13.2.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 54/1


A Bizottság közleménye az Európai Parlament és a Tanács 2006/42/EK irányelve végrehajtása keretében a gépekről és a 95/16/EK irányelv módosításáról

(Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)

(EGT vonatkozású szöveg)

(2015/C 054/01)

ESzSz (1)

A szabvány hivatkozási száma és címe

(és a referenciadokumentum)

Első közzététel HL

A helyettesített szabvány hivatkozása

A helyettesített szabvány megfelelőségére vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja

1. megjegyzés

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

A CEN által kidolgozott szabványok

A típusú szabványok

Az A típusú szabványok a valamennyi gépkategóriára alkalmazandó alapfogalmakat, terminológiai és tervezési elveket határozzák meg. Pusztán az ilyen szabványok alkalmazása, jóllehet alapvető keretet biztosít a gépekről szóló irányelv helyes alkalmazásához, nem elegendő az irányelvben foglalt vonatkozó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek való megfelelés biztosításához, ezért nem alapozza meg teljes körűen a megfelelőség vélelmét.

CEN

EN ISO 12100:2010

Gépek biztonsága. A kialakítás általános elvei. Kockázatértékelés és kockázatcsökkentés (ISO 12100:2010)

2011.4.8.

EN ISO 12100-1:2003

EN ISO 12100-2:2003

EN ISO 14121-1:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.30.)

B típusú szabványok

A B típusú szabványok a gépek biztonságának konkrét szempontjaival vagy a biztosítékok konkrét típusaival foglalkoznak, amelyek számos különböző gépkategória esetében használhatók. A B típusú szabványok előírásainak alkalmazása az általuk érintett, a gépekről szóló irányelvben szereplő alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények tekintetében akkor alapozza meg a megfelelőség vélelmét, ha C típusú szabvány vagy a gyártó kockázatelemzése igazolja, hogy a B típusú szabvány által meghatározott megoldás az adott gépkategória vagy -modell esetében megfelelő. Az önállóan forgalomba hozott biztonsági alkatrészekre vonatkozó előírásokat tartalmazó B típusú szabványok alkalmazása az adott biztonsági alkatrész, valamint a szabvány által érintett alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények tekintetében alapozza meg a megfelelőség vélelmét.

CEN

EN 349:1993+A1:2008

Gépek biztonsága. Legkisebb távolságok a testrészek összenyomódásának elkerüléséhez

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 547-1:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. Az emberi test méretei. 1. rész: Az egésztest-hozzáférési helyek méretei meghatározásának alapelvei gépi munkahelyeken

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 547-2:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. Az emberi test méretei. 2. rész: A hozzáférési nyílások méretezésének alapelvei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 547-3:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. Az emberi test méretei. 3. rész: Testméretek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 574:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. Kétkezes kapcsolók. Működési szempontok. Kialakítási elvek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 614-1:2006+A1:2009

Gépek biztonsága. A kialakítás ergonómiai alapelvei. 1. rész: Szakkifejezések és általános alapelvek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 614-2:2000+A1:2008

Gépek biztonsága. A kialakítás ergonómiai elvei. 2. rész: A gépek és a munkafeladatok kialakítása közötti kölcsönhatások

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 626-1:1994+A1:2008

Gépek biztonsága. A gépek által kibocsátott veszélyes anyagokból származó egészségkárosodási kockázatok csökkentése. 1. rész: Alapelvek és a gépgyártókra vonatkozó előírások

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 626-2:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. A gépek által kibocsátott veszélyes anyagokból származó egészségkárosodási kockázatok csökkentése. 2. rész: A verifikálási eljárások kidolgozásának módszerei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 842:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. Optikai veszélyjelzések. Általános követelmények, kialakítás és vizsgálat

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 894-1:1997+A1:2008

Gépek biztonsága. A kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei. 1. rész: Az ember, a kijelzők és a kezelőelemek közötti kölcsönhatás általános elvei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 894-2:1997+A1:2008

Gépek biztonsága. A kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei. 2. rész: Kijelzők

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 894-3:2000+A1:2008

Gépek biztonsága. A kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei. 3. rész: Kezelőelemek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 894-4:2010

Gépek biztonsága. A kijelzők és a kezelőelemek tervezésének ergonómiai követelményei. 4. rész: A kijelzők és a kezelőelemek elhelyezése és elrendezése

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 953:1997+A1:2009

Gépek biztonsága. Védőburkolatok. A rögzített és a nyitható védőburkolatok kialakításának és beépítésének általános követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 981:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. Akusztikai és optikai vészjelzések és információs jelek rendszere

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1005-1:2001+A1:2008

Gépek biztonsága. Az ember fizikai teljesítménye. 1. rész: Fogalommeghatározások

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1005-2:2003+A1:2008

Gépek biztonsága. Az ember fizikai teljesítménye. 2. rész: A gépek és a géprészek kézi kiszolgálása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1005-3:2002+A1:2008

Gépek biztonsága. Az ember fizikai teljesítménye. 3. rész: A gépkezeléshez ajánlott erőhatárok

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1005-4:2005+A1:2008

Gépek biztonsága. Az ember fizikai teljesítménye. 4. rész: A géphez viszonyított, munka közbeni testtartások és mozgások értékelése

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1032:2003+A1:2008

Mechanikai rezgés. Mobil gépek vizsgálata a rezgéskibocsátási értékek meghatározására

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1037:1995+A1:2008

Gépek biztonsága. A váratlan indítás megelőzése

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 1. rész: A vizsgálati módszerek kiválasztása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-2:2006+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 2. rész: Nyomjelzőgázos módszer adott szennyező anyag kibocsátási sebességének mérésére

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-3:2006+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 3. rész: Próbapados módszer adott szennyező anyag kibocsátási sebességének mérésére

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-4:1996+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 4. rész: Az elszívórendszer hatékonysága. Nyomjelző módszer

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-6:1998+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 6. rész: Tömegleválasztási hatásfok, diffúz kibocsátás

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-7:1998+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 7. rész: Tömegleválasztási hatásfok, meghatározott kibocsátás

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-8:1998+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 8. rész: A szennyezőanyag-koncentráció értéke, próbapados vizsgálati módszer

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-9:1998+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 9. rész: A szennyezőanyag-koncentráció értéke, próbatermi módszer

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1093-11:2001+A1:2008

Gépek biztonsága. A levegőbe kerülő veszélyes anyagok emissziójának értékelése. 11. rész: Tisztítási index

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1127-1:2011

Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. 1. rész: Alapelvek és módszertan

2011.11.18.

EN 1127-1:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.31.)

CEN

EN 1299:1997+A1:2008

Mechanikai rezgés és lökés. Gépek rezgésszigetelése. Adatok a rezgésforrás szigeteléséhez

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1837:1999+A1:2009

Gépek biztonsága. Gépek beépített világítása

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 3741:2010

Akusztika. Zajforrások hangteljesítmény- és hangenergiaszintjének meghatározása hangnyomásméréssel. Pontos módszer zengő szobában (ISO 3741:2010)

2011.4.8.

EN ISO 3741:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.4.30.)

CEN

EN ISO 3743-1:2010

Akusztika. Zajforrások, hangteljesítmény- és hangenergiaszintjének meghatározása. Műszaki módszerek kisméretű mozgatható zajforrásokhoz zengő térben. 1. rész: Összehasonlító módszer kemény falú vizsgálóhelyiségekben (ISO 3743-1:2010)

2011.4.8.

EN ISO 3743-1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.4.30.)

CEN

EN ISO 3743-2:2009

Akusztika. Zajforrások hangteljesítményszintjének meghatározása hangnyomásméréssel. Műszaki módszerek kisméretű, hordozható zajforrásokhoz zengő térben. 2. rész: Különleges, zengő szobákban alkalmazható módszerek (ISO 3743-2:1994)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 3744:2010

Akusztika. Zajforrások hangteljesítmény- és hangenergiaszintjének meghatározása hangnyomásméréssel. Műszaki módszer alapvetően szabad térben, visszaverő sík felett (ISO 3744:2010)

2011.4.8.

EN ISO 3744:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.4.30.)

CEN

EN ISO 3745:2012

Akusztika. Zajforrások hangteljesítmény- és hangenergiaszintjének meghatározása hangnyomásméréssel. Pontos módszerek süket- és félsüketszobákban (ISO 3745:2012)

2012.6.5.

EN ISO 3745:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.30.)

CEN

EN ISO 3746:2010

Akusztika. Zajforrások hangteljesítmény- és hangenergiaszintjének meghatározása hangnyomásméréssel. Tájékoztató módszer visszaverő sík feletti burkoló mérőfelülettel (ISO 3746:2010)

2011.4.8.

EN ISO 3746:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.30.)

CEN

EN ISO 3747:2010

Akusztika. Zajforrások hangteljesítmény- és hangenergiaszintjének meghatározása hangnyomásméréssel. Helyszíni műszaki/tájékoztató módszerek zengő környezetben (ISO 3747:2010)

2011.4.8.

EN ISO 3747:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.30.)

CEN

EN ISO 4413:2010

Hidraulikus teljesítményátvitel. A rendszerek és szerkezeti elemeik általános szabályai és biztonsági követelményei (ISO 4413:2010)

2011.4.8.

EN 982:1996+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.11.30.)

CEN

EN ISO 4414:2010

Pneumatikus teljesítményátvitel. A rendszerek és szerkezeti elemeik általános szabályai és biztonsági követelményei (ISO 4414:2010)

2011.4.8.

EN 983:1996+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.11.30.)

CEN

EN ISO 4871:2009

Akusztika. Gépek és berendezések zajkibocsátási értékeinek megadása és igazolása (ISO 4871:1996)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 5136:2009

Akusztika. Ventilátorok és más levegőt áramoltató berendezések légcsatornába sugárzott hangja teljesítményének meghatározása. Légcsatornás módszer (ISO 5136:2003)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 7235:2009

Akusztika. Légcsatornákba iktatott hangtompítók és szakaszolóegységek laboratóriumi mérési eljárásai. Beiktatási veszteség, áramlási zaj és teljes nyomásveszteség (ISO 7235:2003)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 7731:2008

Ergonómia. Közösségi területek és munkahelyek vészjelzései. Akusztikai vészjelzések (ISO 7731:2003)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 9614-1:2009

Akusztika. Zajforrások hangteljesítményszintjének meghatározása hangintenzitás-méréssel. 1. rész: Mérés diszkrét pontokon (ISO 9614-1:1993)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 9614-3:2009

Akusztika. Zajforrások hangtelesítményszintjének meghatározása hangintenzitás-méréssel. 3. rész: Letapogatásos mérés pontos módszere (ISO 9614-3:2002)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11145:2008

Optika és fotonika. Lézerek és lézerberendezések. Szakszótár és jelképek (ISO 11145:2006)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 11161:2007

Gépek biztonsága. Integrált gyártórendszerek. Alapkövetelmények (ISO 11161:2007)

2010.5.26.

 

 

 

EN ISO 11161:2007/A1:2010

2010.5.26.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.9.30.)

CEN

EN ISO 11200:2014

Akusztika. Gépek és berendezések által kibocsátott zaj. Alapszabványok alkalmazási irányelvei a gép által keltett hangnyomásszintek meghatározásához a munkahelyen és más meghatározott helyzetekben (ISO 11200:2014)

2015.2.13.

EN ISO 11200:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 11201:2010

Akusztika. Gépek és berendezések által kibocsátott zaj. A kibocsátási hangnyomásszintek mérése a munkahelyen és más meghatározott helyzetekben, lényegében hangvisszaverő sík feletti szabad hangtérben (ISO 11201:2010)

2010.10.20.

EN ISO 11201:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.30.)

CEN

EN ISO 11202:2010

Akusztika. Gépek és berendezések által kibocsátott zaj. A kibocsátási hangnyomásszintek meghatározása a munkahelyen és más meghatározott helyzetekben közelítő környezeti korrekciókkal (ISO 11202:2010)

2010.10.20.

EN ISO 11202:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.30.)

CEN

EN ISO 11203:2009

Akusztika. Gépek és berendezések által kibocsátott zaj. A kibocsátási hangnyomásszintek meghatározása a hangteljesítményszintből a munkahelyen és más meghatározott helyzetekben (ISO 11203:1995)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11204:2010

Akusztika. Gépek és berendezések által kibocsátott zaj. A kibocsátási hangnyomásszintek meghatározása a munkahelyen és más meghatározott helyzetekben pontos környezeti korrekciókkal (ISO 11204:2010)

2010.10.20.

EN ISO 11204:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.30.)

CEN

EN ISO 11205:2009

Akusztika. Gépek és berendezések által kibocsátott zaj. Műszaki módszer a kibocsátási hangnyomásszintek hangintenzitás-méréssel való meghatározására munkahelyi körülmények között és egyéb meghatározott helyzetekben (ISO 11205:2003)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11546-1:2009

Akusztika. Géptokok hanggátlásjellemzőinek meghatározása. 1. rész: Mérések laboratóriumi körülmények között (nyilatkozat céljára) (ISO 11546-1:1995)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11546-2:2009

Akusztika. Géptokok hanggátlásjellemzőinek meghatározása. 2. rész: Mérések helyszíni körülmények között (átvétel és igazoló ellenőrzés céljára) (ISO 11546-2:1995)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11554:2008

Optika és fotonika. Lézerek és lézerberendezések. A lézernyaláb teljesítményének, energiájának és időbeli jellemzőinek vizsgálati módszerei (ISO 11554:2006)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 11688-1:2009

Akusztika. A kis zajú gépek és berendezések tervezésének irányelvei. 1. rész: Tervezés (ISO/TR 11688-1:1995)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11691:2009

Akusztika. Csatornába iktatható hangtompító beiktatási veszteségének meghatározása közegáramlás nélkül. Laboratóriumi ellenőrzési módszer (ISO 11691:1995)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11957:2009

Akusztika. Fülkék hangszigetelésének meghatározása. Laboratóriumi és helyszíni mérések (ISO 11957:1996)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12198-1:2000+A1:2008

Gépek biztonsága. Gépek által kibocsátott sugárzásból eredő kockázat értékelése és csökkentése. 1. rész: Általános elvek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12198-2:2002+A1:2008

Gépek biztonsága. Gépek által kibocsátott sugárzásból eredő kockázat értékelése és csökkentése. 2. rész: A sugárzáskibocsátás mérési eljárása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12198-3:2002+A1:2008

Gépek biztonsága. Gépek által kibocsátott sugárzásból eredő kockázat értékelése és csökkentése. 3. rész: A sugárzás csökkentése mérsékléssel vagy árnyékolással

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12254:2010

Lézermunkahelyek védőernyői. Biztonsági követelmények és vizsgálat

2010.5.26.

EN 12254:1998+A2:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.9.30.)

 

EN 12254:2010/AC:2011

 

 

 

CEN

EN 12786:2013

Gépek biztonsága. Követelmények a biztonsági szabványok rezgésre vonatkozó fejezeteinek szövegezésére

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 13478:2001+A1:2008

Gépek biztonsága. Tűzmegelőzés és tűzvédelem

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13490:2001+A1:2008

Mechanikai rezgés. Targoncák. A kezelőülés rezgésének laboratóriumi értékelése és meghatározása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 13732-1:2008

A hőmérsékleti környezet ergonómiája. Az emberi reakció értékelési módszerei felületekkel való érintkezéskor. 1. rész: Forró felületek (ISO 13732-1:2006)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 13732-3:2008

A hőmérsékleti környezet ergonómiája. Az emberi reakció értékelési módszerei felületekkel való érintkezéskor. 3. rész: Hideg felületek (ISO 13732-3:2005)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 13753:2008

Mechanikai rezgés és lökés. Kéz-kar rezgés. Rugalmas anyagok rezgésátvitelének mérési módszere kéz-kar rendszerrel való terheléskor (ISO 13753:1998)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 13849-1:2008

Gépek biztonsága. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei. 1. rész: A kialakítás általános elvei (ISO 13849-1:2006)

2009.9.8.

EN ISO 13849-1:2006

EN 954-1:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.31.)

 

EN ISO 13849-1:2008/AC:2009

 

 

 

CEN

EN ISO 13849-2:2012

Gépek biztonsága. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei. 2. rész: Validálás (ISO 13849-2:2012)

2013.4.5.

EN ISO 13849-2:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.30.)

