1.

A Cour administrative (Luxemburg) által előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 20. cikk értelmezésére vonatkozik, adott esetben az alapjogok fényében, noha elsődleges tétjét a 2004/38/EK irányelv ( 2 ) által meghatározott feltételeknek való megfelelés képezi.

2.

Az előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztett kérdés az A. D. Alokpa (togói állampolgár) és két, Luxemburgban született, francia állampolgár gyermeke, illetve a luxemburgi Ministre du Travail, de l’Emploi et de l’Immigration közötti jogvitában merült fel, amelynek tárgya az utóbbi azon határozata volt, amellyel megtagadta A. D. Alokpától a luxemburgi tartózkodási jogot, valamint kötelezte őt Luxemburg területének elhagyására.

3.

Pontosabban, miután nemzetközi védelem iránti kérelmét a luxemburgi hatóságok és bíróságok elutasították, A. D. Alokpa megtűrt jogállás iránt folyamodott, amit először szintén elutasítottak. Ugyanakkor, mivel 2008. augusztus 17‑én Luxembourgban (Luxemburg) koraszülött ikrei születtek, A. D. Alokpa 2008. december 31‑én megkapta e jogállást. Az ikrek születését követő néhány nap múlva J. Moudoulou francia állampolgár elismerte apaságát, és a két gyermek 2009. május 15‑én, illetve június 4‑én megkapta a francia útlevelet, illetve személyi igazolványt.

4.

Jogállása rendezése érdekében az alapügy felperese 2010. május 6‑án az uniós polgárok családtagja tartózkodásának engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be a luxemburgi hatóságokhoz. Miután kiegészítő tájékoztatást kértek A. D. Alokpától azon indokokról, amelyek magakadályozták abban, hogy gyermekeivel francia területen telepedjen le, ahol gyermekeinek apja él, e hatóságok a 2010. október 14‑i határozattal elutasították az említett kérelmet, hangsúlyozva, hogy sem A. D. Alokpa, sem gyermekei nem felelnek meg a 2004/38 irányelvet átültető luxemburgi törvényben meghatározott feltételeknek. Egyebekben az említett határozat hangsúlyozta, hogy a gyermekek orvosi felügyelete tökéletesen biztosítható Franciaországban.

5.

Miután az A. D. Alokpa által saját maga és gyermekei nevében a fent említett határozatok megsemmisítése érdekében benyújtott keresetet a tribunal administratif (a luxemburgi elsőfokú közigazgatási bíróság) 2011. szeptember 21‑i ítéletével megalapozatlannak nyilvánította, az alapügy felperesei e határozat ellen a Cour administrative‑hoz fellebbeztek.

6.

A kérdést előterjesztő bíróság először megállapítja, hogy A. D. Alokpa és gyermekei egy luxemburgi befogadó otthonban éltek közös családi életet, vagyis az állam tartja el őket, anélkül hogy bármilyen kapcsolatot tartottak volna fenn az apával. A bíróság ugyanakkor rámutat, hogy A. D. Alokpa határozatlan időre szóló állásajánlattal rendelkezik Luxemburgban, amely csak azért nem sikeres, mivel nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel és munkavállalási engedéllyel.

7.

Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a két gyermek helyzete közös vonásokat mutat azon üggyel, amely a Ruiz Zambrano‑ügyben hozott ítélet ( 3 ) alapjául szolgált, rámutatva ugyanakkor, hogy A. D. Alokpa gyermekei nem tartózkodnak azon tagállam területén, amelynek állampolgárai.

8.

E körülmények között a Cour administrative úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 20. cikket – adott esetben az [Európai Unió Alapjogi Chartája, a továbbiakban: Charta] 20., 21., 24., 33. és 34. cikkével együtt, azok közül egyet vagy többet külön vagy összefüggéseiben értelmezve –, hogy az kizárja, hogy valamely tagállam egyrészt megtagadja a kiskorú uniós polgár gyermekeit egyedül eltartó harmadik országbeli állampolgártól a gyermekek lakóhelye szerinti tagállamban való tartózkodás jogát, ahol a gyermekek születésük óta vele élnek anélkül, hogy annak állampolgárai lennének, másrészt pedig, hogy megtagadja a harmadik ország említett állampolgárától a tartózkodási engedélyt, illetve a későbbiekben a munkavállalási engedélyt?

