C‑484/07. sz. ügy

Fatma Pehlivan

kontra

Staatssecretaris van Justitie

(a Rechtbank 's-Gravenhage [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„EGK–Törökország társulási megállapodás – Családegyesítés – A Társulási Tanács 1/80határozata 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése – Török munkavállaló gyermeke, aki több mint három évig szüleivel együtt lakott, azonban az e rendelkezésben előírt hároméves határidő lejárta előtt házasságot kötött – Olyan nemzeti jog, amely emiatt kérdőjelezi meg az érdekelt tartózkodási engedélyét”

Az ítélet összefoglalása

Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Az EGK–Törökország társulási megállapodás által felállított Társulási Tanács – A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó határozat – Családegyesítés

(Az EGK–Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata, 7. cikk, első bekezdés, és 1. cikk, első francia bekezdés)

Az EGK–Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdését a következőképpen kell értelmezni:

– e rendelkezéssel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint az olyan családtag, aki – miután megfelelően engedélyezték számára, hogy csatlakozzon a már az e tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török migráns munkavállalóhoz – az ugyanezen rendelkezés alapján családegyesítés címén szerzett jogait pusztán azért, mert nagykorúvá válva házasságot köt, annak ellenére elveszíti, hogy a fogadó tagállamban való tartózkodásának első három éve alatt továbbra is e munkavállalóval együtt lakott;

– az olyan török állampolgár, aki az említett rendelkezés hatálya alá tartozik, érvényesen hivatkozhat arra, hogy őt e rendelkezés alapján megilleti a fogadó tagállam területén tartózkodáshoz való jog, attól függetlenül, hogy az első bekezdés első francia bekezdésében előírt hároméves időszak lejárta előtt házasságot kötött, ha ezen időszak alatt ténylegesen egy háztartásban élt a török migráns munkavállalóval, akinek révén családegyesítés címén e tagállam területére léphetett.

Ugyanis mind az uniós jog elsőbbségéből, mind pedig az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdéséhez hasonló rendelkezés közvetlen hatályából az következik, hogy a tagállamok nem módosíthatják egyoldalúan a török állampolgároknak a fogadó tagállam munkaerőpiacára történő fokozatos integrációjára irányuló rendszer hatályát, és ebből következően nem fogadhatnak el olyan intézkedéseket, amelyek csorbítják az EGK–Törökország társulási megállapodás által az ilyen állampolgárok számára kifejezetten biztosított jogi helyzetet. Így az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése által a török munkavállaló e bekezdésben megállapított feltételeket teljesítő családtagjai számára biztosított jogok csak két okból korlátozhatók, mégpedig vagy azért, mert a török migránsnak a tagállam területén való jelenléte – személyes magatartása folytán – az ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közrendet, közbiztonságot vagy közegészséget ténylegesen és súlyosan veszélyeztetőnek minősül, vagy azért, mert az érintett jogos indok nélkül jelentős időtartamra elhagyta a fogadó tagállam területét.

(vö. 56., 62., 66. pont és a rendelkező rész)







A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2011. június 16.(*)

„EGK–Törökország társulási megállapodás – Családegyesítés – A Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése – Török munkavállaló gyermeke, aki több mint három évig szüleivel együtt lakott, azonban az e rendelkezésben előírt hároméves határidő lejárta előtt házasságot kötött – Olyan nemzeti jog, amely emiatt kérdőjelezi meg az érdekelt tartózkodási engedélyét”

A C‑484/07. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Rechtbank ’s‑Gravenhage (Hollandia) a Bírósághoz 2007. október 31‑én érkezett, 2007. október 22‑i határozatával terjesztett elő az előtte

Fatma Pehlivan

és

a Staatssecretaris van Justitie

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, J.‑J. Kasel (előadó), A. Borg Barthet, E. Levits és M. Berger bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 15‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        F. Pehlivan képviseletében P. H. Hillen advocaat,

–        a holland kormány képviseletében C. Wissels, M. de Mol és B. Koopman, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében M. Lumma és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

–        az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante avvocato dello Stato,

–        az Európai Bizottság képviseletében G. Rozet és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2010. július 8‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 7. cikke első bekezdése első francia bekezdésének értelmezésére irányul. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12‑én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létesítette.

2        E kérelmet a török állampolgárságú F. Pehlivan és a Staatssecretaris van Justitie (igazságügyi államtitkár, a továbbiakban: Staatssecretaris) közötti, F. Pehlivan tartózkodási engedélyének visszavonására és Hollandia területéről való kiutasítására vonatkozó jogvita keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az EGK–Törökország társulási megállapodás

3        A Brüsszelben 1970. november 23‑án aláírt – a Közösség nevében az 1972. december 19‑i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített – kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke a következőképpen szól:

„E jegyzőkönyv hatálya alá tartozó területeken Törökország nem részesülhet kedvezőbb elbánásban, mint amelyet a Közösséget létrehozó szerződés alapján a tagállamok egymásnak biztosítanak.”

4        Az 1/80 határozat „Szociális rendelkezések” című II. fejezetének 1. része a „[f]oglalkoztatásra és a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezések[re]” vonatkozik. E részben található a fent említett határozat 6–16. cikke.

5        Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:

–        egy év rendes foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkáltatónál megújítsa, amennyiben munkaviszonyban áll;

–        három év rendes foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkáltatónál jelentkezzen bármely, rendes feltételek mellett meghirdetett és e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;

–        négy év rendes foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.”

