15.3.2019   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 73/20

A BIZOTTSÁG (EU) 2019/410 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2018. november 29.)

az (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően az illetékes hatóságok által a pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozóan az Európai Bankhatóságnak bejelentendő információk részleteire és szerkezetére vonatkozó végrehajtás-technikai standardok megállapításáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25-i (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 15. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdésére,

mivel:

(1)

Az (EU) 2015/2366 irányelv szerint az Európai Bankhatóságnak olyan elektronikus központi nyilvántartást kell kialakítania és működtetnie, amely tartalmazza az összes pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, valamint azok pénzforgalmi közvetítőinek és fióktelepeinek jegyzékét. E célból az illetékes hatóságoknak tájékoztatniuk kell az Európai Bankhatóságot azokról a részletekről, amelyek lehetővé teszik, hogy a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevők és egyéb érdekelt felek könnyen és egyértelműen azonosítani tudják a nyilvántartásba vett szervezeteket, továbbá azokat a területeket, ahol a szóban forgó szervezetek tevékenységet folytatnak vagy szándékoznak folytatni. A pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevők számára biztosítani kell azt is, hogy azonosítani tudják az említett szervezetek által nyújtott pénzforgalmi szolgáltatásokat és elektronikuspénz-szolgáltatásokat.

(2)

Az elektronikus központi nyilvántartásnak tartalmaznia kell az említett irányelv 3. cikke k) pontjának i. és ii. alpontjában, valamint l) pontjában említett bármely tevékenységet folytató, az (EU) 2015/2366 irányelv hatálya alól kizárt szolgáltatókat is, amelyek az említett irányelv 37. cikkének (2) vagy (3) bekezdése szerint értesítették a megfelelő illetékes hatóságot. Annak biztosításához, hogy az említett rendelkezések értelmezése és alkalmazása az egész Unióban következetes legyen, az említett szolgáltatókról nyilvántartott információknak tartalmazniuk kell a szolgáltatók tevékenységének rövid ismertetését az illetékes hatóságok által megadottaknak megfelelően, ideértve a felhasznált mögöttes fizetési eszközre vonatkozó információkat, valamint a nyújtott szolgáltatás általános leírását.

(3)

Az elektronikus központi nyilvántartásban található információk ügyfelek általi könnyebb értelmezhetősége céljából az információkat világos és egyértelmű módon kell megjeleníteni. A nyilvántartásban szereplő információk megjelenítésénél figyelembe kell venni az egyes tagállami nyelvek sajátosságait.

(4)

Az egységes tájékoztatás érdekében az illetékes hatóságoknak az információt egységesített formátumban kell benyújtaniuk az EBH-nak.

(5)

Ez a rendelet az EBH által a Bizottságnak benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeten alapul.

(6)

Az EBH nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező végrehajtás-technikai standardtervezetről, elemezte az azzal összefüggésben felmerülő lehetséges költségeket és hasznot, továbbá kikérte az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 37. cikkével összhangban létrehozott banki érdekképviseleti csoport véleményét,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az (EU) 2015/2366 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése szerint bejelentendő információk részletei és formátuma

(1)   Az (EU) 2015/2366 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában az illetékes hatóságok a (2)–(9) bekezdésnek megfelelően eljuttatják az EBH-hoz a vonatkozó információt.

(2)   A pénzforgalmi intézmények és a székhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban szolgáltatást nyújtó fióktelepeik tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 1. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(3)   Az (EU) 2015/2366 irányelv 32. cikke szerinti mentességben részesülő természetes vagy jogi személyek tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 2. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(4)   A számlainformációkat összesítő szolgáltatók és a székhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban szolgáltatást nyújtó fióktelepeik tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 3. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(5)   Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények és a székhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban szolgáltatást nyújtó fióktelepeik tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 4. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(6)   A 2009/110/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) 9. cikke szerinti mentességben részesülő jogi személyek tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 5. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(7)   A pénzforgalmi intézmények, számlainformációkat összesítő szolgáltatók és elektronikuspénz-kibocsátók valamely tagállamban pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó pénzforgalmi közvetítői, az (EU) 2015/2366 irányelv 32. cikke szerinti mentességben részesülő természetes vagy jogi személyek pénzforgalmi közvetítői, valamint a 2009/110/EK irányelv 9. cikke szerinti mentességben részesülő jogi személyek pénzforgalmi közvetítői tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 6. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(8)   A 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmények tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 7. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

