EURÓPAI BIZOTTSÁG

Brüsszel, 2016.8.26.

COM(2016) 542 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról

1.Bevezetés

1.1.Célkitűzés

A polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló – a családjog területére is kiterjedő – 2008/52/EK irányelv 1 a jogviták alternatív rendezéséhez való hozzáférés elősegítésére és a jogviták egyezséggel történő rendezésének megkönnyítésére törekszik, azáltal, hogy ösztönzi a közvetítés igénybevételét és biztosítja a közvetítés és a bírósági eljárás közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot. Ezt az irányelvet polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozó, határokon átnyúló jogvitákra kell alkalmazni, és 2011. május 21-ig át kellett ültetni a nemzeti jogba. Az irányelv alkalmazásának jelenlegi értékelésére az irányelv 11. cikkének megfelelően kerül sor.

Az igazságszolgáltatáshoz való jobb hozzáférés biztosítására vonatkozó célkitűzés – a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítására irányuló európai uniós politika részeként – a bírósági és a bíróságon kívüli vitarendezési módszerekhez való hozzáférést egyaránt magában foglalja. A közvetítés polgári és kereskedelmi ügyekben a jogviták költséghatékony és gyors, bíróságon kívüli rendezését biztosíthatja, a felek igényei szerint kialakított eljárások révén. A közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodásokat a felek nagyobb valószínűséggel tartják be önként. Ezek az előnyök még szembetűnőbbek határokon átnyúló helyzetekben.

Bár a közvetítés általában polgári és kereskedelmi ügyekben előnyös, különös jelentőségét hangsúlyozni kell a családjog területén. A közvetítés konstruktív légkört teremthet a vitákhoz, emellett biztosíthatja, hogy a szülők egymás között tisztességesen járjanak el. Ezenfelül az egyezségen alapuló megoldások valószínűleg hosszú életűek, továbbá kitérhetnek a gyermek elsődleges lakóhelyén túlmenően a láthatásra vonatkozó vagy a gyermektartásra vonatkozó megállapodásokra is.

1.2.Háttér

Az irányelv az első olyan intézkedés, amely általában véve ösztönzi a közvetítést a polgári és a kereskedelmi jogvitákban. Az irányelv elfogadását követően a közvetítéshez kapcsolódóan további munka folyik uniós szinten:

• 2012 óta az igazságszolgáltatási rendszerek színvonalának, függetlenségének és hatékonyságának javítása az európai szemeszter központi kérdése. Az uniós igazságügyi eredménytábla hozzájárul az európai szemeszterhez, és segítséget nyújt a tagállamoknak az igazságszolgáltatási rendszereik hatékonyságának javításában. Az eredménytábla az alternatív vitarendezési módszerek önkéntes igénybevételének előmozdítása érdekében folytatott tagállami tevékenységekre vonatkozó adatokat is tartalmaz. A Bizottság ösztönzi az alternatív vitarendezés önkéntes igénybevételének előmozdítását célzó gyakorlatokra és módszerekre vonatkozó információk gyűjtését és megosztását. Az alternatív vitarendezés speciális tájékoztatásra (brosúrákra, tájékoztató rendezvényekre), adatok gyűjtésére és közzétételére, valamint az alternatív vitarendezési módszerek hatékonyságának, illetve az alternatív vitarendezéshez igénybe vehető költségmentesség rendelkezésre állásának az értékelésére is kiterjed. 2

• A polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat keretében egy munkacsoport arra irányuló ajánlássorozatot dolgozott ki, hogy javuljon a családjogi közvetítői eljárás igénybevétele határokon átnyúló összefüggésben, különösen gyermek jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyekben. Az európai e-igazságügyi portál határokon átnyúló családjogi ügyekben történő közvetítést ismertető külön oldala 3 azzal a céllal jött létre, hogy tájékoztatást nyújtson a tagállami közvetítési rendszerekről.

• Ezen túlmenően a Bizottság az általa létrehozott „Jogérvényesülés” programból 4 a közvetítés előmozdítására, valamint a bírák és a gyakorló jogászok képzésére vonatkozó különböző projekteket társfinanszíroz.

• Végezetül a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről szóló 2013/11/EU irányelv (alternatív vitarendezési irányelv) 5 és a fogyasztói jogviták online rendezéséről szóló 524/2013/EU rendelet (fogyasztói online vitarendezési irányelv) 6 biztosítja, hogy a fogyasztók magas színvonalú alternatív vitarendezési platformokhoz fordulhassanak szerződések kapcsán kereskedőkkel szemben felmerült bármilyen jellegű jogvitában, és uniós szintű online platformot hoznak létre kereskedőkkel bonyolított online ügyletekből felmerülő fogyasztói jogvitákhoz ( www.ec.europa.eu/odr ).

1.3.Információforrások

Ez a jelentés különböző forrásokból gyűjtött információkon alapul:

• 2013-ban az irányelv végrehajtásáról szóló tanulmány 7 készült. E tanulmány 2016-ban frissítés tárgyát képezte. 8

• A polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat keretében egy munkacsoport 2014-ben a családjogi közvetítői eljárásnak a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatos ügyekben történő előmozdításáról szóló dokumentumot dolgozott ki.

