1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint a Bíróságnak abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv ( 2 ) alapján a nemzeti jogalkotó a fogyasztó helytelen tájékoztatása ellenére korlátozhatja-e a házaló kereskedelemben szerződő fogyasztó elállási jogának gyakorlására nyitva álló határidőt.

2.

Az alapügy felperese, A. Hamilton 1992-ben otthonában kölcsönszerződést kötött a Volksbank Filder eG képviselőjével egy ingatlanalap befektetési jegyei megvásárlásának finanszírozása céljából.

3.

1998-ban A. Hamilton az alap havi kifizetéseinek – amelyek a szóban forgó kölcsönszerződés alapján a fizetendő kamatok jelentős részét fedezték – jelentős csökkentését tapasztalta. Úgy döntött tehát, hogy kamatterhét építési kölcsönszerződés kötésén keresztül átütemezi, és áthidaló kölcsönt vesz fel, így kölcsönét 1998 áprilisa végéig teljes egészében visszafizette a Volksbank Filder eG-nek, amely ennek következtében visszaadta e kölcsön biztosítékait.

4.

Bár a felperes a fogyasztói hitelről szóló Verbraucherkreditgesetz (a továbbiakban: VerbrKrgG) 7. cikk (2) bekezdésének harmadik mondatának megfelelően tájékoztatást kapott elállási jogáról, ez tévesnek bizonyult, mivel nem vonatkozott a házaló kereskedelem keretében megkötött szerződéshez kapcsolódó elállás feltételeire.

5.

Meg kell jegyezni, hogy a német jogban az elállási jogra vonatkozó téves tájékoztatás egyenértékű a tájékoztatás hiányával. Ilyen esetben a házaló kereskedelem és hasonló ügyletek során kötött szerződésektől való elállásról szóló törvény (Gesetz über den Widerruf von Haustürgeschäften und ähnlichen Geschäften, a továbbiakban: HWiG) ( 3 ) 2. § (1) bekezdésének negyedik mondata előírja, hogy:

„Ilyen tájékoztatás elmaradása esetén a vevő elállási joga csak a szolgáltatások mindkét fél általi teljes körű teljesítését követő egy hónap elteltével szűnik meg.”

6.

Márpedig A. Hamilton csupán 2002. május 16-án, azaz több évvel a szolgáltatások mindkét fél általi teljes körű teljesítése után állt el az első kölcsönszerződéstől, holott a HWiG 2. §-a (1) bekezdésének negyedik mondata alapján erre csak a szerződés teljes körű teljesítését követő 1 hónapban van lehetőség.

7.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor azt vizsgálja, hogy a HWiG 2. § (1) bekezdés negyedik mondata ellentétes-e a házaló kereskedelemről szóló irányelvvel.

8.

Az irányelv 4. cikke szerint ugyanis:

„Az 1. cikk rendelkezéseinek hatálya alá tartozó ügyletek esetében a kereskedőnek az 5. cikkben meghatározott időszakon belüli elállási jogról írásbeli tájékoztatót kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania, azon személy neve és címe megjelölésével együtt, akivel szemben ez a jog gyakorolható.

Ezt a tájékoztatót dátummal és a szerződés azonosításához szükséges adatokkal kell ellátni.

[…]

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy saját nemzeti jogszabályaik megfelelő fogyasztóvédelmi intézkedéseket tartalmazzanak, ha az ebben a cikkben említett tájékoztató nem áll rendelkezésre.”

9.

Az irányelv 5. cikke értelmében:

„1.   A fogyasztó számára biztosítani kell a jogot, hogy a nemzeti jogban előírt eljárás szerint egy értesítés elküldésével visszavonja kötelezettségvállalásának következményeit a 4. cikk rendelkezéseiben említett tájékoztató kézhezvételének napjától számított hét napnál nem rövidebb időszakon belül. E határidő betartásához elegendő, ha az értesítést az időszak lejárta előtt kézbesítik.

2.   Az értesítés elküldése a fogyasztót a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól mentesíti.”

10.

A Bíróság a Heininger-ügyben ( 4 ) már határozott a 85/577 irányelv 4. cikke harmadik albekezdésének és az 5. cikke (1) bekezdésének értelmezése kérdésében. Ezen ügy felperese egyáltalán nem kapott tájékoztatást elállási jogára vonatkozóan. A német szabályozás ugyanakkor ilyen körülmények mellett is a szerződés megkötésétől számított egy évig teszi csak lehetővé ezen jog gyakorlását. A Bíróság ítélete szerint:

11.

