A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI BÍRÓSÁGNAK, A SZÁMVEVŐSZÉKNEK, AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, VALAMINT A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Az integrált európai infrastruktúrára vonatkozó intézkedéscsomag (Text with EEA relevance) BEVEZETÉS ÉS ÖSSZEFOGLALÁS Az elmúlt évtizedben Európában átlagosan egyre kevesebbet költöttünk infrastruktúrára. A gazdasági és pénzügyi válság azonban újból ráirányította a figyelmet az infrastrukturális beruházások fontosságára. A gazdasági válság alatt az infrastruktúra felújítását és építését érintő célzott beruházások fontos részét képezték a gazdaságélénkítési terveknek mind európai, mind tagállami szinten abban a reményben, hogy növelni fogják a keresletet és biztosítják a rájuk fordított összegek hosszú távú megtérülését. A válság azonban mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy az infrastruktúra döntő tényező Európa gazdaságának jövője szempontjából. Valódi egységes piac, ahogy arra a Monti-jelentés[1] is rámutatott, nem hozható létre valamennyi alkotórészének zökkenőmentes összekapcsolása nélkül. Az utak és egyéb közlekedési összeköttetések, az elektromos- és gázvezeték hálózatok, valamint a széles sávú informatikai hálózatok nélkülözhetetlenek a működőképes integrált gazdasági térség megvalósításához, illetve annak társadalmi és területi kohéziójához. Mégis, amíg a szabályozási integráció területén az EU területén belül előrehaladás tapasztalható és a piacok integrációja is egyre inkább elmélyül, legutóbb például az energiaágazatban a harmadik liberalizációs intézkedéscsomag elfogadásával és hatályba lépésével, a határokon átnyúló fizikai összekapcsolódás elmarad a várt szinttől. A jellemzően elsősorban az új tagállamokban hiányzó kapcsolódási pontok választóvonalat képeznek az Európai Unió központi és periférikus területei között, és akadályozzák a közösségen belüli kapcsolatok továbbfejlődését illetve új gazdasági ágazatok, például az elektronikus kereskedelem növekedését. Az Európa 2020 stratégia végrehajtása kapcsán is új infrastrukturális követelmények jelentkeznek. Európa tudásintenzív, alacsony széndioxid-kibocsátású és versenyképes gazdasággá való átalakításának előmozdításához megfelelő korszerű és rugalmas energia-, közlekedési és IKT-infrastruktúrahálózatokra van szükség. A Bizottság kiemelt növekedési céljai között[2] említette a valóban integrált egységes piachoz szükséges közlekedési, energia- és informatikai infrastruktúrák fejlesztését. A megerősített gazdasági kormányzással összefüggésben egyben felszólította a tagállamokat, hogy a jelenlegi gazdasági válság ellenére folytassák megkezdett szabályozási és pénzügyi intézkedéseiket az említett alapvető fontosságú területeken. A 2020-ig tartó időszakban az európai jelentőségű hálózatok kiépítéséhez összesen mintegy 1 billió eurós beruházásra volna szükség az említett három ágazat területén[3]. Az e beruházásokhoz szükséges összeg előteremtése az egyik legnagyobb kihívás, amivel az Európai Uniónak a következő évtizedben szembe kell néznie. Bár a piac megfelelő beruházások és árképzési mechanizmusok révén várhatóan döntő szerepet játszik majd a szükséges infrastruktúra megvalósításában, állami beavatkozás nélkül a szükséges beruházások közül néhány egyáltalán nem, vagy csak 2020 után lenne megvalósítható. A Bizottság ezért tesz javaslatot az infrastruktúrát érintő intézkedéscsomagra, amely egy új költségvetési eszköz, az ún. európai összekapcsolódási