Brüsszel, 2017.4.26.

JOIN(2017) 15 final

KÖZÖS JELENTÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Makaó Különleges Közigazgatási Terület: 2016-os éves jelentés


KÖZÖS JELENTÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Makaó Különleges Közigazgatási Terület: 2016-os éves jelentés

Összegzés

Azóta, hogy Makaó 1999-ben visszakerült a Kínai Népköztársasághoz, az Európai Unió (a továbbiakban: EU) és tagállamai szorosan nyomon követik a Makaó Különleges Közigazgatási Területen (a továbbiakban: Makaó KKT) az „egy ország–két rendszer” elv keretében végbemenő politikai és gazdasági fejleményeket. Az EU tiszteletben tartja az „egy Kína” elvet hirdető politikát, támogatja az „egy ország – két rendszer” elvet és annak végrehajtását.

A makaói fejleményekről szóló ezen éves jelentés az Európai Parlamentnek tett vállalásnak megfelelően készült.

2016-ban továbbra is jól működött az „egy ország–két rendszer” elv, a Makaó KKT, egész Kína és a nemzetközi közösség javát szolgálva.

A kormányzót 2014-ben ellenjelölt nélkül választották meg. Ez sorban a harmadik eset, amikor csak egyetlen jelöltet lehetett választani a kormányzói posztra. Makaó alaptörvénye és más jogalkotási aktusai nem rendelkeznek az általános választójog lehetőségéről, az Európai Unió viszont annak mérlegelésére ösztönzi Makaó hatóságait, hogy miként lehetne nagyobb mértékben bevonni a lakosságot a kormányzó megválasztásába, ezáltal növelve a poszt legitimációját és hozzájárulva a jó kormányzáshoz.

A polgárok alapvető jogait és szabadságait továbbra is tiszteletben tartották. A makaói média továbbra is sokféle véleményt közvetít, annak ellenére, hogy aggályok merültek fel a növekvő öncenzúra miatt.

Makaó piaci alapú gazdasága továbbra is hatékonyan működött, a gazdasági növekedést azonban az első két negyedévben súlyosan érintette a szerencsejáték-bevételek csökkenése, amelyekre Makaó túlzott mértékben támaszkodik. Makaó költségvetési tartalékai továbbra is többletet mutatnak. A harmadik negyedévben fellendült a GDP-növekedés, két év óta először mutatkozott emelkedés. A kaszinóipartól való túlzott mértékű függőség csökkentése érdekében a kormány útjára bocsátotta legelső ötéves fejlesztési tervét (2016–2020).

Egyik legfontosabb prioritás az – egyre növekvő megélhetési és lakhatási költségekkel küzdő – átlagemberek életszínvonalának növelése. Makaó továbbra is akut munkaerőhiánnyal küzd. Az importmunka ugyanakkor érzékeny kérdéssé vált, és kezelésére vonatkozóan nincs politikai konszenzus. A makaói kormányt modernizálni kell és hatékonyabbá kell tenni; igazgatási reformok vannak folyamatban.

Az EU-Makaó közötti kapcsolatok továbbra is fejlődnek, együttműködési intézkedések bővülő palettájával és szilárd kereskedelmi kapcsolatokkal. A Makaó gazdaságában bekövetkezett jelentős recesszió következtében 2016-ban visszaesett az EU és Makaó közötti kereskedelem. A 2017-re meghatározott prioritások között szerepel a gazdasági diverzifikáció, az emberkereskedelem elleni küzdelem, a jogi ügyek, a szabályozási kérdések, továbbá a kutatás és innováció területén folytatott együttműködés.

Politikai fejlemények

Makaó kormánya arra koncentrált, hogy javítsa a régió jogállami kormányzását, úgy alakítsa át a gazdaságot, hogy azt fenntarthatóbbá tegye, valamint javítsa a lakosság életszínvonalát a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és a kormány által épített lakások számának növelése révén.

Makaó alaptörvénye és más jogalkotási aktusai nem rendelkeznek az általános választójog lehetőségéről. Az Európai Unió viszont annak mérlegelésére ösztönzi Makaó hatóságait, hogy miként lehetne nagyobb mértékben bevonni a lakosságot a kormányzó megválasztásába, ezáltal növelve a poszt legitimációját, elnyerve a lakosság nagyobb támogatását és erősítve a kormányzást.

