C‑106/03. P. sz. ügy

Vedial SA

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Fellebbezés – Közösségi védjegy – A 40/94/EK rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja – Összetéveszthetőség – HUBERT ábrás és szóvédjegy – A SAINT-HUBERT 41 nemzeti szóvédjegy jogosultjának felszólalása – Az OHIM alperesi minősége az Elsőfokú Bíróság előtt”

Az ítélet összefoglalása

Közösségi védjegy – Fellebbezési eljárás – A közösségi bírósághoz benyújtott kereset – Az OHIM eljárási szerepe – Felszólalási eljárás – A jogvita tartalmának az Elsőfokú Bíróság előtti módosításához való jog – Hiány

(Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 133. cikk, 2. §; 40/94 tanácsi rendelet, 63. cikk, (2) bekezdés)

Olyan eljárásban, amely a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) egyik fellebbezési tanácsának azon határozata ellen irányul, amely a korábbi védjeggyel való összetéveszthetőséggel kapcsolatban rendelkezett egy közösségi védjegy lajstromozásával szemben benyújtott felszólalás kapcsán, az OHIM nem jogosult módosítani az Elsőfokú Bíróság előtt a jogvita tartalmát, amely a védjegybejelentő, illetve a felszólaló fél indítványaiból és előterjesztéseiből következik.

Ugyanis, bár az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 133. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban az OHIM az alperes, az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás arra irányul, hogy rendezze a védjegybejelentő és a korábbi védjegy jogosultja közötti vitát.

Ebből következik, hogy minden olyan megállapítás, amelynek értelmében az OHIM jogosult lenne az Elsőfokú Bíróság előtt módosítani a jogvita tartalmát, sértené a fellebbezési tanács előtti eljárásban sikeres fél jogos bizalmát, miszerint az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás célja az, hogy a – 40/94 rendelet 63. cikke (2) bekezdésének megfelelően – megvizsgálják a fellebbezési tanács határozatának jogszerűségét.

(vö. 26–27., 36. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2004. október 12.(*)

„Fellebbezés – Közösségi védjegy – A 40/94/EK rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja – Összetéveszthetőség – A HUBERT ábrás és szóvédjegy – A SAINT-HUBERT 41 nemzeti szóvédjegy jogosultjának felszólalása – Az OHIM alperesi minősége az Elsőfokú Bíróság előtt”

A C‑106/03. P. sz. ügyben,

a Vedial SA ( székhelye: Ludres [Franciaország], képviselik: T. van Innis, G. Glas és F. Herbert ügyvédek, kézbesítési cím: Luxembourg)

fellebbezőnek

az Európai Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2003. február 27‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,

másik fél az eljárásban:

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM), (képviselik: O. Montalto és P. Geroulakos, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, C. Gulmann, R. Schintgen, F. Macken (előadó) és N. Colneric bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz-Jarabo Colomer,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2004. július 15‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Fellebbezésében a Vedial SA (a továbbiakban: Vedial) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑110/01. sz., Vedial kontra OHIM – France Distribution (HUBERT) ügyben 2002. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑5275. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította a Vedialnak a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM) első fellebbezési tanácsának (az R 127/2000‑1. sz. ügyben) 2001. március 9‑én hozott azon határozatával (a továbbiakban: vitatott határozat) szemben benyújtott hatályon kívül helyezése iránti keresetét, amelyben a fellebbezési tanács elutasította a Vedial felszólalását, amelyet az a France Distribution által a „HUBERT” szó- és ábrás védjegyre benyújtott védjegybejelentésével szemben terjesztett elő.

 Jogi háttér

2        A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja, valamint (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja a következőképpen rendelkezik:

„(1) A korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

[…]

b)      azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.

(2)      Az (1) bekezdés alkalmazásában »korábbi védjegy«:

a)      a következőkben felsorolt minden olyan védjegy, amelynek bejelentési napja korábbi, mint a közösségi védjegybejelentés bejelentési napja – ha ennek helye van –, figyelembe véve az igényelt elsőbbségek napját:

[…]

ii.      valamely tagállamban […] lajstromozott védjegy”.

