L. A. GEELHOED

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2006. március 23.1(1)

C‑4/05. sz. ügy

Hasan Güzeli

kontra

Oberbürgermeister der Stadt Aachen

(A Verwaltungsgericht Aachen [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az 1/80 EGK‑Törökország társulási tanácsi határozat 10. cikke (1) bekezdésének értelmezése – A rendes munkaerőpiachoz tartozó török munkavállalók munkafeltételek tekintetében való hátrányos megkülönböztetésének tilalma – Tartózkodási engedély meghosszabbításának megtagadása, amely a határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkező török idénymunkás foglalkoztatását megszünteti”






I –    Bevezetés

1.        Ebben az ügyben a Verwaltungsgericht Aachen három kérdést tett fel az 1/80 EGK‑Törökország társulási tanácsi határozat(2) (a továbbiakban: 1/80 határozat) értelmezésével kapcsolatban. A kérdést előterjesztő bíróság konkrétan azt szeretné megtudni, hogy valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó, határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkező török munkavállaló az 1/80 határozat 10. cikke alapján jogosult‑e tartózkodási engedélye meghosszabbítására.

II – Jogi háttér

A –    Az EGK‑Törökország társulási megállapodás

2.        A társulási megállapodás célja – a 2. cikk (1) bekezdése alapján – a Szerződő Felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott erősítésének előmozdítása, beleértve a munkaerőt érintő kapcsolatokat is, a munkavállalók szabad mozgásának fokozatos megteremtése által (12. cikk), valamint a letelepedés szabadságára (13. cikk) és a szolgáltatások szabad mozgására (14. cikk) vonatkozó korlátok megszüntetése révén, a török népesség életszínvonalának javítása és a Török Köztársaság Közösséghez való későbbi csatlakozásának megkönnyítése érdekében (negyedik preambulumbekezdés és 28. cikk).

3.        Erre tekintettel a társulási megállapodás három szakaszt ír elő: egy előkészítő szakaszt, amelyben a Török Köztársaság a Közösség segítségével megerősítheti gazdaságát (3. cikk), egy átmeneti szakaszt, amelyben biztosítják a Törökország és a Közösség közötti vámunió lépésenkénti megvalósítását és a török és a közösségi gazdaságpolitika közeledését (4. cikk), és egy, a vámunión alapuló zárószakaszt, amely a Szerződő Felek gazdaságpolitikáinak szorosabb összehangolását foglalja magában (5. cikk).

4.        A társulási megállapodás 6. cikke így rendelkezik: „A társulási szabályozás alkalmazásának és fokozatos fejlesztésének biztosítása érdekében a Szerződő Felek a Társulási Tanácsban üléseznek, amely a megállapodásban ráruházott hatáskörök keretei között jár el” [nem hivatalos fordítás]. Így a Társulási Tanács a megállapodás célkitűzéseinek megvalósítása érdekében és a megállapodásban meghatározott esetekben hatáskörrel rendelkezik határozatok meghozatalára (a társulási megállapodás 22. cikkének (1) bekezdése). Mindkét Fél köteles megtenni a határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

5.        A társulási megállapodás 9. cikke szerint: „A Szerződő Felek elismerik, hogy a megállapodás hatálya vonatkozásában – azon különleges rendelkezések sérelme nélkül, amelyek a 8. cikk alapján meghozatalra kerülhetnek – a Közösség Alapító Szerződésének 7. cikkében rögzített alapelvnek megfelelően tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés.” [nem hivatalos fordítás]

6.        A társulási megállapodás 12. cikke szerint: „A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Közösség Alapító Szerződésének 48., 49. és 50. cikke vezeti őket annak érdekében, hogy egymás között fokozatosan megteremtsék a munkavállalók szabad mozgását.” [nem hivatalos fordítás]

7.        Az 1970. november 23‑án Brüsszelben aláírt kiegészítő jegyzőkönyv, amelyet a Közösség nevében az 1972. december 19‑i 2760/72/EGK tanácsi rendelet(3) (a továbbiakban: kiegészítő jegyzőkönyv) kötött meg, hagyott jóvá és erősített meg, 1. cikkében meghatározza a társulási megállapodás 4. cikkében megnevezett átmeneti szakasz feltételeit, részleteit és ütemtervét. 62. cikke értelmében a kiegészítő jegyzőkönyv e megállapodás szerves részét képezi.