Augusztus 9-én a jogalkotók jóváhagyták a törvényhozó gyűlés megválasztásáról szóló módosított törvényt, amely szigorítani kívánta a kampányszabályokat. A közvetlenül megválasztható képviselői helyek száma változatlan maradt. A módosítások a választás feddhetetlen lebonyolítását kívánták biztosítani. A demokráciapárti jogalkotók szerint Makaó ezzel elmulasztotta a demokratikus előrehaladás lehetőségét, és jelentős reformokat szorgalmaztak, többek között az általános választójog bevezetésének megvitatását.

December 16-án a törvényhozó gyűlés több helyen módosította a választási törvényt. Az új módosítások új követelményeket foglalnak magukban az újonnan választott tisztviselők eskütételére, valamint az egyének választási kampányokban való részvételi jogára vonatkozóan. Sonia Chan közigazgatásért felelős államtitkár nyilatkozata szerint a módosításokra az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának hongkongi jogalkotókra vonatkozó értelmezése következtében volt szükség.

Augusztus 12-én a törvényhozó gyűlés jóváhagyta a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek terjedése elleni küzdelemről szóló ENSZ-határozatnak megfelelő jogszabálytervezetet, amely lehetővé teszi az eszközök befagyasztását.

Tavasszal a kormány ellentmondásos tervezetet terjesztett a törvényhozó gyűlés elé a „büntetőügyeket érintő régióközi igazságügyi segítségnyújtásról”, a Makaó, szárazföldi Kína és Hongkong közötti kiadatási megállapodás tekintetében. Májusban a törvényhozó gyűlés elutasította e többoldalú megállapodás-tervezetet, és „technikai problémákra” hivatkozva felülvizsgálatra visszaküldte a kormánynak. Egy rövid júniusi átgondolási időszak után a kormány visszavonta javaslattervezetét mindaddig, amíg nem sikerül konszenzust kialakítani Makaó, szárazföldi Kína és Hongkong között, arra hivatkozva, hogy a különböző területek különféle joghatósági rendszerei miatt a vártnál hosszabb ideig tartott megállapodásra jutni. A civil társadalom és a jogi szakma aggályait fejezte ki az esetleges kiadatási megállapodás következményeit illetően. Azt is panaszolták, hogy nem konzultáltak velük megfelelően.

Körülbelül ezzel egyidejűleg a makaói bűnüldöző hatóságok beismerték, hogy az elmúlt években legalább három személyt – köztük két hongkongi állandó lakost – átadtak a szárazföldi hatóságoknak, jóllehet bírósági ítéletek jogszerűtlennek nyilvánították az ilyen kiadatásokat. Ez további aggodalomra adott okot a kiadatási megállapodásról jelenleg folyó megbeszélések tekintetében. 2015-ben az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának Makaóról szóló következtetései kiemelték a szökött bűnözők kiadatásának problémáját, de a jelek szerint a makaói hatóságok ezzel nem foglalkoztak megfelelően. Az EU újólag megerősíti a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát, valamint a nemzetközi jog teljes körű betartásának szükségességét olyan kérdések tekintetében, mint például a kiadatási megállapodások.

Esélyegyenlőség, jogok és szabadságok. Az „egy ország–két rendszer” elvének keretében továbbra is tiszteletben tartották Makaó lakosságának jogait és alapvető szabadságait, és érvényesült a jogállamiság. Makaón nagymértékben tiszteletben tartják a polgári szabadságjogokat, az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat. Ezzel szemben a kormány ellenezte az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának független emberi jogi szerv létrehozására vonatkozó javaslatát azzal érvelve, hogy ez az ajánlás nem alkalmazandó Makaóra mint a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területére.

A média kellően sokrétű maradt, és korlátozások nélkül kifejezésre juttathatott többféle véleményt. Úgy tűnik, hogy létezik bizonyos fokú öncenzúra, különösen a kínai nyelvű médiában és a kínai ügyekről szóló tudósítások esetében. A nemzetközi média szabadon működik. A Makaói Újságírók Szövetsége azonban súlyos aggodalmainak adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ismételten sértegettek és lökdöstek tudósítókat, amikor azok a december 20-i Pearl Horizon tiltakozásról számoltak be. A Szövetség szerint az ilyen magatartás sérti a sajtószabadságot, valamint aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy megtagadták a hongkongi Apple Daily újság egyik újságírójának, hogy a tiltakozásokról való tudósítás céljából Makaóba belépjen. Nem ez volt az első alkalom, hogy megtagadják hongkongi újságírók és politikai csoportok tagjainak belépését.