eszköz (Connecting Europe Facility, CEF) bevezetéséből, valamint a közlekedésre, energiaügye és IKT-ra vonatkozó iránymutatások módosításából áll. Közös kihívások és ágazati szakpolitikai iránymutatások A közlekedési, energia- és digitális infrastruktúrában érdekelt három ágazatban hasonló kihívások és szűk keresztmetszetek figyelhetők meg: ezek hasonló megoldást kívánnak. Bár az infrastrukturális beruházások java részét a tagállamok és a piacok is meg tudják valósítani (szabályozási intézkedésekkel), nem valószínű, hogy e beruházások olyan mértékűek és sebességűek lesznek, amelyek lehetővé teszik majd az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósítását. A támogatások és pénzügyi eszközök révén megvalósuló uniós szintű fellépés célja olyan kezdeményezések létrehozására irányul, amelyek megszüntetik vagy csökkentik a piac töredezettségét, növelik Európa biztonságát, jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek és/vagy társadalmi-gazdasági előnnyel járnak, amelyeket a projektek szintjén nem lehetne elérni vagy pénzügyileg megvalósítani. Az uniós fellépés ezenkívül rövid távon növeli a foglalkoztatást a kivitelezési szakaszban. Fontos továbbá, hogy az eszköz kezelése belső szinergiákat is teremt: az ügynökségek közös igénybe vétele elősegíti a méretgazdaságosságot. A programok szintjén a magas fokú együttműködés elősegíti, hogy az ágazati munkák között szinergiák jöjjenek létre: Az energia-, közlekedési és széles sávú informatikai hálózatok bizonyos létesítményeket közösen használhatnak (aknák, csatornák, telephelyekhez való hozzáférés), ezért ésszerűnek tűnik szorgalmazni a passzív hálózati elemeknek a megfelelő nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal együttműködésben történő koordinált létrehozását. Közlekedés A jelentős beruházások ellenére az Európai Unió jelenleg nem rendelkezik olyan határokon átnyúló összekapcsolt közlekedési infrastruktúra-hálózattal, amely kellőképpen interoperábilis és forráshatékony lenne. Az „Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé” című közleményben[4] kiemeltekkel összhangban a közlekedési infrastruktúra alapvető fontosságú az egységes piac működésének biztosításához, és elő kell mozdítania a versenyképességet és a fenntartható növekedést. Amellett, hogy a tagállamok nem működnek együtt a projektek irányítása, tervezése és finanszírozása területén, a legfontosabb akadályt egy olyan globális európai szintű finanszírozási keret hiánya jelenti, amely a legfontosabb szűk keresztmetszetek és a hiányzó, határokon átnyúló kapcsolódási pontok kérdésének orvoslását célozhatná meg az egységes piacon belül; ezt a problémát következő többéves pénzügyi keretben kezelni kell. Az új TEN-T iránymutatások olyan szakpolitikai keretet határoznak meg, amelyben az európai infrastruktúra az egységes európai közlekedési térség megvalósítását szolgálja. Az iránymutatások ezenkívül meghatározzák a szabályozási keretet is, olyan előírások bevezetésével, amelyek biztosítják a hatékonyságot és interoperabilitást. Ezenkívül szilárdabb, kötelezőbb jellegű tervezési keretet teremtenek az átfogó hálózatok és törzshálózatok tekintetében, ami lehetővé teszi a tagállamok, az uniós intézmények és az érdekelt felek számára, hogy európai erőfeszítéseiket az európai infrastruktúra működőképes hálózatának 2030-ra és 2050-re történő kiépítésére koncentrálják. Az átfogó hálózat képezi a TEN-T rendszer alaprétegét, amely magában foglalja az iránymutatások követelményeinek megfelelő valamennyi