(9)   Az (EU) 2015/2366 irányelv 3. cikke k) pontjának i. és ii. alpontjában, valamint l) pontjában meghatározott szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók tekintetében az illetékes hatóságok a melléklet 8. táblázatában meghatározott adatokat jelentik be az említett táblázatban előírt formátumban.

2. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2018. november 29-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER

(1)  HL L 337., 2015.12.23., 35. o.

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 1093/2010/EU rendelete (2010. november 24.) az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/78/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 12. o.).

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/110/EK irányelve (2009. szeptember 16.) az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, folytatásáról és prudenciális felügyeletéről, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról, valamint a 2000/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 267., 2009.10.10., 7. o.).

(4)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/36/EU irányelve (2013. június 26.) a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 176., 2013.6.27., 338. o.)

MELLÉKLET

1. táblázat – A pénzforgalmi intézményekre vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „pénzforgalmi intézmény”

2.

A pénzforgalmi intézmény neve

Szöveg (250 karakter)

A pénzforgalmi intézmény hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azon tagállamok esetében, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, az intézmény megnevezését valamennyi hivatalos nyelven meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A pénzforgalmi intézménykereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

A pénzforgalmi intézmény kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény kereskedelmi megnevezésének fordítását vagy az intézmény alternatív kereskedelmi megnevezését.

Amennyiben a pénzforgalmi intézmény több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. A megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

A pénzforgalmi intézmény központi irodájának címe

A pénzforgalmi intézmény központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

A pénzforgalmi intézmény nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Engedélyszám – az engedélyezett pénzforgalmi intézményhez azon tagállam illetékes hatósága által hozzárendelt szám vagy kód, amelynek a területén a szervezet letelepedett;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A pénzforgalmi intézménnyel kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

7.

Azon pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek nyújtására a pénzforgalmi intézmény engedélyt kapott

Több előre meghatározott választási lehetőség (1–13)

Az előre meghatározott listából kiválasztható pénzforgalmi szolgáltatások:

1.

☐ fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

2.

☐ fizetési számláról történő készpénzfelvételt lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

3.

Fizetési műveletek teljesítése, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatás igénybevevőjének a pénzforgalmi szolgáltatójánál vagy más pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő pénzátutalást:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

4.

Fizetési műveletek teljesítése, amennyiben a pénzt a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára biztosított hitelkeretből fedezik:

☐ készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása

☐ fizetési műveletek elfogadása

6.

☐ készpénzátutalás

7.

☐ megbízásos online átutalások

8.

☐ számlainformációk összesítése

8.

A pénzforgalmi intézmény jelenlegi engedélyezési státusza

Szöveg (10 karakter)

A pénzforgalmi intézmény jelenlegi engedélyezési státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Engedélyezett

2.

☐ Engedély visszavonva

9.

Az engedélyezés időpontja

Numerikus (8 karakter)

A pénzforgalmi intézmény engedélyezésének időpontja. Az adott illetékes hatóság gyakorlatának megfelelően ez az időpont lehet a pénzforgalmi intézmény illetékes hatóság általi engedélyezésének időpontja vagy az intézmény nyilvános nemzeti nyilvántartásba való felvételének időpontja.

10.

Az engedély visszavonásának időpontja (adott esetben)

Numerikus (8 karakter)

A pénzforgalmi intézmény engedélye visszavonásának időpontja. Az az időpont, amikor a pénzforgalmi intézmény engedélyét visszavonták.

11.

