AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített ötödik tanács)
2002. június 6.(*)
„Verseny – 4064/89/EGK rendelet – Az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Megsemmisítés iránti kereset – Érintett piac – A kollektív erőfölény fogalma – Bizonyítás”
A T‑342/99. sz. ügyben,
az Airtours plc (képviselik: J. Swift QC és R. Anderson barristerek, M. Nicholson, J. Holland és A. Gomes da Silva solicitorok, kézbesítési cím: Luxembourg)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: R. Lyal, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes ellen
az összefonódást a közös piaccal és az EGT‑Megállapodással összeegyeztethetetlennek nyilvánító, 1999. szeptember 22‑i C (1999) 3022 végleges bizottsági határozat (IV/M.1524 – Airtours/First Choice ügy, közzétéve a 2000/276/EK számon [HL 2000. L 93., 1. o.]) megsemmisítése iránti kereset tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(kibővített ötödik tanács),
tagjai: P. Lindh elnök, R. García‑Valdecasas, J. D. Cooke, M. Vilaras, N. J. Forwood bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2001. október 11‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A tényállás és az eljárás
1 1999. április 29‑én az Airtours plc brit társaság, amelynek fő tevékenysége utazásszervezés és szervezett utazások szolgáltatása, bejelentette, hogy meg kívánja szerezni egyik versenytársa, a First Choice plc egyesült királysági utazásszervező valamennyi részvényét.
2 Az Airtours ugyanezen a napon – a legutóbb az 1997. június 30‑i 1310/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 180., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 164. o.) módosított, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL 1989. L 395., 1. o., helyesbítés: HL 1990. L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o., a továbbiakban: 4064/89 rendelet) 4. cikkének megfelelően bejelentette a Bizottságnak a tervezett összefonódást.
3 1999. június 3‑án kelt határozatában a Bizottság megállapította, hogy az összefonódás komoly kétségeket vet fel a közös piaccal való összeegyeztethetőség tekintetében, és úgy döntött, hogy a 4064/89 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjának megfelelően megindítja a részletes vizsgálatot.
4 1999. július 9‑én a Bizottság a 4064/89 rendelet 18. cikke alapján kifogásközlést küldött a felperes részére, amelyben ismertette azokat az okokat, amelyek alapján prima facie arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tervezett összefonódás kollektív erőfölényt eredményezne a közeli úti célú külföldi szervezett utazások piacán az Egyesült Királyságban. A felperes a kifogásközlésre 1999. július 25‑én válaszolt.
5 A 4064/89 rendeletben előírt bejelentésekről, határidőkről és meghallgatásokról szóló. 1998. március 1‑jei 447/98/EK bizottsági rendelet (HL 1998. L 61., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 61. o.) 14., 15. és 16. cikkének megfelelően 1999. július 28‑án és 29‑én meghallgatást tartottak a Bizottság meghallgatási tisztviselője előtt.
6 1999. szeptember 7‑én a felperes az azonosított versenyjogi aggályok eloszlatása érdekében a 4064/89 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésével összhangban több kötelezettségvállalásra is javaslatot tett.
7 1999. szeptember 9‑én összeült az összefonódásokkal foglalkozó tanácsadó bizottság, és véleményt nyilvánított az összefonódásról, illetve a felperes által javasolt kötelezettségvállalásokról.
8 Az 1999. szeptember 15‑én tartott ülésen részt vettek a felperes, illetve a Bizottság képviselői is, ezt követően a felperes módosított kötelezettségvállalásokat javasolt.
9 1999. szeptember 22‑i határozatával (IV/M.1524 – Airtours/First Choice ügy, C (1999) 3022 végleges határozat, közzétéve a 2000/276/EK számon [HL 2000. L 93, 1. o. ], a továbbiakban: Határozat) a Bizottság a 4064/89 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján összeegyeztethetetlennek nyilvánította az összefonódást a közös piaccal, illetve az Európai Gazdasági Térség működésével, azon az alapon, hogy az kollektív erőfölényt eredményezne a közeli úti célú külföldi szervezett utazások piacán az Egyesült Királyságban, és ezért jelentősen korlátozná a hatékony versenyt a közös piacon. A Bizottság a Határozatban megállapította, hogy az Airtours által 1999. szeptember 7‑én javasolt kötelezettségvállalások nem akadályozták volna meg a kollektív erőfölény kialakulását, az 1999. szeptember 15‑én javasolt kötelezettségvállalásokat pedig túl későn terjesztették elő ahhoz, hogy azt az eljárás ezen szakaszában figyelembe lehessen venni.
Az eljárás és a felek kérelmei
10 1999. december 2‑án a felperes benyújtotta a jelen keresetet.
11 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság úgy döntött, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, valamint hogy a pervezető intézkedések keretében felhívta a felperest és a Bizottságot, hogy nyújtsanak be bizonyos dokumentumokat, illetve válaszoljanak különböző kérdésekre.
12 A Bizottság 2001. július 27‑i, illetve 2001. augusztus 3‑i beadványával, a felperes pedig 2001. augusztus 31‑i beadványával teljesítette az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott pervezető intézkedésekben foglaltakat.
13 A felek szóbeli előadásait és az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszait a 2001. október 11‑i tárgyaláson hallgatták meg.
14 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– semmisítse meg a Határozatot;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
15 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
Az ügy érdeméről
16 A felperes négy jogalapot terjesztett elő keresetének alátámasztására. Az első jogalap szerint nyilvánvaló értékelési hibák történtek az érintett termékpiac meghatározása során, illetve megsértették az EK 253. cikket. A második jogalap szerint megsértették a 4064/89 rendelet 2. cikkét, valamint a jogbiztonság elvét annyiban, hogy a Bizottság a jelen ügy értékelése során új, helytelen meghatározást alkalmazott a kollektív erőfölény tekintetében, továbbá megsértette az EK 253. cikket. A harmadik jogalap szerint megsértették a 4064/89 rendelet 2. cikkét – amennyiben a Bizottság megállapítása szerint a bejelentett összefonódás kollektív erőfölényt eredményezett –, továbbá az EK 253. cikket. A negyedik jogalap szerint megsértették a 4064/89 rendelet 8. cikkének (2) bekezdését, valamint az arányosság elvét, amikor a Bizottság nem fogadta el a felperes által javasolt kötelezettségvállalásokat.
Az érintett termékpiac meghatározása során történt hibákra, illetve az EK 253. cikk megsértésére vonatkozó első jogalapról
A – A Határozat
17 Ami az érintett termékpiac egyesült királysági külföldi szervezett utazások ágazatában történt, a felperes által kizárólag vitatott meghatározást illetően a Határozat két elkülönült piacot azonosít: a távoli úti célú szervezett utazások piacát (a továbbiakban: távoli úti célú szervezett utazások), és a közeli úti célú szervezett utazások piacát (a továbbiakban: közeli úti célú szervezett utazások). Ezzel kapcsolatban a Határozat rögzíti, hogy az utazási ágazatban azokat az úti célokat tekintik távoliaknak, amelyek esetében az Egyesült Királyságból elindulva a repülési idő lényegesen meghaladja a három órát, kivéve a Földközi‑tenger keleti medencéjében található szigetekre, illetve a Kanári‑szigetekre irányuló repülőutakat, amelyek körülbelül négy óráig is tarthatnak. Ebből következően minden európai (akár a kontinensen, akár a szigeteken található), illetve észak‑afrikai úticél a „közeli” kategóriába tartozik, szemben például a Karib‑tengeren, Amerikában vagy Délkelet‑Ázsiában található célpontokkal, amelyek esetében a repülési idő lényegesen hosszabb (jellemzően kétszer olyan hosszú, vagy még hosszabb) (lásd a Határozat (10)–(13) preambulumbekezdését).
18 A Határozat (16)–(28) preambulumbekezdése kifejti azokat az indokokat, amelyek alapján a Bizottság arra a következetésre jutott, hogy a közeli és távoli úti célú szervezett utazások közötti különbségek versenyjogi szempontból jelentősebbek, mint a hasonlóságok, és így önmagukban indokolják az elkülönült piacok meghatározását a bejelentett összefonódás vizsgálata szempontjából. Ezek az indokok következők:
a) egyrészt a légitársaságok (és így a vertikálisan integrált utazásszervezők) szempontjából korlátozottan helyettesíthetők a közeli és távoli úti célú járatok, tekintettel arra, hogy kismértékben van csak lehetőség azonos repülőgépek használatára mind közeli, mind távoli úti célok elérésére, illetve tekintettel a nagyobb repülőgépek üzemeltetései költségeinek különbségére a kisebb repülőgépek üzemeltetési költségeihez képest, valamint azokra a nehézségekre, amelyekkel a charter‑légitársaságoknak (ideértve az összefonódás által érintett feleket is) kell megküzdeniük, amennyiben megpróbálják „lényegesen átalakítani flottájuk közeli és távoli végcélelérési kapacitását”, vagyis a szükséges tőkeberuházásokat, az igényelt időt, valamint a rövid távú repülőgépbérlés problémáit, figyelemmel arra is, hogy a költségek csökkentése, a minőség fenntartása és az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében a charter‑légitársaságok (beleértve a feleket is) repülőgépeik nagy részének tulajdonosai, illetve azokat viszonylag hosszú távra bérlik (jellemzően legalább öt évre) (a Határozat (16)–(18) preambulumbekezdése);
b) másrészt az a tény, hogy a végső fogyasztó szempontjából számos jelentős különbség van a közeli és távoli úti célú szervezett utazások között:
– i. az utazásról alkotott kép, illetve elképzelés: a távoli úti célú utazások egzotikusabbnak tűnnek, ezért inkább vonzanak egyedülállókat, illetve gyermektelen párokat; a közeli úti célú utazások viszont, például a földközi‑tengeri célpontokba irányulók, inkább a családokat érdeklik (a Határozat (20) preambulumbekezdése);
– ii. az utazás időpontja: a távoli úti célú utazások kevésbé felelnek meg a családdal utazó egyesült királysági fogyasztók igényeinek, mivel az előbbiek főként a nyári szezonban (nagyjából július közepétől augusztus végéig) utaznak külföldre, mivel erre az időszakra esik az iskolai szünet (illetve bizonyos területeken az üzemek leállítása is) (a Határozat (20) preambulumbekezdése);
– iii. az út időtartama: a hosszabb repülőutak eltántoríthatnak egyes fogyasztókat attól, hogy a távoli úti célú szervezett utazásokat válasszák, még ha azok egyéb szempontokból összehasonlíthatók is a közeli úti célú utazásokkal, például az időjárás, a helyszín, az árak, a vízumok, az orvosi előírások és más hasonló szempontok tekintetében (a Határozat (21) preambulumbekezdése);
– iv. a közeli és távoli úti célok árai helyettesíthetőségének hiánya: a távoli úti célú szervezett utazások árai érzékelhetően magasabbak, valamint csak korlátozott mértékben közelítenek egymáshoz az ilyen utazások és az összehasonlítható közeli úti célú szervezett utazások árai. Bár a kétféle szervezett utazás árai, különösen az év bizonyos szakaszaiban (például amikor rossz idő van), azonosak vagy alig különböznek, ez az igen kis mértékű átfedés nem elegendő ahhoz, hogy korlátozza az árakat a közeli úti célok piacán, mivel a távoli úti célú szervezett utazásokat csak a fogyasztók igen kis hányada tekinti az előbbiek hatékony helyettesítőinek (a Határozat (22)‑(26) preambulumbekezdése).
B – Az érintett termékpiac meghatározása
19 Az Elsőfokú Bíróság kiindulásképpen megjegyzi, hogy a jelen ügyben alkalmazni kívánt 4064/89 rendelet vonatkozásában az érintett piac megfelelő meghatározása szükséges előfeltétele az összefonódás versenyre gyakorolt hatása értékelésének (lásd ezzel kapcsolatban a C‑68/94. és C‑30/95. sz., Franciaország és társai kontra Bizottság, ún.„Kali & Salz” egyesített ügyekben 1998. március 31‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑1375. o.] 143. pontját).
20 Az összefonódás által érintett termékpiac meghatározásánál a teljes gazdasági összefüggésrendszert figyelembe kell venni annak érdekében, hogy értékelni lehessen a szóban forgó vállalkozás vagy vállalkozások tényleges gazdasági erejét, ezért először meg kell határozni azokat a termékeket, amelyek nem helyettesíthetők más termékekkel, azonban kellőképpen felcserélhetők a vállalkozás saját termékeivel, mind objektív jellemzőik és a versenyfeltételek, mind pedig a piaci kereslet és kínálat szerkezete szempontjából (lásd ebben az értelemben a C‑333/94. P. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1996. november 14‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑5951. o.] 10. és 13. pontját, valamint a T‑83/91. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1994. október 6‑án hozott ítélet [EBHT 1994., II‑755. o.] 63. pontját).
21 A felperes vitatja az érintett termékpiac Határozatban adott meghatározását. Ahelyett, hogy az érintett piacot a közeli úti célú külföldi szervezett utazásokra korlátozza, a Bizottságnak azt valamennyi külföldi szervezett utazást magában foglaló piacként kellett volna meghatároznia, beleértve a távoli úti célú utazásokat is. A felperes kifogásolja, hogy a Bizottság a külföldi szervezett utazások tekintetében eltért a korábbi gyakorlattól, valamint fenntartja, hogy a Bizottság értékelése a keresleti és kínálati oldal felcserélhetősége kapcsán helytelen. A Bizottság érvelésének ezen hibája folytán a Határozatban foglalt értékelés nyilvánvalóan hibás, és így az jogilag is hibás.
22 Ami a Bizottságnak azon felvetését illeti, hogy a távoli és közeli úti célú szervezett utazások között nem áll fenn keresleti oldali felcserélhetőség, ezzel kapcsolatban a felperes előadja, hogy a Bizottság azon érvei, amelyek egyrészt a különböző termékek jellemzőire, másrészt a távoli és közeli úti célú szervezett utazások átlagárai közötti különbségekre vonatkoznak, tévesek.
23 A felperes először a termékjellemzőkre utal, és vitatja a Bizottság állítását, mely szerint a távoli úti célú utazások egzotikusabbak, kevésbé felelnek meg a családoknak, valamint hosszabb repülési idővel járnak. A közeli úti célok, például Törökország vagy Észak‑Afrika „egzotikusabbak” az olyan távoli úti céloknál, mint Florida vagy a Dominikai Köztársaság, mely utóbbiak inkább „családbarát” helyszínek. A helyszínre való utazás időtartama ugyanolyan hosszú lehet a közeli úti célok esetében is, mint a távoli úticéloknál, ugyanis az utazás teljes időtartama a lényeges – beleértve az utasfelvétel (check‑in) és az átszállások idejét is –, nem pedig a szigorúan vett repülési idő. A felperes végül azt állítja, hogy az utazásszervezők által a különböző életstílusok (például családos vagy nem családos), illetve a különböző ízlések (különösen az elhelyezés, az étkezés, a tevékenységek, az érdeklődési kör és hasonlók tekintetében) figyelembevétele érdekében nyújtott eltérő típusú utazások mind a távoli, mind a közeli úti célú szervezett utazások szegmensében léteznek.
24 Másodszor az utazások árainak különbségét illetően a felperes úgy érvel, hogy nem releváns azon megállapítás, mely szerint a távoli úti célok árai magasabbak, mint a közeli úti célok árai, amennyiben – mint a jelen esetben is – a termékek maguk nyilvánvalóan megkülönböztethetők. A felperes rámutat arra is, hogy a két utazástípus között fennáll egyfajta árkonvergencia is, mivel bizonyos közeli úti célú utazások ugyanabba az ártartományba esnek, mint egyes távoli úti célú utazások.
25 Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az aktából kitűnik, hogy a Bizottság figyelembe vette a fogyasztói preferenciákat, az átlagos repülési időt, az átlagos árszintet, valamint a különböző típusú úti célok esetében használt repülőgépek felcserélhetőségének korlátozott voltát, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a közeli úti célú szervezett utazások eltérő piachoz tartoznak a távoli úti célú szervezett utazásokhoz képest. A Bizottság e következtetés kialakítása során ugyanakkor nem vitatta, hogy a távoli úti célú szervezett utazások egyre népszerűbbek a fogyasztók körében, illetve azt sem, hogy a felperes által a kifogásközlésre adott válaszban hivatkozott piackutatások (lásd British National Travel Survey, 1998, 4. kötet, The 1998 Holiday Market, valamint Mintel, Holidays: The booking procedure, 1997) azt mutatják, hogy az egyesült királysági fogyasztók egyre távolabbi úti célokat választanak utazásaikhoz, különösen az Atlanti‑óceán másik partját. A Bizottság azt a tényt sem vitatta, hogy a közeli úti célú szervezett utazások résztvevőinek jelentős része (36%) távoli úti célú utazáson is részt vett az utolsó öt évben, és még nagyobb részük (62%) esetében „erősen” vagy „meglehetősen” valószínű, hogy a következő öt évben így tesz, ahogy azt a felperes a kifogásközlésre adott válaszában található 2.4. táblázatban feltüntette.
26 Az Elsőfokú Bíróságnak tehát azt kell megvizsgálnia, hogy a Bizottság nyilvánvalóan hibás értékelést végzett‑e, amikor arra a következtetésre jutott, hogy ezek a tényezők az érintett piac szűkítő meghatározását indokolják, és kizárják abból a távoli úti célú szervezett utazásokat, amelyeket nem tekintett kellőképpen felcserélhetőnek a közeli úti célú szervezett utazásokkal.
27 Először is, az átlagos repülési idő kapcsán a Bizottság rámutatott – ezzel kapcsolatban egyébként a felperes sem tett ellenvetést –, hogy jelentős a különbség a távoli úti célokra vonatkozó átlagos repülési idő, amely több mint nyolc óra, és a közeli úti célokra vonatkozó átlagos repülési idő között, amely rendszerint kevesebb mint három óra (az Egyesült Királyságból a Földközi‑tenger keleti részén található szigetekre, illetve a Kanári‑szigetekre tartó repülőút négy óra körüli időtartamot is igényelhet). A felperes érvelése szerint a gyakorlatban a fogyasztók szempontjából nem a repülési idő számít, hanem az otthonuk és a helyszín közötti utazás teljes ideje. Erre az érvre azonban nem lehet hivatkozni az átlagos repülési idők közötti vitathatatlan különbség (átlagosan három óra a közeli úti célokba irányuló repülőutak esetén, a távoli úti célokba irányuló repülőutak átlagosan nyolcórás időtartamához képest) jelentőségének csökkentése céljából, mivel a repülőtér és a helyszín közötti utazás időtartama valójában az úti céltól függetlenül eltérő lehet.
28 Másodszor ami a két különböző típusú utazás árainak, illetve azok fogyasztókra gyakorolt hatásainak jelentőségét illeti, a Bizottság megállapításai szerint a távoli és közeli úti célú szervezett utazások átlagárai közötti különbségek igazolják az elkülönült piacok meghatározását. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottság elfogadja, hogy fennáll egyfajta konvergencia a kétféle utazás árai között. Ugyanakkor azt állítja, hogy a konvergencia nem olyan jellegű, hogy annak alapján a két terméket egymás helyettesítőinek lehetne tekinteni, vagy hogy az egyik árai korlátoznák a másik árait.
29 A Határozat (23) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti indokait azon megállapítása vonatkozásában, mely szerint a kétfajta utazás árai között nem állt fenn helyettesíthetőség. A Bizottság szerint a fogyasztónak ajánlott árak a távoli úti célú szervezett utazások esetében jelentősen magasabbak, ahogy az a felperes által a Bizottság részéről hozzá intézett információkérésre 1999. június 29‑én adott válasz 1a. mellékletéből is kitűnik.
30 Először is, a Bizottság megállapította, hogy az 1998‑as nyári szezonban több mint 100%‑os árkülönbség volt a távoli és közeli úti célú szervezett utazások katalógusárai között. A kérdést oly módon is vizsgálta, hogy összehasonlított hasonló (14 éjszaka, háromcsillagos szállás, önellátás), Floridába és Spanyolországba irányuló utazásokat, és arra jutott, hogy az utóbbi átlagosan fele annyiba kerül, mint az előbbi. A hasonló összehasonlítás Florida és Görögország, illetve a Kanári‑szigetek között nagyjából ugyanilyen eredményeket hozott (30–40%‑os különbség az étkezéssel nyújtott szállás esetében). A Határozat részletes példákat hoz az Airtours katalógusában kínált egyes közeli és távoli úti célú turistautak árainak összehasonlítására, amelyek azt mutatják, hogy jelentős árkülönbség áll fenn a két különböző úticéltípus között.
31 A felperes vitatja, hogy az átlagárak relevánsak lennének az árak fogyasztók döntéseire gyakorolt hatásainak összehasonlítása szempontjából, amennyiben a termékek nyilvánvalóan megkülönböztethetők. Előadja, hogy az érintett termékpiac meghatározása szempontjából a „határhelyzetben lévő fogyasztók” magatartása a jelentős, illetve az a kérdés, hogy az utóbbiak készek‑e a távoli úti célú szervezett utazásokat közeli úti célú szervezett utazásokkal helyettesíteni, amennyiben az utóbbiak ára emelkedne. A Bizottság elismeri, hogy az átlagárak nem szükségszerűen tükrözik a határárakat, azonban úgy véli, hogy amennyiben – mint a jelen ügyben is – a különbségek ilyen nagyok, akkor nem valószínű, hogy kellően széles skálája érhető el a hitelesen összehasonlítható távoli úti célú szervezett utazásoknak olyan árakon, amely kellőképpen hasonlóak a közeli úti célú szervezett utazások árainak korlátozásához, tekintettel arra, hogy az érintett távoli úti célú szervezett utazásokat csak a fogyasztók igen kis hányada tekinti megfelelő helyettesítőnek.
32 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett‑e a határhelyzet jelentőségének vonatkozásában, vagyis abban a tekintetben, hogy azon fogyasztók száma, akik készek arra, hogy a közeli úti célú szervezett utazások árának emelkedése esetén távoli úti célú szervezett utazást vásároljanak, hogyan aránylik azon fogyasztók összesített számához, akik rendszeresen vásárolnak közeli úti célú szervezett utazásokat az utazásszervezőktől.
33 Ezzel kapcsolatban előzetesen meg kell jegyezni, hogy a felek egyike sem vitatja, hogy a külföldi szervezett utazások egyesült királysági fogyasztói általában igen érzékenyek a termékek áraira.
34 A Bizottság érvelését a Határozat (24) preambulumbekezdése tartalmazza, amelyben az előbbi elismeri, hogy „bizonyos távoli úti célú utazások árai, különösen az év egyes szakaszaiban (például amikor rossz idő várható) megfelelnek a közeli úti célú utazások ár/minőség skálájának felső részén található utazások (nyári csúcsidő, jobb minőségű elhelyezés) árainak, vagy megközelítik azokat”. Ugyanakkor továbbra is azon az állásponton van, mely szerint „nem várható, hogy ez az igen kis mértékű átfedés elegendő lesz ahhoz, hogy korlátozza az árakat a közeli úti célok piacán, mivel a távoli úti célú szervezett utazásokat – akár az árak, akár más szempont alapján – csak a fogyasztók igen kis hányada tekinti az előbbiek hatékony helyettesítőinek”.
35 E megállapítás alátámasztása érdekében a Bizottság a Határozat (25) preambulumbekezdésében hangsúlyozza, hogy a felperes által a kifogásközlésre adott válaszban (2.6. táblázat) az árkonvergenciával kapcsolatos véleménye alátámasztása érdekében hivatkozott egyik távoli úti cél sem tartozott ugyanabba az árkategóriába, mint amelyet korábban bemutatott.
36 A felperes által a Bizottság 1999. június 15‑i és 21‑i információkéréseire válaszul küldött 1999. június 29‑i levél 1a. és 2. mellékletének (a Bizottság által a pervezető intézkedések keretében benyújtott dokumentumok, lásd a Bizottság által benyújtott első dokumentumcsomag 6b/7b. mellékletét) vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Bizottság helyesen állította, hogy az átlagárak közötti különbségek jelentősek, különösen, ha az összehasonlítás ugyanarra a (nyári vagy téli) szezonra vonatkozik. Az 1a. melléklet ténylegesen azt mutatja, hogy az 1996., 1997. és 1998. évi nyári szezonokban a közeli úti célú egyhetes szervezett utazások átlagára 354, 378 és 369 GBP volt, míg a távoli úti célú szervezett utazásokra vonatkozó megfelelő érték 676, 757 és 781 GBP volt.
37 Emellett e dokumentumok vizsgálata megerősíti, hogy a Bizottság által a Határozat (25) preambulumbekezdésében adott értékelés megalapozott. A felperes 1999. június 29‑i levelének 2. mellékletéből kitűnik, hogy a közeli úti célok esetében a felperes közlése szerint egy tipikus utazás, tehát például egy hét egy háromcsillagos hotelben Mallorcán félpanziós ellátással, 2000 júliusában vagy augusztusában 485 GBP‑be került. Ezek a számok lényegesen kisebbek, mint a kifogásközlésre adott válasz 21. oldalán a 2.6. táblázatban megadottak, amely válaszra a Határozat (25) preambulumbekezdése utal. Kizárólag az 1999 decemberében Jamaicára (699 GBP), Mexikóba (649 GBP) és Srí Lankára (699 GBP) kínált utazások árai állnak közelebb a közeli úti célú utazások 2000 nyári szezonjára vonatkozó átlagáraihoz.
38 A felperes által benyújtott dokumentumok hasonlóképpen megerősítik a Bizottság érvelését. Látható, ahogy az a Határozat (26) preambulumbekezdésében is szerepel, hogy a BA Holidays távoli úti célú utazásokra vonatkozó hirdetésében, amelyet a felperes a Bizottság előtti meghallgatáson nyújtott be (lásd a Határozat (26) preambulumbekezdésének 23. lábjegyzetét) négy utazási célt kínáltak igen versenyképes árakon: Barbadost (399 GBP), Tobagót (499 GBP), Grenadát (529 GBP) és Santa Luciát (799 GBP). Ugyanakkor, ahogy arra a Bizottság is rámutat, csak a Santa Luciába irányuló utazás tartalmazta az étkezést, a többi utazás csak a repülésből és a szállásból tevődött össze. Emellett az árak szezonon kívüli árak voltak, amelyek 1999 szeptemberére és októberére vonatkoztak.
39 Ehhez hozzá kell fűzni, hogy a Bizottság 1999. június 15‑i és 21‑i megkeresésére adott 1999. június 29‑i válaszában a felperes saját jellemző termékeként egy nyári mallorcai utazásra hivatkozott, háromcsillagos hotelben való elhelyezéssel, amely körülbelül 485 GBP‑be került, kiegészítő repülési díj mellett.
40 Emellett a felperes a tárgyaláson elismerte, hogy külön katalógusokat bocsát ki a közeli és távoli úti célú szervezett utazások esetében.
41 Ilyen körülmények között a Bizottság azon állítása, mely szerint az ár–érték arány („value for money”) szempontjából a jelentős egyesült királysági utazásszervezők fogyasztóinak csak igen kis hányada tekinti a távoli úti célú szervezett utazásokat a közeli úti célú szervezett utazások helyettesítőinek, nem tekinthető nyilvánvalóan helytelennek.
42 A felperes által előterjesztett további érvek nem érvénytelenítik ezt a megállapítást.
43 A felperes érvelése szerint a teljes ágazatra vonatkozó tanulmányok a főáram részeiként kezelik a távoli úti célú szervezett utazásokat. A felperes különösen Mintel „Holidays – The Booking procedure” című tanulmányára hivatkozik, amely szerint: „a távoli úti célú utazások betörtek a fő utazási piacra. Bár a távolabb való utazás, illetve az Európán kívüli világ megismerése iránti vágyon alapulnak, az árképzés elkerülhetetlenül kulcseleme a fogyasztói döntésnek”. Emellett a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a vizsgálata során a harmadik fél utazásszervezőktől beszerzett nyilatkozatokat, amelyek szintén hangsúlyozzák a távoli és közeli úti célú szervezett utazások közötti helyettesíthetőség növekvő jelentőségét.
