6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/23

1.1

A programozott elavulás, úgy tűnik, az ipari termelési módhoz kötődik, amely igényli termékeinek legalább bizonyos arányú megújítását. Bár e termékmegújítás szükségesnek tűnhet, küzdenünk kell egyes túlkapások ellen. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyértelműen megkülönbözteti a tudatosan kiszámított meghibásodást és fogyasztási módjaink felgyorsulását. Jóllehet megkérdőjelezendők azok a marketinggyakorlatok, amelyek „jelentős újításokat” hirdetnek, bár gyakran csak kiegészítő jellegűek, véleményünk szándéka a legkirívóbb esetek kontrollálása és a fogyasztóknak nyújtott garanciák javítása. A cél az európai vállalkozások iránti bizalom növekedésének elősegítése. A javaslatok technikai, kereskedelmi, normatív, oktatási és információs jellegűek. Illeszkednek a termelési–forgalmazási–fogyasztási lánc jobb – igazságosabb és lojálisabb – egyensúlyára irányuló stratégiai keretbe.

1.2

Az EGSZB szeretné, ha teljesen betiltanák azokat a termékeket, amelyek esetében tervezett a meghibásodás annak érdekében, hogy előidézze a készülék élettartamának végét. Ezek az esetek – amelyek ritkák ugyan, de kirívóak, mint például azon nyomtatók nagy médiavisszhangot kiváltott példája, amelyeket úgy gyártanak, hogy bizonyos számú használat után többé ne működjenek – csak a polgárok vállalatokkal szembeni bizalmatlanságához vezethetnek.

1.3

Az EGSZB azt ajánlja a vállalatoknak, hogy könnyítsék meg termékeik javítását. Ennek három vonalon kellene megvalósulnia: egyrészt a műszaki lehetőségeket illetően (például a táblagépek esetében, amelyek akkumulátorát a készülék borításához hegesztik, hogy megakadályozzák annak javítását, és új termék vásárlására kényszerítsenek); másrészt lehetőséget biztosítva a fogyasztóknak arra, hogy a vételt követően még 5 évig beszerezhessék a pótalkatrészeket. Végül pedig a termékekhez megvásárlásukkor a használati útmutatón kívül részletes tájékoztatót kellene csatolni a javíttatási lehetőségekről is. Átfogóbban nézve az EGSZB véleményével a szociális vetület és a javítással foglalkozó vállalkozások erőteljes támogatására hív fel. A vállalkozások és a fogyasztók közti bizalom javítására irányuló fellépésre konkrétabban azon lehetőségek viszonylatában kell tekinteni, amelyeket az a foglalkoztatás terén teremthet.

1.4

A kötelező erejű szabályozás útját kizárva az EGSZB az önkéntes tanúsítási eljárást ösztönzi. A háztartási készülékek terén például hathatós vételi érv volt a 10 vagy 20 évre szóló alkatrész-garancia. E garanciát európai szinten standardizálni lehetne az EU 28 tagállamának területén vásárolt termékek összességére vonatkozóan annak érdekében, hogy ne büntessük az európai vállalkozásokat. Ugyanígy a gyártók kötelezhetnék maguk arra, hogy adatokat tegyenek közzé a leggyakoribb meghibásodásokról, hiszen ismerik a leginkább visszatérőeket. Raktáron tarthatnák a szóban forgó pótalkatrészeket, kötelezhetnék magukat azok kérésre történő legyártására, vagy felkérhetnének erre beszállítókat. Ez számottevő kötelezettségvállalást jelenthetne egyes vállalatok részéről arra, hogy garantálják termékeik megbízhatóságát. Ez – a fogyasztóval való kapcsolatukon túl – beleillene az önkéntes tanúsítás elgondolásába, amelynek célja a termékek karbantartása és élettartamuk meghosszabbítása.

1.5

Az EGSZB arra ösztönzi a tagállamokat, hogy közbeszerzési politikájukban vegyék figyelembe a programozott elavulás elleni harc kritériumait. A közbeszerzés uniós tagállamokbeli jelentőségére (a GDP 16 %-a) tekintettel az állami szerveknek fontos szerepet kell játszaniuk, és példamutató magatartást kell tanúsítaniuk.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a gyártmányok minőségének és tartósságának javítása hosszú távú munkahelyek teremtéséhez fog vezetni Európában, ezért ösztönzendő. E változások – megfelelő képzésekkel kísérve – hozzájárulnak majd az európai munkavállalókat régóta sújtó válságból való kilábaláshoz.