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a pénzforgalmi intézmény a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján pénzforgalmi szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett pénzforgalmi szolgáltatások

Több előre meghatározott választási lehetőség (a 31 választható lehetőséghez esetenként 13 további előre meghatározott választható lehetőség tartozik)

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a pénzforgalmi intézmény a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján pénzforgalmi szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett pénzforgalmi szolgáltatások:

Ausztria:

1.

☐ fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

2.

☐ fizetési számláról történő készpénzfelvételt lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

3.

Fizetési műveletek teljesítése, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatás igénybevevőjének a pénzforgalmi szolgáltatójánál vagy más pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő pénzátutalást:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

4.

Fizetési műveletek teljesítése, amennyiben a pénzt a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára biztosított hitelkeretből fedezik:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

5.

☐ készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása

☐ fizetési műveletek elfogadása

6.

☐ készpénzátutalás

7.

☐ megbízásos online átutalások

8.

☐ számlainformációk összesítése

Belgium:

Bulgária:

Horvátország:

Ciprus:

Cseh Köztársaság:

Dánia:

Észtország:

Finnország:

Franciaország:

Németország:

Görögország:

Magyarország:

Izland:

Írország:

Olaszország:

Lettország:

Liechtenstein:

Litvánia:

Luxemburg:

Málta:

Hollandia:

Norvégia:

Lengyelország:

Portugália:

Románia:

Szlovákia:

Szlovénia:

Spanyolország:

Svédország:

Egyesült Királyság:

12.

A pénzforgalmi intézmény azon fióktelepének neve, amely a pénzforgalmi intézmény székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban letelepedett

Szöveg (legfeljebb 200 karakter)

A fióktelep nyilvántartásban használt hivatalos megnevezése: vagy a pénzforgalmi intézmény neve vagy az adott fióktelep elnevezése. A nevet szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A fióktelep nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell megadni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a fióktelep nevének vagy kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven fióktelep nevének fordítását vagy a fióktelep alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a fióktelep valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

13.

A pénzforgalmi intézmény elsődleges fióktelepének címe a fogadó tagállamban

A pénzforgalmi intézmény adott fogadó tagállambeli elsődleges fióktelepének címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

13.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

13.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

13.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

13.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

14.

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a pénzforgalmi intézmény a letelepedés szabadsága alapján fióktelepen keresztül pénzforgalmi szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett pénzforgalmi szolgáltatások

Több előre meghatározott választási lehetőség (a 31 választható lehetőséghez esetenként 13 további előre meghatározott választható lehetőség tartozik)

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a pénzforgalmi intézmény a letelepedés szabadsága alapján fióktelepen keresztül pénzforgalmi szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett pénzforgalmi szolgáltatások:

Az e táblázat 11. sorában felsoroltakkal azonos választási lehetőségek.

2. táblázat – Az (EU) 2015/2366 irányelv 32. cikke szerinti mentességben részesülő természetes vagy jogi személyekre vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „mentesített pénzforgalmi intézmény”

2.

A mentesített pénzforgalmi intézmény neve

Szöveg (250 karakter)

A mentességben részesülő pénzforgalmi intézmény hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, az intézmény valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A mentesített pénzforgalmi intézmény kereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

A mentesített pénzforgalmi intézmény kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény kereskedelmi megnevezésének fordítását vagy az intézmény alternatív kereskedelmi megnevezését.

Amennyiben a mentesített pénzforgalmi intézmény több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. A megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

A mentesített pénzforgalmi intézmény központi irodájának címe

A mentesített pénzforgalmi intézmény központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

A mentesített pénzforgalmi intézmény nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A mentesített pénzforgalmi intézménnyel kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

7.

Azon pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek nyújtására a mentesített pénzforgalmi intézmény engedélyt kapott

Több előre meghatározott választási lehetőség (1–13)

Az előre meghatározott listából kiválasztható pénzforgalmi szolgáltatások:

1.

☐ fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

2.

☐ fizetési számláról történő készpénzfelvételt lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

3.

Fizetési műveletek teljesítése, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatás igénybevevőjének a pénzforgalmi szolgáltatójánál vagy más pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő pénzátutalást:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

4.