Éppen a fent hivatkozott Heininger-ítéletről való tudomásszerzést követően állt el 2002. május 16-án A. Hamilton az első hitelszerződéstől. Ezt követően 2004. december 27-én keresetet nyújtott be az általa visszafizetett kölcsön összegének és kamatainak visszafizetése, valamint az építőipai hitelszövetkezet részére befizetett kamatok címén felmerült kára megtérítése érdekében.

12.

A kérdést előterjesztő bíróságnak azonban kételyei merültek fel a fent hivatkozott Heininger-ítélet pontos hatályát illetően, mivel nem derül ki világosan ebből az ügyből, hogy a 85/577 irányelv valamennyi esetben megakadályozza-e, hogy a nemzeti jogalkotó korlátozza az elállási jogot.

13.

Az Oberlandesgericht Stuttgart 2006. október 2-i határozatával ezért az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

Amennyiben a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre nemleges választ ad:

14.

A 85/577 irányelv 4. cikke vezeti be azt az elvet, mely szerint „a kereskedőnek az 5. cikkben meghatározott időszakon belüli elállási jogról írásbeli tájékoztatót kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania […]”.

15.

Ennek az elvnek az irányelv célkitűzésének megfelelően biztosítania kell a házaló kereskedelem keretében szerződő fogyasztó védelmét. Ezen megközelítés szerint az elállási jogot a fogyasztó tájékoztatáshoz való joga kiterjesztésének kell tekinteni.

16.

Másrészről az irányelv a tagállamokra bízza a „megfelelő fogyasztóvédelmi intézkedések” ( 5 ) meghozatalát azokban az esetekben, amelyekben a fogyasztó nem kapta meg a megfelelő tájékoztatást.

17.

Ugyanakkor a Bíróság megjegyezte, hogy ha a fogyasztó nem kapott tájékoztatást az elállási jogáról, a jogbiztonságra hivatkozva sem korlátozhatóak a 85/577 irányelv által a fogyasztók számára kifejezetten biztosított jogosultságok, amelyek célja a fogyasztók védelme a házaló kereskedővel kötött szerződés kockázataival szemben ( 6 ).

18.

Ezzel kapcsolatban jelezni kell, hogy a téves tájékoztatást a 85/577 irányelv értelmében a tájékoztatás hiányával egyenértékűnek kell tekinteni.

19.

Ezt az értelmezést támasztja alá az említett irányelv 4. cikk harmadik albekezdése, amely szerint „A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy saját nemzeti jogszabályaik megfelelő […] intézkedéseket tartalmazzanak, ha az ebben a cikkben említett tájékoztató nem áll rendelkezésre” ( 7 ). Ebből következően nem tekinthető érvényesnek az adott tájékoztatás, ha nem felel meg az irányelv 4. cikk első bekezdésében foglalt előírásoknak, ennélfogva a tagállamoknak kell a szükséges fogyasztóvédelmi intézkedéseket meghozniuk, éppúgy, mint az elállási jogra vonatkozó tájékoztatás teljes hiánya esetén. Semmi sem indokolhatja ugyanis a tájékoztatás hiánya és a téves tájékoztatás közlése közötti különbségtételt, mivel mindkét eset egyformán félrevezeti a fogyasztót elállási joga tekintetében.

20.

Azonban a jelen ügy nem teljesen azonos a fent hivatkozott Heininger-üggyel. Inkább azt kívánja meg, hogy az ott adott megoldás egy kicsit jobban kidolgozásra kerüljön.

21.

A Bíróságnak benyújtott, és a tárgyaláson megerősített ténybeli körülményekből valójában az derül ki, hogy A. Hamilton elállási jogáról csak a Heininger-ítélet kihirdetését követően szerzett tudomást, és ennek alapján döntötte el néhány hónappal később, hogy eláll az első kölcsönszerződéstől.

22.

Ebben az ügyben vizsgálni kell a lehetőségét egy mindenfajta időbeli korlátozástól függetlenül gyakorolható elállási jog fennállásának abban az esetben, ha megállapítható, hogy a fogyasztó annak ellenére szerzett vagy szerezhetett volna tudomást az elállási jogáról, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló kereskedő erről őt nem tájékoztatta.

23.