1.7

Az EGSZB ajánlja a termékek várható élettartamának, illetve lehetséges használataik számának feltüntetését, hogy a fogyasztók a tények teljes körű ismeretében hozhassanak vásárlási döntést. Támogatja továbbá annak önkéntes alapú, kísérleti jellegű bevezetését, hogy tüntessék fel a termék várható élettartama alapján becsült, egy évre jutó árát is, hogy a hosszú élettartamú termékek vételére ösztönözzenek. A várható élettartam e megjelölését ellenőrizni kellene a fogyasztók számára káros visszaélések elkerülése érdekében. A fogyasztók így a vételkor ugyan drágább, de hosszabb távon értéküket jobban megőrző termékeket vásárolhatnának. Ez mindenképpen arra ösztönözné vállalkozásainkat, hogy tartósabb termékeket gyártsanak. E tájékoztatásnak a fogyasztó által igényelt releváns információra kellene összpontosulnia, és termékkategóriák szerint eltérő mértékűnek kellene lennie annak megelőzésére, hogy túl sok információt tartalmazzon a csomagolás.

1.8

Az EGSZB hasznosnak tartaná egyfajta rendszer bevezetését a vásárolt termékek minimális élettartamának garantálására. A termékek minimális élettartamára vonatkozóan nem létezik jelenleg szabályozás, és olyan európai szabvány sem, amelynek révén az élettartam mérhető lenne. Kezdeményezések kezdenek ugyanakkor megjelenni a környezetvédelmi címkézés terén. A termékeket gyártó vagy forgalmazó vállalatoknak internalizálniuk kell az újrahasznosítási költségek felvállalásából eredő externáliákat az 5 évnél rövidebb élettartamú termékek esetében, különösen akkor, ha a termék a környezetre nézve ártalmas anyagokból áll.

1.9

Az EGSZB azt javasolja, hogy egészítsék ki a vásárláshoz kötődő garanciát egy minimális élettartamra vonatkozóval, amelynek során a javítási költségek a gyártót terhelnék.

1.10

A termékek élettartam-csökkenésének költségei és az elégtelen javíttatási lehetőségekből eredő nehézségek többségükben a fogyasztókat sújtják. Ők a fő szenvedő alanyai a gyártók és egyes olyan forgalmazók politikáinak, amelyek a garancia első évet követő meghosszabbítását árulják, jóllehet alapvetően kötelező a két éves garancianyújtás. A fogyasztókat, úgy tűnik, gyakran kevéssé tájékoztatják a jogaikról. A fogyasztók tudatossá válását elősegíthetné az – elsősorban honlapok és közösségi hálózatok alkalmazása révén megvalósuló – jobb kommunikáció. A tervezett elavulás európai megfigyelőközpontjának köszönhetően a fogyasztók pontosabb képpel rendelkeznének a gyakorlatokról, és így megalapozottabban tudnának dönteni.

1.11

A fogyasztók tudatosságának fokozása a termékek megfelelő és fenntartható használatának alapvető feltétele. Annál is inkább fontos a termékek minimális életciklusára vonatkozó megfelelő tájékoztatás, mivel ez a vásárlást érintő döntéshozatal fontos eleme. Ezzel összefüggésben üdvözlendők lennének a kereskedelmi és vállalati önkéntes tevékenységek és kezdeményezések.

1.12

A fogyasztóknak gyakran az a benyomásuk, hogy valódi jogszabályi dzsungelen kell átverekedniük magukat. Bár számos irányelv foglalkozik a programozott elavulással (kereskedelmi gyakorlatok, hulladékok stb.), a tárgyról szóló dokumentumok összessége kevéssé koordináltnak tűnik, ezért egy jogalkotási csomag keretében össze kellene őket hangolni.

1.13

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok – különösen az oktatás során – ösztönözzenek felelős fogyasztásra annak érdekében, hogy a fogyasztók figyelembe vegyék a termékeknek az életciklus szempontjából a környezetre gyakorolt hatását, ökológiai lábnyomát és minőségét. Az EGSZB határozottan kívánatosnak tartja, hogy a fogyasztók képviselőit jobban vonják be az ennek a fontos és érzékeny kérdésnek szentelt, folyamatban lévő vitába, mivel részvételük biztosítaná az átfogó megközelítést.

1.14

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy készíttessen tanulmányokat a témában, hogy rávilágítson a rendelkezésre álló nagy mennyiségű, gyakran ellentmondásos információkra. Ez lehetővé teszi majd a programozott elavulás – elsősorban gazdasági és társadalmi – hatásainak tárgyilagos bemutatását, annak nemcsak a termékértékesítési rotációval, hanem a foglalkoztatással és a kereskedelmi mérleggel kapcsolatos állítólagos előnyeit illetően is.

