1.

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben annak kimondását kérik a Bíróságtól, hogy lehet‑e egyedül arra alapítani valamely tagállami bíróság joghatóságát, hogy valamely harmadik személy által elkövetett, állítólagos jogellenes cselekményeket annak az alperesnek tudnak be, aki egy másik tagállamban közvetetten részt vett e cselekményekben, úgy mintha a cselekményt az alperes az eljáró bíróság illetékességi területén követte volna el.

2.

Ez a kérdéssorozat először merül fel, teljesen újonnan, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet ( 2 ) 93. cikkének (5) bekezdésében foglalt joghatósági szabály értelmezése keretében, az alperesnek a harmadik személy által elkövetett bitorlásban való állítólagos közvetett közreműködésére tárgyában.

3.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem, amennyiben az a második helyen a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet ( 3 ) 5. cikkének 3. pontjára vonatkozik, azon számos közelmúltbeli ügy közé tartozik, amelyek a harmadik személy jogellenes károkozásához kötődő kapcsolóelv esetleges megengedhetőségére vonatkoznak annak megállapítása céljából, hogy fennáll‑e az említett rendelkezés szerinti joghatósági ok. ( 4 ) Az ügy e vonatkozásának elemzése rámutat az ítélkezési gyakorlat kétféle iránya közötti feszültségre – amely irányok egyike a másikhoz képest e rendelkezés szűkebb értelmezését támogatja –, amit a Bíróságnak figyelembe kell vennie.

4.

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság által feltett két kérdés kihat egymásra, mivel az első többek között annak meghatározására irányul, hogy – feltéve hogy a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja alapján megengedhető a kilátásba helyezetthez hasonló joghatóság‑kiterjesztés – ezt az értelmezést mennyiben lehet a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdésére áthelyezni. Ennélfogva azokat az összefüggéseket is fel kell tárni, amelyek e két rendelet között fennállhatnak.

5.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre konkrétan egy német társaság által egy belga társaság ellen német bíróság előtt, amiatt indított keresetet alapján került sor, hogy a belga társaság állítólag részt vett a német társaság közösségi védjegyének megsértésében, és közreműködött az e társasággal szembeni tisztességtelen versenytevékenységben. Ebben az összefüggésben azt kérdezik a Bíróságtól, hogy alapulhat‑e a német bíróságok joghatósága azon a tényen, hogy a Belgiumban tevékenységet folytató alperes feltételezhetően segítséget nyújtott a Németországban egy német vállalkozó által elkövetett jogellenes cselekményekhez, amely vállalkozót nem pereltek be.

6.

A Coty Germany GmbH ( 5 ) (a továbbiakban: Coty Germany) illatszereket és kozmetikai termékeket gyárt és forgalmaz Németországban. A Coty Germany többek között, egy közösségi térbeli védjegyet reprodukáló üvegcsében női illatszert forgalmaz, amely védjegynek a lajtromozást követően a jogosultja.

7.

A First Note Perfumes N. V. (a továbbiakban: First Note Perfumes) illatszer‑nagykereskedelemmel foglalkozik Belgiumban. 2007 januárjában a First Note Perfumes a kínálatába tartozó egyik terméket a németországi székhellyel rendelkező Stefan P. Warenhandel (a továbbiakban: Stefan P.) részére értékesítette. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a megrendelt női illatszeres üvegcséket belgiumi rendeltetési helyre szállították. Ezt követően, azaz 2007 augusztusában a Coty Germany szerint Stefan P. német területen továbbértékesítette ezeket a termékeket.

8.

A Coty Germany – mivel úgy vélte, hogy bitorlásnak, jogellenes összehasonlító reklámnak és tisztességtelen utánzásnak minősül az illatszer olyan üvegcsében történő forgalmazása, amely hasonlít ahhoz a közösségi védjegyhez, amelynek ő a jogosultja – egy német bíróság előtt keresetet indított kizárólag a First Note Perfumes ellen, ( 6 ) amely kereset arra irányult, hogy az utóbbit kötelezzék egyrészt a beszállítójára vonatkozó információk közlésére, másrészt az e termék németországi forgalmazása miatt az alperesnél keletkezett és a jövőben keletkező teljes kár megtérítésére, valamint a peres eljárás előtt az alperes részéről felmerült költségek megtérítésére.

9.

Mivel ezen keresetek első fokon történő elutasítását a fellebbezést követően helyben hagyták – azzal az indokkal, hogy a német bíróságoknak nincs joghatóságuk – a Coty Germany felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Bundesgerichtshof elé. A Coty Germany az érintett közösségi védjegy bitorlására és tisztességtelen versenynek minősülő magatartásokra hivatkozott.

10.

A közösségi védjegyet illetően a Bundesgerichtshof jelzi, hogy a németországi bíróságok joghatósága a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése ( 7 ) értelmében attól a kérdéstől függ, hogy a Coty Germany helytállóan állította‑e, hogy az egyetlen alperes bitorlást követett el Németországban.

11.

Márpedig a First Note Perfumes ebben a cselekményben német területen csak a vitatott illatszeres üvegcsének Stefan P. részére való – Belgiumban történt – eladására tekintettel vehetett részt, és Stefan P. ezt követően Németországban az említett rendelet 9. cikke (1) bekezdése második mondatának b) pontja szerint védjegybitorlást követett el. ( 8 ) Ebben a tekintetben a Coty Germany úgy érvel, hogy a First Note Perfumes közreműködött a jogaira vonatkozóan Németországban elkövetett állítólagos bitorlásban, mivel azáltal, hogy tudott arról, hogy a német ügyfele a Belgiumban megvett termékeket Németországban kívánja továbbértékesíteni, segítette őt, és ezáltal ő is felelős a bitorlásnak minősülő tényért.