8.        Ez a kiegészítő jegyzőkönyv tartalmaz egy II. címet – Személyek és szolgáltatások szabad mozgása –, amelynek I. fejezetét a munkavállalóknak szentelik.

9.        A jegyzőkönyv 36. cikke – a társulási megállapodás 12. cikke elveinek megfelelően – meghatározza a munkavállalóknak a Közösség tagállamai és Törökország közötti szabad mozgása fokozatos megteremtésének határidőit, és előírja, hogy a Társulási Tanács megállapítja az ehhez szükséges szabályokat.

B –    Az 1/80 határozat

10.      A Társulási Tanács 1980. szeptember 19‑én meghozta az 1/80 határozatot. Ezt a határozatot meglepő módon sohasem tették közzé a Hivatalos Lapban.(4) Az 1/80 határozat harmadik preambulumbekezdése a következőképpen szól: „a határozat szociális területen a Társulási Tanács 1976. december 20‑i 2/76 határozatának szabályozásánál a munkavállalók és családtagjaik számára előnyösebb szabályozásra törekszik.”[nem hivatalos fordítás]

11.      Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)      A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban

–        egy év rendes foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkáltatónál megújítsa, amennyiben munkaviszonnyal rendelkezik;

–        három év rendes foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkáltatónál pályázzon rendes feltételek mellett e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;

–        négy év rendes foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.

(2)      Az éves és a szülési szabadság, munkahelyi baleset vagy rövid betegség miatti távollét beleszámít a rendes foglalkoztatás idejébe. Az önhibán kívüli munkanélküliség időtartama, amelyet az illetékes hatóságok szabályosan megállapítottak, valamint a hosszabb betegség miatti távollét ugyan nem számít bele a rendes foglalkoztatás idejébe, de nem érinti a korábbi foglalkoztatási időtartam alatt megszerzett jogokat.” [nem hivatalos fordítás]

12.      A határozat 10. cikkének (1) bekezdése értelmében: „A Közösség tagállamai a rendes munkaerőpiacukhoz tartozó török munkavállalókra olyan szabályozást alkalmaznak, amely a díjazás és egyéb munkafeltételek terén a közösségi munkavállalókhoz viszonyítva mindennemű, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést kizár.” [nem hivatalos fordítás]

C –    A nemzeti szabályozás

13.      A német társadalombiztosítási törvény (Sozialgesetzbuch, Drittes Buch) 2004. december 31‑ig hatályos harmadik kötete 284. §‑ának (5) bekezdése meghatározza, hogy munkavállalási engedélyt kizárólag akkor lehet kiállítani, ha a külföldi az idegenrendészeti törvény (Ausländergesetz) 5. §‑ában előírtaknak megfelelően tartózkodási engedéllyel rendelkezik, amennyiben a törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet másképp nem rendelkezik, és ha a munkavállalást nem zárja ki az idegenrendészeti jog valamely rendelkezése.

III – Ténybeli háttér

A –    Az alapügy tényállása

14.      A török állampolgárságú felperes 1991. szeptember 13‑án lépett szövetségi területre, és – többször – sikertelenül kérelmezte, hogy ismerjék el menekültnek.

15.      Miután 1997. március 7‑én házasságot kötött egy német állampolgárral, 1997. július 29‑én az Oberbürgermeister der Stadt Aachentől (Aachen város főpolgármestere, a továbbiakban: alperes) először egy 1998. július 29‑ig szóló tartózkodási engedélyt kapott. Az Arbeitsamt Aachen (aacheni munkaügyi hivatal) 1997. július 31‑én határozatlan időre szóló, bármely szakmai tevékenység végzésére feljogosító munkavállalási engedélyt állított ki a felperes részére.

