1

1996. április 1-jén a Kirkbi A/S, amelynek jogutódja a felperes, a Lego Juris A/S lett, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL L 11., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) alapján védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).

2

A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi, piros színű térbeli megjelölés volt:

3

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 9. és 28. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással:

4

1999. október 19-én a bejelentett védjegyet közösségi védjegyként lajstromozták.

5

1999. október 21-én a Ritvik Holdings Inc., amelynek jogutódja a Mega Brands, Inc. lett, a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében e védjegy törlését kérte a 28. osztályba tartozó építőjátékok vonatkozásában azzal az indokkal, hogy az említett védjegy kimeríti az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában, e) pontjának ii. és iii. alpontjában, valamint f) pontjában foglalt feltétlen kizáró okokat.

6

2000. december 8-án a törlési osztály a határozathozatalt felfüggesztette a Bíróság C-299/99. sz. Philips-ügyben 2002. június 18-án hozott ítéletének (EBHT 2002., I-5475. o., a továbbiakban: a Philips-ügyben hozott ítélet) meghozataláig. A törlési osztály előtti eljárás 2002. július 31-én vette újból kezdetét.

7

2004. július 30-ai határozatával a törlési osztály a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja alapján törölte a védjegyet a 28. osztályba tartozó építőjátékok vonatkozásában, mivel úgy vélte, hogy a szóban forgó védjegy kizárólag olyan formából áll, amely a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges.

8

2004. szeptember 20-án a felperes a 40/94 rendelet 57–62. cikkei alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM előtt a törlési osztály határozatával szemben. A fellebbezés vizsgálatára az első fellebbezési tanácsot jelölték ki.

9

2004. november 15-én a felperes a 40/94 rendelet 132. cikke (3) bekezdésének értelmében elfogultságra történő hivatkozással az első fellebbezési tanács elnökének kizárását kérte. R 856/2004-1. sz. határozatával az első fellebbezési tanács úgy határozott, hogy az eredetileg kinevezett elnököt az első helyettese fogja felváltani.

10

2005. szeptember 30-i telefaxával a felperes az ügy összetettségére tekintettel azt kérte egyrészt, hogy a 40/94 rendelet 75. cikke (1) bekezdésének értelmében a fellebbezés tárgyában tartsanak tárgyalást, másrészt, hogy ugyanezen rendelet 130. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmében az ügyet a fellebbezési nagytanács tárgyalja.

11

2006. március 7-én a fellebbezési tanácsok elnökének javaslatára a fellebbezési tanácsok elnöksége az ügyet a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) fellebbezési tanácsainak eljárási szabályzatáról szóló, 1996. február 5-i 216/96 bizottsági rendelet (HL L 28., 11. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 221. o.) 1b. cikke (3) bekezdésének értelmében a fellebbezési nagytanács elé utalta.

12

2006. július 10-i határozatával (a továbbiakban: a megtámadott határozat) a fellebbezési nagytanács elutasította a felperes tárgyalás tartására vonatkozó kérelmét. Egyébiránt a fellebbezést mint megalapozatlant elutasította, mivel úgy vélte, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának értelmében a szóban forgó védjegy nem lajstromozható a 28. osztályba tartozó „építőjátékok” tekintetében.

13

A fellebbezési nagytanács ugyanis a megtámadott határozat 32. és 33. pontjában úgy vélte, hogy a megkülönböztető képesség megszerzése, melyről a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése rendelkezik, nem akadályozhatja ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának alkalmazását. A fellebbezési nagytanács megállapította továbbá a határozat 34. pontbjában, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontja az olyan formák lajstromozásának megtiltására irányul, amelyek alapvető jellemzői műszaki funkciót töltenek be, mégpedig azért, hogy azokat bárki használhassa. A 36. pontban a fellebbezési tanács úgy vélte, hogy valamely forma nem esik kívül ezen a tilalmon, ha egy tetszőleges, öncélú elemet, például színt tartalmaz. Az 58. pontban a fellebbezési nagytanács elvetette annak a jelentőségét, hogy léteznek egyéb olyan formák, amelyek ugyanazon műszaki hatás elérését teszik lehetővé. A 60. pontban úgy vélte, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában használt „kizárólag” kifejezés azt jelenti, hogy a formának nincs más rendeltetése, mint a célzott műszaki hatás elérése, és az ugyanezen rendelkezés által alkalmazott „szükséges” szó azt jelenti, hogy e forma elengedhetetlen ezen műszaki hatás eléréséhez, ugyanakkor mindebből nem következik, hogy más formák ne tölthetnék be ugyanazt a feladatot. Egyébiránt a fellebbezési nagytanács az 54. és 55. pontban meghatározta a szóban forgó forma általa alapvetőeknek tekintett jellemzőit, és a 41–63. pontban megvizsgálta azok funkcionális jellegét.

14

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. szeptember 25-én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet. A beavatkozó és az OHIM 2007. január 29-én, illetve január 30-án terjesztette elő válaszbeadványát.

15

2007. június 11-i levelével a beavatkozó kérte, hogy az ügy irataihoz csatolják a Német Szövetségi Védjegybíróság 2007. május 2-i végzését. 2007. július 25-i határozatával az Elsőfokú Bíróság harmadik tanácsának elnöke e kérelemnek helyt adott. A felperes az ezen végzéssel kapcsolatos észrevételeit 2007. augusztus 21-én nyújtotta be. Az OHIM nem nyújtott be észrevételt a rendelkezésre álló határidőn belül.

16

Mivel 2007. szeptember 25-én módosult az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hatodik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

17

2007. november 12-én a felperes kérte, hogy az ügy irataihoz csatolják a magyar Fővárosi Ítélőtábla 2007. július 12-i végzését. 2007. november 22-i határozatával az Elsőfokú Bíróság hatodik tanácsának elnöke e kérelemnek helyt adott. A beavatkozó ezen végzéssel kapcsolatos észrevételeit 2007. december 14-én nyújtotta be. Az OHIM nem nyújtott be észrevételt a rendelkezésre álló határidőn belül.

18

Az eredetileg kijelölt előadó bíró akadályoztatásának folytán az Elsőfokú Bíróság elnöke 2008. január 9-i határozatával új, a nyolcadik tanácsba beosztott előadó bírát nevezett ki, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

19

A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

20

Az OHIM és a beavatkozó azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

21

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a német és magyar bíróságnak a beavatkozó, illetve a felperes által benyújtott végzéseire (lásd a fenti 15. és 17. pontot) első ízben az Elsőfokú Bíróság előtt történt hivatkozás.