6        Az 1/80 határozat 7. cikke ekképp rendelkezik:

„Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy a munkavállalóhoz költözzön:

–        jogosult – a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – bármely állásajánlatra jelentkezni, amennyiben ott már legalább három éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik;

–        jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik.

A török munkavállaló gyermeke, aki a fogadó államban szakmai képesítést szerzett, az érintett tagállamban való tartózkodásának időtartamától függetlenül jelentkezhet bármely állásajánlatra, amennyiben egyik szülője az érintett tagállamban legalább három éve jogszerűen munkaviszonyban állt.”

7        Ugyanezen határozat 14. cikke a következőképpen szól:

„(1)      E szakasz rendelkezéseit a közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okok alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni.

(2)      E szakasz rendelkezései nem érintik a nemzeti jogszabályokon vagy a Törökország és a Közösség tagállamai között létrejött kétoldalú egyezményeken alapuló jogokat és kötelezettségeket, amennyiben azok az állampolgáraik számára kedvezőbb szabályokat állapítanak meg.”

 A nemzeti szabályozás

8        A 2000. november 23‑i Wet tot algehele herziening van de Vreemdelingenwet (a külföldiekről szóló törvény átfogó reformjáról szóló holland törvény, 2000. évi Vreemdelingenwet, Stb. 2000., 495. sz., a továbbiakban: 2000. évi Vw) 2001. április 1‑jén lépett hatályba. Ugyanezen a napon szintén hatályba lépett a 2000. évi Vreemdelingenbesluit (a külföldiekről szóló holland rendelet, Stb. 2000., 497. sz., a továbbiakban: 2000. évi Vb) és a Voorschrift Vreemdelingen (a külföldiekről szóló holland tárcaközi rendelet, Stcrt. 2001., 10. sz.). A 2000. évi Vreemdelingencirculaire‑ben (a külföldiekről szóló holland körlevél, a továbbiakban: 2000. évi Vc) a Staatssecretaris meghatározta a 2000. évi Vw‑ben és a 2000. évi Vb‑ben számára biztosított jogkörök gyakorlásának módját.

9        A 2000. évi Vw 14. cikke értelmében:

„(1)      A miniszter jogosult

a)      a határozott időre szóló tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelemnek helyt adni, azt elutasítani vagy annak elintézésétől eltekinteni;

b)      ezen engedély érvényességének meghosszabbítása iránti kérelemnek helyt adni, azt elutasítani vagy annak elintézésétől eltekinteni;

c)      a határozott időre szóló tartózkodási engedélyt a körülmények megváltozására tekintettel akár az engedéllyel rendelkező kérelmére, akár hivatalból módosítani;

d)      a határozott időre szóló tartózkodási engedélyt hivatalból visszavonni;

[…]

(2)      A határozott időre szóló tartózkodási engedély kiállítására a tartózkodás engedélyezésének céljával összefüggő feltételek kikötése mellett kerül sor. Az engedélyhez további magatartási szabályok fűzhetők. Rendeletben vagy rendelet felhatalmazása alapján szabályok állapíthatók meg a feltételekre és előírásokra vonatkozóan.

(3)      A határozott időre szóló tartózkodási engedély legfeljebb öt, egymást követő évre állítható ki. A tartózkodási engedély érvényességi idejére és a tartózkodási engedély érvényességi idejének meghosszabbítására vonatkozó szabályokat rendelet állapítja meg.”

10      A 2000. évi Vw 18. cikke a következőképpen szól:

„A határozott időre szóló tartózkodási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása iránti – a 14. cikk szerinti – kérelem elutasítható, ha

[…]

c)      a külföldi valótlan adatokat szolgáltatott vagy adatokat tartott vissza, holott ezen adatok ismerete a kiállítás vagy meghosszabbítás iránti eredeti kérelem elutasítását eredményezte volna;

[…]

f)      a külföldi az engedély kiállításának feltételét nem teljesítette vagy az engedélyhez fűződő előírásnak nem tett eleget;

[…]”

11      A 2000. évi Vw 19. cikke értelmében a határozott időre szóló tartózkodási engedély az ugyanezen törvény 18. cikkének (1) bekezdésében meghatározott indokok alapján vonható vissza.

12      A 2000. évi Vb 3.24. cikke értelmében holland állampolgár vagy az e törvény szerint Hollandiában jogszerűen tartózkodó külföldi – házastársnak, regisztrált vagy nem regisztrált élettársnak vagy kiskorú gyermeknek nem minősülő más – családtagja részére a 2000. évi Vw 14. cikke szerinti határozott időre szóló tartózkodási engedély családegyesítésre vonatkozó korlátozó feltétellel akkor állítható ki, ha a Staatssecretaris megítélése szerint a külföldi ténylegesen annak a személynek a családjához tartozik, és már a származási országban is ahhoz tartozott, akinél tartózkodni kíván, továbbá a külföldi elválasztása megítélése szerint aránytalan méltánytalanságot jelentene.

13      A 2000. évi Vb 3.51. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A 2000. évi Vw 14. cikkében meghatározott határozott időre szóló tartózkodási engedély a tartózkodás meghosszabbításával összefüggő korlátozó feltétel kikötése mellett azon külföldi részére állítható ki, aki három évig tartózkodik Hollandiában olyan feltétel kikötése mellett kiállított tartózkodási engedéllyel, amely

a)      határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkező személlyel történő családegyesítéssel vagy családalapítással;

[…]”

14      A 2000. évi Vb 3.52. cikke alapján a 2000. évi Vw 14. cikke szerinti határozott időre szóló tartózkodási engedély – a többek között a 3.51. cikkben foglaltaktól eltérő esetekben – a „tartózkodás meghosszabbításával” összefüggő korlátozó feltétel kikötése mellett állítható ki azon külföldi részére, aki ugyanezen törvény értelmében jogszerűen tartózkodik Hollandiában, és akitől az alperes megítélése szerint különleges egyéni körülmények folytán nem követelhető meg Hollandia elhagyása.

