CHRISTINE STIX-HACKL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. május 26.1(1)

C‑121/03. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Spanyol Királyság

„Kötelezettségszegés miatti eljárás – Különböző környezetvédelmi kötelezettségek megsértése Gerona körzet Baix Ter régiójában – A hulladékokról szóló 75/442/EGK irányelv – Az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 85/337/EGK irányelv – A felszín alatti vizek egyes veszélyes anyagok okozta szennyezés elleni védelméről szóló 80/68/EGK irányelv – Az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 80/778/EGK irányelv”





I –    Bevezetés

1.     Ebben a kötelezettségszegés miatti eljárásban a Bizottság különböző környezetvédelmi irányelvek megsértését rója fel a Spanyol Királyságnak, a Baix Ter régióban (Gerona körzet) okozott – lényegében több, ott működő intenzív sertéstenyésztő üzemnek (a továbbiakban: sertéstenyésztő üzem) tulajdonítható – környezeti ártalmak miatt.

2.     A jelen ügy az érintett irányelvek és a felvetett jogkérdések tekintetében szoros összefüggésben áll a C‑416/02. sz. üggyel, amelyben 2005. május 12‑én ismertettem indítványomat(2). Ahol a két ügyben átfedések vannak, ott a másik ügyben tett indítványom vonatkozó pontjainak megjelölésével utalok az ott kifejtett álláspontomra.

3.     Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a jelen ügy, noha négy jogalapjából három ugyanazon irányelvet, illetve ugyanazon irányelvi rendelkezést érinti, mint a C‑416/02. sz. ügy, már csak a ténybeli háttér miatt is jelenősen különbözik a másik ügytől. Míg a C‑416/02. sz. ügyben túlnyomórészt egyetlen sertéstelep terhére róható környezeti ártalmakról és jogsértésekről volt szó, addig a jelen eljárás tárgyát sokkal inkább olyan környezeti ártalmak és jogsértések képezik, amelyek több, egy adott régióban működő sertéstelepnek róhatóak fel.

4.     Valamely tagállamban valamely irányelv gyakorlati végrehajtásánál elharapódzott visszásságok, illetve „szerkezeti” elégtelenségek alapján fennálló kötelezettségszegés vizsgálata természetesen részleteiben sokkal „globálisabb” megközelítést igényel, mint olyan esetben, ha a tagállamnak elszigetelt tényállás, illetve valamely egyedi eset következményeként róják fel azt, hogy valamely irányelv gyakorlati átültetéséhez nem tette meg a szükséges intézkedéseket.(3)

5.     A jelen ügyben a Bizottság szerint a következő irányelveket sértették meg:

az 1991. március 18‑i 91/156/EGK tanácsi irányelvvel(4) módosított, a hulladékokról szóló, 1975. július 15‑i 75/442/EGK tanácsi irányelv(5) (a továbbiakban: „hulladék”-irányelv);

az 1997. március 3‑i 97/11/EK tanácsi irányelvvel(6) (a továbbiakban: 97/11 irányelv) módosított, az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27‑i 85/337/EGK tanácsi irányelv(7) (a továbbiakban a továbbiakban: KHV-irányelv);

a felszín alatti vizek egyes veszélyes anyagok okozta szennyezés elleni védelméről szóló, 1979. december 17‑i 80/68/EGK tanácsi irányelv(8) (a továbbiakban: a felszín alatti vizekről szóló irányelv);

az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, 1980. július 15‑i 80/778/EGK tanácsi irányelv(9) (a továbbiakban: „ivóvíz”-irányelv).

II – Jogi háttér

6.     A „hulladék”-irányelv, a felszín alatti vizekről szóló irányelv, a KHV-irányelv és a 97/11 irányelv irányadó rendelkezéseire vonatkozólag a C‑416/02. sz. ügyben tett indítványom 3–6. pontjára utalok.

7.     A jelen ügyben még jelentőséggel bír a 97/11 irányelv II. melléklete 1. bekezdésének e) pontja, amely a következőképpen szól:

„A 4. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozó projektek

1. Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és akvakultúra

[…]

e) Intenzív állattartás létesítményei (az I. mellékletben nem szereplő projektek)”.

8.     Az „ivóvíz”-irányelv a következő rendelkezést tartalmazza:

„7. cikk

(6) A tagállamok meghozzák a szükséges rendelkezéseket annak érdekében, hogy az emberi fogyasztásra szánt víz legalább az I. mellékletben írt követelményeknek megfeleljen.” [nem hivatalos fordítás]

Ezen I. melléklet C. részének (NEMKÍVÁNATOS ANYGOK HATÁRÉRTÉKEI [túl magas koncentrációban]) 20. pontja előírja, hogy a „nitrát” paraméter irányadó értéke 25 mg/l, a legnagyobb megengedett koncentrációja pedig 50 mg/l.

III – Tényállás

9.     A Baix Ter régió Gerona körzetben, Kataloniában, Spanyolország legészakkeletibb partvidékén fekszik. Ebben a régióban, amely a Ter folyó Földközi-tengerbe ömlő torkolatát foglalja magában, több sertéstenyésztő üzem működik.

10.   Ahogy azt a Bizottság a keresetben kifejtette, a „hulladék”-irányelvvel, a KHV-irányelvvel (illetve a 97/11 irányelvvel) valamint a felszín alatti vizekről szóló irányelvvel kapcsolatos jogalapok a Baix Ter régióban lévő számos sertéstenyésztő üzem építésével, kibővítésével és üzemeltetésével állnak összefüggésben. A felszín alatti vizekről szóló irányelvvel és az „ivóvíz”-irányelvvel összefüggő kifogások ezenkívül a Baix Ter területen a Ter folyó Földközi-tengerbe ömlő torkolata előtti felszín alatti vizek ebből eredő és a spanyol kormány által messzemenőkig elismert (nitrát-) szennyeződését és ezzel együtt azon ivóvíz szennyeződését is érintik, amelyet az Empordá településeinek bizonyos része e vízfolyásból vételez.

IV – A pert megelőző eljárás és a bírósági eljárás

11.   A Bizottság egy környezetvédelmi csoport panasza nyomán, 2000-ben lett figyelmes az érintett régió szennyezettségére. A Bizottság a spanyol kormánnyal folytatott konzultációkat követően arra az álláspontra jutott, hogy a Spanyol Királyság több környezetvédelmi irányelvet megsértett, és 2000. október 25‑én felszólító levélben hívta fel a Spanyol Királyságot, hogy az ügyben két hónapon belül foglaljon állást.