22

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bírósághoz a 40/94 rendelet 63. cikke alapján benyújtott kereset a fellebbezési tanács által hozott határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára irányul. Az Elsőfokú Bíróságnak tehát nem feladata, hogy újból megvizsgálja a tényállást azoknak a bizonyítékoknak a fényében, amelyeket első ízben előtte terjesztettek elő. Ezeknek a bizonyítékoknak az elfogadása ugyanis az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 135. cikkének 4. §-ába ütközne, miszerint a felek beadványai nem változtathatják meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát (az Elsőfokú Bíróság T-128/01. sz., DaimlerChrysler kontra OHIM [Calandre] ügyben 2003. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-701. o.] 18. pontja).

23

Meg kell állapítani tehát, hogy a beavatkozó és a felperes ezen végzésekre mint a jelen ügy tényállására vonatkozó bizonyítékokra nem hivatkozhat.

24

Ugyanakkor pontosítani kell, hogy sem a feleket, sem magát az Elsőfokú Bíróságot nem akadályozza semmi abban, hogy a közösségi jog értelmezése során a közösségi, nemzeti vagy nemzetközi ítélkezési gyakorlatból merítsen. A nemzeti ítéletekre történő hivatkozás e lehetőségét nem érinti a fentiekben hivatkozott ítélkezési gyakorlat, mivel a fellebbezési tanácsnak nem azt róják fel, hogy nem vett figyelembe bizonyos, egy adott nemzeti ítéletben szereplő tényeket, hanem azt, hogy megsértette a 40/94 rendelet valamely rendelkezését, és ezen jogalap alátámasztására az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik (az Elsőfokú Bíróság T-346/04. sz., Sadas kontra OHIM – LTJ Diffusion [ARTHUR ET FELICIE] ügyben 2005. november 24-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4891. o.] 20. pontja, a T-29/04. sz., Castellblanch kontra OHIM – Champagne Roederer [CRISTAL CASTELLBLANCH] ügyben 2005. december 8-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-5309. o.] 16. pontja és az Elsőfokú Bíróság T-277/04. sz., Vitakraft-Werke Wührmann kontra OHIM – Johnson’s Veterinary Products [VITACOAT] ügyben 2006. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-2211. o.] 71. pontja).

25

Következésképpen a német és magyar bíróságnak a beavatkozó, illetve a felperes által benyújtott végzései annyiban elfogadhatóak, amennyiben jelen ügyben felhasználhatók a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának értelmezése céljából.

26

A felperes keresete alátámasztásául egyetlen, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának megsértéséből eredő jogalapra hivatkozik. E jogalap két részre bontható, melyek közül az első a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának téves értelmezéséből, a második pedig a szóban forgó védjegy tárgyának téves értékeléséből ered.

27

A felperes úgy véli először is, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának megfogalmazása nem a pusztán valamely funkciót ellátó formák védjegyként történő lajstromozását zárja ki, csupán az olyan megjelölésekét, melyek „kizárólag” olyan formákból állnak, amelyek a célzott műszaki hatás eléréséhez „szükségesek”. Vagyis valamely forma akkor tartozik e rendelkezés hatálya alá, ha nem rendelkezik a funkciótól független jellemzőkkel, valamint ha külső megjelénése, megkülönböztető jellemzőit tekintve nem változtatható meg anélkül, hogy funkcionálitását el ne veszítené.

28

Másodsorban a felperes kiemeli, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának szövegösszefüggése azt mutatja, hogy valamely formának, amely nem meríti ki az e rendelkezésben foglalt feltétlen kizáró okokat, teljesítenie kell továbbá az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdése b)–d) pontjában foglalt feltételeket. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely áru formája kizárólag akkor lajstromozható, ha megszerezte a megkülönböztető képességet, és e feltétel ritkán teljesül. Következésképpen nem szükséges a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontját kiterjesztő módon értelmezni a formák rendelkezésre állása tekintetében fennálló közérdek védelme vagy az áruk jellemzői monopolizációjának megakadályozása céljából. Tehát e rendelkezésnek nem célja a formák rendelkezésre állása tekintetében fennálló közérdek védelme vagy az áruk jellemzői monolizációjának megakadályozása. E rendelkezés kizárólag arra irányul, hogy szabadon fenntartsa a műszaki megoldásokat a versenytársak számára.

29

Harmadsorban a felperes úgy véli, hogy a Philips-ügyben hozott ítélet értelmében a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának célja nem önmagában a funkcióval rendelkező formákból álló védjegyek oltalomból való kizárása, hanem az olyan, funkcióval rendelkező formák lajstromozásának megakadályozása, amelyek oltalma monopóliumot nyújtana olyan műszaki megoldásokra vagy a forma olyan használati jellemzőire, amelyeket a fogyasztó a versenytársak áruiban is kereshet. A Philips-ügyben hozott ítéletből az következik továbbá, hogy a megkülönböztető képesség értékelése keretében e rendelkezés nem akadályozza az olyan formák lajstromozását, amelyek nem tartalmaznak semmiféle, funkcionális céllal nem rendelkező, öncélú többletelemet. E megállapítás alkalmazható a funkcionalitás értékelésére is.

30

Következésképpen a felperes úgy véli, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja nem zárja ki az „ipari formatervezési minták” összességét a védjegyoltalom alól. Az ilyen formák lajstromozhatók védjegyként, még akkor is, ha kizárólag funkcióval rendelkező elemekből állnak. A döntő kérdés az, hogy a védjegyoltalom monopóliumot nyújtana-e műszaki megoldásokra vagy a szóban forgó forma használati jellemzőire, vagy hogy a versenytársak kellő szabadsággal rendelkeznének-e ugyanezen műszaki megoldás alkalmazása és ugyanezen jellemzők felhasználása tekintetében. A felperes álláspontja szerint az alternatív formák hozzéférhetőségének hiánya folytán létrejövő monopólium kockázatának a kérdést előterjesztő bíróság részéről történő megállapítása vezette a Bíróságot a Philips-ügyben hozott ítéletben annak kimondásához, hogy a versenytársak nem folyamodhatnak egyéb műszaki megoldásokhoz.

31

A Bíróság ugyanis a Philips-ügyben hozott ítélet 84. pontjában nem azt mondta ki, hogy az alternatív formák teljességgel irrelevánsak. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ha megállapítást nyer is, hogy egy forma alapvető jellemzői kizárólag a „célzott műszaki hatásnak” tulajdoníthatóak, az a tény, hogy ugyanez a műszaki hatás elérhető más, olyan formákkal is, amelyek eltérő „műszaki megoldásokat” alkalmaznak, még nem jelenti azt, hogy az adott forma lajstromozható. Valójában annak meghatározásához, hogy valamely védjegyoltalom nyújtása monopóliumot hoz-e létre, az az egyetlen kritérium, hogy léteznek-e vagy sem funkcionálisan egyenértékű, azonos „műszaki megoldást” alkalmazó alternatív formák, amely kritériumot az amerikai funkcionalitás-elmélet is elismeri.

