezdés alapján alkalmazott nemzeti jogszabályaikról”.

82. A 2005/29 irányelv tehát előírja egy olyan átmeneti időszak lehetőségét, amelynek során a tagállamok bizonyos feltételek teljesülése esetén megszorítóbb és szigorúbb intézkedéseket fogadhatnak el. Először is, ezen intézkedések tárgya meghatározott irányelvek alkalmazása legyen. Másodsorban, ezen intézkedéseknek nélkülözhetetleneknek kell lenniük a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni védelme tekintetében, továbbá arányosaknak kell lenniük e célkitűzés elérése szempontjából. Harmadsorban, ezen intézkedéseket haladéktalanul közölni kell a Bizottsággal.

83. A jelen ügyben a meghatározott mozgóárusítások tilalmát, valamint annak tilalmát, hogy bizonyos termékek az ilyen jellegű árusítás tárgyát alkossák, egyaránt a 2005/29 irányelv hatálybalépését követően, és 2013. június 12‑ét, a 2005/29 irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében előírt átmeneti időszak lejáratának időpontját megelőzően elfogadott nemzeti rendelkezések vezették be.

84. Rögvest felvetődik annak a kérdése, hogy a 2005/29 irányelv 3. cikke (5) bekezdésének előírása kizárólag azon szigorúbb nemzeti rendelkezésekre vonatkozik‑e, amelyeket már alkalmaztak a 2005/29 irányelv hatálybalépésének időpontjában, tekintettel arra, hogy a „továbbra is alkalmazhatják” kifejezés láthatóan kizárja annak lehetőségét, hogy ilyen jellegű rendelkezéseket a 2005/29 hatálybalépését követően vezessenek be.

85. Úgy vélem ugyanis, hogy az 5. cikk (3) bekezdése kizárólag azokra a nemzeti jogszabályokra vonatkozik, amelyek már alkalmazhatóak voltak a 2005/29 irányelv hatálybalépésének időpontjában. Márpedig, az előzőektől függetlenül, esetünkben nem annyira az a meghatározó, hogy a szigorúbb nemzeti rendelkezéseket alkalmazták‑e, vagy sem, az említett irányelv hatálybalépésekor, hanem inkább az, hogy az említett rendelkezéseket el lehetett‑e fogadni vagy sem a célból, hogy minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket hajtsanak végre a 3. cikk (5) bekezdésének értelmében.

86. Figyelembe kell venni, hogy az említett rendelkezés olyan nemzeti jogszabályokra vonatkozik, „amelyek megszorítóbbak és szigorúbbak ezen irányelvnél, és amelyek minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket hajtanak végre”. Véleményem szerint, ha az ilyen irányelvek lehetővé teszik szigorúbb jogszabályok utólagos elfogadását, ezek alkalmazhatónak is minősülhetnek a 2005/29 irányelv 3. cikkének (5) bekezdése értelmében.

87. Másfelől, a 85/577 irányelv 8. cikke lehetővé teszi, hogy a tagállamok szigorúbb rendelkezéseket „fogadjanak el vagy tartsanak fenn”(22), amiért is úgy vélem, hogy azt a következtetést kell levonni, miszerint irreleváns az a tény, hogy ezeket a 2005/29 irányelv hatálybalépését követően fogadják el.

88. A fentiekre figyelemmel, főszabály szerint most azt kellene megvizsgálni, hogy, amint azt a hivatkozott 3. cikk (5) bekezdése megköveteli, a vitatott nemzeti rendelkezések „nélkülözhetetlenek‑e ahhoz, hogy biztosítsák a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni megfelelő védelmét”, és arányban állnak‑e „ezzel az elérendő céllal”.

89. Márpedig, úgy ítélem meg, hogy nem szükséges mindkét feltételt megvizsgálni, mivel nem kétséges, hogy egyébként sem került teljesítésre a 2005/29 irányelv 3. cikkének (6) bekezdésében előírt kötelezettség, miszerint a tagállamoknak „haladéktalanul tájékoztat[ni kell] a Bizottságot az (5) bekezdés alapján alkalmazott nemzeti jogszabályaikról”.

90. A belga hatóságok annak idején nem közölték „haladéktalanul” az 1993. június 25‑i törvény 4. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében – amelyet a 2005. július 4‑i törvény 7. cikke vezetett be –, valamint a 2006. szeptember 24‑i királyi rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő szigorúbb rendelkezéseket. E körülményekre figyelemmel számomra egyértelműnek tűnik, hogy a jelen ügyre nem alkalmazható a 2005/29 irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében előírt átmeneti kivétel, ami azzal a következménnyel jár, hogy ennek megfelelően kell értékelni a Bizottság által e tekintetben a Belga Királyságnak felrótt kötelezettségszegést.

