18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/16

—

kéri a helyi és regionális önkormányzatok szerepének kellő elismerését, illetve adekvát erőforrásokkal és kapacitással, valamint megfelelő kormányzati eszközökkel történő támogatását, mivel az önkormányzatok élvonalbeli szerepkört látnak el, vagy közvetlenül a helyi fenntartható energetikai projektek partnereiként, vagy pedig az új infrastruktúrák tervezése, az engedélyezések, a beruházások, a közbeszerzések, a termelés és az energiafogyasztás terén;

—

megerősíti, hogy az energiaszállító hálózatok előmozdításának és az integrációnak elsőbbséget kell biztosítani a különféle decentralizált forrásokból (többek között a szélenergia, a vízenergia, a geotermikus energia, a napenergia vagy a biomassza) helyi szinten termelt megújuló energia elosztó hálózatainak esetében. E célból intelligensebbé kell tenni az energiaszállítási és -elosztási infrastruktúrákat (smart grid) és a hatékony versenyre kell alapozni, amely valódi haszonhoz vezethet a végső fogyasztók számára;

—

hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy eleget tegyünk az energiarendszer rugalmassága iránti egyre növekvő igénynek, valamennyi feszültségszint esetében megfelelő tárolási technológiákra van szükség, amelyek – mint például a szivattyús tározós erőművek – nagyüzemi léptékben lehetővé teszik a felesleg tárolását és későbbi visszanyerését; e téren stratégiai eszközöket kell kidolgozni és alkalmazni a technológia kutatása és fejlesztése érdekében;

—

azt ajánlja, hogy ösztönözzék az információs és kommunikációs technológiáknak (ikt-k) az innováció megvalósítóiként, valamint az energiafogyasztással kapcsolatos információk és megoldások terjesztőiként betöltött szerepét az olyan stratégiai ágazatokban, mint az intelligens városok, melyek a fenntartható mobilitással, az intelligens elosztási infrastruktúrákkal (smart grid), illetve a fenntartható építéssel kapcsolatos politikákat foglalnak magukban;

—

hangsúlyozza, mennyire sürgős egyrészt az energiával kapcsolatos belső piac 2014-re történő teljes megvalósítása, amely hozzájárul az elérhető áron történő energiaellátáshoz, másrészt annak 2015-ig történő megszüntetése, hogy bizonyos tagállamok külön utakon járjanak az energiaügy területén, valamint a források egyenlő elosztása a régiók között, továbbá az európai energiagazdaság keretfeltételeinek oly módon történő stabilizálása és javítása, hogy az energiaügyi átállás többletköltségeit korlátozni lehessen.

Előadó

Ugo CAPPELLACCI (IT/EPP), Szardínia autonóm régió elnöke

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv

COM(2011) 885 final

1.

egyetért azzal, hogy sürgető szükség van egy hosszú távú európai stratégia meghatározására az energiaágazatban, mely kézzelfogható módon tud hozzájárulni az Európai Unió 2050-re történő szén-dioxid-mentesítésére irányuló célkitűzés megvalósításához. Az energiarendszer átalakítása egyfajta felelősségvállalás a jövő nemzedékeivel szemben, emellett valódi lehetőséget jelent a növekedés, a fejlesztés, a foglalkoztatás, a versenyképesség és az energiafüggetlenség megerősítése terén Európa számára;

2.

örömmel fogadja a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervet, de úgy véli, hogy az nem kellően részletes és világos ahhoz, hogy már ma és 2020 után is iránymutatást nyújtson a tagállamoknak, a regionális és helyi önkormányzatoknak és a befektetőknek az új energetikai modell kialakításával kapcsolatos döntéseik meghozatalához, és megfelelő tervezési biztonságot teremtsen; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy mindezt most konkrét intézkedésekre vonatkozó határozatoknak kell követniük. Mérlegelni lehetne például a fosszilis tüzelőanyagok állami támogatására vonatkozó tiltás bevezetését;

3.

hiányolja, hogy az ütemtervben nem értékelik a kiindulási helyzetet abból a szempontból, hogy a 2020-as energetikai stratégia milyen célkitűzéseket fogalmaz meg erre az évtizedre vonatkozóan. Pedig szükség lenne erre, még mielőtt meghatároznák azokat a 2030-ra vonatkozó célokat és politikai keretet, amelyekre az ütemterv utolsó következtetése vonatkozik. Arra is szükség van, hogy az energiarendszer átalakításának folyamata tartalmazzon közbülső szakaszokat 2030-ban és 2040-ben, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervében  (1) a kibocsátásokra vonatkozóan előírt célkitűzésekkel összhangban. Egy szakaszokra bontott ütemterv magában foglalhatná a tüzelőanyagok/energiaforrások átmeneti alkalmazását a fokozatos átalakítás részeként, gondoskodva az energetikai függetlenségről és az energiabiztonságról. Ezen túlmenően megkönnyítené a konkrét eredmények elérését, a nyomon követést és az intézkedések értékelését;

4.