Fizetési műveletek teljesítése, amennyiben a pénzt a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára biztosított hitelkeretből fedezik:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

5.

☐ készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása

☐ fizetési műveletek elfogadása

6.

☐ készpénzátutalás

8.

A mentesített pénzforgalmi intézmény jelenlegi nyilvántartási státusza

Szöveg (10 karakter)

A mentesített pénzforgalmi intézmény jelenlegi nyilvántartási státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Nyilvántartásba vett

2.

☐ Nyilvántartásból törölt

9.

A nyilvántartásba vétel időpontja

Numerikus (8 karakter)

A mentesített pénzforgalmi intézmény nyilvántartásba vételének időpontja. Az illetékes hatóság gyakorlatának megfelelően ez az időpont lehet a mentesített pénzforgalmi intézmény illetékes hatóság általi nyilvántartásba vételének időpontja vagy az intézmény nyilvános nemzeti nyilvántartásba való felvételének időpontja.

10.

A nyilvántartásból való törlés időpontja (adott esetben)

Numerikus (8 karakter)

A mentesített pénzforgalmi intézmény nyilvántartásból való törlésének időpontja. Az az időpont, amikor a mentesített pénzforgalmi intézményt törölték a nyilvántartásból.

3. táblázat – A számlainformációkat összesítő szolgáltatókra vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „számlainformációkat összesítő szolgáltató”

2.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató neve

Szöveg (250 karakter)

A számlainformációkat összesítő szolgáltató hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A szolgáltató nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a szolgáltató nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven a szolgáltató nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a szolgáltató valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató kereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

A számlainformációkat összesítő szolgáltató kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Amennyiben a számlainformációkat összesítő szolgáltató több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. A megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató központi irodájának címe

A számlainformációkat összesítő szolgáltató központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A számlainformációkat összesítő szolgáltatóval kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

7.

Azon pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek tekintetében a számlainformációkat összesítő szolgáltatót nyilvántartásba vették

Szöveg (26 karakter)

Előre meghatározott választási lehetőség – „Számlainformációk összesítése”

8.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató jelenlegi nyilvántartási státusza

Szöveg (10 karakter)

A pénzforgalmi intézmény jelenlegi nyilvántartási státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Nyilvántartásba vett

2.

☐ Nyilvántartásból törölt

9.

A nyilvántartásba vétel időpontja

Numerikus (8 karakter)

A számlainformációkat összesítő szolgáltató nyilvántartásba vételének időpontja Az illetékes hatóság gyakorlatának megfelelően ez az időpont lehet a számlainformációkat összesítő szolgáltató illetékes hatóság általi nyilvántartásba vételének időpontja vagy az intézmény nyilvános nemzeti nyilvántartásba való felvételének időpontja.

10.

A nyilvántartásból való törlés időpontja (adott esetben)

Numerikus (8 karakter)

A számlainformációkat összesítő szolgáltató nyilvántartásból való törlésének időpontja Az az időpont, amikor a számlainformációkat összesítő szolgáltatót törölték a nyilvántartásból.

11.

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a számlainformációkat összesítő szolgáltató a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján összesített számlainformációkat nyújt vagy szándékozik nyújtani

Több előre meghatározott választási lehetőség (31)

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a számlainformációkat összesítő szolgáltató a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján összesített számlainformációkat nyújt vagy szándékozik nyújtani:

☐ Ausztria

☐ Belgium

☐ Bulgária

☐ Horvátország

☐ Ciprus

☐ Cseh Köztársaság

☐ Dánia

☐ Észtország

☐ Finnország

☐ Franciaország

☐ Németország

☐ Görögország

☐ Magyarország

☐ Izland

☐ Írország

☐ Olaszország

☐ Lettország

☐ Liechtenstein

☐ Litvánia

☐ Luxemburg

☐ Málta

☐ Hollandia

☐ Norvégia

☐ Lengyelország

☐ Portugália

☐ Románia

☐ Szlovákia

☐ Szlovénia

☐ Spanyolország

☐ Svédország

☐ Egyesült Királyság

12.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató azon fióktelepének neve, amely a számlainformációkat összesítő szolgáltató székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban letelepedett

Szöveg (legfeljebb 200 karakter)

A fióktelep nyilvántartásban használt hivatalos megnevezése: vagy a számlainformációkat összesítő szolgáltató neve vagy az adott fióktelep elnevezése. A nevet szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A fióktelep nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell megadni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a fióktelep nevének vagy kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven fióktelep nevének fordítását vagy a fióktelep alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a fióktelep valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

13.

