INDOKOLÁS

1.           Bevezetés

1.           Ezen európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat célja, hogy az egész Európai Unióban érvényes minimumszabályokat állapítson meg a gyanúsítottakat és a vádlottakat a büntetőeljárás során megillető alábbi jogok tekintetében: ügyvédi segítség igénybevétele, valamint harmadik személlyel – pl. hozzátartozóval, munkáltatóval vagy konzuli hatósággal – történő kommunikáció a letartóztatást követően. A javaslat az Európai Tanács 2010. december 10–11-i ülésén elfogadott Stockholmi Programhoz csatolt, a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervről szóló, 2009. november 30-i tanácsi állásfoglalásban meghatározott intézkedéscsomag soron következő eleme. Az ütemterv felkéri a Bizottságot, hogy lépésről lépésre haladva terjesszen elő javaslatokat. Így ezt a javaslatot az elkövetkező néhány évben előterjesztendő olyan átfogó jogalkotási csomag részének kell tekinteni, amely az Európai Unióban a büntetőeljárásban érvényesülő eljárási jogok minimális körét határozza majd meg. Az ütemtervben szereplő, az ügyvédi segítség igénybevételéhez kapcsolódó költségmentesség kérdését külön javaslatban kell tárgyalni, mivel ez a tárgykör rendkívül sajátos és összetett.

2.           Az első lépés a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20-i 2010/64/EU irányelv[1].

3.           A második lépés a tájékoztatáshoz való jogról szóló bizottsági javaslatra[2] épülő, jelenleg tárgyalási szakaszban tartó irányelv lesz, amely minimumszabályokat állapít meg a jogokról és a vádakról történő tájékoztatáshoz való jogra, továbbá az ügyiratba történő betekintéshez való jogra vonatkozóan.

4.           E javaslat a két korábbi intézkedéshez hasonlóan a gyanúsítottak és a vádlottak jogainak megszilárdítására törekszik. Az e jogokra vonatkozó közös minimumszabályok kialakítása várhatóan erősíti az igazságügyi hatóságok közötti kölcsönös bizalmat, és így elősegíti a kölcsönös elismerés elvének érvényesülését. A tagállami jogszabályok bizonyos fokú összeegyeztethetősége nélkül nem képzelhető el az EU-n belüli igazságügyi együttműködés javítása.

5.           A javaslat az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 82. cikkének (2) bekezdésén alapul. Ez a cikk úgy rendelkezik, hogy „[a]milyen mértékben az a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg. E szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket.

E szabályozási minimumok a következőkre vonatkoznak:

            a) a bizonyítékok tagállamok közötti kölcsönös elfogadhatósága,

            b) a személyek jogai a büntetőeljárásban,

            c) a bűncselekmények sértettjeinek jogai,

            d)[…].”

6.           Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 47. cikke megállapítja a tisztességes eljáráshoz való jogot. A 48. cikk garantálja a védelemhez való jogot, amely az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (3) bekezdésével megegyező jelentéssel és hatállyal bír[3]. Az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van ahhoz, hogy „rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel”, a 6. cikk (3) bekezdésének c) pontja pedig a gyanúsított azon jogát fekteti le, hogy „személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék”. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya[4] 14. cikkének (3) bekezdése igen hasonló rendelkezéseket tartalmaz. Az ügyvédi segítség igénybevételéhez és a letartóztatást követő kommunikációhoz való jog egyaránt formális biztosítékot jelent a rossz bánásmóddal szemben, és így védelmet nyújt az EJEE 3. cikkének (kínzás tilalma) esetleges megsértésével szemben. A letartóztatást követő kommunikációhoz való jog előmozdítja az EJEE 8. cikkébe foglalt, magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot. A konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezmény[5] úgy rendelkezik, hogy a külföldi állampolgároknak letartóztatásuk vagy őrizetben tartásuk esetén joguk van kérni konzulátusuk értesítését az őrizetben tartásról, továbbá jogukban áll, hogy a konzuli tisztviselők felkeressék őket.

7.           A Bizottság hatástanulmányt végzett a jogalkotási javaslat alátámasztására. A hatásvizsgálatra vonatkozó jelentés a címen érhető el.

2.           Előzmények

8.           Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 6. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei. Az EUSZ 6. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2000. december 7-i, Strasbourgban 2007. december 12-én kiigazított szövegében foglalt jogokat, szabadságokat és elveket[6]; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint az EUMSZ és az EUSZ. A Charta az uniós intézményekre és a tagállamokra irányul az uniós jog végrehajtása során, ideértve az Európai Unióban büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködést is.

9.           A Bizottság 2004-ben a büntetőeljárások terheltjeinek egyes fontos jogaira kiterjedő átfogó jogalkotási javaslatot[7] terjesztett elő. Ezt a javaslatot a Tanács nem fogadta el.

10.         A Bel- és Igazságügyi Tanács 2009. november 30-án elfogadta a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy a vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervet[8], amely a legalapvetőbb eljárási jogokra vonatkozó intézkedések „lépésről lépésre” történő elfogadására hívott fel, és felkérte a Bizottságot, hogy ennek érdekében terjesszen be javaslatokat. A Tanács elismerte, hogy európai szinten mindmáig nem tettek eleget a büntetőeljárásokban érintett személyek alapvető jogainak védelme érdekében. Az uniós jogalkotás előnyei csak akkor lesznek teljes mértékben érzékelhetők, ha majd mindegyik intézkedést átültetették a jogalkotásba. Az ütemterv harmadik és negyedik intézkedése az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot, valamint harmadik személlyel – pl. hozzátartozóval, munkáltatóval vagy konzuli hatósággal – történő kommunikációhoz való jogot érinti.

11.         Az Európai Tanács 2009. december 10–11-i ülésén elfogadott Stockholmi Program[9] megerősítette az egyének büntetőeljárási jogainak fontosságát, megállapítva, hogy ezek a jogok alapvető európai uniós értéket jelentenek, és a tagállamok közötti kölcsönös bizalom, valamint a közvélemény EU-ba vetett bizalmának döntő fontosságú elemét alkotják. Az egyének alapvető jogainak a védelme a szabad mozgás akadályait is meg fogja szüntetni. A Stockholmi Program az ütemtervre mint a többéves program szerves részére utal, és felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat annak gyors végrehajtására vonatkozóan.

3.           Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a charta és az EJEE alapján

12.       A Charta 6. cikke – A szabadsághoz és a biztonsághoz való jog – kimondja, hogy:

„Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”.

A Charta 47. cikke – A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog – úgy rendelkezik, hogy:

„(…) Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. (…)”

A Charta 48. cikke – Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog – kimondja, hogy:

‘2. Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.”

Alkalmazási körében a Charta az EJEE-ben védett megfelelő jogokat biztosítja és tükrözi.