Továbbra is aggodalomra ad okot a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló diszkrimináció, különösen a foglalkoztatás, az oktatás és az egészségügy területén. A párkapcsolaton belüli nemi erőszakot bűncselekménynek nyilvánító jogalkotási aktusba még bele kell foglalni az azonos neműek közötti kapcsolatokat. Az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága arra ösztönözte Makaót, hogy fogadjon el átfogó diszkrimináció ellenes jogszabályt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekre vonatkozóan. Több jogszabályra van szükség továbbá a nemek közötti egyenlőség előmozdításához, például a szexuális zaklatás terén.

Makaó kormánya további komoly erőfeszítéseket tett a határon átnyúló bűnözés, különösen az emberkereskedelem elleni küzdelem terén. Az Emberkereskedelem Elleni Visszatartó Intézkedésekkel Foglalkozó Bizottság, amely egy, a kormányzat, a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás és a szociális ügyek képviselőit tömörítő, több területet átfogó szerv, folytatta az emberkereskedelem elleni küzdelmet, továbbá a megelőzést és az áldozatvédelmet célzó intézkedések végrehajtását. Számos panasz ellenére alacsony az emberkereskedelemmel kapcsolatban lefolytatott büntetőeljárások és ítéletek száma. A kormány kijelentette, hogy hajlandó foglalkozni a problémával, és üdvözölte a nemzetközi partnerekkel, így az Európai Unióval való együttműködést.

Makaó nem juttatta hatékonyan érvényre az egyesülési szabadságot és a kollektív tárgyalásokat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyezményeiben meghatározottaknak megfelelően. A magánszemélyek által a szakszervezetekkel és a kollektív tárgyalásokkal kapcsolatban benyújtott törvényjavaslatokat a törvényhozó gyűlés ismételten elutasította. Jóllehet a munkavállalók szabadon részt vehetnek szakszervezeti tevékenységekben és szervezett fellépésekben, nincsenek védve szankcióktól. A munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény 70. cikke szerint a munkaadó jogos indok nélkül felmondhat a munkavállalónak kismértékű kompenzáció nyújtása mellett. 2016-ban a jogalkotók hetedik alkalommal utasították el a szakszervezeti törvényjavaslatot, jóllehet az több szavazatot kapott, mint az előző években. A törvényjavaslat elutasításának fő okaként számos jogalkotó hivatkozott Makaó alulteljesítő gazdaságára és a „rossz időzítésre”.

Folytatódott erőteljes korrupcióellenes intézkedések végrehajtása, jóllehet az év folyamán volt példa néhány jelentős ügyre. A Korrupcióellenes Bizottság kritizálta, hogy a kormány törvényt sértett egy helyi gyárat érintő földcsereügyletben. Állítása szerint az ügylet érvénytelen volt, és szorgalmazta a helyszín jegyzékbe vételét és védelmét.

Gazdasági fejlemények

Makaó gazdasága az elmúlt években jelentősen visszaesett, mivel a kaszinóipart súlyosan érintette a lassuló kínai gazdaság és a szárazföldön folytatott korrupcióellenes kampány. Makaó GDP-je 2015-ben reálértéken 20,3 %-kal 1 esett vissza. 2016 harmadik negyedévében fokozatosan enyhült a recesszió: a GDP-növekedés reálértéken 4 %-kal lendült fel, ezzel két év óta ez volt az első pozitív negyedéves növekedés. Összességében 2016-ban a gazdaság reálértéken 2,1 %-kal esett vissza. 2016 második felében – két év folyamatos visszaesés után – újra fellendült a szerencsejáték-bevétel. A szerencsejátékokból származó teljes bevétel 2016-ban mindössze 3,3 %-kal esett vissza 230,8 milliárd MOP-re, ami jelentős javulást jelent a 2015-ben mért kétszámjegyű visszaeséshez képest. Két új kaszinókomplexumnak – Wynn Palace és a Parisian – köszönhetően az idegenforgalom stabilan talpra állt. 2016-ban 0,8 %-kal több, összesen 30,9 millió turista érkezett Makaóra. Legtöbben továbbra is a szárazföldi Kínából érkeznek Makaóra: 2016 első 11 hónapjában a turisták kétharmada innen érkezett, a második helyen pedig Hongkong (21 %) állt, őt követte Tajvan (3,5 %), Korea (2,1 %) és Japán (1 %).