12.

Egyébiránt, ami a Coty Germany‑nak a tisztességtelen versenyre vonatkozó német jogszabály ( 9 ) megsértésére alapított állításait illeti, a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja ( 10 ) a kár bekövetkezésének helye címén megalapozhatja a német bíróságok joghatóságát a First Note Perfumes‑szal szemben indított kereset vonatkozásában. A kérdést előterjesztő bíróság által a közösségi védjegyrendelet tárgyában megfogalmazott kérdések tehát mutatis mutandis ebben az összefüggésben merülnek fel.

13.

A 2012. július 31‑én hozott határozatával a Bundesgerichtshof felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

14.

A Coty Germany, a First Note Perfumes, az Egyesült Királyság Kormánya és a svájci kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett a Bíróság elé. A 2013. szeptember 19‑én tartott tárgyaláson az alapeljárásban részt vevő felek, a német kormány és a Bizottság képviselői vettek részt.

15.

Először is pontosítanom kell, hogy tekintettel arra, hogy a jogvita alapját képező tényállás 2007‑ben történt, az időbeli hatályukra tekintettel kizárólag a közösségi védjegyrendeletnek és a „Brüsszel I” rendeletnek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben foglalt rendelkezései alkalmazandók, az előbbi jogszabályt módosító 207/2009/EK rendeletben, ( 11 ) és az utóbbit módosító 1215/2012/EU rendeletben ( 12 ) foglalt megfelelő rendelkezések azonban nem. Végeredményben a jelen ügyben irányadó rendelkezéseket a tartalmukat érintő módon nem módosították.

16.

Ehhez hozzá kell tennem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett két kérdés sarokpontja a Bíróságnak a Bier, ún. „Mines de Potasse d’Alsace”‑ügyben hozott ítéletéből ( 13 ) eredő ítélkezési gyakorlatában található. Ebből következik, hogy a jogellenes károkozással kapcsolatos ügyekre vonatkozó joghatóság alapján a Brüsszeli Egyezmény ( 14 ) 5. cikkének 3. pontjában szereplő „a hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett” kifejezés magában foglalja egyrészt azt a helyet, ahol a kárt okozó esemény, másrészt azt a helyet, ahol a kár bekövetkezett, ezért a felperes választásától függően az alperes perelhető mind az egyik, mind a másik hely szerinti bíróság előtt.

17.

Jóllehet ez a lehetőség bizonyosan érvényes az említett egyezmény helyébe lépő „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontjára, ( 15 ) fennmaradnak a második kérdésben tükröződő kétségek ezen lehetőség oly módon való kiterjesztését illetően, hogy az – különösen a kár bekövetkezése helyének szemszögéből – magába foglalja a be nem perelt személy által elkövetett cselekményekhez való kapcsolódást. Az első kérdés először is annak kimondását kéri Bíróságtól, hogy az említett ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazható‑e a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése vonatkozásában, vagy ezt a rendelkezést önállóan kell értelmezni, és mindenesetre annak kimondását, hogy az alapügybelihez hasonló helyzetben ebből a rendelkezésből következhet‑e joghatósági ok a bitorlási kereset tárgyában eljáró valamennyi bíróság tekintetében.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra keresi a választ, hogy a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a joghatóságnak a közösségivédjegy‑bitorlás egyik feltételezett elkövetőjének betudott bitorlás helye alapján való megállapítását az említett bitorlás egy másik feltételezett elkövetőjével szemben, aki a cselekményét nem az eljáró bíróság illetékességi területén követte el.

19.

Közelebbről a Bundesgerichtshof azt kívánja megtudni, hogy a jelen esetben az említett cikk szerinti bitorlást Németországban követték‑e el, amennyiben a vitatott illatszeres üvegcséknek First Note Perfumes által Stefan P. részére történő eladása – annak ellenére, hogy az Belgiumban történt – hozzájárult a Coty Germany közösségi védjegyének Stefan P. által Németországban elkövetett bitorlásához, és ezért a német bíróságoknak joghatóságuk van a First Note Perfumes vonatkozásában.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság és a Coty Germany – a First Note Perfumes‑szal és a Bizottsággal ellentétben – az igenlő válasz mellett foglalt állást. A német kormány azt állította, hogy a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése nem rendelkezik a bíróságoknak a bitorlás bekövetkezésének helyére alapított joghatóságáról, azonban lehetővé teszi a joghatóság megadását, amennyiben több személy tudatosan vett részt valamely közösségi védjegy határon átlépő megsértésében. Az Egyesült Királyság Kormánya és a svájci kormány ebben a tárgyban nem terjesztett elő észrevételt.

21.

Az álláspontja alátámasztása érdekében a kérdést előterjesztő bíróság abból az elvből indul ki, hogy annak meghatározása érdekében, hogy valamely tagállam bírósága rendelkezik‑e joghatósággal, a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése szerinti bitorlás elkövetési helye meghatározásának ugyanazon szempontoknak kell megfelelnie, mint amelyeket a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja szerint a káresemény bekövetkezése helyének megállapításánál alkalmaznak.

22.

Mindazonáltal úgy vélem, hogy a lentebb kifejtendő okok miatt ez az analógia nem fogadható el. Következésképpen véleményem szerint e rendelkezések közül az elsőt a másodiktól különböző jogi normaként kell értelmezni.

23.