meglévő és tervezett infrastruktúrát. Az átfogó hálózatnak legkésőbb 2050. december 31-ig kell működőképessé válnia. A törzshálózat képezi az átfogó hálózat feletti réteget, amely annak stratégiai szempontból legfontosabb részeiből áll. A törzshálózat alkotja az európai állampolgárok és vállalkozások számára szükséges multimodális mobilitási hálózat gerincét. A TEN-T hálózat azon alkotórészei tartoznak ide elsősorban, amelyek a legnagyobb európai többletértékkel rendelkeznek: a határkeresztező szakaszok hiányzó láncszemei, a legfontosabb szűk keresztmetszetek és multimodális csomópontok. A törzshálózatot, amelynek finanszírozása az európai összekapcsolódási eszközön keresztül történik majd, legkésőbb 2030. december 31-ig ki kell építeni A TEN-T iránymutatások további célja a végrehajtási eszközök erősítése a törzshálózati folyosók tervezésében, kellő figyelmet fordítva a vasúti árufuvarozási folyosókra[5]. E folyosók biztosítják a törzshálózat koordinált kialakításához szükséges eszközkeretet. Ami a törzshálózati folyosók területi hatósugarát illeti, e folyosók elvben három közlekedési módra terjednek ki és legalább három tagállamot szelnek át. Lehetőség szerint a folyósoknak összeköttetést kell teremteniük egy tengeri kikötővel. A tevékenységeket illetően a törzshálózati folyosók platformot biztosítanak a kapacitásirányításhoz, beruházásokhoz, kapacitásépítéshez, valamint a multimodális átrakodó létesítmények koordinálásához, és az interoperábilis forgalomirányító rendszerek kiépítéséhez. Energiaügy Az Unió versenyképességgel, fenntarthatósággal és ellátásbiztonsággal kapcsolatos energiapolitikai célkitűzéseinek költséghatékony megvalósítása érdekében jelentős ráfordításokra van szükség az európai energiainfrastruktúra korszerűsítéséhez és bővítéséhez, valamint a határkeresztező hálózatok összekapcsolásához. Az „Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azon túlmenően” című, 2010. november 17-én elfogadott bizottsági közlemény[6] ezért felhívta a figyelmet a hálózatfejlesztés egész kontinensre kiterjedő koordinálását és optimalizálását szolgáló új uniós energiainfrastruktúra-politika kialakítására. A közlemény különösen kiemelte a meglévő transzeurópai energiahálózatokra (TEN-E) vonatkozó szakpolitika és pénzügyi keret alapos felülvizsgálatának szükségességét. Amint azt az Európai Tanács 2011. február 4-i ülésén hangsúlyozta, egy ilyen új szakpolitika kialakítása alapvető fontosságú annak biztosításához, hogy a tagállamok közötti szolidaritás megvalósuljon és működjön, hogy a belső energiapiac létrejöjjön és az elszigetelt régiók bekapcsolódjanak az európai hálózatba, hogy alternatív ellátási vagy tranzit útvonalak, illetve energiaforrások váljanak elérhetővé, valamint hogy a megújuló energiaforrások fejlődjenek és versenyezzenek a hagyományos forrásokkal. A transzeurópai energiainfrastruktúrára vonatkozó új iránymutatások meghatározzák a transzeurópai energiahálózatok időben történő kiépítéséhez és interoperabilitásához szükséges szabályokat. Az iránymutatások célja főként az, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsák a belső energiapiac teljes integrációját előmozdító energiainfrastruktúra-projektek kidolgozásához, többek között annak biztosításával, hogy egy tagállam sem szigetelődik el az európai hálózattól, valamint hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez és a környezetvédelemhez azáltal, hogy az Unió számára lehetővé teszik az üvegházhatású gázkibocsátás 20 %-os[7] csökkentésére, az