1.15

Az EGSZB nagy európai kerekasztal-megbeszélés rendezését javasolja 2014-ben a tárgyra vonatkozóan. E kerekasztal a területen érintett valamennyi résztvevőt összegyűjti majd: az ipari és a pénzügyi ágazat képviselőit, a forgalmazókat, a szakszervezeteket, a fogyasztóvédelmi egyesületeket, a nem kormányzati szervezeteket, a szabványügyi hivatalokat, a szakértőket stb. Több ágazatot átfogónak is kell majd lennie, hogy ne csupán néhány iparágra összpontosítson. Végre olyan fórumnak kellene kísérnie, amely nyitva áll az EU polgárai előtt, a lehető legszélesebb körű lakossági részvétel előmozdítására törekedve. E részvétel egyik ösztönzendő formáját a közösségi hálózatok alkotják majd.

1.16

Általánosabban véve az EGSZB a kutatások felgyorsítását és a programozott elavulás fékezését célzó alábbi 3 cselekvési irányvonal megvalósítását ajánlja:

1.17

Európai szinten kiadott jelzésével az EGSZB abbéli reményének ad hangot, hogy a pazarlás társadalmából a fenntartható társadalomba való átalakulást jelentő gazdasági átmeneti szakaszba lépünk, a növekedés pedig olyan irányt vesz, hogy polgárközpontú módon tudjon válaszolni a fogyasztók szükségleteire, és nem puszta öncélt jelent.

2.1

A programozott elavulás több okból is aggasztó kérdés: a fogyasztási cikkek élettartamának csökkentésével egyformán növeli az erőforrás-felhasználást és a termékek életciklusának végén kezelendő hulladékmennyiséget. E több formát öltő módszert az eladások ösztönzésére és a gazdasági növekedés támogatására alkalmazzák azáltal, hogy folyamatosan újabb és újabb igényeket támasztanak, és önként teremtik meg a fogyasztási cikkek javíthatatlanságának feltételeit.

2.2

Következésképpen az erőforrások pazarlása és az ártalmas szennyezés olyan méreteket öltött, hogy a civil társadalom és számos e gyakorlatokkal szemben kritikus politikai képviselő lépéseket tesz annak érdekében, hogy rámutasson a rendszer inkoherenciáira és küzdjön azok ellen (egyesületi keresetek az Egyesült Államokban az Apple ellen, panasztétel Brazíliában, törvényjavaslat Belgiumban és Franciaországban 2013 elején).

2.3

A „tervezett elavulásnak” több típusát szokás megkülönböztetni, figyelembe véve, hogy az elavulás „egy alapanyag vagy berendezés – anyagi elhasználódását megelőző – degradálódásaként” határozható meg (Le Petit Larousse szótár). Sőt, értékvesztése, illetve lejárata nem fizikai elhasználódása miatt, hanem a technikai haladással, a magatartás változásával, a divattal stb. összefüggő okokból következik be.

2.4

Az elavulásnak az alábbi formáit különböztethetjük meg:

2.5

A témában nem alakult ki határozott egyetértés. A definíciók közti árnyalatnyi különbségek bizonyítják, hogy mennyire fontos a fogalom átfogó meghatározása, valamint differenciált intézkedések meghozatala az elavulás objektív (technikai) és szubjektív (a divat hatásai, új termékek megjelenése) tényezői alapján. Létezhetnek olyan termékek, amelyeknél a rövid élettartam környezeti előnyt képezhet. Az elavulás egyébként a fogyasztók magatartásától is függ.

2.6

Az EGSZB árnyalt megközelítést ajánl. A cél nem az, hogy egységesen növeljük valamennyi termék élettartamát, hanem hogy ez az egyes termékek felhasználási módja alapján történjen. Ugyanígy előnyben kellene részesíteni a felhasználási módok optimalizálására való törekvést, annak tudatában, hogy az optimalizálás nem jelenti feltétlenül az élettartam meghosszabbítását. Az EGSZB azt szeretné elősegíteni, hogy a fogyasztók jobban tudatában legyenek az európai vállalatok termékei megbízhatóságának.

2.7

Az Európai Uniónak számos – környezetvédelmi, szociális, közegészségügyi, kulturális és gazdasági – okból kell foglalkoznia a programozott elavulással. Szerintünk ugyanakkor a szimbolikus és etikai megfontolások kevésbé kézzelfogható, de ugyanilyen fontos szempontjait is figyelembe kell venni.

2.8

Környezeti téren kiemelendő, hogy napjainkban, amikor évente mintegy 60 milliárd tonna nyersanyagot használunk fel, körülbelül 50 %-kal több természeti erőforrást igényelünk, mint 30 éve. Egy európai így naponta 43 kg erőforrást használ fel, míg egy afrikai csak 10 kilogrammot. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) becslése szerint az 1999-ben ismert értékekből kiindulva „elsődleges kitermelésük évi 2 %-os növekedése alapján a réz-, ólom-, nikkel-, ezüst-, ón- és cinkkészletek nem tartanak tovább 30 évnél, az alumínium- és vaskészletek pedig 60–80 évnél. Egyre több anyag ritkává válik tehát”. Egyébiránt évente 10 millió tonna ilyen hulladék keletkezik Európában (2012-es adat), amelynek mennyisége 2020-ra várhatóan eléri a 12 millió tonnát. Az újrafeldolgozási és innovációs politikákon kívül a 2012. augusztus 13-án életbe lépett új európai irányelvben meghirdetett visszanyerési politikákat is támogatni kell a programozott elavulás elleni harccal párhuzamosan.