Az ilyen határozatokat olyan jellegűnek kell‑e tekinteni, mint amelyek megfosztják az említett gyermekeket a lakóhelyük szerinti országban, amelyben születésük óta éltek, az uniós polgár jogállásához kapcsolódó jogok lényeges részének hatékony gyakorlásától, az adott körülmények között is, amelyek szerint másik egyenesági felmenőjük, akivel soha nem volt közös családi életük, az Unió valamely másik tagállamában tartózkodik, amelynek állampolgára?”

9.

A. D. Alokpa és a luxemburgi, belga, cseh, német, görög, litván, holland és lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. E felek meghallgatására – a belga, cseh, görög, litván és lengyel kormány kivételével, amely nem képviseltette magát – a 2013. január 17‑én megtartott tárgyaláson került sor.

10.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében egyrészt azt kérdezi a Bíróságtól, hogy egy olyan harmadik országbeli állampolgár számára, aki egyedül tartja el kiskorú, az állampolgárságuktól eltérő állam területén született, szabad mozgáshoz való jogukat soha nem gyakorló uniós polgár gyermekeit, e tény az EUMSZ 20. cikk értelmében vett származékos tartózkodási jogot keletkeztet‑e, másrészt pedig, hogy a tartózkodást megtagadó és az említett személyeket a luxemburgi terület elhagyására kötelező határozat olyan jellegű‑e, hogy megfosztja az említett gyermekeket az uniós polgár jogállásához kapcsolódó jogok lényeges részének hatékony gyakorlásától.

11.

Annak érdekében, hogy hasznos választ tudjunk adni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés első részére, álláspontom szerint kiindulásként el kell utasítani annak azon – a belga és a német kormány által írásbeli észrevételeikben osztott – álláspontját, amely szerint a szóban forgó helyzet a fent hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben szereplő helyzethez hasonlóan „tisztán belső” helyzet.

12.

A fent hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben hozott ítéletből, illetve a McCarthy‑ügyben és a Dereci és társai ügyben hozott ítéletből ( 4 ) kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben hivatkozott EUMSZ 20. cikket akkor kell figyelembe venni, ha az állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodó, szabad mozgáshoz való jogukat még soha nem gyakorló uniós polgárok helyzetében nincs tényleges határokon átnyúló tényező.

13.

Márpedig az alapügyben A. D. Alokpa két gyermeke, akik mindketten uniós polgárok, egy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai.

14.

Egy ilyen helyzet tehát nem hasonlítható a Zhu és Chen ügyben hozott ítélet ( 5 ) alapjául szolgáló ügyben szereplő helyzethez, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy kiskorú gyermek uniós polgár, aki az állampolgárságától eltérő tagállamban tartózkodik, és nem gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát, ennek ellenére az uniós jog személyek szabad mozgásáról szóló rendelkezései ( 6 ), különösen a 2004/38 irányelvvel hatályon kívül helyezett és felváltott 90/364/EGK irányelv ( 7 ) hatálya alá tartozik.

15.

A 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése egyébként azt írja elő, hogy az irányelvet többek között mindazokra az uniós polgárokra kell alkalmazni, akik olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, ami megfelel A. D. Alokpa gyermekei helyzetének.

16.

Következésképpen először meg kell vizsgálni, hogy – figyelemmel az alapügy körülményeire – azok a kiskorú uniós polgár gyermekek, akik olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, megfelelnek‑e a 2004/38 irányelvben, különösen a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételeknek. Másodszor, meg fogjuk vizsgálni, hogy anyjuk harmadik ország állampolgárságával rendelkező egyenesági felmenőként hivatkozhat‑e származékos tartózkodási jogra ( 8 ).