úgy véli, hogy a dokumentumban elfogadott „technológiasemleges” megközelítés nem megfelelő és azt újra kellene gondolni annak érdekében, hogy hosszú távon azok a megközelítések, technológiák és tüzelőanyagok kapjanak kiemelt szerepet, amelyektől biztos eredmények várhatók, illetve amelyek alkalmazhatósága fenntartható és biztonságos, figyelembe véve a megújuló energiaforrásokkal és az innovatív technológiákkal kapcsolatban rendelkezésre álló tapasztalatokat és ismereteket. Ezen túlmenően az energiarendszer fenntartható irányba történő átalakítása nem hagyhatja figyelmen kívül az erőforrások rendelkezésre állásának a jelenlegi gazdasági válság miatti megváltozását, valamint az abból fakadó lehetséges gazdasági és társadalmi következményeket;

5.

meg van győződve a környezetvédelmi és a szociálpolitika egymásrautaltságának fontosságáról, és ebből fakadóan arról, hogy mindenkinek egyenlő mértékben kell hozzáférnie a biztonságos, fenntartható és megfizethető, a lehető legcsekélyebb környezeti hatással járó energiához, közép- és hosszú távon egyaránt, valamint hogy mindenkinek biztosítani kell a megújuló energiák terén a háztartási fogyasztás szabályozását segítő, illetve a helyi termelésre alkalmas eszközökhöz való hozzáférést, megfizethető áron;

6.

kéri a helyi és regionális önkormányzatok bevonását az energiapolitikák, így például az energia szénmentesítését célzó politika meghatározásának folyamatába az energiahatékonyság, a fogyasztás szabályozása, a termelés és az új technológiák tekintetében; az ütemterv felülvizsgálatát a helyi és regionális önkormányzatok lehetőségeivel és igényeivel összhangban; valamint a területi önkormányzatok fontos szerepével arányban álló megfelelő erőforrások, kapacitások és irányítási eszközök biztosítását;

7.

rámutat, hogy az energiarendszerek átalakítása erőfeszítéseket tesz szükségessé, és eltérő következményekkel jár majd az egyes régiók energiaprofiljától és a rendelkezésükre álló energiaforrásoktól függően, és hogy egy európai fellépés energiával kapcsolatos esetleges gazdasági, pénzügyi és adminisztratív költségeit részletes hatásértékelés alapján kell megindokolni, kellően figyelembe véve a helyi és regionális szintre jellemző realitásokat, különösen az energiaügy területén tapasztalható külön utakon járás szempontjait;

8.

egyetért azzal, hogy az energiarendszerek strukturális átalakítása magában foglalja az infrastruktúrák kiépítését és/vagy korszerűsítését, és utal arra, hogy az átalakítás költségei nem lesznek egységesek Európa különböző régióiban, ami további veszélyt jelent a társadalmi kohézióra nézve;

9.

olyan eszközök kidolgozását javasolja, amelyek alkalmasak az energiarendszerek átalakítása által a területi szintre gyakorolt hatások gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból történő elemzésére. Felhívja a figyelmet arra, hogy fontos a politikák értékelésére használt legáltalánosabb makrogazdasági mutatók minőségének javítása, illetve hatókörének növelése, kiegészítve egyrészről a fenntarthatóság szempontjából elemzett energiapolitika tematikájával, és másrészről egy olyan szociális és környezeti dimenzióval, mely képes megjeleníteni a különbségeket a társadalmi kohézió, az alapvető javak és szolgáltatások hozzáférhetősége és megfizethetősége, az egészségi állapot, a szegénység terén, ideértve az energiaszegénységet, a természeti erőforrásokat és általánosságban az életminőséget;

10.

meggyőződése, hogy ahhoz, hogy globális eredményeket érjünk el az energiaágazatban, helyi szinten végrehajtandó intézkedésekre van szükség. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a területi célkitűzések létezése már hatékonynak bizonyult számos helyi és regionális összefüggésben, mint a többszintű kormányzás kifejeződése az energiarendszer átalakításának szolgálatában;