CEN

EN ISO 13850:2008

Gépek biztonsága. Vészkikapcsolás. Tervezési alapelvek (ISO 13850:2006)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 13855:2010

Gépek biztonsága. Biztonsági berendezések elrendezése a(z emberi) testrészek közelítési sebességének figyelembevételével (ISO 13855:2010)

2010.10.20.

EN 999:1998+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.30.)

CEN

EN ISO 13856-1:2013

Gépek biztonsága. Nyomásra érzékeny védőberendezések. 1. rész: A nyomásra érzékeny szőnyegek és padlók kialakításának és vizsgálatának általános elvei (ISO 13856-1:2013)

2013.11.28.

EN 1760-1:1997+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN ISO 13856-2:2013

Gépek biztonsága. Nyomásra érzékeny védőberendezések. 2. rész: A nyomásra érzékeny peremek és rudak kialakításának és vizsgálatának általános elvei (ISO 13856-2:2013)

2013.11.28.

EN 1760-2:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN ISO 13856-3:2013

Gépek biztonsága. Nyomásra érzékeny védőberendezések. 3. rész: A nyomásérzékeny ütközők, lemezek, huzalok és hasonló berendezések kialakításának és vizsgálatának általános elvei (ISO 13856-3:2013)

2013.11.28.

EN 1760-3:2004+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.31.)

CEN

EN ISO 13857:2008

Gépek biztonsága. Biztonsági távolságok a veszélyes terek felső és alsó végtaggal való elérése ellen (ISO 13857:2008)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 14119:2013

Gépek biztonsága. Védőburkolatokkal összekapcsolt reteszelőberendezések. A kialakítás és a kiválasztás elvei (ISO 14119:2013)

2014.4.11.

EN 1088:1995+A2:2008

2.1. megjegyzés

2015.4.30.

CEN

EN ISO 14122-1:2001

Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 1. rész: Két szint közötti helyhez kötött feljáró kiválasztása (ISO 14122-1:2001)

2010.10.20.

 

 

 

EN ISO 14122-1:2001/A1:2010

2010.10.20.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.31.)

CEN

EN ISO 14122-2:2001

Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 2. rész: Kezelőállások és kezelőhidak (ISO 14122-2:2001)

2010.10.20.

 

 

 

EN ISO 14122-2:2001/A1:2010

2010.10.20.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.31.)

CEN

EN ISO 14122-3:2001

Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 3. rész: Lépcsők, létrák és védőkorlátok (ISO 14122-3:2001)

2010.10.20.

 

 

 

EN ISO 14122-3:2001/A1:2010

2010.10.20.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.31.)

CEN

EN ISO 14122-4:2004

Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 4. rész: Rögzített létrák (ISO 14122-4:2004)

2011.4.8.

 

 

 

EN ISO 14122-4:2004/A1:2010

2011.4.8.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.4.8.)

CEN

EN ISO 14159:2008

Gépek biztonsága. Gépek kialakításának higiéniai követelményei (ISO 14159:2002)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 14738:2008

Gépek biztonsága. A gépkezelési munkahelyek tervezésének antropometriai követelményei (ISO 14738:2002, tartalmazza a Cor 1:2003 és a Cor 2:2005 helyesbítést)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 15536-1:2008

Ergonómia. Számítógépes manekenek és testkörvonal-sablonok. 1. rész: Általános követelmények (ISO 15536-1:2005)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15967:2011

A gázok és gőzök legnagyobb robbanási nyomásának és a nyomásnövekedés legnagyobb sebességének meghatározása

2011.11.18.

 

 

CEN

EN ISO 20643:2008

Mechanikai rezgés. Kézben tartott és kézi vezetésű gépek. A rezgéskibocsátás értékelésének alapelvei (ISO 20643:2005)

2009.9.8.

 

 

 

EN ISO 20643:2008/A1:2012

2012.11.15.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.1.31.)

CEN

EN 30326-1:1994

Mechanikai rezgés. Mérési módszer a járműülések rezgéseinek meghatározására. 1. rész: Alapvető követelmények (ISO 10326-1:1992)

2009.9.8.

 

 

 

EN 30326-1:1994/A1:2007

2009.9.8.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN 30326-1:1994/A2:2011

2012.2.29.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

C típusú szabványok

A C típusú szabványok egy adott gépkategóriára vonatkozóan tartalmaznak előírásokat. A C típusú szabvány által érintett kategóriába tartozó különböző géptípusok rendeltetésszerű használata hasonló, és hasonló veszélyeket okoznak. A C típusú szabványok hivatkozhatnak A vagy B típusú szabványokra, megjelölve, hogy a szóban forgó gépkategóriára az A vagy B típusú szabvány mely előírásai alkalmazandók. Amikor a gépek biztonságának egy adott szempontját illetően a C típusú szabvány eltér egy A vagy B típusú szabvány előírásaitól, a C típusú szabvány előírásai előnyt élveznek az A vagy B típusú szabvány előírásaival szemben. Egy C típusú szabvány előírásainak a gyártó kockázatelemzésén alapuló alkalmazása a szabvány által érintett, a gépekről szóló irányelvben foglalt alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények tekintetében alapozza meg a megfelelőség vélelmét. Egyes C típusú szabványok több részből álló sorozatok; a szabvány 1. része egy gépcsaládra alkalmazandó általános előírásokat tartalmaz, további részei pedig az említett gépcsaládhoz tartozó egyedi gépkategóriákra vonatkozó előírásokat fogalmaznak meg, kiegészítve vagy módosítva az 1. rész általános előírásait. Az így felépített C típusú szabványok a gépekről szóló irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményei tekintetében akkor alapozzák meg a megfelelőség vélelmét, ha a szabvány általános 1. részének alkalmazása és a vonatkozó konkrét rész alkalmazása együtt történik.

CEN

EN 81-3:2000+A1:2008

Felvonók szerkezetének és beépítésének biztonsági előírásai. 3. rész: Villamos és hidraulikus üzemű kisteher-felvonók

2009.9.8.

 

 

 

EN 81-3:2000+A1:2008/AC:2009

 

 

 

CEN

EN 81-31:2010

Felvonók szerkezetének és beépítésének biztonsági előírásai. Kizárólag teherszállításra használt felvonók. 31. rész: Járható fülkéjű teherfelvonók

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 81-40:2008

Felvonók szerkezetének és beépítésének biztonsági előírásai. Különleges személy- és teherfelvonók. 40. rész: Lépcsőfelvonók és ferdepályás emelőlapok mozgáskorlátozott személyek számára

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 81-41:2010

Felvonók szerkezetének és beépítésének előírásai. Különleges személy- és teherfelvonók. 41. rész: Függőleges pályájú emelőlapok mozgáskorlátozott személyek számára

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 81-43:2009

Felvonók szerkezetének és beépítésének biztonsági előírásai. Személy- és teherszállításra használt különleges felvonók. 43. rész: Darukezelő-felvonók

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 115-1:2008+A1:2010

Mozgólépcsők és -járdák. 1. rész: Szerkezet és beépítés

2010.5.26.

EN 115-1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.9.30.)

CEN

EN 201:2009

Gumi- és műanyagipari gépek. Fröccsöntő gépek. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 267:2009+A1:2011

Automata blokkégők folyékony tüzelőanyagokhoz

2011.11.18.

EN 267:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.29.)

CEN

EN 280:2013

Mozgó munkaállványok. Számítások. Állékonysági feltételek. Gyártás. Biztonság. Ellenőrzések és vizsgálatok

2013.11.28.

EN 280:2001+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.31.)

CEN

EN 289:2014

Műanyag- és gumiipari gépek. Prések. Biztonsági követelmények

2015.2.13.

EN 289:2004+A1:2008

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 303-5:2012

Fűtőkazánok. 5. rész: Szilárd tüzelőanyagokkal üzemelő, kézi és automatikus táplálású, legfeljebb 500 kW névleges hőteljesítményű fűtőkazánok. Szakkifejezések, követelmények, vizsgálat és megjelölés

2012.8.24.

 

 

CEN

EN 378-2:2008+A2:2012

Hűtőrendszerek és hőszivattyúk. Biztonsági és környezetvédelmi követelmények. 2. rész: Tervezés, gyártás, vizsgálat, megjelölés és dokumentálás

2012.8.24.

EN 378-2:2008+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.30.)

CEN

EN 415-1:2000+A1:2009

Csomagológépek biztonsága. 1. rész: Csomagológépek és a kapcsolódó berendezések fogalommeghatározása és osztályozása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 415-3:1999+A1:2009

Csomagológépek biztonsága. 3. rész: Formázó-, töltő- és zárógépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 415-5:2006+A1:2009

Csomagológépek biztonsága. 5. rész: Burkológépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 415-6:2013

Csomagológépek biztonsága. 6. rész: Egységrakomány-burkoló gépek

2013.11.28.

EN 415-6:2006+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.30.)

CEN

EN 415-7:2006+A1:2008

Csomagológépek biztonsága. 7. rész: Gyűjtőcsomagoló gépek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 415-8:2008

Csomagológépek biztonsága. 8. rész: Pántológépek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 415-9:2009

A csomagológépek biztonsága. 9. rész: Csomagológépek, csomagológépsorok és tartozékaik zajmérési módszerei, 2. és 3. pontossági osztály

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 415-10:2014

Csomagológépek biztonsága. 10. rész: Általános követelmények

2014.7.11.

 

 

CEN

EN 422:2009

Gumi- és műanyagipari gépek. Présfúvó gépek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 453:2000+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Dagasztógépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 454:2000+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Bolygóműves keverők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 474-1:2006+A4:2013

Földmunkagépek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

2013.11.28.

EN 474-1:2006+A3:2013

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

 

EN 474-1:2006+A4:2013/AC:2014

 

 

 

CEN

EN 474-2:2006+A1:2008

Földmunkagépek. Biztonság. 2. rész: A földtoló gépek követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-3:2006+A1:2009

Földmunkagépek. Biztonság. 3. rész: A rakodógépek követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-4:2006+A2:2012

Földmunkagépek. Biztonság. 4. rész: A kotró-rakodó gépek követelményei

2012.3.23.

 

 

CEN

EN 474-5:2006+A3:2013

Földmunkagépek. Biztonság. 5. rész: A hidraulikus kotrógépek követelményei

2013.11.28.

EN 474-5:2006+A1:2009+A2:2012

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.31.)

CEN

EN 474-6:2006+A1:2009

Fölmunkagépek. Biztonság. 6. rész: A billenőkocsik követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-7:2006+A1:2009

Földmunkagépek. Biztonság. 7. rész: A földnyeső gépek követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-8:2006+A1:2009

Földmunkagépek. Biztonság. 8. rész: A földgyaluk követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-9:2006+A1:2009

Földmunkagépek. Biztonság. 9. rész: A csőfektető gépek követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-10:2006+A1:2009

Földmunkagépek. Biztonság. 10. rész: Az árokásó gépek követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-11:2006+A1:2008

Földmunkagépek. Biztonság. 11. rész: A talaj- és szeméttömörítők követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 474-12:2006+A1:2008

Földmunkagépek. Biztonság. 12. rész: A köteles kotrók követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 500-1:2006+A1:2009

Mobil útépítő gépek. Biztonság. 1. rész: Közös követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 500-2:2006+A1:2008

Mobil útépítő gépek. Biztonság. 2. rész: Útmaró gépek egyedi követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 500-3:2006+A1:2008

Mobil útépítő gépek. Biztonság. 3. rész: Talajstabilizáló és újrahasznosító gépek egyedi követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 500-4:2011

Mobil útépítő gépek. Biztonság. 4. rész: Tömörítőgépek egyedi követelményei

2011.7.20.

EN 500-4:2006+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.31.)

CEN

EN 500-6:2006+A1:2008

Mobil útépítő gépek. Biztonság. 6. rész: Burkolatterítő gépek egyedi követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 528:2008

Raktári felrakógépek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 609-1:1999+A2:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek. Fahasító gépek biztonsága. 1. rész: Ékes hasítógépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 609-2:1999+A1:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek. Fahasító gépek biztonsága. 2. rész: Csavaros hasítógépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 617:2001+A1:2010

Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Silókban, tartályokban, földfelszín alatti tartályokban és töltőgaratokban tárolt ömlesztett anyagok berendezéseinek biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 618:2002+A1:2010

Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Ömlesztett anyagok anyagmozgató berendezéseinek biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei a rögzítetten telepített hevederes szállítószalagok kivételével

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 619:2002+A1:2010

Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Egységrakományok mechanikai mozgatóberendezéseinek biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 620:2002+A1:2010

Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Ömlesztett anyagok rögzítetten telepített hevederes szállítószalagjainak biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 676:2003+A2:2008

Ventilátoros, automatikus égők gáz-halmazállapotú tüzelőanyagokhoz

2009.9.8.

 

 

 

EN 676:2003+A2:2008/AC:2008

 

 

 

CEN

EN 690:2013

Mezőgazdasági gépek. Szervestrágya-szórók. Biztonság

2014.4.11.

EN 690:1994+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.30.)

CEN

EN 692:2005+A1:2009

Szerszámgépek. Mechanikus sajtók. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 693:2001+A2:2011

Szerszámgépek. Biztonság. Hidraulikus sajtók

2011.11.18.

EN 693:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.31.)

CEN

EN 703:2004+A1:2009

Mezőgazdasági gépek. Silótöltő, -keverő és/vagy -aprító és -elosztó gépek. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 706:1996+A1:2009

Mezőgazdasági gépek. Szőlőlombmetsző eszközök. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 707:1999+A1:2009

Mezőgazdasági gépek. Hígtrágya-tartálykocsik. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 709:1997+A4:2009

Mező- és erdőgazdasági gépek. Egytengelyes traktorok rászerelt talajmaróval, motoros kapák, hajtott kerekű kapák. Biztonság

2010.5.26.

EN 709:1997+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.31.)

 

EN 709:1997+A4:2009/AC:2012

 

 

 

CEN

EN 710:1997+A1:2010

Az öntödei formázó- és magkészítő gépek és berendezések, valamint a kiegészítőberendezések biztonsági követelményei

2010.10.20.

 

 

 

EN 710:1997+A1:2010/AC:2012

 

 

 

CEN

EN 741:2000+A1:2010

Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. Ömlesztett anyagok (áruk) pneumatikus szállítórendszereinek és rendszerelemeinek biztonsági követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 746-1:1997+A1:2009

Ipari hőtechnikai berendezések. 1. rész: Ipari hőtechnikai berendezések általános biztonsági követelményei

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 746-2:2010

Ipari hőtechnikai berendezések. 2. rész: Tüzelő- és tüzelőanyag-ellátó rendszerek biztonsági követelményei

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 746-3:1997+A1:2009

Ipari hőtechnikai berendezések. 3. rész: Védő- és aktív gázok előállításának és használatának biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 786:1996+A2:2009

Kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű és hordozható villamos fűnyíró és fűszegélynyíró. Mechanikai biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 792-13:2000+A1:2008

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 13. rész: Kötőelem-beütő szerszámok

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 809:1998+A1:2009

Folyadékot szállító szivattyúk és szivattyúegységek. Általános biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

 

EN 809:1998+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 818-1:1996+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 1. rész: Általános átvételi feltételek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 818-2:1996+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 2. rész: Közepes tűrésű szemes lánc láncfüggesztékhez. 8. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 818-3:1999+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 3. rész: Közepes tűrésű szemes lánc láncfüggesztékhez. 4. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 818-4:1996+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 4. rész: Láncfüggesztékek. 8. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 818-5:1999+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 5. rész: Láncfüggesztékek. 4. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 818-6:2000+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 6. rész: Láncfüggesztékek. A gyártó által megadandó használati és karbantartási utasítások

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 818-7:2002+A1:2008

Rövid szemű teherlánc. Biztonság. 7. rész: Finom tűrésű szemes láncok emelőberendezésekhez. T minőségi osztály (T-, DAT- és DT-típus)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 848-1:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Forgószerszámos marógépek egyoldali megmunkáláshoz. 1. rész: Egyorsós, függőleges tengelyű, asztalos marógépek

2012.11.15.

EN 848-1:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.31.)

CEN

EN 848-2:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Forgószerszámos marógépek egyoldali megmunkáláshoz. 2. rész: Gépi/kézi előtolású, egyorsós, felső marógépek

2012.11.15.

EN 848-2:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.31.)