A kaszinóiparra való túlzott ráutaltság csökkentése érdekében a kormány szeptemberben megkezdte eddigi legelső ötéves programját (2016–2020), amely átfogó fejlesztés célokat határoz meg a megélhetés javítása és a gazdaság diverzifikációja érdekében. A programnak az a célja, hogy Makaó nemzetközi idegenforgalmi és szabadidős csomóponttá váljon, valamint üzleti és kereskedelmi platform jöjjön létre Kína és a portugál nyelvű országok közötti (a „központra és a platformra vonatkozó szakpolitikák”). A terv megerősített erőfeszítéseket foglal magában mérsékelt gazdasági diverzifikáció elérése, valamint a regionális együttműködés megerősítése céljából, különösen Kuangtung tartománnyal, Kína 13. ötéves tervében (2016–2020) foglaltak szerint.

Az ötéves fejlesztési terv konkrét szakpolitikai intézkedéseket javasolt a célból, hogy hosszú távon csökkentse a gazdaság szerencsejátékra való túlzott ráutaltságát. Ezek magukban foglalják a következőket: 2013-tól 10 éven át a szerencsejáték-asztalok éves növekedési rátájának 3 %-on való maximalizálása; a jelenleg a szerencsejátékokkal kapcsolatos összbevétel 6,6 %-ának megfelelő nem szerencsejátékokkal kapcsolatos bevételek hányadának 9 %-ra növelése 2020-ig; a foglalkoztatás részvételének növelése a kiskereskedelemben, a hotel- és gyártóágazatokban. a pénzügyi szolgáltatások megerősítése; valamint a Makaó Fejlesztési Alap (alapvetően egy állami befektetési alap) létrehozása 2019-ig.

A terv egy sor kezdeményezést tartalmaz kreatív iparágak, az infrastruktúra-fejlesztés, az intelligens városfejlesztés és a környezetvédelem előmozdítására, valamint az egészségügy, az oktatás és a lakhatás megerősítésére. Hivatkozást tartalmaz az „egy övezet, egy út” kezdeményezésre és Makaó abban játszott potenciális szerepére, különösen a tengeri út tekintetében, valamint a portugál-ajkú országok üzleti facilitátoraként. A tengeri határok 2015-ös felülvizsgálata után Makaó igyekszik előmozdítani tengergazdaságát, és maximalizálni az „egy övezet, egy út” kezdeményezéshez való hozzájárulását.

Novemberben Fernando Chui kormányzó megtartotta 2017-re vonatkozó politikai beszédét a törvényhozó gyűlés előtt. A kormány elkötelezte magát amellett, hogy a gazdasági szereplőket butikhotelek és bevásárlóközpontok építésére ösztönzi, cselekvési tervet vezet be a helyi kkv-k nagy kaliberű kiállításokon való részvételének elősegítésére, kiterjeszti a fiatal vállalkozásokra vonatkozó rendszert, valamint minőségi képzést kínál a fiatalok számára.

A politikai beszéd számos jóléti intézkedést és támogatással is foglalkozott, többek között az immár egymás után 10. éve végrehajtott, makaói lakosoknak nyújtott népszerű készpénzjuttatást.

Makaó költségvetési helyzete továbbra is erős, jelentős tartalékokkal. A becslések szerint költségvetési tartalékai elérik a 468 billiárd patacát (MOP), ami a GDP 130 %-ának felel meg. Ez rendkívül magas egy (a külföldi munkavállalók nélkül) fél milliónál kisebb lakosságú terület esetében. Makaó következetesen költségvetési többletet jegyez, annak ellenére, hogy 2015-ben és 2016-ban jelentősen visszaesett a szerencsejáték-adó.

Makaó továbbra is akut munkaerőhiánnyal küzd. Az elmúlt négy évben a munkanélküliségi ráta 2 %-os vagy annál alacsonyabb, 2016-ban 1,9 % volt. Gazdasága ezért erősen rá van utalva a külföldi munkavállalókra és szakemberekre. A gazdasági visszaesés ellenére 2016-ban több mint 180 000 volt a nem rezidens munkavállalók száma, ami a munkavállaló lakosság 45 %-át teszi ki. Az importált munkaerő érzékeny politikai kérdéssé vált. Novemberben Lionel Leong gazdasági és pénzügyi államtitkár a törvényhozó gyűlés előtt megismételte, hogy Makaó kormánya arra törekszik, hogy biztosítsa a helyi lakosok munkavállalási lehetőségeit, továbbá mechanizmust vezetnek be arra, hogy a nem rezidens munkavállalók elhagyják Makaót. A jogalkotók panaszkodtak a munkaerőimport-rendszerrel való visszaélésekre, amelyek következtében munkahelyek szűntek meg, stagnáltak a helyi munkavállalók bérei, valamint egyes vezetők lassabb szakmai előmenetelt tapasztaltak. A vállalkozások azonban többször is panaszkodtak amiatt, hogy bővülő műveleteikhez nem találnak megfelelő szakembereket.