A 6. cikk – Tisztességes tárgyaláshoz való jog – leszögezi, hogy:

            „3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy […]

            b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel,

            c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék […]”

13.         Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) több közelmúltbeli ítélete tisztázta a fenti rendelkezések alkalmazási körét. A Bíróság ismételten kimondta, hogy a 6. cikket alkalmazni kell a büntetőeljárás tárgyalást megelőző szakaszában[10], továbbá hogy a rendőri kihallgatás kezdeti szakaszától fogva[11], illetve a kihallgatásoktól függetlenül a szabadságelvonástól kezdve[12] ügyvédi segítséget kell biztosítani a gyanúsítottnak. A Bíróság kimondta továbbá, hogy e garanciák a tanúkra is alkalmazandók, amennyiben bűncselekmény gyanúja merül fel velük szemben, mivel a személyek formális minősége nem lényeges[13]. A Panovits ügyben[14] az EJEB a 6. cikk megsértését állapította meg amiatt, hogy az ítélet alátámasztására használták a gyanúsított ügyvédje távollétében tett tanúvallomását, jóllehet nem ez volt az egyetlen rendelkezésre álló bizonyíték. A Bíróság megállapítása szerint, amennyiben nem valósulnak meg olyan kényszerítő okok, amelyek nem sértik az eljárás általános tisztességességét[15], a védelemhez való jog korlátozásának minősül az a tény, hogy a gyanúsított nem vehetett igénybe jogi segítséget a kihallgatása során. Az elmúlt néhány évben folyamatosan nőtt az ügyvédi segítség igénybevételével kapcsolatos panaszok száma. Az EJEB ítélkezési gyakorlatának megfelelő végrehajtása hiányában a tagállamok valószínűsíthetően komoly költségeket viselnek majd a Bíróság által a sikeres felpereseknek megítélt kártérítésekből kifolyólag[16].

14.         Ezen irányelv – az eljárásjogi ütemtervnek megfelelően – uniós szintű minimumkövetelményeket állapít meg a gyanúsítottak és a vádlottak ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának szabályozására. A jogszabály ekként előmozdítja az Alapjogi Charta és különösen annak 6., 47. és 48. pontja alkalmazását, az EJEE 6. cikkének az EJEB általi értelmezésére támaszkodva.

4.           A letartóztatást követő kommunikációhoz való jog

15.         A szabadságától megfosztott gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak jogot kell kapniuk arra, hogy legalább egy általuk megnevezett személlyel – pl. családtaggal vagy munkáltatóval – kommunikáljanak a letartóztatásukat követőem. A tagállamoknak gondoskodniuk kell továbbá arról, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított vagy vádolt gyermekek jogi képviselőit a lehető leghamarabb tájékoztassák, a gyermek őrizetbe vételéről és az őrizetbe vétel okairól, kivéve ha ez ellentétes volna a gyermek mindenek felett álló érdekével. E jog alkalmazásától csak rendkívül korlátozott körülmények között lehet eltérni.

16.         Ha az őrizetben tartott személy külföldi állampolgár, helyénvaló, hogy az érintett személy hazájának konzuli hatóságait tájékoztassák. A külföldi gyanúsítottak és terheltek olyan könnyen azonosítható, veszélyeztetett csoportot képeznek, amelynek esetenként további védelemre van szüksége. Ilyen védelmet kínál például a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezmény, amely úgy rendelkezik, hogy a külföldi állampolgároknak letartóztatásuk vagy őrizetben tartásuk esetén joguk van kérni konzulátusuk értesítését az őrizetben tartásról, továbbá jogukban áll, hogy a konzuli tisztviselők felkeressék őket.

5            Különös rendelkezések

1. cikk – Cél

17.         Az irányelv célja irányadó szabályok megállapítása a gyanúsítottak és vádlottak, továbbá az európai elfogatóparancs hatálya alatt álló személyek azon jogára vonatkozóan, hogy az ellenük folytatott büntetőeljárásban ügyvédi segítséget vegyenek igénybe, valamint a szabadságelvonással sújtott gyanúsítottak és vádlottak azon jogára vonatkozóan, hogy letartóztatásukat követően kommunikáljanak valamely harmadik féllel.

2. cikk – Hatály

18.         Az irányelvet attól az időponttól kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai – hivatalos értesítéssel vagy más módon – az érintett személy tudomására hozták azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, egészen az eljárás befejezéséig (ideértve az esetleges fellebbviteli eljárást is).

19.         Az irányelv hatálya kifejezetten kiterjed az európai elfogatóparancs (EEP)[17] alkalmazásával járó eljárásokra is. Az irányelv kimondja, hogy a Charta 47. és 48. cikkében, valamint az EJEE 5. és 6. cikkében szereplő eljárási garanciákat alkalmazni kell az európai elfogatóparancson alapuló átadási eljárásokra.

3. cikk –Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárás során

20.         E cikk megállapítja azt az általános elvet, hogy valamennyi gyanúsított és vádlott számára a lehető legkorábban, a védelemhez való jog gyakorlását lehetővé tévő időben és módon biztosítani kell ügyvédi segítség igénybevételét a büntetőeljárás során. Ügyvédi segítséget kell biztosítani legkésőbb a szabadságelvonáskor, illetve amint az egyes ügyek körülményeire tekintettel lehetséges. A szabadságelvonástól függetlenül ügyvédi segítséget kell biztosítani a kihallgatáskor. Szintén gondoskodni kell erről az olyan eljárási vagy bizonyításfelvételre irányuló cselekményeknél, amelyeket a gyanúsított vagy vádlott jelenlétében kell vagy lehet lefolytatni, kivéve ha az ügyvéd megérkezéséhez szükséges idő alatt a gyűjtendő bizonyítékot megváltoztathatják, eltávolíthatják vagy megsemmisíthetik. E rendelkezés megfelel az EJEB ítélkezési gyakorlatának, amely kimondta, hogy már a rendőrségi kihallgatás kezdeti szakaszától, illetve a kihallgatásoktól függetlenül a szabadságelvonás alkalmazásától ügyvédi segítséget kell biztosítani a gyanúsítottnak.

4. cikk – Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog tartalma

21.         E cikk meghatározza, hogy mely tevékenységeket jogosult lefolytatni a vádlottat vagy gyanúsítottat képviselő ügyvéd a védelemhez való jog hatékony gyakorlása érdekében, ideértve a védelemhez való jog hatékony érvényesítéséhez szükséges időtartamú és gyakoriságú konzultációt a gyanúsítottal vagy vádlottal; a kihallgatásokon vagy meghallgatásokon való részvételt, figyelemmel a fent megállapított kivételre, vagyis amikor a késedelem befolyásolhatja a bizonyíték rendelkezésre állását; bármely olyan nyomozati vagy bizonyítékgyűjtési cselekményen való megjelenést, amely esetében az alkalmazandó jog előírja vagy kifejezetten lehetővé teszi a gyanúsított vagy vádlott jelenlétét; továbbá az őrizetben tartás helyére történő belépést az őrizetben tartás feltételeinek ellenőrzése céljából. E cikk rendelkezései az EJEB azon ítéleteire vezethetők vissza, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a védelemhez való jog hatékony érvényesítésének szükségességére, továbbá meghatározzák, hogy mely cselekmények[18] lefolytatását kell engedélyezni a gyanúsítottat vagy vádlottat képviselő ügyvéd számára.

5. cikk – A letartóztatást követő kommunikációhoz való jog

22.         E cikk szabályozza a büntetőeljárás során szabadságelvonással sújtott személyek azon jogát, hogy letartóztatásukat követően a lehető leghamarabb kommunikáljanak egy általuk megnevezett személlyel, legvalószínűbben egy rokonnal vagy a munkáltatóval, hogy értesítsék őt az őrizetbe vételről. A szabadságelvonással sújtott gyermekek jogi képviselőit a lehető leghamarabb értesíteni kell a gyermek őrizetéről és annak indokaival, kivéve ha ez ellentétes volna a gyermek mindenek feletti érdekével. Ha minden erőfeszítés megtétele ellenére sem lehet értesíteni az őrizetben tartott által megjelölt személyt (például a megjelölt személy nem veszi fel a telefont), vagy nem lehet kommunikálni vele, az őrizetben tartottat tájékoztatni kell arról, hogy az értesítés meghiúsult. Ennek következményeit a tagállami jog határozhatja meg. E jogtól való eltérésre kizárólag a 8. cikkbe foglalt korlátozott körülmények között van lehetőség. E cikk rendelkezései tükrözik az Európai Bizottságnak az igazságszolgáltatás gyermekbarátabbá tételére vonatkozó felhívását[19], az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottságának azon ismételten hangsúlyozott megállapítását, hogy az őrizetbe vételről szóló értesítéshez való jog fontos biztosítékot jelent a rossz bánásmóddal szemben, továbbá az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága gyermekbarát igazságszolgáltatásra vonatkozó iránymutatásait[20].

