12.9.2014

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 311/31

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A kényszermunka elleni küzdelem Európában és a világban: Milyen szerep hárul az EU-ra? – Az EGSZB hozzájárulása a 2014. évi ILO-konferenciához (saját kezdeményezésű vélemény)

2014/C 311/05

Előadó: Béatrice OUIN

2013. decemberi 11-i plenáris ülésén az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A kényszermunka elleni küzdelem Európában és a világban: Milyen szerep hárul az EU-ra? – Az EGSZB hozzájárulása a 2014. évi ILO-konferenciához

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Külkapcsolatok” szekció 2014. április 10-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2014. április 29–30-án tartott, 498. plenáris ülésén (az április 30-i ülésnapon) 167 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

Egy civilizált társadalomban nincs helye az emberkereskedelemnek. Mégis egyre terjed, a munkaerőpiac egyes ágazataiban pedig mindennapossá vált a kényszermunka, komoly piacot teremtve a szervezett bűnözésnek. A kényszermunka elleni küzdelem fokozásáról szóló vita felkerült a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 2014 júniusában tartandó, 103. ülésének napirendjére. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) első ezzel kapcsolatos egyezményei (azaz az 1930-ban elfogadott 29. sz. és az 1957-ben elfogadott 105. sz. egyezmény) óta ugyanis sokat változott a kényszermunka jellege. Míg régebben főként az állam írta elő az ilyen munkát, napjainkban elsősorban a magángazdaságban találkozunk vele – méghozzá egyre gyakrabban, aminek hátterében a globalizáció, a migráció, az informális gazdaság és a globalizált bűnözői hálózatok állnak. Az Európai Unió irányelvet fogadott el az emberkereskedelem elleni küzdelemről, amely a kényszermunkát is figyelembe veszi. (1) Ez év júniusában az államok és az ILO szociális partnerei várhatóan egy új nemzetközi eszközt fogadnak el. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezzel összefüggésben készen áll javaslatok megfogalmazására, melyeket Európának az uniós határokon belül és kívül szerzett tapasztalataira alapoz, különös tekintettel arra a szerepre, amelyet a civil társadalom játszik – és még nagyobb mértékben játszhatna – az alapvető jogok tényleges érvényesítésének érdekében. A munkaerőpiac megfigyelőközpontja kapja azt a feladatot, hogy kövesse nyomon az emberkereskedelemről szóló irányelv, valamint a kényszermunka elleni küzdelemre irányuló ILO-dokumentumok alkalmazását.

1.1

Ajánlások

1.2

Az Európai Unió számára:

Az ILO-ban közös álláspontot kellene elfogadni annak érdekében, hogy az emberkereskedelem megakadályozásáról és leküzdéséről, illetve az áldozatok védelméről szóló irányelv, valamint az emberkereskedelem felszámolására irányuló stratégia (2) (2012) célkitűzései kerüljenek bele a nemzetközi munkajogba.

1.3

A tagállamok számára:

—

A legközelebbi Nemzetközi Munkaügyi Konferencián fogadjanak el egy új jegyzőkönyvet a 29. sz. egyezményhez, kiegészítve azt egy ajánlással a munkaerő kizsákmányolását célzó emberkereskedelemről és a megelőzéssel, az áldozatok védelmével és kártalanításával, illetve az emberkereskedők büntetésével kapcsolatos hiányosságok orvoslásáról, beemelve a nemzetközi jogba azt, ami az európai jogban már létezik.

—	Ratifikálják a háztartási alkalmazottakról szóló (189. sz.) egyezményt.

—	Erősítsék meg a munkaügyi felügyelőségek eszközeit és a köztük folyó európai együttműködést.

—	Hangolják egymáshoz az emberkereskedelemmel és a bevándorlással foglalkozó szakpolitikákat, és gondoskodjanak az emberkereskedelem megelőzéséről, továbbá az ellene folyó küzdelemről és az áldozatok védelméről szóló 2011/36. sz. irányelv hatékony alkalmazásáról. (3)

—	A szegénységnek és az áldozatok sérülékenységének mérséklése révén törekedjenek a jelenség okainak felszámolására, és hívják fel a közvélemény figyelmét a problémára.

1.4

A vállalkozások/munkaadók és a befektetők számára:

—

Gondoskodjanak arról, hogy az ellátási láncban – alkalmazva a multinacionális vállalatoknak szóló OECD-iránymutatásokat és az ILO által a multinacionális vállalatokról és a szociális politikáról kiadott háromoldalú nyilatkozat elveit – se Európában, se a harmadik országokban ne forduljon elő kényszermunka, és tartsák tiszteletben az emberi jogokat.