15      A 2000. évi Vc többek között a holland hatóságok által az 1/80 társulási határozat tekintetében követett politikát is meghatározza. A 2000. évi Vc‑nek a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában hatályos B11/3.5. fejezete az 1/80 társulási határozat 7. cikkéhez kapcsolódóan a következőket rögzíti:

„A fogalmak magyarázata: »Családtag«: a török munkavállaló házastársa és azok a lemenő ági rokonok, akik 21. életévüket még nem töltötték be, vagy a munkavállaló eltartottjai; e munkavállalónak és a munkavállaló házastársának eltartott felmenő ági rokonai […];

»Szabályszerű lakóhely«: E fogalom feltételezi, hogy a családtag három, illetve öt évig megszakítás nélkül ténylegesen a török munkavállalónál lakik […]. Ezen időtartam számítása során figyelembe kell venni az életközösség olyan rövid tartamú megszakításait is, amelyek az életközösség megszüntetésének szándéka nélkül történtek. Ilyennek tekinthető a közös lakóhelyről alapos okból ésszerű időre való távollét vagy az érintett származási országában történő, hat hónapot el nem érő kényszerű tartózkodás […]”

16      A családtagok tartózkodási jogának meghosszabbítását illetően a 2000. évi Vc B11/3.5.1. fejezete többek között kimondja:

„[…] a családegyesítésre és -alapításra vonatkozó nemzeti jogszabályok […] a családtagok számára általánosságban a munkavállalás jogát is biztosítják. Ezáltal túllépnek az 1/80 társulási határozatban foglalt kötelezettségeken. Továbbá a nemzeti szabályozás azon kiskorú családtag számára, aki kiskorúként határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkező személlyel történő családegyesítés címén tartózkodási engedélyt kapott, egy év elteltével a tartózkodási engedély (saját jogú) meghosszabbítását biztosítja […];

»A szabályszerű lakóhely három évi fenntartása«: a szabályszerű lakóhely három évi fenntartását követően az az általános előírás érvényesül, hogy a rendes munkaerőpiachoz tartozó török munkavállaló azon családtagjai, akik a török munkavállalóval történő családegyesítés keretében Hollandiában tartózkodási jogot szereztek, jogosultak a választásuk szerinti szabad munkavállalásra. Az a körülmény, hogy a családtag Hollandiában született és ezért nem kellett arra engedélyt kérnie, hogy családegyesítés keretében Hollandiába, a török munkavállalóhoz költözzön, nem releváns […]”.

17      A 2000. évi Vc ez utóbbi pontosítása azt jelenti, hogy a holland jogban a munkaerőpiacon való szabad részvétel az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése alapján már a szabályszerű lakóhely háromévi fenntartását követően biztosított. Ez a török munkavállalók családtagjai számára kedvezőbb előírás eltér az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében foglaltaktól. E kedvezőbb előírás mindig alkalmazandó.

18      Emellett a fent említett családtagok már hároméves jogszerű tartózkodást követően saját jogon válnak jogosulttá a tartózkodásuk meghosszabbítását biztosító engedélyre. Ezen engedély alapján a családtagok jogosultak a választásuk szerinti szabad munkavállalásra.

19      A hollandiai szabályszerű lakóhely háromévi fenntartását követően a családtag tartózkodási engedélye az 1/80 határozat 7. cikke alapján többé nincs feltételekhez kötve. Az a körülmény, hogy a török munkavállaló többé nem tartozik a rendes munkaerőpiachoz, vagy hogy a családi kötelékek felbomlottak, e családtag tartózkodási jogára nincs hatással. Ennek érvénye független attól, hogy a családtag saját jogú tartózkodási engedéllyel rendelkezik‑e.

20      A 2000. évi Vc‑nek a jelen ügyben megtámadott határozat meghozatalának idején hatályos B2/8.3. fejezete a következőket írta elő:

„Tartózkodási engedély nem állítható ki, ha a nagykorú gyermek az adott időpontban nem tartozik ténylegesen a szülő családjához, vagy már a származási országban sem tartozott ténylegesen hozzá. A »ténylegesen a családhoz tartozás« azt jelenti, hogy

–        a családi kötelékek már külföldön is fennálltak;

–        a szülőtől való erkölcsi és anyagi függés áll fenn, amelynek már külföldön is fenn kellett állnia; és

–      a külföldi a jövőben a szülőnél (szülőknél) lakik.

A nagykorú gyermek ténylegesen nem tartozik többé a családhoz, ha a tényleges családi kötelékek felbomlottnak tekinthetők. A családi kötelékeket mindenképpen felbomlottnak kell tekinteni, ha az alábbi körülmények közül egy vagy több fennáll:

–        másik családba történő tartós befogadás akként, hogy akinél a külföldi tartózkodni kíván, többé nem köteles a külföldiről (ténylegesen) gondoskodni;

–        másik családba történő tartós befogadás akként, hogy akinél a külföldi tartózkodni kíván, többé nem fedezi a külföldi nevelésének és ellátásának költségeit;

–        a külföldi külön lakik, és megélhetéséről maga gondoskodik;

–        a külföldi házasság vagy kapcsolat kialakítása révén maga is családdal rendelkezik;

–        a külföldi (házasságon kívüli) gyermeket, nevelt vagy örökbefogadott gyermeket vagy más tartásra jogosult családtagot tart el vagy tekintetükben tartási kötelezettség terheli. […]”

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

21      Az alapügy irataiból kitűnik, hogy F. Pehlivan 1979. augusztus 7‑én Törökországban született, és 1999. május 11‑én érkezett Hollandiába a szüleivel való családegyesítés címén, akik közül legalább az egyik a holland rendes munkaerőpiachoz tartozott.

