14.8.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 268/19

Előadó:

Jonathan PEEL

1.1.

Az elmúlt néhány év során az EU sikeres tárgyalásokat folytatott számos szabadkereskedelmi megállapodás tárgyában. Ezek mindegyike tartalmaz egy külön a fenntartható fejlődésnek szentelt fejezetet, illetve a végrehajtás nyomon követésére szolgáló közös civil társadalmi mechanizmust. Az EGSZB-nek mindkét területen kulcsfontosságú szerepe van. Az EU ezenkívül két külön önálló beruházási megállapodást is tárgyal, amelyeket számos további követhet. Az EGSZB létfontosságúnak tartja, hogy ezek a megállapodások is tartalmazzanak egy a fenntartható fejlődésnek szentelt fejezetet, a civil társadalom részvételét lehetővé tevő megfelelő rendszerrel.

1.2.

Különböző okok miatt és a körülményekhez igazodva, a teljes körű szabadkereskedelmi megállapodások helyett külön önálló beruházási megállapodásokról fognak tárgyalni, azonban ezek hatóköre szükségszerűen korlátozottabb lesz. Továbbra is kiemelten fontos lesz az a követelmény, hogy ezek külön fejezetet tartalmazzanak a fenntartható fejlődésről, ám a civil társadalom formális bevonása nagyobb erőfeszítést igényel. A szabadkereskedelmi megállapodások (például a Koreával megkötött) számos vegyes bizottság felállításáról rendelkeznek, a beruházási megállapodások keretében azonban igen kevés ilyen szervet hoznak létre.

1.2.1.

Emiatt nagyobb találékonyságra lesz szükség lesz annak érdekében, hogy a civil társadalom közvetlenül kifejthesse véleményét. Ennek rendszerét vagy egy már létező – például az EU–Kína kerekasztal által biztosított – párbeszédi mechanizmus felhasználásával, vagy a szociális partnerek nagyobb mértékű igénybevételével folytatott ösztönző jellegű ágazatközi párbeszéddel kellene kialakítani. Az EGSZB-nek mindenképpen részt kell vennie a lehetséges megoldások kidolgozásában.

1.3.

Az, hogy az EU hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, részben természetesen onnan ered, hogy általában törekszik arra, hogy népszerűsítse a demokráciába, a jogállamiságba, az emberi jogokba, az átláthatóságba és a kiszámíthatóságba vetett közös hitét és erősítse annak hatásosságát, éspedig nem utolsósorban olyan kulcsfontosságú területeken, mint amilyen a szellemitulajdon-jog.

1.3.1.

Mindennek középpontjában a környezet védelme, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a tisztességes munka ösztönzése, a munkahelyi egészség és biztonság, illetve az alapvető ILO-egyezmények és a legfontosabb környezetvédelmi megállapodások által tárgyalt témák széles köre található. Az EGSZB úgy véli, hogy immár itt az ideje annak, hogy az említett megállapodások kapcsán azok effektív végrehajtását hangsúlyozzuk, olyan közös erőfeszítések révén, amelyeknek része a kapacitásépítés mind az emberi erőforrások, mind a technológiatranszfer terén.

1.3.2.

A 2014. októberi AKCS–EU-ülés közös nyilatkozata (1) világosan kifejti az EGSZB alapelveit és aggályait, amelyeket ebben az esetben az EU-n kívüli civil társadalom is oszt. A nyilatkozat összefoglalója hangsúlyozza mind a fenntartható fejlődés, mind pedig a fenntartható fejlesztési célok még idén történő véglegesítésének jelentőségét, illetve annak szükségességét, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalások minden szakaszába bevonják a civil társadalom (vagy nem állami érdekelt felek) képviselőit. Bár e nyilatkozat a gazdasági partnerségi megállapodásokról szól, ugyanez érvényes a beruházási megállapodásokra is.

1.4.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az EU által megkötendő bármely beruházási megállapodásnak teljes szinergiában kell lennie a 17 fenntartható fejlesztési célból álló átfogó csomag véglegesítésével foglalkozó nyílt munkacsoport munkájával, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek (UNFCCC COP 15) párizsi konferenciája előkészítésével, továbbá a jelenlegi, a környezetbarát (zöld) termékek vámtarifáinak csökkentését célzó többoldalú tárgyalásokkal.

1.4.1.

Az EGSZB korábban kijelentette, hogy „a méltányos, egyszerű és hatékony válaszok megtalálásához” először tisztábban kell látni, hogy miként hat egymásra a fenntartható fejlődés három tényezője (2). A fenntarthatóságnak mindazonáltal középponti szerepet kell betöltenie az EU és Kína között jelenleg folyó beruházási tárgyalásokban, éspedig nem utolsósorban azért, mivel úgy tűnik, hogy Kína részéről fontos igény jelentkezik a zöld, fenntartható fejlesztésnek az uniós szakértelem és technológia importálásával történő megvalósítására.

1.5.

