C‑441/07. P. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Alrosa Company Ltd
„Fellebbezés – Erőfölény – 1/2003/EK rendelet – A nyersgyémánt világpiaca – Valamely társaságnak a más társaságtól történő nyersgyémánt-vásárlásai megszüntetésére vonatkozó önálló kötelezettségvállalása – A vállalkozás által felajánlott önálló kötelezettségvállalást kötelezővé nyilvánító és az eljárást befejező határozat”
Az ítélet összefoglalása
1. Verseny – Közigazgatási eljárás – A jogsértések megszüntetése – A Bizottság hatásköre – Korrekciós intézkedések és kötelezettségvállalások – Az arányosság elvének tiszteletben tartása – Bírósági felülvizsgálat – Terjedelem
(1/2003 tanácsi rendelet, 7. és 9. cikk)
2. Verseny – Közigazgatási eljárás – A jogsértések megszüntetése – A Bizottság hatásköre – Kötelezettségvállalások – Mérlegelési mozgástér – Az arányosság elvének tiszteletben tartása – Bírósági felülvizsgálat – Terjedelem
(1/2003 tanácsi rendelet, 9. cikk)
3. Verseny – Közigazgatási eljárás – A jogsértések megszüntetése – A Bizottság hatásköre – Korrekciós intézkedések és kötelezettségvállalások – Az érintett fél fogalma – Az érintett felek és az érdekelt harmadik felek jogai
(EK 81. és EK 82. cikk, 1/2003 tanácsi rendelet, 7., 9. cikk és 27. cikk, (2) bekezdés)
1. Az 1/2003 rendelet 7. és 9. cikke két különböző célt követ: az egyik célja a megállapított jogsértés megszüntetése, a másik célja a Bizottság előzetes értékelésen alapuló aggályaira való válaszadás. Az e rendelkezésekben előírt mechanizmusok egyedi jellemzői és az e rendelet által e két rendelkezés tekintetében kínált intézkedési eszközök különbözőek, ami azt jelenti, hogy az arányosság elve tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozóan a Bizottságra háruló kötelezettség terjedelme és tartalma eltérő aszerint, hogy azt e cikkek egyikének vagy másikának keretében vizsgáljuk.
Az 1/2003 rendelet 7. cikke kifejezetten megállapítja, hogy a hatálya alá tartozó helyzetekben az arányosság elve alkalmazásának mekkora a hatóköre és a terjedelme. Az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis a Bizottság az érintett vállalkozások számára az elkövetett jogsértéssel arányos, a jogsértés tényleges megszüntetéséhez szükséges mértékű, szerkezeti vagy magatartásra vonatkozó korrekciós intézkedéseket írhat elő.
Ezzel szemben az 1/2003 rendelet 9. cikke csak arról rendelkezik, hogy az e rendelkezés alapján folytatott eljárás keretében – amint az az említett rendelet (13) preambulumbekezdéséből kiderül – a Bizottságot nem terheli az a kötelezettség, hogy minősítse, illetve megállapítsa a jogsértést, mivel szerepe arra korlátozódik, hogy az előzetes értékelése során megfogalmazott problémák tükrében és az általa elérendő célokra tekintettel vizsgálja meg és adott esetben fogadja el az érintett vállalkozások által felkínált kötelezettségvállalásokat.
Az 1/2003 rendelet 9. cikkének keretében az arányosság elvének a Bizottság általi alkalmazása arra korlátozódik, hogy meggyőződjön arról, hogy a kérdéses kötelezettségvállalások eloszlatják azon aggályokat, amelyeket az érintett vállalkozásokkal közölt, valamint arról, hogy e vállalkozások nem ajánlottak fel az ezen aggályok eloszlatására ugyanúgy alkalmas, kevésbé terhes kötelezettségvállalásokat. Ugyanakkor ennek vizsgálata során a Bizottságnak figyelembe kell vennie a harmadik felek érdekeit.
A bírósági felülvizsgálat kizárólag annak vizsgálatára irányul, hogy a Bizottság mérlegelése nyilvánvalóan hibás‑e.
Ezért semmi nem indokolja, hogy azon intézkedés, amelyet az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján esetlegesen előírhatnának, hivatkozásként szolgáljon az e rendelet 9. cikkének alkalmazásával elfogadott kötelezettségvállalások terjedelmének megítélése céljából, és semmi nem indokolja, hogy az említett intézkedésen túllépő bármely más lépést automatikusan aránytalannak kelljen tekinteni. Ennek megfelelően, még ha az e két rendelkezés alapján elfogadott határozatokra alkalmazni kell is az arányosság elvét, azonban ezen elv alkalmazása attól függően eltérő lesz, hogy az egyik vagy a másik rendelkezésről van‑e szó.
Azon vállalkozások, amelyek az 1/2003 rendelet 9. cikke alapján kötelezettségvállalást ajánlanak fel, tudatosan elfogadják, hogy engedményeik meghaladhatják azt, amit maga a Bizottság követelhetne meg tőlük egy, az e rendelet 7. cikkének megfelelően, alapos vizsgálatot követően elfogadandó határozatban. Azonban az e vállalkozásokkal szemben a Szerződés megsértése miatt indult eljárás befejezése lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a versenyjog megsértésének megállapítását és a bírság esetleges kiszabását.
Ezenkívül az a tény, hogy a valamely vállalkozás által felajánlott önálló kötelezettségvállalásokat a Bizottság kötelezővé nyilvánította, nem jelenti azt, hogy más vállalkozásoknak ne lenne lehetőségük e vállalkozással való kapcsolatukban esetleges jogaikat megvédeni.
(vö. 38–42., 46–49. pont)
2. Az 1/2003 rendelet 9. cikke szerinti kötelezettségvállalások elfogadásakor a Bizottság nem köteles maga keresni a számára felajánlott kötelezettségvállalásoknál kevésbé szigorú vagy mérsékeltebb megoldásokat. A Bizottságot a kötelezettségvállalások arányossága tekintetében egyedül az a kötelezettség terheli, hogy meggyőződjön arról, hogy e kötelezettségvállalások elegendőek‑e azon aggályok eloszlatásához, amelyeket az eljárás keretében fogalmazott meg.
A Törvényszék csak akkor mondhatja ki, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, ha megállapítja, hogy a Bizottság következtetése – a saját maga által felállított tényállásra tekintettel – kétséget kizáróan megalapozatlan. Ha azonban a Törvényszék megvizsgál más, az arányosság elvének alkalmazása céljából kevésbé terhes megoldásokat, köztük a felajánlott kötelezettségvállalások esetleges kiigazításait, kifejti a kötelezettségvállalásoknak a Bizottság által érzékelt, a versennyel kapcsolatos problémák kiküszöbölésére való alkalmasságára vonatkozó eltérő értékelését, és azt állapítja meg, hogy léteznek a vállalkozásokra nézve az ügyletek teljes megtiltásánál kevésbé terhes alternatív megoldások, akkor a Törvényszék maga értékeli az összetett gazdasági körülményeket, és ily módon a Bizottság értékelését saját értékelésével helyettesíti, ezáltal pedig ahelyett, hogy a Bizottság értékelésének jogszerűségét vizsgálná felül, a Bizottság mérlegelési jogkörébe avatkozik be.
(vö. 60–61., 63., 65–67. pont)
3. Az a vállalkozás, amely úgy véli, hogy az 1/2003 rendelet 7. vagy 9. cikke alapján elfogadott határozat őt érinti, e határozattal szemben kereset útján szerezhet érvényt jogainak. Ebből azonban nem következik, hogy az ilyen vállalkozás az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése szerinti „érintett féllé” válik.
Olyan ügyben, amelyben a Bizottság két eljárást indít, az egyiket a piacon egymás szerződő feleiként működő két vállalkozás magatartásával kapcsolatban az EK 81. cikk alapján, a másikat pedig e két vállalkozás egyike által e piacon egyoldalúan folytatott gyakorlattal kapcsolatban az EK 82. cikk alapján, és amelyben az EK 82. cikk alapján indított eljárás az erőfölényben lévő vállalkozás által felajánlott kötelezettségvállalásokat kötelezővé nyilvánító határozat meghozatalát eredményezi, az a vállalkozás, amely csak az EK 81. cikk alapján indított eljárásban „érintett”, nem hivatkozhat a kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos eljárás feleit megillető eljárási jogokra. E vállalkozás ilyen eljárásban csak az érdekelt harmadik fél korlátozottabb jogaival rendelkezik.
Csak akkor kell elismerni e második vállalkozás javára az EK 82. cikk alapján indított eljárásban érintett vállalkozást megillető jogokat, ha bizonyítani lehet, hogy a Bizottság egyetlen tényállás alapján objektív ok nélkül indított két külön eljárást.
Egyébiránt az első vállalkozás kötelezettségvállalásainak a Bizottság által történő elfogadása nem függ sem a második vállalkozás, sem bármely más vállalkozás e kötelezettségvállalásokról kialakított álláspontjától. Az 1/2003 rendelet 9. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik arra, hogy a kötelezettségvállalási ajánlatot kötelezővé nyilvánítsa vagy elutasítsa. A Bizottság tehát nem volt köteles az e két vállalkozás által közösen felajánlott kötelezettségvállalás elutasítását megindokolni, sem a második vállalkozás számára új közös kötelezettségvállalások felajánlását lehetővé tenni.
(vö. 88–94. pont)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2010. június 29.(*)
„Fellebbezés – Erőfölény – 1/2003/EK rendelet – A nyersgyémánt világpiaca – Valamely társaságnak a más társaságtól történő nyersgyémánt-vásárlásai megszüntetésére vonatkozó önálló kötelezettségvállalása – A vállalkozás által felajánlott önálló kötelezettségvállalást kötelezővé nyilvánító és az eljárást befejező határozat”
A C‑441/07. P. sz. ügyben,
az Európai Bizottság (képviselik: F. Castillo de la Torre és R. Sauer, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
fellebbezőnek
a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2007. szeptember 24‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
az Alrosa Company Ltd (székhelye: Mirnij [Oroszország], képviselik: R. Subiotto QC és K. Jones solicitor‑advocate, valamint S. Mobley solicitor)
felperes az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, A. Tizzano, J. N. Cunha Rodrigues, K. Lenaerts, R. Silva de Lapuerta, E. Levits és C. Toader tanácselnökök, A. Rosas, K. Schiemann (előadó), M. Ilešič és U. Lõhmus bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. június 3‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2009. szeptember 17‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésében az Európai Közösségek Bizottsága az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑170/06. sz., Alrosa kontra Bizottság ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletének (EBHT 2007., II‑2601. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette az EK‑Szerződés 82. cikke és az EGT‑Megállapodás 54. cikke értelmében végrehajtott eljárásról (ügyszám: COMP/B‑2/38.381 – De Beers) szóló, 2006. február 22‑i bizottsági határozatot (HL L 205., 24. o., a továbbiakban: vitatott határozat), amely a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 9. cikkének megfelelően kötelezővé nyilvánította a De Beers SA (a továbbiakban: De Beers) arra vonatkozó kötelezettségvállalásait, hogy 2009‑től – miután lejár az általa vásárolt mennyiség fokozatos csökkentésének 2006‑tól 2008‑ig tartó időszaka – megszünteti az Alrosa Company Ltd‑től (a továbbiakban: Alrosa) történő nyersgyémántvásárlásait, és befejezte az eljárást.