16.      1998. július 8. óta a házastársak állandó jelleggel külön éltek; 2002‑ben elváltak.

17.      1999. január 6‑án az alperes először 1999. december 6‑ig, majd következő alkalommal 2001. október 9‑ig meghosszabbította a felperes tartózkodási engedélyét, utalva arra, hogy a felperes hivatkozhat az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első franciabekezdésében foglalt jogokra. A tartózkodási engedélyen az alábbi megjegyzés szerepelt: „Önálló vállalkozóként vagy ahhoz hasonló munkaviszonyban történő munkavégzésre nem jogosít. Az egyetlen engedélyezett keresőtevékenység az aacheni Marmara kávézóban végzett felszolgálói munkakör.”

18.      2001. szeptember 25‑én a felperes kérelmezte tartózkodási engedélyének meghosszabbítását.

19.      1997. október 1‑jétől 2000. március 31‑ig a felperest – megszakításokkal – a Marmara kávézóban foglalkoztatták. 2000. április 10‑én munkáltatót váltott. 2000. április 10‑től december 14‑ig, valamint 2001. március 1‑jétől november 30‑ig a felperes idénymunkákat végzett Aachenben az Aachener Printen und Schokoladenfabrik Henry Lambertz GmbH & Co KG vállalkozás (a továbbiakban: a Lambertz vállalkozás) részére. Ezen foglalkoztatási időszakok között az aacheni munkaügyi hivataltól kapott ellátásokat.

20.      2002. június 27‑én a felperest 45 napi tételnek megfelelő pénzbüntetésre ítélték, mert a Lambertz vállalkozásnál folytatott tevékenységével megsértette a tartózkodási engedélyével kapcsolatos feltételeket.

21.      2003. január 2‑án az alperes elutasította a felperes tartózkodási engedélye meghosszabbítására vonatkozó kérelmét. Ez ellen a felperes 2003. január 21‑én panaszt tett, és arra hivatkozott, hogy esetében tekintetbe veendő tartózkodási engedélyének házasságtól független meghosszabbítása.

22.      2003. március 21‑én a felperes a Verwaltungsgericht Aachennél (aacheni közigazgatási bíróság) kérelmezte, hogy állapítsák meg panaszának halasztó hatályát. Ezt a kérelmet a 2003. július 14‑i határozattal elfogadták. Az alperes jogorvoslati kérelmére az Oberverwaltungsgericht für das Land Nordrhein-Westfalen (Nordrhein-Westfalen tartomány legfelsőbb közigazgatási bírósága) 2004. március 30‑i határozatával elutasította a halasztó hatály elrendelésére vonatkozó kérelmet. A Bezirksregierung Köln (kölni helyi közigazgatási hivatal) 2004. július 20‑i határozatával elutasította a felperes panaszát.

23.      2004. augusztus 9‑én a felperes keresetet nyújtott be a Verwaltungsgericht Aachenhez, amely a jogvita keretei között három kérdést terjesztett elő előzetes döntéshozatalra.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

24.      A kérdést előterjesztő bíróság 2004. december 29‑én felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette elő előzetes döntéshozatalra:

„1)      A hátrányos megkülönböztetésnek az 1/80 határozat 10. cikke (1) bekezdésében foglalt tilalmával ellentétes‑e az, hogy valamely tagállam a felpereshez hasonló helyzetben levő török munkavállalótól, aki eredeti tartózkodási engedélyének lejártakor e tagállam rendes munkaerőpiacához tartozott, és határozatlan idejű munkavállalási engedéllyel rendelkezett, megtagadja munkavállalásának időtartamára a területén való további tartózkodáshoz való jogot?

Ezzel kapcsolatban van‑e jelentősége annak, hogy a migráns török munkavállalónak kiállított munkavállalási engedélyt

–        a nemzeti jog szerint határozatlan időre állították ki,

–        a nemzeti jog szerint azzal a feltétellel állították ki, hogy az eredeti tartózkodási engedély továbbra is érvényes, azonban nem szűnik meg automatikusan a tartózkodási engedély lejártakor, hanem továbbra is érvényes marad mindaddig, amíg a külföldi állampolgárnak e tagállam területén még az ideiglenes tartózkodáshoz való joga is megszűnik?