17.

Mivel azt az ítélkezési gyakorlat a hasznos válasz megadása érdekében lehetővé teszi, át kell fogalmazni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első felét úgy, hogy az a 2004/38 irányelv értelmezésére irányuljon, amelyre egyébként az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben is hivatkoztak, és amelyre lényegében a luxemburgi, cseh, görög, litván, holland és lengyel kormány, valamint a Bizottság észrevételei is irányultak. ( 9 )

18.

Annak érdekében, hogy válaszoljunk az ily módon átfogalmazott kérdésre, fontos emlékeztetni arra, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja azt írja elő, hogy valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek.

19.

Ahogy a Bíróság a fent hivatkozott Zhu és Chen ügyben hozott ítéletében a 90/364 irányelvnek a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjával lényegében azonos rendelkezése kapcsán kimondta, elegendő, ha a tagállamok polgárai elegendő anyagi fedezettel „rendelkeznek”, ám e rendelkezés a legcsekélyebb mértékben sem írja elő a fedezet eredetét. ( 10 )

20.

Következésképpen ahhoz, hogy teljesüljön a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő „elegendő forrásokra” vonatkozó feltétel, nem szükséges az, hogy az uniós polgár maga rendelkezzen ilyen forrásokkal, így az hivatkozhat a tartózkodási jogra akkor is, ha a szóban forgó források egy családtagjától, a polgár fölött felügyeleti jogot gyakorló egyenesági felmenőtől származnak.

21.

Ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a Zhu és Chen ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló alapügybeli helyzettől ( 11 ) eltérően A. D. Alokpa gyermekei semmilyen megélhetési eszközzel nem rendelkeznek, aminek eredményeképpen anyjukkal együtt teljes mértékben a Luxemburgi Nagyhercegség tartja el őket, amelynek területén az alapügy három felperese egy befogadó otthonban tartózkodik.

22.

Ahogy azt több érdekelt fél is jelezte a Bíróság előtt, A. D. Alokpa gyermekei láthatóan nem felelnek meg azon feltételeknek, amelyek szerint elegendő forrással és teljes körű egészségbiztosítással kell rendelkezniük a fogadó tagállamban a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

23.

Ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy A. D. Alokpának soha nem állt szándékában, hogy terhet jelentsen a luxemburgi állam számára, és hogy határozatlan időre szóló állásajánlattal rendelkezik Luxemburgban, amelynek egyetlen feltétele, hogy tartózkodási engedélyt és munkavállalási engedélyt kapjon Luxemburgban. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy A. D. Alokpa az eljárás során benyújtotta a kérdést előterjesztő bíróságnak az említett állásajánlat másolatát.

24.

E szakaszban meg kell vizsgálni ezen állásajánlat relevanciáját, vagyis annak lehetőségét, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő „elegendő források” feltételének teljesítése szempontjából figyelembe vegyék a nem tényleges, hanem jövőbeli vagy lehetséges forrásokat.

25.

E kérdést az érdekelt felek elég hosszasan vitatták a Bíróság előtt tartott tárgyaláson.

26.

Ennek alkalmával a luxemburgi és a holland kormány a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltétel megszorító értelmezését fogadta el, úgy vélve, hogy egy puszta állásajánlat csak egy hipotetikus lehetőséget jelent a szükséges források megszerzésére, ami nem esik e rendelkezés szövegezésének hatálya alá. Az említett kormányok szerint a megélhetés eszközeinek már meg kell lenniük a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor, mivel minden ezzel ellentétes értelmezés megfosztaná értelmétől és hatékony érvényesülésétől az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját.

27.

Elvi síkon ez az álláspont nem meggyőző számomra.

28.

Úgy vélem ugyanis – a német kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan –, hogy az „elegendő források” feltételét teljesíthetik a konkrét távlatban megjelenő jövőbeli források, amelyek olyan állásajánlatból erednek, amelynek az uniós polgár vagy családtagja egy más tagállamban megfelelt. Az ellentétes értelmezés azt eredményezné, hogy megfosztanák tényleges érvényesülésétől az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, holott a 2004/38 irányelv célja éppen a szabad mozgáshoz való jog megerősítése.