22      Ennek alapján a Staatssecretaris 1999. augusztus 1‑jén határozott idejű, augusztus 9‑től érvényes tartózkodási engedélyt állított ki neki, a „szülőkkel történő bővített családegyesítés” feltétel kikötése mellett. A holland hatóságok ezen engedélyt utolsó alkalommal 2003. július 24‑ig hosszabbították meg.

23      Nem vitatott, hogy F. Pehlivan az 1999. augusztus 12‑től kezdődő és több mint hároméves időszakban szülei holland lakóhelyén élt.

24      2000. december 22‑én F. Pehlivan rövid törökországi tartózkodás során házasságot kötött egy török állampolgárral. Azonban csak 2002. május 3‑án tájékoztatta az idegenrendészeti hatóságot házasságáról, amelyet az érdekelt lakóhelyéül szolgáló község önkormányzata július 1‑jén nyilvántartásba vett.

25      Az említett házasságból 2002. március 30‑án fiúgyermek született.

26      F. Pehlivan előadása szerint férje tehergépkocsi-vezetőként 2002‑ben Hollandiába érkezett, és ott tartózkodási engedély iránti kérelmet terjesztett elő. Miután e kérelmet elutasították, a férjet kiutasították. F. Pehlivan szerint férje 2002 júniusától kilenc hónapon keresztül a felperesnél és a felperes szüleinél lakott.

27      2004. február 10‑én egy török bíróság felbontotta F. Pehlivan és férje házasságát.

28      2005. április 1‑jén F. Pehlivan elhagyta szülei lakóhelyét, és fiával más holland lakcímre költözött.

29      2003. október 13‑án hozott határozatával a Staatssecretaris F. Pehlivan és E. Pehlivan házasságkötésének időpontjára, 2000. december 22‑re visszaható hatállyal visszavonta az F. Pehlivan részére kiállított tartózkodási engedélyt. A Staatssecretaris a visszavonást azzal indokolta, hogy a holland jog értelmében a házasság révén F. Pehlivan és szülei közötti tényleges családi kötelékek véglegesen felbomlottak.

30      A holland hatóságok ebből arra következtettek, hogy F. Pehlivan csupán 2000. december 22‑ig tartózkodott jogszerűen Hollandia területén, vagyis három évnél rövidebb ideig, így már nem hivatkozhat érvényesen az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésére, tehát ki kell utasítani.

31      2003. november 7‑én F. Pehlivan panasszal élt a vele szemben hozott kiutasító határozat ellen, tekintettel arra, hogy a szüleivel való tényleges együttlakás 2000. december 22‑e után is folytatódott, és helyzete az 1/80 határozat említett rendelkezését tekintve nem változott a házasságkötés után. E panasz elutasítását követően, 2005. december 29‑én F. Pehlivan keresetet indított Rechtbank ’s‑Gravenhage előtt, többek között a kiutasító határozat végrehajtásának felfüggesztését kérve.

32      A kérdést előterjesztő bíróság szerint egyértelmű, hogy F. Pehlivan apja az 1/80 határozat értelmében török munkavállalónak minősül, és a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához tartozik.

33      Az alapeljárásban részt vevő felek között az sem vitatott, hogy F. Pehlivan 1999. augusztus 12‑től kezdve, legalább három évig megszakítás nélkül ténylegesen a szüleivel együtt lakott.

34      Mivel a Rechtbank ’s‑Gravenhage úgy ítélte meg, hogy a jogvita megoldása annak eldöntésétől függ, hogy ez utóbbi körülmény elegendő‑e ahhoz, hogy F. Pehlivan megfeleljen az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében szereplő, a fogadó államban való hároméves jogszerű tartózkodás feltételének, és ezáltal érvényesen hivatkozhasson az e rendelkezésben számára biztosított jogokra, eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1.a) Úgy kell‑e értelmezni az 1/80 […] határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdését, hogy az már akkor is alkalmazható, ha a családtag a török munkavállalóval három évig ténylegesen együtt lakott anélkül, hogy e családtag tartózkodási jogát a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságok e három év során vitatták volna?

1.b)      Kizárja‑e az 1/80 […] határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése azt, hogy valamely tagállam e három év során előírhassa, hogy az engedélyt kapott családtag házasságkötése esetén akkor sem szerzi meg az e rendelkezésből eredő jogokat, ha továbbra is a török munkavállalónál lakik?

2)      Kizárja‑e a 7. cikk első bekezdésének első francia bekezdése vagy akár más európai jogi rendelkezés és/vagy más európai jogi jogelv azt, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok a három év leteltét követően az érintett külföldi tartózkodási jogát a nemzeti jogszabályok alapján visszaható hatállyal vitassák abból a szempontból, hogy családtagról van‑e szó, és/vagy e három év során a szabályszerű lakóhely fennállt‑e?