6. cikk – A konzuli vagy diplomáciai hatóságokkal történő kommunikációhoz való jog

23.         E cikk megerősíti a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogot. A rendelkezés a tagállamok feladatává teszi annak biztosítását, hogy kívánsága esetén valamennyi külföldi fogvatartott az állampolgársága szerinti állam konzuli hatóságai tudomására hozhassa őrizetben tartásának tényét. E jogtól való eltérésre kizárólag a 8. cikkbe foglalt korlátozott körülmények között van lehetőség.

7. cikk –Titoktartás

24.         A védelemhez való jogot az a követelmény biztosítja, hogy a gyanúsított vagy vádlott, valamint az ügyvédje közötti valamennyi kommunikáció – bármilyen formában történjen is – teljes mértékben titkos, és ettől nincs helye eltérésnek. Az EJEB az ügyfélérdekek hatékony ügyvédi képviselete szempontjából kulcstényezőnek minősítette azt az elvet, hogy az előbbiek közötti információcsere bizalmas jellegét meg kell védeni. A bíróság megállapította, hogy az EJEE a védelemhez való jog fontos biztosítékaként nyújt védelmet az ügyvéddel zajló bizalmas kommunikáció számára[21].

8. cikk – Eltérések

25.         Az ezen irányelvben rögzített jogok elsődleges fontossága azt valószínűsíti, hogy elvben nem engedélyezhető eltérés a tagállamoknak. Az EJEB-nek a büntetőeljárás kezdeti szakaszaira vonatkozó ítélkezési gyakorlata azonban korlátozott mértékben eltéréseket engedélyez a 3. cikktől, a 4. cikk (1)–(3) bekezdésétől, valamint az 5. és a 6. cikktől. Az EJEB megállapította, hogy – bár a bűncselekménnyel vádolt személynek az ügyvéd általi hatékony védelemhez való joga nem feltétlen – az e jog gyakorlása alóli bármely kivételnek világosan körülhatároltnak és időben szigorúan korlátozottnak kell lennie[22], továbbá az eljárás egészét tekintve nem foszthatja meg a vádlottat a tisztességes tárgyaláshoz való jogától[23]. Az említett ítélkezési gyakorlat alapján e rendelkezés csak kivételes körülmények között – szükség esetén és az eljárási biztosítékok betartásával – engedélyez eltérést a tagállamok számára az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogtól. Az eltéréseket olyan kényszerítő okok indokolhatják, amelyek egy vagy több személy életét vagy testi épségét fenyegető veszély elhárításának sürgős szükségességére vonatkoznak. Emellett az eltéréseknek meg kell felelniük az arányosság elvének, amelynek értelmében az illetékes hatóságnak minden esetben az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot legkevésbé korlátozó alternatívát kell választania, és a korlátozás időtartamát a lehető legrövidebbre kell szűkítenie. Az EJEB ítélkezési gyakorlatának megfelelően eltérések nem építhetőek kizárólag a bűncselekmény típusára vagy súlyosságára, továbbá minden eltérésre vonatkozó döntés szükségessé teszi az illetékes hatóság eseti értékelését. Az eltérés semmi esetre sem veszélyeztetheti az eljárás tisztességességét, és az érintett személy ügyvéd távollétében tett tanúvallomását sohasem használhatják fel bizonyítékként vele szemben. Végül e rendelkezés azt is előírja, hogy eltérés kizárólag igazságügyi hatóság indokolt határozatával engedélyezhető, vagyis a rendőrség vagy egyéb – a nemzeti jog és az EJEE alapján igazságügyi hatóságnak nem tekinthető – bűnüldöző hatóság nem hozhat ilyen határozatot. Azonos elvek és korlátozások vonatkoznak a letartóztatást követő kommunikációhoz való jogosultságtól való eltérésre is.

9. cikk – Jogról való lemondás

26.         Az EJEB kimondta, hogy az EJEE alkalmazása szempontjából a jogról való lemondás akkor hatályos, ha önkéntes, egyértelműen megállapítható és a fontosságával arányos minimális biztosítékok támasztják alá[24]. Ezen ítélkezési gyakorlat tükröződik a 9. cikkben, amely úgy rendelkezik, hogy a jogról való lemondásnak (amelynek tényét és körülményeit jegyzőkönyvbe kell venni) önkéntesnek és egyértelműnek kell lennie, továbbá – a következményekre vonatkozó jogi tanácsadás révén vagy más módon – teljes mértékben ismerni kell a lemondás következményeit. Az érintett személynek emellett képesnek kell lennie arra, hogy megértse a következményeket.

10. cikk – A gyanúsítottaktól és vádlottaktól eltérő személyek

27.         E cikk védelmet és jogorvoslatot biztosít azon személyeknek – pl. tanúknak –, akik a kihallgatás vagy meghallgatás során gyanúsítottá válnak vagy vád alá kerülnek. Mindez az EJEB azon ítélkezési gyakorlatára épül, hogy a tisztességes tárgyalás garanciái – köztük az ügyvédi segítség igénybevétele – a tanúkra is alkalmazandók, amennyiben bűncselekmény gyanúja merül fel velük szemben, mivel a személyek formális minősége nem lényeges[25].

11. cikk – Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban

28.         E cikk a Szerződés 82. cikkének (2) bekezdésébe foglalt azon felhatalmazásra vezethető vissza, hogy irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthatnak meg „amilyen mértékben az a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében szükséges.” Az EEP-rendszer javítása alapelvként szerepel az EEP-ről szóló tanácsi kerethatározat végrehajtására vonatkozó harmadik bizottsági jelentésben[26]. E cikk az európai elfogatóparancsról szóló 2002/584/IB kerethatározat[27] 11. cikkére épül, amely kimondja, hogy az EEP végrehajtása érdekében elfogott keresett személynek jogában áll, hogy a végrehajtó tagállam nemzeti joga szerint védőt vegyen igénybe. E rendelkezés nem veszélyezteti majd a kölcsönös elismerést, a kibocsátó tagállambeli ügyvéd e szakaszban nem fogja az ügy érdemét vizsgálni, mivel a szerepe arra korlátozódik, hogy lehetővé tegye a keresett személy számára a kerethatározat alapján őt megillető jogok gyakorlását. Ezért a kibocsátó tagállambeli ügyvédnek az lesz a szerepe, hogy segítséget és tájékoztatást nyújtson a végrehajtó tagállambeli ügyvédnek.