—	Kísérjék figyelemmel a munkát, és vegyenek részt a vállalkozások emberkereskedelem elleni koalíciójában, amelyet nemsokára kezdeményezni fog az Európai Bizottság.

1.5

A szakszervezetek számára:

Tanítsák meg tagjaiknak, hogy miként kell megszólítani és segíteni az áldozatokat, mindenekelőtt az olyan érzékeny ágazatokban, mint a mezőgazdaság, az építőipar, a vendéglátás és a háztartásban történő alkalmazás. Emellett működjenek együtt az okmányokkal nem rendelkező migránsok támogatására szakosodott nem kormányzati szervezetekkel. Az ilyen migránsokat nem bűnözőnek, hanem áldozatnak kell tekinteni.

1.6

Az érdekcsoportok számára:

A fogyasztóvédelmi szervezeteknek figyelniük kell a termékek eredetére, és az előállítási lánc egészében meg kell követelniük az átláthatóságot.

A rendezetlen jogállású migránsokat segítő, a háztartási alkalmazottakat képviselő vagy a prostitúció felszámolásáért küzdő szervezetekkel mint elismert partnerekkel kell konzultálni a kényszermunka elleni küzdelemben.

2. Általános megjegyzések

2.1 Mit értünk kényszermunkán?

Az ILO 29. sz., 177 ország által ratifikált egyezménye 2. cikkének meghatározása szerint a „kényszermunka” kifejezés minden olyan munkára vagy szolgálatra vonatkozik, amit valamilyen büntetés terhe mellett valakitől követelnek, és amire a munkára kötelezett személy nem szabad akaratából vállalkozik. Ez a definíció kiterjed a munkatáborba zárt személyekre, az adósrabszolgaságra és a kényszermunka céljából végzett emberkereskedelemre (olyan munkavállalókról van szó, akik nem kapnak fizetést, akiknek személyazonossági iratait elkobozták stb.). A kizsákmányoló jellegű munka és a kényszermunka között nehéz meghúzni a határt. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) szerint a kényszermunka általánosságban fáradságos, hosszadalmas, igen rossz körülmények között végzett, rosszul fizetett vagy fizetetlen munka, amelyre az érintett fél nem szabad akaratából, hanem a büntetéssel való fenyegetés miatt vállalkozott. Ez a büntetés jelenthet fizikai erőszakot (verés, kínzás, szexuális kizsákmányolás) vagy lelki erőszakot (túlzott eladósítás, a személyazonossági dokumentumok elkobzása, fenyegetés a bevándorlási hivatalnál való feljelentéssel vagy családtagokat célzó megtorlással stb.). (4) A rabszolgákra vert egykori láncot napjainkra a félelem és a gazdasági kényszer váltotta fel.

A kényszermunka az emberkereskedelemre vonatkozó 2011/36. sz. irányelv alapján a kizsákmányolás egyik formájaként is meghatározható.

2.2 Hol fordul elő kényszermunka?

Kényszermunkával leggyakrabban a háztartási alkalmazásban, a mezőgazdaságban, az építőiparban és a gyártási ágazatban (textil- és játékipar) találkozhatunk. A magánszektorbeli kényszermunka alapvetően illegális tevékenység, de alvállalkozókon és munkaközvetítő irodákon keresztül a legális gazdaságban is megjelenik. A kényszermunka következésképpen beépül a magánvállalatok, köztük egyes nagy konszernek ellátási láncába. Ilyen esetekben túlnyomórészt (56 %-ban) az Európai Unión kívül végzett kényszermunkáról van szó. Leginkább az ázsiai–csendes-óceáni térség érintett. A világon Közép- és Dél-Európában, valamint a Független Államok Közösségének országaiban a legmagasabb a kényszermunka előfordulása (4,2/1 000 lakos). E térség tizenkilenc országából tizenhárom az EU szomszédságában található. De – az általános vélekedéssel szemben – az Európai Unió és az iparosodott országok sem mentesek a kényszermunkától (7 %). (5) Minden uniós országban derült már fény olyan esetekre, hogy kényszer alatt dolgoztattak háztartási alkalmazottakat vagy agrármunkásokat. Az is előfordul, hogy felnőtteket és gyermekeket jogellenes vagy informális gazdasági tevékenységre, például koldulásra kényszerítenek. Ezeket a számadatokat össze kell vetni a kényszermunka elleni fellépést még inkább megnehezítő, EU-beli korrupcióra vonatkozó adatokkal.