2)      Tekintettel az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdésére, jogában áll‑e a tagállamnak egy török munkavállaló tartózkodáshoz való jogát megtagadni, ha ez utóbbi a részére kiállított utolsó tartózkodási engedély lejártakor idénymunkásként dolgozik, azaz két szerződés között munka nélkül van?

3)      A munkavállalási engedélyekre vonatkozó német jogszabályoknak az eredetileg kiállított tartózkodási engedély lejártát követő módosítása hatással van‑e a további tartózkodáshoz való jog megtagadásának az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdéséből eredő tilalmára?”

C –    A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja

25.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés magyarázatában a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a felperest az 1/80 határozat 6. cikke alapján nem illeti meg tartózkodási engedélyének meghosszabbítására vonatkozó jog, mivel jelen esetben nem teljesülnek ezen rendelkezés feltételei. Ezzel szemben az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdéséből már igenis adódhat ilyen jogosultság. A nemzeti bíróság erre az Eddline El‑Yassini ügyben(5) hozott ítéletből következtet, amelyben az Európai Gazdasági Közösség és a Marokkói Királyság által megkötött együttműködési megállapodás 40. cikke (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban terjesztettek kérdéseket előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé.

26.      A Bíróság ezen 40. cikkre vonatkozó értelmezésének érvényesnek kell lennie az 1/80 határozat 10. cikkére is, mivel e rendelkezések célja – tekintettel csaknem megegyező szövegükre – azonos.(6) Mindkét rendelkezés megtiltja a tagállamoknak, hogy rendes munkaerőpiacukhoz tartozó török, illetve marokkói munkavállalókat állampolgárságuk alapján részesítsenek hátrányos megkülönböztetésben a díjazás és egyéb munkafeltételek tekintetében. A két rendelkezés vonatkozó szövegének egyezésére tekintettel kézenfekvő az Eddline El‑Yassini ügy extrapolációja.

27.      A felperes – a Bíróságnak az Eddline El‑Yassini ügyben hozott ítéletében található, a kérdéses 40. cikkre vonatkozó értelmezésének megfelelően – az 1/80 határozat 10. cikke értelmében jogosult tartózkodási engedélyének meghosszabbítására, amennyiben ez rövidebb, mint a tényleges munkavállalásra vonatkozó jog, amelyet az illetékes nemzeti hatóság által szabályszerűen kiállított munkavállalási engedély biztosít.

D –    A Bíróság előtti eljárás

28.      Ezen ügyben a felperes, a német kormány, a szlovák kormány és a Bizottság tett írásbeli észrevételt. A felperes – csakúgy, mint a német kormány és a Bizottság – a 2006. január 12‑i tárgyaláson kifejtette álláspontját. A felperes és a Bizottság elsősorban a kérdést előterjesztő bíróságnak azon megállapítását vitatja, hogy a felperes nem teljesíti a 6. cikknek a tartózkodási engedélye meghosszabbítására vonatkozó feltételeit. Másodsorban a felperes, a Bizottság és a szlovák kormány azt az álláspontot képviseli, hogy az 1/80 határozat 10. cikkéből jogosultság keletkezhet a tartózkodási engedély meghosszabbítására. A német kormány véleménye szerint ellenben az 1/80 határozat 10. cikkéből nem vezethető le ilyen jogosultság.

IV – Értékelés

A –    Előzetes megjegyzés

29.      Amint azt már említettük, a felperes és a Bizottság az írásbeli szakaszban vitatta a kérdést előterjesztő bíróságnak azt az álláspontját, hogy a felperes nem teljesíti az 1/80 határozat 6. cikkének feltételeit. E rendelkezés szerint a migráns török munkavállalók – a munkaviszonyban történő szabályszerű munkavállalás időtartamától függően – pontosan meghatározott jogokra tarthatnak igényt, amelyek célja, hogy lehetővé tegye fokozatos beilleszkedésüket a fogadó tagállam munkaerőpiacára.