A kölcsönös elismeréshez elengedhetetlen kölcsönös bizalom előmozdítása annak előírása révén valósul megy, hogy az EEP alapján elfogott személy elfogásáról tájékoztatni kell a kibocsátó tagállamot, továbbá egy, a végrehajtó tagállamban eljáró ügyvédet segítő ügyvéd előmozdíthatja az érintett személy érdekeit a kibocsátó államban annak érdekében, hogy – összhangban a 2002/584/IB határozattal – az érintett személy hatékonyabban gyakorolhassa jogait a végrehajtó tagállamban. E segítségnyújtás megkönnyítheti az adott személyt a kerethatározat alapján megillető jogok gyakorlását a végrehajtó tagállamban, különös tekintettel az EEP végrehajtásának megtagadására vonatkozó 3. és 4. cikk szerinti indokok valamelyikére történő hivatkozás lehetőségére, például: a kibocsátó tagállambeli ügyvéd fontos segítséget nyújthat egy olyan korábbi ítéletre való hivatkozás terén, amely a 3. cikk (2) bekezdésébe foglalt „non bis in idem” elvének alkalmazását vonná maga után. Az EEP végrehajtási eljárásai nem fognak késedelmet szenvedni, mivel e cikk nem érinti a kerethatározatban megállapított határidőket. Éppen ellenkezőleg, a kibocsátó tagállambeli ügyvéd részvétele felgyorsítja majd a hozzájárulást, mivel a keresett személy több információhoz fog jutni a kibocsátó tagállambeli eljárásról, és hozzájárulásának következményeiről.

12. cikk – Költségmentesség

29.       A Charta 47. cikkének (3) bekezdése értelmében:

„Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van”.

Az EJEE 6. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van ingyenes jogi segítségnyújtásra, „ha nem állnak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg”.

Jóllehet az irányelv nem törekszik a költségmentesség szabályozására, olyan rendelkezést tartalmaz, amely a hazai jog szerinti költségmentességi rendszereik további alkalmazására kötelezi a tagállamokat. Az említett hazai jog szerinti költségmentességi rendszereknek összhangban kell állniuk a Chartával és az EJEE-vel. Ezenfelül a tagállamok az ezen irányelv alapján biztosított ügyvédi segítségre vonatkozóan nem alkalmazhatnak kedvezőtlenebb költségmentességi feltételeket, mint azokban az ügyekben, amelyekben a nemzeti jog alapján biztosították az ügyvédi segítséget.

13. cikk – Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértése esetén igénybe vehető jogorvoslatok

30.         E cikk az EJEB azon ítélkezési gyakorlatát tükrözi, amely szerint a tisztességes tárgyaláshoz való EJEE-ben lefektetett jog megsértése oly módon orvosolható a legmegfelelőbben, ha a gyanúsítottat vagy vádlottat lehetőség szerint olyan helyzetbe hozzák, amely megfelel annak a helyzetnek, amelybe akkor került volna, ha nem sértik meg a jogait[28]. Az EJEB úgy határozott, hogy még amennyiben kényszerítő okok kivételesen indokolhatják is az ügyvédi segítség megtagadását, e korlátozás – bármi is az indoka – nem sértheti indokolatlanul a gyanúsítottnak az EJEE 6. cikke szerinti jogait, továbbá e jogok elvileg visszavonhatatlanul sérülnek, ha az ügyvéd távollétében lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett beismerő vallomást felhasználják az ítéltet alátámasztására[29]. Ezért e cikk elvben tiltja az ügyvédi segítség megtagadásakor gyűjtött bizonyíték felhasználását, kivéve olyan rendkívüli körülmények esetében, amikor e bizonyíték felhasználása nem sérti a védelemhez való jogot.

14. cikk – Csökkentést kizáró rendelkezés

31.         E cikk célja annak biztosítása, hogy az irányelvvel összhangban megállapított minimumkövetelmények eredményeként ne csökkenjen az egyes tagállamokban megállapított normák szintje, valamint hogy megmaradjon a Chartában és az EJEE-ben meghatározott szint. Mivel ezen irányelv az EUMSZ 82. cikkének megfelelően szabályozási minimumokat állapít meg, a tagállamok továbbra is meghatározhatnak az ezen irányelvben elfogadottnál magasabb szintű normákat.

15. cikk – Átültetés

32.         E cikk előírja, hogy a tagállamoknak az irányelvet 20xx/xx/xx-ig kell végrehajtaniuk, és ugyaneddig az időpontig továbbítaniuk kell a Bizottságnak az irányelvet a tagállami jogba átültető rendelkezések szövegét.

16. cikk – Hatálybalépés

33.         E cikk úgy rendelkezik, hogy az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

6.           A szubszidiaritás elve

34.         A javaslat célkitűzéseit a tagállamok önmagukban nem tudják kielégítő mértékben megvalósítani, mivel Európai Unió szerte még mindig jelentősen eltér a büntetőeljárás során igénybe vehető ügyvédi segítséghez való jog érvényesítésének pontos módja és ideje. Mivel a javaslat célja a kölcsönös bizalom előmozdítása, ezért kizárólag uniós fellépés teszi lehetővé az Európai Unió egészében alkalmazandó közös, egységes minimumkövetelmények megállapítását. A javaslat – a kölcsönös bizalom erősítése céljából – közelíti a tagállamok eljárási szabályait a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az EEP hatálya alatt álló személyek által igénybe vehető ügyvédi segítség ideje és módja tekintetében. A javaslat ezért megfelel a szubszidiaritás elvének.

7.           Az arányosság elve

35.         A javaslat megfelel az arányosság elvének, mivel az említett célkitűzés európai szintű megvalósításához szükséges minimumra szorítkozik, és nem lépi túl az ehhez szükséges mértéket.

2011/0154 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

a büntetőeljárás során ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint a letartóztatást követő kommunikációhoz való jogról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 82. cikke (2) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti parlamentek számára való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére[30],

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére[31],

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)       Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 47. cikke, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 14. cikke kimondja a tisztességes tárgyaláshoz való jogot. A Charta 48. cikke garantálja a védelemhez való jog tiszteletben tartását.

(2)       Az ítéletek és a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elve az Unióban büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés sarokköve.

(3)       A kölcsönös elismerés csak kölcsönös bizalom esetén érvényesülhet hatékonyan, ehhez pedig az eljárási jogok védelmére, valamint a Chartából, az EJEE-ből és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából eredő garanciákra vonatkozó részletes szabályok szükségesek. A közös szabályozási minimum várhatóan erősíti a tagállamok büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmat, aminek viszont a kölcsönös bizalom légkörében zajló, hatékonyabb igazságügyi együttműködéshez és az Unión belüli alapjogi kultúra fejlődéséhez kell vezetnie. E szabályozásnak a polgárok szabad mozgása előtt álló akadályokat is el kell távolítania. Az említett közös szabályozási minimum alkalmazandó az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogra, valamint a letartóztatást követő kommunikációhoz való jogra.

(4)       Noha mindegyik tagállam részes fele az EJEE-nek és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, a tapasztalatok szerint ez a tény önmagában nem minden esetben nyújt alapot arra, hogy kellő mértékben megbízzanak a többi tagállam büntető igazságszolgáltatási rendszerében.

(5)       A Tanács 2009. november 30-án elfogadta a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervet (a továbbiakban: az ütemterv)[32]. Az Európai Tanács a 2009. december 11-én elfogadott Stockholmi Programban[33] üdvözölte az ütemtervet, és azt a Stockholmi Program részévé tette (2.4. pont). A lépésenkénti megközelítést alkalmazva az ütemterv az alábbiak terén hív fel intézkedések elfogadására: a fordításhoz és tolmácsoláshoz való jog[34], a jogokról és a vádakról való tájékoztatáshoz való jog[35], a jogi tanácsadáshoz és költségmentességhez való jog, a családtagokkal, a munkaadókkal és a konzuli hatóságokkal történő kapcsolattartás joga és a veszélyeztetett gyanúsítottakra vagy vádlottakra vonatkozó különleges biztosítékok. Az ütemterv hangsúlyozza, hogy a jogok sorrendje csak tájékoztató jellegű, és a prioritások módosulásával változhat. Az ütemtervet oly módon alakították ki, hogy egészként működjön, és előnyei csak mindegyik összetevőjének végrehajtásával válnak teljes mértékben érzékelhetővé.