A számlainformációkat összesítő szolgáltató elsődleges fióktelepének címe a fogadó tagállamban

A számlainformációkat összesítő szolgáltató adott fogadó tagállambeli elsődleges fióktelepének címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

13.1.

Ország

Szöveg (2 karakter)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

13.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

13.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

13.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

14.

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a számlainformációkat összesítő szolgáltató a letelepedés szabadsága alapján fióktelepen keresztül összesített számlainformációkat nyújt vagy szándékozik nyújtani:

Több előre meghatározott választási lehetőség (31)

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben a számlainformációkat összesítő szolgáltató a letelepedés szabadsága alapján fióktelepen keresztül pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújt vagy szándékozik nyújtani:

☐ Ausztria

☐ Belgium

☐ Bulgária

☐ Horvátország

☐ Ciprus

☐ Cseh Köztársaság

☐ Dánia

☐ Észtország

☐ Finnország

☐ Franciaország

☐ Németország

☐ Görögország

☐ Magyarország

☐ Izland

☐ Írország

☐ Olaszország

☐ Lettország

☐ Liechtenstein

☐ Litvánia

☐ Luxemburg

☐ Málta

☐ Hollandia

☐ Norvégia

☐ Lengyelország

☐ Portugália

☐ Románia

☐ Szlovákia

☐ Szlovénia

☐ Spanyolország

☐ Svédország

☐ Egyesült Királyság

4. táblázat – Az elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”

2.

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény neve

Szöveg (250 karakter)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, az intézmény valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény kereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény kereskedelmi megnevezésének fordítását vagy az intézmény alternatív kereskedelmi megnevezését.

Amennyiben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. A megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény központi irodájának címe

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Engedélyszám – az engedélyezett elektronikuspénz-kibocsátó intézményhez azon tagállam illetékes hatósága által hozzárendelt szám vagy kód, amelynek a területén a szervezet letelepedett;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézménnyel kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

7.

Azon elektronikuspénz- és pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek nyújtására az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény engedélyt kapott

Több előre meghatározott választási lehetőség (1–15)

Az előre meghatározott listából kiválasztható elektronikuspénz-szolgáltatások:

☐ Elektronikus pénz kibocsátása, értékesítése és visszaváltása

Az előre meghatározott listából kiválasztható pénzforgalmi szolgáltatások:

1.

☐ fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

2.

☐ fizetési számláról történő készpénzfelvételt lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

3.

Fizetési műveletek teljesítése, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatás igénybevevőjének a pénzforgalmi szolgáltatójánál vagy más pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő pénzátutalást:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

4.

Fizetési műveletek teljesítése, amennyiben a pénzt a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára biztosított hitelkeretből fedezik:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

5.

☐ készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása

☐ fizetési műveletek elfogadása

6.

☐ készpénzátutalás

7.

☐ megbízásos online átutalások

8.

☐ számlainformációk összesítése

8.

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény jelenlegi engedélyezési státusza

Szöveg (10 karakter)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény jelenlegi engedélyezési státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Engedélyezett

2.

☐ Engedély visszavonva

9.

Az engedélyezés időpontja

Numerikus (8 karakter)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény engedélyezésének időpontja. Az illetékes hatóság gyakorlatának megfelelően ez az időpont lehet az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény illetékes hatóság általi engedélyezésének időpontja vagy az intézmény nyilvános nemzeti nyilvántartásba való felvételének időpontja.

10.

Az engedély visszavonásának időpontja (adott esetben)

Numerikus (8 karakter)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény engedélye visszavonásának időpontja. Az az időpont, amikor az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény engedélyét visszavonták.

11.

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett szolgáltatások:

Több előre meghatározott választási lehetőség (a 31 választható lehetőséghez esetenként 14 további előre meghatározott választható lehetőség tartozik)

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény azon fióktelepének neve, amely az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban letelepedett

Szöveg (legfeljebb 200 karakter)

A fióktelep nyilvántartásban használt hivatalos megnevezése: vagy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény neve vagy az adott fióktelep elnevezése. A nevet szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A fióktelep nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell megadni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a fióktelep nevének vagy kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven fióktelep nevének fordítását vagy a fióktelep alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a fióktelep valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

13.

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény elsődleges fióktelepének címe a fogadó tagállamban

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény adott fogadó tagállambeli elsődleges fióktelepének címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

13.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

13.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

13.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

13.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

14.

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a letelepedés szabadsága alapján fióktelepen keresztül szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett szolgáltatások:

Több előre meghatározott választási lehetőség (a 31 választható lehetőséghez esetenként 14 további előre meghatározott választható lehetőség tartozik)

Azok a fogadó tagállamok, amelyekben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a letelepedés szabadsága alapján fióktelepen keresztül szolgáltatást nyújt vagy szándékozik nyújtani, és az illetékes fogadó hatóságnak bejelentett szolgáltatások:

Az e táblázat 11. sorában felsoroltakkal azonos választási lehetőségek.

5. táblázat – A 2009/110/EK irányelv 9. cikke szerinti mentességben részesülő jogi személyekre vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”

2.

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény neve

Szöveg (250 karakter)

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, az intézmény valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény kereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény kereskedelmi megnevezésének fordítását vagy az intézmény alternatív kereskedelmi megnevezését.

Amennyiben a mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. A megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény központi irodájának címe

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézménnyel kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

7.

Azon elektronikuspénz- és pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek tekintetében a mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézményt nyilvántartásba vették

Több előre meghatározott választási lehetőség (1–15)

Az előre meghatározott listából kiválasztható elektronikuspénz-szolgáltatások:

☐ Elektronikus pénz kibocsátása, értékesítése és visszaváltása

Az előre meghatározott listából kiválasztható pénzforgalmi szolgáltatások:

1.

☐ fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

2.

☐ fizetési számláról történő készpénzfelvételt lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység

3.

Fizetési műveletek teljesítése, beleértve a pénzforgalmi szolgáltatás igénybevevőjének a pénzforgalmi szolgáltatójánál vagy más pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő pénzátutalást:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

4.

Fizetési műveletek teljesítése, amennyiben a pénzt a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára biztosított hitelkeretből fedezik:

a)

☐ beszedések teljesítése, ideértve az egyszeri beszedéseket is

b)

☐ fizetési műveletek teljesítése fizetési kártyával vagy hasonló eszközzel

c)

☐ átutalások teljesítése, ideértve a rendszeres átutalási megbízásokat is

5.

☐ készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása

☐ fizetési műveletek elfogadása

6.

☐ készpénzátutalás

8.

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény jelenlegi nyilvántartási státusza

Szöveg (10 karakter)

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény jelenlegi nyilvántartási státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Nyilvántartásba vett

2.

☐ Nyilvántartásból törölt

9.

A nyilvántartásba vétel időpontja

Numerikus (8 karakter)

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nyilvántartásba vételének időpontja. Az adott illetékes hatóság gyakorlatának megfelelően ez az időpont lehet a mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény illetékes hatóság általi nyilvántartásba vételének időpontja vagy az intézmény nyilvános nemzeti nyilvántartásba való felvételének időpontja.

10.

A nyilvántartásból való törlés időpontja (adott esetben)

Numerikus (8 karakter)

A mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nyilvántartásból való törlésének időpontja. Az az időpont, amikor a mentesített elektronikuspénz-kibocsátó intézményt törölték a nyilvántartásból.

6. táblázat – A pénzforgalmi közvetítőkre vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „pénzforgalmi közvetítő”

2.

A pénzforgalmi közvetítő neve

Szöveg (250 karakter)

A pénzforgalmi közvetítő hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A pénzforgalmi közvetítő nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a pénzforgalmi közvetítő nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven a pénzforgalmi közvetítő nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a pénzforgalmi közvetítő valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A pénzforgalmi közvetítő címe

A pénzforgalmi közvetítő központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A pénzforgalmi közvetítő címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

3.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

3.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

3.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

3.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

4.

A pénzforgalmi közvetítő nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

5.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A pénzforgalmi közvetítővel kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

6.

Annak a természetes vagy jogi személynek a neve, amelynek nevében a pénzforgalmi közvetítő pénzforgalmi szolgáltatást nyújt

Szöveg (250 karakter)

Azon természetes vagy jogi személy hivatalos nevét, amelynek nevében a pénzforgalmi közvetítő pénzforgalmi szolgáltatást nyújt, szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A természetes vagy jogi személy nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a természetes vagy jogi személy nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven a természetes vagy jogi személy nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a természetes vagy jogi személy valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni.

7.

Annak a természetes vagy jogi személynek a nemzeti azonosító száma, amelynek nevében a pénzforgalmi közvetítő pénzforgalmi szolgáltatást nyújt

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám az EBH-nak információt benyújtó, székhely szerinti illetékes hatóság által használt következő kódok valamelyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Engedélyszám – az engedélyezett pénzforgalmi vagy elektronikuspénz-kibocsátó intézményhez azon tagállam illetékes hatósága által hozzárendelt szám vagy kód, amelynek a területén a szervezet letelepedett;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

8.

A pénzforgalmi közvetítő jelenlegi nyilvántartási státusza

Szöveg (10 karakter)

A pénzforgalmi közvetítő jelenlegi nyilvántartási státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Aktív

2.

☐ Inaktív

7. táblázat – A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézményekre vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „a 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény”

2.

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény neve

Szöveg (250 karakter)

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény nevének fordítását vagy az intézmény alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, az intézmény valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény kereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény hivatalos kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük az intézmény kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven az intézmény kereskedelmi megnevezésének fordítását vagy az intézmény alternatív kereskedelmi megnevezését.

Amennyiben az intézmény több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. Ezeket a megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény központi irodájának címe

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

A 2013/36/EU irányelv 2. cikke (5) bekezdésének 4–23. pontjában említett, a nemzeti jog alapján pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására jogosult intézmény nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A pénzforgalmi intézménnyel kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

8. táblázat – Az (EU) 2015/2366 irányelv 3. cikke k) pontjának i. és ii. alpontja, valamint l) pontja alapján szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra vonatkozó információk

Sor

Mező

A mező maximális hossza

Formátum

1.

A természetes vagy jogi személy típusa

Előre meghatározott szöveg

Előre meghatározott választási lehetőség – „a második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató”

2.

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató neve

Szöveg (250 karakter)

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató hivatalos nevét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A szolgáltató nevét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a szolgáltató nevének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven a szolgáltató nevének fordítását vagy a szolgáltató alternatív megnevezését.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a szolgáltató valamennyi hivatalos megnevezését meg kell adni. A neveket „/” karakterrel kell elválasztani.

3.

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató kereskedelmi megnevezése

Szöveg (250 karakter)

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató kereskedelmi megnevezését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak fel kell tüntetniük a szolgáltató kereskedelmi megnevezésének latin betűs átiratát is, vagy valamely latin betűs nyelven a szolgáltató kereskedelmi megnevezésének fordítását vagy a szolgáltató alternatív kereskedelmi megnevezését.

Amennyiben a második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató több kereskedelmi megnevezést használ, valamennyi kereskedelmi megnevezés megadható. A megnevezéseket „/” karakterrel kell elválasztani.

Az illetékes hatóságok számára e mező kitöltése opcionális.

4.

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató címe

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató központi irodájának címét szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. Az intézmény címét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell feltüntetni. A görög ábécét vagy cirill betűs írásmódot használó tagállamoknak a cím latin betűs átiratát is meg kell adniuk, illetőleg a szokásos angol nevet kell feltüntetniük.

Azokban a tagállamokban, amelyeknek egynél több hivatalos nyelve van, a címet a joghatóság legalább egyik hivatalos nyelvén fel kell tüntetni. A több hivatalos nyelven megadott címeket „/”karakterrel kell elválasztani.

4.1.

Ország

Előre meghatározott szöveg (választási lehetőségek)

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai:

Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság.

4.2.

Város

Szöveg (100 karakter)

4.3.

Utca/házszám

Szöveg (címsoronként 50 karakter)

4.4.

Postai irányítószám

Szöveg (35 karakter)

5.

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató nemzeti azonosító száma

Alfanumerikus (50 karakter)

A nemzeti azonosító szám a következő kódok egyike lehet:

az adott tagállamban a természetes és jogi személyek azonosítására használt nemzeti azonosító szám;

Jogalany-azonosító – a pénzügyi ügyleteket lebonyolító, jogilag elkülönült szervezetek egyedi azonosítását lehetővé tevő kód;

Nyilvántartási szám – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban használt szám vagy kód;

Egyéb egyenértékű azonosítási mód – a tagállam illetékes hatósága által a nyilvános nemzeti nyilvántartásban a természetes és jogi személyek azonosításához használt szám vagy kód.

6.

A nyilvános nemzeti nyilvántartás kezeléséért felelős illetékes hatóság neve

Szöveg (100 karakter)

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltatóval kapcsolatos információkat az EBH-nak benyújtó és ezen információk tekintetében elszámoltatható illetékes hatóság neve. Az illetékes hatóság nevét egy előre meghatározott listából kell kiválasztani.

7.

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató tevékenységeinek leírása

Szöveg (legfeljebb 500 karakter)

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató tevékenységeinek ismertetését szabad szöveggel, a következő nyelvi karakterkészletek bármelyikének használatával kell megadni: görög, cirill és latin ábécé. A szolgáltató tevékenységét az adott tagállam hivatalos nyelvén kell ismertetni.

8.

a szolgáltató tevékenységének jogalapjául szolgáló kivétel

Több előre meghatározott választási lehetőség

A szolgáltató tevékenységének jogalapjául szolgáló kivétel, előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

olyan specifikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközökön alapuló szolgáltatások, amelyek csak korlátozott módon használhatók és amelyekre teljesül az alábbi feltételek egyike;

1.1.

☐ olyan eszközök, amelyek csak a kibocsátó helyiségeiben vagy valamely hivatásos kibocsátóval közvetlen kereskedelmi szerződésben álló szolgáltatók szűk körű hálózatán belül teszik lehetővé az eszköz birtokosa számára áruk, illetve szolgáltatások beszerzését

1.2.

☐ olyan fizetési eszközök, amelyek csak áruk, illetve szolgáltatások igen szűk körének beszerzését teszik lehetővé

vagy

2.

elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtója általi fizetési művelet, amelyet az az elektronikus hírközlési szolgáltatásokon túl nyújt a hálózat vagy szolgáltatás előfizetője számára:

2.1.

☐ amelynek célja digitális tartalom és hangalapú szolgáltatások vásárlása, függetlenül a digitális tartalom megvásárlásához vagy felhasználásához használt eszköztől, és amelyet a vonatkozó számlára terhel

2.2.

☐ amelyet elektronikus eszközről vagy annak segítségével hajtanak végre, és a vonatkozó számlára terhelik jótékonysági tevékenység keretében vagy jegyvásárlás céljából

9.

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató jelenlegi nyilvántartási státusza

Szöveg (legfeljebb 10 karakter)

A második pénzforgalmi szolgáltatási irányelv hatálya alól kizárt szolgáltató jelenlegi nyilvántartási státusza előre meghatározott listából kiválasztva:

1.

☐ Aktív

2.

☐ Inaktív