91. Az eljárási szabályzat 138. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kereset valamennyi jogalapjának elfogadása maga után vonja a Belga Királyság kötelezését a költségek viselésére.

VI – Végkövetkeztetések

92. A fent kifejtettek fényében azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon:

„1) A Belga Királyság – mivel a 2005/29 irányelvet átültető 2007. június 5‑i törvény hatálya alól kizárta a szabadfoglalkozásúakat, valamint a fogorvosokat és a mozgásterapeutákat – nem teljesítette a 2005/29 irányelv 2. cikkének b) és d) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2) A Belga Királyság – mivel az 1991. július 14‑i törvény 43. cikkének (2) bekezdésében, valamint a 2010. április 6‑i törvény 20., 21. és 29. cikkében a fogyasztók számára a 2005/29 irányelvben előírtnál szigorúbb és megszorítóbb védelmet biztosított – nem teljesítette a 2005/29 irányelv 4. cikkéből eredő kötelezettségeit.

3) A Belga Királyság – mivel az 1993. június 25‑i törvény 4. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdésében, amelyet a 2005. július 4‑i törvény 7. cikke vezetett be, megtiltott meghatározott, a lakóhelyen történő mozgóárusításokat, és mivel megtiltotta, hogy meghatározott áruk mozgóárusítás tárgyát képezzék a 2006. szeptember 24‑i királyi rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében – nem teljesítette a 2005/29 irányelv 4. cikkéből eredő kötelezettségeit.

4) A Bíróság a Belga Királyságot kötelezi a költségek viselésére.”

(1) .

(2)  – A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 149., 22. o.).

(3) – Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20‑i 85/577/EGK tanácsi irányelv (HL L 372., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet,1. kötet, 262. o.).

(4) – A fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről szóló, 1998. február 16‑i 98/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 80., 27. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 32. o.).

(5)  – Moniteur belge, 2007. június 21., 2007011259. sz., 34272. o.

(6)  – Moniteur belge, 2010. április 12., 2010011166. sz.,, 20803. o.

(7)  – Moniteur belge, 2002. november 20., 2002009820. sz., 51704. o.

(8)  – Moniteur belge, 2005. augusztus 25., 258. sz., 36965. o.

(9)  – Moniteur belge, 1993. szeptember 30., 199301806. sz., 21526. o.

(10)  – Moniteur belge, 2006, szeptember 29., 2006022950. sz., 50488. o.

(11)  – A megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1984. szeptember 10‑i 84/450/EGK tanácsi irányelv (HL L 15., 5. kötet, 55. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 227. o.).

(12) – A C‑144/99. sz. ügy (EBHT 1991., I‑3541. o.) 21. pontja.

(13)  – Kifejezetten ez került megállapításra a C‑126/11. sz. Inno‑ügyben 2011. december 15‑én hozott végzés 30. pontjában, hivatkozással a C‑304/08. sz. Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben 2010. január 14‑én hozott ítéletben (EBHT 2010., I‑217. o.), valamint a C‑540/08. sz. Mediaprint Zeitungs‑ und Zeitschriftenverlag ügyben 2010. november 9‑én hozott ítéletben (EBHT 2010., I‑10909. o.) lefektetett ítélkezési gyakorlatra.

(14)  – A fent hivatkozott Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 36. pontja.

(15)  – A fent hivatkozott Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 41. pontja.

(16)  – Az ellenkérelem 36. pontja.

(17)  – A 98/6 irányelv (12) preambulumbekezdése.

(18)  – Az irányelv 2. cikke a következőképpen határozza meg az „eladási árat”: „a termék egy egységére vagy a termék egy adott mennyiségére vonatkozó végleges ár”, az „egységárat” pedig a következőképpen: „a végleges ár, […] a termék egy kilogrammjára, egy literére, egy méterére, egy négyzetméterére vagy egy köbméterére vonatkozóan, vagy a mennyiségnek egy olyan eltérő, egyetlen egységére vonatkozóan, amelyet az érintett tagállamban egyes termékek értékesítése során széles körben és a bevett gyakorlatnak megfelelően használnak”. Végül, e rendelkezés értelmében az „ömlesztve értékesített termékek azok a termékek, amelyek nem előrecsomagoltak, és amelyeket a fogyasztó jelenlétében mérnek ki”.

(19)  – Mindkét ár feltüntetése valamennyi, a kereskedők által a fogyasztóknak kínált terméken (3. cikk); annak követelménye, hogy mindkét ár egyértelmű és félreérthetetlen legyen, valamint annak követelménye, hogy az egységár a nemzeti és a közösségi rendelkezésekkel összhangban megállapított mennyiségre vonatkozzon (4. cikk); lehetséges mentességek (5. cikk).

(20) – COM(2003) 356 végleges. 2003/0134 (COD).

(21)  – A fent hivatkozott Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 50. pontja.

(22) – Kiemelés tőlem.