30.      Az 1/80 határozatnak mind a 6., mind a 10. cikke a migráns török munkavállalók számára bizonyos jogokat biztosít a munkaerőpiacon, ha a nemzeti munka- és bevándorlási jog szerint jogszerűen tartózkodnak és dolgoznak valamely tagállamban. Az említett rendelkezések kiegészítik egymást. A 6. cikk a török munkavállaló számára bizonyos feltételek mellett jogot biztosít munkavállalási engedélyének meghosszabbítására; a 10. cikk pedig úgy rendelkezik, hogy a török munkavállaló e munka végzésekor nem részesíthető hátrányos megkülönböztetésben a díjazás és egyéb munkafeltételek tekintetében.

31.      Mielőtt közelebbről foglalkozom az 1/80 határozat 10. cikkével, meg kell vizsgálni, hogy a felperes az 1/80 határozat 6. cikke alapján igényt tarthat‑e bizonyos jogokra a munkaerőpiacon.

B –    Az 1/80 határozat 6. cikke

32.      A felperes szerint megilleti őt az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik gondolatjele által biztosított, a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra vonatkozó jog, mivel a kérelmét megelőző foglalkoztatási időszakok összeszámolása több mint négyéves időszakot ad.

33.      A Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperes 2000. április 10‑től addig a napig, amíg tartózkodási engedélye lejárt, 2001. október 9‑ig, a Lambertz vállalkozás szolgálatában az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első gondolatjele értelmében vett rendes foglalkoztatásban vett részt, így hivatkozhat az ezen rendelkezés által biztosított jogokra, mivel teljesíti ezen cikk minden feltételét.

34.      Először arra kell rámutatni, hogy az 1/80 határozat nem érinti a tagállamok azon hatáskörét, hogy szabályozzák mind a török állampolgároknak a területükre történő beutazását, mind azok első foglalkoztatásának feltételeit.(7) A beutazáshoz, a munkához és a tartózkodáshoz való jogot a nemzeti jog szabályozza, a tagállamok így önálló döntéseket hozhatnak a török munkavállalók alkalmazása tekintetében, akik betölthetik a piacukon található lyukakat.

35.      Török munkavállaló az 1/80 határozat alapján csak akkor szerez jogokat, ha egy éven keresztül megszakítás nélkül egy tagállam területén dolgozott. A munkaerő-piaci jogok biztosítását az 1/80 határozat 6. cikke szabályozza. A 6. cikk (1) bekezdése első, második vagy harmadik gondolatjelének feltételeit teljesítő török munkavállaló közvetlenül hivatkozhat ezekre a rendelkezésekre abból a célból, hogy munkavállalási engedélye meghosszabbítása mellett elérje tartózkodási engedélyének meghosszabbítását is.(8)

36.      A török bevándorlóknak három feltételnek kell megfelelniük annak érdekében, hogy a határozat 6. cikkének (1) bekezdéséből jogokat származtathassanak. Elsősorban a török állampolgár „munkavállaló” kell, hogy legyen. Másodsorban „valamely tagállam rendes munkaerőpiacához kell tartoznia”. Harmadsorban a rendes foglalkoztatásban kellett részt vennie a három lehetséges időtartam valamelyike során, amely időtartamok mindegyike a továbbfoglalkoztatásra vonatkozó meghatározott jogokat biztosít.

37.      Ami az időtartamokat illeti, a 6. cikk (1) bekezdésének első gondolatjele értelmében török állampolgár egy évi rendes foglalkoztatás után jogosult a foglalkoztatási jogviszony folytatására ugyanazon munkaadónál. Három év rendes foglalkoztatás után – a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkáltatónál pályázzon egy másik állásajánlatra (második gondolatjel). Négy év rendes foglalkoztatás után korlátozás nélkül jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra (harmadik gondolatjel).(9)

38.      Azon török munkavállalónak, aki még nem teljesíti az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik gondolatjelében található feltételeket, egy, három vagy négy éven át rendes foglalkoztatásban kell állnia. Főszabály szerint ennek megszakítás nélkül kell történnie.(10) Mindazonáltal az 1/80 határozat 6. cikkének (2) bekezdése a munkaviszonyban történő munkavállalás megszakítására vonatkozó jogszerű okok sorát nevezi meg.