Jogi háttér
2 Az 1/2003 rendelet (13) premambulumbekezdése értelmében:
„Amennyiben az esetleg valamely megállapodás vagy magatartás tilalmához vezető eljárás során a vállalkozások olyan kötelezettségvállalásokat ajánlanak fel a Bizottságnak, amelyek annak aggályait megszüntetik, a Bizottságnak képesnek kell lennie arra, hogy olyan határozatokat hozzon, amelyek e kötelezettségvállalásokat az érintett vállalkozásokra nézve kötelezővé teszik [helyesen: kötelezővé nyilvánítják]. A kötelezettségvállalási határozatokban meg kell állapítani, hogy a Bizottság fellépésének már nincs alapja, annak megállapítása nélkül, hogy volt‑e, vagy fennáll‑e jogsértés. A kötelezettségvállalási határozatok nem sértik a tagállamok versenyhatóságainak és bíróságainak azon jogkörét, hogy jogsértést állapítsanak meg és döntsenek az ügyben. A kötelezettségvállalási határozatnak nincs helye olyan esetben, amelyben a Bizottság bírságot kíván kiróni.”
3 Az 1/2003/EK rendelet 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a panasz vagy saját kezdeményezése alapján eljáró Bizottság megállapítja a Szerződés 81. vagy 82. cikkének megsértését, határozatban felszólíthatja az érintett vállalkozásokat és vállalkozások társulásait, hogy fejezzék be a jogsértést. E célból az elkövetett jogsértéssel arányos, a jogsértés tényleges megszüntetéséhez szükséges mértékű, magatartásra vonatkozó vagy szerkezeti jogorvoslati [helyesen: korrekciós] intézkedéseket tehet. Szerkezeti jogorvoslati [helyesen: korrekciós] intézkedéseket csak akkor lehet megtenni, ha nem áll rendelkezésre ugyanolyan hatékony, magatartásra vonatkozó jogorvoslat [helyesen: korrekciós intézkedés], vagy ha az ugyanolyan hatékony, magatartásra vonatkozó jogorvoslat [helyesen: korrekciós intézkedés] az érintett vállalkozás számára nagyobb terhet jelent, mint a szerkezeti jogorvoslati [helyesen: korrekciós] intézkedések. Ha a Bizottságnak jogos érdekében áll, azt is megállapíthatja, hogy a jogsértést a múltban követték el.”
4 Az 1/2003 rendelet 9. cikke értelmében:
„(1) Ha a Bizottság olyan határozatot szándékozik elfogadni, amely a jogsértés befejezését írja elő, és az érintett vállalkozások olyan kötelezettségvállalásokat ajánlanak fel, hogy a Bizottság által számukra az előzetes értékelésben kifejezett elvárásoknak eleget tesznek [helyesen: ajánlanak fel, amelyek a Bizottság előzetes értékelésében velük közölt aggályok eloszlatására alkalmasak], a Bizottság határozatával ezeket a kötelezettségvállalásokat a vállalkozások számára kötelezővé teheti [helyesen: kötelezővé nyilváníthatja]. Az ilyen határozat határozott időre fogadható el és azt mondja ki, hogy a Bizottság részéről semmilyen további intézkedés nem indokolható.
(2) A Bizottság az eljárást kérelemre vagy saját kezdeményezésére újraindítja:
a) amennyiben a határozat alapjául szolgáló bármely tényben jelentős változás történt;
b) amennyiben az érintett vállalkozások kötelezettségvállalásaikkal ellentétesen cselekszenek, vagy
c) amennyiben a határozat alapját a felek által szolgáltatott hiányos, pontatlan vagy félrevezető információk képezték.”
5 Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) és (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(2) Az érintett felek védekezéshez [helyesen: védelemhez] való jogát az eljárás során teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Jogukban áll a Bizottság irataiba a vállalkozások üzleti titkaik védelmére irányuló jogos érdekének figyelembevételével betekinteni. A betekintési jog nem terjed ki a bizalmas jellegű információkra és a Bizottság vagy a tagállamok versenyhatóságainak belső dokumentumaira. A betekintési jog különösen nem terjed ki a Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai közti levelezésre, illetve a tagállamok versenyhatóságainak egymás közötti levelezésére, ideértve a 11. és 14. cikk alapján készült dokumentumokat. E bekezdés egyik rendelkezése sem sérti [helyesen: sem akadályozza] a Bizottságot abban, hogy a jogsértés bizonyításához szükséges információt feltárja és felhasználja.
[…]
(4) Amennyiben a Bizottság a 9. vagy 10. cikk értelmében határozatot kíván elfogadni, közzéteszi az ügy tömör összefoglalóját és a kötelezettségvállalások vagy a javasolt intézkedés fő tartalmát. Az érdekelt harmadik felek a Bizottság közleményében meghatározott, legalább egy hónapos határidőn belül nyújthatják be észrevételeiket. A közzététel tekintetbe veszi a vállalkozások ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy üzleti titkaikat megőrizzék.”
A jogvita alapját képező tényállás
6 A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 8‑26. pontjai az alábbiak szerint foglalták össze:
„8 [Az Alrosa] Mirnijben (Oroszország) létrehozott társaság. Többek között a nyersgyémánttermelés és ‑szállítás világpiacán tevékenykedik, ahol a második legjelentősebb szereplő. Főként Oroszországban van jelen. Ott kutatással, bányászattal, értékbecsléssel és szállítással foglalkozik, valamint az ékszerkereskedelemben is érdekelt.
9 A [De Beers] Luxembourgban (Luxemburg) létrehozott társaság. A De Beers csoport, amelynek ez a legnagyobb holdingtársasága, szintén a nyersgyémánttermelés és ‑szállítás világpiacán tevékenykedik, ahol az első helyen áll. Főként Dél‑Afrikában, Botswanában, Namíbiában és Tanzániában, valamint az Egyesült Királyságban van jelen. Kutatással, bányászattal, értékbecsléssel, szállítással, kereskedelemmel és termeléssel foglalkozik, valamint ékszerkereskedelemmel, tehát lefedi a gyémántágazat minden szintjét.
10 Az Alrosa és a De Beers 2002. március 5‑én bejelentették a Bizottságnak az Alrosa és a De Beers csoport két leányvállalata, a City and West East Ltd és a De Beers Centenary AG között 2001. december 17‑én létrejött megállapodást (a továbbiakban: bejelentett megállapodás), abból a célból, hogy a Szerződés [81]. és [82]. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i, 17. számú első tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet 3. o.) értelmében nemleges megállapítást vagy mentesítést kapjanak.
11 E megállapodás, mely az Alrosa és a De Beers közti hosszú távú kereskedelmi kapcsolat keretébe illeszkedik, lényegében a nyersgyémánt szállítására vonatkozott.
12 A megállapodást – annak 12. cikke értelmében – ötéves időtartamra kötötték, attól az időponttól számítva, amikor a Bizottság megerősíti a szerződő feleknek, hogy a megállapodás »nem sérti az EK 81. [cikk (1) bekezdését], vagy az EK 81. cikk (3) bekezdése értelmében mentesítést érdemel, és más módon sem sérti az EK 82. cikket«.
13 Az Alrosa vállalta, hogy ezen időtartam alatt évente 800 millió amerikai dollár (USD) összeg erejéig Oroszországban termelt természetes nyersgyémántot ad el a De Beersnek, míg ez utóbbi vállalta ezek megvásárlását, a bejelentett megállapodás 2.1.1. cikkének megfelelően. Azonban a bejelentett megállapodás 2.1.2. cikke értelmében a bejelentett megállapodás végrehajtásának negyedik és ötödik évében az Alrosa 700 millió USD‑ra csökkenthette ezt az összeget. A bejelentett megállapodás megkötésének időpontjában érvényes áraknak megfelelően meghatározott 800 millió USD összeg az Alrosa éves termelésének körülbelül felét tette ki, és a Független Államok Közösségén (FÁK) kívülre irányuló exportjának egészét.
14 2003. január 14‑én a Bizottság COMP/E‑3/38.381 szám alatt kifogásközlést küldött [az Alrosának] és a De Beersnek, melyben kifejtette, hogy álláspontja szerint a bejelentett megállapodás az EK 81. [cikk (1) bekezdésébe] ütköző versenyellenes megállapodásnak minősülhet, és nem részesülhet mentesítésben az EK 81. cikk (3) bekezdése alapján. Ugyanezen a napon COMP/E‑2/38.381 számon külön kifogásközlést küldött a De Beersnek, melyben megállapította, hogy a megállapodás az EK 82. cikkbe ütköző erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet.
15 2003. március 31‑én [az Alrosa] és a De Beers közös írásbeli észrevételt nyújtottak be a Bizottsághoz, válaszul a COMP/E‑3/38.381 ügyben kibocsátott kifogásközlésre.
16 2003. július 1‑jén a Bizottság kiegészítő kifogásközlést küldött [az Alrosának] és a De Beersnek, melyben azt állította, hogy a bejelentett megállapodás az Európai Gazdasági Térségről szóló[, 1992. május 2‑i] megállapodás (EGT‑Megállapodás) [HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.; a továbbiakban: EGT‑Megállapodás] 53. cikke (1) bekezdésébe ütköző versenyellenes megállapodásnak is minősülhet, és nem részesülhet mentesítésben az EGT‑Megállapodás 53. cikk[ének] (3) bekezdése alapján. Ugyanezen a napon külön [kiegészítő] kifogásközlést küldött a De Beersnek, mely szerint a bejelentett megállapodás az EGT‑Megállapodás 54. cikkébe ütköző erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet.
17 2003. július 7‑én a Bizottság meghallgatta [az Alrosa] és a De Beers szóbeli észrevételeit.
18 2003. szeptember 12‑én [az Alrosa] kötelezettségvállalást ajánlott fel, amely a De Beers számára értékesített nyersgyémánt mennyiségének a bejelentett megállapodás végrehajtásának hatodik évétől történő fokozatos csökkentését, majd 2013‑tól a De Beersnek történő értékesítés teljes beszüntetését tartalmazta. [Az Alrosa] e kötelezettségvállalást később visszavonta.