• A tanulmány eredményeinek és az irányelv alkalmazása terén szerzett tagállami tapasztalatoknak a megvitatására a polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat 2015. júliusi ülésén került sor.

• Végezetül 2015. szeptember 18-tól december 18-ig nyilvános online konzultáció 9 folyt. Az érdekelt magánszemélyek, közvetítők, bírák, ügyvédek, más gyakorló jogászok, felsőoktatási szakemberek, szervezetek, hatóságok és tagállamok 562 választ nyújtottak be.

2.Általános értékelés

Az értékelésből összességében az derül ki, hogy az irányelv uniós hozzáadott értéket teremtett. A közvetítésről szóló irányelv végrehajtása – azáltal, hogy felhívta a nemzeti jogalkotók figyelmét a közvetítés előnyeire – jelentős hatást gyakorolt több tagállam jogszabályaira. Az irányelv tagállamokra gyakorolt hatásának mértéke a nemzeti közvetítési rendszereik már meglévő szintjétől függően változik:

• 15 tagállamban már az irányelv elfogadása előtt átfogó közvetítési rendszer működött. Ezekben a tagállamokban az irányelv csekély változást eredményezett, illetve nem eredményezett változást a rendszerben.

• 9 tagállamban sokféle szabályozás volt irányadó a közvetítésre vonatkozóan, illetve a magánszektorbeli közvetítés önszabályozáson alapult. Ezekben a tagállamokban az irányelv átültetése a hatályos közvetítési keret jelentős módosításainak elfogadását eredményezte.

• 4 tagállam fogadott el első alkalommal közvetítési rendszereket az irányelv átültetése miatt. Ezekben a tagállamokban az irányelv a közvetítést szabályozó megfelelő jogalkotási keretek létrehozását eredményezte.

Ott, ahol az irányelv átültetése a hatályos közvetítési keret jelentős módosításainak elfogadását vagy átfogó közvetítési rendszer bevezetését eredményezte, jelentős előrelépés történt az alternatív vitarendezéshez való hozzáférés előmozdítása, valamint a közvetítés és a bírósági eljárás közötti kiegyensúlyozott kapcsolat megvalósítása terén.

Fény derült azonban bizonyos nehézségekre a nemzeti közvetítési rendszerek gyakorlati működése tekintetében. Ezek a nehézségek főként a következőkhöz kapcsolódnak: a közvetítési „kultúra” hiánya a tagállamokban, a határokon átnyúló ügyek kezelési módjára vonatkozó ismeretek elégtelensége, a közvetítés ismeretének alacsony szintje, valamint a közvetítőkre vonatkozó minőség-ellenőrzési mechanizmusok működése. A nyilvános konzultáció keretében számos válaszadó azzal érvelt, hogy a közvetítés még nem kellően ismert, és hogy még mindig „kulturális szemléletváltásra” van szükség annak biztosításához, hogy az állampolgárok bizalommal viseltessenek a közvetítés iránt. Azt is hangsúlyozták, hogy a bírák és a bíróságok továbbra is tartózkodnak attól, hogy a feleket közvetítésre utalják.

A nyilvános konzultáció válaszadói elismerték, hogy a közvetítés – a kereskedelmi jogviták mellett –különösen a családjogi ügyekben (és kifejezetten a gyermekek feletti felügyeleti jogra vonatkozó eljárásokban, a láthatási jogokkal és a gyermekek jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyekben) tölt be fontos szerepet.

3.Az értékelés konkrét kérdései

3.1.A közvetítésre vonatkozó statisztikai adatok

A tanulmányból és a nyilvános konzultációból az derül ki, hogy a közvetítésre vonatkozóan igen nehéz átfogó statisztikai adatokat szerezni, például a közvetítés tárgyát képező ügyek száma, a közvetítési eljárások átlagos hossza és sikerességi aránya tekintetében, különös hangsúllyal a határokon átnyúló közvetítésre. Különösen nincsenek átfogó és összehasonlítható adatok teljes jogrendszerekre vonatkozóan. A konzultáció során azonban számos közvetítő szolgáltatott adatokat a saját tevékenységére, különösen a lebonyolított közvetítések számára és a – gyakran rendkívüli – sikerességi arányára vonatkozóan. Mások azt állították, hogy a sikerességi arány a felek számától, a szóban forgó tárgytól és az egyedi helyzettől, vagyis olyan tényezőktől függ, amelyek megítélésük szerint szintén befolyásolják az eljárás hosszát. Mások sajnálatosnak tartják azt, hogy megbízható adatbázis nélkül igen nehéz kihasználni a közvetítést és a hatékonyságát, illetve elnyerni a közvélemény bizalmát. Összességében úgy tűnt, a válaszadók egyetértettek abban, hogy a közvetítés jelentős költségmegtakarítást valósít meg igen sokféle polgári és kereskedelmi jogvitában, és számos esetben jelentősen csökkenti a vitarendezéshez szükséges időt.