2.3 Ki válik kényszermunka áldozatává?

Nem minden kényszermunkás illegális migráns, de kétségkívül ez a legsérülékenyebb csoport, közülük kerül ki a legtöbb áldozat. Ördögi körbe került áldozatok ők, akik nem mernek panaszkodni, mert félnek, hogy hazaküldik őket származási országukba. Gyakran az emberkereskedők maguk is illegális migránsok, akik saját honfitársaikat zsákmányolják ki. Kényszermunkának leginkább az etnikai vagy faji kisebbségek, a migránsok, a szegények – és közülük is elsősorban a nők és a gyermekek – vannak kitéve. Többségében nők esnek áldozatául a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott kereskedelemnek, de a háztartási alkalmazásnak is, ahol elzárják őket a külvilágtól. Az áldozatok gyakran sérülékeny emberek, akik nem tagjai semmiféle szakszervezetnek, és nem képesek megvédeni önmagukat. Az informális gazdaság térhódítása lehetőségeket teremt az emberkereskedők számára. A munkaügyi felügyelet és a rendőrség túlságosan gyenge e tendencia megfékezéséhez.

Az Európát 2008 óta markában tartó gazdasági válság miatt sok munkavállaló hagyta el hazáját, hogy gazdagabb országokban keressen munkát. Így most szakemberhiány alakult ki a származási országokban, melyek kénytelenek még messzebbről migránsokat hívni, akik szintén jobb életkörülményekben reménykednek. Ezek az emberek soha nem gondolt nehézségekbe ütköznek: nincsenek irataik, munkahelyük bizonytalan, nélkülözik a szociális védelmet és nem tudnak visszatérni hazájukba. Ez a helyzet, amely sok család helyzetét megingatja, remek táptalaj az emberkereskedelem számára.

2.4 A kényszermunka számokban

—

Az ILO 2012. évi becslései alapján világszerte közel 21 millió ember esik kényszermunka áldozatául, akiknek 58 %-a asszony és lány. Az áldozatok egynegyede 18 évnél fiatalabb gyermek. Mintegy 19 millió embert magánszemélyek vagy magánvállalatok zsákmányolnak ki, több mint 2 milliót pedig állami szervek vagy felkelői csoportok. A magánszemélyeknél vagy magánvállalatoknál dolgozók közül 4,5 millióan válnak kényszerítésen alapuló szexuális kizsákmányolás áldozatává. Az említett ILO-adatok szerint a kényszermunka átlagos időtartama 18 hónap.

Az Eurostat európai emberkereskedelemre vonatkozó 2013. évi adataiból az általános vélekedéssel szemben az derül ki, hogy a tagállamokban 2008 és 2010 között az emberkereskedelem áldozatainak többsége (61 %) uniós állampolgár volt. Ehhez hasonlóan többségében uniós állampolgárok a vád alá helyezett emberkereskedők is (2008-ban 67 %, 2010-ben 76 %). (6) Mindazonáltal a nem uniós országokból származó áldozatok száma 2008 és 2010 között megháromszorozódott (12 %-ról 37 %-ra), ami megerősíti, hogy a harmadik országokból kiinduló migráció mint tényező továbbra is hozzájárul a sérülékenységhez. 2010-ben az emberkereskedelem dokumentált vagy feltételezett áldozataira vonatkozó legmagasabb számokat Olaszország (2 381), Spanyolország (1 605), Románia (1 154) és Hollandia (993) jelentette, a legalacsonyabb számokat pedig Magyarország (10), Portugália (8), Málta (4) és Litvánia (3). (7) Az uniós tagállamokban az összesen 8 80 000 kényszermunkás csoportján belül 2 70 000-en (30 %) kényszerítéssel történő szexuális kizsákmányolás, 6 10 000-en pedig (70 %) kényszermunka áldozatai. (8)

2.5 Hogyan zajlik az emberkereskedelem?

Az emberkereskedelem szorosan kapcsolódik a kényszermunkához, amit a kapcsolódó dokumentumok is megállapítanak (bár a kényszermunka áldozatai nem mindig áldozatai az emberkereskedelemnek is). Az emigráció folyamatát a szegénység és/vagy a fegyveres konfliktusok, valamint az egymáshoz földrajzilag közel fekvő régiók fejlődésével kapcsolatos kiegyensúlyozatlanság indítja el. Az emberkereskedők eszközei a megtévesztés, a fenyegetés és az eladósítás. Az áldozatokat gyakran erőszakkal, kényszerrel vagy csalással toborozzák, szállítják vagy szállásolják el. Az adósságok megléte és manipulálása jó eszköz arra, hogy az érintett személyt ellenőrzés alá vonják és ellenőrzés alatt tartsák. A migráns munkavállalók gyakran magas kölcsönöket vesznek fel, hogy kifizethessék az emberkereskedőt a szállítás megszervezéséért, az úti okmányok beszerzéséért és a munkahelyszerzésért. Ezt a pénzt barátoktól, rokonoktól kérik kölcsön az útnak indulók, akik arra számítanak, hogy később majd támogatni tudják családjukat, és gondoskodhatnak jövőjükről. A migráns munkavállalók többsége képtelen volna úgy hazatérni, hogy nem tudja visszafizetni adósságait. Ez még akkor is elképzelhetetlen számukra, ha felfedezik, hogy az ígért munkahely nem létezik, és határozatlan időre ki fogják őket zsákmányolni. Útlevelükért és a szállításért, majd később a szállásért és az élelemért hatalmas összegeket kell fizetniük. A rendezetlen jogállású migráns munkavállalóknak számos országban nincs hozzáférésük az igazságszolgáltatáshoz. (9)