44 Ugyanakkor a jelen ügy körülményei között, illetve figyelemmel a piac meghatározására, az a tény, hogy a Bizottság nem tekintette döntőnek i. sem a fogyasztói ízlés változásait, ii. sem az olyan távoli úti célokba, mint Florida és a Dominikai Köztársaság, irányuló szervezett utazások, és a közeli úti célú szervezett utazások közötti helyettesíthetőség fokozódó jelentőségét, sem pedig iii. a távoli úticélú szervezett utazások piacának az utóbbi években bekövetkezett növekedését, nem elegendő azon megállapítás megalapozására, mely szerint a Bizottság túllépte mérlegelési jogköre korlátait, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a közeli úti célú szervezett utazások nem ugyanazon a termékpiacon szerepelnek, mint a távoli úti célú szervezett utazások.
45 Harmadszor, ami a felperesnek a kínálati oldali helyettesíthetőségre, illetve a közeli és távoli úti célok elérésére használt repülőgépek felcserélhetőségére vonatkozó érvelését illeti, a Bizottságnak nem róható fel, hogy arra az álláspontra helyezkedett, mely szerint az a tény, hogy egyes kettős célt szolgáló repülőgépek, mint például a Boeing 757, bizonyos mértékig használhatók mind távoli, mind közeli célok esetében, nem volt kellőképpen meggyőző egy szélesebb piacmeghatározás szempontjából, figyelemmel a termékek keresleti oldali helyettesíthetőségére vonatkozó egyéb megállapításokra. E tekintetben utalni kell ‑ ahogy azt maga a felperes is tette ‑ az érintett piac versenyjog szempontjából történő meghatározásáról szóló bizottsági közlemény 12. pontjára (HL 1997. C 372., 5. o.):
„Közgazdasági szempontból az érintett piac meghatározását tekintve a keresleti oldali helyettesíthetőség azonnali és hatékony fegyelmező erőt képez egy adott termék szolgáltatóira nézve, különösen az árazást illető döntéseik vonatkozásában.” [nem hivatalos fordítás]
46 Végül a felperes nem hivatkozhat az indokolási kötelezettség elmulasztására az érintett piac meghatározása tekintetében.
47 A Bizottság a Határozat jelentős részét (5)–(28) preambulumbekezdés) szentelte annak bemutatására, hogy miért véli úgy, hogy az érintett piac a közeli úti célú szervezett utazások piacára korlátozódik. A Határozat tehát világosan és egyértelműen tartalmazza a Bizottság érvelését az érintett piac meghatározását illetően, olyan módon, amely lehetővé teszi egyrészt a közösségi bíróságok számára, hogy gyakorolhassák felülvizsgálati jogkörüket, másrészt az érintett személyek számára, hogy jogaik védelme érdekében megismerhessék az intézkedés indokait (lásd a C‑350/88. sz., Delacre és társai kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítélet [EBHT 1990., I–395. o.] 15. pontját).
48 Ebből következően az első jogalapot mint alaptalant el kell utasítani.
A második jogalapról: a 4064/89 rendelet 2. cikkének, a jogbiztonság elvének, valamint az EK 253. cikk megsértése annyiban, amennyiben a Bizottság a jelen ügy értékelése során a kollektív erőfölény tekintetében helytelen meghatározást alkalmazott
49 A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a Határozat alkalmazásában a „kollektív erőfölény” új és helytelen meghatározását alkalmazta, amelyet általánosságban a Határozat (51)–(56) preambulumbekezdésében fejt ki, és amely eltér korábbi meghatározásaitól, a közösségi ítélkezési gyakorlattól, illetve az ésszerű közgazdasági alapelvektől, továbbá sérti a 4064/89 rendelet 2. cikkét. A Bizottság ezzel megsértette továbbá a jogbiztonság elvét, valamint az EK 253. cikket annyiban, amennyiben a Határozat indokolása hibás.
50 A Bizottság tagadja, hogy új megközelítést fogadott volna el, és fenntartja, hogy ugyanazt a tesztet alkalmazta a kollektív erőfölény vonatkozásában, mint a korábbi ügyekben, amelyet az Elsőfokú Bíróság is jóváhagyott a T‑102/96. sz., Gencor kontra Bizottság ügyben 1999. március 25‑én hozott ítéletében (EBHT 1999., II‑753. o.).
51 Hangsúlyozni kell, hogy a Határozat fent említett (51–56) preambulumbekezdése a Határozat VA. részében található, amelyben a Bizottság – pusztán bevezető, illetve összefoglaló jelleggel –azokat az indokokat ismerteti, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az összefonódás erőfölényt hozna létre, és amelyben általános jelleggel válaszol azokra az észrevételekre, amelyeket a felperes a közigazgatási eljárás során a kollektív erőfölény egyes jellegzetességeivel kapcsolatban tett.
52 A bejelentett összefonódást érintő jogi elemzésének bevezetésében a Bizottság pusztán felvázolja az összefonódás hatásaira vonatkozó megállapításainak körvonalait, amelyeket ezt követően a Határozat (57)–(180) preambulumbekezdésében fejt ki és részletez.
53 Mivel a Határozat olyan intézkedés, amely a 4064/89 rendelet 2. cikkét alkalmazza egy konkrét összefonódásra, az Elsőfokú Bíróságnak a Határozat jogszerűségi felülvizsgálatát a bejelentett összefonódás kapcsán a Bizottság által képviselt álláspontra kell korlátoznia, vagyis azt a módot kell megvizsgálnia, ahogyan a jogszabályt a tényállásra alkalmazták, illetve döntenie kell a Bizottságnak az összefonódás versenyre gyakorolt hatásaira vonatkozó álláspontja megalapozottságáról. A jelen ügyben az összefonódás versenyre gyakorolt hatásait illető egyes megállapításokat, amelyek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az összefonódást meg kell tiltani, a Határozat (57)–(180) preambulumbekezdésében fejti ki, a felperes pedig a harmadik jogalapja keretében vitatja ezeket.
54 Először tehát meg kell vizsgálni a felperes által a harmadik jogalapban felhozott érvek megalapozottságát, ezzel egyidejűleg pedig figyelembe kell venni a Bizottság által a Határozat (51)–(56) preambulumbekezdésében tett megállapításokra vonatkozó érvelését is.
A harmadik jogalapról: i. a 4064/89 rendelet 2. cikkének megsértése annyiban, amennyiben a Bizottság megállapítása szerint az összefonódás kollektív erőfölényt eredményezett, illetve ii. az EK 253. cikk megsértése
55 E jogalappal a felperes azt igyekszik bizonyítani, hogy a Bizottság értékelési hibát vétett, amikor úgy határozott, hogy a tervezett összefonódást meg kell tiltani. Állítása szerint a Határozat nem bizonyítja a jogilag megkövetelt módon, hogy az összefonódás olyan jellegű kollektív erőfölényt eredményezne, amely jelentősen korlátozná a versenyt az érintett piacon. Az összefonódás megtiltásával a Bizottság tehát megsértette a 4064/89 rendelet 2. cikkét.
A – Általános megfontolások
56 A 4064/89 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése szerint azt az összefonódást, amely nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan erőfölényt, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell nyilvánítani.
57 A rendelet 2. cikkének (3) bekezdése szerint azt az összefonódást, amely olyan erőfölényt hoz létre vagy erősít meg, amelynek következményeként a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani.
58 Amikor a Bizottság a 4064/89 rendelet alkalmazása céljából megvizsgál egy esetleges kollektív erőfölényes helyzetet, meg kell állapítania, hogy az összefonódás közvetlen és azonnali hatása‑e az olyan jellegű helyzet kialakítása vagy megerősítése, amely jelentősen és tartósan korlátozná a versenyt az érintett piacon (lásd ezzel kapcsolatban a Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 94. pontját). Amennyiben a tényleges versenyt nem éri jelentős módosulás, az összefonódást jóvá kell hagyni (lásd ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság T‑2/93. sz., Air France kontra Bizottság ügyben 1994. május 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑323. o.] 78. és 79. pontját, valamint a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 170., 180. és 193. pontját).
59 Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy „amennyiben állítólagos kollektív erőfölényről van szó, a Bizottság […] köteles, – egy, a referenciapiac jövőbeni fejleményeire irányuló elemzésben – értékelni, hogy az összefonódás, amellyel hozzá fordultak, olyan helyzethez vezetne‑e, amelyben az összefonódásban részt vevő felek és egy vagy több külső vállalkozás a szóban forgó piacon a hatékony piaci versenyt együttesen jelentősen korlátozná, méghozzá azáltal, hogy a közöttük fennálló összefüggési tényezők folytán lehetőségük lenne azonos piaci magatartást elfogadni, és érzékelhető függetlenséggel eljárni a többi versenytárstól, az ügyfelektől és a fogyasztóktól” (lásd a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 221. pontját, valamint a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 163. pontját).
60 Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy „[...] jogilag vagy gazdaságilag semmi sem indokolja, hogy a gazdasági kapcsolatok fogalmába ne tartozzon bele az a kölcsönös függőségi viszony, amely egy szűk oligopólium tagjai között fennáll, s amelynek keretein belül egy – különösen a piaci koncentráció, az átláthatóság és a termékhomogenitás vonatkozásában – megfelelő jellegzetességekkel bíró piacon, képesek előre látni egymás magatartását, és ennélfogva érdekükben áll piaci magatartásukat összehangolni oly módon, hogy az árfelhajtás szándékával csökkentik termelésüket a közös profit maximalizálása érdekében. Tulajdonképpen egy ilyen helyzetben minden szereplő tudja, hogy ha erőszakos versengő intézkedéseket tenne a piaci részesedése növelése érdekében (például árcsökkentéssel), akkor a többiek ugyanígy cselekednének, úgyhogy semmilyen előnye sem származna egy ilyen kezdeményezésből. Tehát az árcsökkentés valamennyi szereplőt érintette volna.” (a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 276. pontja).
61 Az olyan kollektív erőfölényes helyzet tehát, amely jelentősen korlátozza a hatékony versenyt a közös piacon vagy annak egy jelentős részén, olyan összefonódás eredményeként állhat elő, amelynek folytán – figyelemmel az érintett piac tényleges jellemzőire, illetve az összefonódás által annak szerkezetében okozott változásokra – az erőfölényben lévő oligopólium minden tagja, mikor tudatára ébred a közös érdekeknek, lehetségesnek, gazdaságilag racionálisnak, és így kedvezőnek tartja tartós jelleggel olyan közös piaci politika elfogadását, amelynek célja a versenyképes árak szintje feletti eladás, anélkül hogy az EK 81. cikk értelmében meg kellene állapodniuk, vagy összehangolt magatartáshoz kellene folyamodniuk (lásd ezzel kapcsolatban a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 277. pontját), anélkül hogy a tényleges vagy potenciális versenytársak, netán az ügyfelek, illetve a fogyasztók erre képesek lennének hatékonyan reagálni.
62 Ahogy azt a felperes kifejtette, és a Bizottság is elfogadta beadványaiban, az így meghatározott kollektív erőfölény kialakításához három feltétel szükséges:
– először, az erőfölényben lévő oligopólium minden tagjának képesnek kell lennie megismerni a többi tag magatartását, annak érdekében, hogy ellenőrizhesse, elfogadják‑e a közös politikát, vagy sem. Ahogy azt a Bizottság is kifejezetten elismeri, nem elegendő, ha az erőfölényben lévő oligopólium minden tagja tudatában van annak, hogy az egymástól kölcsönösen függő piaci magatartás mindannyiuk számára hasznos, mindegyik tagnak lehetőséggel kell bírnia annak megismerésére, hogy a többi szereplő ugyanazt a stratégiát fogadja‑e el, illetve hogy azt fenntartja‑e. A piacnak tehát kellően átláthatónak kell lennie az erőfölényben lévő oligopólium valamennyi tagja számára ahhoz, hogy kellőképpen pontosan és gyorsan megismerhessék a többi tag piaci magatartásának alakulását;
– másodszor szükséges, hogy a hallgatólagos együttműködés hosszabb ideig fenntartható legyen, vagyis fenn kell állnia valamilyen ösztönző erőnek ahhoz, hogy ne térjenek el a közös piaci politikától. Ahogy a Bizottság is megjegyzi, csak abban az esetben jár jól az oligopólium minden tagja, ha valamennyien fenntartják párhuzamos magatartásukat. E feltétel szerves részét képezi tehát a megtorlás fogalma a közös politikától eltérő magatartás esetén. Ezzel kapcsolatban a felek egyetértenek abban, hogy a kollektív erőfölény fenntarthatóságához megfelelő elrettentő eszközökre van szükség annak biztosításához, hogy fennálljon a hosszú távú ösztönző erő a közös politikától történő eltéréstől való tartózkodásra, vagyis az erőfölényben lévő oligopólium valamennyi tagjának tudatában kell lennie annak, hogy ha erőszakos versengő intézkedéseket tenne a piaci részesedése növelése érdekében, akkor a többiek ugyanígy cselekednének, úgyhogy semmilyen előnye sem származna egy ilyen kezdeményezésből (lásd ezzel kapcsolatban a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 276. pontját);
– harmadszor, a kollektív erőfölény fennállásának a jog által megkívánt szintű bizonyítása érdekében a Bizottságnak meg kell állapítania, hogy a jelenlegi és jövőbeli versenytársak, valamint fogyasztók előrelátható reakciói nem veszélyeztetik a közös politikától várt eredményeket.
63 A kollektív erőfölényt illetően a Bizottság által az összefonódás ellenőrzésének keretében elvégzendő, jövőre vonatkozó elemzés szükségessé teszi mindenekelőtt azon körülmények részletes vizsgálatát, amelyek az adott esettől függően relevánsnak mutatkoznak annak az értékelésekor, hogy az összefonódás milyen hatásokat gyakorol a referenciapiacon fennálló versenyre (lásd a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 222. pontját). Ahogy maga a Bizottság is hangsúlyozta a Price Waterhouse / Coopers & Lybrand ügyben 1998. május 20‑án hozott határozatának (IV/M.1016. sz. ügy [HL 1999. L 50., 27. o.]) 104. pontjában, a Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítéletből az is kitűnik, hogy amennyiben a Bizottság úgy véli, hogy az összefonódást meg kell tiltani, mivel kollektív erőfölényt eredményezne, erre meggyőző bizonyítékokat kell szolgáltatnia. E bizonyítékoknak különösen azon tényezőkre kell vonatkozniuk, amelyek jelentős szerepet játszanak a kollektív erőfölény esetleges kialakításának értékelésében, így például az erőfölényben levő oligopólium állítólagos tagságát képező piaci szereplők közötti hatékony verseny hiányára, illetve az egyéb piaci szereplők által esetlegesen gyakorolt, a versenyre irányuló nyomás gyengeségére.
64 Emellett meg kell állapítani, hogy a 4064/89 rendelet alapvető szabályai – különösen a 2. cikke – bizonyos diszkrecionális jogkört biztosítanak a Bizottságnak, mindenekelőtt a gazdasági jellegű értékelések vonatkozásában, következésképpen e jogkör gyakorlásának felülvizsgálatakor, amely jogkör nélkülözhetetlen az összefonódásra vonatkozó szabályok meghatározásakor, a közösségi bíróságnak figyelembe kell vennie azon mérlegelési lehetőséget, amely az összefonódásokra vonatkozó szabályozás részét képező gazdasági jellegű szabályok alapjául szolgál (a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 223. és 224. pontja, valamint a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 164–165. pontja).
65 A fenti megfontolások fényében meg kell tehát vizsgálni a felperes által hivatkozott jogalapok megalapozottságát, annak bizonyítása érdekében, hogy a Bizottság értékelési hibát vétett, amikor megállapította, hogy a bejelentett összefonódás jóváhagyása esetén a kollektív erőfölény feltételei, illetve jellemzői fennállnának.
B – A Határozat
66 A Határozat kétfajta szereplőt azonosít az érintett piacon (lásd a 72. és (75) preambulumbekezdést), egyfelől a nagy utazásszervezőket, másfelől a másodlagos vagy kis utazásszervezőket:
– a nagy utazásszervezőket viszonylag nagy méret jellemzi – mindegyikük piaci részesedése meghaladja a 10%‑ot (a Bizottság adatai szerint a Thomson részesedése az értékesítésből 27%, az, Airtoursé 21%, a Thomas Cooké 20%, a First Choice‑é pedig 11%, vagyis együttesen 79%; az Airtours adatai szerint a Thomson részesedése 30,7%, a Thomas Cooké 20,4%, az Airtoursé 19,4%, a First Choice‑é pedig 15%, együttesen 85,5%). További jellemző, hogy ezek az utazásszervezők mind upstream (charter légitársaságok működtetése), mind downstream (utazási irodák) szempontból integráltak;
– a másodlagos utazásszervezők kisebbek, egyikük piaci részesedése sem haladja meg az 5%‑ot, és általában nem rendelkeznek saját charter légitársasággal, illetve utazási irodákkal. A Cosmostól (amely mivel a Monarchhoz, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb charter légitársaságához kapcsolódik, kivételt képez a vertikálisan nem integrált másodlagos utazásszervezők között), a Manostól és a Kosmartól eltekintve – az ötödik, hatodik és hetedik legnagyobb utazásszervezőről van szó, 2,9, 1,7 és 1,7%‑os piaci részesedéssel – több száz versengő kis utazásszervező létezik, amelyek értékesítésből való részesedése egyik esetében sem haladja meg az 1%‑ot.
67 A Határozatból kitűnik (lásd a Bizottság értékelésének összefoglalását a Határozat (168)–(172) preambulumbekezdésében), hogy a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, mely szerint a tervezett összefonódás erőfölényt eredményezne a közeli úti célú külföldi szervezett utazások piacán az Egyesült Királyságban, ami a 4064/89 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében jelentősen korlátozná a versenyt a közös piacon, mégpedig a következő indokok alapján:
– a tervezett összefonódás megszüntetné a versenyt az összefonódás után megmaradó három nagy utazásszervező (az Airtours / First Choice csoport, a Thomson és a Thomas Cook) között. A piac szerkezeti jellegzetességei, illetve a kapacitásokra vonatkozó döntésektől függő működési módja, valamint a piac magas fokú koncentrációja (a három megmaradó nagy utazásszervező piaci részesedése az összefonódás esetén 80% körül lenne, lásd a Határozat (169) preambulumbekezdését) következtében a fentieket semmi sem ösztönözné arra, hogy egymással versenyezzenek;
– az összefonódás fokozná az átláthatóságot és a már létező kölcsönös függőséget, azzal az eredménnyel, hogy a három fennmaradó nagy utazásszervezőnek mindenképp érdekében állna a párhuzamos magatartás elfogadása a piacra dobandó utazások száma tekintetében, a kapacitásokat ezzel a piaci trendek eredményeképp igényelt szint alá csökkentve (a Határozat (170) preambulumbekezdése);
– a korábbi verseny vizsgálata megerősíti ezt a következtetést, mivel azt mutatja, hogy az érintett piacon már létezik a kollektív erőfölény irányába mutató tendencia (a Határozat (128)–(138) preambulumbekezdése);
– léteznek elrettentő tényezők, illetve megtorlási lehetőségek, amelyek ahhoz a tényhez kapcsolódnak, mely szerint amennyiben a három fennmaradó nagy utazásszervező közül valamelyik úgy határozna, hogy nem csökkenti a kapacitásait, ez azzal a veszéllyel járna, hogy a másik kettő hasonlóképpen jár el, így túlkínálat alakulna ki, ami komoly pénzügyi következményekkel járna minden szereplőre nézve (a Határozat (170) preambulumbekezdése);
– a kisebb utazásszervezők, illetve az új belépők, vagyis a jelenlegi és jövőbeli versenytársak az összefonódás következtében még inkább marginális helyzetbe kerülnének, mivel elveszítenék a First Choice‑t, egyrészt mint a repülőgép–ülőhelyek szolgáltatóját, másrészt mint értékesítési csatornát. Ezek az utazásszervezők semmiképpen nem lennének képesek kompenzálni a három fennmaradó nagy utazásszervező által csökkentett kapacitásokat (a Határozat (171) preambulumbekezdése).
68 Ami az összefonódás által a hatékony versenyre gyakorolt hatást illeti, a Bizottság megállapította, hogy az összesített piaci kapacitások csökkentése szűkítené a piacot, illetve növelné az árakat és az erőfölényben lévő oligopólium tagjainak nyereségét (lásd különösen a Határozat (56) preambulumbekezdését, valamint a (168) preambulumbekezdés befejező részét).
C – A Bizottság által elkövetett állítólagos értékelési hibákról
69 A felperes érvelése szerint a Bizottság állításával szemben az utóbbi által a Határozatban a helyzet kollektív erőfölényként való jellemzése érdekében ismertetett tényezők nem léteztek a bejelentés időpontjában, továbbá nem lépnének fel az összefonódás megtörténte esetén sem.
70 A felperes konkrétan azt állítja, hogy először, figyelemmel az érintett piac jellemzőire, a Bizottság nem bizonyította meggyőzően, hogy az összefonódás megtörténte esetén a fennmaradó három nagy utazásszervezőre az egymással való versengés abbahagyására ösztönző erő hatna.
71 Másodszor a felperes szerint még ilyen ösztönző erő fennállásának feltételezése esetén is, az elrettentés, illetve a megtorlás megfelelő eszközeinek hiánya megakadályozná az állítólagos kollektív erőfölény kialakulását.
72 Harmadszor és mindenféleképpen, a kisebb utazásszervezők, illetve az új belépők, vagyis a jelenlegi és jövőbeli versenytársak minden kapacitáscsökkentés ellen fellépnének, amire a fogyasztók is reagálnának, így a három fennmaradó nagy utazásszervező az összefonódás következtében nem lenne képes arra, hogy értékelhető mértékben az egyéb versenytársaktól, illetve a fogyasztóktól független, együttes magatartást tanúsítson.
73 Negyedszer a felperes állítása szerint a Bizottság hibásan értékelte az összefonódás versenyre gyakorolt hatását az érintett piacon.
1. Előzetes észrevételek
74 A felperes előzetes megjegyzése szerint az érintett piac szereplőinek a kapacitások óvatos kialakítására vonatkozó természetes törekvése semmiképpen nem akadályozta meg őket abban, hogy egymással versenyezzenek a múltban, és semmi ok nincs annak feltételezésére, hogy a tervezett összefonódás megtörténte véget vetne ennek a versenynek, olyan helyzetet hozva létre, amelyben a három fennmaradó nagy utazásszervező kollektív erőfölénybe kerülne.
75 A Határozat különösen hiányos a bejelentéskori versenyhelyzet leírása tekintetében. Ugyanakkor nem vitatott, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a tervezett összefonódás kollektív erőfölényt hozna létre az érintett piacon, nem pedig megerősítené azt (a Határozat 194. pontja). A Bizottság megerősítette beadványaiban, hogy nem állítja azt, hogy oligopolisztikus erőfölény állt volna fenn a bejelentés időpontjában, illetve azt, hogy kollektív erőfölény létrehozásáról, nem pedig annak megerősítéséről van szó. Nem tagadja tehát azt, hogy a tervezett összefonódást megelőzően a nagyobb utazásszervezők nem találták lehetségesnek, illetve nyereségesnek a kapacitásoknak az árak és bevételek növelése érdekében való csökkentését.
76 Ebből következően a jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság által végzett vizsgálat kiindulási pontját olyan helyzetnek kell képeznie, amelyben – a Bizottság álláspontja szerint is – a négy nagy utazásszervező nem képes közös piaci politikát elfogadni, így nem egységes egészként lép fel versenytársaival, kereskedelmi partnereivel és fogyasztóival szemben, és amelyben ezek tehát nem rendelkeznek a kollektív erőfölényes helyzettel járó erővel.
77 Ilyen körülmények között a Bizottságnak kellett azt bizonyítania, hogy figyelemmel a közeli úti célú szervezett utazások egyesült királysági piacának jellemzőire, illetve a bejelentett összefonódásra, az utóbbi jóváhagyása versenyt korlátozó kollektív erőfölényt hozna létre, amennyiben az Airtours / First Choice, a Thomson és a Thomas Cook a korábbiakkal ellentétben képes lenne olyan közös piaci politika elfogadására, a kapacitásokat alacsonyabb szintre csökkentve, mint amilyen szinten azok egy versengő, azonban a kapacitások kapcsán bizonyos fokú, már fennálló óvatossággal jellemezhető piacon általában állnának.
78 Mindezek alapján a felperes által a jelen ügyben előterjesztett jogalapokat és érveket a fenti megfontolások fényében kell megvizsgálni.
2. Arról a megállapításról, mely szerint ha az összefonódás megtörténne, az a három fennmaradó nagy utazásszervezőt arra ösztönözné, hogy hagyjanak fel az egymással való versengéssel
79 A felperes előadja, hogy az a megállapítás, mely szerint ha az összefonódás megtörténne, az a három fennmaradó nagy utazásszervezőt arra ösztönözné, hogy hagyjanak fel az egymással való versengéssel, hibás, mivel a Bizottság először is elmulasztotta figyelembe venni a vezető utazásszervezők között a bejelentés időpontjában fennálló versenyt, másodszor pedig hibásan értékelte a piac azon jellemzőit, amelyek alapján bizonyítottnak tekintette, hogy kollektív erőfölény jönne létre, különösen a kereslet múltbeli és jövőbeli alakulása, a kereslet ingadozása, valamint a piac átláthatóságának szintje tekintetében.
a) A vezető utazásszervezők közötti verseny értékeléséről
80 A felperes előadja, hogy a bejelentés előtti verseny (a továbbiakban: a korábbi verseny) elemzése alapvető fontosságú a jelen ügyben, mivel a Bizottság által hivatkozott fő ösztönző erők, vagyis a kapacitások állítólagos merevségei, a piac rendes működésével járnak, az egész ágazatot érintik, valamint azokra a tervezett összefonódás nem lenne hatással. A felperes állítása szerint az érintett piac versengő jelleggel működött az utóbbi években, és vitatja a Bizottság azon állítását, mely szerint már most is létezik a kollektív erőfölény irányába mutató tendencia. A felperes különösen azt a módszert vitatja, amelyet követve a Bizottság figyelembe vette a kollektív erőfölény irányába mutató állítólagos tendenciát, azelőtt, hogy megvizsgálta volna a tervezett összefonódás végrehajtását, illetve a piaci részesedések történeti ingadozását.
81 A Bizottság állítása szerint az a mód, ahogy a piac korábban működött, illetve az a tény, hogy a verseny korábban fennállt, nem jelentős tényezők, mivel a Határozat azon a megállapításon alapul, mely szerint kollektív erőfölény jöhet létre a tervezett összefonódás eredményeként, vagyis a piaci feltételek oly módon változnának meg, hogy a korábban megvizsgált ösztönzők, illetve magatartások nem képzenének megfelelő iránymutatást annak meghatározásához, hogy miként reagálnának a szereplők az új piaci helyzetre. Éppen ezért a Bizottság érvelése szerint a döntő kérdés az, hogy a javasolt ügylet oly módon változtatná‑e meg a jelenlegi piaci feltételeket, hogy annak következtében a vezető piaci szereplők a múltbeli magatartásuktól eltérő magatartást tanúsítanának. Az, hogy a piac a négy nagy utazásszervező jelenléte mellett versengő jellegű volt, nem jelenti azt, hogy továbbra is versengő jellegű maradna, ha az előbbiek száma háromra csökkenne. A Bizottság emellett vitatja a felperes által annak bizonyítása érdekében előterjesztett érveket is, hogy a fő piaci szereplők közötti verseny erős, és az is fog maradni.