29.

Ezenfelül, ami az elegendő forrás összegét illeti, a 2004/38 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése éppen azt írja elő a tagállamok számára, hogy vegyék figyelembe az érintett személy személyes körülményeit. Ennélfogva az adott személy konkrét helyzetének figyelembevétele során nem lehet eltekinteni attól a körülménytől, hogy állásajánlatot kapott, amelyből olyan jövedelemre tehet szert, amely lehetővé teszi számára, hogy megfeleljen a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételnek. Minden ellentétes értelmezés az uniós polgárok és családtagjaik egyéni helyzetének méltánytalan kezelését eredményezné, ami megfosztaná értelmétől az irányelv 8. cikkének (4) bekezdését.

30.

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságnak főszabály szerint meg kell vizsgálnia az A. D. Alokpa részére tett határozatlan idejű állásajánlatot, a célból, hogy ellenőrizze, utóbbi gyermekei, akik uniós polgárok, rendelkeznek‑e a 2004/38 irányelv értelmében vett „elegendő forrásokkal”.

31.

E vizsgálat ugyanakkor ellentétes lehet a nemzeti eljárási szabályokkal, amennyiben – ahogy azt már megjegyeztem – ezt az ajánlatot csak az A. D. Alokpa és gyermekei által a luxemburgi közigazgatási bíróságokhoz benyújtott megsemmisítés iránti keresettel összefüggő eljárás során tették. E vizsgálat elvégzése érdekében a kérdést előterjesztő bíróságnak tehát jogosultsággal kell rendelkeznie arra, hogy az előtte megtámadott határozatok jogszerűségét az azok elfogadása utáni tényekre figyelemmel vizsgálja. ( 12 )

32.

Másfelől, ahogy arra joggal mutatott rá a német kormány a tárgyaláson, a 2004/38 irányelv nem tartalmaz egyetlen olyan konkrét rendelkezést sem, amely lehetővé tenné a nemzeti eljárási szabályoktól való eltérést.

33.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kell tehát értékelnie, hogy az említett szabályok lehetőséget adnak‑e számára, hogy figyelembe vegye az A. D. Alokpa által az eljárás során előterjesztett állásajánlatot, figyelemmel az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvére ( 13 ).

34.

Ha nem ez a helyzet, és ennek folytán a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételek nem teljesülnek, még mindig megvizsgálhatjuk annak lehetőségét, hogy a Chartának a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezései eredményezhetik‑e e feltételek enyhítését vagy akár figyelmen kívül hagyását, különösen annak érdekében, hogy biztosítsák a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételét (a Charta 24. cikke), illetve a családi élet tiszteletben tartását (a Charta 7. és 33. cikke).

35.

E feltevés ugyanakkor nehezen képzelhető el, mivel azt eredményezné, hogy elvonatkoztatunk az EUMSZ 21. cikk által az uniós polgároknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga tekintetében meghatározott korlátozásoktól ( 14 ), és így álláspontom szerint a Szerződésekben meghatározott hatáskörök és feladatok módosításához vezetne, megsértve a Charta 51. cikkének (2) bekezdését.

36.

Ilyen körülmények között többé nem volna szükséges vizsgálni A. D. Alokpa esetleges származékos tartózkodási jogát Luxemburgban, mivel uniós polgár gyermekei nem felelnének meg a 2004/38 irányelv által előírt feltételeknek.

37.

Abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság figyelembe vehetné az A. D. Alokpának tett állásajánlatot, és így gyermekei jövőbeli vagy potenciális forrásait, és ennek ellenére kétségei lennének e források kielégítő jellegét illetően, a gyermekek személyes helyzetének értékelése során figyelembe kellene venni a Charta rendelkezéseit, különös tekintettel azokra a kapcsolatokra, amelyeket az e tagállamban történt születésük óta a Luxemburgi Nagyhercegséggel alakíthattak ki.