2.9

Szociális szempontból a programozott elavulás három különböző típusú problémát vet fel. Először is, válság idején a fogyasztási cikkek programozott elavulása hozzájárul a hitelre történő vásárlások elterjedéséhez és egy soha nem látott mértékű eladósodáshoz. Az elavulás leginkább azon hátrányos helyzetű társadalmi kategóriák tagjait sújtja, amelyek nem tudnak tartós termékeket magas áron megfizetni, és gyakran alacsonyabb árú, rövidebb élettartamú árukkal kénytelenek megelégedni. Emellett a javítással foglalkozó cégek foglalkoztatási részlegének is el kell viselnie a programozott elavulás káros következményeit. Az ADEME-jelentés (2007) adatai (1) is megerősítik e tendenciát: a meghibásodott készülékek csupán 44 %-a kerül megjavításra. A forgalmazók becslései szerint a garancia alá nem tartozó készülékek 20 %-a esetében történik a megjavításra irányuló beavatkozás. Az ADEME-tanulmány (2010) számottevő visszaesést mutat Franciaországban 2006–2009 között is a javítási tevékenységet illetően, különösen a háztartási elektronikai készülékek vonatkozásában. A javítási üzletág előnye, hogy nem helyezhető át és többnyire stabil munkahelyekből áll.

2.10

A közegészségügyi következmények nem elhanyagolhatók. Két formájuk létezik: egyrészt az elégetés közvetlen következménye a közelben lakók számára az elektronikai alkatrészek mérgező hatásából eredően, másrészt pedig nemzetközi kihatásaik. Az informatikai hulladék kezelésére alkalmas infrastruktúra hiánya ugyanis olyan mértékű, hogy számos használaton kívüli terméket exportálnak illegálisan olyan térségekbe, ahol lerakókban való elhelyezésük olcsóbb, de a helyi lakosság számára jelentős hatással jár (pl. Ghánában, ahol kinyerik a hulladék fémtartamát, hogy Dubaiba vagy Kínába szállítsák azt. E hulladékok nagy része déli országokba irányul, ahol környezeti problémákat okoz.)

2.11

A kihatások kulturális jellegűek is. Egyes tanulmányok szerint a háztartási elektronikai cikkek átlagos élettartama 6–8 év, míg 20 évvel ezelőtt 10–12 év volt. A fogyasztók jogosan kérdőjelezik meg a termékek élettartamának csökkenését, amikor az innováció szerepét lépten-nyomon kiemelik. Az európai polgárok saját iparukba vetett bizalma csak lassan alakul ki, és az elavulás rombolja azt. Most, hogy szinte minden közvélemény-kutatás szerint a polgárok maximálisan eltávolodnak az európai ipartól, nyilvánvaló, hogy a termékek korai meghibásodása vagy javíthatatlansága nem segíti elő, hogy ismét bizalommal forduljanak felé. Ez részben megmagyarázza azt, hogy miért szeretné az európai polgárok 92 %-a (2), ha feltüntetnék a termékek élettartamát (vagy lehetséges felhasználásainak számát). Az európai vállalkozások versenyképessége a fogyasztók vállalatok iránti bizalmának növelésétől is függ.

2.12

A kihatások végül gazdasági jellegűek is lehetnek. Az érintett vállalatok nagy többsége a csúcstechnológia terén működik, amelynek termékeit gyakran importálják Európába. Az Európai Unió, azáltal, hogy foglalkozik a témával, eszközt kínál vállalatainak arra, hogy megkülönböztessék maguk a tartósságot célzó gyakorlatuk révén.

2.13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nem feledkezik meg a kevésbé anyagi jellegű, de ugyanolyan fontos vonatkozásokról sem. Szimbolikus síkon, jóllehet a Rio+20 szellemében munkánk összességét az jellemzi, hogy nagy jelentőséget tulajdonítunk a fenntartható fejlődésnek, el kell ismernünk, hogy a programozott elavulás az általunk támogatott fenntartható fejlődés központi kérdése. Ami az azzal kapcsolatos felfogásunkat illeti, hogy milyen helyet tölt be az etika a társadalmunkban, problematikusnak tűnik számunkra az, hogy mérnökök feladata felgyorsított elöregedésű termékek kifejlesztése legyen, vagy hogy reklámcégek kampányokat indítsanak azért, hogy a fogyasztókat ezek megvásárlására buzdítsák, tudva, hogy beszerzéseik nem fogják növelni elégedettségüket.