 A jogvita előzményei

3        1996. április 1‑jén a France Distribution védjegybejelentési kérelmet nyújtott be az OHIM-hoz egy összetett – szóból és ábrából álló – megjelölés tekintetében, amely a – stilizált, fehérrel keretezett fekete nagybetűkkel szedett – „HUBERT” megnevezést ábrázolja, amely felett egy nevető, jobb karját a magasba emelő és hüvelykujjával felfelé mutató szakács felsőtestét megjelenítő figura látható.

4        A védjegybejelentésben szereplő áruk a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑én kötött, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás 29., 30. és 42. osztályába tartoznak.

5        A bejelentett védjeggyel szemben 1998. január 6‑án a Vedial – a 40/94 rendelet 42. cikke alapján – felszólalást terjesztett elő a védjegybejelentésben szereplő áruk egy részére vonatkozóan, nevezetesen a 29. osztályba tartozó „tej és más tejtermékek”, valamint a 30. osztályba tartozó „ecet és fűszeres mártások” tekintetében.

6        A korábbi védjegy, amelynek jogosultja a Vedial, a 29. osztályba tartozó „vaj, étkezési zsírok, sajtok és mindenféle tejtermék” jelölésére vonatkozó, Franciaországban lajstromozott „SAINT-HUBERT 41” nemzeti szóvédjegy, amely két, egymástól kötőjellel elválasztott szóból, valamint a 41-es számból tevődik össze.

7        Miután az OHIM felszólalási osztálya 1999. december 1‑jei határozatával elutasította a felszólalást, a Vedial – a 40/94 rendelet 59. cikke alapján – fellebbezést nyújtott be az OHIM-hoz, és védjegyének Franciaországban való közismertségének bizonyítására több dokumentumot is mellékelt.

8        A vitatott határozat ezt a fellebbezést utasította el. Az OHIM első fellebbezési tanácsa alapvetően úgy vélte, hogy bár a szóban forgó áruk között nagyfokú hasonlóság van, és a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából figyelembe vehető a Vedial által hivatkozott korábbi védjegy közismertsége, a fogyasztók tekintetében nem áll fenn az összetéveszthetőség, mert az ütköző védjegyek nem mutatnak túlságosan nagy hasonlóságot.

 Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

9        A Vedial az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2001. május 23‑án érkezett kérelmével hatályon kívül helyezés iránti keresetet nyújtott be, amelyben egyetlen jogalapként az összetéveszthetőség fogalmának a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt megsértésére hivatkozott.

10      Az Elsőfokú Bíróság előtt az OHIM elismerte, hogy – ha a korábbi védjegy ténylegesen közismertnek tekinthető, akkor – azt a következtetést kellene levonni, hogy fennáll a bejelentett védjeggyel való összetévesztés veszélye. Mivel azonban a korábbi védjegy közismertségét az OHIM szerint nem lehet figyelembe venni, mert a Vedial a felszólalási osztály által megadott határidőn belül nem terjesztette elő az említett közismertséget igazoló bizonyítékot, az ügyet e ténybeli elemtől elvonatkoztatva kell vizsgálni.

11      E tekintetben az OHIM úgy vélte: ha az Elsőfokú Bíróság megállapítaná, hogy a korábbi védjegynek meghatározó összetevője a „HUBERT” keresztnév, akkor nehéz volna tagadni, hogy a szóban forgó védjegyek tekintetében fennáll az összetévesztés veszélye. Ezzel szemben ha az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a korábbi védjegy nem rendelkezik különösebb megkülönböztető képességgel, és olyan egységet képez, amelynek egyetlen összetevője sem meghatározó, akkor a védjegyek közötti különbségek elegendőek lennének az bármiféle összetéveszthetőség kizárásához. Az OHIM az Elsőfokú Bíróságra bízta e jogkérdés eldöntését.

12      A France Distribution, amely saját jogán félként vett részt a felszólalási osztály és a fellebbezési tanács előtti eljárásban, nem vett részt beavatkozóként az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban.

13      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 35–39. pontjában először is emlékeztetett a Bíróság által kialakított, a bejelentett védjegyeknek a korábbi védjegyekkel való összetéveszthetőségére vonatkozó ítélkezési gyakorlatra.