3.a)      A fenti kérdések megválaszolása szempontjából releváns‑e az is, hogy a külföldi – szándékosan vagy nem szándékosan –elhallgatott a tartózkodási jog tekintetében a nemzeti jogszabályok szerint releváns egyes adatokat? Ha igen: milyen értelemben?

3.b)      Jelent‑e bármiféle különbséget, hogy ezek az adatok a korábban említett hároméves időszakon belül vagy csak annak lejártát követően váltak ismertté? E szempontból figyelemmel kell lenni arra, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságoknak ezen adatok megismerését követően vélhetően újabb (pontosabb) vizsgálatot kell folytatniuk a döntéshozatalt megelőzően. Ha igen: milyen értelemben?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Bevezető észrevételek

35      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a Rechtbank ’s‑Gravenhage előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdései olyan török állampolgár helyzetére vonatkoznak, aki gyermekként – ebből következően olyan török munkavállaló pár családjának tagjaként, akik közül legalább az egyik a holland rendes munkaerőpiachoz tartozott – engedélyt kapott arra, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése alapján, a szüleivel való családegyesítés címén a fogadó állam területére költözzön.

36      A kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy F. Pehlivan több mint három évig megszakítás nélkül ténylegesen a szüleivel együtt lakott, azonban a holland hatóságok ezután megkérdőjelezték a fogadó tagállamban való tartózkodási jogát azon az alapon, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében előírt hároméves időszak lejárta előtt házasságot kötött. Az említett hatóságok e tekintetben a nemzeti jogra támaszkodtak, amelynek értelmében a házasság révén a nagykorú gyermek és szülei közötti tényleges családi kötelékek véglegesen felbomlanak, mivel a gyermek többé nem függ erkölcsileg és vagyonilag a szüleitől, így ebben az esetben a tartózkodási engedély érvényesen nem alapulhat a családegyesítésen.

37      Ilyen feltételek között mindenekelőtt azt kell eldönteni – ahogyan azt lényegében a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésében tudakolja –, hogy az alapeljárás felperesének helyzetében lévő török állampolgár érvényesen hivatkozhat‑e az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésére.

38      Ehhez többek között azt kell meghatározni, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdését lehet‑e úgy értelmezni, hogy a török migráns munkavállaló családtagja esetében – akit valamely tagállamba a szüleivel való családegyesítés címén befogadtak – az a tény, hogy az e rendelkezésben előírt hároméves időszak lejárta előtt házasságot kötött, automatikusan e rendelkezés értelmében véve szabálytalanná teszi‑e az érdekeltnek a fogadó tagállamban való tartózkodását, és hogy ebből következően e tagállam érvényesen alkalmazhatja‑e a jelen ítélet 20. pontjában leírthoz hasonló, tartózkodásra vonatkozó nemzeti jogszabályt az alapügyben szereplőhöz hasonló török állampolgárra, akiről egyértelműen megállapítható, hogy ezen időszak egésze alatt a szüleivel együtt lakott.

 Az első kérdésről

39      Ahhoz, hogy a fenti két pontban leírt első kérdésre hasznos választ lehessen adni, emlékeztetni kell arra, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése közvetlen hatállyal rendelkezik, így az e rendelkezés hatálya alá tartozó török állampolgárok közvetlenül hivatkozhatnak e rendelkezésre a tagállamok bíróságai előtt a belső jog azzal ellentétes jogszabályai alkalmazásának mellőzése érdekében (lásd ebben az értelemben a C‑351/95. sz. Kadiman‑ügyben 1997. április 17‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑2133. o.] 28. pontját és a C‑303/08. sz. Bozkurt‑ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 31. pontját).

40      Amint az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének a szövegéből is kitűnik, az e rendelkezésben szereplő jogok megszerzése két előzetes együttes feltételtől függ, tudniillik egyfelől az érintett személynek olyan török munkavállaló családtagjának kell lennie, aki már a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához tartozik, és másfelől e tagállam illetékes szerveinek engedélyezniük kellett azt, hogy a fent említett munkavállalóhoz csatlakozzon itt (lásd a fent hivatkozott Bozkurt‑ügyben hozott ítélet 26. pontját). Ahogyan az a jelen ítélet 21–23. pontjában szerepel, a jelen esetben F. Pehlivan mindkét feltételnek megfelelt.

41      Mivel az előzetes feltételek teljesültek, az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének alkalmazása érdekében azt kell megvizsgálni, hogy az érintett török állampolgár szabályszerűen tartózkodik‑e bizonyos ideje a fogadó tagállam területén (lásd többek között a C‑373/03. sz. Aydinli‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑6181. o.] 29. pontját).

42      Márpedig az együttlakásnak az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében megállapított időtartamai megkövetelik az ezzel összefüggő tartózkodási jog elismerését a török munkavállaló olyan családtagjai számára, akiknek engedélyezték, hogy a fogadó tagállamban csatlakozzanak a török munkavállalóhoz; ha nem így lenne, e jog teljesen elenyészne (lásd a fent hivatkozott Kadiman‑ügyben hozott ítélet 29. pontját, valamint a fent hivatkozott Bozkurt‑ügyben hozott ítélet 31. és 36. pontját). E jog megtagadása ugyanis lényegétől fosztaná meg az érintett tagállam által a török migráns munkavállaló családtagjának adott, arra vonatkozó engedélyt, hogy ez utóbbihoz csatlakozzon, és az érdekelt a fogadó tagállam területén való tartózkodásának ezáltal megnyitott lehetőségét is megtagadná.