39.      Az 1/80 határozat 6. cikkének (2) bekezdése a megszakítások két fajtáját különbözteti meg, amelyekhez különböző következmények kapcsolódnak. Az első kategória olyan helyzetekre vonatkozik, amelyeknél a munkavállaló megtartja munkahelyét a vállalkozásnál; ezen időszakok beleszámítanak a rendes foglalkoztatás idejébe. A második kategória olyan helyzeteket vesz tekintetbe, amelyeknél a munkavállalót – neki fel nem róhatóan – már nem foglalkoztatják, de az sem látható előre, hogy mikor kezdheti el megint a munkát. Ezen foglalkoztatási szünetek nem számítanak bele a rendes foglalkoztatás időszakába, de azzal a következménnyel sem járnak, hogy a munkavállalót kizárják a rendes munkaerőpiacról. Ilyen esetben a munkavállaló megtartja a foglalkoztatásra vonatkozó jogosultságait, amelyeket az általa már teljesített foglalkoztatásban eltöltött idő alatt szerzett meg, mielőtt akarata ellenére el kellett hagynia a munkaerőpiacot.

40.      A kérdést előterjesztő bíróság által vázolt tényállásból kiderül, hogy a felperes nem rendelkezik az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének második gondolatjeléből eredő jogosultságokkal, mivel 2000 áprilisában munkáltatót váltott, és ezért nem dolgozott hároméves időszakon keresztül ugyanazon munkáltatónál. A 6. cikk (1) bekezdésének második gondolatjele alapján a török munkavállaló ugyanis csak az érintett tagállamban történő három év rendes foglalkoztatás után rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy másik munkáltatónál vállaljon munkát, ha ez ugyanazon foglalkozáscsoporthoz tartozik, mint az előző munkáltató, és ha a tagállamok munkavállalóinak adandó elsőbbséget is biztosítják.(11)

41.      Azon a napon, amelyen lejárt az érintett török munkavállaló tartózkodási engedélye, nem teljesítette a 6. cikk (1) bekezdésének első gondolatjelében megnevezett feltételeket sem. Habár a felperes foglalkoztatásának megszakítása a 6. cikk (2) bekezdésének második mondata értelmében vett, a foglalkoztatási idő megszakításának jogszerű okának tekinthető, a felperes nem szerzett olyan jogosultságokat, amelyek őt a megelőző, rendszeresen teljesített foglalkoztatási idő alapján illetnék meg.

42.      Az előzőekből kitűnik, hogy a felperes nem teljesíti az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első, második vagy harmadik gondolatjelének tartózkodási engedélyének meghosszabbítására vonatkozó feltételeit.

43.      Most felmerül a kérdés, hogy a 10. cikk szerinti, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető‑e valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó olyan török munkavállaló tartózkodási engedélye meghosszabbításának megtagadása, akit nem illetnek meg a 6. cikkből származó jogok, és aki határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkezik.

C –    Az 1/80 határozat 10. cikke

44.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett három kérdéssel, amelyeket együtt lehet tárgyalni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy azt a török állampolgárt, akit az egyik tagállamban rendesen foglalkoztatnak, és aki ott tartózkodási engedélye meghosszabbítását kérelmezi, megilletik‑e az 1/80 határozat 10. cikkének hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmából eredő jogok.

45.      Az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdése megtiltja az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést a díjazás és egyéb munkafeltételek tekintetében a közösségi munkavállalók és a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török állampolgárok között.

46.      A felperes, a szlovák kormány és a Bizottság is kifejti, hogy az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy abból a tartózkodási engedély meghosszabbítására vonatkozó jogok származnak. Ezt az értelmezést támasztja alá az Európai Gazdasági Közösség és a Marokkói Királyság közötti együttműködési megállapodás 40. cikkének analóg rendelkezése, amely ugyanazt célozza, mint a 10. cikk. Ennek kapcsán a Bíróság által az Eddline El‑Yassini‑ügyben(12) hozott ítéletben alkalmazott, az együttműködési megállapodás 40. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó értelmezésre hivatkoznak.

