8.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 69/65


A BIZOTTSÁG 215/2014/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2014. március 7.)

az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi végrehajtási rendeletre vonatkozó szabályoknak az európai strukturális és beruházási alapokat illetően az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz nyújtott támogatás módszerei, az eredményességmérési keretben foglalt mérföldkövek és célok meghatározása, valamint a beavatkozási kategóriákra vonatkozó nómenklatúra tekintetében történő megállapításáról

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU rendeletre (1) és különösen annak 8. cikke harmadik albekezdésére, 22. cikke (7) bekezdésének ötödik albekezdésére, valamint 96. cikke (2) bekezdésének második albekezdésére,

mivel:

(1)

Az 1303/2013/EU rendelet közös rendelkezéseket állapít meg a kohéziós politika keretében támogatást nyújtó és jelenleg közös keret keretében működő Európai Regionális Fejlesztési Alapra (ERFA), Európai Szociális Alapra (ESZA), Kohéziós Alapra (KA), Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra (EMVA) és Európai Tengerügyi és Halászati Alapra (ETHA) vonatkozóan.

(2)

Az e rendeletben foglalt, egymással szoros kapcsolatban álló rendelkezések tárgyát az alapokra, mind az öt európai strukturális és beruházási alapra (a továbbiakban: ESB-alapok) vonatkozó szabály képezi, amelyek közül legalább három közös szempontokkal foglalkozik, melyek az alábbiak: az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz nyújtott támogatás módszerei, az eredményességmérési keretben foglalt mérföldkövek és célok meghatározása, valamint a beavatkozási kategóriákra vonatkozó nómenklatúra, továbbá mindegyik hatást gyakorol a programok tartalmára. Annak érdekében, hogy biztosítsuk ezen, egy időben hatályba léptetendő rendelkezések koherenciáját, hogy ezzel elősegítsük az ESB-alapok stratégiai programozását és hogy valamennyi uniós polgár átfogóan szemlélhesse őket és könnyen hozzájuk férhessen, indokolt az 1303/2013/EU rendelet által előírt végrehajtási jogi aktusok által meghatározandó ESB-alapok programozása szempontjából releváns elemeket egyetlen rendeletbe foglalni.

(3)

Az 1303/2013/EU rendelet 8. cikkének harmadik albekezdése értelmében közös módszereket kell elfogadni az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozó támogatás szintjének meghatározásához mind az öt ESB-alap tekintetében. E módszertan keretében külön súlyozni kell az ESB-alapokból nyújtott támogatásokat olyan mértékben, amely tükrözi az ilyen támogatásnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz történő alkalmazkodáshoz kapcsolódó célokhoz történő hozzájárulását. A meghatározott külön súlyozást annak alapján kell differenciálni, hogy a támogatás jelentősen vagy mérsékelten járul hozzá az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekhez. Amennyiben a támogatás nem járul hozzá e célkitűzésekhez vagy a hozzájárulás jelentéktelen, 0 %-os súlyozást állapítanak meg. Az általános súlyozást az éghajlatváltozással kapcsolatos, a különböző uniós politikákban felmerülő kiadások nyomon követésére irányuló harmonizált megközelítés biztosítása érdekében kell alkalmazni. A módszereknek mindazonáltal tükrözniük kell a különböző ESB-alapok mindegyikének támogatásában tapasztalt különbségeket. Az 1303/2013/EU rendelettel összhangban az ERFA, az ESZA és a Kohéziós Alap esetében a súlyozást a Bizottság által elfogadott nómenklatúrán belül létrehozott beavatkozási kategóriákhoz kell kapcsolni. Az EMVA esetében a súlyozás az 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (2) megállapított kiemelt területekhez kapcsolódik, az ETHA esetében pedig egy jövőbeli, a tengerpolitika és a halászati politika 2014–2020 közötti programozási időszakra vonatkozó pénzügyi támogatási feltételeinek megteremtéséről szóló uniós jogi aktusban meghatározott intézkedésekhez.

(4)

Az 1303/2013/EU rendelet 22. cikke (7) bekezdésének ötödik albekezdése értelmében részletes rendelkezéseket kell megállapítani az ESB-alapok által támogatott programokban foglalt egyes prioritások eredményességmérési kereten belüli részcéljainak és céljainak meghatározása, illetve a részcélok és célok elérésére vonatkozó értékelés tekintetében.

(5)

Annak ellenőrzése, hogy az 1303/2013/EU rendelet II. mellékletében meghatározott feltételek teljesülnek-e, szükséges az e célból használt információkat és az eredményességmérési keret létrehozása céljából alkalmazott módszertani megközelítést rögzíteni. Míg önkéntes alapon történik az említett információknak a programokba történő felvétele, e dokumentációnak a tagállam és a Bizottság rendelkezésére kell állnia, hogy azoknak tájékoztatást nyújtson az 1303/2013/EU rendelet II. mellékletével összhangban álló eredményességmérési keret alakulásáról.

(6)

Az eredményességmérési keretben meghatározott mérföldkövek elérése a teljesítéshez kötött tartalék végleges elosztásának előfeltétele és a mérföldkövek teljesítésének súlyos mulasztása a köztes kifizetések felfüggesztéséhez vezethet. Ezért fontos a részletes rendelkezések megállapítása a mérföldkövek meghatározására vonatkozóan, és pontosan meg kell határozni, hogy miből áll a mérföldkövek teljesítése.

(7)

Mivel a programozási időszak végére kitűzött célok elérése lényeges az ESB-alapok kapcsán elért siker méréséhez, és a célok elérésének súlyos mulasztása pénzügyi korrekció alapját képezheti, így egyértelműen meg kell állapítani a célok kitűzésére vonatkozó rendelkezéseket és pontosan tisztázni kell, miből áll a célok elérése vagy annak súlyos mulasztása.

(8)

Egy adott prioritás keretében a műveletek végrehajtása terén elért eredmények feltüntetése érdekében meg kell határozni a kulcsfontosságú végrehajtási lépések jellemzőit.

(9)

Annak biztosítása érdekében, hogy az eredményességmérési keret megfelelően tükrözze az egyes alapok és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés célkitűzéseit és kívánt eredményeit, illetve adott esetben a régiókategóriákat, különös rendelkezéseket kell meghatározni az eredményességi keret szerkezetéről és a mérföldkövek és célok elérésének értékeléséről, amennyiben egy prioritás több mint egy alapra vagy régiókategóriára vonatkozik. Mivel kizárólag az ESZA és az ERFA ír elő régiókategóriánkénti pénzügyi forráselosztást, az utóbbit nem kell relevánsnak tekinteni a Kohéziós Alapra, az EMVA-ra és az ETHA-ra vonatkozó eredményességmérési keret meghatározása céljából.

(10)

Az 1303/2013/EU rendelet 96. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében közös beavatkozási kategóriákat kell meghatározni az ERFA-ra, az ESZA-ra és a Kohéziós Alapra vonatkozóan annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok a program alkalmazási időszakában következetes tájékoztatást nyújthassanak a Bizottság részére az említett alapok programozott felhasználásával és az ezen alapok kategória és a műveletek száma szerint megvalósult halmozott forráselosztásával és kiadásaival kapcsolatban. Ennek célja, hogy a Bizottság megfelelő módon tájékoztatni tudja a többi uniós intézményt és polgárt az alapok felhasználásáról. Az 1303/2013/EU rendeletben és az alapokra vonatkozó rendeletekben meghatározott tematikus célkitűzéseknek vagy beruházási prioritásoknak közvetlenül megfelelő beavatkozási kategóriák kivételével a beavatkozási kategóriák a különböző tematikus célkitűzések szerinti támogatásra használhatók fel.