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint az azon kérdésre adandó válasz, hogy a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése szerint melyik tagállamban követték el a feltételezett bitorlást – a fent hivatkozott Mines de Potasse d’Alsace ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – egyaránt függ a károkozó esemény helyétől ( 16 ) és attól a helytől, ahol a kár bekövetkezett ( 17 ). A bíróság arra hivatkozik, hogy ezt az értelmezést – amelynek a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja esetében megengedett alternatívához hasonló a kiindulópontja – többnyire elfogadja a jogtudomány, ( 18 ) éppen ezért az összhangban áll e két rendelkezés értelmével és céljával.

24.

Feltételezve, hogy ez a két kapcsolótényező az említett cikk alkalmazása során, a Bíróság szerint, valóban releváns, ezt követően meg kell vizsgálni, hogy a jelen esetben bizonyítottnak lehet‑e tekinteni ezek egyikét a First Note Perfumes tekintetében, ami azt feltételezi, hogy az állítólagos tettes, azaz Stefan P., által Németországban elkövetett bitorlásokat az utóbbinak lehet betudni, mivel az azokban közvetetten részt vett. Ebből következik, hogy a német bíróságok még akkor is joghatósággal rendelkeznek a First Note Perfumes tekintetében, ha Stefan P.‑t nem perelték be.

25.

Mindazonáltal, véleményem szerint számos érv szól a közösségi védjegyrendelet 93. cikke (5) bekezdésének a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontjára tekintettel történő értelmezésének lehetősége ellen.

26.

Elsősorban arra emlékeztetek, hogy e két jogszabály kapcsolatával kifejezetten foglalkozik a közösségi védjegyrendelet, amennyiben a 90. cikkének (1) bekezdése – amelynek tartalmát tömörebben ismerteti e rendelet tizenötödik preambulumbekezdése – megfogalmazza azt az elvet, hogy a közösségi védjeggyel összefüggő kereset esetén a Brüsszeli Egyezményt kell alkalmazni, amely elv a „Brüsszel I” rendeletre is érvényes. ( 19 )

27.

E szabály alól azonban vannak kivételek. Így különösen a közösségi védjegyrendelet 90. cikke (2) bekezdésének a) pontja kizárja a „Brüsszel I” rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazását az előbbi rendelet 92. cikkében említett keresetekkel és igényekkel összefüggő eljárások, ( 20 ) azaz különösen „a védjegybitorlással kapcsolatos perek” tekintetében. ( 21 ) E kizárásra tekintettel a közösségi védjegyrendelet 93. cikke számos, „fokozatos egymásutánban” alkalmazandó joghatósági okról rendelkezik, amelyek az e rendelkezésben meghatározott tárgyra vonatkoznak, és amelyek olykor nagy mértékben eltávolodnak a „Brüsszel I” rendelet szerinti joghatósági okoktól, ( 22 ) különösen az említett cikk (5) bekezdésében szereplőktől. ( 23 ) Már ebben a szakaszban hangsúlyozom, hogy az a kifejezett állítás, ( 24 ) hogy a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 3. pontja nem alkalmazható a bitorlási keresetekre – amely rendelkezés helyét a közösségi védjegyrendeletnek az e téren különös joghatósági szabályt megállapító 93. cikkének (5) bekezdése veszi át – szerintem megakadályozza e két rendelkezés együttes értelmezését.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság által kifejtett állásponttal ellentétben úgy vélem, hogy nem lehet tagadni az utóbbi rendelkezés különös mivoltát, főként ha figyelembe vesszük, másodsorban, e rendelkezés keletkezését. Ebben a tekintetben az előkészítő munkálatok azt mutatják, hogy még mielőtt megkezdődött volna a tulajdonképpeni jogalkotási szakasz, a közösségi védjegyrendelet kidolgozására irányuló eljárás magában foglalta a Brüsszeli Egyezményben található joghatósági szabályoknak, és a Bíróságnak e szabályok értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatának figyelembevételét. ( 25 ) A Bizottságon belül a közösségivédjegy‑munkacsoport rámutatott, hogy ezek a szabályok nem tűnnek elegendőnek az ilyen egyedi jogcímből eredő jogsértések miatti, több tagállamban jelentkező sajátos problémák megoldására. Így különösen, az említett munkacsoport úgy vélte, hogy a közösségi védjegy különösségére tekintettel szükség van az Egyezmény 5. cikkének 3. pontjából eredő szabály módosítására. ( 26 ) Ehhez hozzáteszem, hogy a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése ( 27 ) szerinti különös joghatósági ok sajátosságát képező tartalmat a rendelet számos módosítása során soha nem kérdőjelezték meg. ( 28 )

29.

Harmadsorban, kontextuális elemek is alátámasztják azt az elméletet, amely szerint a közösségi védjegyrendelet szövegezőinek az volt a szándéka, hogy jelezzék az e rendelkezés és a korábbi, brüsszeli egyezménybeli rendelkezés közötti különbséget. A szomszédos területeken elfogadott jogszabályokkal való összehasonlítás ugyanis azt mutatja, hogy a közösségi jogalkotó tudatosan választotta az ezen egyezmény 5. cikkének 3. pontjában szereplő joghatósági ok mellőzését – amely megoldást a szellemi tulajdonra vonatkozó más jogszabályszövegekben is követett ( 29 ) –, amelyet azonban nem alkalmazott a növényfajta‑oltalmi jogokról szóló 2100/94/EK rendeletben. ( 30 ) Ezt az ellentétet nem lehet a kérdést előterjesztő bíróság javaslatának megfelelően egyszerűen elírásnak tekinteni. Szerintem még inkább árulkodó az, hogy ez utóbbi jogszabály szövegezése és elfogadása a közösségi védjegyrendeletével egyidejűleg történt.

30.