32

E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy a Philips-ügyben hozott ítéletben a Bíróság a „műszaki megoldás” kifejezést a létrejövő monopólium megakadályozásának céljára történő hivatkozással használta, a „műszaki hatás” kifejezést pedig akkor, amikor más formákra utalt. A felperes álláspontja szerint e kifejezések eltérő fogalmakat jelölnek, mivel valamely „műszaki hatás” különböző „műszaki megoldások” által elérhető. Vagyis a Bíróság kizárta annak lehetőségét, hogy a versenytársak ugyanazon hatást eredményező, eltérő műszaki megoldásokhoz folymodhatnak, noha az azonos műszaki hatást létrehozó alternatív formák léte azt bizonyítja, hogy nem áll fenn a monopólium létrejöttének veszélye.

33

A különbségtétel megfelel a szabadalmi jog terminológiájának is, mivel a „műszaki megoldás” szókapcsolat a szabadalmi oltalom terjedelmét meghatározó és „célzott műszaki hatás” elérését lehetővé tevő „szabadalmazott találmány” kifejezés szinonimája. A felperes álláspontja szerint ugyanez a hatás elérhető jogszerűen, más, szabadalmazott találmányok által, míg az ugyanezen „műszaki megoldást” alkalmazó alternatív formák sértik e szabadalmat. Ugyanakkor a felperes szerint ugyanezen alternatív formák nem sértik az olyan védjegyet, amely ugyanezen „műszaki megoldások” speciális formatervezési mintáinak oltalmát biztosítják, amennyiben a formatervezési minták között fennálló különbségek lehetővé teszik a fogyasztók számára az áruk megkülönböztetését. Tehát a védjegyoltalom nem hoz létre állandó műszaki monopóliumot, hanem lehetővé teszi a védjegyjog jogosultja versenytársai számára ugyanazon „műszaki megoldás” alkalmazását.

34

Negyedsorban a felperes álláspontja szerint a történeti elemzés arra mutat rá, hogy a Tanács azért illesztette a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjába a „kizárólag” és „szükséges” kifejezéseket, hogy kizárja annak lehetőségét, hogy egy versenytárs kihasználja valamely ismert, nagy jelentőségű műszaki forma jó hírnevét, hiszen e forma lajstromozása nem kizárt, ha a célzott hatás egyéb formák által is elérhető.

35

Az OHIM és a beavatkozó úgy vélik, hogy a felperes által javasolt értelmezés nem összeegyeztethető a Philips-ügyben hozott ítélettel, mivel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában foglalt tilalom hatálya alá tartozik minden, a célzott műszaki hatásnak tulajdonítható, alapvetően funkcionális forma.

36

A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának értelmében „[a] megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban […], ha kizárólag olyan formából áll, amely […] ii. a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges”. A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o., a továbbiakban: irányelv) 3. cikke (1) bekezdése e) pontja második franciabekezdésének értelmében ugyancsak „[a] megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés […] kizárólag olyan formából áll, amely […] a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges”.

37

Meg kell állapítani, hogy jelen esetben a felperes lényegében azt rója fel a fellebbezési nagytanácsnak, hogy tévesen értelmezte a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontja, különösen pedig az ebben szereplő „kizárólag” és „szükséges” szavak tartalmát, amikor úgy vélte, hogy a funkcionálisan egyenértékű, azonos műszaki megoldást alkalmazó alternatív formák létezése e rendelkezés alkalmazásában nem bír jelentőséggel.

38

Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani először is, hogy a mind a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjában, mind pedig az irányelv 3. cikke (1) bekezdése e) pontjának második franciabekezdésében szereplő „kizárólag” kifejezést a Philips-ügyben hozott ítélet 79., 80. és 83. pontjában használt „műszaki funkciót betöltő alapvető jellemzők” kifejezés fényében kell értelmezni. E kifejezésből az következik ugyanis, hogy attól, hogy valamely forma műszaki funkciót be nem töltő, nem alapvető jellemzőkkel is rendelkezik, még vonatkozhat rá ezen feltétlen kizáró ok, amennyiben az említett forma valamennyi alapvető jellemzője e funkciót tölti be. A fellebbezési nagytanács helyesen vizsgálta tehát a szóban forgó forma funkcionalitását az általa alapvetőknek vélt jellemzőkkel kapcsolatban. Tehát meg kell állapítani, hogy a fellebbezési nagytanács helyesen értelmezte a „kizárólag” kifejezést.

39

Másodsorban a Philips-ügyben hozott ítélet 81. és 83. pontjából következik, hogy a „célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges” kifejezés, amely mind a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában, mind az irányelv 3. cikke (1) bekezdése e) pontjának második franciabekezdésében szerepel, nem jelenti azt, hogy e feltétlen kizáró ok csak akkor alkalmazandó, ha kizárólag a szóban forgó forma alkalmas az adott hatás elérésére. A Bíróság kimondta ugyanis a 81. pontban, hogy „ugyanazon műszaki hatás elérésére alkalmas más formák létezésének bizonyítása [nem teszi] lehetővé a lajstromozást kizáró okok figyelmen kívül hagyását”, a 83. pontban pedig, hogy „az említett formából álló megjelölés lajstromozása [kizárt], még akkor is, ha a szóban forgó műszaki hatás más formák révén is elérhető”. Vagyis ezen feltétlen kizáró ok alkalmazásához az szükséges, hogy a forma alapvető jellemzői egyesítsék magukban az adott műszaki hatás elérését műszakilag előidéző és ahhoz elégséges jellemzőket, ezáltal e jellemzők a műszaki hatásnak legyenek tulajdoníthatók. Következésképpen a fellebbezési nagytanács nem tévedett, amikor úgy vélte, hogy a „szükséges” szó azt jelenti, hogy az adott forma elengedhetetlen valamely műszaki hatás eléréséhez, még akkor is, ha ugyanezen hatás más formák révén is elérhető.

40

Harmadsorban meg kell állapítani, hogy, a felperes állításával ellentétben, a Bíróság a Philips-ügyben hozott ítélet 81–83. pontjaiban elvetette „az ugyanazon műszaki hatás elérésére alkalmas más formák” létezésének jelentőségét, anélkül, hogy különbséget tett volna a más „műszaki megoldást”, illetve az azonos „műszaki megoldást” alkalmazó formák között.

41

Továbbá a Bíróság álláspontja szerint az irányelv 3. cikke (1) bekezdése e) pontjának célja „annak elkerülése, hogy a védjegyoltalom a jogosult számára monopóliumot nyújtson […] az áru használati jellemzőire”, valamint „annak megakadályozása, hogy a védjegyjog által nyújtott oltalom túlterjedjen a megjelölések azon rendeltetésén, amely lehetővé teszi, hogy a [versenytársak] szabadon kínálhassák az említett […] használati jellemzőket tartalmazó árukat, a védjegy jogosultjával versenyben” (a Philips-ügyben hozott ítélet 78. pontja). Márpedig nem kizárt, hogy valamely áru használati jellemzői, amelyeket a Bíróság álláspontja szerint ugyancsak a versenytársak rendelkezésére kell bocsátani, specifikusan egy meghatározott formához kötődjenek.