11.

hangsúlyozza, hogy fontos a határokon átnyúló együttműködés és szolidaritás az új energiarendszerben, következésképpen szükség van az európai szintű koordinációra. A kormányzás minden szintjén erőfeszítésre van szükség, és nem lehet eltekinteni a regionális és helyi önkormányzatokkal való szoros együttműködéstől, továbbá egyértelműen meg kell határozni a szerepeket és az interakció mechanizmusait;

12.

kéri a helyi és regionális önkormányzatok szerepének kellő elismerését, illetve adekvát erőforrásokkal és kapacitással, valamint megfelelő kormányzati eszközökkel történő támogatását, mivel az önkormányzatok élvonalbeli szerepkört látnak el, vagy közvetlenül a helyi fenntartható energetikai projektek partnereiként, vagy pedig az új infrastruktúrák tervezése, az engedélyezések, a beruházások, a közbeszerzések, a termelés és az energiafogyasztás terén. Ezenkívül a társadalmi párbeszéd, valamint a szociális partnereknek az ütemterv által a változás kezelésére ajánlott részvétele szükségessé teszi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok széles körű tájékoztató és közvetítő képességgel rendelkezzenek, melyet nemcsak hogy egyértelműen el kell ismerni, hanem hatékonyan támogatni kell;

13.

javasolja a helyi szinten már tapasztalható példás fellépés és magatartás folyamatos támogatását, kiterjesztve a részvétel és a bevonás szintjét minden együttműködési formában, így például a Polgármesterek Szövetsége keretében vagy más régióközi, nemzeti vagy nemzetközi struktúrákban folyó együttműködés terén, támogatva ezeknek a változás előmozdításában, a helyi gazdaság fejlesztésében, illetve információs és együttműködési hálózatok létrehozásában vállalt vezető szerepét;

14.

egyetért azzal, hogy prioritást jelent előmozdítani az energiatakarékosságot az energiakereslet csökkentése érdekében, mégpedig a tudatosság növelése, az oktatás és a polgárok magatartásának megváltoztatása révén, továbbá az erőforrások hatékonyabb felhasználását, nagyobb gazdasági növekedést, a versenyképességet és a foglalkoztatást garantálni képes új technológiák fejlesztésére nyújtott támogatás révén is. A tagállamoknak támogatniuk kellene az önellátást szolgáló energiarendszereket is az energia maximális hatásfokkal történő használata és az adott területet lefedő energiarendszer érdekében, illetve azért, hogy az emberek jobban részt vegyenek az energia típusával és felhasználásával kapcsolatos döntések meghozatalában. A gazdasági növekedés energiafogyasztástól történő elválasztásával kapcsolatban rámutat arra, hogy a fogyasztás csökkenését, amikor az a folyamatok fokozott hatékonyságából és az energiamegtakarításból ered, inkább a fejlődés és nem a recesszió mutatójának kell tekinteni, és hogy az előnyökkel járhat a gazdaságra nézve;

15.

megismétli, hogy támogatja azt az elgondolást, amely szerint az energiahatékonyság az egyik döntő intézkedés a 2050-re kitűzött kibocsátás-csökkentési célok eléréséhez. Egyetért azzal, hogy ambiciózusabb energiahatékonysági intézkedések és költségoptimalizált stratégiák meghatározására van szükség, és ezzel összefüggésben kötelező érvényű európai szintű előírásokat is ésszerűnek tart. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy sürgősen fel kell lépni azokon a területeken, amelyek már most jelentősen hozzájárulhatnak a megtakarításhoz, így az épületek nagyobb energiahatékonysága és a fenntarthatóbb mobilitás terén;

16.

az energiaszerkezet átalakításához szükséges sürgető teendők meghatározása és végrehajtása során mindenképpen biztosítani kell, hogy az egyes intézkedések egybehangzóan a fenntarthatóság felé mutassanak. Mindenekelőtt fel kell mérni annak kockázatát, amikor az egyik területen elért haladás más területeken káros hatásokat vált ki;

17.

támogatja, hogy fenntartható piaci mechanizmusok által az energiamegtakarítás értékteremtéshez vezessen, ahogyan azt a 2011. évi energiahatékonysági terv  (2) is kimutatta;

18.