Bár elismert tény, hogy a közvetítésnek a hivatalos bírósági eljáráshoz képest „nem hivatalos” jellege miatt nehezebb átfogó adatokat szerezni a közvetítésre vonatkozóan, egy megbízhatóbb adatbázis kiemelkedő jelentőséggel bírna a közvetítés további előmozdítása szempontjából. A polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat megkezdte a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott uniós jogi aktusok – többek között a 2008/52/EK irányelv – alkalmazására vonatkozó nemzeti adatgyűjtés javítására irányuló munkát.

3.2.Hatály (az 1. cikk (2) bekezdése)

Csaknem minden tagállam kiterjesztette az irányelvet átültető intézkedéseinek hatályát a határokon átnyúló ügyekről a belföldi ügyekre. Mindössze három tagállam döntött amellett, hogy az irányelvet kizárólag a határokon átnyúló ügyek tekintetében ülteti át, az irányelv „határokon átnyúló” fogalommeghatározását alkalmazva. A belföldi ügyekre történő hatálykiterjesztés üdvözlendő, mivel a belföldi ügyek száma messzemenően meghaladja a határokon átnyúló ügyekét. Az irányelv szabályai ezért túlmutatnak az irányelv hatályán, ezáltal a közvetítést igénybe vevőket szolgálja. A belföldi ügyekre történő hatálykiterjesztés azt is jelzi, hogy a tagállamok általában hasonlóan kívánják kezelni a belföldi és a határokon átnyúló ügyeket. Az irányelv szabályainak tartalmára tekintettel valójában nem indokolt a két ügytípus megkülönböztetése.

Megjegyzendő továbbá, hogy míg a gyakorlatban a családjog tűnik a közvetítést a legnagyobb mértékben igénybe vevő területnek, az irányelv valamennyi polgári és kereskedelmi ügyre alkalmazandó. Az egyik olyan terület, ahol a közvetítés továbbra sem eléggé fejlett, a fizetésképtelenségi eljárások területe. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az üzleti kudarc és a fizetésképtelenség új megközelítéséről szóló ajánlásában ösztönzi a közvetítők bíróságok általi kijelölését, amennyiben azt szükségesnek ítélik ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak az adós és a hitelezők számára a szerkezetátalakítási tervre vonatkozó tárgyalások sikeres lefolytatásában.

3.3.Minőség-ellenőrzési mechanizmusok (a 4. cikk (1) bekezdése)

3.3.1.Magatartási kódexek

A nemzeti szintű magatartási kódexek elfogadását az érdekeltek fontos eszköznek tartják a közvetítés minőségének biztosítása szempontjából. 19 tagállam írja elő magatartási kódexek kidolgozását és az ezekhez történő csatlakozást, míg más tagállamokban a közvetítési szolgáltatást nyújtók határozzák meg a saját szakmai etikai kódexüket. Egyes esetekben a tagállamok túlléptek az irányelv minimumkövetelményein azzal, hogy a magatartási kódexekhez csatlakozást kötelezővé tették a közvetítők és a közvetítési szolgáltatást nyújtó szervezetek számára. A Közvetítők európai magatartási kódexe 10 kulcsszerepet játszik ebben az összefüggésben, vagy azért, mert azt az érdekeltek közvetlenül alkalmazzák, vagy azért, mert nemzeti vagy ágazati kódexeket ihletett meg. Egyes tagállamokban az európai kódexhez csatlakozást jogszabályok írják elő, míg más tagállamokban a kódexet a nélkül alkalmazzák a gyakorlatban, hogy azt jogszabályok előírnák. Az érdekeltek többsége úgy vélte, hogy az önkéntes magatartási kódexek közvetítők és közvetítési szolgáltatást nyújtó szervezetek általi kidolgozásának és az ezekhez történő csatlakozásnak az irányelv által előírt ösztönzése hatékony. Ezért úgy tűnik, hogy a magatartási kódexek tekintetében az irányelv végrehajtása összességében kielégítő.

3.3.2.A közvetítési szolgáltatások nyújtására vonatkozó minőségi szabványok

18 tagállamnak vannak a közvetítési szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos minőség-ellenőrzési mechanizmusokra vonatkozó szabályai. A tagállamok többségének vannak közvetítőknek szánt, kötelező akkreditációs eljárásai, és működtetnek nyilvántartásokat közvetítők számára. Ahol a jogszabályok nem rendelkeznek nyilvántartásokról vagy akkreditációs eljárásokról, a közvetítési szolgáltatást nyújtó szervezetek általában létrehozták a sajátjukat. Az EU-ban jelenleg igen sokféle minőség-ellenőrzési mechanizmus létezik.

A konzultáció során számos válaszadó – köztük különösen sok közvetítő – támogatta a közvetítési szolgáltatások nyújtására vonatkozó uniós minőségi szabványok kidolgozását. A tagállamok azonban ezt alig támogatták.