energiahatékonyság 20 %-os növelésére és a teljes energiafogyasztás 20 %-át kitevő megújuló energiaforrásokra vonatkozó célkitűzések 2020-ig történő megvalósítását. E célból az iránymutatások meghatározzák azoknak a villamosenergia- és gázvezeték-hálózatokat, illetve olaj- és széndioxid-szállítási infrastruktúrákat érintő transzeurópai kiemelt folyosóknak és területeknek a körét, amelyek esetében a leginkább szükséges európai fellépés. E prioritások végrehajtására az alábbiak révén kerül sor: - az engedélyezési eljárások racionalizálása annak érdekében, hogy a közös érdekű projektek indításához szükséges engedélyek beszerzésének idejét jelentős mértékben csökkenteni lehessen, és hogy az ilyen projektek végrehajtása során biztosítva legyen a nyilvánosság intenzívebb részvétele és a társadalmi elfogadottság; - a villamosenergia- és gázhálózatokat érintő közös érdekű projektekkel kapcsolatos szabályozás könnyítése a költségeknek a projekt által biztosított előnyökön alapuló elosztásával, és annak biztosításával, hogy a megtérülések összhangban vannak a kockázatokkal; - a közös érdekű projektek végrehajtásának biztosítása szükséges piaci alapú és közvetlen uniós pénzügyi támogatás nyújtásával. Ez utóbbi tekintetében a javaslat meghatározza a projekteknek az CEF keretében uniós támogatásra való jogosultságának alapját. Digitális infrastruktúrák A korszerű internethálózatok által (vagy közvetítésével) biztosított nagy sebességű internetkapcsolatokra és szolgáltatásokra irányuló befektetések a jövőt készítik elő. A digitális infrastruktúrák – a fizikai és a szolgáltatásalapúak egyaránt – annak az intelligens növekedésnek a kulcsfontosságú ösztönzői, amelyet Európának az elkövetkezendő tíz év során kell megvalósítania nemzetközi versenyképességének biztosítása és állampolgárai jólétének megteremtése érdekében. Valójában már az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre vonatkozó Európa 2020 stratégia is felölelte ezt a kezdeményezést, amely az Európa digitális menetrendje elnevezésű kiemelt kezdeményezésének részeként előtérbe helyezi a digitális infrastruktúrákat. A szóban forgó stratégia hangsúlyozta a nagyobb sebességű, vezetékes és vezeték nélküli technológiájú, mindenki számára elérhető szélessávú rendszerek bevezetésének és elterjesztésének, valamint azon új szupergyors, nyílt és versenyképes internetes hálózatokba való beruházások előmozdításának szükségességét, amelyek a jövő gazdaságának ütőereit fogják képezni. Az iránymutatások célja, hogy a távközlés területén meghatározzák a széles sávú hálózatokra és digitális szolgáltatási infrastruktúrákra vonatkozó célkitűzéseket és prioritásokat. Az iránymutatások ezenkívül beazonosítják a széles sávú hálózatok és digitális szolgáltatási infrastruktúrák (e-Egészségügy, e-Adatvédelem, e-Közbeszerzés) létrehozását szolgáló közös érdekű projekteket. Ezek a projektek elősegítik az egységes digitális piac kialakítását gátló legfontosabb akadálynak minősített problémák kezelését; e problémák között szerepel például az, hogy Európában, főbb versenytársainkhoz képest kevesebb széles sávú hálózatot érintő beruházás valósul meg, és ezért a növekedési potenciál és a társadalmi előnyök kihasználatlanul maradnak; továbbá, hogy a korszerű széles sávú hálózatok területén növelni kell a versenykényszert, valamint, hogy megfelelő stratégiákat kell kidolgozni a széles sávú hálózatok olyan területeken való alkalmazásának nyilvános támogatására, ahol azt üzleti szempontok nem indokolják. A digitális