82 Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor megállapítja, hogy az egyik olyan kérdés, amellyel az állítólagos kollektív erőfölény kapcsán a Bizottságnak foglalkoznia kell, az, hogy az általa vizsgálandó összefonódás a hatékony verseny jelentős korlátozását eredményezné‑e az érintett piacon (lásd a fent hivatkozott Kali & Salz egyesített ügyekben hozott ítélet 221. pontját, valamint a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 163. pontját). Amennyiben a korábban létező verseny szintje nem változik jelentősen, az összefonódást jóvá kell hagyni, mivel nem korlátozza a versenyt (lásd a fenti 58. pontot). Ebből következően az érintett piacon a bejelentés időpontjában fennálló verseny szintje döntő fontosságú tényező annak megállapítása szempontjából, hogy a 4064/89 rendelet alkalmazásában létrejött‑e a kollektív erőfölény.
83 Ahogy a felperes is előadta, a bejelentés időpontja előtti verseny elemzése különösen fontos a jelen ügyben, mivel a Bizottság előadása szerint az összefonódás után kialakuló hallgatólagos együttműködés korlátozná a három fennmaradó integrált utazásszervező által a piacra bocsátott kapacitásokat. A korlátozás szélesebb körű lenne, mint amit a kapacitástervezés kapcsán fennálló természetes óvatosságuk indokolna, mely utóbbit egyébként a Bizottság is a piac rendes működése részének tekint.
i. A kollektív erőfölény irányába mutató állítólagos tendenciának a tervezett összefonódást megelőző fennállásáról
84 Először rá kell mutatni, hogy bár a Bizottság a Határozat egy részét a „korábbi verseny” vizsgálatának szentelte ((128)–(138) preambulumbekezdés), e rész részletes elemzéséből kiderül, hogy a Bizottság itt valójában nem nyilvánított véleményt a piacon fennálló verseny szintjével kapcsolatban. A Bizottság itt ((128)–(138) preambulumbekezdés) pusztán csak megállapít bizonyos körülményeket, illetve tényezőket, amelyek a piacot jellemezték a bejelentést megelőző években, és arra a következtetésre jut (a Határozat (138) preambulumbekezdése), hogy „bizonyítható, hogy a piacon már jelenleg is fennáll egy, a kollektív erőfölény irányába mutató tendencia (különösen a kapacitások kialakítása kapcsán)”. Ugyanakkor a Határozat ezen szakaszai nem utalnak arra, hogy a bejelentést megelőzően a piacon csökkent volna a verseny szintje.
– Arról a tényről, hogy a nagy utazásszervezők óvatos megközelítést alkalmaznak a kapacitástervezés területén, és különös figyelmet fordítanak a fő versenytársak becsléseire
85 A Határozat (135) és (136) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, hogy a nagy utazásszervezők óvatos megközelítést alkalmaznak a kapacitástervezés területén, és különös figyelmet fordítanak a fő versenytársak becsléseire (a Határozat a (136) preambulumbekezdésben idézi az egyesült királysági integrált utazásszervezők vezető tisztségviselőinek bizonyos nyilatkozatait, amelyek bizonyítják ezt az óvatos megközelítést a tervezésben). Az előző preambulumbekezdésben ((135) preambulumbekezdés) a Határozat leír egy 1995 nyarán történt eseményt, amely a Bizottság állítása szerint jól illusztrálja a túlkínálat következményeit a piacon: az 1994. évi tervezési időszak során minden utazásszervező túlbecsülte az 1995‑ös nyári szezon keresletét, és nem értékesített kapacitásokkal rendelkezett, amelyeket jelentős árengedményekkel kellett értékesíteni, ami súlyos veszteségeket jelentett számukra.
86 A felperes állítása szerint a nagy utazásszervezők tekintetében nem kifogásolható, hogy óvatos megközelítést alkalmaztak a kapacitástervezés vonatkozásában, különös figyelmet fordítva a többi vezető utazásszervező terveiben szereplő becslésekre, mivel a közösségi bíróságok elismerték, hogy a függetlenség követelménye nem szünteti meg a gazdasági szereplők azon jogát, hogy ésszerűen alkalmazkodjanak versenytársaik fennálló, illetve várható magatartásához (a 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16‑án hozott ítélet [EBHT 1975., 1663. o.] 173. és 174. pontja). A felperes szerint az ilyen óvatosság nem összeegyeztethetetlen a piaci részesedés fenntartását, vagy a versenytársak rovására való növelését célzó agresszív versennyel. Ezzel kapcsolatban a felperes a növekedési szándékaikat ismertető nagy utazásszervezők nyilatkozatait idézi.
87 A Bizottság előadja, hogy a nagyobb utazásszervezőknek a felperes által tulajdonított szándékok a tervezett összefonódás előtti helyzetet tükrözik, így azok eltérő körülményekre vonatkoznak. Nem állítja, hogy korábban erőfölényben lévő oligopólium állt fenn. Emellett az „agresszív növekedés”, amelyre bizonyos nyilatkozatok utalnak, mind a múltban, mind a jövőben részesedésszerzés útján lett volna elérhető. A Thomas Cook legutoljára azt jelezte a Bizottságnak, hogy fő célkitűzése nem a növekedés, hanem a nyereségesség volt (a Határozat (131) preambulumbekezdése).
88 Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Határozat több helyen elismeri, hogy az óvatos kapacitástervezésre vonatkozó természetes tendencia az érintett piac jellemzője, annak jelen állapotában, amelyben nem áll fenn a versenyt korlátozó kollektív erőfölény, valamint az minden szereplőre hat, nem csak a nagy utazásszervezőkre, még ha az utóbbiakat jobban is érinti (lásd a Határozat (60)–(66), (87) és (136) preambulumbekezdését). Ennek megfelelően a Határozat (97) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „a kereslet ingadozása ésszerűen indokolja a tervezett kapacitások korlátozását, illetve azt, hogy azokat csak akkor növelik, ha a kereslet különösen megnő. A szolgáltatók ilyen módon védekeznek a kereslet lefelé irányuló ingadozásával szemben”, a (136) preambulumbekezdésben pedig, hogy „a nagy utazásszervezők óvatos megközelítést alkalmaznak a kapacitástervezés területén, és különös figyelmet fordítanak a többi nagy utazásszervező terveiben szereplő becslésekre”.
89 Ilyen körülmények között, illetve mivel a Bizottság nem tagadta, hogy az érintett piac a bejelentés előtt versengő jellegű volt (különösen az 1995‑ös válság idején), az említett évben történt esemény, amelynek a Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít, mint olyan nem képezhet bizonyítékot arra nézve, hogy az ágazatban már létezett kollektív erőfölény irányába mutató tendencia. Az a tény, hogy az 1994. évi tervezési időszakban az utazásszervezők rosszul számoltak, és súlyos veszteségeket szenvedtek el, miután túlbecsülték az 1995‑ös nyári szezon keresletét, nem tekinthető többnek, mint az ezt a piacot jellemző kockázatokra utaló példának, amelynek sajátos működését a Határozat (59)–(66) preambulumbekezdése ismerteti.
90 Bár a Határozat (136) preambulumbekezdésében idézett megjegyzésekből elég világosan kitűnik, hogy a nagy utazásszervezők vezető tisztségviselői tudatában vannak a terjeszkedési stratégiákkal járó kockázatoknak az érintett piacon, különösen az 1995‑ben történt eseményekből tanultak alapján, illetve mivel a kapacitások kereslethez igazítása létfontosságú a nyereségesség szempontjából (lásd a Határozat (60) preambulumbekezdését), e megjegyzések a legkevésbé sem utalnak arra, hogy ne lenne verseny a nagy utazásszervezők között.
91 Végül, szemben a Bizottság állításával (lásd a Határozat (137) és (138) preambulumbekezdését), az a tény, hogy bizonyos mértékig (a részvények 30–40%‑áig) ugyanazok az intézményi befektetők a tulajdonosai az Airtoursnak, a First Choice‑nak és a Thomsonnak, nem tekinthető bizonyítéknak arra nézve, hogy az ágazatban már létezik kollektív erőfölény irányába mutató tendencia. E tekintetben elegendő arra rámutatni, hogy – ahogyan a Bizottság maga is elismerte ellenkérelmében (73. pont) – a Határozat nem utal arra, hogy az intézményi részvényesek csoportja homogén testületet alkotna, amely ellenőrzést gyakorolna e tőzsdére bevezetett társaságok felett, vagy információcserét célzó mechanizmust működtetne a három vállalkozás között. Emellett a Bizottság nem állíthatja, hogy ezek a részvényesek további ösztönzést képeznek az óvatos kapacitásirányítás felé, amennyiben nem vizsgálta meg, hogy milyen mértékben vesznek részt az érintett társaságok irányításában. Végül, még ha azt feltételezzük is, hogy előbbiek bizonyítottan képesek valamilyen befolyást gyakorolni a vállalkozások irányítására, mivel a közös intézményi befektetők növekedéssel (és így a kapacitásokkal) kapcsolatos megfontolásai csupán az érintett piac jellegzetességét tükrözik, a Bizottságnak még így is meg kell alapoznia, hogy az a tény, miszerint az intézményi befektetők a négy vezető utazásszervező közül háromban részvényekkel rendelkeznek, azt bizonyítja, hogy már fennáll a kollektív erőfölényre irányuló tendencia.
92 A fentiekből következik, hogy mivel nem tagadta, hogy a piac versengő jellegű, a Bizottságnak nem volt joga ahhoz, hogy úgy kezelje a rendes körülmények között a piacot jellemző óvatos kapacitástervezést, mint azon előfeltevése megalapozottságának bizonyítékát, mely szerint az ágazatban már fennállt a kollektív erőfölényre irányuló tendencia.
– A Monopolies and Mergers Commission [monopóliumok és összefonódások vizsgálatával foglalkozó bizottság] jelentésének közzététele óta a piacot jellemző horizontális és vertikális integráció értékeléséről
93 A felperes rámutat, hogy az Egyesült Királyságban a Monopolies and Mergers Commission (a továbbiakban: MMC) 1997‑ben megvizsgálta a verseny helyzetét az érintett piacon, és benyújtott egy jelentést „Foreign package holidays: a report on the supply in the UK of tour operators' services and travel agents’ services in relation to foreign package holidays” címmel (a továbbiakban: MMC‑jelentés). Fenntartja, hogy az MMC e jelentésben arra a következtetésre jutott, hogy a piac alapjában versengő jellegű.
94 A Bizottság előadja, hogy a piaci helyzet az MMC‑jelentés 1997‑ben történt közzététele óta jelentősen megváltozott, nem csupán a nagyobb utazásszervezők vertikális integrációjának fokozódása miatt, ahogy azt a felperes állítja, hanem mivel jelentős horizontális koncentráció is történt.
95 A Határozat (128)–(134) preambulumbekezdésében a Bizottság a kollektív erőfölényre irányuló tendencia bizonyítása érdekében utal az utóbbi években az egyesült királysági külföldi szervezett utazás piacot jellemző horizontális koncentrációra és vertikális integrációra, amely folyamatok az MMC jelentés 1997 decemberében történt közzététele óta felgyorsultak, különösen mivel a négy nagy utazásszervező több közepes méretű utazásszervezőt is megszerzett.
96 Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi ugyanakkor, hogy e trendek alapos vizsgálata alapján kitűnik, hogy az utazásszervezők, légitársaságok és utazási irodák nagy utazásszervezők általi megszerzése, amelyre a Határozat (134) preambulumbekezdése is utal, nem von maga után olyan jellegű jelentős piaci változásokat, amelyek 1999‑ben érvénytelenítenék az MMC piaci versennyel kapcsolatosan 1997 végén tett megállapításait, így ezek a tulajdonszerzések nem tekinthetők a kollektív erőfölényre irányuló tendencia bizonyítékainak.
97 Először is meg kell állapítani ugyanis, hogy ‑ ahogy azt a felperes is megjegyezte – az MMC 1997‑ben közzétett jelentésében azt állapította meg, hogy a külföldi szervezett utazások piaca dinamikus, a verseny erős, a belépésnek pedig nincsenek jelentős akadályai. E következtetésre egy kiemelkedően részletes (több mint 300 oldalas), az utazási ágazat állapotáról és működéséről készült tanulmány alapján jutott. A tanulmány több mint 12 hónapos kutatáson alapult, melynek során nagy mennyiségű adatot vizsgáltak meg, illetve megismerték a külföldi szervezett utazások egyesült királysági piacán jelen lévő összes szereplő különféle véleményeit. A jelentés összeállítása érdekében az MMC négy piaci tanulmányt rendelt külső szakértőktől, maga a jelentés pedig 1997 novemberében készült el, alig másfél évvel azelőtt, hogy a Bizottság a bejelentett ügylet kapcsán megvizsgálta a piacot.
98 Az MMC a jelentés 1.6. pontjában pontosan így fogalmaz:
„Az utazási ágazat egyáltalán nem volt statikus az utóbbi tíz évben, és az összkép folyamatosan változik, egy, az erősebb vertikális integráció felé irányuló trend mellett. A külföldi szervezett utazásokra vonatkozó 1986‑os vizsgálatunk résztvevői közül egyedül a Thomson őrizte meg kiemelkedő szerepét. Számos bizonyítékot kaptunk arra nézve, hogy az ágazatban erős a verseny, és általánosságban egyetértünk ezzel a véleménnyel. Bár a koncentráció fokozódott az elmúlt öt évben, nem különösebben magas szintű. Az évente termelődő nyereség nem kiemelkedően magas. A piaci szereplők jönnek és mennek. Nincsenek jelentős akadályai a piacra lépésnek, sem az utazásszervezés, sem az utazási irodák esetében.”
99 A Bizottság nem vitatta ezt az elemzést a Határozatban, bár több helyen utal az MMC által más kérdésekkel kapcsolatban a jelentésben tett megállapításokra (a Határozat (9), (11), (47), (70), (76), (81), (114), (115), (123), (128), (129), (131), (133) és (134) preambulumbekezdése). Ebből következően nem vitatja az MMC azon megállapítását sem, hogy 1997‑ben ezen a piacon a verseny erős volt.
100 A Bizottság ugyanakkor úgy érvel (a Határozat (123) preambulumbekezdése), hogy a piaci verseny feltételei jelentősen megváltoztak 1997 óta, különösen a koncentráció és a vertikális integráció fokozódása következtében, ahogy az a Határozat (134) preambulumbekezdésében is szerepel. E tekintetben a közepes méretű utazásszervezők megszűnése nagy változást jelent a verseny szerkezetét illetően, és fokozza a párhuzamos magatartás érvényesülési területét a nagy utazásszervezők körében.
101 Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az MMC jelentésének közzététele óta a külföldi szervezett utazások ágazatában az Egyesült Királyságban bekövetkezett horizontális és vertikális integráció a Bizottság állításához képest kevésbé jelentős.
102 Ami ugyanis horizontális koncentrációt illeti, az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott dokumentumokból (a keresetlevél 5. mellékletéhez csatolt, a Bizottságot az összefonódásról tájékoztató dokumentum 33a. oldala, az 1997. évi MMC jelentés 4.18. pontja, valamint a Határozat (72) preambulumbekezdése) kitűnik, hogy a Thomson, az Airtours és a First Choice piaci részesedésének 1996 és 1999 közötti alakulása nem bizonyítja azt, hogy a közeli úti célú piacon részesedésük jelentősen megnőtt volna. Az utazásszervezők piaci részesedését valamennyi úti cél vonatkozásában ábrázoló grafikonon (a keresetlevél 5. melléklete, 33a. oldal) látszik, hogy a Thomson értékesítései a külföldi szervezett utazások terén, amelyek az összes értékesített külföldi szervezett utazás 25%‑át tették ki 1996‑ban, 1998‑ra 22%‑ra csökkentek, míg az Airtours értékesítései 1996‑ban és 1998‑ban is 16%‑ot tettek ki, a First Choice esetében pedig az 1996‑os 10% 1998‑ra 9%‑ra esett vissza. Az 1997‑ben működő három vezető utazásszervező tehát 1996‑ban a külföldi szervezett utazások értékesítéseinek 51%‑át mondhatta magáénak, míg 1998‑ban csak a 47%‑át. Ezt a megállapítást igazolja a kizárólag a közeli úti célokra vonatkozó adatok vizsgálata is. Az MMC jelentés 4.18. pontjából kitűnik, hogy 1997‑ben az MMC oly módon is megvizsgálta az integrált utazásszervezők piaci részesedéseit, hogy a termékpiacnak a Határozatban használt szűk meghatározását vette alapul, mivel a Thomas Cook akkor rámutatott az ilyen meghatározáson is alapuló vizsgálat előnyeire. Az 1996‑os (az MMC jelentés 4.18. pontja) és az 1998‑as (a Határozat (72) preambulumbekezdése) piaci részesedések összevetéséből kiderül, hogy a Thomson részesedése 33%‑ról 30, illetve 27%‑ra csökkent (az adatok forrásától függően), az Airtours részesedése 20%‑ról 19%‑ra, illetve 21%‑ra változott (attól függően, hogy melyik adatot vesszük figyelembe), a First Choice részesedése pedig 12%‑ról 15, illetve 11%‑ra módosult (ugyancsak attól függően, hogy melyik adatot vesszük figyelembe). Kizárólag a Thomas Cook növelte jelentősen piaci részesedését, amely 6%‑ról 20%‑ra nőtt.
103 Mindebből nyilvánvaló, hogy az 1997 óta a külföldi szervezett utazások ágazatában bekövetkezett konszolidáció kulcseleme a Thomas Cook, amely néhány év alatt kis utazásszervezőből nagy utazásszervezővé vált, néhány, a növekedést tulajdonszerzések révén szolgáló ügylet révén (1996 júniusában a Sunworld megszerzése, 1998‑ban a Flying Colours megszerzése, amely a külföldi szervezett utazások 3%‑át értékesítette, valamint ugyancsak 1998‑ban a Carlson/Inspirations megszerzése, amely 1‑3%‑os részesedéssel bírt) (MMC jelentés 4.1. táblázat, 76. oldal; a Határozat (131) és (134) preambulumbekezdése). E növekedés következtében a Thomas Cook 1998‑ra a negyedik nagy utazásszervezővé vált, amely emellett vertikálisan is integrálódott, ezáltal jobb helyzetben volt a többi integrált utazásszervezővel való verseny tekintetében. Ezt a tényt nem lehet a piaci verseny hiányára utaló bizonyítékként értelmezni.
104 Amennyiben a Thomas Cookot nem vizsgáljuk, az utazásszervezőknek a Határozat (134) preambulumbekezdésében hivatkozott tulajdonszerzései lényegében kisebb szereplők megszerzését jelentik, amelyek nem növelték jelentősen a nagy utazásszervezők részesedéseit a külföldi szervezett utazások piacán. Ezért a közepes méretű utazásszervezők megszűnése, amely a Bizottság szerint jelentős változást idézett elő a verseny szerkezetét illetően, továbbá fokozta a párhuzamos magatartás érvényesülési területét a nagy utazásszervezők körében, valójában azt eredményezte, hogy egy új nagy utazásszervező jött létre, a Thomas Cook, amelynek piaci részesedése 6%‑ról 20%‑ra nőtt.
105 A Bizottság azt állítja, hogy a nagy utazásszervezők fokozott szintű vertikális integrációja, amelyre szintén sor került 1997 óta, ugyancsak az ágazatban érvényesülő kollektív erőfölényre irányuló tendencia bizonyítéka (a Határozat (138) preambulumbekezdése). Ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Határozat következetlen, mivel egyidejűleg azon előfeltevésen alapul, mely szerint a vertikális integráció stratégiája szükséges a nagy utazásszervezőkkel való verseny érdekében. Ennek megfelelően a Bizottság a Határozat (132) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a First Choice az értékesítés területén 1998‑ban elfogadta a vertikális integráció politikáját, melynek célja az volt, hogy megvédje magát a többi nagy utazásszervező üzleti gyakorlatától, elkerülve a részükre való díjfizetést, illetve megalapozottabb információkat szerezve a piaci trendek alakulásáról. A vertikális integráció szükségessége egyike a Bizottság által levont következtetések kulcselemeinek, mivel utóbbi úgy véli, hogy a jelen ügyben kollektív erőfölény kialakulásáról van szó, különösen, mivel az összefonódás a szolgáltatási lánc mindhárom szintjén megszüntetné a First Choice‑t mint versenytársat (a Határozat (168) preambulumbekezdése).
106 Mindebből következik, hogy a Bizottság maga is elismeri a Határozatban, hogy a vertikális integráció fokozott szintje kedvező a verseny szempontjából, mivel növeli a hatékonyságot, és korlátozza a nagy utazásszervezők kölcsönös függőségét, amelyek előnyben részesítik saját értékesítési csatornáikat a többi nagy utazásszervező értékesítési csatornáival szemben. Az a tény, hogy a vertikális integráció az MMC‑jelentés 1997‑ben történt közzétételét követően valósult meg, nem tekinthető egyúttal a kollektív erőfölényre irányuló tendencia bizonyítékának is. Emellett az MMC jelentésében elemezte a vertikális integrációra irányuló, egyre fokozódó tendenciát is, és arra a következtetésre jutott, hogy az feltehetően inkább ösztönözni fogja a versenyt, nem pedig fékezni (lásd az MMC‑jelentés 2.193. pontját). Az MMC különösen kiemelte, hogy a vertikális integráció versenyellenes hatásai – figyelembe véve az ágazat koncentrációs szintjeit – gyengék voltak 1997‑ben.
107 Ebből következően a Bizottság tévedett, amikor arra az álláspontra helyezkedett, mely szerint a horizontális koncentráció és a vertikális integráció, amely az MMC jelentés 1997‑ben történt közzétételét következően zajlott le, szükségessé tette az utóbbi által az érintett piacon zajló, létező verseny szintjét illetően tett megállapítások figyelmen kívül hagyását.
108 A fentiekből kitűnik, hogy a Bizottság tévesen vonta le azt a következtetést a Határozat (138) preambulumbekezdésében, hogy a (128)–(137) preambulumbekezdésben azonosított tényezők „bizonyítják, hogy már jelenleg is létezik a piacon a kollektív erőfölényre irányuló tendencia (különös tekintettel a kapacitások kialakítására)”.
ii. A történeti piaci részesedések ingadozásának értékeléséről
109 A felperes a piac versengő jellegének bizonyítékaként a továbbiakban arra a tényre hivatkozik, mely szerint a múltban a nagy utazásszervezők piaci részesedései ingadozók, dinamikusak és változékonyak voltak.
110 A Bizottság szerint az érintett piacon az utóbbi időben semmiféle ilyen ingadozás nem figyelhető meg. A nagy utazásszervezők piaci részesedéseinek felperes által hivatkozott változásai a tulajdonszerzések eredményei, nem pedig az előbbiek piaci teljesítményének tudhatók be. Amennyiben nem vesszük figyelembe a tulajdonszerzéseket, a nagy utazásszervezők piaci részesedései nagyon kevés mozgást mutatnak az utóbbi években, ami arra utal, hogy a szerves növekedés nehézségekbe ütközik (a Határozat (128) preambulumbekezdése és 86. lábjegyzete).
111 Rá kell mutatni, hogy a kollektív erőfölény fennállásának megállapítása szempontjából a piaci részesedések történeti stabilitása elősegíti a hallgatólagos megállapodást, mivel megkönnyíti a piac felosztását az erős versengés helyett, oly módon, hogy az egyes szereplők történeti piaci részesedésükre utalnak, annak érdekében, hogy termelésüket ennek arányában rögzítsék.
112 A jelen ügyben a Bizottság azon megállapítása, mely szerint a Thomson, az Airtours, a Thomas Cook és a First Choice piaci részesedése stabil maradt az elmúlt öt évben, azon az előfeltevésen alapul, hogy a tulajdonszerzéseket nem kell figyelembe venni. A Bizottság szerint amennyiben a piaci részesedések változásai főként a versenytársak megszerzésének tudhatók be, az egyes társaságokra jutó „kvóta” úgy állapítható meg, hogy a tulajdonszerző piaci részesedéséhez hozzáadjuk a célpont piaci részesedését, így a piaci részesedésüket a múltbeli csúcsértékhez igazítani igyekvő piaci szereplők kérdésköre fel sem vetődik.
113 A jelen ügyben ugyanakkor nem igazolható a tulajdonszerzés révén történő növekedés kizárása a piaci részesedések ingadozásának értékelése során annyiban, amennyiben a vállalkozások méretét, illetve vertikális integrációjuk fokát jelentős tényezőnek tekintjük az érintett piacon zajló verseny szempontjából (lásd többek között a Határozat (73), (75), (77), (78), (99), (100), (114) és (115) preambulumbekezdését). Ilyen körülmények között az a tény, hogy a nagy utazásszervezők több tulajdonszerzést is eszközöltek a múltban, akár az MMC‑jelentés közzététele előtt, akár az után, az erős verseny jelének tekinthető azon piaci szereplők között, amelyek további tulajdonszerzéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy megakadályozzák főbb versenytársaik előnybe kerülését a méretgazdaságosság szempontjából kulcsfontosságú területeken.
114 Emellett az az előfeltétel, mely szerint a tulajdonszerzés révén megvalósuló növekedést figyelmen kívül kell hagyni, ellentmondásban áll a Bizottság által a Határozatban tett több, arra utaló megjegyzéssel is, hogy ellentétben a beadványokban előterjesztettekkel, a nagy utazásszervezők egyike részéről megvalósult tulajdonszerzés a többi nagy utazásszervező szempontjából nem a tulajdonszerző és a célpont piaci részesedéseinek matematikai összeadását eredményezik, hanem versengő reakciókat a részükről.
115 A Határozat tehát arra mutat rá a (137) preambulumbekezdésben, hogy „[m]ikor az Airtours által a First Choice vonatkozásában tett ajánlat ez év áprilisában nyilvánossá vált, a Thomson által tett nyilatkozat, mely szerint meg fogja védeni piaci részesedését, részvényei árfolyamának azonnali 9%‑os esésével járt a bejelentés napján, a »társaság által kezdeményezett árháborútól való félelem« következtében, ezért a Thomson vezetése kénytelen volt jelentős erőfeszítéseket tenni az intézményi befektetők arról való meggyőzése érdekében, hogy a nyilatkozatot félreértelmezték, és a társaságnak nem áll szándékában a piacon lévő kapacitások növelése, csupán meg kívánja szerezni azokat a kapacitásokat, amelyek az Airtours/First Choice összefonódása révén felszabadulnak”.
116 A Határozat a (145) preambulumbekezdésben hasonlóképpen megállapítja, hogy „az ágazatban láthatóan széles körben úgy vélik, hogy az összefonódások a szereplők piaci részesedéseinek időszakos csökkenését eredményezik, mivel a fogyasztók és beszállítók egy része elpártol az előbbiektől a kínálatukban szereplő kettősségek megszűnése miatt”. A felperes által a piaci részesedések történeti alakulása tárgyában benyújtott dokumentumok (a válasz 6. melléklete, 2. oldal, lásd még a piaci részesedések alakulásáról szóló táblázatot a keresetlevél 8. oldalán) megerősítik ezen aggodalmak megalapozottságát. Így a Horizon Thomson általi megszerzésénél 1989‑ben az új társaságnak 32%‑os piaci részesedéssel kellett volna rendelkeznie (25%‑kal a Thomsonból, míg 7%‑kal a Horizonból eredően), ez azonban gyorsan 25% körüli értékre csökkent.
117 Hangsúlyozni kell, hogy az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott adatok elemzése azt mutatja ‑ ahogy azt a felperes is előadta, anélkül hogy a Bizottság vitatta volna ‑, hogy amennyiben figyelembe veszik a tulajdonszerzés révén megvalósult növekedést, jelentős változatosság figyelhető meg a nagy utazásszervezők részesedései tekintetében a külföldi szervezett utazások piacán. Ez tűnik ki az utazásszervezők részesedéseit bemutató táblázatból, amelyet a felperes nyújtott be bejelentésében (másolata a keresetlevél 8. oldalán szerepel). 1990‑ben tehát a Thomson piaci részesedése 21,81% volt, a First Choice‑é 5,82%, az Airtoursé 4,27%, a Thomas Cooké pedig 2,13%. 1994‑ben a Thomson piaci részesedése 23,13% volt, az Airtoursé 15,52%, a First Choice‑é 5,88%, a Thomas Cooké pedig 2,41%. 1998‑ban a Thomson piaci részesedése 19,28% volt, az Airtoursé 14,26%, a First Choice‑é 7,47%, míg a Thomas Cooké 11,38%.
