1

Fellebbezésében a Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága által a T-36/99. sz., Lenzing kontra Bizottság ügyben 2004. október 21-én hozott ítéletet (EBHT 2004., II-3597. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet), amelyben az Elsőfokú Bíróság részben megsemmisítette a 2000. szeptember 20-i 2001/43/EK bizottsági határozattal (HL 2001. L 11., 46. o., a továbbiakban: a vitatott határozat) módosított, a Sniace, SA-nak (Torrelavega, Cantabria) Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 1998. október 28-i 1999/395/EK bizottsági határozatot (HL 1999. L 149., 40. o., a továbbiakban: 1998. október 28-i határozat).

2

A megtámadott ítélet 8–29. pontjában az Elsőfokú Bíróság a következőképpen ismertette a jogvita alapját képező tényállást:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

3

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. február 11-én benyújtott keresetlevelével a Lenzing keresetet indított az 1998. október 28-i határozat részleges megsemmisítése iránt. A vitatott határozat Bizottság általi elfogadását követően a Lenzing észrevételeket nyújtott be az Elsőfokú Bíróság Hivatala által 2001. február 12-én nyilvántartásba vett levelében, amelyben többek között átfogalmazta kérelmeit, kérve az Elsőfokú Bíróságtól, hogy semmisítse meg a vitatott határozat 1. cikkét, amennyiben az úgy rendelkezik, hogy a társadalombiztosítási pénztárnak járó követelések, késedelmi pótlékok és kamatok érvényesítésének elmulasztása, az 1996. március 8-i, 1996. május 7-i és 1997. szeptember 30-i megállapodások, a Fogasának járó követelések és késedelmi kamatok érvényesítésének elmulasztása, valamint az 1993. november 5-i és 1995. október 31-i megállapodások nem minősülnek állami támogatásnak az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében.

4

A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság először is elutasította a Spanyol Királyság és a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogást, miután többek között megállapította, hogy a Lenzinget a vitatott határozat által személyében érintettnek kell tekinteni.

5

E tekintetben a megtámadott ítélet 73. pontjában az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett rá, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket.

6

Ezután az Elsőfokú Bíróság az ítélet 74. pontjában hangsúlyozta, hogy konkrétan az állami támogatások területén elismerést nyert, hogy az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján egy egyedi támogatással kapcsolatban indított hivatalos vizsgálati eljárást (a továbbiakban: hivatalos vizsgálati eljárás) befejező bizottsági határozat a kedvezményezett vállalkozáson kívül személyükben érinti e vállalkozásnak az eljárásban cselekvően részt vevő versenytársait is, amennyiben a megtámadott határozat tárgyát képező támogatási intézkedés lényegesen befolyásolta a piaci helyzetüket (a 169/84. sz., Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben 1986. január 28-án hozott ítélet [EBHT 1986., 391. o.] 25. pontja).

7

Először is, ami a Lenzingnek a hivatalos vizsgálati eljárásban való részvételét illeti, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 77–79. pontjában megállapította, hogy a Lenzing nyújtotta be az eljárás alapjául szolgáló panaszt, és részletes észrevételek benyújtásával cselekvően részt vett az eljárásban.

8

Másodsorban, ami a Lenzing versenyhelyzetének sérelmét illeti, az Elsőfokú Bíróság az ítélet 80. pontjában emlékeztetett arra, hogy az elfogadhatóság vizsgálatának szakaszában elegendő, hogy a felperes megfelelő módon megjelölje azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság határozata az érintett piacon elfoglalt helyzetét lényegesen befolyásolva sértheti a jogos érdekeit.

9

Az Elsőfokú Bíróság ezután a megtámadott ítélet 81–91. pontjában megvizsgálta a Lenzing által piaci helyzete sérelmének bizonyítására felhozott érveket. E pontok a következőképpen hangzanak:

10

Ami az ügy érdemét illeti, az Elsőfokú Bíróság elfogadta a Lenzing által azzal kapcsolatban felhozott jogalapot, hogy a Bizottság megsértette az EK 87. cikk (1) bekezdését, mivel nem megfelelően alkalmazta a magánhitelező kritériumát.