2.6 A kényszermunka következményei

A kényszermunka azon túl, hogy sérti az emberi jogokat, hátrányosan érinti a vállalkozásokat és a munkavállalókat is. A kényszermunkával előállított termékeket alkalmazó vállalkozások tisztességtelen módon versenyeznek a becsületes vállalkozásokkal. Ami pedig a munkavállalókat illeti: a kényszermunka létezése alacsonyabb bérekhez és rosszabb munkakörülményekhez, valamint a társadalmi szolidaritás finanszírozásának csökkenéséhez vezet.

2.7 Ki profitál a kényszermunkából?

Az emberkereskedelem rendkívül jövedelmező: akik kényszermunkát végeztetnek, hatalmas illegális haszonra tesznek szert. Becslések szerint 2005-ben világszinten 44,3 milliárd USA-dollár összegű nyereség származott a kényszermunkából, ezen belül 31,6 milliárd dollár az emberkereskedelemből. Ebből 15,5 milliárd USA-dollár, vagyis a teljes összeg 49 %-a az iparosodott gazdaságokban, köztük az Európai Unióban termelődött. (10) Az emberkereskedelem ugyanúgy hizlalja a bűnszervezetek kasszáját, mint a fegyver- és kábítószer-kereskedelem.

3. Konkrét megjegyzések

3.1 A kényszermunka elleni küzdelem eszközei

Az ENSZ, az ILO, az OECD és (az Európai Unió Alapjogi Chartájának 5. cikkében és az emberi jogok európai egyezményének 4. cikkében) az Európai Unió is megerősíti, hogy az egyesülési szabadság, a tárgyalás szabadsága, a foglalkoztatás alsó korhatára (a gyermekmunka tilalma), valamint a foglalkoztatás és szakma tekintetében a diszkrimináció tilalma mellett az is alapvető munkajognak számít, hogy ne kelljen kényszermunkát végezni. A 29. és 105. sz. ILO-egyezményen túl a háztartási alkalmazásról (189.), a munkaügyi ellenőrzésről (81. és 129.), a migráns munkavállalókról (97. és 143.) és a magán munkaközvetítő ügynökségekről (181.) szóló egyezmény ad lehetőséget fellépésre.

Egyetemes alapjogról van szó, amelyet azokban az államokban is érvényesíteni kell, amelyek nem ratifikálták azokat az alapvető egyezményeket, amelyek az ILO alapvető munkaügyi elvekről és jogokról szóló nyilatkozata és az annak nyomán hozott intézkedések alapján születtek. A vállalatokra és az emberi jogokra vonatkozó ENSZ-iránymutatások szerint a multinacionális cégek mindig felelősek az emberi jogok tiszteletben tartásáért – függetlenül az állam szerepétől azokban az országokban, amelyekben jelen vannak. (11)

A kényszermunka a 2011/36. számú európai irányelvben felsorolt kizsákmányolási formák egyike. Az irányelv az összes kizsákmányolási formát bűncselekményként határozza meg, és összehangolja a kizsákmányolást folytató személyekre és a kényszermunkát szintén igénybe vevő vállalatokra kiszabandó szankciókat. Ezenkívül a megelőzésre, továbbá az áldozatok védelmére és kártalanítására vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz.

A jogok megerősítése és számtalan nemzetközi dokumentum dacára mégsem szűnt meg a kényszermunka. A bűnszervezetek kijátsszák a határokat és profitálnak a különféle rendszerek közötti eltérésekből.

Az ILO-egyezményeket ki kell egészíteni, hogy kezelni tudják a kényszermunka jelenlegi formáit. Nem foglalkoznak az emberkereskedelemmel és a megelőzéssel, ahogy az áldozatok védelmével és kártalanításával sem.

3.2 Az eszközök hiányosságai

Mély szakadék tátong a normák és szabályok (ENSZ), egyezmények (ILO) vagy ajánlások (a multinacionális vállalatoknak szóló OECD-iránymutatások, (12) ISO 26000, (13) az ILO multinacionális vállalatokról és szociálpolitikáról szóló háromoldalú nyilatkozata, (14) nem pénzügyi jelentések) súlya (alapjogok) és száma, illetve alkalmazásuk között. Még ha léteznek is cselekvési tervek, gyakran hiányzik a költségvetés, a nyomon követés és az értékelés. Nincsenek összehangolva az eszközök: a bevándorlásra, a határellenőrzésre és az emberi jogok védelmére irányuló politikák például gyakran ellentmondanak egymásnak, miközben az együttműködési politikák – melyek lendületet adhatnának az emberkereskedelem és a kényszermunka elleni küzdelemnek – nem említik ezt a szempontot.

A dokumentumok túltengése nem szavatolja a hatékonyságot. A nemzetközi intézmények eszközeit napjainkban számos magán kezdeményezésű garancia egészíti ki: magatartási kódexek, tanúsítványok, címkék stb. Európában 240 címke létezik, melyek közül sokat az adott cég maga talált ki és senki sem ellenőriz. Egyes multinacionális vállalatok például a magatartási kódexükben elkötelezik magukat amellett, hogy mindenhol tiszteletben tartják a helyi jogszabályokat. Ez kétes ígéretnek számít olyan országokban, ahol hátrányosan megkülönböztetik a nőket vagy nem védelmezik a szervezkedési jogot! Vannak olyan magatartási kódexek, melyeket a fogyasztók és a befektetők megnyugtatására állítottak össze, és semmiféle nyomon követésről vagy ellenőrzésről nem rendelkeznek. A valóságban nem lépnek fel a kényszermunka ellen, lehetővé téve a költségcsökkentést és a haszon növelését.

3.3 A kényszermunka elleni fellépés az EU-n belül és kívül

3.3.1

A meglévő dokumentumok hiányosságainak orvoslása. Az európai államoknak egységesen kellene fellépniük az ILO-nál annak érdekében, hogy fogadjanak el egy kiegészítő jegyzőkönyvet az ILO 29. egyezményéhez, továbbá egy ajánlást a megelőzés, az ellenőrzés, valamint az áldozatok védelme és kártalanítása megerősítésére.

Az Európai Unió területén

—

Az Európai Unió egy irányelvet (2011/36/EU) és egy stratégiát is (SOC/467. sz. EGSZB-vélemény) elfogadott az emberkereskedelem elleni küzdelemről. Az emberkereskedelem leküzdésére irányuló európai stratégia speciális intézkedéseket irányoz elő a kizsákmányoló jellegű munka ellen, amelyet eddig csak kevéssé tanulmányoztak, és számos intézkedést tervez a munkaügyi felügyelők, az illetékes hatóságok és az Európai Bizottság részvételével. Ezek a dokumentumok azonban csak nemrégiben készültek el, így még nem bontakoztak ki a várt hatások. Megemlítendő még, hogy ha a gazdasági válság a rendőrség és a munkaügyi felügyelet forrásainak csökkenéséhez, illetve az informális gazdaság térnyeréséhez vezet, akkor az egyre súlyosabb szegénység és bizonytalanság növeli a kényszermunka terjedésének kockázatát. A megelőzés nyilvánvalóan tudatosítást, oktatást és tájékoztatást jelent, de emellett az informális gazdaság és a szegénység felszámolását is, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra, köztük a migránsokra, akik nem beszélik a befogadó ország nyelvét.

—

A munkaügyi felügyeletnek elegendő ellenőrzési eszközzel kell rendelkeznie, ezenkívül meg kell erősíteni az európai együttműködést egy határokon átnyúló ügyekkel foglalkozó ügynökség létrehozása, valamint a munkaügyi felügyeletek együttműködési platformjának adott mandátum kibővítése révén. E platformnak a kényszermunkával is foglalkoznia kell, és össze kell hangolnia a nem bejelentett munka elleni küzdelemért felelős egyéb (adóügyi) hatóságok tevékenységét.

—	Fontos, hogy a munkaügyi felügyelők, a szociális munkások és a szakszervezeti képviselők rendelkezzenek olyan mutatókkal (Van-e útlevele a munkavállalónak? Szabadon mozoghat-e? Megkapja-e a fizetését?), amelyek segítségével felderíthetik a kényszermunkát és a rendőrséghez fordulhatnak. (15)

—

A csalárd tevékenységek elkerülése érdekében ellenőrizni és felügyelni kell azokat a munkaerő-felvételi és közvetítő irodákat, amelyek (az építőipari, mezőgazdasági, hulladékfeldolgozó, takarító stb. ágazat számára) más uniós országokból és még messzebbről toboroznak munkaerőt. Az emberkereskedelem elleni európai stratégia előirányozza, hogy az emberkereskedelem megelőzése céljából az Európai Bizottság az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) nevű uniós ügynökséggel együttműködve dolgozzon ki egy bevált gyakorlatokat ismertető, a hatóságoknak szóló útmutatót a munkaerő-felvételi és közvetítő irodák, valamint a munkaerő-kölcsönzők ellenőrzésével kapcsolatban. Az útmutatónak engedélyezési, valamint ezen irodák felelősségének érvényesítésével kapcsolatos rendszereket is tartalmaznia kellene.

—

Az áldozatokat meg kell védeni, garantálni és érvényesíteni kell jogaikat (pótlólagos bérezés, szociális védelem), valamint kárpótolni kell őket az elszenvedett károkért. Nem volna szabad büntetőeljárást indítani ellenük amiatt, hogy megsértették a bevándorlási szabályokat, hamis személyi okmányokkal rendelkeznek vagy kényszer alatt bűncselekményeket követtek el. (16) Valójában az emberkereskedők a bűnözők, akik ellen eljárást kell folytatni. Az emberkereskedők vagyonának elkobzása lehetővé teheti áldozataik kártalanítását.

—

Fontos, hogy az áldozatok jogi lépéseket tehessenek, ezért engedélyt kell kapniuk arra, hogy a bírósági eljárás lezárásáig az adott országban maradjanak, akkor is, ha illegálisan léptek be az Európai Unió területére. A tartózkodási engedélyt nem szabad függővé tenni attól, hogy az áldozatok hajlandóak-e együttműködni a rendőrséggel és a bírósággal, mivel sokan közülük traumatizált állapotban vannak és gyakran nagyon rossz tapasztalatokat szereztek a rendőrséggel. Attól is tarthatnak, hogy ha tanúskodnak kizsákmányolójuk ellen, akkor megtorlás vár a szülőföldön élő családtagjaikra. A 2011/36. sz. irányelv egy bizonyos számú kötelezettséget ír elő a tagállamok számára az áldozatok megsegítésével és védelmével kapcsolatban. Ezeket az intézkedéseket a lehető leghatékonyabban kell megvalósítani, hogy az áldozatok – még a legsérülékenyebbek is – megfelelő védelemben részesülhessenek.

3.3.2

Az Európai Unión kívül több figyelmet kell fordítani arra, hogy a globalizáció, a nem kormányzati szervezetek és a multinacionális vállalatok miatt új szereplők jelentek meg. A WTO-szabályok nem integrálják elegendő konkrétsággal az ILO-egyezményeket. Fontos, hogy az ILO megfigyelője részt vegyen a WTO munkáiban. Azon következtetések és ajánlások megvalósítását is meg kell erősíteni, melyek az ILO tagállamainak jogszabályaira és gyakorlatára vonatkozó ILO-ellenőrzések mechanizmusaira vonatkoznak. Ezeket az ajánlásokat politikai akarat és/vagy pénzügyi források, illetve a megvalósításukhoz szükséges megfelelő közigazgatási kapacitás híján gyakran nem ültetik át a gyakorlatba.

3.3.3

Az Európai Unió irányelvet dolgoz ki a vállalatok társadalmi felelősségéről (CSR), (17) amelyben arra kötelezi az 500-nál több embert foglalkoztató cégeket, hogy eredményjelentésükbe építsenek bele egy nem pénzügyi nyilatkozatot tevékenységeik környezeti, társadalmi és személyzeti hatásairól, ideértve az emberi jogok tiszteletben tartását és a korrupció elleni erőfeszítéseket is. Ez az irányelv összhangban van az ILO előírásaival (az EGSZB INT/698. sz. véleménye).

3.3.4

A fejlesztéspolitika és a külső segítségnyújtásra vonatkozó politika lendületet adhat, ha a támogatást függővé teszik attól, hogy az adott állam és más szereplők – különösen a kedvezményezett országok erőforrásait kiaknázó multinacionális vállalatok – tiszteletben tartják-e az alapjogokat. Ezenkívül a fejlesztési támogatásnak a közigazgatási kapacitások javítását célzó projektekre is ki kellene terjednie, amelyek között a munkafelügyelők és a szociális partnerek számára szervezett, az ILO-egyezmények megvalósítására vonatkozó megfelelő képzésnek is helyet kellene kapnia. A kereskedelempolitikának és a fejlesztési politikának egymást támogatva kellene törekednie az emberi jogok érvényesítésének javítására. Fontos, hogy a kényszermunkáról szóló (29. és 105.) ILO-egyezmények, valamint a többi alapvető fontosságú ILO-egyezmény ratifikálása és hatékony alkalmazása szerepet kapjon az EU és a harmadik országok közötti kereskedelmi, együttműködési és társulási megállapodásokban, és rendszeresen sor kerüljön ezek nyomon követésére. Megfelelő nyomonkövetési szervek révén a civil szervezeteket be kell vonni a kereskedelmi megállapodások és ezeknek a kereskedelemről és a fenntartható fejlődésről szóló fejezetük megvalósításába.

