1

A Nintendo Co., Ltd (a továbbiakban: NCL vagy Nintendo), egy kiotói (Japán) székhelyű, tőzsdén jegyzett vállalkozás, amely az e konzolokon való használatra szánt memóriakártyák gyártására és forgalmazására szakosodott Nintendo cégcsoport élén áll.

2

A Nintendónak az Európai Gazdasági Térségbeli (EGT) tevékenységeit bizonyos területeken olyan leányvállalatok folytatják, amelyeknek a Nintendo 100%-ban tulajdonosa, amelyek közül a fő leányvállalat a Nintendo of Europe GmbH (a továbbiakban: NOE vagy Nintendo). A tényállás idején Európában a NOE koordinálta a Nintendo bizonyos kereskedelmi tevékenységeit, és Németországban ő volt a Nintendo kizárólagos forgalmazója.

3

Más értékesítési területeken a Nintendo független kizárólagos forgalmazókat jelölt ki. A Games Ltd, amely a John Menzies plc 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatának, a John Menzies Distribution Ltd társaságnak a kereskedelmi osztálya, 1995 augusztusában vált az Egyesült Királyság és Írország tekintetében a Nintendo kizárólagos forgalmazójává, és legalább 1997. december 31-ig megmaradt e minőségében.

4

1995 márciusában a Bizottság vizsgálatot indított a videojátékok ágazatával kapcsolatban (IV/35.587 PO Video Games ügy). E vizsgálat keretében a Bizottság 1995. június 26-án és információkéréssel fordult a Nintendóhoz az [EK 81.] és [EK 82.] cikk végrehajtásáról szóló, 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 11. cikke értelmében, annak érdekében, hogy információkat szerezzen egyebek mellett a forgalmazóiról és leányvállalatairól, az e vállalkozásokkal kötött hivatalos forgalmazási megállapodásokról, és az általános értékesítési feltételekről. A NOE az információkérésekre és szeptember 26-i levelében válaszolt.

5

A Bizottság az előzetes megállapításait követően 1995 szeptemberében kiegészítő vizsgálatot indított kifejezetten a Nintendo forgalmazási rendszerére vonatkozóan (IV/35.706 PO Nintendo Distribution ügy).

6

E vizsgálat keretében a Bizottság 1995. október 9-én információkéréssel fordult a Nintendóhoz. A Nintendo forgalmazási politikájával kapcsolatban több találkozóra is sor került a Nintendo és a Bizottság képviselői között. A Nintendo egyébként benyújtotta néhány forgalmazójával kötött megállapodásainak különböző változatait.

7

1996. november 26-án az Omega Electro, az elektronikus játékok behozatalának és értékesítésének terén tevékenykedő társaság, panaszt nyújtott be a 17. rendelet 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében, amely panasz lényegében a Nintendo játékok memóriakártyáinak és konzoljainak forgalmazására vonatkozott, azon indokkal többek között, hogy a Nintendo Hollandiában akadályozza a párhuzamos kereskedelmet, és rögzítettviszonteladóiár-rendszert alkalmaz. E panaszt követően a Bizottság kiterjesztette vizsgálatát (IV/36.321 Omega – Nintendo ügy). információkérést intézett a Nintendóhoz és a John Menzieshez. válaszában a Nintendo elismerte, hogy bizonyos forgalmazási megállapodásai és bizonyos általános feltételei tartalmaztak az EGT-n belüli párhuzamos kereskedelmet korlátozó rendelkezéseket. 1997 októberében a Bizottság újabb információkérést intézett a John Menzieshez, amelyre ez utóbbi válaszolt, néhány adatot szolgáltatva a szóban forgó kartellről.

8

1997. december 23-i levelében a Nintendo arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy „a Közösségen belüli párhuzamos kereskedelemmel kapcsolatos súlyos probléma” jutott a tudomására, és kifejezte a Bizottsággal való együttműködésre irányuló szándékát.

9

1998. január 13-án a John Menzies további információkat szolgáltatott. , és a Nintendo több száz dokumentumot szolgáltatott a Bizottságnak. a Bizottság és a Nintendo képviselői közötti találkozóra került sor, amelynek során felmerült a szóban forgó kartell által megkárosított harmadik személyek részére nyújtandó esetleges kártérítés kérdése.

10

Beismerését követően a Nintendo egyébként intézkedéseket hozott a közösségi jognak való jövőbeni megfelelés biztosítása érdekében, és pénzbeli kártérítést ajánlott fel a tevékenységéből következően vagyoni kárt szenvedett harmadik személyek számára.

11

2000. április 26-án a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT-Megállapodás (a továbbiakban: EGT-Megállapodás) 53. cikke (1) bekezdésének megsértése okán kifogásközlést intézett a Nintendóhoz és a többi érintett vállalkozáshoz. A Nintendo és a többi érintett vállalkozás megküldte a Bizottságnak a felhozott kifogásokra vonatkozó írásbeli észrevételeit, amelyekben a Nintendo és e vállalkozások közül többen a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló, bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: az engedékenységi közlemény) alkalmazását kérték. Egyik fél sem kérte hivatalos szóbeli meghallgatását. A Nintendo érdemben nem vitatta a kifogásközlésben leírt tényeket.

12

A felperesek a kifogásközlésre 2000. július 7-én küldték meg válaszukat a Bizottságnak.

13

2002. október 30-án a Bizottság elfogadta az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/35.587 PO Video Games, COMP/35.706 PO Nintendo Distribution és COMP/36.321 Omega – Nintendo ügyek) hozott 2003/675/EK határozatot (HL 2003. L 255., 33. o.; a továbbiakban: határozat). E határozatot a NOE-val és az NCL-lel , illetőleg 11-én közölték.

14

A határozat többek között a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„Első cikk

A következő vállalkozások megsértették az [EK] 81. cikk (1) bekezdését, illetve az EGT-Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését, mivel az alább megjelölt időszakokban a játékkonzolok és a Nintendo által gyártott játékkonzolokkal kompatibilis memóriakártyák piacán megállapodások és összehangolt magatartások olyan egységében vettek részt, amelynek tárgya és hatása a Nintendo konzolok és memóriakártyák párhuzamos exportjának korlátozása volt.

[…]

3. cikk

A következő bírságok kerültek kiszabásra az 1. cikkben felsorolt vállalkozások által elkövetett jogsértés szankcionálása végett:

[…]”

15

A Bizottság a bírság összegének kiszámítása céljából a határozatban alkalmazta a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: iránymutatás) kifejtett módszert. Azonban úgy határozott, hogy a jogsértés vertikális jellegére tekintettel nem veszi figyelembe az engedékenységi közleményt.

16

Először a Bizottság a jogsértés súlyossága és időtartama alapján meghatározta a bírságok alapösszegét.

17

E tekintetben a Bizottság először is megállapította, hogy az érintett vállalkozások különösen súlyos jogsértést követtek el, tekintettel a jogsértés jellegére, a piacra gyakorolt tényleges hatására és az érintett földrajzi piac kiterjedtségére.

18

Ezt követően a Bizottság – mivel a szóban forgó egységes és folyamatos jogsértés rendkívül eltérő méretű vállalkozásokat érintett – a vállalkozások eltérő kezelését tartotta szükségesnek mindegyikük sajátos súlyának és így jogsértő magatartásuk versenyre gyakorolt tényleges hatásának figyelembevétele érdekében. Ennek érdekében a szóban forgó vállalkozásokat három csoportba sorolta, az érintett termékek EGT-n belüli forgalmazóiként a Nintendóhoz viszonyított relatív jelentőségük alapján. Az összehasonlításra az egyes vállalkozásoknak az 1997-ben, a jogsértés utolsó évében az EGT területén való forgalmazás céljára vásárolt Nintendo játékkonzolok és memóriakártyák teljes volumenében való részesedése alapján került sor. Ennek alapján az első csoportba egyedül a Nintendo, míg a második csoportba egyedül a John Menzies került. E vállalkozások tekintetében a Bizottság a súlyosság alapján az előzetes kiindulási összeget 23 millió euróban állapította meg a Nintendo esetében, és 8 millió euróban a John Menzies esetében. A többi érintett vállalkozást illetően a kiindulási összeg 1 millió euróban került megállapításra.

19

Ezenkívül egyfelől a bírság kellően elrettentő hatásának biztosítása, másfelől a Nintendo, a John Menzies és az Itochu Corp. méretének és összesített forrásainak figyelembevétele végett a Bizottság megemelte e kiindulási összegeket. A Nintendo esetében a Bizottság úgy találta, hogy a méretén kívül, amely az Itochu méreténél jelentősen kisebb, figyelembe kell venni azon tényt, hogy előbbi volt a jogsértés tárgyát képező termékek gyártója is egyben. E tényezőkre figyelemmel a Bizottság 3-szoros szorzót alkalmazott a Nintendo és az Itochu esetében, és 1,25-szörös szorzót a John Menzies esetében megállapított összegekre, ekképpen a kiindulási összegeket a Nintendo esetében 69 millió euróban, a John Menzies esetében 10 millió euróban, az Itochu esetében pedig 3 millió euróban határozta meg.

20

Az egyes vállalkozások által elkövetett jogsértés időtartamára tekintettel a Bizottság a kiindulási összeget évi 10%-kal növelte, amely a Nintendo esetében 65%-os, a John Menzies esetében pedig 20%-os növelést eredményezett.

21

Következésképpen a Bizottság a Nintendóval szemben meghatározott bírság alapösszegét 113,85 millió euróban állapította meg.

22

Másodsorban súlyosító körülmények címén a Nintendoval szemben meghatározott bírság alapösszegét egyrészt 50%-kal emelte annak alapján, hogy e vállalkozás volt a jogsértés irányítója és felbujtója, másrészt 25%-kal emelte, mivel e vállalkozás a Bizottság vizsgálatának keretében végzett – 1995. júniusi – első vizsgálati cselekményeket követően is folytatta a jogsértést. A John Menziesszel szemben meghatározott bírság alapösszegét a Bizottság 20%-kal növelte, ami egyfelől az annak megfelelő 10%-os növelésből, hogy a Bizottság vizsgálatának kezdetét követően is folytatta a jogsértést, másfelől pedig azon 10%-os emelésből tevődött össze, hogy nem volt hajlandó a Bizottsággal együttműködni.

23

Harmadrészt az enyhítő körülmények vizsgálatának keretében a Bizottság úgy találta először is, hogy indokolt az érintett vállalkozások egyikével, a Concentra – Produtos para crianças SA-val – a Nintendo Portugália tekintetében kizárólagos forgalmazójával – szemben meghatározott bírság összegét csökkenteni, mivel ez utóbbi a szóban forgó időszak nagyobb része során kizárólag passzív szerepet játszott. A Bizottság ezt követően 300000 eurós összegű csökkentést biztosított a Nintendónak, az utóbbi által a szóban forgó kartell következtében károkat szenvedett, a kifogásközlésben azonosított harmadik személyek számára nyújtott pénzbeli kártérítések figyelembevétele érdekében. Végül a Bizottsággal való hatékony együttműködésük okán 40%-os, illetve 25%-os csökkentésben részesült a John Menzies és a Nintendo. A többi vállalkozás esetében a Bizottság nem fogadott el semmilyen enyhítő körülményt.

24

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. január 16-án benyújtott keresetlevelével a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

25

Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (nyolcadik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.

26

A felperesek 2008. május 7-én kelt levelükben jelezték, hogy elállnak azon jogalapuktól, amelyet a bírság összegének a jogsértés első évére tekintettel való hibás növelésére alapítottak.

27

Az Elsőfokú Bíróság a 2008. május 19-én tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszaikat. A Bizottság a tárgyaláson kijelentette, hogy nem kíván észrevételeket tenni a fent említett elállással kapcsolatban.

28

Ugyanezen a tárgyaláson a felperesek kiosztottak az Elsőfokú Bíróság tagjai és az alperes részére egy olyan dokumentumot, amely a viszonválasz egyik mellékletének kijavított változatát foglalta magában. A Bizottság ebben a mellékletben az érintett vállalkozásoknak az általa folytatott vizsgálatban való együttműködését kívánta bemutatni. A felek meghallgatását követően az Elsőfokú Bíróság ezen dokumentumnak az ügy irataihoz való csatolását határozta el, és a Bizottságnak észrevételei megtételére határidőt adott. Ezen észrevételek benyújtását követően az eljárás szóbeli szakasza befejeződött.

29

A felperesek azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

30

A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

31

Keresetük alátámasztására a felperesek előadják, hogy a Bizottság lényeges eljárási szabályokat sértett, valamint megsértette az EK-Szerződés és az annak alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket is azzal, hogy a felperesekkel szemben közel 150 millió eurós összegű bírságot szabott ki, amely ez idáig a legmagasabb összegű, vertikális jellegű jogsértés címén kiszabott bírság, és a határozat időpontjában egy egyedüli vállalkozással szemben egységes jogsértésért kiszabott negyedik legjelentősebb bírság. A felperesek szerint a bírság jogellenes, egyrészt összegének nyilvánvaló aránytalansága, másrészt kiszámítása egyes szakaszainak hiányosságai miatt.