Az európai minőségi szabványok kidolgozását támogató válaszadók a közvetítés elterjedésének további előmozdításához szükségesnek tartott uniós minőségi szabványokat támogatókra, valamint a következetességet biztosító, ugyanakkor a közvetítési kultúrák helyi különbségeinek figyelembevételét is lehetővé tevő minimumszabványokat támogatókra oszlottak. Mások azt hangsúlyozták, hogy az európai szabványoknak a legszigorúbb hatályos nemzeti szabványokon kell alapulniuk annak elkerülése érdekében, hogy a legkisebb közös nevező eredményévé váljanak.

Az európai minőségi szabványok kidolgozását nem támogató válaszadók azzal érveltek, hogy ilyen szabványok nem szükségesek a közvetítés sikeréhez, a nemzeti szabványok túlságosan különbözőek, e szabványok kidolgozását tagállami hatáskörben kell hagyni, illetve az önszabályozás az egyes nemzeti piacokon elegendő. Azt is hangsúlyozták, hogy a tagállamok jelentős kulturális és jogi különbségeket mutatnak a vitarendezés tekintetében, ami befolyásolja azt, hogy a felek hogyan vesznek igénybe közvetítést. Az egységesség korlátozná a fogyasztók választási lehetőségeit és jogvitákhoz vezetne. Az Európai Uniónak leginkább a bevált gyakorlatok megosztását kell előmozdítania és megkönnyítenie.

Tekintettel a tagállamok kötelező erejű uniós minőségi szabványoktól való tartózkodására, ugyanakkor az érdekeltek jelentős támogatására is, egy lehetséges előremutató utat jelent az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) munkájának összefüggésében – az európai szabványosításról szóló 1025/2012/EU rendelet alapján, például a CEN munkabizottsági megállapodás érdekében – a közvetítési szolgáltatások nyújtására vonatkozó uniós minőségi szabványok érdekeltek által irányított kidolgozására nyújtott uniós támogatás. Annak ellenére, hogy a CEN munkabizottsági megállapodás szerinti munkának elvileg teljes mértékben piacvezéreltnek kell lennie, ilyen támogatás akkor lehetséges, ha „az uniós jogszabályok vagy szakpolitikák végrehajtásához szükséges és arra alkalmas”. 11

3.4.A közvetítők képzése (a 4. cikk (2) bekezdése)

17 tagállam ösztönzi, illetve részlegesen vagy részletesen szabályozza nemzeti jogszabályaiban a képzést. Az irányelv minimumkövetelményein túllépve a tagállamok többsége szabályozza és kötelezővé teszi a közvetítők alapképzését. Számos tagállam továbbképzési követelményt is előír. Azokban a tagállamokban, ahol a képzés nem szabályozott, a közvetítési szolgáltatást nyújtó szervezetek általában önkéntes alapon biztosítanak képzést.

A konzultáció keretében a válaszadók túlnyomó többsége úgy vélte, hogy a közvetítők alap- és továbbképzésének az irányelv által előírt ösztönzése hatékony volt. Mások a közvetítői szakma létrehozása, elismerése, növekedése és fejlődése tekintetében a különböző tagállamok körében tapasztalható különbözőség és eltérés mértékét emelték ki. Véleményük szerint a különböző jogrendszerek között van közös alap, de kevés a szinergia a képzés és a szabványok előírása tekintetében. Úgy vélik, hogy a közvetítők képzése jelentősen eltér Európában a képzés előírt óraszáma és tartalma tekintetében.

A családjogi ügyekben történő közvetítésre vonatkozó esetekben a polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat kiemelte, hogy a polgárok számára fontos, hogy igénybe vehessenek olyan közvetítőket, akik kifejezetten a nemzetközi családjogi közvetítői eljárásra és a gyermekek jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyekre vonatkozó képzésben részesültek.

A közvetítők képzésének további előmozdítása érdekében a Bizottság az általa létrehozott „Jogérvényesülés” programon keresztül továbbra is társfinanszírozni fog különböző, közvetítésre irányuló képzési projekteket.

3.5.Közvetítés igénybevétele (az 5. cikk (1) bekezdése)

Valamennyi tagállam kilátásba helyezi a bíróságok számára azt a lehetőséget, hogy felkérjék a feleket közvetítés igénybevételére vagy legalább a közvetítésről szóló tájékoztató rendezvényeken való részvételre. Egyes tagállamokban az ilyen tájékoztató rendezvényeken való részvétel kötelező, bírói kezdeményezésre (például a Cseh Köztársaságban) vagy jogszabályokban előírt konkrét jogviták, például családjogi ügyek vonatkozásában (Litvániában, Luxemburgban, valamint Angliában és Walesben). Egyes tagállamok előírják az ügyvédek számára, hogy tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket a közvetítés igénybevételének lehetőségéről, illetve arról, hogy a bírósághoz intézett kérelmek erősítsék meg, hogy megkíséreltek-e közvetítést, illetve fennáll-e olyan ok, amely ilyen kísérlet útjába állna. Egyes tagállamokban adott eljárások követelményeinek teljesítése érdekében alakítottak ki közvetítési rendszereket, például abban az esetben, ha szigorú határidők érvényesülnek. Hollandiában például a vizsgálóbíró főként a határokon átnyúló közvetítés lehetőségét vitatja meg azokkal a szülőkkel, akik gyermek szülő általi jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyekben közvetítést kívánnak igénybe venni. A határokon átnyúló közvetítés a bírósági tárgyalást megelőző meghallgatás utáni napon kezdődik és három napon belül lezárul. Sikeres kimenetel esetén az eredményeket ezután haladéktalanul az ügyet tárgyaló bíró elé terjesztik. Az Egyesült Királyságban a bíráknak a bírósági eljárás során bármikor mérlegelniük kell, hogy alternatív vitarendezési rendszerek – többek között közvetítés – megfelelő lehet-e a jogvita rendezéséhez. Ilyen esetekben a bíró felkéri a feleket arra, hogy a jogvitájukat ilyen rendszerbe utalják.