Nem azt a megoldást kell megkérdőjelezni, amely szerint az elállási jogra vonatkozó tájékoztatás hiányában bármikor gyakorolni lehet ezt a jogot, hanem azt kell vizsgálni, indokolt-e a tagállamok számára lehetővé tenni, hogy a 85/577 irányelv 4. cikkének harmadik albekezdésében foglalt mérlegelési mozgásterük keretében megállapítsák az elállási jog érvényes gyakorlásának határidejét arra az esetre, ha a jogosult tudomást szerezhetett ezen jogáról.

24.

Több érv szól emellett. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy valamely jogosultság gyakorlásának időbeli korlátozása ( 8 ), amit gyakrabban „elévülésnek” neveznek, a különböző tagállamok jogrendjeinek közös elvei közé tartozik. Ez az elv közösségi megerősítést is nyerhet az európai szerződésjog közös referenciakeretének megteremtése távlatában ( 9 ). Így el kell ismerni az elévülés általános elvét, a tagállamoknak azonban biztosítani kell az ezen elv jogrendszerükbe történő beillesztéséhez szükséges mérlegelési mozgásteret.

25.

Ugyanakkor az elévülés, amelyet lényegében jogbiztonsági megfontolások indokolnak ( 10 ), a Heininger-ítélet szerint nem lehet előrébbvaló a fogyasztó tájékoztatására vonatkozó kötelezettségnél ( 11 ). Mindaddig ugyanis, amíg a fogyasztó nem kap tájékoztatást az elállási jogáról, nincs tisztában az összes jogával. Ennek következtében az elállási jog elévülése nem érvényesülhet az olyan fogyasztóval szemben, aki nem kapott erre vonatkozó tájékoztatást. Ezen jog védelmét a fent hivatkozott Heininger-ítélet alapjogként ismeri el, amellyel biztosítható a fogyasztó tájékoztatása a 85/577 irányelvből származó jogaira vonatkozóan, miáltal a fogyasztó tájékoztatása jelenti a 85/577 irányelv hatékony érvényesülésének legfőbb biztosítékát. A fogyasztó helyett a kereskedő védelméhez vezet, ha elfogadjuk a fogyasztó elállási jogának ezen alapvető feltétel teljesülésének hiánya ellenére történő időbeni korlátozását, miáltal egy ilyen helyzet közvetlenül sérti az irányelv célkitűzését.

26.

Azonban, ha megállapítható, hogy a fogyasztó, akitől a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint „bizonyos fokú odafigyelést és ítélőképességet” ( 12 ) kell elvárni, tudomást szerzett vagy szerezhetett elállási jogáról, az elállási jog gyakorlásának időbeni korlátozása indokoltnak tűnik még akkor is, ha a tájékoztatás nem a kereskedőtől származik.

27.

Amennyiben ugyanis bizonyított, hogy az említett tájékoztatás az érdekelt tudomására jutott, a 85/577 irányelv célját képező fogyasztóvédelem teljes mértékben biztosított. Ez a megoldás nem eredményezi a fogyasztó elállási jogának megvonását, csupán gyakorlásának időbeni korlátozását arra az esetre, ha ezen jogosultságával erre vonatkozó tudomása vagy tudomásszerzés lehetősége ellenére nem él meghatározott határidőn belül. Ilyen körülmények között a jogviszonyok stabilitása, sőt a tisztességes kereskedelem megkívánja egy igazságos egyensúly megteremtését a tájékoztatás és az elállási jog által biztosított fogyasztóvédelem, valamint a jogviszonyok stabilitásának elve között, amelynek része annak elismerése is, hogy a fogyasztó, ha ismeri vagy ismernie kellene jogosultságának fennállását, a szükséges tájékoztatás megszerzését követően bizonyos idő elteltével ne kérdőjelezze meg a szerződést.

28.

A 85/577 irányelv nem követel meg olyan kiterjedtebb védelmet, amely aránytalan szabadságot engedne az elállási jogát ismerő fogyasztó számára annak megítélésében, hogy szerződéses kapcsolatának megkérdőjelezésére mely időpont lenne a legmegfelelőbb. Véleményem szerint az irányelv által biztosítani szándékozott védelem célkitűzését nagymértékben túllépi az elállási jog időbeli korlátozásának teljes hiánya az elállási jogát ismerő fogyasztó esetén. A fogyasztóvédelem nem zárja ki az elállási jog korlátozását, ha, amint arról az irányelv 5. cikk (1) bekezdése kifejezetten rendelkezik, a megkívánt tájékoztatás az ezen irányelvben meghatározottak szerint biztosított. Ugyanígy, noha a fogyasztó késve és az irányelvben meghatározottaktól eltérő úton szerzi meg a tájékoztatást, ez nem érinti az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések fogyasztóvédelmi célkitűzését.