47.      Az Eddline El‑Yassini ügyben a nemzeti bíróság előtti jogvita egy olyan marokkói állampolgárt érintett, aki azt követően is munkát akart vállalni, hogy lejárt a tartózkodási engedélye. A Bíróság megállapította, hogy egy tagállam nem tagadhatja meg a tartózkodási engedély meghosszabbítását, ha

„[…] a fogadó tagállam a migráns marokkói munkavállalónak a munkavállalás tekintetében hosszabb távú jogokat biztosított, mint a tartózkodás tekintetében.

Ez akkor következik be, ha az érintett részére a tagállam által biztosított tartózkodási engedély időtartama rövidebb, mint a munkavállalási engedély időtartama, és a tagállam a munkavállalási engedély lejárta előtt megtagadta a tartózkodási engedély meghosszabbítását anélkül, hogy ezt az állam jogos érdekének – nevezetesen a közrendnek, a közbiztonságnak vagy a közegészségnek – a védelmével indokolni tudná.”(13)

48.      A német kormány álláspontja szerint a felperes tartózkodási engedélye meghosszabbításának megtagadása nem tekinthető a 10. cikk értelmében vett, az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a munkafeltételek terén. Az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a 10. cikkben lefektetett tilalma csak a török állampolgárnak a fogadó tagállambeli munkaviszonyát érinti. A 10. cikk a török állampolgárnak a munkafeltételek és a díjazás tekintetében biztosít egyenlő bánásmódra való jogosultságot, ameddig ő a fogadó tagállamban tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

49.      A német kormány szerint a 10. cikket nem lehet úgy értelmezni, hogy egy határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkező migráns török munkavállaló jogosult tartózkodási engedélyének meghosszabbítására. A 10. cikknek nem lehet célja a török állampolgárok jogainak a munkavállalás terén való védelme, mivel ezen jogokat az 1/80 határozat 6. cikke már teljes körűen szabályozza.

50.      Az a kérdés, hogy egy tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó, határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkező török munkavállaló tartózkodási engedélye meghosszabbításának megtagadása a munkafeltételek területén való, az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető‑e.

51.      A feltett kérdés megválaszolásához a 10. cikk szövegét és az 1/80 határozat rendszerét kell segítségül hívnunk.

52.      A szöveg szerint az 1/80 határozat 10. cikkébe felvett, a valamely tagállam területén foglalkoztatott migráns török munkavállalók és a közösségi munkavállalók közötti egyenlő bánásmód elve a díjazásra és egyéb munkafeltételekre korlátozódik. E rendelkezés szövege tehát nem ad alkalmat a hátrányos megkülönböztetés tilalmának olyan széleskörű értelmezésére, hogy erre a tartózkodási engedély meghosszabbításának megtagadása ellenében hivatkozni lehessen.

53.      Ami az 1/80 határozat rendszerét illeti, ez – az EGK‑Marokkó együttműködési megállapodással ellentétben – a hátrányos megkülönböztetés tilalma mellett kifejezett rendelkezést is tartalmaz a munkafeltételek tekintetében. Egy török munkavállaló közvetlenül hivatkozhat az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első, második vagy harmadik francia bekezdésére annak érdekében, hogy elérje munkavállalási engedélyének meghosszabbítása mellett tartózkodási engedélyének meghosszabbítását is, mivel a tartózkodási jog a munkaerőpiacon való részvétel és a munkaviszonyban történő foglalkoztatás szempontjából elengedhetetlen.(14)

54.      Tehát ez a rendelkezés – és nem a határozat 10. cikke – alkalmazandó a jelen ügyben. Az, hogy egy török munkavállaló nem teljesíti a 6. cikk feltételeit, nem vezethet oda, hogy a munkafeltételek területére vonatkozó hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva utólag jogot szerezzen tartózkodási engedélyének meghosszabbítására. Ez aláásná a 6. cikk szerepét.