CEN

EN 848-3:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Forgószerszámos marógépek egyoldali megmunkáláshoz. 3. rész: Számvezérlésű (NC-) fúró- és marógépek

2013.4.5.

EN 848-3:2007+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.30.)

CEN

EN 859:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Kézi előtolású egyengető gyalugépek

2012.8.24.

EN 859:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.12.31.)

CEN

EN 860:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Vastagoló gyalugépek egyoldali megmunkáláshoz

2012.8.24.

EN 860:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.12.31.)

CEN

EN 861:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Kombinált egyengető és vastagoló gyalugépek

2012.8.24.

EN 861:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.12.31.)

CEN

EN 869:2006+A1:2009

Gépek biztonsága. Nyomásos fémöntő berendezések biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 908:1999+A1:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek. Csévélhetőtömlős öntözőberendezések. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 909:1998+A1:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek. Körben járó és járva üzemelő öntözőberendezések. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 930:1997+A2:2009

Gépek lábbelik, bőr- és műbőr termékek gyártására. Érdesítő-, csiszoló-, polírozó- és élmegmunkáló gépek. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 931:1997+A2:2009

Cipőipari gépek. Fára foglaló gépek. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 940:2009+A1:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Kombinált famegmunkáló gépek

2012.6.5.

EN 940:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.8.31.)

CEN

EN 957-6:2010+A1:2014

Helyhez kötött edzőkészülékek. 6. rész: Futószalagok kiegészítő vagy jellegzetes biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei

2015.2.13.

 

 

CEN

EN 972:1998+A1:2010

Bőripari gépek. Lengőkaros hengeres gépek. Biztonsági követelmények

2011.4.8.

 

 

 

EN 972:1998+A1:2010/AC:2011

 

 

 

CEN

EN 1010-1:2004+A1:2010

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 1. rész: Általános követelmények

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1010-2:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 2. rész: Nyomó- és lakkozógépek, beleértve az előnyomó gépeket is

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1010-3:2002+A1:2009

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 3. rész: Vágógépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1010-4:2004+A1:2009

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 4. rész: Könyvkötő, papírfeldolgozó és -kiszerelő gépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1012-1:2010

Kompresszorok és vákuumszivattyúk. Biztonsági követelmények. 1. rész: Levegőkompresszorok

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1012-2:1996+A1:2009

Kompresszorok és vákuumszivattyúk. Biztonsági követelmények. 2. rész: Vákuumszivattyúk

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1012-3:2013

Kompresszorok és vákuumszivattyúk. Biztonsági követelmények. 3. rész: Technológiai kompresszorok

2014.4.11.

 

 

CEN

EN 1028-1:2002+A1:2008

Tűzoltó szivattyúk. Tűzoltó centrifugálszivattyúk légtelenítővel. 1. rész: Osztályozás. Általános és biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1028-2:2002+A1:2008

Tűzoltó szivattyúk. Tűzoltó centrifugálszivattyúk légtelenítővel. 2. rész: Az általános és biztonsági követelmények teljesülésének igazolása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1034-1:2000+A1:2010

Gépek biztonsága. Papírgyártó és papírkiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 1. rész: Általános követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-2:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 2. rész: Hántolódobok

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-3:2011

Gépek biztonsága. Papírgyártó és papírkiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 3. rész: Felcsévélő- és áttekercselőgépek

2012.2.29.

EN 1034-3:1999+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN 1034-4:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 4. rész: Pépesítők és adagolóberendezéseik

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-5:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 5. rész: Ívképző gépek

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-6:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 6. rész: Kalander

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-7:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 7. rész: Keverőkádak

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-8:2012

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 8. rész: Finomítóberendezések

2012.6.5.

 

 

CEN

EN 1034-13:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 13. rész: Bálákat és egységeket összekötő huzalt elvágó és eltávolító gép

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-14:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 14. rész: Tekercsvágó gép

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-16:2012

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 16. rész: Papír- és kartonkészítő gépek

2012.6.5.

 

 

CEN

EN 1034-17:2012

Gépek biztonsága. Papírgyártó és felületkezelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 17. rész: Tissue-termék-készítő gépek

2012.11.15.

 

 

CEN

EN 1034-21:2012

Gépek biztonsága. Papírgyártó és felületkezelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 21. rész: Papírbevonó gépek

2012.11.15.

 

 

CEN

EN 1034-22:2005+A1:2009

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 22. rész: Faőrlők

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1034-26:2012

Gépek biztonsága. Papírgyártó és -kiszerelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 26. rész: Tekercs-csomagológépek

2012.8.24.

 

 

CEN

EN 1034-27:2012

Gépek biztonsága. Papírgyártó és felületkezelő gépek tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 27. rész: Tekercskezelő rendszerek

2012.11.15.

 

 

CEN

EN 1114-1:2011

Műanyag- és gumiipari gépek. Extruderek és extrudergépsorok. 1. rész: Az extruderek biztonsági követelményei

2012.2.29.

 

 

CEN

EN 1114-3:2001+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Extruderek és extrudergépsorok. 3. rész: A lehúzóberendezések biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1127-2:2014

Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. 2. rész: Bányászati alapelvek és módszertan

2015.2.13.

EN 1127-2:2002+A1:2008

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 1175-1:1998+A1:2010

Targoncák biztonsága. Villamos követelmények. 1. rész: Akkumulátorhajtású targoncák általános követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1175-2:1998+A1:2010

Targoncák biztonsága. Villamos követelmények. 2. rész: Belső égésű motoros targoncák általános követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1175-3:1998+A1:2010

Targoncák biztonsága. Villamos követelmények. 3. rész: Belső égésű motoros targoncák villamos erőátviteli rendszerének különleges követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1218-1:1999+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Csapozógépek. 1. rész: Tolóasztalos csapmaró gépek egyoldali megmunkáláshoz

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1218-2:2004+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Csapozógépek. 2. rész: Láncelőtolású csap- és/vagy profilmarógépek kétoldali megmunkáláshoz

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1218-3:2001+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Csapozógépek. 3. rész: Kézi előtolású, tolóasztalos csapozógépek épületfa megmunkálásához

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1218-4:2004+A2:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Csapozógépek. 4. rész: Láncelőtolású éllezáró gépek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1218-5:2004+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Csapozógépek. 5. rész: Görgős vagy láncelőtolású, rögzített asztalos profilmaró gépek egyoldali megmunkáláshoz

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1247:2004+A1:2010

Öntödei gépek. Üstök, öntőberendezések, centrifugál-öntőgépek, valamint folyamatos és félfolyamatos öntőgépek biztonsági követelményei

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 1248:2001+A1:2009

Öntödei gépek. A szemcseszóró berendezések biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1265:1999+A1:2008

Gépek biztonsága. Öntödei gépek és berendezések zajvizsgálati előírásai

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1374:2000+A1:2010

Mezőgazdasági gépek. Hengeres silókba telepíthető kitárolószerkezetek. Biztonság

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 1398:2009

Szintkülönbség-kiegyenlítők. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1417:1996+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Keverő hengerszékek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

 

EN 1417:1996+A1:2008/AC:2009

 

 

 

CEN

EN 1459:1998+A3:2012

Targoncák biztonsága. Változtatható kinyúlású gépi hajtású targoncák

2012.3.23.

 

 

CEN

EN 1492-1:2000+A1:2008

Textilhevederek. Biztonság. 1. rész: Lapos, szőtt, műszálból készült szövethevederek általános használatra

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1492-2:2000+A1:2008

Textilhevederek. Biztonság. 2. rész: Kör keresztmetszetű, műszálból készült hevederek általános használatra

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1492-4:2004+A1:2008

Textilhevederek. Biztonság. 4. rész: Természetes és mesterséges szálból készült, általános célú függesztékek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1493:2010

Járműemelők

2011.4.8.

EN 1493:1998+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.4.)

CEN

EN 1494:2000+A1:2008

Mozgatható és áthelyezhető emelők és hasonló szerkezetek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1495:1997+A2:2009

Emelőállványok. Oszlopos kúszó munkaállványok

2009.12.18.

 

 

 

EN 1495:1997+A2:2009/AC:2010

 

 

 

Figyelmeztetés: Ez a közzététel nem vonatkozik az EN-1495:1997 szabvány 5.3.2.4. pontjára, 7.1.2.12. pontjának utolsó albekezdésére, valamint 8. táblázatára és 9. ábrájára, ezek tekintetében nem alapozza meg a 2006/42/EK irányelv rendelkezéseinek való megfelelőség vélelmezését.

CEN

EN 1501-1:2011

Hulladékgyűjtő járművek. Általános és biztonsági követelmények. 1. rész: Hátulsó töltésű hulladékgyűjtő járművek

2011.11.18.

EN 1501-1:1998+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.29.)

CEN

EN 1501-2:2005+A1:2009

Hulladékgyűjtő járművek és a hozzájuk tartozó beürítő berendezések. Általános és biztonsági követelmények. 2. rész: Oldalsó töltésű hulladékgyűjtő járművek

2009.12.29.

 

 

CEN

EN 1501-3:2008

Hulladékgyűjtő járművek és a hozzájuk tartozó beürítő berendezések. Általános és biztonsági követelmények. 3. rész: Elülső töltésű hulladékgyűjtő járművek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1501-4:2007

Hulladékgyűjtő járművek és a hozzájuk tartozó beürítő berendezések. Általános és biztonsági követelmények. 4. rész: Hulladékgyűjtő járművek zajkibocsátásának vizsgálati módszere

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1501-5:2011

Hulladékgyűjtő járművek. Általános és biztonsági követelmények. 5. rész: A hulladékgyűjtő járművek beürítő berendezései

2011.11.18.

EN 1501-1:1998+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.29.)

CEN

EN 1526:1997+A1:2008

Targoncák biztonsága. A targoncák automatikus funkcióinak kiegészítő követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1539:2009

Szárítók és kemencék, amelyekben éghető anyagok szabadulnak fel. Biztonsági követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1547:2001+A1:2009

Ipari hőtechnikai berendezések. Az ipari hőtechnikai berendezések, beleértve a kiegészítő kezelőberendezéseket is, zajvizsgálati szabályzata

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1550:1997+A1:2008

Szerszámgépek biztonsága. A munkadarab-befogó tokmányok tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1554:2012

Szállítóhevederek. Dobsúrlódás-vizsgálat

2012.8.24.

 

 

CEN

EN 1570-1:2011

Emelőasztalok biztonsági követelményei. 1. rész: Emelőasztalok két rögzített szint kiszolgálására

2012.2.29.

EN 1570:1998+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.4.30.)

CEN

EN 1612-1:1997+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Reaktív anyagokat fröccsöntéssel feldolgozó gépek. 1. rész: Az adagoló- és keverőegységek biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1672-2:2005+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Általános kialakítási elvek. 2. rész: Higiéniai követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1673:2000+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Forgóállványos sütők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1674:2000+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Tésztanyújtó gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1677-1:2000+A1:2008

Függesztékek alkatrészei. Biztonság. 1. rész: Kovácsolt acél alkatrészek. 8. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1677-2:2000+A1:2008

Függesztékek alkatrészei. Biztonság. 2. rész: Kovácsolt acél emelőhorog kiakadásgátlóval. 8. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1677-3:2001+A1:2008

Függesztékek alkatrészei. Biztonság. 3. rész: Önműködően záródó, kovácsolt acél emelőhorog. 8. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1677-4:2000+A1:2008

Függesztékek alkatrészei. Biztonság. 4. rész: Kapcsolóelemek. 8. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1677-5:2001+A1:2008

Függesztékek alkatrészei. Biztonság. 5. rész: Kovácsolt acél emelőhorog kiakadásgátlóval. 4. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1677-6:2001+A1:2008

Függesztékek alkatrészei. Biztonság. 6. rész: Kapcsolóelemek. 4. minőségi osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1678:1998+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Zöldségaprító gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 1679-1:1998+A1:2011

Dugattyús belső égésű motorok. Biztonság. 1. rész: Kompressziógyújtású motorok

2011.7.20.

 

 

CEN

EN 1710:2005+A1:2008

Föld alatti bányák potenciálisan robbanásveszélyes környezeteiben való használatra szánt berendezések és részegységek

2009.9.8.

 

 

 

EN 1710:2005+A1:2008/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 1755:2000+A2:2013

Ipari targoncák biztonsága. Üzemelés robbanásveszélyes környezetben. Üzemeltetés éghető gázos, gőzös, ködös és poros környezetben

2013.11.28.

EN 1755:2000+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 1756-1:2001+A1:2008

Emelő hátfalak. Kerekes járművekre szerelhető emelőlapok. Biztonsági követelmények. 1. rész: Áru mozgatására való emelő hátfalak

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1756-2:2004+A1:2009

Emelő hátfalak. Kerekes járművekre szerelhető emelőlapok. Biztonsági követelmények. 2. rész: Személyek mozgatására való emelő hátfalak

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1777:2010

Hidraulikus emelőkosár (HPs) tűzoltáshoz és mentési szolgáltatásokhoz. Biztonsági követelmények és vizsgálatok

2010.5.26.

EN 1777:2004+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.9.30.)

CEN

EN 1804-1:2001+A1:2010

Bányagépek. Hidraulikus födémtámaszok biztonsági követelményei. 1. rész: A támasztóegység kivitele és általános követelményei

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1804-2:2001+A1:2010

Bányagépek. Hidraulikus födémtámaszok biztonsági követelményei. 2. rész: Talp és emelőhenger

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1804-3:2006+A1:2010

Bányagépek. Hidraulikus födémtámaszok biztonsági követelményei. 3. rész: Hidraulikus vezérlőrendszerek

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1807-1:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Szalagfűrészgépek. 1. rész: Asztalos szalagfűrészek és méretre vágó szalagfűrészek

2013.11.28.

EN 1807:1999+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 1807-2:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Szalagfűrészgépek. 2. rész: Rönkvágó körfűrészgépek

2013.11.28.

EN 1807:1999+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 1808:1999+A1:2010

Függesztett rendszerű, mozgó munkahidak biztonsági követelményei. Tervezési számítások, stabilitási feltételek, szerkezet. Vizsgálatok

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 1829-1:2010

Nagynyomású vízsugaras gépek. Biztonsági követelmények. 1. rész: Gépek

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 1829-2:2008

Nagynyomású vízsugaras gépek. Biztonsági követelmények. 2. rész: Tömlők, tömlővezetékek és csatlakozók

2009.9.8.

 

 

 

EN 1829-2:2008/AC:2011

 

 

 

CEN

EN 1845:2007

Cipőgyártó gépek. Cipőipari fröccsöntő gépek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1846-2:2009+A1:2013

Tűzoltójárművek. 2. rész: Általános követelmények. Biztonság és működési jellemzők

2013.11.28.

EN 1846-2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 1846-3:2013

Tűzoltójárművek. 3. rész: Tartósan beépített felszerelés. Biztonság és műszaki jellemzők

2013.11.28.

EN 1846-3:2002+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.31.)

CEN

EN 1853:1999+A1:2009

Mezőgazdasági gépek. Billenthető felépítményű pótkocsi. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1870-3:2001+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 3. rész: Lefelé vágó, keresztvágó körfűrészgépek és kettős célú, lefelé vágó, keresztvágó körfűrészekgépek/asztalos körfűrészgépek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1870-4:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 4. rész: Kézi adagolású és/vagy munkadarab-elvételű, több fűrészlapos hasító körfűrészgépek

2012.6.5.

EN 1870-4:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.30.)

CEN

EN 1870-5:2002+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 5. rész: Asztalos körfűrészgépek/felfelé vágó, keresztvágó körfűrészgépek

2012.11.15.

EN 1870-5:2002+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.31.)

CEN

EN 1870-6:2002+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 6. rész: Tűzifavágó körfűrészgépek és kettős célú tűzifavágó/asztalos körfűrészgépek kézi adagolással és/vagy munkadarab-elvétellel

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 1870-7:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 7. rész: Gépi előtolású asztalos, kézi adagolású és/vagy munkadarab-elvételű, egy fűrészlapos rönkvágó körfűrészgépek

2013.4.5.

EN 1870-7:2002+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.30.)

CEN

EN 1870-8:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 8. rész: Egy fűrészlapos szélező és hasító körfűrészgépek gépi előtolású fűrészegységgel, kézi adagolással és/vagy munkadarab-elvétellel

2013.4.5.

EN 1870-8:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.31.)