19 2004. december 14‑én [az Alrosa] és a De Beers közösen kötelezettségvállalást (a továbbiakban: közös kötelezettségvállalás) nyújtottak be, válaszul a Bizottság aggályaira. E közös kötelezettségvállalás az Alrosa által a De Beersnek történő nyersgyémánteladás fokozatos csökkentését irányozta elő; az eladott értéknek a 2005‑ös 700 millió USD‑ról 2010‑re 275 millió USD‑ra kellene csökkennie, és az eladásoknak a továbbiakban ez az összeg lenne a felső határa.
20 2005. június 3‑án a »COMP/E‑2/38.381 – De Beers – Alrosa üggyel kapcsolatban […] közlemény« jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 136., 32. o., a továbbiakban: összefoglaló közlemény). A Bizottság ebben arról tájékoztatott, hogy az Alrosa és a De Beers részéről kötelezettségvállalás érkezett a megállapodás EK 81. és EK 82. cikk, EGT‑Megállapodás 53. és 54. cikke szerinti vizsgálata során (1. pont), összefoglalta az ügyet (3‑10. pont) és leírta a felajánlott kötelezettségvállalást (11‑15. pont). Továbbá felhívta az érdekelt harmadik feleket, hogy egy hónapon belül tegyék meg észrevételeiket (2‑17. pont) és kifejezte azon szándékát, hogy a piaci szereplőkkel való e konzultáció eredményétől függően a közös kötelezettségvállalás kötelezővé nyilvánításáról szóló határozatot hoz (2‑16. pont).
21 E közzétételt követően 21 érdekelt harmadik fél nyújtotta be észrevételét a Bizottságnak, amely 2005. október 27‑én tájékoztatta erről az Alrosát és a De Beerset. E találkozó alkalmával a Bizottság felhívta a feleket, hogy 2005. november végéig nyújtsanak be újabb közös kötelezettségvállalást a köztük lévő kereskedelmi kapcsolat 2009‑től kezdődő teljes megszüntetésére.
22 2006. január 25‑én a De Beers különálló kötelezettségvállalást nyújtott be (a továbbiakban: a De Beers önálló kötelezettségvállalása), válaszul a Bizottság által a piaci szereplőkkel folytatott konzultáció eredménye fényében megfogalmazott aggályokra. A De Beers önálló kötelezettségvállalása a nyersgyémánteladás fokozatos csökkentését irányozta elő – amelynek értéke a 2006‑os 600 millió USD‑ról 2008‑ra 400 millió USD‑ra csökkenne –, azt követően pedig az eladás teljes megszűnését.
23 2006. január 26‑án a Bizottság megküldte [az Alrosának] a De Beers önálló kötelezettségvállalásának kivonatát és felhívta erre vonatkozó észrevételei megtételére. Továbbította a harmadik felek megjegyzéseinek nem bizalmas változatáról készült másolatokat is.
24 Ezt követően levélváltásra került sor [az Alrosa] és a Bizottság között az 1/2003 rendelet 9. cikkében előírt eljárás bizonyos vonatkozásairól és azoknak a konkrét esetre gyakorolt hatásáról. Főként az iratbetekintés, a védelemhez való jog és különösen a meghallgatáshoz való jog került szóba. Továbbá 2006. február 6‑i levelében [az Alrosa] megjegyzéseket fűzött a De Beers önálló kötelezettségvállalásához és a harmadik felek észrevételeihez.
25 2006. február 22‑én a Bizottság meghozta [vitatott] határozatát.
26 A [vitatott] határozat 1. cikke kimondja, hogy »[a] mellékletben felsorolt kötelezettségvállalások a De Beersre nézve kötelezőek«, a 2. cikk pedig azt, hogy »[a]z ügyben folyó eljárás megszűnt«.”
Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
7 Az Alrosa 2006. június 29‑én keresetet indított az Elsőfokú Bíróság előtt. Keresetének alátámasztásaként három jogalapot terjesztett elő, amelyeket az alábbiakra alapította:
– a meghallgatáshoz való jog megsértése;
– az 1/2003 rendelet 9. cikkének – amely értelmében az érintett vállalkozásra tilos olyan kötelezettséget róni, különösen határozatlan időre, amelynek e vállalkozás nem önként veti alá magát – a vitatott határozatban történt megsértése;
– a kötelezővé nyilvánított kötelezettségvállalás túlzott mértéke, amely sérti az említett 9. cikket, az EK 82. cikket, valamint a szerződési szabadságot és az arányosság elvét.
8 A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a vitatott határozatot. Az Elsőfokú Bíróság érvelése a következők szerint foglalható össze.
9 A megtámadott ítélet 126. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy „a [vitatott határozat] mérlegelési hibában szenved[ett], amely mindent egybevetve nyilvánvaló [volt]. Ugyanis a jelen ügy körülményeiből nyilvánvalóan kiderül[t], hogy más, a De Beers és az Alrosa közti üzletkötés állandó tilalmánál kevésbé [terhes] megoldások is lehetségesek voltak a [vitatott határozat] céljának eléréséhez és ezek meghatározása nem jelentett különleges technikai nehézséget, így a Bizottság nem térhetett ki ezek vizsgálata elől”.
10 Az említett ítélet 128. pontjában az Elsőfokú Bíróság rámutatott arra, hogy első ránézésre a legmegfelelőbb megoldás tehát az lett volna, hogy a felek számára minden olyan megállapodást megtiltanak, amely lehetővé teszi a De Beers számára, hogy magának tartsa fenn az Alrosa FÁK‑on kívülre exportált termelésének egészét vagy akár annak jelentős részét, anélkül hogy szükséges lett volna teljesen megtiltani a De Beersnek az Alrosa által termelt gyémántok vásárlását.
11 A megtámadott ítélet 129. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság nem szolgált magyarázattal arra, hogy a közös kötelezettségvállalások miért nem alkalmasak az előzetes értékelésében megfogalmazott aggályok eloszlatására. Ezen ítélet 132. pontjában az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó közös kötelezettségvállalások, amelyeket a Bizottság kétségtelenül nem volt köteles figyelembe venni, mindazonáltal kevésbé terhes intézkedések voltak, mint amelyeket kötelezővé nyilvánított.
12 A megtámadott ítélet 156. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az Alrosa helyesen állította egyrészt, hogy a De Beersszel kötendő kereskedelmi ügyleteinek határozatlan időre szóló tilalma nyilvánvalóan túllépte a követett cél eléréséhez szükséges mértéket, másrészt pedig azt, hogy léteznek más, a céllal arányos megoldások. Továbbá az Elsőfokú Bíróság hozzátette, hogy a valamely érintett vállalkozás által felajánlott kötelezettségvállalás kötelezővé nyilvánítását lehetővé tévő eljárás igénybevétele nem mentesítette a Bizottságot az arányosság elvének alkalmazása alól, amely e közbenső megoldások alkalmazhatóságának tényleges megvizsgálását feltételezi. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság az említett ítélet 157. pontjában megállapította, hogy az Alrosa által az 1/2003 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének és az arányosság elvének megsértésére alapított jogalap megalapozott volt, és hogy a vitatott határozatot önmagában ezen indok alapján meg kell semmisíteni.
13 Azonban a teljesség kedvéért az Elsőfokú Bíróság az Alrosának a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított jogalapját is megvizsgálta.
14 A megtámadott ítélet 176., 177., 186. és 187. pontjában az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy mivel az Alrosa a De Beersszel való megállapodásának bejelentését követően a Bizottság által indított mindkét eljárásban részt vett, és mivel a Bizottság által az EK 81. cikk, illetőleg az EK 82. cikk alapján folytatott eljárásokat mind a Bizottság, mind az Alrosa és a De Beers lényegében egy eljárásként kezelte, az e két eljárás közötti összefüggés és azon tény alapján, hogy a vitatott határozat kifejezetten említi az Alrosát, ez utóbbi számára el kellett volna ismerni az eljárás egészére nézve, az 1/2003 rendelet értelmében az „érintett vállalkozás” részére biztosított jogokat, noha szigorúan véve az Alrosa nem tekinthető érintett vállalkozásnak az EK 82. cikk szerinti eljárásban.
15 A megtámadott ítélet 191. pontjában az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy a közösségi jog alapelvei közé tartozik a meghallgatáshoz való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely meghatározott személyre nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még az eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell (a Bíróság C‑32/95. P. sz., Bizottság kontra Lisrestal és társai ügyben 1996. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑5373. o.] 21. pontja).
16 Miután a megtámadott ítélet 195. pontjában az Elsőfokú Bíróság elismerte, hogy a Bizottságnak természetesen jogában áll a harmadik felek észrevételeinek kézhezvétele után úgy ítélni meg, hogy a közös kötelezettségvállalások nem oszlatják el az előzetes értékelésben megfogalmazott aggályokat, ugyanezen ítélet 196. pontjában ugyanakkor kimondta, hogy a meghallgatáshoz való jog megköveteli, hogy a jelenlegihez hasonló esetben egyrészt a kötelezettségvállalást felajánló vállalkozásokat tájékoztassák azokról a lényeges tényekről, amelyek alapján a Bizottság új kötelezettségvállalásokat követel meg, másrészt e vállalkozások véleményt nyilváníthassanak erre vonatkozóan. Márpedig az Elsőfokú Bíróság szerint a jelen esetben az Alrosa csupán kivonatos információkat kapott a Bizottságnak a harmadik felek észrevételeiből levont következtetéseire vonatkozóan. Ugyanis – amint az Elsőfokú Bíróság rámutatott – a 2005. október 27‑i találkozón a Bizottság csak arról tájékoztatta az Alrosát, hogy a harmadik felek észrevételei a piac lezárásának veszélyére, valamint az Alrosa és a De Beers közti kartell veszélyére vonatkoztak, és hogy a Bizottságnak a versenyért felelős tagja felkérte az ügyért felelős csoportot, hogy ne fogadja el a felajánlott kötelezettségvállalást abban az állapotában. Az Elsőfokú Bíróság kitért arra, hogy ugyanezen alkalommal az Alrosa egy összefoglalót kapott a harmadik felek észrevételeiről, és tájékoztatták azon kötelezettségvállalások tartalmáról, amelyeket a Bizottság a harmadik felekkel folytatott, negatív eredménnyel zárult konzultációt követően a felektől várt: nevezetesen 2009‑től minden kapcsolat megszüntetését és ennek alapján új kötelezettségvállalás felajánlását.