42

Ezen túl a Bíróság kiemelte a Philips-ügyben hozott ítélet 80. pontjában, hogy az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének e) pontja „közérdekű célt szolgál, amely előírja, hogy az olyan forma, amelynek alapvető jellemzői műszaki funkciót valósítanak meg, […] mindenki által szabadon használható legyen”. E cél tehát nem kizárólag az adott formát tartalmazó műszaki megoldásra vonatkozik, hanem a formára és annak alapvető jellemzőire is. Mivel pedig a formának mint olyannak szabadon használhatónak kell lennie, a felperes által hivatkozott különbségtétel nem fogadható el.

43

A fentiek összességéből következik, hogy a 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjával ellentétes bármely olyan forma lajstromozása, amely alapvető jellemzőit tekintve kizárólag a terméknek az adott műszaki hatás elérését műszakilag előidéző és ahhoz elégséges formájából áll, még akkor is, ha ugyanezen hatás egyéb, azonos vagy eltérő műszaki elvet alkalmazó formák révén is elérhető.

44

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fellebbezési nagytanács nem értelmezte tévesen a 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontját.

45

E megállapítást nem kérdőjelezik meg a felperes által előterjesztett további érvek.

46

Először is, a felperes azon állításával kapcsolatban, mely szerint a 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja kiterjesztő értelmezésének nincs helye, mivel valamely áru formája csak ritkán teljesíti az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és 7. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételeket, meg kell állapítani, hogy ezen kizáró okok eltérő cél elérésére irányulnak, és alkalmazásuk különböző feltételek teljesüléséhez van kötve. Következésképpen valamennyi kizáró okot, amint azt a Bíróság a Philips-ügyben hozott ítélet 77. pontjában megállapította, a mögöttük meghúzódó közérdek tükrében kell értelmezni, nem pedig valamely más okok alkalmazásából eredő esetleges gyakorlati hatások fényében. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.

47

Másodsorban, ami a védjegyjog és a szabadalmi jog közötti összehasonlítást illeti, meg kell állapítani, hogy az az azonos műszaki megoldást, illetve az eltérő műszaki megoldásokat tartalmazó formák közötti különbségtételen alapul (lásd a fenti 33. pontot). Márpedig a fenti 40–43. pontokban megállapítást nyert, hogy ilyen különbséget nem lehet tenni. Ennélfogva ezt az érvet ugyancsak el kell utasítani.

48

Harmadsorban meg kell állapítani, hogy a 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának keletkezésére vonatkozó érvet már a Philips-ügyben hozott ítélethez vezető eljárásban is előterjesztették, anélkül, hogy az a Bíróság értékelését befolyásolta volna, és ezt az érvet az adott ügy vonatkozásában Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok az ezen ítélethez kapcsolódó indítványának (EBHT 2001., I-5475. o.) 41. pontjában megcáfolta. Következésképpen ezt az érvet el kell utasítani.

49

A fentiekre tekintettel a jogalap első részét el kell utasítani.

50

A jogalap második részének keretében a felperes kényegében három kifogást ad elő, melyek közül az első a szóban forgó védjegy alapvető jellemzői meghatározásának elmulasztására, a második az említett védjegy alapvető jellemzői funkcionális jellegének értékelése során elkövetett hibákra, a harmadik pedig egy nemzeti bírósági határozat téves tekintetbe vételére vonatkozik.

51

Először is, a szóban forgó védjegy alapvető jellemzői meghatározásának elmulasztására vonatkozó kifogással kapcsolatban a felperes mindenekelőtt felrója a fellebbezési nagytanácsnak, hogy nem határozta meg a szóban forgó forma alapvető jellemzőit, nevezetesen a domború kötőelemek dizájnját és arányait. A fellebbezési nagytanács a Lego kocka funkcionalitását összességében vizsgálta, beleértve olyan elemeket is, amelyeket a védjegybejelentés nem érint, például az üreges alsó részt és az oldalsó vetületeket, annak ellenére, hogy a felperes megjegyezte, hogy a védjegybejelentés kizárólag a külső felület különleges formáját érinti. A fellebbezési nagytanács tehát nem vette tekintetbe azt a tényt, hogy a védjegy bejelentése a felperes számára azt tenné lehetővé, hogy az azonos megjelenésű építőkockák tekintetében bejelentett védjegyek lajstromozásával szemben szólaljon fel, nem pedig azokéval szemben, amelyek eltérő megjelenésű kockákra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy azok azonos műszaki megoldást valósítanak-e meg vagy sem.

52

Másodsorban a felperes úgy véli, hogy a Philips-ügyben hozott ítéletből következik, hogy valamely forma alapvető jellemzőit az érintett fogyasztó szempontjából kell meghatározni, nem pedig szakértők tisztán műszaki elemzései során, mivel valamely forma alapvető jellemzői meghatározásának logikusan meg kell előznie az annak meghatározására irányuló vizsgálatot, hogy e jellemzők műszaki funkciót töltenek-e be vagy sem.

53

A felperes ezt követően kiemeli, hogy ha a forma alapvető jellemzői tisztán funkcionálisnak bizonyulnak, ez nem kívánatos monopóliumot hoz létre az adott műszaki funkción. Ugyanakkor, ha e jellemzők nem funkcionálisak, többek között azért, mert anélkül módosíthatók, hogy ez érintené az adott műszaki megoldást, a 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja nem alkalmazható. Mindenesetre a szóban forgó forma akkor lajstromozható, ha megkülönböztető képességre tett szert, amely feltétel a felperes álláspontja szerint nehezen teljesíthető.

54

Harmadsorban a felperes úgy véli, hogy az alapvető jellemzők meghatározása során tekintetbe kell venni a fogyasztók észlelésére vonatkozóan rendelkezésre álló bizonyítékokat. Jelen esetben számos felmérés bizonyította, hogy a Lego kocka felső oldala láttán a fogyasztók jelentős része azt, a domború kötőelemek dizájnja és arányai folytán, meghatározott eredetű áruként ismeri fel. Egy 1991-ben, Németországban folytatott felmérés kimutatta, hogy a fogyasztók észlelik a funkcionális jellemzőket, és a Lego kockát megkülönböztetik a többi építőkockától, amelyek domború kötőelemeik dizájnja révén azonos módon használhatók. Egy második, 2003-ban végzett felmérés megerősítette, hogy a domború kötőelem külső megjelenése megkülönböztető elemnek tekinthető.

55

Negyedsorban a felperes felrója a fellebbezési nagytanácsnak, hogy nem vette tekintetbe azon bizonyítékokat, amelyeket ő a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésére történő hivatkozással nyújtott be, noha e rendelkezés sohasem képezte vita tárgyát, mint ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja. A fellebbezési nagytanács nem vette tekintetbe, hogy ugyanazon tények és bizonyítékok jogi szempontból relevánsak lehetnek más-más összefüggésben is.