CEN

EN 1870-9:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 9. rész: Gépi előtolású, kézi adagolású és/vagy elszedésű, két fűrészlapos körfűrészgépek keresztvágáshoz

2012.11.15.

EN 1870-9:2000+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.31.)

CEN

EN 1870-10:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 10. rész: Egy fűrészlapos, automata és félautomata lefelé vágó, keresztvágó körfűrészgépek

2013.11.28.

EN 1870-10:2003+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.30.)

CEN

EN 1870-11:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 11. rész: Egy fűrészegységes félautomata vízszintes keresztvágó körfűrészgépek (radiálfűrészgépek)

2014.4.11.

EN 1870-11:2003+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.30.)

CEN

EN 1870-12:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 12. rész: Lengő, keresztvágó körfűrészgépek

2014.4.11.

EN 1870-12:2003+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.30.)

CEN

EN 1870-13:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 13. rész: Nyomógerendás, vízszintes lapszabász- körfűrészgép

2012.6.5.

EN 1870-13:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.30.)

CEN

EN 1870-14:2007+A2:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 14. rész: Függőleges lapszabász-körfűrészgép

2012.6.5.

EN 1870-14:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.30.)

CEN

EN 1870-15:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 15. rész: Több fűrészlapos, keresztvágó körfűrészgépek gépi előtolással, kézi adagolással és/vagy munkadarab-elvétellel

2013.4.5.

EN 1870-15:2004+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.30.)

CEN

EN 1870-16:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 16. rész: Kettős gérvágó fűrészgépek V alakú bevágásra

2013.4.5.

EN 1870-16:2005+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.30.)

CEN

EN 1870-17:2012

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 17. rész: Egy fűrészegységes, kézi működtetésű, vízszintes keresztvágó körfűrészgépek (kézi működtetésű radiálfűrészgépek)

2015.2.13.

EN 1870-17:2007+A2:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

Figyelmeztetés: A fűrészpenge védőburkolata kiválasztásának tekintetében e közlemény nem érinti a szabvány 5.3.6.1. szakaszának 3. bekezdését, amelynek alkalmazása nem tételezi fel a 2006/42/EK irányelv I. mellékletének 1.4.2. pontjában szereplő alapvető egészségügyi és biztonsági követelményeknek való megfelelést.

CEN

EN 1870-18:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 18. rész: Fűrészméretek

2013.11.28.

EN 1870-1:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 1870-19:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Körfűrészgépek. 19. rész: Asztalos (tolóasztalos és tolóasztal nélküli) körfűrészgépek és külső téri körfűrészgépek

2014.4.11.

EN 1870-1:2007+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.31.)

CEN

EN 1889-1:2011

Föld alatti bányagépek. A felszín alatt dolgozó, mozgó gépek. Biztonság. 1. rész: Gumiabroncsos járművek

2011.11.18.

 

 

CEN

EN 1889-2:2003+A1:2009

Föld alatti bányagépek. A felszín alatt dolgozó, mozgó gépek. Biztonság. 2. rész: Mozdonyok

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1915-1:2013

Légi jármű földi kiszolgálóberendezései. Általános követelmények. 1. rész: Alapvető biztonsági követelmények

2013.11.28.

EN 1915-1:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 1915-2:2001+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Általános követelmények. 2. rész: Stabilitási és szilárdsági követelmények, számítások és vizsgálati módszerek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1915-3:2004+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Általános követelmények. 3. rész: Rezgésmérési módszerek és rezgéscsillapítás

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1915-4:2004+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Általános követelmények. 4. rész: Zajmérési módszerek és zajcsillapítás

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 1953:2013

Bevonóanyag-porlasztó és -szóró berendezések. Biztonsági követelmények

2013.11.28.

EN 1953:1998+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.3.31.)

CEN

EN 1974:1998+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Szeletelőgépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 2151:2008

Akusztika. Kompresszorok és vákuumszivattyúk zajvizsgálati előírásai. Műszaki módszer (2-es pontossági osztály) (ISO 2151:2004)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 2860:2008

Földmunkagépek. A legkisebb kezelőnyílás-méretek (ISO 2860:1992)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 2867:2011

Földmunkagépek. Feljárók (ISO 2867:2011)

2011.11.18.

EN ISO 2867:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.31.)

CEN

EN ISO 3164:2013

Földmunkagépek. A védőszerkezetek laboratóriumi értékelése. A hajlási tér határainak előírása (ISO 3164:2013)

2013.11.28.

EN ISO 3164:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.30.)

CEN

EN ISO 3266:2010

4. pontossági osztályú, kovácsolt acél gyűrűs csavarok általános emelési célokra (ISO 3266:2010)

2010.10.20.

 

 

CEN

EN ISO 3411:2007

Földmunkagépek. A gépkezelők testméretei és a legkisebb kezelőtér méretei (ISO 3411:2007)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 3449:2008

Földmunkagépek. Leeső tárgyak ellen védő szerkezetek. Laboratóriumi vizsgálatok és teljesítménykövetelmények (ISO 3449:2005)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 3450:2011

Földmunkagépek. Kerekes vagy nagy sebességű gumilánctalpas gépek. Fékrendszerek követelményei és vizsgálatai (ISO 3450:2011)

2012.2.29.

EN ISO 3450:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.5.31.)

CEN

EN ISO 3457:2008

Földmunkagépek. Védőburkolatok. Fogalommeghatározások és követelmények (ISO 3457:2003)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 3471:2008

Földmunkagépek. Átforduláskor védő szerkezetek. Laboratóriumi vizsgálatok és teljesítménykövetelmények (ISO 3471:2008)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 3691-5:2014

Targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 5. rész: Gyalogkíséretű targoncák (ISO 3691-5:2014)

2014.7.11.

EN ISO 3691-5:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.31.)

CEN

EN ISO 3691-6:2013

Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 6. rész: Teher- és személyszállító targoncák (ISO 3691-6:2013)

2014.7.11.

 

 

 

EN ISO 3691-6:2013/AC:2014

 

 

 

CEN

EN ISO 4254-1:2013

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények (ISO 4254-1:2013)

2013.11.28.

EN ISO 4254-1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.30.)

CEN

EN ISO 4254-5:2009

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 5. rész: Motoros hajtású talajművelő gépek (ISO 4254-5:2008)

2010.5.26.

 

 

 

EN ISO 4254-5:2009/AC:2011

 

 

 

CEN

EN ISO 4254-6:2009

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 6. rész: Permetező- és folyékonytrágya-kijuttató gépek (ISO 4254-6:2009)

2010.5.26.

 

 

 

EN ISO 4254-6:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN ISO 4254-7:2009

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 7. rész: Arató-cséplő, járvaszecskázó és gyapotbetakarító gépek (ISO 4254-7:2008)

2010.5.26.

 

 

 

EN ISO 4254-7:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN ISO 4254-10:2009

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 10. rész: Rotációs szénaforgatók és szénagyűjtők (ISO 4254-10:2009)

2010.5.26.

 

 

 

EN ISO 4254-10:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN ISO 4254-11:2010

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 11. rész: Rendfelszedő bálázók (ISO 4254-11:2010)

2011.4.8.

EN 704:1999+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.30.)

CEN

EN ISO 4254-12:2012

Mezőgazdasági gépek. Biztonság. 12. rész: Tárcsás- és dobos kaszálógépek és szárzúzók. (ISO 4254-12:2012)

2012.8.24.

EN 745:1999+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.12.31.)

CEN

EN ISO 5395-1:2013

Kertészeti eszközök. Belső égésű motoros fűnyírók biztonsági követelményei. 1. rész: Fogalommeghatározások és általános vizsgálatok (ISO 5395-1:2013)

2013.11.28.

EN 836:1997+A4:2011

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.30.)

CEN

EN ISO 5395-2:2013

Kertészeti eszközök. Belső égésű motoros fűnyírók biztonsági követelményei. 2. rész: Gyalogos működtetésű fűnyírók (ISO 5395-2:2013)

2013.11.28.

EN 836:1997+A4:2011

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.30.)

CEN

EN ISO 5395-3:2013

Kertészeti eszközök. Belső égésű motoros fűnyírók biztonsági követelményei. 3. rész: Ülve vezetett (vezetőüléses) fűnyírók (ISO 5395-3:2013)

2013.11.28.

EN 836:1997+A4:2011

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.30.)

CEN

EN ISO 5674:2009

Traktorok, mezőgazdasági és erdészeti gépek. Teljesítményleadó tengelycsonkok (TLT) védőburkolatai. Szilárdság- és kopásvizsgálatok, valamint átvételi feltételek (ISO 5674:2004)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 6682:2008

Földmunkagépek. Kényelmi tartományok és a kezelőelemek elérhetőségi tartományai (ISO 6682:1986, tartalmazza az Amd 1:1989 módosítást)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 6683:2008

Földmunkagépek. Rögzítőövek és a rögzítőövek bekötési pontjai. Követelmények és vizsgálatok (ISO 6683:2005)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 7096:2008

Földmunkagépek. A kezelőülés rezgésének laboratóriumi értékelése (ISO 7096:2000)

2009.9.8.

 

 

 

EN ISO 7096:2008/AC:2009

 

 

 

CEN

EN ISO 8230-1:2008

Vegytisztító gépek biztonsági követelményei. 1. rész: Általános biztonsági követelmények (ISO 8230-1:2008)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 8230-2:2008

Vegytisztító gépek biztonsági követelményei. 2. rész: Perklór-etilénes gépek (ISO 8230-2:2008)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 8230-3:2008

Vegytisztító gépek biztonsági követelményei. 3. rész: Éghető oldószeres gépek (ISO 8230-3:2008)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 9902-1:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 1. rész: Általános követelmények (ISO 9902-1:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-1:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

CEN

EN ISO 9902-2:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 2. rész: Fonás-előkészítő és fonógépek (ISO 9902-2:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-2:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN ISO 9902-2:2001/A2:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 9902-3:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 3. rész: Nemszőtt kelmét gyártó gépek (ISO 9902-3:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-3:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN ISO 9902-3:2001/A2:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 9902-4:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 4. rész: Fonalfeldolgozó, zsinór- és kötélgyártó gépek (ISO 9902-4:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-4:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN ISO 9902-4:2001/A2:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 9902-5:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 5. rész: Szövő- és kötőipari előkészítő gépek (ISO 9902-5:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-5:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN ISO 9902-5:2001/A2:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 9902-6:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 6. rész: Kelmegyártó gépek (ISO 9902-6:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-6:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN ISO 9902-6:2001/A2:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 9902-7:2001

Textilipari gépek. Zajvizsgálati előírás. 7. rész: Festő- és kikészítőgépek (ISO 9902-7:2001)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 9902-7:2001/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN ISO 9902-7:2001/A2:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN ISO 10218-1:2011

Robotok és robotszerkezetek. Ipari robotok biztonsági követelményei. 1. rész: Robotok (ISO 10218-1:2011)

2011.11.18.

EN ISO 10218-1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.1.1.)

CEN

EN ISO 10218-2:2011

Robotok és robotszerkezetek. Ipari robotok biztonsági követelményei. 2. rész: Robotrendszerek és összehangolásuk (ISO 10218-2:2011)

2011.11.18.

 

 

CEN

EN ISO 10472-1:2008

Mosodai gépek biztonsági követelményei. 1. rész: Közös követelmények (ISO 10472-1:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 10472-2:2008

Mosodai gépek biztonsági követelményei. 2. rész: Mosó- és mosó-csavaró gépek (ISO 10472-2:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 10472-3:2008

Mosodai gépek biztonsági követelményei. 3. rész: Folyamatos mosógépsorok (ISO 10472-3:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 10472-4:2008

Mosodai gépek biztonsági követelményei. 4. rész: Levegőn szárító gépek (ISO 10472-4:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 10472-5:2008

Mosodai gépek biztonsági követelményei. 5. rész: Mángorlók, adagoló- és hajtogatógépek (ISO 10472-5:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 10472-6:2008

Mosodai gépek biztonsági követelményei. 6. rész: Vasaló- és ragasztóprések (ISO 10472-6:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 10517:2009

Hordozható, motoros sövénynyírók. Biztonság (ISO 10517:2009)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 10517:2009/A1:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.30.)

CEN

EN ISO 10821:2005

Ipari varrógépek. Varrógépek, egységek és rendszerek biztonsági követelményei (ISO 10821:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 10821:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

CEN

EN ISO 11102-1:2009

Dugattyús belső égésű motorok. Karos indítóberendezés. 1. rész: Biztonsági követelmények és vizsgálatok (ISO 11102-1:1997)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11102-2:2009

Dugattyús belső égésű motorok. Karos indítóberendezés. 2. rész: A szétkapcsolódási szög vizsgálatának módszere (ISO 11102-2:1997)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 11111-1:2009

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 1. rész: Általános követelmények (ISO 11111-1:2009)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 11111-2:2005

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 2. rész: Fonás-előkészítő és fonógépek (ISO 11111-2:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 11111-2:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN ISO 11111-3:2005

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 3. rész: Nemszőtt kelmét gyártó gépek (ISO 11111-3:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 11111-3:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN ISO 11111-4:2005

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 4. rész: Fonalfeldolgozó, zsinór- és kötélgyártó gépek (ISO 11111-4:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 11111-4:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN ISO 11111-5:2005

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 5. rész: Szövő- és kötőipari előkészítő gépek (ISO 11111-5:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 11111-5:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN ISO 11111-6:2005

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 6. rész: Kelmegyártó gépek (ISO 11111-6:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 11111-6:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN ISO 11111-7:2005

Textilipari gépek. Biztonsági követelmények. 7. rész: Festő- és kikészítő gépek (ISO 11111-7:2005)

2009.12.18.

 

 

 

EN ISO 11111-7:2005/A1:2009

2009.12.18.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN ISO 11148-1:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 1. rész: Menet nélküli mechanikai kötőelemek motoros szerelőszerszámai (ISO 11148-1:2011)

2012.8.24.

EN 792-1:2000+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-2:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 2. rész: Motoros csípő- és szorítófogók (ISO/FDIS 11148-2:2011)

2012.2.29.

EN 792-2:2000+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-3:2012

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 3. rész: Fúrók és menetfúrók (ISO 11148-3:2012)

2013.4.5.

EN ISO 11148-3:2010

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-4:2012

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 4. rész: Nem forgó gépi kalapácsok (ISO 11148-4:2012)

2013.4.5.

EN ISO 11148-4:2010

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-5:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 5. rész: Ütve fúró gépek (ISO 11148-5:2011)

2012.2.29.

EN 792-5:2000+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-6:2012

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 6. rész: Menetes kötőelemek motoros szerelőszerszámai (ISO 11148-6:2012)

2013.4.5.

EN ISO 11148-6:2010

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-7:2012

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 7. rész: Köszörűgépek (ISO 11148-7:2012)

2012.11.15.

EN 792-7:2001+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.2.28.)

CEN

EN ISO 11148-8:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 8. rész: Csiszológépek és polírozógépek (ISO 11148-8:2011)

2012.2.29.

EN 792-8:2001+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-9:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 9. rész: Süllyeszték- köszörűgépek (ISO 11148-9:2011)

2012.2.29.

EN 792-9:2001+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.1.)

CEN

EN ISO 11148-10:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 10. rész: Motoros sajtolószerszámok (ISO 11148-10:2011)

2012.2.29.

EN 792-10:2000+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-11:2011

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 11. rész: Lemezvágók és rezgőollók (ISO 11148-11:2011)

2012.2.29.

EN 792-11:2000+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11148-12:2012

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. 12. rész: Kör-, rezgő- és lengőfűrészek (ISO 11148-12:2012)

2013.4.5.

EN 792-12:2000+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.30.)

CEN

EN ISO 11252:2013

Lézerek és lézerberendezések. Lézerkészülékek. A dokumentáció minimumkövetelményei (ISO 11252:2013)

2013.11.28.

EN ISO 11252:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.2.28.)