17 A megtámadott ítélet 201. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy mivel az Alrosa a De Beers önálló kötelezettségvállalásaival kapcsolatban a meghallgatáshoz való jogát nem gyakorolhatta teljes egészében, hiszen a harmadik felek észrevételeit a De Beers önálló kötelezettségvállalásainak kivonatával egyidejűleg továbbították részére, így lehetetlenné tették számára, hogy arra érdemben válaszolhasson, és a De Beersszel együtt újabb közös kötelezettségvállalásokat ajánljon fel.
18 Az említett ítélet 203. pontjában az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy a jelen ügy körülményei között az Alrosa rendelkezett a meghallgatáshoz való joggal a De Beers önálló kötelezettségvállalásaira nézve, amelyeket a Bizottság az EK 82. cikk alapján indult eljárás keretében kötelezővé kívánt nyilvánítani, valamint hogy az Alrosa nem gyakorolhatta teljes egészében ezt a jogot.
A felek kérelmei a Bíróság előtt
19 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– hozzon olyan végleges döntést a jelen ügyben, amelyben a T‑170/06. sz. ügyben benyújtott megsemmisítés iránti kereset megalapozatlanságát állapítja meg, és
– az Alrosát kötelezze a részéről a T‑170/06. sz. ügyre vonatkozó eljárásban és az e fellebbezésben felmerült költségek viselésére.
20 Az Alrosa azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezést;
– kötelezze a Bizottságot az Alrosa jelen eljárás címén felmerült költségeinek és kiadásainak – különösen jogi díjainak –megtérítésére, valamint
– hozza meg az általa hasznosnak vélt egyéb intézkedéseket.
A fellebbezésről
21 Fellebbezésének alátámasztása végett a Bizottság két jogalapot terjeszt elő. Az elsőt a 2003/1 rendelet 9. cikkének és az arányosság elvének az Elsőfokú Bíróság általi megsértésére alapítja. A második pedig a meghallgatáshoz való jognak az Elsőfokú Bíróság általi téves értelmezésére és téves alkalmazására vonatkozik.
Az 1/2003 rendelet 9. cikkének és az arányosság elvének az Elsőfokú Bíróság által történő megsértésére alapított, első jogalapról
22 A Bizottság első jogalapja két részből áll. Annak első részében a Bizottság azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte és alkalmazta az 1/2003 rendelet 9. cikkét, valamint figyelmen kívül hagyta az arányosság elvének tiszteletben tartására vonatkozóan e rendelkezésből következő követelményeket.
23 Az első jogalap második részében a Bizottság azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság a kötelezettségvállalások arányosságának vizsgálata során a szóban forgó 9. cikket tévesen alkalmazta, az EK 82. cikket tévesen értelmezte, rosszul ítélte meg a bírósági felülvizsgálat valódi terjedelmét, elferdítette a vitatott határozat tartalmát és a tényeket, valamint több ponton elégtelenül indokolta a megtámadott ítéletet.
Az első jogalap első részéről, amely az arányosság elvének tiszteletben tartására vonatkozóan az 1/2003 rendelet 9. cikkéből következő követelmények Elsőfokú Bíróság általi téves értelmezésén alapul
– A felek érvei
24 A Bizottság elsődlegesen arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság alábecsülte az 1/2003 rendelet 9. cikkének alkalmazásával hozott határozatok alapvető jellemzőinek fontosságát, és veszélyeztette e rendelkezés jövőbeli alkalmazását.
25 A Bizottság, miközben elismeri, hogy az 1/2003 rendelet 9. cikkének alkalmazásával hozott határozatokra vonatkozik az arányosság elve, bírálja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 101. és 104. pontjában megfogalmazott álláspontját, amelynek lényege az, hogy a határozat arányosságának vizsgálata attól függetlenül azonos, hogy az 1/2003 rendelet 7. cikke, vagy ugyanezen rendelet 9. cikke alapján végzik‑e. A Bizottság szerint az ilyen megközelítés figyelmen kívül hagyja az e két rendelkezés közötti alapvető különbségeket. Ugyanis az említett rendelet 7. cikkének alkalmazásával hozott határozatoktól eltérően az ugyanezen rendelet 9. cikke alapján hozott kötelezettségvállalási határozatok nem állapítanak meg jogsértést, és nem szólítanak fel jogsértés befejezésére sem. Az említett 9. cikk tehát nem a jogsértés megállapításával összefüggő bizonyítási teher csökkentésére szorítkozik.
26 A Bizottság kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben az arányosság elvének normatív tartalmát ahhoz viszonyítva ítéli meg, ahogyan azt az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján hozott határozatok keretében alkalmazni kell, mintha a kialakítandó egyensúly független lenne a normatív kontextustól. Az arányosság elvének ilyen értelmezése megakadályozza az 1/2003 rendelet 9. cikkének hatékony érvényesülését.
27 A Bizottság továbbá azt is kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 103.‑105. pontjában azt mondta ki, hogy a kötelezettségvállalások arányosságának vizsgálata során nem lehet figyelembe venni azok önkéntes jellegét. A Bizottság úgy véli, hogy az 1/2003 rendelet 9. cikkét legalábbis úgy kell értelmezni, hogy az azt jelenti, hogy a kötelezettségvállalásokat felajánló vállalkozás megválasztja, hogy milyen módon kívánja eloszlatni a versennyel kapcsolatos aggályokat, és nyitott arra, hogy e kötelezettségvállalásokat kötelező tegyék. A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe azt, hogy a De Beers kötelezettségvállalása e társaság szabad választásán alapult azt illetően, hogy milyen módon kívánta eloszlatni a Bizottság aggályait.
28 Végül a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az 1/2003 rendelet 9. cikkének általi értelmezése alkalmas arra, hogy az e rendelkezésben foglalt eljáráshoz fűződő érdeket csökkentse, hiszen a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság szükségessé tette a Bizottság számára, hogy a jogsértést megállapítsa, mégpedig az említett 9. cikk alkalmazása keretében is.
29 E tekintetben az Alrosa azzal érvel, hogy az arányosság elvének tartalma a szóban forgó konkrét helyzettől függetlenül változatlan, akkor is, ha a bírósági felülvizsgálat mértéke ügyenként változó. Az Alrosa szerint az Elsőfokú Bíróság a szokásos bírósági gyakorlathoz igazodott és megvizsgálta azt a kérdést, hogy a Bizottságnak nem álltak‑e rendelkezésére más ésszerű, kevésbé terhes megoldások, mielőtt megállapította, hogy ilyenek nem álltak rendelkezésre.
30 Az Alrosa úgy ítéli meg, hogy a megtámadott ítélet 101. és 140. pontjában az Elsőfokú Bíróság nem írta elő a Bizottság számára, hogy a felajánlott kötelezettségvállalásokat összehasonlítsa azon intézkedésekkel, amelyek egy, az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján elfogadott hipotetikus határozatban szerepelhettek volna, hanem kizárólag azért akadályozta meg, hogy a Bizottság aránytalan megoldást fogadjon el, mert az e rendelet 9. cikke alapján indított eljárásban a Bizottság nem köteles bebizonyítani a jogsértés fennállását. Az Alrosa szerint a megtámadott ítéletben valójában szerepel az, hogy az elérendő célhoz képest nyilvánvalóan aránytalan volt az említett rendelet 7. cikke alapján azt kérni a De Beerstől, hogy minden közvetlen és közvetett kereskedelmi kapcsolatot szüntessen meg az Alrosával. A Bizottság kijelentésével ellentétben az Elsőfokú Bíróság által e 7. cikkre történő hivatkozást nem úgy kell érteni, mint amely megköveteli a Bizottságtól, hogy minden, az e rendelet 9. cikkének alkalmazását szükségessé tévő ügyben az említett 7. cikk alapján folytasson le egy párhuzamos és hipotetikus eljárást.
31 Az Alrosa úgy ítéli meg, hogy ha a Bizottság által hozott valamely határozat az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján folytatott eljárásban nyilvánvalóan aránytalannak bizonyul, és ha jogsértést lehet megállapítani, az ilyen határozat még inkább aránytalannak bizonyul akkor, ha e rendelet 9. cikkét alkalmazzák, legalábbis abban az esetben – mint a jelen esetben is –, ha az említett 9. cikk alapján tett kötelezettségvállalások elfogadása káros következményekkel járt valamely, az eljárásokban félnek minősülő és beleegyezését nem adó vállalkozás számára.
32 Az Alrosa szerint az Elsőfokú Bíróság nem korlátozta a Bizottságnak az 1/2003 rendelet 9. cikkéből eredő hatáskörét. Az, hogy a Bizottságnak figyelembe kell vennie más, kevésbé terhes megoldásokat, és el kell utasítania azon kötelezettségvállalásokat, amelyek nyilvánvalóan alkalmatlanok arra, hogy aggályait eloszlassák, nem jelent leküzdhetetlen akadályt feladata teljesítésével szemben.
33 Az Alrosa azt állítja, hogy őt kizárták a szóba jöhető alternatív kötelezettségvállalások tárgyalásából. A De Beers önálló kötelezettségvállalásai önkéntes jellegének nem lehetett volna hatása a Bizottság által elfogadott kötelezettségvállalások arányosságának vizsgálatára, amennyiben azok az Alrosát érintették.
– A Bíróság álláspontja
34 Az 1/2003 rendelet 9. cikkéből kiderül, hogy a Bizottság, ha olyan határozatot szándékozik elfogadni, amely a jogsértés befejezését írja elő, kötelezővé nyilváníthatja az érintett vállalkozások által felajánlott kötelezettségvállalásokat, amennyiben azok el tudják oszlatni a Bizottság által az előzetes értékelése során megfogalmazott, versennyel kapcsolatos aggályokat.
35 Az 1/2003 rendelet tulajdonképpen új mechanizmust vezet be, amelynek célja a felek által felajánlott és a Bizottság által megfelelőnek ítélt kötelezettségvállalásokat kötelezővé nyilvánító határozatok elfogadása révén az EK‑Szerződésben foglalt versenyszabályok hatékony alkalmazásának biztosítása, annak érdekében, hogy a jogsértés hivatalos megállapítása révén történő intézkedés helyett gyors megoldást kínáljon a Bizottság által érzékelt, versennyel kapcsolatos problémákra. Konkrétabban, az említett rendelet 9. cikkének hátterében pergazdaságossági megfontolások állnak, amely cikk lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy a Bizottság említett aggályainak eloszlatására szerintük legmegfelelőbbnek és leginkább helyénvalónak tűnő megoldásokat felkínálva teljes körűen részt vegyenek az eljárásban.