56

Továbbá, a szóban forgó védjegy alapvető jellemzői funkcionális jellegének értékelése során elkövetett hibákra vonatkozó kifogással kapcsolatban a felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács nem vizsgálta meg a szóban forgó forma alapvető jellemzőinek funkcionalitását. A Lego kockát összességében vizsgálta, kizárólag a beavatkozó által benyújtott szakértői véleményekre támaszkodva, és nem vette tekintetbe, hogy azonos műszaki megoldást alkalmazó más formák is léteznek, továbbá tévesen értelmezte egy korábbi, szabadalmi oltalom valamely forma funkcionalitásának értékelésére való hatását.

57

Először is, ami a szakértői véleményeket illeti, a felperes felrója a fellebbezési nagytanácsnak, hogy anélkül, hogy azokat bármiféle kritikai vizsgálatnak vetette volna alá, a beavatkozó által javasolt és fizetett M. úr, valamint P. úr és R. úr szakértői véleményére támaszkodott. Márpedig, tekintettel arra, hogy M. úr szakértői véleménye összességében tárgyalja a Lego kocka funkcionalitását, az nem bír jelentőséggel annak meghatározásában, hogy a szóban forgó forma, nevezetesen a domború kötőelemek dizájnjának alapvető jellemzői funkcionálisak-e. Továbbá a felperes álláspontja szerint P. úr kijelentései jelen ügyben nem bírnak jelentőséggel, mivel a Duplo szabadalomra vonatkoznak, és kizárólag a kockák belső felszínén elhelyezkedő „csöveket” említik. R. úr megállapítása, mely szerint a hengeres domború kötőelem többféle felhasználást tesz lehetővé, mint a hatszög alapú domború kötőelem, számtalan, egészen eltérő megjelésű hengeres formára alkalmazható, és nem csupán a szóban forgó védjegy meghatározott dizájnjára.

58

Másodsorban a felperes előadja, hogy a fellebbezési nagytanács kijelentésével ellentétben, ő megcáfolta, mégpedig több szakértői véleményben is, M. úrnak a domború kötőelemek dizájnjának funkcionalitására vonatkozó kijelentéseit. Ugyanakkor a fellebbezési nagytanács nem tett említést ezen szakértői véleményekről, és nem is adott magyarázatot arra, hogy miért egyedül M. úr szakértői véleményét kell hitelt érdemlőnek és relevánsank tekinteni. A fellebbezési nagytanács még le is tagadta, hogy bármiféle bizonyíték állna rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a Lego kocka alapvető jellemzői nem funkcionálisak. A felperes azt állítja, hogy olyan bírósági határozatokra hivatkozott, amelyek elvetették, hogy a Lego kocka formáját a funkció szabná meg, valamint hogy hét olyan szakértői véleményt nyújtott be, H. úr, B.-W. úr, R. úr, és B. úr szakértői véleményeit, amelyek megerősítik, hogy a domború kötőelemek dizájnja nem tölt be műszaki funkciót. A felperes álláspontja szerint a fellebbezési nagytanácsnak ezen bizonyítékok mindegyikét tekintetbe kellett volna vennie, és ennek elmulasztásával megsértette a felperes védelemhez való jogát, ezen belül a meghallgatáshoz való jogát.

59

Harmadsorban a felperes úgy véli, az, hogy a fellebbezési nagytanács megtagadta az általa benyújtott szakértői vélemények tekintetbe vételét, a tények helytelen értékeléséhez vezetett. A felperes szerint ugyanis B.-W. úr független szakértői véleményéből következik, hogy a domború kötőelemek Lego által fenntartott formája műszakilag nem szükséges, mivel ez csupán egyike azon számtalan lehetőségnek, melyek két új, ugyanazon sorozatba tartozó kocka összeillesztését követően az ideális surlódást biztosíthatják, és léteznek olyan alternatív műszaki megoldások, amelyek segítségével e funkció épp ilyen jól biztosítható. A felperes álláspontja szerint R. úr ugyancsak pontosította, hogy a domború kötőelemek számtalan olyan dizájnban előfordulnak, amelyek funkcionálisan, előállítási költségeik, minőségük és biztonságuk tekintetében is teljes egészében egyenértékűek a Lego kocka domború kötőelemeivel, és amelyek akár kompatibilisek is lehetnek a Lego kockával. A felperes álláspontja szerint B. úr szakértői véleményei megerősítik az alternatív dizájnok funkcionális egyenértékűségét, és bizonyítják, hogy a Lego kocka dizájnjának különleges imidzse határozott identitást közvetít, főként az egyértelműen felismerhető domború kötőelemeknek köszönhetően.

60

Másodsorban a felperes felrója a fellebbezési tanácsnak, hogy úgy vélte, a felperes versenytársai által használt, funkcionálisan egyenértékű, alternatív dizájnok nem bírnak jelentőséggel, noha ezek lényegesek annak meghatározásához, hogy valamely forma oltalma monopóliumot hoz-e létre egy adott műszaki megoldáson, vagy sem. A felperes álláspontja szerint a fellebbezési nagytanács ellentmond saját magának, amikor megállapítja, hogy csak azon formák vannak kizárva az oltalom alól, amelyek egy adott műszaki funkció betöltéséhez szükségesek, miközben úgy véli: ez nem jelenti azt, hogy más formák ne tudnák betölteni ugyanazon műszaki funkciót.

61

A felperes álláspontja szerint annak meghatározására, hogy valamely forma alapvető jellemzői funkcionálisak-e, és oltalmuk monopólium létrejöttének veszélyével jár-e valójában nincs más megoldás, mint az alternatív dizájnok vizsgálata. Valamennyi szakértő, beleértve azokat is, akiknek véleményére a fellebbezési nagytanács támaszkodott, ilyen összehasonlító megközelítés nyomán halad különösen a domború kötőelemek alternatív dizájnjai vonatkozásában. A felperes álláspontja szerint az Egyesült Államok fellebbviteli bíróságának ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy valamely forma funkcionalitásának értékelése során jelentőséggel bírnak az alternatív dizájnok.

62

Végezetül pedig a felperes úgy véli, hogy azon érv, mely szerint műszaki megoldáson fennálló monopólium szerezhető meg a funkcionálisan egyenértékű valamennyi dizájn lajstromozásával, rávilágít, hogy a fellebbezési nagytanács nem volt biztos abban, hogy a szóban forgó védjegy ténylegesen monópoliumot hoz-e létre. Ezenfelül, a felperes álláspontja szerint, ezt az érvet fel lehetne hozni minden olyan védjegy bejelentésével szemben, amelyek tekintetében csak véges számú lehetséges kombináció létezik, mint amilyenek – az OHIM által mindazonáltal engedélyezett – két betűből álló kombinációk. Egyébiránt a felperes úgy véli, hogy irreális az a megállapítás, mely szerint könnyű „valamennyi lehetséges formát lajstromozni”, mivel az adott formának a többi, lajstromozást feltétlen kizáró ok akadályát is le kell győznie, ami igen csekély számú térbeli megjelölésnek sikerült a megkülönböztető képesség megszerzésének köszönhetően.