12.   A Bizottság, miután álláspontja szerint a spanyol kormány 2001. február 1‑jén és 15‑én megküldött válasza nem oszlatta el a kötelezettségszegés gyanúját, 2001. július 26‑án indokolással ellátott véleményt küldött a spanyol kormánynak, amelyben kifogásolta a bevezetésben felsorolt(10) irányelvek megsértését, egyben felhívta a Spanyol Királyságot, hogy két hónapon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket. A spanyol kormány 2001. december 3‑i és 2002. január 29‑i levelében válaszolt.

13.   Mivel a Bizottság arra következtetésre jutott, hogy a Spanyol Királyság nem teljesítette a kötelezettségeit, 2003. március 14‑i (a Bíróság nyilvántartása szerint 2003. március 19‑én érkeztetett) beadványával az EK 226. cikk alapján keresetet indított a Spanyol Királyság ellen.

14.   A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

1. állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság

a)       mivel nem fogadta el a 91/156/EGK irányelvvel módosított 75/442/EGK irányelv 4., 9. és 13. cikke alapján őt terhelő kötelezettségeknek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket, mert nem tette meg a Gerona körzet Baix Ter régiójában lévő sertéstenyésztő üzemekből származó hulladékoknak az emberi egészség veszélyeztetése és a környezet károsítása nélküli ártalmatlanításának vagy hasznosításának biztosításához szükséges intézkedéseket, mert több üzemet az ezen irányelvben előírt engedély nélkül engedett működni, és mert nem végezte el az ezen üzemekben szükséges időszakos ellenőrzéseket,

b)       mivel a 85/337/EGK irányelv 2. cikkét és 4. cikkének (2) bekezdését, illetve ezen irányelvnek a 97/11/EK irányelvvel módosított rendelkezéseit megsértve nem végzett környezeti hatásvizsgálatot a szóban forgó üzemek építését vagy a tervek megváltoztatását megelőzően,

c)       mivel a jelen keresettel érintett sertéstenyésztő üzemek vonatkozásában nem végezte el a 80/68/EGK irányelv 3. cikkének b) pontja és 5. cikkének (1) és (7) bekezdése alapján a szennyezéssel érintett területen szükséges hidrológiai vizsgálatot,

d)      mivel a 80/778/EGK irányelv 7. cikke (6) bekezdésének megsértésével a Baix Ter régió több vízközmű-hálózatában meghaladta a „nitrátok” paraméterre az irányelv I. melléklete C. részének 20. pontjában előírt legnagyobb megengedett koncentrációt,

nem teljesítette az említett irányelvekből eredő kötelezettségeit.

2.      a Spanyol Királyságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

V –    A „hulladék”-irányelv megsértése

A –    A felek főbb érvei

15.   A Bizottság kifejti, hogy a kérdéses sertéstenyésztő üzemek nagy mennyiségű hulladékot termelnek, különösen hígtrágyát és állati tetemeket. E hulladékok kezelése idevágó közösségi jogi szabályok hiányában a „hulladék”-irányelv hatálya alá tartozik.

16.   A spanyol kormány ezzel ellentétben, általánosságban azt jegyzi meg, hogy a Baix Ter környéki településeken lévő sertéstenyésztő üzemek száma az 1989‑es 387-ről 1999‑re 197‑re esett vissza. 1999 óta pedig, még ha a sertéstenyésztő üzemek száma enyhén emelkedett is, az állatok száma 12017‑tel csökkent. A spanyol hatóságok egyébként 63, szankció kiszabására irányuló eljárást folytattak le.

17.   A Baix Ter felszín alatti vizeinek – a sertéstenyésztő üzemekből származó hígtrágya növekvő mennyiségére visszavezethető – szennyeződéséből, amelyet a spanyol kormány is elismert, és amelyet több elemzés is alátámaszt, a Bizottság véleménye szerint az következik, hogy a kérdéses üzemekből származó hulladék hasznosítása és ártalmatlanítása nem a „hulladék”-irányelv 4. cikkével összhangban történt meg. Ezen irányelv 9. cikkével ellentétben a kérdéses sertéstenyésztő üzemek nem is rendelkeznek a szükséges hulladékjogi engedéllyel. Ez a spanyol kormány által szolgáltatott, a sertéstenyésztő üzemek engedélyezésével kapcsolatos adatokból derül ki, mint ahogy az is, hogy ezen üzemek nagy része az érintett időpontban nem rendelkezett engedéllyel, valamint hogy a spanyol kormány által idézett nemzeti jogi előírásokat is figyelmen kívül hagyták. Végül a spanyol kormány által a Bizottsághoz eljuttatott dokumentumok nem engedtek arra következtetni, hogy a 220 sertéstenyésztő üzem mindegyikében vagy legalábbis azok többségében elvégezték a „hulladék”-irányelv 13. cikkében meghatározott, megfelelő és rendszeres ellenőrzéseket.

18.   A Bizottság szerint az állattetemek kétségkívül az irányelv értelmében vett hulladéknak minősülnek. A Bizottság mindemellett elismeri, hogy a hígtrágya, amely a mezőgazdasági gyakorlat szerint ugyanazon mezőgazdasági üzem keretein belül trágyaként felhasználható, mezőgazdasági mellékterméknek minősül, amelytől az üzem az irányelv értelmében nem kíván „megszabadulni”, és ebből kifolyólag nem tekinthető hulladéknak. A jelen ügyben azonban ez nem minden sertéstenyésztő üzemre vonatkozik, tekintettel arra, hogy a spanyol kormány soha nem védekezett azzal, hogy a teljes hígtrágyamennyiséget trágyaként kívánnák hasznosítani.

19.   A spanyol kormány érvét, miszerint a jelen ügyben a „hulladék”-irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített kivételszabály lenne alkalmazandó, a Bizottság azzal utasítja el, hogy nem létezik más idevágó közösségi jogi szabályozás, így a kivétel nem alkalmazható. Esetleges nemzeti jogi szabályozások a nevezett rendelkezés értelmében nem merítik ki a „más jogszabályok” fogalmát, és a spanyol kormány által elővezetett előírások egyébként sem feleltek meg az irányelv által tartalmazott követelményeknek.