Negyedsorban úgy vélem, hogy mindazon indokok, amelyek miatt a Bíróság úgy döntött, hogy különbséget tesz a károkozó esemény helye és a kár bekövetkezésének helye között – ami így van a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja esetében –, nem helyezhetők át a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdésére, tekintettel az e két rendelkezés tartalma között fennálló számos eltérésre.

31.

Egyrészt ugyanis a bitorlás elkövetése helyének fogalma szűkebb terjedelmű, mint a káresemény bekövetkezése helyének fogalma. ( 31 ) Másrészt az említett 93. cikk (5) bekezdésében használt szavak aktív magatartásra utalnak, amelynek nagyobb a jelentősége a károkozás helyére, mint a kár bekövetkezésének helyére alkalmazva, jóllehet úgy tűnik, hogy a „Brüsszel I” rendelet 5. cikke 3. pontjának kiterjesztő értelmezését lehetővé tette az utóbbi cikkben alkalmazott semleges terminológia. ( 32 ) Végül hangsúlyozom, hogy az e rendelkezések közül az egyik vagy a másik által biztosított joghatóság több szempontból különbözik, ( 33 ) ami ennek megfelelően csökkenti a hasonlóságuk relevanciáját.

32.

Véleményem szerint az említett 93. cikk (5) bekezdésének az e jogszabály szövegezése kontextusának szemszögéből vizsgált sajátosságaiból levonható az a következtetés, ( 34 ) hogy az nem hoz létre a kár bekövetkezésének helye szerinti joghatóságot. Ennélfogva e rendelkezés tekintetében ki kell zárni a Mines de Potasse d’Alsace ügyben hozott ítéletben foglalt ítélkezési gyakorlat analógia útján való alkalmazását.

33.

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság szerint a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése, amely – az említett 93. cikk (1)–(4) bekezdésétől eltérően – létrehozza a bitorlás elkövetésének helye szerinti joghatóságot, ugyanazon megfontolásokból ered, mint a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja. Ebben a tárgyban ez a bíróság a jogvita és a káresemény bekövetkezésének helye szerinti bíróság közötti különösen szoros kapcsolatra hivatkozik, amely a megfelelő igazságszolgáltatásra és a hatékony eljárásszervezésre tekintettel igazolja a joghatóság e bíróság számára való biztosítását.

34.

Ezen érvre tekintettel egyetlen utolsó kérdés maradhat fenn. A kérdés arra vonatkozik, hogy noha nincs lehetőség az analógia útján történő értelmezésre, a „Brüsszel I” rendelet értelmezésénél irányadó vezérelveket mégis alkalmazni kellene‑e a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdésének értelmezése során, még akkor is, ha azokról az utóbbi jogszabály nem tesz említést. Ezen elvek között szerepelnek a jogvita és az eljáró bíróság közötti szoros kapcsolatra, a megfelelő igazságszolgáltatásra és a hatékony eljárásszervezésre, és úgyszintén a joghatósági szabályok előreláthatóságára és a jogbiztonságra vonatkozó követelmények is.

35.

Ebben a tekintetben rá kell mutatnom, hogy a Bíróság e különféle követelményeket mindenekelőtt a Brüsszeli Egyezményre, majd a „Brüsszel I” rendeletre vonatkozó ítélkezési gyakorlata keretében fejtette ki, és e rendelet kifejezetten említést is tesz bizonyos követelményekről. ( 35 ) Ezek a követelmények a Bíróság által elemzett rendelkezésekből közvetetten következő körülményekből továbbá általános jellegű és a józan észen alapuló megfontolásokból erednek. Ezek az egyetemes elvek tehát egy másik jogszabály tekintetében is alkalmazhatók, feltéve hogy az az érintett joghatósági szabálynak sem a tartalmával, sem a célkitűzésével nem áll ellentétben.

36.

Pontosítanom kell, hogy nem lehet azzal érvelni, hogy e két jogszabály rendelkezéseinek nem egységes értelmezése az előreláthatóság vagy a jogbiztonság hiányát eredményezheti, mivel a kettő vegyítése egyenértékű volna annak tagadásával, hogy a közösségi védjegyrendelet szerinti joghatósági szabályok valamilyen módon lex specialisnak minősülnek a „Brüsszel I” rendelet szerinti szabályokhoz képest. Tiszteletben kell tartani a közösségi jogalkotó ezen eltérő jogi összefüggésekre vonatkozó választásait.

37.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdését – amennyiben ez a rendelet a fent említett követelmények figyelembevétele mellett azt lehetővé teszi – az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolása érdekében önállóan értelmezze.

38.

A Bíróságtól azt kérik, hogy határozzon azon kapcsolóelv szerinti joghatóság megállapításának esetleges lehetőségéről, amely szerint a közösségi védjegyről szóló rendelet 93. cikkének (5) bekezdése lehetővé teszi valamely személy perlését pusztán amiatt, hogy közvetetten részt vett egy másik tagállambeli állítólagos bitorlásban, amelyet elsődlegesen egy olyan harmadik személy követett el, aki alperesként nem vesz részt az e második tagállam bíróságai előtti eljárásban.

39.

Márpedig véleményem szerint a közösségi védjegyrendelet 94. cikkének (2) bekezdéséből az tűnik ki, hogy az e rendelet 93. cikkének (5) bekezdésében foglalt joghatósági szabály az ebben az esetben szűken értelmezett területiség elvén alapul. ( 36 ) A rendelkezés szerint ugyanis az ezen ok alapján joghatósággal rendelkező bíróság „joghatóság[a] csak az abban a tagállamban elkövetett vagy megkísérelt cselekményekre terjed ki, ahol a bíróság székhelye van”, míg azon bíróságok, amelyek joghatósága az említett 93. cikke másik négy bekezdésén alapul, a nemzeti területen kívül elkövetett bitorlások tárgyában is határozatot hozhatnak.

