C‑109/04. sz. ügy
Karl Robert Kranemann
kontra
Land Nordrhein‑Westfalen
(a Bundesverwaltungsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Az EK–Szerződés 48. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk) – Munkavállalók szabad mozgása – Joggyakornok – Más tagállamban teljesített gyakorlat – Az útiköltségnek a belföldi útszakaszra korlátozott megtérítése”
L. A. Geelhoed főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2005. január 27.
A Bíróság ítélete (első tanács), 2005. március 17..
Az ítélet összefoglalása
Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – Egyenlő bánásmód – Bizonyos állásokra felkészítő gyakorlat – Az útiköltségnek a belföldi útszakaszra korlátozott megtérítése – Megengedhetetlenség
(EK–Szerződés, 48. cikk [jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk])
Ellentétes a Szerződés 48. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk) az a nemzeti intézkedés, amely a bizonyos állásokra felkészítő gyakorlata keretében valóságos és tényleges tevékenységet díjazás ellenében a származása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban végző személynek csak a belföldi útszakaszra jutó díjtétel erejéig biztosít jogot útiköltsége megtéríttetésére, miközben e nemzeti intézkedés úgy rendelkezik, hogy amennyiben hasonló tevékenység gyakorlására belföldön kerülne sor, akkor a teljes útiköltséget megtérítenék.
(vö. 36. pont és a rendelkező rész)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2005. március 17.(*)
„Az EK‑Szerződés 48. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk) – Munkavállalók szabad mozgása – Joggyakornok – Más tagállamban teljesített gyakorlat – Az útiköltségnek a belföldi útszakaszra korlátozott megtérítése”
A C‑109/04. sz. ügyben,
az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesverwaltungsgericht (Németország) a Bírósághoz 2004. március 2-án érkezett 2003. december 17-i végzésével terjesztett elő az előtte
Karl Robert Kranemann
és
a Land Nordrhein-Westfalen
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: P. Jann tanácselnök, K. Lenaerts (előadó), N. Colneric, K. Schiemann és E. Levits bírák,
főtanácsnok: L. A. Geelhoed,
hivatalvezető: R. Grass,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– ·a személyesen eljárt K. R. Kranemann,
– ·a Land Nordrhein-Westfalen képviseletében M. Statthalter, meghatalmazotti minőségben,
– ·az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Rozet és H. Kreppel, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2005. január 27-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK‑Szerződés 48. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk) értelmezésére irányul. A kérelmet a joggyakorlatát részben az Egyesült Királyságban teljesítő Karl Robert Kranemann joggyakornok által a Land Nordrhein-Westfalen ellen indított eljárás keretében terjesztették elő amiatt, hogy az megtagadta a joggyakorlat helyére történő utazásának a német területen kívül megtett szakaszára eső költségei megtérítését.
Nemzeti jogi háttér
2 A Land Nordrhein-Westfalennek a távolléti pótlék biztosításáról szóló 1988. április 29-i rendelete (Verordnung über die Gewährung von Trennungsentschädigung, a továbbiakban: TEVO) jelen esetben alkalmazandó 1994. június 27-i változata (GVBl. NW 1994., 444. o.) szerinti 7. §‑a (4) bekezdésének negyedik és ötödik albekezdése úgy rendelkezik, hogy a felkészítő gyakorlati idejüket töltő, visszavonásig szóló hatállyal kinevezett, a választásuk szerinti külföldi helyre kirendelt köztisztviselőknek járó napi- és szállásdíjat a belföldi szolgálati utakra alkalmazandó táblázat szerint kell kiszámítani. A felmerülő útiköltségeket csak valamely menetrendszerinti járat legalacsonyabb osztályának megfelelő díjtétel erejéig térítik meg.
3 Hasonló szabály vonatkozik a TEVO 5. §‑a (4) bekezdésével együttesen értelmezett 7. §‑ának (7) bekezdése értelmében a felkészítő gyakorlat idején történő hazautazásra vonatkozó utazási támogatásra.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
4 A jogi szakvizsga előtt kötelezően letöltendő, felkészítő joggyakorlat ideje alatt Karl Robert Kranemann 1995. augusztus 1-jétől november 30-áig egy londoni (Egyesült Királyság) ügyvédi irodában részesült képzésben, visszavonásig kinevezett köztisztviselőként.