32

A felperesek által felhozott érvek – amelyek mindegyike a bírság összegének megállapításához kapcsolódik – egyrészt a jogsértés súlyosságára, másrészt az elrettentési szorzó alkalmazására, harmadrészt a jogsértés időtartamára, negyedrészt a bírság súlyosító körülmények miatt történő megemelésére, ötödrészt pedig enyhítő körülmények fennállására vonatkoznak.

33

A felperesek által előterjesztett jogalapok megvizsgálását megelőzően meg kell jegyezni, hogy a határozat (366)–(464) preambulumbekezdéséből kitűnően a Bizottság által az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT-Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabott bírságokat a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében rótták ki, és hogy a Bizottság – amint azt kifejezetten meg is erősítette – az iránymutatásban meghatározott módszerrel állapította meg a bírságok összegét.

34

Noha az iránymutatás nem tekinthető olyan jogszabálynak, amelyet a közigazgatás minden esetben köteles követni, olyan követendő, gyakorlati magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el az egyenlő elbánás elvével összeegyeztethető indokolás nélkül (lásd a Bíróság C-397/03. P. sz., Archer Daniels Midland Co. és Archer Daniels Midland Ingredients Ltd kontra Bizottság ügyben 2006. május 18-án hozott ítéletének [EBHT 2006., I-4429. o.] 91. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

35

A felperesek kifogásolják, hogy a Bizottság a bírság kiindulási összegét a súlyosság címén 23 millió euróban határozta meg, és e tekintetben két jogalapra, nevezetesen nyilvánvaló mérlegelési hibára és az indokolás hiányára hivatkoznak.

36

A felperesek elsősorban azt kifogásolják, hogy a Bizottság a bírság összegét a jogsértés súlyosságára tekintettel „az egyes vállalkozásoknak az EGT területén való forgalmazás céljára vásárolt Nintendo játékkonzolok és memóriakártyák teljes volumenében való részesedése” alapján határozta meg. Ezen tényező alkalmazása – amely az ítélkezési gyakorlatban példa nélküli – önkényes, és nem megfelelő. A Bizottság által képviselt álláspont először is arra enged következtetni, hogy az említett összeg nagyobb lett volna, ha a Nintendo termékeinek a 100%-os tulajdonban álló leányvállalatokon keresztül történő forgalmazása mellett döntött volna, és kisebb lett volna, ha a termékeinek független forgalmazókon keresztül való forgalmazását választotta volna, jóllehet nincs logikai kapcsolat egy jogsértést elkövető vállalkozás relatív és abszolút vétkessége, valamint a termékeinek forgalmazásával kapcsolatban alkalmazott struktúra között. Másodsorban ezen álláspont figyelmen kívül hagyja a márkán belüli vagy márkák közötti versenyt. E tekintetben a felperesek megjegyzik, hogy a videojáték-konzolok és -memóriakártyák piacát erős márkák közötti verseny jellemzi. Végül a Bizottság a Nintendo gyártói szerepét kétszer is figyelembe vette, mivel az a súlyosító körülmények értékelésekor is figyelembevételre került (a határozat (229) preambulumbekezdése).

37

A felperesek másodlagosan azzal érvelnek, hogy a Bizottság nem indokolta, vagy legalábbis nem megfelelően indokolta az alkalmazott módszert és az ennek alapján megállapított összeget. Álláspontjuk szerint a Bizottság ellenkérelmében kifejtett magyarázatok sem kielégítők, mivel hibásak, és ellentétesek úgy a határozatban, mint az iránymutatásban követett indokolással.

38

E tekintetben a felperesek először is úgy vélik, hogy azzal, hogy a Bizottság ellenkérelmében azzal érvelt, hogy a 23 millió euró kiindulási összeg a jogsértés súlyosságának csak egy szempontját, tudniillik a Nintendo forgalmazó leányvállalatai és az ügyfelek közötti kapcsolatokat tükrözi, míg a szorzó egy másik szempontot, azaz a felperesek gyártói és – a független forgalmazóik tekintetében – szállítói szerepét veszi figyelembe, eltért a határozatban követett indokolástól. Ez utóbbi szerint ugyanis a szorzó csak a vállalkozások jogsértések elkövetésétől való elrettentésének szükségességét tükrözi, miközben a 23 milliós összeg a súlyosság címén került kiszabásra.

39

Mindenesetre a Bizottság ellenkérelmében kifejtett érvelés hibás. Ebből a beadványból az tűnik ki, hogy a jogsértés egyik szempontjára tekintettel kiszabott összeg annak egy másik szempontjára nézve kiszabott összeg alapulvételével került meghatározásra, miközben a súlyosság címén – mindegyik szempontra tekintettel – egymástól elkülöníthető összegek kiszámítására kerülhetett volna sor a tények összességének fényében.

40

Másodsorban a Bizottság a saját iránymutatásától is eltért azzal, hogy az elrettentési szorzót alkalmazott a jogsértés súlyossága címén megállapított kiindulási összegek súlyozása céljából annak ellenére, hogy az iránymutatás egyértelmű különbséget tesz az olyan súlyozás, amelyet annak figyelembevétele érdekében alkalmaznak, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre, valamint a súlyosság címén megállapított összegnek azon kiigazítása között, amelyre annak érdekében kerül sor, hogy a bírság kellő elrettentő erővel bírjon.

41

Harmadrészt a Bizottság azon érvére válaszul, mely szerint a felperesek a kartellekkel szemben kiszabott bírságokhoz képest jelentős engedményben részesültek, utóbbiak hangsúlyozzák, hogy alapvető különbség van a horizontális jellegű korlátozásokra vonatkozó ügyek és a vertikális jellegű korlátozásokra vonatkozó ügyek között, amely különbségtételt az is megerősíti, hogy az engedékenységi közlemény kizárólag a horizontális jellegű korlátozások esetén alkalmazandó.

42

A Bizottság a felperesek által előterjesztett valamennyi érvet vitatja.

43

Amint az a határozatból kitűnik, a Bizottság az érintett vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok összegét több tényező alapulvételével határozta meg az iránymutatásban kifejtett módszernek megfelelően.

44

A Bizottság először is megállapította, hogy az érintett vállalkozások – közös tervük jellegére, annak piacra kifejtett hatására, és arra a tényre tekintettel, hogy az az EGT-n belüli párhuzamos kereskedelmet korlátozza – az EK 81. cikke (1) bekezdésének különösen súlyos megsértését követték el, melynek következtében legalább 20 millió eurós összegű bírsággal sújthatók az iránymutatás 1. A. pontja második bekezdésének harmadik francia bekezdése alapján (a határozat (374)–(384) preambulumbekezdése).

45

Tekintettel arra, hogy a szóban forgó egységes és folyamatos jogsértés rendkívül eltérő méretű vállalkozásokat érintett, a Bizottság ezt követően eltérően kezelte azokat az iránymutatás 1. A. pontja harmadik bekezdésének megfelelően (lásd a határozat (385)–(391) preambulumbekezdését). E célból a vállalkozásoknak az 1997-ben, a jogsértés utolsó évében az EGT területén való forgalmazás céljára vásárolt Nintendo játékkonzolok és memóriakártyák teljes volumenében való részesedését vette figyelembe (lásd a határozat (386) preambulumbekezdését).

46

Ezen az alapon a Nintendóra vonatkozóan megállapított bírság „előzetes kiindulási összege” 23 millió euróban került meghatározásra (a határozat (391) preambulumbekezdése). Végül a Bizottság annak érdekében, hogy a bírság kellő elrettentő erővel bírjon, megháromszorozta ezt az összeget nemcsak a Nintendo méretére és globális forrásaira tekintettel, hanem azt is figyelembe véve, hogy a Nintendo a termékek gyártója. A Nintendóval szemben kiszabott bírság kiindulási összege tehát 69 millió euróban került meghatározásra (a határozat (392)–(396) preambulumbekezdése).

47

Ezen megfontolások összességéből az következik, hogy a Bizottság a felperesek állításával ellentétben nem kizárólag az érintett vállalkozásoknak a hivatkozási évben a Nintendo játékkonzolok és memóriakártyák teljes volumenében való részesedését kifejező számadatokra hagyatkozott.

48

Egyébiránt a felperesek érvelését abban az esetben sem lehet elfogadni, amennyiben az úgy értelmezendő, hogy azzal a felperesek az említett számadatoknak a Bizottság által a határozat (385)–(391) preambulumbekezdésében kifejtett eltérő bánásmód keretében történő figyelembevételét kifogásolják.

49

Emlékeztetni kell arra, hogy az eltérő bánásmód célja – amint azt a Bizottság a határozat (385) preambulumbekezdésében is megállapította – annak figyelembevétele, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást fejt ki, különösen ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn.

50

A vertikális jellegű megállapodások és összehangolt magatartások olyan egységét illetően, amelynek tárgya és hatása a konzolok és memóriakártyák párhuzamos exportjának korlátozása volt, meg kell állapítani, hogy az érintett vállalkozásoknak a szóban forgó termékek forgalmazásában való részesedése kifejezi a vitatott forgalmazási rendszerben képviselt súlyukat. A Bizottság tehát egyáltalán nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát azzal, hogy az érintett vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok kiindulási összegének meghatározása keretében alkalmazott eltérő bánásmód céljából az említett részesedésekre hivatkozott.

51

A felperesek állításával ellentétben a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül azt a tényt, hogy a videokonzolok és memóriakártyák piacát erős márkák közötti verseny jellemzi. Emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bizottság is hangsúlyozta – az említett vállalkozásoknak a Nintendo-termékek forgalmazásában való piaci részesedésének figyelembevételére csak a szóban forgó jogsértésre vonatkozó relatív felelősségük meghatározása érdekében került sor. Ugyanakkor a jogsértés célja – amint az a határozatból is egyértelműen kitűnik (lásd többek között a (374) preambulumbekezdést) – pontosan az volt, hogy a Nintendo-termékek forgalmazását illetően korlátozza a versenyt. Ennek következtében az, hogy a videokonzolok és memóriakártyák piacát inkább erős márkák közötti, mintsem márkán belüli verseny jellemzi – feltéve, hogy ez valóban így van – nem olyan körülmény, amelyet a Bizottságnak a felperesekkel szemben kiszabott bírságok kiindulási összegeinek meghatározása céljából figyelembe kellett volna vennie.

52

Az a tény, hogy a Bizottság eddig nem alkalmazta a vitatott adatokat az egységes jogsértésben részt vett vállalkozások csoportosításának keretében, azzal magyarázható, hogy ez volt az első alkalom, – amint ezt írásbeli beadványaiban is megerősíti – amikor a Bizottság a vállalkozások effajta csoportosításához folyamodott egy vertikális jellegű magatartásokról rendelkező határozatban.

53

Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a versenyjog megsértéséért kiszabott bírságok meghatározását illetően a Bizottság teljesíti az indokolási kötelezettségét, amikor a határozatában megjelöli a mérlegelendő tényezőket, amelyek lehetővé tették az elkövetett jogsértés súlyosságának és időtartamának értékelését, anélkül hogy köteles lenne azokat részletesebben kifejteni, illetve a számítási móddal kapcsolatos számszerű tényezőket feltüntetni (lásd e tekintetben a Bíróság C-279/98. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9693. o.] 38–47. pontját, és az Elsőfokú Bíróság T-191/98., T-212/98–T-214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [EBHT 2003., II-3275. o.] 1522. pontját).

54

Az előző megfontolásokból az következik a jelen esetben, hogy a Bizottság kielégítő módon ismertette a bírságok összege jogsértés súlyossága alapján történő meghatározásának egyes szakaszait, ezáltal pedig eleget tett indokolási kötelezettségének.

55

Következésképpen a bírság kiindulási összegének a súlyosság alapján történő meghatározására vonatkozó valamennyi kifogást el kell utasítani.

56

A felperesek nemcsak azt kifogásolják, hogy a Bizottság megháromszorozta a bírság kiindulási összegét az elrettentés címén, hanem magát az elvet is, hogy a bírság megemelésére ilyen címen sor kerülhet. E tekintetben a felperesek két jogalapra hivatkoznak, egyrészt a nyilvánvalóan téves jogalkalmazásra, az arányosság elvének, a ne bis in idem elvének és a védelemhez való jognak a megsértésére, a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatától való eltérésre, másrészt a hiányos indokolásra, az egyenlő elbánás elvének megsértésére és az iránymutatásban kifejtett módszer téves alkalmazására.

57

A felperesek először is azt állítják, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét, mivel nem volt szükséges szorzót alkalmazni annak biztosítása érdekében, hogy a felperesek a jövőben tiszteletben tartsák a közösségi jogot.

58

Álláspontjuk szerint a Bizottságnak – mielőtt a bírság elrettentő hatásának biztosítása céljából szorzót alkalmaz – meg kell vizsgálnia, hogy fennáll-e annak a veszélye, hogy a bírság összegének ilyen megemelése hiányában a jogsértés elkövetője ismételten megsérti a versenyjogi szabályokat. Ugyanakkor a jelen helyzetben a kifogásközlésben és a határozatban semmi sem enged arra következtetni, hogy ez a veszély fennállna a felperesek esetében. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság maga ismerte el úgy a kifogásközlésben, mint a határozatban ((95) preambulumbekezdés), hogy a „Nintendo is meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek hitelesnek tűnnek a közösségi jog jövőbeni tiszteletben tartásának biztosítása szempontjából”. A felperesek e tekintetben emlékeztetnek arra, hogy számos intézkedést fogadtak el, nevezetesen önként vallomást tettek, a jogsértést 1997 decemberében önkéntesen abbahagyták, a Bizottsággal teljes mértékben együttműködtek, a harmadik személyek részére kártérítést nyújtottak, forgalmazóikkal nem kizárólagos forgalmazási megállapodásokat kötöttek, és a versenyjogi szabályoknak való megfelelést célzó világszintű program végrehajtását határozták el.