20.   A spanyol kormánynak az az álláspontja, hogy a „hulladék”-irányelv hatálya nem terjed ki olyan üzemekre, mint a jelen ügy tárgyát is képező sertéstenyésztő üzemek. A spanyol kormány úgy véli, hogy a hígtrágyának a mezőgazdasági termőföldekre való kihordása a természetes trágyázás bevett módszere, és nem az irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében vett megfelelő hulladékártalmatlanítás.

21.   A spanyol kormány úgy érvel, hogy amennyiben a Bíróság arra a megállapításra jutna, hogy az irányelvet jelen esetben alapvetően alkalmazni kell, akkor is az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában megfogalmazott kivételszabály alkalmazandó. A 91/676/EGK irányelv(11) ezen kivételszabály értelmében „más jogszabálynak” minősül, mert ezen irányelv a mezőgazdasági forrásból származó nitrát okozta szennyeződést szabályozza, és a hígtrágya mezőgazdasági termőföldekre való kihordásának környezetileg káros következményei a felszín alatti vizek esetleges nitrátszennyeződésében jelennek meg. Ezenkívül az 1774/2002/EK rendelet(12) a sertéstenyésztő üzemekből származó állati tetemekkel is foglalkozik. Egyébként pedig a kivételszabály akkor is alkalmazandó, ha léteznek idevágó nemzeti jogi előírások. Spanyolországban ez a helyzet, mert a sertéstenyésztő üzemek különböző spanyol hulladékjogi előírások hatálya alá tartoznak.

22.   A spanyol kormány végezetül kifejti, hogy a Bizottság nem mutatta fel a „hulladék”-irányelv állítólagos megsértését igazoló bizonyítékait. A spanyol kormány utal arra, hogy a hígtrágya megfelelő kezelésének érdekében a katalán hatóságok lépéseket tettek a helyi gazdák tájékoztatására és képzésére, valamint ösztönözték a fölösleges hígtrágya megfelelő kezelésére szolgáló létesítmények építését. Tizenkét ilyen létesítmény már üzemel, további tíz pedig az engedélyezési eljárás fázisában van.

B –    A jogkérdésről

1.      Előzetes megjegyzés

23.   Az első jogalappal a Bizottság azt rója fel a Spanyol Királyságnak, hogy a Baix Ter régióban nem tette meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy teljesítse a „hulladék”-irányelv 4., 9. és 13. cikkéből eredő kötelezettségeit. Ahogy az a C‑416/02. sz. ügyben is történt, az állítólagos jogsértés nem annyira e rendelkezéseknek a spanyol nemzeti jogba való átültetését érinti, hanem sokkal inkább e rendelkezések gyakorlati alkalmazását.

24.   A jelen ügy – mint ahogy azt már a jelen indítványom bevezetésében jeleztem – annyiban különbözik a C‑416/02. sz. ügytől, hogy a jogsértést itt nem egyetlen üzem, hanem több, az adott területen található üzem követte el.

25.   Jelen esetben tehát a Bizottság nem azt kívánja demonstrálni, hogy az olyan elszigetelt jelenség, mint egy bizonyos sertéstenyésztő üzem hígtrágyájának környezetkárosító, a „hulladék”-irányelv céljaival összeegyeztethetetlennek tűnő ártalmatlanítása, már önmagában megvalósítja az ezen irányelv átültetéséhez szükséges intézkedések elmulasztását, hanem a spanyol hatóságoknak a Baix Ter területen elhelyezkedő sertéstenyésztő üzemek vonatkozásában a „hulladék”-irányelv nevezett rendelkezéseinek átültetése tekintetében fennálló sokkal átfogóbb gyakorlati mulasztását. E kötelezettségszegés megállapításához így nem szükséges a Baix Ter területén elhelyezkedő minden egyes kérdéses sertéstenyésztő üzem vonatkozásában bizonyítani, hogy a „hulladék”-irányelv szerinti hulladékról van szó, valamint hogy a hulladék irányelv gyakorlatban helytelenül, illetve hatástalanul lett átültetve.

2.      A „hulladék”-irányelv alkalmazhatósága.

26.   A „hulladék” fogalma a „hulladék”-irányelv 1. cikkének a) pontja alapján

27.   Még mielőtt a „hulladék”-irányelv 4., 9. és 13. cikke megsértésének Bizottság részéről állított fennállását megítélhetnénk, azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a jelen eljárás tárgyát képező anyagok – nevezetesen a hígtrágya és az állati tetemek – mennyiben esnek a „hulladék”-irányelv „hulladék” fogalma alá.

a)      A „hulladék”-irányelv szerinti „hulladék” fogalmának minősítése

28.   Ahogy azt a C‑416/02. sz. ügyben előterjesztett indítványomban kifejtettem, az olyan anyagok, mint a hígtrágya és az állati tetem hulladékként való minősítése attól függ, hogy birtokosa meg akar‑e szabadulni ezen anyagoktól, meg kell‑e szabadulnia tőlük, illetve hogy ténylegesen megszabadul‑e tőlük; ezt, több körülmény ismeretében lehet megítélni, ennek során pedig a „hulladék”-irányelvben kitűzött célt kell szem előtt tartani, és arra kell figyelni, hogy az irányelv hatékonysága ne szenvedjen csorbát.(13)

29.   Ezek után kifejtettem, hogy a Bíróság állandó joggyakorlata alapján az olyan anyagot, amely nem elsősorban az ezen anyag előállítására megjelölt termelési folyamatban jön létre, tehát vagy puszta maradványanyag, vagy bizonyos körülmények között melléktermék, amelytől az előállító üzem nem kíván „megszabadulni”, nem lehet hulladéknak minősíteni.(14)

30.   Ennek alapján megállapítottam, hogy állati tetemek esetében a sertéshízlalásból visszamaradt maradványanyagról van szó, amely a „hulladék”-irányelv 1. cikke a) pontjának értelmében „hulladéknak” minősíthető.(15) E megállapítás a jelen ügyre is érvényes.