38.

Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kellene megállapítania, hogy A. D. Alokpa gyermekei megfelelnek a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételeknek, akkor felmerülne édesanyjuk származékos jogának kérdése.

39.

Ami az uniós polgárok családtagjait illeti, a 2004/38 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének d) pontja csak az uniós polgár „eltartott egyenesági felmenőire” vonatkozik, ami semmiképpen nem áll A. D. Alopkára.

40.

A fent hivatkozott Zhu és Chen ügyben hozott ítéletben, amelyet néhány hónappal a 2004/38 irányelv elfogadását követően hoztak, egy, az alapügyben szereplő helyzethez nagyon hasonló helyzetben a Bíróság megállapította, hogy a fogadó tagállambeli tartózkodási jog megszerzése céljából a kiskorú uniós polgár anyja nem hivatkozhat a 90/364 irányelv szerinti „eltartott” egyenes ági felmenő minőségére. ( 15 )

41.

Ezzel szemben a Bíróság túllépett e feltétel szigorán, amely feltétel már az általa értelmezett 90/364 irányelv szövegében ( 16 ) is megjelent, úgy döntve, hogy „ha […] az EK 18. cikk [jelenleg az EUMSZ 21. cikk] és a 90/364 irányelv határozatlan idejű tartózkodási jogot biztosít a fogadó tagállamban valamely másik tagállam csecsemő‑ vagy kisgyermekkorban lévő állampolgára számára, akkor ugyanezen rendelkezések lehetővé teszik a ténylegesen a gyermek gondját viselő szülő számára, hogy vele együtt a fogadó tagállamban tartózkodjék”. ( 17 )

42.

Az említett Zhu és Chen ügyben hozott ítélet alapján A. D. Alokpát tehát megilletheti Luxemburgban a tartózkodáshoz való származékos jog, mind az EUMSZ 21. cikk, mind a 2004/38 irányelv rendelkezései alapján.

43.

Ugyanakkor a fent hivatkozott Iida‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság úgy értelmezte a kiskorú uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező, nem eltartott egyenesági felmenőjének származékos jogát, amelyről a fent hivatkozott Zhu és Chen ügyben hozott ítéletben szó volt, hogy az nem tartozik a 2004/38 irányelv hatálya alá, hanem kizárólag az EUMSZ 21. cikken alapul. ( 18 )

44.

E megközelítés véleményem szerint koherensebbé teszi az olyan, kiskorú uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező, nem eltartott egyenesági felmenőjére alkalmazandó jogi szabályozást, aki a 2004/38 irányelv rendelkezéseinek kedvezményezettje. Ha ugyanis kizárjuk, hogy az ilyen egyenesági felmenők megfelelnek az uniós polgár általi „eltartottság” feltételének, ami azt jelenti, hogy nem tartoznak a 2004/38 irányelv személyi hatálya alá, nem érthető, hogy miért alapulna ezen irányelv rendelkezésein az általuk a fogadó tagállamban élvezett származékos tartózkodási jog.

45.

Logikusabb tehát, ahogy azt a Bíróság a fent hivatkozott Iida‑ügyben hozott ítéletben megállapította, ha az ilyen származékos tartózkodási jogot közvetlenül és kizárólagosan az elsődleges uniós jogra, vagyis az EUMSZ 21. cikkre alapítjuk.

46.

Következésképpen azt lehet megállapítani, hogy abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint A. D. Alokpa gyermekei hivatkozhatnak az előtte folyamatban lévő eljárás során előadott új adatokra, és így megfelelnek a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételeknek, úgy édesanyjuk az EUMSZ 21. cikk alapján – mint az uniós polgár gyermekek tényleges felügyeletét biztosító egyenesági felmenő – származékos tartózkodási joggal rendelkezik Luxemburgban.

47.