118 Mindebből következik, hogy a Bizottság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a tulajdonszerzésekből eredő piaci részesedéseket nem kell figyelembe venni, illetve amikor ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a nagy utazásszervezők piaci részesedései stabilak voltak az elmúlt években.
119 Végül az érintett piacon fennálló verseny tekintetében hozzá kell mindehhez tenni, hogy a felperesnek a Bizottság által sem vitatott állítása szerint a nagy utazásszervezők teljesítménye változó lehet egy adott szezonban (győztesekkel és vesztesekkel), illetve az egyes szezonokban is eltérhet. Ezt a tényt bizonyítéknak kell tekinteni arra nézve, hogy a piac versengő jellegű, és az következésképpen ellentétes a kollektív erőfölényre vonatkozó bármilyen megállapítással.
iii. A vezető utazásszervezők közötti verseny értékelésére vonatkozó következtetésről
120 A fentiekből következően a Bizottság értékelési hibákat vétett az érintett piacon a bejelentést megelőzően fennálló versenyre vonatkozó elemzésében. Először is, nem szolgáltatott megfelelő bizonyítékot azon megállapításának alátámasztására, mely szerint az ágazatban már létezik a kollektív erőfölényre, és így a verseny korlátozására irányuló tendencia, különösen a kapacitások kialakítása vonatkozásában. Másodszor, annak ellenére, hogy ez szükséges lett volna, nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a nagy utazásszervezők piaci részesedései ingadoztak a múltban, és hogy ez az ingadozás bizonyítja, hogy a piac versengő jellegű.
b) A kereslet, a kereslet ingadozása, illetve a piac átláthatósága múltbeli és várható alakulására vonatkozó értékelésről
121 A Határozat „A piac jellemzői (oligopolisztikus erőfölény)” ((87)–(127) preambulumbekezdés) című részében több olyan jellemző is szerepel, amely a Bizottság szerint nyitottá teszi az érintett piacot az oligopolisztikus erőfölény irányába. Ezek közé tartozik többek között a termékek homogenitása, a kereslet alacsony szintű növekedése, a kereslet alacsony árérzékenysége, a nagy szolgáltatók azonos árstruktúrái, az átláthatóság magas szintje, a nagy szolgáltatók egymástól való kölcsönös függése, illetve a köztük fennálló kereskedelmi kapcsolatok, a piacra lépés jelentős akadályai, valamint a fogyasztók alacsony fokú vásárlóereje. A Határozat szerint ((87) preambulumbekezdés) e jellemzők már most is érvényesek, és érvényesek maradnának akkor is, ha a bejelentett összefonódásra sor kerülne.
122 A felperes vitatja azokat a megállapításokat, amelyek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy e jellemzők már most is érvényesek az érintett piacra, és azok nyitottá teszik az érintett piacot az oligopolisztikus erőfölény irányába, ha az összefonódás megtörténik. Érvelésében hangsúlyozza, hogy a kereslet növekedésének mértéke és a kereslet érintett piacon való ingadozásának, valamint a piac átláthatóságának szintje olyan tényezők a jelen ügyben, amelyek a Bizottság állításával ellentétben megnehezítik a kollektív erőfölény kialakítását.
i. A kereslet alacsony szintű növekedésére vonatkozó megállapításokról
123 A felperes lényegében úgy érvel, hogy a Bizottság értékelési hibát vétett, amikor a kereslet növekedését általában véve alacsony szintűnek ítélte meg, miközben mind a közigazgatási eljárásban szolgáltatott adatok, mind az a tény, hogy a kereslet növekedése gyorsabb, mint a bruttó hazai termék növekedése, az ellenkezőjét bizonyítják.
124 A Határozat (92) és (93) preambulumbekezdésében a Bizottság ismerteti megállapításait a kereslet érintett piacon való növekedési szintjéről.
125 A (92) preambulumbekezdésben a Bizottság megállapítja, hogy „[e]gy nagy utazásszervező részére készített tanulmány, amelyre a Bizottság információkérésére adott válaszban is utalnak, kimutatja […], hogy az összesített éves átlagos növekedés (3‑4% az évtized folyamán) meglehetősen alacsony volt”. Azt is megállapítja, hogy „[a] kereslet növekedése a következő két évben több ágazati becslés szerint várhatóan nullához közelít majd, ugyanakkor ezt követően bizonyos fokú fellendülés várható”.
126 Ezt követően a (93) preambulumbekezdésben a Bizottság megállapítja, hogy „a jelen ügyben végzett vizsgálat alapján” arra a következtetésre jutott, hogy „a közeli úti célú szervezett utazások piacán a kereslet összesített növekedése továbbra is visszafogott marad, ahogy az 1990‑es években is az volt”. A Bizottság ezután végkövetkeztetésként „megállapítja, hogy nem valószínű, hogy a piac növekedése a belátható jövőben ösztönzőleg hatna a versenyre”.
127 Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság megállapításai a közigazgatási eljárás során számára szolgáltatott adatok nem teljes körű és helytelen értékelésén alapulnak.
128 Először rá kell mutatni arra, hogy az azon pervezető intézkedésre adott válaszban, amelyben az Elsőfokú Bíróság felhívta a Bizottságot, hogy nyújtsa be a Határozat (92) preambulumbekezdésében említett tanulmányt, az utóbbi jelezte, hogy a tanulmány teljes szövege a közigazgatási eljárás egyik pontján sem állt rendelkezésére, és így az Elsőfokú Bíróság részére csak egy kivonatot tud szolgáltatni, amelyet az egyik utazásszervező csatolt az információkérésre adott válaszhoz. A kivonat egy oldalt tartalmazott a „Forecasting Holiday Demand” című, az Ogilvy & Mather által ismeretlen időpontban készített dokumentumból.
129 A kivonat szerint „[a] a külföldi utazások egyesült királysági piaca jelentősen megnőtt az elmúlt 20 évben. A British National Travel Survey szerint a britek közel 30 millió (négy éjszakánál hosszabb) külföldi utazást tettek, vagyis az 1978‑as mennyiség több mint háromszorosát. Az utóbbi évtizedben a piac évente átlagosan 3,7%‑kal nőtt.” A kivonat a keresleti ingadozással kapcsolatban is megállapítja, hogy „[m]íg az alapvető piaci növekedés folyamatos volt, az éves növekedési mutatók távol álltak a kiegyensúlyozottságtól. A 10%‑os vagy azt meghaladó éves növekedési arányokat hamar jelentős visszaesések követték”; illetve hogy „az utazások iránti kereslet nemcsak ingadozóbb, mint a bruttó hazai termék, illetve a fogyasztók tartós kiadásai, hanem emellett még a gazdasági ciklussal sincs teljesen összhangban (a piac például több mint 10%‑kal nőtt az 1980/81‑es recesszió kellős közepén)”; továbbá hogy „[a] kereslet ingadozása igen bonyolulttá teszi a mennyiségek előrejelzését”.
130 Ugyanakkor e dokumentum felületes vizsgálatából is kitűnik, hogy a Bizottság azt hibásan értelmezte. A Határozat (92) preambulumbekezdésében megállapította ugyan, hogy „[a tanulmány] azt is megjegyzi, hogy az összesített éves átlagos növekedés […] meglehetősen alacsony volt”, azonban az Elsőfokú Bíróságnak megküldött kivonatban ilyen megállapítás nem szerepel. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság figyelmen kívül hagyta, hogy a kivonat szerzője kifejezetten hangsúlyozza, hogy a külföldi utazások értékesítése jelentősen megnőtt az elmúlt 20 évben. Ebből következően a Bizottság úgy értelmezte e dokumentumot, hogy nem volt tekintettel annak tényleges szövegére, illetve általános céljára, még ha úgy is döntött, hogy mint kulcsfontosságú dokumentumot, csatolja azon megállapításához, mely szerint a piac növekedése szerény volt az 1990‑es években, és a jövőben is az marad (a Határozat (93) preambulumbekezdése).
131 Másodszor, a Határozat e szakaszaiból ((92) és (93) preambulumbekezdés) kitűnik, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a kereslet növekedését a bejelentést megelőző két évben, vagyis 1997‑ben és 1998‑ban, amelyek ugyanakkor fontos viszonyítási pontoknak bizonyultak, mivel az 1995‑ös események hatásait a piac addigra feldolgozta. Az 1998. évi British National Travel Survey (készült 1999 februárjában) 4. kötetében szereplő, a felperes által az összefonódásról szóló bejelentés 9. mellékletében szolgáltatott adatok alapján nyilvánvaló, hogy a külföldi utazások ágazata erős növekedésen esett át az évtized folyamán, vagyis az utóbbi években is. A 113. oldalon írtakból (és a 112. oldalon szereplő táblázatból) ugyanis kitűnik, hogy a külföldre indított utazások száma az 1989‑es 21 millióról 1998‑ra 29,25 millióra nőtt (több mint 39,2%‑os növekedés az utóbbi évtizedben). Az 1995‑ös válságot követően, amely folytán a külföldi utazások száma az 1995‑ös 26 millióról 1996‑ban 23,25 millióra esett (körülbelül 10,5%‑os csökkenés), 1997‑re ez a szám 23,25 millióról 27,25 millióra nőtt (több mint 17,2%‑os növekedés), 1998‑ban pedig 27,25 millióról 29,25 millióra (több mint 7,3%‑os növekedés). 1998 kapcsán kifejezetten szerepel, hogy valódi növekedésről van szó, nem pedig arról a szokásos gyakorlat által okozott eltérésről, amelynek során felfelé kerekítik az adatokat, ha az egyik évről a másikra bekövetkező változás kicsi. Az a tény, hogy ezek az adatok a távoli úti célú szervezett utazásokra is vonatkoznak, nem csökkenti bizonyító erejüket a tartós növekedés tendenciáját illetően, mivel az ilyen jellegű utazások csupán az összes utazás egyötödét tették ki az elmúlt években (lásd a British National Travel Survey 116. oldalát).
132 A Bizottság elmulasztotta figyelembe venni ezeket az adatokat az érintett piac növekedésének szintjére vonatkozó becsléseiben, ehelyett a következő két év trendjére utalt, a Határozat (92) preambulumbekezdésében kiemelve, hogy „a kereslet növekedése a következő két évben több ágazati becslés szerint várhatóan nullához közelít majd, ugyanakkor ezt követően bizonyos fokú fellendülés várható.” Amikor a tárgyaláson ezzel kapcsolatban kérdezték, a Bizottság azt válaszolta, hogy a megállapítás a közigazgatási eljárás során előterjesztett információkérésre válaszul benyújtott ökonometrikus tanulmányon alapul. Érdemes megjegyezni, hogy sem az említett ökonometrikus tanulmány jellege, sem szerzője, sem elkészítésének körülményei nem szerepelnek a Határozatban. Végül hozzá kell tenni, hogy a kereslet nullához közeli növekedésére vonatkozó becslés ellentétben áll a Határozat következő preambulumbekezdésével ((93) preambulumbekezdés), amelyben maga a Bizottság is „elismeri, hogy a közeli úti célú külföldi szervezett utazások piaca valószínűleg tovább növekszik”, illetve hogy „[l]ehetséges, hogy a piac – a szabadságok időtartama, illetve az általános jólét növekedése következtében –valamivel gyorsabban fog növekedni, mint az összesített GDP”.
133 A fentiekből kitűnik, hogy a Bizottság pontatlanul értelmezte a kereslet növekedése tekintetében rendelkezésére álló adatokat, mivel nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a kereslet egyik évről a másikra ingadozást mutató jellege ellenére a piacot általában határozott, jelentős növekedéssel járó tendencia jellemezte az elmúlt évtizedben, továbbá hogy a kereslet növekedésének üteme különösen az utóbbi években fokozódott. Ilyen növekedési helyzetben, illetve mivel nem ismertetett egyéb konkrét bizonyítékokat arra nézve, hogy a növekedési tendencia a következő években megfordulna, a Bizottság nem volt jogosult olyan következtetést levonni, mely szerint a piac alakulását alacsony szintű növekedés jellemzi, ami a jelen ügyben a kollektív erőfölény kialakítását ösztönözte a három fennmaradó nagy utazásszervező részéről.
ii. A kereslet ingadozását érintő megállapításokról
134 A felperes előadja, hogy a kereslet ingadozása nehezebbé teszi annak bizonyítását, hogy fennáll a kollektív erőfölény, mivel az ingadozás „zajosabbá” teszi a piacot, megnehezítve a keresletben a piaci ingadozás okozta változások és a közös politikától való eltérésnek betudható kapacitásnövekedés közötti különbségtételt. Az a tény, hogy nehéz különbséget tenni a kétfajta esemény között, nyilvánvalóan azt mutatja, hogy az esetlegesen megkísérelt összejátszás instabil lenne.
135 A Bizottság elismeri a Határozatban, hogy a kereslet bizonyos fokig ingadozó a piacon (a Határozat (92) és (95) preambulumbekezdése). Ugyanakkor úgy érvel (a Határozat (97) preambulumbekezdése), hogy a jelen ügyben az ingadozás nem zárja ki kollektív erőfölény kialakulását, éppen ellenkezőleg „[n]yitottabbá teszi a piacot az oligopolisztikus erőfölényre. Ennek oka, hogy a kereslet ingadozása azzal a ténnyel együtt, hogy könnyebb növelni, mint csökkenteni a kapacitásokat, arra vezet, hogy a nagy utazásszervezők szempontjából racionális a kapacitásokat érintő döntésekkel kapcsolatos óvatos megközelítés elfogadása (»wait and see megközelítés«). A kereslet ingadozása különösen indokolttá teszi a tervezett kapacitások korlátozását, amelyeket csak akkor növelnek meg, ha a kereslet később különösen erősnek bizonyul. Ilyen módon a szolgáltatók megvédik magukat a kereslet hirtelen zuhanásával szemben”.
136 Mindenesetre a Bizottság a Határozat (94)–(96) preambulumbekezdésében vitatja azokat az érveket, amelyeket a felperes a közigazgatási eljárásban a kereslet ingadozása és annak okai tárgyában terjesztett elő, amelyek a bruttó hazai termékhez, a fogyasztói ízlés, illetve a költségek változásához (a diszkont légitársaságok hatása) kapcsolódnak. A Bizottság állítása szerint ((95) preambulumbekezdés) „minden utazásszervezőre hatnak az üzleti ciklusok, és előrejelzéseikben figyelembe kell venniük a makrogazdaság alakulását”. Ezért valószínű, hogy az egyes utazásszervezők kilátásai hasonlók lesznek a piac alakulását illetően.
137 A Bizottság elismeri (a Határozat (96) preambulumbekezdése, valamint 73. és 74. lábjegyzete), hogy bizonyos külső sokkhatások, mint például a turistákat ért terrorista támadások Egyiptomban vagy Törökországban, megzavarhatják az utazásszervezők tervezését, ugyanakkor elutasítja, hogy ezeket olyan tényezőkként vegye számításba, amelyek zártabbá teszik a piacot a kollektív erőfölény irányába, mivel az ilyen események, amelyek kivételes jellegűek, nem kifejezetten a közeli úti célú szervezett utazások piacának sajátjai, ugyanis azok bármely piachoz kapcsolódhatnak.
138 A Bizottság végül elismeri, hogy a felperes azon nehézségekre vonatkozó megjegyzései, amelyeket az ilyen ingadozás a kollektív erőfölény kialakulása tekintetében hordoz, összhangban állnak a közgazdaságtan elméletével, ugyanakkor azt állítja, hogy azok a jelen ügyben nem relevánsak. A Bizottság szerint mivel egyszerűbb kapacitást növelni, mint csökkenteni, a piaci szereplők jellemzően óvatosan fognak eljárni annak érdekében, hogy megvédjék magukat az esetleges ingadozásokkal szemben. Emellett könnyű megkülönböztetni egymástól a kereslet esését és a másik szereplő kapacitásnövelését, ugyanis az utóbbi tevékenysége közvetlenül megfigyelhető.
139 Az Elsőfokú Bíróság előzetesen megállapítja, hogy – ahogy azt a Bizottság is elismeri – a közgazdaságtan a kereslet ingadozását a kollektív erőfölény kialakulását nehezítő tényezőnek tekinti. Ezzel szemben a kevéssé ingadozó, stabil kereslet olyan releváns tényező, amely kollektív erőfölény fennállására utal, amennyiben a közös politikától való „eltérést” (vagyis a csalást) könnyebben felderíthetővé teszi, lehetővé téve utóbbiak megkülönböztetését az ingadozó piac bővüléséhez, illetve szűküléséhez igazodó kapacitásváltoztatásoktól.
140 A jelen ügyben a Bizottság elismeri, hogy a kereslet ingadozásának bizonyos foka az érintett piac jellemzője (a Határozat (92), (95) és (97) preambulumbekezdése). Ugyanakkor az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott több dokumentumban is szerepel, hogy a piacon a kereslet ingadozása jelentős. A Határozat (92) preambulumbekezdésében idézett tanulmány kivonata szerint „[a]z utazások iránti kereslet nemcsak ingadozóbb, mint a bruttó hazai termék, illetve a fogyasztók tartós kiadásai, hanem emellett még a gazdasági ciklussal sincs teljesen összhangban (a piac például több mint 10%‑kal nőtt az 1980/81‑es recesszió kellős közepén)”; továbbá „[a] kereslet ingadozása igen bonyolulttá teszi a mennyiségek előrejelzését”. Ehhez hasonlóan az 1998. évi British National Travel Survey adatai alapján bizonyítható a piac magas fokú ingadozó jellege. Az 1995‑ös válságot követően, amely folytán a külföldi utazások száma az 1995‑ös 26 millióról 1996‑ban 23,25 millióra esett (körülbelül 10,5%‑os csökkenés), 1997‑re ez a szám 23,25 millióról 27,25 millióra nőtt (több mint 17,2%‑os növekedés), 1998‑ban pedig 27,25 millióról 29,25 millióra (több mint 7,3%‑os növekedés).
141 A Bizottság ugyanakkor azt állítja, hogy ez a tény nem releváns a jelen ügyben, mivel a piaci szereplők jellemzően óvatosan járnak el annak érdekében, hogy mindenfajta ingadozással szemben megvédjék magukat.
142 A Bizottság ugyanakkor nem hivatkozhat arra a tényre, hogy az utazásszervezők, annak érdekében, hogy megvédjék magukat a kereslet hirtelen zuhanásától, óvatosan tervezik kapacitásukat, amelyet csak akkor növelnek meg, ha a kereslet később különösen erősnek bizonyul (a Határozat (92) preambulumbekezdése), azért, hogy ez alapján tagadja a jelen ügyben egy olyan tényező relevanciáját, amely az oligopolisztikus monopólium jelentős bizonyítéka, mint például a piac stabilitásának és kiszámíthatóságának szintje. Bár az bizonyos, hogy a piac rendes működéséhez kapcsolódó óvatosság alapján figyelembe kell venni a kereslet alakulására vonatkozó lehető legpontosabb becslés szükségességét, a tervezési folyamat igen nehéz marad, mivel minden szereplőnek előre kell látnia (a piac megkülönböztető jellegzetességei miatt körülbelül 18 hónapra), hogy miként fog alakulni a kereslet – az a kereslet, amelyet jelentős ingadozás jellemez, és amely így bizonyos fokú spekulációval is jár. Emellett a Bizottság nem tekintette sem a szereplők óvatosságát, sem a kereslet ingadozását olyan tényezőnek, amely korlátozná a versenyt az összefonódás előtti piacon. Az óvatosság ennélfogva nem értelmezhető önmagában a kollektív erőfölény bizonyítékának, ahelyett hogy azt a bejelentés időpontjában fennálló versengő piac jellegzetességének tekintenék.
143 Végül a Bizottság által a felperes álláspontját illetően előterjesztett érvelés (a Határozat (94)–(96) preambulumbekezdése) nem fogadható el.
144 Ami az üzleti ciklusokhoz kapcsolódó ingadozást illeti, a Bizottság nem juthat pusztán arra a következtetésre – ahogy az a Határozat (95) preambulumbekezdésében szerepel –, hogy „valószínű, hogy az egyes utazásszervezőknek hasonló kilátásaik lesznek a piac alakulását illetően”, anélkül hogy e kijelentés alátámasztására bármiféle bizonyítékra hivatkozna, figyelemmel arra, hogy a kapacitásokat eredetileg körülbelül 18 hónappal a szezon kezdete előtt alakítják ki (lásd a Határozat (63) preambulumbekezdését). Ebben az időpontban nem lehet pontosan előre jelezni, hogy a makrogazdasági változók, mint például a bruttó hazai termék, az átváltási árfolyamok vagy a fogyasztói bizalom miként alakulnak.
145 A Bizottság által a külső sokkhatásokhoz kapcsolódó ingadozás tekintetében alkalmazott megközelítés szerint az utazásszervezők a piac ingadozására vonatkozó adatokat figyelembe veszik a kapacitások kialakításánál (a Határozat (96) preambulumbekezdése, valamint 73. és 74. lábjegyzete). E megközelítés a saját maga által kritizált eljáráshoz vezet, ugyanis amikor a kereslet előrejelzésénél figyelembe veszi a külső sokkhatásokat, belső változókként kezeli azokat. Az utazásszervezők azonban láthatóan nem így járnak el. Ez tűnik ki a Thomson 1999 májusi nehézségeiből, amikor súlyos veszteségeket szenvedett el kelet‑földközi‑tengeri szervezett utazásai értékesítése tekintetében, a koszovói háború, valamint a törökországi terrorista fenyegetések folytán, míg az Airtourst, ahogy arra a felperes a Bizottság által sem vitatott módon rámutatott, mindez nem érintette.
146 Végül az Elsőfokú Bíróság kénytelen elutasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint nem nehéz megkülönböztetni a kereslet esését és a másik szereplő kapacitásnövelését, ugyanis az utóbbi tevékenysége közvetlenül megfigyelhető. Az Elsőfokú Bíróság azon az alapon utasítja el ezt az érvet, hogy egy integrált utazásszervező a piac átláthatóságának vizsgálata során alább kifejtettek miatt nehezen lesz képes pontosan értelmezni a többi utazásszervező kapacitásokra vonatkozó döntéseit.
147 A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem bizonyította be, hogy a közgazdaságtani magyarázat nem alkalmazható a jelen ügyben, illetve tévesen jutott arra a következtetésre, mely szerint a kereslet ingadozása domináns oligopólium kialakítását ösztönzi a fennmaradó három nagy utazásszervező részéről.
iii. A piaci átláthatóság szintjének értékeléséről
148 A Határozat (102) preambulumbekezdésében a Bizottság az átláthatóság kapcsán megállapítja, hogy „különbséget kell tenni a tervezési időszak és az értékesítési szezon között, amikor a katalógusokat kibocsátják”, „[a]zonban a négy nagy integrált utazásszervező esetében a piac átláthatósága mindkét időszakban magas”.
149 A (103), (104) és (105) preambulumbekezdésben a Bizottság megállapítja, hogy „[a] tervezési időszakban hozzák meg a következő szezont érintő, kapacitásokról szóló legfontosabb döntéseket”, valamint hogy „[…] a négy nagy integrált utazásszervező kapacitásokról szóló döntései átláthatók lesznek e szolgáltatók számára, a következő okok miatt”:
– egyik nagy utazásszervező sem kínál teljesen új programot egyik szezonról a másikra. A következő szezon tervezése éppen az előző szezon értékesítésein alapul, amelyet növelnek vagy csökkentenek a kereslet következő szezonra előre jelzett alakulása szerint. Az előző szezonhoz képest tehát módosításokra kerül sor, az utazásszervező programja folyamatosan alakul. Ebből adódóan, korábbi tapasztalataik alapján az utazásszervezők már a szezon tervezése előtt nagyrészt tisztában vannak azzal, hogy milyen kínálattal fog előállni a másik négy nagy utazásszervező a következő szezonra (a Határozat (104) preambulumbekezdése);
– a négy nagy integrált utazásszervező közül mindegyik rendelkezik bizonyos ismeretekkel a másik három által ebben az időszakban eltervezett változásokról, mivel ugyanazokat a szállodákat használják, illetve a többi utazásszervező légitársaságaihoz fordulnak kapacitások elérése vagy azok szolgáltatása céljából, valamint az ülőhelyek és időpontok cseréjében való megállapodás érdekében (a Határozat (105) preambulumbekezdése);
– a kapacitások jelentős növelésére vonatkozó döntések nem tarthatók titokban, például egy újabb repülőgép megvásárlása vagy hosszú távú bérlése szükségképpen nyilvános (a Határozat (105) preambulumbekezdése).
150 A Határozat (105) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „a fenti okok miatt mind a négy nagy utazásszervező tisztában lesz például azzal, hogy valamelyik másik integrált utazásszervező azt tervezi, hogy megnöveli a szállított utasok számát, és így az általa kínált utazások számát. Minden utazásszervező képes tehát figyelemmel kísérni a többiek által kínált utazások mennyiségét”.
151 A Határozat (113) preambulumbekezdésében a Bizottság ebből azt a következtetést vonja le, hogy figyelemmel a kapacitásokra vonatkozó döntések merevségére, az átláthatóság magas foka „még valószínűbbé teszi [az összefonódás után], hogy a nagy szolgáltatók alulkínálatot alakítanak ki a piacon, nagyobb mértékű keresletet hagyva kielégítetlenül, mint amekkora az egy kevésbé átlátható rendszerben maradna (amelyben nagyobb mértékű – időszakos – túlkínálat alakulna ki, és a termékek értékesítése alacsonyabb árakat igényelne), lehetővé téve számukra így azt, hogy az átlagárakat a versenyszint alatt tartsák”.
152 A felperes előadja, hogy az érintett piac nem átlátható a tervezési időszakban. Érvelésének lényege szerint az összesített kapacitásokról szóló döntések széles körű egyedi tervezési döntésekből állnak össze, amelyek az egyes helyszínekre és légi utakra vonatkoznak, és a tervezett kapacitásokat érintő változtatások a korábbi kapacitásokhoz képest jelentősek, valamint igen nehezen azonosíthatók.
153 A felperes előadása alapján az érintett piac nem átlátható az értékesítési időszakban sem. Lényegében fenntartja, hogy a kapacitások átláthatósága nem képzelhető el az árak átláthatósága nélkül, valamint hogy a Bizottság nem értékelte a számítógépesített utazásfoglalási rendszerekben rendelkezésre álló információk jellegét.
154 A Bizottság elfogadja, hogy a tervezési időszakban hozott, a kapacitásokra vonatkozó döntések nem teljes mértékben átláthatóak. Ugyanakkor emlékeztet arra a számos, a Határozat (104) és (105) preambulumbekezdésében említett módszerre, amelyek révén a négy nagy utazásszervezőre vonatkozó információk megszerezhetők.
155 A Bizottság állítása szerint az értékesítési időszak során az árak átláthatóságának semmi jelentősége nincsen, mivel a versenyt meghatározó kulcsfontosságú tényezőt az érintett piacon nem az árak, hanem a kapacitások jelentik. Ugyanakkor ezen időszak alatt az összesített kapacitásokra vonatkozó átláthatóság gyakorlatilag teljes, mivel minden szereplő képes kiszámolni versenytársai kapacitásait a katalógusaikban szereplő kínálat, valamint korábbi programjaik alapján.
156 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az a tény, mely szerint egy piac kellőképpen átlátható ahhoz, hogy az oligopólium minden egyes tagja számára lehetővé tegye, hogy tisztában legyen a többi tag magatartásával, a kollektív erőfölény kialakulását ösztönzi.