11

Az Elsőfokú Bíróság szerint ugyanis a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a társadalombiztosítási pénztár és a Fogasa vitatott magatartása eleget tett a magánhitelező kritériumának. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben kifejtett érvelését a megtámadott ítélet 154–160. pontja a következőképpen tartalmazza:

12

Következésképpen a megtámadott ítélet 162. pontjában az Elsőfokú Bíróság megalapozottnak ítélte a kereset első jogalapját, és így megsemmisítette a vitatott határozat 1. cikkének (1) bekezdését anélkül, hogy szükségnek találta volna megvizsgálni a Lenzing által felhozott második jogalapot.

13

A Spanyol Királyság fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:

14

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

15

A Lenzing azt kéri, hogy a Bíróság:

16

Fellebbezésének alátámasztására a Spanyol Királyság két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a Lenzing által első fokon benyújtott kereset elfogadhatóságával, a második pedig a magánhitelező kritériumának az Elsőfokú Bíróság általi helytelen értelmezésével kapcsolatos.

17

Az első jogalapot illetően a Bizottság által támogatott Spanyol Királyság úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Lenzinget a vitatott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében érintette.

18

Először is a spanyol kormány különösen a fent hivatkozott Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre hivatkozva előadja, hogy a közösségi ítélkezési gyakorlat által támasztott követelményekkel ellentétben az Elsőfokú Bíróság úgy jutott e következtetésre, hogy kizárólag a Lenzingnek a hivatalos vizsgálati eljárás során játszott szerepére támaszkodott anélkül, hogy megvizsgálta volna, hogy a vitatott határozat lényegesen befolyásolta-e a vállalkozás piaci helyzetét, illetve mindezt legalábbis helytelenül vizsgálta meg.

19

E tekintetben a spanyol hatóságok kifejtik, hogy a Fogasa és a társadalombiztosítási pénztár által a Sniacéval – körülbelül 10%-os piaci részesedéssel rendelkező kis gazdasági szereplővel – kapcsolatban hozott intézkedések nem voltak alkalmasak arra, hogy a Lenzingnek bármilyen kárt okozzanak, amely a fő közösségi viszkózrosttermelők közé sorolható egyik csoporthoz tartozó vállalkozás. A szóban forgó időszakban például növekedett mind a Lenzing piaci részesedése, mind pedig a nyeresége.

20

Az Elsőfokú Bíróság azonban figyelmen kívül hagyta e tényeket, illetve azokat nem tekintette relevánsnak, és nem a Lenzing, hanem kizárólag a Sniace piaci helyzetét jellemző körülményeket vette figyelembe, mint például e vállalkozás fennmaradását a kérdéses támogatási intézkedéseknek köszönhetően vagy az általa alkalmazott árakat. Az Elsőfokú Bíróság így teljesen megfosztotta tartalmától az ítélkezési gyakorlat által kialakított, a panaszos vállalkozás versenyhelyzetének valóságos és tényleges sérelmére vonatkozó követelményt.

21

A spanyol kormány ezután azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság lényegében a Lenzing állítólagos elmaradt hasznára alapította érvelését, amelyet a Sniace piacon való fenntartása miatt szenvedett el. Márpedig még ha feltételezhető is, hogy a Lenzingnek ténylegesen volt elmaradt haszna, pusztán e körülményből nem lehet arra következtetni, hogy teljesül az érdekelt piaci helyzetének lényeges sérelmére vonatkozó feltétel. Egy ilyen sérelem követelménye kizárja továbbá azt, hogy – ahogyan az Elsőfokú Bíróság tette – vélelmezni lehessen az elmaradt hasznot.