31.   Ami a hígtrágyát illeti, a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványomból következik, hogy ennek hulladékként való minősítése összetettebbnek mutatkozik.(16)

32.   Mint ahogy kifejtettem: elképzelhetőek olyan esetek, amikor a mezőgazdasági üzemekben keletkező hígtrágya az irányelv értelmében nem lenne hulladéknak tekinthető, ám ennek az a feltétele, hogy a hígtrágyát kétséget kizáróan „az előállítási folyamatot követő bárminemű előzetes feldolgozás” nélkül, a mezőgazdaságban – tehát trágyaként – használják fel (egyéb értelmes felhasználási forma aligha képzelhető el).(17) Ha azonban a hígtrágyát a rendes mezőgazdasági trágyázási gyakorlatot meghaladó mértékben hordják ki a földekre, vagy olyan földre hordják ki, amelynek trágyázása semmilyen célt nem szolgál, mert például egyáltalán nem áll művelés alatt, vagy parlagon fekszik, akkor ez már elegendő indokot szolgáltat annak megállapítására, hogy a hígtrágya birtokosának célja kizárólag a hígtrágyától való megválás.(18)

33.   Ami a jelen ügyet illeti, nem lehet kizárni, hogy a hígtrágya egyes esetekben a kérdéses sertéstenyésztő üzemek valamelyikében a rendes mezőgazdasági gyakorlatnak megfelelően trágyaként lett felhasználva, és így nem tekinthető a „hulladék”-irányelv szerint hulladéknak. Mindemellett a rendelkezésre álló adatok alapján azt kell megállapítani, hogy Baix Ter területén viszonylag sűrű, részben jelentős méretű sertéstenyésztő üzemhálózat alakult ki, és ahogyan azt a Bizottság kifejtette – és ezt a másik fél sem vitatta –, ezáltal nagy mennyiségű hígtrágya termelődött. A spanyol kormány előadása alapján nem valószínű, hogy az egész hígtrágyamennyiséget mezőgazdasági célokra használnák fel. A spanyol kormány sokkal inkább a hígtrágya ártalmatlanítására vagy hasznosítására létesített, illetve üzemeltetett létesítmények sorára utalt.(19) Végső soron pedig a területen jelentkező, a spanyol kormány által nem vitatott és több helyütt bizonyított nitrátszennyeződés – tekintettel arra, hogy a jelen ügyben a mezőgazdaságon kívül más forrást nem neveztek meg – mindenképpen a túlzott trágyafelhasználásra, illetve a rendes mezőgazdasági gyakorlatnak meg nem felelő trágyázási gyakorlatra utal.

34.   Ezen állítások alapján megítélésem szerint abból lehet kiindulni, hogy a Baix Ter területen a kérdéses sertéstenyésztő üzemekben termelt hígtrágyát általánosságban a sertéshízlalásból visszamaradt végterméknek kell tekinteni, amelytől az érintett üzemek meg kívánnak válni, és amelyek így a „hulladék”-irányelv értelmében hulladéknak tekintendők.

35.   Mindezek után meg kell állapítani, hogy mind az állati tetemek esetében, mind a kérdéses sertéstenyésztő üzemekben termelt hígtrágya egy részének esetében a „hulladék”-irányelv szerinti hulladékról van szó.

b)      A „hulladék”-irányelv 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának iii. alpontjában lefektetett kivételszabály

36.   A „hulladék”-irányelv 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának iii. alpontjában lefektetett kivételszabály általánosságban „elhullott állatokra”, valamit a „mezőgazdaságból származó hulladékokra” vonatkozik, amennyiben azok „fekáliák és egyéb természetes, nem veszélyes anyagok, amelyeket a növénytermesztésben és állattenyésztésben használnak”.

37.   A sertéstetemek, illetve a hígtrágya beleesik a kivételszabályban megfogalmazott körbe, így ezen irányelv alkalmazhatóságához az szükséges, hogy a nevezett hulladékok szabályozása tárgyában ne legyen „más [idevágó] jogszabály”.(20)

38.   A spanyol kormány e tekintetben közösségi jogi szabályokra, nevezetesen a „nitrát”-irányelvre, az 1774/2002 irányelvre, valamint számos nemzeti szabályozásra hivatkozott.

39.   Az AvestaPolarit Chrome ügyben hozott ítélet alapján a „más jogszabályok” a nevezett kivételszabály értelmében egyaránt lehetnek speciális közösségi jogi szabályok, illetve speciális nemzeti jogszabályok.(21)

40.   Függetlenül attól, hogy nemzeti vagy közösségi jogi szabályozásról van‑e szó, semmi esetre sem elegendő, hogy e jogszabályok a kérdéses hulladékot valamiképp érintik. A megfelelő szabályozásnak sokkal inkább a hulladékkal való, a „hulladék”-irányelv 1. cikkének d) pontja szerinti „gazdálkodást” kell érintenie, az irányelvvel azonos célokat kell követnie, és a környezetvédelem olyan szintjét kell elérnie, amely legalább egyenértékű az irányelvben kitűzött szinttel.(22)

41.   Ami a spanyol kormány által nevezett „nitrát”-irányelvet illeti, ez – mint ahogy azt már a C‑416/02. sz. ügyben tett indítványomban kifejtettem – nem felel meg a fentebb nevezett feltételeknek.(23)

42.   Ami az 1774/2002 rendeletet illeti, itt elegendő arra utalni, hogy e rendelet a kötelezettségszegés megítéléséhez irányadó időpontban, vagyis az indokolással ellátott véleményben kitűzött határidő lejártakor(24) még nem volt hatályos.(25) E rendelet tartalmának kifejtése így szükségtelen.

43.   A spanyol kormány ezután több, a hígtrágyára vonatkozó, nemzeti szinten alkalmazandó jogszabályt nevezett meg (az 1996/261. sz. és a 2000/324. sz. királyi rendeletet, valamint a 10/1998. sz. spanyol hulladéktörvényt), továbbá – a tárgyalás szóbeli szakaszában – két (az 1980. október 20‑i és a 2001. február 22‑i), állati tetemeket szabályozó miniszteri rendeletet.