59

A Bizottság ellenkérelmében az általános elrettentés és a speciális elrettentés között tett különbségtételt és azt az érvet illetően, mely szerint a szorzó alkalmazása az általános elrettentés címén indokolt lehet, a felperesek azt válaszolják, hogy ez az érv ellentétes úgy az iránymutatással, mint pedig a Bizottság korábbi gyakorlatával. Ennek megfelelően a Bizottság által hivatkozott előszigetelt csövek ügyben magának a szorzónak a célja az volt, hogy megakadályozzon az ABB Asea Brown Boveri Ltd (a továbbiakban: ABB) részéről minden visszaesést (az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban [IV/35.691/E-4 „előszigetelt csövek”-ügy] 1998. október 21-én hozott 1999/60/EK bizottsági határozat [HL 1999. L 24., 1. o.] (168) preambulumbekezdése). Ezenfelül ez az ügy a Bizottság állításával ellentétben nem releváns egy olyan szorzó alkalmazásának alátámasztását illetően, amelyet egy olyan vállalkozással szemben szabtak ki, amely a versenyjogi szabályoknak való megfelelést célzó programot fogadott el, tekintettel arra, hogy a Bizottság kifejezetten kétségbe vonta az ABB azelőtt létező programját (a fent hivatkozott „előszigetelt csövek”-határozat (172) preambulumbekezdése).

60

Másodsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság azzal, hogy egy vertikális jellegű korlátozásokra vonatkozó ügyben első alkalommal alkalmazott az elrettentés címén szorzót, eltért korábbi gyakorlatától.

61

E tekintetben a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a szorzónak a bírság elrettentő hatásának biztosítása céljából történő alkalmazását indokolandó a Bizottság egyrészt a Nintendo méretére, másrészt gyártói minőségére hivatkozott. Ugyanakkor a vertikális jellegű korlátozásokat érintő korábbi ügyekben soha nem alkalmaztak ilyen tényezőt a gyártók tekintetében elrettentés címén, annak ellenére, hogy ezen ügyek mindegyikében bírságot szabtak ki a gyártókkal szemben, és a szankcionált vállalkozások egy kivételtől eltekintve többszörösen nagyobb méretűek voltak, mint a felperesek. Ez az eset állt fenn a Volkswagen I-, Volkswagen II-, Mercedes Benz és Opel-ügyekben is (az [EK 81.] cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban [IV/35.733 – VW-ügy] 1998. január 28-án hozott 98/273/EK bizottsági határozat [HL 1998. L 124., 60. o.]; az [EK] 81. cikk által előírt eljárásban [COMP/F-2/36.693 – Volkswagen-ügy] hozott 2001/711/EK bizottsági határozat [HL 2001. L 262., 14. o.]; egy [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban [COMP/36.264 – Mercedes Benz ügy] hozott 2002/758/EK bizottsági határozat [HL 2002. L 257., 1. o.], illetőleg az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban [COMP/36.653 – Opel-ügy] hozott 2001/146/EK bizottsági határozat [HL 2001. L 59., 1. o.]). Egyébiránt az ezen ügyekben érintett vállalkozások egyike sem hagyta önkéntesen abba jogsértését, és semmilyen módon nem működött együtt a Bizottsággal. Ezen vállalkozások közül néhány még visszaeső is volt.

62

A Bizottság azon állítására válaszul, mely szerint elrettentési szorzót csak azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyekben több féllel szemben szabnak ki bírságot, a felperesek megjegyzik, hogy az ezen szorzó alkalmazását a jelen ügyben indokoló tényezők – azaz a Nintendo mérete és gyártói szerepe – közösek mind az egy, mind pedig a több felet érintő ügyekben. A Bizottság által képviselt álláspont ennélfogva ésszerűtlen és diszkriminatív.

63

A Bizottság azon érvelésével kapcsolatban, mely szerint a szorzó elrettentés címén való alkalmazását egy alacsony kiindulási összeg annak érdekében történő kiszabásának szükségessége indokolja, hogy a többi fél, többek között a kisvállalkozások, ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, a felperesek azt válaszolják, hogy a határozat semmiféle közvetlen jogi vagy matematikai kapcsolatot nem állapít meg a Nintendóra vonatkozóan a súlyosság címén meghatározott összeg és a forgalmazókra vonatkozóan a súlyosság címén megállapított összeg között. Mindenesetre a Bizottság nem volt köteles a kisforgalmazókra vonatkozóan a súlyosság címén megállapított összeget emelni azon egyszerű és egyedüli okból, hogy a Nintendóra vonatkozóan magasabb összeget határozott meg.

64

Harmadrészt a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság azzal, hogy a határozat (395) preambulumbekezdésében a szorzó elrettentés céljából történő alkalmazásának indokolásául figyelembe vette a Nintendo gyártói szerepét, irreleváns tényezőt vett alapul, és ennélfogva nyilvánvalóan tévesen alkalmazta a jogot.

65

E tekintetben a Bíróságnak a Musique diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7-én hozott ítélete (100/80–103/80. sz. egyesített ügyek, EBHT 1983., 1825. o., 75. pont) nem tekinthető precedensértékűnek. A Bíróság ebben az ítéletben ugyanis nem sugallja azt, hogy önmagában az az egyszerű tény, hogy egy vállalkozás gyártó, indokolná a bírság összegének emelését. A Bíróság azt állapította meg, hogy a bírság összegének kiszámításánál a gyártónak a jogsértésben játszott szerepét, nem pedig azt a tényt kell releváns tényezőként figyelembe venni, hogy gyártóról van szó. Egyébiránt az ítéletnek a Bizottság által említett 75. pontja nem a bírság összegének kiszámítására, hanem arra a kérdésre vonatkozik, hogy a gyártó részt vett-e a forgalmazóival egy vertikális jellegű jogsértésben.

66

Mindenesetre a felperesek szerint azon okból, hogy a szóban forgó termékek gyártója, a Nintendo nem fogja a többi félhez képest nagyobb valószínűséggel megsérteni a későbbiekben a versenyjogot.

67

A felperesek negyedrészt úgy vélik, hogy a Bizottság megsértette a ne bis in idem elvét azzal, hogy a Nintendo gyártói szerepét nemcsak a bírság összegének megemelésekor, hanem a Nintendónak a jogsértésben játszott felbujtó és irányító szerepéhez fűződő súlyosító körülmény címén is figyelembe vette. A felperesek azzal érvelnek, hogy a vertikális jellegű jogsértések esetében a gyártói és a felbujtói szerep a gyakorlatban összemosódik. A gyártó központi helyet foglal el, amennyiben ő jelöli ki a forgalmazókat, hagyja jóvá a nekik való szállítás feltételeit, és tartja fenn valamennyiükkel az állandó kereskedelmi kapcsolatot. Ennélfogva az olyan vertikális jogsértésben érintett gyártók, amelyben forgalmazóik is részt vesznek, központi szerepet játszanak.

68

Ötödrészt, a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogukat azzal, hogy a kifogásközlésben nem említette a szorzó elrettentés céljából való alkalmazására irányuló szándékát. A felperesek többek között megjegyzik, hogy az „előszigetelt csövek”-ügyben a Bizottság kifejezetten tájékoztatta az ABB-t arról, hogy figyelembe veszi a bírság elrettentő ereje biztosításának szükségességét (az Elsőfokú Bíróság T-31/99. sz., ABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ügyben 2002. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1881. o.] 64. és 83. pontja).

69

A Bizottság a felperesek által előterjesztett valamennyi jogalapot vitatja.

70

Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság azon hatásköre, amely szerint bírságot szabhat ki a Szerződés 81. cikke (1) bekezdését vagy 82. cikkét szándékosan vagy gondatlanságból megsértő vállalkozásokra, egyike azoknak a Bizottságra ruházott eszközöknek, amelyek lehetővé teszik a közösségi jog által rábízott felügyeleti funkció ellátását.. Ez a funkció tartalmazza egy általános politika bevezetésének kötelezettségét, amelynek célja a Szerződés által előírt alapelvek alkalmazása a versenyügyekben, és a vállalkozások magatartásának orientálása ezen alapelvek fényében (a fenti 65. pontban hivatkozott Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 105. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T-43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3435. o.] 297. pontja).

71

Ebből következően a Bizottság hatáskörébe tartozik, hogy az elrettentő hatásuk megerősítése céljából a bírságok összegének szintjéről döntsön, amikor meghatározott fajta jogsértések – a belőlük egyes érdekelt vállalkozások által nyerhető haszon miatt – még viszonylag gyakoriak, noha jogellenességük a közösségi versenypolitika kezdetétől fogva megállapítást nyert (a fenti 65. pontban hivatkozott Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 108. pontja, és a fenti 70. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 298. pontja). Tekintettel arra, hogy az elrettentés célja a vállalkozásoknak a Közösségen vagy az EGT területén belüli magatartásával kapcsolatos, az elrettentési tényezőt nemcsak az érintett vállalkozás helyzete, hanem számos tényező figyelembevételével kell értékelni (a Bíróság C-289/04. P. sz., Showa Denko kontra Bizottság ügyben 2006. június 29-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-5859. o.] 23. pontja; lásd e tekintetben a fenti 70. pontban hivatkozott Jugbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 300. pontját is).

72

Ezenkívül a Bizottság semmiképpen nem köteles a bírságok összegének az elrettentő hatás biztosítása érdekében való növelése szükségességének értékelésekor annak valószínűségét megítélni, hogy a szóban forgó vállalkozások visszaeshetnek-e (lásd e tekintetben a T-101/05. és T-111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12-én hozott ítélet [EBHT 2007., II-4949. o.] 47. pontját).

73

A felperesek tehát a jelen esetben nem hivatkozhatnak arra, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét, mivel csak abban az esetben jogosult a bírság összegét megemelni az elrettentő hatás biztosítása céljából, ha fennáll annak a veszélye, hogy az érintett vállalkozások újfent megsértik a versenyszabályokat. Amint azt a Bizottság kiemelte, az elrettentő hatás nem kizárólag a bírságot kiszabó határozatban kifejezetten említett vállalkozásokra irányul. A hasonló méretű és azonos erőforrásokkal rendelkező vállalkozásokat is ösztönözni kell arra, hogy tartózkodjanak a versenyjogi szabályok hasonló megsértésében való részvételtől.

74

A felperesek által hozott megelőző intézkedések, amelyek magukban foglalják többek között egy versenyjogi szabályoknak való megfelelést célzó program elfogadását, a közigazgatási eljárás alatt tanúsított együttműködést és a harmadik személyek részére nyújtott kártérítéseket, nem befolyásolják a jogsértés elkövetésének tényét, és nem vehetők figyelembe a jogsértés súlyának megítélésekor. Ezen körülményeket adott esetben az enyhítő körülmények fennállásának vizsgálata keretében lehet figyelembe venni.

75

A felperesek azon kifogásával kapcsolatosan, mely szerint a Bizottság eltért korábbi gyakorlatától, amennyiben ez idáig elrettentés címén nem emelte meg a vertikális jellegű jogsértésben részt vevőkkel szemben kiszabott bírságot, elegendő arra emlékeztetni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, és más ügyekben hozott határozatoknak csupán jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés esetleges fennállásának vonatkozásában, mivel meglehetősen valószínűtlen, hogy valamely ügy sajátos körülményei – mint például az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok – megegyezzenek (a Bíróság C-167/04. P. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-8935. o.] 201. és 205. pontja, és a C-76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2007., I-4405. o.] 60. pontja).

76

Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy az érintett vállalkozásoknak tekintetbe kell venniük azon lehetőséget, hogy a Bizottság bármikor úgy dönthet, hogy a múltban alkalmazott mértékhez képest megemeli a bírságok összegét (a fenti 75. pontban hivatkozott Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontja).

77

Ebből következik, hogy a Bizottság korábbi gyakorlatával való koherencia hiányára alapított kifogást el kell utasítani.

78

Nem helytálló azon állítás sem, mely szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben a bírság összege elrettentés céljából történő emelésének keretében arra a tényre hivatkozott, hogy a Nintendo a szóban forgó termékek gyártója.

79

Jóllehet igaz, hogy a vállalkozások mérete általában egy olyan tényező, amelyet a bírság összegének megállapítása keretében figyelembe kell venni, nem zárható ki, hogy annak érdekében, hogy a bírság kellő elrettentő erővel rendelkezzen, egyéb tényezőket is figyelembe lehet venni. E tekintetben a termékek gyártójának szerepe – a vállalkozás méretének példájára – lehet egy olyan tényező, amely kifejezi a vállalkozások tényleges gazdasági képességét arra, hogy a versenynek jelentős kárt okozzanak. Ilyen esetben a szóban forgó termékek gyártójának – amely az említett termékek forgalmazói rendszerében központi helyet foglal el – különös gondosságról kell tanúbizonyságot tennie, és meg kell bizonyosodnia arról, hogy a forgalmazási megállapodások megkötésénél betartja a versenyjogi szabályokat.