Az EGSZB sajnálkozva jegyzi meg, hogy 2000 óta a beruházások szintje globálisan legalább 5 %-kal visszaesett.

1.6.

Megjegyezzük továbbá, hogy különösen, mivel az UNCTAD (3) becslései szerint mintegy 7  000 milliárd amerikai dollár beruházásra lesz szükség a fenntartható fejlesztési célok időtartama alatt, és mivel ennek legalább egyharmada a magánszektorból kell, hogy származzon, a magánszféra szerepe kulcsfontosságú tényező lesz mindenfajta beruházási megállapodásban. A beruházások védelme fontos kérdés, ám azt az EGSZB egy külön, párhuzamos véleménye tárgyalja. Az EGSZB azonban megerősíti, hogy kiemelt jelentőségű az EU és más államok arra való joga, hogy jogszerű közpolitikai célokat tűzzenek ki és ennek érdekében alkossanak szabályokat (például az egészségügy, a biztonság és a környezetvédelem terén).

1.6.1.

Az EGSZB határozottan azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy fordítson különös figyelmet a kkv-k és a szakosodott vállalatok támogatására a beruházási ügyekben ugyanúgy, mint más területeken. Ezek a vállalatok elsődleges beruházók az innováció terén, ami különös jelentőséggel bír a fenntarthatóság biztosításához és továbbfejlesztéséhez; ezenkívül ők alkotják az EU gazdasági szerkezetének 99 %-át és biztosítják a munkahelyek 70–80 %-át.

1.6.2.

A kormányzati beszerzéseket minden beruházási megállapodásnak tartalmaznia kellene, amint a köz- és a magánszféra partnerségét (PPP), a magánszférával együttműködő kormányzati fellépéseket is. Az EGSZB PPP-kkel kapcsolatos politikájával foglalkozott a 2010. október 21-én közzétett ECO/272 jelű vélemény. Bár a vélemény általánosságban támogatta a köz- és a magánszféra partnerségét, hangot adott bizonyos, még ma is igen releváns aggodalmának. Az EGSZB korábban azt is kijelentette, hogy a magánszektor és az állami szektor közötti partnerségek „lényeges eszközt jelenthetnek a fejlesztési stratégiák elindítása szempontjából, amennyiben előzetesen biztosítják a megfelelő adagolást és az érdekelt felek közötti jó kommunikációt.” (4) A beruházási megállapodásoknak ezért lehetővé kell tenniük az állami beruházásokat, valamint a köz- és magánszféra közötti partnerséget. Mindkettőnek biztosítania kell a fenntarthatóságra vonatkozó célok teljesülését.

1.6.3.

Az EGSZB javasolja még, hogy a beruházási megállapodások fenntartható fejlődéssel foglalkozó fejezetei szóljanak a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) szerepéről is, illetve utaljanak a társadalmilag felelős beruházásokra, például az ENSZ által támogatott Felelős Befektetési Elvekre (UNPRI) (5). Ennek érdekében a megállapodásoknak arra kellene ösztönözniük a köz- és a magántulajdonban lévő pénzügyi szervezeteket, hogy önkéntes alapon nyilatkozzanak arról, hogy elemzéseikben és a felelős beruházással kapcsolatos döntéseikben figyelembe vették a környezeti, társadalmi és irányítási hatásokról szóló adatokat – az úgynevezett ESG-kritériumokat. Megjegyezzük, hogy 2015 elején várhatóan megjelenik majd egy európai bizottsági közlemény a vállalati társadalmi felelősségvállalás témájában, azonban elengedhetetlen, hogy mindkét tárgyaló fél maradéktalanul és kölcsönösen elismerje a szélesebb körű nemzetközi iránymutatásokat is. Ilyenek például az OECD által a multinacionális vállalatok részére kiadott irányelvek (6), illetve az ENSZ üzleti és emberi jogokra vonatkozó irányadó elvei, amelyek végrehajtása folyamatban van. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy sem az uniós, sem a nemzetközi fellépés nem lehet ellentétes ezekkel, és nem sodorhatja veszélybe ezeket.

2.1.

A Lisszaboni Szerződés az EU hatáskörébe, a közös kereskedelempolitikához sorolja a beruházásokat, az EU-t azzal bízva meg, hogy törekedjen „(a nemzetközi kereskedelemre és) a külföldi közvetlen befektetésekre vonatkozó korlátozások fokozatos [megszüntetésére]” (7). A Szerződés megköveteli, hogy a kereskedelem, a beruházás, a fejlesztés és a bővítés különféle szempontjait szorosabban fogják össze, és azokról kölcsönösen biztosítsanak tájékoztatást – nem utolsósorban a jobb koordináció érdekében.

2.2.