44.   Ami az 1996/261. sz. és a 2000/324. sz. királyi rendeletet, valamint az említett miniszteri rendeleteket illeti, a C‑416/02. sz. ügyben tett indítványomban már megállapítottam, hogy ezen előírásokat nem lehet a hígtrágyával és az állati tetemekkel való, a „hulladék”-irányelv 1. cikkének d) pontja értelmében vett gazdálkodást szabályozó jogi előírásoknak tekinteni.(26)

45.   Álláspontom szerint ugyanez érvényes a 10/1998. sz. spanyol hulladéktörvényre, amelyre a spanyol kormány a jelen eljárásban utalt, és amely állítása szerint a jelen ügyben kisegítő jelleggel alkalmazandó. A spanyol kormány előadásából ugyanis többek között az derül ki, hogy a hulladékok kezelését a hulladéktörvény csupán a „nitrát”-irányelvvel és annak átültető rendelkezéseivel összefüggésben irányozza elő, nincs viszont a „hulladék”-irányelvnek megfelelő olyan engedélyezési eljárás, amely alkalmazható lenne a hígtrágya széthordására.

46.   A spanyol kormány végül egy sor, a Katalán Autonóm Közösség által hozott előírásra hivatkozott, amelyek különböző szempontok szerint mind a hígtrágyára vonatkoznak (többek között a felhasználási tervekre vonatkozó rendelkezések, a hasznosításra vonatkozó feljegyzések, trágyázási szabályok, a hígtrágya széthordásának szabályai, valamint engedélyezési követelmények).

47.   Álláspontom szerint azonban a spanyol kormány nem tudta bebizonyítani, hogy e regionális szintű előírások nem csupán a hígtrágyára, illetve annak kezelésére vonatkozó szempontokat szabályoznak, hanem a hígtrágyával való, a „hulladék”-irányelv 1. cikk d) pontja értelmében vett gazdálkodásra vonatkozó teljes szabályozási rendszert alkotnak, amely ezen irányelvvel összehasonlítható környezetvédelmi szintet eredményez. A spanyol kormány lényegében nem cáfolta azt a megfelelő, részletes bizottsági vizsgálatot, amelynek eredménye azt mutatta, hogy az említett katalán előírások – még egymást kiegészítve is – hézagosak a „hulladék”-irányelvhez képest. Valamint a spanyol kormány kizárólag olyan katalán előírásokra hivatkozott, amelyek a hígtrágyára vonatkoznak, az állati tetemeket érintőekre azonban nem.

48.   Mindettől függetlenül általánosságban meg kell jegyezni, hogy a spanyol kormány kifejtette, hogy a hígtrágya a nemzeti jog szerint – másként, mint a „hulladék”-irányelv szerint, amint azt fentebb bemutattam(27) – nem minősül hulladéknak, és már csak ezért is kétséges, hogy a nemzeti jogban a hígtrágyával mint hulladékkal való gazdálkodás szabályozva lenne.

49.   Ebből következően összességében meg kell állapítani, hogy jelen esetben sem különös közösségi szabályozás, sem különös nemzeti – akár országos, akár regionális szintű – szabályozás nem létezik, amely megfelelne a „hulladék”-irányelv 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának iii. alpontjában írt tartalmi követelményeknek.

50.   A „hulladék”-irányelv 2. cikke (1) bekezdése b) pontának iii. alpontjában írt kivételszabály ebből következően nem alkalmazható a jelen esetben. Nem szükséges vizsgálni a Bizottság érvelését sem, amely szerint az AvestaPolarit Chrome ügyben kialakított ítélkezési gyakorlatot úgy kellene megváltoztatni, hogy e kivételszabály értelmében kizárólag közösségi jogi rendelkezések merítsék ki a „más jogszabályok” fogalmát.

C –    A „hulladék”-irányelv 4., 9. és 13. cikkének megsértése

51.   A Bizottság azt kifogásolja, hogy a Spanyol Királyság a Baix Ter régióban lévő sertéstenyésztő üzemek tekintetében nem tett meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy teljesítse a „hulladék”-irányelv 4., 9. és 13. cikkéből fakadó kötelezettségeit.

52.   Ami e kötelezettség tartalmát illeti, a tagállamoknak a „hulladék”-irányelv 4. cikke alapján biztosítaniuk kell, hogy a hulladék hasznosítása vagy ártalmatlanítása az emberi egészség veszélyeztetése, valamint a környezet károsítása nélkül történjék ((1) bekezdés). Különösen a hulladékok ellenőrizetlen lerakása, illetve elvezetése ellen kell a tagállamoknak intézkedéseket foganatosítaniuk ((2) bekezdés).

53.   Az e cikkben kijelölt célok elérése érdekében a hulladékártalmatlanítást végző vállalkozások a „hulladék”-irányelv 9. cikke alapján engedélyeztetési kötelezettség alá esnek, és ezen irányelv 13. cikke alapján rendszeres ellenőrzésnek kell alávetniük magukat.

54.   Ahhoz a kérdéshez pedig, hogy a Spanyol Királyság minden szükséges intézkedést megtett‑e ezen kötelezettségek teljesítéséhez, legelőször azt kell megállapítani, hogy a spanyol kormány vitatta a Bizottság azon előadását, miszerint a Baix Ter területen működő közel 200 sertéstenyésztő üzem nagy mennyiségű hígtrágyát és állati tetemet termel. Az azonban már nem vitatott, hogy számos mérési eredmény magas nitrátértéket mutatott ki a Baix Ter felszín alatti vizeiben, valamint hogy ez a nitrátszennyeződés a sertéstenyésztő üzemekkel áll összefüggésben.

55.   Megítélésem szerint ebből látható, hogy a sertéstenyésztő üzemekből származó hulladékokat az ügy megítélése szempontjából irányadó időszakban nem az emberi egészségre, illetve a természetre veszélyt nem jelentő módon ártalmatlanították. Erre utal az is, hogy spanyol kormány bevallása alapján az e hulladékok ártalmatlanításához szükséges kapacitások és berendezések egyelőre a tervezés, illetve az építés fázisában vannak.

56.   A továbbiakban a Bizottság a spanyol kormánytól kapott iratok alapján megállapította, hogy a kérdéses sertéstenyésztő üzemek nagy része a kötelezettségszegés fennállásának megítéléséhez irányadó időpontban nem rendelkezett engedéllyel, és ezen időpontig rendszeres ellenőrzésekre sem került sor.