80

Ennek következtében a bírságnak olyan nagyságrendű összegben történő megállapításánál, amely biztosan kellően elrettentő hatású, a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül vette figyelembe azt a tényt, hogy a Nintendo a szóban forgó forgalmazói rendszerben – gyártói szerepére tekintettel – egyedi helyet foglalt el.

81

A felperesek ezen megállapítás érvénytelenítése céljából nem hivatkozhatnak arra, hogy a szóban forgó termékek gyártója a későbbiekben nem fogja más vállalkozásokhoz képest nagyobb valószínűséggel megsérteni a versenyjogi szabályokat. Amint az a fenti 72. pontban rögzítésre került, a bírság elrettentési célból való megemelése független annak valószínűségétől, hogy a szóban forgó vállalkozások visszaesnek-e.

82

A felperesek azon állítását illetően, mely szerint a Bizottság megsértette a ne bis in idem elvét azzal, hogy gyártói szerepüket nemcsak a bírság összegének megemelésekor, hanem súlyosító körülmények címén is figyelembe vette, meg kell állapítani, hogy ezen elv a jelen ügyben nem alkalmazható. Ezen elv valójában azt tiltja, hogy ugyanazon személyt többször szankcionáljanak ugyanazon jogellenes magatartásért (a Bíróság C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P, C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-123. o.] 338. pontja). Ugyanakkor a felpereseket semmiképpen nem szankcionálták kétszer ugyanazon jogellenes magatartásért.

83

Mindenesetre a felperesek érvelésével ellentétben a Bizottság súlyosító körülmények címén nem azt a körülményt vette figyelembe, hogy a Nintendo a szóban forgó termékek gyártója, amely objektív tényező, hanem azt a tényt, hogy ez utóbbi volt a jogsértés irányítója és felbujtója, amely viszont a jogsértésben játszott szerepének a megítélésénél irányadó szubjektív tényező. Ezen megállapítást nem dönti meg azon érvelés sem, mely szerint a vertikális jellegű jogsértések keretében az irányító szerepet szükségszerűen a szóban forgó termékek gyártója gyakorolja. Semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy vertikális jellegű jogsértést olyan vállalkozás irányítson, amely pusztán forgalmazói szerepet tölt be, és nem a vonatkozó termékek gyártója.

84

Azzal a kifogással kapcsolatban, mely szerint a Bizottság azzal, hogy a kifogásközlésben nem említette a felperesekkel szemben kiszabott bírságok összegének a kellő elrettentő hatás biztosítása céljából való megemelésére irányuló szándékát, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben a Bizottság kifogásközlésében kifejezetten feltünteti, hogy meg fogja vizsgálni, hogy az érintett vállalkozásokkal szemben helye van-e bírság kiszabásának, valamint feltünteti azokat a fő ténybeli és jogi bizonyítékokat – mint például a feltételezett jogsértés súlya és időtartama, amelyek bírság kiszabásához vezethetnek –, valamint hogy e jogsértést „szándékosan vagy gondatlanságból” követték-e el, teljesíti a vállalkozások meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségét. Ezzel tudomásukra hozza azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján nemcsak hogy a jogsértés megállapításával szemben, hanem a bírság velük szembeni kiszabásával kapcsolatosan is védekezhetnek (az Elsőfokú Bíróság T-23/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2002. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1705. o.] 199. pontja; lásd e tekintetben a fenti 65. pontban hivatkozott Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 21. pontját is).

85

Ebből következik, hogy ami a bírság összegének meghatározását illeti, az érintett vállalkozások védelemhez való jogát a Bizottság előtt a jogsértés időtartamára, súlyára és versenyellenes jellegének előreláthatóságára vonatkozó észrevételeik előadásának lehetősége garantálja. A vállalkozások egy további kiegészítő garanciával rendelkeznek a bírság összegének meghatározása tekintetében annyiban, amennyiben az Elsőfokú Bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörrel bír, és a 17. rendelet 17. cikke értelmében különösen törölheti vagy csökkentheti a bírságot (a fenti 84. pontban hivatkozott LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 200. pontja).

86

A jelen esetben a Bizottság a kifogásközlésben világosan meghatározta azokat a fő tényezőket, amelyeket a bírságok összegének meghatározásakor figyelembe kívánt venni, és amelyek nemcsak a jogsértés időtartamát és súlyát (a kifogásközlés 353–360. pontja), hanem egyéb elemeket (a kifogásközlés 361. pontja) is magukban foglalnak.

87

Az a tény, hogy a Bizottság nem említette meg annak lehetőségét, hogy a felperesekkel szemben kiszabott bírságok összegét elrettentő hatásuk biztosítása céljából megemelheti, nem minősül az utóbbiak védelemhez való joga megsértésének. Az iránymutatásnak megfelelően a bírságok elrettentő hatása egyike azon elemeknek, amelyek függvényében a jogsértések súlyosságát értékelni kell (a Bíróság C-219/95. P. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 1997. július 17-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I-4411. o.] 33. pontja, és a fenti 72. pontban hivatkozott BASF és UCB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 45. pontja). A Bizottság nem köteles ennél részletesebb módon meghatározni azokat a tényezőket, amelyeket a kifogásközlés szakaszában a bírság összegének megállapításánál figyelembe kíván venni.

88

Ennek következtében a védelemhez való jog megsértésére vonatkozó kifogást szintén el kell utasítani.

89

Mindezekből következik, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

90

A felperesek elsősorban arra hivatkoznak, hogy a Bizottság azzal, hogy a bírság kiindulási összegére vonatkozóan 3-szoros szorzót alkalmazott az elrettentő hatás biztosítása érdekében, megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Álláspontjuk szerint a felperesekkel szemben kiszabott bírságra vonatkozóan az elrettentés céljából alkalmazott szorzónak azonosnak vagy megközelítőleg azonosnak kellett volna lennie a John Menzies esetében alkalmazott 1,25-ös szorzóval, mivel a Nintendo forgalmát tekintve több mint hússzor kisebb az Itochunál, ugyanakkor csupán kétszer nagyobb a John Menziesnél. A jelen esetben a felperesekkel szemben kiszabott bírságnak az elrettentés céljából való megemelése arányában az Itochu esetében alkalmazottnak felel meg, és nyolcszor nagyobb, mint a John Menzies esetében alkalmazott emelés. Abszolút értelemben véve ez az emelés 57-szer jelentősebb, mint a John Menzies esetében alkalmazott növelés.

91

Másodsorban a felperesek előadják, hogy a szorzónak az elrettentő hatás biztosítása érdekében való alkalmazása a velük szemben kiszabott bírság teljes összegének mintegy 99,6 millió eurós növelését eredményezte. E tekintetben előadják, hogy a Bizottság azzal, hogy nem adott magyarázatot arra nézve, hogy milyen okból volt szükséges a 3-szoros szorzó alkalmazása a felperesekkel szemben, és hogy mennyiben volt szükséges ezen emelés, miközben a John Menzies esetében a 1,73 millió eurós növelés elegendőnek bizonyult, megsértette indokolási kötelezettségét.

92

A Bizottság azon érvére válaszul, mely szerint a felperesekkel szemben kiszabott bírságnak az elrettentés céljából való megemelése és a John Menzies esetében alkalmazott emelés közötti különbség azzal magyarázható, hogy a Nintendo a szóban forgó termékek gyártója, a felperesek pontosítják, hogy a bírságoknak az elrettentés céljából való emelését nem a vállalkozásoknak a gazdasági láncban elfoglalt helyükre, hanem annak szükségességére tekintettel kell megállapítani, hogy a versenyjog jövőben való tiszteletben tartása biztosítva legyen.

93

Végül a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta az iránymutatást azzal, hogy elrettentés céljából szorzót alkalmazott már a bírság kiszámításának második szakaszában. Álláspontjuk szerint a Bizottság kizárólag a bírság végleges összege tekintetében, azaz a jogsértés időtartama és a súlyosító körülmények címén alkalmazott emelést követően vizsgálhatja meg, hogy a bírság kellő elrettentő erővel rendelkezik-e.

94

A Bizottság a felperesek által előterjesztett összes jogalap elutasítását kéri.

95

Először is azzal az állítással kapcsolatosan, mely szerint a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amennyiben a felperesek esetében alkalmazott szorzónak azonosnak kellett volna lennie a John Menzies esetében alkalmazott szorzóval, azaz az 1,25-ös szorzóval, és nem a 3-szoros szorzóval, emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján a Bizottságnak tilos a hasonló helyzeteket eltérő módon, illetve a különböző helyzeteket azonos módon kezelni, kivéve ha ez a bánásmód objektíve igazolható (lásd az Elsőfokú Bíróság T-38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4407. o.] 453. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

96

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a Nintendo és a John Menzies közel sincsenek hasonló helyzetben: nem csak a szóban forgó termékek eladásában való részesedésük ([bizalmas] ( 1 )%, illetve [bizalmas]%) nagyon különböző, hanem a forgalmazói rendszerben elfoglalt helyük (gyártó, illetve kizárólagos nagyforgalmazó) sem hasonlítható össze. Ennélfogva a bírságok elrettentő hatásának biztosítása érdekében a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét.

97

Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogással kapcsolatban elegendő arra emlékeztetni, hogy tekintettel a bírságok terén hozott határozatok indokolásával kapcsolatos követelményekre (lásd a fenti 53. pontot) és a (392)–(396) preambulumbekezdésre, a határozat nem sérti az indokolási kötelezettséget a kiszabott bírság elrettentő hatására vonatkozóan.

98

Végül nem fogadható el az az állítás sem, mely szerint a Bizottság figyelmen kívül hagyta az iránymutatást, amennyiben az elrettentés céljából történő emelést a bírságok összege megállapításának végső szakaszában kellett volna alkalmaznia.

99

Ez a kifogás az iránymutatás téves olvasatából ered. Az iránymutatás az elrettentési célt az 1. A. pontjában említi, amely szerint „[…] a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellően elrettentő hatású”. Amint azt az Elsőfokú Bíróságnak már volt alkalma pontosítani, az ilyen hatás biztosításának szükségessége olyan általános követelmény, amelyet a Bizottságnak a bírság összege kiszámításának teljes folyamatában szem előtt kell tartania, ugyanakkor ez nem teszi szükségessé azt, hogy ezen számításra egy olyan külön szakaszban kerüljön sor, amely az ezen cél megvalósítására vonatkozó valamennyi körülmény átfogó értékelésére szolgál (lásd e tekintetben a fenti 72. pontban hivatkozott BASF és UCB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

100

Ezen tényezők összességéből az következik, hogy a kiindulási összegnek a jogsértés súlyossága alapján történő meghatározásával szemben emelt kifogásokat el kell utasítani.

101

A felperesek keresetükben a bírságnak a jogsértés időtartamára tekintettel való emelésének vitatása érdekében két jogalapot terjesztettek elő, amelyek egyike nyilvánvaló mérlegelési hibára, téves jogalkalmazásra és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik, amennyiben a Bizottság a bírságot a jogsértésben való részvétel minden évére vonatkozóan 10%-kal emelte, míg a második a bírságnak a jogsértésben való részvétel első évére vonatkozóan történt megemeléséből eredő téves jogalkalmazáson alapul.

102

Tekintettel arra, hogy a felperesek elálltak a második jogalaptól (lásd a fenti 26. pontot), a továbbiakban kizárólag az első jogalap vizsgálatára kerül sor.

103

A felperesek elsősorban arra hivatkoznak, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát és jogi hibát követett el, amikor a jogsértésben való részvétel minden teljes évére vonatkozóan a maximális 10%-os növelést alkalmazta, azaz összesen 65%-os növelést.

104

A felperesek szerint a Bizottság e megközelítése csak abban az esetben lett volna megfelelő, ha a jogsértés súlya minden évben azonos lett volna. Ugyanakkor a jelen esetben nem ez a helyzet. A határozat szerint a jogsértés intenzitása, hatása és földrajzi mérete idővel nőtt. Ennek megfelelően a jogsértés kevésbé volt súlyos az 1991. január és az 1995. március közötti négyéves és három hónapos időszak folyamán, ugyanakkor súlyosbodott az 1995. áprilistól 1997. decemberig tartó kétéves és nyolc hónapos időszakban. Egyébiránt a Bizottság nem vette figyelembe a felpereseknek a kifogásközlésre adott válaszában erre vonatkozóan előadott kérelmet.

105

A felperesek azt is előadják, hogy a Bizottság azzal, hogy a jogsértésben való részvétel minden teljes évére vonatkozóan a maximális 10%-os növelést alkalmazta, eltért a hosszú időtartamú vertikális jellegű jogsértéseket sújtó bírságok meghatározásánál ez idáig követett gyakorlatától, mely gyakorlatból kitűnik, hogy ilyen mértékű növelést csak azokra az évekre vonatkozóan alkalmazott eddig, amelyek folyamán a jogsértés a legsúlyosabb volt. Például a Volkswagen I-ügyben a Bizottság csak arra a négy évre vonatkozóan alkalmazta a 10%-os maximális emelést, amelyekben a jogsértés a legintenzívebb volt, jóllehet a jogsértés, melynek teljes időtartama tíz évet foglalt magában, ezen időszak egésze során érintette a párhuzamos kereskedelmet.