(11)

Az e rendeletben előírt intézkedések mielőbbi alkalmazásának lehetővé tétele érdekében a rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon hatályba kell lépnie.

(12)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az 1303/2013/EU rendelet 150. cikkének (3) bekezdésének első albekezdésével, tekintve, hogy a szóban forgó rendelet 150. cikkének (1) bekezdése szerinti létrehozott ESB-alapok koordinációs bizottsága véleményt nyilvánított,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I.   FEJEZET

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS CÉLKITŰZÉSEK TÁMOGATÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRA VONATKOZÓ MÓDSZEREK AZ ESB-ALAPOK MINDEGYIKE TEKINTETÉBEN

(Az 1303/2013/EU rendelet 8. cikkének harmadik albekezdése értelmében adott meghatalmazás)

1. cikk

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések az ERFA, az ESZA és a Kohéziós Alap általi támogatásának kiszámítására alkalmazott módszerek

(1)   Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekre az ERFA és a Kohéziós Alap által felhasználandó támogatási összegek kiszámítását két lépésben, a következőképpen kell elvégezni:

a)

az e rendelet I. mellékletében az 1. táblázatban meghatározott együtthatókat a beavatkozási területre vonatkozó kódokkal az e kódokra vonatkozóan bejelentett pénzügyi adatokra kell alkalmazni;

b)

azon beavatkozási területre vonatkozó kódokhoz bejelentett pénzügyi adatokat illetően, amelyek együtthatója nulla, amennyiben az e rendelet I. mellékletének 5. táblázatában meghatározott 04 és 05 kódokhoz pénzügyi adatok kerültek rögzítésre a tematikus célkitűzési dimenzión belül, úgy az adatokat 40 %-os együtthatóval kell súlyozni az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekhez való hozzájárulás tekintetében.

(2)   Az e rendelet I. mellékletében foglalt 1. táblázat alapján alkalmazott éghajlatváltozással kapcsolatos együtthatók az 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 8. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján létrehozott európai területi együttműködési célkitűzés keretében a vonatkozó kategóriákra is alkalmazandó.

(3)   Az ESZA által az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekre fordított támogatás kiszámítása „Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, erőforrás-hatékony gazdaság felé való elmozdulás támogatása” elnevezésű 01 kód dimenziója keretében bejelentett pénzügyi adatok azonosításával a „Kódok a másodlagos téma dimenziója alapján az ESZA keretében” elnevezésű 6. dimenzióval összhangban az e rendelet I. mellékletének 6. táblázatában foglaltak szerint történik.

2. cikk

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések az EMVA általi támogatásának kiszámítására alkalmazott módszerek

(1)   Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekhez az EMVA által valamennyi programban felhasználandó támogatás indikatív összegét az 1303/2013/EU rendelet 27. cikke (6) bekezdésében említettek szerint az e rendelet II. mellékletében meghatározott együtthatóknak az 1305/2013/EU rendelet 8. cikke (1) bekezdésének h) pontjában említett finanszírozási tervben feltüntetett tervezett kiadásokra történő alkalmazásával kell kiszámítani az 1305/2013/EU rendelet 5. cikke (3) bekezdésének b) pontjában, (4) és (5) bekezdésében, valamint (6) bekezdésének b) pontjában említett prioritások és kiemelt területek vonatkozásában.

(2)   Az 1303/2013/EU rendelet 50. cikke (4) és (5) bekezdésével összhangban tett éves végrehajtási jelentésben foglalt, az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekhez felhasznált támogatásról szóló jelentés alkalmazásában az (1) bekezdésben említett együtthatókat az 1305/2013/EU rendelet 75. cikkének (2) bekezdésében említett kiadásokra vonatkozó információkra kell alkalmazni.

3. cikk

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések az ETHA általi támogatásának kiszámítására alkalmazott módszerek

(1)   Az éghajlatváltozáshoz való ETHA általi hozzájárulás mértékét az ETHA által támogatott főbb intézkedések mindegyikéhez való hozzárendeléssel kell kiszámítani, ezáltal feltüntetve valamennyi intézkedés éghajlatváltozáshoz való kapcsolatát.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések ETHA általi támogatását az alábbi információk alapján kell kiszámítani:

a)

az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekre az ETHA által felhasználandó támogatás indikatív összege valamennyi programban az 1303/2013/EU rendelet 27. cikkének (6) bekezdésében foglaltak szerint;

b)

az ETHA által támogatott főbb intézkedésekre létrehozott együtthatók az e rendelet III. mellékletében foglaltak szerint;

c)

a tagállamok általi jelentéstétel a pénzügyi előirányzatokról és az egyes intézkedésekre lebontott kiadások az 1303/2013/EU rendelet 50. cikke (4) és (5) bekezdése értelmében éves végrehajtási jelentésekben;

d)

a tagállamok által nyújtott tájékoztatás és adatok a 2014–2020 közötti programozási időszakra a tengerpolitika és a halászati politika pénzügyi támogatására vonatkozó feltételeket meghatározó jövőbeli uniós jogszabály (ETHA-rendelet) értelmében finanszírozásra kiválasztott műveletekről.

(2)   A tagállamok operatív programjukban javasolhatják, hogy egy 40 %-os együtthatót rendeljenek az e rendelet III. mellékletében foglalt 0 %-os együtthatóval súlyozott intézkedéshez, feltéve, hogy a tagállam bizonyítani tudja ezen intézkedésnek az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz történő alkalmazkodáshoz való relevanciáját.

II.   FEJEZET

AZ EREDMÉNYESSÉGMÉRÉSI KERETBEN FOGLALT MÉRFÖLDKÖVEK ÉS CÉLOK MEGHATÁROZÁSA ÉS ELÉRÉSÜK ÉRTÉKELÉSE

(Az 1303/2013/EU rendelet 22. cikke (7) bekezdése ötödik albekezdésének megfelelő felhatalmazás)

4. cikk

A programokat előkészítő szervek által rögzítendő információk

(1)   A programokat előkészítő szervek rögzítik az eredményességmérési keretre vonatkozó mutatók kiválasztására alkalmazott módszerekkel és kritériumokkal kapcsolatos információkat annak biztosítása érdekében, hogy a megfelelő mérföldkövek és célok eleget tegyenek az 1303/2013/EU rendelet II. mellékletének (3) bekezdésében valamennyi, az ESB-alapok által támogatott program és prioritás, továbbá az 1304/2013/EU rendelet (4) 16. cikkében említett ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre allokált egyedi források vonatkozásában meghatározott feltételeknek, az 1303/2013/EU rendelet II. mellékletének (1) bekezdésében meghatározott kivételek függvényében.

(2)   A programokat előkészítő szervek által rögzített információk lehetővé teszik az 1303/2013/EU rendelet II. mellékletének (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek való megfelelés ellenőrzését a mérföldkövek és célok tekintetében. Ez az alábbiakat foglalja magában:

a)

a mérföldkövek és célok értékének becsléséhez használt adatok vagy bizonyítékok és a kiszámítási módszer, például az egységköltségekre, referenciaértékekre, a végrehajtás általános vagy korábbi arányára vonatkozó adatok, szakértői tanácsok és az előzetes értékelés következtetései;

b)

a műveletek által képviselt pénzügyiforrás-elosztás részesedésére vonatkozó információk, amelyeknek megfelelnek az eredményességmérési keretben meghatározott kimeneti mutatók és a kulcsfontosságú végrehajtási lépések, valamint ezen részesedés kiszámításának magyarázata;

c)

arra vonatkozó információk, miként kerültek alkalmazásra a partnerségi megállapodásban az 1303/2013/EU rendelet 15. cikke (1) bekezdése b) pontjának iv. alpontjával összhangban meghatározott eredményességmérési keret működésében a konzisztencia biztosítását szolgáló módszerek és mechanizmusok;

d)

az eredménymutatók vagy a kulcsfontosságú végrehajtási lépések kiválasztásának indoklása, amennyiben ezek bekerültek az eredményességmérési keretbe.