szolgáltatások területén az akadályt elsősorban a technikai interoperabilitás hiánya jelenti, amelynek következtében az alapvető online közszolgáltatások nem tudják átlépni az országhatárokat. Az európai interoperábilis szolgáltatási infrastruktúráknak nincs természetes tulajdonosa, és sem az egyes tagállamok, sem a magánbefektetők nem tudnák biztosítani a szolgáltatások interoperábilis keretek között való megvalósítását. E téren tehát jelentős az uniós hozzáadott érték. A digitális infrastruktúrákra vonatkozó CEF támogatások és innovatív pénzügyi eszközök kombinációjával támogatni fogja az olyan hálózatokba való beruházásokat, amelyek elősegítik, hogy megvalósulhasson az Európai digitális menetrend elnevezésű kiemelt kezdeményezésnek a 30 Mbps-os általános lefedettségre vagy arra vonatkozó célkitűzése, hogy a háztartások legalább 50 %-a 100 Mbps-nél nagyobb sebességű internetkapcsolattal rendelkezzen. A 30 és 100 Mbps-os projektek kiegyenlített összetételű csoportját hozzák létre, és kellő mértékben figyelembe veszik a tagállamok beruházási szükségleteit, amely az előzetes becslések szerint mintegy 270 milliárd EUR-t tesz ki. A digitális szolgáltatási infrastruktúra tekintetében az interoperabilitás keretei, melyek létrehozását közvetlen támogatásokon keresztül kerül finanszírozásra, magukban foglalják például a közigazgatásban alkalmazott transzeurópai nagy sebességű gerinchálózatokat, az e-Kormányzat szolgáltatásainak interoperábilis azonosításon és engedélyezésen alapuló határokon átnyúló alkalmazását (lehetővé téve elektronikus közbeszerzési, igazságszolgáltatási és egészségügyi szolgáltatások nyújtását is); az európai örökség digitális forrásait; valamint a biztonságot és védelmet (biztonságosabb internet és kritikus szolgáltatási infrastruktúra) és az intelligens energetikai szolgáltatásokat. A projekteknek hozzá kell járulniuk az európai gazdaság – többek között a kis- és közepes vállalkozások – versenyképességének növeléséhez, a nemzeti hálózatok összekapcsolódásának és interoperabilitásának, valamint e hálózatok elérhetőségének előmozdításához, és támogatniuk kell az egységes digitális piac kialakítását. A változó szakpolitikai prioritásokhoz, technológiai fejlesztésekhez vagy az érintett piacok helyzetéhez való igazodás érdekében az iránymutatások végrehajtása során új közös érdekű projekteket lehet majd meghatározni. Európai összekapcsolódási eszköz (CEF) – közös infrastruktúra-finanszírozási eszköz A meglévő TEN hálózatra vonatkozó szakpolitikai keret tapasztalatainak tanulságaira építve a Bizottság az európai összekapcsolódási eszköz alapján javaslatot tesz egy új európai infrastruktúra-csomag elfogadására, amely a transzeurópai hálózatok közös pénzügyi eszközeként fog szolgálni, megteremti azt a keretet, amelyen belül a fent említett ágazatspecifikus szakpolitikai iránymutatások alkalmazásra kerülnek. Mivel az uniós érdekű infrastrukturális projektek közül némelyik előcsatlakozás alatt álló, szomszédos és egyéb harmadik országok területét is érinti, az CEF – adott esetben – közös érdekű projektek keretében támogathatja a transzeurópai hálózatoknak az említett országok infrastruktúra-hálózataival való összekapcsolását. Az CEF célja, hogy racionalizálja és egyszerűsítse az infrastruktúrák uniós támogatását, a rendelkezésre álló eszközök optimalizálásával, a használatukra vonatkozó működési szabályok szabványosításával, és az ágazatok közötti lehetséges szinergiák kiaknázásával. E koordinált megközelítés révén nemcsak