14      Ezt követően a megtámadott ítélet 40–59. pontjában az Elsőfokú Bíróság összehasonlította egyrészt az érintett árukat, másrészt az ütköző megjelöléseket. Megállapította, hogy a „tejtermékek” és „étkezési zsírok”, amelyekre a korábbi védjegyet bejegyezték, azonosak a megtámadott védjegybejelentésben szereplő „tej és más tejtermékekkel”, illetve hasonlóak az „ecet és fűszeres mártásokhoz”. Ezzel szemben viszont úgy vélte, hogy a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy „vizuális szempontból nem hasonlóak”, „hangzásbeli szempontból eltérőek”, és „nem áll fenn [közöttük] fogalmi hasonlóság”.

15      Az Elsőfokú Bíróság végül a megtámadott ítélet 60–66. pontjában kimondta, hogy a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy tekintetében nem áll fenn az összetéveszthetőség. Az ítélet 63. pontjában külön kimondta, hogy „bár van azonosság és hasonlóság az ütköző védjegyek által jelölt áruk között, a megjelölések közötti vizuális, hangzásbeli és fogalmi különbségek elegendő alapot képeznek arra, hogy a célközönség észlelésénél ki lehessen zárni az összetéveszthetőséget”, a 65. és 66. pontban pedig, hogy „vizuális, hangzásbeli és fogalmi szempontból jelen esetben az ütköző megjelölések semmiképpen sem minősíthetők azonosnak vagy hasonlónak”, és következésképpen „a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásához szükséges alapvető feltételek valamelyike hiányzik”.

16      Ezért az Elsőfokú Bíróság elutasította a vitatott határozat hatályon kívül helyezése iránti keresetet.

 A fellebbezésről

17      Fellebbezésében, amelynek alátámasztása végett három jogalapra hivatkozik, a Vedial arra kéri a Bíróságot, hogy:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

–        elsődlegesen: az elsőfokon előterjesztett indítványoknak helyt adva döntsön az ügyben jogerősen, vagy másodlagosan: utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé;

–        az OHIM-ot kötelezze a költségek viselésére.

18      Az OHIM arra kéri a Bíróságot, hogy utasítsa el a fellebbezést, és a Vedialt kötelezze a költségek viselésére.

 Az első jogalapról

 A felek érvei

19      Első jogalapként a Vedial arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság megsértette a Bíróság által a C‑430/93. és 431/93. sz., Van Schijndel és Van Veen – egyesített – ügyekben 1995. december 14‑én hozott ítéletben (EBHT 1995., I‑4705. o.) elismert általános közösségi jogelvet, az ún. „diszpozitivitás elvét”.

20      A Vedial kifejti, hogy ezen elv értelmében – főszabály szerint – kizárólag a peres felek az ügy urai, és ők határozzák meg az eljárás tárgyát. A bíró nem vethet fel olyan kérdést, amely a felek indítványaiban nem szerepel. Így tehát, ha egy adott pontot illetően nincs véleménykülönbség a felek között, vagy ha a felek kifejezetten elismerik valamely adott, releváns jogi tény fennállását, akkor a bíró nem járhat el hivatalból, kivéve, ha a kérdést illetően a felek közötti egyetértés a közrendbe ütközik.

21      Jelen esetben a Vedial és az OHIM az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás egésze során egyetértettek abban, hogy van hasonlóság – jóllehet csupán hangzásbeli hasonlóság – a korábbi és a bejelentett védjegy között, valamint abban is, hogy fennáll az összetévesztés veszélye abban az esetben, ha nem kifogásolható a fellebbezési tanács azon véleménye, miszerint a korábbi védjegy – jóllehet csupán Franciaországbeli közismertségének köszönhetően – erőteljes megkülönböztető képességgel rendelkezik. A Vedial szerint a jogvita ilyen meghatározása nem ütközik a közrendbe.

22      Az Elsőfokú Bíróság tehát megsértette a diszpozitivitás elvét azáltal, hogy a felek e kérdésben való egyetértése ellenére azt állapította meg, hogy semmiféle hasonlóság nincs az ütköző védjegyek között.

23      Az OHIM szerint az első jogalap megalapozatlan. Véleménye szerint a diszpozitivitás elve a polgári jogban alkalmazandó, míg a közösségi védjeggyel kapcsolatos jogvita elsősorban közigazgatási jellegű. Ezenkívül pedig az OHIM saját jogon nem rendelkezik locus standi val (kereshetőségi jog), mivel nem volt fél a fellebbezési tanács előtti eljárásban. Amikor az Elsőfokú Bíróság előtt keresetet indítanak, akkor az Elsőfokú Bíróságnak meg kell állapítania, hogy az OHIM, azaz a fellebbezési tanács, helyesen alkalmazta-e a 40/94 rendeletet, és amennyiben azt állapítja meg, hogy az OHIM megsértette a rendeletet, akkor meg kell semmisítenie a határozatot.