5 Ebben az időszakban gyakornoki illetményén kívül 1 686,68 DEM összegű távolléti pótlékot kapott a Land Nordrhein-Westfalentől. Az aacheni (Németország) lakóhelyétől a gyakorlat helyére történő oda-, illetőleg onnan való visszautazása, valamint egyszeri hazautazása során felmerült költségei megtérítése iránt benyújtott kérelmének csupán 83,25 DEM erejéig adtak helyt, amely megfelelt egy többnapos szolgálati útra járó napidíjnak és szállásdíjnak. Ezzel szemben nem térítették meg Karl Robert Kranemann-nak 539,60 DEM-re rúgó további útiköltségeit, minthogy a TEVO az útiköltség-térítést a német határállomásig számított oda- és visszaúthoz szükséges összegre korlátozza, Aachent pedig ilyen határállomásnak tekintik.
6 Minthogy fellebbezését a visszatérítés megtagadása ellen első fokon és fellebbviteli szinten elutasították, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Bundesverwaltungsgerichthez.
7 Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a Bundesverwaltungsgericht rámutat arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata még nem tisztázta azt a kérdést, hogy a felkészítő joggyakorlatukat töltő, visszavonásig szóló hatállyal kinevezett köztisztviselők (joggyakornokok, németül: „Rechtsreferendare”) a Szerződés 48. cikkében foglalt munkavállaló fogalmi körébe tartoznak-e.
8 Ezen kívül az említett bíróság számára kérdésként felmerül, hogy vajon az ország területén kívüli útszakaszra eső útiköltség megtérítésének megtagadása megvalósítja-e már önmagában is a személyek szabad mozgásának eléggé közvetlen akadályozását, és hogy a Szerződés 48. cikke adott esetben megköveteli-e a külföldi gyakorlati helyre történő oda-, illetőleg onnan való visszautazás költségeinek megtérítésén felül, a gyakorlat ideje alatti egyszeri hazautazás költségeinek átvállalását is.
9 Végül az előterjesztő bíróság számára az is felmerült kérdésként, hogy igazolható-e a személyek szabad mozgásának megsértése költségvetési megfontolásokkal, és hogy ilyen megfontolások vezethetnek-e a joggyakornokoknak a távolléti pótlék kedvezményéből való általános jellegű kizárására.
10 E körülmények között a Bundesverwaltungsgericht úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti előzetes döntéshozatal végett a Bíróság elé:
„Összeegyeztethető-e a[z EK‑Szerződés] 48. cikk[év]el egy olyan nemzeti jogi rendelkezés, amely a kötelezően előírt képzésének egy részét egy másik tagállamban, általa választott gyakorlati helyen végző joggyakornok számára útiköltségének csak a belföldi útszakaszra eső része erejéig biztosít megtérítési jogot?
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
11 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a felkészítő joggyakorlatának egy részét nem az állampolgársága szerinti tagállamban töltő joggyakornok helyzete az EK‑Szerződés 48. cikkének hatálya alá tartozik-e.
A Szerződés 48. cikkének hatályáról
12 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK‑Szerződés 48. cikke szerinti „munkavállaló” fogalma közösségi tartalommal bír, és nem értelmezhető megszorítóan. „Munkavállalónak” kell tekinteni minden személyt, aki valós és tényleges munkát végez, kizárva az olyan egyszerűbb tevékenységeket, amelyek jelentősége kifejezetten csekély, és kiegészítő jellegűek. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a munkaviszonynak jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt (lásd különösen a 66/85. sz. Lawrie-Blum-ügyben 1986. július 3-án hozott ítélet [EBHT 1986., 2121. o.] 16. és 17. pontját; a C‑3/90. sz. Bernini-ügyben 1992. február 26-án hozott ítélet [EBHT 1992., I‑1071. o.] 14. pontját, és a C‑456/02. sz. Trojani-ügyben 2004. szeptember 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑0000. o.] 15. pontját).