(6)       Ezen irányelv meghatározza az ügyvédi segítség igénybevételéhez, valamint a letartóztatást követően harmadik féllel történő kommunikációhoz való jog gyakorlásának minimumszabályait a büntetőeljárás során – eltekintve a szankciók kiszabását eredményező közigazgatási eljárásoktól (pl. versenyjogi vagy adóügyi eljárások) –, továbbá az európai elfogatóparancs végrehajtási eljárása során. Ennek révén előmozdítja a Charta és különösen annak 4., 6., 7., 47. és 48. cikke alkalmazását, az EJEE 3., 5., 6., és 8. cikkének az Emberi Jogok Európai Bírósága általi értelmezésére támaszkodva.

(7)       Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot belefoglalták az EJEE 6. cikkébe, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 14. cikkének (2) bekezdésébe. A harmadik féllel történő kommunikációhoz való jog jelenti az egyik fontos biztosítékot az EJEE 3. cikkében tiltott rossz bánásmóddal szemben, továbbá az adott személy konzulátusának az őrizetben tartásról történő tájékoztatásához való jog a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezményre épül. Ezen irányelv – a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása érdekében – e jogok gyakorlati alkalmazásának megkönnyítésére törekszik.

(8)       Az Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes ítélkezési gyakorlata szerint a gyanúsított vagy vádlott számára a rendőri kihallgatás kezdeti szakaszaitól – és minden esetre az őrizetben tartás megkezdésétől – biztosítani kell az ügyvédi segítséget annak érdekében, hogy megoltalmazzák a tisztességes tárgyaláshoz való jogát, továbbá különösen az önvádra kötelezés és a rossz bánásmód tilalmának érvényesítése céljából.

(9)       Az ügyvédi jelenlétre vonatkozó hasonló jogot kell biztosítani minden olyan esetben, amikor a nemzeti jog kifejezetten lehetővé teszi vagy megköveteli a gyanúsított vagy vádlott jelenlétét valamely eljárási cselekménynél vagy bizonyítékgyűjtésnél (pl. kutatásnál); ilyen esetekben az ügyvéd jelenléte valóban erősítheti a védelemhez való jogot, ugyanakkor nem veszélyezteti az egyes nyomozati cselekmények titkosságának megőrzésével kapcsolatos követelményt, mivel az érintett személy jelenléte kizárja, hogy a szóban forgó cselekmény bizalmas jellegű legyen; e jog nem érinti a jellegénél fogva megváltoztatható, eltávolítható vagy megsemmisíthető bizonyíték biztosításának szükségességét, ha a hatáskörrel rendelkező hatóságnak várnia kell az ügyvéd megérkezéséig.

(10)     Az ügyvédi segítségnyújtás hatékonysága érdekében az ügyvéd számára lehetővé kell tenni számos különféle olyan cselekmény elvégzését, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának megállapítása szerint a jogi tanácsadás körébe tartozik. E cselekmények mindenképpen felölelik a kihallgatásokon vagy meghallgatásokon való részvételt, az ügyféllel történő találkozást az ügy megvitatása és a védelem előkészítése céljából, a tisztázó bizonyítékok felkutatását, a szenvedő ügyfél támogatását, valamint az őrizetben tartási körülmények ellenőrzését.

(11)     A gyanúsított vagy vádlott és ügyvédje közötti találkozások időtartama és gyakorisága az egyes eljárások körülményeitől – nevezetesen az ügy összetettségétől és az alkalmazandó eljárási cselekménytől – függ. Ezért a kapcsolattartás általánosságban nem korlátozható, mivel ez sértené a védelemhez való jog hatékony gyakorlását.

(12)     A szabadságelvonással sújtott gyanúsítottak vagy vádlottak számára biztosítani kell azt a jogot, hogy letartóztatásukat követően haladéktalanul kommunikálhassanak egy általuk választott személlyel (pl. családtaggal vagy munkáltatóval) annak érdekében, hogy tájékoztassák őt az őrizetbe vételről.

(13)     A szabadságelvonással sújtott gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak jogot kell kapniuk arra is, hogy kommunikáljanak az érintett konzuli vagy diplomáciai hatóságokkal. A konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezmény 36. cikkébe foglalt konzuli segítségnyújtáshoz való jog értelmében az államoknak joguk van saját állampolgáraikkal érintkezni. Ezen irányelv kívánságuk esetén az őrizetben tartottak részére is biztosítja ezt a jogot.

(14)     Mivel a gyanúsított vagy vádlott és ügyvédje közötti kommunikáció titkossága alapvető fontosságú a védelemhez való jog hatékony gyakorlása szempontjából, a tagállamokat kötelezni kell az ügyvéd és ügyfele közötti megbeszélések, továbbá a nemzeti jog alapján engedélyezett bármely egyéb formában zajló kommunikáció titkosságának fenntartására és megőrzésére. A titkosság alól nem engedélyezhető semmiféle kivétel.

(15)     Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogtól, valamint a letartóztatást követő kommunikációhoz való jogtól csak kivételes körülmények között, és – az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban – kizárólag akkor engedélyezhetők eltérések, ha más személy életét vagy testi épségét fenyegető súlyosan hátrányos következmények elhárításának sürgős szükségességével összefüggő kényszerítő okok állnak fel, továbbá kevésbé korlátozó eszközökkel (pl. a felek közötti összebeszélés kockázata esetén a gyanúsított vagy vádlott által választott védő lecserélése vagy eltérő harmadik fél kommunikációra való kijelölése) nem érhető el ugyanaz az eredmény.

(16)     Az ilyen eltérés révén csak a lehető legrövidebb ideig halasztható el az ügyvédi segítség kezdeti igénybevétele, továbbá az eltérés nem érintheti e jog lényeges tartalmát. Az illetékes igazságügyi hatóságnak eseti alapon kell vizsgálnia az eltérést, és meg kell indokolnia a döntését.

(17)     Az eltérések nem sérthetik a tisztességes tárgyaláshoz való jogot, és semmi esetre sem eredményezhetik azt, hogy a gyanúsított vagy vádlott által ügyvédje távollétében tett tanúvallomást az ítélet alátámasztására használják fel.

(18)     A gyanúsított vagy vádlott számára lehetővé kell tenni az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondást, amennyiben teljes mértékben tisztában van annak következményeivel, különösen mivel döntésének meghozatala előtt konzultált egy ügyvéddel, valamint rendelkezik az említett következmények megértéséhez szükséges szellemi képességekkel, továbbá feltéve, hogy a jogról való lemondás önkéntes és egyértelmű. A gyanúsított vagy vádlott számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy az eljárás során bármikor visszavonja a jogról való lemondását.

(19)     Az illetékes hatóság által a gyanúsítottól vagy vádlottól eltérő minőségben – pl. tanúként – meghallgatott személyek számára haladéktalanul biztosítani kell az ügyvédi segítség igénybevételét, amennyiben a hatóság úgy ítéli meg, hogy a kihallgatás során bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel az említettekkel szemben, továbbá a gyanúsítást vagy vád alá helyezést megelőzően tett tanúvallomások nem használhatók fel az érintett személlyel szemben.