24      Az OHIM azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban a Vedial fenntartotta, hogy a vitatott határozat sérti az összetéveszthetőség fogalmát, és kifejezetten kérte az Elsőfokú Bíróságot, hogy vizsgálja meg az ütköző védjegyeket annak megállapítása érdekében, hogy fennáll‑e az összetévesztés veszélye. Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva helyesen járt el e fogalom megvizsgálása, valamint a 40/94 rendelet alkalmazása során. Következésképpen nem állítható, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a diszpozitivitás elvét.

25      Az OHIM még azt is fenntartja, hogy jelen esetben nem volt egyetértés közte és a Vedial között. Nézete szerint azon kívül, hogy álláspontja a fellebbezési tanács álláspontjában kifejezésre került, ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben megállapította, a France Distribution, amely beavatkozhatott volna az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásba, semmilyen módon nem mutatta, hogy egyetértene az összetéveszthetőségnek a Vedial szerinti értelmezésével. Pedig az ipari és kereskedelmi tulajdonnal kapcsolatos jogvitákra vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata a beavatkozók részére majdnem ugyanolyan jogokat állapít meg, mint a többi fél részére.

 A Bíróság álláspontja

26      Még ha feltételezzük is, hogy a diszpozitivitás elve alkalmazandó az olyan eljárásokban, mint az elsőfokú eljárás, amely az OHIM egyik fellebbezési tanácsának azon határozata ellen irányult, amely a korábbi védjeggyel való összetéveszthetőséggel kapcsolatban rendelkezett egy védjegy lajstromozásával szemben benyújtott felszólalás kapcsán, az OHIM semmi esetre sem jogosult módosítani az Elsőfokú Bíróság előtt a jogvita tartalmát, amely a védjegybejelentő, illetve a felszólaló fél indítványaiból és előterjesztéseiből következik.

27      Bár az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 133. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban az OHIM az alperes, az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás arra irányul – mint azt a 40/94 rendelet következő rendelkezései és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata is alátámasztja –, hogy rendezze a védjegybejelentő és a korábbi védjegy jogosultja közötti vitát.

28      Először is: a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján e kereset célja az, hogy megvizsgálják a bejelentett védjeggyel kapcsolatos vitáról döntő fellebbezési tanács határozatának jogszerűségét, illetve – adott esetben –módosítsák vagy megsemmisítsék a határozatot.

29      A vita mind a felszólalási osztály, mind a fellebbezési tanács előtt a védjegybejelentő és a felszólaló fél között folyik, anélkül, hogy az OHIM félként részt venne benne.

30      Fontos megjegyezni, hogy a 40/94 rendelet 42. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében a védjegy lajstromozásával szemben kizárólag a korábbi védjegyek jogosultjai terjeszthetnek elő felszólalást, a rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő viszonylagos elutasítási okok alapján. Ezen ok alapján tehát az OHIM nem jogosult felszólalni a védjegy lajstromozása ellen.

31      Másodszor: az OHIM-ot az a jog sem illeti meg, hogy a fellebbezési tanács valamely felszólalással kapcsolatos határozata ellen keresetet indítson az Elsőfokú Bíróság előtt. A 40/94 rendelet 63. cikkének (4) bekezdése értelmében ugyanis ilyen kereset indítására „a fellebbezési tanács előtti eljárásban részt vevő felek bármelyike jogosult, akit a határozat hátrányosan érint”.

32      Végül: az OHIM alperesi minősége hatását tekintve korlátozott, ezzel ellentétben a fellebbezési tanács előtti eljárás – nem felperes – felei az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 134. cikke 1. §‑a értelmében beavatkozhatnak az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásba, és – mint beavatkozók – széleskörű jogokkal rendelkeznek, ami az igazi felperesekéhez hasonlóvá teszi őket.

33      Az eljárási szabályzat 134. cikke 2. §‑a szerint tehát „a […] beavatkozóknak ugyanolyan eljárási jogaik vannak, mint a feleknek”.