13 A felkészítő gyakorlatukat töltő személyekkel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy annak ténye, hogy ezt a gyakorlatot a foglalkozás gyakorlásához szükséges gyakorlati felkészítésnek lehet tekinteni, nem lehet akadálya az EK‑Szerződés 48. cikke alkalmazásának, amennyiben arra díjazás ellenében végzett tevékenység keretében kerül sor (a fent hivatkozott Lawrie-Blum-ügyben hozott ítélet 19. pontja és a fent hivatkozott Bernini-ügyben hozott ítélet 15. pontja).
14 Amint azt a Bíróság a C‑79/99. sz. Schnorbus-ügyben 2000. december 7-én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10997. o.) 28. pontjában megállapította, a Németországban előírt felkészítő joggyakorlat a képzés része, és a bírói vagy magasabb közszolgálati hivatal betöltésének szükséges előfeltétele.
15 A joggyakornokok tevékenységét illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik egyrészt, hogy a gyakornokoknak a tanulmányaik során elsajátított ismereteiket kell a gyakorlatban alkalmazniuk, és ezzel a gyakorlatvezetőjük irányítása alatt annak tevékenységéhez járulnak hozzá, másrészt pedig, hogy a joggyakornokok képzésük idején javadalmazást kapnak megélhetési támogatás formájában.
16 Ellentétben a Land Nordrhein-Westfalen által előadottakkal, egy ilyen foglalkoztatási jogviszony nem kerülhet ki az EK‑Szerződés 48. cikkének hatálya alól pusztán amiatt, hogy egyrészt a joggyakornokoknak kifizetett támogatás csupán a megélhetéshez való hozzájárulás, másrészt pedig az állam által a gyakorlati idejüket nem a közszférában teljesítő gyakornokok számára folyósított támogatást nem lehet a gyakornok által végzett szolgáltatás ellenszolgáltatásának tekinteni.
17 Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik ugyanis, hogy sem a javadalmazás korlátozott mértéke, sem a kifizetésére szolgáló pénzforrások eredete nem lehet következménnyel a közösségi jog értelmében vett munkavállalói minőségre (lásd az 53/81. sz. Levin-ügyben 1982. március 23-án hozott ítélet [EBHT 1982., 1035. o.] 16. pontját; a 344/87. sz. Bettray-ügyben 1989. május 31-én hozott ítélet [EBHT 1989., 1621. o.] 16. pontját és a fent hivatkozott Trojani-ügyben hozott ítélet 16. pontját).
18 Mivel a joggyakornokok valóságos és tényleges tevékenységet végeznek díjazás ellenében, ezért őket az EK‑Szerződés 48. cikke értelmében vett munkavállalóknak kell tekinteni.
19 Az EK‑Szerződés 48. cikkének alkalmazása nem zárható ki e cikk (4) bekezdésében foglalt, „a közszolgálatban történő foglalkoztatásra” vonatkozó kivétel alapján. Amennyiben a joggyakornok – mint jelen esetben – gyakorlati idejének egy részét a közszférán kívül teljesíti, elegendő arra emlékeztetni, hogy „a közszolgálatban történő foglalkoztatás” nem foglalja magában valamely természetes vagy a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy általi foglalkoztatást, függetlenül az alkalmazottra háruló feladatoktól (a C‑283/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2001. május 31-én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑4363. o.] 25. pontja).
20 Ami a származási tagállamát felkészítő gyakorlata egy részének egy másik tagállamban történő teljesítése céljából elhagyó joggyakornokot illeti, helyzete nem kerülhet ki a Szerződés hatálya alól azzal sem, hogy az valamely tagállam tisztán belső ügye.
21 Az előbbiek alapján abból kell kiindulni, hogy valamely tagállam állampolgárságával rendelkező és felkészítő gyakorlatának egy részét egy másik tagállamban teljesítő joggyakornok, aki valóságos és tényleges tevékenységet végez díjazás ellenében, az EK‑Szerződés 48. cikke értelmében vett munkavállaló.