Az érdekeltek jelentős többsége nem vélte hatékonynak a feleket közvetítés igénybevételére ösztönző gyakorlatokat. Azt állították, hogy ilyen felkérésre azért kerül túl ritkán sor, mert a bírák nem ismerik a közvetítést vagy nem bíznak abban. A gyakorlatokat hatékonynak vélő válaszadók főként a családjog területére hivatkoztak.

A fentiekből az derül ki, hogy a feleket közvetítés igénybevételére ösztönző gyakorlatok – a fent meghatározott egyes külön esetektől eltekintve – általában véve még nem kielégítőek. Ezért a meglévő közvetítési rendszerekkel összhangban további nemzeti szintű erőfeszítéseket kell tenni. A válaszadók a következő nemzeti jogi intézkedéseket emelték ki különösen hasznosként: a felek számára annak előírása, hogy a bíróságokhoz intézett kérelmükben közöljék, megkíséreltek-e közvetítést, ami nemcsak a bírósághoz intézett kérelmeket vizsgáló bírákat, hanem a felek számára tanácsadást nyújtó jogászokat is emlékeztetné a közvetítés igénybevételének lehetőségére, kötelező tájékoztató rendezvények bírósági eljárás keretében, valamint a bíróságok számára azon kötelezettség előírása, hogy a bírósági eljárás minden szakaszában mérlegeljék a közvetítést, különösen családjogi ügyekben.

3.6.A közvetítés igénybevételét kötelezővé tevő, ösztönző vagy szankcionáló nemzeti jogszabályok (az 5 cikk (2) bekezdése)

A tanulmányból kiderül, hogy a közvetítés bizonyos meghatározott esetekben kötelező 5 tagállamban. Olaszországban például számos különféle jogvitatípusnál, Magyarországon és Horvátországban bizonyos családjogi ügyeknél kötelező.

Számos tagállam oly módon mozdítja elő a közvetítés igénybevételét, hogy pénzügyi ösztönzőket biztosít a felek számára. 13 tagállam biztosít pénzügyi ösztönzőket közvetítési célra a bírósági eljárási illetékek és költségek csökkentésével vagy teljes visszatérítésével, ha felfüggesztett bírósági eljárás során közvetítéssel jön létre megállapodás. Szlovákiában például az eljárási illeték 30 %-át, 50 %-át vagy 90 %-át visszatérítik, attól függően, hogy az eljárás mely szakaszában jön létre közvetítés eredményeképpen létrejött egyezség. Egyes tagállamokban magát a közvetítést – a felek gazdasági helyzetétől függően – térítésmentesen vagy alacsony költség mellett nyújtják.

Költségmentesség formájában biztosított pénzügyi ösztönzők is léteznek. A tagállamok más-más szabályokat alkalmaznak különböző típusú jogvitákra vagy közvetítési eljárásokra. Németországban például mindig alkalmazandó költségmentesség a bírósági közvetítésre, bíróságon kívüli közvetítés tekintetében azonban korlátozott. Szlovéniában költségmentesség csak a bírósági közvetítésre alkalmazandó. Luxemburgban a költségmentesség igénybe vehető bírósági eljárásnál és oklevéllel rendelkező közvetítő által bonyolított családjogi közvetítői eljárásnál. Olaszországban a költségmentesség igénybe vehető a kötelező közvetítéshez. Ebben az összefüggésben hangsúlyozandó, hogy a 2003/8/EK irányelv 10. cikke a határokon átnyúló jogviták esetén kiterjeszti a költségmentességhez való jogot a peren kívüli eljárásokra, többek között a közvetítésre, ha a jogszabályok előírják a felek számára azok igénybevételét, vagy ha a jogvitában érintett feleket a bíróság peren kívüli eljárás igénybevételére utasítja.