63

Harmadsorban a felperes úgy véli, hogy a fellebbezési nagytanács tévesen vette tekintetbe egy szabadalmon fennálló korábbi oltalom valamely forma funkcionalitásának értékelésére gyakorolt hatását. A felperes megállapítja, hogy az egyes szellemi tulajdonjogok által biztosított oltalom csakis egy és ugyanazon tárgyra vonatkozhat.

64

Először is, a felperes álláspontja szerint a fellebbezési nagytanács nem vette tekintetbe, hogy az Egyesült Államok jogában egy korábbi szabadalom nem képezi megdönthetetlen bizonyítékát annak, hogy a nyilvánosságra hozott jellemzők funkcionálisak, hanem azt olyan bizonyítéknak kell tekinteni, amely elvethető, amennyiben bizonyítást nyer, hogy rendelkezésre állnak funkcionálisan egyenértékű dizájnok. Továbbá ezen ítélkezési gyakorlat egy szabadalomban igényelt jellemzőkre, nem pedig a nyilvánosságra hozott jellemzőkre vonatkozik, amit a fellebbezési nagytanács nem vett tekintetbe. Végezetül pedig az európai védjegyjogban nem létezik az Egyesült Államokban alkalmazotthoz hasonló funkcionalitás-elmélet.

65

Másodszor a felperes úgy véli, hogy a fellebbezési nagytanács nem vette tekintetbe, hogy a szóban forgó védjegy, a köralapú hengeres domború kötőelemek, alapvető jellemzői nem tekinthetők szabadalmaztatható találmánynak, és soha nem is képezték szabadalmi oltalom tárgyát. Álláspontja szerint az építőkockák összeillesztésének olyan különleges mechanizmusáról van szó, amely nem függ a domború kötőelemek korábban fenntartott, különleges dizájnjától. Ez bizonyítja egyrészt, hogy az építőjátékok kockájának funkcionalitása tekintetében a kötőelemek dizájnjának nincs jelentősége, másrészt pedig azt, hogy a korábbi szabadalmak soha nem akadályoztak meg harmadik személyeket abban, hogy meghatározott formájú kötőelemeket használjanak. Márpedig a fellebbezési nagytanács nem vizsgálta a felperes által e tekintetben előterjesztett tényeket és érveket.

66

Harmadszor az, hogy a „hengervetületek” a szabadalmakban a kötőelemek legjobbnak tartott megjelenítéseként kerül leírásra, a felperes álláspontja szerint nem jelenti azt, hogy a műszaki megoldás kizárólag ilyen vetületek által érhető el, sem azt, hogy a kötőelemek dizájnja funkcionális. Ezenfelül a „henger” kifejezés számtalan, eltérő külsejű hengeres formára utal. Tehát sosem állt fenn monopólium a „hengervetületek” tekintetében nyújtott szabadalmak tárgyában.

67

Negyedszer a felperes szerint egy vizuálisan hasonló építőkocka a Lego kockán fennálló védjegyjogot sértheti, de a korábbi szabadalmat nem, amennyiben eltérő műszaki megoldást alkalmaz. És megfordítva: az alternatív formák sérthetik a korábbi szabadalmakat, de a szóban forgó védjegyet nem, amennyiben e formák felső felületük tekintetében különböznek. A felperes szerint ebből az következik, hogy a szóban forgó védjegy nem biztosít kizárólagos jogokat egy adott műszaki megoldáson, és nem hosszabbítja meg a korábbi szabadalmakból eredő oltalmat. Az, hogy számos versenytárs forgalmazott eltérő megjelenésű, ám azonos műszaki megoldást alkalmazó kockákat, jól mutatja, hogy a verseny nem szenved csorbát a felperes kizárólagos jogai következtében.

68

Negyedsorban a felperes kiemeli, hogy nem szerez monopóliumot egy adott műszaki megoldás vonatkozásában a szóban forgó forma védjegyoltalma folytán, mivel ugyanazon műszaki megoldás elérhető számtalan, a fogyasztók számára megkülönböztethető forma révén. Következésképpen a versenytársaknak ugyanazon műszaki megoldás alkalmazásához nem kell lemásolniuk a Lego kocka formáját, amely, mint ismertségi tényező, gazdaságilag vonzó lehet a többi piaci szereplő számára. Márpedig a felperes álláspontja szerint ilyen gazdasági érdeket nem véd a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja, amely jelen esetben nem alkalmazható, mivel nem áll fenn a monopólium problémája.

69

Az OHIM és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.

70

Először is, amennyiben a felperes arra hivatkozik, hogy a szóban forgó forma alapvető jellemzőit a fogyasztó szempontjából kell meghatározni, és a vizsgálatnak tekintetbe kell vennie a fogyasztók körében végzett felméréseket, meg kell állapítani, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának alkalmazásának során e jellemzők meghatározására pontosan azért kerül sor, hogy lehetővé váljon a szóban forgó forma funkcionalitásának vizsgálata. Márpedig az érintett fogyasztó által történő észlelés nem releváns egy forma alapvető jellemzői funkcionalitásának vizsgálata során. Előfordulhat ugyanis, hogy az érintett fogyasztó nem rendelkezik valamely forma alapvető jellemzőinek értékeléséhez szükséges műszaki ismeretekkel, ezáltal az ő nézőpontjából egyes jellemzők alapvetőek lehetnek, ugyanakkor nem azok a funkcionalitás vizsgálatakor, és fordítva. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a forma alapvető jellemzőit a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának alkalmazása céljából objektív módon kell meghatározni, grafikai ábrázolásából és a védjegybejelentéssel együtt benyújtott esetleges leírásokból kiindulva.

71

Egyébiránt a fenti pontban megállapítottakból következik, hogy a felperes tévesen rója fel a fellebbezési nagytanácsnak, hogy nem vette tekintetbe a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának tartalmát (a forma funkcionalitása vonatkozásában), valamint 7. cikke (3) bekezdésének tartalmát (a megszerzett megkülönböztető képesség vonatkozásában), továbbá nem megalapozottan állította azt, hogy a fogyasztók körében végzett felmérések relevánsak a két említett esetben.

72

Másodsorban a felperes felrója a fellebbezési nagytanácsnak, hogy elmulasztotta a szóban forgó forma alapvető jellemzőinek meghatározását, és nem a szóban forgó formát, hanem öszességében a Lego kockát vizsgálta, bevonva vizsgálatába az olyan láthatatlan elemeket, mint amilyen az üreges alsó rész és az oldalsó vetületek.