36 Amint arra rámutattak a felek, illetve a főtanácsnok is rámutatott indítványának 42. pontjában, jóllehet az 1/2003 rendelet 7. cikkével ellentétben annak 9. cikke nem utal kifejezetten az arányosság fogalmára, ennek ellenére az arányosság elve az uniós jog alapelveként az uniós intézmények valamennyi jogi aktusa tekintetében a jogszerűség kritériumának minősül, beleértve azon határozatokat is, amelyeket a Bizottság versenyhatósági minőségében fogad el.
37 Ebből adódóan a Bizottság intézkedéseinek vizsgálata során – legyen szó az 1/2003 rendelet 7. cikke vagy 9. cikke alapján történő intézkedésről – mindig felmerül egyrészt az ezen elv tiszteletben tartásával összefüggő kötelezettségek terjedelmére és pontos határaira vonatkozó kérdés, másrészt pedig a bírósági felülvizsgálat gyakorlásának határaira vonatkozó kérdés.
38 Tehát az 1/2003 rendelet 7. és 9. cikkében előírt mechanizmusok egyedi jellemzői és az e rendelet által e két rendelkezés tekintetében kínált intézkedési eszközök különbözőek, ami azt jelenti, hogy az arányosság elve tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozóan a Bizottságra háruló kötelezettség terjedelme és tartalma eltérő aszerint, hogy azt e cikkek egyikének vagy másikának keretében vizsgáljuk.
39 Az 1/2003 rendelet 7. cikke kifejezetten megállapítja, hogy a hatálya alá tartozó helyzetekben az arányosság elve alkalmazásának mekkora a hatóköre és a terjedelme. Az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis a Bizottság az érintett vállalkozások számára az elkövetett jogsértéssel arányos, a jogsértés tényleges megszüntetéséhez szükséges mértékű, szerkezeti vagy magatartásra vonatkozó korrekciós intézkedéseket írhat elő.
40 Viszont e rendelet 9. cikke csak arról rendelkezik, hogy az e rendelkezés alapján folytatott eljárás keretében – amint az az említett rendelet (13) preambulumbekezdéséből kiderül – a Bizottságot nem terheli az a kötelezettség, hogy minősítse, illetve megállapítsa a jogsértést, mivel szerepe arra korlátozódik, hogy az előzetes értékelése során megfogalmazott problémák tükrében és az általa elérendő célokra tekintettel vizsgálja meg és adott esetben fogadja el az érintett vállalkozások által felkínált kötelezettségvállalásokat.
41 Az 1/2003 rendelet 9. cikkének keretében az arányosság elvének a Bizottság általi alkalmazása arra korlátozódik, hogy meggyőződjön arról, hogy a kérdéses kötelezettségvállalások eloszlatják azon aggályokat, amelyeket az érintett vállalkozásokkal közölt, valamint arról, hogy e vállalkozások nem ajánlottak fel az ezen aggályok eloszlatására ugyanúgy alkalmas, kevésbé terhes kötelezettségvállalásokat. Ugyanakkor ennek vizsgálata során a Bizottságnak figyelembe kell vennie a harmadik felek érdekeit.
42 A bírósági felülvizsgálat pedig kizárólag annak vizsgálatára irányul, hogy a Bizottság mérlegelése nyilvánvalóan hibás‑e.
43 Márpedig a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság abból a tézisből indul ki, amely szerint az arányosság elvének alkalmazása mind az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján hozott határozatok tekintetében, mind pedig e rendelet 9. cikke alapján elfogadott határozatok tekintetében azonos hatásokat gyakorol.
44 A megtámadott ítélet 101. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította különösen, hogy az 1/2003 rendelet rendszerével volna ellentétes, ha valamely, ugyanezen rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján hozott határozatot, amelyet a megállapított jogsértéshez képest aránytalannak kellene tekinteni, az ugyanezen rendelet 9. cikkének (1) bekezdése szerinti eljáráshoz folyamodva el lehetne fogadni kötelezővé nyilvánított kötelezettségvállalás formájában.
45 Ez a megállapítás téves.
46 Az 1/2003 rendelet e két rendelkezése ugyanis – amint az ezen ítélet 38. pontjában is megállapítást nyert – két különböző célra irányul, az egyik a megállapított jogsértés megszüntetése, a másik pedig a Bizottság előzetes értékeléséből eredő aggályainak eloszlatása.
47 Ezért semmi nem indokolja, hogy azon intézkedés, amelyet az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján esetlegesen előírhatnának, hivatkozásként szolgáljon az e rendelet 9. cikkének alkalmazásával elfogadott kötelezettségvállalások terjedelmének megítélése céljából, és semmi nem indokolja, hogy az említett intézkedésen túllépő bármely más lépést automatikusan aránytalannak kelljen tekinteni. Ennek megfelelően, még ha az e két rendelkezés alapján elfogadott határozatoknak valóban mindegyikére alkalmazni kell is az arányosság elvét, azonban ezen elv alkalmazása attól függően eltérő lesz, hogy az egyik vagy a másik rendelkezésről van‑e szó.
48 Azon vállalkozások, amelyek az 1/2003 rendelet 9. cikke alapján kötelezettségvállalást ajánlanak fel, tudatosan elfogadják, hogy engedményeik meghaladhatják azt, amit maga a Bizottság követelhetne meg tőlük egy, az e rendelet 7. cikkének megfelelően, alapos vizsgálatot követően elfogadandó határozatban. Viszont az e vállalkozásokkal szemben a Szerződés megsértése miatt indult eljárás befejezése lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a versenyjog megsértésének megállapítását és a bírság esetleges kiszabását.
49 Ezenkívül az a tény, hogy a valamely vállalkozás által felajánlott önálló kötelezettségvállalásokat a Bizottság kötelezővé nyilvánította, nem jelenti azt, hogy más vállalkozásoknak ne lenne lehetőségük e vállalkozással való kapcsolatukban esetleges jogaikat megvédeni.
50 Ezért arra a következtetésre kell jutni, hogy a Bizottság megalapozottan állítja azt, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben tévesen állapította meg, hogy az arányosság elvének alkalmazását az 1/2003 rendelet 9. cikke alapján elfogadott határozatok esetében ahhoz viszonyítva kell megítélni, ahogyan azt az e rendelet 7. cikke alapján hozott határozatok vizsgálata során megítélik, annak ellenére, hogy e két rendelkezés különböző logikára épül.
Az első jogalap második részéről, amely az arányosság elvének az Elsőfokú Bíróság általi téves alkalmazásán alapul
– A felek érvei
51 Első jogalapjának második részében a Bizottság többek között az Elsőfokú Bíróság azon értékelését vitatja, amely szerint mivel a felajánlott közös kötelezettségvállalások elegendőek voltak aggályainak eloszlatására, a Bizottságnak el kellett volna azokat fogadnia. A Bizottság felrója az Elsőfokú Bíróságnak, hogy beavatkozik az őt az érintett témában megillető mérlegelési jogkörbe.
52 A Bizottság különösen azt állítja, hogy a megtámadott ítélet nem vette figyelembe az 1/2003 rendelet 27. cikkének (4) bekezdése alapján folytatott nyilvános konzultáció során benyújtott észrevételeket, amelyekből egyértelműen kitűnt, hogy a különböző érdekelt harmadik felek véleménye szerint a közös kötelezettségvállalások és a felajánlott 275 millió USD értékhatár, nem elegendőek az említett 27. cikk (4) bekezdése szerinti közleményben megfogalmazott, versennyel kapcsolatos aggályok eloszlatására, és hogy e kötelezettségvállalások a De Beers piacellenőrző szerepét megerősítenék. Két, harmadik felek által megfogalmazott észrevétel különösen azt fejtegette, hogy a jelentős mennyiségű gyémántra vonatkozó folyamatos vásárlások milyen módon tennék lehetővé a De Beers számára, hogy a saját termelését meghaladó mértékű piacirányító szerepet megőrizze.
53 A Bizottság kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 136. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a nyilvános konzultáció negatív eredményei ellenére a közös kötelezettségvállalások elegendőek a Bizottság aggályainak eloszlatására. Az említett konzultáció eredményei alapján az Elsőfokú Bíróságnak azt kellett volna megállapítania, hogy viszonylag összetett témáról van szó, amelyben a Bizottság széles vagy legalábbis bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik.
54 Egyébiránt a Bizottság előadja, hogy komoly nehézséget okozott számára olyan eladási értékhatár megállapítása, amely alkalmas a versennyel kapcsolatos aggályainak eloszlatására, mivel a nyilvános konzultáció túlnyomóan negatív eredményeket hozott. Szerinte ez az összetettség különösen azzal magyarázható, hogy bármilyen értékhatárra hatással vannak a piaci feltételektől függő éves hullámzások. Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 125. pontjában úgy vélte, hogy a Bizottság elismerte, hogy nem végzett semmilyen összetett gazdasági elemzést, majd pedig ezen ítélet 126. pontjában az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy mindenesetre az említett nehézség nem létezett.
55 A Bizottság úgy ítéli meg, hogy érveit jelentősen elferdítették. Az ügy irataiból szerinte nyilvánvalóan kiderül, hogy ő soha nem sugallta azt, hogy semmit nem tett a releváns mennyiségi értékhatár mérlegelése érdekében. A Bizottság azt fejtette ki, hogy miután elvégezte a gazdasági elemzést, nem volt abban a helyzetben, hogy meghatározza azt a pontos eladási szintet, amely bizonyossággal minden, versennyel kapcsolatos aggályát eloszlatta volna. Ezért tehát elfogadott egy olyan kötelezettségvállalást, amellyel időt nyerhetett egy összetett vizsgálatig.
56 Az Alrosa a maga részéről kifogásolja, hogy a Bizottság túl pragmatikus módon járt el, lévén, hogy más megoldásoknak – nevezetesen például az Alrosa De Beers részére történő eladásait korlátozó, megállapodás szerinti felső határ rögzítésének – számításba vétele késleltette volna az eljárást. Az Alrosa szerint a Bizottság álláspontja egyrészt arra enged következtetni, hogy az ügy kezelése sürgősséggel történt, és a Bizottságnak nem volt elegendő ideje eldönteni azt, hogy az Alrosa által javasolt más megoldások közül valamelyik alkalmas‑e aggályainak eloszlatására, másrészt pedig arra, hogy a javasolt intézkedések bonyolultak és nehezen elemezhetőek voltak. Márpedig ez nem így volt.
57 Az Alrosa előadja, hogy a De Beers részére történő gyémánteladás teljes és állandó tilalma helyett más megoldásként a De Beers részére történő eladásainak fokozatos csökkentését, majd ezután a Bizottsággal közösen elfogadandó éves összeg mértékéig történő korlátozását ajánlotta fel. Ezenkívül az Alrosa azt is javasolta, hogy legalább arra engedélyt kapjon, hogy árverés keretében a legjobb ajánlatot tevőnek – beleértve a De Beerset is – adjon el nyersgyémántot, ám ezt a javaslatot a Bizottság elutasította.