43      Következésképpen a török munkavállaló olyan családtagja, aki F. Pehlivanhoz hasonlóan megfelel a jelen ítélet 40. pontjában ismertetett két feltételnek, és aki több mint három éve jogszerűen tartózkodik a fogadó tagállam területén, szükségszerűen jogosult – közvetlenül e rendelkezés alapján – az említett tagállamban való tartózkodásra.

44      Különösen ami az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében előírt, az eredeti hároméves időszak lejártát megelőző tartózkodás jogszerűségét illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az 1/80 határozat különböző rendelkezéseiben használt kifejezések olyan uniós jogi fogalmak, amelyeket a tagállamokban történő egységes alkalmazás biztosítása érdekében uniós szinten azonosan kell értelmezni, tekintetbe véve a szóban forgó rendelkezések szellemét és célját, valamint azon összefüggéseket, amelyekbe azok illeszkednek (lásd többek között a C‑98/96. sz. Ertanir‑ügyben 1997. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑5179. o.] 59. pontját, valamint a C‑275/02. sz. Ayaz‑ügyben 2004. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 2004., I‑8765] 39. és 40. pontját).

45      E tekintetben az említett döntés által követett általános célnak megfelelően – amelynek lényege, hogy a szociális területen a munkavállalók és családtagjaik által igénybe vehető rendszert javítsa a török munkavállalók és családtagjaik szabad mozgása biztosításának fokozatos megvalósítása érdekében (lásd többek között a C‑329/97. sz. Ergat–ügyben 2000. március 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1487. o.] 43. pontját) – a többek között a az ugyanezen határozat 7. cikkének első bekezdésével létrehozott rendszer a fogadó államban történő családegyesítés kedvező feltételeinek megteremtésére törekszik. Első lépésként, vagyis az említett rendelkezés első francia bekezdésében előírt, eredeti hároméves időszak lejárta előtti időszakban a határozat célja a jogszerűen már a fogadó tagállamban tartózkodó török migráns munkavállaló alkalmazásának és tartózkodásának elősegítése azáltal, hogy a munkavállaló számára biztosítja családtagjainak mellette való jelenlétét. Ezt követően ugyanezen rendelkezés második francia bekezdése megerősíti a török migráns munkavállaló családtagjainak helyzetét azáltal, hogy számukra is lehetőséget biztosít e tagállam munkaerőpiacához való hozzáféréshez annak érdekében, hogy a munkavállaló helyzetétől független helyzetet alakítsanak ki, és így megerősítsék a család tartós beilleszkedését a fogadó tagállamban (lásd a fent hivatkozott Bozkurt‑ügyben hozott ítélet 33. és 34. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

46      A Bíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy a családtag főszabály szerint és jogszerű indokok kivételével köteles ténylegesen a migráns munkavállalóval együtt lakni, amíg neki magának nincs joga a munkaerőpiachoz való hozzáféréshez, vagyis az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében előírt hároméves időszak letelte előtt (lásd a fent hivatkozott Bozkurt‑ügyben hozott ítélet 35. pontját). Ahogyan arra a Bíróság a fent hivatkozott Kadiman‑ügyben hozott ítélet 42. és 44. pontjában rámutatott, csak abban az esetben lehet ez másképp, ha objektív körülmények igazolják, hogy az érintett családtag a fogadó államban miért nem él a török migráns munkavállalóval egy háztartásban.

47      A Bíróság ezzel kapcsolatban pontosította, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének lényeges célkitűzését tekintve a családegyesítésnek – amely a családtagoknak a fogadó tagállam területére lépését indokolta – konkrétan, az említett családtagnak a munkavállaló közelében tartózkodásban kell megnyilvánulnia, amely tartózkodást az érintettek együttlakását jelenti, addig, amíg a családtag a három év lejártával lehetőséget nem kap arra, hogy függetlenedjen a szülei egzisztenciájától, amely lehetővé tette számára a fogadó tagállamba való beilleszkedést (lásd a fent hivatkozott Ergat‑ügyben hozott ítélet 36. pontját).

48      A Bíróság értelmezte az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdését is, oly módon, hogy e rendelkezés nem akadályozza meg a fogadó tagállamot abban, hogy a családtag tartózkodását az első három évben olyan feltételekhez kösse, amelyek biztosítják, hogy az említett családtagnak a fogadó tagállam területén való tartózkodása megfelel a 7. cikk első bekezdése szellemének és céljának (a fent hivatkozott Kadiman‑ügyben hozott ítélet 33. pontja).

49      Ezen értelmezés pontos terjedelmének maghatározása céljából emlékeztetni kell a rendszer logikájára, amely az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének alapjául szolgál, ahogyan azt a szerződő felek létrehozták.

50      E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából világosan kitűnik, hogy egyrészt a valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó törtök munkavállaló családtagjának az e tagállam területére való első belépését főszabály szerint az említett tagállam nemzeti joga határozza meg; e hatáskör az érdekeltnek a hatáskörrel rendelkező tagállami szervek által adott, a munkavállalóhoz való csatlakozásról szóló engedélyben nyilvánul meg (lásd a fent hivatkozott Ayaz‑ügyben hozott ítélet 34. és 35. pontját).

51      Másrészt amint lejár az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében előírt eredeti hároméves időszak, a tagállam többé semmiféle feltételhez sem kötheti a török munkavállaló családtagjának a tagállam területén való tartózkodását (lásd a fent hivatkozott Ergat‑ügyben hozott ítélet 38. pontját és a C‑467/02. sz. Cetinkaya‑ügyben 2004. november 11‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑10895. o.] 30. pontját).