A fenti megfontolások fényében azt javasolom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére a Bíróság olyan választ adjon, amely szerint a nem eltartott harmadik országbeli állampolgár egyenesági felmenő által eltartott, annak tényleges felügyelete alatt álló kiskorú gyermek uniós polgárok hivatkozhatnak a 2004/38 irányelv rendelkezéseire annak érdekében, hogy az lehetővé tegye a harmadik országbeli állampolgár felmenő számára, hogy származékos tartózkodási joggal rendelkezzen egy olyan tagállam területén, amelynek a gyermekek nem állampolgárai. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételek teljesülnek‑e, figyelembe véve az érintett uniós polgárok személyes helyzetét, beleértve adott esetben az említett egyenesági felmenőnek tett – az alapügyben szereplőhöz hasonló – állásajánlatból eredő jövőbeli vagy potenciális forrásokat is, figyelemmel a nemzeti eljárási szabályok által meghatározott korlátokra, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvéből fakadó követelményekre.

48.

Kérdése második részében a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a Ruiz Zambrano‑ügyben hozott ítéletben kialakított, fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazható‑e abban az esetben, ha A. D. Alokpa és két francia állampolgár gyermeke kénytelen elhagyni Luxemburg területét, annak ellenére, hogy az utóbbiak apja, akivel soha nem volt közös családi életük, Franciaországban tartózkodik, amelynek maga is állampolgára.

49.

Ahogy már jeleztem, A. D. Alokpa gyermekeinek helyzete az uniós jog, és különösen a 2004/38 irányelv rendelkezéseinek hatálya alá tartozik.

50.

Következésképpen az EUMSZ 20. cikk, ahogy azt a Bíróság a fent hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben hozott ítéletben értelmezte, nem alkalmazható az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, már csak azért sem, mert attól kezdve, hogy a két kiskorú uniós polgár egy másik tagállamba költözik, beleértve azt is, amelynek állampolgárai, úgy kell tekinteni, hogy szabad mozgáshoz való jogukat is gyakorolták, aminek eredményeként helyzetük a fortiori a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik.

51.

Bár az EUMSZ 20. cikk nem alkalmazható, ez semmilyen módon nem fosztja meg relevanciájától a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés második felét, mivel az alapügy alapjául szolgáló egyik határozat arra kötelezte A. D. Alokpát és így gyermekeit, hogy hagyják el Luxemburg területét, és legalábbis potenciálisan azzal a kockázattal jár, hogy uniós polgárokat utasítanak ki az Unió területéről.

52.

Meg kell tehát vizsgálni, hogy az ilyen határozat végrehajtása azzal a fent hivatkozott Ruiz Zambrano‑ügyben hozott ítéletben, valamint a Dereci és társai ügyben hozott ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat értelmében vett következménnyel jár‑e, hogy valójában arra köteleznek uniós polgárokat, hogy hagyják el az Unió egész területét ( 19 ), megfosztva őket a jogállásukhoz kapcsolódó jogok lényeges részének hatékony gyakorlásától ( 20 ).

53.

E tekintetben tanácstalanul állok az alapügy felpereseinek azon, a tárgyalás során megismételt állítása előtt, amely szerint A. D. Alokpa számára nem lehetséges, hogy Franciaországba utazzon és ott tartózkodjon, vagyis kénytelen visszatérni Togóba – feltehetően emiatt hivatkozott a kérdést előterjesztő bíróság kérdésében a szóban forgó gyermekek apjának helyzetére.

54.

Szem előtt kell ugyanis tartani, hogy francia állampolgárként A. D. Alokpa gyermekei feltétlen belépési és tartózkodási joggal rendelkeznek a francia állam területén, különösen az EUMSZ 21. cikk, illetve a nemzetközi jog egy elve alapján, amelyet megerősít az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény negyedik kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikke is. ( 21 )

55.

Következésképpen a luxemburgi hatóságok azon határozata, amely előírja A. D. Alokpa és így gyermekei számára, hogy hagyják el a Luxemburgi Nagyhercegség területét, nem kötelezheti őket arra, hogy elhagyják az Unió területének egészét. A. D. Alokpának mint anyának és születésük óta a gyermekek tényleges felügyeletét egyedül ellátó személynek tehát magának is rendelkeznie kell származékos tartózkodási joggal francia területen.