58 Továbbá az Alrosa szerint a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság azt sem sugallja, hogy a Bizottság a szóba jöhető megoldások mérlegelése során köteles lenne tudományos pontossággal eljárni. Éppen ellenkezőleg, az Elsőfokú Bíróság kifejezetten elismeri, hogy a Bizottság számára az arányosság elvének alkalmazása terén bizonyos mérlegelési jogkört kell biztosítani, anélkül azonban, hogy korlátlan mérlegelési jogot kapna, ami harmadik felekre nézve negatív következményekkel járna.
– A Bíróság álláspontja
59 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a közös kötelezettségvállalásokat azután vizsgálta meg, hogy felhívta a harmadik feleket észrevételeik benyújtására, és hogy megállapította e nyilvános konzultáció eredményeinek negatív jellegét. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy ezek a kötelezettségvállalások nem voltak elegendőek.
60 Ahhoz, hogy a Bizottság kifogására válaszolni lehessen, és meg lehessen ítélni, hogy az Elsőfokú Bíróság – amint a Bizottság állítja – valóban megsértette‑e ez utóbbinak a kötelezettségvállalások 1/2003 rendelet 9. cikke alapján történő elfogadását illetően meglévő mérlegelési jogkörét, először is meg kell határozni e mérlegelési jogkör terjedelmét.
61 Tekintve, hogy a Bizottság nem köteles maga keresni a számára felajánlott kötelezettségvállalásoknál kevésbé szigorú vagy mérsékeltebb megoldásokat – amint az a jelen ítélet 40. és 41. pontjában megállapítást nyert –, ezért a jelen esetben a Bizottságot a kötelezettségvállalások arányossága tekintetében egyedül az a kötelezettség terheli, hogy meggyőződjön arról, hogy az EK 81. cikk alapján indított eljárásban előterjesztett közös kötelezettségvállalások elegendőek‑e azon aggályok eloszlatásához, amelyeket az EK 82. cikk alapján indult eljárás keretében fogalmazott meg.
62 Amint arra a főtanácsnok indítványának 80. pontjában rámutatott, a Bizottság a piacon végzett vizsgálata eredményeinek ismeretében arra a következtetésre jutott, hogy a közös kötelezettségvállalások nem voltak alkalmasak az általa érzékelt, versennyel kapcsolatos problémák megoldására.
63 Az Elsőfokú Bíróság csak akkor mondhatta volna ki, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, ha megállapította volna, hogy a Bizottság említett következtetése – a saját maga által felállított tényállásra tekintettel – kétséget kizáróan megalapozatlan volt.
64 Az Elsőfokú Bíróság azonban ilyen megállapítást nem tett.
65 Viszont a megtámadott ítélet 128. és 129. pontjában, valamint 137‑153. pontjában az Elsőfokú Bíróság megvizsgált más, az arányosság elvének alkalmazása céljából kevésbé terhes megoldásokat, köztük a közös kötelezettségvállalások esetleges kiigazításait.
66 Az említett ítélet 129‑136. pontjában az Elsőfokú Bíróság kifejtette a közös kötelezettségvállalásoknak a Bizottság által érzékelt, versennyel kapcsolatos problémák kiküszöbölésére való alkalmasságára vonatkozó eltérő értékelését, mielőtt az említett ítélet 154. pontjában megállapította, hogy a jelen esetben léteztek a vállalkozásokra nézve az ügyletek teljes megtiltásánál kevésbé terhes alternatív megoldások.
67 Ezzel az Elsőfokú Bíróság maga értékelte az összetett gazdasági körülményeket, és ily módon a Bizottság értékelését saját értékelésével helyettesítette, ezáltal pedig ahelyett, hogy a Bizottság értékelésének jogszerűségét vizsgálta volna fellül, a Bizottság mérlegelési jogkörébe avatkozott be.
68 Az Elsőfokú Bíróság által ily módon elkövetett hiba már önmagában is indokolja a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.
69 Következésképpen a Bizottság által az első jogalap második részének alátámasztása végett felhozott többi érvet nem szükséges megvizsgálni.
A meghallgatáshoz való jognak az Elsőfokú Bíróság általi téves értelmezésére és téves alkalmazására alapított, második jogalapról
Az elfogadhatóságról
70 Az Alrosa úgy ítéli meg, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a védelemhez való jog megítélése során folytatott téves jogalkalmazására vonatkozóan a Bizottság által megfogalmazott érvek hatástalanok, hiszen a megtámadott ítélet tárgyhoz szorosan nem tartozó indokolása ellen irányulnak.
71 Az Alrosa ezen érvelését el kell utasítani. Még ha az Elsőfokú Bíróság az érvelés e részét szükségtelenül fejtette is ki, az a megtámadott ítéletnek – amint a főtanácsnok is rámutatott indítványának 135. pontjában – olyan önálló pillére, amelyen a vitatott határozat megsemmisítése alapul, amint az ezen ítélet 204. pontjából egyértelműen kiderül. Következésképpen az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint a Bíróság eleve elutasítja az Elsőfokú Bíróság ítéletének a tárgyhoz szorosan nem tartozó indokolása ellen irányuló kifogásokat, mivel azok nem vezethetnek az ítélet hatályon kívül helyezéséhez, a szóban forgó jogalap esetében nem alkalmazható.
Az ügy érdeméről
72 Második jogalapja keretében a Bizottság négy kifogást terjeszt elő:
– hiányzik az Elsőfokú Bíróság azon megállapításának indokolása, amely szerint az Alrosa meghallgatáshoz való joga sérült;
– az Elsőfokú Bíróság túllépte a kereseti kérelem korlátait, és megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot;
– az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte az Alrosa meghallgatáshoz való jogának terjedelmét;
– az Elsőfokú Bíróság jogalkalmazása téves volt, amikor úgy ítélte meg, hogy az Alrosának a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított jogalapja megalapozott volt, miközben nem nyert egyértelmű megállapítást az, hogy ennek az állítólagos jogsértésnek hatása volt a jogvita eldöntésére.
73 Mindenekelőtt a Bizottság azon érveit kell megvizsgálni, amelyek az Alrosa meghallgatáshoz való joga terjedelmének az Elsőfokú Bíróság általi megítélésére vonatkoznak.
– A felek érvei
74 A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a harmadik felek által a piaci konzultáció keretében megfogalmazott észrevételek összefoglalójának a 2005. október 27‑i találkozón történő rendelkezésre bocsátása lehetővé tette az Alrosát megillető védelemhez való jog biztosítását. A Bizottság szerint neki nem kötelezettsége, hogy a De Beers önálló kötelezettségvállalásainak és a harmadik felek észrevételeinek a véleményezésére lehetőséget adjon az Alrosának, hiszen egyértelműen közölte, hogy elutasítja a közös kötelezettségvállalásokat, amely lépésre teljességgel joga volt, hiszen semmilyen kötelezettségvállalási ajánlat nem kötötte. A Bizottság hangsúlyozza, hogy joga van a kötelezettségvállalási ajánlatokat bármikor elutasítani.
75 Ezenkívül a Bizottság szerint soha nem merült fel az Alrosa részéről az egyedüli, egyoldalú kötelezettségvállalás, hiszen a Bizottság csak két külön vizsgálatot indított, az egyiket egyedül a De Beers ellen az EK 82. cikk alapján, a másikat pedig a De Beers és az Alrosa ellen az EK 81. cikk alapján. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy mivel a 2005. október 27‑i találkozót követően egyedül a De Beers ajánlott fel egyoldalú kötelezettségvállalásokat, eloszlatva ezáltal az EK 82. cikkel összefüggő aggályokat, semmilyen ok nem volt az Alrosának a De Beersszel folytatott tárgyalásokba történő bevonására, sem az utóbbi által tett kötelezettségvállalási ajánlat másolatának az Alrosa rendelkezésére bocsátására, amit ennek ellenére a Bizottság megtett, lehetővé téve ezáltal az Alrosának, hogy észrevételeit közölje a Bizottsággal.
76 A Bizottság hangsúlyozza, hogy a közös kötelezettségvállalások elutasítása sem keresettel megtámadható jogi aktusnak, sem bizottsági határozatnak nem minősül, és még csak olyan intézkedésnek sem, amely valamely fél jogi helyzetére hatást gyakorolhat. A jogsértési eljárásban – amely eljárás az Alrosa tekintetében kizárólag az EK 81. cikk alapján indult – érintett egyik félnek sincs joga ahhoz, hogy kötelezettségvállalási ajánlatát elfogadják vagy elutasítsák, mégpedig sajátos okokból. A Bizottság szerint a más felek által előterjesztett kötelezettségvállalási ajánlatok véleményezéséhez való jog sem létezik.
77 Ezenkívül a Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság abból a feltevésből indul ki, miszerint az Alrosa számára el kellett volna ismerni az eljárás egészére nézve, az 1/2003 rendelet szerinti „érintett vállalkozás” részére biztosított jogokat.
78 Márpedig magából az 1/2003 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének és 9. cikke (1) bekezdésének megfogalmazásából is egyértelműen kiderül, hogy az „érintett vállalkozás” fogalma azon vállalkozásokra utal, amelyek az EK 81. cikk, illetve az EK 82. cikk rendelkezései szerinti jogsértést követtek el, vagy amelyekkel szemben a Bizottság az említett jogsértéssel kapcsolatos aggályokra alapított határozatot kíván elfogadni. Ha egy társaság egy erőfölényével visszaélő vállalkozással megállapodást köt, ettől nem minősül sem az EK 82. cikk értelmében a jogsértés „társelkövetőjének”, sem pedig e cikk értelmében „érintett vállalkozásnak”.
79 Így tehát a Bizottság szerint az „érintett vállalkozások” jogállása és az „érdekelt harmadik felek” jogállása közötti határozott különbségből következik, hogy az EK 81. cikk és az EK 82. cikk alapján indított eljárások közötti „szoros kapcsolattól” még nem válik az érdekelt harmadik fél „érintett vállalkozássá”. A Bizottság tehát úgy ítéli meg, hogy még ha az Alrosának mint érdekelt harmadik félnek joga is volt véleményezni a De Beers önálló kötelezettségvállalási ajánlatát, nem volt joga elhalasztatni az e kötelezettségvállalásokra vonatkozó döntést addig, amíg a közös kötelezettségvállalások elutasítása tárgyában megfogalmazza észrevételeit.