CEN

EN ISO 11553-1:2008

Gépek biztonsága. Lézeres megmunkálógépek. 1. rész: Általános biztonsági követelmények (ISO 11553-1:2005)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 11553-2:2008

Gépek biztonsága. Lézeres megmunkálógépek. 2. rész: Kézi lézeres megmunkálókészülékek biztonsági követelményei (ISO 11553-2:2007)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 11553-3:2013

Gépek biztonsága. Lézeres megmunkálógépek. 3. rész: Lézeres megmunkálógépek és kézi megmunkálókészülékek zajcsökkentési és zajmérési módszerei és a csatlakozó segédfelszerelés (2. pontossági osztály)(ISO 11553-3:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN ISO 11680-1:2011

Erdészeti gépek. Rúdra szerelt motoros gallyazók biztonsági követelményei és vizsgálatai. 1. rész: Beépített belső égésű motoros gépek (ISO 11680-1:2011)

2012.2.29.

EN ISO 11680-1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11680-2:2011

Erdészeti gépek. Rúdra szerelt motoros gallyazók biztonsági követelményei és vizsgálatai. 2. rész: Háton hordott hajtóegységű gépek (ISO 11680-2:2011)

2012.2.29.

EN ISO 11680-2:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11681-1:2011

Erdészeti gépek. Hordozható láncfűrészek biztonsági követelményei és vizsgálatai. 1. rész: Erdészeti láncfűrészek (ISO 11681-1:2011)

2012.2.29.

EN ISO 11681-1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11681-2:2011

Erdészeti gépek. Hordozható láncfűrészek biztonsági követelményei és vizsgálatai. 2. rész: Gallyazó láncfűrészek (ISO 11681-2:2011)

2012.2.29.

EN ISO 11681-2:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11806-1:2011

Mező- és erdőgazdasági gépek. Hordozható, kézi, gépi hajtású bozótirtók és fűnyírók biztonsági követelményei és vizsgálatai. 1. rész: Belső égésű motoros hajtású gépek (ISO 11806-1:2011)

2012.2.29.

EN ISO 11806:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 11806-2:2011

Mező- és erdőgazdasági gépek. Hordozható, kézi, gépi hajtású bozótirtók és fűnyírók biztonsági követelményei és vizsgálatai. 2. rész: Háton hordott hajtóegységű gépek (ISO 11806-2:2011)

2012.2.29.

 

 

CEN

EN ISO 11850:2011

Erdészeti gépek. Általános biztonsági követelmények (ISO 11850:2011)

2012.2.29.

EN 14861:2004+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.5.31.)

CEN

EN 12001:2012

Betont és habarcsot szállító, szóró és terítő gépek. Biztonsági követelmények

2012.11.15.

EN 12001:2003+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.2.28.)

CEN

EN 12012-1:2007+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Aprítógépek. 1. rész: Késes granulátorok biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12012-3:2001+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Aprítógépek. 3. rész: Forgókéses darabolók biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12012-4:2006+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Aprítógépek. 4. rész: Agglomerátorok biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12013:2000+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Belső keverők. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12016:2013

Elektromágneses összeférhetőség. Felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák termékcsalád szabványa. Zavartűrés

2013.11.28.

EN 12016:2004+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.2.28.)

CEN

EN 12041:2000+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Formázók. Biztonsági és higiéniai követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12042:2014

Élelmiszer-ipari gépek. Automata tésztaosztók. Biztonsági és higiéniai követelmények

2015.2.13.

EN 12042:2005+A1:2010

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 12043:2000+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Köztes kelesztő. Biztonsági és higiéniai követelmények

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12044:2005+A1:2009

Gépek lábbelik, bőr- és műbőr termékek gyártására. Kivágók (csákozók) és lyukasztógépek. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12053:2001+A1:2008

Targoncák biztonsága. A zajkibocsátás mérésének vizsgálati módszerei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12077-2:1998+A1:2008

Daruk biztonsága. Egészségügyi és biztonsági követelmények. 2. rész: Határoló- és jelzőberendezések

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12110:2014

Alagútfúró gép. Légzsilipek. Biztonsági követelmények

2015.2.13.

EN 12110:2002+A1:2008

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 12111:2014

Alagútfúró gépek. Vágatelőfejtők és folyamatos működésű fejtőgépek. Biztonsági követelmények

2015.2.13.

EN 12111:2002+A1:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 12158-1:2000+A1:2010

Építkezési teheremelők. 1. rész: Ráléphető rakfelületű teheremelők

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12158-2:2000+A1:2010

Építkezési teheremelők. 2. rész: Ferde pályás emelők személyek szállítására nem használható teherszállító eszközökkel

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12159:2012

Függőlegesen vezetett fülkéjű, építési személy- és teherfelvonók

2013.4.5.

EN 12159:2000+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.31.)

CEN

EN 12162:2001+A1:2009

Folyadékszivattyúk. Biztonsági követelmények. Hidrosztatikai vizsgálati eljárások

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12203:2003+A1:2009

Gépek lábbelik, bőr- és műbőr termékek gyártására. Cipő- és bőrprések. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12267:2003+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Körfűrészgépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12268:2003+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Szalagfűrészek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12301:2000+A1:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Kalanderek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-1:2013

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 1. rész: Utaslépcsők

2013.11.28.

EN 12312-1:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 12312-2:2014

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 2. rész: Fedélzeti ellátókocsik

2015.2.13.

EN 12312-2:2002+A1:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 12312-3:2003+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 3. rész: Szállítószalagos járművek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-4:2014

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 4. rész: Utasbeszálló hídak

2014.7.11.

EN 12312-4:2003+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.30.)

CEN

EN 12312-5:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Jellegzetes követelmények. 5. rész: A repülőgépek üzemanyagtöltő berendezései

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-6:2004+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 6. rész: Jégeltávolító és jégeltávolító/jegesedésgátló berendezés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-7:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 7. rész: Repülőgép-vontató

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-8:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 8. rész: Karbantartó lépcsők és hidak

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-9:2013

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 9. rész: Konténer/rakodólap rakodógépek

2013.11.28.

EN 12312-9:2005+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 12312-10:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 10. rész: Konténer-/rakodólap-átrakodó szállítógépek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-12:2002+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 12. rész: Ivóvízellátó berendezés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-13:2002+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 13. rész: Mosdóhelyiség-ellátó berendezés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-14:2014

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 14. rész: Mozgáskorlátozott/mozgásképtelen utast fedélzetre szállító eszköz

2015.2.13.

EN 12312-14:2006+A1:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 12312-15:2006+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 15. rész: Csomag- és készülékszállító vontatók

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-16:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 16. rész: Repülőgép-indító berendezés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-17:2004+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 17. rész: Légkondicionáló berendezés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-18:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 18. rész: Nitrogén- vagy oxigénellátó berendezések

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-19:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 19. rész: Repülőgép-emelők, kerékemelők és hidraulikus hátsó alátámasztók

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12312-20:2005+A1:2009

Légi közlekedés földi berendezései. Egyedi követelmények. 20. rész: Földi villamosenergia-ellátó berendezés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12321:2003+A1:2009

Föld alatti bányagépek. Páncélozott kotrólánc biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12331:2003+A2:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Húsdarálók. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12348:2000+A1:2009

Állványos betonmagfúró gépek. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12355:2003+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Bőrkéző-, bőrfejtő és kopasztógépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12385-1:2002+A1:2008

Acélsodrony kötelek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12385-2:2002+A1:2008

Acélsodrony kötelek. Biztonság. 2. rész: Fogalommeghatározások, megnevezés és osztályozás

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12385-3:2004+A1:2008

Acélsodrony kötelek. Biztonság. 3. rész: Használati és karbantartási információk

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12385-4:2002+A1:2008

Acélsodrony kötelek. Biztonság. 4. rész: Pászmás kötelek általános emelési célokra

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12385-10:2003+A1:2008

Acélsodrony kötelek. Biztonság. 10. rész: Spirális kötelek általános építési célokra

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12387:2005+A1:2009

Gépek lábbelik, bőr- és műbőr termékek gyártására. Építőszekrény-elvű cipőjavító készülékek. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12409:2008+A1:2011

Műanyag- és gumiipari gépek. Melegalakító gépek. Biztonsági követelmények

2012.2.29.

EN 12409:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.4.30.)

CEN

EN 12417:2001+A2:2009

Szerszámgépek. Biztonság. Megmunkálóközpontok

2009.9.8.

 

 

 

EN 12417:2001+A2:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 12418:2000+A1:2009

Falazat- és kődaraboló gépek helyszíni munkákhoz. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12463:2004+A1:2011

Élelmiszer-ipari gépek. Töltőgépek és kiegészítő berendezések. Biztonsági és higiéniai követelmények

2011.7.20.

 

 

CEN

EN 12505:2000+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Étolaj- és zsírfeldolgozó centrifugák. Biztonsági és higiéniai követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12525:2000+A2:2010

Mezőgazdasági gépek. Homlokrakodók. Biztonság

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 12545:2000+A1:2009

Lábbelik, bőráruk és bőrhelyettesítőkből készült termékek gyártására használt gépek. Zajvizsgálati előírások. Általános követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12547:1999+A1:2009

Centrifugák. Általános biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12549:1999+A1:2008

Akusztika. Kötőelem-beütő gépek zajvizsgálati előírásai. Műszaki módszer

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12581:2005+A1:2010

Bevonatkészítő üzemek. Mártó- és galvanizálóberendezések szerves folyékony bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12601:2010

Dugattyús belső égésű motorral hajtott áramfejlesztő gépek. Biztonság

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12621:2006+A1:2010

Gépek a bevonóanyagok nyomás alatti forgatására és felvitelére. Biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12622:2009+A1:2013

Szerszámgépek biztonsága. Hidraulikus élhajlító sajtók

2014.4.11.

EN 12622:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.30.)

CEN

EN 12629-1:2000+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-2:2002+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 2. rész: Falazóelem-gyártó gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-3:2002+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 3. rész: Toló- és forgóasztalos gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-4:2001+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 4. rész: Beton tetőcserepeket gyártó gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-5-1:2003+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 5-1. rész: Függőleges tengelyű csőgyártó gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-5-2:2003+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 5-2. rész: Vízszintes tengelyű csőgyártó gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-5-3:2003+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 5-3. rész: Csőelőfeszítő gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-5-4:2003+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 5-4. rész: Betoncsőbevonó gépek

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-6:2004+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 6. rész: Helyhez kötött és mobil berendezések előre gyártott, vasalt termékek gyártásához

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-7:2004+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 7. rész: Helyhez kötött és mobil berendezések feszített betontermékek hosszúpados gyártásához

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12629-8:2002+A1:2010

Betonból és mészhomokból készített építőipari termékek gyártásához használt gépek. Biztonság. 8. rész: Gépek és berendezések mészhomokból (és betonból) készített építőipari termékek gyártásához

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 12635:2002+A1:2008

Ipari, kereskedelmi és garázsajtók, kapuk. Beépítés és használat

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12643:2014

Földmunkagépek. Gumiabroncsos kerekes járművek. Kormányozhatóság (ISO 5010:1992, módosítva)

2014.7.11.

EN 12643:1997+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.31.)

CEN

EN 12644-1:2001+A1:2008

Daruk. Használati és vizsgálati információk. 1. rész: Használati utasítások

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12644-2:2000+A1:2008

Daruk. Használati és vizsgálati információk. 2. rész: Megjelölés

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12649:2008+A1:2011

Betontömörítő és -simító gépek. Biztonság

2011.11.18.

EN 12649:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.1.31.)

CEN

EN 12653:1999+A2:2009

Gépek bőr- és műbőr lábbelik gyártására. Szegezőgépek. Biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12693:2008

Hűtőrendszerek és hőszivattyúk. Biztonsági és környezetvédelmi követelmények. Dugattyús hűtőkompresszorok

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12717:2001+A1:2009

Szerszámgépek biztonsága. Fúrógépek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12733:2001+A1:2009

Mező- és erdőgazdasági gépek. Gyalogvezetésű motoros kaszálógépek. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12750:2013

Famegmunkáló gépek biztonsága. Marógépek négyoldali megmunkáláshoz

2013.11.28.

EN 12750:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 12753:2005+A1:2010

Felületkezelő berendezések füstgázának termikus tisztító rendszerei. Biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12757-1:2005+A1:2010

Keverőgépek bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények. 1. rész: Keverőgépek járművek újrafényezésére

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12779:2004+A1:2009

Famegmunkáló gépek biztonsága. Beépített forgács- és porelszívó rendszerek. Biztonsági vonatkozású teljesítőképesség és biztonsági követelmények

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12851:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Kiegészítő hajtótárcsás nagykonyhai gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 12852:2001+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Élelmiszer-feldolgozók és -keverők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12853:2001+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Kézi keverők és habverők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

 

EN 12853:2001+A1:2010/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 12854:2003+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Állványos keverőgépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 12855:2003+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Forgótartályos vágóberendezés. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12881-1:2014

Szállítószalag-hevederek. Tűzszimulációs lángállósági vizsgálat. 1. rész: Propánégős vizsgálatok

2015.2.13.

EN 12881-1:2005+A1:2008

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 12881-2:2005+A1:2008

Szállítószalag-hevederek. Tűzszimulációs lángállósági vizsgálat. 2. rész: Nagy kiterjedésű tűzvizsgálat

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12882:2008

Szállítóhevederek általános célú felhasználásra. Elektromos és tűzveszélyességi biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12921-1:2005+A1:2010

Ipari termékek felületét folyadékokkal vagy gőzökkel tisztító és előkezelő gépek. 1. rész: Általános biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12921-2:2005+A1:2008

Ipari termékek felületét folyadékokkal vagy gőzökkel tisztító és előkezelő gépek. 2. rész: Vízalapú tisztítófolyadékot használó gépek biztonsága

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12921-3:2005+A1:2008

Ipari termékek felületét folyadékokkal vagy gőzökkel tisztító és előkezelő gépek. 3. rész: Éghető tisztítófolyadékot használó gépek biztonsága

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12921-4:2005+A1:2008

Ipari termékek felületét folyadékokkal vagy gőzökkel tisztító és előkezelő gépek. 4. rész: Halogénezett oldószereket használó gépek biztonsága

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12965:2003+A2:2009

Mező- és erdőgazdasági traktorok és gépek. Teljesítményleadó tengelycsonkok és védőberendezéseik. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12978:2003+A1:2009

Ipari, kereskedelmi és garázsajtók, kapuk. A gépi működtetésű ajtók és kapuk biztonsági szerkezetei. Követelmények és vizsgálati módszerek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 12981:2005+A1:2009

Bevonatkészítő üzemek. Szórófülkék szerves bevonóporokhoz. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 12984:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Hordozható és/vagy kézzel vezetett gépek és mechanikusan hajtott vágószerszámos készülékek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 12999:2011+A1:2012

Daruk. Rakodódaruk

2012.8.24.

EN 12999:2011

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.12.31.)

CEN

EN 13000:2010+A1:2014

Daruk. Önjáró daruk

2015.2.13.

EN 13000:2010

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 13001-1:2004+A1:2009

Daruk. Általános kialakítás. 1. rész: Általános elvek és követelmények

2009.9.8.

 

 

 

EN 13001-1:2004+A1:2009/AC:2009

 

 

 

CEN

EN 13001-2:2011

Daruk. Általános tervezési módszerek. 2. rész: Terhelések

2011.11.18.

EN 13001-2:2004+A3:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.11.18.)

 

EN 13001-2:2011/AC:2012

 

 

 

CEN

EN 13001-3-1:2012+A1:2013

Daruk. Általános kialakítás. 3-1. rész: Acélszerkezetek határállapotai és megfelelőségigazolása

2013.11.28.

EN 13001-3-1:2012

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.31.)

CEN

EN 13015:2001+A1:2008

Felvonók és mozgólépcsők karbantartása. A karbantartási utasítások követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13019:2001+A1:2008

Úttisztító gépek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13020:2004+A1:2010

Útburkolat-javító gépek. Biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13021:2003+A1:2008

Téli útkarbantartó gépek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13023:2003+A1:2010

Nyomdagépek, papírfeldolgozó, papírgyártó gépek és kiegészítő készülékek zajmérési módszerei. 2. és 3. pontossági osztály

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13035-1:2008

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 1. rész: Gyáron belüli raktározó-, anyagmozgató és szállítóberendezések

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13035-2:2008

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 2. rész: Gyáron kívüli raktározó-, anyagmozgató és szállítóberendezések

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13035-3:2003+A1:2009

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 3. rész: Vágógépek

2009.12.18.