29.

Másrészről az időben megosztott szerződésekről szóló 94/47/EK ( 13 ) irányelv és a távollevők között kötött szerződésekről szóló 97/7/EK ( 14 ) irányelv kifejezetten meghatározza azt a határidőt, amelyen túl az elállási jog nem gyakorolható, még akkor sem, ha az erre vonatkozó tájékoztatás hiányzik.

30.

Nehéz elfogadni a német kormány állítását, hogy ezek az irányelvek a házaló kereskedelemről szóló irányelvvel együtt egy „védelmi csomagot” alkotnak, amely a jog koherenciája érdekében szükségszerűen magában foglalja ezen jog gyakorlásának három hónapra történő korlátozását is ( 15 ). A vizsgált irányelv azonban elkülönül a fogyasztó megerősített védelme iránti szükséglet révén, tekintve, hogy az említett fogyasztó, fizikai kapcsolatba kerülve az eladóval, nagyobb mértékben érezheti annak befolyását ( 16 ). Ezt a véleményt osztja a Bíróság is a fent hivatkozott Heininger-ügyben, amikor elismeri, hogy a házaló kereskedelemben az elállási jog gyakorlásában csak attól az időponttól kezdve korlátozható a fogyasztó, amikor tudomást szerez ezen jogáról. Ugyanakkor nem tagadható, hogy ezek az irányelvek tanúsítják a tagállami jogok közös elvének fennállását, amely közösségi szinten is megjelenik, és amely időben korlátozza az olyan hosszú ideig nem használt jogosultságok gyakorlását, hogy feltételezhető, a jogosult nem kíván élni ezen jogával.

31.

Így, ha megállapítható, hogy a fogyasztó tudott – vagy tudhatott volna – jogosultságáról, el lehet fogadni a tagállamok jogának közös elvét, amely szerint mind a tisztességes kereskedelem, mind a jogviszonyok stabilitása megkívánja, hogy mérlegelési mozgásterük keretében, amelyet a 85/577 irányelv 4. cikkének harmadik bekezdése is elismer, a tagállamok egy olyan – az akár elkésett – tájékoztatás megszerzésétől számított határidőt határozzanak meg az elállás érvényes gyakorlására.

32.

Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire azt a választ kell adni, hogy a 85/577 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a fogyasztó elállási joga csak azon időponttól kezdődően korlátozható, amikor arról tudomást szerzett, vagy tudomást szerezhetett volna. Ez a követelmény független a szerződés megkötésének, illetve teljes körű teljesítésének időpontjától. Ugyanakkor ellentétes a 85/577 irányelv célkitűzéseivel, ha a nemzeti jogalkotó az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő kezdő időpontját a szerződés felek által történő teljes teljesítésének időpontjában határozza meg, még akkor is, ha a fogyasztó nem kapott tájékoztatást elállási jogáról.

33.

Ezzel szemben a 85/577 irányelv 4. cikkének első és harmadik albekezdése és 5. cikkének (1) bekezdése nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy mérlegelési mozgásterük keretében az elállási jog érvényes gyakorlására határidőt szabjanak, amely határidő attól az időponttól kezdődik, amikor a fogyasztó bizonyítottan tudomást szerzett, vagy tudomást szerezhetett elállási jogáról.

34.

Az előző megfontolások alapján tehát azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon az Oberlandesgericht Stuttgart által feltett kérdésekre:

„Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy kizárja a fogyasztó elállási joga gyakorlásának időbeni korlátozását abban az esetben, ha nem kapott ezen jogára vonatkozó tájékoztatást, illetve a tájékoztatás téves volt.

Ezzel szemben a 85/577 irányelv 4. és 5. cikke nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy mérlegelési mozgásterük keretében az elállási jog érvényes gyakorlására határidőt szabjanak, amely határidő attól az időponttól kezdődik, amikor a fogyasztó bizonyítottan tudomást szerzett, vagy tudomást szerezhetett elállási jogáról.”