Az Európai Bizottság ekkoriban jelentette meg az „Egy átfogó európai nemzetközi beruházási politika felé” című közleményét (8). Ez – európai bírósági ítéletek által alátámasztva – a közvetlen külföldi befektetéseket (FDI) „általában olyan külföldi beruházásnak tekinti, amely tartós és közvetlen kapcsolat kialakítására szolgál azzal a vállalkozással, amelynek egy gazdasági tevékenység elvégzéséhez a tőkét rendelkezésére bocsátották”, illetve azokat úgy írja le, hogy lényegük a „tőkeáramlás az egyik országban székhellyel rendelkező beruházótól egy másik országban székhellyel rendelkező vállalathoz”.

2.2.1.

Az erre reagáló EGSZB-vélemény (9) leszögezte: „Különösen üdvözöljük annak megerősítését […], hogy az Unió kereskedelem- és beruházáspolitikájának illeszkednie kell ahhoz, illetve összhangban kell állnia azzal, ahogy az EU a gazdasági tevékenységeket és az egyéb szakpolitikákat – köztük a környezetvédelmi politikát, a méltányos munkára, illetve a munkahelyi egészségre és munkahelyi biztonságra irányuló politikát – szabályozza.”

2.3.

Az EU külpolitikája egyes területeinek szorosabb összefogására való törekvés azonban nem ebből az időből ered. 2006-ban, a WTO keretében a dohai fejlesztési menetrendről (DDA) szóló tárgyalások megrekedésekor kiadott „Globális Európa” című közleményében az Európai Bizottság kijelentette, hogy létfontosságú biztosítani, „hogy a polgárok is részesüljenek a piaci nyitás előnyeiből. Ahogyan saját országainkban a társadalmi igazságosságot és kohéziót mozdítjuk elő, úgy nemzetközi viszonylatban is törekednünk kellene értékeink megismertetésére, beleértve a társadalmi és környezetvédelmi előírásokat és a kulturális sokféleséget.” (10) E közleményre válaszul az EGSZB kérte, hogy minden ezt követő szabadkereskedelmi megállapodásnak legyen része egy a fenntartható fejlődésről szóló fejezet, és hogy biztosítsanak aktív ellenőrző szerepet a civil társadalom számára (11).

2.4.

Azóta számos olyan uniós kereskedelmi megállapodás született, amelyben kiemelkedő helyen szerepel a fenntartható fejlődést tárgyaló fejezet. A 2010-ben aláírt EU–Korea megállapodással kezdődően (amely hosszú idő óta az első megkötött szabadkereskedelmi megállapodás az EU részéről) az ilyen megállapodásokban rögzítették egy közös civil társadalmi mechanizmus kialakítását az említett fenntartható fejlődési fejezet teljesülésének nyomon követésére. Ezek a mechanizmusok mostanában kezdenek működésbe lépni. Az EU–Korea civil társadalmi fórum rendszeresen összeül, illetve az EU–Közép-Amerika és az EU–Kolumbia/Peru szabadkereskedelmi megállapodással, valamint az EU–Cariforum gazdasági partnerségi megállapodással foglalkozó konzultatív szervek is megkezdték munkájukat.

2.5.

A közelmúltban (Ukrajnával, Grúziával és Moldovával) aláírt, de még érvénybe nem lépett mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodások esetében léteznek hasonló mechanizmusok, amint az EU–Kanada (átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás) és az EU-Szingapúr megállapodások esetében is, és ilyenek kialakítására más, folyamatban levő uniós kereskedelmi tárgyalások kapcsán is számítani lehet.

2.6.

A beruházás a tárgyalási meghatalmazás fontos eleme mindazon tárgyalások során, amelyek azután kezdődtek, hogy a beruházás az EU hatáskörébe került. Ilyen például az USA-val az átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás, illetve még inkább a TTIP témájában folytatott tárgyalás. Utóbbi nevében az „I” a beruházás (investment) rövidítése. A fenti, 2.4. pontban említett koreai és más szabadkereskedelmi megállapodások kapcsán a meghatalmazást az uniós hatáskörbe kerülést megelőzően adták ki, azonban a beruházás később bekerült a Szingapúrral azóta külön lezárt tárgyalásokra vonatkozó megbízatásba.

2.7.

A 2013. novemberi EU–Kína csúcstalálkozón hivatalosan megindították a tárgyalásokat egy külön, önálló beruházási megállapodásról, amit 2014 márciusában a Mianmarral megkötendő hasonló megállapodást célzó tárgyalások megindítása követett. Ezek az első „önálló”, azaz a kiterjedtebb szabadkereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokon kívüli uniós beruházási tárgyalások (12). Ez vonzó alternatíva lehet ott, ahol az uniós szabadkereskedelmi megállapodásról régóta folyó tárgyalások szemmel láthatóan minden lendületüket elveszítették, az ukrán válság előtt pedig már felmerült az Oroszországgal folytatandó külön uniós beruházási tárgyalások lehetősége is.

2.8.

E vélemény tehát azt vizsgálja, hogy milyen szerepe lehet a fenntartható fejlődési fejezetnek az ilyen önálló beruházási megállapodásokban, illetve milyen lehetőségei vannak a civil társadalom hivatalos, aktív részvételének.

3.1.