5 tagállam ír elő szankciókat a közvetítés igénybevételét előmozdító eszközként. Magyarországon szankciókat alkalmaznak azon felek esetében, amelyek közvetítési megállapodás megkötését követően mégis bírósághoz fordulnak, vagy nem teljesítik a közvetítési megállapodás keretében vállalt kötelezettségeket. Írországban szankciókat alkalmaznak a közvetítés mérlegelésének indokolatlan visszautasítására. Olaszországban a peres eljárás sikeres fele nem téríttetheti vissza a költségeket, ha korábban a bírósági ítélettel megegyező feltételeket tartalmazó közvetítési javaslatot utasított vissza. Szankciók léteznek olyan esetekben is, amelyekben a közvetítés kötelező, és a felek nem azt veszik igénybe, hanem ahelyett bírósághoz fordulnak. Lengyelországban, ha az a fél, amely korábban indokolás nélkül beleegyezett a közvetítésbe, visszautasítja az abban való részvételt, a bíróság – az ügy kimenetelétől függetlenül – az eljárás költségeinek megfizetésére utasíthatja. Szlovéniában a bíróság az ellenérdekű fél bírósági költségei egészének vagy egy részének megfizetésére utasíthatja azt a felet, amely indokolás nélkül visszautasítja az ügy bíróság mellé rendelt közvetítésre utalását.

Az, hogy a közvetítésnek kötelezőnek kell-e lennie, ellentmondásos kérdés. Egyes érdekeltek arra a következtetésre jutnak, hogy a kötelező közvetítés hiánya gátolja a közvetítés előmozdítását. 12 Mások ezzel szemben úgy vélik, hogy a közvetítés – a jellegéből fakadóan – csak önkéntes lehet ahhoz, hogy megfelelően működjön, és hogy elveszítené a bírósági eljárással szembeni vonzerejét, ha kötelezővé tennék.

Fontos emlékeztetni arra, hogy a kötelező közvetítés érinti a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében foglalt jog gyakorlását.

Az érdekeltek többsége támogatja a közvetítés kötelezőbb megközelítését. A tagállamok és a felsőoktatási szakemberek többsége azonban ellenzi azt. A kötelezőbb megközelítést támogatók körében a válaszadók egy csoportja támogatta, hogy a közvetítés váljon kötelezővé bizonyos ügykategóriák (például kereskedelmi, családjogi, munkajogi ügyekben vagy kis értékű követelések) esetén. A közvetítés bármely ügytípus esetén történő kötelezővé tétele kisebb támogatottságot szerzett.

Általában kevesen támogatták a közvetítés igénybevétele hiányának szankcionálását, bár a közvetítést indokolatlanul visszautasító felekre költségek hárítása szerzett némi támogatást. A felek közvetítés igénybevételére ösztönzésének általánosabb volt a támogatottsága. A válaszadók által említett hasznos ösztönzőkre vonatkozó példák a következők: alacsonyabb eljárási illetékek azon felek számára, amelyek a keresetük benyújtása előtt megkíséreltek közvetítést, tényleges és vonzó adókedvezmények, térítésmentes közvetítés vagy a közvetítési szolgáltatásokhoz az állam részéről legalább pénzügyi támogatás nyújtása.

Az ösztönzők alkalmazása hasznosnak tűnik a felek közvetítés igénybevételére ösztönzése szempontjából. A vitarendezéshez kapcsolódó költségek fontos tényezőt jelentenek a felek számára annak eldöntésekor, hogy megkíséreljenek-e közvetítést vagy bírósághoz forduljanak. Ezért bevált gyakorlatnak tekinthetők azok a pénzügyi ösztönzők, amelyek takarékossági szempontból vonzóbbá teszik a felek számára a közvetítés igénybevételét, mint ahelyett a bírósági eljáráshoz folyamodást. Bírósági eljárás keretében a közvetítés előírása akkor mérlegelhető, ha a feleknek – a kapcsolatuk jellegéből fakadóan – esetlegesen okuk van ismételt nézeteltérésre, sőt bírósági perre, például bizonyos családjogi ügyekben (például láthatási jogok) vagy szomszédok közötti jogvitákban. Hangsúlyozandó, hogy ilyen esetekben is tiszteletben kell tartani az igazságszolgáltatási rendszerhez való hozzáférési jogot, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke garantál.

A fentiek fényében az irányelv 5. cikkének (2) bekezdése megfelelőnek tekinthető.

3.7.A közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások végrehajthatósága (6. cikk)

Az irányelvben előírtaknak megfelelően valamennyi tagállam rendelkezik a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások végrehajthatóságáról. Egyes tagállamok túlléptek az irányelv követelményein: Belgium, a Cseh Köztársaság, Magyarország és Olaszország nem írja elő kifejezetten a jogvitában érintett összes fél beleegyezését a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások végrehajthatóságához. Görögországban és Szlovákiában végrehajthatóság iránti kérelmet az egyik fél a többiek kifejezett beleegyezése nélkül benyújthat. A lengyel jogszabályok értelmében a felek a megállapodás aláírásával beleegyezésüket adják a végrehajtás bíróság általi jóváhagyásának kérelmezéséhez.

Lehetnek kivételek a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások általános végrehajthatósága alól. Ilyen kivétel lehet például az, ha a megállapodás a közrendbe vagy – családjogi jogviták esetén – a gyermekek érdekébe ütközik.