22

A spanyol hatóságok szerint a Lenzingnek egyáltalán nem volt elmaradt haszna, ahogyan ezt mutatja az a tény, hogy az érintett időszakban javult a vállalkozás általános helyzete. Végül megjegyzik, hogy a szóban forgó intézkedések nem a Sniacénak adott tőkejuttatást, hanem a tartozások kamatokkal együtt való visszafizetésére vonatkozó megállapodásokat jelentettek, ami újabb pénzügyi terhet jelentett a vállalkozás számára. Nem lehet tehát azt állítani, hogy ezen intézkedések hiányában a Sniace versenytársai szükségszerűen jobb helyzetben lettek volna.

23

A Bizottság hozzáteszi, hogy a közösségi ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a panaszos versenytársnak megfelelő módon meg kell jelölnie a támogatás nyújtása miatt ténylegesen és személyesen elszenvedett hátrányos következményeket, valamint a piaci helyzete sérelmének mértékét. Márpedig az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta a sérelem bizonyításának terhével kapcsolatos e követelményeket, mivel csak általános piaci adatokra és a többi versenytárs által tapasztalt hatásokra támaszkodott annak megállapítása során, hogy a Lenzinget a vitatott határozat személyében érintette. Egyébként – noha többször is felkérték – a Lenzing az elsőfokú eljárásban egyáltalán nem tudta bizonyítani, hogy a kérdéses támogatási intézkedések miatt kár érte, miközben az érintett időszakban a teljesítménye folyamatosan és jelentősen javult.

24

A Lenzing ezzel szemben úgy gondolja, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen ítélte meg, hogy a vitatott határozat őt személyében érinti. A közösségi ítélkezési gyakorlat által támasztott követelményekkel összhangban az Elsőfokú Bíróság ugyanis részletesen és meggyőzően állapította meg a Lenzing piaci helyzetének lényeges sérelmét olyan körülmények alapján, mint a Sniace piaci részesedése, működésének fenntartása a többletkapacitás és csekély számú versenytárs által jellemzett piacon, illetve az e vállalkozás által alkalmazott mesterségesen alacsony árak. Helytelen lenne tehát azt állítani, hogy az Elsőfokú Bíróság e tekintetben csak az elmaradt haszon állítólagos fennállására támaszkodott. E körülmény mindenképpen releváns a Lenzing versenyhelyzete sérelmének vizsgálata keretében, amennyiben a Lenzing bizonyosan kedvezőbb helyzetben lett volna, ha egy versenytárs eltűnik egy olyan piacról, mint a szóban forgó. A megmaradó vállalkozások ugyanis megszerezhették volna a felszabadult piaci részesedéseket, és kihasználhatták volna többletkapacitásaikat.

25

A Lenzing versenyhelyzetének tényleges sérelmét számos körülmény megerősíti, úgymint a két vállalkozás között fennálló közvetlen versenyhelyzet ugyanazon földrajzi piacokon és ugyanazon ügyfelek tekintetében, az érintett időszakban új piaci részesedések Sniace általi megszerzése, az a tény, hogy a kérdéses intézkedés a versenyre különösen korlátozó hatású működési támogatásnak minősül, illetve a Lenzing által a hivatalos vizsgálati eljárás keretében viselt költségek és tett erőfeszítések.

26

A Lenzing hangsúlyozza továbbá, hogy a Spanyol Királyság és a Bizottság érvelésüket a közösségi ítélkezési gyakorlat és különösen a fent hivatkozott Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet túlságosan megszorító értelmezésére alapozták. Ezen ítélkezési gyakorlat ugyanis csak azt követeli meg, hogy a panaszos versenytárs bizonyítsa, hogy piaci helyzetét az állami támogatás „érintheti”, és ezért nem követeli meg a „valóságos és tényleges” sérelem bizonyítását, amely túlságosan súlyos bizonyítási terhet jelentene a támogatás kedvezményezettjének versenytársai számára.