Kína 13. ötéves tervében külön fejezetet szenteltek Makaónak (Hongkonggal együtt), és hangsúlyozták a szárazföldi Kína, valamint Hongkong/Makaó közötti együttműködés elmélyítését. Kína támogatását fejezte ki a Kuangtung–Hongkong–Makaóra vonatkozó együttműködési platformok kialakítását, Hongkongnak és Makaónak a Gyöngy-folyó torkolatának tágabb régiójában betöltött fontos szerepét, valamint a Kuangtung–Hongkong–Makaó Nagy Öböl térségének fejlesztését illetően. Márciusban az Államtanács iránymutatásokat bocsátott ki a Gyöngy-folyó tágabb, 9 tartományi régiót – Fucsien, Csianghszi, Hunan, Kuantung, Kuanghszi–Csuang Autonóm Terület, Hajnan, Szecsuan, Kujcsou és Jünnan – magában foglaló torkolatvidékén, valamint Hongkong és Makaó különleges közigazgatási területen (a továbbiakban: a „9+2”) az együttműködés előmozdítása érdekében. Kína központi kormánya a reformok úttörőjének tekinti a régiót, amely kulcsfontosságú terület egyrészt a szárazföldi Kína számára ahhoz, hogy együttműködési lehetőségeket teremtsen Hongkonggal és Makaóval, másrészt az „egy övezet, egy út” kezdeményezés előrevitele tekintetében.

Ennek eredményeként Makaó továbbra is mélyebb integrációt mozdított elő a Gyöngy-folyó torkolatvidékével, és közvetítő szerepre törekedett Kína és a portugál ajkú országok között a Gazdasági és Kereskedelmi Együttműködési Fórum égisze alatt. A makaói kormányzó szakpolitikai beszédében a Gyöngy-folyó torkolatvidéke mellett tágabb értelemben vett együttműködést is megemlített más kínai tartományokkal/településekkel, például Csiangszuval, Pekinggel és Tiencsinnel, valamint Kína közép-nyugati és észak-keleti régióinak hagyományosan ipari régióival.

Októberben Makaó volt a házigazdája a Kína és a portugál ajkú országok közötti Gazdasági és Kereskedelmi Együttműködési Fórum ötödik miniszteri szintű konferenciájának. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök is részt vett a fórumon, melynek célja Kína és a fejlődő világ gazdasági kapcsolatainak fellendítése, valamint Makaó új pályájának felvázolása volt. Li miniszterelnök látogatása nem pusztán Makaó gazdaságpolitikájának egyértelmű támogatását jelentette, hanem azt is kifejezte, hogy Kína általánosságban elégedett Makaóval, ideértve utóbbi politikai fejleményeit is. A miniszterelnök további 19 olyan intézkedést jelentett be, amelyek Makaó gazdasági átalakítását hivatottak szolgálni; ezek magukban foglalják többek között az alábbiakat:

Kína központi kormányának támogatása ahhoz, hogy Makaó renminbi (RNB) elszámoló központot alakítson ki Kína és a portugál-ajkú országok között, valamint segítség Makaónak a pénzügyi lízing, e-kereskedelem és exporthitel-biztosítás fejlesztéséhez;

kínai-portugál közös, makaói székhelyű alap létrehozása a szárazföldi nagy e-vállalkozások és a nem banki kifizető szervezetek közötti együttműködési projektek céljából;

a Kína központi kormánya által Makaónak nyújtott támogatás fenntartása olyan területeken, mint például a kínai gyógyszer, az intelligens városfejlesztés, az idegenforgalom és a szomszédos Hengcsin várossal való kapcsolata; valamint

Kína segítségnyújtása Makaó számára ahhoz, hogy utóbbi kulturális csereközpontokat, kétnyelvű képzési központokat, valamint egy ifjúsági innovációs központot hozzon létre a fenti országokkal való cserék céljából.

Hongkong és Makaó július közepén megbeszéléseket, októberben pedig tárgyalásokat kezdtek szorosabb gazdasági partnerségi megállapodásukról (a továbbiakban: Hongkong–Makaó CEPA). A Hongkong–Makaó CEPA fel fogja ölelni az áru- és szolgáltatáskereskedelmet, valamint a befektetéseket. Nem öleli fel azonban a személyek határon átnyúló, tanulmányok folytatása vagy munkavállalás céljából történő szabad mozgását. A Hongkong–Makaó CEPA aláírása után Kína, Hongkong és Makaó a CEPA alapján új, közös platformot alakíthat ki a célból, hogy tovább liberalizálja és könnyítse a 13. ötéves tervben említett „nagyobb Kína” régióban, az ún. Kuantung–Hongkong–Makaó Nagy Öböl térségben folyó kereskedelmet és befektetést.