örömmel fogadja, hogy valamennyi szén-dioxid-mentesítési forgatókönyv közös jellemzője a megújuló forrásokból származó energia arányának növelése már a 2030-ig terjedő időszakra vonatkozóan is, valamint hogy ez végül 2050-re a többi technológiához képest uralkodóvá válik. Mindazonáltal sajnálja, hogy az ütemtervhez tartozó egyetlen forgatókönyv sem tervez átfogó megoldásokat, amelyekben az energiarendszer fosszilis energiák nélküli forgatókönyv felé történő átalakítása fenntarthatóságának növelése, valamint az ágazat széntelenítése terén történő előrelépés érdekében egyaránt szerepel a megújuló energiaforrások használata és az energiahatékonyság. Bár az ütemterv elismeri, hogy a megújuló energiák rendkívül fontosak a fűtési és hűtési rendszerek területén, az RB sajnálja, hogy nem készült alapos elemzés arról, hogy ennek az ágazatnak – tekintettel a globális energiafogyasztásra gyakorolt jelentős hatására –, kiemelt szerephez kellene jutnia (i) az energiarendszer 2050-ig történő szénmentesitésének folyamatában és következésképpen (ii) a jelenlegi és jövőbeli energiaügyi politikák kialakításában;

19.

megerősíti a 2011. június 30. – július 1-jeiEnergiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően című állásfoglalásának (CdR7/2011) észrevételeit, és emlékeztet arra, hogy az energiaszállító hálózatok előmozdításának és az integrációnak elsőbbséget kell biztosítani a különféle decentralizált forrásokból (többek között a szélenergia, a vízenergia, a geotermikus energia, a napenergia vagy a biomassza) helyi szinten termelt megújuló energia elosztó hálózatainak esetében. E célból intelligensebbé kell tenni az energiaszállítási és -elosztási infrastruktúrákat (smart grid) és a hatékony versenyre kell alapozni, amely valódi haszonhoz vezethet a végső fogyasztók számára. Ahhoz, hogy eleget tegyünk az energiarendszer rugalmassága iránti egyre növekvő igénynek, valamennyi feszültségszint esetében megfelelő tárolási technológiákra van szükség, amelyek – mint például a szivattyús tározós erőművek – nagyüzemi léptékben lehetővé teszik a felesleg tárolását és későbbi visszanyerését; e téren stratégiai eszközöket kell kidolgozni és alkalmazni a technológia kutatása és fejlesztése érdekében;

20.

az energiaellátás nagyobb diverzifikálásának biztosításáért száll síkra az energiabiztonság szavatolása érdekében. Felhívja a figyelmet a pontos iránymutatások fontosságára az átállás időszakában, melynek során a hagyományos energiaforrások (földgáz, szén, kőolaj) – a CO2-kibocsátás szempontjából leghatékonyabb és legfenntarthatóbb formájukban, kiemelt szerepet szánva a leválasztási és tárolási technológiáknak – kísérő szerepet játszhatnak az energiarendszer szén-dioxid-mentesítési folyamatában, miközben fejlesztenék a változáshoz szükséges technológiákat, infrastruktúrákat és viselkedésformákat;

21.

aggodalmát fejezi ki a stratégia által a kereskedelmi forgalomban még nem lévő technológiáknak tulajdonított jelentőség miatt, és azt ajánlja, hogy tanulmányozzák és vitassák meg uniós szinten a nem szokványos gázforrások (például a palagáz) hasznosítását, valamint az olyan technológiák alkalmazását, amelyekkel kapcsolatban olyan kockázatok állnak fenn, amelyeket még nem becsültek fel, illetve nem ellenőriztek és határokon átnyúló hatásuk lehet, különös tekintettel rövid és hosszú távú környezeti és társadalmi hatásaikra, tiszteletben tartva a jelenleg hatályban lévő szabályozásokat, és – mint a palagáz esetében – egy esetleg szükséges szabályozás szemszögéből. Ezért üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy előmozdítsa az energiaátalakítási folyamatok szén-dioxid-mentesítéséhez hozzájáruló technológiák kutatását, és életciklus-elemzések elvégzését is javasolja, mivel a döntéshozatal során ezek alapvetőek a megfelelő mérlegeléshez;

22.