27

Végül a Bizottság válaszbeadványában túlságosan kedvező képet adott a Lenzing gazdasági helyzetéről az érintett időszakban azért, hogy a szóban forgó támogatás hatásait lényegtelennek tüntesse fel. E képnek egyébként ellentmondanak bizonyos, maga a Bizottság által az elsőfokú eljárásban felhasznált dokumentumokban foglalt adatok.

28

Az első jogalapot illetően a Bizottság által támogatott Spanyol Királyság lényegében úgy érvel, hogy azok a körülmények, amelyek alapján az Elsőfokú Bíróság megállapította a Lenzing piaci helyzete lényeges sérelmének fennállását, nem elegendőek ahhoz, hogy egy ilyen sérelem tényleges fennállására lehessen következtetni.

29

Bevezetésképpen emlékeztetni kell arra, hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján valamely természetes vagy jogi személy csak akkor indíthat eljárást a nem neki címzett határozat ellen, ha az őt közvetlenül és személyében érinti.

30

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei valamely határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos tulajdonságaik vagy olyan ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, amely minden más személytől megkülönbözteti, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (lásd többek között a 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítélet [EBHT 1963., 197. o.] 223. pontját, a C-198/91. sz., Cook kontra Bizottság ügyben 1993. május 19-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-2487. o.] 20. pontját és a C-78/03 P. sz., Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben 2005. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-10737. o.] 33. pontját).

31

Ami konkrétan az állami támogatások területét illeti, a címzettektől eltérő azon jogalanyokat, akik kétségbe vonják a támogatást értékelő határozat megalapozottságát, a határozat által személyükben érintetteknek kell tekinteni, amennyiben a szóban forgó határozat tárgyát képező támogatás lényegesen befolyásolja a piaci helyzetüket (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 22–25. pontját és a Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben hozott ítélet 37. és 70. pontját).

32

Ami a sérelem meghatározását illeti, a Bíróságnak már volt alkalma kifejteni, hogy az a puszta körülmény, hogy egy olyan aktus, mint a vitatott határozat, bizonyos hatást gyakorolhat az érintett piacon fennálló versenyviszonyokra, és hogy az érintett vállalkozás bármiféle versenyviszonyban állt ezen aktus kedvezményezettjével, semmiképpen sem elegendő ahhoz, hogy ezt a vállalkozást az aktus által személyében érintettnek lehessen tekinteni (lásd e tekintetben a 10/68. és 18/68. sz., Eridania és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1969. december 10-én hozott ítélet [EBHT 1969., 459. o.] 7. pontját, valamint a C-367/04. P. sz., Deutsche Post és DHL Express kontra Bizottság ügyben 2006. február 21-én hozott végzés [EBHT 2006., I-26*. o.] 40. pontját).

33

Egy vállalkozás tehát nem hivatkozhat pusztán arra, hogy a kedvezményezett vállalkozás a versenytársa, hanem ezen túlmenően azt is bizonyítania kell, hogy olyan ténybeli helyzetben van, amely a határozat címzettjéhez hasonló módon egyéníti őt (a C-106/98. P. sz., Comité d’entreprise de la Société française de production és társai kontra Bizottság ügyben 2000. május 23-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-3659. o.] 41. pontja, valamint a fent hivatkozott Deutsche Post és DHL Express kontra Bizottság ügyben hozott végzés 41. pontja).

34

Ugyanakkor – a Spanyol Királyság és a Bizottság által állítottakkal ellentétben – nem következik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, hogy a fent hivatkozott Plaumann kontra Bizottság ügyben hozott ítélet értelmében a határozat címzettjeitől eltérő valamely jogalanyt jellemző – és őt minden más gazdasági szereplőtől megkülönböztető – sajátos jogállásra kellene szükségszerűen következtetni olyan körülményekből, mint a forgalom jelentős csökkenése, nem elhanyagolható pénzügyi veszteségek, vagy akár a piaci részesedések jelentős csökkenése a szóban forgó támogatásnyújtás következtében.