(20)     Az Európai Unión belüli igazságügyi együttműködés működésének javítása érdekében, az ezen irányelvben előírt jogoknak az európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárásokban is értelemszerűen érvényesülniük kell az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak megfelelően[36].

(21)     Az európai elfogatóparancs hatálya alatt álló személynek jogosultnak kell lennie arra, hogy ügyvédi segítséget vegyen igénybe a végrehajtó tagállamban annak érdekében, hogy hatékonyan gyakorolhassa a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat alapján őt megillető jogokat.

(22)     Lehetővé kell tenni továbbá az említett személy számára, hogy a kibocsátó tagállamban is rendelkezzen védőügyvéddel, aki az átadási eljárás folyamán felmerülő sajátos esetekben – a 2002/584/IB tanácsi kerethatározatban megállapított határidők sérelme nélkül – segítséget nyújt a végrehajtó tagállamban eljáró ügyvédnek; az előbbi ügyvédnek képesnek kell lennie arra, hogy segítséget nyújtson a végrehajtó tagállamban eljáró ügyvéd számára a 2002/584/IB kerethatározat alapján az érintett személyt megillető jogoknak a végrehajtó államban történő gyakorlása során, különös tekintettel a kerethatározat 3. és 4. cikke szerinti megtagadási indokokra; mivel az európai elfogatóparancs a kölcsönös elismerés elvére épül, mindez nem keletkeztet semmiféle jogot arra, hogy az ügy érdemét illető kétségeket támasszanak a végrehajtó tagállamban; mivel a védelemhez való jog és a kölcsönös elismerés nem összeegyeztethetetlen; a tisztességes eljáráshoz fűződő jogoknak a végrehajtó és a kibocsátó tagállamban történő megerősítése a kölcsönös bizalmat is elősegíti majd.

(23)     Az ügyvéd igénybevételéhez való jognak a kibocsátó tagállamban történő hatékony érvényesítése érdekében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak haladéktalanul értesítenie kell a kibocsátó igazságügyi hatóságot az adott személy letartóztatásáról, valamint arról, hogy a kibocsátó tagállamban is igénybe kíván venni ügyvédi segítséget.

(24)     Mivel a költségmentesség vonatkozásában nem létezik korszerű uniós jogszabály, a tagállamoknak továbbra is a költségmentességre vonatkozó hazai rendelkezéseiket kell alkalmazniuk. Ezeknek összhangban kell állniuk a Chartával, az EJEE-vel, valamint az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatával. Ha az ezen irányelv végrehajtása céljából hatályba léptetett új belső rendelkezések a nemzeti jog alapján korábban rendelkezésre állónál szélesebb körben biztosítják az ügyvédi segítség igénybevételét, a költségmentességre vonatkozó jelenlegi szabályokat megkülönböztetés nélkül mindkét helyzetre alkalmazni kell.

(25)     Az uniós jog hatékony érvényesülésének elve megköveteli, hogy a tagállamok megfelelő, hatékony jogorvoslati lehetőségeket alakítsanak ki az uniós jog által az egyénekre ruházott jogok megsértése esetére.

(26)     Az Emberi Jogok Európai Bírósága következetes ítélkezési gyakorlata szerint az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértéséből származó bármely hátrányos következményt semlegesíteni kell annak révén, hogy az érintett személyt olyan helyzetbe hozzák, amelybe akkor került volna, ha a jogsértés nem következik be. Mindez megismételt eljárást vagy azzal egyenértékű intézkedéseket tehet szükségessé, ha a jogerős ítélet az ügyvédi segítséghez való jog megsértésével született.

(27)     Mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a gyanúsított vagy vádlott ügyvéd távollétében tett beismerő vallomásának felhasználása következtében a védelemhez való jog helyrehozhatatlanul károsodik, a tagállamok elvben kötelesek megtiltani az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével kapott bármely tanúvallomásnak a gyanúsítottal vagy vádlottal szembeni bizonyítékként történő felhasználását, kivéve ha e bizonyíték felhasználása sértené a védelemhez való jogot. Mindez nem érintheti a tanúvallomások felhasználását a nemzeti jog által engedélyezett egyéb célokra, pl. sürgős nyomozati cselekmények végrehajtása vagy egyéb jogellenes cselekmények elkövetésének, illetve bárki számára súlyosan hátrányos következményeknek az elhárítása céljából.

(28)     Ez az irányelv szabályozási minimumokat állapít meg. A tagállamok az ezen irányelvben foglalt jogokat kiterjeszthetik annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet nyújtsanak olyan helyzetekben, amelyekkel ez az irányelv kifejezetten nem foglalkozik. A védelem szintje nem lehet alacsonyabb a Charta és az EJEE által meghatározott, az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának értelmezése szerinti normáknál.

(29)     Ez az irányelv tiszteletben tartja az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert jogokat és elveket, köztük a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyi sérthetetlenséghez való jogot, a gyermekek jogait, a fogyatékkal élő személyek beilleszkedését, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét, valamint a védelemhez való jogot.Ezen irányelvet az említett jogokkal és elvekkel összhangban kell végrehajtani.

(30)     Ez az irányelv előmozdítja a gyermekek jogait, valamint figyelembe veszi az Európa Tanács gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatásait, különösen annak tájékoztatásra és tanácsadásra vonatkozó rendelkezéseit. Az irányelv biztosítja, hogy a gyermekek ne mondhassanak le az irányelv alapján őket megillető jogokról, amennyiben nem képesek megérteni a jogról való lemondás következményeit. A gyanúsított vagy vádlott gyermek jogi képviselőjét mindig a lehető leghamarabb értesíteni kell az őrizetről, továbbá tájékoztatni kell az őrizet indokairól, kivéve ha ez ellentétes volna a gyermek mindenek felett álló érdekével.

(31)     A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy ennek az irányelvnek a rendelkezéseit – amennyiben azok megfelelnek az EJEE által garantált jogoknak – az EJEE rendelkezéseivel és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlatával összhangban hajtsák végre.

(32)     Mivel a közös minimumkövetelmények elérésének célját a külön-külön – nemzeti, regionális vagy helyi szinten – eljáró tagállamok nem képesek megvalósítani, és ez a célkitűzés csak európai uniós szinten valósítható meg, az Európai Parlament és a Tanács az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében említett szubszidiaritás elvével összhangban intézkedéseket fogadhat el. Az utóbbi cikkben meghatározott arányosság elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

(33)     [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló jegyzőkönyv 1., 2., 3. és 4. cikkével összhangban az Egyesült Királyság és Írország bejelentette az ezen irányelv elfogadásában és alkalmazásában történő részvételre irányuló szándékát] VAGY [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül az Egyesült Királyság és Írország nem vesz részt ezen irányelv elfogadásában, így az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó][37].

(34)     Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

1. cikk Célkitűzés

Az irányelv a büntetőeljárás során a gyanúsítottakat és a vádlottakat, továbbá a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat szerinti eljárás hatálya alatt álló személyeket megillető alábbi jogokkal kapcsolatos szabályokat állapítja meg: ügyvédi segítség igénybevételéhez, valamint a letartóztatást követően harmadik féllel történő kommunikációhoz való jog.

2. cikk Hatály

1.           Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai – hivatalos értesítéssel vagy más módon – az érintett személy tudomására hozták azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette-e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – az elítélést és az esetleges jogorvoslatról való döntést.

2.           Ez az irányelv alkalmazandó a 2002/584/IB kerethatározat szerinti eljárás hatálya alá tartozó személyekre a végrehajtó államban foganatosított letartóztatásuk időpontjától kezdve.

3. cikk Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárás során

1.           A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és vádlottak a lehető leghamarabb, de legkésőbb az alábbi időpontoktól ügyvédi segítséget vehessenek igénybe:

a)         a rendőrség vagy egyéb bűnüldöző hatóság által lefolytatott bármely kihallgatás megkezdését megelőzően;

b)         bármely olyan eljárási vagy bizonyítékgyűjtési cselekmény végzésekor, amelyen az érintett személy a nemzeti jog szerint köteles vagy jogosult megjelenni, kivéve ha ez veszélyeztetné a bizonyíték beszerzését;

c)         a szabadságelvonás alkalmazásának kezdetétől.

2.           Az ügyvédi segítséget olyan időben és módon kell biztosítani, hogy a gyanúsított vagy vádlott hatékonyan érvényesíthesse a védelemhez való jogát.

4. cikk Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog tartalma

1.           A gyanúsított vagy vádlott jogosult az őt képviselő ügyvéddel találkozni.

2.           Az ügyvéd jogosult bármely kihallgatáson vagy meghallgatáson jelen lenni. Joga van kérdéseket feltenni, magyarázatot kérni és nyilatkozatokat tenni. Az előbbieket a nemzeti jog szerint jegyzőkönyvbe kell venni.

3.           Az ügyvéd jogosult jelen lenni bármely egyéb olyan nyomozati vagy bizonyítékgyűjtési cselekménynél, amelyen a gyanúsított vagy vádlott a nemzeti jog szerint köteles vagy jogosult megjelenni, kivéve ha ez veszélyeztetné a bizonyíték beszerzését.

4.           Az ügyvéd jogosult ellenőrizni a gyanúsított vagy vádlott őrizetben tartásának feltételeit, és ebből a célból joga van belépni az érintett személy őrizetben tartásának helyére.

5.           A gyanúsított vagy vádlott és az ügyvédje közötti találkozások időtartama és gyakorisága semmi esetre sem korlátozható oly módon, amely sértheti a védelemhez való jog gyakorlását.

5. cikk A letartóztatást követő kommunikációhoz való jog

1.           A tagállamok biztosítják a 2. cikkben említett és szabadságelvonással sújtott személynek azt a jogát, hogy legalább egy általa megnevezett személlyel a lehető leghamarabb kommunikáljon.

2.           Amennyiben az érintett személy gyermek, a tagállamok biztosítják, hogy a gyermek jogi képviselője vagy – a gyermek érdekétől függően – más felnőtt a lehető leghamarabb tájékoztatást kapjon a szabadságelvonásról és annak indokairól, kivéve ha ez ellentétes volna a gyermek mindenek felett álló érdekeivel; utóbbi esetben más megfelelő felnőttet kell tájékoztatni.

6. cikk A konzuli vagy diplomáciai hatóságokkal való kommunikációhoz való jog

A tagállamok biztosítják a 2. cikkben említett és szabadságelvonással sújtott külföldieknek azt a jogát, hogy az állampolgárságuk szerinti állam konzuli vagy diplomáciai hatóságait a lehető leghamarabb tájékoztassák az őrizetben tartásról, továbbá hogy kommunikálhassanak a konzuli vagy diplomáciai hatóságokkal.

7. cikk Titoktartás

A tagállamok gondoskodnak a gyanúsított vagy vádlott és ügyvédje közötti megbeszélések titkosságának garantálásáról. A tagállamok biztosítják továbbá a levelezés, a telefonbeszélgetések, valamint a gyanúsított vagy vádlott és ügyvédje között a nemzeti jog alapján engedélyezett egyéb kommunikációs formák titkosságát.

8. cikk Eltérések

A tagállamok nem térhetnek el ezen irányelv egyetlen rendelkezésétől sem, kivéve – rendkívüli körülmények között – a 3. cikktől a 4. cikk (1)–(3) bekezdésétől, az 5. cikktől és a 6. cikktől. Az ilyen eltérés:

a)      valamely személy életét vagy testi épségét fenyegető súlyosan hátrányos következmények elhárításának sürgős szükségességével összefüggő kényszerítő okok alapján indokolható;

b       nem alapulhat kizárólag az állítólagos bűncselekmény fajtáján vagy súlyosságán;

c)      nem lépheti túl a szükséges mértéket;

d)      időben a lehető leginkább korlátozott, és semmi esetre sem terjedhet ki a tárgyalási szakaszra;

e)      nem sértheti az eljárás tisztességességét.

Az eltérések kizárólag az igazságügyi hatóságok kellően indokolt, eseti alapon hozott határozatával engedélyezhetők.

9. cikk Jogról való lemondás

1.           Az ügyvéd kötelező jelenlétét vagy segítségnyújtását előíró nemzeti jog sérelme nélkül, az ezen irányelvben említett, ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról az alábbi feltételek mellet lehet lemondani:

a)      a gyanúsított vagy vádlott előzetesen jogi tanácsadásban részesült a jogról való lemondás következményeit illetően, vagy más módon kimerítő ismereteket szerzett az említett következményekről;

b)      rendelkezik az említett következmények megértéséhez szükséges szellemi képességgel, valamint

c)      a jogról való lemondás önkéntes és egyértelmű.

2.           A jogról való lemondást és a lemondás körülményeit jegyzőkönyvbe kell venni az érintett tagállam jogszabályainak megfelelően.

3.           A tagállamok biztosítják, hogy a lemondást ezt követően az eljárás bármely szakaszában vissza lehessen vonni.

10. cikk A gyanúsítottaktól és vádlottaktól eltérő személyek

1.           A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a rendőrség vagy más bűnüldöző hatóság által a büntetőeljárás keretében meghallgatott, a gyanúsítottól vagy vádlottól eltérő személyek részére biztosítsák az ügyvédi segítség igénybevételét, ha a kikérdezés, kihallgatás vagy meghallgatás során bűncselekmény elkövetésének gyanúja vagy vádja merül fel velük szemben.

2            A tagállamok biztosítják, hogy nem használhatók fel azok a tanúvallomások, amelyeket az érintett személy azt megelőzően tett, hogy a tudomására hozták a vele szembeni gyanút vagy vádat.

11. cikk Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog az európai elfogatóparancs alkalmazásával járó eljárásokban

1.           A tagállamok biztosítják a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat hatálya alatt álló személyeknek azt a jogát, hogy az európai elfogatóparancs alapján a végrehajtó tagállamban foganatosított letartóztatásukat követően haladéktalanul ügyvédi segítséget vegyenek igénybe.

2.           Az ügyvédi segítséghez való jog tartalmát illetően e személyek az alábbi jogosultságokkal rendelkeznek a végrehajtó tagállamban:

– az ügyvédi segítség olyan időben és módon való igénybevétele, ami lehetővé teszi számukra a védelemhez való jog hatékony érvényesítését;

– az őket képviselő ügyvéddel való találkozáshoz való jog;

– az ügyvéd jelenléte bármely kihallgatáson vagy meghallgatáson, ideértve a kérdésfeltevéshez, magyarázatkéréshez és nyilatkozattételhez való jogot. Az előbbieket a nemzeti jognak megfelelően jegyzőkönyvbe kell venni;

– az ügyvéd joga az érintett személy őrizetben tartásának helyére való belépéséhez az őrizetben tartás feltételeinek ellenőrzése érdekében.