kritikusan szemléli azt az ok-okozati kapcsolatot, amely az ütemtervben szerepel a szén-dioxid-mentesítés és a nukleáris energia között, valamint azt a feltevést, hogy a nukleáris energia hozzájárul az alacsonyabb rendszerköltségekhez és villamosenergia-árakhoz, holott a szöveg elismeri, hogy „a biztonsági költségek, valamint a létező erőművek leszerelésének és a hulladékártalmatlanításnak a költségei várhatóan emelkedni fognak”. Az RB ezért azt javasolja, hogy a nem hagyományos megújuló energiaforrások alkalmazására alapuló hosszú távú elképzelésekre fordítsunk különös figyelmet, valamint arra, hogy a nukleáris biztonsággal kapcsolatosan a közvéleményben élő növekvő aggodalmak miatt csökkenhetnek a nukleáris energiára irányuló magánbefektetések az ágazatban, illetve nagyobb állami támogatást vagy magasabb villamosenergia-árakat tehetnek szükségessé, ami a lakosság legszegényebb rétegeit fogja a leginkább érinteni;

23.

úgy véli, hogy egy, a befektetések számára legalább 2030-ig érvényes vonatkozási keret meghatározása megnövelheti az ütemterv hatékonyságát és a nagyobb biztonság feltételeit teremtheti meg a piacon mind a magán-, mind az intézményi szereplők számára, különösen akkor, ha a helyi és regionális cselekvési terveket figyelembe vevő nemzeti beruházási célkitűzésekhez is kapcsolódik. A nagyobb biztonság a befektetések terén emellett hozzájárulhat a 2020-as célkitűzések, főként az energiahatékonyság és az energiatakarékosság megteremtéséhez, melyek tekintetében az erőfeszítések további fokozására van szükség. A referenciakeret számára előnyös lenne továbbá az energiahatékonysággal és a megújuló energiákkal foglalkozó ágazatok kompetenciáinak európai feltérképezése, ami lehetővé tenné a beruházások irányítását, és így az ágazat növekedési dinamizmusának és szereplőinek megerősítését;

24.

különösen azt kéri, hogy határozzák meg világosan a fenntartható energiával kapcsolatos decentralizált befektetések ösztönzéséhez szükséges forrásokat (a fogyasztás szabályozása és megújuló energia termelése), amelyek hozzájárulnak a források hatékony felhasználásához és egy zöld gazdaság, illetve zöld munkahelyek kialakításához helyi és regionális szinten, határozzanak meg egy decentralizált szinten kezelt kiegészítő pénzügyi eszközt a fenntartható energiáról szóló cselekvési tervek végrehajtásának megkönnyítésére, végül pedig gondoskodjanak a megújuló energiákat termelő decentralizált kistermelők, köztük a helyi és regionális önkormányzatok (pénzügyi és szabályozási) támogatásáról, a hálózat integrációjának megkönnyítése céljából;

25.

azt ajánlja, hogy hosszabbítsák és erősítsék meg a kedvezően értékelendő Intelligens energia – Európa programot, és világosan határozzák meg a kohéziós politika keretében rendelkezésre álló pénzügyi eszközök nagyobb mértékű kihasználásának módozatait. Szükségesnek tartja többek között, hogy a strukturális alapokon belül különítsenek el forrásokat az alacsony szén-dioxid kibocsátású és magas energiahatékonyságú technológiák decentralizált fejlesztését szolgáló helyi szintű együttműködések megkönnyítésére, valamint a szociális alapok finanszírozásait fordítsák az olyan humán erőforrások fejlesztésére, amelyek képesek megtervezni, irányítani és biztosítani a technikai segítséget energetikai problémák esetén, mind a technológiai megoldások, mind a végrehajtás során létrehozott partnerségek tekintetében;

26.

úgy véli, hogy a helyi önkormányzatoknak továbbra is egyszerűbben hozzá kell jutniuk az Európai Befektetési Banknak (EBB) a fenntartható energiával kapcsolatos finanszírozásához. Elsőbbséget kellene biztosítani azoknak a projekteknek, amelyek egyesítik magukban az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat a fenntartható területfejlesztés érdekében, továbbá egyszerűsíteni kell az eljárásokat, és elő kell segíteni a kisebb önkormányzatok hozzáférését;

27.

nyomatékosan utal arra, hogy nemzeti intézkedések nem elegendőek az energia-infrastruktúra hatékony finanszírozásához, ezért nagyobb pénzügyi támogatást javasol az energiaágazat projektjei számára, főként a megújuló energiaforrásokat használó megoldások szélesebb körű használatának előmozdítása céljából, ideértve az épületek fűtését és hűtését;

28.