35

Ahogyan ugyanis a főtanácsnok az indítványának 43–45. pontjában megjegyezte, az állami támogatás nyújtása más módon is sértheti valamely gazdasági szereplő versenyhelyzetét, így különösen elmaradt hasznot vagy olyan változást eredményezhet, amely kevésbé kedvező, mint az, amely a támogatás hiányában megfigyelhető lett volna. Ugyanígy a sérelem intenzitása is változhat számos tényezőtől függően, mint például az érintett piac szerkezete vagy a kérdéses támogatás jellege. Valamely versenytárs piaci helyzetének lényeges sérelmét ezért nem lehet pusztán néhány olyan körülményre hivatkozva bizonyítani, amelyek a versenytárs kereskedelmi vagy pénzügyi teljesítményének visszaesését jelzik.

36

Nem zárható ki, hogy bizonyos esetekben a vállalkozásnak sikerül elkerülnie vagy legalábbis korlátoznia ezt a visszaesést, például a tevékenység gazdaságosabbá tételével vagy jövedelmezőbb piacokra való kiterjesztésével. Márpedig a spanyol hatóságok és a Bizottság érvelésének elfogadása az EK 230. cikk negyedik bekezdésének olyan értelmezéséhez vezetne, amely szerint ilyen körülmények között – a versenytársnak nyújtott állami támogatás következtében elszenvedett jelentős következmények esetén is – fennáll a veszélye annak, hogy nem ismerik el a vállalkozás kereshetőségi jogát a szóban forgó intézkedéseket értékelő határozattal szemben.

37

A jelen esetben a megtámadott ítélet 81–90. pontjából kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem szorítkozott arra, hogy csupán általánosan megállapítsa a Lenzing és a Sniace közötti versenyviszony fennállását, hanem a Lenzing piaci helyzetének sérelmével kapcsolatos következtetését számos olyan, ez utóbbi által felhozott körülményre alapította, amelyek egyértelműen bizonyították a nagyon korlátozott számú termelő és erős termelési többletkapacitás által jellemzett viszkózrostpiac versenyhelyzetének sajátosságát, az ilyen piacon működő valamely vállalkozásnak nyújtott támogatás által okozott torzulások jelentőségét, valamint a támogatásnak a Sniace által alkalmazott árakra való hatását.

38

A főtanácsnok által az indítványának 45. és 46. pontjában kifejtett okok miatt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 85. pontjában helyesen ítélte meg, hogy valamely gazdasági szereplő működésének fenntartása egy olyan – a spanyol kormány által sem vitatott – jellegzetességekkel bíró piacon, mint amilyen a viszkózpiac, különösen érezhető hatással lehet a versenytársak helyzetére.

39

Így a Lenzing helyzete egyértelműen különbözik a fent hivatkozott Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben hozott ítélet (72. pont) alapjául szolgáló helyzettől, amely ítéletben a Bíróság azért következtetett arra, hogy a felperes egyesület tagjainak versenyhelyzetét nem érte jelentős sérelem ebben az ügyben, mert a gazdasági szereplők igen nagy száma, vagyis az Európai Unió összes mezőgazdasági termelője a szóban forgó termőföldszerzési program kedvezményezettjei versenytársának tekinthető.

40

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság és a Bizottság egyáltalán nem nyújtott be a Bírósághoz olyan bizonyítékot, amely bizonyíthatta volna az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott bizonyítékok elferdítését vagy az Elsőfokú Bíróságnak az ügy irataira vonatkozó megállapításainak pontatlanságát, és amely így megkérdőjelezhette volna az Elsőfokú Bíróságnak a tényállásra vonatkozó önálló értékelését a Lenzing piaci helyzetét ért sérelem tekintetében.