157 Mindenekelőtt meg kell állapítani, i. hogy a Bizottság érvelése azon az állításon alapul, mely szerint a jelen ügyben a kollektív erőfölényre utaló hallgatólagos megállapodás fókuszában nem az árak, hanem a piacra dobott kapacitás áll, valamint azt, ii. hogy amint a Bizottság is kiemeli a Határozat (103) preambulumbekezdésében, a következő szezont érintő, kapacitásokról szóló legfontosabb döntéseket a tervezési időszakban hozzák meg. A Határozat (63) preambulumbekezdésében a Bizottság maga is elismeri, hogy „amikor a foglalási szezon megkezdődik (vagyis például a 2000 nyarán történő utazások esetében 1999 nyara körül), a változtatási lehetőségek erősen beszűkülnek, a szolgáltatókkal kötött számos megállapodás merevsége, valamint az időpont, repülések, szállodák stb. megváltoztatásához kapcsolódó, a már foglalással rendelkező fogyasztókat érintő problémák miatt”. Emellett megállapítja (a Határozat (62) preambulumbekezdésében), hogy az Airtours elfogadja, hogy a kapacitások legfeljebb 10%‑os emelése lehetséges ebben az időszakban.
158 Ezt a Bizottság által elfogadott megközelítést megerősíti az az állítása is (a Határozat (108) preambulumbekezdésében), melyet a felperes által előterjesztett azon érvre válaszul tett, hogy mivel az egyes nagy integrált utazásszervezőknek a különböző kínált programok következtében több ezer különböző árat kell kezelniük, az összes említett ár tekintetében kizárt a hallgatólagos megállapodás: a Bizottság nem tekinti az árakban való megállapodást szükségesnek a jelen ügyben ahhoz, hogy kollektív erőfölényt alakítsanak ki. Ehhez hozzáteszi, hogy:
„[A]z értékesítési időszak során semmi sem ösztönzi igazán egyik utazásszervezőt sem arra, hogy a piaci részesedés növelése érdekében csökkentse az árakat, mivel az előbbit a kínált kapacitások határozzák meg. Ennek megfelelően a piaci szereplőknek nincs szüksége arra, hogy hallgatólagosan megállapodjanak több ezer árban. Az Airtours gazdasági szakértői valójában megerősítették, hogy »a kapacitások kialakítását követően a cégek árazása nem közvetlenül releváns a kollektív erőfölény, vagyis a piaci erő kollektív gyakorlása szempontjából«”.
159 Ebből következik, hogy a jelen ügyben először meg kell határozni, hogy amikor a tervezési időszakban meghozzák a következő szezont érintő, kapacitásokra vonatkozó legfontosabb döntéseket, az egyes nagy utazásszervezők képesek‑e bármiféle pontossággal megismerni a főbb versenytársak ilyen döntéseit. Csak megfelelő átláthatóság esetén lesz képes az utazásszervező megbecsülni az állítólagos oligopólium többi tagja által kialakított összesített kapacitásokat, és lehet biztos abban, hogy ha kapacitásait egy adott módon tervezi meg, az azt jelenti, hogy ugyanazt a politikát fogadja el, mint a többiek, ami így ösztönzi is erre. Az átláthatóság szintje azért is fontos, mert a későbbiekben lehetővé teszi az oligopólium tagjai számára, hogy észleljék a többiek részéről való eltéréseket a kapacitások terén, hogy képesek legyenek megkülönböztetni a közös politikától való eltéréseket a kereslet ingadozásához kapcsolódó puszta kiigazításoktól, és végül, hogy megállapíthassák, hogy szükséges‑e az ilyen eltérésekre büntető jelleggel reagálniuk.
160 Márpedig a felperes által az Elsőfokú Bíróság pervezető intézkedésére adott válaszból (B.1. rész, valamint 5. és 8. melléklet) kitűnik, hogy az egyes szezonokra vonatkozó kapacitások kialakítása nem mechanikus tevékenység, amely pusztán a kapacitások egyik évről a másikra történő megújításából áll, amit a többi utazásszervező könnyen előre láthatna, hanem jelentősen összetett feladat minden nagy utazásszervező számára, amelynek során a korábbi adatokat csak korlátozott mértékben lehet figyelembe venni, és amelynek alapja leginkább az adott utazásszervező által számos változó és tényező alapján végzett szubjektív értékelés.
161 Ezen adatok vizsgálata kifejezetten azt mutatja, hogy a tervezési ciklus nem pusztán egy évről évre ismétlődő folyamat. Az 1999‑es (N év) nyári szezon esetében például, amely 1999 májusától októberéig tart, a kapacitástervezés körülbelül 18 hónappal korábban kezdődik, 1997 októberében vagy novemberében (N – 2 év). A fő tervezési időszak alatt, amely 1998 áprilisában vagy májusában (N – 1 év) az első katalógus kibocsátásával éri el csúcspontját, az utazásszervezők már rendelkeznek az 1997‑es (N – 2 év) nyári szezonra vonatkozó adatokkal, és bizonyos adatokkal a közelgő 1998‑as (N – 1 év) nyári szezont illetően. Ebben az időkeretben az összesített kapacitások tervezése az idő előrehaladtával finomodó általános és különös megfontolások alapján zajlik. Az általános megfontolások („top‑down considerations”) az utazások iránti keresletet meghatározó olyan kulcsfontosságú tényezőket veszik figyelembe, mint a gazdasági aktivitás, az átváltási árfolyamok és a fogyasztói bizalom. A különös megfontolások („bottom‑up considerations”) a létező termékkínálat részletes elemzésén alapulnak, kiindulva például a repülésenként, illetve az egyes helyszínek elhelyezési egységeiként számított bruttó és nettó határértékekből. Ezzel összefüggésben minden repülőutat elemeznek (az indulási és az érkezési repülőtér, valamint a repülési időpont szempontjából), ahogy az egyes utazási típusok vonatkozásában az elérhető úti célokat, termékeket, illetve a fogyasztói keresletet is, annak érdekében, hogy elkészítsék a közeli úti célú külföldi szervezett utazásokra vonatkozó összesített ajánlatot. Ezeket egészítette ki a felperes által kialakított új termékek kínálata.
162 A felperes kijelentette, hogy mivel az érintett termékek elhasználható jellegűek, a tervezési szakaszban jellemezően nagyobb jelentőséget tulajdonít a makrogazdasági tényezők elemzésének, illetve a költségekre és határértékekre vonatkozó különös megfontolásoknak, mint a korábbi keresleti szintek vizsgálatának (az N – 1 és N – 2 évben megvalósult és tervezett értékesesítések), mivel valószínűbb, hogy e tényezők inkább befolyásolhatják az elérhető bevételeket és a jövőbeli keresletet, mint a korábbi teljesítmény. A korábbi teljesítményt ugyanakkor az aktuális kínálat erősségeinek és gyengeségeinek mutatójaként figyelembe veszik az N év nyári szezonjának tervezése során, amely alapján megállapítható, hogy hol lehet javítani a kínálaton.
163 A felperes által szolgáltatott táblázat (válaszának 7. melléklete), amely statisztikai szempontból veti össze a tényleges értékesítéseket az előre jelzettekkel, annak elsőszámú nagy‑britanniai leányvállalatánál, az Airtours Holidays Ltd.‑nél mutatja be az eltéréseket az 1996–2000‑es időszak tekintetében a tervezés alatt álló évre (N év) előirányzott kapacitások, az N – 1 év (amelynek értékesítési szezonja már elkezdődött) tervezett kapacitásai, valamint az N – 2 év (amelynek szezonja már véget ért) során értékesített kapacitások között. A táblázatból kitűnik, hogy az Airtours Holidays Ltd. által az N évre előre jelzett kapacitások jelentősen eltérnek mind az N – 1 év tervezett kapacitásaitól (+ 7,5%‑tól + 11,2%‑ig terjedő mértékben, a vizsgált N évtől függően), mind az N – 2 év során értékesített kapacitásoktól (+ 7,5%‑tól + 18,6%‑ig terjedő mértékben, a vizsgált N évtől függően). Az összehasonlítás alapján az eltérések olyan kapacitásnövekedést mutatnak, amely két vagy háromszorosa a piac éves átlagos összesített növekedésének (ez 3‑4%), amire a Bizottság is utalt a Határozat (92) preambulumbekezdésében.
164 A fentiekből kitűnik, hogy a tervezési folyamat lényege nem egyszerűen a korábbi tervezett vagy értékesített kapacitások megújítása, annak célja a kereslet makro- és mikrogazdasági szintű alakulásának előrejelzése.
165 A fent ismertetett tényezők mellett meg kell említeni a felperes által hangsúlyozott azon gyakorlati nehézségeket, amelyek jelentősen megnehezítik a többi nagy utazásszervező által előirányzott kapacitások megismerését a tervezési időszak folyamán, mivel az egy adott szezon összesített kapacitásaira vonatkozó döntéseik számos egyedi döntés eredményei, amelyeket az egyes helyszínektől és repülésektől függően hoztak, illetve amelyek egyik szezonról a másikra is változtak.
166 A felperes ugyanis úgy érvel – és ezt a Bizottság sem vitatja –, hogy körülbelül 50 úti célba szállít, 21, az Egyesült Királyság területén található repülőtérről, ami több mint 1000 kombinációt jelent, melyeket egyik szezonról a másikra jelentősen módosít. Így 1999 nyarán az Airtours 19%‑kal növelte Fuerteventurába irányuló kapacitásait, ugyanakkor 13%‑kal csökkentve az ezen úti célba irányuló manchesteri indulásokat, míg a Cardiffból Fuerteventurába irányuló indulásokat 42%‑kal növelte. Ehhez hasonlóan az Airtours Menorcára irányuló kapacitásai 9%‑kal csökkentek, az ebbe az úti célba Manchesterből induló kapacitások 33%‑kal csökkentek, míg a Skóciából Menorcába irányuló kapacitások 25%‑kal nőttek. A „háromcsillagos szállás, önellátás” kategórián belül például, amely a Határozat ((90) preambulumbekezdés) szerint a közeli úti célú szervezett utazások jelentős többségét teszi ki, különbségek vannak a repülőtér, az indulási időpont, a tartózkodás tartama és a helyszín tekintetében. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy azon érv, mely szerint a légi összetevő tekintetében kicsi a különbség (a Határozat (90) preambulumbekezdése), nem változtat azon a tényen, hogy a repülési kapacitásokra vonatkozó döntéseket repülőterenként és repülésenként hozzák meg.
167 Így szemben a Bizottság állításával, a kapacitásokra vonatkozó döntések nem pusztán arra terjednek ki, hogy növeljék vagy csökkentsék az összkapacitást, anélkül hogy figyelembe vennék a különböző szervezett utazáskategóriák közötti, az úti céltól, az indulási időponttól, indulási repülőtértől, a repülőgép típusától, a szállás típusától és minőségétől, a tartózkodás tartamától és végül az ártól függő különbségeket. A szervezett utazások kialakíthatósága érdekében az utazásszervezőknek számos változót kell figyelembe venniük, így a szállások hozzáférhetőségét a különböző helyszíneken, valamint a repülőgép ülőhelyeinek hozzáférhetőségét a különböző időpontokban, az év különböző szakaiban. A felperes érvelésének megfelelően tehát a kapacitásra vonatkozó döntések szükségképpen „mikro” szinten születnek.
168 A Bizottság átfogó jellegű megközelítése tehát (a Határozat (88)–(91) preambulumbekezdése), amely az egyes utazásszervezők által kínált szervezett utazások összesített számát tekinti fontosnak, gyakorlati szinten több jelentős problémába is ütközik, mivel a teljes kapacitás meghatározása érdekében – amennyiben az különböző egyedi döntések révén áll össze – képesnek kell lennie e döntések azonosítására.
169 Ebből következően prima facie a kapacitástervezési eljárás összetettsége, a termék kialakítása és forgalomba hozatala jelentős akadályt jelent a hallgatólagos megállapodás szempontjából. Egy olyan piacon ugyanis, ahol a kereslet összességében növekvő, ugyanakkor évről évre ingadozik, az integrált utazásszervezőnek nehézséget jelent a kapacitásra vonatkozó, a többi utazásszervező által meghozott olyan döntések pontos értelmezése, amelyek másfél évvel későbbi utazásokat érintenek.
170 Ugyanakkor azon tény ellenére, mely szerint minden egyes utazásszervező számos különböző tényező alapján hozza meg a kapacitásra vonatkozó döntéseit, meg kell vizsgálni, hogy a gyakorlatban abban az időpontban, amikorra az összesített kapacitásokat kialakították, megismerheti‑e az oligopólium valamennyi tagja „az egyes integrált utazásszervezők által kínált kapacitások összesített szintjét (az utazások számát)”.
171 A Bizottság a Határozat (105) preambulumbekezdésében azt állítja, hogy „mind a négy integrált utazásszervező képes tehát [a tervezési időszakban] megfigyelni az egyes utazásszervezők által kínált utazások összesített számát”, és az egyes utazásszervezők által ebben az időszakban végrehajtott változtatásokat a többi nagy utazásszervező képes azonosítani is, a szállodákkal fennálló üzleti kapcsolataik, valamint repülőjegyeket érintő igényeik, illetve az előbbiek rendelkezésre állása kapcsán folytatott tárgyalásaik révén, amelyeket kapacitások szolgáltatása céljából, valamint repülőgépeken található helyek és időpontok cseréjében való megállapodás érdekében folytatnak.
172 A Bizottság ugyanakkor nem bizonyítja ezeket az állításokat.
173 Először is a Határozatból nem állapítható meg azon információ mennyisége, amelyet egy integrált utazásszervező azon tény révén képes megszerezni, hogy több utazásszervező is ugyanazokkal a szállodákkal állhat kapcsolatban utóbbiak ágyainak lefoglalása, illetve az erről való tárgyalások céljából. Még ha feltételezzük is, hogy az Egyesült Királyságban működő nagy utazásszervezők ténylegesen ugyanazokat a szállodákat szerepeltetik utazási ajánlataikban, továbbra sem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy számos szereplő működik a szállások üzletágában, mind a kínálati, mind a keresleti oldalon. Ezért igen valószínű, hogy valamelyik nagy utazásszervező olyan szállodát fog választani, ahol nem fenyeget annak veszélye, hogy a versenytársak bármelyike is ugyanazt a szállodát veszi igénybe. Ezt a valószínűséget fokozza azt a tény, hogy a szállodatulajdonosok szívesebben adják ki szobáikat legalább két utazásszervezőnek, amelyek rendszerint nem ugyanabból az országból származnak. E stratégiának, amelyre a bejelentés is utal, az az oka, hogy a szálloda tulajdonosa meg kívánja magát védeni a valamelyik ügyfele által kínált utazások iránti kereslet zuhanásával, illetve a valamelyik országot érintő keresletzuhanással szemben.
174 Ebből következően az a tény, hogy több integrált utazásszervező tárgyalhat ugyanazzal a szállodával, nem növeli jelentősen a piac átláthatóságát a kapacitásokra vonatkozó döntések meghozatalának időpontjában.
175 Másodszor a Határozat kevés részletet tartalmaz azon információk köre, illetve jelentősége tekintetében, amelyeket azáltal lehet megszerezni, hogy a nagyobb utazásszervezők a légi utak során szükséges jegyigényeket, illetve a helyek hozzáférhetőségét azzal a céllal tárgyalják meg egymás között, hogy kapacitásokat nyerjenek, vagy kapacitásokat szolgáltassanak, illetve az ülőhelyek és időpontok cseréjében állapodjanak meg. Mivel a Határozat nem tisztázza ezt a kérdést, nehezen képzelhető el, hogy a kapacitások növelése vagy fenntartása szempontjából hasznos információkat lehet szerezni az ülőhelyek és időpontok cseréje révén, mivel főszabály szerint e cseréket valószínűleg oly módon hajtják végre, hogy egy helyet vagy időpontot cserélnek egy másik helyre vagy időpontra.
176 E tekintetben, a Bizottság által előre jelzett helyzetben, amikor jelentős korlátok szorítják a kapacitásokat a kereslet becsült szintje alá, az integrált utazásszervezők kevesebb jegyre, illetve szállodai szobára fognak szerződést kötni. Márpedig általában kétségkívül nehezebb felderíteni és értelmezni az üzleti tevékenység csökkentésére vonatkozó döntéseket, mint az annak kiterjesztéséről szólókat, továbbá növekvő kereslet esetén az ilyen megszorító stratégiák felderítése különös nehézséget okoz. Emellett a felperes – anélkül, hogy azt a Bizottság vitatta volna – felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a jelentős kapacitásnövelésre, illetve az ahhoz kapcsolódó beruházásokra irányuló döntéseket csak azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy az eredeti kapacitásokat már kialakították, aminek eredményeként nem lehet pontosan azonosítani a tervezési időszak során hozott döntéseket. Ennek következtében a Bizottság által a Határozat (105) preambulumbekezdésében felhozott érv, mely szerint egy újabb repülőgép megvásárlása vagy hosszú távú bérlése nem tartható titokban, mivel az ilyen döntés szükségképpen nyilvánossá válik, nem vehető figyelembe annak bizonyítása során, hogy a piac a kapacitások tervezésének fázisában átlátható a négy nagy utazásszervező számára.
177 Emellett meg kell állapítani, hogy a légiflották használatára vonatkozó döntéseket a tervezési időszak késői fázisában hozzák meg. Az Airtours által a kifogásközlésre adott válaszban szolgáltatott adatok szerint a szezon kezdetét megelőző 12. hónaptól, vagyis a katalógusok közzétételének időpontjában hozza meg az Airtours az első döntést a repülőgépeken található helykapacitásainak igénybevételét illetően. A más légitársaságoktól vásárolt kapacitásokra vonatkozó döntéseket csak az ezt követő hónapokban hozzák meg. Ennélfogva a nagy utazásszervezők közötti tárgyalások során az információkat később szerzik meg, mint ahogy az a Határozatban szerepel.
178 Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a bejelentés időpontjában szolgáltatott információk szerint az Airtours nem függ jelentősen a többi nagy utazásszervezőtől az ülőhelyek megvásárlása tekintetében. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Airtours csak ritkán vásárol ülőhelyeket főbb versenytársai charterjáratain. Ennek megfelelően az Airtours Holidays részére 1998 nyarán főként a következők szolgáltattak ülőhelyeket a repülőgépeken: a Spanair (a beszerzések 27,2%‑a); a Monarch (22%); az Air Europa (21%); az Air 2000, a First Choice légitársasága (9,4%); az Airworld, a Thomas Cook légitársasága (8,7%); az Air Malta (3,8%), valamint 12 további légitársaság (7,9%). Az Airtours Holidays tehát nem használja, vagy csak nagyon ritkán a Britanniát (a Thomson légitársaságát, amely közismerten főként az anyavállalat számára szolgáltat), valamint csak alkalmilag veszi igénybe a First Choice, illetve a Thomas Cook fő légitársaságait (az Air 2000 és az Airworld a teljes érték 18,1%‑át teszik ki) (a keresetlevél 5. melléklete, 6.94., 6.119. és 6.122. pont; az MMC jelentés 3.6. táblázata, 66. oldal). A felperes fő partnerei a repülőgépeken található helyek tekintetében 1998 nyarán a következők voltak: a First Choice (Unijet) (kb. 68 000 hely); a Monarch (Cosmos) (kb. 45 000 hely); a Jet Direct (kb. 11 500 hely); az Air Travel Group (kb. 10 500 hely) és a Manos (kb. 10 500 hely); a fennmaradó helyeket 20 egyéb piaci szereplőnek értékesítették. Itt is látható, hogy az Airtours Holidays nem, vagy csak ritkán került kapcsolatba a Thomson (Britannia) és a Thomas Cook (Caledonian, Airworld, Flying Colours, Peach) légitársaságaival (a keresetlevél 5. melléklete, 6.94. pont;az MMC jelentés 3.6. táblázata, 66. oldal).
179 Ennélfogva, a Bizottság álláspontjával ellentétben, az a tény, hogy a nagy utazásszervezők tárgyalásokat folytatnak egymással kapacitások szerzése vagy szolgáltatása, illetve az ülőhelyek és időpontok cseréjében való megállapodás érdekében, nem biztosít kellő fokú átláthatóságot a kapacitásokra vonatkozó döntések meghozatalának időpontjában.
180 A fentiekből következően a Bizottság tévesen jutott a Határozat (102) preambulumbekezdésében szereplő álláspontra, mely szerint a piac átláthatóságának szintje a négy nagy utazásszervező szempontjából magas a tervezési időszakban. Ennek megfelelően úgy tűnik, hogy hibás az a következtetése is, mely szerint a piac átláthatóságának szintje olyan jellemző, amely nyitottabbá tette a piacot a kollektív erőfölény irányába (a Határozat (87) preambulumbekezdése), és ezért nem szükséges érdemben vizsgálni a piac értékesítési szezonban való átláthatóságát illető megállapításainak megalapozottságát, a következő szezon kapacitásairól szóló legfontosabb döntéseket ugyanis a tervezési időszakban hozzák meg, amelyet követően a kapacitások növelésének lehetőségei erősen korlátozottak.
iv. A kereslet alakulásának múltbeli és előre jelzett értékelését, a kereslet ingadozását és a piac átláthatóságának szintjét érintő következtetésekről
181 A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg megfelelően a nagy utazásszervezők között a bejelentés időpontjában fennálló versenyt, valamint hogy a Bizottság értékelési hibát vétett a kereslet alakulását és előrejelezhetőségét, a kereslet ingadozását és a piac átláthatóságát érintő értékelésben, továbbá hibásan jutott arra a következtetésre, hogy e tényezők a jelen ügyben a kollektív erőfölény kialakítását ösztönzik.
c) Következtetés
182 A fentiekből következik, hogy a Bizottság értékelési hibát vétett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben az összefonódás megtörténik, az a fennmaradó három nagy utazásszervezőre az egymással való versengés megszüntetésére ösztönző erőként hatna.
3. A Bizottság szerint az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium egységének biztosítását célzó elrettentő eszközök elégtelen voltáról
183 A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy még ha a piac jellemzői, illetve az összefonódás által a piacra gyakorolt hatás következtében ösztönző erő állna is fenn az összefonódás után a három fennmaradó nagy utazásszervező vonatkozásában a kapacitási stratégiák hallgatólagos összehangolására, a megtorló mechanizmusok, illetve elrettentő eszközök nem alkalmasak az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium egységének biztosítására. Az a tény, hogy nem léteznek hatékony megtorló mechanizmusok az érintett piacon, felveti azt a kérdést, hogy az oligopolisztikus erőfölény egyáltalán elérhető‑e, amennyiben hiányzik az ösztönző erő arra, hogy hosszú távon ne térjenek el a közös politikától. A felperes előadja, hogy a büntető mechanizmusnak hitelesnek kell lennie, és ezért tagadja, hogy a megtorlással való puszta fenyegetés kellő elrettentő eszközt jelentene, ahogy azt a Bizottság a Határozat (151) preambulumbekezdésében láthatólag sugallja.
184 A felperes szerint a szezon alatt megtorlás céljára állítólagosan rendelkezésre álló eszközök nem hitelesek. Ami a nyári szezont megelőző februárig tartó időszakban a kapacitások növelésének lehetőségeit illeti, az utóbbi legfeljebb csak 10%‑kal növelhető, ezt követően pedig nincs erre lehetőség. Emellett egy ingadozó kereslettel jellemezhető ágazatban a kapacitások 10%‑kal való növelése nem elég a valódi elrettentő hatás eléréséhez. A büntetést szolgáló kiegészítő kapacitások létrehozásának többletköltségeit továbbá nem kompenzálnák a csalás áldozatai által alkalmazott büntetésből származó előnyök. A kapacitások növelése mindenképpen rendkívül sok problémával jár, mivel az ellentétes lehet azoknak az érdekeivel, akiket felszólítottak a büntetés végrehajtására, figyelemmel arra, hogy a kései kapacitásnövekmény feltehetően rossz minőségű (kényelmetlen repülési idők, rossz minőségű elhelyezés), amit nehéz értékesíteni. A felperes azt is tagadja, hogy az árleszállítás vagy az irányított értékesítés fegyelmező eszközként alkalmazható valamely versenytárssal szemben.
185 A felperes végül előadja, hogy a következő szezon során megtorlás céljára állítólagosan rendelkezésre álló eszközök nem hatékonyak. Figyelemmel a jelentős kapacitások kialakításához szükséges 18 hónapos időtartamra, az adott értékesítési időszak során felderített csalást jelentős kapacitásnöveléssel csak két szezonnal később lehet megbüntetni. A megállapodás tiszteletben tartásának elmaradása és a büntetés közötti kapcsolat így elmosódna.
186 A Bizottság a Határozatban vizsgált megtorlási mechanizmusokkal kapcsolatban először is megállapítja, hogy mivel az oligopolisztikus erőfölényt nem tekinti kartellnek, nem is feltételezte, hogy valamelyik szereplő egyszerűen megtorlással fenyegetőzne.
187 Ezt követően úgy érvel, hogy a megtorlás lehetősége ugyanazon szezon során valós és hatékony fenyegetésnek tekinthető, mivel a piaci szereplők a versenytársaik által piacra dobott kapacitásokat a katalógusok első közzétételének időpontjában tudják értékelni, vagyis 12‑15 hónappal az utazási szezon előtt (lásd a Határozat (105)–(107) preambulumbekezdését). A kapacitások 10%‑os növelése valószínűleg jelentős lefelé irányuló nyomást gyakorol az árakra, elvonva az „eltérő” szereplő várt nyereségének jelentős részét.
188 Ami a megtorlás következő szezon során fennálló eszközeit illeti, a Bizottság (ellentétben a felperessel) úgy véli, hogy lehetséges a kapacitások jelentős növelése e szezon során, és nem helytálló az az állítás, mely szerint lényeges növelés csak két szezonnal később valósítható meg.
189 A felperes azon érvére, mely szerint irracionális lenne a többi szereplő részéről, ha vállalnák a kapacitások túlzott növelésének kockázatát, és így bármely szereplő büntetlenül „csalhat”, a Bizottság azt az ellenérvet hozza fel, mely szerint az előbbi nem releváns a jelen ügyben, mivel hallgatólagosan arra utal, hogy a többi szereplő részéről az egyetlen elképzelhető reakció a piaci részesedés átengedése a „csalónak”.
190 Végül a Bizottság elutasítja azt az érvet, mely szerint az „eltérő” versenytárs katalógusainak a polcokról való levétele, illetve termékeinek hátrányos helyzetbe hozása érdekében az irányított értékesítés gyakorlata nem lenne hatékony. Még ha kizárólag a felperes által az egyéb szereplők termékeinek értékesítései tekintetében előterjesztett adatokra hivatkozik is a Bizottság (a felperes termékeinek 16%‑át a Thomson és a Thomas Cook útján értékesíti), az értékesítések ilyen hányadát kitevő esetleges veszteség jelentős fenyegetést jelent egy olyan ágazatban, amelyet nagy mennyiségek és alacsony árrések jellemeznek.
191 Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Bizottság némiképp félreérthető megközelítést fogadott el a Határozatban, mivel eredetileg azt állapította meg, hogy a kényszerítésen alapuló „szigorú megtorló mechanizmus” a jelen ügyben nem szükséges feltétele a kollektív erőfölénynek (a Határozat (55) preambulumbekezdése, lásd még a (150) preambulumbekezdést), ugyanakkor azt is kimondta, hogy „nem ért egyet azzal, hogy e piacon nincs lehetőség a megtorlásra”, valamint hogy „éppen hogy van lehetőség a megtorlásra, ami még inkább párhuzamos versenyellenes magatartásra ösztönöz” (a Határozat (55) preambulumbekezdése, lásd még a (150) preambulumbekezdést).
192 Az Elsőfokú Bíróság előzetesen megjegyzi, hogy miként arra már rámutatott (lásd a fenti 61. és 62. pontot), a piac jövőbeni fejleményeire irányuló elemzésben – ami minden állítólagos kollektív erőfölény értékelésének szükségképpeni eleme ‑, a kollektív erőfölényt nem csupán egy adott időpontban – vagyis az ügylet lezajlásának, illetve a verseny szerkezete módosulásának időpontjában – statikusan kell vizsgálni, hanem szükség van annak dinamikus vizsgálatára is, különös figyelemmel belső egyensúlyára, stabilitására, valamint arra a kérdésre, hogy a párhuzamos versenyellenes magatartás, amelynek alapjául szolgálhat, a későbbiekben fenntartható‑e.