(3)   A programokat előkészítő szervek által rögzített, az eredményességmérési kerethez mutatók kiválasztására és megfelelő mérföldkövek és célok meghatározására alkalmazott módszerekre és kritériumokra vonatkozó információkat a Bizottság kérésére rendelkezésre kell bocsátani.

(4)   Az e cikk (1)–(3) bekezdésében említett követelményeket az 1303/2013/EU rendelet 30. cikkével összhangban a mérföldkövek és célok felülvizsgálatára is alkalmazni kell.

5. cikk

A mérföldkövek és célok kialakítása

(1)   A 7. cikkben említett eseteket kivéve a mérföldköveket és célokat a prioritás szintjén kell meghatározni. Az eredményességmérési keretben meghatározott kimeneti mutatók és a kulcsfontosságú végrehajtási lépések a szóban forgó prioritásra fordított pénzügyi forráselosztás több mint 50 %-ának felelnek meg. Az említett összeg meghatározásának alkalmazásában az egy mutatóra vagy kulcsfontosságú végrehajtási lépésre fordított forráselosztást csak egyszer lehet számításba venni.

(2)   Valamennyi ESB-alap tekintetében – az EMVA kivételével – a pénzügyi mutatóra vonatkozó mérföldkő és cél az igazoló hatóság számviteli rendszerébe bevezetett és a hatóság által az 1303/2013/EU rendelet 126. cikke c) pontjának megfelelően igazolt támogatható kiadások teljes összegére utal.

Az EMVA esetében a mérföldkő és a cél a közös monitoring és értékelési rendszerbe bevitt megvalósult teljes közkiadásokra utal.

(3)   Valamennyi ESB-alap esetében, az ESZA és az EMVA kivételével, a kimeneti mutatóra vonatkozó mérföldkő és cél olyan műveletekre utal, amelyek esetében valamennyi intézkedés teljes mértékben végrehajtásra került, de amelyekre vonatkozóan nem minden kifizetés valósult meg.

Az ESZA és az EMVA esetében az 1305/2013/EU rendelet 16. cikke, 19. cikke (1) bekezdésének c) pontja, 21. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja, 27., 28., 29., 30., 31., 33. és 34. cikke szerinti intézkedések tekintetében a mérföldkő és a cél az elért értékre is utalhat az olyan műveletek vonatkozásában, amelyek már elkezdődtek, de az eredményre vezető egyes intézkedések még folyamatban vannak.

Az EMVA szerinti egyéb intézkedéseket illetően a mérföldkő és a cél az 1303/2013/EU rendelet 2. cikkének (14) bekezdése értelmében befejezett műveletekre utal.

(4)   A kulcsfontosságú végrehajtási lépés egy prioritás szerinti művelet végrehajtásának lényeges lépéseként került meghatározásra, amelynek befejezése ellenőrizhető és százalékponttal is kifejezhető. E rendelet 6. és 7. cikke alkalmazásában a kulcsfontosságú végrehajtási lépéseket mutatóként kell kezelni.

(5)   Az eredménymutató kizárólag szükség esetén és a támogatott szakpolitikai beavatkozásokkal szoros kapcsolatban alkalmazható.

(6)   Amennyiben az e rendelet 4. cikke (2) bekezdésében említett információkat a célok és mérföldkövek alul- vagy felülbecsléséhez vezető téves feltételezéseken alapulónak ítélték, úgy az az 1303/2013/EU rendelet II. mellékletének 5. pontja értelmében megfelelően indokolt esetnek tekinthető.

6. cikk

A mérföldkövek és célok teljesítése

(1)   A mérföldkövek és célok teljesítését a prioritás szintjén az 1303/2013/EU rendelet 2. cikkének (8) bekezdése értelmében – leszámítva a 7. cikkben említett eseteket – meghatározott eredményességmérési keretben foglalt valamennyi mutatószám és kulcsfontosságú végrehajtási lépés figyelembevételével kell értékelni.

(2)   A prioritáshoz kapcsolódó mérföldkövek és célok akkor minősülnek teljesítettnek, ha a kapcsolódó eredményességmérési keretben foglalt valamennyi mutatószám 2018 végéig a mérföldkő értékének legalább 85 %-át vagy 2023 végéig a célérték legalább 85 %-át teszi ki. amennyiben az eredményességmérési keret legalább három mutatót tartalmaz, a prioritáshoz kapcsolódó mérföldkövek és célok akkor minősülnek teljesítettnek, ha egy kivételével valamennyi mutatószám 2018 végéig a mérföldkő értékének 85 %-át vagy 2023 végéig a célérték 85 %-át teszi ki. Az a mutatószám, amely nem teljesíti a mérföldkő vagy a cél értékének 85 %-át, nem teljesíthet a mérföldkő vagy a cél értékének 75 %-ánál kevesebbet.

(3)   Azon prioritás tekintetében, amelynek eredményességmérési kerete nem tartalmaz két mutatószámnál többet, a mérföldkő-érték legalább 65 %-ának 2018 végéig történő teljesítésének elmulasztása súlyos mulasztásnak minősül a mérföldkövek teljesítését illetően. A célérték legalább 65 %-ának 2023 végéig történő teljesítésének elmulasztása – e mutatószámok bármelyike tekintetében – súlyos mulasztásnak minősül a célértékek teljesítését illetően.

(4)   Azon prioritás tekintetében, amelynek eredményességmérési kerete több mint két mutatószámot tartalmaz, a mérföldkő-érték legalább 65 %-ának 2018 végéig történő teljesítésének elmulasztása súlyos mulasztásnak minősül a mérföldkövek teljesítését illetően. A célérték legalább 65 %-ának 2023 végéig történő teljesítésének elmulasztása – e mutatószámok közül legalább kettő tekintetében – súlyos mulasztásnak minősül a célértékek teljesítését illetően.

7. cikk

Az 1303/2013/EU rendelet 96. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett prioritásokra vonatkozó eredményességmérési keret és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést integráló prioritási tengelyek

(1)   Az eredményességmérési kerethez kiválasztott mutatókat és kulcsfontosságú végrehajtási lépéseket, mérföldköveiket és céljaikat, valamint teljesítési értékeiket alaponként vagy régiókategóriánként kell lebontani az ERFA és az ESZA tekintetében.

(2)   Az e rendelet 4. cikke (2) bekezdésében kért információkat az alap és szükség esetén a régiókategória határozza meg.

(3)   A mérföldkövek és célok elérését a prioritáson belül külön kell értékelni valamennyi alap és régiókategória tekintetében, figyelembe véve a mutatószámokat, az azokhoz kapcsolódó mérföldköveket és célokat, valamint teljesítési értékeiket alaponként vagy régiókategóriánként lebontva. Az eredményességmérési keretben meghatározott kimeneti mutatók és a kulcsfontosságú végrehajtási lépések az alapra és szükség esetén a régiókategóriára fordított pénzügyi forráselosztás több mint 50 %-ának felelnek meg. Az említett összeg meghatározásának alkalmazásában az egy mutatóra vagy kulcsfontosságú végrehajtási lépésre fordított forráselosztást csak egyszer lehet számításba venni.