40.

Ezenkívül a közösségi védjegyrendelet előkészítő munkálatai arra a megállapításra ösztönöznek, hogy az e rendelet 93. cikkének (5) bekezdéséből következő különös joghatósági okot megszorítóan kell értelmezni. Erre a megközelítésre a jogszabály sajátosságaiban rejlő okok miatt van szükség, amelyek a közösségi védjegy által biztosított védelem egységes jellegének ( 37 ) és az Unió területén számos helyen előforduló jogsértések ( 38 ) kockázata összeegyeztetésének nehézségével kapcsolatosak. A First Note Perfumes, a német kormány és a Bizottság helyesen hangsúlyozza azt a tényt, hogy valamely közösségi védjegy bitorlása esetén gyakorlatilag minden egyes tagállamot a bitorlás bekövetkezése helyének lehet tekinteni, mivel az oltalmazott jog az Unió teljes területén hatással bír.

41.

Hozzáteszem, hogy a jogalkotó szándéka eredetileg az egységes bíróság létrehozására irányult, ( 39 ) és a végül elfogadott megoldás – a joghatóság biztosítása a nemzeti bíróságok számára – kompromisszumnak tűnik. Ez azon értelmezés mellett szól, amely korlátozza az egységes szellemi tulajdon ezen jogcímén alapuló jogviták indítását. Az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának elkerülésének céljáról egyébiránt kifejezetten említést tesz a közösségi védjegyrendelet preambuluma. ( 40 )

42.

E rendeletnek az előkészítő munkálatokból ( 41 ) következő másik célja a „forum shopping” elleni küzdelem. Ez szintén azon kiterjesztő értelmezés ellen szól, amely szerint azt a személyt, akiről gyanítani lehet a bitorlásban való részvételt, bármely olyan kapcsolótényező alapján be lehet perelni, amely egy másik, be nem perelt személy jogellenes tevékenységéhez kapcsolódik.

43.

Végül fel kell tenni azt a kérdést, hogy a Bíróság által a „Brüsszel I” rendelet értelmezése keretében meghatározott vezérelvek ( 42 ) igazolhatják‑e a közösségi védjegyrendelet 93. cikke (5) bekezdésének ezzel ellentétes értelmezését. Véleményem szerint e joghatósági ok fent leírt sajátosságaira tekintettel erről a jelen esetben nem lehet szó. Úgy vélem, hogy a közösségi védjegy által alkotott egységes szellemi tulajdon jogcíme alapján fennálló oltalom sajátos összefüggésében a jogalkotó a prioritásokat mindenekelőtt abban határozta meg, hogy a jogvitát egyetlen tagállam bíróságai elé kell összevonni, amely az a tagállam, ahol a bitorlást elkövették, illetve megkísérelték.

44.

Úgy vélem tehát, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy annak megállapításához, hogy egy állítólagos bitorlást a közösségi védjegyrendelet 93. cikkének (5) bekezdése értelmében valamely tagállamban követtek el – ami lehetővé teszi ezen tagállam bíróságai joghatóságának megalapozását –, nem elegendő, hogy az alperes egy másik tagállamban elkövetett cselekmény révén, közvetetten vesz részt a közösségi védjegyre vonatkozó jogok azon megsértésében, amelyet az első tagállamban követett el egy, a bírósági eljárásban alperesként részt nem vevő harmadik személy.

45.

A második kérdés arra vonatkozik, hogy a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az a bírósági joghatóság megállapítását valamely állítólagos kár egyik feltételezett okozója esetében annak ellenére lehetővé teszi, hogy ez az alperes nem az eljáró bíróság illetékességi területén követte el a cselekményt, amennyiben az ezen alperessel szemben hivatkozott károkozó cselekményt egy másik tagállamban követték el, és ez a cselekmény az említett bíróság székhelye szerinti tagállamban, egy másik feltételezett elkövető által elkövetett „elsődleges cselekményben” ( 43 ) való részvételből áll.

46.

A kérdést előterjesztő bíróság, a Coty Germany, valamint a német és a svájci kormány ebben a tekintetben a támogatását jelezte egy ilyen, a harmadik személyek tevékenységéhez való kapcsolódáson alapuló joghatósági ok elfogadását illetően. Az Egyesült Királyság Kormánya árnyaltabban fogalmazott, mivel azt javasolta, hogy ezt a lehetőséget részletes követelményektől tegyék függővé, azaz azt csak akkor fogadják el, ha kellően egyértelmű és közvetlen kapcsolat áll fenn az eljáró bíróság székhelye szerinti tagállamban elkövetett állítólagos jogellenes cselekmény és az alperesnek egy másik tagállambeli tevékenysége között. A First Note Perfumes és a Bizottság e lehetősséggel szemben foglaltak állást.

47.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a „Brüsszel I” rendelet rendelkezéseit önálló módon, e rendelet rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel kell értelmezni. ( 44 )

48.

A (11) preambulumbekezdés értelmében „[az említett rendelet szerinti] joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg”.

49.

Ennélfogva a „Brüsszel I” rendelet II. fejezetének 2. szakasza csak az alperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának az ugyanezen rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt alapelvétől eltérést engedve rendelkezik a különös joghatóság eseteiről, amelyek közé az említett rendelet 5. cikkének 3. pontjában szereplő eset is tartozik. ( 45 )

50.