52      Ami az átmeneti időszakot illeti, úgy kell tekinteni, hogy az érintett családtagnak a fogadó tagállam területéra való belépésétől kezdve a tagállam bizonyos hatáskörökkel rendelkezik az érdekelt tartózkodásának szabályozását tekintve, e hatáskörök azonban nem korlátlanok.

53      Közelebbről, ahogyan az magának a fent hivatkozott Kadiman‑ügyben hozott ítélet 33. pontjának szövegéből kitűnik, a fogadó tagállam csak olyan feltételekhez kötheti a török munkavállaló családtagjának tartózkodását, amelyek célja az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében előírt célkitűzések teljes körű tiszteletben tartása, ügyelve arra, hogy az érdekelt ne tartózkodjon a tagállam területén e rendelkezés szellemének és céljának ellenében, ahogyan az a jelen ítélet 45. pontjában szerepel.

54      Mivel e három év alatt az érintett török munkavállaló családtagjainak – főszabály szerint és feltéve, hogy az 1/80 határozat 14. cikkének (2) bekezdése szerinti kedvezőbb szabályozás másként nem rendelkezik – nincs joguk munkát vállalva önálló életvitelt folytatni, a fogadó tagállamban való tartózkodásuk egyedüli oka az említett időszak alatt a családegyesítés, amely lehetővé teszi a török munkavállaló számára – akinek érdekében családtagjait engedték a fogadó állam területére lépni –, hogy a fogadó tagállamban családja jelenlétében tartózkodhasson.

55      Következésképpen a fogadó tagállam érvényesen követelheti meg, hogy az eredeti hároméves időszak alatt a szóban forgó családtag ténylegesen az érintett migráns munkavállalóval együtt lakjon.

56      Ezzel szemben e tekintetben e tagállam nem alkothat más jellegű szabályozást, mint amely az 1/80 határozatból következik, és nem írhat elő az abban szereplőtől eltérő feltételeket. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében ugyanis mind az uniós jog elsőbbségéből, mind pedig az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdéséhez hasonló rendelkezés közvetlen hatályából az következik, hogy valamely tagállam nem módosíthatja egyoldalúan a török állampolgároknak a fogadó tagállam munkaerő‑piacára történő fokozatos integrációjára irányuló rendszer hatályát, és ebből következően nem fogadhat el olyan intézkedéseket, amelyek csorbítják az EGK–Törökország társulási megállapodás által az ilyen állampolgárok számára kifejezetten biztosított jogi helyzetet (lásd ebben az értelemben a C‑65/98. sz. Eyüp‑ügyben 2000. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑4747. o.] 40. és 41. pontját, a C‑188/00. sz. Kurz‑ügyben 2002. november 19‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑10691. o.] 66–68. pontját, valamint a C‑14/09. sz. Genc‑ügyben 2010. február 4‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 36–38. pontját).

57      Márpedig pontosan ez a helyzet az olyan jellegű szabályozás esetében, mint amilyen az alapügyben szerepel. Így a 2000. évi Vc B2/8.3. fejezete, amely távolról sem csupán azt írja elő, hogy a török migráns munkavállaló családtagjának a fogadó tagállamban való tartózkodása első három évében a török munkavállalóval együtt kell laknia, olyan szabályt ír elő, amely szerint többek között az a körülmény, hogy a nagykorú gyermek házasságot köt vagy élettársi kapcsolatot létesít már önmagában a családi kötelék tényleges megszakításának minősül. Következésképpen e szabályozás felhatalmazza a hatóságokat arra, hogy automatikusan visszavonják az ilyen helyzetben lévő családtag tartózkodási engedélyét még akkor is, ha az érintett személy továbbra is a munkavállalóval egy háztartásban él.

58      Meg kell tehát állapítani, hogy az ilyen szabályozás nyilvánvalóan túlmegy azon intézkedések korlátain, amelyeket a tagállam az 1/80 határozat értelmében meghozhat. A fenti pontban ismertetettekhez hasonló feltételek semmiképpen sem szerepelnek az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésében, amelynek szövegezése – éppen ellenkezőleg – általános és feltétlen, és az ilyen feltételek nem felelnek meg azon szellemnek sem, amelyben e rendelkezés született.

59      Közelebbről, ami az alapeljárás felperese családtagjának helyzetéhez hasonló helyzetet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból kitűnik, hogy mióta 1999‑ben Hollandia területére lépett, F. Pehlivan 2005. április 1‑jéig, a szülői házból való távozásáig soha nem hagyta el a fogadó tagállam területén jogszerűen tartózkodó szüleivel közös lakóhelyet, akik közül legalább az egyik e tagállam rendes munkaerőpiacához tartozott.

60      A Bíróság rendelkezésére álló adatokból tehát a jelen esetben az tűnik ki, hogy F. Pehlivan megszakítás nélkül több mint három évig a fogadó tagállam területén tartózkodott, teljes összhangban az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének követelményeivel, valamint az e rendelkezés alapját képező családegyesítés céllal.

61      Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy az említett rendelkezés értelmében az érdekelt mindvégig jogszerűen tartózkodott Hollandia területén. Az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között F. Pehlivannak a fogadó tagállam területén tartózkodáshoz való jogát semmiképpen sem érinti az ugyanezen rendelkezés első francia bekezdésében előírt hároméves időszak lejárta előtt kötött házasság, mivel e házasság a jelen esetben nem vonta maga után az érdekeltnek a török munkavállalóval közös háztartásban való tényleges együttélésének megszűnését.