A beruházásnak (mint az egyik 1996-ban elfogadott „szingapúri kérdésnek”) eredetileg a WTO Dohában indított többoldalú kereskedelmi tárgyalásainak részét kellett volna képeznie. Később, 2003-ban a WTO cancúni miniszteri konferenciáján azonban ejtették a témát. Az OECD arra irányuló kísérlete, hogy többoldalú beruházási partnerséget indítson, 1998-ban csődöt mondott. A WTO uruguayi fordulójának kereskedelmi vonzatú beruházási intézkedésekről (TRIMs) szóló, 20 évvel ezelőtti megállapodásában csak az árukereskedelmet érintő intézkedésekről van szó, a szolgáltatások és más, azóta kifejlesztett fontos területek figyelmen kívül maradnak.

3.2.

A kereskedelem és a beruházások szétválasztása egyre bonyolultabb feladat, amely integrált megközelítést igényel. A közvetlen külföldi tőkebefektetések kulcsfontosságú, és egyre növekvő szerepet játszanak az EU nemzetközi üzleti stratégiájában. A komparatív termelési költségektől függően az ideális termelési hely sok esetben a végfelhasználói piachoz minél közelebb helyezkedik el, ami különösen fontos annak fényében, hogy új piacok nyílnak – mindenekelőtt a gyorsan feltörekvő és más, fejlődésben levő gazdaságokban. Mások számára a beszerzés és a termelés egyik országból a másikba történő könnyű áthelyezése fontos, amit már illusztráltak a biotechnológiai alkalmazások elfogadottságának eltéréseiből adódó esetek.

3.2.1.

Az árfolyammozgások és a változó költségek szintén hatással vannak az ellátási láncra, ami a termelés ingadozásához és rövid távú módosulásához vezet. Az import jelentős akadályozása – ami a beruházás számára korábban előnyös volt – most inkább eltéríti a közvetlen külföldi befektetéseket.

3.2.2.

A nemzetközi ellátási és termelési láncok is több országot átfoghatnak. Lehetséges például, hogy az európai piacra szánt mobiltelefonokat Kínában gyártják, és Kelet-Ázsia más részeiből importálják hozzájuk a csúcstechnológiát. Kína WTO-hoz való csatlakozása előtt az ilyen tételeket általában más térségekből közvetlenül importálták az EU-ba. Kína exportjának több mint a fele ugyanis olyan külföldi tulajdonú vállalatoktól származik, amelyek Kínában ruháztak be. Az elektronikai ágazatban e vállalatok részaránya eléri a 65 %-ot.

3.2.3.

A 2010. évi közlemény ezenkívül rámutatott, hogy „a közvetlen külföldi befektetések kutatásának jelenlegi állása szerint nem mutatható ki mérhető negatív hatás az összesített foglalkoztatásra nézve a kifelé irányuló beruházásokkal kapcsolatban” (13), habár elismerte, hogy „negatív hatások természetesen az összességében pozitív mérleg ellenére is megjelenhetnek egyes ágazatokban, földrajzi térségekben és/vagy egyéni alapon”. Ez valószínűleg inkább az alacsonyan képzetteket érinti.

3.3.

A kereskedelmi és beruházási gyakorlatok igen gyorsan változnak. Az internet például gyökeres változást hoz, ami exponenciálisan megnöveli a nemzetközi színtérről online beszerzett termékek mennyiségét. Ezekért online fizetnek, majd ugyanígy követik nyomon a szállítást a termékek megérkezéséig. Az eBay, a PayPal és társaik (például az Alibaba) fokozódó használatából eredő változások forradalmasítják a kereskedelmet és a beruházást. Az ikt már most jelentős szerepet tölt be a közvetlen külföldi befektetésekben.

3.3.1.

Ez óriási lehetőségeket tartogat a kkv-k és más specializálódott vállalatok számára, mivel lehetővé teszi számukra és a helyi vállalkozások számára, hogy eddig elérhetetlen piacokra jussanak ki. Különösen igaz ez a távoli területeken működő kkv-k esetében. Mindez jelentős lökést adhat a külföldön beruházó kkv-knak – és a helyi szintű munkahelyteremtésnek. Mivel az európai gazdasági szerkezet 99 %-át kkv-k alkotják, akik az innováció fő hajtóerejét jelentik, központi szerepet töltenek be a fenntarthatóság hosszú távú biztosításában és továbbfejlesztésében, valamint a munkahelyek 70–80 %-át biztosítják, az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szenteljen különös figyelmet ezeknek a vállalkozásoknak a beruházások kapcsán és más területeken is.

4.1.

Az EU két jelenlegi „önálló” beruházási megállapodásának tárgyalásai – Kínával és Mianmarral – igen különbözőek lesznek, bár úgy látjuk, az alapvető tárgyalási mandátumok hasonlóak. Kínával minden uniós tagállam (Írország kivételével) kötött egyénileg kétoldalú beruházási szerződést, Mianmarral egyik sem. Kína esetében a piaci hozzáféréssel kapcsolatos kérdések is a tárgyalások központi részét képezik, Mianmar esetében azonban a tárgyalások csak a beruházók védelméről szólnak. Az elszigeteltség hosszú időszaka után Mianmar kormánya most ösztönözni és vonzani szeretné a külföldi beruházásokat.