olyan stratégia kidolgozását javasolja, amely támogatja a klaszterek és regionális partnerségek kialakítását, illetve a már létezők közötti együttműködést, mivel ezek néhány területen már létjogosultságot nyert eszközök a „zöld” energiapiacok és az energiahatékonyság fejlesztésében, és ezáltal a beruházások mozgósításában, valamint a szakmai hozzáértés és a munkahelyek megteremtésében;

29.

egyetért azzal, hogy szilárd európai szintű elkötelezettségre van szükség az innováció és a kutatás területén; meggyőződése, hogy a hatékonyabb és kevésbé költséges innovatív technológiák kifejlesztése hozzájárulhat a kiszámíthatóbb feltételek megteremtéséhez az ágazatban és a tőke vonzásához, akár a forrásoknak az új Horizont 2020 programon belüli ésszerű elosztása által;

30.

nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a célok és a prioritások tekintetében koherenciára van szükség a Horizont 2020 nevű új kutatási program és a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv között;

31.

úgy véli, hogy jobban kellene ösztönözni az innovációt és a kutatást a kis léptékű energiatermeléssel kapcsolatban – így például a kisebb vízfolyásokból nyert vízenergia, az egy vagy kis számú háztartást ellátó szélenergia, a helyi napenergia vagy – ahol rendelkezésre áll – a termálvizek hőtermelése esetében;

32.

ösztönzi, hogy fokozottabban összpontosítsák a kutatást és a fejlesztést az óceánenergia (hullám- és árapály-energia) jelentette lehetőségekre, e terület ugyanis hatalmas potenciált jelent a biztonságos, megbízható és fenntartható energiaellátás vonatkozásában;

33.

azt javasolja, hogy a különböző régiókban létező legjobb gyakorlatok alapján dolgozzanak ki végrehajtási mechanizmusokat az innovációs klaszterek, az energiával kapcsolatos területi innovációs platformok és más jellegű, területi önkormányzatok közötti köz- és magánpartnerségek létrehozásának támogatására az egyetemek és az ipar területén. Az ilyen jellegű partnerségek fontos eszközt jelenthetnének a regionális fejlesztés és a helyi gazdaságok fejlesztése számára, lehetővé téve az innovációk és a technológiák nagyobb mértékű helyi szintű alkalmazkodási képességét és gazdaságosságát;

34.

úgy véli, hogy az ütemterv jelentős hatással lesz a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási politikákra, ezért támogatást kell nyújtani a szóban forgó ágazatokban szükséges kiigazításokat és fejlesztéseket elősegítő kutatásokhoz, melyek e szektorok fenntarthatóbb jellegét szolgálják;

35.

azt ajánlja, hogy ösztönözzék az információs és kommunikációs technológiáknak (ikt-k) az innováció megvalósítóiként, valamint az energiafogyasztással kapcsolatos információk és megoldások terjesztőiként betöltött szerepét az olyan stratégiai ágazatokban, mint az intelligens városok, melyek a fenntartható mobilitással, az intelligens elosztási infrastruktúrákkal (smart grid), illetve a fenntartható építéssel kapcsolatos politikákat foglalnak magukban;

36.

javasolja, hogy emeljék ki – különösen a tagállamok – a kutatásnak és a szakemberek képzésének a jelentőségét, hogy képzett erőforrások és megfelelő tanulmányi programok álljanak rendelkezésükre a hatékony jövőbeli technológiák létrehozása, innovációk bevezetése és stratégiai terveket megvalósítása érdekében;

37.

hangsúlyozza, mennyire sürgős egyrészt az energiával kapcsolatos belső piac 2014-re történő teljes megvalósítása, amely hozzájárul az elérhető áron történő energiaellátáshoz, másrészt annak 2015-ig történő megszüntetése, hogy bizonyos tagállamok külön utakon járjanak az energiaügy területén, valamint a források egyenlő elosztása a régiók között, továbbá az európai energiagazdaság keretfeltételeinek oly módon történő stabilizálása és javítása, hogy az energiaügyi átállás többletköltségeit korlátozni lehessen;

38.

azt javasolja, hogy fejlesszék tovább a szén-dioxid kibocsátási egységek cseréjének rendszerét, alapvetően módosítva a kibocsátási egységekre vonatkozó ingyenes kiosztás folyamatát, amely a jelenlegi formájában aláássa az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének szabályozási célját, mivel a kibocsátási egységek árát túl alacsonyan tartja. Ennek során figyelembe kell venni a nemzetközi piacokon működő vállalkozások helyzetét, amelyek versenyképességét károsan befolyásolhatná a szén-dioxid kibocsátások áthelyezése (carbon leakage) harmadik országokba.