a lehető legnagyobb uniós többletérték biztosítható, hanem egyben az eljárások egyszerűsödése és a kollektív költségek csökkenése is elérhetővé válik. E célból az CEF-re vonatkozó javaslat minden ágazat számára közös finanszírozási keretet dolgoz ki, beleértve a koordinált éves munkaprogramokat, egy közös bizottság létrehozását, az ágazati költségvetések közötti rugalmasságot, a hatékonyabb teljesítménymutatókat és feltételrendszert, valamint az infrastruktúrához kötött pénzügyi eszközök közös használatát. Az CEF finanszírozását központilag irányítják: vagy közvetlenül a Bizottság személyi állománya, adott esetben egy végrehajtó ügynökség közreműködésével, vagy a Bizottság és egy vagy több pénzügyi intézmény közötti partnerség keretében. Az CEF alá tartozó különböző eszközök operatív irányítására a megfelelő jogi keretben fogunk megoldásokat javasolni, építve a TEN-T végrehajtó ügynökség és az Európai Beruházási Bankkal folytatott együttműködés tapasztalatára. Az európai összekapcsolódási eszközt összehangoljuk az uniós költségvetésből finanszírozott többi támogatási formával, például a Horizont 2020 programmal, valamint a kohéziós és strukturális alapokkal. A Horizont 2020 programmal való koordináció biztosítani fogja a kiegészítő jelleget, miközben elkerüli a lehetséges átfedéseket. Az CEF és a Horizont 2020 program közötti koordináció garantálni fogja, hogy az infrastrukturális fejlesztésekhez hozzájáruló kutatási és innovációs lánc nem szakad meg. Ennek különösen akkor van döntő jelentősége, amikor a közlekedés, az energiaügy és az IKT területén jelentős technológiai fejlesztésekre lesz szükség ahhoz, hogy az EU teljesíteni tudja az Európa 2020 stratégia nagyratörő célkitűzéseit. Ami a kohéziós és strukturális alapokkal való kapcsolatot illeti, a kohéziós politika közös stratégiai keretét, valamint a tagállamokkal kötött partnerségi szerződéseket összehangolják a közlekedési, az energia- és az IKT-ágazat szakpolitikai keretével. Az egyes ágazatspecifikus iránymutatások a kohéziós és strukturális alapokra támaszkodva valósítják meg a helyi és regionális infrastruktúrákat, illetve azok összekötését a kiemelt uniós infrastruktúrákkal, kapcsolódási lehetőséget biztosítva ezzel az EU minden állampolgára között. Az európai összekapcsolódási eszköz a 2014 és 2020 közötti időszakban 50 milliárd eurós költségvetésből[8] gazdálkodik majd, melyből 10 milliárd eurót a Kohéziós Alapban különítettek el a közlekedési infrastruktúrára. Bár az CEF központilag irányított eszköz, e 10 milliárd euró elosztásakor a lehető legnagyobb prioritást biztosítják azoknak a projekteknek, amelyek a Kohéziós Alapból nyújtott összegek nemzeti elosztását tiszteletben tartják. Ezt a 10 milliárd eurót a Kohéziós Alapból nyújtott támogatásra jogosult tagállamok számára tartják fenn, és az uniós költségvetés társfinanszírozási arányát a Kohéziós Alappal azonos szinten állapítják majd meg. CEF | 40 milliárd EUR | Energiaügy | 9,1 milliárd EUR | Közlekedés | 21,7 milliárd EUR | Távközlés/Digitális szolgáltatások | 9,2 milliárd EUR | A Kohéziós Alapban közlekedési infrastruktúrákra elkülönített összegek | 10 milliárd EUR | Összesen | 50 milliárd EUR | Pénzügyi eszközök az CEF-n belül – Az uniós fellépés hatásának maximalizálása Noha az uniós kormányok átlagosan GDP-jük 1 %-át költik infrastrukturális beruházásokra[9], régóta növekvő mértékben igyekeztek a magánszektort is bevonni az infrastrukturális beruházások finanszírozásába. Ez privatizáció útján, tisztán