41

Végül e körülmények között nem lehet arra sem hivatkozni, hogy az Elsőfokú Bíróság – ahogyan a Bizottság állítja – figyelmen kívül hagyta a bizonyítás teher megoszlására vonatkozó szabályokat. E tekintetben elég arra utalni, hogy a megtámadott ítélet 80. pontjában az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből (28. pont) következő ítélkezési gyakorlat által támasztott követelményekkel összhangban megállapította, hogy a Lenzingtől csak az várható el, hogy megfelelő módon jelölje meg azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság határozata az érintett piacon elfoglalt helyzetét lényegesen befolyásolva sértheti a jogos érdekeit. Márpedig a jelen ítélet 34–39. pontjában ismertetett okok miatt a Lenzing által előterjesztett és az Elsőfokú Bíróság által megvizsgált bizonyítékok alkalmasak voltak egy ilyen sérelem megállapítására.

42

A fenti megfontolásokra tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

43

A második jogalapot illetően a Spanyol Királyság úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem megfelelően értelmezte a magánhitelező kritériumát.

44

Ugyanis a megtámadott ítélet helytelenül állapította meg egyrészről azt, hogy az adósságátütemezés biztosítása alapjában véve ellentétes a magánhitelező kritériumával, másrészről pedig azt, hogy az átütemezési megállapodás megsértése esetén a magánhitelező mindig és szükségszerűen a követelései végrehajtás útján történő behajtását választja. E megközelítés ellentétes az ítélkezési gyakorlattal, és különösen a Bíróságnak a Tubacex-ügyben hozott ítéletével és az Elsőfokú Bíróságnak a T-152/99. sz., HAMSA kontra Bizottság ügyben 2002. július 11-én hozott ítéletével (EBHT 2002., II-3049. o.), amelyek kifejezetten elismerték, hogy az adósságátütemezési intézkedések, vagy akár az adósság elengedése teljes mértékben összeegyeztethető a magánhitelező kritériumával.

45

E tekintetben a spanyol hatóságok előadják, hogy az ilyen intézkedéseket mindig az adott eset konkrét körülményei alapján kell megvizsgálni. Márpedig az Elsőfokú Bíróság nem vett figyelembe egy sor olyan bizonyítékot és tényezőt, amelyek azt mutatják, hogy a két spanyol állami szerv a magánhitelező magatartásának megfelelő helyes döntést hozott követelései érvényesítése érdekében. A spanyol kormány különösen arra hivatkozik, hogy a Sniace esetleges végrehajtás miatti felszámolása újabb adósságokat eredményezett volna a Fogasával szemben az elbocsátott munkavállalóknak kifizetendő munkabér és egyéb juttatások miatt, hogy a tartozások megfelelőn biztosítva voltak, és törvényi kamatlábbal számolt kamatot kellett utánuk fizetni, hogy a vállalkozás már visszafizette adósságainak egy részét, és nem halmozott fel újabbakat, és hogy a többi hitelező nem érvényesítette követeléseit végrehajtás útján.

46

A Spanyol Királyság ezután arra hivatkozik, hogy ellentmondásos az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 146. pontjában kifejtett érvelése, amikor egyrészről elismeri, hogy a Fogasának – a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó közösségi jogszabály által előírt – eljárása önmagában nem tartalmaz állami támogatási elemeket, másrészről pedig megállapítja, hogy valamely vállalkozás működési költségeinek finanszírozását célzó bármilyen állami beavatkozás, mint például a munkabérek kifizetése, támogatásnak minősülhet, ha előnyt biztosít a vállalkozás számára. E szempontból ugyanis a Fogasa eljárása, akinek éppen az a feladata, hogy átvállalja a gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások munkavállalóinak járó munkabér kifizetését, mindenképpen előnyt biztosít az érintett vállalkozás számára.

47

A Bizottság, aki egyetért a Spanyol Királyság által előadott érvekkel, hozzáteszi, hogy a vitatott határozatban elvégzett elemzés felülvizsgálata során az Elsőfokú Bíróság nem tartotta tiszteletben azt, hogy a Bizottság összetett gazdasági kérdésekben széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. E jogkör csak nyilvánvaló mérlegelési hibára korlátozott bírósági felülvizsgálatnak vethető alá.