106

Másodsorban a Bizottság nem indokolta, vagy nem a jogilag megkövetelt módon indokolta a korábbi álláspontjától és gyakorlatától való ezen eltérést.

107

Harmadrészt a Bizottság azon magyarázatára válaszul, mely szerint a maximális 10%-os növelést a jogsértésnek az elkövetése minden szakaszában fennálló különösen súlyos jellege indokolta, a felperesek hangsúlyozzák, hogy az iránymutatás alapján a jogsértés különösen súlyos jellegét kizárólag a súlyosságra tekintettel kiszabott kiindulási összeg meghatározásánál lehet figyelembe venni (az iránymutatás 1. A. pontja).

108

Végül a Bizottság azon érvelését illetően, mely szerint a jogsértés időtartamára tekintettel alkalmazott maximális növelés azért volt szükséges, hogy ellentételezze a súlyosság címén kiszabott viszonylag alacsony összeget, a felperesek előadják, hogy ez az indokolás ellentétes az iránymutatással, és a jogsértés súlyának háromszoros figyelembevételét foglalja magában, amely egyrészt a 23 millió euró kiindulási összeg súlyosságra tekintettel való meghatározásából, másodsorban a szorzónak az elrettentés céljából történő – a Bizottság szerint a súlyosságot is érintő – alkalmazásából, harmadrészt pedig az ezen maximális 10%-os növelésnek az időtartamra tekintettel és a kezdetben túl alacsonyan meghatározott összeg ellentételezése céljából való alkalmazásából ered.

109

A Bizottság vitatja ezen érvek megalapozottságát.

110

Az iránymutatás 1. B. pontjával összhangban a Bizottságnak lehetősége van a hosszú időtartamú (tehát öt évnél hosszabb) jogsértések esetében a jogsértés súlya alapján megállapított összeget legfeljebb évenkénti 10%-kal növelni.

111

A jelen ügyben a Bizottság megállapította a határozat (397) preambulumbekezdésében, hogy a felperesek hat éven és tizenegy hónapon át követték el a jogsértést – amely az iránymutatás értelmében hosszú időtartamnak minősül –, és a Bizottság erre az időtartamra figyelemmel a bírságot 65%-kal emelte. Ebből kitűnik, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta a saját maga számára az iránymutatásban előírt szabályokat. Továbbá az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy ez a 65%-os növelés a jogsértés időtartamára figyelemmel nem tekinthető nyilvánvalóan aránytalannak.

112

A puszta tény, hogy a Bizottság fenntartotta magának az évenkénti legfeljebb 10%-os növelés lehetőségét, nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy e növelési tényezőt a jogsértés intenzitásának vagy az egyes jogsértők részvétele különböző mértékének függvényében határozza meg.

113

Ennek következtében nem fogadható el azon állítás, amely szerint tekintettel arra, hogy a felpereseknek felrótt jogsértések intenzitása és súlya igen változó volt, a Bizottságnak – legalábbis a megállapított időtartam egy részét illetően – jelentősen alacsonyabb növelési tényezőt kellett volna alkalmaznia. A bírságnak az időtartamra tekintettel történő emelése ugyanis nem korlátozódik arra az esetre, amikor közvetlen kapcsolat áll fenn az időtartam és a versenyszabályok által érintett közösségi célok jelentősebb sérelme között (az Elsőfokú Bíróság T-202/98., T-204/98. és T-207/98. sz., Tate & Lyle és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-2035. o.] 106. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T-203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2003., II-4071. o.] 278. pontja).

114

A felperesek által előadottakkal ellentétben a Bizottság védekezésében nem hivatkozott arra, hogy a bírságnak az időtartamra tekintettel alkalmazott maximális növelése azért volt szükséges, hogy ellentételezze a súlyosság címén kiszabott viszonylag alacsony összeget, hanem csak azt állapította meg, hogy a bírság kiindulási összegének a jogsértés súlyára tekintettel való meghatározásánál figyelembe vette a jogsértés intenzitásának változásait.

115

A felpereseknek a Bizottság korábban hozott határozataira – többek között a Volkswagen I-ügyben hozott határozatra – való hivatkozást illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében (lásd a fenti 75. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

116

Ilyen körülmények között a Bizottság nem köteles magyarázatot adni arra nézve, hogy a jelen ügyben a jogsértés időtartamára tekintettel alkalmazott növelési tényező miért különbözik a korábbi határozatokban alkalmazottaktól. A Bizottság e tekintetben nem szegte meg az EK 253. cikkből eredő indokolási kötelezettségét.

117

E megfontolások összességéből következik, hogy a bírság összegének az időtartam alapján történt emelésével kapcsolatos jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

118

A felperesek vitatják a Bizottság által a jogsértésben nekik tulajdonított irányítói és felbujtói szerepet. E tekintetben két jogalapot terjesztenek elő, melyek közül az egyik nyilvánvaló mérlegelési hibára és téves jogalkalmazásra, míg a másik a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatával való koherencia hiányára, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére vonatkozik.

119

A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a felperesek által a jogsértésben betöltött szerep súlyosító körülménynek minősül, és ennek következtében növelte a bírság összegét.

120

E tekintetben a felperesek először is emlékeztetnek arra, hogy a vertikális jellegű jogsértések keretében a gyártói és az irányítói szerep a gyakorlatban összemosódik. Ezt követően kiemelik, hogy ahhoz, hogy a vállalkozás által játszott szerep súlyosító körülménynek minősüljön, az szükséges, hogy utóbbi a jogsértést vagy az adott vállalkozásnak ezen jogsértésben való részvételét ahhoz képest súlyosbítsa, amilyen a jogsértés a vállalkozás irányítóként való közreműködése nélkül lett volna.

121

A jelen esetben a határozatban semmi nem utal arra, hogy a Nintendo által játszott szerep egyrészt túlment volna utóbbinak a gyártóként betöltött szerepén, másrészt hogy súlyosbította volna a jogsértést.

122

A határozat (228)–(238) preambulumbekezdésében kifejtett, a Nintendónak a kartellben betöltött irányítói és felbujtói szerepét igazoló tények háromféle magatartásra, nevezetesen a jogsértés „felügyeletére”, „megvalósítására” és „betartására” utalnak. A „felügyelet” a párhuzamos kereskedelem felügyeletét jelenti, miközben a „betartás” arra a tényre utal, hogy a NOE alkalomadtán a Nintendo-csoport más társaságainak támogatását is kereste. Ugyanakkor ezen magatartási kategóriák egyike sem súlyosbította a jogsértést, vagy a Nintendo jogsértésben játszott szerepét. A jogsértés „betartását” illetően a határozat (237) preambulumbekezdésében említett, az utóbbihoz kapcsolódó tényekből kitűnik, hogy a Nintendót nagymértékben befolyásolták független forgalmazói. Ennélfogva ezeket a tényeket – legalábbis részben – a forgalmazóktól eredő cselekvési felhívásokra adott válaszként, és nem „egy jogsértés megszervezésének és megvalósításának rendkívüli eseteként” kell értelmezni, amint azt a Bizottság válaszbeadványában állítja.

123

Végül a felperesek viszonválaszukban hangsúlyozzák, hogy a Bizottság a horizontális kartellekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozó határozathozatali gyakorlatára hivatkozik. A Bizottság ezáltal beismeri, hogy a felpereseket úgy kell kezelni, mintha egy kartellben vettek volna részt, noha nem alkalmazza rájuk az engedékenységi közleményt.

124

A Bizottság a felperesek által előterjesztett valamennyi érvet vitatja.

125

Elsődlegesen arra kell emlékeztetni, hogy a vezető szerep figyelembevétele összhangban van az ítélkezési gyakorlattal és az iránymutatással.

126

Amint az az ítélkezési gyakorlatból is kiderül, amikor valamely jogsértést több vállalkozás követ el, a bírságok összegének kiszámítása keretében meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások részvételének relatív súlyát (a Bíróság 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16-án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1663. o.] 623. pontja), amelyhez különösen a részvételük időtartama alatt a jogsértésben betöltött saját szerepük meghatározása szükséges (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-49/92. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítéletének [EBHT 1999., I-4125. o.] 150. pontját). Ebből következik különösen az, hogy az egy vagy több vállalkozás által a kartellben betöltött vezető szerepet a bírság összegének kiszámítása céljából figyelembe kell venni, mivel az ilyen szerepet játszó vállalkozásoknak a többi vállalkozáshoz képest különös felelősséget kell viselniük (lásd ebben az értelemben a Bíróság 96/82–102/82., 104/82., 105/82., 108/82. és 110/82. sz., IAZ International Belgium és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [EBHT 1983., 3369. o.] 57. és 58. pontját, a C-298/98. P. sz., Finnboard kontra Bizottság ügyben hozott ítélet [EBHT 2000., I-10157. o.] 45. pontját és az Elsőfokú Bíróság T-347/94. sz., Mayr-Melnhof kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1998., II-1751. o.] 291. pontját).

127

Az iránymutatást illetően megjegyzendő, hogy annak 2. pontja a súlyosító körülményekről szóló részében nem kimerítő felsorolást ad azokról a körülményekről, amelyek a bírság alapösszegének emelését eredményezhetik, és tartalmazza egyebek mellett a „jogsértés irányítóként vagy felbujtóként történő elkövetését”.

128

A jelen esetben megjegyzendő, hogy a Bizottság számos tényezőre utalt annak megállapítása céljából, hogy a Nintendo volt a szóban forgó jogsértés irányítója és felbujtója (lásd a határozat (228)–(238) és a (406) preambulumbekezdését). A Bizottság lényegében azt fejtette ki, hogy a Nintendo számos olyan intézkedést tartott felügyelete alatt, valósított meg, és biztosította azok tiszteletben tartását, amelyek célja a párhuzamos kereskedelem megszorítása volt.

129

Meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett le hibát azzal, hogy ezen ténybeli elemeket – amelyek létezését a felperesek nem vitatták – úgy értékelte, hogy azok arra utalnak, hogy a Nintendo volt a jogsértés irányítója és felbujtója.

130

A felperesek érvelésével ellentétben egy vállalkozás „irányítónak” való minősítéséhez és a vele szemben kiszabott bírság növeléséhez nem szükséges annak bizonyítása, hogy az adott vállalkozás által játszott szerep hiányában az elkövetett jogsértés kevésbé lett volna súlyos. Ezen érv a jogsértés súlya abszolút értelemben vett értékelésének és az érintett vállalkozások részvétele relatív súlyának a súlyosító vagy enyhítő körülmények vizsgálata céljából való megvizsgálásának összetévesztéséből ered.

131

Hasonlóképpen a felperesek azzal sem érvelhetnek, hogy a jogsértés irányítóként vagy felbujtóként történő elkövetését kizárólag a horizontális kartellek keretében lehet megállapítani, és a szóban forgó vertikális kartellek esetében nem. Az a tény, hogy ezen korlátozásokkal kapcsolatban ez a szerep gyakran összemosódik a gyártó szerepével, nem zárja ki azt, hogy a bírság összegének kiszámításánál súlyosító körülményként kerüljön figyelembevételre.

132

Végül a Nintendo irányítói és felbujtói szerepe megállapításának és az engedékenységi közlemény alkalmazása megtagadásának össze nem egyeztethetőségére alapított érvet illetően meg kell állapítani, hogy a felperesek nem határozták meg, mennyiben függ össze a bírságok összegének kiszámítása keretében ezen közlemény alkalmazása a súlyosító körülmények fennállásának vizsgálatával.

133

Ennélfogva a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

134

A felperesek előadják, hogy a Bizottság azzal, hogy a Nintendónak a jogsértésben játszott irányítói és felbujtói szerepe alapján 50%-kal növelte a bírság összegét, eltért a vertikális jellegű jogsértések tárgyában korábban fennálló gyakorlatától. Ezen eltérés oly mértékben jelentős, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének minősül. A Nintendo szerepe ugyanis nem volt jelentősebb, mint a vertikális megállapodásokra vonatkozó azon korábbi ügyekben szereplő gyártók kérdéses szerepe, amelyekben jóval alacsonyabb növelési tényező – mint amilyen a Volkswagen I- és II-ügyben alkalmazott 20%-os növelés – alkalmazására került sor a súlyosító körülmények alapján.

135

Ezenfelül a Bizottság nem indokolta, vagy nem a jogilag megkövetelt módon indokolta a korábbi álláspontjától és gyakorlatától való ezen eltérést.

136

A Bizottság a felperesek által előterjesztett valamennyi érvet vitatja.

137

Azzal a kifogással kapcsolatban, mely szerint a Bizottság eltért a vertikális jellegű jogsértések tárgyában korábban fennálló gyakorlatától, elegendő arra emlékeztetni, hogy a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében (lásd a fenti 75. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ebből következik, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmére vonatkozó kifogást, amely a jelen ügyben megállapított és a más ügyekben alkalmazott növelések közötti különbségen alapul, szintén el kell utasítani.