193 Fontos tehát tisztázni, hogy az egyes nagy utazásszervezők egyedi érdekei (a nyereség maximalizálása az összes piaci versenyzővel folytatott verseny mellett) jelentősebbek‑e, mint az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium tagjainak közös érdekei (a kapacitások korlátozása az árak emelése és a versenyképes szint fölötti nyereség elérése érdekében). Ez abban az esetben áll fenn, ha az elrettentő eszközök hiánya arra ösztönözné valamelyik piaci szereplőt, hogy eltérjen a közös politikától, hasznot húzva a verseny hiányából, ami az említett politika lényeges részét képezi, azért, hogy versengő magatartást tanúsítson, és ezáltal élvezze az azzal járó előnyöket (lásd ezzel kapcsolatban a fent hivatkozott Gencor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 227. pontját a piac átláthatósága tekintetében, illetve a 276. és 281. pontot a strukturális kapcsolatok vonatkozásában).
194 Az a tény, hogy fennáll a lehetőség a megtorlásra, bizonyos szempontból biztosítja az oligopólium tagjai között a hosszú távú kohéziót, mivel elrettenti azokat a közös magatartástól való eltéréstől.
195 Ebben az összefüggésben a Bizottságnak nem szükséges mindenképpen bizonyítania, hogy létezik kifejezett, bizonyos fokú szigort alkalmazó „retorziós mechanizmus”, azonban azt ki kell mutatnia, hogy az elrettentés eszközei léteznek, mégpedig olyan hatással, hogy az erőfölényben lévő oligopólium egyik tagjának sem éri meg a közös magatartástól a többi tag hátrányára eltérni.
196 A jelen ügyben a Határozatban azonosított elrettentő eszközök a következők:
– a túlkínálathoz való visszatérés puszta fenyegetésének elrettentő hatása, tekintettel az 1995‑ben szerzett tapasztalatokra, amelyek megmutatták egy kapacitásháború kitörésének lehetséges következményeit (a Határozat (151) preambulumbekezdése, lásd még az (170) preambulumbekezdést);
– a kapacitások 10%‑os növelésének lehetősége az értékesítési szezon során, legalábbis februárig (a Határozat (152) preambulumbekezdése);
– az a lehetőség, hogy az egyik utazásszervező növeli a kapacitásokat két szezon között, és jelzi, hogy ez megtorlás egy adott magatartás miatt, vagyis nyilvánvalóvá teszi a kapcsolatot az eltérés és a szankció között (a Határozat (152) preambulumbekezdése);
– a polcokról való levétel, illetve az irányított értékesítés az értékesítési szezon során egy olyan szereplő hátrányára, amely eltér a közös politikától annak érdekében, hogy rákényszerítsék, hogy utazásainak nagyobb hányadát értékesítse leszállított áron (a Határozat (152) preambulumbekezdése, lásd még az (170) preambulumbekezdést).
197 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az érintett piac jellemzői, illetve az a mód, ahogy az működik, megnehezítik a megtorló intézkedések olyan gyors és hatékony alkalmazását, hogy azok megfelelő elrettentő eszközként működhessenek.
198 Ennek megfelelően, eltérés, vagy másként fogalmazva csalás esetén (amennyiben például a tervezési időszak során valamelyik nagy utazásszervező megkísérelne hasznot húzni a párhuzamos versenyellenes magatartásból eredő általános kapacitáskorlátozásból), az oligopólium többi tagja csak nehezen tudná felderíteni az eltérést, mivel – ahogy azt az Elsőfokú Bíróság már megállapította – a piac nem kellőképpen átlátható. A tervezési időszakban nehéz az eltérések felderítése, figyelemmel azokra a nehézségekre, amelyekkel a nagy utazásszervezők szembesülnek, amennyiben megpróbálják pontosan előre jelezni fő versenytársaik kapacitásra vonatkozó döntéseit.
199 Ebben az összefüggésben a Bizottság által azonosított elrettentő eszközök nem tűnnek alkalmasnak a beavatkozásra.
200 Előszöri is, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság tévedett, amikor azt a következtetést vonta le, hogy a túlkínálathoz való visszatéréssel való puszta fenyegetés elrettentő hatással bír. A Bizottság az 1995‑ös válságra utal, hogy bemutassa, milyen hatásokkal járhat a túlkínálat a piacon. Ugyanakkor nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az 1995‑ös események a jelen ügyétől eltérő összefüggésrendszerben történtek: akkor minden piaci szereplő – függetlenül méretétől – növelte kapacitásait az 1994‑es tervezési időszakban, annak érdekében, hogy megfeleljen a kereslet összesített növekedésének, ami az ágazat adatai, illetve az előző két év növekedése alapján várható volt. Ugyanakkor a jelen ügyben a Bizottság előrejelzése szerint a csalás egy olyan helyzetben történne majd, amelyben a három nagy utazásszervező, a szokásosnál jóval óvatosabban eljárva, az előre jelzett kereslet szintje alá csökkentett kapacitásokkal rendelkezik. Ezek azok az 1995‑ös kapacitástöbblettől nagyban eltérő körülmények, amelyek között az Elsőfokú Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a túlkínálathoz való esetleges visszatérés elrettentő erőként hat‑e. A túlkínálat csak egy szezonnal később léphet fel, és csak abban az esetben, ha az oligopólium többi tagja úgy dönt, hogy a kínálat növekedésének becsült szintje fölé emeli kapacitásait, vagyis igen jelentősen, összevetve az alulkínálat azon szintjével, amely a Bizottság által feltételezett hallgatólagos megállapodás keretében fennállna.
201 Másodszor, a kapacitások növelésének lehetőségei az értékesítési szezonban a következő okok miatt nem képesek elrettentő erőként hatni.
202 Először is, ahogy maga a Határozat is hangsúlyozza, a kapacitásokra vonatkozó döntéseket illetően a piacot természetszerűen óvatosságra való hajlam jellemzi (lásd a Határozat (60)–(66), (97) és (136) preambulumbekezdését), mivel a kapacitások kereslethez igazítása a nyereségesség létfontosságú eleme, tekintettel arra, hogy a szervezett utazások elhasználható jellegű javak.
203 Másodszor, ezen a piacon a közös politikától a kapacitások értékesítési szezonban történő növelése révén való eltérésről szóló döntés olyan fázisban történne, amikor annak kellő időben való felderítése igen nehéz lenne. Emellett, még ha sikerülne is az oligopólium többi tagjának felfedezni az eltérő magatartást, a megtorló jellegű kapacitásnöveléssel járó reakciójuk nem lenne kellőképpen gyors, illetve hatékony, mivel az, ahogy hallgatólagosan a Határozat is elismeri, ugyanazon szezonban csak igen korlátozott mértékben hajtható végre, oly korlátok között, amelyek az értékesítési szezon előrehaladtával egyre inkább erősödnének (a legjobb esetben is, a következő szezon kapacitásai februárig csak legfeljebb 10%‑kal növelhetők) (lásd a Határozat (152) és (162) preambulumbekezdését).
204 Végül feltehető, hogy mivel tisztában vannak azzal, hogy a megtorló intézkedések végrehajtói a termékek rossz minősége (kényelmetlen repülési idő, rossz minőségű elhelyezés) miatt nehézségekbe ütköznek majd az utólag kínált szervezett utazások értékesítése során, az erőfölényben lévő oligopólium többi tagja óvatosan járna el a kapacitások megtorló célú növelése során. Az ilyen módon létrehozott kapacitások feltehetően nem alkalmasak az azon kapacitásokkal való hatékony versenyre, amelyeket a tervezési időszakban eltérő magatartást tanúsító szereplő adott hozzá a már korábban létezőkhöz, mivel előbbieket egyrészt túl későn dobták piacra, másrészt rossz minőségűek. Az eltérő szereplő ilyen módon hasznot húz a kezdeményező szereppel járó előnyökből.
205 Harmadszor, ami a kapacitások esetleges következő szezonbeli növelését, illetve azt a tényt illeti, mely szerint a kapacitások két szezon között is növelhetők (a Határozat (152) preambulumbekezdésének utolsó része), meg kell jegyezni, hogy a kapacitások ilyen módon való növelése valószínűleg nem lenne hatékony megtorló intézkedés, figyelemmel a kereslet egyik évről a másik évre való alakulásának előrejelezhetetlenségére, illetve az ilyen intézkedés végrehajtásához szükséges időre.
206 Negyedszer, amennyiben az Airtours a célpont, az oligopólium többi tagja részéről az értékesítés szintjén végrehajtott megtorlás (a polcokról való levétel, illetve az irányított értékesítés révén) csak az értékesítések 16%‑át érinti (ennek kevesebb mint 10%‑a zajlik a Lunn Polyn [Thomson] keresztül, és csak 6%‑a a Thomas Cookon keresztül). Ahogy arra a felperes is rámutat, a kínálat másodlagos forrásainak reakciói nem jelentenének megfelelő ellensúlyt. Emellett az ilyen megtorlás gazdasági veszteséget okozna végrehajtóinak, akik így elesnének az Airtours által a fő versenytársak utazási irodáiban történt értékesítések után fizetett jutaléktól. Így az ilyen megtorló intézkedések elrettentő hatása nem olyan jelentős, mint ahogy az a Határozatban szerepel.
207 A fentiekből következik, hogy a Bizottság tévedett, amikor úgy vélte, hogy a Határozat (151) és (152) preambulumbekezdésében szereplő tényezők a jelen ügy körülményei között kellő ösztönző erőt képeznek az erőfölényben lévő oligopólium tagjai szempontjából a közös politikától történő eltéréstől való tartózkodásra.
4. A kis utazásszervezők, a potenciális versenytársak és a fogyasztók feltehető reakciói – mint az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium destabilizálására alkalmas ellensúlyok – alulértékeléséről
208 A felperes állítása szerint a Bizottság alulértékelte a kisebb piaci szereplők (más néven „független” vagy „másodlagos” utazásszervezők), a – különösen a távoli úti célú külföldi szervezett utazásokat kínáló – potenciális versenytársak, valamint a fogyasztók feltehető reakcióit, mint olyan ellensúlyt, amely képes kompenzálni a kollektív erőfölény létrejöttét. A kollektív erőfölény csak akkor hozható létre, ha a nagy utazásszervezők olyan helyzetben vannak, amelyben nagymértékben függetlenül járhatnak el az aktuális vagy jövőbeli versenytársaktól, illetve a fogyasztóktól.
209 A Bizottság válasza szerint az oligopólium tagjai közötti összehangolt kapacitáskorlátozás leküzdése érdekében igen nagy számú kis szereplőnek kellene jelentősen megnövelnie kapacitásait, ami – figyelemmel jelenlegi méretükre – nem lenne lehetséges. A piacra lépés, illetve a bizonyos méret fölé növekedés akadályai meggátolják a kisebb szereplőket és az új belépőket abban, hogy az integrált utazásszervezők erejével, illetve a kapacitások versenyegyensúly alatti szinten történő kialakításával szembe szálljanak. Így a másodlagos szereplők nincsenek olyan helyzetben, hogy elegendő kapacitást tudjanak szolgáltatni az extra kereslet kielégítése érdekében, mivel terjeszkedésük jelentős akadályokba ütközik.
210 Az Elsőfokú Bíróság előzetesen megállapítja, hogy a jelen ügyben a kollektív erőfölény meggyőző bizonyítása érdekében a Bizottságnak azt is meg kellett állapítania, hogy a jelenlegi és jövőbeli versenytársak, valamint a fogyasztók előre látható reakciói nem veszélyeztetik a nagy utazásszervezők közös politikájától várt eredményeket. A jelen ügyben ehhez hozzátartozik, hogy amennyiben a nagy utazásszervezők – versenyellenes célból – olyan szintre csökkentik a rendelkezésre álló kapacitásokat, amely a kereslet előre jelzett szintjéhez való igazodáshoz szükséges, az ilyen csökkentést nem kompenzálhatják jelenlegi versenytársaik, a – más országban vagy a távoli úti célok piacán jelen lévő – kisebb utazásszervezők, illetve fogyasztóik (az egyesült királysági fogyasztók) olyan reakciói, amelyek folytán a kollektív erőfölény kivitelezhetetlenné válik.
a) A jelenlegi versenytársak, a kisebb utazásszervezők reakcióiról
i. Előzetes észrevételek a kisebb utazásszervezők méretével kapcsolatban
211 A Határozat (77) és (78) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy a kisebb szolgáltatóknak a nagy utazásszervezőkkel való hatékony versenyből történő „kiszorításának” lehetőségét megerősíti előbbiek vertikális integrációjának hiánya, illetve kis mérete, ami többek között azt eredményezi, hogy nem képesek ugyanakkora méret- és térgazdaságosság elérésére.
212 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy a Bizottság (az ellenkérelem 103. pontja) elismeri, hogy miként azt a felperes szakértője, Neven professzor is kifejtette a közigazgatási eljárás során, a szervezett utazások ágazata azok közé tartozik, amelyekben az alternatív üzleti stratégiák is jó eredményeket hozhatnak, illetve amelyben a közepes méretű szereplők kis játéktérrel rendelkeznek. Neven professzor szerint a vállalkozások egyrészt választhatják azt, hogy kis mérettel működnek, és versengő piacokon szerzik be azokat a kapacitásokat, amelyekre a szervezett utazások szolgáltatása érdekében szükségük van (repülőgépeken található ülőhelyek és szállodai ágyak). Másrészt dönthetnek úgy is, hogy nagy mennyiségű szervezett utazást kínálnak. E vállalkozások ugyanakkor kockázatosnak találják, hogy nagy mennyiségű kapacitást vásároljanak a versengő piacokon (különösen az ülőhelyek tekintetében), ezért kell vertikálisan integrálódniuk, legalábbis a légiszállítási szolgáltatások tekintetében. Az alternatív üzleti stratégia nem feltétlenül vezet alacsonyabb árakhoz, illetve rendszeres versenyelőnyhöz a kisebb vállalkozásokkal szemben. Az utóbbi stratégia lényegében sokkal kockázatosabb, mint megőrizni a kisebb méretet, és a versengő piacról beszerezni a kapacitásokat.
213 Ugyanakkor világossá kell tenni, hogy a kérdés nem az, hogy egy kis utazásszervező képes‑e elérni az ahhoz szükséges méretet, hogy hatékonyan tudjon versenyezni az integrált utazásszervezőkkel, megtámadva piacvezető pozíciójukat. A kérdés az, hogy a Bizottság által elképzelt versenyellenes helyzetben a sok száz, a piacon már jelen lévő kis utazásszervező egy egységként képes‑e hatékony választ adni arra, hogy a nagy utazásszervezők a kereslet becsült szintjénél alacsonyabb szintre csökkentik a kapacitásokat a piacon, mégpedig oly módon, hogy a kis utazásszervezők megnövelik kapacitásaikat annak érdekében, hogy hasznot húzzanak az általános alulkínálattal járó lehetőségekből, illetve hogy ezzel képesek‑e ellensúlyozni a kollektív erőfölény kialakulását.
214 Ilyen körülmények között annak bizonyítása érdekében, hogy a kisebb utazásszervezők nem lennének képesek sikeresen ellensúlyozni a kollektív erőfölény kialakulását, a Bizottság nem szorítkozhat azon – a felek által nem vitatott ‑ tény kiemelésére, mely szerint az érintett piac jelen állapotában az integrált utazásszervezőkkel való hatékony versengés érdekében egy másodlagos utazásszervezőnek el kell érnie egy olyan minimális méretet, amely lehetővé teszi számára, hogy kellőképpen nagy léptékben működjön, vagyis bizonyos fokú vertikális integrációt kell megvalósítania. A Bizottság érvelése tehát, amely azokat a nehézségeket kívánja hangsúlyozni, amelyekkel a kis utazásszervezők találkoznak azon minimális méret elérése során, amely mellett képesek hatékonyan versenyezni a négy nagy utazásszervezővel, nem releváns a kisebb utazásszervezők és az új belépők azon képességének értékelése szempontjából, hogy növeljék kapacitásaikat a termékeknek a – Bizottság szerint az ügylet jóváhagyása esetén bekövetkező – hiánya folytán előállt lehetőségek kihasználása érdekében.
215 Emellett, ahogy azt a felperes is hangsúlyozta, annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben számos kis utazásszervezőt megszereztek a nagyobbak, jelenleg is rengeteg (több száz) kis utazásszervező létezik, amelyek a piacra lépő új szereplők révén folyamatosan megújulnak, és továbbra is a piac jelentős részét alkotják.
216 A fenti megfontolások fényében kell tehát eldönteni azt, hogy a jelen ügyben a kisebb utazásszervezők képesek‑e elegendő kiegészítő kapacitást piacra dobni ahhoz, hogy kompenzálják a nagy utazásszervezők piaci kapacitásainak csökkentését.
ii. A kisebb utazásszervezők kapacitásnövelésének lehetőségéről
217 Az Elsőfokú Bíróság előzetesen megállapítja, hogy a jelen ügyben az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium tagjai sem egyenként, sem együttesen nem ellenőrzik az érintett termék elkészítéséhez vagy értékesítéséhez szükséges nyersanyagok, illetve szolgáltatások piacát. Ezzel összefüggésben a Határozatból kitűnik ((5)–(42) preambulumbekezdés), hogy a közeli úti célú külföldi szervezett utazások piacához hasonlóan a Bizottság megvizsgálta az összefonódás hatásait a közeli úti célú charterjáratokon található ülőhelyek upstream piaca, illetve az utazási irodák downstream piaca vonatkozásában, ugyanakkor nem állapította meg azt, hogy az összefonódás eredményeként a három fennmaradó versenytárs kollektív erőfölénybe kerülne az upstream, illetve downstream piacokon, sem azt, hogy az összefonódás eredményeként létrejött vállalkozás (Airtours/First Choice) önállóan erőfölénybe kerülne.
218 Először is meg kell jegyezni, hogy az alperes, anélkül hogy azt a Bizottság vitatta volna, több olyan kis utazásszervezőre is hivatkozott példaként, amelyek a nem várt piaci fejlemények eredményeként előállt lehetőségek kihasználása érdekében további kapacitásokat dobtak piacra. 1996‑ban (az 1995‑ös válsággal összefüggő nehézségeket követően) az akkori három legnagyobb utazásszervező csökkentette vagy befagyasztotta kapacitásait, miközben több kisebb utazásszervező ‑ így a Virgin Holidays (+ 28%), a Kuoni Travel (+ 20%), a Direct Holidays (+ 68%) és a Sun Express (+ 109%) – is jelentős terjeszkedést hajtott végre.
219 Másodszor, a felperes megállapította, anélkül hogy azt a Bizottság vitatta volna, hogy a kisebb utazásszervezők jellemzően azt követően alakítják ki kapacitásaikat, hogy a nagy utazásszervezők meghozták a kapacitásokra vonatkozó legfontosabb döntéseiket, illetve hogy előbbiek – a többi utazásszervezőhöz hasonlóan – később is képesek kapacitásaikat bizonyos mértékben növelni.
220 Harmadszor, az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy több kis utazásszervező bejelentette, hogy növelni kívánja piaci részesedését, ami arra utal, hogy mindenféleképpen készek megragadni azokat a lehetőségeket, amelyeket a kapacitásoknak a vezető utazásszervezők általi, a kereslet előrelátható szintjétől független csökkentése kínál.
221 A Határozat (85) preambulumbekezdésében a Bizottság válaszol a közigazgatási eljárásban előadott azon felperesi érvre, mely szerint az olyan másodlagos szereplőket, mint a Cosmos és a Virgin Sun, jövőbeli valószínű versenytársaknak kell tekinteni, mivel bővíteni kívánják üzleti tevékenységüket. A Bizottság válaszában megállapítja, hogy „a belátható jövőben valószínűleg e társaságok egyike sem lesz képes kihívást intézni a nagy utazásszervezőkkel szemben” – mivel a Cosmos/Monarch jelentős mértékben függ a nagy szereplőktől, mint az ülőhelyek megrendelőitől, továbbá vertikálisan nem integrálódott az utazási irodákkal, a Virgin Sun tevékenysége pedig jelenleg igen szűk körű, és szintén nem rendelkezik saját utazási irodákkal. Végül a Virgin Sun a legfontosabb közeli úti célok tekintetében jelentős nehézségekkel küzd a szálláshelyekre vonatkozó szerződések megkötése terén.
222 Ugyanakkor a Bizottság által hangsúlyozottak nem erősítik meg azon érvét, amely szerint a legfontosabb azt tisztázni, hogy a kisebb utazásszervezők várhatóan miként reagálnak a jövőben arra, ha a három fennmaradó nagy utazásszervező a versenyszint alá csökkenti a piacra bocsátott kapacitásokat. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság által hangsúlyozottak azt mutatják, hogy a fent említett két másodlagos utazásszervező nyilvánvalóan meg kíván ragadni minden, a piac által kínált lehetőséget.
223 Először is, arra a tényre, mely szerint a Cosmos (Monarch) jelenleg a repülőjegyek értékesítése tekintetében jellemzően előnyben részesíti a nagy utazásszervezőket a kisebbekkel szemben, a Bizottság nem hivatkozhat annak alátámasztása céljából, hogy amennyiben a kapacitások a versenyszint alá csökkennek, a Cosmos (Monarch) nem fogja saját érdekeit az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium tagjainak érdekei elé helyezni. Mindenesetre a Cosmos új ügyvezetője bejelentette, hogy céljuk a cég piaci részesedésének két év alatt 3,5%‑ról 5%‑ra történő növelése. Ennek érdekében a Cosmos 1,1 millió utas szállítására rendelkezik ATOL engedéllyel (Air Travel Organisers’ License, a Civil Aviation Authority [polgári légiközlekedési hatóság] által kibocsátott engedély).
224 Másodszor, azok a nehézségek, amelyekkel a Virgin Sun bizonyos közeli úti célok tekintetében a szálláshelyekre vonatkozó szerződések megkötése terén küzd, ugyanezen okokból megoldódnának, ha a nagy utazásszervezők csökkentenék keresletüket a szobák iránt. A Virgin Sun által a Bizottsághoz intézett, az Elsőfokú Bírósághoz a pervezető intézkedések keretében benyújtott, 1999. augusztus 16‑i levélből kitűnik, hogy a legtöbb földközi‑tengeri helyszínen könnyen lehet megfelelő mennyiségű és kielégítő minőségű ágyat beszerezni, kivéve a legnépszerűbb helyszíneket, mint például a Baleár-szigetek, ahol a nagy utazásszervezők egyre gyakrabban kötnek hosszú távú megállapodásokat a szállodatulajdonosokkal, megnehezítve így a kisebb utazásszervezők számára az igényelt helyek megszerzését. Ugyanakkor e levélből az is kitűnik, hogy az olyan utazásszervezők, mint a Virgin Sun, továbbra is igyekeznek kihasználni minden lehetőséget, amely a legnépszerűbb piacokon adódhat. Ennélfogva amennyiben a nagy utazásszervezők a kapacitáscsökkentés során nem használnák ki a szerződés szerinti mennyiségű ágyat, a kis utazásszervezők gyorsan képesek lennének azokra – a piacra dobott szervezett utazások számának növelése érdekében – szerződést kötni. Végül arra is érdemes emlékeztetni, hogy a Virgin Sun a Virgin Travel Group által nemrégiben alapított olyan utazásszervező, amely 1999 óta a legnépszerűbb helyszínekre kínál utazásokat, így Korfura, a Costa Blancára, a Costa de Solra, Mallorcára, Menorcára, Ibizára, Portugáliába, Rodoszra, Gran Canariára, Tenerifére és Törökországba, a londoni Gatwick repülőtérről, illetve Manchesterből történő indulással. Emellett a Virgin Travel Group elnöke bejelentette, hogy a Virgin Sun célja a következő 10 év alatt a Thomson piaci részesedésének elérése. A Virgin Travel Group 400 000 utas szállítására rendelkezik ATOL engedéllyel.
225 Végül két, a közeli úti célú szervezett utazások piacán jelen lévő, jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkező versenytárs, a British Airways Holidays (amely 1999‑ben 375 000 ATOL engedéllyel rendelkezett) és a Kuoni (amely 1999‑ben 230 000 szervezett utazást értékesített az Egyesült Királyságban) szintén képes lenne gyorsan növelni kapacitásait, amennyiben a nagy utazásszervezők megpróbálnának kollektív erőfölényt kialakítani.
226 Negyedszer, meg kell említeni a közigazgatási eljárás során benyújtott és a Bizottság által sem vitatott tanulmányt, amely azt vizsgálta, hogy 59 kisebb utazásszervező közül melyek vannak szintén jelen a nagy utazásszervezők által kiszolgált 12 legnépszerűbb közeli úti cél piacán. A tanulmány szerint i. ezen úti célok mindegyikét kiszolgálja legalább négy kis utazásszervező, ii. a legnépszerűbbeket, mint Korfut, Rodoszt, Mallorcát vagy Spanyolország kontinentális részét számos (20‑30) kis utazásszervező is kiszolgálja, valamint iii. több kis utazásszervező (például a Cosmos, a Manos és a Virgin Holidays) gyakorlatilag minden említett úti célba szervez utazásokat (lásd a kereseti kérelem 8. mellékletében az 1. táblázatot, valamint a felperes szakértője, D. Neven professzor Competition in the UK Foreign Package Holiday Market, an Economic Analysis című jelentését). A tanulmány arra is rámutat, hogy a kis utazásszervezők (az éjszakák száma és a szolgáltatások tekintetében) hasonló termékeket kínálnak, mégpedig hasonló, vagy adott esetben jobb árakon is, mint a nagyobb utazásszervezők.
227 Ötödször, szemben a Bizottság által a Határozat (83) preambulumbekezdésében állítottakkal, e tanulmányból a Bizottság által sem vitatottan kitűnik, hogy a kisebb utazásszervezők általában a nagy utazásszervezők feltételeihez hasonló feltételek mellett képesek szállásokat szerezni a közeli úti célokban. A tanulmány az Airtours, illetve két kisebb, független, később az Airtours által megszerzett utazásszervező, a Panorama és a Direct által fizetett árakat összehasonlítva 20 népszerű közeli célpontot vizsgál meg, és kimutatja, hogy az árak hasonlók, illetve hogy bizonyos esetekben a kisebb utazásszervezők kedvezőbb feltételeket értek el, mint az Airtours, annak ellenére, hogy az utóbbi jóval több vendégéjszakát foglalt le, mint a kisebb utazásszervezők.
228 Mindebből következik, hogy a vizsgált ügyben a kisebb utazásszervezők megpróbálnának kiegészítő kapacitásokat piacra dobni. Ugyanakkor annak elemzése, hogy erre képesek lennének‑e, annak részletes vizsgálatát igényli, hogy a repülőgépeken található ülőhelyek, illetve az utazási irodák piaca megfelelően hozzáférhető‑e számukra.
iii. A kisebb utazásszervezők ülőhelyekhez való hozzáféréséről
229 A Határozat megállapítja, hogy a kisebb utazásszervezők nem rendelkeznek megfelelő hozzáféréssel a repülőgépeken található ülőhelyekhez, az összefonódás pedig csak rontana ezen a helyzeten (Határozat (78) és (79) preambulumbekezdése, valamint a (83) preambulumbekezdés befejező része). Kis méretük miatt ezek az utazásszervezők nem képesek ugyanolyan méret- és térgazdaságosság elérésére, mint a nagyobb utazásszervezők. Nem tudják például azt garantálni egy charter légitársaságnak, hogy egy egész repülőgépet megtöltenek utasokkal (esetleg a főszezonon belüli néhány nap kivételével). Ez növeli annak kockázatát, hogy a légitársaság az optimális feltöltés szintje alatt lesz kénytelen üzemeltetni a járatot. Ennek következtében a légitársaság valószínűleg a nagy utazásszervezőkhöz képest magasabb ülőhelyenkénti árat szab meg a kis utazásszervező részére, tükrözendő a nagyobb kockázatot (a Határozat (78) preambulumbekezdése). A kis utazásszervezők jelezték, hogy már most is nehezen tudnak ülőhelyeket szerezni a kívánt időpontokban (különösen hétvégenként), illetve a nagyobb turista repülőterekről (Gatwick és Manchester) induló járatokra. Az utazásszervezők (és a légitársaságok) utaltak arra, hogy e két repülőtérről induló járatokat mindenképpen kínálniuk kell ahhoz, hogy hozzáférjenek a fő fogyasztói központokhoz, így biztosítva hiteles „nemzeti” lefedettségű üzemeltetést, ellenkező esetben ugyanis kevés az esélyük a kis versenytárs státuszából való kilépésre (a Határozat (79) preambulumbekezdése).