Az érdekeltek többsége hatékonynak véli a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások végrehajthatóságára vonatkozó gyakorlatokat. Azzal érveltek, hogy a közvetítés eredményeképpen létrejött egyezségek végrehajtására rendkívül ritkán van szükség. Álláspontjuk szerint a közvetítésnek a jellege teszi valószínűvé, hogy a felek a beleegyezésüket követően tartani fogják magukat a megállapodáshoz. A gyakorlatokat hatástalannak vélő válaszadók közül egyesek úgy vélik, hogy a közvetítés eredményeképpen létrejött valamennyi megállapodásnak a felek akaratától függetlenül végrehajthatónak kell lennie. Valójában a közvetítés hatékonyságának biztosítása érdekében bevált gyakorlatot jelenthetne annak lehetővé tétele, hogy az egyik fél még a másik fél kifejezett beleegyezése nélkül is kérelmezhesse a megállapodás végrehajthatóságát.

3.8.A közvetítés bizalmas jellege (7. cikk)

A közvetítés bizalmas jellegét az irányelv előírásainak megfelelően valamennyi tagállamban védik, ezért az irányelvet helyesen hajtják végre. Egyes tagállamok túlléptek az irányelv követelményein és szigorúbb szabályokat vezettek be. Máltán például a közvetítőknek bizalmasan kell kezelniük azt, hogy a közvetítés során létrejött-e megállapodás, illetve az információk kizárólag akkor hozhatók nyilvánosságra, ha a felek írásban kifejezetten beleegyeznek abba.

Számos érdekelt hatékonynak véli a közvetítés bizalmas jellegére vonatkozó gyakorlatokat. Több válaszadó által említett problémát jelent azonban az, hogy míg a közvetítőket titoktartási kötelezettség terheli, a közvetítők esetében nem érvényesül a bizonyítás visszautasítására vonatkozó általános jog, mint más jogi szakmák, például az ügyvédek esetében. Nincsenek azonban arra utaló jelek, hogy a 7. cikk gyakorlati szempontból nem védené kellőképpen a közvetítés bizalmas jellegét.

3.9.A közvetítés hatása az elévülési időre (8. cikk)

Valamennyi nemzeti jog biztosítja, hogy a közvetítést választó felek a későbbiekben ne kezdeményezhessenek bírósági eljárást az elévülési idő lejártáig a közvetítési folyamat során. Az irányelvet ezért helyesen hajtották végre ebben a tekintetben.

Az elévülési idő felfüggesztése különösen fontos olyan esetekben, amikor szigorú határidők érvényesülnek a bírósági eljárás során, például gyermek szülő általi jogellenes elvitelével összefüggésben a gyermek visszavitelére irányuló eljárás során.

Számos érdekelt hatékonynak véli az elévülési idő közvetítési folyamat alatti felfüggesztésére vonatkozó gyakorlatokat. Közülük néhányan hangsúlyozták, hogy a jogrendszerükben ez az irányelv nemzeti jogba való átültetésének köszönhetően garantált volt.

3.10.A közvélemény tájékoztatása (9. cikk)

13 tagállam belefoglalta a nemzeti jogszabályaiba a közvetítésre vonatkozó információk terjesztésére vonatkozó kötelezettséget. Különféle intézkedéseket fogadtak el annak érdekében, hogy tájékoztassák a polgárokat és a vállalkozásokat a közvetítésről (például online információk az illetékes nemzeti hatóságok honlapján, nyilvános konferenciák, a közvéleménynek szánt népszerűsítő kampányok, televíziós reklámok, rádióközvetítések, plakátok stb.). A közvetítés előnyeire vonatkozó információkkal, valamint a költségekre és az eljárásra vonatkozó hasznos gyakorlati információkkal is szolgálnak valamennyi tagállamban a közvetítői szövetségek, az ügyvédi kamarák vagy maguk a közvetítők.

Mindazonáltal a tanulmányból az derül ki, hogy a közvetítés továbbra is kevéssé ismert, és hogy továbbra sem áll elegendő információ a lehetséges felek rendelkezésére. Ez negatívan befolyásolja a közvetítési szolgáltatások hatékonyságát, ahogyan azt 18 tagállam érdekeltjei megerősítik. Nemcsak a felek, hanem a jogi szakemberek rendelkezésére sem áll elegendő információ; ez további akadályt jelent a közvetítés lehetséges széles körű használata előtt legalább 10 tagállamban. A konzultáció során a válaszadók többsége hatékonynak vélte a közvélemény tájékoztatását. Azok közül, akik hatékonynak vélték azt, sokan jelentették ki, hogy az interneten például bíróságok, minisztériumok, közvetítési szolgáltatást nyújtó szervezetek vagy kereskedelmi kamarák által rendelkezésre bocsátott információk a leghatékonyabbak. Az említett egyéb hatékony módszerek a következők: tájékoztató brosúrák, személyes bírósági látogatások vagy olyan tájékoztató események, mint a közvetítési napok.

Az Európai Bizottság az általa létrehozott „Jogérvényesülés” programból a közvetítés előmozdítására vonatkozó projekteket társfinanszíroz. Ezen túlmenően az európai e-igazságügyi portálon 13 jelentős mennyiségű információ áll rendelkezésre a tagállami közvetítési rendszerekre és a kapcsolattartó személyekre vonatkozóan. A polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózaton keresztül fel kell térképezni, hogy a rendelkezésre álló információk hogyan terjeszthetők még szélesebb körben.