138

Ezen körülmények között a Bizottság arra sem volt köteles, hogy magyarázatot adjon arra nézve, hogy a jelen ügyben alkalmazott növelés összege miért különbözik a korábbi határozataiban alkalmazottaktól. Mindenesetre a határozat (lásd a (228)–(238) és a (406) preambulumbekezdést) világosan kifejti azokat a tényezőket, amelyeket a Bizottság figyelembe vett, és ezáltal megfelel az ítélkezési gyakorlat által kialakított indokolási követelményeknek (lásd a fenti 53. pontot). Ennélfogva a Bizottság nem szegte meg az EK 253. cikkből eredő indokolási kötelezettségét.

139

Következésképpen a jelen jogalapot el kell utasítani.

140

A felperesek ezenfelül megjegyzik, hogy a Bizottság soha nem alkalmazott ilyen magas (25%) százalékot, sem ilyen jelentős (28,5 millió eurós) pénzügyi szankciót a jogsértés folytatása miatt súlyosító körülmény címén. Az ilyen növelés nyilvánvalóan túlzott mértékű a jogsértés súlya alapján megállapított 23 millió eurós kiindulási összeghez képest.

141

A Bizottság vitatja ezen állítások összességét.

142

Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Bizottság jogosult súlyosító körülményként figyelembe venni azt a tényt, hogy az adott vállalkozás folytatta a jogsértést a vizsgálat megindítását követően, tekintettel arra, hogy ez a magatartás a kartellben részt vevőknek a jogsértésük folytatására irányuló – a bírság kiszabásának kockázata ellenére tanúsított – rendkívüli elszántságát mutatja (a fenti 84. pontban hivatkozott LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 369. pontja).

143

A felperesek a jelen esetben a növelés tényét magát nem vitatják, csak annak mértékét kifogásolják.

144

A Nintendóval szemben kiszabott bírságnak a jogsértés folytatására tekintettel való 25%-os növelése a jelen körülmények között indokoltnak tűnik. A Bizottság által a határozatban kifejtett tényekből – amelyek valósságát a felperesek nem vitatják – kitűnik, hogy a NOE és az NCL a Bizottság vizsgálatáról való tudomásszerzést követően tovább folytatták jogellenes magatartásukat. A határozat (410) preambulumbekezdésben szereplő tények egyébiránt rámutatnak a NOE és az NCL különleges elszántságára a jogsértés 1996-ban és 1997-ben, vagyis a vizsgálatról való tudomásszerzésük – amelyre legkésőbb 1995 júniusában sor került – után közel kétéves időtartamon át történő folytatását illetően.

145

Ezen körülmények között a Bizottság jogosult arra, hogy súlyosító körülményként a felperesek terhére rója a jogsértés ezen folytatását, és hogy ennek következtében 25%-kal megemelje a velük szemben kiszabott bírság összegét.

146

Ennélfogva a jelen jogalapot el kell utasítani.

147

A felperesek előadják, hogy az általuk tanúsított együttműködés és az enyhítő körülmények összessége folytán a bírság jelentősen nagyobb csökkentésére lennének jogosultak, mint a részükre nyújtott 25%-os csökkentés. Álláspontjuk szerint számos olyan tényező áll fenn, amelyek alapján sokkal jelentősebb csökkentésben részesülhettek volna, úgymint az engedékenységi közlemény jelen ügyben való alkalmazása, a John Menzieszel azonos bánásmód alkalmazása, a felperesek által tanúsított együttműködés helyes megítélése, valamint a harmadik személyek részére nyújtott kártérítések és a felperesek által a versenyjognak való megfelelést célzó program elfogadásának figyelembevétele.

148

A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság azzal, hogy nem alkalmazta az engedékenységi közleményt, és ezáltal megfosztotta a felperesek attól a lehetőségtől, hogy az ezen közlemény D. pontjában előírt 50%-os maximális csökkentésben részesüljenek, tévesen alkalmazta a jogot és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

149

A felperesek arra hivatkoznak, hogy önként bevallották a jogsértést, és 1997. december 23-tól teljes mértékben együttműködtek a Bizottsággal. A Nintendo ennélfogva az első olyan vállalkozás, amely önként tett vallomást, ennek következtében pedig az első vállalkozás, amely együttműködött a Bizottsággal. A felperesek tudomása szerint olyan jelentős és spontán együttműködésre, mint amelyet ők a jelen ügyben tanúsítottak, ez idáig nem került sor.

150

Különösen azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság megtagadta az engedékenységi közlemény alkalmazását azon az alapon, hogy a jelen ügy tárgya egy vertikális jellegű jogsértés, és nem egy titkos kartell, a felperesek úgy érvelnek, hogy a Bizottság ezen eljárása nem egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy utóbbi a szóban forgó jogsértést a szankció tekintetében titkos kartellként kezelte. A felperesek szerint a Bizottság egyidejűleg nem állíthatja, hogy a bírság jelentős összegét a jogsértés horizontális kartellhez hasonló mivolta indokolta, miközben az enyhítő körülmények vizsgálatának keretében tagadja, hogy ilyen kartellről lenne szó. Egyébiránt az engedékenységi közlemény alapján a bírság csökkentésére feljogosító minden magatartást „enyhítő körülménynek” kell tekinteni az iránymutatás értelmében. Következésképpen a Bizottság, amikor bírságot tervez kiszabni, köteles figyelembe venni az összes enyhítő körülményt, többek között az említett közleményben foglaltakat is.

151

E tekintetben a felperesek arra hivatkoznak, hogy az engedékenységi közlemény D. pontja (2) bekezdésének első és második francia bekezdésének rendelkezései alkalmazandók rájuk, mely rendelkezések a bírság 10–50%-os csökkentését írják elő, amennyiben a vállalkozás egyrészt a kifogásközlés elküldése előtt olyan információkat, okiratokat vagy egyéb bizonyítékokat szolgáltat, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés fennállásának megerősítéséhez, másrészt a kifogásközlés kézhezvételét követően tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság vádjait alapítja.

152

Ennek megfelelően a felperesek által a kifogásközlést megelőzően önként szolgáltatott okiratok mintegy 74%-át képezik azoknak az okiratoknak, amelyekre a Bíróság a kifogásközlésben támaszkodott, és mintegy 84%-át azoknak az okiratoknak, amelyekre a Bizottság a határozatban támaszkodott. A Bizottság ezt be is ismerte a kifogásközlés 216. pontjában. Ezenkívül a felperesek nemcsak a Bizottság által a kifogásközlésben megállapított tényeket, hanem az azokból levont végkövetkeztetéseket is elfogadták.

153

A felperesek mindezeket a szempontokat figyelembe véve úgy vélik, hogy részesülniük kellett volna az engedékenységi közlemény D. pontjában előírt 50%-os maximális csökkentésben. Ez egyébként megfelel a Bizottság gyakorlatának, amelyben jelentős, 30–50%-os bírságcsökkentésekre került sor olyan vállalkozások tekintetében, amelyek közel sem tanúsítottak olyan teljes és széles körű együttműködést, mint a felperesek.

154

A felperesek többek között a „Nathan Bricolux”-ügyre (az előszigetelt csövekre vonatkozó határozatban és az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban [COMP.F.1. 36.516 – Nathan-Bricolux ügy] 2000. július 5-én hozott 2001/135/EK bizottsági határozat [HL 2001. L 54., 1. o.], (134) preambulumbekezdése) hivatkoznak, amelyben a Bizottság 40%-os csökkentést nyújtott olyan együttműködésre tekintettel, amely még okirati bizonyítékok önkéntes szolgáltatásáig sem terjedt. A felperesek említik az „előszigetelt csövek”-ügyet is, amelyben a Bíróság 30%-os csökkentésben részesítette az ABB-t, mivel az a Bizottságnak a kartell eredetére vonatkozó olyan információkat szolgáltatott, amelyek segítették a Bizottságot a jogsértésre vonatkozó tények megállapításában, valamint külön csökkentést biztosított, mivel a vállalkozás nem vitatta a tényeket a kifogásközlés elküldését követően.

155

Végül a felperesek szerint nem lehet elfogadni a Bizottság azon érvét, mely szerint a gyors együttműködés hiányában a bizonyítékok értéke kisebb. A Bizottság a jogsértés folytatása miatt súlyosító körülmény címén már 25%-os emeléssel sújtotta a felpereseket, ezáltal a bírságnak a késedelmes együttműködésre tekintettel való enyhe csökkentése a ne bis in idem elvébe ütköző kétszeres figyelembe vételhez vezetne. Az együttműködés alapján nyújtott csökkentés mindenesetre nem függ a bizonyítékok szolgáltatásának időrendi sorrendjétől (lásd e tekintetben az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban [COMP/36.545/F3 – „aminosavak”-ügy] 2000. június 7-én hozott 2001/418/EK határozatot [HL 2001. L 152., 24. o.] és az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban [COMP/E-1/36.604 – „citromsavak”-ügy] hozott 2002/742/EK határozatot [HL 2002. L 239., 18. o.]).

156

A Bizottság a felperesek által előterjesztett valamennyi jogalapot vitatja.

157

Először is az engedékenységi közlemény jelen esetre való alkalmazását ki kell zárni. Világosan kitűnik ebből a közleményből – amelynek célja a vállalkozások arra való ösztönzése, hogy felfedjék a különösen nehezen felkutatható kartellek létezését –, hogy kizárólag a horizontális jogsértésekkel – amilyenek a kartellek is – kapcsolatos esetekben alkalmazandó. E közlemény az A. pontja (1) bekezdésének első albekezdésében „az árak, illetve az eladási és termelési kvóták meghatározására, a piacok felosztására, illetve az import vagy az export megtiltására irányuló titkos kartellekre” utal.

158

A felperesek érveit abban az esetben sem lehet elfogadni, ha azokat úgy kell érteni, mint az említett közlemény analógia útján történő alkalmazására való jogosultságra irányuló kérelmet, amennyiben a jelen ügyben elkövetett jogsértést a szankció szempontjából kartellnek tekintették. Amint arra a Bizottság rámutat, a szóban forgó jogsértés különösen súlyosnak minősítése és a közigazgatási eljárás folyamán tanúsított együttműködés értékelése között nincs kapcsolat. Hasonlóképpen azzal sem lehet érvelni, hogy Bizottság köteles a bírságot jelentősebb mértékben csökkenteni, amennyiben a jogsértés folytatása miatt súlyosító körülmény fennállását állapítja meg.

159

Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak sem az engedékenységi közleményre, sem pedig az abban rögzített szabályokra a célból, hogy együttműködésükre tekintettel a bírság jelentősebb mértékű csökkentésében részesüljenek.

160

Másodsorban a felperesek által tanúsított együttműködés terjedelmének értékelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírságnak a közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködés alapján történő csökkentése azon a megfontoláson alapul, hogy az együttműködésnek elő kell segítenie a Bizottságnak a jogsértések megállapítására irányuló feladatát (az Elsőfokú Bíróság T-311/94. sz., BPB de Eendracht kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-1129. o.] 325. pontja és a T-338/94. sz., Finnboard kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1998., II-1617. o.] 363. pontja). Ennek következtében az együttműködés alapján nyújtott bírságcsökkentés igazolásához a vállalkozásnak magatartásával elő kell segítenie a Bizottság feladatát, amely a közösségi versenyszabályok megsértésének megállapításából és a szankció kiszabásából áll (lásd az Elsőfokú Bíróság T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [EBHT 2004., II-2501. o.] 499. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

161

Jóllehet a Bizottság valamely kartell tagjai együttműködésének megítélése keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét, melynek kérdése a későbbiekben kerül megvizsgálásra, mindamellett széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik valamely kartell különböző tagjai együttműködése minőségének és hasznosságának a megítélésére vonatkozóan (a Bíróság C-328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-3921. o.] 88. pontja). Ennélfogva egyedül a nyilvánvaló mérlegelési hibát lehet kifogásolni.

162

A jelen esetben nem állapítható meg, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el azzal, hogy az együttműködés alapján 25%-os bírságcsökkentést nyújtott. Különösen az a tény, hogy az együttműködés túlmutat a tények nem vitatásán – azoknak az eseteknek a mintájára, amelyekben az engedékenységi közlemény alkalmazandó –, nem döntő jelentőségű, mivel a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az ennek címén nyújtani kívánt bírságcsökkentés mértékére vonatkozóan.

163

Ugyanakkor még meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság nem hagyta-e figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét, amikor a felperesek részére nyújtottnál jóval nagyobb bírságcsökkentést nyújtott a John Menzies részére.

164

A felperesek először is azt állítják, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor részükre az együttműködés alapján 25%-os csökkentést nyújtott szemben a John Menzies részére biztosított 40%-os csökkentéssel, jóllehet önkéntes együttműködésük megelőzte a John Menzies együttműködését, és jelentősen nagyobb mértékű is volt annál.

165

A Bizottság azon érvére válaszul, mely szerint az 1997. december 23-i levél csupán egy együttműködésre vonatkozó ajánlatnak minősül, a felperesek kiemelik, hogy a Bizottság mind a kifogásközlésben (217. pont), mind pedig a határozatban ((458) preambulumbekezdés) azt állítja, hogy a Nintendo elismerte a jogsértést 1997 decemberében. Ahhoz, hogy egy vállalkozás az engedékenységi közlemény D. pontja (2) bekezdésének második francia bekezdésére tekintettel 50%-os csökkentésre legyen jogosult, nem feltétlenül kell elsőként bizonyítékot szolgáltatnia. A csökkentés százalékos mértéke valójában a szolgáltatott bizonyítékok értékétől függ. E tekintetben a felperesek csatolják válaszbeadványukhoz a Bizottság részére szolgáltatott bizonyítékokat, melyek önmagukban legalább 50%-os bírságcsökkentést indokolnak.