48

Márpedig figyelemmel egyrészről a Fogasa és a társadalombiztosítási pénztár biztosítékaira, másrészről pedig a magánhitelezők magatartására, az, hogy a Bizottság a vitatott intézkedéseket nem tekintette állami támogatásnak, semmiképpen sem nyilvánvalóan téves. Az Elsőfokú Bíróság túllépte felülvizsgálati jogkörének határait, és saját értékelésével váltotta fel a Bizottságét, megsértve ezzel nem csak az EK 87. cikk (1) bekezdését, hanem az EK-Szerződésben foglalt, a Közösség végrehajtó és bírói hatalmi ága közötti intézményi egyensúly elvét is.

49

A Bizottság azt is kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság a magánhitelező kritériuma alkalmazásának felülvizsgálatakor nem vizsgálta meg külön-külön egyrészről a fizetési haladékot nyújtó és adósságátütemezési megállapodásoknak a Fogasával és a társadalombiztosítási pénztárral való megkötését, másrészről pedig e megállapodások megsértése esetén a követelések végrehajtás útján történő behajtásának hiányát. Márpedig a piacgazdaság szabályai szerint eljáró hitelező számára egyértelmű különbség van aszerint, hogy átütemezési megállapodás megkötéséről van-e szó, vagy arról, hogy e megállapodás adós általi megsértése esetén adott esetben milyen következményekkel éljen.

50

A Lenzing, teljesen egyetértve az Elsőfokú Bíróság érvelésével, előadja, hogy a Spanyol Királyság és a Bizottság által felhozott számos érv elfogadhatatlan, mivel egyszerűen megismétlik az elsőfokú eljárásban előadott érvelést, vagy arra korlátozódnak, hogy vitatják a tényállás és a bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi értékelését.

51

Először is meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság és a Bizottság által a második jogalap keretében előadott érvek abból indulnak ki, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítéletben meg kellett volna állapítania, hogy az adósságátütemezési megállapodások megkötése, valamint az e megállapodások megsértését követő végrehajtás hiánya semmiképp sem felelhet meg a magánhitelező kritériumának.

52

Márpedig ezen érvelés az említett ítélet vonatkozó részeinek helytelen értelmezéséből ered.

53

Ugyanis a megtámadott ítélet 152–161. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy a spanyol kormány és a Bizottság érvelésével ellentétben az Elsőfokú Bíróság a szóban forgó intézkedések értékelése során nem támaszkodott sem az adósságátütemezési és -visszafizetési megállapodások bármilyen jogellenességére, sem pedig annak vélelmezésére, hogy e megállapodások megsértése esetén valamennyi magánhitelező szükségszerűen végrehajtási eljárást indítana követelései érvényesítése érdekében. A fent említett pontokból éppen ellenkezőleg az következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a jelen eset sajátos tényei és körülményei fényében arra következtetett, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el.

54

E körülmények között a spanyol hatóságok és a Bizottság által előadott érvek többsége valójában megkérdőjelezi a bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi értékelését, azt állítva, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vett figyelembe bizonyos, általuk relevánsnak tartott tényeket, illetve figyelembe vett más, általuk nem relevánsnak ítélt tényeket. Márpedig az ilyen értékelés nincs alávetve a Bíróság felülvizsgálatának, kivéve az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett tények és bizonyítékok elferdítése esetén, amit a spanyol kormány a jelen esetben nem bizonyított, és erre még csak nem is hivatkozott (lásd e tekintetben különösen a C-53/92. P. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1994. március 2-án hozott ítélet [EBHT 1994., I-667. o.] 42. pontját, a C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P., C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-123. o.] 49. pontját, valamint a C-206/04. P. sz., Mülhens kontra OHIM ügyben 2006. március 23-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2717. o.] 28. pontját).

55

Ebből következik, hogy ez a jogalap elfogadhatatlan, amennyiben a bizonyítékoknak az Elsőfokú Bíróság általi értékelése ellen irányul.