57.   A spanyol kormány nem vitatta ezt a megállapítást, viszont kifejtette, hogy azóta számos engedélyeztetési eljárást indítottak meg, és különféle ellenőrzéseket foganatosítottak, amelyek bírságok kivetését eredményezték. Ez azonban álláspontom szerint nem elegendő érv arra, hogy cáfolja – legalábbis a releváns megítélési időszakra vonatkozóan – az engedélyeztetési és (rendszeres) ellenőrzési kötelezettségek megszegésének vádját.

58.   A fentiek ismeretében nem tudok egyetérteni azzal a megállapítással, hogy a Spanyol Királyság a Baix Ter területen elhelyezkedő sertéstenyésztő üzemek tekintetében teljesítette a „hulladék”-irányelv 4., 9. és 13. cikkéből származó kötelezettségeit.

59.   Így arra az eredményre jutok, hogy az első jogalap megalapozott.

VI – A KHV-irányelv megsértése

A –    A felek főbb érvei

60.   A Bizottság a második jogalapban azt rója fel a Spanyol Királyságnak, hogy mivel a kérdéses sertéstenyésztő üzemek építésekor, illetve átépítésekor nem végzett környezeti hatásvizsgálatot, megsértette a KHV-irányelv eredeti, illetve a későbbiekben a 97/11 irányelvvel módosított változatának 2. cikkét, valamint 4. cikkének (2) bekezdését.

61.   A Bizottság kifejti, hogy a tagállamoknak ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében a II. mellékletben kifejtett, hatásvizsgálat alá tartozó projektek tekintetében biztosított mérlegelési jogköre nem teszi lehetővé, hogy a II. mellékletben felsorolt egyes vagy egyes kategóriájú projektek esetében teljes egészében és véglegesen kizárják a vizsgálat lehetőségét. E mérlegelési jogkört ugyanis az a kötelezettség korlátozza, hogy azon projekteket, amelyek jellegüknél, méretüknél vagy elhelyezkedésüknél fogva várhatóan jelentős hatást fognak gyakorolni a környezetre, hatásvizsgálat tárgyává kell tenni.

62.   Ennek megfelelően a Bizottság álláspontja szerint a legtöbb kérdéses sertéstenyésztő üzemet a környezetre gyakorolt negatív hatása – különösen a vízszennyezés és a kellemetlen szagok – miatt, az érintett régióban a sertéstenyésztő üzemek nagy mérete és szerfeletti elszaporodása miatt, valamint a sertéstenyésztő üzemeknek a spanyol hatóságok által a „nitrát”-irányelv szerinti érzékeny övezetnek nyilvánított területen való elhelyezkedése miatt előzetes környezeti hatásvizsgálatnak kellett volna alávetni. A spanyol kormány az indokolással ellátott véleményre adott válaszában lényegében elismerte, hogy a kérdéses sertéstenyésztő üzemek megépítésük, illetve kibővítésük előtt nem esetek át környezeti hatásvizsgálaton.

63.   A spanyol kormány e kifogás helyénvalóságát azzal az indokkal vitatja, hogy a Bizottság nem tette világossá, hogy Spanyolország a KHV-irányelv melyik változatát sértette meg.

64.   Kiegészítő jelleggel a spanyol kormány jegyzi meg, hogy a kifogás nem megalapozott, és arra utal, hogy a 2000–2003‑ig terjedő időszakban a Baix Ter régióban elhelyezkedő sertéstenyésztő üzemek tizenkét projekttel kapcsolatban nyújtottak be engedélyeztetési vagy hatásvizsgálati kérelmet, ezek közül kilenc a már meglévő üzemek legalizálását érintette. Így csak három olyan projekt volt, amely újabb hizlalókapacitások létrehozására vonatkozott; összesen négy kérelmet utasítottak el.

65.   A Bizottság kifejti, hogy a Spanyol Királyság mind a KHV-irányelv eredeti, mind a 97/11 irányelvvel módosított változatát megsértette, attól függően, hogy az adott sertéstenyésztő üzemeket mikor építették, illetve bővítették. A kereseti kérelem ebből a szempontból tehát kellően pontos és elfogadható. A spanyol kormány előadásának tartalmi részével kapcsolatban azt jegyzi meg a Bizottság, hogy a környezeti hatásvizsgálatnak mindenképpen az adott sertéstenyésztő üzemek építésének, illetve kibővítésének megkezdése előtt kellett volna megtörténnie.

B –    A jogkérdésről

66.   Ugyanazon okokból, amelyeket a C‑416/02. sz. ügyben tett hasonló érvénytelenségi kifogás kapcsán már kifejtettem, álláspontom szerint a jelen ügy tárgyát képező kifogás elfogadható, így a kötelezettségszegés időpontjának kérdését, valamint az irányelv mindenkori változatának alkalmazhatóságát sokkal inkább a megalapozottság keretei között kell kezelni.(28)

67.   Ami viszont a megalapozottságot illeti, úgy gondolom, hogy a Bizottság nem terjesztette elő a Bíróság számára azon szükséges adatokat, amelyek alapján kellő biztonsággal lehet dönteni a Bizottság által állított kötelezettségszegés fennállásáról.

68.   Nem teljes bizonyossággal lehet pusztán annyit állítani, hogy a Baix Ter területen elhelyezkedő kérdéses sertéstenyésztő üzemek nagy részénél nem végezték el a KHV-irányelv szerinti vizsgálatot. Mindemellett nem bizonyították közelebbről, hogy a Spanyol Királyságnak mennyiben, illetőleg milyen mértékben kellett volna egyáltalán a kérdéses sertéstenyésztő üzemeket, illetve azok egy részét, jellegük, méretük, illetve fekvésük miatt a KHV-irányelv 4. cikkének (2) bekezdése szerint – az eredeti, illetve a 97/11 irányelvvel módosított változatában – vizsgálatnak alávetni.

69.   Nem ismeretes továbbá, hogy a kérdéses üzemeket mikor építették, illetve sor került‑e egyáltalán kibővítésre, és ha igen, akkor milyen mértékben. Így azt sem lehet kellő pontossággal megállapítani, hogy a Spanyol Királyság megsértette‑e egyáltalán, illetve milyen mértékben sértette meg a KHV-irányelv eredeti, illetve a 97/11 irányelvvel módosított változatát.