22 Meg kell vizsgálni ezután, hogy az alapeljárásban alkalmazandókhoz hasonló útiköltség-térítéssel kapcsolatos szabályok akadályát képezik-e a munkavállalók részére az EK‑Szerződés 48. cikkében biztosított szabad mozgásnak.
A munkavállalók szabad mozgásának akadályozásáról
23 Rá kell mutatni arra, hogy mivel a felkészítő gyakorlatának egy részét Németországon kívül teljesítő joggyakornok felmerült útiköltségének megtérítésére a belföldi szolgálati utakra alkalmazott díjtételeket rendeli alkalmazni, a TEVO 7. §‑a kizárja az ilyen joggyakornok esetében a Németországon kívül felmerült útiköltség megtérítését.
24 Ebből az következik, hogy a felkészítő gyakorlatukat német területen lévő munkahelyen teljesítő joggyakornokok, függetlenül a lakóhelyük és a gyakorlat helye közötti távolságtól, jogosultak útiköltségük teljes megtérítésére, azoknak azonban, akik gyakorlatuk egy részének egy másik tagállamban való eltöltése mellett döntöttek, viselniük kell az útiköltség Németországon kívüli útszakaszra eső részét.
25 E tekintetben ki kell emelni, hogy a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy az EK‑Szerződésnek a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezései azt célozzák, hogy a közösségi polgárok részére megkönnyítsék a Közösség egész területén belül bármilyen szakmai tevékenység gyakorlását, és ellentétben állnak minden olyan intézkedéssel, amelyek a közösségi polgárokat hátrányosan érinthetik, amennyiben egy másik tagállam területén kívánnak kereső tevékenységet folytatni (a 154/87. és 155/87. sz., Wolf és társai egyesített ügyekben 1988. július 7-én hozott ítélet [EBHT 1988., 3897. o.] 13. pontja; a C‑415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4921. o] 94. pontja; a C‑18/95. sz. Terhoeve-ügyben 1999. január 26-án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑345. o.] 37. pontja, és a C‑190/98. sz. Graf-ügyben 2000. január 27-én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑493. o.] 21. pontja).
26 Ezért az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek valamely tagállam állampolgárát megakadályozzák abban vagy visszatartják attól, hogy szabad mozgására vonatkozó jogát gyakorolva elhagyja származási országát, e szabadság akadályai, még abban az esetben is, ha a munkavállalók állampolgárságától függetlenül alkalmazandók (a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 96. pontja; a Terhoeve-ügyben hozott ítélet 39. pontja és a Graf-ügyben hozott ítélet 23. pontja; a C‑224/01. sz. Köbler-ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10239. o.] 74. pontja és a C‑232/01. sz., Van Lent ügyben 2003. október 2-án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑11525. o.] 16. pontja).
27 Következésképpen, amennyiben valamely tagállam jogrendszere bizonyos munkakörök betöltésének előfeltételeként olyan felkészítő gyakorlat teljesítését írja elő, amelynek során a gyakornokok valóságos és tényleges tevékenységet végeznek díjazás ellenében, és amely lehetővé teszi, hogy a gyakornok ezt a gyakorlatot egy másik tagállamban teljesítse, az előbbi államnak gondoskodnia kell arról, hogy e gyakorlat megszervezésének módozatai ne akadályozzák a Szerződésben szavatolt alapvető szabadságok érvényesülését.
28 Márpedig, amennyiben a TEVO-hoz hasonló nemzeti szabályozás a gyakorlati idejüket egy másik tagállamban teljesítő joggyakornokoktól megköveteli az ország területén kívüli útvonalra eső útiköltség, beleértve a hazautazás költségeinek viselését gyakorlati idejük alatt, a gyakorlati idejét egy másik tagállamban teljesítő joggyakornok kedvezőtlenebb helyzetben van, mint abban az esetben, ha a joggyakorlatot a származása szerinti tagállamban teljesíti, minthogy abban az esetben útiköltségeit megtérítenék.