4.Következtetések

A közvetítésről szóló irányelv azért került bevezetésre, hogy elősegítse a jogviták alternatív rendezéséhez való hozzáférést, megkönnyítse a jogviták egyezséggel történő rendezését, továbbá azért, hogy biztosítsa, hogy a közvetítést igénybe vevő felek kiszámítható jogi keretre támaszkodhassanak. Ez a szakpolitikai célkitűzés jelenleg és a jövőben is érvényes marad: a közvetítés segítséget nyújthat az adófizetők költségére folytatott szükségtelen pereskedés elkerülésében, valamint a pereskedésre fordított idő és költségek csökkentésében. Hosszabb távon megteremtheti a nemperes megoldások kultúráját, amelyben nem nyertesek és vesztesek, hanem partnerek vannak. A közvetítésről szóló irányelv különböző eljárásokat vezetett be a polgári és kereskedelmi ügyekben felmerült, határokon átnyúló jogviták egyezséggel történő rendezésének előmozdítása érdekében, emellett megteremtette a közvetítés mint bíróságon kívüli vagy alternatív vitarendezési forma európai keretét.

A tanulmány, a nyilvános online konzultáció és a polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat keretében a tagállamokkal folytatott vita alapján úgy tűnik, hogy a közvetítésről szóló irányelv végrehajtása jelentős hatást gyakorolt számos tagállam jogszabályaira. Az irányelv – azonkívül, hogy megállapít bizonyos kulcsfontosságú követelményeket a közvetítés polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozó, határokon átnyúló jogviták során történő igénybevételére vonatkozóan – lendületet adott a közvetítés szélesebb körben történő elterjedésének az EU egész területén tisztán belföldi keretek között is. Ez különösen annak tudható be, hogy a tagállamok többsége az irányelvet átültető intézkedéseinek hatályát kiterjesztette a belföldi ügyekre. Összességében az irányelv uniós hozzáadott értéket teremtett azáltal, hogy a nemzeti jogalkotók körében felhívta a figyelmet a közvetítés előnyeire, közvetítési rendszereket vezetett be, illetve a meglévő közvetítési rendszerek bővítését vonta maga után.

Az irányelv tagállamokra gyakorolt hatásának mértéke a nemzeti közvetítési rendszereik már meglévő szintjétől függően változik. A nemzeti közvetítési rendszerek működésével kapcsolatos nehézségek a gyakorlatban főként a kontradiktórius eljárások számos tagállamban érvényesülő hagyományához, a közvetítés gyakran alacsony szintű ismeretéhez, valamint a minőség-ellenőrzési mechanizmusok működéséhez kapcsolódnak.

Az értékelés szerint jelenleg nem szükséges felülvizsgálni az irányelvet, az alkalmazása azonban tovább javítható:

• A tagállamoknak – szükséges és megfelelő esetben – az irányelvben előírt és az e jelentésben tárgyalt különböző eszközökkel és mechanizmusokkal fokozniuk kell a közvetítés igénybevételének előmozdítására és ösztönzésére irányuló erőfeszítéseiket. Nemzeti szinten további erőfeszítéseket kell tenni különösen az olyan ügyek számának növelése érdekében, amelyekben a bíróságok közvetítés igénybevételére kérik fel a feleket a jogvitájuk rendezése érdekében. Ebben a tekintetben a következők tekinthetők bevált gyakorlatra vonatkozó példának: a felek számára annak előírása, hogy a bíróságokhoz intézett kérelmükben közöljék, megkíséreltek-e közvetítést; különösen családjogi ügyekben kötelező tájékoztató rendezvények bírósági eljárás keretében, valamint a bíróságok számára azon kötelezettség előírása, hogy a bírósági eljárás minden szakaszában mérlegeljék a közvetítést; a felek számára a bírósági eljáráshoz folyamodás helyett a közvetítés igénybevételét takarékossági szempontból vonzóbbá tevő pénzügyi ösztönzők; a végrehajthatóság biztosítása anélkül, hogy ehhez feltétlenül szükség legyen a megállapodásban érintett összes fél beleegyezésére.

• A Bizottság az általa létrehozott „Jogérvényesülés” programon keresztül továbbra is társfinanszírozni fog közvetítési vonatkozású képzési projekteket. Elvben arra is készen áll, hogy uniós finanszírozást biztosítson közvetítési szolgáltatások nyújtására vonatkozó európai minőségi szabványok érdekeltek által irányított kidolgozására. Ezen túlmenően a Bizottság továbbra is ki fogja kérni a polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat véleményét a közvetítés további elterjedésének előmozdításához, például annak érdekében, hogy megbízhatóbb adatokat szerezzen a közvetítés igénybevételéről, valamint a közvélemény jobban megismerje különösen az európai e-igazságügyi portál honlapján a tagállami közvetítési rendszerekre vonatkozóan rendelkezésre álló információkat.