(4)   Amennyiben az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre fordított forrásokat egy prioritási tengely részeként az 1304/2013/EU rendelet 18. cikke c) pontjával összhangban programozzák, úgy az eredményességmérési keretet külön meg kell határozni az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre vonatkozóan meghatározott mérföldkövek teljesítését a prioritási tengely többi részétől külön kell értékelni.

III.   FEJEZET

AZ ERFA, AZ ESZA ÉS A KOHÉZIÓS ALAP BEAVATKOZÁSI KATEGÓRIÁIRA VONATKOZÓ NÓMENKLATÚRA A NÖVEKEDÉST ÉS MUNKAHELYTEREMTÉST SZOLGÁLÓ BERUHÁZÁSOK KERETÉBEN

8. cikk

Az ERFA-ra, az ESZA-ra és a Kohéziós Alapra vonatkozó beavatkozási kategóriák

(Az 1303/2013/EU rendelet 96. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelő felhatalmazás)

(1)   Az 1303/2013/EU rendelet 96. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében említett beavatkozási kategóriákra vonatkozó nómenklatúra meghatározását az e rendelet I. mellékletének 1–8. táblázata tartalmazza. Az e táblázatokban meghatározott kódok az ERFA-ra alkalmazandók a „növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” elnevezésű cél, a Kohéziós Alap, az ESZA és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés vonatkozásában, az e cikk (2)–(3) bekezdésében meghatározottak szerint.

(2)   Az e rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott 001–101 kódok kizárólag az ERFA-ra és a Kohéziós Alapra alkalmazandók.

Az e rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott 102–120 kódok kizárólag az ESZA-ra alkalmazandók.

Kizárólag az e rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott 103 kód alkalmazandó az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre.

Az e rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott 121, 122 és 123 kódok az ERFA-ra, a Kohéziós Alapra és az ESZA-ra alkalmazandók.

(3)   Az e rendelet I. mellékletének 2–4., 7. és 8. táblázatában meghatározott kódok az ERFA-ra, az ESZA-ra, az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre és a Kohéziós Alapra alkalmazandók.

Az e rendelet I. mellékletének 5. táblázatában meghatározott kódok kizárólag az ERFA-ra és a Kohéziós Alapra alkalmazandók.

Az e rendelet I. mellékletének 6. táblázatában meghatározott kódok kizárólag az ESZA-ra és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre alkalmazandók.

IV.   FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

9. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

E rendelet 3. cikke és III. melléklete az ETHA-rendelet hatálybalépésének időpontjától alkalmazandó.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2014. március 7-én.

a Bizottság részéről

az elnök

José Manuel BARROSO


(1)  HL L 347., 2013.12.20., 320. o.

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1305/2013/EU rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 487, 2013.12.20, 487 o.).

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1299/2013/EU rendelete az Európai Regionális Fejlesztési Alapból az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről (HL L 347., 2013.12.20., 259. o.).

(4)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1304/2013/EU rendelete az Európai Szociális Alapról és a 181/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 470. o.).


MELLÉKLETEK I

Az Alapok  (1) beavatkozási kategóriáira vonatkozó nómenklatúra a növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás célkitűzés és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében

1. TÁBLÁZAT:   KÓDOK A BEAVATKOZÁSI TERÜLET DIMENZIÓJA ALAPJÁN

1.

BEAVATKOZÁSI TERÜLET

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések támogatási összegeinek kiszámítására vonatkozó együttható

I.   Termelő beruházás

001

A kis-és középvállalkozásokba–(kkv-k) való általános termelő beruházás

0 %

002

Kutatási és innovációs folyamatok a nagyvállalatokban

0 %

003

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasághoz kapcsolódó nagyvállalatokba való termelő beruházás

40 %

004

A nagyvállalatok és a kkv-k közötti együttműködéshez kapcsolódó termelő beruházás az információs és kommunikációs technológiával (IKT) összefüggő termékek és szolgáltatások, valamint e-kereskedelem továbbfejlesztése és az IKT iránti kereslet fokozása céljából

0 %

II.   Alapvető szolgáltatásokat nyújtó infrastruktúra és a kapcsolódó beruházások:

Energia-infrastruktúra

 

005

Villamos energia (tárolás és átvitel)

0 %

006

Villamos energia (TEN-E tárolás és átvitel)

0 %

007

Földgáz

0 %

008

Földgáz (TEN–E)

0 %

009

Megújuló energia: szél

100 %

010

Megújuló energia: napenergia

100 %

011

Megújuló energia: biomassza

100 %

012

Egyéb megújuló energia (ideértve a hidroelektronikai, a geotermikus és a tengeri energiát) és a megújuló energiaforrások integrációja (ideértve a tárolást, a gáz és megújuló hidrogén előállításához szükséges infrastruktúra energiaellátását)

100 %

013

A közcélú infrastruktúra energiahatékony felújítása, demonstrációs projektek és támogatási intézkedések

100 %

014

A meglévő lakásállomány energiahatékony felújítása, demonstrációs projektek és támogatási intézkedések

100 %

015

Kis- és közepes feszültségű intelligens energiaelosztó-rendszerek (ideértve az intelligens energiahálózatokat és IKT-rendszereket)

100 %

016

Nagy hatékonyságú kapcsolt energiatermelés és távfűtés

100 %

Környezeti infrastruktúra

 

017

Háztartási hulladékok kezelése (ideértve a minimalizálásra, a válogatásra és az újrahasznosításra irányuló intézkedéseket)

0 %

018

Háztartási hulladékok kezelése (ideértve a mechanikai, biológiai kezelést, a hőkezelést, az égetést és a hulladéklerakással kapcsolatos intézkedéseket)

0 %

019

Kereskedelmi, ipari vagy veszélyes hulladékok kezelése

0 %

020

Emberi fogyasztásra szánt víz biztosítása (kinyerési, kezelési, tárolási és elosztási infrastruktúra)

0 %

021

Vízgazdálkodás és az ivóvízkészletek védelme (ideértve a vízgyűjtő-gazdálkodást, a vízellátást, az éghajlatváltozáshoz való különleges alkalmazkodási intézkedéseket, a távfogyasztásmérést, a díjszabási rendszereket és a szivárgás visszaszorítását)

40 %

022

Szennyvízkezelés

0 %

023

Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére és/vagy elkerülésére irányuló környezetvédelmi intézkedések (ideértve a metángáz kezelését és tárolását és a komposztálást)

100 %

Közlekedési infrastruktúra

 

024

Vasút (TEN-T törzshálózat)

40 %

025

Vasút (TEN-T átfogó)

40 %

026

Egyéb vasút

40 %

027

Mozgó vasúti tárgyi eszközök

40 %

028

TEN-T autópályák és -utak — törzshálózat (új építésű)

0 %

029

TEN-T autópályák és -utak — átfogó hálózat (új építésű)

0 %

030

Másodrendű útkapcsolat a TEN-T úthálózathoz és csomópontokhoz (új építésű)

0 %

031

Egyéb nemzeti és regionális utak (új építésű)

0 %

032

Helyi úthálózat (új építésű)

0 %

033

TEN-T felújított vagy javított út

0 %

034

Egyéb felújított vagy javított út (autópálya, nemzeti, regionális vagy helyi)

0 %

035

Multimodális közlekedés (TEN–T)

40 %

036

Multimodális közlekedés

40 %

037

Repülőterek (TEN-T) (2)

0 %

038

Egyéb repülőterek (2)

0 %

039

Tengeri kikötők (TEN-T)

40 %

040

Egyéb tengeri kikötők

40 %

041

Belvízi utak és kikötők (TEN-T)

40 %

042

Belvízi utak és kikötők (regionális és helyi)

40 %

Fenntartható közlekedés

 

043

A tiszta városi közlekedési infrastruktúra és annak elősegítése (ideértve a felszerelést és a járműveket)

40 %

044

Intelligens szállítási rendszerek (ideértve a szükségletkezelés, az úthasználatidíj-rendszerek bevezetését, az IT-monitoring ellenőrzési és információs rendszereket)

40 %

Információs és kommunikációs technológiák (TEN-ICT) infrastruktúrája

 

045

IKT: Gerinc-/felhordóhálózat

0 %

046

IKT: Nagysebességű szélessávú hálózat (hozzáférés/helyi hurok; >/= 30 Mbps)

0 %

047

IKT: Rendkívül nagysebességű szélessávú hálózat (hozzáférés/helyi hurok; >/= 100 Mbps)

0 %

048

IKT: Az IKT-infrastruktúra egyéb típusai/nagyszabású számítógépes erőforrások/berendezések (ideértve az e-infrastruktúrát, az adatközpontokat és szenzorokat; valamint az egyéb infrastruktúrába, például kutatási létesítményekbe, környezeti és szociális infrastruktúrába beépült típusokat)

0 %

III.   Szociális, egészségügyi és oktatási infrastruktúra és a kapcsolódó beruházás:

049

A felsőoktatáshoz kapcsolódó oktatási infrastruktúra

0 %

050

A szakképzéshez, képzéshez és a felnőttkori tanuláshoz kapcsolódó oktatási infrastruktúra

0 %

051

Az iskolai oktatáshoz kapcsolódó oktatási infrastruktúra (alapfokú és általános középfokú oktatás)

0 %

052

A koragyermekkori neveléshez és gondozáshoz kapcsolódó infrastruktúra

0 %

053

Egészségügyi infrastruktúra

0 %

054

Lakás-infrastruktúra

0 %

055

A regionális és helyi fejlesztésekhez hozzájáruló egyéb szociális infrastruktúra

0 %

IV.   Endogén potenciál fejlesztése:

Kutatás, fejlesztés és innováció

 

056

Infrastruktúrára, kapacitásokra és berendezésekre irányuló beruházások a kkv-kben, a kutatási és innovációs tevékenységekkel közvetlen kapcsolatban

0 %

057

Infrastruktúrára, kapacitásokra és berendezésekre irányuló beruházások a nagyvállalatokban, a kutatási és innovációs tevékenységekkel közvetlen kapcsolatban

0 %

058

Kutatási és innovációs infrastruktúra (állami)

0 %

059

Kutatási és innovációs infrastruktúra (magánszférabeli, ideértve a tudományos parkokat)

0 %

060

Kutatási és innovációs tevékenységek az állami kutatóközpontokban és kompetenciaközpontokban, ideértve a hálózatépítést

0 %

061

Kutatási és innovációs tevékenységek a magán-kutatóközpontokban, ideértve a hálózatépítést

0 %

062

Technológiatranszfer és az egyetemek-vállalatok közötti olyan együttműködés, amelynek előnyeiből elsősorban a kkv-k részesülnek

0 %

063

Csoportos támogatás és üzleti hálózatok elsősorban a kkv-k támogatására

0 %

064

Kutatási és innovációs folyamatok a kkv-kben (ideértve az utalványprogramokat, a folyamat-, a formatervezési, a szolgáltatás-innovációt és a szociális innovációt)

0 %

065

Kutatási és innovációs infrastruktúra, folyamatok, technológiatranszfer és együttműködés az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség fokozására összpontosító vállalkozások között

100 %

Vállalkozásfejlesztés

 

066

Fejlett támogatási szolgáltatások a kkv-k és kkv-csoportok számára (ideértve a menedzsment-, marketing- és tervezési szolgáltatásokat)

0 %

067

Kkv-vállalkozásfejlesztés, a vállalkozói készség és inkubáció támogatása (ideértve a hasznosító (spin-off) és induló (spin-out) folyamatokat)

0 %

068

Energia-hatékonysági és demonstrációs projektek a kkv-kben és támogatási intézkedések

100 %

069

A környezetbarát gyártási eljárások és az erőforráshatékonyság támogatása a kkv-kben

40 %

070

Az energiahatékonyság előmozdítása a nagyvállalkozásokban

100 %

071

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasághoz és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességhez hozzájáruló szolgáltatások nyújtására szakosodott vállalkozások fejlesztése és népszerűsítése (ideértve az ilyen szolgáltatásoknak nyújtott támogatást is)

100 %

072

Vállalati infrastruktúra a kkv-k számára (ideértve az ipari parkokat és telephelyeket)

0 %

073

A szociális vállalatok támogatása (kkv-k)

0 %

074

Kereskedelmi turisztikai eszközök fejlesztése és népszerűsítése a kkv-kben

0 %

075

Kereskedelmi turisztikai szolgáltatások fejlesztése és népszerűsítése a kkv-kben vagy a kkv-k részére

0 %

076

Kulturális és kreatív javak fejlesztése és népszerűsítése a kkv-kben

0 %

077

Kulturális és kreatív szolgáltatások fejlesztése és népszerűsítése a kkv-kben vagy a kkv-k részére

0 %

Információs és kommunikációs technológia (IKT) — keresletserkentés, alkalmazások és szolgáltatások

 

078

Elektronikus kormányzati szolgáltatások és alkalmazások (ideértve az elektronikus közbeszerzést, a közigazgatási reformot támogató IKT-intézkedéseket, a kiberbiztonsággal, a bizalommal és a magánélettel kapcsolatos intézkedéseket, az e-igazságszolgáltatást és az e-demokráciát)

0 %

079

A közszféra információihoz való hozzáférés (ideértve a nyitott adatokat, az e-kultúrát, a digitális könyvtárakat, az e-tartalmat és e-turizmust)

0 %

080

Az e-inklúzióval, e-hozzáféréssel, e-tanulással és e-oktatással kapcsolatos szolgáltatások és alkalmazások, digitális jártasság

0 %

081

Az aktív és egészséges idősödés kihívásait kezelő IKT-megoldások és e-egészségügyi szolgáltatások és alkalmazások (ideértve az e-ápolást és a saját lakókörnyezetben való életvitel segítését)

0 %

082

IKT-szolgáltatások és -alkalmazások a kkv-k számára (ideértve az e-kereskedelmet, az e-üzletvitelt és a hálózatos üzleti folyamatokat), az élő laboratóriumokat, az internetes vállalkozókat és az IKT-vállalkozások indítását

0 %

Környezet

 

083

Levegőminőségi intézkedések

40 %

084

A környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése (IPPC).

40 %

085

A biodiverzitás védelme és javítása, természetvédelem és zöld infrastruktúra

40 %

086

A Natura 2000 területek védelme, helyreállítása és fenntartható felhasználása

40 %

087

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedések, az éghajlattal kapcsolatos kockázatok (pl. erózió, tűz, árvíz, vihar és szárazság) megelőzése és kezelése, ideértve a társadalmi tudatosság növelését, a polgári védelmet és a katasztrófavédelmi rendszereket és infrastruktúrákat

100 %

088

Kockázat-megelőzés és a nem az éghajlattal kapcsolatos természeti kockázatok (pl. földrengések), valamint az emberi tevékenységekhez kapcsolódó kockázatok (pl. technológiai balesetek) kezelése, ideértve a társadalmi tudatosság fokozását, a polgári védelmet és a katasztrófavédelmi rendszereket és infrastruktúrákat

0 %

089

Ipari területek és szennyezett talaj rehabilitációja

0 %

090

Kerékpárutak és gyalogutak

100 %

091

A természeti területek turizmuspotenciáljának fejlesztése és népszerűsítése

0 %

092

Az állami turisztikai eszközök védelme, fejlesztése és népszerűsítése

0 %

093

Az állami turisztikai szolgáltatások fejlesztése és népszerűsítése

0 %

094

Az állami kulturális javak és örökség védelme, fejlesztése és népszerűsítése

0 %

095

Az állami kulturális szolgáltatások és örökség fejlesztése és népszerűsítése

0 %

Egyéb

 

096

A közigazgatóságok intézményi kapacitása és az ERFA végrehajtásához vagy az ESZA intézményi kapacitási kezdeményezéseit támogató intézkedésekhez kapcsolódó közszolgáltatások

0 %

097

Közösségi irányítású, helyi fejlesztési kezdeményezések városi és vidéki területeken

0 %

098

A legkülső régiók: a megközelítési nehézségeknek és a területi széttagozódásnak tulajdonítható bármilyen külön költség megtérítése

0 %

099

A legkülső régiók: különleges intézkedések a piac méretéből adódó tényezők miatti külön költségek megtérítésére

0 %

100

A legkülső régiók: támogatás az éghajlati viszonyokból és a domborzati nehézségekből adódó külön költségek megtérítésére

40 %

101

Keresztfinanszírozás az ERFA keretében (a művelet ERFA-részének és a közvetlenül ahhoz kapcsolódó részének kielégítő végrehajtásához szükséges ESZA-típusú tevékenységek támogatása)

0 %

V.   A fenntartható és minőségi foglalkoztatás előmozdítása és a munkaerő mobilitásának támogatása:

102

A munkakeresők és inaktívak foglalkoztatáshoz való hozzáférése, ideértve a tartósan munkanélküli és a munkaerőpiactól távol eső személyeket, a helyi foglalkoztatást érintő kezdeményezések és a munkaerő mobilitásának támogatása révén

0 %

103

A fiataloknak fenntartható munkaerő-piaci integrációja, különösen azoké, akik nem vesznek részt a foglalkoztatásban, az oktatásban vagy a képzésben, ideértve a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett és a marginális helyzetű közösségekből származó fiatalokat, többek között az ifjúsági garancia végrehajtása révén

0 %

104

Önfoglalkoztatás, vállalkozás és vállalatalapítás, ideértve az innovatív mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat

0 %

105

A nemek közötti egyenlőség minden területen, többek között a foglalkoztatáshoz való hozzáférés és a munkahelyi előmenetel terén, a munka és a magánélet összeegyeztetése és az „azonos munkáért azonos bér” elvének előmozdítása

0 %

106

A munkavállalók, vállalkozások és vállalkozók alkalmazkodása a megváltozott körülményekhez

0 %

107

Tevékeny és egészséges időskor

0 %

108

A munkaerő-piaci intézmények, pl. az állami és magánszférabeli munkaügyi hivatalok modernizálása és a munkaerő-piaci szükségletek összehangolásának javítása, egyebek mellett olyan intézkedések révén, amelyek ösztönzik a munkaerő transznacionális mobilitását és mobilitási rendszerek révén, valamint az intézmények és a kapcsolódó érdekelt felek közötti eredményesebb együttműködés révén

0 %

VI.   A társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység és bárminemű megkülönböztetés elleni fellépés:

109

Az aktív befogadás, többek között az esélyegyenlőség és az aktív részvétel előmozdítása, valamint a foglalkoztathatóság javítása érdekében

0 %

110

A marginalizálódott közösségek – például a romák – társadalmi-gazdasági integrációja

0 %

111

A megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelem és az esélyegyenlőség előmozdítása

0 %

112

A megfizethető, fenntartható és minőségi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés biztosítása, beleértve az egészségügyi szolgáltatásokat és a közérdekű szociális szolgáltatásokat

0 %

113

A foglalkoztatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében a társadalmi vállalkozói szellem, a társadalmi vállalkozásokba történő szakmai integráció és a szociális és szolidáris gazdaság előmozdítása

0 %

114

Közösségvezérelt helyi fejlesztési stratégiák

0 %

VII.   Az oktatásba, a képzésbe és a szakképzésbe történő beruházás a készségek és az egész életen át tartó tanulás céljábóL:

115

A korai iskolaelhagyók számának csökkentése és a korai iskolaelhagyás megelőzése, valamint a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés előmozdítása a koragyermekkori nevelésben, az alap- és középfokú oktatásban, ideértve az oktatásba való visszatérést ösztönző formális, informális és nem formális tanulási formákat is

0 %

116

A felsőfokú vagy annak megfelelő szintű oktatás minőségének, hatékonyságának és hozzáférhetőségének javítása az oktatásban való részvétel növelése érdekében, különösen a hátrányos helyzetű csoportok számára

0 %

117

Az egész életen át tartó tanulás lehetőségeihez való egyenlő hozzáférés javítása minden korcsoport számára formális, informális és nem formális módon egyaránt, a munkavállalók ismereteinek, készségeinek és kompetenciáinak naprakésszé tétele, valamint a rugalmas tanulási formák előmozdítása, többek között a pályaorientáció és a megszerzett kompetenciák elismerése révén

0 %

118

Az oktatási és képzési rendszerek munkaerő-piaci igényekhez való igazodásának javítása, a tanulásból a munkába történő átmenet megkönnyítése, a szakmai oktatás és a képzési rendszerek megerősítése és minőségének javítása többek között a készségek iránti igény előrejelzésén alapuló mechanizmusok, a tananyagok kiigazítása, a munkaalapú tanulási rendszerek – beleértve a duális tanulási rendszereket és a tanulószerződéses gyakorlati képzéseket – létrehozása és továbbfejlesztése

0 %

VIII.   A közhatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának javítása és hatékony közigazgatás:

119

Azon közigazgatási szervek és közszolgálatok intézményi kapacitásának és hatékonyságának növelésébe történő beruházások nemzeti, regionális és helyi szinten, amelyek célja a reformok, a jobb szabályozás és a jó kormányzás megvalósítása

0 %

120

Az oktatással, az egész életen át tartó tanulással és a képzéssel foglalkozó politikák, valamint a foglalkoztatási és szociálpolitika kidolgozásában érintett valamennyi érdekelt kapacitásának kiépítése többek között a nemzeti, regionális és helyi szintű reformok ösztönzését célzó ágazati és területi paktumok révén

0 %

IX.   Technikai segítségnyújtás:

121

Előkészítés, végrehajtás, monitoring és ellenőrzés

0 %

122

Értékelés és tanulmányok

0 %

123

Tájékoztatás és kommunikáció

0 %


2. TÁBLÁZAT:   KÓDOK A FINANSZÍROZÁS FORMÁJÁNAK DIMENZIÓJA ALAPJÁN

2.   FINANSZÍROZÁSI FORMA

01

Vissza nem térítendő támogatás

02

Visszatérítendő támogatás

03

Támogatás pénzügyi eszközökkel: kockázati és saját tőke vagy azzal egyenértékű eszköz révén

04

Támogatás pénzügyi eszközökkel: hitel vagy azzal egyenértékű eszköz révén

05

Támogatás pénzügyi eszközökkel: kezességvállalás vagy azzal egyenértékű eszköz révén

06

Támogatás pénzügyi eszközökkel: kamattámogatás, garanciadíj-támogatás, technikai támogatás vagy azzal egyenértékű támogatás révén

07

Jutalom


3. TÁBLÁZAT:   KÓDOK A TERÜLETI DIMENZIÓ ALAPJÁN

3.   TERÜLET TÍPUSA

01

Nagyméretű városi területek (sűrűn lakott > 50 000 fős lakosság)

02

Kisméretű városi területek (közepes népsűrűség > 5 000 fős lakosság)

03

Vidéki területek (ritkán lakott)

04

Makro-regionális együttműködési terület

05

Együttműködés a nemzeti és regionális programterületek terén nemzeti összefüggésben

06

ESZA transznacionális együttműködés

07

Nem alkalmazható


4. TÁBLÁZAT:   KÓDOK A TERÜLETI VÉGREHAJTÁSI MECHANIZMUSOK DIMENZIÓ ALAPJÁN

4.   TERÜLETI VÉGREHAJTÁSI MECHANIZMUSOK

01

Integrált területi beruházás— városi

02

A fenntartható városfejlesztés egyéb integrált megközelítései

03

Integrált területi beruházás— egyéb

04

A fenntartható vidékfejlesztés egyéb integrált megközelítései

05

A fenntartható város-/vidékfejlesztés egyéb integrált megközelítései

06

Közösségvezérelt helyi fejlesztési kezdeményezések

07

Nem alkalmazható


5. TÁBLÁZAT:   KÓDOK A TEMATIKUS CÉLKITŰZÉS DIMENZIÓ ALAPJÁN

5.   TEMATIKUS CÉLKITŰZÉS (ERFA és a Kohéziós Alap)

01

A kutatás, technológiai fejlesztés és az innováció erősítése

02

Az információs és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés, a technológiák használatának és minőségének javítása

03

Kis- és közép-vállalkozások (kkv-k) versenyképességének növelése

04

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás támogatása minden ágazatban

05

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a kockázat-megelőzés és –kezelés támogatása

06

A környezetvédelem és az erőforrás-felhasználás hatékonyságának előmozdítása

07

A fenntartható közlekedés előmozdítása és a kapacitáshiányok megszüntetése a főbb hálózati infrastruktúrákban

08

A fenntartható és minőségi foglalkoztatás előmozdítása és a munkaerő mobilitásának támogatása

09

A társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység és bárminemű megkülönböztetés elleni fellépés

010

Beruházások az oktatás, a képzés és szakképzés, valamint a képességfejlesztés és az egész életen át tartó tanulás területén

011

A közhatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának javítása és hatékony közigazgatás

012

Nem alkalmazható (csak technikai segítségnyújtás)


6. TÁBLÁZAT:   KÓDOK A MÁSODLAGOS TÉMA DIMENZIÓJA ALAPJÁN AZ ESZA KERETÉBEN

6.

ESZA MÁSODLAGOS TÉMA

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések támogatási összegeinek kiszámítására vonatkozó együttható

01

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, erőforrás-hatékony gazdaság felé való elmozdulás támogatása

100 %

02

Társadalmi innováció

0 %

03

A kkv-k versenyképességének fokozása

0 %

04

A kutatás, technológiai fejlesztés és innováció erősítése

0 %

05

Az információs és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés, a technológiák használatának és minőségének javítása

0 %

06

Megkülönböztetésmentesség

0 %

07

Nemek közötti egyenlőség

0 %

08

Nem alkalmazható

0 %


7. TÁBLÁZAT:   KÓDOK AZ GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK DIMENZIÓJA ALAPJÁN

7.   GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG

01

Mezőgazdaság és erdészet

02

Halászat és akvakultúra

03

Élelmiszerek és italok gyártása

04

Textíliák és textilipari termékek előállítása

05

Szállítóeszközök gyártása

06

Számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása

07

Egyéb, nem meghatározott gyártási tevékenység

08

Építőipar

09

Bányászat és kőfejtés (ideértve az energiahordozók bányászatát)

10

Villamosenergia-, gáz-, gőz-, forróvízellátás és légkondicionálás

11

Vízellátás, szennyvíz gyűjtése és kezelése, hulladékgazdálkodás és szennyeződésmentesítés

12

Szállítás és raktározás

13

Információs és kommunikációs tevékenységek, ideértve a távközlést, az informatikai szolgáltatási tevékenységeket, a számítógépes programozást, a tanácsadást és a kapcsolódó tevékenységeket

14

Nagy- és kiskereskedelem

15

Turizmus, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás

16

Pénzügyi és biztosítási tevékenység

17

Ingatlannal, bérlettel kapcsolatos és üzleti tevékenységek

18

Közigazgatás

19

Oktatás

20

Humán-egészségügyi ellátás

21

Szociális munka, közösségi, szociális és személyi szolgáltatások

22

A környezetvédelemhez és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez kapcsolódó tevékenységek

23

Művészet, szórakoztatás, kreatív iparágak és szabadidős tevékenységek

24

Egyéb, meg nem határozott szolgáltatások


8. TÁBLÁZAT:   KÓDOK AZ ELHELYEZKEDÉS DIMENZIÓJA ALAPJÁN

8.   

HELY (2)

Kód

Elhelyezkedés

 

A régió vagy terület kódja, ahol a műveletet végrehajtják az 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet mellékletében foglalt statisztikai célú területi egységek osztályozása (NUTS) szerint (3)


(1)  Európai Regionális Fejlesztési Alap, Kohéziós Alap és Európai Szociális Alap.

(2)  A környezetvédelemmel kapcsolatos beruházásokra korlátozva vagy a kedvezőtlen környezeti hatásának enyhítéséhez vagy csökkentéséhez szükséges beruházások kíséretében.

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2003. május 26-i 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról (HL L 154., 2003.6.21., 1. o.).


II. MELLÉKLET

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitőzésekre vonatkozó támogatási összegek kiszámításához használt együtthatók az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alap esetében a 2. cikk értelmében

Az 1305/2013/EU rendelet (1) cikke

Prioritás / kiemelt terület

Együttható

5. cikk, (3) bekezdés, b) pont

A mezőgazdasági üzemekben megvalósuló kockázatmegelőzés és -kezelés támogatása

40 %

5. cikk, (4) bekezdés

A mezőgazdasággal és az erdészettel kapcsolatos ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása (valamennyi kiemelt terület)

100 %

5. cikk, (5) bekezdés

Az erőforrás-hatékonyság előmozdítása, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes gazdaság irányába történő elmozdulás támogatása a mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari és az erdészeti ágazatban (valamennyi kiemelt terület)

100 %

5. cikk, (6) bekezdés, b) pont

A helyi fejlesztés előmozdítása a vidéki térségekben

40 %


(1)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1305/2013/EU rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 487. o.).


III. MELLÉKLET

Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekre fordított támogatási összegek kiszámításához használt együtthatók az Európai Tengerügyi és Halászati Alap esetében a 3. cikk értelmében

 

Az intézkedés megnevezése

Ideiglenes számozás

Együttható

I.   

FEJEZET

 

Innováció

28. cikk

0 %* (1)

 

Tanácsadási szolgáltatások

29. cikk

0 %

 

A tudományos szakemberek és a halászok közötti partnerségek

30. cikk

0 %*

 

A humán tőke és a társadalmi párbeszéd előmozdítása- képzés, hálózatépítés, társadalmi párbeszéd

31. cikk

0 %*

 

A humán tőke és a társadalmi párbeszéd előmozdítása- házastársak és élettársak támogatása

31.2. cikk

0 %*

 

A humán tőke és a társadalmi párbeszéd előmozdítása – gyakornokok az SSCF hajók fedélzetén

31.3. cikk

0 %*

 

A jövedelem diverzifikációja és új formái

32. cikk

0%*

 

Vállalkozásindítási támogatás fiatal halászok számára

32 a. cikk

0 %

 

Biztonság és egészség

33. cikk

0 %

 

A halászati tevékenység átmeneti szüneteltetése

33 a. cikk

40 %

 

A halászati tevékenységek végleges beszüntetése

33 b. cikk

100 %

 

Kedvezőtlen éghajlati jelenségek és környezeti események esetére létrehozott kölcsönös kockázatkezelési alapok

33 c. cikk

40 %

 

Halászati lehetőségek elosztási rendszereinek nyújtott támogatás

34. cikk

40 %

 

Védelmi intézkedések kidolgozásának és végrehajtásának támogatása

35. cikk

0%

 

A halászat tengeri környezetre gyakorolt hatásának korlátozása és a halászatnak a fajok védelméhez igazítása

36. cikk

40 %

 

A tengerek biológiai erőforrásainak védelméhez kapcsolódó innováció

37. cikk

40 %

 

A tengeri biológiai sokféleség védelme és helyreállítása – hulladékgyűjtés

38. cikk, (1) bekezdés, a) pont

0 %

 

A tengeri biológiai sokféleség védelme és helyreállítása – hozzájárulás az eredményesebb gazdálkodáshoz vagy védelemhez, statikus vagy mozgó létesítmények építése, telepítése vagy korszerűsítése, a NATURA2000 helyszínekhez és a fokozottan védett területekhez kapcsolódó védelmi és gazdálkodási tervek előkészítése, a védett tengeri területek irányítása, helyreállítása és nyomon követése, beleértve a NATURA2000 területeket is, környezettudatosság, a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatások fenntartását és előmozdítását célzó egyéb cselekvésekben való részvétel

38. cikk (1) bekezdés, b)–e), ea) és f) pont

40 %

 

A tengeri biológiai sokféleség védelme és helyreállítása – emlősök és madarak által okozott károkkal kapcsolatos kárpótlási rendszerek

38. cikk, (1) bekezdés, eb) pont

0 %

 

Az éghajlatváltozás enyhítése – fedélzeti beruházások

39. cikk, (1) bekezdés, a) pont

100 %

 

Az éghajlatváltozás enyhítése – az energia-hatékonysági ellenőrzések és rendszerek

39. cikk, (1) bekezdés, b) pont

100 %

 

Energiahatékonyság - az alternatív meghajtórendszerek és hajótesttervek hozzájárulásának értékelését célzó tanulmányok

39. cikk (1) bekezdés c) pont

40 %

 

A főhajtómű vagy a segédhajtóművek cseréje vagy korszerűsítése

39.2. cikk

100 %

 

Hozzáadott érték, termékminőség és a nem szándékos fogások felhasználása

40. cikk

0 %

 

Halászkikötők, kirakodóhelyek, árverési csarnokok és menedékek - a halászkikötők és árverési csarnokok infrastruktúrájának, illetve a kirakodóhelyek és menedékek fejlesztésébe történő beruházások

41.1. cikk

40 %

 

Halászkikötők, kirakodóhelyek, árverési csarnokok és menedékek – a fogások kirakodására vonatkozó kötelezettségnek való megfelelés elősegítésére irányuló beruházások

41.2. cikk

0 %

 

Halászkikötők, kirakodóhelyek, árverési csarnokok és menedékek – a halászok biztonságának javítására irányuló beruházások

41.3. cikk

0 %

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – a 33. cikkben említett fedélzeti, illetve egyéni felszerelések

42. cikk, (1) bekezdés, a) pont

0*%

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág. A 36. és 37. cikkben említett felszerelésekbe és művelettípusokba történő beruházások

42. cikk, (1) bekezdés, b) pont

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág - a fedélzeten és energia-hatékonysági ellenőrzések és rendszerek

42. cikk, (1) bekezdés, c) pont

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – a humán tőke és a társadalmi párbeszéd előmozdítása.

42. cikk, (1) bekezdés, aa) pont

0 %

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – halászkikötők, menedékek és kirakodóhelyek

42. cikk, (1) bekezdés, d) pont

0 %

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – a kifogott halak értékének vagy minőségének javítására irányuló beruházások

42. cikk, (1) bekezdés, da) pont

0 %

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – vállalkozásindítási támogatás fiatal halászok számára

42. cikk, (1) bekezdés, 1a) pont

0 %

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – az innováció fejlesztése és előmozdítása

42. cikk (1) bekezdés, b) pont

0 %*

 

Belvízi halászat, valamint belvízi állat- és növényvilág – a vízben élő állat- és növényvilág védelme és fejlesztése céljából,

42.5. cikk

40 %

II.   

FEJEZET

 

Innováció

45. cikk

0 %*

 

Az akvakultúrába történő termelési beruházások

46. cikk

0 %*

 

Gazdálkodásirányítási, helyettesítési és tanácsadási szolgáltatások akvakultúra-gazdaságok számára

48. cikk

0 %*

 

A humán tőke és a hálózatépítés előmozdítása

49. cikk

0 %*

 

Az akvakultúra-telepek potenciáljának növelése

50. cikk

40 %

 

Akvakultúrával foglalkozó új, fenntartható gazdálkodók ösztönzése

51. cikk

0 %

 

A környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerekre és az ökológiai akvakultúrára való áttérés

53. cikk

40 %

 

Környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra

54. cikk

40 %

 

Közegészségügyi intézkedések

55. cikk

0 %

 

Állat-egészségügyi és állatjóléti intézkedések

56. cikk

0 %

 

Akvakultúra-állományok biztosítása

57. cikk

40 %

III.   

FEJEZET

 

Előkészítő támogatás

63. cikk, (1) bekezdés, a) pont

0 %

 

A helyi fejlesztési stratégiák végrehajtása

65. cikk

40 %

 

Együttműködési tevékenységek

66. cikk

0 %*

 

Működési költségek és szervezési tevékenységek

63. cikk, (1) bekezdés, d) pont

0 %

IV.   

FEJEZET

 

Termelési és értékesítési tervek

69. cikk

0 %*

 

Tárolási támogatás

70. cikk

0%

 

Értékesítési intézkedések

71. cikk

0 %*

 

A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozása

72. cikk

40 %

V.   

FEJEZET

 

Ellentételezési rendszer

73. cikk

0%

VI.   

FEJEZET

 

Ellenőrzés és végrehajtás

78. cikk

0 %

 

Adatgyűjtés

79. cikk

0 %*

VII.   

FEJEZET

 

Technikai segítségnyújtás a tagállamok kezdeményezésére

79 a. cikk

0 %

VIII.   

FEJEZET

 

A tengerfelügyelet integrálása

79b. cikk, (1) bekezdés, a) pont

40 %

 

A tengeri környezet védelmének előmozdítása és a tengeri és part menti erőforrások fenntartható felhasználása

79b. cikk, (1) bekezdés, b) pont

40 %


(1)  A 3. cikk (2) bekezdésével összhangban a táblázatban *-gal jelölt intézkedésekhez 40% súlyozás rendelhető.