80 Ha feltételezzük az EK 81. cikk és az EK 82. cikk alapján indított eljárások közötti állítólagos szoros kapcsolat figyelembevételét, vagy ha még akár azt is feltételezzük, hogy csak „egyetlen eljárás” létezett, e körülmények nem lennének elegendőek az Alrosát megillető eljárási jogok hatályának kiterjesztéséhez. Még az 1/2003 rendelet 9. cikke alapján indított eljárásban „érintett vállalkozásoknak” sincs joguk ahhoz, hogy kötelezettségvállalásuk kötelezővé nyilvánítását kérjék.
81 Az Alrosa e tekintetben azzal érvel, hogy az általa felhozott és az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 194. és 196. pontjában elfogadott alapvető érv azon alapult, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem tilthatta meg számára véglegesen és teljes mértékben a De Beers részére történő gyémánteladást, mivel e határozat joghatása ugyanaz, mint egy, az 1/2003 rendelet 7. cikke értelmében hozott határozaté, anélkül hogy a szóban forgó határozatot eredményező eljárás bármely szakaszában lehetővé tette volna számára meghallgatását.
82 Az Alrosa előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság által az EK 81. cikk, illetőleg az EK 82. cikk alapján folytatott eljárásokat mind a Bizottság, mind pedig ő maga és a De Beers lényegében egy eljárásként kezelte. Az Alrosa szerint világos, hogy a Bizottság nem két külön eljárást indított, hanem egyetlen integrált eljárást, amely egyetlen tényállásra vonatkozott, továbbá amely vele és a De Beersszel szemben az EK 81. cikken alapult, egyedül a De Beersszel szemben pedig az EK 82. cikken alapult.
83 Az Alrosa úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság a Bizottság érvét azon egyetlen indokra hivatkozva is elutasíthatta volna, hogy a De Beers részére történő gyémánteladás teljes és állandó tilalmát eredményező vitatott határozat esetében szükséges lett volna, hogy az Alrosa az ilyen típusú határozatok címzettjét megillető valamennyi joggal rendelkezzen.
84 Az Alrosa azzal érvel, hogy ha feltételezzük, hogy őt olyan egyszerű harmadik félnek lehetett tekinteni, amelyet a vitatott határozat „közvetlenül” és „hátrányosan” érint, a Bizottságnak ennek ellenére közölnie kellett volna vele a közös kötelezettségvállalások elutasításának indokait, és lehetővé kellett volna tennie számára, hogy az ezen elutasítással kapcsolatos álláspontját, valamint a De Beers részére történő gyémánteladás teljes és állandó tilalmát eredményező egyoldalú ajánlattal kapcsolatos álláspontját közölhesse.
– A Bíróság álláspontja
85 A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság azon előfeltevésből indul ki, miszerint a jelen ügy körülményei között, tekintettel különösen arra a tényre, hogy a Bizottság által az EK 81. cikk, illetőleg az EK 82. cikk alapján folytatott eljárásokat mind a Bizottság, mind az Alrosa és a De Beers lényegében egy eljárásként kezelte, az Alrosa számára el kellett volna ismerni az 1/2003 rendelet értelmében az „érintett vállalkozás” részére biztosított jogokat, noha szigorúan véve az Alrosának nem volt „érintett vállalkozási” jogállása az EK 82. cikk szerinti eljárásban.
86 Miután a megtámadott ítélet 195. pontjában az Elsőfokú Bíróság elismerte, hogy a Bizottságnak természetesen jogában áll a harmadik felek észrevételeinek kézhezvétele után úgy ítélni meg, hogy a közös kötelezettségvállalások nem oszlatják el az előzetes értékelésében megfogalmazott aggályokat, az említett ítélet 196. pontjában ugyanakkor kimondta, hogy a meghallgatáshoz való jog megköveteli, hogy a jelenlegihez hasonló esetben egyrészt a kötelezettségvállalást felajánló vállalkozásokat tájékoztassák azokról a lényeges tényekről, amelyek alapján a Bizottság új kötelezettségvállalásokat követel meg, másrészt e vállalkozások véleményt nyilváníthassanak erre vonatkozóan. Márpedig a jelen esetben az Alrosa csupán kivonatos információkat kapott a Bizottságnak a harmadik felek észrevételeiből levont következtetéseire vonatkozóan. Különösen, a 2005. október 27‑i találkozón az Alrosa egy összefoglalót kapott a harmadik felek észrevételeiről, és tájékoztatták azon kötelezettségvállalások tartalmáról, amelyeket a Bizottság a harmadik felekkel folytatott, negatív eredménnyel zárult konzultációt követően a felektől várt: nevezetesen a 2009‑es évtől minden kapcsolat megszüntetését és ennek alapján új kötelezettségvállalás felajánlását.
87 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 201. pontjában megállapította, hogy az Alrosa a De Beers önálló kötelezettségvállalásaival kapcsolatban a meghallgatáshoz való jogát nem gyakorolhatta teljes egészében, hiszen a harmadik felek észrevételeit a De Beers önálló kötelezettségvállalásainak kivonatával egyidejűleg továbbították részére, így lehetetlenné tették számára, hogy arra érdemben válaszolhasson, és a De Beersszel együtt újabb közös kötelezettségvállalásokat ajánljon fel.
88 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a jelen esetben a Bizottság két eljárást indított, az egyiket a De Beers és az Alrosa nyersgyémántpiaci magatartásával kapcsolatban az EK 81. cikk alapján, a másikat pedig a De Beers által egyoldalúan folytatott gyakorlattal kapcsolatban az EK 82. cikk alapján. E két eljárás keretében külön‑külön kifogásközlést kapott a De Beers, illetőleg az Alrosa. Következésképpen az Alrosa csak az EK 81. cikk alapján indított eljárásban rendelkezhetett volna „érintett vállalkozási” jogállással, amely eljárásban nem született határozat. E körülmények között az Alrosa nem hivatkozhat olyan eljárási jogokra, amelyek kizárólag az önálló kötelezettségvállalásokra vonatkozó eljárás feleit illetik meg, mivel ilyen kötelezettségvállalásokat a De Beers ajánlott fel a COMP/E‑2/38.381. hivatkozási számú, az EK 82. cikk alkalmazására irányuló közigazgatási eljárásban, amelynek befejezése a vitatott határozattal történt.
89 Ugyanis, amint azt a főtanácsnok is kifejtette indítványának 176. és 177. pontjában, az Alrosa számára csak akkor kellene elismerni az EK 82. cikk alapján indított eljárásban az érintett vállalkozást megillető jogokat, ha bizonyítani lehetne, hogy a Bizottság egyetlen tényállás alapján objektív ok nélkül indított két külön eljárást. Az Elsőfokú Bíróság azonban a jelen esetben nem állapított meg ilyen hatáskörrel való visszaélést a Bizottság részéről, és egyébként nem is volt alapja ilyen megállapításának. Ugyanis a Bizottság objektíve megalapozottan indított két külön közigazgatási eljárást, hiszen ezen eljárások külön anyagi jogi jogalapon indultak, nevezetesen egyrészt az EK 81. cikk, másrészt az EK 82. cikk alapján. Az EK 82. cikk alapján folytatott eljárást illetően csak a De Beers – mint a piacon állítólagosan erőfölényben lévő vállalkozás – lehetett a Bizottság kifogásközlésének és ezen eljárást befejező határozatának címzettje.
90 Ezzel együtt az a harmadik fél vállalkozás, amely úgy véli, hogy az 1/2003 rendelet 7. vagy 9. cikke alapján elfogadott határozat őt érinti, megteheti, hogy e határozattal szemben kereset útján szerez érvényt jogainak. Ebből azonban nem következik, hogy az ilyen vállalkozás – így a jelen esetben az Alrosa – az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése szerinti „érintett féllé” válik.
91 Amint arra indítványának 175. pontjában a főtanácsnok is rámutatott, az EK 82. cikk alkalmazására irányuló eljárás keretében, amelyet a vitatott határozat zárt le, az Alrosa csak az érdekelt harmadik fél korlátozottabb jogaival rendelkezett.
92 Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy érvelését az Elsőfokú Bíróság hibás tézisre alapítja, amely szerint a Bizottság köteles volt indokolt magyarázatot adni az Alrosának arra, hogy a harmadik felek észrevételei nyomán miért változtatta meg álláspontját a közös kötelezettségvállalások megfelelőségét illetően, hogy ezzel lehetővé tegye az Alrosa számára, hogy a De Beersszel együtt újabb közös kötelezettségvállalásokat ajánljon fel.
93 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság egyrészt a megtámadott ítélet 196. pontjában azt állapította meg, hogy az Alrosa csupán kivonatos információkat kapott a Bizottságnak a harmadik felek észrevételeiből levont következtetéseire vonatkozóan, másrészt az említett ítélet 201. pontjában azt mondta ki, hogy az Alrosa a harmadik felek észrevételeinek nem bizalmas változatát csak késve és a De Beers önálló kötelezettségvállalásainak kivonatával egyidejűleg kapta meg, ami lehetetlenné tette számára, hogy arra érdemben válaszolhasson, és a De Beersszel együtt újabb közös kötelezettségvállalásokat ajánljon fel.
94 Márpedig rá kell mutatni arra, hogy a De Beers önálló kötelezettségvállalásainak a Bizottság által történő elfogadása e tekintetben nem függött sem az Alrosa, sem bármely más vállalkozás álláspontjától. Az 1/2003 rendelet 9. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik arra, hogy a kötelezettségvállalási ajánlatot kötelezővé nyilvánítsa vagy elutasítsa.
95 A fentiek alapján a fellebbezés második jogalapja szintén megalapozott, mivel egyrészt az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte az 1/2003 rendelet szerinti „érintett vállalkozás” fogalmát, amikor az önálló kötelezettségvállalásokra vonatkozó eljárás keretében az Alrosa jogállását a De Beers jogállásához hasonlította, másrészt pedig az Elsőfokú Bíróság abból a hibás tézisből indult ki, amely szerint a Bizottság köteles volt a közös kötelezettségvállalások elutasítását indokolni, és az Alrosa számára felajánlani, hogy részére a De Beersszel együtt új közös kötelezettségvállalásokat nyújtson be.
96 A Bizottság által a második jogalapja keretében előterjesztett többi érvet tehát nem szükséges elemezni.
97 Következésképpen a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.
Az elsőfokú keresetről
98 Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése alapján, az Elsőfokú Bíróság határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, ha a per állása megengedi.
99 Mivel a per állása megengedi, érdemben dönteni kell az Alrosának a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetéről.