4.2.

Kína és Mianmar a fejlődést tekintve a lehető legtávolabb áll egymástól. Az egyik egy jelentős szuperhatalom, amely már beágyazódott a világkereskedelmi rendszerbe, a másik lassan emelkedik fel a rákényszerített és saját maga által vállalt elszigeteltség évtizedei után. Mianmarban szükség van kapacitásépítésre, Kínában nincs. Az uniós árukereskedelem Mianmarral 2013-ban összesen 533 millió EUR-t tett ki, Kínával 428 milliárd EUR-t (a szolgáltatások további 49,9 milliárd EUR-t 2012-ben) (14).

4.2.1.

2012-ben az EU összesen csak 15,5 milliárd EUR (2009-ben 5,3 milliárd EUR) értékben ruházott be Kínában, a kínai beruházások az EU-ban pedig mindössze 7,6 milliárd EUR-t (2009-ben 0,3 milliárd EUR-t) tettek ki (15). Ez az abban az évben az EU-ba irányuló összes beruházásnak csupán mintegy 2,6 %-a. Ezek a számok igen alacsonyak, különösen arra a tényre tekintettel, hogy míg az EU összes közvetlen külföldi befektetésének csaknem 30 %-a irányul az USA-ba, Kínába kevesebb mint 2 %-a megy (bár ez a Kínába irányuló összes közvetlen külföldi befektetés mintegy 20 %-a). Ehhez képest az EU-ba irányuló összes közvetlen külföldi befektetés kevesebb mint 0,7 %-a származik Kínából (közvetett módon, Hong Kongon vagy más országon keresztül is érkezhetnek beruházások), míg az USA-ból 21 %-a.

4.2.2.

Minden egyes beruházási megállapodási tárgyalásnak meglesznek a maga jellegzetességei. Mianmar esetében elveket és szabványokat kell meghatározni a külföldi beruházások kiépítése és ösztönzése érdekében; Kína esetében sokkal ambiciózusabb megállapodásra kell törekedni. A jövőbeli beruházások nagy része azonban mindkét esetben a magánszektorból vagy ahhoz kapcsolódóan fog érkezni.

4.3.

A beruházási megállapodást kötő partnerek számára az egyik legfontosabb hatáskör az lesz, hogy a szükséges, fenntartható infrastruktúra rendelkezésre bocsátása révén megkönnyítsék a beruházást. A kormányok felelősek azért, hogy stabil szabályozási alapot biztosítsanak az infrastruktúra részére, akár regionális szinten, akár azáltal, hogy az alapok kézzelfogható, szisztematikus megteremtésével hatékony és eredményes energia-, víz- és közlekedési hálózatokat garantálnak. Az energia- és vízhálózatok összetett tervezést igényelnek, és egy évtizedet vagy annál több időt is igénybe vehet teljes megvalósításuk. A szabályozási környezetet is hosszú távra kell tervezni. Az UNCTAD (16) becslései szerint annak a mintegy 7  000 milliárd amerikai dollár beruházásnak, amire szükség lesz a fenntartható fejlesztési célok időtartama alatt, legalább egyharmada a magánszektorból fog származni – beleértve új városok építését és iskolák, kórházak, utak rendelkezésre bocsátását.

4.4.

A köz- és magánszféra közötti partnerségek (PPP-k) megkönnyítése e téren létfontosságú lesz. Minden beruházási megállapodásnak biztosítania kell, hogy a szabályozási környezet lehetővé tegye a kormányzati közbeszerzésekbe és a PPP-kbe irányuló beruházásokat, és ezt hosszú távú kiszámíthatósággal és fenntarthatósággal segítse elő. A vállalatoknak is hosszú távon kell tervezniük, különösen hogyha azt szeretnék, hogy befektetéseik gyümölcsözőek legyenek. Senkinek sem fűződik érdeke ahhoz, hogy bármelyik fél rosszul járjon. Erőteljes kormányzati és magánszektorbeli szereplőknek új szinergiákat kell kialakítaniuk és új részvételi formákba kell beletanulniuk. Központi szerepet kell juttatni a civil társadalom hozzájárulásának ezen a téren is, különösen a szociális partnerek szintjén.

4.5.

Kína számára az ilyen szerződés előnye elsősorban az, hogy a 27 tagállammal kötött kétoldalú megállapodást egyetlen dokumentumban egységesíti és teszi naprakésszé. A konszolidációra szorítkozás helyett az EU-nak (a Kanadával megkötött megállapodáshoz hasonlóan) egy magas színvonalú, új generációs megállapodásra kell törekednie. A piaci hozzáférésen kívül ezek a tárgyalások számos szélesebb körű témát is érintenek, köztük a közbeszerzést, a versenypolitikát, az állami tulajdonú vállalatok szerepét, az eddig elzárt ágazatokhoz való hozzáférést, illetve a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdéseket.