magántőkéből, koncessziók révén vagy – az utóbbi időben – a köz- és magánszféra közötti partnerségen (PPP) alapuló projekteken keresztül történik. A jelenlegi magánfinanszírozás mértéke azonban nem elégséges az infrastrukturális ágazatok jelentős befektetési igényeinek kielégítéséhez. Ezenkívül a magánforrásból történő finanszírozás nem áll azonnal rendelkezésre olyan esedékességgel és feltételekkel, amelyek megfelelő módon tükröznék a versenyképes hosszú futamidejű infrastruktúra-projektek gazdasági életciklusát. Ezért tőkeeszközökre és hitelviszonyt megtestesítő eszközökre van szükség azon egyedi akadályok csökkentéséhez, amelyek megakadályozzák a legfontosabb uniós érdekű, vagyis az európai összekapcsolódási eszköz alá tartozó projektek tőke- és hitelfinanszírozáshoz jutását. Az infrastrukturális eszközök célja a magántőke bevonása, hogy Európa ki tudja használni a benne rejlő lehetőségeket a döntő fontosságú átalakulás és a forrás-hatékony és alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság felé való elmozdulás idején. Ezek az eszközök egyre fontosabb szerepet játszanak az Unió stratégiai céljainak megvalósítása felé vezető folyamatban azzal, hogy a projektek végrehajtásához szükséges finanszírozást a gazdasági növekedést ösztönző potenciállal együtt biztosítják. A pénzügyi eszközök többletértéke különösen akkor mutatkozik meg, amikor az uniós szakpolitikák gyors végrehajtást igényelnek, de a projekteket és a pénzügyi piacokat érintő bizonytalanság nagyobb az átlagosnál, mint például a jelenlegi gazdasági környezetben. A pénzügyi eszközök továbbá multiplikatív hatást kölcsönöznek az EU költségvetésének, elősegítve és ösztönözve az uniós érdekű projektek magántőkéből való finanszírozását, és ily módon maximálisan kiaknázva az uniós költségvetés hatását. A katalizátorként és ösztönzőként működő eszközök tára alapot teremt a hosszú távú stabil beruházási kerethez. Az európai összekapcsolódási eszköz ezt elsősorban két fő instrumentum révén valósítja meg: - Tőkerészesedések olyan tőkealapokban, amelyek kockázati tőkét biztosítanak a közös érdekű projektekhez hozzájáruló fellépésekhez; - Kölcsönök és/vagy kötelezettségvállalások közös érdekű projektek számára, olyan kockázatmegosztó eszközökkel, mint például a hosszú távú bankkölcsönökre és a projektekkel foglalkozó társaságok által kibocsátott projektkötvényekre vonatkozó minőségjavító mechanizmusok. Ezek az eszközök az Európa 2020 stratégia kiemelt szakpolitikai célkitűzéseinek megvalósítását szolgálják, és kizárólag a közlekedés, az energiaügy és a digitális infrastruktúrák három szakpolitikai területét érintik a hasonló jellegű vagy hasonló kedvezményezetteket és projekt szerkezeteket célzó eszközökkel való szükségtelen átfedések elkerülése érdekében. A támogatások logikája tekintetében a Bizottság feladata, hogy szorosan együttműködjön a megfelelő nemzetközi pénzügyi intézményekkel, például az Európai Beruházási Bankkal. Az infrastruktúra-projektek hosszú távú tervezése, kivitelezése és operatív időtartama azonban szükségessé teszi a pénzügyi eszközök végrehajtásának hosszú távú előkészítését is. Az európai összekapcsolódási eszközre vonatkozó javaslattal egyidejűleg a Bizottság ezért javasolja, hogy már a jelenlegi pénzügyi keretben indítsák el az Európa 2020 stratégia projektkötvényekkel kapcsolatos kezdeményezésének kísérleti fázisát. A projektkötvények működőképes piaca, amely jelenleg Európában alig létezik, összefoghatja az infrastruktúra-projekteket és a hosszú távú