Makaó továbbra is ki van téve a pénzmosásnak, mivel kaszinóipara számos csatornát nyit a szárazföldről jövő illegális pénzáramlások számára. Ennek ellensúlyozására Makaó kaszinószabályozója (a Szerencsejáték-felügyeleti és Koordinációs Hivatal, portugál rövidítésként DICJ-ként is ismert) májusban felülvizsgálta pénzmosás elleni szabályait 2 . Az „1/2016. sz. utasítás” értelmében a kaszinó-üzemeltetőknek és szerencsejáték-szervezőknek részletesebb pénzmosás elleni eljárásokat kell végrehajtaniuk. Az új szabályok több mint megkétszerezik a rendelkezések számát. Előírják, hogy a kaszinó-üzemeltetőknek és szerencsejáték-szervezőknek legalább kétévente meg kell vizsgálniuk a tevékenységeikkel járó pénzmosási kockázatokat, valamint „hatékony intézkedéseket” kell bevezetniük e kockázatok kezelésére. A szabályok szerint a kaszinó-üzemeltetőknek és szerencsejáték-szervezőknek „azonosítaniuk és szorosan ellenőrizniük kell az olyan ügyleteket, amelyek „politikai közszereplőket” érintenek. Az „1/2016. sz. utasítás” kimondottan megtiltja, hogy a kaszinó-üzemeltetők és szerencsejáték-szervezők álnevet használó vagy névtelenül tevékenykedő személyekkel folytassanak üzleti tevékenységet. Mindazonáltal az állítások szerint, jóllehet Makaó jelentős erőfeszítéseket tett egy nemzetközi szabványoknak megfelelő pénzmosás elleni keret kialakítása érdekében, szerencsejáték-szervezői továbbra is sebezhetőek. 2016-ban Makaó Pénzügyi Nyomozóirodája egyetértési megállapodásokat írt alá Bangladessel, Kanadával és Izraellel.

2016-ban Makaó csatlakozott az „adóalap-erózióról és nyereségátcsoportosításról (BEPS) szóló átfogó kerethez”, amelyet olyan országok és területek alkotnak, amelyek elkötelezték magukat amellett, hogy együttműködnek az OECD/G20 BEPS keret részét képező, a multinacionális adókikerülés leküzdését célzó intézkedések végrehajtása terén. Makaó ezért elkötelezte magát amellett, hogy:

minimumszabályokat fogad el az egyezmények közötti különbségek kihasználásából eredő adóelőnyszerzésre vonatkozóan;

országonkénti jelentéstételt hajt végre a transzferárazás tekintetében;

korlátozza a szellemi tulajdonra vonatkozó, vagy egyéb preferenciális adórendszereiből származó előnyöket;

teljes mértékben végrehajtja az adóegyezményeiben szereplő kölcsönös egyeztető eljárást.

Ez fontos tényezője lesz annak a folyamatnak, amelynek eredményeként az EU 2017-ben jegyzéket állít össze a nem együttműködő országokról és területekről. Makaó sikeresen keresztülment az OECD adóügyi átláthatósággal és információcserével foglalkozó globális fóruma által 2011-ben, illetve 2013-ban elvégzett szakértői értékelés I. és II. szakaszán, amely megerősítette, hogy jogi kerete és jelenlegi műveletei egyaránt megfelelnek az adóügyi információk cseréjére vonatkozó nemzetközileg elfogadott normáknak. Makaó eddig 20 országgal kötött adóegyezményt, amelyek közül öt kettős adózás elkerüléséről, 15 pedig az adóügyi információk cseréjéről szóló megállapodás.

Decemberben Makaó és az Egyesült Államok kormányközi megállapodást írtak alá azzal a céllal, hogy segítsék a makaói pénzügyi intézményeket abban, hogy eleget tegyenek az adójogszabályoknak a külföldi számlával rendelkező adóalanyok általi betartásáról szóló törvénynek (FATCA). Makaó Monetáris Hatósága kijelentette, hogy a kormányközi megállapodás csökkentené a jelentéstételi terhet, és segítené a pénzügyi intézményeit abban, hogy eleget tegyenek a FATCA-nak, mivel az mentességeket tartalmaz olyan pénzügyi intézményekre vagy termékekre, amelyek esetében alacsony az egyesült államokbeli adófizetők általi adókijátszás kockázata.