55.      A két megállapodás rendszerének ezen különbségének következtében nem lehet az 1/80 határozat 10. cikkét ugyanúgy értelmezni, mint az EGK‑Marokkó együttműködési megállapodás 40. cikkének (1) bekezdését. Ez a megállapodás nem tartalmaz az 1/80 határozat 6. cikkének megfelelő, vagy ahhoz hasonló rendelkezést, miszerint a migráns török munkavállalók – munkaviszonyban történő rendes foglalkoztatásuk időtartamától függően – pontosan meghatározott jogokra tarthatnak igényt, amelyek célja, hogy lehetővé tegye fokozatos beilleszkedésüket a fogadó tagállam munkaerőpiacára.

56.      Az előbbiekből az következik, hogy valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó, határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkező török munkavállaló tartózkodási engedélye meghosszabbításának megtagadása nem tekinthető a munkafeltételek területén történt, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek.

V –    Végkövetkeztetések

57.      A fentiek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Verwaltungsgericht Aachen által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

„Az 1980. szeptember 19‑i 1/80 EGK‑Törökország társulási tanácsi határozat 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó, határozatlan időre szóló munkavállalási engedéllyel rendelkező török munkavállaló tartózkodási engedélye meghosszabbításának megtagadása nem tekinthető a munkafeltételek területén történt, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek.”


1 – Eredeti nyelv: holland.


2 – A társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozat, amelyet az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás által felállított Társulási Tanács fogadott el.


3 – HL L 293., 1. o.


4 – Ez a keletkezési hiba nem késztette a Bíróságot arra, hogy megkérdőjelezze e határozat anyagi jogerejét.


5 – A C‑416/96. sz., Eddline El‑Yassini ügyben 1999. március 2‑án hozott ítélet 27. pontja (EBHT 1999., I‑1209. o.).


6 – A 40. cikk értelmében, amely ezen megállapodás III. Címéhez – A munkaerő területén való együttműködés – tartozik: „Minden tagállam olyan bánásmódot biztosít a területén foglalkoztatott marokkói állampolgárságú munkavállalóknak, amelyet a munka- és díjazási feltételek tekintetében ez utóbbi munkavállalók és a saját állampolgárai között az állampolgárságon alapuló, bármilyen hátrányos megkülönböztetés hiánya jellemez […].”


7 – A C‑237/91. sz., Kus‑ügyben 1992. december 16‑án hozott ítélet 25. pontja (EBHT 1992., I‑6781. o.), a C‑36/96. sz., Günaydin-ügyben 1997. szeptember 30‑án hozott ítélet 23. pontja (EBHT 1997., I‑5143. o.) és a C‑98/96. sz., Ertanir-ügyben 1997. szeptember 30‑án hozott ítélet 23. pontja (EBHT 1997., I‑5179. o.).


8 – Lásd a C‑192/89. sz., Sevince‑ügyben 1990. szeptember 20‑án hozott ítélet 29. és 31. pontját (EBHT 1990., I‑3461. o.) és a fent említett Kus‑ügyben hozott ítélet 33. pontját.


9 – Lásd a C‑355/93. sz., Eroglu‑ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélet 12. pontját (EBHT 1994., I‑5113. o.), a C‑171/95. sz., Tetik‑ügyben 1997. január 23‑án hozott ítélet 26. pontját (EBHT 1997., I‑329. o.) és a C‑340/97. sz., Nazli‑ügyben 2000. február 10‑én hozott ítélet 27. pontját (EBHT 2000., I‑957. o.).


10 – A C‑383/03. sz., Dogan‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet 18. pontja (az EBHT-ban még nem tették közzé).


11 – A C‑386/95. sz. Eker‑ügyben 1997. május 29‑én hozott ítélet 23. pontja (EBHT 1997., I‑2697. o.).


12 – 27. pont.


13 –      Az Eddline El‑Yassini‑ügyben hozott ítélet 64. és 65. pontjai.


14 – Lásd a Kus‑ügyben hozott ítélet 33. pontját.