56

Azon érvelést illetően, miszerint az Elsőfokú Bíróság túllépte a felülvizsgálati jogkört, amelyet az ítélkezési gyakorlat biztosít számára összetett gazdasági értékeléseket igénylő területen, először is emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet a Bíróság elismeri a Bizottság mérlegelési lehetőségét a gazdasági jellegű értékelések vonatkozásában, ez azonban nem jelenti azt, hogy a közösségi bíróság nem vizsgálhatja felül gazdasági jellegű tényeknek a Bizottság általi értelmezését (a C-12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005.február 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-987. o.] 39. pontja).

57

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a közösségi bíróságnak nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák-e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják-e a belőlük levont következtetéseket (lásd e tekintetben a 98/78. sz. Racke-ügyben 1979. január 25-én hozott ítélet [EBHT 1979., 69. o.] 5. pontját, a C-16/90. sz. Nölle-ügyben 1991. október 22-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-5163. o.] 12. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 39. pontját, valamint a C-326/05 P. sz., Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6557. o.] 76. pontját). E felülvizsgálat keretében azonban a közösségi bíróság nem helyettesítheti a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjával (a C-323/00. P. sz., DSG Dradenauer Stahlgesellschaft kontra Bizottság ügyben 2002. április 25-én hozott végzés [EBHT 2002., I-3919. o.] 43. pontja).

58

Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy ha valamely közösségi intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, akkor bizonyos eljárási garanciák tiszteletben tartásának ellenőrzése alapvető fontosságú. A Bíróság így kifejtette, hogy e garanciák között szerepel az adott eset valamennyi lényegi elemének az illetékes intézmény által elvégzendő alapos és külső befolyástól mentes vizsgálatára, valamint a határozatának megfelelő indokolására vonatkozó kötelezettség (lásd a C-269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-5469. o.] 14. pontját, valamint a C-258/90. és C-259/90. sz., Pesquerias De Bermeo és Naviera Laida kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. május 7-én hozott ítélet [EBHT 1992., I-2901. o.] 26. pontját).

59

A jelen ügyet illetően nem vitás, hogy összetett gazdasági értékelést követel meg azon kérdés Bizottság általi vizsgálata, vajon meghatározott intézkedések állami támogatásnak tekinthetők-e amiatt, hogy a hatóságok állítólag nem ugyanúgy jártak el, mint egy magánhitelező.

60

Márpedig ami e vizsgálatnak az Elsőfokú Bíróság általi bírósági felülvizsgálatát illeti, a megtámadott ítélet 154–160. pontjából kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság – anélkül, hogy a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjával helyettesítette volna – arra szorítkozott, hogy egyrészről rámutatott bizonyos, az állami hitelezők és a magánhitelezők helyzetének Bizottság általi összehasonlítását érintő, magából a vitatott határozat szövegéből eredő egyértelmű ellentmondásokra, másrészről pedig megállapította, hogy nem támasztják alá bizonyítékok a Bizottságnak a magánhitelezők egyikének helyzetével, valamint a Sniace gazdaságosságának és életképességének kilátásaival kapcsolatos következtetéseit.

61

Így tehát az Elsőfokú Bíróság tiszteletben tartotta azon bírósági felülvizsgálat korlátait, amelyet a közösségi bíróság összetett gazdasági értékelésekkel kapcsolatban gyakorolhat.

62

E megfontolásokból következik, hogy a második jogalap részben elfogadhatatlan, részben pedig megalapozatlan.

63

Miután a Spanyol Királyság által fellebbezésének alátámasztására felhozott jogalapok egyike sem elfogadható, a fellebbezést el kell utasítani.

64

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Spanyol Királyságot, mivel pervesztes lett, a Lenzing kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Lenzing költségeinek viselésére is.

65

Az eljárási szabályzat 69. cikke 4. §-ának első bekezdésével összhangban a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: