52013PC0417

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a halászat és az állategészségügy területére vonatkozó bizonyos rendeletek Mayotte Európai Unióval kapcsolatos jogállásának változása miatti módosításáról /* COM/2013/0417 final - 2013/0191 (COD) */


INDOKOLÁS

1.           A JAVASLAT HÁTTERE

Az Európai Tanács 2012/419/EU határozatával[1] 2014. január 1-jei hatállyal módosította Mayotte Európai Unióval kapcsolatos jogállását. Ennek következtében az említett időponttól Mayotte nem tartozik a tengerentúli területek közé, és az EUMSZ 349. cikke és 355. cikke (1) bekezdése szerinti legkülső régiónak minősül. Az uniós jogot 2014. január 1-jétől kell alkalmazni Mayotte-on.

Ez a javaslat figyelembe veszi a francia hatóságok által arra irányulóan előterjesztett kéréseket, hogy az uniós vívmányokat különböző területeken, például a halászat és az állategészségügy területén Mayotte-ra alkalmazandó külön rendelkezéseken keresztül módosítsák.

A Mayotte-on fennálló helyzet vizsgálata rávilágított arra, hogy meg kell óvni a sziget vizeinek érzékeny biológiai egyensúlyát és ennek érdekében a halászati erőforrásoknak a fiatal tengeri élőlények védelmét biztosító technikai intézkedések révén történő megóvásáról szóló, 1998. március 30-i 850/98/EK rendelet hatályát ki kell terjeszteni a Mayotte körüli vizekre is. Bizonyos vonatkozásokban Franciaországnak további időre van szüksége ahhoz, hogy Mayotte tekintetében megfeleljen az uniós vívmányoknak. Ez különösen a nyilvántartásba vételi és ellenőrzési kötelezettségeket érinti a halászat területén, konkrétan a sziget körül elszórtan tevékenykedő és nem a meghatározott kirakodóhelyekhez rendelt egyes hajók vonatkozásában.

Az állategészségügy területén indokoltnak tűnik meghosszabbítani a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek való megfelelésre szabott határidőt, mivel Mayotte jelenleg nem rendelkezik az állati melléktermékek feldolgozására alkalmas ipari kapacitással.

Az egyszerűség és a gyorsaság érdekében az egyes érintett jogszabályokra vonatkozó önálló javaslatok helyett – amennyiben erre jogilag lehetőség volt – célszerűnek tűnt a különböző jogszabályok módosításait egyetlen javaslatba összevonni. Az e javaslatban szereplő módosítások mindegyike rendeletekre vonatkozik, és a rendes jogalkotási eljárás alá tartozik (az EUMSZ 289. cikkének (1) bekezdése és 294. cikke).

2.           AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

A Bizottság nem folyamodott hatásvizsgálathoz. Ugyanakkor a különböző kérdéseket és különösen a Franciaország által előterjesztett kéréseket megvizsgálva a Bizottság egyeztetett a nemzeti és regionális hatóságok képviselőivel annak érdekében, hogy megfelelőbben tudja értékelni az egyes intézkedések megalapozottságát.

3.           A JAVASLAT JOGI ELEMEI

Az EUMSZ 43. cikkének (2) bekezdése alapján a közös halászati politika célkitűzéseinek megvalósításához szükséges rendelkezéseket az Európai Parlament és a Tanács állapítja meg.

Ezen jogalap alapján és tekintettel Mayotte sajátos, a fentiekben összefoglalt és a tervezet preambulumbekezdéseiben részletesen bemutatott helyzetére a Bizottság négy tanácsi rendelet módosítására tesz javaslatot a halászat területén:

– a Tanács 850/98/EK rendeletének (1998. március 30.) módosítása a rendelet hatályának a Mayotte körüli vizekre történő kiterjesztése és a sziget alapvonalától számított 24 mérföldes körzetben a tonhal és a makrahalszerűek halrajainak erszényes kerítőhálóval történő halászata megtiltása céljából, a Mayotte szigete közelében élő, nagytermetű vándorló halak halrajainak megőrzése érdekében;

– a Tanács 104/2000/EK (1999. december 17.) halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló rendeletének módosítása;

– a Tanács 2371/2002/EK rendeletének (2002. december 20.) módosítása a halászflotta-nyilvántartásra és az erőforrásokhoz való hozzáférésre vonatkozó egyedi rendelkezések bevezetése céljából;

– a Tanács 639/2004/EK rendeletének (2004. március 30.) módosítása a Franciaország által az Indiai-óceáni Tonhalbizottsághoz (IOTC) benyújtott fejlesztési tervnek, a Mayotte kikötőiben nyilvántartásba vett halászflotta kapacitására vonatkozó referenciaként történő bevezetése céljából, illetve annak érdekében, hogy Franciaország számára lehetővé váljon flottájának legfeljebb az említett fejlesztési tervben megjelölt céloknak megfelelő mértékű felfejlesztése;

– a Tanács 1224/2009/EK rendeletének (2009. november 20.) módosítása átmeneti intézkedésekről és a halászhajók ellenőrzésére vonatkozó bizonyos szabályoktól való ideiglenes eltérésekről való rendelkezés céljából az uniós ellenőrzési kötelezettségeknek és az említett rendelet célkitűzéseinek való fokozatos megfelelés érdekében.

Az EUMSZ 168. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében az Európai Parlament és Tanács intézkedéseket hozhat az állat- és növényegészségügy terén, amelyek közvetlen célja a közegészség védelme.

Ezen jogalap alapján a Bizottság a 2009. október 21-i 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosítására tesz javaslatot annak érdekében, hogy Franciaország öt éves átmeneti időszakot kapjon Mayotte tekintetében, amely alatt létrehozhatja az állati melléktermékek azonosításához, kezeléséhez, szállításához, megmunkálásához és ártalmatlanításához szükséges infrastruktúrát.

4.           KÖLTSÉGVETÉSI HATÁSOK

A javaslat nincs hatással az az uniós költségvetésre.

2013/0191 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

a halászat és az állategészségügy területére vonatkozó bizonyos rendeletek Mayotte Európai Unióval kapcsolatos jogállásának változása miatti módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 43. cikke (2) bekezdésére és 168. cikke (4) bekezdésének b) pontjára,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti parlamentek számára való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére[2],

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére[3],

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)       Az Európai Tanács 2012/419/EU határozatával[4] 2014. január 1-jei hatállyal módosította Mayotte Európai Unióval kapcsolatos jogállását. Ennek következtében az említett időponttól Mayotte nem tartozik a tengerentúli területek közé, és az EUMSZ 349. cikke és 355. cikke (1) bekezdése szerinti legkülső régiónak minősül. Az uniós jogot 2014. január 1-jétől kell alkalmazni Mayotte-on. Tekintettel Mayotte számos területen fennálló különleges helyzetére indokolt bizonyos egyedi intézkedésekről rendelkezni.

(2)       A halászat és az állategészségügy területén a következő rendeleteket kell módosítani.

(3)       A halászati erőforrásoknak a fiatal tengeri élőlények védelmét biztosító technikai intézkedések révén történő megóvásáról szóló, 1998. március 30-i 850/98/EK tanácsi rendeletet[5] érintően egyrészt a rendelet hatályát ki kell terjeszteni a Mayotte körüli vizekre, másrészt a Mayotte szigete közelében élő, nagytermetű vándorló halak halrajainak megőrzése érdekében a sziget alapvonalától számított 24 mérföldes körzetben a tonhal és a makrahalszerűek halrajainak erszényes kerítőhálóval történő halászatát meg kell tiltani.

(4)       A halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló, 1999. december 17-i 104/2000/EK tanácsi rendeletet[6] érintően a halászati termékek címkézésére vonatkozó szabályok alkalmazása – Mayotte nagyon széttagolt és kevésbé fejlett forgalmazási rendszerei miatt – a fogyasztókhoz eljuttatott információhoz képest aránytalanul nagy terhet jelentene a kiskereskedők számára. Következésképp helyénvaló ideiglenes eltérést biztosítani a kiskereskedelmi forgalomban a végső fogyasztónak Mayotte-on felkínált halászati termékek címkézésére vonatkozó szabályoktól.

(5)       A halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendeletet[7] érintően egyedi rendelkezéseket kell bevezetni a halászflotta-nyilvántartásra és az erőforrásokhoz való hozzáférésre vonatkozóan.

(6)       Egyrészt a francia lobogó alatt hajózó és Mayotte francia megyében üzemelő flotta egy jelentős része 9 méternél kisebb hosszúságú, a sziget körül elszórtan tevékenykedő, meghatározott kirakodóhellyel nem rendelkező hajókból áll, amelyeket még azonosítani kell, amelyek méretét meg kell határozni és amelyeket fel kell szerelni a minimális biztonsági felszerelésekkel ahhoz, hogy bekerüljenek az uniós halászhajóflotta-nyilvántartásba, így Franciaország a nyilvántartást 2016. december 31-ig nem fogja tudni elkészíteni. Franciaországnak ugyanakkor a nyilvántartásban nem szereplő halászhajók elterjedésének megelőzése érdekében létre kell hoznia az e szegmenshez tartozó hajók alapvető azonosítását garantáló átmeneti hajóflotta-nyilvántartást.

(7)       Másrészt a Mayotte körüli vizek érzékeny biológiai egyensúlyának megóvása és – tekintettel a sziget gazdasági szerkezetére, társadalmi és gazdasági viszonyaira – a sziget helyi gazdaságának megőrzése érdekében az érintett vizeken végzett bizonyos halászati tevékenységeket a sziget kikötőiben nyilvántartásba vett hajókra kell korlátozni.

(8)       A Közösség legkülső régióiban nyilvántartott halászflották igazgatásáról szóló, 2004. március 30-i 639/2004/EK tanácsi rendeletet[8] érintően Mayotte egyik sajátossága, hogy flottájára vonatkozóan az 1997–2002-es többéves orientációs programra hivatkozó 2371/2002/EK rendelet alapján nem határoztak meg célt. A halászati erőforrások megóvása szempontjából helyénvaló a halászflotta-kapacitások jelenlegi szinten történő rögzítése, különösen a flottának a nagy halászati kapacitással rendelkező nagy hajókat tartalmazó szegmense esetében. Tekintettel azonban arra, hogy Franciaország fejlesztési tervet nyújtott be az Indiai-óceáni Tonhalbizottsághoz (IOTC), amelyben felvázolta a mayotte-i flotta kapacitásának várható alakulását, és amely tervvel kapcsolatban az IOTC-megállapodás egyetlen szerződő fele – így az Unió sem – emelt kifogást, a kisebb hajók esetében helyénvaló az említett tervben szereplő célokat a Mayotte kikötőiben nyilvántartásba vett flotta kapacitására vonatkozó referenciaértékként alkalmazni, illetve engedélyezni Franciaország számára, hogy flottáját a fejlesztési tervben szereplő céloknak megfelelően bővítse.

(9)       A nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1069/2009/EK rendeletet[9] érintően meg kell jegyezni, hogy Mayotte nem rendelkezik az állati melléktermékek feldolgozásához szükséges ipari kapacitással. Helyénvaló tehát Franciaország részére lehetővé tenni, hogy öt év alatt létrehozza az állati melléktermékeknek a 1069/2009/EK rendeletnek teljes mértékben megfelelő azonosításához, kezeléséhez, szállításához, megmunkálásához és ártalmatlanításához szükséges infrastruktúrát Mayotte szigetén.

(10)     A közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról, a 847/96/EK, a 2371/2002/EK, a 811/2004/EK, a 768/2005/EK, a 2115/2005/EK, a 2166/2005/EK, a 388/2006/EK, az 509/2007/EK, a 676/2007/EK, az 1098/2007/EK, az 1300/2008/EK és az 1342/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2847/93/EGK, az 1627/94/EK és az 1966/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. november 20-i 1224/2009/EK tanácsi rendeletet érintően[10] úgy tűnik, hogy Mayotte legkülső régióvá válásának napjáig Franciaország nem lesz képes eleget tenni az összes uniós ellenőrzési kötelezettségnek a flottának a „Mayotte. Nyílt tengeri és tengerfenéki fajok. Hosszúság < 9m.” szegmense tekintetében. Az ehhez a szegmenshez tartozó, a sziget körül elszórtan tevékenykedő, meghatározott kirakodóhellyel nem rendelkező hajókat még azonosítani kell, továbbá ki kell képezni a halászokat és az ellenőröket, és ki kell építeni a megfelelő igazgatási és fizikai infrastruktúrát. Ideiglenes eltérést kell tehát biztosítani az említett flottaszegmens vonatkozásában a halászhajók ellenőrzésére és jellemzőire, a tengeren folytatott tevékenységükre, felszerelésükre és fogási mennyiségeikre vonatkozó bizonyos szabályoktól – a kifogott mennyiségeknek a hajótól a piacra kerüléséig tartó összes szakasz tekintetében. Annak érdekében azonban, hogy az 1224/2009/EK rendeletnek legalább a legfontosabb célkitűzései teljesüljenek, Franciaországnak létre kell hoznia egy nemzeti ellenőrző rendszert, amely lehetővé teszi a flotta ezen szegmense által végzett tevékenységek ellenőrzését és nyomon követését, illetve az Unió nemzetközi jelentési kötelezettségeinek való megfelelést.

(11)     Következésképpen a 850/98/EK, a 104/2000/EK, a 2371/2002/EK, a 639/2004/EK, az 1069/2009/EK és az 1224/2009/EK rendeletet a fentieknek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk Az 850/98/EK rendelet módosítása

A 850/98/EK rendelet a következőképpen módosul:

1.           A 2. cikk (1) bekezdésének h) pontja helyébe a következő szöveg lép:

„h)     8. régió:

Franciaország felségjoga vagy fennhatósága alá tartozó minden vízterület Réunion és Mayotte, Franciaország tengerentúli megyéi partjainál.”

2.           A szöveg a 34. cikk után a következő 34a. cikkel egészül ki:

„34a. cikk

A halászati tevékenységek korlátozása a Mayotte szigete körüli 24 mérföldes övezetben

A hajóknak tilos mindenfajta erszényes kerítőhálót használni a tonhal és a makrahalszerűek halrajainak halászata céljából Mayotte szigetének partjától, azaz a felségvizek mérésének alapját képező alapvonaltól mért 24 mérföldes területen belül.”

2. cikk A 104/2000/EK rendelet módosítása

A 104/2000/EK rendelet 4. cikke a (3) bekezdés után a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a)    A kiskereskedelmi forgalomban a végső fogyasztónak Mayotte-on felkínált termékekre az (1), (2) és (3) bekezdést 2016. december 16-ig nem kell alkalmazni.”

3. cikk A 2371/2002/EK rendelet módosításai

A 2371/2002/EK rendelet a következőképpen módosul:

1.           A 15. cikk a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(5)   Az (1) bekezdéstől eltérve, Franciaország 2016. december 31-ig mentesül azon kötelezettsége alól, hogy az uniós halászhajóflotta-nyilvántartásában szerepeltesse a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú, Mayotte-ról üzemelő hajókat.

(6)     2016. december 31-ig Franciaország átmeneti nyilvántartást vezet a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú, Mayotte-ról üzemelő halászhajókról. Ez a nyilvántartás minden hajóra vonatkozóan tartalmazza legalább annak nevét, teljes hosszúságát és azonosító kódját.”

2.           A szöveg a 18. cikk után a következő 18a. cikkel egészül ki:

„18a. cikk

Mayotte

A 17. cikktől eltérve, a Mayotte alapvonalától számított 100 tengeri mérföldön belülre eső vizeken Franciaország a halászatot a Mayotte kikötőiben az uniós halászhajóflotta-nyilvántartásba vagy a 15. cikk (6) bekezdésében említett átmeneti nyilvántartásba vett hajókra korlátozhatja, azon uniós hajók kivételével, amelyek a 2014. január 1-jét megelőző két évben legalább 40 napig halásztak ezeken a vizeken, feltéve, hogy nem lépik túl a hagyományosan gyakorolt halászati erőkifejtés mértékét.”

4. cikk A 639/2004/EK rendelet módosítása

A 639/2004/EK rendelet a 1. cikk után a következő 1a. cikkel egészül ki:

„1a. cikk

Mayotte flottája

(1)          Az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjától eltérve, a Mayotte kikötőiben az uniós halászhajóflotta-nyilvántartásba vagy a 2371/2002/EK rendelet 15. cikk (6) bekezdésében említett átmeneti nyilvántartásba vett hajókra vonatkozó referenciaérték a szóban forgó flotta 2013. december 31-i kapacitásának felel meg.

Ugyanakkor a 8 és 12 méter közötti teljes hosszúságú, fenékhorogsort használó, illetve a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú halászhajók esetében a referenciaérték a Franciaország által az Indiai-óceáni Tonhalbizottságnak 2011. január 7-én bemutatott fejlesztési tervben szereplő kapacitásnak felel meg.

(2)          A 2371/2002/EK rendelet 13. cikkétől eltérve, Franciaország engedélyt kap új kapacitás bevezetésére a 8 és 12 méter közötti teljes hosszúságú, fenékhorogsort használó, illetve a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú halászhajók flottaszegmense tekintetében anélkül, hogy az új kapacitással egyenértékű kapacitáscsökkentést hajtana végre.”

5. cikk Az 1069/2009/EK rendelet módosítása

Az 1069/2009/EK rendelet 56. cikke helyébe a következő szöveg lép:

„56. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetése utáni huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2011. március 4-től kell alkalmazni.

A 4. cikket Mayotte vonatkozásában azonban 2019. január 1-jétől kell alkalmazni. A Mayotte-on 2019. január 1-je előtt képződő állati melléktermékeket és a belőlük származó termékeket a 19. cikk (1) bekezdésének b) pontjával összhangban ártalmatlanítják.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

6. cikk Az 1224/2009/EK rendelet módosítása

Az 1224/2009/EK rendelet a 2. cikk után a következő 2a. cikkel egészül ki:

„2a. cikk

A közösségi ellenőrző rendszer alkalmazása Mayotte Franciaország tengerentúli megyéje flottájának bizonyos szegmenseire

(1) 2016. december 31-ig az 5. cikk (3) bekezdését, a 6., 8., 41., 56., 58–62., 66., 68. és a 109. cikket Franciaországra nem kell alkalmazni a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú, Mayotte-ról üzemelő halászhajók, azok tevékenysége és az általuk kifogott mennyiségek tekintetében.

(2) 2014. január 1-jéig Franciaország létrehozza a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú, Mayotte-ról üzemelő halászhajókra alkalmazandó nemzeti ellenőrző rendszerét. A rendszernek az alábbi követelményeknek kell eleget tennie:

a)      mayotte-i székhelyű egyetlen hatóság koordinálja az összes helyi hatóság ellenőrzési tevékenységét;

b)      az ellenőrzési, vizsgálati és végrehajtási tevékenységeket megkülönböztetésmentesen végzik;

c)      a rendszer biztosítja az Indiai-óceáni Tonhalbizottság irányítása alá tartozó és a védett fajok fogásainak ellenőrzését;

d)      a rendszer biztosítja a Mayotte körüli vizekhez és különösen a bizonyos flottaszegmensekre alkalmazandó hozzáférési korlátozások hatálya alá tartozó területekhez való hozzáférés ellenőrzését;

e)      a rendszer prioritásként kezeli a sziget körül folyó halászati tevékenységeknek a célzott ellenőrzési intézkedések megalapozására irányuló feltérképezését.

(3) 2014. szeptember 30-ig Franciaország cselekvési tervet nyújt be a Bizottsághoz, amelyben meghatározza azon intézkedéseket, amelyek meghozatala szükséges ahhoz, hogy 2017. január 1-jétől a 9 méternél kisebb teljes hosszúságú, Franciaország Mayotte megyéjéből üzemelő halászhajók tekintetében megfeleljen az 1224/2009/EK rendeletnek. A cselekvési terv Franciaország és a Bizottság közötti egyeztetés tárgya. A cselekvési terv végrehajtása érdekében Franciaország minden szükséges intézkedést megtesz.”

7. cikk Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetése utáni huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről                      a Tanács részéről

az elnök                                                          az elnök

[1]               HL L 204., 2012.7.31., 131. o.

[2]               HL C […], […], […] o.

[3]               HL C […], […], […] o.

[4]               HL L 204., 2012.7.31., 131. o.

[5]               HL L 125., 1998.4.27., 1. o.

[6]               HL L 17., 2000.1.21., 22. o.

[7]               HL L 320., 2001.12.5., 7. o.

[8]               HL L 102., .2004.4.7., 9. o.

[9]               HL L 300., 2009.11.14., 1. o.

[10]             HL L 343., 2009.12.22., 1. o.