70.   Az állítólagos kötelezettségszegés ilyen alapokon való megállapítása túlnyomórészt feltételezéseken alapulna. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azonban a Bizottságnak minden szükséges adattal el kell látnia a Bíróságot, hogy az képes legyen a kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatára, és a Bíróság nem hagyatkozhat feltételezésekre.(29)

71.   Ebből kifolyólag az a véleményem, hogy a második jogalapot – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

VII – A felszín alatti vizekről szóló irányelv megsértése

A –    A felek főbb érvei

72.   A Bizottság azon az állásponton van, hogy a Spanyol Királyság azzal szegte meg a felszín alatti vizekről szóló irányelv 3. cikke b) pontjának, 5. cikke (1) bekezdésének és 7. cikkének rendelkezéseit, hogy a kérdéses sertéstenyésztő üzemek által érintett területen nem került sor előzetes hidrogeológiai vizsgálatra.

73.   A hidrogeológiai vizsgálat azért lett volna szükséges, mert a kérdéses sertéstenyésztő üzemek hígtrágyáját ellenőrizetlenül vezették el, és ezt a spanyol hatóságok a szankciós eljárások indításával megerősítették. A Bizottság a továbbiakban a hígtrágya okozta részben súlyos nitrátszennyeződésre utal, amely a különböző – spanyol kormány által elismert – vizsgálatok és elemzések során bizonyítást nyert. A Bizottság azon a véleményen van, hogy a nitrát az irányelv értelmében veszélyes anyagnak minősül, mert a felszín alatti vizekről szóló irányelv II. listájának 3. pontja alá esik.

74.   A spanyol kormány azzal védekezik, hogy a „nitrát”-irányelv alapján a nemzeti hivatalok a mezőgazdasági forrásokból származó nitrát leküzdése érdekében foganatosított intézkedések keretein belül készíttettek tanulmányokat a hidrogeológiai feltételekről.

75.   Ezenkívül a spanyol kormány megjegyzi, hogy az azóta eltelt időben a nitrátterhelés mérséklése érdekében jelentős erőfeszítéseket tettek, amelyek nagy része sikerrel is járt.

B –    A jogkérdésről

76.   A felszín alatti vizekről szóló 3. cikk b) pontja alapján a tagállamoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük, hogy korlátozzák az irányelv II. listáján szereplő anyagok felszín alatti vizekbe való bevezetését, és így megakadályozzák a felszín alatti vizek ezen anyagokkal való szennyezését. E kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok többek között „előzetes vizsgálatnak vetik alá ezen anyagok minden olyan ártalmatlanítását, illetve ártalmatlanítási célú tárolását, amely közvetett bevezetéshez vezethet”. Ezen előzetes vizsgálatnak az irányelv 7. cikke szerint hidrogeológiai vizsgálatot is magában kell foglalnia.

77.   A jelen ügyben a Bizottság kizárólag az érintett terület vizében kimutatott nitrátszennyeződésre támaszkodott. Nem fejtette ki, hogy a felszín alatti vizekbe való esetleges bevezetés a hígtrágyának a termőföldekre való kihordásán kívül hogyan történhetett.

78.   Ahogy azt már a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványomban kifejtettem, a felszín alatti vizekről szóló irányelv II. listájának értelmében a nitrát nem tekinthető veszélyes anyagnak.(30)

79.   Ezenkívül azt is kifejtettem, hogy a hígtrágyának a termőföldekre való kihordása általánosságban nem tekinthető a felszín alatti vizekről szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdése első mondatának második franciabekezdése értelmében „ezen anyagok […] ártalmatlanításának, […] amely közvetett bevezetéshez vezethet”.(31)

80.   Ebből következően a felszín alatti vizekről szóló irányelvet – ugyanazokból az okokból, mint a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványomban – a jelen esetben sem tartom idevonatkozónak(32), és ezzel a Bizottság vádját, miszerint a tagállam a hidrogeológiai vizsgálat elmulasztása miatt megsértette ezen irányelvet, megalapozatlannak tartom, anélkül hogy további kérdéseket, így a spanyol kormány által előadott különféle hidrogeológiai tanulmányok jelentőségének kérdését vizsgálni kellene.

Álláspontom szerint a harmadik jogalap tehát megalapozatlan és elutasítandó.

VIII – Az „ivóvíz”-irányelv megsértése

A –    A felek főbb érvei

81.   A Bizottságnak az az álláspontja, hogy a spanyol hatóságok megsértették az „ivóvíz”-irányelv 7. cikkének (6) bekezdését, mert nem tették meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az emberi fogyasztásra szánt víz az adott régióban megfeleljen az irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak. A nitrátértékek meghaladják az irányelv I. mellékletének C. listáján rögzített értékeket, vagyis a megengedett legnagyobb 50 mg/l érték felett vannak. A Bizottság egy sor próbavételre hivatkozik, valamint arra, hogy a spanyol hatóságok a Baix Ter régióban lévő több település vonatkozásában elismerték a felső határérték átlépését.

82.   A spanyol kormány nem vitatja, hogy bizonyos települések vízközmű-hálózataiban a nitrát aránya átlépte a megengedett felső határértéket. Emellett kifejti, hogy a terhelés időközben már – részben érezhetően – csökkent. A spanyol hatóságok a számukra nyitva álló egyetlen lehetőséggel éltek, hogy megfeleljenek az irányelv céljának: tájékoztatták a lakosságot a víz ivóvízként való használhatóságát illetően.

B –    A jogkérdésről

83.   Az „ivóvíz”-irányelv 7. cikkének (6) bekezdése értelmében a tagállamoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az emberi fogyasztásra szánt víz legalább az I. mellékletben írt követelményeknek megfeleljen.

84.   A spanyol kormány nem vitatja, hogy az irányadó időpontban – nevezetesen az indokolással ellátott véleményben kitűzött határidő lejártakor – a nitrátterhelés az érintett régióban lévő bizonyos mérőállomásokon túllépte az I. mellékletben megengedett 50 mg/l felső határértéket, a spanyol kormány mindazonáltal hivatkozik a nitrátérték csökkentésére irányuló erőfeszítéseire.