4.5.1.

Alapvető, hogy az EU és Kína között létrejövő bármely beruházási megállapodás értéktöbblettel járjon. A politikai párbeszéd fokozódását kell eredményeznie, valamint az integráció és a technológiamegosztás magasabb szintjéhez kell vezetnie.

4.5.2.

Az EGSZB tudomásul veszi az EU és az USA által 2012-ben elfogadott beruházási elveket (17). Ezek hangsúlyozták a „nyitott és stabil beruházási környezet és beruházáspolitika kialakításának és fenntartásának alapvető jelentőségét”, ezek ugyanis „hozzájárulnak a fenntartható gazdasági fejlődéshez, a növekedéshez, a munkahelyteremtéshez, a termelékenység növekedéséhez, a technológiai innovációhoz és a versenyképességhez”.

4.6.

Egyértelmű azonban, hogy általában szükség van egy a fenntartható fejlődéssel foglalkozó fejezetre a Kínával megkötendő beruházási megállapodásban, különösen mivel Kínában fontos igény jelentkezik a zöld, fenntartható beruházás iránt. A megfigyelők többsége szerint Kína elsősorban azért érdeklődik ilyen megállapodások iránt, mert szüksége van arra, hogy uniós beruházásokkal és technológiai ismeretekkel segítsék a létező városok maximális fenntarthatóság biztosítása mellett történő terjeszkedését, illetve új fenntartható városokat építsenek szerte Kínában. Kína nemcsak a fejlett világ hibáit figyelte meg, ahol a belváros fogalma egyenértékű lett a lepusztultsággal, hanem a különösen a felemelkedőben levő gazdaságokra jellemző igen gyors, tervezetlen és ellenőrizetlen növekedés okozta városterjeszkedést is. Az urbanizáció Kínában exponenciálisan növekedik: a kínaiaknak már több mint 50 %-a városokban él. Ez még alig néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt. Sencsen városa például 40 éve még nem is létezett, a 2010-ig tartó évtizedben azonban lakossága megnégyszereződött, és meghaladta a 10 milliót. A kínaiak eltökélten igyekszenek elkerülni minél több olyan csapdát, amelybe mások már beleestek.

5.1.

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a beruházási megállapodások tartalmazzanak egy a fenntartható fejlődésnek szentelt fejezetet. A külön a fenntartható fejlődésnek szentelt fejezetnek azokon az elveken kell alapulnia, amelyeket az első ilyen fejezet – az EU és a Koreai Köztársaság között 2010-ben megkötött szabadkereskedelmi megállapodás (18) 13. fejezete – határozott meg, és amelyeket később többek között a közelmúltban létrejött gazdasági partnerségi megállapodások és a Szingapúrral és Kanadával megkötött (mindmáig nem ratifikált) megállapodások továbbfejlesztettek. A beruházások érdekében szükség lesz konkrét kiigazításokra, nem utolsósorban a felelős beruházás, a fokozott átláthatóság, az energiahatékonyság, a környezeti szolgáltatások előmozdítása és más fontos tényezők hangsúlyozása érdekében.

5.1.1.

Az EGSZB üdvözli még a mind az Európai Bizottság, mind pedig a Tanács által annak biztosítására vállalt kötelezettséget, hogy a beruházáspolitika ne akadályozza a fenntartható fejlődés egyetlen sajátos dimenzióját sem.

5.2.

Az EU–Korea megállapodás 13. melléklete egyértelművé teszi, hogy a fenntartható fejlődésről szóló fejezet céljainak elérése érdekében a felek együttműködnek mind a megállapodás pozitív és negatív hatásaival kapcsolatos eszmecserében, mind pedig „a kereskedelem és a fenntartható fejlődés szociális vagy környezeti vonatkozásaival foglalkozó nemzetközi fórumokon, köztük különösen a WTO-ban, az ILO-ban, az ENSZ Környezetvédelmi Programjában és a többoldalú környezetvédelmi megállapodásoknál.” Ha ezt a vállalást naprakésszé kívánjuk tenni, akkor azt ki kell egészíteni a Világbankkal, a FAO-val és más kezdeményezésekkel.

5.2.1.

Az említett megállapodás 13.4. cikke (többoldalú munkaügyi előírások és megállapodások) leszögezi, hogy az összes jelentős szociális egyezményt tiszteletben tartják, a 13.5. cikk pedig a többoldalú környezetvédelmi megállapodásokról jelenti ki ugyanezt. A 13.6. cikk külön megemlíti „a környezetvédelmi árukra és szolgáltatásokra vonatkozó […] közvetlen külföldi befektetést, ideértve a környezetvédelmi technológiákat, a fenntartható megújuló energiát, az energiahatékony termékeket és szolgáltatásokat és az ökocímkével ellátott árukat”.