Az érintett személy és az ügyvédje közötti találkozások időtartama és gyakorisága semmi esetre sem korlátozható oly módon, amely sértheti a 2002/584/IB kerethatározat alapján az adott személyt megillető jogok gyakorlását.

3.           A tagállamok kérelemre biztosítják a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat hatálya alatt álló személyeknek azt a jogát, hogy az európai elfogatóparancs alapján foganatosított letartóztatásukat követően a kiállító tagállamban is haladéktalanul ügyvédi segítséget vegyenek igénybe annak érdekében, hogy ez az ügyvéd a 4. cikknek megfelelően segítséget nyújtson a végrehajtó tagállamban eljáró ügyvédnek. Az érintett személyeket tájékoztatni kell e jogukról.

4.           Az említett személy kiállító tagállamban eljáró ügyvédje jogosult a végrehajtó tagállamban eljáró ügyvéd segítésére korlátozódó cselekmények lefolytatására abból a célból, hogy az érintett személy a végrehajtó tagállamban hatékonyan gyakorolhassa a kerethatározat és különösen annak 3. és 4. cikke alapján őt megillető jogokat.

5.           Az európai elfogatóparancs alapján foganatosított letartóztatást követően a végrehajtó igazságügyi hatóság haladéktalanul értesíti a kiállító igazságügyi hatóságot a letartóztatásról, valamint arról, hogy az érintett személy a kiállító tagállamban is igénybe kíván venni ügyvédi segítséget.

           

12. cikk Költségmentesség

1.           Ez az irányelv nem érinti a költségmentességre vonatkozó nemzeti rendelkezéseket, amelyek az Európai Unió Alapjogi Chartájával és az európai emberi jogi egyezménnyel összhangban alkalmazandók.

2.           A tagállamok az ezen irányelv szerinti ügyvédi segítség biztosítása tekintetében nem alkalmazhatnak a jelenleginél kedvezőtlenebb költségmentességi rendelkezéseket.

13. cikk Jogorvoslatok

1.           A tagállamok biztosítják, hogy a 2. cikkben említett személyek hatékony jogorvoslattal rendelkezzenek azon eljárásokban, amelyek során megsértették az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogukat.

2.           A jogorvoslatnak a gyanúsítottat vagy vádlottat olyan helyzetbe kell hoznia, amelybe a jogértés hiányában került volna.

3.           A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a gyanúsított vagy vádlott által ügyvéd távollétében, vagy a 8. cikknek megfelelően e jogtól engedélyezett eltérés esetén tett tanúvallomást az eljárás semmilyen szakaszában se használhassák fel bizonyítékként az említett személlyel szemben, kivéve ha e bizonyíték felhasználása nem sérti a védelemhez való jogot.

14. cikk Csökkentést kizáró rendelkezés

Ezen irányelv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben, a nemzetközi jog egyéb releváns rendelkezéseiben vagy bármely tagállam jogában biztosított bármely, magasabb szintű védelmet nyújtó jogot és eljárási biztosítékot korlátoz vagy azoktól eltér.

15. cikk Átültetés a nemzeti jogba

1.           A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb [az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetés után 24 hónap]-ig megfeleljenek.

2.           E rendelkezések szövegét, valamint az e rendelkezések és az irányelv közötti megfelelést bemutató táblázatot megküldik a Bizottságnak.

3.           Amikor a tagállamok elfogadják ezeket az intézkedéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.

16. cikk Hatálybalépés

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

17. cikk Címzettek

Ennek az irányelvnek a Szerződéseknek megfelelően a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, […]-án/-én.

az Európai Parlament részéről                      a Tanács részéről

az elnök                                                          az elnök                                                                       

[1]               HL L 280., 2010.10.26., 1. o.

[2]               COM(2010) 392, 2010.7.20.

[3]               HL C 303., 2007.12.14., 30. o. Magyarázatok az Alapjogi Chartához.

[4]               999 U.N.T.S. 171. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya az ENSZ Közgyűlésének 1966. december 16-i határozatával aláírásra megnyitott, a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet az EU valamennyi tagállama ratifikált, és amely így a nemzetközi jog értelmében azokra kötelező.

[5]               Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 596. kötet, 261. o.

[6]               HL C 303., 2007.12.14., 1. o.

[7]               COM(2004) 328, 2004.4.28.

[8]               HL C 295., 2009.12.4., 1. o.

[9]               HL C 115., 2010.5.4.

[10]             A Salduz kontra Törökország ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet, kereset száma: 36391/02., 50. pont.

[11]             U.a.: 52. pont.

[12]             A Dayanan kontra Törökország ügyben 2010. január 13-án hozott ítélet, kereset száma: 7377/03., 32. pont.

[13]             A Brusco kontra Franciaország ügyben 2010. október 14-én hozott ítélet, kereset száma: 1466/07., 47. pont.

[14]             A Panovits kontra Ciprus ügyben 2008. december 11-én hozott ítélet, kereset száma: 4268/04., 73–76. pont.

[15]             U.a.: 66. pont.

[16]             Vö.: Az e javaslatot kísérő, a 7. pontban hivatkozott hatásvizsgálattal, 12. o.

[17]             A Tanács 2002. június 13-i kerethatározata az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról (2002/584/IB) (HL L 190., 2002.7.18., 1. o).

[18]             A Dayanan kontra Törökország ügyben 2010. január 13-án hozott ítélet, kereset száma: 7377/03., 32. pont.

[19]             A Bizottság közleménye az EU gyermekjogi ütemtervéről – COM(2011) 60, 2011.2.15.

[20]             Az Európa Tanács iránymutatásai a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, 2010.10.17.

[21]             A Castravet kontra Moldova ügyben hozott 2007. március 13-i ítélet, kereset száma: 23393/05., 49. pont.; az Istratii és társai kontra Moldova ügyben hozott 2007. március 27-i ítélet, keresetek számai: 8721/05, 8705/05, 8742/05., 89. pont.

[22]             A Salduz kontra Törökország ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet, kereset száma: 36391/02., 55. pont.

[23]             U.a.: 52. pont.

[24]             Salduz kontra Törökország ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet, kereset száma: 36391/02., 59. pont, a Panovits kontra Ciprus ügyben 2008. december 11-én hozott ítélet, kereset száma: 4268/04., 68. pont, a Yoldaş kontra Törökország ügyben 2010. február 23-én hozott ítélet, kereset száma: 27503/04., 52. pont.

[25]             A Brusco kontra Franciaország ügyben 2010. október 14-én hozott ítélet, kereset száma: 1466/07., 47. pont.

[26]             A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i tanácsi kerethatározat 2007-től való végrehajtásáról, COM (2011) 175, 2011.4.11.

[27]             HL L 190., 2002.7.18., 1. o.

[28]             A Salduz kontra Törökország ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet, kereset száma: 36391/02., 72. pont.

[29]             A Salduz kontra Törökország ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet, kereset száma: 36391/02., 55. pont.

[30]             HL C […], […], […] o.

[31]             HL C […], […], […] o.

[32]             HL C 295., 2009.12.04., 1. o.

[33]             HL C 115, 2010.5.4.

[34]             Az Európai Parlament és a Tanács 2010/64/EU irányelve (2010. október 20.) a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról (HL L 280., 2010.10.26., 1 o).

[35]             Az Európai Parlament és a Tanács 2001/XXX/EU irányelve a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról.

[36]             HL L 190., 2002.7.18., 1. o.

[37]             Az irányelv e preambulumbekezdésének végleges szövege – a (21. sz.) jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően – attól függ majd, hogy az Egyesült Királyság és Írország milyen álláspontra helyezkedik.