3.3.5

Számítsunk a civil társadalomra

3.3.5.1

Növeljük a vállalatok szerepét az emberi jogok tiszteletben tartása és népszerűsítése tekintetében – ezt ajánlja az OECD a multinacionális vállalatoknak szóló iránymutatásaiban. (18) Ugyanezt javasolja az ENSZ-hez köthető Ruggie-jelentés is (19) a kormányzatok, a vállalatok, a civil társadalom és a befektetők bevonásával. A jelentés azt ajánlja a vállalkozásoknak, hogy készítsenek kockázatelemzéseket („kellő gondosság”). A vállalkozásoknak megelőző intézkedéseket kell tenniük, és aktív szerepet kell vállalniuk az alapjogok megsértése elleni küzdelemben. Fontos, hogy a multinacionális vállalatok és a befektetők felelősséggel tartozzanak, mivel az ő érdekeikről van szó, de azért is, hogy eljárást lehessen indítani ellenük, ha nem járnak el kellő gondossággal. A vállalati felelősségnek az ILO-szabványok alkalmazására is vonatkoznia kell. Nyilatkozataik pontosságát független, nem pénzügyi értékelő irodáknak kellene ellenőrizniük.

3.3.5.2

A multinacionális vállalatok között sok az európai, és ezek az élvonalban vannak, ha a nemzetközi szakszervezeti szövetségekkel kötött nemzetközi keretegyezményekről van szó, különösen a vállalatok társadalmi felelőssége és ezen belül a kényszermunka elleni küzdelem tárgyában. A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia (2011–2014) (20) elvárja, hogy az európai vállalkozások vállalják az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban rájuk háruló felelősséget. (21)

3.3.5.3

A beruházások is multiplikátor hatást váltanak ki. Számos befektető elkötelezte magát az ENSZ által kidolgozott Felelős Befektetési Elvek (PRI) (22) mellett, és napjainkra a befektetések 22 %-át társadalmilag felelős befektetések teszik ki, melyek 49 %-ban európai befektetések.

3.3.5.4

A vállalkozások sokat tehetnek az ügy érdekében, ha felelős beszerzési politikát folytatnak, de ugyanez vonatkozik a területi közigazgatási szervekre és önkormányzatokra is, ha a közbeszerzések odaítélésekor biztosítják, hogy azok a vállalkozások, amelyekkel szerződést kötnek, az ellátási láncuk tekintetében meghozzák a megfelelő intézkedéseket a kényszermunka felszámolására.

3.3.5.5

Az európai nem kormányzati szervezetek vezető szerepet töltenek be, ha a fogyasztók azzal kapcsolatos jogairól van szó, hogy tudják, hol és milyen körülmények között készültek a harmadik országokból származó ruháik, cipőik (23) vagy akár élelmiszertermékeik. Ha elvárjuk, hogy a termékek vagy szolgáltatások minden egyes eleme átláthatóbb és nyomonkövethetőbb legyen, könnyebben fel lehet számolni a kényszermunkát.

3.3.5.6

Több szakszervezet gyűjtött mások számára is értékes tapasztalatokat, például azáltal, hogy képzéseket szervezett a kényszermunkásokkal való bánásmódról, vagy módszereket dolgozott ki a rendezetlen jogállású migránsok támogatására szakosodott nem kormányzati szervezetekkel való együttműködésre – de nem mindegyikük van tudatában a probléma globális jellegének. Sokan úgy gondolják, hogy hazájukban nem fordul elő ilyesmi, vagy hogy semmit sem tehetnek ellene. Az egyes államok segíthetnének a szakszervezeteknek annak elérésében, hogy az informális ágazatban dolgozók csatlakozzanak az ilyen szervezetekhez.

A megrendeléseket adó országok szakszervezeteinek támogatniuk kellene a megrendeléseket teljesítő országokban folyó szakszervezeti tevékenységet, továbbá a harmadik országok munkavállalóinak azokat a követeléseit, amelyek a megélhetéshez elegendő munkabérekre és tisztességes munkaidőre vonatkoznak.

Az európai ágazati szociális párbeszédért felelős bizottságok eszközt jelentenek a kényszermunkára való figyelemfelkeltéshez és az ellene történő fellépéshez.

Kelt Brüsszelben, 2014. április 30-án.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Henri MALOSSE

(1) 2011/36/EU.