Az Unió és Makaó kétoldalú kapcsolatai 2016-ban

A Makaó gazdaságában bekövetkezett recesszió következtében 2016-ban jelentősen visszaesett az EU-Makaó közötti kétoldalú kereskedelem. Az EU Makaóba irányuló exportja 20,2 %-kal, 603 millióra esett vissza, a Makaóból származó import pedig 6,5 %-kal 86 millió EUR-ra csökkent. Az EU 2009 óta kereskedelmi többletet jegyez Makaóval, ami 2016-ban 516 millió EUR-t ért el. A jelentős uniós exporttermékek között luxus bőráruk, divatcikkek, órák és ékszerek, élelmiszerek és italok, valamint gépjárművek szerepeltek. 2016-ban az EU továbbra is Makaó második legnagyobb importforrásának számított a szárazföldi Kína után. 

Makaó gazdaságának 2016-os ingadozása azonban kihatott az EU kereskedelmi és befektetési érdekeire, valamint az európai vállalkozások nyereségére. Az Unió és annak vállalkozói közössége szívesen együttműködik Makaó kormányával gazdaságának diverzifikálása, gazdasági fejlődése fenntarthatóságának javítása, valamint a kétoldalú kereskedelmi forgalom és beruházások elősegítése céljából. Az uniós vállalkozások fontos szerepet játszhatnak azáltal, hogy szakértelmet és szolgáltatásokat biztosítanak számos folyamatban lévő infrastrukturális projekthez, valamint a magánbefektetők terjeszkedési terveihez.

Az EU–Makaó Vegyes Bizottság 21. ülésére 2016. december 5-én Brüsszelben került sor. Az ülés alatt Makaó tájékoztatta az EU-t ötéves fejlesztési terve (2016–2020) közelmúltbeli kihirdetéséről, amely meghatározza gazdasági és társadalmi fejlődésének tervét. Az EU és Makaó véleményt cserélt adópolitikáik fejlesztéséről. Az EU üdvözölte Makaó elkötelezettségét az automatikus információcsere 2018-ban történő végrehajtása iránt, valamint arra ösztönözte Makaót, hogy tegyen megfelelő lépéseket az EU és egyéb felek, illetve Makaó közötti fenti információcsere hatékony és időben történő aktiválása érdekében, hogy eleget tehessen az OECD-szabványok szerinti kötelezettségeinek. Az EU üdvözölte továbbá Makaó azon közelmúltbeli döntését, hogy csatlakozik az adóalap-erózió és nyereségátcsoportosításról szóló inkluzív kerethez. Ösztönözte Makaót, hogy folytassa a teljesen nyitott, átlátható, megkülönböztetésmentes, a nemzetközi szabványoknak megfelelő kormányzati beszerzési keret érdekében tett erőfeszítéseit. Mindét oldal üdvözölte a Makaó jogrendszerének korszerűsítését és fejlesztését célzó harmadik Makaó–EU jogi együttműködési program terén elért előrelépést. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy az EU–Makaó társfinanszírozási mechanizmus arra fogja ösztönözni a makaói kutatókat, hogy részt vegyenek az EU Horizont 2020 kutatási és innovációs programban. A két fél megállapodott arról, hogy feltérképezik az együttműködést a környezetvédelem és a zöld technológia területén, különösen a Makaói Nemzetközi Környezetvédelmi és Együttműködési Fórumon és Kiállításon. Az EU és Makaó megállapodott abban, hogy folytatják a kínai és portugál nyelvű konferenciatolmács- és fordítóképzést, hogy mindkét nyelven kielégítsék az EU és Makaó szakképzett tolmácsok iránti igényeit. Az EU megemlítette Makaó emberkereskedelem leküzdésére tett erőfeszítéseit is. Az emberkereskedelem témájában januárban tartott közös munkaértekezletet követően mindkét oldal várakozással tekintett e területen folytatott együttműködésük megerősítése elé.