34      Ezenkívül – az eljárási szabályzat 116. cikke 4. §‑ának a) pontjában foglalt beavatkozással kapcsolatos szabállyal ellentétben – a 134. cikk 3. §‑a úgy rendelkezik, hogy „a […] beavatkozó […] válaszbeadványában kérheti a fellebbezési tanács határozatának hatályon kívül helyezését vagy megváltoztatását a keresetlevélben nem szereplő kérdésekben”. Ez utóbbi rendelkezésből a contrario következik, hogy az OHIM nem jogosult ilyen indítványok megtételére.

35      Az eljárási szabályzat 134. cikkének 4. §‑ából egyértelműen kitűnik, hogy a 122. cikktől eltérően – még ha az OHIM nem válaszol is a keresetlevélre az előírt alakiságok és határidő betartásával – a mulasztási eljárás nem alkalmazható, amennyiben a fellebbezési tanács előtti eljárásban részt vevő valamelyik – nem felperes – fél az Elsőfokú Bíróság előtt beavatkozóként szerepel.

36      Ezért az OHIM nem jogosult az Elsőfokú Bíróság előtti jogvita tartalmának megváltoztatására oly módon, hogy esetleg részben csatlakozik a felperes által előterjesztett elemzéshez, vagy egyetért a felperes fellebbezésével. fél azon jogos feltevését, miszerint az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás célja az, hogy – a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdésének megfelelően – megvizsgálja a fellebbezési tanács határozatának jogszerűségét.

37      Ebben az esetben a hasonlóságot vagy akár az ütköző védjegyek egymással való összetéveszthetőségét illetően az Elsőfokú Bíróságot nem kötötte, a Vedial és az OHIM közötti egyetértés. Ezért az Elsőfokú Bíróság helyesen járt el, amikor a megtámadott ítéletben azt vizsgálta, hogy a vitatott határozat sértette‑e az összetéveszthetőség fogalmát, ahogyan azt keresetében a Vedial állította, és amikor alkalmazta a 40/94 rendeletet.

38      Következésképpen a fellebbezés első jogalapját el kell utasítani.

 A második jogalapról

 A felek érvei

39      Második jogalapként a Vedial azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a védelemhez való jogokat azáltal, hogy a jogvitának a felek által egyeztetett meghatározását illetően nem az ő jogos feltevésének megfelelően járt el. Az OHIM-nak az Elsőfokú Bírósághoz beadott válaszában foglalt álláspontjára tekintettel a Vedial elállt a viszonválasz adásának jogától, és észrevételeit az OHIM álláspontja által meghatározott keretekre korlátozta.

40      A Vedial szerint, még ha az Elsőfokú Bíróság nem is volt kötve a diszpozitivitás elvéhez, elrendelhette volna a kérdést újratárgyalását, és tájékoztathatta volna a feleket arról, hogy az ütköző védjegyek hangzásbeli hasonlóságát illetően nem ért velük egyet.

41      Az OHIM szerint a második jogalap azt vélelmezi, hogy a Bíróság megsértette a diszpozitivitás elvét, ami véleménye szerint nem igaz. Hozzáteszi továbbá, hogy a Vedial mind kereseti kérelmében, mind a tárgyaláson részletesen kifejtette nézeteit, és részletesen értelmezte a szabályozó rendelkezéseket és a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot.

 A Bíróság álláspontja

42      Ami a második jogalapot illeti, még ha vélelmezzük is, hogy a Vedial és az OHIM egyetértettek abban, hogy van némi hasonlóság az ütköző védjegyek között, illetve fennáll az összetévesztés veszélye, emlékeztetni kell arra egyrészt, hogy – mint az az első jogalap elemzéséből kiderül – az Elsőfokú Bíróság nem volt kötve ehhez az állásponthoz, hanem az volt a feladata, hogy megvizsgálja, hogy a fellebbezési tanács annak megállapításával, hogy nincs hasonlóság a két védjegy között, megsértette‑e a 40/94 rendeletet a vitatott határozatban. Másrészt az Elsőfokú Bíróság nem a jogvitán kívüli tényekre és érvekre alapozta határozatát.

43      Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva nem sértette a Vedial jogos feltevését, és nem volt köteles újratárgyalni a kérdést annak érdekében, hogy tudassa: nem ért egyet a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy közötti hangzásbeli hasonlósággal.