(2) http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52012DC0286:HU:NOT.

(3) HL L 101/1., 2006.4.15.

(4) Az ILO és az Európai Bizottság egy szakértőcsoporttól operatív mutatókat kért az emberkereskedelem felderítésére. Ebben a dokumentumban egy oldal kimondottan a kizsákmányoló jellegű munkával foglalkozik: http://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/---ed_norm/---declaration/documents/publication/wcms_105023.pdf.

(5) http://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/glotip/Trafficking_in_Persons_2012_web.pdf.

(6) EUROSTAT (2013): Trafficking in Human Beings [Emberkereskedelem] (http://ec.europa.eu/anti-trafficking/EU+Policy/Report_DGHome_Eurostat).

(7) Hangsúlyozni kell, hogy az Eurostat 2013. évi adatai kizárólag a tagállamok által szolgáltatott számadatokra támaszkodnak, és az emberkereskedelem nem bejelentett áldozatait nem veszik tekintetbe. Nem minden tagállam szolgáltatott adatokat. Ezenkívül az egyes nemzeti hatóságok által alkalmazott módszerek között jelentős különbségek vannak, ezért az országok közötti összehasonlítások megtévesztőek lehetnek.

(8) ILO (2012): Az ILO globális értékelése a kényszermunkáról: Eredmények és módszertan, Genf, 2012. Az ILO adatai a kényszermunka jellegű helyzetben levő személyek becsült (nem pedig bejelentett) számára vonatkoznak. Ezek a számadatok minimális szintű becslést tükröznek, ugyanis szigorú validációs és extrapolációs kritériumokat alkalmaztak. A becsléseket régiók szerinti bontásban végezték. Országok szerinti bontás nem áll rendelkezésre, mert nagyon kevés ország tett kísérletet nemzeti szintű becslések kidolgozására.

http://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/---ed_norm/---declaration/documents/publication/wcms_182004.pdf.

(9) Például egy ír munkaadóra 90 000 eurós bírságot szabtak ki, mert nem fizetett munkabért egy kényszermunkásnak. A munkaadó fellebbezett, és azzal az érveléssel, hogy a munkavállalónak nincs joga kártérítésre, mert illegálisan tartózkodik az országban, megnyerte a pert. (http://www.mrci.ie/resources/publications/mrciupdates/the-fight-for-justice-muhammads-story-part-ii/).

(10) Patrick Belser: „Forced Labor and Human Trafficking: Estimating the Profits” [Kényszermunka és emberkereskedelem: becsült nyereségek], munkadokumentum, Genf, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, 2005. http://www.ilo.org/sapfl/Informationresources/ILOPublications/WCMS_081971/lang--en/index.htm.

(11) ENSZ (2011), Az emberi jogok, a transznacionális vállalatok és más üzleti vállalkozások területéért felelős ENSZ-főtitkár különleges képviselője, John Ruggie jelentése, UN GA A /HRC/17/31http://www.ohchr.org/documents/issues/business/A.HRC.17.31.pdf.

(12) A multinacionális vállalatoknak szóló OECD-iránymutatások (2011): http://www.oecd.org/daf/inv/mne/oecdguidelinesformultinationalenterprises.htm.

(13) ISO 26000 – Társadalmi felelősség http://www.iso.org/iso/fr/home/standards/iso26000.htm.

(14) Az ILO multinacionális vállalatokról és szociálpolitikáról szóló háromoldalú nyilatkozata, 4. kiadás (2006)

http://www.ilo.org/empent/Publications/WCMS_124923/lang--fr/index.htm.

(15) http://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/---ed_norm/---declaration/documents/publication/wcms_105023.pdf.

(16) OECD-iránymutatások a büntetések mellőzéséről (2013), http://www.osce.org/cthb/101083.

(17) Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelvnek a nem pénzügyi és a sokszínűséggel kapcsolatos információknak bizonyos nagyvállalatok és vállalatcsoportok általi közzététele tekintetében történő módosításáról, COM(2013) 207 final – 2013/0110 (COD).

(18) http://www.oecd.org/fr/daf/inv/mne/principesdirecteursdelocdealintentiondesentreprisesmultinationales.htm.

(19) http://www.ohchr.org/Documents/Issues/Business/A.HRC.17.31_fr.pdf.

(20) http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2011:0681:FIN:HU:PDF.

(21) EU (2011) A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia

(2011–2014), COM(2011) 681 final http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2011:0681:FIN:hu:PDF.

(22) ENSZ – Felelős Befektetési Elvek: http://www.unpri.org/ (angolul).

(23) A „Clean Clothes” (Tiszta ruhák) kampány honlapja: http://www.cleanclothes.org/ (angolul).