230 A Határozat (80) preambulumbekezdésében a Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy „[a] nagy utazásszervezők már most is jelentős piaci erővel rendelkeznek az ülőhelyek független szereplők számára történő értékesítése terén. Az egyik utazásszervező például jelezte, hogy a Monarch, amely a független szektor egyetlen jelentős szolgáltatója maradna az összefonódást követően, már most is igyekszik azt megelőzően kielégíteni a – harmadik felek részére történő értékesítéseinek összességében több mint felét adó – nagy utazásszervezők igényeit, hogy kialakítaná a függetlenek részére szóló ajánlatát, továbbá azt is elutasította, hogy egyáltalán megvitassa a következő év programját az érintett szereplővel azelőtt, hogy tájékoztatást kapott volna a nagyok igényeiről”.
231 Az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy a Határozat 2. táblázatából ((159) preambulumbekezdés), amely a fő szolgáltatók piaci részesedéseit tartalmazza a harmadik feleknek értékesített ülőhelyek tekintetében (az adatok tartalmazzák a harmadik felek részére történt valamennyi értékesítést, beleértve a nagy és a kis utazásszervezők részére, illetve ezek között történt értékesítéseket is), kitűnik, hogy az összefonódás után az Airtours/First Choice a harmadik feleknek értékesített ülőhelyek kevesebb mint egynegyedét ellenőrizné, illetve hogy a három nagy utazásszervező összességében ezeknek kevesebb mint a felét szolgáltatná, tekintettel arra, hogy a Thomson csak igen korlátozott mértékben van jelen ezen a piacon. Ebből következik, hogy a harmadik felek ülőhelyek iránti lényeges igényeit továbbra is a nagy utazásszervezőktől független szereplők elégítenék ki. Ez a helyzet bizonyos garanciákat nyújt a kis utazásszervezők részére, mivel a három nagy utazásszervező közül csak kettő van jelentős mértékben jelen a piacon, a független harmadik felek pedig jelentős forrásai az ülőhelyeknek.
232 Nincs bizonyíték arra, hogy ez a helyzet az összefonódás következtében lényegesen megváltozna, szemben a Bizottság azon állításával, mely szerint a felperesből és a First Choice‑ból álló összefonódással létrejött jogalany feltehetően tovább racionalizálná az ülőhelyeket, és a kis szereplők problémái súlyosbodnának, mivel csökkenne a rendelkezésre álló ülőhelyek száma. A felperes állítása szerint az összefonódás nem érintené hátrányosan a harmadik felek számára hozzáférhető ülőhelyek számát: ha az Airtours és a First Choice több ülőhelyet foglalna le az összefonódást követően kialakult csoporton belül (ezzel kiszorítva azokat a harmadik fél utazásszervezőket, amelyek jelenleg az Airtours Internationallal és az Air 2000‑del repülnek), ezzel párhuzamosan ugyanis felszabadulnának azok az ülőhelyek, amelyeket harmadik fél légitársaságok gépein az Airtours és a First Choice korábban lefoglalt. A Bizottság maga is elfogadta ezt az érvelést a IV/M.1431. sz. Westdeutsche Landesbank / Carlson / Thomas Cook ügyben 1999. március 8‑án hozott határozatában (HL 1999. C 102, 9. o.), amelyben megállapította, hogy „[a]mennyiben a Thomas Cook mint egyesült jogalany úgy alakítaná át stratégiáját, hogy inkább a cégen belüli (vagyis a Caledoniannál rendelkezésre álló) repülőgép‑kapacitásokat használja, ez ugyanilyen mértékben felszabadítaná a kapacitásokat harmadik feleknél, így azok hozzáférhetővé válnának azon fogyasztók számára, akik addig a Flying Colourstól, illetve a Caledoniantól vásároltak”. A Bizottság nem terjesztett elő meggyőző érvelést arra nézve, hogy a fenti érv mögött meghúzódó logika a jelen ügyben ne lenne alkalmazható.
233 Hasonlóképpen, ami a Határozat (80) preambulumbekezdésében kifejtetteket illeti, elegendő annyit megjegyezni, hogy a felperes – anélkül, hogy ezt a Bizottság az Elsőfokú bíróság előtt zajló eljárásban vitatta volna – fenntartotta, hogy a Monarch bizonyítékot szolgáltatott arra nézve, hogy nem részesíti előnyben a nagy utazásszervezőket a kisebb utazásszervezők hátrányára, és elismerte, hogy a Thomas Cook / Carlson összefonódás valóban fokozta azon harmadik fél utazásszervezőktől való függőségét, amelyek nem rendelkeznek saját charter légitársasággal, és ugyanez lenne a helyzet az Airtours / First Choice összefonódás esetében is.
234 Másodszor, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy – mint azt a felperes is előadta – az ülőhelyek egyik vezető értékesítője, a Hunt & Palmer – amelynek tevékenysége a kereslet és kínálat oly módon történő összehangolásából áll, hogy eladja az utazásszervezők részére a légitársaságok által értékesíteni kívánt „felesleges” ülőhelyeket (a keresetlevél 39. pontja) – által szolgáltatott bizonyíték arra utal, hogy a kis utazásszervezők a következő négy forrásból képesek ülőhelyekhez jutni egy adott szezonra (vagy rövidebb időszakra): külföldi légi fuvarozók, menetrend szerinti légitársaságok, diszkont légitársaságok, és az Egyesült Királyságban letelepedett független légitársaságok. Hangsúlyozni kell, hogy az Egyesült Királyságban legalább 15 független, ülőhelyekre specializálódott értékesítő működik, illetve hogy a Bizottság e bizonyítékot nem vitatta.
235 A Bizottság által annak alátámasztása érdekében előterjesztett érvelés, mely szerint ezek az ellátási források nem életképesek, nem meggyőző.
236 Az első forrást az úti cél repülőterén letelepedett külföldi légi fuvarozók alkotják (mint például a Spanair, az Air Europa vagy a Futura).
237 A Bizottság álláspontja szerint ezek a fuvarozók nem jelentenek életképes alternatívát, mivel nehezen tudnak kellő mennyiségű és megfelelő le- és felszállási időpontot szerezni a nagyobb egyesült királysági repülőtereken, különösen a Gatwicken. Emellett, mivel flottájuk nem az Egyesült Királyság repülőterein állomásozik, a repülőgépeknek reggel el kell repülniük az Egyesült Királyságba, ahonnan este tudnak visszatérni, ami azt jelenti, hogy a fogyasztóknak késő este kell elindulniuk, és kora reggel repülnek vissza. Az ilyen időbeosztás érezhetően csökkenti a nyaralással töltött időt, így nem népszerű a fogyasztók körében. Ennek az érvnek azonban ellentmondanak a Hunt & Palmer által szolgáltatott bizonyítékok, melyek szerint a Gatwickre menettérti járatok is indíthatók.
238 Mindenesetre a kérdés az, hogy a szervezett utazások alulkínálatának összefüggésében a kisebb utazásszervezők ésszerű feltételek mellett képesek‑e további ülőhelyeket szerezni a repülőgépeken, nem pedig az, hogy hozzáférnek‑e a jobb indulási repülőterekhez, illetve időpontokhoz. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem tartotta szükségesnek a közeli úti célú utazások, illetve a charterjáratokon található ülőhelyek utazásszervezők részére történő szolgáltatása egyesült királysági piacának kisebb részekre osztását, például régiók vagy indulási repülőterek szerint. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság ezzel kapcsolatban azt állapította meg a Határozatban ((45) preambulumbekezdés), hogy az árak és költségek viszonylag egységesek, ami arra utal, hogy megvan a szükséges mértékű átfedés a lehetséges regionális és a helyi piacok között ahhoz, hogy azokat a jelen ügy szempontjából úgy tekintsük, mint amelyek egységes nemzeti piacot alkotnak a keresleti oldalon (amennyiben a „helyettesítési láncok” meglétét vesszük alapul). A Bizottság azt követően jutott erre a következtetésre (a (45) preambulumbekezdésben), hogy hangsúlyozta, hogy a fogyasztók szívesebben indulnak az otthonukhoz közelebb található repülőtérről, valamint hogy a leszállási díjak, és az egyéb kapcsolódó tényezők következtében néhány kisebb regionális repülőtér esetében a felszállás ára magasabb, mint a nagy utazási repülőterek (London Gatwick és Manchester) esetében, illetve miután megállapította, hogy a felszámított felár (illetve az adott árengedmény) rendszerint viszonylag kis összeg az utazás teljes költségéhez képest, különösen, ha figyelembe vesszük az olcsóbb, ám távolabb fekvő repülőtérre történő közúti utazás költségeit. Ugyanez igaz a kínálati oldal esetében is, mivel a Bizottság szerint az utazásszervezők nemzeti szinten forgalmazzák termékeiket (a Határozat (45) preambulumbekezdése), és azok sem az ár szempontjából, sem más szempontból nem nagyon térnek el a különböző régiók fogyasztói számára. Emellett az utazásszervezők és légi fuvarozók általában könnyen képesek mozgatni a repülőgépeket és járatokat a különböző repülőterek között, kivéve a Gatwicket, amelynek hozzáférhetősége korlátozott (a Határozat (46) preambulumbekezdése).
239 Ami Bizottság azon érvét illeti, mely szerint a külföldi légi fuvarozók által használt repülőgépeknek rendszerint reggel kell berepülniük az Egyesült Királyságba, és onnan este kell távozniuk, ami kényelmetlen a fogyasztók számára, meg kell állapítani, hogy ezen érv semmiféle ténybeli alappal nem rendelkezik, mivel európai úti cél esetében az átlagos repülési idő körülbelül két óra. Az úti cél szerinti repülőtéren letelepedett légi fuvarozók így több fordulót is képesek teljesíteni egy napon belül, így például reggel sor kerülhet egy Spanyolország–Egyesült Királyság odaútra, és egy Egyesült Királyság–Spanyolország visszaútra, majd este ugyancsak egy Spanyolország–Egyesült Királyság odaútra és egy Egyesült Királyság–Spanyolország visszaútra.
240 Végül meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem vitatta a felperes közigazgatási eljárás során fenntartott azon állítását, mely szerint az úti cél szerinti repülőtéren letelepedett légi fuvarozók 1998‑ban több mint egymillió ülőhelyet szolgáltattak (a Határozat kibocsátásakor ez volt az utolsó olyan év, amelyről rendelkezésre álltak adatok) a szervezett utazások résztvevői, illetve a pusztán repülőjegyet váltó utazók részére, valamint hogy az úti cél szerinti repülőtéren letelepedett légi fuvarozók által szolgáltatott ülőhelyek száma az utóbbi években gyorsan nőtt.
241 Ebből következően – a Bizottság állításával ellentétben – e légi fuvarozók jelentős szerepet játszhatnak, amennyiben a kis utazásszervezők megpróbálják emelni a szervezett utazások számát, ha ilyen lehetőség adódik.
242 A második forrás a menetrend szerinti légitársaságok (például a Debonair, a Flightline vagy a CityFlyer), amelyek hétvégi forgalma üzleti utazók hiányában alacsony.
243 A Bizottság a menetrend szerinti légitársaságok által szolgáltatott ülőhelyeknek kis jelentőséget tulajdonít az Egyesült Királyság esetében, ahol a British Airways a kapacitásainak csak kis részét használja ilyen jellegű repülésekre. Ennek okai: a magasabb árak, továbbá az a tény, hogy a menetrend szerinti légitársaságok nem repülnek közvetlenül a szervezett utazások úti céljaiba, ezenfelül a helyek hozzáférhetőségének hiánya, illetve a menetrendek merevsége.
244 Ugyanakkor e tényezők nem jelentenek jelentős akadályt azon kis utazásszervezők számára, amelyek növelni kívánják kapacitásaikat. Az árkülönbségek kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a légi közlekedés költségei a szervezett utazás költségeinek csak alacsony hányadát teszik ki. Például augusztusban a Liverpool–Malaga repülőút ára 108 GBP volt az Easyjettel, míg a Stansted–Malaga repülőúté 140 GBP a Góval, ugyanakkor augusztusban a spanyolországi Marbellába tett, 14 napos szervezett utazás ára 1598 GBP volt a Virgin Holidaysnél, 1698 GBP a Bath Travelnél és 1738 GBP az Airtoursnál (a keresetlevél 8. mellékletében található 2. táblázat, illetve a keresetlevél 40. melléklete). A légi közlekedés ára tehát mindenesetre kevesebb mint 10%‑a a szervezett utazás teljes árának. Ezzel összefüggésben a felperes a közigazgatási eljárás során benyújtott egy táblázatot (a közgazdasági szakértő jelentésének 5. táblázata, a keresetlevél 8. melléklete), amely összehasonlítja a menetrend szerinti légitársaságok és a charter légitársaságok által kínált, különböző időpontokban, illetve különböző úti célokba szervezett utazások árait. E táblázatot a Panorama (az Airtours által nemrégiben megszerzett kis utazásszervező) által szolgáltatott adatok alapján állították össze. A táblázatból kitűnik, hogy az árkülönbözet 20 és 30 GBP között váltakozik, ami végeredményben igen csekély hatással van az utazás árára, és így a menetrend szerinti légitársaságokat használó kis utazásszervezők versenyképességére. E tekintetben az árkülönbség egyébként főként annak tudható be, hogy a menetrend szerinti repülések esetében felszállási díjat kell fizetni.
245 Ami a menetrend szerinti légitársaságok által várhatóan ajánlott feltételeket illeti, különösen ami az indulási/érkezési napokat, illetve időpontokat illeti, ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a felperes által hivatkozott öt példából kettő – a Panoramától beszerzett, annak megszerzése előtti időszakra vonatkozó adatok alapján – azt mutatja, hogy lehetséges szombati és vasárnapi indulási időpontokat foglalni. Ehhez hasonlóan a Hunt & Palmer nyilatkozata is felhívja a figyelmet arra, hogy az ülőhelyek értékesítésének lényegi kérdése az, hogy a kereskedő tud‑e hétvégén induló járatokat találni. Emellett maga a Határozat (38. lábjegyzet) is utal arra, hogy a British Airways hétvégenként kínál bizonyos teljes charterjáratokat, amelyek az Egyesület Királyság regionális repülőtereiről indulnak, és ezekhez olyan repülőgépeket használnak, amelyekre ezekben az időpontokban a menetrend szerinti szolgáltatásoknál nincs szükség. Az indulási repülőterek kapcsán az Elsőfokú Bíróság külföldi légi fuvarozókra vonatkozó, korábbi megállapítására kell utalni. Végül, ami azt a kérdést illeti, hogy hátrányosabb‑e a repülőgép egy részén megvenni az ülőhelyeket, mint az összes ülőhelyet megszerezni a repülőgépen, ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az ülőhelyek értékesítői által ajánlott – a felperes által benyújtott – árak azt tükrözik, hogy az árkülönbözet minimális (kevesebb mint 10%), és hogy egy ülőhely ára az adott repülőgépen található ülőhelyek egy részének megszerzésekor alacsonyabb lehet, mint az összes ülőhely megszerzése esetén (lásd Neven professzor jelentését a keresetlevél 8. mellékletében).
246 Ami azt a tényt illeti, hogy a menetrend szerinti légitársaságok csak korlátozott számú úti célt szolgálnak ki, ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a felperes által hivatkozott légitársaságok a Spanyolországban található fő turista úti célok mellett Dél‑Franciaországba, illetve Olaszországba is repülnek. Mindenesetre a külföldi légi fuvarozók láthatólag olyan helyzetben vannak, hogy szükség esetén képesek kompenzálni azt, hogy a menetrend szerinti légitársaságok nem nyújtanak szolgáltatást egyéb úti célok tekintetében.
247 A fentiekből következik, hogy a kis utazásszervezők a Bizottság állításával ellentétben fel tudják használni a menetrend szerinti légitársaságokat kapacitásaik hatékony növelésére, annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a nagy utazásszervezők által alkalmazott korlátozásokat.
248 A harmadik forrást a diszkont légitársaságok (például a Ryanair és a Go) alkotják, amelyek kapacitásai jelentősen nőttek az utóbbi években, és amelyek képesek az igényekre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A felperes által benyújtott térkép azokat a fő úti célokat tartalmazza, ahová a diszkont légitársaságok repülnek (a keresetlevél 40. melléklete), ebből pedig kitűnik, hogy a Földközi‑tenger spanyolországi partvidékén található fő helyszínek mindegyikét legalább egy légitársaság kiszolgálja, gyakran pedig kettő vagy három is: Barcelona (a Debonair Lutonból, az EasyJet Liverpoolból, az AB Airlines pedig a Gatwickről), Palma (az EasyJet Liverpoolból, a Go Stanstedről), Ibiza (a Go Stanstedről), Alicante (a Go Stanstedről) és Malaga (az EasyJet Liverpoolból, a Go Stanstedről).
249 A negyedik forrást az Egyesült Királyságban letelepedett független légitársaságok jelentik (például a Monarch, illetve a European Air Charter, a British World vagy a Titan) amelyek szintén kis méretű, alacsony költségű repülőgépeket használnak. Ugyanakkor, mivel e légitársaságok rendelkeznek a harmadik felek részére értékesített, charterjáratokon található ülőhelyek piacán rendelkezésre álló kínálat több mint 50%‑ával (lásd a Határozat (159) preambulumbekezdésében található 2. táblázatot), azt kell megállapítani, hogy szemben a Bizottság állításával, e légitársaságok elegendő kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy a kis utazásszervezők megbízható ellátási forrásai legyenek.
250 Végül a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az integrált utazásszervezők számára létfontosságú a repülőgépeik maximális telítettsége ahhoz, hogy ezzel biztosítsák üzleti tevékenységük életképességét. Az a tény, hogy flottáik fenntartása fix költségeik igen jelentős részét teszi ki, arra ösztönzi a nagy utazásszervezőket, hogy felkínálják a kis utazásszervezőknek azokat az ülőhelyeket, amelyek üresen maradnak a Bizottság által előre jelzett helyzetben, amikor is a nagy utazásszervezők jelentősen csökkentik a kapacitásokat.
251 A fentiekből következik, hogy a Bizottság tévedett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a kisebb utazásszervezők nem férnek majd hozzá az ülőhelyekhez olyan kielégítő feltételek mellett, amelyek lehetővé tennék, hogy megpróbálják kapacitásaikat növelni, és hogy hasznot húzzanak azokból a lehetőségekből, amelyeket a Bizottság által az ügylet jóváhagyása esetén előre jelzett, versenyellenes környezetben felmerülő alulkínálat teremtene számukra.
iv. A kis utazásszervezők értékesítéshez való hozzáféréséről
252 A Bizottság a Határozat (81) és (82) preambulumbekezdésében utal bizonyos nehézségekre, amelyekkel a kisebb utazásszervezők szembesültek, ilyenek például azok a hátrányosan megkülönböztető feltételek, amelyeket a nagy, integrált utazásszervezők tulajdonában álló utazási irodákban kell elszenvedniük, így a jutalékráta, a nagy, integrált utazásszervezők termékeinek irányított értékesítése, illetve a katalógusok és az ajánlatok kihelyezésének módja; mindez meggátolja a kis utazásszervezőket a nagy utazásszervezőkkel való hatékony versenyzésben.
253 A felperes vitatja a Bizottság által előadottakat, melyek szerint az értékesítéshez való hozzáférés a vezető utazásszervezők vertikális integrációja következtében korlátozott, mivel – a felperes előadása szerint – a vertikális integráció csak akkor jár elfogadhatatlan piaclezáró hatással, ha az értékesítés szintjén létezik horizontális piaci erő, azonban ez a jelen ügyben nem áll fenn.
254 A Bizottság állítása szerint a nagy utazásszervezők ellenőrzik valamennyi nagy nemzeti utazásiiroda‑láncot, valamint az irodák fiókjainak döntő többségét. Ezekben az irodákban az egyéb szereplők irányított értékesítés alá esnek, vagyis az anyatársaság termékeit előnyben részesítik, ami lényegesen akadályozza a kis szereplők piacra lépését és növekedését. Az alternatív értékesítési csatornák, mint a telefonos ügyfélszolgálaton, illetve interneten keresztüli értékesítés, még nem életképes helyettesítői az utazási irodáknak, amit tanúsítanak a nagy utazásszervezők, mint például a First Choice annak érdekében tett erőfeszítései is, hogy utazásiiroda‑láncot alapítsanak vagy szerezzenek.
255 Emlékeztetni kell arra, hogy a kérdés nem az, hogy milyen nagyságot kell elérnie a piaci szereplőnek ahhoz, hogy versenyezhessen a nagy utazásszervezőkkel, hanem annak eldöntése, hogy a Bizottság által előre jelzett versenyellenes környezetben a piacon már jelen lévő kis utazásszervezők képesek lesznek‑e kielégítő feltételek mellett hozzáférni az értékesítési piachoz, és így nagyobb mennyiségben tudják‑e értékesíteni szervezett utazásaikat a fogyasztóknak. Márpedig a Határozat felületes elemzéséből is kitűnik, hogy – ahogy a felperes állítja – ez lenne a helyzet.
256 Először is meg kell jegyezni, hogy – ahogy azt a Bizottság is jelezte a Határozat (32) preambulumbekezdésében – az összefonódás feltehetően nem vezet erőfölény kialakításához vagy megerősítéséhez az utazási irodák szolgáltatásai ágazatának egészében, függetlenül attól, hogy a szervezett utazások közvetlen, utazásszervezők általi értékesítését vagy a távollévők számára (telefonon) történő értékesítést figyelembe vesszük‑e, mivel ‑ az irodák fiókjainak számát tekintve ‑a felek összesített részesedése az utazási irodák szolgáltatásainak nyújtásában alacsony (körülbelül 15%).
257 A Határozatból ((81) preambulumbekezdés) továbbá kitűnik, hogy az utazási irodák által értékesített külföldi szervezett utazások közel 40%‑át független irodák értékesítették. Másodszor, maga a Bizottság is elismeri ((31) preambulumbekezdés), hogy léteznek egyéb értékesítési módszerek, amelyek jelentős fejlődés alatt állnak, mint például a telefonon vagy az interneten végzett közvetlen értékesítés, amelyek már most is a szervezett utazások összesített értékesítéseinek körülbelül 20%‑át teszik ki. Ez megnöveli a kis utazásszervezők lehetőségeit termékeik hatékony értékesítésére, ha a kínálat szűkül. E tekintetben ki kell emelni, hogy a Direct Holidays (az Airtours által megszerzett független utazásszervező), amely minden utazását közvetlenül értékesíti, jelentős növekedésen esett át az 1995–1996‑os időszakban (mely időszakban a nagy utazásszervezők pénzügyi nehézségekkel küzdöttek) (a keresetlevél 9.18. pontja). Ehhez hozzá kell tenni, hogy a felperes a Bizottság által sem vitatott módon hangsúlyozta (a keresetlevél 9.19. pontja), hogy a közigazgatási eljárás során harmadik felek a következő nyilatkozatokat nyújtották be a Bizottsághoz a közvetlen értékesítéssel mint a piacra lépés egyik módjával kapcsolatban (hivatkozás a keresetlevél 7. mellékletében szereplő kifogásközlésre adott válasz 3.57. pontjában):
– a Thomas Cook jelezte, hogy „a jelenlegi trend eltávolodott az utazások lefoglalásának hagyományos, utazási ügynökök által személyesen végzett lefoglalásától. A British National Travel Survey Report azt mutatja, hogy a közvetett foglalás a nyolcvanas évek vége óta erősödik, 1992‑ben az összes foglalás 29%‑át tette ki, míg 1998‑ban a 34%‑át”.
– a Thomson kifejtette azon véleményét, mely szerint „a szervezett utazásokat nem hagyományos, közvetlen vásárlási módszerek révén lefoglaló fogyasztók száma nő, ahogy azon fogyasztók aránya is, akik a közvetlen értékesítést a hagyományos, utcai utazásértékesítőn keresztül zajló foglalás alternatívájának tekintik”.
– a Virgin Holidays így nyilatkozott: „[M]int utazásszervező, nem rendelkezünk értékesítési lánccal. Saját értékesítéseink alapján jelentős növekedést tapasztaltunk a telefonos ügyfélszolgálatokon keresztül megvásárolt utazások száma tekintetében. A teletextes ügynökségeken keresztül vásárolt utazások számának növekedését is tapasztaltuk”.
258 Még ha meg is állapítanánk a kis utazásszervezők előtt álló (a Határozat (81) és (82) preambulumbekezdésében említett), nehézségek kapcsán, hogy a szóban forgó gyakorlat valóban megvalósul, és az nem jogellenes, az nem korlátozná értékelhető mértékben a kis utazásszervezőket abban, hogy hasznot húzzanak abból az alulkínálatból, amelyet a Bizottság véleménye szerint az összefonódás okozna. Ilyen helyzetben le lehet vonni azt a következtetést, mely szerint – figyelemmel a fogyasztói várakozásokra és a bevételek maximalizásának szükségességére – az utazási irodák kénytelenek lesznek a kis utazásszervezők termékeit is ésszerű feltételek mellett kínálni, még ha a vertikálisan integrált utazásszervezők tulajdonában lévő utazási irodák a saját csoportjuk termékeit a versengő termékek előtt fogják is ajánlani.
259 Mindenesetre mivel a szervezett utazások közel 40%‑át nem a nagy utazásszervezők által ellenőrzött utazási irodákban értékesítik, a kis utazásszervezők feltehetően hozzáférnek az értékesítéshez, mégpedig olyan kielégítő feltételek mellett, amelyek lehetővé teszik számukra azon kapacitások értékesítését, amelyeket abban az esetben dobnának piacra, ha a nagy utazásszervezők a kapacitások versenyszint alá történő csökkentéséről döntenének.
260 Ebből következik, hogy a Bizottság tévedett, amikor úgy vélte, hogy a kisebb utazásszervezők nem fognak olyan csatornához hozzáférni, amelynek révén olyan kellően kedvező feltételek mellett értékesíthetik termékeiket a fogyasztóknak, amelyek lehetővé teszik számukra kapacitásaik jelentős növelését annak érdekében, hogy hasznot húzzanak az azon alulkínálat eredményezte lehetőségekből, amely a Bizottság előadása szerint az összefonódás jóváhagyása esetén előállna.
261 A fentiekből kitűnik, hogy a Bizottság alulértékelte a kis utazásszervezők azon lehetőségeit, hogy kapacitásaikat annak érdekében növeljék, hogy hasznot húzzanak a nagy utazásszervezők által okozott általános alulkínálat eredményezte lehetőségekből, így ellensúlyozva az összefonódást követő kollektív erőfölény kialakítását.
b) A potenciális versenytársak, a többi utazásszervező reakcióiról
262 Meg kell vizsgálni azt is, hogy amennyiben a nagy utazásszervezők versenyellenes szinten korlátoznák a kapacitásokat, a Közösség egyéb országaiban, illetve a távoli úti célú külföldi szervezett utazások egyesült királysági piacán működő utazásszervezők képesek lennének‑e belépni a közeli úti célú külföldi szervezett utazások egyesült királysági piacára.
263 Emlékeztetni kell az MMC 1997‑es jelentésében megállapítottakra:
„A piaci szereplők jönnek és mennek. Nincsenek jelentős akadályai a piacra lépésnek, sem az utazásszervezés, sem az utazási irodák esetében.” (1.6. pont), és „[…] amennyiben bizonyos fajta utazások, bizonyos repülőterekről induló utazások, vagy az év bizonyos szakában történő utazások túlárazottak lennének, az utazásszervezők képesek lennének üzleti tevékenységüket áthelyezni ezen területekre, alacsonyabb árakat ajánlva” (4.15. pont).