Tekintettel a Makaó területén működő európai vállalkozások egyre nagyobb szerepére, az EU és Makaó megállapodott abban, hogy tovább erősítik az e vállalkozások és Makaó kormánya közötti közvetlen kapcsolatokat azáltal, hogy rendszeres párbeszédet hoznak létre a Makaói Európai Kereskedelemi Kamara által képviselt európai üzleti közösség és a makaói hatóságok között. Az európai vállalatok e platform felhasználásával kommunikálhatnak a kormánnyal az üzleti környezetről és szabályozási kérdésekről. A platform fórumot biztosíthat továbbá a makaói hatóságok számára ahhoz, hogy szükség esetén véleményt kérhessenek a releváns szakpolitikák tekintetében. A végső célkitűzés az, hogy a platform hozzájáruljon Makaó gazdasági diverzifikációjához és hosszú távú versenyképességéhez.

Mivel Makaóban akut problémát jelent a munkaerőhiány és a képzett vezetők hiánya, az európai vállalkozások erősen függenek az expatrióta személyzettől és külföldi munkavállalóktól, aki számára nehéznek bizonyult a munkavállalási engedély megszerzése. Az EU hajlandó együttműködni a makaói hatóságokkal és az európai üzleti közösséggel, hogy segítsen meghatározni azon gazdasági tevékenységi területeket, ahol különösen akut a helyzet. A versenyképességet fellendítené, ha a képzett szakemberek könnyebben beléphetnének a makaói munkaerőpiacra.

Az EU folytatta az egyenlő adójogi bánásmód globális érvényesülését célzó menetrend mentén folyó munkát, mely közös uniós jegyzéket kíván összeállítani a nem együttműködő országokról és területekről. Az előkészítés során „eredménytáblát” állítottak össze az összes harmadik ország előzetes értékelése alapján. Makaó esetében kiemelték az átláthatóságra és a társaságiadó-kedvezmények rendszerére vonatkozó kockázati mutatókat. Ez az eredménytábla nem egy előzetes uniós lista, és semmilyen módon nem minősít harmadik országokat.

A makaói Európai Kereskedelmi Kamara (a továbbiakban: MECC) 3 és a hongkongi Európai Kereskedelmi Kamara együttesen koordinálta a márciusban megrendezett Makaói Nemzetközi Környezetvédelmi Együttműködési Fórumon és Kiállításon, valamint az októberben megrendezett Makaói Kereskedelmi és Beruházási Kiállításon való széles körű európai részvételt. Az MECC szerepe és relevanciája várhatóan növekedni fog, amint létrejön a vállalkozások és a kormány közötti párbeszéd az EU és Makaó tekintetében.

Az Európai Unió Felsőoktatási Programja, amelyet a Makaói Egyetem vezette konzorcium irányít, számos új tevékenységet szervezett: így pl. vendégelőadókat fogadott, szemináriumokat, kutatási és felsőoktatási csereprogramokat, uniós témájú rövidfilmes versenyt, Unióval kapcsolatos témákkal foglalkozó rendszeres rádióműsort, valamint „EU-modell” versenyt szervezett.

Az EU a jövőben tovább mélyíti Makaóhoz fűződő viszonyát, bővíti a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, javítja az együttműködést az üzleti szférával és a civil társadalommal, valamint ösztönzi a mobilitási és csereprogramokat a makaói lakossággal. A prioritások közé tartozik:

a Makaó gazdaságának diverzifikálására irányuló együttműködés fokozása,

az infrastrukturális projektekből és közbeszerzésből fakadó lehetőségek megragadása;

a szárazföldi Kína és Makaó közötti szorosabb gazdasági partnerségi megállapodásban rejlő potenciális előnyök maximális kiaknázása a Makaón működő helyi és európai vállalkozások számára;

együttműködés a jogi és szabályozási ügyek, a kutatás és innováció területén, valamint az emberkereskedelem elleni küzdelem területén folytatott együttműködés fenntartása.

(1)  Ha másként nem jelezzük, a Makaó gazdaságára vonatkozó gazdasági mutatók forrása Makaó KKT kormányának Statisztikai és Népszámláló Hivatala..
(2)  A korábbi pénzmosás elleni utasításokat 2006-ban bocsátották ki. Az új szabályok (1/2016. sz. utasítások) a DICJ hivatalos weboldalán érhetők el kínai és portugál nyelven.
(3)  A MECC olyan hibrid kamara, amelynek tagjai egyrészt vállalkozások, másrészt az uniós országok nemzeti kereskedelmi kamaráinak tagjai. Jelenleg többek között a következők tartoznak tagjai közé: a Makaói Brit Vállalkozói Szövetség, a Franciaország– Makaó Vállalkozói Szövetség, a Német Makaói Vállalkozói Szövetség, a Makaói Ír Kereskedelmi Kamara, a Makaó-Románia Kereskedelmi Kamara, valamint a Portugál-Kínai Kereskedelmi és Ipari Kamara.