100 Az Alrosa az Elsőfokú Bíróság előtti keresete alátámasztására három jogalapot terjesztett elő, amelyek közül az első a meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul, a második az 1/2003 rendelet 9. cikkének – amely értelmében az érintett vállalkozás számára tilos olyan kötelezettségvállalást előírni, különösen határozatlan időre, amelyet e vállalkozás nem önként vállalt – a vitatott határozattal történő megsértésén alapul, a harmadik pedig a kötelezővé nyilvánított kötelezettségvállalásoknak az említett rendelet 9. cikkét, az EK 82. cikket, a szerződési szabadságot és az arányosság elvét sértő túlzott mértékén alapul.
A felek érvei
101 Először is az Alrosa előadja, hogy a vitatott határozat sérti a meghallgatáshoz való jogot, amely az uniós jognak a Bíróság által többször elismert egyik alapelve, és amely a versenyjogi ügyek tekintetében egyaránt magában foglalja azt, hogy a Bizottság köteles kifogásait az érintett vállalkozás tudomására hozni, valamint azt, hogy az érintett vállalkozásnak joga van azokra válaszolni. Márpedig a Bizottság, miután megkapta a harmadik felek észrevételeit, nem fogalmazott meg „említésre méltó új aggályokat”. A Bizottság következtetéseinek módosítását tehát csak a Versenyügyi Főigazgatóság által végzett saját „megfelelő elemzése” magyarázhatja, amelyet követően a Bizottság nem tette lehetővé az Alrosa számára, hogy a meghallgatáshoz való joggal éljen.
102 Az a tény, hogy az Alrosa az EK 82. cikk alapján indított eljárásban hivatalosan nem volt fél, nem jelenti azt, hogy ne illette volna meg a meghallgatáshoz való jog, hiszen az említett főigazgatóság egy 2006. február 8‑án kelt levélben elismerte, hogy „rendkívüli körülmények” indokolják, hogy az Alrosát mint közvetlenül és személyében érintett vállalkozást meghallgassák.
103 Erre a Bizottság azt a választ adja, hogy az Alrosa nem volt fél a kérdéses eljárásban, majd felteszi a kérdést, hogy az Alrosa milyen jogi alapon állítja, hogy megilleti őt a meghallgatáshoz való jog.
104 Az említett 2006. február 8‑i levelet illetően a Bizottság úgy véli, hogy az EK 82. cikk alapján indított eljárásban a meghallgatáshoz való jog, amelyre az Alrosa hivatkozik és amelyet e levélben a meghallgatási tisztviselő is elismert, más terjedelmű volt, mint az a jog, amellyel a Bizottság vizsgálatának tárgyát képező vállalkozások rendelkeznek.
105 Bár az Alrosa az eljárásban különleges pozíciót foglalt el, a Bizottság megítélése szerint mivel csak érdekelt harmadik fél minőségében vett részt, a meghallgatáshoz való jog az ő esetében arra korlátozódott, hogy észrevételeket tehetett, amire az eljárás több szakaszában is lehetőséget kapott. A Bizottság azt állítja, hogy az Alrosa tehát teljes mértékben élt a meghallgatáshoz való joggal.
106 Másodszor az Alrosa azzal érvel, hogy a vitatott határozat sérti az 1/2003 rendelet 9. cikkét, amely szerinte a Bizottságot nem önálló kötelezettségvállalások, hanem kizárólag közös kötelezettségvállalások elfogadására jogosítja fel. Továbbá e 9. cikket úgy kell értelmezni, hogy a kötelezettségvállalásokat kötelezővé nyilvánító határozat csak határozott időtartamra fogadható el.
107 A Bizottság előadja, hogy az „érintett vállalkozások” kifejezés nem jelenti azt, hogy csak olyan közös kötelezettségvállalást lehet felajánlani, amelyet a kötelezettségvállalás által érintett vagy potenciálisan érintett vállalkozások összessége nyújtott be. Az ilyen értelmezés azt feltételezné, hogy a szóban forgó megállapodásban részes valamennyi vállalkozásnak, még ha nem is érinti az EK 82. cikk alapján indított eljárás, formálisan kötelezettségvállalásokat kellene benyújtania, és az említett 9. cikk értelmében hozott határozatban címzettként kellene szerepelnie. Márpedig a Bizottság szerint, mivel az EK 82. cikk alapján indított eljárás csak a De Beers állítólagos erőfölénnyel való visszaélésére vonatkozott, egyedül e vállalkozásnak kellett kötelezettségvállalást felajánlania, és egyedül e vállalkozásnak kellett az ugyanazon 9. cikk értelmében hozott határozat címzettjének lennie.
108 Ami a Bizottság azon állítólagos kötelezettségét illeti, hogy kötelezettségvállalást csak határozott időtartamra fogadjon el, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ez az állítás az 1/2003 rendelet 9. cikkének téves értelmezésén alapul. Az a tény, hogy a Bizottság kötelezettségvállalást jóváhagyó határozata „[el]fogadható” határozott időre, nem kötelezheti ezen intézményt arra, hogy az említett határozatot határozott időre fogadja el.
109 Harmadszor az Alrosa azt állítja, hogy az arra vonatkozó tilalom, hogy a De Beers tőle nyersgyémántot vásároljon, sérti az EK 82. cikket és az 1/2003 rendelet 9. cikkét azzal, hogy abszolút és potenciálisan határozatlan időre szóló tilalmat ír elő az érintett szerződő felek számára, ami a jelen esetben nem igazolt. A vitatott határozat ily módon sérti a szerződési szabadság alapelvét.
110 Ezenkívül a Bizottságnak az EK 82. cikk alapján a versennyel kapcsolatban felmerülő aggályai eloszlatásához nincs szükség abszolút tilalomra. Az Alrosa azt állítja, hogy ennyiben a vitatott határozat sérti az arányosság elvét.
111 A Bizottság azzal érvel, hogy a szerződési szabadságot különösen az EK 81. és az EK 82. cikk korlátozza.
112 A Bizottság azt az érvet nem vitatja, hogy az arányosság elve a harmadik felekre gyakorolt hatás elemzésére is kiterjed, de fenntartja, hogy ő kellőképpen figyelembe vette az Alrosa jogos üzleti érdekeit.
113 A Bizottság előadja, hogy elsődleges feladata az volt, hogy meggyőződjön arról, hogy a De Beers önálló kötelezettségvállalásai elegendőek‑e versennyel kapcsolatos aggályainak eloszlatására. A Bizottság megítélése szerint a De Beers első ránézésre olyan kötelezettségvállalásokat tudott felajánlani, amelyek nem lépték túl az említett aggályok kellő eloszlatásához szükséges mértéket. A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy ő semmiképpen nem volt köteles a De Beers által ténylegesen felajánlott kötelezettségvállalásokat meghaladó, vagy akár azokat el nem érő, másféle feltételezéseket megvizsgálni, mivel ténylegesen csak az előző kötelezettségvállalási ajánlattal való összehasonlításra volt szükség.
114 A Bizottság által végzett elemzésből kiderül, hogy a felajánlott közös kötelezettségvállalások nem oszlatták el megfelelő mértékben a Bizottság versennyel kapcsolatos aggályait. A Bizottság továbbá úgy véli, hogy e közös kötelezettségvállalásokat meghaladó kötelezettségvállalásokra volt szükség.
115 A Bizottság azon az állásponton van, hogy az Elsőfokú Bíróságnak nem az volt a feladata, hogy összetett gazdasági értékelésbe bocsátkozzon annak megállapítása céljából, hogy a felajánlott kötelezettségvállalások elegendőek voltak‑e a Bizottság versennyel kapcsolatos aggályainak eloszlatására, hanem az volt a feladata, hogy annak vizsgálatára szorítkozzon, hogy a vitatott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibában szenved‑e. Az ugyanis nem vitatott, hogy a Bizottság az érintett témakörben széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik.
116 A Bizottság emlékeztet arra, hogy mivel semmilyen más kötelezettségvállalási ajánlatot nem kapott, az egyetlen másik, számára felajánlott lehetőség az volt, hogy indítsa meg újra – adott esetben mind az Alrosával, mind a De Beersszel szemben – az 1/2003 rendelet 7. cikke szerinti határozat elfogadásához vezető eljárást, amely lehetőség aligha tekinthető a versennyel kapcsolatos aggályainak eloszlatása szempontjából megfelelőbb eszköznek.
117 A Bizottság ezért úgy véli, hogy a De Beersnek a vitatott határozattal kötelezővé nyilvánított önálló kötelezettségvállalásai megfelelőek és szükségesek voltak az említett aggályok eloszlatására, és az arányosság elvének állítólagos megsértése nem nyert bizonyítást.
A Bíróság álláspontja
118 A jelen ítélet 85–95. pontjában kifejtett megfontolásokból következik, hogy az első fokon előterjesztett első jogalap nem fogadható el.
119 Ugyanis az Alrosa által az említett jogalap keretében felhozott kifogások összessége azon az előfeltevésen alapszik, hogy az Alrosát az érdekelt harmadik felek számára szokásosan biztosított eljárási jogoknál szélesebb körű eljárási jogoknak kellett volna megilletnie. Márpedig ezt az előfeltevést ezen ítélet 91. pontja kifejezetten elutasította.
120 Az elsőfokon előterjesztett második és a harmadik jogalapot szintén el kell utasítani. Ugyanis a jelen ítéletben kifejtett megfontolások összességéből kitűnik, hogy a vitatott határozat elfogadása során a Bizottság jogalkalmazása nem volt téves, továbbá a Bizottság sem nyilvánvaló mérlegelési hibát nem követett el, sem az arányosság elvét nem sértette meg. Az Alrosának nem sikerült bizonyítania, hogy a De Beers által felajánlott és a Bizottság által kötelezővé nyilvánított önálló kötelezettségvállalások nyilvánvalóan túllépték a Bizottság előzetes értékelésében megfogalmazott aggályok eloszlatásához szükséges mértéket.
121 Következésképpen az Alrosa által a vitatott határozattal szemben előterjesztett jogalapok összességét és az Alrosa által az Elsőfokú Bíróság előtt indított keresetet el kell utasítani.
A költségekről
122 A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikke első bekezdésének megfelelően a Bíróság határoz a költségekről, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot.
123 Az eljárási szabályzat 69. cikke 2. §‑ának megfelelően – amely ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján alkalmazandó a fellebbezési eljárásban – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az Alrosa pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell mind a fellebbezés, mind az elsőfokú eljárás során felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑170/06. sz., Alrosa kontra Bizottság ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletét hatályon kívül helyezi.
2) A Bíróság az Alrosa Company Ltd‑nek az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához benyújtott keresetét elutasítja.
3) A Bíróság az Alrosa Company Ltd‑t kötelezi mind a fellebbezés, mind az elsőfokú eljárás során felmerült költségek viselésére.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: angol.