166

Ezenkívül a felperesek álláspontja szerint a John Menzies esetében alkalmazott bánásmódtól való eltérés a határozatban nem megfelelő módon indokolt.

167

A Bizottság megjegyzi a felperesek azon érvével kapcsolatban, mely szerint együttműködésük megelőzte a John Menziesét, hogy az kizárólag a Bizottságnak küldött 1997. december 23-i levélen alapul. Ugyanakkor ez a levél csupán egy együttműködésre vonatkozó ajánlatnak minősül, amely a későbbiekben, pontosabban – azaz a John Menzies együttműködését követően – konkretizálódott. Ez a levél valójában sem a korábban írt megállapítások tagadását, sem pedig a jogsértés elismerését nem tartalmazza. A felperesek valóban elismertek benne valamit, azonban nem határozták meg, hogy miről van szó, amely lehetővé tette volna, hogy a Bizottság erre az egyetlen levélre támaszkodjon a felperesek jogsértésben való részvételének bizonyítékaként.

168

A Bizottság álláspontja szerint az indokolás hiányára alapított kifogás megalapozatlan, amennyiben a határozat pontosan meghatározza azokat az okokat, nevezetesen a John Menzies gyorsabb együttműködését és a felperesek 1998. január 21-i kisebb bizonyító erővel rendelkező közléseit, amelyek miatt a felperesek kevésbé jelentős bírságcsökkentésben részesültek (a határozat (455)–(460) preambulumbekezdése).

169

Az iránymutatás jelen ügyben alkalmazandó 3. pontjának hatodik francia bekezdéséből az következik, hogy a vállalkozással szemben kiszabott bírság alapösszegét abban az esetben lehet csökkenteni, ha utóbbi – az engedékenységi közlemény hatályán túlmenően – ténylegesen együttműködött az eljárás során.

170

Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a vállalkozások tiltott kartell miatt indított közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködése megítélésének keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét, amely egy általános közösségi jogelv, amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint akkor sérül, ha azonos helyzeteket eltérő módon vagy eltérő helyzeteket azonos módon kezelnek, kivéve ha ez az eltérő bánásmód objektíve igazolt (lásd a fenti 95. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

171

A vállalkozások által tanúsított együttműködés mértékének értékelése nem alapulhat tisztán véletlenszerű tényezőkön. Az érintett vállalkozások közötti eltérő bánásmódnak tehát az együttműködésük mértékének összehasonlíthatatlanságán kell alapulnia, különösen amennyiben eltérő információkat nyújtottak, vagy az információkat a közigazgatási eljárás eltérő szakaszaiban vagy eltérő körülmények között nyújtották (lásd a fenti 95. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben ítélet 454. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

172

Ennek megfelelően, amennyiben a vállalkozások – a közigazgatási eljárás ugyanazon szakaszában és hasonló körülmények között – hasonló információt szolgáltatnak a Bizottságnak a terhükre rótt tényekkel kapcsolatban, az általuk nyújtott együttműködés mértékét összehasonlíthatónak kell tekinteni, és ennek következtében azonos módon kell őket kezelni a velük szemben kiszabott bírság meghatározásával kapcsolatban (lásd ebben az értelemben a fenti 160. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 501. és 573. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

173

A Bizottság a jelen esetben a következőket határozta meg a John Menziesnek a vizsgálatban való együttműködése terjedelmével kapcsolatban:

174

A Nintendo által nyújtott együttműködéssel kapcsolatban ugyanakkor az alábbiakat állapította meg a Bizottság:

175

Ezekből a megállapításokból következik, hogy a Bizottság világosan ismertette azokat a tényezőket, amelyeket a bírságnak az együttműködésre tekintettel való csökkentésénél figyelembe vett, és az ezen enyhítő körülmény alkalmazásával kapcsolatos indokolási kötelezettségnek eleget tett.

176

Az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartásával kapcsolatban annak megállapításához, hogy volt-e jelentős különbség az egyes vállalkozások együttműködésének mértéke között, össze kell hasonlítani az együttműködésüket mind időrendi szempontból, amely először is azon szakasz vizsgálatát foglalja magában, amelynek folyamán együttműködést tanúsítottak, mind pedig minőségi szempontból, amely másodsorban az egyes vállalkozások által tanúsított együttműködés körülményeinek és az általuk ezen együttműködés címén szolgáltatott információk belső értékének összehasonlításából áll (lásd a fenti 172. pontot).

177

Először is a közigazgatási eljárás egyes szakaszaival kapcsolatban, amelyek folyamán a vállalkozások együttműködtek, a felek nem vitatják a jelen esetben, hogy a John Menzies tényleges együttműködése röviddel megelőzte a felperesekét. A John Menzies spontán együttműködése 1998. január 13-i vallomása révén valósult meg, míg a felpereseké kezdődött. Mindazonáltal az a tény, hogy a felperesek ténylegesen elkezdtek együttműködni a Bizottsággal nyolc nappal a John Menzies után, önmagában nem indokolja, hogy a John Menzies részére az együttműködés alapján nyújtott bírságcsökkentés jelentősebb legyen annál, amelyben a Nintendo részesült.

178

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyes vállalkozások együttműködésének – ahhoz, hogy összehasonlíthatónak lehessen tekinteni őket – az eljárás azonos szakaszában, de nem szükségszerűen azonos napon kell megvalósulniuk.

179

Ugyanakkor sem a határozatból, sem pedig az ügy irataiból nem következik az, hogy az az időpont, amikor a John Menzies együttműködött, és az a nap, amikor a Bizottság megkapta a Nintendótól az információkat, a Bizottság vizsgálatának eltérő szakaszaihoz tartoznának. A Bizottság egyébként a tárgyaláson az Elsőfokú Bíróság kérdésére adott válaszában megerősítette, hogy a Nintendo által – a kartell létezésére vonatkozóan – szolgáltatott információkat a közigazgatási eljárás ugyanazon szakaszában küldték, mint a John Menzies által szolgáltatott információkat.

180

Az előzőekből következik, hogy a Bizottság érvét, amely szerint a Nintendo által megküldött információk és dokumentumok – mivel azokat később küldték – kevésbé értékesek, mint a John Menzies által küldöttek, mivel azokat később közölték, nem lehet elfogadni. Következésképpen, az időrendi sorrendet illetően semmilyen olyan megállapítást nem lehet tenni, amely az együttműködés értékének az összehasonlító értékelése szempontjából meghatározó lenne (lásd ebben az értelemben a fenti 95. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 467. pontját).

181

Továbbá azon körülményeket illetően, amelyek között a szóban forgó vállalkozások együttműködtek a Bizottsággal, a határozatból egyértelműen kitűnik, hogy mind a Nintendo, mind pedig a John Menzies spontán módon küldte meg azokat a dokumentumokat, amelyek a jogsértés fennállásának és földrajzi méretének megállapítására szolgáltak.

182

Végül a John Menzies és Nintendo által szolgáltatott információk tartalmával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a Bizottság álláspontja szerint a NOE által a John Menzies részére 1996. április 4-én megküldött levél és utóbbi erre vonatkozó válasza „nagyban hozzájárultak a párhuzamos export elfojtására irányuló széles körű együttműködés bizonyításához” (lásd a határozat (456) preambulumbekezdését). Mindamellett az ügy irataiból, különösen a felperesek által a tárgyaláson benyújtott dokumentumból (lásd a fenti 28. pontot) – amelyre vonatkozóan a Bizottságnak volt alkalma észrevételeket tenni – kitűnik, hogy ezt a két – a határozat (127)–(131) preambulumbekezdésében említett – levelet nemcsak a John Menzies nyújtotta be spontán módon, hanem a Nintendo is.

183

A Nintendónak a Bizottság által indított eljárás során tanúsított együttműködését tehát a John Menzies együttműködésével összehasonlíthatónak kellett volna tekinteni. A Nintendónak erre tekintettel tehát a John Menzies részére nyújtott 40%-kal azonos mértékű bírságcsökkentésben kellett volna részesülnie, mivel mindkét vállalkozás az eljárás azonos szakaszában nyújtotta be a releváns dokumentumokat.

184

Ezenkívül azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a felperesek állításuknak megfelelően jogosultak-e a 40%-nál nagyobb mértékű bírságcsökkentésre, meg kell állapítani – amint azt Bizottság is rögzítette a határozat (458) preambulumbekezdésében –, hogy a felperesek által 1998. január 21-én, április 1-jén és május 15-én spontán módon szolgáltatott további dokumentumok nemcsak pontosították a Bizottságnak a vizsgálat során megszerzett ismereteit, hanem „számos vállalkozásnak a jogsértésben való részvétele és a jogsértés földrajzi mérete megállapítására is szolgáltak”.

185

Különösen a felperesek által a tárgyaláson benyújtott dokumentumból – amelyre vonatkozóan a Bizottságnak volt alkalma észrevételeket tenni – tűnik az ki, hogy a határozat (103)–(108), (110), (116)–(119), (122)–(125), (127)–(130), (132), (133), (136), (138)–(150), (152)–(157), (160), (164) és (167) preambulumbekezdésében (az Egyesült Királyságban és az Írországban történt események megállapításával kapcsolatban), a (170)–(181) preambulumbekezdésében (a Spanyolországban történt események megállapításával kapcsolatban), a (182), (184) és (185) preambulumbekezdésben (a Hollandiában történt események megállapításával kapcsolatban), a (187)–(189) preambulumbekezdésében (a Franciaországban történt események megállapításával kapcsolatban), a (190)–(197) preambulumbekezdésében (a Belgiumban és a Luxemburgban történt események megállapításával kapcsolatban), a (199)–(201) preambulumbekezdésében (a Németországban történt események megállapításával kapcsolatban), a (204) és a (206)–(209) preambulumbekezdésében (a Görögországban történt események megállapításával kapcsolatban), a (210), (211) és (213) preambulumbekezdésében (a Portugáliában történt eseményekkel kapcsolatban), a (214)–(215) és a (217)–(219) preambulumbekezdésében (az Olaszországban történt események megállapításával kapcsolatban), a (223), (224), (226) és (227) preambulumbekezdésében (a Dániában, Norvégiában, Svédországban, Finnországban és Izlandon történt események megállapításával kapcsolatban) szereplő megállapítások a Nintendo által szolgáltatott információkon alapulnak. E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy a Nintendo a szóban forgó valamennyi forgalmazási megállapodásban részes félként pontos információkat tudott közölni azok feltételeiről és megvalósításáról.

186

Mindazonáltal helyénvaló annak megállapítása, hogy a szolgáltatott információk jelentős mennyisége ellenére ezek a dokumentumok nem voltak elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a Bizottság megállapítsa a szóban forgó megállapodások és összehangolt magatartások, ennek következtében pedig a felperesek terhére rótt jogsértés fennállását. A Bizottság a Nintendo által nyújtott információkat – az 1996. április 4-i és levelektől eltérően (lásd a fenti 182. pontot – önmagukban nem használhatta a Nintendo által gyártott speciális játékkonzolok és a játékkonzolokkal kompatibilis memóriakártyák piacán tanúsított jogsértést megállapító határozat fő bizonyítási alapjaként. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a (103)–(108), (110), (116)–(119), (122)–(125), (127)–(130), (132), (133), (136), (138)–(150), (152)–(157), (160), (164), (167), (170)–(182), (184), (185), (187)–(197), (199)–(201), (204), (206)–(211), (213)–(215), (217)–(219), (223), (224), (226) és (227) preambulumbekezdésben szereplő megállapítások alapjául szolgáló információk csupán a jogsértésben részt vevő forgalmazók kilétének és a jogsértés földrajzi méretének a megállapítását tették lehetővé.

187

Egyébiránt az ügy irataiból kitűnik, hogy ezen információk egy részét – tudniillik azokat, amelyek a határozatban a (103) preambulumbekezdés (a Nintendo UK Ltd és a Nintendo közötti forgalmazási megállapodás fennállása, időtartama és feltételei), a (108), (110), (123), (167) preambulumbekezdés (a Nintendo és a The Games közötti forgalmazási megállapodásokra vonatkozó tények), a (170), (171), (176) preambulumbekezdés (a Nintendo España SA és a Nintendo között kötött forgalmazási megállapodás fennállása, időtartama és feltételei), a (182) preambulumbekezdés (a Nintendo Netherlands BV és ügyfelei között kötött hivatalos megállapodások feltételei), a (189) preambulumbekezdés (a Nintendo France SARL által küldött levél a francia területről történő export veszélyével kapcsolatban), a (190), (191), (194), (196) preambulumbekezdés (a forgalmazási megállapodások fennállása és feltételei Belgiumban és Luxemburgban), a (199) preambulumbekezdés (a Németországból eredő párhuzamos export), a (204) preambulumbekezdés (az Itochu Hellas EPE és a Nintendo között kötött megállapodás feltételei), a (210), (211) preambulumbekezdés (a Nintendo és Portugáliában működő forgalmazói között kötött forgalmazási megállapodások feltételei és időtartama), a (214), (215) preambulumbekezdés (a Nintendo és az Olaszországban működő forgalmazója között forgalmazási megállapodások feltételei és időtartama) alapjául szolgáltak – a Bizottság a felperesekhez intézett információkéréseire adott válaszok keretében szerezte meg (lásd többek között a határozat (86)–(93) preambulumbekezdését, különösen a (86) és (87) preambulumbekezdést, amelyek utalnak a Bizottságnak a forgalmazókra és leányvállalatokra, valamint a Nintendo és a Franciaországban, Németországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Görögországban és Portugáliában működő forgalmazói között kötött hivatalos forgalmazási megállapodások tartalmára vonatkozó információk szolgáltatására való felhívására), mely válaszok tekintetében az együttműködés alapján nyújtott bírságcsökkentés kizárt, mivel azokkal a felperesek csak a 17. rendelet 11. bekezdése (4) és (5) bekezdéseiben foglalt kötelezettségeknek tettek eleget (e tekintetben lásd a fenti 95. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 451. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ennélfogva a szóban forgó kartell földrajzi méretére és az abban részt vevő forgalmazók kilétére vonatkozó eligazítások nem indokolnak további bírságcsökkentést a Nintendo tényleges együttműködése címén. A Bizottság valójában a felperesek által spontán módon szolgáltatott információk hiányában is meg tudta volna állapítani a kartell földrajzi méretét és az abban részt vevő forgalmazók kilétét.

188

Ezen megfontolásokból következik, hogy a Nintendo együttműködése a vele szemben kiszabott bírság 40%-nál nagyobb mértékben való csökkentését nem indokolja.

189

A fentiekre figyelemmel a jelen jogalapnak részben helyt kell adni, és következésképpen úgy kell megváltoztatni a határozatot, hogy a felperesek ugyanolyan arányú bírságcsökkentésben részesüljenek, mint a John Menzies. A határozat megváltoztatásának konkrét következményei a következőkben kerülnek kifejtésre.

190

A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogukat azzal, hogy a felperesek hátrányára módosította a jelen ügyben megállapított tényekkel kapcsolatos értékelését és/vagy az azokból levont jogi következtetéseket E tekintetben a felperesek megjegyzik, hogy a Bizottság a kifogásközlés 216. pontjában kijelentette, hogy figyelembe vette „a felpereseknek a jogsértés fennállásának megállapításához való hozzájárulását”, miközben a határozatban az áll, hogy a szolgáltatott dokumentumok csupán a jogsértés fennállása megerősítéséhez járultak hozzá.

191

A Bizottság álláspontja szerint e jogalapot el kell utasítani.

192

Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek keresetükben kizárólag a velük szemben kiszabott bírság megsemmisítését vagy összegének csökkentését kérik.

193

Ennélfogva a jelen jogalapot irrelevánsnak kell tekinteni, amennyiben a felperesek nem határozzák meg, hogy a kifogásközlésben és a határozatban a felpereseknek a jogsértés fennállásának megállapításához való hozzájárulásával kapcsolatban használt kifejezések közötti különbség mennyiben befolyásolhatja a velük szemben kiszabott bírság összegét.

194

Mindenesetre a 17. rendelet 19. cikkének (1) bekezdése és a Bizottságnak az EK [81] és [82] cikke alapján kezdeményezett eljárásokban a felek meghallgatásáról szóló, 1998. december 22-i 2842/98/EK rendelete (HL 1998. L 354., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 4. kötet, 204. o) 7. cikke kifejezetten előírják, hogy amikor a Bizottság bírságot tervez kiszabni, biztosítania kell a szóban forgó vállalkozásoknak annak lehetőségét, hogy a Bizottság kifogásaira vonatkozóan megtehessék észrevételeiket. Ebből következik, hogy a bírságok összegének meghatározása kapcsán az érintett vállalkozásoknak a Bizottság előtti védelemhez való jogát az a lehetőség biztosítja, hogy a jogsértés időtartamára, súlyára és versenyellenes jellegének előreláthatóságára vonatkozóan észrevételeket tehetnek (az Elsőfokú Bíróság T-83/91. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1994., II-755. o.] 235. pontja).

195

Következésképpen a jelen jogalapot el kell utasítani.

196

A felperesek álláspontja szerint a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét azzal, hogy egyrészt nem csökkentette a bírság összegét a kifogásközlésben azonosított harmadik személyek részére nyújtott kártérítéseknek megfelelő összeggel, másrészt nem vette figyelembe a felperesek által elfogadott, a versenyjognak való megfelelőséget célzó programot.

197

A harmadik személyek részére nyújtott kártérítésekkel kapcsolatban a felperesek először is arra emlékeztetnek, hogy a határozatban „jelentősnek” minősített kártérítések összege mintegy 375000 euró.

198

Másodsorban a felperesek hangsúlyozzák, hogy ezen kártérítések nyújtására azt követően került sor, hogy a Bizottság az 1998. december 15-i találkozón ígéreteket tett a felpereseknek arra vonatkozóan, hogy figyelembe veszi ezen intézkedések elfogadását a bírság összegének kiszámításánál. E tekintetben a felperesek kiemelik, hogy jogos bizalmat keletkeztet az, amikor a Bizottságnak egy meghatározott üggyel megbízott magas rangú tisztviselője a hivatalos vizsgálat keretében meghatározott ígéreteket tesz, és tudomása van arról, hogy a vizsgálat alá vont vállalkozás ezen biztosítékokra támaszkodik jelentős kiadásai megtételénél.

199

Harmadrészt a Bizottság elismerte, hogy a harmadik személyek részére nyújtott kártérítések „enyhítő körülményt” képeznek az iránymutatás értelmében (a határozat (421)–(464) preambulumbekezdése). A Bizottság ugyanakkor semmiféle csökkentést nem nyújtott gazdasági értelemben véve, mivel a bírságot csupán 300000 euróval csökkentette.

200

Végül a Bizottság felperesekkel szemben tanúsított eljárása nem ösztönöz más vállalkozásokat arra, hogy a jövőben ilyen kártérítéseket nyújtsanak önkéntes alapon.

201

A Bizottság ezen érvelések összességét vitatja.

202

A felperesek a jelen jogalappal arra hivatkoznak, hogy a Bizottság az 1998. december 15-i találkozón tett ígéretekkel ellentétben nem megfelelő mértékben vette figyelembe egyrészt a felperesek által harmadik személyek részére nyújtott kártérítéseket, másrészt az általuk a munkavállalóikra vonatkozóan elfogadott, a szabályozást tiszteletben tartó programot.

203

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben a közösségi adminisztráció megalapozott elvárásokat keltett. Senki nem hivatkozhat azonban a bizalomvédelem elvének megsértésére az adminisztráció által tett pontos ígéretek hiányában (az Elsőfokú Bíróság T-220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-2473. o.] 33. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

204

Először is a Nintendo által a károsult harmadik személyek részére nyújtott kártérítésekkel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy a NOE-vel és az NCL-lel szemben kiszabott bírságot 300000 euróval csökkenti a kifogásközlésben azonosított, a jogsértő magatartások következtében vagyoni kárt szenvedett harmadik személyek részére ez utóbbi társaságok által nyújtott kártérítések figyelembevétele érdekében (lásd a határozat (440) és (441) preambulumbekezdését).

205

Az ügy irataiból kitűnik, hogy a harmadik személyek részére nyújtott kártérítések teljes összege 375000 euró.

206

Ugyanakkor a felperesek állításával ellentétben a Bizottság soha nem tett nekik olyan ígéretet, miszerint az említett kártérítések teljes összegét levonja a velük szemben kiszabott bírság összegéből.

207

Amint az az 1998. december 15-i találkozó jegyzőkönyvéből is kitűnik, a Bizottság képviselője pusztán azt jelentette ki, hogy a harmadik személyek részére történő kártérítések nyújtása „releváns a bírság kiszámításánál”. Ezt a kijelentést semmi esetre sem lehet arra vonatkozó meghatározott és feltétlen ígéretnek tekinteni, hogy a nevezett kártérítések teljes összege levonásra kerül a bírság végső összegéből.

208

Mindazonáltal a jogos bizalom keletkeztetéséhez a megtett ígéreteknek megfelelően felhatalmazott és megbízható forrásból kell eredniük (lásd e tekintetben a versenyügyekben felelős főigazgató egyik kijelentésével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság T-236/01., T-239/01., T-244/01–T-246/01., T-251/01. és T-252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-1181. o.] 152. és 153. pontját). A Bizottság tagjai testületének a bírságot kiszabó határozatok elfogadására vonatkozó kizárólagos hatáskörére tekintettel a Bizottság tisztviselője semmi esetre sem tehetett a Nintendonak az annak képviselőivel való informális találkozó alkalmával megfelelően felhatalmazott és megbízható forrásból származó meghatározott ígéretet arra vonatkozóan, hogy a harmadik személyek részére nyújtott kártérítések összege a bírság végső összegéből levonásra kerül.

209

Ebből következik, hogy a bizalomvédelem elvének a Nintendo által a harmadik személyek részére nyújtott kártérítéseknek a bírság végső összegének meghatározásánál való figyelembevétele tekintetében történt megsértésére hivatkozó jogalapot el kell utasítani.

210

Ezen megfontolások érvényesek a Nintendo által elfogadott, a versenyjognak való megfelelést célzó program figyelembevételével kapcsolatban is.

211

A Bizottság mindenesetre nem volt köteles a megfelelőségi program végrehajtását figyelembe venni, amelyet – feltéve, hogy az együttműködés egy formájának tekinthető – a vállalkozás saját kezdeményezése alapján, és nem a Bizottság által tett meghatározott ígéretek következtében fogadott el.

212

Következésképp e jogalap nem megalapozott.

213

Ahogyan az a fenti 169–189. pontból is következik, a határozatot meg kell változtatni abban a részében, amelyben nem állapított meg a felperesek együttműködésére tekintettel 25%-os csökkentést.

214

Ezt meghaladóan a Bizottság által a határozatban kifejtett megállapítások, valamint a bírságok jelen ügyben alkalmazott kiszámítási módszere nem változik.

215

A bírság végső összegét a következőképpen kell kiszámítani: a bírság alapösszegét (113,85 millió euró) 75%-kal kell növelni egyrészt a Nintendónak a kartellben betöltött irányítói szerepére (50%), másrészt a jogsértés folytatására (25%) tekintettel, azaz összesen 199,2375 millió euróval. Ezt az összeget az együttműködés alapján 40%-kal, a felperesek által a harmadik személyek részére nyújtott kártérítések miatt pedig 300000 eurós összeggel kell csökkenteni, amely 119,2425 millió eurós összeget eredményez.

216

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §-a alapján részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. A jelen eset körülményeire tekintettel helyénvaló úgy határozni, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita előzményei

1. Az érintett vállalkozások

2. A közigazgatási eljárás

A videojátékok ágazatával kapcsolatos vizsgálat (IV/35.587 PO Video Games ügy)

Kifejezetten a Nintendo forgalmazási rendszerére vonatkozó kiegészítő vizsgálat (IV/35.706 PO Nintendo Distribution ügy)

Az Omega Electro BV által benyújtott panaszt követő vizsgálat (IV/36.321 Omega – Nintendo ügy)

3. A vitatott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

1. A felperesekkel szemben kiszabott bírság kiindulási összegének meghatározásáról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

2. A felperesekkel szemben kiszabott bírság kiindulási összegének a kellő elrettentő hatás biztosítása érdekében való megemeléséről

Az első – a nyilvánvalóan téves jogalkalmazásra, az arányosság elvének, a ne bis in idem elvének és a védelemhez való jognak a megsértésére és a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatától való eltérésre – alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az egyenlő bánásmód elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére, valamint az iránymutatásban kifejtett módszer hibás alkalmazására alapított jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

3. A bírság kiindulási összegének a jogsértés időtartamára tekintettel való emeléséről

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. A felperesekkel szemben kiszabott bírság alapösszegének a súlyosító körülményekre tekintettel való emeléséről

A kartellben betöltött irányítói és felbujtói szerep figyelembevételéről

Az első – a jogsértés irányítója és felbujtója szerepének a felpereseknek való tulajdonításából fakadó nyilvánvaló mérlegelési hibára és téves jogalkalmazásra alapított – jogalapról

– A felek érvei

– Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A második – a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatával való koherencia hiányára, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított – jogalapról

– A felek érvei

– Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A felperesekkel szemben kiszabott bírság összegének a jogsértés folytatására tekintettel való növeléséről

5. A felperesekkel szemben kiszabott bírság összegének az enyhítő körülményekre tekintettel való csökkentéséről

Az első – az engedékenységi közlemény alkalmazásának megtagadása miatt a Bizottság téves jogalkalmazására és nyilvánvaló mérlegelési hibájára alapított – jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A második – az egyenlő bánásmód elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított – jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A harmadik – a védelemhez való jognak a Nintendo erőfeszítései helytelen megítéléséből fakadó megsértésére alapított – jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A negyedik – a bizalomvédelem elvének a harmadik személyek részére nyújtott kártérítések nem megfelelő mértékben történő figyelembevételéből és a megfelelőségi program teljes figyelmen kívül hagyásából fakadó megsértésére alapított – jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

6. A bírság végső összegének meghatározásáról

A költségekről