85.   Mint ahogyan azt a Bíróság már megállapította: az „ivóvíz”-irányelvnek való megfelelés nem függ a tagállamnak a felségterületén lévő ivóvíz minőségének javítása érdekében tett erőfeszítésektől. A 80/778 irányelv 7. cikkének (6) bekezdése ugyanis nem cselekvési, hanem eredménykötelezettséget ír elő a tagállamok számára.(33)

86.   Ezzel megállapítható, hogy megalapozott a Bizottság kifogása, miszerint a Spanyol Királyság megszegte az „ivóvíz”-irányelv 7. cikkének (6) bekezdésből származó kötelezettségeit, mivel a Baix Ter területen lévő egyes nyilvános vízközmű-hálózatokban az ezen irányelv alapján megengedett nitráttartalom meghaladta a felső határértéket.

A negyedik jogalap tehát megalapozott.

IX – Költségek

87.   A Bíróság eljárási szabályzata 69. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén, illetve kivételes okból a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. Figyelembe véve azt, hogy az érvelését tekintve mindkét fél részlegesen pernyertes, illetve részelegesen pervesztes lett, és tekintettel mindkét fél érveinek megalapozottságára, illetőleg ennek hiányára, a C‑416/02. sz. ügyhöz hasonlóan azt javasolom, hogy a Bíróság mindkét felet kötelezze a saját költségeik viselésére.

X –    Végkövetkeztetések

88.   Mindezek alapján javasolom, hogy a Bíróság:

1.      állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság

–       mivel nem fogadta el a 91/156/EGK irányelvvel módosított 75/442/EGK irányelv 4., 9. és 13. cikke alapján őt terhelő kötelezettségeknek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket, mert nem tette meg a Gerona körzet Baix Ter régiójában lévő sertéstenyésztő üzemekből származó hulladékoknak az emberi egészség veszélyeztetése és a környezet károsítása nélküli ártalmatlanításának vagy hasznosításának biztosításához szükséges intézkedéseket, mert több üzemet az ezen irányelvben előírt engedély nélkül engedett működni, és mert nem végezte el az ezen üzemekben szükséges időszakos ellenőrzéseket,

–       mivel a 80/778/EGK irányelv 7. cikke (6) bekezdésének megsértésével a Baix Ter régió több vízközmű-hálózatában meghaladta a „nitrátok” paraméterre az ezen irányelv I. melléklete C. részének 20. pontjában előírt legnagyobb megengedett koncentrációt,

nem teljesítette a Szerződésből eredő kötelezettségeit;

2.      a keresetet ezt meghaladó részében utasítsa el;

3.      a Bizottságot és a Spanyol Királyságot kötelezze a saját költségeik viselésére.


1  – Eredeti nyelv: német.


2  – A C‑416/02. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2005. május 12‑én ismertetett indítványom (az ügy még folyamatban van).


3  – E tekintetben lásd Geelhoed főtanácsnoknak a C‑494/01. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2004. szeptember 23‑án ismertetett indítványának (EBHT 2005., I‑3331. o.) a 43. és azt követő pontjaiban a valamely irányelv „szerkezeti” alapon történő megsértésének bizonyításával kapcsolatos fejtegetéseket; ehhez lásd még alább a 23. és 25. pontot.


4  –      HL L 78., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 3. o.


5  –      HL L 194., 39. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 23. o.


6  –      HL L 73., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 151. o.


7  –      HL L 175., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 248. o.


8  –      HL 1980. L 20., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 134. o.


9  –      HL L 229., 11. o.


10  – Lásd az 5. pontot.


11  – A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991 december 12‑i 91/676/EGK tanácsi irányelv (HL L 375., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 68. o., a továbbiakban: „nitrát”-irányelv).


12  – A nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre vonatkozó egészségügyi előírások megállapításáról szóló, 2002. október 3‑i 1774/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 273., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 37. kötet, 92. o.).


13  – Lásd a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványom 24–28. pontját.


14  – Uo., 29. és 30. pont.


15  – Uo., 31. pont.


16  – Uo., 32. pont.


17  – Uo., 33–35. pont.


18  – Uo., 38. és 39. pont.


19  – Ahogy azt a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványomban hangsúlyoztam: abból a körülményből, hogy valamely anyag hasznosítása az emberi egészségre vagy a környezetre veszélytelen módon történik, még nem lehet arra következtetni, hogy ezen anyag nem minősül hulladéknak. A veszélytelen vagy ártalmatlan hasznosítás jelentőséggel bír az irányelvből fakadó különböző kötelezettségek teljesítése tekintetében – tehát, például arra vonatkozóan, hogy mennyiben áll fenn engedélyeztetési kötelezettség, vagy hogy az ellenőrzésnek milyen intenzívnek kell lennie –, de önmagában még nem zárja ki, hogy puszta „megszabadulásról” van szó. A hígtrágya különleges létesítményekben való ártalmatlanítása sokkal inkább arra utal, hogy olyan hígtrágyáról van szó, amelytől meg akarnak szabadulni.


20  – Lásd a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványom 45–47. pontját.


21  – A C‑114/01. sz. ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8725. o.) 50. és 51. pontja.


22  – Uo., 51., 52. és 59. pont.


23  – Lásd a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványom 51. pontját.


24  – Lásd a C‑147/00. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2001. március 15‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑2387. o.) 26. pontját, valamint a C‑272/01. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2004. július 15‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑6767. o.) 29. pontját.


25  – A kötelezettségszegés a 2001 szeptemberéig terjedő időszakra vonatkozik. A rendelet azonban, annak 38. cikke értelmében, Spanyolországban csak 2002. október 30‑án lépett hatályba.


26  – Lásd a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványom 52–57. pontját.


27  – Lásd a fenti 28. pontot és az azt követő pontokat.


28  – Lásd a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványom 79–85. pontját.


29  – Többek között a 96/81. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1982. május 25‑én hozott ítélet (EBHT 1982., 1791. o.) 6. pontja, a C‑404/00. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2003. június 26‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑6695. o.) 26. pontja és a C‑434/01. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2003. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑13239. o.) 21. pontja.


30  – Lásd a C‑416/02. sz. ügyben ismertetett indítványom 110–116. pontját.


31  – Uo., 117–121. pont.


32  – Uo., 122. pont.


33  – A C‑337/89. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 1992. november 25‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑6103. o.) 21. és azt követő pontjai, valamint a C‑316/00. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2002. november 14‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑10527. o.) 37. és azt követő pontja.