5.2.2.

Nagyon nagy jelentősége van még a jogszabályoknak a kereskedelem ösztönzése érdekében történő gyengítését vagy csökkentését tiltó 13.7. cikknek, illetve az átláthatóságról szóló 13.9. cikknek.

5.2.3.

Bár az egyes tárgyalt megállapodások sajátos jellemzőkkel rendelkeznek majd, lényeges, hogy következetes megközelítést alkalmazzunk, könnyen felismerhető és elfogadható megfogalmazással.

5.2.4.

Egy a Koreával megkötött megállapodás 13. fejezetében/13. mellékletében biztosítotthoz hasonló, a fenntartható fejlődésről szóló formális párbeszédi rendszer jelentősége éppolyan nagy lesz, mint egy teljes szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán. Mianmar esetében lényeges lesz, hogy meg lehessen vitatni az ILO-egyezmények végrehajtását: 1997 és 2013 között felfüggesztették Mianmarnak az uniós GSP/EBA-rendszerben való tagságát, mivel megsértette a kényszermunkáról szóló ILO-egyezmény elveit.

5.2.5.

A Kínával megkötendő megállapodásban a fenntartható fejlődésről szóló fejezetnek és a külön ennek szentelt vitafórumnak arra kell törekednie, hogy mind a foglalkoztatás- és szociálpolitikáról folyamatban levő EU–Kína párbeszédre, mind pedig a 2005 óta alakuló, ám legutóbb a 2012-ben a fokozott környezetvédelmi politikai párbeszéd és zöld növekedés témájában kiadott közös nyilatkozat révén frissített EU–Kína környezetvédelmi politikai párbeszédre építsenek. E fejezetnek a levegő- és vízszennyezésről, a hulladékgazdálkodásról és az erdőgazdálkodásról is szólnia kell.

5.2.6.

A fenntartható fejlődésnek szentelt fejezetben alaposan meg kell vizsgálni a magánszektor által a beruházásokban betöltött szerepet. A beruházói kötelezettség alapvető lesz, amit a beruházóvédelem tökéletesen megfelelő formájával kell ellensúlyozni. Fontos, hogy figyelembe vegyék a beruházók fenntartható fejlődéssel szembeni kötelezettségeit – ideértve a társadalmi szempontból felelősségteljes beruházást –, mivel ezek a kötelezettségek a beruházók általános versenyképességét hivatottak alátámasztani és megőrizni. Egyesek elsődleges beruházási célja a fenntartható fejlődés támogatása lesz, mások számára azonban ez csupán érintőleges jelentőséggel bír. A tárgyaló feleknek meg kell könnyíteniük a beruházást, azonban nem írhatják elő, hogy milyen beruházások történjenek. A hatékony uniós beruházási stratégiának ugyanakkor központi szerepet kell betöltenie az EU versenyképességének fenntartásában egy olyan pillanatban, amikor az egész világon gyorsan változik a gazdaság és jelentős súlyponteltolódások figyelhetők meg a relatív gazdasági hatalom, illetve a nagyobb mértékben szakosodott vállalatok és a kkv-k, azaz az innováció elsődleges forrásai beruházásainak terén.

5.2.7.

A Koreával kötött megállapodás 13.6. cikkének (2) bekezdése utal a méltányos és etikus árukereskedelemre, illetve „a vállalatok társadalmi felelősségvállalását és felelősségre vonhatóságát” előtérbe helyező rendszerekre. A 13. melléklet rendelkezik az ezekhez kapcsolódó információcseréről és együttműködésről, „ideértve nemzetközileg jóváhagyott iránymutatások eredményes végrehajtását és nyomon követését” is. Az EGSZB határozottan ajánlja, hogy ezt a megközelítést terjesszék ki a beruházási megállapodásokra is. Minden beruházási megállapodásban alapvető jelentősége lesz a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának (CSR).

5.2.8.

Egy ilyen rendszer igen hasznos lesz a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos kérdéseknek a beruházási partnerekkel együttesen történő megoldásához. A hangsúlyt a kulturális érzékenységre, az átláthatóság és az etikus megközelítés előtérbe helyezésére, valamint a korrupció elleni küzdelemre kell helyezni. A fogyasztói preferenciák beépítése gazdasági előnyökkel jár, illetve például előmozdítja a hatékonyabb, tisztább energiafelhasználást. Alapvető a figyelemfelkeltés, a bevált gyakorlatok megosztása és a konstruktív együttműködés a vállalatok és az érdekcsoportok között, amint a költségek által aránytalanul sújtott kkv-k kapacitásépítése is. A kínaiak külföldi beruházásai igen könnyen csődöt mondhatnak amiatt, hogy nem teljesen világos, hogy mit is várnak tőlük. A beruházók, a társadalmi szükségletek és ezáltal a fogyasztói preferenciák szorosabb összekapcsolásának megkönnyítése az összes fél számára értékes hozzájárulás volna.

5.2.9.