 

 

 

EN 13035-3:2003+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 13035-4:2003+A1:2009

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 4. rész: Buktatóasztal

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13035-5:2006+A1:2009

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 5. rész: Rakományképző és -bontó gépek és berendezések

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13035-6:2006+A1:2009

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 6. rész: Törőgépek

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13035-7:2006+A1:2009

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 7. rész: Ragasztott üveget vágó gépek

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13035-9:2006+A1:2010

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 9. rész: Mosóberendezések

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13035-11:2006+A1:2010

Gépek és berendezések síküveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 11. rész: Fúrógépek

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13042-1:2007+A1:2009

Gépek és berendezések öblösüveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására.. Biztonsági követelmények. 1. rész: Cseppadagoló

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13042-2:2004+A1:2009

Gépek és berendezések öblösüveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 2. rész: Anyagtovábbító adagológépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13042-3:2007+A1:2009

Gépek és berendezések öblösüveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 3. rész: IS-gépek

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13042-5:2003+A1:2009

Gépek és berendezések öblösüveg gyártására, megmunkálására és feldolgozására. Biztonsági követelmények. 5. rész: Sajtók

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13059:2002+A1:2008

Targoncák biztonsága. A rezgésmérés vizsgálati módszerei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13102:2005+A1:2008

Kerámiai gépek. Biztonság. Finomkerámia lapok be- és kirakása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13112:2002+A1:2009

Bőripari gépek. Hasítógépek és szalagkéses nyírógépek. Biztonsági követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13113:2002+A1:2010

Bőripari gépek. Hengeres fedőgépek. Biztonsági követelmények

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 13114:2002+A1:2009

Bőripari gépek. A forgatóeljárás tartályai. Biztonsági követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13118:2000+A1:2009

Mezőgazdasági gépek. Burgonyabetakarító gépek. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13120:2009+A1:2014

Belső árnyékolók. Teljesítőképességi és biztonsági követelmények

2014.7.11.

EN 13120:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.31.)

CEN

EN 13128:2001+A2:2009

Szerszámgépek biztonsága. Marógépek (beleértve a fúró-maró gépeket is)

2009.9.8.

 

 

 

EN 13128:2001+A2:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 13135:2013

Daruk. Biztonság. Tervezés. A berendezések követelményei

2013.11.28.

EN 13135-2:2004+A1:2010

EN 13135-1:2003+A1:2010

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

CEN

EN 13140:2000+A1:2009

Mezőgazdasági gépek. Cukorrépa- és takarmányrépa-betakarító gépek. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13155:2003+A2:2009

Daruk. Biztonság. Oldható teherfelvevők

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13157:2004+A1:2009

Daruk. Biztonság. Kézi hajtású daruk

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13204:2004+A1:2012

Tűzoltáshoz és mentőszolgáltatáshoz alkalmazott, kétszeres működésű hidraulikus mentőeszközök. Biztonság és működési követelmények

2012.8.24.

 

 

CEN

EN 13208:2003+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Zöldséghámozó gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13218:2002+A1:2008

Szerszámgépek. Biztonság. Helyhez kötött köszörűgépek

2009.9.8.

 

 

 

EN 13218:2002+A1:2008/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 13241-1:2003+A1:2011

Ipari, kereskedelmi és garázsajtók, kapuk. Termékszabvány. 1. rész: Nem tűz- vagy füstgátló termékek

2011.11.18.

 

 

CEN

EN 13288:2005+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Tartályemelő és -döntő gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13289:2001+A1:2013

Tésztagyártó berendezések. Szárítók és hűtők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 13355:2004+A1:2009

Bevonatkészítő üzemek. Kombinált szórófülkék. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13367:2005+A1:2008

Kerámiai gépek. Biztonság. Átrakóplatók és kocsik

2009.9.8.

 

 

 

EN 13367:2005+A1:2008/AC:2009

 

 

 

CEN

EN 13378:2001+A1:2013

Tésztagyártó berendezések. Tésztaprések. Biztonsági és higiéniai követelmények

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 13379:2001+A1:2013

Tésztagyártó berendezések. Borogató-, leválasztó- és vágógép, pálca-visszaszállító és pálcatároló. Biztonsági és higiéniai követelmények

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 13389:2005+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Vízszintes tengelyű keverőgépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13390:2002+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Tészta- és lepénykészítő gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13411-1:2002+A1:2008

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 1. rész: Kötélszív acélsodronykötél-hurokhoz

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13411-2:2001+A1:2008

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 2. rész: Sodronykötél-hurokszemek összefonása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13411-3:2004+A1:2008

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 3. rész: Szorítógyűrűk és szorítógyűrűs kötélszemek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13411-4:2011

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 4. rész: Fémes és műgyantás kiöntés

2011.7.20.

EN 13411-4:2002+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.9.30.)

CEN

EN 13411-5:2003+A1:2008

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 5. rész: U alakú szorítókengyel sodronykötélhez

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13411-6:2004+A1:2008

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 6. rész: Aszimmetrikus, ékes kötélvégbefogó kengyel

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13411-7:2006+A1:2008

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 7. rész: Szimmetrikus, ékes kötélvégbefogó kengyel

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13411-8:2011

Acélsodronykötél-végek. Biztonság. 8. rész: Sajtolt kapcsolatok és sajtolás

2011.11.18.

 

 

CEN

EN 13414-1:2003+A2:2008

Acélsodronykötél-függesztékek. Biztonság. 1. rész: Függesztékek általános emelési célokra

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13414-2:2003+A2:2008

Acélsodronykötél-függesztékek. Biztonság. 2. rész: Gyártói használati és karbantartási információk

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13414-3:2003+A1:2008

Acélsodronykötél-függesztékek. Biztonság. 3. rész: Végtelenített és kábelsodrású függesztékek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13418:2013

Műanyag- és gumiipari gépek. Film-, illetve fóliatekercselő gépek. Biztonsági követelmények

2013.11.28.

EN 13418:2004+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.30.)

CEN

EN 13448:2001+A1:2009

Mező- és erdőgazdasági gépek. Oldalazókaszák. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13457:2004+A1:2010

Gépek lábbelik, bőr- és műbőr áruk gyártására. Hasító-, élező-, kivágó- (csákozó-), ragasztófelhordó-, ragasztásszárító gépek. Biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN ISO 13482:2014

Robotok és robotszerkezetek. Személysegítő robotok biztonsági követelményei (ISO 13482:2014)

2014.7.11.

 

 

CEN

EN 13524:2003+A2:2014

Útkarbantartó gépek. Biztonsági követelmények

2014.7.11.

EN 13524:2003+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.31.)

CEN

EN 13525:2005+A2:2009

Erdészeti gépek. Faaprító gépek. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 13531:2001+A1:2008

Földmunkagépek. Felboruláskor védő szerkezet (TOPS) kompakt kotrógépekhez. Laboratóriumi vizsgálatok és teljesítménykövetelmények (ISO 12177:1997, módosítva)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13534:2006+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Tartósítószer-fecskendező gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13557:2003+A2:2008

Daruk. Kezelőelemek és kezelőhelyek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13561:2004+A1:2008

Külső ablaktáblák. Teljesítőképességi követelmények a biztonság figyelembevételével

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13570:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Keverőgépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13586:2004+A1:2008

Daruk. Feljárók

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13591:2005+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Rögzített kemenceberakó berendezések. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13617-1:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 1. rész: Kútoszlopok, nyomott rendszerű kútoszlopok és nyomószivattyús egységek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

2012.8.24.

EN 13617-1:2004+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.30.)

CEN

EN 13621:2004+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Salátacentrifugák. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13659:2004+A1:2008

Redőnyök. Teljesítőképességi követelmények a biztonság figyelembevételével

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13675:2004+A1:2010

Gépek biztonsága. A csőalakító és csőhengerlő sorok, valamint kikészítősori berendezéseik biztonsági követelményei

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13683:2003+A2:2011

Kertészeti eszközök. Motorhajtású zúzók/aprítók. Biztonság

2011.7.20.

 

 

 

EN 13683:2003+A2:2011/AC:2013

 

 

 

CEN

EN 13684:2004+A3:2009

Kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű talajszellőztetők és -lazítók. Biztonság

2010.5.26.

EN 13684:2004+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.6.30.)

CEN

EN 13731:2007

Emelőpárnás rendszerek tűzoltáshoz és mentéshez. Biztonság és működési követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13732:2013

Élelmiszer-ipari gépek. Elegytejhűtő berendezések tejtermelő gazdaságokban. A teljesítmény, a biztonság és a higiénia követelményei

2013.11.28.

EN 13732:2002+A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.31.)

CEN

EN 13736:2003+A1:2009

Szerszámgépek biztonsága. Pneumatikus sajtók

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13852-1:2013

Daruk. Part menti (offshore) daruk. 1. rész: Általános rendeltetésű part menti (offshore) daruk

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 13862:2001+A1:2009

Burkolatvágó gép. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13870:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Vágó- és darabológépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13871:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Kockadaraboló gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13885:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Szeletelőgépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 13886:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Motoros keverőszerkezetes és/vagy keverőlapátos főzőüstök. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13889:2003+A1:2008

Kovácsolt acélkengyelek általános emelési célokra. Egyenes és íves kengyel. 6. minőségi osztály. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 13898:2003+A1:2009

Szerszámgépek. Biztonság. Fűrészgépek fémek hidegmegmunkálásához

2009.9.8.

 

 

 

EN 13898:2003+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 13951:2012

Folyadékszivattyúk. Biztonsági követelmények. Élelmiszer-ipari berendezések. A használat közbeni higiénia biztosításának szabályai

2012.8.24.

EN 13951:2003+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.10.31.)

CEN

EN 13954:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Kenyérszeletelők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 13977:2011

Vasúti alkalmazások. Vágányfektetés. A hordozható gépek és pályakocsik szerkezetének és karbantartásának biztonsági követelményei

2011.7.20.

 

 

CEN

EN 13985:2003+A1:2009

Szerszámgépek. Biztonság. Táblalemezolló

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14010:2003+A1:2009

Gépek biztonsága. Gépjárművek gépi működtetésű parkolóberendezése. A tervezés, a gyártás, a létesítés és az üzembe helyezés biztonsági és elektromágneses összeférhetőségi (EMC-) követelményei

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 14017:2005+A2:2009

Mező- és erdőgazdasági gépek. Szilárd műtrágyát kijuttató gépek. Biztonság

2009.12.18.

EN 14017:2005+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.1.31.)

CEN

EN 14018:2005+A1:2009

Mező- és erdőgazdasági gépek. Sorvető gépek. Biztonság

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 14033-3:2009+A1:2011

Vasúti alkalmazások. Vágányfektetés. Sínkötő és karbantartó gépek. 3. rész: Általános biztonsági követelmények

2012.2.29.

EN 14033-3:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.4.30.)

CEN

EN 14043:2014

Tűzoltásra és mentésre használt magaslétrák. Kombinált mozgathatóságú forgóasztalos létrák. Biztonsági és teljesítménykövetelmények és vizsgálati módszerek

2014.7.11.

EN 14043:2005+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.31.)

CEN

EN 14044:2014

Tűzoltásra és mentésre használt magaslétrák. Szakaszos mozgathatóságú forgóasztalos létrák. Biztonsági és teljesítménykövetelmények és vizsgálati módszerek

2014.7.11.

EN 14044:2005+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.31.)

CEN

EN 14070:2003+A1:2009

Szerszámgépek biztonsága. Aggregátgépek és célgépek

2009.9.8.

 

 

 

EN 14070:2003+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14238:2004+A1:2009

Daruk. Kézi irányítású manipulátorok

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 14314:2009

Dugattyús belső égésű motorok. Visszaálló indítóberendezés. Általános biztonsági követelmények (ISO 14314:2004)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN 14439:2006+A2:2009

Daruk. Biztonság. Toronydaruk

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14462:2005+A1:2009

Felületkezelő berendezések. Felületkezelő berendezések zajvizsgálati előírása, beleértve a kiegészítő kezelőberendezéseket is. 2. és 3. pontossági osztály

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14466:2005+A1:2008

Tűzoltó szivattyúk. Hordozható szivattyúk. Biztonsági és működési követelmények, vizsgálatok

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14492-1:2006+A1:2009

Daruk. Gépi hajtású csörlők és emelők. 1. rész: Gépi hajtású csörlők

2009.12.18.

 

 

 

EN 14492-1:2006+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14492-2:2006+A1:2009

Daruk. Gépi hajtású csörlők és emelők. 2. rész: Gépi hajtású emelők

2009.12.18.

 

 

 

EN 14492-2:2006+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14502-2:2005+A1:2008

Daruk. Személyemelő berendezések. 2. rész: Emelhető kezelőhelyek

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14655:2005+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Franciakenyér-szeletelők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 14656:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Acélok és nemvasfémek hidraulikus sajtóinak biztonsági követelményei

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 14658:2005+A1:2010

Folyamatos működésű anyagmozgató berendezések és rendszerek. A külszíni lignitbányászat folyamatos működésű anyagmozgató berendezéseinek általános biztonsági követelményei

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 14673:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Acélok és nemvasfémek hidraulikus, meleg- és szabadon alakító kovácssajtójának biztonsági követelményei

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 14677:2008

Gépek biztonsága. Másodlagos acélgyártás. Gépek és berendezések folyékony acél kezelésére

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14681:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Az acélok villamos ívkemencében való gyártásához szükséges gépek és berendezések biztonsági követelményei

2010.10.20.

 

 

CEN

EN 14710-1:2005+A2:2008

Tűzoltó szivattyúk. Légtelenítő nélküli tűzoltó centrifugálszivattyúk. 1. rész: Osztályba sorolás, általános és biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14710-2:2005+A2:2008

Tűzoltó szivattyúk. Légtelenítő nélküli tűzoltó centrifugálszivattyúk. 2. rész: Az általános és biztonsági követelményeknek való megfelelés igazoló ellenőrzése

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14753:2007

Gépek biztonsága. A folyamatos acélöntő művek és berendezések biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14886:2008

Műanyag- és gumiipari gépek. Szalagkéses vágógépek habtömbhöz. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14910:2007+A1:2009

Kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű, belső égésű motoros fűnyírók. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14930:2007+A1:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek, valamint kertészeti eszközök. Gyalogvezetésű és kézben tartott gépek. A forró felületek hozzáférhetőségének meghatározása

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14957:2006+A1:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Szállítóberendezéses edénymosogató gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 14958:2006+A1:2009

Élelmiszer-ipari gépek. Liszt- és daraőrlő, valamint -feldolgozó gépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14973:2006+A1:2008

Szállítószalag-hevederek föld alatti létesítményekhez. Villamos és lángállósági biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN ISO 14982:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek. Elektromágneses összeférhetőség. Vizsgálati módszerek és átvételi feltételek (ISO 14982:1998)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 14985:2012

Daruk. Gémes forgódaruk

2012.3.23.

 

 

CEN

EN 15000:2008

Ipari targoncák biztonsága. Változtatható kinyúlású gépi hajtású targoncák. A hosszirányú terhelőnyomaték-jelző és hosszirányú terhelőnyomaték-határoló előírásai, műszaki és vizsgálati követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15011:2011+A1:2014

Daruk. Híd- és bakdaruk

2014.7.11.

EN 15011:2011

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.31.)

CEN

EN 15027:2007+A1:2009

Hordozható fal- és huzalfűrészek helyszíni munkához. Biztonság

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15056:2006+A1:2009

Daruk. Konténeremelő megfogószerkezet követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15059:2009

Hótoló gépek. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15061:2007+A1:2008

Gépek biztonsága. Szalagkikészítő sori gépek és berendezések biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15067:2007

Műanyag- és gumiipari gépek. Fóliafeldolgozó gépek zacskók és zsákok gyártásához. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15093:2008

Gépek biztonsága. Lemezhengerlő melegsorok biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15094:2008

Gépek biztonsága. Lemezhengerlő hidegsorok biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15095:2007+A1:2008

Gépi hajtású mobil rekeszek és polcok, forgóállványok és raktári emelők. Biztonsági követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15162:2008

Gépek és berendezések terméskő fejtéséhez és feldolgozásához. Keretes fűrészek biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15163:2008

Gépek és berendezések terméskő fejtéséhez és feldolgozásához. Gyémánthuzalos fűrészek biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15164:2008

Gépek és berendezések terméskő fejtéséhez és feldolgozásához. Biztonság. Lánc- és szalagvágó gépek követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15166:2008

Élelmiszer-ipari gépek. Önműködő húsipari hasítógépek. Biztonsági és higiéniai követelmények

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15268:2008

Üzemanyagtöltő állomások. A merülőszivattyú-csoportok biztonsági követelményei

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15503:2009+A1:2013

Kertészeti eszközök. Kerti fúvókészülék, szívókészülék és fúvó/szívó készülék. Biztonság

2014.4.11.