264 Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a Határozat (114) preambulumbekezdésében először is elismeri azt, hogy a kollektív erőfölényt hosszú távon nem lehet fenntartani, ha a piacra lépés akadályai a charter légitársaságok üzemeltetése, illetve az utazási irodák tevékenysége vonatkozásában nem jelentősek, másodszor pedig azt, hogy az MMC 1997‑es jelentése nagyrészt egybevág a felperes álláspontjával az érintett piacra való belépés akadályainak hiányával kapcsolatban.
265 A Határozat (115) preambulumbekezdésében a Bizottság ugyanakkor megjegyzi, hogy az MMC‑jelentés 1997‑ben készült, és azóta az ágazat jelentős konszolidáción esett át, továbbá úgy véli, hogy azóta a piacra lépés akadályai megerősödtek (valószínűleg „nagyobb hatásúak”), és a jövőben is erősödni fognak, amennyiben a javasolt összefonódás megtörténik. A Bizottság ezt követően kifejti a következőket:
„Az erőfölény kialakulásának megakadályozásához a piacra lépésnek nyilvánvalóan nem pusztán lehetségesnek kell lennie. Annak többek között fenntarthatónak is kell lennie, ami egy olyan piacon, mint amilyen a szóban forgó piac is, ahol a méret fontos tényező, azt jelenti, hogy a vállalkozásnak elégséges mérettel kell rendelkeznie – vagy ezt gyorsan el kell érnie – ahhoz, hogy valóban fel tudja venni a versenyt az erőfölényben lévő szolgáltatókkal. A Bizottság álláspontja szerint ez a jelen esetben nem valószínű.”
266 Nem szabad elfeledkezni ugyanakkor arról sem, hogy a jelenlegi versenytársakkal kapcsolatban nem azt fontos megtudni, hogy van‑e lehetőség a nagy utazásszervezőkkel folytatott, egyenlő esélyeken alapuló versenyhez szükséges méret elérésére, hanem egyszerűen azt, hogy ezeknek a versenytársaknak van‑e lehetőségük arra, hogy hasznot húzzanak azokból a lehetőségekből, amelyek abból adódnak, hogy a nagy utazásszervezők a versenyszint alá csökkentik a piacra dobott kapacitásokat. Ebben az összefüggésben a Bizottság nem állíthatja, hogy pusztán azért, mert nehezen képesek bizonyos méret fölé növekedni, az egyéb termékeket (például távoli úti célú külföldi szervezett utazásokat) kínáló, vagy más országban (például Németországban vagy Hollandiában) működő utazásszervezők ne lennének képesek gyorsan és hatékonyan belépni a közeli úti célú külföldi szervezett utazások egyesült királysági piacára, amennyiben a nagy utazásszervezők úgy döntenének, hogy jelentősen korlátozzák a versenyt. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az egyéb jelentős méretű európai utazásszervezőket, mint a Neckermannt és a TUI‑t, a felperes olyan potenciális versenytársként jelölte meg, amelyek kapacitáscsökkentés vagy áremelés esetén feltehetően gyorsan belépnének az Egyesült Királyság piacára.
267 Ezzel összefüggésben továbbá meg kell jegyezni, hogy a Határozat nem vizsgálja a versenyt a szállások szintjén, holott az ilyen jellegű kapacitások szolgáltatása igen fontos az érintett piac dinamikájának megértése szempontjából, különös tekintettel először is az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium tagjainak azon képességére, hogy a közeli úti célokban található szállodák tulajdonosaitól függetlenül járjanak el, illetve ennek következtében másodszor, a jelenlegi és jövőbeli versenytársak azon képességére, hogy reagáljanak a nagy utazásszervezők által szolgáltatott kapacitások esetleges csökkentésére. Márpedig eléggé valószínűtlen, hogy a nagy utazásszervezők kapacitáscsökkentésről szóló döntése folytán felszabaduló szállodai ágyakat ne foglalnák le azonnal más utazásszervezők, akik részéről a közigazgatási eljárás során tett nyilatkozatok, illetve az általuk benyújtott dokumentumok azt mutatják, hogy meg kívánják szerezni a szálláskapacitásokat (lásd például a Virgin Sun 224. pontban hivatkozott levelét).
268 Ennek megfelelően az egyes nagy utazásszervezők feltehetően figyelembe veszik az ágyfoglalások jelentős csökkenésére a szállodatulajdonosok által adott reakciókkal járó kockázatokat, amennyiben ez a csökkenés valójában nem a kereslet csökkenésének, hanem a kapacitások versenyellenes célú korlátozására vonatkozó döntésnek tudható be. A nagy utazásszervezők könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy az ágyak a következő szezonra nem állnak rendelkezésükre kielégítő feltételek mellett vagy megfelelő számban.
269 A fentiekből következik, hogy bár a Bizottság megvizsgálta a bizonyos méretet meghaladó növekedés akadályait a piacon, jogsértő módon nem vette figyelembe azt, hogy a piacra lépés akadályainak hiánya valószínűleg lehetővé teszi a potenciális versenytársak piacra lépését és termékeik felkínálását az érintett piacon, valamint ebből kifolyólag azt is, hogy gyorsan és hatékonyan léphessenek fel, amennyiben a nagy utazásszervezők az alulkínálat kialakítása érdekében egyeztetik a kapacitásokat érintő stratégiáikat.
c) A fogyasztók lehetséges reakcióiról
270 Annak bizonyítása érdekében, hogy az összefonódás eredményeként kialakuló oligopólium képes lesz a fogyasztóktól függetlenül eljárni, meg kell határozni, hogy az egyesült királysági fogyasztók milyen módon reagálnának, valamint meg kell állapítani, hogy készen állnának‑e egyéb alternatívák keresésére, amennyiben a közeli úti célú szervezett utazások ára jelentősen emelkedne, illetve hiány lépne fel ilyen utazásokból.
271 A Határozat (124) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, hogy a fogyasztók nem rendelkeznek vásárlóerővel, és hogy – figyelembe véve a piac egyéb jellemzőit is – nehezen képesek a versengő termékeket az utazásszervezők katalógusaiban található korlátozott információk alapján összehasonlítani, ami szűkíti a fogyasztók lehetőségeit a kínálati oldal versenyellenes vonásainak kompenzálására.
272 A felperes szerint több piaci tanulmány is bizonyítja, hogy az utazók többsége az utazásra vonatkozó döntésük meghozatala előtt több utazási irodát is meglátogat, illetve hogy 85%‑uk számára az ár az egyedüli legfontosabb tényező vásárlási döntésük meghozatala szempontjából. Az egyedi fogyasztók tehát képesek „lábbal szavazni”, és olcsóbb utazást keresni, arra ösztönözve így az utazásszervezőt, hogy árait a versenynek megfelelő módon alakítsa.
273 A Bizottság szerint hamis az az állítás, mely szerint az olyan fogyasztói termékpiacon, mint a szervezett utazások piaca, a fogyasztók jelentős kompenzáló vásárlóerővel rendelkeznek.
274 Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy azt a tényt, mely szerint a fogyasztók azért nem rendelkeznek jelentős vásárlóerővel, mert elszigetelten lépnek fel, nem szabad összekeverni azzal a kérdéssel, hogy képesek lennének‑e reagálni azon áremelkedésekre, amelyeket a piacra dobott kapacitások nagy utazásszervezők általi, versenyellenes szintre történő korlátozása okoz. Ahogy azt a felperes is előadja, vitathatatlan, hogy a fogyasztók az utazás megvásárlása előtt összehasonlításokat végeznek. Maga a Bizottság is elismeri a Határozat (98) preambulumbekezdésében, hogy „a fogyasztók a hasonló utazások árai közötti viszonylag kis különbségekre is érzékenyek”.
275 Ezzel összefüggésben a Bizottság alulértékelte az egyesült királysági fogyasztók esetleges szerepét, mivel utóbbiak megpróbálhatnak kedvezőbb árakat elérni a kis utazásszervezőknél.
276 Emellett hangsúlyozni kell, hogy az első jogalappal összefüggésben megállapítást nyert, hogy bár a Bizottság mérlegelési jogkörének helyes gyakorlása során arra a következtetésre jutott, hogy az érintett termékpiacot szűken kell meghatározni, ugyanakkor nem vizsgálta sem azt a tényt, hogy a távoli úti célú külföldi szervezett utazások egyre vonzóbbak a fogyasztók számára, sem azt, hogy a felperes kifogásközlésre adott válaszában hivatkozott piackutatások (a keresetlevél 7. melléklete, a British National Travel Survey, valamint Mintel, Holidays: The booking procedure, 1997) rámutatnak arra a trendre, hogy az egyesült királysági fogyasztók egyre távolabb utaznak, különösen az Atlanti‑óceán másik partjára. Ez a tény megerősíti a felperes álláspontját, mely szerint a kereslet más típusú utazásokra tevődhet át, amennyiben az árak kellőképpen közelítenek egymáshoz, mivel az érintett tanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy a fogyasztói ízlés változik, és a fogyasztók láthatóan már nem a Földközi‑tenger partját tartják az egyetlen olyan helynek, ahová utazni lehet.
d) Következtetés
277 Figyelemmel a fenti megállapításokra, az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság helytelenül értékelte a kisebb utazásszervezők, a potenciális versenytársak, a fogyasztók és a szállodatulajdonosok előrelátható reakcióit, illetve alulértékelte e reakciókat mint olyan kompenzáló erőt, amely képes ellensúlyozni a kollektív erőfölény kialakulását.
5. Az összefonódás versenyre gyakorolt hatásának értékeléséről
278 A Bizottság a bejelentett összefonódás hatásaira vonatkozó megállapításait a Határozat (139)–(147) preambulumbekezdésében fejti ki.
279 Először is ((139) preambulumbekezdés) azzal érvel, hogy az ügylet fokozott koncentrációt eredményezne, mivel a három vezető utazásszervező összesített piaci részesedése jelentősen megnőne: a Bizottság számításai szerint ez 83% lenne (a Nielsen szerint 85%), szemben az összefonódás előtti körülbelül 70%‑kal (Airtours, Thomson és Thomas Cook). Emellett a negyedik utazásszervező (a Cosmos) kevesebb mint 5%‑kal rendelkezne, holott a jelenlegi negyedik (a First Choice) piaci részesedése most 11%. Ugyanakkor a Határozat (139)–(147) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság azt a tényt, hogy az összesített piaci részesedés igen magas (80% feletti) lenne, nem tekintette elegendőnek a kollektív erőfölény fennállásának megállapításához.
280 Másodszor, a Bizottság úgy érvelt (a Határozat (104) és (141) preambulumbekezdésében), hogy az összefonódás eredményeként a First Choice mint a másodlagos piaci szereplők beszállítója/értékesítője megszűnne, ami még inkább visszaszorítaná a kisebb független, illetve nem integrált utazásszervezőket. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy amennyiben azt vizsgálják, hogy kialakulhat‑e a kollektív erőfölény, úgy az összefonódás által a piacon jelen lévő egyéb szereplőkre várhatóan gyakorolt hatások vizsgálata során meg kell állapítani, hogy e versenytársak képesek lennének‑e megingatni az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium stabilitását. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy erre ne lennének képesek.
281 Harmadszor, a Bizottság állítása szerint (a Határozat (142)–(147) preambulumbekezdése) az összefonódás fokozná az átláthatóságot, valamint a kölcsönös függőségi viszonyt a nagy utazásszervezők között. A Határozat (143) preambulumbekezdésében a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy az a tény, mely szerint az összefonódás felére, vagyis hatról háromra csökkentené a lehetséges versenyviszonyok számát a nagy utazásszervezők között, jelentősen fokozná az oligopólium tagjainak kölcsönös függőségét, ami az említettek szempontjából további ösztönző erőt jelentene a kapacitások korlátozására, mivel világosabbá válna számukra, hogy a piaci részesedésért folytatott küzdelem valamennyiük részére alacsonyabb szintű nyereséget eredményez. A másodlagos utazásszervezők további visszaszorítása fokozná a fentiek bekövetkezésének valószínűségét. A (144) preambulumbekezdésben a Bizottság hangsúlyozza, hogy a versenyviszonyok, illetve a kétoldalú együttműködési viszonyok számának csökkenése így fokozza a piac átláthatóságát, mivel egyszerűbbé válna az egyes nagy szolgáltatók számára a piac destabilizálására irányuló kísérletek felderítése, beleértve például a piaci részesedésszerzésre irányuló kísérleteket is. A fokozottabb átláthatóság pedig növelné annak kockázatát, hogy a versenyt elősegítő offenzív próbálkozások túlkínálatot teremtenek, ami csökkentené a nyereséget, és kontraproduktív lenne.
282 Ezért a Bizottság arra a következtetésre jutott (a Határozat (147) preambulumbekezdése), hogy a piac azon szerkezete, amely az összefonódás következtében alakulna ki, az oligopólium tagjai számára ésszerűvé tenné a kínálat korlátozását.
283 Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ami a piac átláthatóságának az összefonódás utáni előrelátható szintjét illeti, az Elsőfokú Bíróság azt állapította meg, hogy a Bizottság tévesen jutott arra a következtetésre, mely szerint a piac átláthatóságának szintje elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye az egyes nagy utazásszervezők számára, hogy tisztában legyenek a többiek magatartásával, továbbá hogy felderítsék a közös politikától való eltéréseket, illetve hogy a megtorló intézkedéseket ne tekintsék másnak, mint amik valójában. A Bizottság elmulasztotta annak bizonyítását, hogy a helyzet eltérő lenne, ha a négy nagy utazásszervező helyett csak három lenne a piacon. Bár a piac átláthatósága valamilyen mértékben bizonyosan fokozódna a nagy utazásszervezők között fennálló kétoldalú versenyviszonyok számának hatról háromra történő csökkenését követően, ugyanakkor a három fennmaradó nagy utazásszervező továbbra is nehezen tudná kellő időben előre jelezni a másik kettő szándékait, illetve felismerni a közös politikától eltérő magatartások jellegét.
284 Ami azt a megállapítást illeti, hogy az ügylet jelentősen növelné a nagy utazásszervezők közötti kölcsönös függőséget, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság következetlen volt: egyrészt azzal érvelt, hogy az érintett piacon vertikális integráció szükséges ahhoz, hogy a vállalkozás igazán versenyképes legyen, másrészt pedig azzal, hogy mivel az integrált utazásszervezők az upstream piacon charterjáratok ülőhelyeit értékesítik egymás részére, míg a downstream piacon egymás szervezett utazásait értékesítik, ez versenyellenes hatással jár annyiban, amennyiben növeli az érintett vállalkozások közötti kölcsönös függőséget. Az ellenkezőre utaló bizonyítékok hiányában – tekintettel a piac működésének logikájára – vélelmezni kell, hogy a vertikális integráció révén a nagy utazásszervezők függetlenebbé válnak egymástól, így a közöttük fennálló kölcsönös függőség csökken.
285 Ehhez hasonlóan a Bizottság elmulasztotta kifejteni, hogy amit ő kereskedelmi kapcsolatnak tekint (ülőhelyek megvásárlása egymástól, illetve a saját termékek értékesítése egymás utazási irodáiban), azt miért csak a nagy piaci szereplők közötti erős gazdasági kapcsolatok indokolhatják (a Határozat (142) preambulumbekezdése), és az miért nem, hogy versenyhelyzetben egyszerűen nyereséges fenntartani e kapcsolatokat, figyelemmel arra, hogy a nagy utazásszervezők olyan gazdasági egységek, amelyek az ágazat több piacába is mélyen beágyazódtak, és e piacok egészén áll érdekükben nyereségesnek lenni, illetve bevételeiket maximalizálni.
286 A Határozat kifejezetten nem említi a nagy piaci szereplők közötti erős gazdasági kapcsolatokat, illetve azt a módot, ahogyan ezek az integrált utazásszervezők közötti függőséget fokozzák. A Határozat (57) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „a nagy szolgáltatók vertikális integrációjának mértéke és jellege, illetve a köztük fennálló széles körű gazdasági és egyéb kapcsolatok” azon jellemzők közé tartoznak, amelyek megkülönböztetik a versenyfeltételeket az érintett termékpiacon. Ezt követően, a (71) preambulumbekezdésben a Határozat némileg konkrétabban szól a szóban forgó kapcsolatok jellegéről. Rámutat arra, hogy az integrált társaságok között fennállnak olyan, részben vertikális integrációjukból fakadó kapcsolatok, amelyek downstream megközelítésben egymás utazási irodáinak használatából erednek, upstream szempontból pedig annak tudhatók be, hogy bizonyos mértékig megosztják repülőkapacitásaikat egymással, mégpedig egyrészt az egymástól való közvetlen vásárlás révén, másrészt pedig úgy, hogy csere- és átcsoportosítási megállapodásokat kötnek egymással, amelyek révén flottáik kihasználtságát maximalizálják. Továbbá a (102)–(113) preambulumbekezdésben a Bizottság az „Átláthatóság, kölcsönös függőség és kereskedelmi kapcsolatok” alcím alatt különböző megfontolásokat vet fel. E preambulumbekezdésekben a Bizottság kifejti a piac átláthatóságával kapcsolatos álláspontját. A Bizottság e tekintetben megállapítja, hogy a vertikális integráció, valamint a nagy szolgáltatók közötti kereskedelmi kapcsolatok segítik e szolgáltatókat abban, hogy pontos és időszerű becslésekre tegyenek szert saját és versenytársaik piaci részesedéseinek tekintetében. Ugyanakkor e pontok nem mutatják be sem az utazásszervezők egymástól való függőségének okait, sem azt, hogy milyen hatásokkal járnak a vertikális integrációból eredő kereskedelmi kapcsolatok, valamint azt sem, hogy a piac e tekintetben miként működik (eltekintve attól a ténytől, hogy az átláthatóság fokozódik).
287 Ezt követően a (142) preambulumbekezdésben az összefonódás hatásainak értékelésénél a Bizottság megállapítja, hogy bizonyos fokban már fennáll az egymástól való függőség a nagy utazásszervezők között, ami a piacra dobott összesített kapacitások által a piaci feltételekre gyakorolt hatásnak tudható be. A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy „ez erős kereskedelmi kapcsolatokat teremt a nagy piaci szereplők között”. Ugyanakkor az ebben a szakaszban említett gazdasági kapcsolatok mibenlétét nem pontosítja, továbbá a Határozat nem fejti ki, hogy miben állnak az erős gazdasági kapcsolatok. Mindenesetre a Határozat láthatólag nem a vertikális integrációból eredő gazdasági kapcsolatokra utal (vagyis arra a tényre, hogy a nagy utazásszervezők ülőhelyeket vásárolnak egymástól, illetve értékesítik a többi utazásszervező utazásait).
288 A fentiekből kitűnik, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy az összefonódást megelőző helyzetben a vertikális integrációból, illetve a piac működési módjából eredő kereskedelmi kapcsolatok milyen mértékben növelik az integrált utazásszervezők egymástól való függőségét, leszámítva azt, hogy kiemelte, hogy azok fokozzák a piac átláthatóságát.
289 Mivel a Bizottság nem bizonyította ennek ellenkezőjét, vélelmezni kell, hogy az érintett piacon az összefonódás előtt fennálló feltételek mellett az a tény, hogy minden egyes integrált utazásszervező ülőhelyeket vásárol a versenytárs tulajdonában álló társaságoktól, illetve értékesíti termékeit az utóbbiak számára, nem bizonyítja jobban a kölcsönös függőséget, mint a függetlenséget. Ez csupán a gazdaság működési módja egy vonásának tűnik, amelyben az üzleti szempontok az elsődlegesek, és az integrált utazásszervezők kénytelenek megpróbálni maximálisan kihasználni kapacitásaikat, valamint azokat az üzleti lehetőségeket, amelyek egy olyan ágazatban adódnak, ahol az állandó költségek igen magasak, a nyereségráták pedig alacsonyak. Ahogy arra a Határozat is rámutat, az integrált utazásszervezők három piacon, és így három különböző üzletágban vannak jelen: a közeli úti célú charterjáratok, a közeli úti célú szervezett utazások működtetése, illetve az utazások utazási irodákon keresztül történő értékesítése terén. A First Choice még egy negyedik üzleti tevékenységet is folytat, mégpedig a repülőgépeken található ülőhelyekkel való kereskedést (lásd a Határozat (1) preambulumbekezdését). A vállalkozáscsoportok mögött meghúzódó gazdasági logika azt diktálja, hogy a csoportot alkotó egyes vállalkozások a lehető legnagyobb sikerre törekedjenek.
290 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy úgy tűnik, hogy az összefonódás hatásainak értékelésénél a Bizottság nem vette figyelembe a csoport gazdasági logikájának, vagyis a bevételek – a csoport mint egész összesített nyereségének maximalizálása révén történő – maximalizálásának hatását. A Határozat elismeri ((59) preambulumbekezdés), hogy az utazásszervezők profitrátája az utóbbi években elég alacsony, 7% körüli, valamint hogy ezzel szemben az integrált utazásszervezők rendszerint bevételre tesznek szert légitársaságaik és utazási irodáik tevékenységéből is, mely területeken (különösen a légitársaságok esetében) a profitráták magasabbak lehetnek. Azt is elismeri, hogy ezért „az integrált utazásszervezők tevékenységének összességét tekintve a bruttó profitráták kétségkívül magasabbak lehetnek, mint kizárólag utazásszervezési tevékenységük tekintetében”.
291 Mivel a gazdasági logika rendszerint előnyben részesíti a lehető legmagasabb fokú szinergiákat, a csoport különböző tevékenységeinek (charter légitársaság, utazásszervezés és utazási irodák) nyereségessége megfelelően magasabb lesz, amennyiben teljes mértékben kihasználják a vertikális integráció előnyeit.
292 Végül, még ha az összefonódás által várhatóan előidézendő szinergiák nem is haladják meg a létrejött jogalany költségeinek 1%‑át (a Határozat (146) preambulumbekezdése), nincs bizonyíték arra, hogy az Airtours úgy döntött a First Choice részvényei árának (amelyek rendszerint magasabbak egy ellenséges szándékú ajánlat esetében) finanszírozása mellett, hogy arra számított, hogy e nagy beruházást a fenntartható kollektív erőfölényből eredő előnyök nyereségessé teszik.
293 A fenti megállapításokra tekintettel, az Elsőfokú Bíróság – az összefonódás által várhatóan eredményezett fokozott piaci átláthatóság, illetve a nagy utazásszervezők egymástól való függősége jelentőségének részletes értékelése nélkül – megállapítja, hogy a Bizottság elmulasztotta annak bizonyítását, hogy az összefonódás eredményeként az érintett piac szerkezete oly módon változna meg, hogy a vezető szereplők a múltbelitől eltérő magatartást tanúsítanának, és kollektív erőfölény alakulna ki.
D – Végkövetkeztetés
294 Tekintettel a fentiekre, az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Határozat, amely egyáltalán nem a meggyőző bizonyítékok jövőre vonatkozó elemzésén alapult, több értékelési hibát is tartalmaz, mégpedig olyan tényezők tekintetében, amelyek alapvető fontosságúak annak meghatározásánál, hogy kialakulhat‑e kollektív erőfölény. Ebből következően a Bizottság anélkül tiltotta meg az összefonódást, hogy a jogilag megkövetelt módon bizonyította volna, hogy az összefonódás a három nagy utazásszervező kollektív erőfölényét alakítaná ki, ami jelentősen korlátozná a hatékony versenyt az érintett piacon.
295 Ilyen körülmények között a harmadik jogalapot megalapozottnak kell nyilvánítani, a Határozatot pedig meg kell semmisíteni, anélkül hogy a felperes által előterjesztett egyéb kifogásokat és jogalapokat vizsgálni kellene.
A költségekről
296 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően saját költségein kívül a felperesnél felmerült költségek viselésére is kötelezni kell.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az összefonódást a közös piaccal és az EGT‑Megállapodással összeegyeztethetetlennek nyilvánító, 1999. szeptember 22‑i C (1999) 3022 végleges bizottsági határozatot (IV/M.1524 – Airtours / First Choice ügy, közzétéve a 2000/276/EK számon [HL 2000. L 93., 1. o.]) megsemmisíti;
2) A Bizottság maga viseli a saját, illetve a felperes költségeit.
|
Lindh |
García‑Valdecasas |
Cooke |
|
Vilaras |
Forwood |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. június 6‑i nyilvános ülésen.
|
H. Jung |
P. Lindh |
|
hivatalvezető |
elnök |
Tartalomjegyzék
A tényállás és az eljárás
Az eljárás és a felek kérelmei
Az ügy érdeméről
Az érintett termékpiac meghatározása során történt hibákra, illetve az EK 253. cikk megsértésére vonatkozó első jogalapról
A – A Határozat
B – Az érintett termékpiac meghatározása
A második jogalapról: a 4064/89 rendelet 2. cikkének, a jogbiztonság elvének, valamint az EK 253. cikk megsértése annyiban, amennyiben a Bizottság a jelen ügy értékelése során a kollektív erőfölény tekintetében helytelen meghatározást alkalmazott
A harmadik jogalapról: i. a 4064/89 rendelet 2. cikkének megsértése annyiban, amennyiben a Bizottság megállapítása szerint az összefonódás kollektív erőfölényt eredményezett, illetve ii. az EK 253. cikk megsértése
A – Általános megfontolások
B – A Határozat
C – A Bizottság által elkövetett állítólagos értékelési hibákról
1. Előzetes észrevételek
2. Arról a megállapításról, mely szerint ha az összefonódás megtörténne, az a három fennmaradó nagy utazásszervezőt arra ösztönözné, hogy hagyjanak fel az egymással való versengéssel
a) A vezető utazásszervezők közötti verseny értékeléséről
i. A kollektív erőfölény irányába mutató állítólagos tendenciának a tervezett összefonódást megelőző fennállásáról
– Arról a tényről, hogy a nagy utazásszervezők óvatos megközelítést alkalmaznak a kapacitástervezés területén, és különös figyelmet fordítanak a fő versenytársak becsléseire
– A Monopolies and Mergers Commission [monopóliumok és összefonódások vizsgálatával foglalkozó bizottság] jelentésének közzététele óta a piacot jellemző horizontális és vertikális integráció értékeléséről
ii. A történeti piaci részesedések ingadozásának értékeléséről
iii. A vezető utazásszervezők közötti verseny értékelésére vonatkozó következtetésről
b) A kereslet, a kereslet ingadozása, illetve a piac átláthatósága múltbeli és várható alakulására vonatkozó értékelésről
i. A kereslet alacsony szintű növekedésére vonatkozó megállapításokról
ii. A kereslet ingadozását érintő megállapításokról
iii. A piaci átláthatóság szintjének értékeléséről
iv. A kereslet alakulásának múltbeli és előre jelzett értékelését, a kereslet ingadozását és a piac átláthatóságának szintjét érintő következtetésekről
c) Következtetés
3. A Bizottság szerint az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium egységének biztosítását célzó elrettentő eszközök elégtelen voltáról
4. A kis utazásszervezők, a potenciális versenytársak és a fogyasztók feltehető reakciói – mint az állítólagos erőfölényben lévő oligopólium destabilizálására alkalmas ellensúlyok – alulértékeléséről
a) A jelenlegi versenytársak, a kisebb utazásszervezők reakcióiról
i. Előzetes észrevételek a kisebb utazásszervezők méretével kapcsolatban
ii. A kisebb utazásszervezők kapacitásnövelésének lehetőségéről
iii. A kisebb utazásszervezők ülőhelyekhez való hozzáféréséről
iv. A kis utazásszervezők értékesítéshez való hozzáféréséről
b) A potenciális versenytársak, a többi utazásszervező reakcióiról
c) A fogyasztók lehetséges reakcióiról
d) Következtetés
5. Az összefonódás versenyre gyakorolt hatásának értékeléséről
D – Végkövetkeztetés
A költségekről
* Az eljárás nyelve: angol.