Az Európai Bizottság meghatározása szerint a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) nem más, mint „a vállalkozásoknak a társadalomra gyakorolt hatásuk iránti felelőssége”. A CSR a vállalatok kezdeményezése, amely a jogi követelményeket meghaladó önkéntes vállalásokból áll. Lényege az, hogy innováció révén teremt új értéket. A CSR vonatkozik gazdasági, társadalmi és környezeti megfontolásokra is, és biztosítja az összes érintett féllel való konzultációt, de mindenekelőtt az a lényeg, hogy az alkalmazott megközelítés rugalmas és változatos legyen. Nem követhet egységes formát: minden vállalkozás sajátos egyéniséggel rendelkezik. A vállalati társadalmi felelősségvállalás formája igen változatos lehet, ám megfelelően használva értékes eszköz üzleti lehetőségek teremtésére és a vállalat versenyképességének javítására.

5.2.10.

A közeljövőben várható egy új európai bizottsági közlemény a CSR témájában; a megemlített legfontosabb nemzetközi iránymutatások között szerepelnek az OECD által a multinacionális vállalatok részére kiadott irányelvek (19), illetve az ENSZ üzleti és emberi jogokra vonatkozó irányadó elvei, amelyek végrehajtása folyamatban van. Fontos, hogy sem az uniós, sem a nemzetközi fellépés nem lehet ellentétes ezekkel, és nem sodorhatja veszélybe ezeket. Arra is fontos emlékeztetni, hogy bár az államok kötelessége az emberi jogok biztosítása, a vállalatok felelőssége azok tiszteletben tartása.

6.1.

A civil társadalomra szerep hárul a kormányzati és a magánszektor összekapcsolásában, illetve a folyamatos részvétel mellett a nyomon követésben. A civil társadalom közvetlen részvételének – és ennek részeként a beruházási megállapodások állami és nem állami érdekcsoportok aktív részvételével történő, közvetlen nyomon követésének – kérdése azonban országonként különböző megoldásokat igényel, amelyek a társadalmon belüli párbeszéd jelenlegi szintjén és a különféle társadalmi csoportok közötti egyetértés mértékén alapulnak.

6.2.

Az EU–Korea megállapodás számos rendszert tartalmaz a két fél közötti párbeszéd számára. A civil társadalmi fórum a kereskedelemmel és a fenntartható fejlődéssel foglalkozó bizottságnak van alárendelve, amelyben mindkét fél kormányának képviselői részt vesznek. A beruházási megállapodások kapcsán csupán egy bizottság létrehozása van tervben – nem biztos, hogy mindig ezen a szinten kell felvetni a beruházással kapcsolatos kérdéseket, különösen ha valamelyik fél nem kíván abból politikai vagy diplomáciai ügyet csinálni. Szükség lehet arra, hogy új mechanizmust alakítsanak ki a civil társadalom egyfajta fóruma számára.

6.3.

Olyan országokban, mint Kína vagy Mianmar, a civil társadalomról alkotott elképzelés sokkal zártabb és nagymértékben eltér. Így a civil társadalom bármiféle nyomonkövetési testületbe történő bevonásával kapcsolatos elv elismertetéséhez is jóval több meggyőzőerőre lesz szükség. Kína több afrikai országgal partnerséget kötött, amelyek nem annyira a fejlesztési segélyeket, mint inkább a kizárólag üzleti beruházásokat helyezik a középpontba. A létező konzultációs mechanizmusok nem helyettesíthetőek egy az egyben az EU rendszereivel, de a megfelelő testületek közötti párbeszéd bármilyen szintű fokozása a megállapodás igen jelentős kiegészítése lenne. Az EU a maga részéről társadalmi modelljét a szociális és civil párbeszédre alapozta azáltal, hogy létrehozta annak intézményi keretét.

6.3.1.

Az EGSZB-nek részt kellene vennie a megoldások kidolgozásában. Ezért azt ajánljuk, hogy további lépésként terjesszék ki az EGSZB és a Kínai Gazdasági és Szociális Tanács egyenlő arányú képviselete mellett működő EU–Kína kerekasztal elvét, vagy hozzanak létre egy másik, az adott országspecifikus társadalmi körülményekre szabott párbeszédi mechanizmust.

6.3.2.

Szintén utat mutathat az Európai Bizottság jelentős tapasztalata, amivel a kereskedelem és a kereskedelemhez kapcsolódó kérdések terén történő kapacitásépítést célzó programokat illetően rendelkezik. A harmadik országok minisztériumaival a WTO szabályainak végrehajtása érdekében indított programoknak például van egy olyan része, amely a civil társadalommal foglalkozik, bevonva a munkaadói szervezeteket és a szakszervezeteket, amelyek együttműködnek az ENSZ testületeivel (ILO, UNCTAD, UNIDO) is a hasonló programok végrehajtásában. A szociális partnerek szerepe is fontos lesz, nem utolsósorban amiatt, hogy a beruházás nagy részében vállalkozások és vállalatok is érintettek.