Így különösen az említett 5. cikk 3. pontja szerinti joghatósági szabályt illetően a Bíróság már kimondta, hogy e szabály alapja a különösen szoros kapcsolat megléte a jogvita és a káresemény bekövetkezésének vagy esetleges bekövetkezésének helye szerinti bíróság között, amely az igazságszolgáltatás megfelelő működésére és a hatékony eljárásszervezésre tekintettel igazolja a joghatóság e bíróság számára való biztosítását ( 46 ) a „Brüsszel I” rendelet (12) preambulumbekezdésében megadott iránymutatás alapján. A károkozó esemény helye meghatározásának ugyanis lehetővé kell tennie azon bíróság joghatóságának megállapítását, amely objektív szempontból a legalkalmasabb helyzetben van annak megítélésére, hogy a perelt személy felelősségének megállapításához szükséges feltételek teljesülnek‑e. ( 47 )

51.

Ezt a rendelkezést szigorúan kell értelmezni, mivel eltérést tartalmazó különös joghatósági szabálynak minősül, következésképpen nem lehet a kifejezetten szabályozott eseteken túlterjeszkedő módon értelmezni, ( 48 ) mivel nem fogadható el az alperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságára vonatkozó általános szabály megfordítása.

52.

Mindazonáltal a fent hivatkozott Mines de Potasse d’Alsace ügyben hozott ítéletből eredő állandó ítélkezési gyakorlat alapján a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontjában szereplő „a hely, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet” kifejezés magában foglalja egyrészt azt a helyet, ahol a kár, másrészt azt a helyet, ahol a károkozó esemény bekövetkezett. ( 49 )

53.

Márpedig a jelen ügyben előterjesztett második kérdésre Bíróság már adott részben nemleges választ ezen kapcsolótényezők egyikét, azaz a károkozó esemény helyét illetően, amelynek tekintetében kizárt az önmagában a közreműködés címén való betudhatóságon alapuló joghatóság lehetősége. A fent hivatkozott Melzer‑ügyben hozott ítéletből ugyanis kitűnik, hogy a „[»Brüsszel I« rendelet] 5. cikkének 3. pontját úgy kell értelmezni, hogy nem teszi lehetővé a joghatóságnak a perben nem fél egyik feltételezett károkozónak betudott, kárt okozó esemény bekövetkezési helye alapján való megállapítását egy másik olyan feltételezett károkozó személlyel szemben, aki cselekményét nem az eljáró bíróság illetékességi területén követte el”.

54.

Tény, hogy „a hely, ahol a káresemény bekövetkezett” fogalmára való hivatkozással a kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésében egyaránt utal a károkozó eseményre és a kár bekövetkezésének helyére. Az alapeljárás ténybeli adataira tekintettel ugyanis a német bíróságok joghatósága alapulhat ezen kritériumok egyikén, feltéve hogy azokat figyelembe lehet venni a First Note Perfumes tekintetében Stefan P. által Németországban elkövetett cselekményekkel kapcsolatban.

55.

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy ennek a bíróságnak nem állt módjában figyelembe venni a fent hivatkozott Melzer‑ügyben hozott ítélet tanulságát, mivel azt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtása után hirdették ki. Ennélfogva az előterjesztett kérdés általános megfogalmazására tekintettel a fenti észrevételeim a kár bekövetkezésének helyére vonatkozó joghatósági okra ( 50 ) korlátozódnak, mivel a jelen ügy által felvetett probléma másik vonatkozását a Melzer‑ügy keretében már értelmezte a Bíróság.

56.

A Bíróság már úgyszintén hozott döntést a kár bekövetkezési helyéből eredő kapcsolóelv tekintetében egy, a szerzői jogok megsértéséből álló bűncselekmény sajátos területére vonatkozó, korábbi ítéletben. A fent hivatkozott Pinckney‑ügyben hozott ítélet értelmében ugyanis: „a »Brüsszel I« rendelet 5. cikkének 3. pontját úgy kell értelmezni, hogy a megkeresett bíróság szerinti tagállam által biztosított szerzői vagyoni jogok megsértése esetén e bíróság joghatósággal bír az alkotás szerzője által egy olyan társasággal szemben benyújtott felelősség megállapítása iránti kereset elbírálására, mely társaságnak egy másik tagállamban van székhelye, és amely e másik tagállamban többszörözte fizikai hordozóra az említett alkotást, és e fizikai hordozót ezt követően harmadik tagállamban székhellyel rendelkező társaságok értékesítik egy olyan internetes oldalon keresztül, mely a megkeresett bíróság szerinti tagállamban is hozzáférhető. E bíróság joghatósága kizárólag az azon tagállam területén bekövetkezett károkra terjed ki, amelyhez e bíróság tartozik”. Amennyiben ezt a megoldást át lehet venni, abból a jelen ügy keretében is le kell vonni a következtetéseket.

57.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés – a fent ismertetett ítélkezési gyakorlatra tekintettel újrafogalmazott formájában – annak kimondását kéri a bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontját, hogy az lehetővé teszi a kár bekövetkezésének helye alapján – amelynek kiváltó okát a kár feltételezett okozójának tulajdonítják – az említett kár másik feltételezett okozójával szembeni joghatóság megállapítását, aki cselekményét nem az eljáró bíróság illetékességi területén követte el.

58.