73

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy csak a fenti 2. pontban szereplő forma képezheti a védjegybejelentés vizsgálatának tárgyát (ebben az értelemben lásd az Elsőfokú Bíróság T-12/04. sz., Almdudler-Limonade kontra OHIM [Egy limonádés üveg formája] ügyben 2005. november 30-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-21.* o.] 42–45. pontjait; a T-398/04. sz., Henkel kontra OHIM [Piros-fehér színű, kék ovális magot magában foglaló négyszögletes tabletta] ügyben 2006. január 17-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-6. o.] 25. pontját és a T-15/05. sz., De Waele kontra OHIM [Egy kolbász formája] ügyben 2006. május 31-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-1511. o.] 36. pontját. Ugyanis, mivel a grafikai ábrázolás rendeltetése a védjegy meghatározása, önmagában teljesnek kell lennie, hogy segítségével a lajstromozott védjegy által e védjegy jogosultja számára biztosított oltalom tárgya egyértelműen és pontosan meghatározható legyen (ebben az értelemben és analógia útján lásd a Bíróság C-273/00. sz. Sieckmann-ügyben 2002. december 12-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-11737. o.] 48., valamint 50–52. pontját). Jelen esetben, tekintettel arra egyrészt, hogy a felperes a védjegybejelentés benyújtásakor csak a fenti 2. pontban szereplő grafikai ábrázolás révén írta le a szóban forgó formát, másrészt, hogy semmiféle további leírás nem vehető tekintetbe (ebben az értelemben lásd a fent hivatkozott Egy limonádés üveg formája ügyben hozott ítélet 42. pontját), az alapvető jellemzőket kizárólag ezen ábrázolás alapján kell meghatározni.

74

Márpedig a megtámadott határozat 38., 39., 42., 54., 55. és 61–63. pontjából következik, hogy a fellebbezési nagytanács a Lego kockát ténylegesen annak összességében vizsgálta, és a megtámadott határozat 54. és 55. pontjában az ábrázoláson nem látható üreges alsó részt és oldalsó vetületeket is mint a vizsgálat tárgyát képező alapvető jellemzőket határozta meg.

75

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy ez a vizsgálat valamennyi, a fenti 2. pontban szereplő grafikai ábrázoláson látható elemet is magában foglalja, amelyek mindegyike, a fellebbezési nagytanács álláspontja szerint, meghatározott műszaki funkciót tölt be, mégpedig a megtámadott határozat 54. pontjának értelmében az alábbiakat: a kötőelemek magassága és átmérője a játékkockákat összetartó erő szempontjából, számuk az összeillesztések többféle variációja, elrendezésük pedig az összeillesztések konfigurációja szempontjából; az oldalak, amelyek a többi kocka oldalával összekapcsolódva falat alkothatnak; míg az építőkocka egész alakja és végül mérete, amelyek lehetővé teszik, hogy egy gyermek a kezében tartsa. Ugyancsak meg kell állapítani, hogy az ügy egyetlen irata sem kérdőjelezi meg e jellemzők mint a szóban forgó forma alapvető jellemzőinek a meghatározását.

76

Márpedig, mivel a fellebbezési nagytanács helyesen határozta meg a szóban forgó forma valamennyi alapvető jellemzőjét, a megtámadott határozat jogszerűsége tekintetében nem bír jelentőséggel az a tény, hogy a fellebbezési nagytanács egyéb jellemzőket is figyelembe vett.

77

E körülmények között az első kifogást el kell utasítani.

78

A második kifogással kapcsolatban ki kell emelni, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy az ily módon meghatározott alapvető jellemzők funkcionalitásának vizsgálata keretében a fellebbezési nagytanács tekintetbe vegye a kocka láthatatlan elemeit, így az alsó részt és az oldalsó vetületeket, vagy bármilyen más bizonyítékot. Jelen ügyben a fellebbezési nagytanács e tekintetben a felperes korábbi szabadalmaira hivatkozott, arra, hogy a felperes elismerte, hogy e szabadalmak a Lego kocka funkcionális elemeit írják le, valamint M. úr, P. úr és R. úr szakértői véleményére.

79

E tekintetben a felperes felrója a fellebbezési tanácsnak, hogy, anélkül, hogy azt bármiféle kritikai elemzésnek vetette volna alá, M. úr szakértői véleményére támaszkodott, amely egyébként a Lego kockát összességében vizsgálta. A felperes megállapítja továbbá, hogy P. úr Duplóval kapcsolatos megállapításai, valamint R. úr megállapításai valamennyi, hengeres formájú kötőelemre vonatkoznak, és nem csupán a Lego kockáéra. Márpedig meg kell állapítani, hogy P. úr és R. úr a hengeres kötőelemek mint olyanok funkcionalitásáról foglalt állást, és a fellebbezési nagytanács ezen kijelentésekre pontosan a szóban forgó formájú, elsősorban hengeres kötőelemek funkcionalitására vonatkozó értékelésének alátámasztása céljából hivatkozott. Ami M. úr szakértői véleményét illeti, vitathatatlan, hogy ezt a beavatkozó nyújtotta be, és ő is fizette, de a korábbi védjegyek megerősítik M. úrnak a Lego kocka jellemzőinek funkcionális jellegével kapcsolatban, egyébiránt a felperes által benyújtott szakértői vélemények nyomán tett megállapításait. Továbbá az, hogy M. úr vizsgálatai, amint arra a felperes rámutat, a Lego kockára annak összességében vonatkoznak, nem bír jelentőséggel, mivel e vizsgálatok magukban foglalják a szóban forgó forma alapvető jellemzői funkcionalitásának értékelését is.

80

A fentiekből ugyancsak következik, hogy a felperes azon érvét, mely szerint saját szakértői bizonyították, hogy a szóban forgó forma alapvető jellemzői nem funkcionálisak, el kell utasítani. Ugyanis a felperes által hivatkozott szakértői vélemények és nemzeti bírósági határozatok, melyek annak alátámasztásául szolgálnak, hogy az alternatív formák relevánsak annak bizonyítása során, hogy a megjelölés nem funkcionális jellegű, a felperes álláspontja szerint azt bizonyítják, hogy nem a Lego kocka formája az egyetlen, amely lehetővé teszi a kívánt hatás elérését, ennélfogva tehát műszakilag nem szükséges. Márpedig a fenti 42. pontban megállapítást nyer, hogy valamely forma funkcionalitásának értékelését egyéb formák létezésétől függetlenül kell értékelni, a fenti 39. pontban pedig, hogy a „szükséges” kifejezés azt jelenti, hogy a formának egyesítenie kell magában az adott hatás eléréséhez műszakilag elégséges jellemzőket.