EN 15503:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.30.)

CEN

EN 15695-1:2009

Mezőgazdasági traktorok és gépi hajtású permetezőgépek. A kezelő (vezető) veszélyes anyagok elleni védelme. 1. rész: A kezelőfülkék osztályozása, követelmények és vizsgálatok

2010.5.26.

 

 

CEN

EN 15695-2:2009

Mezőgazdasági traktorok és gépi hajtású permetezőgépek. A kezelő (vezető) veszélyes anyagok elleni védelme. 2. rész: Szűrők, követelmények és vizsgálatok

2010.5.26.

 

 

 

EN 15695-2:2009/AC:2011

 

 

 

CEN

EN 15700:2011

Téli sporthoz vagy szabadidős használatra való szállítószalagok biztonsága

2012.2.29.

 

 

CEN

EN ISO 15744:2008

Nem villamos hajtású motoros kéziszerszámok. Zajvizsgálati szabályzat. Műszaki módszer (2-es pontossági osztály) (ISO 15744:2002)

2009.9.8.

 

 

CEN

EN 15746-2:2010+A1:2011

Vasúti alkalmazások. Vágányfektetés. Közúti-vasúti gépek és felszereléseik. 2. rész: Általános biztonsági követelmények

2012.2.29.

EN 15746-2:2010

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.4.30.)

CEN

EN 15774:2010

Élelmiszer-ipari gépek. Friss és töltött tésztaféléket feldolgozó gépek (tagliatella, cannelloni, ravioli, tortellini, orecchiette és gnocci). Biztonsági és higiéniai követelmények

2011.4.8.

 

 

CEN

EN 15811:2009

Mezőgazdasági gépek. Hajtásátviteli mozgó részek védőburkolatai. Szerszámmal nyitható védőburkolat (ISO/TS 28923:2007, módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 15811:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 15830:2012

Változtatható kinyúlású terepjáró targoncák. Láthatóság. Vizsgálati módszerek és igazolás

2012.8.24.

 

 

CEN

EN 15861:2012

Élelmiszer-feldolgozó gépek. Húsfüstölők. Biztonsági és higiéniai követelmények

2012.8.24.

 

 

CEN

EN 15895:2011

Patronos kéziszerszámok. Biztonsági követelmények. Rögzítő és beütős megjelölő szerszám

2011.11.18.

 

 

CEN

EN 15949:2012

Gépek biztonsága. Rúd-, idomacél- és hengerhuzal-hengerművek biztonsági követelményei

2012.6.5.

 

 

CEN

EN 15954-2:2013

Vasúti alkalmazások. Vágányfektetés. Vontatmányok és kapcsolódó berendezések. 2. rész: Általános biztonsági követelmények

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 15955-2:2013

Vasúti alkalmazások. Vágányfektetés. Szétszerelhető gépek és kapcsolódó berendezések. 2. rész: Általános biztonsági követelmények

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 15997:2011

Terepjárók (ATVs-kvadok). Biztonsági követelmények és vizsgálati módszerek

2012.2.29.

 

 

 

EN 15997:2011/AC:2012

 

 

 

CEN

EN 16005:2012

Gépi üzemeltetésű bejárati ajtók. Használati biztonság. Követelmények és vizsgálati módszerek

2013.4.5.

 

 

CEN

EN 16029:2012

Közúti forgalomban való részvételre nem alkalmas, személyek szállítására tervezett vezetőüléses motoros járművek. Egy nyomvonalú kétkerekű motoros járművek. Biztonsági követelmények és vizsgálati módszerek

2012.8.24.

 

 

CEN

EN ISO 16119-1:2013

Mező- és erdőgazdasági gépek. Permetezők környezetvédelmi követelményei. 1. rész: Általános követelmények (ISO 16119-1:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN ISO 16119-2:2013

Mező- és erdőgazdasági gépek. Permetezők környezetvédelmi követelményei. 2. rész: Vízszintes permetezőkeretek (ISO 16119-2:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN ISO 16119-3:2013

Mező- és erdőgazdasági gépek. Permetezők környezetvédelmi követelményei.3. rész: Bokor- és faállomány-permetező gépek (ISO 16119-3:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 16191:2014

Alagútfúró gépek. Biztonsági követelmények

2015.2.13.

EN 815:1996+A2:2008

EN 12336:2005+A1:2008

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16203:2014

Targoncák biztonsága. Az oldalirányú stabilitás dinamikus tesztjeinek vizsgálata. Ellensúlyos targonca

2015.2.13.

 

 

CEN

EN 16228-1:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 1. rész: Közös követelmények

2015.2.13.

EN 791:1995+A1:2009

EN 996:1995+A3:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16228-2:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 2. rész: Hordozható fúróberendezések általános és geotechnikai márnököknek, kőfejtésre és bányászatra

2015.2.13.

EN 791:1995+A1:2009

EN 996:1995+A3:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16228-3:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 3. rész: Vízszintesen irányított fúróberendezés (HDD)

2015.2.13.

EN 791:1995+A1:2009

EN 996:1995+A3:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16228-4:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 4. rész: Alapozó berendezés

2015.2.13.

EN 996:1995+A3:2009

EN 791:1995+A1:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16228-5:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 5. rész: Résfalazó berendezések

2015.2.13.

EN 791:1995+A1:2009

EN 996:1995+A3:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16228-6:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 6. rész: Kilövelő, injektáló és befecskendező berendezés

2015.2.13.

EN 791:1995+A1:2009

EN 996:1995+A3:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16228-7:2014

Fúró- és alapozó berendezés. Biztonság. 7. rész: Cserélhető segédberendezás

2015.2.13.

EN 791:1995+A1:2009

EN 996:1995+A3:2009

2.1. megjegyzés

2015.2.13.

CEN

EN 16230-1:2013

Szabadidős gokartok. 1. rész: A gokartok biztonsági követelményei és vizsgálati módszerei

2013.11.28.

 

 

CEN

EN ISO 16231-1:2013

Önjáró mezőgazdasági gépek. Stabilitásértékelés. 1. rész: Alapelvek (ISO 16231-1:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN 16246:2012

Mezőgazdasági gépek. Kotrógépek. Biztonság

2013.4.5.

 

 

CEN

EN 16252:2012

Gépek hulladék vagy újrahasznosítható anyag tömörítéséhez. Vízszintes elrendezésű bálázó. Biztonsági követelmények

2013.4.5.

 

 

CEN

EN 16307-1:2013

Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 1. rész: Önjáró ipari targoncák, egyéb vezető nélküli targoncák, változtatható gémkinyúlású targoncák és teherszállító targoncák kiegészítő követelményei

2013.4.5.

 

 

CEN

EN 16307-5:2013

Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 5. rész: Gyalogkíséretű targoncák kiegészítő követelményei

2014.7.11.

 

 

CEN

EN 16307-6:2014

Ipari targoncák. Biztonsági követelmények és igazolásuk. 6. rész: Teher- és személyszíllító kiegészítő követelményei

2014.7.11.

 

 

CEN

EN 16327:2014

Tűzvédelem. Túlnyomásos adagoló rendszerek (PPS) és sűrített habbal oltó rendszerek (CAFS)

2014.7.11.

 

 

CEN

EN 16590-1:2014

Mező- és erdőgazdasági traktorok és gépek. Vezérlőrendszerek biztonságával összefüggő szerkezeti részek. 1. rész: Tervezés és fejlesztés általános alapelvei

2015.2.13.

 

 

CEN

EN 16590-2:2014

Mező- és erdőgazdasági traktorok és gépek. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei. 2. rész: Koncepció fázis

2015.2.13.

 

 

CEN

EN 16590-3:2014

Mező- és erdőgazdasági traktorok és gépek. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei. 3. rész: Sorozat, szoftver és hardver fejlesztés

2015.2.13.

 

 

CEN

EN 16590-4:2014

Mező- és erdőgazdasági traktorok és gépek. Vezérlőrendszerek biztonsággal összefüggő szerkezeti részei. 4. rész: Termelés, üzemeltetés, módosítás és támogató eljárás

2015.2.13.

 

 

CEN

EN ISO 19432:2012

Építőipari gépek és berendezések. Hordozható, belső égésű motoros, kézi daraboló köszörűgépek. Biztonsági követelmények (ISO 19432:2012)

2012.11.15.

EN ISO 19432:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.1.31.)

CEN

EN ISO 19932-1:2013

Növényvédelmi eszközök. Hátipermetezők. 1. rész: Biztonsági és környezetvédelmi követelmények ISO 19932-1:2013) (ISO 19932-1:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN ISO 19932-2:2013

Növényvédelmi eszközök. Hátipermetezők 2. rész: Vizsgálati módszerek (ISO 19932-2:2013)

2013.11.28.

 

 

CEN

EN ISO 20361:2009

Folyadékszivattyúk és szivattyús gépcsoportok. Zajvizsgálati előírások. 2. és 3. pontossági osztály (ISO 20361:2007)

2009.9.8.

 

 

 

EN ISO 20361:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN ISO 22867:2011

Erdészeti és kertművelő gépek. Belső égésű, motoros, hordozható, kézi gépek rezgésvizsgálati előírásai. A fogantyúk rezgése (ISO 22867:2011)

2012.2.29.

EN ISO 22867:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.30.)

CEN

EN ISO 22868:2011

Erdészeti és kertészeti gépek. Belső égésű motoros, hordozható, kézi gépek zajvizsgálati előírásai. Műszaki módszer (2. pontossági osztály) (ISO 22868:2011)

2011.7.20.

EN ISO 22868:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.9.30.)

CEN

EN ISO 23125:2010

Szerszámgépek Biztonság. Esztergagépek (ISO 23125:2010)

2010.10.20.

 

 

 

EN ISO 23125:2010/A1:2012

2012.8.24.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.10.31.)

CEN

EN ISO 28139:2009

Mezőgazdasági és erdészeti gépek. Belső égésű motoros, ködfúvó háti permetezőgépek. Biztonsági követelmények (ISO 28139:2009)

2009.12.18.

 

 

CEN

EN ISO 28881:2013

Szerszámgépek. Biztonság. Szikraforgácsoló gépek (ISO 28881:2013)

2013.11.28.

EN 12957:2001+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.2.28.)

 

EN ISO 28881:2013/AC:2013

 

 

 

CEN

EN ISO 28927-1:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 1. rész: Szögben hajló és függőlegesen álló fogantyúk (ISO 28927-1:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-2:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 2. rész: Csavarozók, csavar- és csavaranyahajtók (ISO 28927-2:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-3:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 3. rész: Polirozógépek, valamint forgó-, rezgő- és excentercsiszolók (ISO 28927-3:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-4:2010

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 4. rész: Kézi csiszológép (ISO 28927-4:2010)

2011.4.8.

 

 

CEN

EN ISO 28927-5:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 5. rész: Fúró és ütve fúró gépek (ISO 28927-5:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-6:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 6. rész: Döngölők (ISO 28927-6:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-7:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 7. rész: Lemezvágók és rezgőollók (ISO 28927-7:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-8:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 8. rész: Rezgőfűrészek, valamint lengő- vagy forgómozgást végző polirozó- és reszelőgépek (ISO 28927-8:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-9:2009

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 9. rész: Leverőkalapácsok és tűs leverőszerszámok (ISO 28927-9:2009)

2010.5.26.

 

 

CEN

EN ISO 28927-10:2011

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 10. rész: Ütve fúrók, kőtörő és útburkolattörő kalapácsok (ISO 28927-10:2011)

2011.11.18.

 

 

CEN

EN ISO 28927-11:2011

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 11. rész: Kőfaragó kalapácsok (ISO 28927-11:2011)

2011.7.20.

 

 

CEN

EN ISO 28927-12:2012

Hordozható motoros kéziszerszámok. A rezgéskibocsátás értékelésének módszerei. 12. rész: Süllyeszték- köszörűgépek (ISO 28927-12:2012)

2013.4.5.

 

 

A CENELEC által kidolgozott szabványok

A CENELEC által kidolgozott szabványokat ez a jegyzék nem sorolja be az A, B és C típusokba.

Cenelec

EN 50223:2010

Helyhez kötött elektrosztatikus szórókészülékek éghető szálasanyagokhoz. Biztonsági követelmények

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 50348:2010

Helyhez kötött elektrosztatikus bevonó-berendezés nem gyúlékony folyékony bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények

2010.5.26.

 

 

 

EN 50348:2010/AC:2010

 

 

 

Cenelec

EN 50434:2014

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonsága. Hálózati működtetésű zúzók és aprítók követelményei

2015.2.13.

 

 

Cenelec

EN 50569:2013

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. Kereskedelmi villamos centrifugák követelményei

2014.4.11.

 

 

Cenelec

EN 50570:2013

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. Kereskedelmi villamos forgódobos ruhaszárítók követelményei

2014.4.11.

 

 

Cenelec

EN 50571:2013

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. Kereskedelmi villamos mosógépek követelményei

2014.4.11.

 

 

Cenelec

EN 50580:2012

Villamos motoros kéziszerszámok biztonsága. 2-7. rész: Szórópisztolyok követelményei

2012.6.5.

 

 

 

EN 50580:2012/A1:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

2016.7.22.

Cenelec

EN 50636-2-91:2014

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-91. rész: Gyalogvezetésű és kézi repülőszálas fűnyírók és fűszegélynyírók

IEC 60335-2-91:2008 (Módosítva)

2015.2.13.

 

 

Cenelec

EN 50636-2-92:2014

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-92. rész: Kézi irányítású, hálózatról működtetett fűkifésülő és fűszellőztető gépek követelményei

IEC 60335

IEC 60335-2-92:2002 (Módosítva)

2015.2.13.

 

 

Cenelec

EN 50636-2-94:2014

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-94. rész: Ollós típusú fűnyíró ollók követelményei

IEC 60335-2-94:2008 (Módosítva)

2015.2.13.

 

 

Cenelec

EN 50636-2-100:2014

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-100. rész: Hordozható, hálózatról működtetett villamos kerti szívókészülékek (lombszívók), kerti fúvó/szívó készülékek aprítóeszközökkel és anélkül, valamint kerti fúvókészülékek (lombfúvók) követelményei

IEC 60335-2-100:2002 (Módosítva)

2015.2.13.

 

 

Cenelec

EN 60204-1:2006

Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 1. rész: Általános előírások

IEC 60204-1:2005 (Módosítva)

2010.5.26.

 

 

 

EN 60204-1:2006/AC:2010

 

 

 

 

EN 60204-1:2006/A1:2009

IEC 60204-1:2005/A1:2008

2010.5.26.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.1.)

Cenelec

EN 60204-11:2000

Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 11. rész: Az 1  000 V-nál nagyobb váltakozó feszültségű vagy 1  500 V-nál nagyobb egyenfeszültségű és legfeljebb 36 kV-os nagyfeszültségű szerkezetek előírásai

IEC 60204-11:2000

2010.5.26.

 

 

 

EN 60204-11:2000/AC:2010

 

 

 

Cenelec

EN 60204-31:2013

Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 31. rész: Varrógépek, varrógépegységek és varrógéprendszerek egyedi biztonsági és EMC-előírásai

IEC 60204-31:2013

2014.4.11.

 

 

Cenelec

EN 60204-32:2008

Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 32. rész: Emelőgépek követelményei

IEC 60204-32:2008

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 60204-33:2011

Gépek biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 33. rész: Félvezetőeszköz-gyártó berendezések követelményei

IEC 60204-33:2009 (Módosítva)

2011.11.18.

 

 

Cenelec

EN 60335-1:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60335-1:2010 (Módosítva)

2012.6.5.

EN 60335-1:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.21.)

 

EN 60335-1:2012/AC:2014

 

 

 

Cenelec

EN 60335-2-36:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-36. rész: Nagykonyhai villamos tűzhelyek, sütők, főzőfelületek és főzőlapok egyedi követelményei

IEC 60335-2-36:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-36:2002/AC:2007

 

 

 

 

EN 60335-2-36:2002/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-37:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-37. rész: Nagykonyhai villamos olajsütők egyedi követelményei

IEC 60335-2-37:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-37:2002/AC:2007

 

 

 

 

EN 60335-2-37:2002/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-40:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-40. rész: Villamos hőszivattyúk, légkondicionálók és légszárítók egyedi előírásai

IEC 60335-2-40:2002 (Módosítva)

2013.11.28.