29 Ezáltal az ilyen szabályozás a joggyakornokokat – különösen a behatárolt pénzügyi lehetőségekkel rendelkezőket – a más tagállamban végzett gyakorlattól visszatartó pénzügyi akadályt képez, függetlenül attól, hogy – amint azt a Land Nordrhein-Westfalen kifejti – egy ilyen joggyakorlatra általában a joggyakornok szakosodása céljából vagy személyes okból (mint például egy másik jogi kultúrában történő tapasztalatgyűjtésre való törekvés) kerül sor.
30 Következésképpen a TEVO 7. §‑ában találhatóhoz hasonló intézkedés alkalmas a munkavállalók szabad mozgásának akadályozására, ami az EK‑Szerződés 48. cikke szerint alapvetően tilos.
31 A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi azonban, hogy igazolható-e egy effajta akadály költségvetési megfontolásokkal.
32 Karl Robert Kranemann felfogása szerint az útiköltség megtérítése megtagadásának a gyakorlati idejüket külföldön töltő joggyakornokokra való korlátozása nem igazolható költségvetési megfontolásokkal, ha bebizonyosodik, hogy e költségek nem feltétlenül magasabbak azoknál, amelyek a németországi gyakorlati helyet választó joggyakornokok esetében felmerülhetnek. Költségvetési megfontolások vezethetnek éppenséggel a visszatérítés legmagasabb összegének rögzítéséhez.
33 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a munkavállalók szabad mozgását akadályozó intézkedés csak akkor megengedhető, ha a Szerződéssel összeegyeztethető legitim célt szolgál, és közérdeken alapuló kényszerítő indokok igazolnák. De még ebben az esetben is szükséges volna, hogy egy ilyen intézkedés alkalmazása kizárólag az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására szorítkozzék, és ne terjedjen azon túl (lásd különösen a C‑19/92. sz. Kraus-ügyben 1993. március 31-én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑1663. o.] 32. pontját, valamint a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 104. pontját és a Köbler-ügyben hozott ítélet 77. pontját).
34 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy pusztán gazdasági természetű indokok nem képezhetnek olyan közérdeken alapuló kényszerítő okot, amely igazolhatná a Szerződés által biztosított alapszabadság korlátozását (a 352/85. sz., Bond van Adverteerders és társai ügyben 1988. április 26-án hozott ítélet [EBHT 1988., 2085. o.] 34. pontja; a C‑288/89. sz., Collectieve Antennevoorziening Gouda ügyben 1991. július 25-én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑4007. o.] 11. pontja; a C‑398/95. sz. SETTG-ügyben 1997. június 5-én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑3091. o.] 23. pontja; a C‑35/98. sz. Verkooijen-ügyben 2000. június 6-án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑4071. o.] 48. pontja és a C‑388/01. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2003. január 16-án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑721. o.] 22. pontja).
35 Mindenesetre nem zárható ki, amint azt Karl Robert Kranemann és az Európai Közösségek Bizottsága előadta, hogy bizonyos esetekben egy német belföldi utazás költségei magasabbak lehetnek, mint egy másik tagállamba való utazás költségei.
36 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre úgy kell tehát válaszolni, hogy ellentétes a Szerződés 48. cikkével az a nemzeti intézkedés, amely a felkészítő gyakorlata keretében valóságos és tényleges tevékenységet díjazás ellenében a származása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban végző személynek csak a belföldi útszakaszra jutó díjtétel erejéig biztosít jogot útiköltsége megtéríttetésére, miközben e nemzeti intézkedés úgy rendelkezik, hogy amennyiben hasonló tevékenység gyakorlására belföldön kerülne sor, akkor a teljes útiköltséget megtérítenék.
A költségekről
37 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
Ellentétes az EK‑Szerződés 48. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk) az a nemzeti intézkedés, amely a felkészítő gyakorlata keretében valóságos és tényleges tevékenységet díjazás ellenében a származása szerinti tagállamtól eltérő tagállamban végző személynek csak a belföldi útszakaszra jutó díjtétel erejéig biztosít jogot útiköltsége megtéríttetésére, miközben e nemzeti intézkedés úgy rendelkezik, hogy amennyiben hasonló tevékenység gyakorlására belföldön kerülne sor, akkor a teljes útiköltséget megtérítenék.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: német.