44      Következésképpen a fellebbezés második jogalapját el kell utasítani.

 A harmadik jogalapról

 A felek érvei

45      A – másodlagosan előterjesztett – harmadik jogalapjával a Vedial arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az összetéveszthetőségnek a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében vett fogalmát.

46      E jogalap első részében a Vedial azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 62. pontjában tévedett annak megállapításakor, hogy nem áll fenn az összetévesztés veszélye a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy között, annak ellenőrzése nélkül – amelyre köteles lett volna – hogy fennáll‑e annak a veszélye, hogy a vásárlóközönség azt hihesse, hogy a kérdéses áruk vagy szolgáltatások csak olyan vállalkozásoktól származhatnak-e, amelyek gazdaságilag kapcsolódnak egymáshoz.

47      A jogalap második részében a Vedial azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévedett, amikor a megtámadott ítélet 63. pontjában megállapította, hogy a korábbi és a bejelentett védjegy közötti vizuális, hangzásbeli és fogalmi különbségek elegendő alapot képeznek az összetéveszthetőség kizárására. A Vedial szerint nem az a kérdés, hogy vannak‑e különbségek az ütköző védjegyek között, hanem az, hogy a védjegyek azonosak vagy hasonlóak‑e, valamint hogy – a kérdéses áruk és szolgáltatások azonosságát, illetve hasonlóságát is figyelembe véve – e hasonlóságok olyan mértékűek‑e, amelyek alapján fennáll az összetévesztés veszélye.

48      A jogalap harmadik részében a Vedial azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta helyesen a kölcsönös függés elvét. Hibázott, amikor elmulasztotta megállapítani, hogy a korábbi és a bejelentett védjegy közötti enyhe hasonlóságot kiegyensúlyozza az áruk közötti nagyfokú hasonlóság és a korábbi védjegy erőteljes megkülönböztető képessége.

49      A harmadik jogalap utolsó részében a Vedial arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévedett, amikor a megtámadott ítélet 62. pontjában az érintettek körét a „célközönségre” – azaz kizárólag a védjeggyel jelölt áru potenciális fogyasztóira – korlátozta. A Vedial szerint az összetéveszthetőség értékelésénél az összes olyan személyt érintettnek kell tekinteni, aki találkozhat a védjeggyel.

50      Az OHIM szerint a harmadik jogalapot – mivel annak mindegyik része megalapozatlan – el kell utasítani.

 A Bíróság álláspontja

51      A 40/94 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy mind a bejelentett, mind a korábbi védjegy azonos vagy hasonló legyen, és a védjegybejelentésben szereplő áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak legyenek a korábbi védjegy áruihoz vagy szolgáltatásaihoz. E feltételeknek együttesen kell teljesülniük (lásd e tekintetben a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. oldal) 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának azonos rendelkezéseit, valamint a C‑39/97. sz. Canon-ügyben 1998. szeptember 29‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑5507. o.) 22. pontját).

52      A Vedial állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság az összetévesztés veszélye elvetésekor nem csupán a korábbi és a bejelentett védjegy közötti vizuális, hangzásbeli és fogalmi különbségekre hivatkozott.

53      Miután a megtámadott ítélet 48–59. pontjában vizuális, hangzásbeli és fogalmi szempontból összehasonlította a két védjegyet, az Elsőfokú Bíróság – az ítélet 65. pontjában – arra a következtetésre jutott, hogy a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a védjegyek semmiképpen nem tekinthetők azonosnak vagy hasonlónak.

54      Annak megállapítását követően, hogy a korábbi és a bejelentett védjegy között nincs hasonlóság, az Elsőfokú Bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy – a korábbi védjegy hírnevétől, illetve az érintett áruk vagy szolgáltatások azonosságától vagy hasonlóságától függetlenül – nem áll fenn az összetévesztés veszélye.

55      A fellebbezés harmadik jogalapja tehát mindegyik részében megalapozatlan, és el kell utasítani.

56      Következésképpen a fellebbezés egészét el kell utasítani.

 A költségekről

57      Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a szerint, amely ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a fellebbezési eljárásban a Vedial pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1)      A fellebbezést elutasítja.

2)      A Vedial SA-t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: francia.