56.

Ilyen körülmények között nem képzelhető el, hogy a francia hatóságok megtagadják A. D. Alokpa számára, hogy elkísérje gyermekeit abba a tagállamba, amelynek állampolgárai, és ott tartózkodjon velük, már csak azért sem, mert ő az egyetlen olyan személy, akivel a gyermekeknek születésük óta közös családi élete volt. ( 22 ) Minden ezzel ellentétes megoldás azt eredményezné, hogy megfosztanák tényleges érvényesülésüktől az uniós polgár alapvető jogállásának teljes gyakorlásához fűződő jogokat.

57.

Ezenfelül egy a luxemburgi területről kiutasító határozat, figyelemmel a két érintett tagállam földrajzi közelségére, nem feltétlenül zárná ki azt a lehetőséget, hogy A. D. Alokpa elfogadja a luxemburgi munkáltató által tett állásajánlatot, tekintettel arra, hogy munkaviszonyban állhatna például határ menti ingázóként, hasonlóan sok ezer más franciaországi lakoshoz.

58.

Ebből következik, hogy a luxemburgi hatóságok azon határozata, amely arra kötelezi A. D. Alokpát és így gyermekeit, hogy hagyják el a Luxemburgi Nagyhercegség területét, nem tekinthető olyannak, amely arra kötelezi őket, hogy hagyják el az Unió egész területét, ezáltal megfosztva őket az uniós polgár jogállásához kapcsolódó jogok lényeges részének hatékony gyakorlásától, mivel nem vitatott, hogy feltétlen belépési és tartózkodási joggal rendelkeznek azon tagállam területén, amelynek állampolgárai, ami – a hatékony érvényesülés fenntartása érdekében – azt igényli, hogy ismerjék el A. D. Alokpa származékos tartózkodási jogát Franciaországban, mint az egyetlen olyan személyét, aki a gyermekek tényleges felügyeletét biztosítja, illetve akivel a gyermekeknek születésük óta közös családi életük volt.

59.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Cour administrative által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

A nem eltartott egyenesági felmenő által eltartott, annak tényleges felügyelete alatt álló kiskorú gyermek európai uniós polgárok hivatkozhatnak az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezéseire annak érdekében, hogy az lehetővé tegye a harmadik országbeli állampolgár felmenő számára, hogy származékos tartózkodási joggal rendelkezzen egy olyan tagállam területén, amelynek a gyermekek nem állampolgárai. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételek teljesülnek‑e, figyelembe véve az érintett uniós polgárok személyes helyzetét, beleértve adott esetben az említett egyenesági felmenőnek tett – az alapügyben szereplőhöz hasonló – állásajánlatból eredő jövőbeli vagy potenciális forrásokat is, figyelemmel a nemzeti eljárási szabályok által meghatározott korlátokra, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvéből fakadó követelményekre.

Egy tagállam azon határozata, amely arra kötelezi a más tagállam állampolgárságával rendelkező, uniós polgár kiskorú gyermekek közvetlen felügyeletét biztosító, harmadik országbeli állampolgár egyenesági felmenőjét, hogy elhagyja a tagállam területét, nem tekinthető olyannak, amely arra kötelezi az uniós polgárokat, hogy hagyják el az Unió egész területét, ezáltal megfosztva őket a jogállásukhoz kapcsolódó jogok lényeges részének hatékony gyakorlásától, mivel e polgárok feltétlen belépési és tartózkodási joggal rendelkeznek azon tagállam területén, amelynek állampolgárai, ami – a hatékony érvényesülés fenntartása érdekében – azt igényli, hogy ismerjék el az említett egyenesági felmenő származékos tartózkodási jogát az utóbbi tagállamban, mint az egyetlen olyan személyét, aki a gyermekek tényleges felügyeletét biztosítja, illetve akivel a gyermekeknek születésük óta közös családi életük volt.