 

 

 

EN 60335-2-40:2003/AC:2006

 

 

 

 

EN 60335-2-40:2003/AC:2010

 

 

 

 

EN 60335-2-40:2003/A11:2004

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

 

EN 60335-2-40:2003/A12:2005

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

 

EN 60335-2-40:2003/A1:2006

IEC 60335-2-40:2002/A1:2005 (Módosítva)

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

 

EN 60335-2-40:2003/A2:2009

IEC 60335-2-40:2002/A2:2005 (Módosítva)

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

 

EN 60335-2-40:2003/A13:2012

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.11.)

 

EN 60335-2-40:2003/A13:2012/AC:2013

 

 

 

Cenelec

EN 60335-2-42:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-42. rész: Nagykonyhai, villamos, légkavarásos sütők, gőzzel főzők és gőzkavarásos sütők egyedi előírásai

IEC 60335-2-42:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-42:2003/AC:2007

 

 

 

 

EN 60335-2-42:2003/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-47:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-47. rész: Nagykonyhai villamos főzőüstök egyedi előírásai

IEC 60335-2-47:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-47:2003/AC:2007

 

 

 

 

EN 60335-2-47:2003/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-48:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-48. rész: Nagykonyhai villamos grillek és kenyérpirítók követelményei

IEC 60335-2-48:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-48:2003/AC:2007

 

 

 

 

EN 60335-2-48:2003/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-49:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-49. rész: Étel és edény melegen tartására szolgáló nagykonyhai, villamos készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-49:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-49:2003/AC:2007

 

 

 

 

EN 60335-2-49:2003/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-65:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-65. rész: Légtisztító készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-65:2002

2013.4.5.

 

 

 

EN 60335-2-65:2003/A11:2012

2013.4.5.

3. megjegyzés

2015.2.13.

Cenelec

EN 60335-2-67:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-67. rész: Kereskedelmi felhasználású padlóápoló gépek követelményei

IEC 60335-2-67:2012 (Módosítva)

2012.11.15.

EN 60335-2-67:2009

2.1. megjegyzés

2015.5.3.

Cenelec

EN 60335-2-68:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-68. rész: Kereskedelmi felhasználású folyadékporlasztó és folyadék-visszaszívó gépek követelményei

IEC 60335-2-68:2012 (Módosítva)

2012.11.15.

EN 60335-2-68:2009

2.1. megjegyzés

2015.5.3.

Cenelec

EN 60335-2-69:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-69. rész: Kereskedelmi felhasználású nedves- és szárazporszívók (beleértve a motoros keféket) követelményei

IEC 60335-2-69:2012 (Módosítva)

2012.11.15.

EN 60335-2-69:2009

2.1. megjegyzés

2015.3.28.

Cenelec

EN 60335-2-72:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-72. rész: Kereskedelmi felhasználású kerékmeghajtású (önjáró) vagy a nélküli padlóápoló gépek követelményei

IEC 60335-2-72:2012 (Módosítva)

2012.11.15.

EN 60335-2-72:2009

2.1. megjegyzés

2015.5.3.

Cenelec

EN 60335-2-77:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonsága. 2-77. rész: A készülék mögül történő gyalogvezetésű, villamos működtetésű fűnyírók követelményei

IEC 60335-2-77:2002 (Módosítva)

2011.4.8.

 

 

Cenelec

EN 60335-2-79:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-79. rész: Nagynyomású tisztítógépek és gőzös tisztítógépek követelményei

IEC 60335-2-79:2012 (Módosítva)

2012.11.15.

EN 60335-2-79:2009

2.1. megjegyzés

2015.4.3.

Cenelec

EN 60745-1:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60745-1:2006 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 60745-1:2009/AC:2009

 

 

 

 

EN 60745-1:2009/A11:2010

2011.4.8.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Cenelec

EN 60745-2-1:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-1. rész: Fúrógépek és ütve fúró gépek követelményei

IEC 60745-2-1:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-1:2003/A1:2008

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-2:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-2. rész: Csavarhúzók és ütőcsavarkulcsok követelményei

IEC 60745-2-2:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-2:2003/A1:2008

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-3:2011

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-3. rész: Köszörűgépek, polírozógépek és tárcsás csiszológépek követelményei

IEC 60745-2-3:20

IEC 60745-2-3:2006 (Módosítva)

IEC 60745-2-3:2006/A1:2010 (Módosítva)

2011.11.18.

 

 

 

EN 60745-2-3:2011/A2:2013

IEC 60745-2-3:2006/A2:2012 (Módosítva)

2013.11.28.

3. megjegyzés

2016.2.25.

 

EN 60745-2-3:2011/A11:2014

2015.2.13.

3. megjegyzés

2016.4.21.

Cenelec

EN 60745-2-4:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-4. rész: Nem tárcsás típusú csiszoló- és polírozógépek követelményei

IEC 60745-2-4:2002 (Módosítva)

IEC 60745-2-4:2002/A1:2008 (Módosítva)

2010.5.26.

 

 

 

EN 60745-2-4:2009/A11:2011

2012.2.29.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.14.)

Cenelec

EN 60745-2-5:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-5. rész: Körfűrészek követelményei

IEC 60745-2-5:2010 (Módosítva)

2011.4.8.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-6:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-6. rész: Kalapácsok követelményei

IEC 60745-2-6:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-6:2003/A1:2006

IEC 60745-2-6:2003/A2:2008

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-8:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-8. rész: Lemezvágó ollók és lemezkivágók követelményei

IEC 60745-2-8:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-8:2003/A1:2008

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-9:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-9. rész: Menetfúró gépek követelményei

IEC 60745-2-9:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-9:2003/A1:2008

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-11:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-11. rész: Rezgőfűrészek (lomb- és kardfűrészek) követelményei

IEC 60745-2-11:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-11:2003/A1:2008

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-12:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-12. rész: Betontömörítő vibrátorok követelményei

IEC 60745-2-12:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-12:2003/A1:2008

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-13:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-13. rész: Láncfűrészek követelményei (IEC 60745-2-13:2006, módosítva)

IEC 60745-2-13:2006 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 60745-2-13:2009/A1:2010

IEC 60745-2-13:2006/A1:2009

2011.7.20.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.12.1.)

Cenelec

EN 60745-2-14:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-14. rész: Gyaluk követelményei

IEC 60745-2-14:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-14:2003/A1:2006 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 60745-2-14:2009/A2:2010

IEC 60745-2-14:2003/A2:2010

2011.4.8.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.1.)

Cenelec

EN 60745-2-15:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-15. rész: Sövénynyírók követelményei

IEC 60745-2-15:2006 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 60745-2-15:2009/A1:2010

IEC 60745-2-15:2006/A1:2009

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

Cenelec

EN 60745-2-16:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-16. rész: Tűző- és szegecselőgépek követelményei

IEC 60745-2-16:2008 (Módosítva)

2011.4.8.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-17:2010

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-17. rész: Felsőmarók és szélezőgépek követelményei

IEC 60745-2-17:2010 (Módosítva)

2011.4.8.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-18:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-18. rész: Pántolószerszámok követelményei

IEC 60745-2-18:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-18:2003/A1:2008

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-19:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-19. rész: Horonygyaluk követelményei

IEC 60745-2-19:2005 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 60745-2-19:2009/A1:2010

IEC 60745-2-19:2005/A1:2010

2011.4.8.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.1.)

Cenelec

EN 60745-2-20:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-20. rész: Szalagfűrészek követelményei

IEC 60745-2-20:2003 (Módosítva)

IEC 60745-2-20:2003/A1:2008

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 60745-2-21:2009

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-21. rész: Csatornatisztítók követelményei

IEC 60745-2-21:2002 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 60745-2-21:2009/A1:2010

IEC 60745-2-21:2002/A1:2008

2011.7.20.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.12.1.)

Cenelec

EN 60745-2-22:2011

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-22. rész: Kézi daraboló köszörűgépek követelményei

IEC 60745-2-22:2011 (Módosítva)

2011.11.18.

 

 

 

EN 60745-2-22:2011/A11:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

2015.12.17.

Cenelec

EN 60745-2-23:2013

Villamos motoros kéziszerszámok. Biztonság. 2-23. rész: Furatköszörűgépek és kis körforgó szerszámok követelményei

IEC 60745-2-23:2012 (Módosítva)

2013.11.28.

 

 

Cenelec

EN 60947-5-3:2013

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-3. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Hibafeltételek mellett meghatározott viselkedésű közelítéskapcsolókra (PDDB-kre) vonatkozó követelmények

IEC 60947-5-3:2013

2014.4.11.

 

 

Cenelec

EN 60947-5-5:1997

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-5. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Villamos vészleállító készülék mechanikus reteszelőfunkcióval

IEC 60947-5-5:1997

2013.11.28.

 

 

 

EN 60947-5-5:1997/A1:2005

IEC 60947-5-5:1997/A1:2005

2013.11.28.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

 

EN 60947-5-5:1997/A11:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

2015.12.3.

Cenelec

EN 61029-1:2009

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 1. rész: Általános előírások

IEC 61029-1:1990 (Módosítva)

2009.12.18.

 

 

 

EN 61029-1:2009/AC:2009

 

 

 

 

EN 61029-1:2009/A11:2010

2011.4.8.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.28.)

Cenelec

EN 61029-2-1:2012

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-1. rész: Asztali körfűrészek követelményei

IEC 61029-2-1:1993 (Módosítva)

IEC 61029-2-1:1993/A1:1999

IEC 61029-2-1:1993/A2:2001

2013.4.5.

EN 61029-2-1:2010

2.1. megjegyzés

2015.9.3.

Cenelec

EN 61029-2-3:2011

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-3. rész: Gyaluk és vastagsági gyaluk követelményei

IEC 61029-2-3:1993 (Módosítva)

IEC 61029-2-3:1993/A1:2001

2011.11.18.

 

 

Cenelec

EN 61029-2-4:2011

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-4. rész: Asztali köszörűgépek követelményei

IEC 61029-2-4:1993 (Módosítva)

IEC 61029-2-4:1993/A1:2001 (Módosítva)

2011.11.18.

 

 

Cenelec

EN 61029-2-6:2010

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-6. rész: Vízhűtéses gyémántfúrók követelményei

IEC 61029-2-6:1993 (Módosítva)

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 61029-2-8:2010

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-8. rész: Függőleges orsójú, egyorsós, asztali marógépek követelményei

IEC 61029-2-8:1995 (Módosítva)

IEC 61029-2-8:1995/A1:1999

IEC 61029-2-8:1995/A2:2001

2010.10.20.

 

 

Cenelec

EN 61029-2-9:2012

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-9. rész: Gérvágó fűrészek követelményei

IEC 61029-2-9:1995 (Módosítva)

2013.4.5.

EN 61029-2-9:2009

2.1. megjegyzés

2015.9.3.

 

EN 61029-2-9:2012/A11:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

2016.8.12.

Cenelec

EN 61029-2-10:2010

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-10. rész: Daraboló köszörűgépek követelményei

IEC 61029-2-10:1998 (Módosítva)

2010.10.20.

 

 

 

EN 61029-2-10:2010/A11:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

2016.7.22.

Cenelec

EN 61029-2-11:2012

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-11. rész: Kombinált gérvágó és asztali fűrészek követelményei

IEC 61029-2-11:2001 (Módosítva)

2013.4.5.

EN 61029-2-11:2009

2.1. megjegyzés

2015.9.3.

 

EN 61029-2-11:2012/A11:2013

2013.11.28.

3. megjegyzés

2016.8.12.

Cenelec

EN 61029-2-12:2011

Hordozható, villamos motoros szerszámok biztonsága. 2-12. rész: Menetvágógépek követelményei

IEC 61029-2-12:2010 (Módosítva)

2011.11.18.

 

 

Cenelec

EN 61310-1:2008

Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 1. rész: A látható, hallható és tapintható jelek követelményei

IEC 61310-1:2007

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 61310-2:2008

Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 2. rész: A megjelölés követelményei

IEC 61310-2:2007

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 61310-3:2008

Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 3. rész: A működtetőelemek elhelyezésének és működtetésének követelményei

IEC 61310-3:2007

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 61496-1:2013

Gépi berendezések biztonsága. Elektromosan érzékelő védőszerkezetek. 1. rész: Általános követelmények és vizsgálatok

IEC 61496-1:2012

2014.4.11.

EN 61496-1:2004

2015.5.10.

Cenelec

EN 61800-5-2:2007

Szabályozható fordulatszámú villamos hajtásrendszerek. 5-2. rész: Biztonsági követelmények. Funkcionális biztonság

IEC 61800-5-2:2007

2009.12.18.

 

 

Cenelec

EN 62061:2005

Gépi berendezések biztonsága. A biztonsággal összefüggő villamos, elektronikus és programozható elektronikus vezérlőrendszerek működési biztonsága

IEC 62061:2005

2010.5.26.

 

 

 

EN 62061:2005/AC:2010

 

 

 

 

EN 62061:2005/A1:2013

IEC 62061:2005/A1:2012

2013.11.28.

3. megjegyzés

2015.12.18.

1. megjegyzés:

A megfelelőségre vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja általában megegyezik az európai szabványügyi szervezet által meghatározott visszavonás időpontjával, azonban felhívjuk e szabványok használóinak a figyelmét arra, hogy bizonyos kivételes esetekben ez másképpen lehet.

2.1. megjegyzés:

Az új (vagy módosított) szabvány ugyanazzal az alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.2. megjegyzés:

Az új szabvány szélesebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.3. megjegyzés:

Az új szabvány szűkebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a (részben) helyettesített szabvány esetében a szabvány alkalmazási körébe eső termékekre vagy szolgáltatásokra megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem. Azon termékek és szolgáltatások esetében azonban, amelyek továbbra is (a részben) helyettesített szabvány alkalmazási területéhez tartoznak, de nem tartoznak az új szabvány alkalmazási területéhez, a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőség vélelme nem változik.

3. megjegyzés:

Módosítások esetén a hivatkozott szabvány EN CCCCC:YYYY, a korábbi módosításai, amennyiben van olyan, és az újak pedig idézett módosítások. A helyettesített szabvány ennek értelmében az EN CCCCC:YYYY-ból valamint annak korábbi módosításaiból áll, de ebbe nem tartoznak az idézett módosítások. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

MEGJEGYZÉS:

A szabványok hozzáférhetőségével kapcsolatos bármilyen információ az európai szabványügyi szervezeteknél vagy a nemzeti szabványügyi testületeknél kérhető, ez utóbbiak listája az 1025/2012/EU (2) rendelet 27. cikkének megfelelően kihirdetésre kerül az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

A harmonizált szabványokat az európai szabványügyi szervezetek angol nyelven fogadják el (a CEN és a CENELEC a francia és a német nyelvet is használja). Ezután a harmonizált szabványok címét a nemzeti szabványügyi testületek fordítják le az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a Hivatalos Lapban közzétételre szánt címek helyes fordításáért.

A helyesbítésekre való hivatkozások („... / AC: YYYY”) csak a tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre. A helyesbítés eltávolítja a nyomtatási, nyelvi vagy hasonló hibákat a szabvány szövegéből, és egy európai szabványügyi szervezet által elfogadott szabvány egy vagy több nyelvi változatára is vonatkozhat (angol, francia és/vagy német).

A hivatkozások közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem vonja maga után azt, hogy a szabványok az Európai Unió összes hivatalos nyelvén elérhetők.

Ez a lista az Európai Unió Hivatalos Lapjában korábbiakban közzétett minden listát helyettesít. Az Európai Bizottság biztosítja ennek a listának a frissítését.

Az összehangolt szabványokról és más európai szabványokról további információk az interneten:

http://ec.europa.eu/enterprise/policies/european-standards/harmonised-standards/index_en.htm


(1)  ESzSz:

CEN: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5500811; fax + 32 2 5500819 (http://www.cen.eu)

CENELEC: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5196871; fax + 32 2 5196919 (http://www.cenelec.eu)

ETSI: 650, route des Lucioles, F-06921 Sophia Antipolis, Tel. +33 492 944200; fax +33 493 654716, (http://www.etsi.eu)

(2)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.