Hangsúlyozni kell, hogy tekintettel a „Brüsszel I” rendelet rendelkezéseire alkalmazandó önálló értelmezés elvére, világosan meg kell különböztetni egymástól egyrészt a jogellenes károkozásért való felelősség megállapításának feltételeit, amelyek a jogvitában alkalmazandó jogszabályok szerint az ügy érdemének mérlegeléséhez tartoznak, másrészt a térbeli kapcsolótényezőket, amelyeknek az említett rendeletben szereplő fogalmak szerint a joghatóság meghatározásában van jelentőségük. A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján ( 51 ) a jogi normák e két csoportja között nincs szisztematikus megfelelés, ezért véleményem szerint ahhoz, hogy valamely bíróság e rendelet 5. cikkének 3. pontja alapján megállapíthassa a joghatóságát – többek között a kár bekövetkezésének helye alapján –, nem lehet elegendő, hogy az alkalmazandó jog vagy az eljáró bíróság államának joga elfogadja egy bizonyos típusú kár megtérítését, vagy a kár sajátos módszerek szerinti megtérítését – így a harmadik személy által elkövetett cselekményeknek az e személyt segítő alperesnek való betudását –, amint az a kérdést előterjesztő bíróság meghatározta.

59.

A „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja szerinti, a kár bekövetkezése helyének fogalmát illetően az ilyen megközelítés elfogadása esetén a Bíróság szembesülne a betudhatóság mennyiségi és/vagy minőségi „küszöbe” megalkotásának szükségességével, amely szerint – abban az esetben, ha a jogsértés elkövetésében többen vesznek részt – az elkövetők egyike perelhető a többek között ezen elkövető magatartásából eredő kár bekövetkezésének helyén. Ez a sajátos probléma nem merült fel a fent hivatkozott Melzer‑ügyben, mivel a károkozó esemény helye esetében a különböző tagállamokban eljáró egyes károkozó személyek cselekményét könnyebb térben elkülöníteni, mint a kár bekövetkezésének helye esetében. Ebben a tekintetben, noha a jelen alapügy ténybeli adatai lehetővé teszik a fő felelősség és a másodlagos felelősség világos megkülönböztetését, ( 52 ) nem szabad szem elől téveszteni, hogy más helyzetek mind mennyiségi ( 53 ), mind minőségi ( 54 ) szempontból összetettebbek lehetnek.

60.

Ez utóbbi pontot illetően emlékeztetek arra, hogy az Egyesült Királyság Kormányának javaslata szerint a szabályozott joghatósági ok megengedhetőségét alá kell rendelni az alperes első tagállambeli tevékenysége és a harmadik személy által az eljáró bíróság székhelye szerinti tagállamban elkövetett állítólagos jogellenes cselekmény közötti „kellően egyértelmű és közvetlen összefüggés” fennállására vonatkozó szempontnak, és e kormány ezt követően javasolja az alapügy körülményeire tekintettel e megközelítés konkrét alkalmazását. ( 55 ) Mindazonáltal a probléma ilyen nézőpontból való felfogása nehezen behatárolható tárgyi szempontok meghatározását feltételezné, ( 56 ) ami azzal a kockázattal jár, hogy a tényállást illetően minden egyes esetben olyan összetett és hosszadalmas mérlegelésre van szükség, amely a jogvita érdemére vonatkozó vizsgálat mérlegeléséhez hasonlít. Véleményem szerint ez ellentétes volna a „Brüsszel I” rendelet céljával, amely cél a valamennyi tagállam esetében közös és a jogvitában részt vevő felek számára kiszámítható, ( 57 ) ennélfogva biztosan és gyorsan alkalmazható joghatósági szabályok meghatározása.

61.

Ezenkívül számomra ésszerűnek tűnik az az aggály, hogy a „Brüsszel I” rendelet 5. cikke 3. pontjának olyan tág értelmezése, mint amelyre a Coty Germany hivatkozik a forum actoris általánosításához vezet, és ezáltal az a forum shoppingot támogatja. Márpedig, amint azt a Bíróság hangsúlyozta, ( 58 ) az uniós jogalkotó az alperes lakóhelye szerinti bíróságok általános joghatóságának elfogadásával és a felperes lakóhelye szerinti bíróságok joghatóságának egyértelmű elvetésével olyan elvet választott, amely alól csak a lehető legkevesebb kivételt szabad megengedni. Ráadásul a joghatósággal rendelkező bíróságok többszöröződése azzal a hátránnyal jár, hogy az növeli az egymásnak ellentmondó határozatok veszélyét, amit a „Brüsszel I” rendelet kifejezetten el kíván kerülni ( 59 ) emlékeztetve arra, hogy ilyen körülmények között lehetetlen a határozatok kölcsönös elismerése. ( 60 )

62.

A jelen ügy körülményei között ezt az eltérést szerintem nem lehet igazolni a jogvita és a kár bekövetkezésének helye szerinti bíróság közötti különösen szoros kapcsolat fennállása alapján. Ha ugyanis a német bíróságok joghatóságát egyedül az állítólagos elsődleges károkozó cselekményt feltételezetten elkövető harmadik személy által Németországban elkövetett cselekményekhez fűződő kapcsolat alapján fogadnánk el, az az említett igazolással összeegyeztethetetlen eredményhez vezetne. Konkrétan, ezeknek a bíróságoknak egy olyan alperes felelősségét kellene értékelniük, amely alperes e károkozó cselekményben való állítólagos közreműködésére kizárólag egy másik tagállamban elkövetett cselekmények útján került sor.

63.

Tartani lehet attól, hogy az ilyen tág értelmezés olyan perlési stratégiákat ösztönöz, amelyek alapján valamely feltételezett károsult megelégszik azzal, hogy a leginkább fizetőképes ellenfelet perli azon bíróság előtt, amelynek illetékességi területén az állítólagos károkozásban részt vevő valamely másik személy tevékenységéhez kötődő egyik kapcsolótényező található. Márpedig ily módon a felperes könnyen megkerülheti azt a rendelkezést, amelyet kifejezetten abból a célból foglaltak a „Brüsszel I” rendelet 6. cikkének 1. pontjába, ( 61 ) hogy egyesítsék a több félre kiterjedő elkülönült jogvitákat, és így elkerüljék az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalát. ( 62 ) Az ilyen módszerekben rejlő általános kockázatot még akkor sem szabad szem elől téveszteni, ha a jelen esetben úgy tűnik, hogy a felperes azért nem perelte azt a harmadik személyt, aki a feltételezés szerint a főcselekményt elkövette, mert peren kívüli megállapodást kötött vele. ( 63 )

64.