62      Ezen értelmezés egyébként összhangban áll a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amely szerint a török munkavállalónak az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében megállapított feltételeket teljesítő családtagjai csak két esetben veszíthetik el a számukra e bekezdésben biztosított jogokat, mégpedig vagy azért, mert a török migráns munkavállalónak a fogadó tagállam területén való jelenléte – személyes magatartása folytán – az ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közrendet, közbiztonságot vagy közegészséget ténylegesen és súlyosan veszélyeztetőnek minősül, vagy azért, mert az érdekelt jogos indok nélkül jelentős időtartamra elhagyta a fogadó tagállam területét (lásd különösen a fent hivatkozott Bozkurt‑ügyben hozott ítélet 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

63      Ebből következik többek között, hogy – ahogyan azt a Bíróság már kimondta és ellentétben azzal, amit az alapügyben szereplő szabályozás előír – az a körülmény, hogy a vitatott időszakban az érdekelt nagykorú‑e, semmiféle kihatással nincs az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján megszerzett jogára (lásd ebben az értelemben többek között a fent hivatkozott Ergat‑ügyben hozott ítélet 26. és 27. pontját, valamint a C‑502/04. sz. Torun‑ügyben 2006. február 16‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑1563. o.] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

64      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között a török munkavállaló családtagja által az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdésében előírt hároméves időszak lejárta előtt kötött házasság teljesen irreleváns a tartózkodásra jogosult e jogosultságának fenntartása szempontjából, amennyiben ez utóbbi a teljes időtartam alatt ténylegesen e munkavállalóval együtt lakik. Az érintett tagállam tehát a jelen esetben megalapozatlanul vonta kétségbe az alapeljárás felperesének az uniós jogon alapuló tartózkodási jogát, és a nemzeti bíróságok kötelesek teljes mértékben alkalmazni az uniós jogot és megvédeni az általa a magánszemélyek számára biztosított jogosultságokat, figyelmen kívül hagyva az említett tagállam minden, az uniós joggal esetleg ellentétes rendelkezését (lásd a fent hivatkozott Eyüp‑ügyben hozott ítélet 42. pontját és a fent hivatkozott Kurz‑ügyben hozott ítélet 69. pontját).

65      Végezetül pontosítani kell, hogy a fenti pontban adott értelmezés nem összeegyeztethetetlen az 1970. november 23‑i kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének követelményeivel. Ugyanis a Bíróság által a C‑325/05. sz. Derin‑ügyben 2007. július 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑6495. o.) 62–67. pontjában, a C‑349/06. sz. Polat‑ügyben 2007. október 4‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑8167. o.) 21. pontjában, valamint a fent hivatkozott Bozkurt‑ügyben hozott ítélet 45. pontjában kifejtett indokokhoz hasonló indokok miatt a török migráns munkavállaló családtagjának helyzetét végső soron nem lehet összehasonlítani a tagállami állampolgár családtagjának helyzetével, tekintettel a hasonló jogi helyzetük között fennálló érzékelhető különbségekre (lásd ebben az értelemben a C‑462/08. sz. Bekleyen‑ügyben 2010. január 21‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 35–38. és 43. pontját).

66      Ennélfogva, a fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdését a következőképpen kell értelmezni:

–        e rendelkezéssel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint az olyan családtag, aki – miután megfelelően engedélyezték számára, hogy csatlakozzon a már az e tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török migráns munkavállalóhoz – az ugyanezen rendelkezés alapján családegyesítés címén szerzett jogait pusztán amiatt, mert nagykorúvá válva házasságot köt, annak ellenére elveszíti, hogy a fogadó tagállamban való tartózkodásának első három éve alatt továbbra is e munkavállalóval együtt lakott;

–        az alapeljárás felpereséhez hasonló török állampolgár, aki az említett rendelkezés hatálya alá tartozik, érvényesen hivatkozhat arra, hogy őt e rendelkezés alapján megilleti a fogadó tagállam területén tartózkodáshoz való jog, attól függetlenül, hogy az első bekezdés első francia bekezdésében előírt hároméves időszak lejárta előtt házasságot kötött, ha ezen időszak alatt ténylegesen egy háztartásban élt a török migráns munkavállalóval, akinek révén családegyesítés címén e tagállam területére léphetett.

67      Az első kérdésre adott válaszra tekintettel nem szükséges válaszolni a kérdést előterjesztő bíróság többi kérdésére.

 A költségekről

68      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodással létesített Társulási Tanács által elfogadott, a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdését a következőképpen kell értelmezni:

–        e rendelkezéssel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint az olyan családtag, aki – miután megfelelően engedélyezték számára, hogy csatlakozzon a már az e tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török migráns munkavállalóhoz – az ugyanezen rendelkezés alapján családegyesítés címén szerzett jogait pusztán amiatt, mert nagykorúvá válva házasságot köt, annak ellenére elveszíti, hogy a fogadó tagállamban való tartózkodásának első három éve alatt továbbra is e munkavállalóval együtt lakott;

–        az alapeljárás felpereséhez hasonló török állampolgár, aki az említett rendelkezés hatálya alá tartozik, érvényesen hivatkozhat arra, hogy őt e rendelkezés alapján megilleti a fogadó tagállam területén tartózkodáshoz való jog, attól függetlenül, hogy az első bekezdés első francia bekezdésében előírt hároméves időszak lejárta előtt házasságot kötött, ha ezen időszak alatt ténylegesen egy háztartásban élt a török migráns munkavállalóval, akinek révén családegyesítés címén e tagállam területére léphetett.

Aláírások


* Az eljárás nyelve: holland.