kockázatkerülő befektetőket, például a nyugdíjalapokat és a biztosító társaságokat. A kísérleti fázis előkészíti az utat az infrastruktúra-projektek kölcsönökből és projektkötvényekből való finanszírozására szolgáló kockázatmegosztó instrumentum számára, amely az európai összekapcsolódási eszköz hatályba lépésével teljes körűen működhet. Lépésváltás az európai infrastruktúra-finanszírozásban Európa nagyon súlyos árat fizethet azért, ha nem fektet be elegendő anyagi eszközt jövőbeni hálózataiba. Az európai gazdaságok egymástól való függésének erősödése, valamint a kereskedelmi forgalom változó iránya nyomás alá helyezik a meglévő infrastruktúrákat, miközben az új gazdasági lehetőségek, illetve az állampolgárok igényei korszerű, intelligens és rugalmas hálózatokat kívánnak. Az Európa 2020 stratégia olyan céljai, mint az alacsony széndioxid-kibocsátású, forráshatékony gazdaságra való átállás előmozdítása vagy a digitális gazdaság megteremtése, reálisan nem megvalósíthatók mindaddig, amíg nem foglalkozunk megfelelő módon ezeknek a céloknak az infrastrukturális feltételeivel. A transzeurópai hálózatok kiépítését előmozdító szakpolitikái révén az EU hagyományosan fontos szerepet tölt be a tagállamok és a piacok ösztönzésében a jelentős társadalmi-gazdasági előnyöket biztosító európai érdekű infrastruktúrába való beruházások terén. Ma az európai fizikai infrastruktúra-állomány korszerűsítésének és továbbfejlesztésének fontossága, valamint az ezzel kapcsolatos beruházási kihívások nagysága miatt lépésváltásra van szükség a határokon átnyúló infrastruktúra-hálózatok meghatározásának, támogatásának és kiépítésének uniós megközelítésében. Az integrált, több ágazatot átfogó európai összekapcsolódási eszközre vonatkozó javaslat, kiegészítve a közlekedési, energiaügyi és távközlési ágazatokra vonatkozó egyedi iránymutatásokkal, az infrastruktúra-fejlesztés megélénkítéséhez, szűkre szabott állami költségvetések idején a magánforrásból származó finanszírozás ösztönzéséhez, valamint a hosszú távú specializálódott befektetők európai beruházások iránti érdeklődésének felélénkítéséhez szükséges megfelelő feltételek megteremtését célozza, hozzájárulva ily módon a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez. Az innovatív finanszírozási eszközök felhasználására alkalmazott új megközelítéssel és az európai projektkötvényekkel kapcsolatos kísérleti projekt beindításával együtt, a javaslatcsomag arra hivatott, hogy Európa számára megteremtse azt a lépésváltást, amely az infrastrukturális kihívások kezeléséhez szükséges. [1] „Az egységes piac új stratégiája – Európa gazdasága és társadalma szolgálatában” – Mario Monti jelentése az Európai Bizottság elnöke számára, 2010. május 9., 64–65. o. [2] Éves növekedési jelentés 2011 – COM(2011) 11. [3] Kb. 500 milliárd EUR a közlekedési, 200 milliárd EUR az energetikai és 270 milliárd EUR a gyors széles sávú infrastruktúra területén. [4] COM(2011) 144. [5] Az Európai Parlament és a Tanács 913/2010/EU rendelete (2010. szeptember 22.) a versenyképes árufuvarozást szolgáló európai vasúti hálózatról (HL L 276., 2010.10.20., 22. o.) [6] COM(2010) 677. [7] Megfelelő feltételek mellett 31 %-os. [8] Az adatokat a 2011. évi változatlan árakon adjuk meg. [9] 0,5 és 2 % között, vö. Alegre et al, EBB dokumentumok 13/1. kötet (2008). A magánszektor részéről a becslés középpontjában elsősorban a kereskedelmi jellegű tevékenységet folytató vállalatok beruházásainak osztályozása állt, akkor is, ha azok köztulajdonban vannak.