Ily módon számomra úgy tűnik, hogy az állítólagos okozati láncolatban az alperestől eltérő személyek által szándékos cselekményekkel okozott kár bekövetkezésének helye önmagában nem hozhat létre joghatósági okot ezen alperes tekintetében, ami annál is inkább így van, mivel e láncolat terjedelmét nem lehet egyértelműen körülhatárolni, így az akár végtelen is lehet. Más szavakkal: a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja szerintem nem teheti lehetővé, hogy valamely állítólagos károkozó cselekményért feltételezhetően felelős személyt a lakóhelyétől eltérő tagállamban székhellyel rendelkező bíróság előtt pereljenek önmagában amiatt, hogy egy be nem perelt harmadik személy által elkövetett másik, állítólagos jogellenes károkozás e másik tagállamban fejtette ki a káros következményeit, és az alperes ezen cselekménye lehetővé tett olyan cselekményeket, amelyek elkövetéséről ez a harmadik személy ezt követően döntött.

65.

Számomra úgy tűnik, hogy ez az álláspont összhangban van a Bíróság által a fent hivatkozott Melzer‑ügyben hozott ítéletben elfogadott értelmezéssel, amely ítéletnek véleményem szerint általánosítani lehet a tartalmát úgy, hogy – sem egy másik, be nem perelt, feltételezett elkövetőnek betudott károkozó esemény helye alapján, sem pedig az említett károkozó eseményből eredő kár bekövetkezésének helye alapján – nem fogadható el a joghatóságnak az olyan feltételezett elkövetővel szembeni kiterjesztése, aki a jogellenes károkozást nem az eljáró bíróság illetékességi területén követte el. Szerintem ugyanis jobb volna azt elfogadni, hogy az egyetlen szóban forgó alperes tekintetében megfelelő okozati összefüggésnek kell fennállnia ahhoz, hogy valamely bíróság megállapíthassa a joghatóságát.

66.

E megfontolások ellenére meg kell állapítanom, hogy fenntartva azt, hogy véleményem szerint a Bíróság által a közelmúltban a fent hivatkozott Pinckney‑ügyben hozott ítéletben ( 64 ) elfoglalt álláspont az érintett sajátos ügyre vonatkozik, ( 65 ) az abban szereplő indokolás a jelen ügyben ellentétes megoldáshoz vezethet ahhoz képest, amire a fent hivatkozott Melzer‑ügyben hozott ítéletből lehet következtetni.

67.

A Pinckney‑ügyben hozott ítéletben ugyanis a Bíróság kimondta, hogy „a szerzői vagyoni jog állítólagos megsértését illetően a megkeresett bíróság javára már megállapítást nyert a jogellenes károkozással vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos ügyek elbírálására vonatkozó joghatóság, minthogy a tagállam, melynek területén e bíróság található, védelemben részesíti a kérelmező által hivatkozott vagyoni jogokat, és az állítólagos kár bekövetkezhet a megkeresett bíróság illetékességi területén” ( 66 ).

68.

Ha megengedett volna ezt az álláspontot más típusú cselekményekre kiterjeszteni, ( 67 ) ez a logika szerintem ahhoz az eredményre vezetne, hogy a kár bekövetkezésének helye alapján a bíróság joghatósággal rendelkezik, amennyiben a jelen alapügyhöz hasonlóan ez a kár abból a tényből ered, hogy a kétséges terméket az e bíróság székhelye szerinti tagállam fogyasztói rendelkezésére „bocsáthatják”, és az ilyen cselekményt a lex fori értelmében a polgári jogi felelősség szerint szankcionálják. A fent hivatkozott Pinckney‑ügyben hozott ítéletre tekintettel úgy tűnik, hogy nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy az eljáró bíróság illetékességi területén következményekkel járó állítólagos jogellenes cselekményre valamely független harmadik személy tevékenysége miatt kerül sor, aki a cselekményét mind az eljáró bíróság székhelye szerinti, mind a felperes lakóhelye szerinti tagállam területén kívül követte el, és akit nem pereltek be.

69.

Márpedig, tekintettel arra, hogy a jelen ügy alapját képező tényállás hasonlít a Pinckney‑ügyben hozott ítélet tényállásához, ( 68 ) míg az ezen ügyek közötti különbségek számomra nem tűnnek lényegesnek, ( 69 ) nehéz olyan érveket találnom, amelyek – a „Brüsszel I” rendelet 5. cikkének 3. pontja szerint, a kár bekövetkezése helyének meghatározása érdekében – lehetővé tennék az így kijelölt útról történő letérést.

70.

Ebből következően úgy vélem, hogy amennyiben a Bíróság a fent hivatkozott Pinckney‑ügyben hozott ítéletben választott tág megközelítést kívánja követni, akkor az alábbiak szerint igenlő választ kell adnia az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre. Mindazonáltal, a teljesség érdekében, másodlagos jelleggel egy nemleges válaszra vonatkozó javaslatot is megfogalmazok arra az esetre, ha a Bíróság, ezzel ellenkezőleg, azt állapítaná meg, hogy az említett ítéletben elfoglalt álláspont kifejezetten az annak alapul szolgáló ügy keretében értelmezett helyzetre vonatkozott.

71.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Bundesgerichtshof előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire: