Keywords
Summary

Keywords

1. Jogszabályok közelítése – A hibás termékekért való felelősség – 85/374 irányelv

(85/374 tanácsi rendelet, 1. és 3. cikk)

2. Jogszabályok közelítése – A hibás termékekért való felelősség – 85/374 irányelv

(85/374 tanácsi rendelet, 13. cikk)

3. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Értelmezés – Az értelmező ítéletek időbeli hatálya

(EK 234. cikk)

Summary

1. A hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabály, amelynek értelmében a szállító az irányelv 3. cikke (3) bekezdése által taxatíve előírtakon túl, ezen irányelv által a gyártót terhelő és rá telepített objektív felelősséggel felel.

Ugyanis az irányelv célja az, hogy teljes körűen harmonizálja az általa szabályozott kérdéseket, a felelősöknek az irányelv 1. és 3. cikkében meghatározott körét kimerítő felsorolásnak kell tekinteni. Tehát az irányelv 3. cikkének (3) bekezdése csak abban az esetben írja elő a szállító felelősségét, ha a gyártó személye nem állapítható meg, az a nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a hibás termékért a szállító közvetlenül felel a károsultakkal szemben, kiterjeszti ezt a felelősi kört.

(vö. 33–34., 37., 45. pont és a rendelkező rész)

2. A hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a szállító a gyártónál felmerülő hiba miatt korlátlanul köteles felelni, amennyiben az említett irányelv 13. cikkének megfelelően az ez utóbbi által létrehozott rendszer nem zárja ki a szerződéses vagy szerződésen kívüli felelősségi rendszer alkalmazását, ha azok jogalapja különböző, mint például a rejtett gyártási hibákért vagy meghibásodásért való kellékszavatosság.

(vö. 47–48. pont és a rendelkező rész)

3. A Bíróság csak kivételes esetben, a jogbiztonság közösségi jogrendbe tartozó elvének alkalmazásánál folyamodhat ahhoz, hogy korlátozza valamennyi érdekelt lehetőségét olyan rendelkezésre történő hivatkozásra, amelyet a Bíróság a jóhiszeműen létrehozott jogviszonyok vitatása vonatkozásában értelmezett. Egy ilyen korlátozásról való döntéshez két alapvető feltételnek kell teljesülnie, amelyek az érdekeltek jóhiszeműsége és a súlyos zavarok veszélye.

Amikor egy nemzeti szabályozás a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 85/374 irányelv által bevezetettekkel ellentétesen előírja a gyártót terhelő objektív felelősség szállítóra való átvitelét, az a körülmény, hogy ugyanezen jogrend létrehozza a visszkereset intézményét – amely lehetővé teszi a szállítónak, aki a hibás termék által okozott kárt megtérítette a károsultnak, hogy jogutódlással a gyártó helyébe lépjen –, kizárja, hogy a jogbiztonságot megsértsék. A közösségi bíróság ilyen körülmények között nem adhat helyt az említett irányelv értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatali ítélet joghatása időbeli korlátozása iránti kérelemnek.

(vö. 51–53. pont)