81

Következésképpen azt az érvet, amely szerint a fellebbezési tanács megsértette a felperes meghallgatáshoz való jogát azzal, hogy nem vette tekintetbe az általa benyújtott szakértői véleményeket, ugyancsak el kell utasítani. Ugyanis, mivel az e szakértői véleményekből eredő érv az azonos műszaki megoldást, illetve az eltérő műszaki megoldásokat tartalmazó formák közötti helytelen különbségtételen alapul, a fellebbezési nagytanácsnak nem kellett e szakértői véleményekre hivatkoznia a megtámadott határozatban, tehát ennek elmulasztásával semmi esetre sem sértette meg a felperes meghallgatáshoz való jogát.

82

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a fellebbezési nagytanácsnak a szóban forgó forma alapvető jellemzői funkcionalitására vonatkozó megállapításai megalapozottak.

83

A felperes további érvei e megállapításokat nem kérdőjelezik meg.

84

Először is, a felperes a megkülönböztető képesség ítélkezési gyakorlatból eredő követelményeinek fényében irreálisnak tartja a fellebbezési nagytanács azon érvét, mely szerint monopóliumot szerezhetne egy műszaki megoldáson az e megoldást alkalmazó összes forma lajstromozása révén. Még ha feltételeznénk is, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy ítélné meg, hogy e formák lajstromozása irreális, ez nem kérdőjelezné meg a szóban forgó forma funkcionalitására vonatkozó megállapítást. Következésképpen a felperes érvét el kell utasítani.

85

Másodsorban, azt, hogy az amerikai jogban egy szabadalomból eredő bizonyíték megdönthető-e vagy sem, jelen ügy vonatkozásában ugyancsak irrelevánsnak kell tekinteni. A fellebbezési tanács ugyanis, noha a megtámadott határozat 40. pontjában az amerikai ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, a Lego kocka funkcionális jellegére vonatkozó vizsgálata során nem ezen megdönthetetlen jellegből indult ki. A megtámadott határozat 41–63. pontjaiban végzett vizsgálatát a Philips-ügyben hozott ítéletre alapozta, és a megtámadott határozat 42–48., valamint 52. és 53. pontjában a korábbi szabadalmakat csak több tényező egyikeként vette tekintetbe, anélkül hogy úgy vélte volna, megdönthetetlen bizonyítékról van szó.

86

Harmadsorban meg kell állapítani, hogy azon érvek, melyek egyrészt arra vonatkoznak, hogy egy műszaki megoldáson fennálló szabadalmi oltalom nem akadályozza meg, hogy az e megoldást tartalmazó forma védjegyjogi oltalomban is részesüljön, másrészt azon különbségre, amely e két különböző oltalom között fennáll, nem bírnak relevanciával. A fellebbezési nagytanács ugyanis elismerte a tények ezen állását a megtámadott határozat 39. pontjában, és ezt követően a korábbi szabadalmakra kizárólag a Lego kocka alapvető jellemzői funkcionális jellegének megállapítása céljából hivatkozott.

87

Negyedsorban a felperes azt állítja, hogy a versenytársaknak ugyanazon műszaki megoldás alkalmazása céljából nem kell lemásolniuk a Lego kocka formáját, és mivel nem áll fenn monopólium létrejöttének a veszélye, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja nem alkalmazandó. Márpedig ez az érv azon téves felfogáson alapul, miszerint az, hogy az azonos műszaki megoldást tartalmazó egyéb formák is rendelkezésre állnak, bizonyítaná, hogy a szóban forgó forma nem funkcionális jellegű, noha a fenti 42. pontban pontosítást nyert, hogy a Philips-ügyben hozott ítélet értelmében magának a funkcióval rendelkező formának is mindenki rendelkezésére kell állnia. Következésképpen ezt az érvet el kell utasítani.

88

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a fellebezési nagytanács helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a szóban forgó forma funkcionális jellegű. A második kifogást tehát el kell utasítani.

89

A felperes felrója a fellebbezési nagytanácsnak, hogy egyrészt tekintetbe vette a kanadai Legfelsőbb Bíróság határozatát, másrészt úgy ítélte meg, hogy a Rechtbank Breda (bredai körzeti bíróság, Hollandia) határozata nem bír relevanciával. Márpedig, álláspontja szerint e két, a Lego kocka állítólagos funkcionalitására vonatkozó határozat a tisztességtelen verseny és a bitorlás összefüggésében került meghozatalra, és tárgyuk a hű másolás. Az egyetlen különbség az a tény, hogy a kanadai bíróság a holland bírósághoz képest ellentétes következtetésre jutott. A felperes úgy véli, az, hogy a fellebbezési nagytanács szelektíven ezen ítéletet, valamint kizárólag az álláspontját alátámasztó szakértői véleményeket vette tekintetbe, részrehajló megközelítést tükröz.

90

Az OHIM és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.

91

Először is, azzal kapcsolatban, hogy a fellebbezési nagytanács a kanadai Legfelsőbb Bíróság egy határozatára hivatkozott, valamint hogy elvetette egy Hollandiában hozott ítélet tekintetbe vételét, elegendő annyit megállapítani, hogy a felperes maga is elismeri, hogy a nemzeti bíróságok határozatai az OHIM fellebbezési tanácsainak határozatait nem befolyásolják. Ugyanis a közösségi védjegyek rendje autonóm rendszer, és a fellebbezési tanács határozatainak jogszerűségét kizárólag a közösségi bíróság által értelmezett 40/94 rendelet alapján kell értékelni (lásd az Elsőfokú Bíróság T-128/07. sz., Suez kontra OHIM [Delivering the essentials of life] ügyben 2008. március 12-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Egyébiránt a megtámadott határozatból következik, hogy a fellebbezési nagytanács határozatát nem a kanadai határozatra alapozta, hanem, miután a Lego kocka funkcionalitását megállapította, megjegyezte, hogy elemzését számos nemzeti bíróság ítélkezési gyakorlata, köztük a kanadai Legfelsőbb Bíróság ítélete is megerősíti.

92

Másodsorban meg kell állapítani, hogy a felperes tévesen rója fel a fellebbezési nagytanácsnak a részrehajló hozzáállást. Ugyanis egyrészt a fellebbezési nagytanács bemutatta a megtámadott határozat 65. pontjában azokat az indokokat, melyek folytán úgy véli, hogy a Hollandiában hozott ítélet nem bír jelentőséggel. Másrészt a fenti 36–49. pontokban végzett elemzésből következik, hogy a fellebbezési nagytanács helyesen vélte úgy, hogy a felperes által benyújtott szakértői vélemények nem relevánsak, mivel ezek mindegyike az azonos műszaki megoldást tartalmazó más formák rendelkezésre állására vonatkozik. Egyébiránt az OHIM helyesen állapítja meg, hogy a szóban forgó ügyet a fellebbezési nagytanács elé utalták, az első tanács elnökét helyettese váltotta fel, miután a felperes a kizárását kérte, valamint hogy az OHIM számos egyéb intézkedést megtett az eljárás pártatlanságának biztosítása céljából.

93

Következésképpen e kifogást el kell utasítani.

94

A fentiekre tekintettel a keresetet el kell utasítani.

95

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott: