29.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 96/251


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/33/EU irányelve

(2014. február 26.)

a felvonókra és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról

(átdolgozás)

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére (1),

rendes jogalkotási eljárás keretében (2),

mivel:

(1)

A felvonókra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1995. június 29-i 95/16/EK európai parlamenti és tanácsi irányelven (3) jelentős módosításokat hajtottak végre (4). Mivel most további módosításokra kerül sor, az említett irányelvet az áttekinthetőség érdekében át kell dolgozni.

(2)

A termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról szóló, 2008. július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) előírja a megfelelőségértékelő szervezetek akkreditálásának szabályait, megteremti a harmadik országokból érkező termékek piacfelügyeletének és ellenőrzésének keretét és meghatározza a CE-jelölés általános elveit.

(3)

A termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (6) az ágazati jogszabályokban alkalmazandó közös elveket és referenciarendelkezéseket határoz meg, hogy ezáltal egységes alapot biztosítson e jogszabályok felülvizsgálatához, illetve átdolgozásához. A 95/16/EK irányelvet hozzá kell igazítani az említett határozathoz.

(4)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó felvonók csak végtermékként jönnek létre, amikor véglegesen beépítik azokat az épületekbe vagy létesítményekbe. Ebből következik, hogy felvonókat nem lehet az Unióba importálni, hanem azokat csak forgalomba hozzák, de ezt követően nem forgalmazzák őket: a felvonóknak nincsenek „importőrei” vagy „forgalmazói”.

(5)

Ezen irányelv hatálya az Unió piacán forgalomba hozataluk alkalmával újonnan megjelenő, felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre, azaz vagy valamely Unióban letelepedett gyártó által készített új biztonsági berendezésekre, vagy a harmadik országból behozott (új vagy használt) biztonsági berendezésekre terjed ki.

(6)

A Bizottság 1995. június 8-án elfogadta a tagállamokhoz intézett, a meglévő felvonók biztonságának javításáról szóló, 1995. június 8-i 95/216/EK (7) ajánlást.

(7)

Ezt az irányelvet a rendelkezésre bocsátás valamennyi formájára, így a távértékesítésre is alkalmazni kell.

(8)

A személyek egészsége és a biztonsága, illetve adott esetben a tulajdon biztonsága magas szintű védelmének biztosítása, továbbá az uniós piacon megvalósuló tisztességes verseny garantálása érdekében a gazdasági szereplőknek az ellátási láncban betöltött szerepüktől függően felelősséget kell vállalniuk a felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések ezen irányelvnek való megfeleléséért.

(9)

Az ellátási és értékesítési láncba bekapcsolódó valamennyi gazdasági szereplőnek meg kell hoznia a megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy csak olyan felvonókat hozzon forgalomba és olyan felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket forgalmazzon, amelyek megfelelnek ennek az irányelvnek. Az egyes gazdasági szereplőkhöz rendelt szerepkörhöz tartozó kötelezettségeket egyértelműen és arányosan kell elosztani az ellátási és az értékesítési láncban.

(10)

A gazdasági szereplők, a piacfelügyeleti hatóságok és a fogyasztók közötti kommunikáció elősegítése érdekében a tagállamoknak ösztönözniük kell a gazdasági szereplőket arra, hogy postai elérhetőségük mellett internetes elérhetőségüket is adják meg.

(11)

Mivel a gyártó és az üzembe helyező részletes ismerettel rendelkezik a tervezésről és a gyártásról, ők vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy elvégezzék a megfelelőségértékelési eljárást. A megfelelőségértékelésnek ezért kizárólagosan a gyártó vagy az üzembe helyező kötelezettségének kell maradnia.

(12)

Gondoskodni kell arról, hogy a harmadik országokból az uniós piacra lépő, felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfeleljenek ezen irányelvnek és különösen arról, hogy a gyártók az említett alkatrészeken a megfelelő megfelelőségértékelési eljárásokat elvégezzék. Ezért elő kell írni az importőrök számára annak biztosításának kötelezettségét, hogy az általuk forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfeleljenek az ebben az irányelvben előírt követelményeknek, továbbá, hogy ne hozzanak forgalomba olyan biztonsági berendezéseket, amelyek ezen követelményeknek nem felelnek meg, vagy kockázatot jelentenek. Elő kell írni az importőrök számára annak ellenőrzésének kötelezettségét is, hogy a megfelelőségértékelési eljárásokat elvégezték, illetve hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezések jelölése és a gyártók által elkészített dokumentáció az illetékes nemzeti hatóságok részére ellenőrzés céljából rendelkezésre áll.

(13)

Amikor egy felvonóhoz készült biztonsági berendezést forgalomba hoznak, az importőröknek fel kell tüntetniük a felvonóhoz készült biztonsági berendezésen a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket és postai kapcsolattartási címüket. Ez alól kivételt lehet tenni, ha a felvonókhoz készült biztonsági berendezés mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé.

(14)

A gyártó vagy az importőr által már forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezést a forgalmazó forgalmazza, akinek megfelelő gondossággal kell eljárnia, hogy a biztonsági berendezést olyan módon kezelje, hogy az ne befolyásolja hátrányosan az alkatrész megfelelését.

(15)

Minden olyan gazdasági szereplőt, aki saját neve vagy védjegye alatt hoz forgalomba felvonókhoz készült biztonsági berendezést, illetve azokat olyan módon módosítja, hogy az befolyásolja az ezen irányelvnek való megfelelést, gyártónak kell tekinteni, és vállalnia kell a gyártót terhelő kötelezettségeket.

(16)

A forgalmazókat és importőröket, mivel közel vannak a piachoz, be kell vonni az illetékes nemzeti hatóságok által ellátott piacfelügyeleti feladatokba, amelyekben aktívan részt kell venniük, például azáltal, hogy az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátják az adott biztonsági alkatrésszel kapcsolatban az összes szükséges információt.

(17)

A felvonókhoz készült biztonsági berendezések teljes ellátási láncot átfogó nyomonkövethetősége egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a piacfelügyelet. A hatékony nyomonkövetési rendszer megkönnyíti a piacfelügyeleti hatóságok feladatait a felvonókhoz készült nem megfelelő biztonsági berendezéseket forgalmazó gazdasági szereplők azonosításában. Az egyéb gazdasági szereplők azonosításához ezen irányelv által előírt információk tárolása esetén nem követelhető meg a gazdasági szereplőtől, hogy ezeket az információkat olyan egyéb gazdasági szereplők tekintetében aktualizálja, amelyek a szóban forgó gazdasági szereplő számára felvonókhoz készült biztonsági berendezést szállítottak, illetve amelyek számára a szóban forgó gazdasági szereplő felvonókhoz készült biztonsági berendezést szállított.

(18)

Ennek az irányelvnek az alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények megfogalmazására kell korlátozódnia. Annak érdekében, hogy könnyebb legyen értékelni, hogy a felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfelelnek-e a fenti követelményeknek, azon felvonókat és felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket, amelyek megfelelnek az európai szabványosításról szóló 2012. október 25-i 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (8) megfelelően elfogadott harmonizált szabványoknak, az ezen követelmények részletes műszaki leírása céljából megfelelőnek kell tekinteni. Az ezen irányelvben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények csak akkor szavatolják a szükséges biztonsági szint elérését, ha erre alkalmas megfelelőségértékelési eljárások biztosítják a megfelelést.

(19)

Az 1025/2012/EU rendelet meghatározza az abban az esetben alkalmazandó eljárást, amikor a harmonizált szabványok ellen kifogást emelnek amiatt, hogy azok nem teljes mértékben tesznek eleget az ezen irányelvben előírt követelményeknek.

(20)

Az ezen irányelv tekintetében releváns harmonizált szabványoknak figyelembe kell venniük a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt (9).

(21)

Annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők igazolni, az illetékes hatóságok pedig biztosítani tudják, hogy a forgalomba hozott felvonók és a forgalmazott, felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfelelnek az alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, megfelelőségértékelési eljárásokat kell előírni. A 768/2008/EK határozat a megfelelőségértékelési eljárásokra különböző modulokat határoz meg, melyek köre – az adott kockázat és a szükséges biztonsági szint arányától függően – a leginkább megengedőtől a legszigorúbbig terjed. Az ágazatok közötti koherencia biztosítása és az eseti változatok elkerülése érdekében a megfelelőségértékelési eljárásokat ezen modulok közül kell kiválasztani.

(22)

Az üzembe helyezőnek vagy a gyártónak EU-megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítania annak érdekében, hogy megadják az ezen irányelvben előírt információt arról, hogy a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel ezen irányelvnek és az egyéb vonatkozó uniós harmonizációs jogszabályoknak.

(23)

Az információkhoz piacfelügyeleti célból történő hatékony hozzáférés érdekében az alkalmazandó uniós jogi aktusok meghatározásához szükséges információt egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozatban kell rendelkezésre bocsátani. A gazdasági szereplők adminisztratív terhének csökkentése érdekében ezen egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozat lehet az egyes vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatokból összeállított dokumentáció.

(24)

A tágabb értelemben vett megfelelőségértékelésre irányuló i eljárás egészének látható végeredménye a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelőségét igazoló CE-jelölés. A CE-jelölésre irányadó általános elveket a 765/2008/EK rendelet határozza meg. A CE-jelölés feltüntetésére vonatkozó szabályokat ebben az irányelvben kell megállapítani.

(25)

Az ebben az irányelvben előírt megfelelőségértékelési eljárások megfelelőségértékelő szervezetek közreműködését igénylik, amelyeket a tagállamok bejelentenek a Bizottságnak.

(26)

A tapasztalat azt mutatja, hogy a 95/16/EK irányelvben meghatározott kritériumok, amelyeket a megfelelőségértékelő szervezeteknek a Bizottsághoz való bejelentésük céljából teljesíteniük kell, nem elégségesek annak biztosításához, hogy a bejelentett szervezetek az egész Unióban egységesen magas szintű teljesítményt nyújtsanak. Mindazonáltal létfontosságú, hogy valamennyi bejelentett szervezet azonos színvonalon és tisztességes versenyfeltételek mellett lássa el feladatait. Ezért kötelező követelményeket kell megállapítani azokra a megfelelőségértékelő szervezetekre, amelyek megfelelőségértékelési szolgáltatások nyújtása céljából be kívánják jelentetni magukat.

(27)

Amennyiben egy megfelelőségértékelő szervezet bizonyítja, hogy a harmonizált szabványokban rögzített kritériumoknak megfelel, akkor vélelmezni kell, hogy megfelel az ebben az irányelvben azoknak megfelelő követelményeknek is.

(28)

A megfelelőségértékelés egységes minőségi színvonalának biztosítása érdekében a bejelentő hatóságokra, valamint a bejelentett szervezetek értékelésében, bejelentésében és felügyeletében részt vevő egyéb szervezetekre szintén követelményeket kell előírni.

(29)

Az ebben az irányelvben megállapított rendszert a 765/2008/EK rendeletben meghatározott akkreditálási rendszer egészíti ki. Mivel az akkreditálás alapvető eszközt jelent a megfelelőségértékelő szervezetek felkészültségének ellenőrzéséhez, a bejelentés céljából ezt is alkalmazni kell.

(30)

A nemzeti hatóságoknak előnyben kell részesíteniük a 765/2008/EK rendelet szerinti – a megfelelőségi tanúsítványokba vetett bizalom szükséges szintjét biztosító – átlátható akkreditálást, amellyel bizonyítják a megfelelőségértékelő szervezetek műszaki alkalmasságát az egész Unióban. A nemzeti hatóságok ugyanakkor úgy ítélhetik meg, hogy rendelkeznek a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy maguk végezzék el ezt az értékelést. Ebben az esetben az elvégzett értékelések megfelelő szintű hitelességének a többi nemzeti hatóság felé való biztosítása érdekében a Bizottság és a többi tagállam számára be kell nyújtaniuk a szükséges igazoló dokumentumot, amely bizonyítja az adott szabályozási követelmények alapján értékelt megfelelőségértékelő szervezetek megfelelését.

(31)

A megfelelőségértékelő szervezetek gyakran alvállalkozásba adják a megfelelőségértékeléshez kapcsolódó tevékenységeik bizonyos részeit, vagy e célból leányvállalatot vesznek igénybe. Az uniós piacon forgalomba hozandó felvonókra és felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre előírt védelmi szint megóvása érdekében alapvető fontosságú, hogy a megfelelőségértékelési feladatok ellátását illetően az alvállalkozók és leányvállalatok megfeleljenek ugyanazoknak a követelményeknek, mint a bejelentett szervezetek. Ezért fontos, hogy a bejelentendő szervezetek alkalmasságának és teljesítményének értékelése, valamint a már bejelentett szervezetek ellenőrzése az alvállalkozók és leányvállalatok által végzett tevékenységekre is kiterjedjen.

(32)

Javítani kell a bejelentési eljárás hatékonyságát és átláthatóságát és különösen az online bejelentés lehetővé tétele érdekében hozzá kell igazítani az új technológiákhoz.

(33)

Mivel a bejelentett szervezetek az Unió egészében kínálhatják szolgáltatásaikat, helyénvaló lehetőséget biztosítani a többi tagállamnak és a Bizottságnak arra, hogy egy adott bejelentett szervezettel szemben kifogást emelhessenek. Ezért fontos biztosítani egy olyan időtartamot, amely során tisztázhatók a megfelelőségértékelő szervezetek alkalmasságával kapcsolatos kétségek vagy aggályok, mielőtt még bejelentett szervezetként megkezdenék működésüket.

(34)

A versenyképesség érdekében döntő jelentőségű, hogy a bejelentett szervezetek úgy alkalmazzák a megfelelőségértékelési eljárásokat, hogy közben ne hárítsanak szükségtelen terheket a gazdasági szereplőkre. Ugyanebből az okból és a gazdasági szereplők közötti egyenlő bánásmód biztosítása érdekében a megfelelőségértékelési eljárások technikai alkalmazásában biztosítani kell a következetességet. Ez legjobban a bejelentett szervezetek közötti megfelelő koordinációval és együttműködéssel érhető el.

(35)

A tagállamok megteszik a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy felvonókhoz készült biztonsági berendezések csak akkor legyenek forgalomba hozhatók, ha megfelelő tárolás, illetve rendeltetésszerű és ésszerűen előrelátható feltételek mellett történő használat esetén nem veszélyeztetik a személyek egészségét és biztonságát. A felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket csak ésszerűen előrelátható használati feltételek esetén – azaz ha a szóban forgó használat jogszerű és kiszámítható emberi viselkedés eredménye – kell úgy tekinteni, hogy nem felelnek meg az ebben az irányelvben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

(36)

A jogbiztonság érdekében egyértelművé kell tenni, hogy a 765/2008/EK rendelet uniós piacfelügyeletre és az uniós piacra belépő felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések ellenőrzésére vonatkozó szabályai az ezen irányelv hatálya alá tartozó felvonókra és felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre is alkalmazandók. Ez az irányelv nem gátolhatja a tagállamokat abban, hogy kiválasszák az ezen feladatok ellátásával megbízandó illetékes hatóságokat.

(37)

Az átláthatóság javítása és az eljárási idő csökkentése érdekében javítani kell a hatályos védintézkedési eljáráson, azzal a céllal, hogy azt hatékonyabbá tegyék, és hogy igénybe vegyék a tagállamok szakértelmét.

(38)

A jelenlegi rendszert olyan eljárással kell kiegészíteni, amely lehetővé teszi, hogy az érdekelt felek tájékoztatást kapjanak az olyan felvonókra és felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre irányuló, tervezett intézkedésekről, amelyek kockázatot jelentenek az emberek egészsége és biztonsága vagy adott esetben a tulajdon biztonsága szempontjából. Lehetővé kell tenni továbbá azt is, hogy a piacfelügyeleti hatóságok a megfelelő gazdasági szereplőkkel együttműködve e felvonókat és a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket illetően már korábbi szakaszban fel tudjanak lépni.

(39)

Amennyiben a tagállamok és a Bizottság egyetértenek az egyik tagállam által hozott intézkedés indokoltságát illetően, nincs szükség a Bizottság további közreműködésére, kivéve az olyan eseteket, ahol a megfelelés hiánya a harmonizált szabvány hiányosságainak tudható be.

(40)

Ezen irányelv végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (10) megfelelően kell gyakorolni.

(41)

A bejelentés követelményeinek nem vagy már nem megfelelő bejelentett szervezetek tekintetében a bejelentő tagállamot a szükséges kiigazító intézkedések meghozatalára felszólító végrehajtási jogi aktusok elfogadásakor a tanácsadó bizottsági eljárást kell alkalmazni.

(42)

A vizsgálóbizottsági eljárást kell alkalmazni az emberi egészségre vagy biztonságra, illetve a közérdek védelmének más szempontjai tekintetében kockázatot jelentő megfelelő felvonókra és felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó végrehajtási jogi aktusok elfogadása esetén.

(43)

A Bizottságnak azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, ha az emberi egészségre és biztonságra kockázatot jelentő megfelelő felvonókkal vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezésekkel összefüggésben felmerülő, kellően indokolt esetben ez rendkívül sürgős okból szükséges.

(44)

A kialakult gyakorlatnak megfelelően az ezen irányelv értelmében felállított bizottság hasznos szerepet tölthet be az ezen irányelv alkalmazásával kapcsolatos olyan ügyeknek a kivizsgálásában, amelyeket vagy az elnök, vagy egy tagállam képviselője vet fel, az eljárási szabályzatával összhangban.

(45)

Az ezen irányelvhez kapcsolódó kérdések megvizsgálásakor – a végrehajtás és a jogsértések kivételével –, azaz bizottsági szakértői csoport keretében, az Európai Parlamentet a meglévő gyakorlatnak megfelelően az összes információval és dokumentációval el kell látni, valamint – adott esetben – meg kell hívni az ilyen ülésekre.

(46)

A Bizottság végrehajtási jogi aktusok révén, és – tekintetbe véve különleges tulajdonságaikat – a 182/2011/EU rendelet alkalmazása nélkül eljárva meghatározza, hogy indokoltak voltak-e a tagállamok által a nem megfelelő felvonókhoz vagy felvonókhoz készült nem megfelelő biztonsági berendezések tekintetében hozott intézkedések.

(47)

A tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti jogi rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozóan, és biztosítaniuk kell e szabályok végrehajtását. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

(48)

Mivel ezen irányelv célját – nevezetesen annak biztosítását, hogy a forgalomban lévő felvonók és felvonókhoz készült biztonsági berendezések teljesítsék az egészség és a biztonság védelmének magas szintjéhez szükséges követelményeket, valamint a belső piac működésének garantálását – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az irányelv terjedelme és hatása miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(49)

Szükséges ésszerű átmeneti intézkedéseket megállapítani, amelyek lehetővé teszik az ezen irányelvet átültető nemzeti intézkedések alkalmazására vonatkozó határidő lejárta előtt a 95/16/EK irányelvnek megfelelően már forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalmazását, további termékkövetelménynek való megfelelés szükségessége nélkül. A forgalmazók tehát az ezen irányelvet átültető nemzeti intézkedések alkalmazására vonatkozó határidőig rendelkezésre bocsáthatják a már forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket, azaz a már az ellátási láncban található készletet.

(50)

Ezen irányelv nyomon követése és helyes végrehajtásának biztosítása érdekében a Bizottság felkérést kap arra, hogy jelentést nyújtson be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben többek között megvizsgálja az ezen ágazatra vonatkozó új jogalkotási javaslat szükségességét is.

(51)

Az ezen irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó kötelezettség csak azokat a rendelkezéseket érinti, amelyek tartalma a korábbi irányelvhez képest jelentősen módosult. A változatlan rendelkezések átültetésére vonatkozó kötelezettség a korábbi irányelvből következik.

(52)

Ez az irányelv nem érinti a XIII. melléklet B. részében meghatározott irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

I.   FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Hatály

(1)   Ezt az irányelvet az épületekben és építkezéseken állandó jelleggel üzemelő, az alábbiak szállítására szolgáló felvonókra kell alkalmazni:

a)

személyek;

b)

személyek és áruk;

c)

kizárólag áruk, ha a fülke megközelíthető, azaz egy személy nehézség nélkül be tud szállni, és ha a fülkén belül elhelyezett vagy a fülkén belül lévő személy által elérhető vezérlőszerkezettel szerelik fel.

Ez az irányelv emellett a III. mellékletben felsorolt, az első albekezdésben említett felvonókban való használatra tervezett biztonsági berendezésekre is alkalmazandó

(2)   Ezen irányelv hatálya nem terjed ki az alábbiakra:

a)

olyan felvonók, amelyek sebessége nem nagyobb 0,15 m/s-nál;

b)

építési területeken használt felvonók;

c)

kötélpályák, beleértve a függővasutakat;

d)

kimondottan katonai vagy rendészeti célokra tervezett és épített felvonók;

e)

olyan emelő berendezések, amelyekről munkát lehet végezni;

f)

bányászati felvonószerkezetek;

g)

művészi előadásokon az előadók emelésére szolgáló emelő berendezések;

h)

szállítóeszközökre szerelt emelő berendezések;

i)

gépekhez kapcsolt és kizárólag a munkaállomások – beleértve a karbantartási és az ellenőrzési pontok– megközelítésére szolgáló emelőszerkezetek;

j)

fogaskerekű vasutak;

k)

mozgólépcsők és mozgójárdák.

(3)   Amennyiben az ezen irányelvben említett, felvonókra vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó kockázatokat részben vagy egészben egyedi uniós jogszabályok szabályozzák, az egyedi uniós jogszabályok hatálybalépésétől kezdődően ezen irányelv az említett felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések tekintetében, illetve ezen kockázatok tekintetében nem alkalmazandó, illetve továbbá nem alkalmazandó.

2. cikk

Fogalommeghatározások

Ezen irányelv alkalmazásában:

1.   „felvonó”: meghatározott szinteket kiszolgáló emelő berendezés, amely egy merev és a vízszinteshez képest legalább 15 fokot bezáró dőlésszögű vezetősínen mozgó fülkével rendelkezik, vagy rögzített pályán, de nem feltétlenül merev vezetősínek mentén mozgó emelő berendezés;

2.   „fülke”: a felvonónak azt a részét jelenti, amelynek segítségével a személyeket és/vagy árukat alátámasztják a felemeléshez vagy leengedéshez;

3.   „típusminta-felvonó”: a felvonó azon jellemző példánya, amelynek műszaki dokumentációja alapján megállapítható, hogy azon felvonók, amelyek objektív paraméterek tekintetében megegyeznek a típusminta-felvonóval és amelyek esetében azonos biztonsági berendezéseket alkalmaznak, milyen módon teljesítik az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket;

4.   „forgalmazás”: az uniós piacon a felvonókhoz készült biztonsági berendezések gazdasági tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása értékesítés vagy használat céljára, akár ellenérték fejében, akár ingyenesen;

5.   „forgalomba hozatal”:

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés első alkalommal történő forgalmazása, vagy

a felvonók kereskedelmi tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása használat céljára, akár ellenérték fejében, akár ingyenesen;

6.   „üzembe helyező”: az a természetes vagy jogi személy, aki felelősséget vállal a felvonó tervezéséért, gyártásáért, üzembe helyezéséért és forgalomba hozataláért;

7.   „gyártó”: az a természetes vagy jogi személy, aki felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket gyárt, illetve aki felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket terveztet vagy gyártat, és a saját neve vagy védjegye alatt forgalmazza;

8.   „meghatalmazott képviselő”: az Unióban letelepedett bármely természetes vagy jogi személy, aki egy üzembe helyezőtől vagy gyártótól írásbeli meghatalmazást kapott, hogy bizonyos feladatokkal kapcsolatban nevében eljárjon;

9.   „importőr”: az Unióban letelepedett természetes vagy jogi személy, aki harmadik országból származó, felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket hoz forgalomba az uniós piacon;

10.   „forgalmazó”: az a gyártótól vagy importőrtől különböző természetes vagy jogi személy az ellátási láncban, aki a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket forgalmazza;

11.   „gazdasági szereplő”: az üzembe helyező, a gyártó, a meghatalmazott képviselő, az importőr és a forgalmazó;

12.   „műszaki leírás”: a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés által teljesítendő műszaki követelményeket ismertető dokumentum;

13.   „harmonizált szabvány”: az 1025/2012/EU rendelet 2. cikke 1. pontjának c) alpontjában meghatározott harmonizált szabvány;

14.   „akkreditálás”: a 765/2008/EK rendelet 2. cikke 10. pontjában meghatározott akkreditálás;

15.   „nemzeti akkreditáló testület”: a 765/2008/EK rendelet 2. cikke 11. pontjában meghatározott nemzeti akkreditáló testület;

16.   „megfelelőségértékelés”: eljárás, amely bizonyítja felvonókkal vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezésekkel kapcsolatos, ezen irányelvben foglalt egészségvédelmi és biztonsági követelmények teljesülését;

17.   „megfelelőségértékelő szervezet”: megfelelőségértékelési tevékenységeket – ideértve a kalibrálást, tesztelést, tanúsítást és ellenőrzést is – végző szervezet;

18.   „visszahívás”: felvonó esetében minden olyan intézkedés, amelynek célja a felvonó szétszerelése és biztonságos ártalmatlanítása, a felvonókhoz készült biztonsági berendezések esetében pedig az üzembe helyezők vagy a végfelhasználók számára már hozzáférhetővé tett, felvonókhoz készült biztonsági berendezés visszavétele;

19.   „forgalomból történő kivonás”: minden olyan intézkedés, amelynek célja, hogy megelőzze az ellátási láncban található, felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalmazását;

20.   „uniós harmonizációs jogszabály”: minden, a termékek forgalmazásának feltételeit harmonizáló uniós jogszabály;

21.   „CE-jelölés”: olyan jelölés, amellyel az üzembe helyező vagy a gyártó jelzi, hogy a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel a jelölés feltüntetéséről rendelkező uniós harmonizációs jogszabályokban rögzített követelményeknek.

3. cikk

Szabad mozgás

(1)   A tagállamok nem tilthatják, korlátozhatják és akadályozhatják olyan felvonók területükön történő forgalomba hozatalát vagy üzembe helyezését, illetve olyan, felvonókhoz készült biztonsági berendezések területükön történő forgalmazását, amelyek ennek az irányelvnek megfelelnek.

(2)   Kereskedelmi vásárokon, kiállításokon és bemutatókon a tagállamok nem akadályozzák meg olyan felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések bemutatását, amelyek nem felelnek meg ennek az irányelvnek, feltéve, hogy jól látható módon egyértelműen feltüntetik, hogy e berendezések nem megfelelőek és hogy nem hozzák forgalomba vagy forgalmazzák azokat mindaddig, amíg megfelelőségüket nem biztosították. A bemutatók alkalmával megfelelő biztonsági intézkedésekkel biztosítani kell a személyek védelmét.

(3)   Ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon jogosultságát, hogy az uniós jogszabályokkal összhangban a szóban forgó felvonók üzembe helyezése vagy használata tekintetében megállapítsák a személyek védelmének biztosítása érdekében általuk szükségesnek tartott követelményeket, feltéve, hogy ez nem jár együtt a felvonóknak az ezen irányelvben nem meghatározott módon történő módosításával.

4. cikk

Forgalomba hozatal, forgalmazás és üzembe helyezés

(1)   A tagállamok megtesznek valamennyi megfelelő intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó felvonók csak abban az esetben legyenek forgalomba hozhatók és üzembe helyezhetők, ha szakszerű üzembe helyezés, megfelelő karbantartás és rendeltetésszerű használat mellett megfelelnek ezen irányelvnek.

(2)   A tagállamok megtesznek valamennyi megfelelő intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó, felvonókhoz készült biztonsági berendezések csak abban az esetben legyenek forgalomba hozhatók és üzembe helyezhetők, ha szakszerű beépítés, megfelelő karbantartás és rendeltetésszerű használat mellett megfelelnek ezen irányelvnek.

5. cikk

Alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények

(1)   Az ezen irányelv hatálya alá tartozó felvonók meg kell, hogy feleljenek az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

(2)   Az ezen irányelv hatálya alá tartozó felvonókhoz készült biztonsági berendezések meg kell, hogy feleljenek az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, és lehetővé kell, hogy tegyék, hogy a felvonók, amelyekbe azokat beépítik, megfeleljenek az említett követelményeknek.

6. cikk

Épületekben és építkezéseken üzemelő felvonók

(1)   A tagállamok megtesznek valamennyi megfelelő intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy az épületben vagy az építkezésen folyó munkáért felelős személy és az üzembe helyező tájékoztassák egymást a felvonó megfelelő működéséhez és biztonságos használatához szükséges tényekről, valamint ennek érdekében megtegyék a szükséges lépéseket.

(2)   A tagállamok minden szükséges intézkedést meghoznak annak biztosítása érdekében, hogy a felvonóaknában csak a felvonó működéséhez és biztonságához szükséges csővezeték, elektromos vezeték, illetve berendezés legyen.

II.   FEJEZET

A GAZDASÁGI SZEREPLŐK KÖTELEZETTSÉGEI

7. cikk

Az üzembe helyezők kötelezettségei

(1)   A felvonók forgalomba hozatalakor az üzembe helyezők biztosítják, hogy a készülékek tervezése, gyártása, üzembe helyezése és tesztelése az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményekkel összhangban történt.

(2)   Az üzembe helyezők elkészítik a műszaki dokumentációt, és elvégzik vagy elvégeztetik a 16. cikkben említett vonatkozó megfelelőségértékelési eljárásokat.

Amennyiben az eljárás keretében bizonyítást nyer, hogy a felvonó megfelel az alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, az üzembe helyező kiállítja az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, biztosítja, hogy azt a felvonóhoz mellékeljék, és feltünteti a terméken a CE-jelölést.

(3)   Az üzembe helyező a felvonó forgalomba hozatalát követően 10 éven keresztül megőrzi a műszaki dokumentációt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, valamint adott esetben a jóváhagyási döntés(eke)t.

(4)   Ha a felvonóval járó kockázat miatt helyénvalónak ítélik, az üzembe helyezők a fogyasztók egészségének védelme és biztonsága érdekében kivizsgálják a panaszokat, illetve szükség esetén nyilvántartást vezetnek a panaszokról és a nem megfelelő felvonókról.

(5)   Az üzembe helyezők biztosítják, hogy a felvonókon fel legyen tüntetve a termék azonosítását lehetővé tevő típus-, tétel- vagy sorozatszám vagy egyéb ilyen elem.

(6)   Az üzembe helyezők a felvonón feltüntetik nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket és postai kapcsolattartási címüket. Címként az üzembe helyező kapcsolattartási címét kell megadni. Az elérhetőséget a végfelhasználók és a piacfelügyeleti hatóságok számára könnyen érthető nyelven kell feltüntetni.

(7)   Az üzembe helyezők gondoskodnak arról, hogy a felvonóhoz mellékeljék az I. melléklet 6.2. pontjában említett, a végfelhasználók számára könnyen érthető nyelven írt használati utasítást, a felvonó forgalomba hozatalának helye szerinti tagállam rendelkezéseinek megfelelően. E használati utasításnak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és világosnak kell lennie.

(8)   Azok az üzembe helyezők, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott felvonó nem felel meg ennek az irányelvnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket az említett felvonó megfelelőségének biztosítására. Továbbá amennyiben a felvonó kockázatot jelent, az üzembe helyezők erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a felvonót forgalomba hozták, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi meghozott kiigazító intézkedésről.

(9)   Az üzembe helyezők valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére átadják a felvonó ezen irányelvnek történő megfelelésének igazolásához szükséges összes nyomtatott vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt, melyet az adott hatóság számára könnyen érthető nyelven kell rendelkezésre bocsátani.

Amennyiben az említett hatóság kéri, a szerelők együttműködnek vele minden olyan intézkedés terén, melyeket az általuk forgalomba hozott felvonó jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében hoznak.

8. cikk

A gyártók kötelezettségei

(1)   Felvonókhoz készült biztonsági berendezéseik forgalomba hozatalakor a gyártók biztosítják, hogy azok tervezése és gyártása az 5. cikk (2) bekezdésével összhangban történt.

(2)   A gyártók elkészítik a szükséges műszaki dokumentációt, és elvégzik vagy elvégeztetik a 15. cikkben említett vonatkozó megfelelőségértékelési eljárást.

Amennyiben az eljárás keretében bizonyítást nyer, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel az alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, a gyártók elkészítik az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, biztosítják, hogy azt a felvonókhoz készült biztonsági berendezéshez mellékeljék, és feltüntetik a terméken a CE-jelölést.

(3)   A gyártók a felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalomba hozatalát követően 10 éven keresztül megőrzik a műszaki dokumentációt, az EU-megfelelőségi nyilatkozatot, valamint adott esetben a jóváhagyási döntés(eke)t.

(4)   A gyártók biztosítják a sorozatgyártás ezen irányelvnek való megfelelőségének fenntartását szolgáló eljárások működését. Megfelelően figyelembe kell venni a termék tervezésének és jellemzőinek változásait, valamint azon harmonizált szabványok vagy más műszaki előírások változásait, amelyek alapján a felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfelelőségét megállapították.

Ha a felvonókhoz készült biztonsági alkatrésszel járó kockázat miatt helyénvalónak ítélik, a gyártók a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a forgalmazott biztonsági berendezés mintájának vizsgálatát, kivizsgálják a panaszokat, illetve szükség esetén nyilvántartást vezetnek a panaszokról és a nem megfelelő biztonsági berendezésekről, valamint azok visszahívásáról, és folyamatosan tájékoztatják a forgalmazókat és az üzembe helyezőket minden ilyen intézkedésről.

(5)   A gyártók biztosítják, hogy az általuk forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezésen fel legyen tüntetve a termék azonosítását lehetővé tevő típus-, tétel- vagy sorozatszám vagy egyéb ilyen elem, illetve ha a felvonókhoz készült biztonsági berendezés mérete vagy jellege nem teszi lehetővé ezt, a szükséges információt 19. cikk (1) bekezdésében említett címkén adják meg.

(6)   A gyártók feltüntetik a felvonókhoz készült biztonsági berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, a 19. cikk (1) bekezdésében említett címkén a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket és azt a postacímüket, amelyen kapcsolatba lehet lépni velük. Címként a gyártó kapcsolattartási címét kell megadni. Az elérhetőséget a végfelhasználók és a piacfelügyeleti hatóságok számára könnyen érthető nyelven tüntetik fel.

(7)   A gyártók gondoskodnak arról, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezéshez mellékeljék az I. melléklet 6.1. pontjában említett, a végfelhasználók által könnyen érthető nyelven készült használati utasítást, az érintett tagállam által meghatározott módon. Az ilyen használati utasításnak, illetve bármely jelölésnek egyértelműnek, érthetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie.

(8)   Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg ennek az irányelvnek, azonnal meghozzák a szóban forgó biztonsági berendezés megfelelőségének biztosításához szükséges kiigazító intézkedéseket, a biztonsági berendezést adott esetben kivonják a forgalomból vagy visszahívják. Továbbá, amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés kockázatot jelent, a gyártók erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a felvonókhoz készült biztonsági berendezést forgalmazták, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi meghozott kiigazító intézkedésről.

(9)   A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az adott hatóság számára könnyen érthető nyelven átadják a felvonókhoz készült biztonsági berendezés ezen irányelvnek való megfelelőségének igazolásához szükséges összes nyomtatott vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt.

Amennyiben az említett hatóság kéri, az importőrök együttműködnek vele minden olyan intézkedés terén, melyeket az általuk forgalomba hozott biztonsági berendezés jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében hoznak.

9. cikk

Meghatalmazott képviselők

(1)   A gyártó vagy üzembe helyező írásbeli megbízással meghatalmazott képviselőt nevezhet ki.

A 7. cikk (1) bekezdésében vagy a 8. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek és a 7. cikk (2) bekezdésében és a 8. cikk (2) bekezdésében említett műszaki dokumentáció elkészítésének kötelezettsége nem képezik a meghatalmazott képviselő megbízatásának részét.

(2)   A meghatalmazott képviselő a gyártótól vagy az üzembe helyezőtől kapott megbízásban meghatározott feladatokat látja el. A meghatalmazásnak legalább az alábbiak elvégzését kell engedélyeznie a meghatalmazott képviselőnek:

a)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés vagy a felvonó forgalomba hozatalát követően 10 éven keresztül megőrzi az EU-megfelelőségi nyilatkozatot és adott esetben a gyártó vagy az üzembe helyező minőségi rendszerével kapcsolatos jóváhagyási döntés(eke)t, valamint a műszaki dokumentációt a nemzeti piacfelügyeleti hatóságok számára történő bemutatás céljából;

b)

az illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére annak rendelkezésére bocsátja a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt;

c)

az illetékes nemzeti hatóságok kérésére együttműködik velük a megbízatása körébe tartozó, felvonókhoz készült biztonsági berendezés vagy a felvonó jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedések terén.

10. cikk

Az importőrök kötelezettségei

(1)   Az importőrök kizárólag megfelelő biztonsági berendezéseket hozhatnak forgalomba.

(2)   Egy adott, felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalomba hozatalát megelőzően az importőrök meggyőződnek róla, hogy a gyártó elvégezte a 15. cikkben említett szükséges megfelelőségértékelési eljárást. Megbizonyosodnak arról, hogy a gyártó elkészítette a műszaki dokumentációt, a felvonókhoz készült biztonsági berendezésen fel van tüntetve a CE-jelölés, és mellékelve van hozzá az EU-megfelelőségi nyilatkozat és szükséges dokumentumok, továbbá arról is, hogy a gyártó teljesítette a 8. cikk (5) és (6) bekezdésében meghatározott követelményeket.

Amennyiben az importőr úgy ítéli meg, vagy okkal feltételezi, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg az 5. cikk (2) bekezdésének, a biztonsági berendezést nem hozhatja mindaddig forgalomba, amíg megfelelővé nem tették. Továbbá amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés kockázatot jelent, az importőr tájékoztatja erről a gyártót, valamint a piacfelügyeleti hatóságokat.

(3)   Az importőrök megadják a felvonókhoz készült biztonsági berendezésen, vagy ha ez nem lehetséges, a felvonóhoz készült biztonsági berendezés csomagolásán vagy kísérő dokumentációján a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket és azt a postacímüket, amelyen kapcsolatba lehet lépni velük. Az elérhetőséget a végfelhasználók és a piacfelügyeleti hatóságok számára könnyen érthető nyelven tüntetik fel.

(4)   Az importőrök gondoskodnak arról, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezéshez mellékeljék az I. melléklet 6.1. pontjában említett, a fogyasztók és más végfelhasználók számára könnyen érthető nyelven írt használati utasítást, az érintett tagállam által meghatározott módon.

(5)   Az importőrök biztosítják, hogy amíg a felvonókhoz készült biztonsági berendezés a felelősségi körükbe tartozik, tárolása és szállítása körülményei ne veszélyeztessék az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek való megfelelését.

(6)   Ha a felvonókhoz készült biztonsági alkatrésszel járó kockázat miatt helyénvalónak ítélik, az importőrök a fogyasztók egészségének védelme és biztonsága érdekében elvégzik a forgalmazott biztonsági berendezések mintájának vizsgálatát, kivizsgálják a panaszokat, illetve szükség esetén nyilvántartást vezetnek a panaszokról és a nem megfelelő, felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről, valamint a felvonókhoz készült, biztonsági berendezések visszahívásairól, és folyamatosan tájékoztatják a forgalmazókat és az üzembe helyezőket minden ilyen intézkedésről.

(7)   Azok az importőrök, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg ennek az irányelvnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket az említett biztonsági berendezés megfelelőségének biztosítására, és adott esetben kivonják a forgalomból vagy visszahívják. Továbbá amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés kockázatot jelent, az importőrök erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a felvonókhoz készült biztonsági berendezést forgalmazzák, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi meghozott kiigazító intézkedésről.

(8)   Az importőrök a felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalomba hozatalát követően 10 évig megőrzik a nemzeti piacfelügyeleti hatóságok számára történő bemutatás céljából az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy másolatát, valamint adott esetben a jóváhagyási döntés(eke)t, és biztosítják, hogy a műszaki dokumentáció kérésre e hatóságok rendelkezésére bocsátható legyen.

(9)   Az importőrök valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére z adott hatóság számára könnyen érthető nyelven átadják a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelőségének igazolásához szükséges összes nyomtatott vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt, melyet a. Amennyiben az említett hatóság kéri, az importőrök együttműködnek vele minden olyan intézkedés terén, melyeket az általuk forgalomba hozott, felvonókhoz készült biztonsági berendezés jelentette kockázatok kiküszöbölése érdekében hoznak.

11. cikk

A forgalmazók kötelezettségei

(1)   A felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalmazásakor a forgalmazók az ebben az irányelvben előírt követelményekkel kapcsolatban kellő gondossággal járnak el.

(2)   A felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalmazását megelőzően a forgalmazók ellenőrzik, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezésen fel van-e tüntetve a CE-jelölés, mellékelték-e hozzá az EU-megfelelőségi tanúsítványt, a szükséges dokumentumokat és az I. melléklet 6.1 pontjában említett használati utasítást a végső fogyasztók által könnyen érthető nyelven, az adott tagállam által meghatározott módon továbbá, hogy a gyártó és az importőr megfelelt-e a 8. cikk (5) és (6) bekezdésében, valamint a 10. cikk (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek.

Amennyiben a forgalmazó úgy ítéli meg, vagy okkal feltételezi, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg az 5. cikk (2) bekezdésének, nem forgalmazhatja a felvonókhoz készült biztonsági berendezést mindaddig, amíg megfelelővé nem tették. Továbbá amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés kockázatot jelent, a forgalmazó tájékoztatja erről a gyártót vagy az importőrt, valamint a piacfelügyeleti hatóságokat.

(3)   A forgalmazók biztosítják, hogy amíg a felvonókhoz készült biztonsági berendezés a felelősségi körükbe tartozik, tárolása és szállítása körülményei ne veszélyeztessék az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek való megfelelését.

(4)   Azok a forgalmazók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalmazott, felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg ennek az irányelvnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket az említett biztonsági berendezés megfelelőségének biztosítására, adott esetben kivonják a forgalomból vagy visszahívják. Továbbá amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés kockázatot jelent, a forgalmazók erről azonnal tájékoztatják azon tagállamok illetékes nemzeti hatóságait, amelyekben a felvonókhoz készült biztonsági berendezést forgalmazták, részletes tájékoztatást adva elsősorban a megfelelés hiányáról és valamennyi meghozott kiigazító intézkedésről.

(5)   A forgalmazók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére az adott hatóság számára könnyen érthető nyelven átadják a felvonó megfelelőségének igazolásához szükséges összes nyomtatott vagy elektronikus formátumú információt és dokumentációt. Az az említett hatóság kérésére, a forgalmazók együttműködnek vele az általuk forgalmazott biztonsági berendezés által képviselt veszélyek kiküszöbölése érdekében tett intézkedések terén.

12. cikk

Azok az esetek, amelyekben a gyártói kötelezettségek az importőrökre vagy a forgalmazókra vonatkoznak

Egy importőrt vagy forgalmazót, amennyiben saját neve vagy védjegye alatt hoz forgalomba egy felvonókhoz készült biztonsági berendezést, illetve olyan módon módosít egy már forgalomba hozott alkatrészt, ami befolyásolja az alkatrész ezen irányelvnek való megfelelését, ezen irányelv alkalmazásában gyártónak kell tekinteni, és a 8. cikkben a gyártókra előírt kötelezettségek terhelik.

13. cikk

A gazdasági szereplők azonosítása

A gazdasági szereplőknek kérésre azonosítaniuk kell a piacfelügyeleti hatóságok felé a következőket:

a)

minden olyan gazdasági szereplőt, aki felvonókhoz készült biztonsági berendezést szállított nekik;

b)

minden olyan gazdasági szereplőt, amelynek felvonókhoz készült biztonsági berendezést szállítottak.

A gazdasági szereplőknek az első bekezdésben említett információkat a felvonókhoz készült biztonsági berendezés hozzájuk történő szállítását, illetve az általuk történő szállítását követően 10 évig be kell tudni mutatniuk.

III.   FEJEZET

A FELVONÓK ÉS A FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK MEGFELELŐSÉGE

14. cikk

A felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfelelőségének vélelmezése

Azokról a felvonókról és felvonókhoz készült biztonsági berendezésekről, amelyek megfelelnek az olyan harmonizált szabványoknak, illetve azok egyes részeinek, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az említett szabványok vagy azok részei által meghatározott, az I. mellékletben előírt alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

15. cikk

A felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó megfelelőségértékelési eljárások

A felvonókhoz készült biztonsági berendezések a következő megfelelőségértékelési eljárások egyikének tárgyát képezhetik:

a)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés modelljét be kell nyújtani a IV. melléklet A. részében leírt EU-típusvizsgálat céljából, és a típusmegfelelőséget a felvonókhoz készült biztonsági berendezések véletlenszerű ellenőrzésével kell biztosítani, a IX. melléklet leírása szerint;

b)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés modelljét be kell nyújtani a IV. melléklet A. részében leírt EU-típusvizsgálat céljából, és a VI. melléklet szerinti termékminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelőséget is alkalmazni kell rá;

c)

a VII. mellékletben leírt teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőség.

16. cikk

A felvonókra vonatkozó megfelelőségértékelési eljárások

(1)   A felvonón a következő megfelelőségértékelési eljárások egyikét el kell végezni:

a)

ha a felvonókat olyan típusminta-felvonó alapján tervezték és gyártották, amelyen a IV. melléklet B. részében meghatározott EU-típusmegfelelőségi vizsgálatot elvégezték:

i.

a felvonók V. mellékletben meghatározott átvételi ellenőrzése;

ii.

a felvonók X. mellékletben meghatározott termékminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelősége;

iii.

a felvonók XII. mellékletben meghatározott gyártásminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelősége;

b)

ha a felvonókat egy, a XI. melléklettel összhangban jóváhagyott minőségbiztosítási rendszer keretében tervezték és gyártották:

i.

a felvonók V. mellékletben meghatározott átvételi ellenőrzése;

ii.

a felvonók X. mellékletben meghatározott termékminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelősége;

iii.

a felvonók XII. mellékletben meghatározott termékminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelősége;

c)

a felvonók VIII. mellékletben meghatározott egyedi ellenőrzésen alapuló megfelelősége;

d)

a felvonók XI. mellékletben meghatározott teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelősége és tervvizsgálata.

(2)   Az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett esetekben, ahol a felvonó tervezéséért és gyártásáért felelős személy és a felvonó üzembe helyezéséért és teszteléséért felelős személy nem azonos, az előbbinek minden olyan dokumentumot és információt az utóbbi rendelkezésére kell bocsátania, amelyekre ez utóbbinak a felvonó megfelelő és biztonságos üzembe helyezéséhez és teszteléséhez szüksége van.

(3)   A típusminta-felvonó és a típusminta-felvonóból származó felvonóváltozatok közé tartozó felvonók közötti összes megengedett eltérést pontosan meghatározzák (maximum- és minimumértékekkel) a műszaki dokumentációban.

(4)   Az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek való megfelelés tekintetében több berendezés hasonlósága, számításokkal és/vagy tervrajzok alapján kimutatható.

17. cikk

EU-megfelelőségi nyilatkozat

(1)   Az EU-megfelelőségi nyilatkozat igazolja, hogy az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények teljesültek.

(2)   Az EU-megfelelőségi nyilatkozat megfelel az ezen irányelv II. mellékletében meghatározott mintának, és tartalmazza az V–XII. mellékletben meghatározott elemeket; és azt folyamatosan aktualizálják. Le kell fordítani az azon tagállam által megkívánt nyelvre vagy nyelvekre, amelyben a felvonót vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezést forgalomba hozzák vagy forgalmazzák.

(3)   Amennyiben a felvonóra vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezésre több olyan uniós jogi aktus alkalmazandó, amely EU-megfelelőségi nyilatkozatot ír elő, ezen uniós jogi aktusokhoz egyetlen EU-megfelelőségi nyilatkozatot állítanak ki. Ez a nyilatkozat tartalmazza az érintett uniós jogi aktusok azonosítását, ideértve közzétételük hivatkozásait is.

(4)   Az EU-megfelelőségi nyilatkozat kiállításával a gyártó felelősséget vállal a felvonókhoz készült biztonsági berendezések ezen irányelvnek való megfeleléséért, az üzembe helyező pedig a felvonó ezen irányelvnek való megfeleléséért.

18. cikk

A CE-jelölésre vonatkozó általános elvek

A CE-jelölésre a 765/2008/EK rendelet 30. cikkében meghatározott általános elvek vonatkoznak.

19. cikk

A CE-jelölés és más jelölések feltüntetésére vonatkozó szabályok és feltételek

(1)   A CE-jelölést jól látható, olvasható és letörölhetetlen módon minden felvonófülkén és minden, felvonókhoz készült biztonsági berendezésen, vagy ha ez utóbbi nem lehetséges, a biztonsági berendezéshez elválaszthatatlanul odaerősített címkén kell elhelyezni.

(2)   A CE-jelölést forgalomba hozatal előtt kell a felvonókon vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseken feltüntetni.

(3)   A felvonókon elhelyezett CE-jelölést bármely alábbi megfelelőségértékelési eljárásban részt vevő bejelentett szervezet azonosító száma követi:

a)

az V. mellékletben említett átvételi ellenőrzés;

b)

a VIII. mellékletben említett egyedi ellenőrzés;

c)

a X., XI. vagy XII. mellékletben említett minőségbiztosítás.

(4)   A felvonókhoz készült biztonsági berendezéseken elhelyezett CE-jelölést bármely alábbi megfelelőségértékelési eljárásban részt vevő bejelentett szervezet azonosító száma követi:

a)

a VI. mellékletben említett termékminőség-biztosítás;

b)

a VII. mellékletben említett teljes minőségbiztosítás.

c)

típusmegfelelőség a IX. mellékletben említett felvonókhoz készült biztonsági berendezések véletlenszerű ellenőrzésével.

(5)   A bejelentett szervezet azonosító számát vagy maga a szervezet, vagy utasításai alapján a gyártó, annak meghatalmazott képviselője vagy az üzembe helyező, illetve annak meghatalmazott képviselője tünteti fel.

A CE-jelölést és a bejelentett szervezet azonosító számát különleges kockázatokat vagy felhasználást jelölő bármilyen egyéb jelölés követheti.

(6)   A tagállamok a meglévő mechanizmusokra támaszkodnak a CE-jelölést szabályozó rendszer megfelelő alkalmazása céljából, és a jelölések nem megfelelő használata esetén meghozzák a szükséges intézkedéseket.

IV.   FEJEZET

A MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELŐ SZERVEZETEK BEJELENTÉSE

20. cikk

Bejelentés

A tagállamok bejelentik a Bizottságnak és a többi tagállamnak azokat a szervezeteket, amelyeket felhatalmaztak az ezen irányelv szerinti, harmadik fél által végzendő megfelelőségértékelési feladatok ellátására.

21. cikk

Bejelentő hatóságok

(1)   A tagállamok kijelölnek egy bejelentő hatóságot, amely felelősséget vállal a megfelelőségértékelési szervezetek értékeléséhez és bejelentéséhez szükséges eljárások kialakításáért és végrehajtásáért, valamint a bejelentett szervezetek ellenőrzéséért, ideértve a 26. cikknek való megfelelést is.

(2)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy az (1) bekezdésben említett értékelést és ellenőrzést a 765/2008/EK rendelet szerinti nemzeti akkreditáló testület végzi el azzal összhangban.

(3)   Amennyiben a bejelentő hatóság az (1) bekezdésben említett értékelést, bejelentést vagy felügyeletet átruházza vagy más módon egy olyan szervezetre bízza, amely nem kormányzati szerv, akkor ennek a szervezetnek jogi személynek kell lennie, és értelemszerűen meg kell felelnie a 22. cikkben meghatározott követelményeknek. Emellett a szervezetnek gondoskodnia kell a tevékenységeivel összefüggő felelősség kérdésének teljes körű rendezéséről.

(4)   A bejelentő hatóság teljes felelősséget vállal a (3) bekezdésben említett szervezet által elvégzett feladatokért.

22. cikk

A bejelentő hatóságokra vonatkozó követelmények

(1)   A bejelentő hatóságot úgy kell létrehozni, hogy ne alakuljon ki összeférhetetlenség a megfelelőségértékelő szervezetekkel.

(2)   A bejelentő hatóságot úgy kell megszervezni és működtetni, hogy biztosítva legyen tevékenységeinek objektivitása és pártatlansága.

(3)   A bejelentő hatóságot úgy kell megszervezni, hogy a megfelelőségértékelő szervezet bejelentésével kapcsolatban minden egyes döntést az értékelést végzőktől eltérő illetékes személy hozzon meg.

(4)   A bejelentő hatóság nem kínál vagy végez olyan tevékenységet, amelyet a megfelelőségértékelő szervezetek végeznek, illetve nem nyújt szaktanácsadási szolgáltatást kereskedelmi vagy piaci alapon.

(5)   A bejelentő hatóság biztosítja a hozzá beérkező információ bizalmas jellegét.

(6)   A bejelentő hatóság kellő létszámú hozzáértő személyzettel rendelkezik ahhoz, hogy megfelelően ellássa feladatait.

23. cikk

A bejelentő hatóságok tájékoztatási kötelezettségei

A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot a megfelelőségértékelő szervezetek értékelésére és bejelentésére, valamint a bejelentett szervezetek ellenőrzésére irányuló eljárásaikról, továbbá ezek bármilyen változásáról.

A Bizottság nyilvánosan hozzáférhetővé teszi ezeket az információkat.

24. cikk

A bejelentett szervezetre vonatkozó követelmények

(1)   A bejelentés érdekében a megfelelőségértékelő szervezet teljesíti a (2)–(11) bekezdésben meghatározott követelményeket.

(2)   A megfelelőségértékelő szervezet egy tagállam nemzeti jogszabályai szerint jön létre, és jogi személyiséggel rendelkezik.

(3)   A megfelelőségértékelő szervezet olyan harmadik fél, amely független az általa értékelt szervezettől, illetve felvonóktól vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezésektől.

Ilyen szervezetnek tekinthető az a szervezet is, amely az általa értékelt felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések tervezésében, gyártásában, szállításában, összeszerelésében, használatában vagy karbantartásában részt vevő vállalkozásokat képviselő üzleti szerveződésekhez vagy szakmai szövetségekhez tartozik, feltéve, hogy bizonyítottan független és mentes az érdekütközésektől.

(4)   A megfelelőségértékelő szervezet, valamint annak felső szintű vezetése és a megfelelőségértékelést végző személyzete nem lehet azoknak a felvonóknak vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezéseknek a tervezője, gyártója, szállítója, üzembe helyezője, vásárlója, tulajdonosa, felhasználója vagy karbantartója, amelyeket értékel, valamint nem lehet a felsorolt felek képviselője sem.

Ez nem zárja ki az olyan értékelt felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések felhasználását, amelyek a megfelelőségértékelő szervezet működéséhez szükségesek, illetve az ilyen készülékek személyes célra történő használatát sem.

Ez nem zárja ki a műszaki információk cseréjének lehetőségét a gyártó vagy az üzembe helyező és a szervezet között.

A megfelelőségértékelő szervezet, valamint annak felső szintű vezetése és megfelelőségértékelést végző személyzete nem vehet részt közvetlenül e felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések tervezésében, gyártásában vagy kialakításában, forgalmazásában, üzembe helyezésében, használatában vagy karbantartásában, és nem képviselhet ilyen tevékenységben részt vevő feleket sem.

Nem vehet részt olyan tevékenységben, amely veszélyeztetné a bejelentett megfelelőségértékelési tevékenységeikkel kapcsolatos döntéshozói függetlenségét vagy feddhetetlenségét. Ez különösen érvényes a szaktanácsadási szolgáltatásokra.

A megfelelőségértékelő szervezet biztosítja, hogy leányvállalatai és alvállalkozói tevékenysége ne befolyásolja megfelelőségértékelési tevékenységének bizalmas jellegét, objektivitását és pártatlanságát.

(5)   A megfelelőségértékelő szervezet és személyzete a megfelelőségértékelési tevékenységeket az adott területtel kapcsolatos legmagasabb szintű szakmai feddhetetlenséggel és a szükséges műszaki szaktudással végzi el, és független minden olyan, különösen az ilyen tevékenységek eredményeiben érdekelt személyektől vagy személyek csoportjaitól eredő – főként pénzügyi – nyomásgyakorlástól és ösztönzéstől, amely befolyásolhatná döntését vagy megfelelőségértékelési tevékenységük eredményét.

(6)   A megfelelőségértékelő szervezetnek alkalmasnak kell lennie a számára a IV–XII. mellékletben előírt valamennyi olyan megfelelőségértékelési feladat elvégzésére, amelyek elvégzésére bejelentették, függetlenül attól, hogy ezeket a feladatokat a megfelelőségértékelő szervezet maga végzi el, vagy a nevében és felelősségi körében végzik el.

A megfelelőségértékelő szervezetnek – mindig és minden egyes megfelelőségértékelési eljárás, valamint a felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések minden olyan fajtája vagy kategóriája tekintetében, amelyre bejelentették – rendelkeznie kell a következőkkel:

a)

olyan személyzettel, amely műszaki ismeretekkel, valamint elegendő és megfelelő tapasztalattal rendelkezik a megfelelőségértékelési feladatok elvégzéséhez;

b)

azon eljárások leírásával, amelyek szerint a megfelelőségértékelést végzik, biztosítva ezen eljárások átláthatóságát és reprodukálhatóságát. Rendelkeznie kell megfelelő stratégiákkal és eljárásokkal bejelentett szervezetként végzett feladatainak az általa végzett egyéb tevékenységektől történő elkülönítésére;

c)

olyan eljárásokkal, amelyek segítségével tevékenysége végzése során megfelelően figyelembe tudja venni a vállalkozás méretét, azon ágazatot, amelyben az tevékenykedik, a vállalkozás szerkezetét, az adott gyártástechnológia összetettségének fokát és a gyártási folyamat tömegtermelési vagy sorozatjellegét.

A megfelelőségértékelő szervezetnek rendelkeznie kell a megfelelőségértékelési tevékenységekkel kapcsolatos műszaki és adminisztrációs feladatok megfelelő ellátásához szükséges eszközökkel, továbbá valamennyi szükséges felszereléssel vagy létesítménnyel.

(7)   A megfelelőségértékelési feladatok elvégzéséért felelős személyzetnek a következőkkel kell rendelkeznie:

a)

alapos műszaki és szakképzettséggel, amely kiterjed az összes olyan megfelelőségértékelési tevékenységre, amelyekre a megfelelőségértékelési szervezetet bejelentették;

b)

megfelelő ismeretek az általuk végzett értékelések követelményeiről és megfelelő hatáskör az ilyen értékelések elvégzésére;

c)

az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények, az alkalmazandó harmonizált szabványok, valamint az uniós harmonizációs jogszabályok és a nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő ismerete és megértése;

d)

az értékelés elvégzését bizonyító tanúsítványok, nyilvántartások és jelentések elkészítéséhez szükséges alkalmasság.

(8)   A megfelelőségértékelő szervezet, valamint annak felső szintű vezetése és a megfelelőségértékelést végző személyzetének pártatlanságát biztosítani kell.

A megfelelőségértékelő szervezet felső szintű vezetésének és a megfelelőségértékelést végző személyzetének javadalmazása nem függhet az elvégzett értékelések számától vagy azok eredményétől.

(9)   A megfelelőségértékelő szervezetek felelősségbiztosítást kötnek, kivéve, ha a felelősséget a nemzeti joggal összhangban az állam vállalja át, vagy ha közvetlenül maga a tagállam felel a megfelelőségértékelésért.

(10)   A megfelelőségértékelő szervezet személyzete betartja a szakmai titoktartás követelményeit minden olyan információ tekintetében, amely a IV–XII. melléklet vagy az azt átültető nemzeti jogszabály rendelkezései alapján ellátott feladataik végrehajtása során jutott birtokukba, kivéve annak a tagállamnak az illetékes hatóságait, ahol a szervezet tevékenységét gyakorolja. A tulajdonjogokat tiszteletben tartják.

(11)   A megfelelőségértékelő szervezetek részt vesznek a vonatkozó szabványosítási tevékenységekben, illetve gondoskodnak arról, hogy a megfelelőségértékelést végző személyzetük tájékoztatást kapjon ezekről a tevékenységekről, valamint a 36. cikk alapján létrehozott, a bejelentett felvonóipari szervezeteket koordináló csoport munkájáról. A megfelelőségértékelési szervezetek általános útmutatóként alkalmazzák az említett csoport munkája eredményeként létrejött adminisztratív döntéseket és dokumentumokat.

25. cikk

A bejelentett szervezetek megfelelőségének vélelmezése

Amennyiben a megfelelőségértékelő szervezet igazolja, hogy megfelel az olyan vonatkozó harmonizált szabványokban vagy azok részeiben rögzített kritériumoknak, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, akkor vélelmezik, hogy megfelel a 24. cikkben meghatározott követelményeknek, amennyiben az alkalmazandó harmonizált szabványok kiterjednek az említett követelményekre.

26. cikk

A bejelentett szervezetek leányvállalatai és alvállalkozói

(1)   Amennyiben a bejelentett szervezet bizonyos megfelelőségértékelési feladatokat alvállalkozásba ad, vagy leányvállalatot bíz meg velük, biztosítja, hogy az alvállalkozó vagy leányvállalat megfelel a 24. cikkben meghatározott követelményeknek, és ennek megfelelően tájékoztatja erről a bejelentő hatóságot.

(2)   A bejelentett szervezetek teljes felelősséget vállalnak az alvállalkozók vagy leányvállalatok által elvégzett feladatokért, függetlenül attól hogy azok hol vannak letelepedve.

(3)   Tevékenységeket csak az ügyfél beleegyezésével lehet alvállalkozásba adni vagy leányvállalattal elvégeztetni.

(4)   A bejelentett szervezetek a bejelentő hatóság számára elérhetővé teszik az alvállalkozó vagy a leányvállalat szakmai képesítésére és az általuk a IV–XII. melléklet szerint elvégzett munkára vonatkozó dokumentumokat.

27. cikk

Bejelentés iránti kérelem

(1)   A megfelelőségértékelő szervezet bejelentés iránti kérelmet nyújt be a székhelye szerinti tagállam bejelentő hatóságához.

(2)   A bejelentés iránti kérelemhez mellékelni kell azon felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfelelőségértékelési eljárásainak leírását, amelyek tekintetében a szervezet szakmailag alkalmasnak tekinti magát, továbbá – amennyiben van ilyen – a nemzeti akkreditáló testület által kiállított akkreditálási tanúsítványt, amely tanúsítja, hogy a megfelelőségértékelő szervezet megfelel a 24. cikkben rögzített követelményeknek.

(3)   Amennyiben az érintett megfelelőségértékelő szervezet nem tud akkreditálási tanúsítványt benyújtani, a bejelentő hatóságnak benyújt minden, a 24. cikkben rögzített követelményeknek való megfelelésének igazolásához, elismeréséhez és rendszeres ellenőrzéséhez szükséges valamennyi azt igazoló dokumentumot.

28. cikk

Bejelentési eljárás

(1)   A bejelentő hatóságok csak a 24. cikkben rögzített követelményeknek megfelelő megfelelőségértékelő szervezeteket jelenthetnek be.

(2)   Ezek a hatóságok a Bizottság által kifejlesztett és kezelt elektronikus bejelentési eszközön keresztül értesítik a Bizottságot és a többi tagállamot.

(3)   A bejelentés tartalmazza a megfelelőségértékelési tevékenységekre, a megfelelőségértékelési eljárásra vagy eljárásokra és a szóban forgó felvonókra vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó részletes információkat, valamint a szakmai alkalmasság megfelelő igazolását.

(4)   Amennyiben a bejelentés nem a 27. cikk (2) bekezdésében említett akkreditálási tanúsítványon alapul, a bejelentő hatóság benyújtja a Bizottságnak és a többi tagállamnak a megfelelőségértékelő szervezet alkalmasságát igazoló dokumentumokat, valamint gondoskodik azokról a megfelelő intézkedésekről, amelyek biztosítják a szervezet rendszeres ellenőrzését és azt, hogy az továbbra is megfeleljen a 24. cikkben megállapított követelményeknek.

(5)   Az érintett szervezet csak akkor láthatja el egy bejelentett szervezet tevékenységét, ha a Bizottság vagy a többi tagállam – akkreditációs tanúsítvány használata esetén a bejelentést követő két héten belül, akkreditálás hiányában a bejelentést követő két hónapon belül – nem emelt kifogást.

Ezen irányelv alkalmazásában csak az ilyen szervezet tekinthető bejelentett szervezetnek.

(6)   A bejelentő hatóság értesíti a Bizottságot és a többi tagállamot a bejelentés bármely későbbi releváns változásáról.

29. cikk

A bejelentett szervek azonosító száma és jegyzéke

(1)   A Bizottság a bejelentett szervezetet azonosító számmal látja el.

A Bizottság akkor is egyetlen azonosító számot ad ki, ha a szervezetet több uniós jogi aktus szerint is bejelentik.

(2)   A Bizottság nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az ezen irányelv szerint bejelentett szervezetek jegyzékét, beleértve a hozzájuk rendelt azonosító számokat és azokat a tevékenységeket is, amelyekre bejelentették őket.

A Bizottság gondoskodik arról, hogy a jegyzéket naprakészen tartsák.

30. cikk

A bejelentés változásai

(1)   Amennyiben a bejelentő hatóság megállapítja, vagy tájékoztatják arról, hogy a bejelentett szervezet már nem teljesíti a 24. cikkben meghatározott követelményeket, vagy elmulasztja teljesíteni kötelezettségeit, akkor a bejelentő hatóság adott esetben korlátozhatja, felfüggesztheti vagy visszavonhatja a bejelentést, attól függően, hogy mennyire súlyos mértékben mulasztották el teljesíteni a követelményeket vagy kötelezettségeket. Erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot és a többi tagállamot.

(2)   Amennyiben a bejelentést korlátozzák, felfüggesztik vagy visszavonják, illetve ha a bejelentett szervezet megszüntette tevékenységét, a bejelentő tagállam megteszi a szükséges lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy az említett szervezet dokumentációját vagy egy másik bejelentett szervezet dolgozza fel, vagy pedig kérésre az illetékes bejelentő vagy piacfelügyeleti hatóságok számára elérhető legyen.

31. cikk

A bejelentett szervezet alkalmasságának vitatása

(1)   A Bizottság kivizsgál minden olyan esetet, ahol kétség merül fel részéről, vagy mások kétségüket közlik vele a bejelentett szervezet alkalmasságával vagy azzal kapcsolatban, hogy a bejelentett szervezet folyamatosan eleget tesz-e a rá vonatkozó követelményeknek és teljesíti-e kötelezettségeit.

(2)   A bejelentő tagállam kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátja az érintett bejelentő szervezet bejelentésének vagy szakmai alkalmassága fenntartásának alapjául szolgáló összes információt.

(3)   A Bizottság biztosítja a vizsgálatai során kapott különleges adatok bizalmas kezelését.

(4)   Amennyiben a Bizottság meggyőződik róla, hogy egy bejelentett szervezet nem, illetve már nem tesz eleget a rá vonatkozó bejelentés követelményeinek, végrehajtási jogi aktust fogad el, amelyben felszólítja a bejelentő tagállamot a szükséges kiigazító intézkedések megtételére, szükség esetén akár a bejelentés visszavonására is.

Az említett végrehajtási jogi aktust a 42. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

32. cikk

A bejelentett szervezetek működési kötelezettségei

(1)   A bejelentett szervezet a 15. és 16. cikkben előírt megfelelőségértékelési eljárásokkal összhangban végzi el a megfelelőségértékelést.

(2)   A megfelelőségértékelést az arányosság elvével összhangban, a gazdasági szereplőkre háruló szükségtelen terhek elkerülésével végzik el. A megfelelőségértékelő szervezetek a vállalkozás méretét, azon ágazatot, amelyben az tevékenykedik, a vállalkozás szerkezetét, a felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések technológiai összetettségének fokát és a gyártási folyamat tömegtermelési vagy sorozatjellegét kellő mértékben figyelembe véve végzik tevékenységüket.

Ennek során ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a felvonók és a felvonókhoz készült biztonsági berendezések ezen irányelvnek való megfeleléséhez szükséges szigorúság mértékét és a védelem szintjét.

(3)   Amennyiben a bejelentett szervezet megállapítja, hogy az üzembe helyező vagy a gyártó nem teljesítette az ezen irányelvben vagy a megfelelő harmonizált szabványokban megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket vagy más műszaki előírásokat, akkor felszólítja az üzembe helyezőt vagy a gyártót a megfelelő kiigazító intézkedések megtételére, és nem ad ki tanúsítványt.

(4)   Amennyiben a tanúsítvány vagy adott esetben a jóváhagyási döntés kiadása után a megfelelőség ellenőrzése során a bejelentett szervezet megállapítja, hogy egy felvonó vagy egy felvonókhoz készült biztonsági berendezés már nem megfelelő, akkor felszólítja az üzembe helyezőt vagy a gyártót a megfelelő kiigazító intézkedések megtételére, és szükség esetén felfüggeszti vagy visszavonja a tanúsítványt, illetve a jóváhagyási döntést.

(5)   Amennyiben nem hajtanak végre kiigazító intézkedéseket, vagy azok nem érik el a kívánt hatást, a bejelentett szervezet adott esetben korlátozza, felfüggeszti vagy visszavonja a tanúsítványt vagy adott esetben a jóváhagyási döntés(eke)t.

33. cikk

Fellebbezés a bejelentett szervezetek döntésével szemben

A tagállamoknak biztosítják, hogy a bejelentett szervezet döntése ellen fellebbezési eljárást lehessen kezdeményezni.

34. cikk

A bejelentett szervezetek tájékoztatási kötelezettsége

(1)   A bejelentett szervezetek tájékoztatják a bejelentő hatóságot a következőkről:

a)

a tanúsítványok vagy a jóváhagyási döntések bárminemű elutasításáról, korlátozásáról, felfüggesztéséről vagy visszavonásáról;

b)

bármely olyan körülményről, amely érintheti a bejelentés hatályát vagy feltételeit;

c)

a piacfelügyeleti hatóságoktól a megfelelőségértékelési tevékenységek kapcsán hozzájuk beérkezett valamennyi tájékoztatási felkérésről;

d)

kérésre a bejelentésük hatálya alá tartozó megfelelőségértékelési tevékenységek, valamint minden más elvégzett tevékenységről, többek között a több tagállamra kiterjedő tevékenységekről és a tevékenységek alvállalkozásba adásáról.

(2)   A bejelentett szervezetek tájékoztatják az ezen irányelv szerint bejelentett, azonos típusú felvonókra és felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó hasonló megfelelőségértékelési tevékenységeket végző más szervezeteket a negatív és – kérésre – a pozitív megfelelőségértékelési eredményekről.

35. cikk

Tapasztalatcsere

A Bizottság gondoskodik a tagállamok bejelentéssel kapcsolatos szakpolitikai intézkedésekért felelős nemzeti hatóságai közötti tapasztalatcsere megszervezéséről.

36. cikk

A bejelentett szervezetek koordinálása

A Bizottság biztosítja, hogy megfelelő koordináció és együttműködés jöjjön létre az ezen irányelv szerint bejelentett szervezetek között, és ez az együttműködés a bejelentett felvonóipari szervezeteket koordináló csoport formájában megfelelően működjön.

A tagállamok biztosítják, hogy az általuk bejelentett szervezetek közvetlenül vagy kijelölt képviselőkön keresztül részt vegyenek a csoport munkájában.

V.   FEJEZET

AZ UNIÓS PIACRA BELÉPŐ FELVONÓK ÉS FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK UNIÓS PIACFELÜGYELETI ELLENŐRZÉSE ÉS UNIÓS VÉDINTÉZKEDÉSI ELJÁRÁS

37. cikk

Uniós piacfelügyelet és az uniós piacra belépő felvonók és felvonókhoz készült biztonsági berendezések ellenőrzése

A felvonókra és a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre a 765/2008/EK rendelet 15. cikkének (3) bekezdését, valamint 16–29. cikkét kell alkalmazni.

38. cikk

A kockázatot jelentő felvonók vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezések kezelésére vonatkozó nemzeti szintű eljárások

(1)   Ha valamelyik tagállam piacfelügyeleti hatóságainak elégséges indokuk van azt feltételezni, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés kockázatot jelent a személyek egészségére és biztonságára, vagy, adott esetben, a vagyonbiztonságra, akkor elvégzik az érintett felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés értékelését, amely kiterjed az ebben az irányelvben meghatározott összes releváns követelményre. Az érintett gazdasági szereplők e célból a szükséges módon együttműködnek a piacfelügyeleti hatóságokkal.

Amennyiben az első albekezdésben említett értékelés során a piacfelügyeleti hatóságok megállapítják, hogy a felvonó nem felel meg az ebben az irányelvben megállapított követelményeknek, akkor haladéktalanul felszólítják az üzembe helyezőt az ahhoz szükséges kiigazító intézkedések megtételére, hogy a felvonó egy általuk meghatározott, a kockázat jellegével arányos, ésszerű határidőn belül megfeleljen az említett követelményeknek.

Amennyiben az első albekezdésben említett értékelés során a piacfelügyeleti hatóságok megállapítják, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg az ebben az irányelvben megállapított követelményeknek, akkor haladéktalanul felszólítják az érintett gazdasági szereplőt az ahhoz szükséges megfelelő kiigazító intézkedések megtételére, hogy a biztonsági berendezés megfeleljen az említett követelményeknek, vagy – egy általuk meghatározott, a kockázat jellegével arányos, ésszerű határidőn belül – hogy kivonja az alkatrészt a forgalomból vagy hívja vissza azt.

A piacfelügyeleti hatóságok ennek megfelelően tájékoztatják az illetékes bejelentett szervezetet.

Az e bekezdés második és harmadik albekezdésében említett intézkedésekre a 765/2008/EK rendelet 21. cikke alkalmazandó.

(2)   Amennyiben a piacfelügyeleti hatóságok úgy ítélik meg, hogy a megfelelés hiánya nemcsak országuk területére korlátozódik, akkor tájékoztatják a Bizottságot és a többi tagállamot az értékelés eredményeiről és azokról az intézkedésekről, amelyek meghozatalára felszólították a gazdasági szereplőket.

(3)   A gazdasági szereplő gondoskodik minden megfelelő kiigazító intézkedés meghozataláról az uniós piacon általa forgalomba hozott vagy forgalmazott, szóban forgó felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés tekintetében.

(4)   Amennyiben az üzembe helyező nem hozza meg a megfelelő kiigazító intézkedéseket az (1) bekezdés második albekezdésében említett határidőn belül, a piacfelügyeleti hatóságok minden megfelelő átmeneti intézkedést meghoznak az érintett felvonó nemzeti piacukon történő forgalomba hozatalának vagy használatának korlátozására vagy a visszahívására.

Amennyiben az érintett gazdasági szereplő nem hozza meg a megfelelő kiigazító intézkedéseket az (1) bekezdés harmadik albekezdésében említett határidőn belül, a piacfelügyeleti hatóságok minden megfelelő átmeneti intézkedést meghoznak a nemzeti piacukon forgalmazott, felvonókhoz készült biztonsági berendezés betiltására vagy korlátozására, illetve annak forgalomból történő kivonására vagy visszahívására.

A piacfelügyeleti hatóságok ezekről az intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot és a többi tagállamot.

(5)   A (4) bekezdés harmadik albekezdésében említett tájékoztatásban megadják az összes rendelkezésre álló adatot, különösen a nem megfelelő felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés azonosításához szükséges adatokat, a készülék származási helyét, a megfelelés állítólagos hiányának és a felmerülő kockázatnak a jellegét, a meghozott nemzeti intézkedések jellegét és időtartamát, valamint az érintett gazdasági szereplők által felhozott érveket. A piacfelügyeleti hatóságok külön jelzik, hogy a megfelelés hiánya a következők egyike miatt következett-e be:

a)

a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek; vagy

b)

a megfelelőség vélelmezését megalapozó, a 14. cikkben említett harmonizált szabványok hiányosságai.

(6)   Az e cikk értelmében eljárást kezdeményező tagállamtól eltérő tagállamok haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot és a többi tagállamot az elfogadott intézkedésekről és azokról a további információkról, amelyek az érintett felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelésének hiányáról a rendelkezésükre állnak, valamint – amennyiben nem értenek egyet az elfogadott nemzeti intézkedéssel – a kifogásaikról.

(7)   Amennyiben a (4) bekezdés harmadik albekezdésében említett tájékoztatás kézhezvételétől számított három hónapon belül egyik tagállam és a Bizottság sem emel kifogást az egyik tagállam által hozott átmeneti intézkedéssel szemben, az intézkedés megalapozottnak tekintendő.

(8)   A szóban forgó felvonóval vagy felvonókhoz készült biztonsági alkatrésszel kapcsolatban a tagállamok gondoskodnak a megfelelő korlátozó intézkedések, például a biztonsági berendezés forgalomból való kivonása haladéktalan meghozataláról.

39. cikk

Uniós védintézkedési eljárás

(1)   Amennyiben a 38. cikk (3) és (4) bekezdésében rögzített eljárás befejezését követően kifogást emelnek egy tagállam valamelyik intézkedésével szemben, vagy ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nemzeti intézkedés ellentétes az uniós jogszabályokkal, a Bizottság haladéktalanul konzultációt kezd a tagállamokkal és az érintett gazdasági szereplővel vagy szereplőkkel, és értékeli a nemzeti intézkedést. Az értékelés eredményei alapján a Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el arról, hogy a nemzeti intézkedés indokolt-e-e vagy sem.

A Bizottság határozatának címzettje az összes tagállam; a Bizottság haladéktalanul megküldi határozatát számukra, valamint a megfelelő gazdasági szereplő vagy szereplők számára.

(2)   Amennyiben a nemzeti intézkedés indokoltnak minősül, valamennyi tagállam meghozza a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a nem megfelelő felvonó nemzeti piacukon történő forgalomba hozatalát vagy használatát korlátozza vagy megtiltsa, vagy a felvonót visszahívja.

Amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezésre vonatkozó nemzeti intézkedés indokoltnak minősül, valamennyi tagállam meghozza a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a nem megfelelő, felvonókhoz készült biztonsági berendezést kivonja piacáról.

Erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot.

Ha a nemzeti intézkedés indokolatlannak minősül, az érintett tagállam visszavonja azt.

(3)   Amennyiben a nemzeti intézkedés indokolatlannak minősül, és a felvonó vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelésének hiánya az ezen irányelv 38. cikke (5) bekezdésének b) pontjában említett harmonizált szabványok hiányosságainak tulajdonítható, akkor a Bizottság az 1025/2012/EU rendelet 11. cikkében előírt eljárást alkalmazza.

40. cikk

Megfelelő felvonók és felvonókhoz készült biztonsági berendezések, amelyek kockázatot jelentenek

(1)   Amennyiben egy tagállam a 38. cikk (1) bekezdése szerinti értékelés elvégzését követően megállapítja, hogy bár a felvonó megfelel ennek az irányelvnek, azonban mégis kockázatot jelent a személyek egészségére vagy biztonságára, vagy adott esetben a tulajdon biztonságára, akkor felszólítja az érintett üzembe helyezőt valamennyi megfelelő intézkedés meghozatalára annak biztosítása érdekében, hogy a szóban forgó felvonó a forgalomba hozatalkor többé ne jelentsen kockázatot, illetve, hogy egy általa meghatározott, a kockázat jellegével arányos, ésszerű határidőn belül visszahívja a felvonót, illetve korlátozza vagy betiltsa használatát.

Amennyiben egy tagállam a 38. cikk (1) bekezdése szerinti értékelés elvégzését követően megállapítja, hogy bár a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel ennek a irányelvnek, azonban mégis kockázatot jelent a személyek egészségére vagy biztonságára, vagy adott esetben a tulajdon biztonságára, akkor felszólítja az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő intézkedések meghozatalára annak biztosítása érdekében, hogy az érintett, felvonókhoz készült biztonsági berendezés a forgalomba hozatalkor többé ne jelentsen kockázatot, illetve hogy egy általa meghatározott, a kockázat jellegével arányos, ésszerű határidőn belül kivonja a forgalomból vagy visszahívja.

(2)   A gazdasági szereplő gondoskodik minden megfelelő kiigazító intézkedés meghozataláról az uniós piacon általa forgalomba hozott vagy forgalmazott, szóban forgó felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés tekintetében.

(3)   A tagállam erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot és a többi tagállamot. A tájékoztatásban meg kell adni az összes rendelkezésre álló adatot, különösen a szóban forgó felvonó vagy felvonókhoz készült biztonsági berendezés azonosításához szükséges adatokat, a készülék származási helyét és értékesítési láncát, a felmerülő kockázat jellegét, valamint a meghozott nemzeti intézkedések jellegét és időtartamát.

(4)   A Bizottság haladéktalanul konzultációt kezd a tagállamokkal és az érintett gazdasági szereplővel vagy szereplőkkel, és értékeli a meghozott nemzeti intézkedéseket. Az értékelés eredményei alapján a Bizottság végrehajtási jogi aktusok révén határozatot hoz arról, hogy a nemzeti intézkedés indokolt-e, és szükség esetén megfelelő intézkedésekre tesz javaslatot.

Az e bekezdés első albekezdésében említett végrehajtási jogi aktusokat a 42. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

A személyek egészségének és biztonságának védelmével kapcsolatos, kellően indokolt, sürgős esetekben a Bizottság a 42. cikk (4) bekezdésében említett eljárással összhangban azonnal alkalmazandó végrehajtási aktusokat fogad el.

(5)   A Bizottság határozatának címzettje az összes tagállam, és határozatát haladéktalanul megküldi számukra, valamint a megfelelő gazdasági szereplőnek vagy szereplőknek.

41. cikk

Az alaki megfelelés hiánya

(1)   A 38. cikk sérelme nélkül, ha egy tagállam a következő megállapítások egyikére jut, felszólítja az érintett gazdasági szereplőt, hogy vessen véget a megfelelés említett hiányának:

a)

a CE-jelölést a 765/2008/EK rendelet 30. cikkét vagy ezen irányelv19. cikkét megsértve tüntették fel;

b)

a CE-jelölést nem tüntették fel;

c)

a bejelentett szervezet azonosító számát a 19. cikket megsértve helyezték el, vagy nem tüntették, holott a 19. cikk előírja;

d)

az EU-megfelelőségi nyilatkozatot nem készítették el;

e)

az EU-megfelelőségi nyilatkozatot helytelenül készítették el;

f)

a IV. melléklet A. és B. részében, valamint a VII., VIII. és XI. mellékletben említett műszaki dokumentáció nem áll rendelkezésre vagy hiányos;

g)

az üzembe helyező, a gyártó vagy az importőr nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, illetve címét nem tüntették fel a 7. cikk (6) bekezdésének, a 8. cikk (6) bekezdésének vagy a 10. cikk (3) bekezdésének megfelelően;

h)

a felvonó vagy a felvonóhoz készült biztonsági berendezés azonosítását lehetővé tévő információt nem tüntették fel a 7. cikk (5) bekezdésének vagy a 8. cikk (5) bekezdésének megfelelően;

i)

a felvonóhoz vagy a felvonóhoz készült biztonsági berendezéshez nem mellékelték a 7. cikk (7) bekezdésében vagy a 8. cikk (7) bekezdésében említett dokumentumokat, vagy e dokumentumok nem felelnek meg az alkalmazandó követelményeknek.

(2)   Amennyiben a megfelelés (1) bekezdésben említett hiánya továbbra is fennáll, az érintett tagállam minden megfelelő intézkedést megtesz a felvonó használatának korlátozására vagy betiltására, vagy a felvonó visszahívására, a felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalmazásának korlátozására vagy megtiltására, vagy biztosítja azok visszahívását vagy forgalomból történő kivonását.

VI.   FEJEZET

BIZOTTSÁGI ELJÁRÁS, ÁTMENETI ÉS VÉGLEGES RENDELKEZÉSEK

42. cikk

Bizottsági eljárás

(1)   A Bizottságot a felvonókkal foglalkozó bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 4. cikkét kell alkalmazni.

(3)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

(4)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 8. cikkét kell alkalmazni, összefüggésben annak 5. cikkével.

(5)   A Bizottság minden olyan kérdésben konzultál a bizottsággal, amellyel kapcsolatban az 1025/2012/EU rendelet vagy bármely más uniós jogszabály ágazati szakértőkkel folytatott konzultációt ír elő.

A bizottság eljárási szabályzatával összhangban minden, az ezen irányelv alkalmazásával kapcsolatos olyan kérdést is megvizsgálhat, amelyet akár az elnök, akár egy tagállam képviselője vet fel.

43. cikk

Szankciók

A tagállamok megállapítják az ennek az irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti jogszabályok rendelkezéseinek gazdasági szereplők általi megsértése esetén alkalmazandó szankciók szabályait, és meghoznak minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák e szabályok végrehajtását. Ezek a szabályok a súlyos jogsértések esetén büntetőjogi szankciókat is magukban foglalhatnak.

A megállapított szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

44. cikk

Átmeneti rendelkezések

A tagállamok nem akadályozzák meg a 95/16/EK irányelv hatálya alá tartozó olyan felvonó üzembe helyezését, vagy felvonóhoz készült olyan biztonsági berendezés forgalmazását, amely megfelel az említett irányelvnek, és már 2016. április 20. előtt forgalomba hozták.

A 95/16/EK irányelv szerint bejelentett szervezetek által kibocsátott tanúsítványok és határozatok ezen irányelv értelmében érvényesek.

45. cikk

Átültetés

(1)   A tagállamok legkésőbb 2016. április 19-ig elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a 2. cikk 4–21. pontjának, a 7–14. cikk, a 17–18. cikknek, a 19. cikk (5) bekezdésének, a 20–44. cikknek, a 45. cikk (1) bekezdésének, a 47. és 48. cikknek, és a II. melléklet A. része f), k), l) és m) pontjának, a II. melléklet B. része e), k), l) és m) pontjának, a IV. melléklet A. része 2.e), 3.c), 3.d), 3.f), 4.b)–e) és 5–9. pontjának, a IV. melléklet B. része 2.e), 3.c), 3.e), 3.h), 4.c)–e) pontjának, 6. pontja 2., 3. és 4. bekezdésének és 7–10. pontjának, az V. melléklet 3.2.b) pontjának, 5. és 6. pontjának, a VI. melléklet 3.1.a), b) és c) pontjának, 3.3. pontja 4–5. bekezdésének, 4.3. pontjának, 7. pontjának, a VII. melléklet 3.1.a)–b), d), és f) pontjának, 3.3. pontjának, 4.2. pontjának, 7. pontjának, a VIII. melléklet 3.c), e) és h) pontjának, valamint 4. pontjának, a IX. melléklet 3.a)–d) pontjának, a X. melléklet 3.1.a), 3.1.e), 3.4. és 6 pontjának, a XI. melléklet 3.1.a), b), c) és e), 3.3.4. és 3.3.4. pontjának, 3.4., 3.5. pontjának, 5.b) és 6. pontjának, a XII. melléklet 3.1.a), 3.3. és 6. pontjának megfeleljenek. Ezen intézkedések szövegét haladéktalanul közlik a Bizottsággal.

Ezeket az intézkedéseket a tagállamok 2016. április 20-tól alkalmazzák.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket az intézkedéseket, azoknak hivatkozniuk kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A rendelkezéseknek tartalmazniuk kell egy arra vonatkozó nyilatkozatot is, hogy a hatályban lévő törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseknek az ezen irányelvvel hatályon kívül helyezett irányelvre történő hivatkozásait erre az irányelvre történő hivatkozásként kell értelmezni. E hivatkozás módját és a nyilatkozat szövegét a tagállamok határozzák meg.

(2)   A tagállamok közlik a Bizottsággal nemzeti joguk azon főbb rendelkezéseit, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.

46. cikk

Felülvizsgálat

(1)   A Bizottság 2018. április 19-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv végrehajtásáról és működéséről.

(2)   A jelentés az érdekeltekkel folytatott egyeztetésen alapul.

(3)   Amennyiben szükséges, a jelentéshez az ezen irányelv felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot is csatolni kell.

47. cikk

Hatályon kívül helyezés

A XIII. melléklet A. részében feltüntetett jogi aktusokkal módosított 95/16/EK irányelv 2016. április 20-án hatályát veszti, a XIII. melléklet B. részében meghatározott, az irányelv nemzeti jogba való átültetésére és az irányelvek alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.

A hatályon kívül helyezett irányelvre való hivatkozásokat erre az irányelvre való hivatkozásként kell értelmezni, a XIV. mellékletben foglalt megfelelési táblázatnak megfelelően.

48. cikk

Hatálybalépés és alkalmazás

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

A következő cikkeket, illetve mellékleteket 2016. április 19-től kell alkalmazni: az 1. cikk, a 2. cikk 1–4. pontja, a 3–6. cikk, a 15–16. cikk, a 19. cikk (1)–(4) bekezdése, a 44. cikk, a 45. cikk (2) bekezdése és a 49. cikk, az I. melléklet, a II. melléklet A. részének a)–e) és g)–j) pontja, a II. melléklet B. részének a), c), d) és f)–j) pontja, a III. melléklet, a IV. melléklet A. részének 1., 2.a)–d), 3.a) és b), e), g) és h) pontja, valamint 4.a) és 10. pontja, a IV. melléklet B. részének 1., 2.a)–d), 3.a), b), d), 3.f), g), i) és j) pontja, 4.a) és b) pontja, 6. pontjának 1. bekezdése, 11. pontja, az V. melléklet 1–3.1. pontja, 3.2.a) és 3.3–4. pontja, a VI. melléklet 1. és2., 3.1.d)–f), 3.2. pontja, 3.3. pontjának: 1–3. bekezdése, 3.4–4.2. és 6. pontja, a VII. melléklet 1. és 2., 3.1.c), és e), 3.2., 3.4., 4.1., 4.3–6. pontja, a VIII. melléklet 1. és 2., 3.a), b), f), g), és i), valamint 6. pontja, a IX. melléklet 1–2. és 4–6. pontja, a X. melléklet 1. és2., 3.1.b), c) és d), 3.2., 3.3., 4. és 5. pontja, a XI. melléklet 1–2., 3.1.d), 3.2., 3.3.1., 4., 5.a), 5.c), 5.d) és 7. pontja, a XII. melléklet 1., 2., 3.1.b), c) és d), 3.2., 3.4., 4. és 5. pontja.

49. cikk

Címzettek

Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

Kelt Strasbourgban, 2014. február 26-án.

az Európai Parlament részéről

az elnök

M. SCHULZ

a Tanács részéről

az elnök

D. KOURKOULAS


(1)  HL C 181., 2012.6.21., 105. o.

(2)  Az Európai Parlament 2014. február 5-i álláspontja (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé) és a Tanács 2014. február 20-i határozata.

(3)  HL L 213., 1995.9.7., 1. o.

(4)  Lásd a XIII. melléklet A. részét.

(5)  HL L 218., 2013.8.8, 30. o.

(6)  HL L 218., 2008.8.13., 82. o.

(7)  HL L 134., 1995.6.20., 37. o.

(8)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.

(9)  A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek az Európai Közösség által történő megkötéséről szóló, 2009. november 26-i 2010/49/EK tanácsi határozat (HL L 23., 2010.1.27., 35. o.) által jóváhagyott egyezmény.

(10)  HL L 55., 2011.2.28., 13. o.


I. MELLÉKLET

ALAPVETŐ EGÉSZSÉGVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYEK

ELŐZETES MEGJEGYZÉSEK

1.

Az alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményekkel összefüggő kötelezettségek csak abban az esetben állnak fenn, ha az adott felvonónak vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezésnek az üzembe helyező vagy a gyártó által tervezett rendeltetésszerű használata esetén fennáll az említett követelmények által érintett kockázat.

2.

Az irányelvben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények kényszerítő erővel bírnak. A műszaki ismeretek adott fejlettségi fokán azonban a meghatározott célkitűzések teljes mértékben nem teljesíthetők. Ilyen esetekben a felvonót vagy a felvonókhoz készült biztonsági berendezést oly módon kell tervezni és megépíteni, hogy a lehető legnagyobb mértékben megközelítse az említett célkitűzéseket.

3.

A gyártó és az üzembe helyező köteles kockázatfelmérést végezni és azonosítani a termékük vonatkozásában felmerülő valamennyi kockázatot; a tervezést és a beépítést a kockázatfelmérés figyelembevételével kell végezni.

1.   Általános áttekintés

1.1.   A 2006/42/EK irányelv alkalmazása

Amennyiben a vonatkozó kockázat fennáll, és azt ez a melléklet nem tárgyalja, a 2006/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) I. mellékletében foglalt alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket kell alkalmazni. A 2006/42/EK irányelv I. mellékletének 1.1.2. pontjában foglalt alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények minden esetben alkalmazandók.

1.2.   Fülke

Minden felvonót fülkével kell ellátni. A fülkét úgy kell tervezni és kialakítani, hogy az az üzembe helyező által megállapított maximális utaslétszámnak és névleges teherbírásnak megfelelő méretű és teherbírású legyen.

Személyszállításra tervezett felvonók esetében, amennyiben azt méretei lehetővé teszik, a fülkét szerkezetileg oly módon kell tervezni és kialakítani, hogy ne akadályozza a fogyatékossággal élő személyeket a be- és kijutásban, illetve a felvonó használatában, valamint, hogy lehetséges legyen a fogyatékossággal élők számára használatot könnyítő, megfelelő átalakítás.

1.3.   Felfüggesztő és alátámasztó szerkezetek

A fülke felfüggesztő és/vagy alátámasztó szerkezeteit, azok tartozékait és csatlakozásait úgy kell megválasztani és megtervezni, hogy biztosítsák az általános biztonság megfelelő szintjét, és minimálisra csökkentsék a fülke lezuhanásának kockázatát, figyelembe véve a használat feltételeit, az alkalmazott anyagokat és a gyártási körülményeket.

Amennyiben a fülke felfüggesztése kötelekkel vagy láncokkal történik, legalább két, egymástól független kötelet vagy láncot kell használni, mindegyiket a saját rögzítő rendszerével. E köteleken és láncokon nem lehet összekapcsolódás vagy toldás, kivéve, ahol ez a rögzítés vagy hurok képzése céljából szükséges.

1.4.   Terhelés ellenőrzése (beleértve a sebességtúllépést)

1.4.1.

A felvonókat úgy kell megtervezni, gyártani és beszerelni, hogy megakadályozzák a normál indítást, ha a névleges terhelést túllépik.

1.4.2.

A felvonókat sebességhatárolóval kell felszerelni.

E követelmények nem vonatkoznak azokra a felvonókra, amelyeknél a meghajtórendszer kialakítása megakadályozza a sebességtúllépést.

1.4.3.

A gyors felvonókra sebességellenőrző és sebességkorlátozó berendezést kell szerelni.

1.4.4.

A hajtótárcsás felvonókat úgy kell megtervezni, hogy biztosítsák a tárcsán lévő függesztőkötelek stabilitását.

1.5.   Gép

1.5.1.

Minden személyszállító felvonónak saját felvonógépe kell, hogy legyen. E követelmény nem vonatkozik azokra a felvonókra, amelyeknél az ellensúlyokat egy második fülke helyettesíti.

1.5.2.

Az üzembe helyezőnek gondoskodnia kell arról, hogy a felvonógép és az ahhoz tartozó berendezések kizárólag karbantartás és szükséghelyzet esetén legyenek megközelíthetőek.

1.6.   Kezelőelemek

1.6.1.

A kíséret nélküli, fogyatékossággal élő személyek használatára szánt felvonók kezelőelemeit ennek megfelelően kell megtervezni és elhelyezni.

1.6.2.

A kezelőelemek funkcióját világosan jelezni kell.

1.6.3.

Csoportba tartozó felvonók hívásáramkörei megoszthatók vagy összekapcsolhatók.

1.6.4.

Az elektromos berendezéseket úgy kell beszerelni és csatlakoztatni, hogy:

a)

a felvonóhoz közvetlenül nem kapcsolódó áramkörökkel ne lehessen összetéveszteni;

b)

az áramellátást terhelés alatt lehessen kapcsolni;

c)

a felvonó mozgása különálló elektromos biztonsági áramkörön lévő elektromos biztonsági berendezéstől függjön;

d)

az elektromos berendezés meghibásodása ne eredményezzen veszélyhelyzetet.

2.   A felvonófülkén kívüli személyeket veszélyeztető kockázatok

2.1.

A felvonót úgy kell megtervezni és beszerelni, hogy a tér, amelyben a fülke mozog, kizárólag karbantartás vagy szükséghelyzet esetén legyen hozzáférhető. A felvonó normál használatát meg kell akadályozni, mielőtt egy személy az említett térbe lép.

2.2.

A felvonót úgy kell megtervezni és beszerelni, hogy a fülke véghelyzeteiben megakadályozza az összenyomódás veszélyét.

Ez a véghelyzetek mögötti szabad tér vagy védett tér kialakításával érhető el.

Különleges esetekben, ahol ez a megoldás nem kivitelezhető, különösen meglévő épületek esetében, más módon is biztosítható e kockázat elkerülése, a tagállamok előzetes hozzájárulásának lehetőségével.

2.3.

A fülke be- és kilépőszintjét a tervezett használati körülményeknek megfelelő mechanikus ellenállással rendelkező aknaajtókkal kell felszerelni.

A normál üzemelés mellett reteszelőberendezésnek kell megakadályoznia:

a)

a fülke induló mozgását, szándékos vagy nem szándékos indítás esetén egyaránt, kivéve, hacsak minden aknaajtó be és le nem záródott;

b)

az aknaajtó kinyílását, amikor a fülke még mozgásban van, és ha még nem érte el az előírt szintet.

Meghatározott zónákban mindazonáltal megengedett a nyitott ajtó melletti szintbeállító mozgás, ha a szintbeállító sebesség korlátozva van.

3.   A felvonófülkében lévő személyeket veszélyeztető kockázatok

3.1.

A felvonófülkéket, a szellőzőnyílások kivételével tömör falakkal, padlóval és tetővel, valamint tömör ajtókkal kell körülzárni. Az ajtókat úgy kell megtervezni és beszerelni, hogy a 2.3. pontban említett szintbeálló mozgások kivételével, a fülke csak csukott ajtók mellett jöhessen mozgásba, illetve megálljon, ha az ajtók nyitva vannak.

A fülkeajtóknak csukva és reteszelve kell maradniuk, ha a felvonó két szint között megáll, és a fülke és az akna között fennáll a leesés veszélye, vagy ha nincs akna.

3.2.

A felvonónak rendelkeznie kell olyan készülékekkel, amelyek áramkimaradás vagy a berendezések meghibásodása esetén megakadályozzák a felvonófülke lezuhanását vagy ellenőrizetlen mozgását.

A felvonófülke lezuhanását megakadályozó készülék független legyen a felvonófülke felfüggesztésére szolgáló berendezéstől.

E készüléknek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az üzembe helyező által tervezett névleges terhelés és maximális sebesség mellett megállítsa a felvonófülkét. A készülék által előidézett bármilyen megállás vagy lassítás, a terhelési feltételektől függetlenül nem okozhat sérülést az utasok számára.

3.3.

Az akna alja és a felvonófülke padlója közé ütközőket kell szerelni.

Ebben az esetben a 2.2. pontban említett szabad teret a teljesen összenyomott ütközők mellett kell mérni.

E követelmény nem vonatkozik azokra a felvonókra, amelyekben a felvonófülke a meghajtórendszer kialakítása folytán nem tud a 2.2. pontban említett szabad térbe hatolni.

3.4.

A felvonókat úgy kell megtervezni és beszerelni, hogy ne lehessen mozgásba hozni azokat, ha a 3.2. pontban előírt készülék nincs működőképes állapotban.

4.   Egyéb kockázatok

4.1.

A gépi mozgatású aknaajtókat és a fülkeajtókat vagy mindkét ajtót olyan készülékkel kell felszerelni, amely annak mozgása közben megakadályozza az összenyomódás veszélyét.

4.2.

Az épület tűzvédelmében szerepet játszó aknaajtóknak, beleértve az üvegezett részekkel rendelkezőket is, tűzzel szemben megfelelően ellenállónak, azaz megfelelő tűzállóságúnak kell lenniük, illetve megfelelő lángállósági (lángok feltartóztatása) és hőáteresztő (hősugárzás) tulajdonsággal kell rendelkezniük.

4.3.

Az ellensúlyokat úgy kell beépíteni, hogy ne ütközhessenek a fülkével, illetve arra ne eshessenek rá.

4.4.

A felvonókat olyan eszközökkel kell felszerelni, amelyek lehetővé teszik a fülkében rekedt utasok kiszabadítását és kimenekítését.

4.5.

A felvonófülkéket olyan kétirányú kommunikációs eszközzel kell felszerelni, amely lehetővé teszi a mentőszolgálattal való állandó kapcsolattartást.

4.6.

A felvonókat úgy kell megtervezni és beszerelni, hogy ha a felvonógép hőmérséklete meghaladja az üzembe helyező által megállapított maximális értéket, a folyamatban lévő menetet még befejezze, de új menetparancsot már ne fogadjon el.

4.7.

A felvonófülkéket úgy kell megtervezni és kialakítani, hogy az utasok számára még elhúzódó leállás esetén is megfelelő szellőzést biztosítson.

4.8.

Használat során, illetve nyitott ajtó esetén a felvonófülkét megfelelően ki kell világítani; ezenkívül vészvilágítással is el kell látni.

4.9.

A 4.5. pontban említett kommunikációs eszközt és a 4.8. pontban említett vészvilágítást úgy kell megtervezni és beszerelni, hogy még a szokásos áramellátás nélkül is működjön. Működési időtartamuk olyan hosszú legyen, hogy a mentés normális lebonyolítását lehetővé tegye.

4.10.

A felvonók tűz esetén is használható vezérlő áramköreit úgy kell megtervezni és kiépíteni, hogy megakadályozzák a felvonók bizonyos szinteken történő megállását, és lehetővé tegyék a felvonónak a mentőcsoport általi elsődleges irányítását.

5.   Jelölés

5.1.

A 2006/42/EK irányelv I. mellékletének 1.7.3. pontja szerinti, a gépekre vonatkozóan előírt alapvető adatok feltűntetésén túlmenően, minden fülkében, jól látható módon el kell helyezni egy táblát, amelyen világosan feltüntetik a névleges terhelést kilogrammban és a szállítható utasok maximális számát.

5.2.

Ha a felvonót úgy tervezték, hogy a felvonófülkében rekedt utasok számára a menekülés külső segítség nélkül is lehetséges, az erre vonatkozó utasításokat világosan és jól látható módon fel kell tüntetni a felvonófülkében.

6.   Használati utasítás

6.1.

A III. mellékletben említett, felvonókhoz készült biztonsági berendezésekhez használati utasítást kell mellékelni annak érdekében, hogy a következőket hatékonyan és veszélytelenül végre lehessen hajtani:

a)

összeszerelés;

b)

bekötés;

c)

beállítás;

d)

karbantartás.

6.2.

Minden felvonóhoz használati utasítást kell mellékelni. A használati utasításnak legalább a következő dokumentumokat kell tartalmaznia:

a)

a normál használathoz szükséges és a 4.4. pontban említett karbantartásra, felülvizsgálatra, javításra, időszakos ellenőrzésre és a mentési műveletek lebonyolítására vonatkozó terveket és rajzokat tartalmazó használati utasítás;

b)

egy olyan gépkönyv, amelybe a javításokat és, adott esetben, az időszakos ellenőrzéseket lehet bejegyezni.


(1)  HL L 157., 2006.6.9., 24. o.


II. MELLÉKLET

A.   A FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEKRE VONATKOZÓ EU–MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT TARTALMA

A felvonókhoz készült biztonsági berendezésekre vonatkozó EU-megfelelőségi nyilatkozatnak az alábbi információkat kell tartalmaznia:

a)

a gyártó cégneve és címe;

b)

adott esetben a meghatalmazott képviselő cégneve és címe;

c)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés leírása, típus- vagy sorozatjegyei és esetleges sorozatszáma; a leírás képet is tartalmazhat, amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés azonosításához erre szükség van;

d)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés biztonsági funkciója, ha ez a leírásból nem egyértelmű;

e)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés gyártási éve;

f)

minden vonatkozó rendelkezés, amelynek a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel;

g)

nyilatkozat arról, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel valamennyi vonatkozó uniós harmonizációs jogszabálynak;

h)

adott esetben az alkalmazott harmonizált szabvány(ok)ra való hivatkozás(ok);

i)

adott esetben a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseknek a IV. melléklet A. részében és a VI. mellékletben meghatározott EU -típusvizsgálatát végző bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma és a bejelentett szervezet által kibocsátott EU-típusvizsgálati tanúsítványra történő hivatkozás;

j)

adott esetben a felvonókhoz készült biztonsági berendezések IX. mellékletben meghatározott, véletlenszerű ellenőrzéssel történő típusmegfelelőségét végző bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma;

k)

adott esetben a gyártó által üzemeltetett minőségbiztosítási rendszert a VI., illetve VII. mellékletben meghatározott megfelelőségértékelési eljárással összhangban jóváhagyó bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma;

l)

a gyártó vagy annak meghatalmazott képviselője nevében a nyilatkozat aláírására meghatalmazott személy neve és beosztása;

m)

az aláírás helye és dátuma;

n)

aláírás.

B.   A FELVONÓK EU–MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZATÁNAK TARTALMA

A felvonókra vonatkozó EU-megfelelőségi nyilatkozatot az I. melléklet 6.2. pontjában említett használati utasítás nyelvén kell elkészíteni, és a nyilatkozatnak az alábbi információkat kell tartalmaznia:

a)

az üzembe helyező cégneve és címe;

b)

adott esetben a meghatalmazott képviselő cégneve és címe;

c)

a felvonó megnevezése, típus- vagy sorozatjegyei, sorozatszáma és a cím, ahol a felvonót beszerelték;

d)

a felvonó beszerelési éve;

e)

minden vonatkozó rendelkezés, amelyeknek a felvonó megfelel;

f)

nyilatkozat arról, hogy a felvonó megfelel valamennyi vonatkozó uniós harmonizációs jogszabálynak;

g)

adott esetben az alkalmazott harmonizált szabványokra való hivatkozás(ok);

h)

adott esetben a felvonóknak a IV. melléklet B. részében meghatározott EU-típusvizsgálatát végző bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma és a bejelentett szervezet által kibocsátott EU-típusvizsgálati tanúsítványra való hivatkozás;

i)

adott esetben a felvonók VIII. mellékletben meghatározott egyedi vizsgálatát végző bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma;

j)

adott esetben a felvonók V. mellékletben meghatározott átvételi ellenőrzését végző bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma;

k)

adott esetben a felvonó üzembe helyezője által üzemeltetett minőségbiztosítási rendszert a X., XI., illetve a XII. mellékletben meghatározott megfelelőségértékelési eljárással összhangban jóváhagyó bejelentett szervezet neve, címe és azonosítási száma;

l)

az üzembe helyező vagy meghatalmazott képviselője nevében a nyilatkozat aláírására meghatalmazott személy neve és beosztása;

m)

az aláírás helye és dátuma;

n)

aláírás.


III. MELLÉKLET

A FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK JEGYZÉKE

1.

Az aknaajtók reteszelésére szolgáló készülékek.

2.

Az I. melléklet 3.2. pontjában említett, a lezuhanást megakadályozó készülékek, amelyek megakadályozzák a felvonófülke lezuhanását vagy ellenőrizetlen mozgását.

3.

Sebességhatároló készülékek.

4.

a)

Energiatároló ütközők:

i.

nem lineáris; vagy

ii.

visszafutás-csillapítással.

b)

Energiafelemésztő ütközők.

5.

A hidraulika munkahengerek csatlakozóihoz illesztett biztonsági készülékek, amennyiben ezeket alkalmazzák a lezuhanás megakadályozására szolgáló készülékként.

6.

Elektronikus elemeket tartalmazó, biztonsági áramkörként alkalmazott elektromos biztonsági készülékek.


IV. MELLÉKLET

FELVONÓK ÉS FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK EU-TÍPUSVIZSGÁLATA

(B. modul)

A.   A felvonókhoz készült biztonsági berendezések eu-típusvizsgálata

1.

Az EU-típusvizsgálat a megfelelőségértékelési eljárásnak azon része, amely során a bejelentett szervezet megvizsgálja a felvonókhoz készült biztonsági berendezés műszaki tervezését, és megbizonyosodik arról és hitelesíti azt, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés műszaki tervezése eleget tesz az I. melléklet alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek, és a felvonóba megfelelően beépítve lehetővé teszi, hogy a felvonó eleget tegyen e követelményeinek.

2.

Az EU-típusvizsgálat iránti kérelmet a gyártónak vagy meghatalmazott képviselőjének kell benyújtania az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

a gyártó neve és címe, és ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor annak neve és címe is, valamint a felvonókhoz készült biztonsági berendezés gyártási helye;

b)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;

c)

a műszaki dokumentáció;

d)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés típusmintája vagy annak a helynek az adatai, ahol az megvizsgálható. A bejelentett szervezet további mintadarabokat is kérhet, ha ez a vizsgálati program végrehajtásához szükséges;

e)

a műszaki tervezésnél alkalmazott megoldás megfelelőségét alátámasztó bizonyíték. Ennek az alátámasztó bizonyítéknak minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolnia – ideértve minden egyéb kapcsolódó műszaki előírást –, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat nem teljes egészükben alkalmazták. Az alátámasztó bizonyítéknak, amennyiben szükséges, tartalmaznia kell a gyártó megfelelő laboratóriumában vagy a gyártó nevében és felelősségére egy másik vizsgálati laboratóriumban az egyéb kapcsolódó műszaki előírásokkal összhangban elvégzett vizsgálatok eredményeit.

3.

A műszaki dokumentációnak lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a felvonókhoz készült biztonsági alkatrész eleget tesz-e az 1. pontban említett feltételeknek, és tartalmaznia kell a kockázat(ok) megfelelő elemzését és értékelését. A műszaki dokumentáció meghatározza az alkalmazandó követelményeket, és – az értékelés szempontjából szükséges mértékben – ismerteti a felvonókhoz készült biztonsági berendezés tervét, gyártását és működését.

A műszaki dokumentáció – adott esetben – az alábbiakat tartalmazza:

a)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés általános leírása, beleértve az alkalmazhatósági határokat (különösen a sebesség, a terhelés és a villamos feszültség lehetséges határait) és körülményeket (különösen a robbanásveszélyes környezetet és az időjárásnak való kitettséget);

b)

a gyártási, összeállítási és kapcsolási rajzok;

c)

az említett rajzok és tervrajzok, valamint a felvonókhoz készült biztonsági berendezés működésének megértéséhez szükséges magyarázatok;

d)

a részben vagy egészben alkalmazott olyan harmonizált szabványok jegyzéke, amelyek hivatkozásait az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket annak érdekében alkalmaztak, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés teljesítse az 1. pontban említett feltételeket, ideértve az egyéb vonatkozó műszaki előírások listáját is. A csak részben alkalmazott harmonizált szabványok esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazták;

e)

a gyártó által elvégzett vagy elvégeztetett tervezési számítások eredményei;

f)

a vizsgálati jelentések;

g)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezések használati utasításának egy példánya;

h)

a gyártási fázisban hozott intézkedések annak biztosítására, hogy a felvonókhoz készült, sorozatgyártott biztonsági berendezések megegyeznek a vizsgált, felvonókhoz készült biztonsági alkatrésszel.

4.

A bejelentett szervezet:

a)

a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelelő műszaki tervezésének értékelése céljából megvizsgálja a műszaki dokumentációt és az alátámasztó bizonyítékot;

b)

megállapodik a kérelmezővel a vizsgálatok és a tesztek elvégzésének helyszínéről;

c)

ellenőrzi, hogy a mintadarabo(ka)t a műszaki dokumentációnak megfelelően gyártották-e, és azonosítja a vonatkozó harmonizált szabványok alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tervezett elemeket, továbbá azokat az elemeket, amelyeket az egyéb kapcsolódó műszaki előírásokkal összhangban terveztek meg;

d)

elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrzi, hogy ahol a gyártó úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok előírásait, azokat megfelelően alkalmazta-e;

e)

elvégzi a megfelelő vizsgálatokat és teszteket annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványok előírásait alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokat alkalmazó gyártó által elfogadott megoldások lehetővé teszik-e, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés teljesítse az 1. pontban említett feltételeket.

A bejelentett szervezet elkészíti az elvégzett vizsgálatokat, ellenőrzéseket és teszteket és az azok eredményeit rögzítő értékelő jelentést. Bejelentő hatóságokkal szembeni kötelezettségeinek sérelme nélkül a bejelentett szervezet e jelentés – részleges vagy teljes – tartalmát kizárólag a gyártó hozzájárulásával teszi közzé.

5.

Amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés típusa eleget tesz az 1. pontban említett feltételeknek, a bejelentett szervezet EU-típusvizsgálati tanúsítványt állít ki a gyártónak. A tanúsítvány tartalmazza a gyártó nevét és címét, az EU-típusvizsgálat eredményét, a tanúsítvány érvényességének feltételeit és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.

Az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak egy vagy több melléklete is lehet.

Az EU-típusvizsgálati tanúsítvány és mellékletei minden olyan információt tartalmaznak, amelyek alapján értékelni lehet, hogy a felvonókhoz gyártott biztonsági berendezések megfelelnek-e a vizsgált típusnak, továbbá amelyek lehetővé teszik az üzem közbeni ellenőrzést.

Amennyiben a felvonókhoz készült biztonsági berendezés típusa nem tesz eleget az 1. pontban említett feltételeknek, a bejelentett szervezet elutasítja az EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiállítását, és az elutasítás részletes indoklása mellett tájékoztatja erről a kérelmezőt.

A bejelentett szervezet a tanúsítvány kiadásától számított 15 évig megőrzi az EU-típusvizsgálati tanúsítvány, a tanúsítvány mellékletei és kiegészítései, valamint a műszaki dokumentáció és az értékelő jelentés egy példányát.

6.

A bejelentett szervezet a technika általánosan elismert állásának valamennyi olyan változásáról tájékozódik, amely azt jelzi, hogy a jóváhagyott típus a továbbiakban esetleg nem tesz eleget az 1. pontban említett feltételeknek, és meghatározza, hogy e változások igényelnek-e további vizsgálatot. Amennyiben igen, a bejelentett szervezet tájékoztatja erről a gyártót.

7.

A gyártó értesíti az EU-típusvizsgálati tanúsítvánnyal kapcsolatos műszaki dokumentációt őrző bejelentett szervezetet a jóváhagyott típus minden olyan módosításáról, amely befolyásolhatja a felvonókhoz készült biztonsági berendezés 1. pontban említett feltételeknek való megfelelését vagy az EU-típusvizsgálati tanúsítvány érvényességének feltételeit.

A bejelentett szervezetnek meg kell vizsgálnia a módosításokat, és tájékoztatnia kell a kérelmezőt arról, hogy az EU-típusvizsgálati tanúsítvány érvényben marad-e, vagy további vizsgálatokra, ellenőrzésekre vagy tesztekre van szükség. Ha a bejelentett szervezet szükségesnek ítéli, az eredeti EU-típusvizsgálati tanúsítványhoz kiegészítést bocsáthat ki, vagy új EU-típusvizsgálat iránti kérelem benyújtását kérheti.

8.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa kibocsátott vagy visszavont EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és ezek kiegészítéseiről, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja az elutasított, felfüggesztett vagy más módon korlátozott tanúsítványok és kiegészítések jegyzékét.

Minden bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa elutasított, visszavont, felfüggesztett vagy más módon korlátozott EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és kiegészítésekről, továbbá – kérésre – az általa kiadott ilyen tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről.

9.

A Bizottság, a tagállamok és a többi bejelentett szervezet – kérésre – megkaphatják az EU-típusvizsgálati tanúsítványok és kiegészítéseik egy példányát. Kérésre a Bizottság és a tagállamok megkaphatják a műszaki dokumentáció és a bejelentett szervezet által végzett vizsgálatok, ellenőrzések és tesztek eredményeinek egy példányát.

10.

A gyártó a felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalomba hozatalától számított 10 évig elérhetővé teszi a nemzeti hatóságok számára az EU-típusvizsgálati tanúsítványok, a tanúsítványok mellékleteinek és kiegészítéseinek egy példányát, valamint a műszaki dokumentációt.

11.

Meghatalmazott képviselő

A gyártó meghatalmazott képviselője is benyújthatja a 2. pontban említett kérelmet, és teljesítheti a 7. és a 10. pontban meghatározott kötelezettségeket, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásában.

B.   Felvonók EU-típusvizsgálata

1.

Az EU-típusvizsgálat a megfelelőségértékelési eljárásnak azon része, amely során a bejelentett szervezet megvizsgálja a típusminta-felvonó vagy egy olyan felvonó műszaki tervezését, amelynek alkalmazhatósági határát nem tervezik kiterjeszteni vagy változtatni, és meggyőződik arról és hitelesíti azt, hogy a típusminta-felvonó vagy a felvonó műszaki tervezése megfelel az I. melléklet alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek.

A felvonók EU-típusvizsgálata egy teljes felvonó mintadarabjának vizsgálatát foglalja magában.

2.

Az EU-típusvizsgálat iránti kérelmet az üzembe helyezőnek vagy meghatalmazott képviselőjének kell benyújtania az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

az üzembe helyező neve és címe; illetve, ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;

c)

a műszaki dokumentáció;

d)

annak a helynek az adatai, ahol a mintafelvonó megvizsgálható. A vizsgálatra bemutatott mintafelvonónak tartalmaznia kell a csatlakozóelemeket, és legalább három szintet kell szolgálnia (felső, középső és alsó);

e)

a műszaki tervezésnél alkalmazott megoldás megfelelőségét alátámasztó bizonyíték. Ennek az alátámasztó bizonyítéknak minden alkalmazott dokumentumot fel kell sorolnia – ideértve minden egyéb kapcsolódó műszaki leírást –, különösen akkor, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat nem teljes egészükben alkalmazták. Az alátámasztó bizonyítéknak, amennyiben szükséges, tartalmaznia kell az üzembe helyező megfelelő laboratóriumában vagy a nevében és felelősségére egy másik vizsgálati laboratóriumban az egyéb vonatkozó műszaki előírásokkal összhangban elvégzett vizsgálatok eredményeit.

3.

A műszaki dokumentációnak lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a felvonó megfelel-e az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

A műszaki dokumentáció – adott esetben – az alábbiakat tartalmazza:

a)

a típusminta-felvonó leírása, amely világosan megadja a típusminta-felvonó minden megengedett változatát;

b)

a gyártási, összeállítási és kapcsolási rajzok;

c)

az említett rajzok és tervrajzok, valamint a felvonó működésének megértéséhez szükséges magyarázatok;

d)

a figyelembe vett alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények jegyzéke;

e)

a részben vagy egészben alkalmazott olyan harmonizált szabványok jegyzéke, amelyek hivatkozásait az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket az irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki előírásokat is ideértve. A csak részben alkalmazott harmonizált szabványok esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazták;

f)

a felvonóba beépített, felvonókhoz készült biztonsági berendezések EU-megfelelőségi nyilatkozatának egy példánya;

g)

az üzembe helyező által elvégzett vagy elvégeztetett tervezési számítások eredményei;

h)

a vizsgálati jelentések;

i)

az I. melléklet 6.2. pontjában említett használati utasítás egy példánya;

j)

a beszerelési fázisban annak érdekében hozott intézkedések, hogy a sorozatgyártott felvonó megfeleljen az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

4.

A bejelentett szervezet:

a)

megvizsgálja a műszaki dokumentációt és az alátámasztó bizonyítékokat a típusminta-felvonó vagy egy olyan felvonó műszaki tervezésének értékelése céljából, amelynek alkalmazhatósági határát nem tervezik kiterjeszteni vagy változtatni;

b)

megállapodik az üzembe helyezővel a vizsgálatok és a tesztek elvégzésének helyszínéről;

c)

ellenőrzi, hogy a mintafelvonót a műszaki dokumentációnak megfelelően gyártották-e, és azonosítja a vonatkozó harmonizált szabványok alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tervezett elemeket, továbbá azokat az elemeket, amelyeket egyéb vonatkozó műszaki előírások alkalmazásával terveztek;

d)

elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrzi, hogy ahol az üzembe helyező úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok előírásait, azokat megfelelően alkalmazta-e;

e)

elvégzi vagy elvégezteti a megfelelő vizsgálatokat és teszteket annak ellenőrzése érdekében, hogy amennyiben nem a vonatkozó harmonizált szabványokban szereplő előírásokat alkalmazták, az egyéb vonatkozó műszaki előírásokat alkalmazó üzembe helyező által elfogadott megoldások teljesítik-e ezen irányelv megfelelő alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeit.

5.

A bejelentett szervezet elkészíti az elvégzett vizsgálatokat, ellenőrzéseket és teszteket és az azok eredményeit rögzítő értékelő jelentést. A bejelentő hatóságokkal szembeni kötelezettségeinek sérelme nélkül a bejelentett szervezet e jelentés – részleges vagy teljes – tartalmát kizárólag az üzembe helyező hozzájárulásával teszi közzé.

6.

Amennyiben a típus teljesíti az I. mellékletben megállapított, az érintett felvonóra vonatkozó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket, a bejelentett szervezet EU-típusvizsgálati tanúsítványt ad ki az üzembe helyezőnek. E tanúsítvány tartalmazza az üzembe helyező nevét és címét, az EU-típusvizsgálat eredményét, a tanúsítvány érvényességének feltételeit, valamint a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat.

Az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak egy vagy több melléklete is lehet.

Az EU-típusvizsgálati tanúsítvány és mellékletei minden olyan információt tartalmaznak, amelyek alapján az átvételi ellenőrzés során értékelni lehet, hogy a felvonók megfelelnek-e a jóváhagyott típusnak.

Amennyiben a típus nem felel meg az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, a bejelentett szervezet elutasítja az EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiállítását, és az elutasítás részletes indokolása mellett tájékoztatja erről az üzembe helyezőt.

A bejelentett szervezet az EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiadásától számított 15 évig megőrzi az EU-típusvizsgálati tanúsítvány, a tanúsítvány mellékletei és kiegészítései, valamint a műszaki dokumentáció és az értékelő jelentés egy példányát.

7.

A bejelentett szervezet a technika általánosan elismert állásának valamennyi olyan változásáról tájékozódik, amely azt jelzi, hogy a jóváhagyott típus a továbbiakban esetleg nem felel meg az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, és meghatározza, hogy e változások igényelnek-e további vizsgálatot. Amennyiben igen, a bejelentett szervezet tájékoztatja erről az üzembe helyezőt.

8.

Az üzembe helyező értesíti a bejelentett szervezetet a jóváhagyott típus – ezen belül az eredeti műszaki dokumentációban nem meghatározott változatok – minden olyan módosításáról, amely befolyásolhatja a felvonó I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek való megfelelését, vagy az EU-típusvizsgálati tanúsítvány érvényességének feltételeit.

A bejelentett szervezetnek meg kell vizsgálnia a módosításokat, és tájékoztatnia kell az üzembe helyezőt arról, hogy az EU-típusvizsgálati tanúsítvány érvényben marad-e, vagy további vizsgálatokra, ellenőrzésekre vagy tesztekre van szükség. Ha a bejelentett szervezet szükségesnek ítéli, az eredeti EU-típusvizsgálati tanúsítványhoz kiegészítést bocsáthat ki, vagy új EU-típusvizsgálat iránti kérelem benyújtását kérheti.

9.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa kibocsátott vagy visszavont EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és ezek kiegészítéseiről, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja az elutasított, felfüggesztett vagy más módon korlátozott tanúsítványok és kiegészítések jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa elutasított, visszavont, felfüggesztett vagy más módon korlátozott EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és kiegészítésekről, továbbá – kérés esetén – a kibocsátott tanúsítványokról és kiegészítésekről.

10.

A Bizottság, a tagállamok és a többi bejelentett szervezet – kérésre – megkaphatják az EU-típusvizsgálati tanúsítványok és kiegészítéseik egy példányát. Kérésre a Bizottság és a tagállamok megkaphatják a műszaki dokumentáció és a bejelentett szervezet által végzett vizsgálatok, ellenőrzések és tesztek eredményeinek egy példányát.

11.

Az üzembe helyező a felvonó forgalomba hozatalától számított 10 évig elérhetővé teszi a nemzeti hatóságok számára az EU-típusvizsgálati tanúsítvány, – ideértve annak mellékleteit és módosításait – egy példányát a műszaki dokumentációval együtt.

12.

Meghatalmazott képviselő

Az üzembe helyező meghatalmazott képviselője is benyújthatja a 2. pontban említett kérelmet, és teljesítheti a 8. és a 11. pontban meghatározott kötelezettségeket, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásában.


V. MELLÉKLET

FELVONÓK ÁTVÉTELI ELLENŐRZÉSE

1.   Az átvételi ellenőrzés a megfelelőségértékelési eljárásnak az a része, amellyel a bejelentett szervezet megbizonyosodik arról és hitelesíti azt, hogy az EU-típusvizsgálati tanúsítvánnyal rendelkező vagy jóváhagyott teljes minőségi rendszer szerint tervezett és gyártott felvonó megfelel az irányelv I. mellékletében meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek.

2.   Az üzembe helyező kötelezettségei

Az üzembe helyező meghoz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az üzembe helyezett felvonó megfeleljen az alkalmazandó, az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek és a következők egyikének:

a)

EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típus;

b)

a XI. mellékletnek megfelelően minőségi rendszer és – amennyiben a terv nem felel meg teljes mértékben a harmonizált szabványoknak – az EU-tervvizsgálati tanúsítvány szerint tervezett és gyártott felvonó.

3.   Átvételi ellenőrzés

Az üzembe helyező által megjelölt bejelentett szervezet elvégzi a forgalomba hozatal előtt álló felvonó átvételi ellenőrzését, hogy ellenőrizze, hogy a felvonó megfelel-e az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

3.1.

Az üzembe helyező átvételi ellenőrzésre irányuló kérelmet nyújt be az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez, és a következő dokumentumokat bocsátja a bejelentett szervezet rendelkezésére:

a)

a felvonó teljes tervdokumentációja;

b)

az átvételi ellenőrzéshez szükséges tervek és kapcsolási rajzok, különösen a vezérlő áramkörök kapcsolási rajzai;

c)

az I. melléklet 6.2. pontjában említett használati utasítás egy példánya;

d)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be.

A bejelentett szervezet nem igényelhet olyan részletes terveket vagy pontos adatokat, amelyek nem szükségesek a felvonó megfelelésének megállapításához.

Az említett vonatkozó harmonizált szabvány(ok) által előírt vagy azokkal egyenértékű megfelelő vizsgálatokat és ellenőrzéseket kell elvégezni annak ellenőrzése érdekében, hogy a felvonó megfelel-e az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

3.2.

A vizsgálatok legalább a következők egyikét foglalják magukban:

a)

a 3.1. pontban említett dokumentumok vizsgálata annak ellenőrzésére, hogy a felvonó megfelel-e a IV. melléklet B. része szerint EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típusnak;

b)

a 3.1. pontban említett dokumentumok vizsgálata annak ellenőrzésére, hogy a felvonó megfelel-e a XI. mellékletnek megfelelően minőségi rendszer szerint és – amennyiben a terv nem felel meg teljes mértékben a harmonizált szabványoknak – az EU-tervvizsgálati tanúsítvány szerint tervezett és gyártott felvonónak.

3.3.

A felvonók ellenőrzése legalább a következőket foglalja magában:

a)

a felvonó működtetése terhelés nélkül és maximális terheléssel a biztonsági berendezések megfelelő beszerelésének és működésének biztosítására (végálláskapcsolók, reteszelések stb.);

b)

a felvonó működtetése maximális terhelésnél és terhelés nélkül annak biztosítására, hogy a biztonsági berendezések áramkimaradás esetén is megfelelően működjenek;

c)

statikai vizsgálat a névleges terhelés 1,25-szeresének megfelelő terheléssel.

Névleges terhelésnek az tekintendő, amelyet az I. melléklet 5. pontja említ.

Az említett ellenőrzések elvégzése után a bejelentett szervezet ellenőrzi, hogy nem történt-e olyan deformáció vagy sérülés, amely hátrányosan befolyásolhatja a felvonó használatát.

4.   Ha a felvonó eleget tesz az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, a bejelentett szervezet elhelyezi vagy elhelyezteti az azonosítási számát a 18. és 19. cikk szerinti CE-jelölés mellé, és kiadja az átvételi ellenőrzési tanúsítványt, amely leírja az elvégzett vizsgálatokat és ellenőrzéseket.

A bejelentett szervezet kitölti az I. melléklet 6.2. pontjában említett gépkönyv megfelelő oldalait.

Ha a bejelentett szervezet megtagadja az átvételi ellenőrzési tanúsítvány kiadását, azt részletesen indokolnia kell, és meg kell adnia, hogy melyek az elvégzendő szükséges kiigazító intézkedések. Amennyiben az üzembe helyező újabb átvételi ellenőrzés iránti kérelmet nyújt be, azt ugyanannál a bejelentett szervezetnél kell megtennie.

5.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

5.1.

Az üzembe helyező minden olyan felvonó fülkéjében feltünteti a CE-jelölést, amely megfelel ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek, valamint – a 3.1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – annak azonosítási számát a CE-jelölés mellett.

5.2.

Az üzembe helyező minden felvonóra vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és erről, illetve az átvételi ellenőrzési tanúsítványról megőriz egy másolatot a nemzeti hatóságok számára a felvonó forgalomba hozatalától számított 10 évig. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy másolatát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

6.   A Bizottság és a tagállamok – kérésre – megkaphatják az átvételi ellenőrzési tanúsítvány egy példányát.

7.   Meghatalmazott képviselő

Az üzembe helyezőnek a 3.1. és 5. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben az említett kötelezettségek szerepelnek a meghatalmazásban.


VI. MELLÉKLET

TERMÉKMINŐSÉG-BIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK VONATKOZÁSÁBAN

(E. modul)

1.   A felvonókhoz készült biztonsági berendezések termékminőség-biztosításán alapuló típusmegfelelőség a megfelelőségértékelési eljárásnak az a része, amellyel a bejelentett szervezet értékeli a gyártó minőségügyi rendszerét annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak megfelelően gyártsák és nyomon kövessék, az alkatrészek megfeleljenek az I. melléklet szerint alkalmazandó követelményeknek, és megfelelő beszerelés esetén, lehetővé tegyék, hogy a felvonó megfeleljen az említett követelményeknek.

2.   A gyártó kötelezettségei

A gyártó a 3. pontban meghatározott módon jóváhagyott minőségügyi rendszert működtet a felvonókhoz készült biztonsági berendezések végső termékellenőrzése és vizsgálata céljából, a gyártót pedig az 4. pontban meghatározott módon felügyelik.

3.   Minőségügyi rendszer

3.1.

A gyártó a felvonókhoz készült biztonsági berendezés minőségügyi rendszerének értékelésére irányuló kérelmet nyújt be az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez.

A kérelem az alábbiakat tartalmazza:

a)

a gyártó neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;

c)

azon telephely címe, ahol a felvonókhoz készült biztonsági berendezések átvételi ellenőrzésére és vizsgálatára sor kerül;

d)

a gyártandó, felvonókhoz készülő biztonsági berendezésekre vonatkozó minden lényeges információ;

e)

a minőségügyi rendszerre vonatkozó dokumentáció;

f)

a jóváhagyott, felvonókhoz készült biztonsági berendezések műszaki dokumentációja és az EU-típusvizsgálati tanúsítvány egy példánya.

3.2.

A minőségügyi rendszer keretében minden felvonókhoz készült biztonsági berendezést meg kell vizsgálni, és el kell végezni a vonatkozó harmonizált szabványokban előírt megfelelő vizsgálatokat vagy azokkal egyenértékű vizsgálatokat annak biztosítása érdekében, hogy eleget tegyen az 1. pontban említett feltételeknek. A gyártó által alkalmazott összes elemet, követelményt és rendelkezést rendszerezett és áttekinthető módon írásbeli intézkedések, eljárások és utasítások formájában kell dokumentálni. A minőségügyi rendszer dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségügyi programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások következetes értelmezését.

Különösen a következők megfelelő leírását kell tartalmaznia:

a)

a minőségi célkitűzések;

b)

a szervezeti felépítés, a vezetőségnek a termék minőségével kapcsolat felelőssége és hatásköre;

c)

a gyártás után elvégzendő vizsgálatok és tesztek;

d)

a minőségügyi rendszer hatékony működésének ellenőrzésére szolgáló eszközök; és

e)

minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések stb.

3.3.

A bejelentett szervezet értékeli a minőségügyi rendszert annak megállapítására, hogy a minőségbiztosítási rendszer megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek. A vonatkozó harmonizált szabvány megfelelő előírásait teljesítő minőségügyi rendszerek elemei tekintetében a bejelentett szervezet vélelmezi az ezeknek a követelményeknek való megfelelést.

A minőségirányítási rendszerekkel kapcsolatos tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportban legalább egy olyan tag van, aki tapasztalattal rendelkezik az érintett felvonótechnológia értékelésében és ismeri az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket.

Az ellenőrzés kiterjed a gyártó telephelyén tett értékelő szemlére is.

Az auditcsoport felülvizsgálja a 3.1. pont f) alpontjában említett műszaki dokumentációt annak ellenőrzése érdekében, hogy a gyártó képes-e meghatározni ezen irányelv alkalmazandó követelményeit, és hogy el tudja-e végezni az ahhoz szükséges vizsgálatokat, hogy biztosíthassa a felvonókhoz készült biztonsági berendezések e követelményeknek való megfelelését.

A határozatról értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési döntést.

3.4.

A gyártó vállalja, hogy teljesíti a minőségügyi rendszerből – annak jóváhagyott formájából – eredő kötelezettségeit, továbbá hogy azt úgy tartja fenn, hogy megfelelő és hatékony maradjon.

3.5.

A gyártó vagy meghatalmazott képviselője tájékoztatja a minőségügyi rendszert jóváhagyó kijelölt szervet a minőségügyi rendszer tervezett változásáról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt módosításokat, és eldönti, hogy a módosított termék minőségügyi rendszer a továbbiakban is megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek, vagy újabb értékelés szükséges.

Döntéséről értesíti a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési döntést.

4.   A bejelentett szervezet feladatkörébe tartozó felügyelet

4.1.

A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó megfelelően teljesítse a jóváhagyott minőségügyi rendszerből eredő kötelezettségeit.

4.2.

A gyártó értékelés céljából beengedi a bejelentett szervezetet arra a telephelyre, ahol az átvételi ellenőrzésre, tesztelésre és tárolásra sor került, és rendelkezésére bocsát minden szükséges információt, különösen a következőket:

a)

a minőségügyi rendszer dokumentációja;

b)

a műszaki dokumentáció;

c)

a minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések.

4.3.

A bejelentett szervezet időszakos ellenőrzéseket végez, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségügyi rendszert, és erről ellenőrzési jelentést ad a gyártónak.

4.4.

Emellett a bejelentett szervezet váratlan látogatásokat is tehet a gyártó azon telephelyén, ahol a felvonókhoz készült biztonsági berendezések átvételi ellenőrzésére és tesztelésére sor kerül.

E látogatások alkalmával a bejelentett szervezet szükség esetén vizsgálatokat végezhet – vagy végeztethet – a minőségügyi rendszer helyes működésének ellenőrzése érdekében. A bejelentett szervezet a gyártónak látogatási jelentést ad, és ha vizsgálatot végeztek, akkor vizsgálati jegyzőkönyvet is.

5.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

5.1.

A gyártó minden olyan, felvonókhoz készült biztonsági berendezésen elhelyezi a CE-jelölést és – a 3.1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – a bejelentett szervezet azonosító számát, amely eleget tesz az 1. pontban említett feltételeknek.

5.2.

A gyártó a felvonó mindegyik biztonsági berendezésére vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát a felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalomba hozatala után 10 évig a nemzeti hatóságok számára elérhetővé teszi. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat azonosítja azt a felvonókhoz készült biztonsági berendezést, amelyre vonatkozóan elkészítették.

6.   A gyártónak a felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalomba helyezése után legalább 10 éven át a nemzeti hatóságok számára elérhetővé teszi a következőket:

a)

a 3.1. pont f) alpontjában említett műszaki dokumentáció;

b)

a 3.1. pont e) alpontjában említett dokumentáció;

c)

a 3.5. pontban említett módosításra vonatkozó információ;

d)

a bejelentett szervezettől kapott, a 3.5. pont harmadik bekezdésében, valamint a 4.3. és a 4.4. pontban említett határozatok és jelentések.

7.   Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa minőségügyi rendszerre vonatkozó jóváhagyás kiadásáról vagy visszavonásáról hozott határozatokról, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja a jóváhagyás, elutasításáról, felfüggesztéséről vagy más módon történő korlátozásáról hozott határozatok jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa hozott, minőségügyi rendszer jóváhagyását elutasító, felfüggesztő, visszavonó vagy más módon korlátozó határozatokról, továbbá kérésre az általa kiadott jóváhagyó határozatokról.

A bejelentett szervezet kérésre a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja az általa hozott, minőségügyi rendszert jóváhagyó határozat(ok) másolatát.

8.   Meghatalmazott képviselő

A gyártónak a 3.1., a 3.5., az 5. és a 6. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetőek, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásban.


VII. MELLÉKLET

TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK VONATKOZÁSÁBAN

(H. modul)

1.   A felvonókhoz készült biztonsági berendezések minőségbiztosításán alapuló megfelelősége az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a bejelentett szervezet a gyártó teljes minőségügyi rendszerét értékeli annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket úgy tervezzék, gyártsák, ellenőrizzék és teszteljék, hogy az alkatrészek eleget tegyenek az I. melléklet alkalmazandó követelményeinek, és megfelelő beszerelés esetén, lehetővé tegyék, hogy a felvonó megfeleljen az említett követelményeknek.

2.   A gyártó kötelezettségei

A gyártó a 3. pontban meghatározott módon jóváhagyott teljes minőségügyi rendszert működtet a felvonókhoz készült biztonsági berendezések tervezése, gyártása, végső termékellenőrzése és vizsgálata céljából, a gyártót pedig az 4. pontban meghatározott módon felügyelik.

3.   Minőségügyi Rendszer

3.1.

A gyártó minőségügyi rendszerének értékelésére irányuló kérelmet nyújt be az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez. A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

a gyártó neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

azon telephely címe, ahol a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket tervezik, gyártják, vizsgálják és tesztelik;

c)

a gyártandó, felvonókhoz készülő biztonsági berendezésekre vonatkozó minden lényeges információ;

d)

a gyártandó, felvonókhoz készülő biztonsági berendezések mindegyik kategóriájának egy-egy modelljére vonatkozó, a IV. melléklet A. részének 3. pontjában leírt műszaki dokumentáció;

e)

a minőségügyi rendszerrel kapcsolatos dokumentáció;

f)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be.

3.2.

A minőségügyi rendszernek biztosítania kell, hogy a felvonókhoz készülő biztonsági berendezések megfelelnek az 1. pontban említett feltételeknek. A gyártó által alkalmazott összes elemet, követelményt és rendelkezést rendszerezett és áttekinthető módon írásbeli intézkedések, eljárások és utasítások formájában kell dokumentálni. A minőségügyi rendszer dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségügyi programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások következetes értelmezését.

Különösen a következők megfelelő leírását kell tartalmaznia:

a)

a minőségügyi célkitűzések és a szervezeti felépítés, a vezetőségnek a tervezéssel és a termékminőséggel kapcsolatos felelőssége és hatásköre;

b)

a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, beleértve az alkalmazandó szabványokat, és – amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat nem alkalmazzák vagy nem teljes körűen alkalmazzák – azon eszközök – ideértve minden egyéb kapcsolódó műszaki leírást –, amelyeket az 1. pontban említett feltételek teljesítésére használnak;

c)

a tervezés-ellenőrzési és –igazolási technikák, eljárások és módszeres intézkedések, amelyeket a felvonókhoz készülő biztonsági berendezések tervezése során alkalmaznak;

d)

az ezeknek megfelelő gyártási, minőség-ellenőrzési és minőségbiztosítási módszerek, eljárások és módszeres intézkedések, amelyeket használni fognak;

e)

a gyártás előtt, alatt és után végzendő vizsgálatok és tesztek, valamint ezek elvégzésének gyakorisága;

f)

a minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések;

g)

az előírt tervezési és termékminőség, valamint a minőségügyi rendszer hatékony működésének figyelemmel kísérésére szolgáló eszközök.

3.3.

A bejelentett szervezet értékeli a minőségügyi rendszert annak megállapítása érdekében, hogy az megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek. A vonatkozó harmonizált szabvány megfelelő előírásait teljesítő minőségügyi rendszer elemei tekintetében a bejelentett szervezet vélelmezi az ezeknek a követelményeknek való megfelelést.

A minőségirányítási rendszerekkel kapcsolatos tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportban legalább egy olyan tag van, aki tapasztalattal rendelkezik az érintett felvonótechnológia értékelésében, és ismeri az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket. Az ellenőrzés részét képezi a gyártó telephelyén tett értékelő látogatás.

Az ellenőrzést végző csoport felülvizsgálja a 3.1. pont d) alpontjában említett műszaki dokumentációt annak ellenőrzése érdekében, hogy a gyártó képes-e meghatározni az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket, és el tudja-e végezni az ahhoz szükséges vizsgálatokat, hogy biztosíthassa a felvonókhoz készült biztonsági berendezés e követelményeknek való megfelelését.

A gyártót és adott esetben a meghatalmazott képviselőjét értesítik a döntésről. Az értesítés tartalmazza az audit következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

3.4.

A gyártó vállalja, hogy teljesíti a minőségügyi rendszerből – annak jóváhagyott formájából – eredő kötelezettségeit, továbbá hogy azt úgy tartja fenn, hogy megfelelő és hatékony maradjon.

3.5.

A gyártó folyamatosan tájékoztatja a minőségügyi rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet a minőségügyi rendszer bármilyen tervezett módosításáról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt módosításokat, és eldönti, hogy a módosított minőségügyi rendszer a továbbiakban is eleget tesz-e a 3.2. pontban említett követelményeknek, vagy újabb értékelés szükséges.

Döntéséről értesíti a gyártót. Az értesítés tartalmazza az értékelés következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

4.   A bejelentett szervezet feladatkörébe tartozó felügyelet

4.1.

A felügyelet célja megbizonyosodni arról, hogy a gyártó megfelelően teljesíti-e a jóváhagyott minőségügyi rendszerből eredő kötelezettségeit.

4.2.

A gyártó értékelés céljából beengedi a bejelentett szervezetet a tervezés, a gyártás, az ellenőrzés és a tesztelés, valamint a raktározás helyszíneire, és rendelkezésére bocsát minden szükséges információt, különösen a következőket:

a)

a minőségügyi rendszer dokumentációja;

b)

a minőségügyi rendszer tervezési részében előirányzott minőségi nyilvántartás, úgy mint az elemzések, számítások, vizsgálatok eredményei;

c)

a gyártott felvonóbiztonsági berendezések műszaki dokumentációja;

d)

a minőségügyi rendszer gyártási részében előirányzott minőségi nyilvántartás, úgy mint ellenőrzési jegyzőkönyvek és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések.

4.3.

A bejelentett szervezet időszakos ellenőrzéseket végez, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza-e a minőségügyi rendszert, továbbá ellenőrzési jelentést ad a gyártónak.

4.4.

Emellett a bejelentett szervezet váratlan látogatásokat is tehet a gyártónál. E látogatások alkalmával a bejelentett szervezet szükség esetén vizsgálatokat végezhet – vagy végeztethet – a minőségügyi rendszer helyes működésének ellenőrzése érdekében. A bejelentett szervezet erről a látogatásról jelentést juttat el a gyártónak, és ha vizsgálatokra került sor, vizsgálati jelentést is készít.

5.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

5.1.

A gyártó minden olyan, felvonókhoz készült biztonsági berendezésen feltünteti a CE-jelölést és – az 3.1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – a bejelentett szervezet azonosító számát, amely eleget tesz az 1. pontban említett feltételeknek.

5.2.

A gyártó a felvonó mindegyik biztonsági berendezésére vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát a felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalomba hozatala után 10 évig a nemzeti hatóságok számára elérhetővé teszi. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat azonosítja azt a felvonókhoz készült biztonsági berendezést, amelyre vonatkozóan elkészítették.

6.   A gyártó a felvonókhoz készült biztonsági berendezés forgalomba hozatala után 10 éven át a nemzeti hatóságok számára elérhetővé teszi a következőket:

a)

a 3.1. pont e) alpontjában említett dokumentáció;

b)

a 3.1. pont d) alpontjában említett műszaki dokumentáció;

c)

a 3.5. pont első bekezdésében említett módosításra vonatkozó információ;

d)

a bejelentett szervezettől kapott, a 3.5. pont harmadik bekezdésében, valamint a 4.3. és a 4.4. pontban említett határozatok és jelentések.

7.   Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa a minőségügyi rendszerre vonatkozó jóváhagyás kiadásáról vagy visszavonásáról hozott határozatokról, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja a jóváhagyás, elutasításáról, felfüggesztéséről vagy más módon történő korlátozásáról hozott határozatok jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa hozott, minőségügyi rendszer jóváhagyását elutasító, felfüggesztő, visszavonó vagy más módon korlátozó határozatokról, továbbá kérésre az általa kiadott jóváhagyó határozatokról.

A bejelentett szervezet kérésre a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja az általa hozott, minőségügyi rendszert jóváhagyó határozat(ok) másolatát.

A bejelentett szervezet a határozat kiadásától számított 15 évig megőrzi a jóváhagyó határozat(ok), a határozat mellékleteinek és kiegészítéseinek, valamint a műszaki dokumentáció másolatát.

8.   Meghatalmazott képviselő

A gyártónak a 3.1., a 3,5., az 5. és a 6. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetőek, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásban.


VIII. MELLÉKLET

A FELVONÓKRA VONATKOZÓ EGYEDI TERMÉKELLENŐRZÉSEN ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG

(G. modul)

1.   Az egyedi termékellenőrzésen alapuló megfelelőség az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a bejelentett szervezet értékeli, hogy egy felvonó megfelel-e az alkalmazandó, az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

2.   Az üzembe helyező kötelezettségei

2.1.

Az üzembe helyező minden szükséges intézkedést meghoz annak érdekében, hogy a gyártási eljárás és annak felügyelete biztosítsa, hogy a felvonó megfeleljen az I. mellékletben megállapított, alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

2.2.

Az üzembe helyező az egyedi vizsgálat elvégzését egyetlen általa választott bejelentett szervezetnél kérelmezi.

A kérelem az alábbiakat tartalmazza:

a)

az üzembe helyező neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

a felvonó beépítésének helyszíne;

c)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;

d)

a műszaki dokumentáció.

3.   A műszaki dokumentációnak alkalmasnak kell lennie annak értékelésére, hogy a felvonó megfelel-e az alkalmazandó, az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

A műszaki dokumentációnak legalább a következő elemeket kell tartalmaznia:

a)

a felvonó leírása;

b)

tervezési és gyártási rajzok és tervrajzok;

c)

az említett rajzok és tervrajzok, valamint a felvonó működésének megértéséhez szükséges magyarázatok;

d)

a figyelembe vett alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények listája;

e)

a részben vagy egészben alkalmazott olyan harmonizált szabványok jegyzéke, amelyek hivatkozásait az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket az irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki előírásokat is ideértve. A csak részben alkalmazott harmonizált szabványok esetén a műszaki dokumentációban fel kell tünteti, hogy mely részeket alkalmazták;

f)

a felvonóba beépített biztonsági berendezések EU-típusvizsgálati tanúsítványainak egy példánya;

g)

az üzembe helyező által elvégzett vagy elvégeztetett tervezési számítások eredményei;

h)

vizsgálati jelentések;

i)

az I. melléklet 6.2. pontjában említett használati utasítás egy példánya.

4.   Ellenőrzés

Az üzembe helyező által választott bejelentett szervezet megvizsgálja a műszaki dokumentációt és a felvonót, és elvégzi a vonatkozó harmonizált szabvány(ok)ban rögzített, vagy azokkal egyenértékű megfelelő vizsgálatokat, annak ellenőrzése érdekében, hogy a felvonó megfeleljen az I. mellékletben megállapított, alkalmazandó alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek. A vizsgálatok legalább az V. melléklet 3.3. pontjában említett vizsgálatokat foglalják magukban.

Amennyiben a felvonó megfelel az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, a bejelentett szervezet kiadja az elvégzett vizsgálatokra vonatkozó megfelelőségi tanúsítványt.

A bejelentett szervezet kitölti az I. melléklet 6.2. pontjában említett gépkönyv megfelelő oldalait.

Ha a bejelentett szervezet megtagadja a megfelelőségi tanúsítvány kiadását, azt részletesen indokolnia kell, és meg kell adnia, hogy melyek az elvégzendő szükséges kiigazító intézkedések. Ha az üzembe helyező újabb egyedi termékellenőrzésre irányuló kérelmet nyújt be, azt ugyanannál a bejelentett szervezetnél kell megtennie.

A bejelentett szervezet kérésre a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja a megfelelőségi tanúsítvány másolatát.

5.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

5.1.

Az üzembe helyező minden olyan felvonó fülkéjében feltünteti a CE-jelölést, amely megfelel ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek, valamint – a 2.2. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – annak azonosítási számát a CE-jelölés mellett.

5.2.

Az üzembe helyező minden felvonóra vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát megőrzi a nemzeti hatóságok számára a felvonó forgalomba hozatalától számított 10 évig. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy másolatát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

6.   Az üzembe helyező a felvonó forgalomba hozatalának időpontjától számított 10 évig a nemzeti hatóságok számára megőrzi a műszaki dokumentációt és a megfelelőségi tanúsítvány egy példányát.

7.   Meghatalmazott képviselő

Az üzembe helyezőnek a 2.2. és 6. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben az említett kötelezettségek szerepelnek a meghatalmazásban.


IX. MELLÉKLET

TÍPUSMEGFELELŐSÉG VÉLETLENSZERŰ ELLENŐRZÉSSEL FELVONÓKHOZ KÉSZÜLT BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK VONATKOZÁSÁBAN

(C 2. modul)

1.   A véletlenszerű ellenőrzéssel történő típusmegfelelőségi vizsgálat a megfelelőségértékelési eljárásnak az a része, amellyel a bejelentett szervezet értékeli a felvonókhoz készült biztonsági berendezéseket annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy azok megfeleljenek az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típusnak, kielégítsék az I. melléklet értelmében alkalmazandó követelményeket, és helyes beszerelés esetén lehetővé tegyék, hogy a felvonó megfeleljen az említett követelményeknek.

2.   Gyártás

A gyártó minden szükséges intézkedést meghoz annak érdekében, hogy a gyártási eljárás és annak felügyelete biztosítsa, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezések megfeleljenek az 1. pontban említett feltételeknek.

3.   A gyártó véletlenszerű ellenőrzésre vonatkozó kérelmet nyújt be az általa választott bejelentett szervezethez.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

a gyártó neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;

c)

a gyártott felvonóbiztonsági berendezésekre vonatkozó minden lényeges információ;

d)

azon telephely címe, ahol a felvonókhoz készült biztonsági berendezésekből mintát lehet venni.

4.   A bejelentett szervezet köteles elvégezni vagy elvégeztetni a biztonsági berendezések változó időközönként történő ellenőrzését. A bejelentett szervezet az általa a végleges, felvonókhoz készült biztonsági berendezésekből a helyszínen vett megfelelő mintát megvizsgálja, és a vonatkozó harmonizált szabványokban rögzített és/vagy azokkal egyenértékű – egyéb vonatkozó műszaki előírásokban meghatározott –, megfelelő vizsgálatokat végez annak ellenőrzése érdekében, hogy a felvonókhoz készült biztonsági berendezés megfelel-e az 1. pontban említett feltételeknek. Abban az esetben, ha egy vagy több ellenőrzött, felvonóhoz készült biztonsági berendezés nem felel meg, a bejelentett szervezetnek meg kell hoznia a megfelelő intézkedéseket.

A felvonókhoz készült biztonsági berendezések ellenőrzésénél figyelembe veendő szempontokat az eljárásért felelős összes bejelentett szervezet közötti együttes megállapodással kell meghatározni, figyelembe véve a felvonókhoz készült biztonsági berendezések lényeges tulajdonságait.

A bejelentett szervezet típusmegfelelőségi tanúsítványt ad ki az elvégzett vizsgálatokra és tesztekre vonatkozóan.

A bejelentett szervezett – kérésre – a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja a típusmegfelelőségi tanúsítvány másolatát.

5.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

5.1.

A gyártó minden olyan, felvonókhoz készült biztonsági berendezésen feltünteti a CE-jelölést és – az 3. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – a bejelentett szervezet azonosító számát, amely eleget tesz az 1. pontban említett feltételeknek.

5.2.

A gyártó a felvonó mindegyik biztonsági berendezésére vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát a felvonókhoz készült biztonsági berendezések forgalomba hozatala után 10 évig a nemzeti hatóságok számára elérhetővé teszi. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat azonosítja azt a felvonókhoz készült biztonsági berendezést, amelyre vonatkozóan elkészítették.

6.   Meghatalmazott képviselő

A gyártó kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásban. A meghatalmazott képviselő nem köteles teljesíteni a gyártók 2. pontban említett kötelezettségeit.


X. MELLÉKLET

TERMÉKMINŐSÉG-BIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG FELVONÓK VONATKOZÁSÁBAN

(E. modul)

1.   A termékminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelőség a megfelelőségértékelési eljárásnak az a része, amellyel a bejelentett szervezet értékeli az üzembe helyező termékminőségügyi rendszerét annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy a felvonók megfeleljenek az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típusnak vagy egy, a XI. mellékletnek megfelelően jóváhagyott minőségügyi rendszer keretében tervezett és gyártott felvonónak, és megfeleljenek az alkalmazandó, az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

2.   Az üzembe helyező kötelezettségei

Az üzembe helyező a 3. pontban meghatározott módon jóváhagyott minőségügyi rendszert működtet a felvonók átvételi ellenőrzésének és vizsgálatának céljából, az üzembe helyezőt pedig a 4. pontban meghatározott módon felügyelik.

3.   Minőségügyi rendszer

3.1.

Az üzembe helyező az adott felvonókra vonatkozó minőségügyi rendszerének értékelésére irányuló kérelmet nyújt be az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

az üzembe helyező neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

az üzembe helyezett felvonókra vonatkozó minden lényeges információ;

c)

a minőségügyi rendszerrel kapcsolatos dokumentáció;

d)

az üzembe helyezendő felvonók műszaki dokumentációja;

e)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be.

3.2.

A minőségügyi rendszer keretében minden felvonót meg kell vizsgálni, és el kell végezni a vonatkozó harmonizált szabványokban előírt megfelelő vizsgálatokat vagy azokkal egyenértékű vizsgálatokat annak biztosítása érdekében, hogy az megfeleljen az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

Az üzembe helyező által elfogadott minden elemet, követelményt és rendelkezést módszeresen és rendszerezetten kell dokumentálni írásos elvek, eljárások és utasítások formájában. A minőségügyi rendszer említett dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségügyi programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások következetes értelmezését.

Különösen a következők megfelelő leírását kell tartalmaznia:

a)

a minőségi célkitűzések;

b)

a szervezeti felépítés, a vezetőségnek a termékminőséggel kapcsolatos felelőssége és hatásköre;

c)

azok az ellenőrzések és vizsgálatok, amelyeket a forgalomba hozatal előtt végeznek el, köztük legalább az V. melléklet 3.3. pontjában meghatározott vizsgálatok;

d)

a minőségügyi rendszer hatékony működésének felügyeletére szolgáló eszközök;

e)

minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések.

3.3.

A bejelentett szervezet értékeli a minőségügyi rendszert annak megállapítására, hogy a minőségbiztosítási rendszer megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek. A vonatkozó harmonizált szabvány megfelelő előírásait teljesítő minőségügyi rendszerek elemei tekintetében a bejelentett szervezet vélelmezi az ezeknek a követelményeknek való megfelelést.

Az ellenőrzést végző csoportban legalább egy olyan tag van, aki tapasztalattal rendelkezik az érintett felvonótechnológia értékelésében és ismeri az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket. Az ellenőrzés során értékelő szemlét kell tartani az üzembe helyező telephelyén és a szerelési helyszíneken.

A döntésről tájékoztatni kell az üzembe helyezőt. Az értesítés tartalmazza az ellenőrzés következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

3.4.

Az üzembe helyező vállalja, hogy teljesíti a minőségügyi rendszerből – annak jóváhagyott formájából – eredő kötelezettségeit, továbbá hogy azt úgy tartja fenn, hogy megfelelő és hatékony maradjon.

3.4.1.

Az üzembe helyező folyamatosan tájékoztatja a minőségügyi rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet a rendszer minden tervezett módosításáról.

3.4.2.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt módosításokat, és eldönti, hogy a módosított minőségügyi rendszer a továbbiakban is megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek, vagy újabb értékelés szükséges.

Döntéséről értesíti az üzembe helyezőt, vagy adott esetben annak meghatalmazott képviselőjét. Az értesítés tartalmazza az értékelés következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

A bejelentett szervezet a 18. és 19. cikk szerint elhelyezi vagy elhelyezteti az azonosítási számát a CE-jelölés mellé.

4.   A bejelentett szervezet feladatkörébe tartozó felügyelet

4.1.

A felügyelet célja megbizonyosodni arról, hogy az üzembe helyező megfelelően teljesíti-e a jóváhagyott minőségügyi rendszerből eredő kötelezettségeket.

4.2.

Az üzembe helyező értékelés céljából beengedi a bejelentett szervezetet az üzembe helyezési, az ellenőrzési és vizsgálati helyiségekbe, és rendelkezésére bocsát minden szükséges információt, különösen a következőket:

a)

a minőségügyi rendszer dokumentációja;

b)

a műszaki dokumentáció;

c)

a minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések stb.

4.3.

A bejelentett szervezet időszakos ellenőrzéseket végez annak biztosítása érdekében, hogy az üzembe helyező fenntartsa és alkalmazza a minőségügyi rendszert, és erről ellenőrzési jelentést ad az üzembe helyezőnek.

4.4.

Emellett a bejelentett szervezet váratlan látogatásokat is tehet a felvonók beszerelésének helyszínein.

E látogatások alkalmával a bejelentett szervezet szükség esetén vizsgálatokat végezhet – vagy végeztethet – a minőségügyi rendszer és a felvonó helyes működésének ellenőrzése érdekében. Az üzembe helyezőnek látogatási jelentést ad, és ha vizsgálatot végeztek, akkor vizsgálati jegyzőkönyvet is.

5.   Az üzembe helyezőnek az utolsó felvonó forgalomba hozatala után tíz éven át kell megőriznie és a nemzeti hatóságok rendelkezésére bocsátania a következőket:

a)

a 3.1. pont c) alpontjában említett dokumentáció;

b)

a 3.1. pont d) alpontjában említett műszaki dokumentáció;

c)

a 3.4.1. pontban említett módosításokra vonatkozó információ;

d)

a bejelentett szervezettől kapott, a 3.4.2. pont második bekezdésében, valamint a 4.3. és a 4.4. pontban említett határozatok és jelentések.

6.   Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa minőségügyi rendszerre vonatkozó jóváhagyás kiadásáról vagy visszavonásáról hozott határozatokról, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja a jóváhagyás, elutasításáról, felfüggesztéséről vagy más módon történő korlátozásáról hozott határozatok jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa hozott, minőségügyi rendszer jóváhagyását elutasító, felfüggesztő, visszavonó vagy más módon korlátozó határozatokról, továbbá kérésre az általa kiadott jóváhagyó határozatokról.

A bejelentett szervezet kérésre a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja az általa hozott, minőségügyi rendszert jóváhagyó határozat(ok) másolatát.

7.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

7.1.

Az üzembe helyező minden olyan felvonó fülkéjében feltünteti a CE-jelölést, amely megfelel ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek, valamint – a 3,1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – annak azonosítási számát a CE-jelölés mellett.

7.2.

Az üzembe helyező minden felvonóra vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát megőrzi a nemzeti hatóságok számára a felvonó forgalomba hozatalától számított 10 évig. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy másolatát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

8.   Meghatalmazott képviselő

Az üzembe helyezőnek a 3.1., 3.4.1., 5. és 7. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben az említett kötelezettségek szerepelnek a meghatalmazásban.


XI. MELLÉKLET

TELJES MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ MEGFELELŐSÉG ÉS TERVVIZSGÁLAT FELVONÓK VONATKOZÁSÁBAN

(H1. modul)

1.   A felvonók teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelősége és tervvizsgálata az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a bejelentett szervezet az üzembe helyező minőségügyi rendszerét és adott esetben a felvonók tervét értékeli annak biztosítása érdekében, hogy a felvonók megfeleljenek az alkalmazandó, az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

2.   Az üzembe helyező kötelezettségei

Az üzembe helyező a 3. pontban meghatározott módon jóváhagyott minőségügyi rendszert működtet a felvonók tervezésének, gyártásának, összeszerelésének, beszerelésének, átvételi ellenőrzésének és vizsgálatának minőségbiztosítása céljából, az üzembe helyezőt pedig a 4. pontban meghatározott módon felügyelik. A felvonók műszaki tervezésének megfelelőségét a 3.3. ponttal összhangban kell megvizsgálni.

3.   Minőségügyi rendszer

3.1.   Az üzembe helyező minőségügyi rendszerének értékelésére irányuló kérelmet nyújt be az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

az üzembe helyező neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

minden lényeges információ a beszerelésre váró felvonókra vonatkozóan, különösen azon információk, amelyek a felvonó tervezése és működése közötti kapcsolat egyértelműsítésére vonatkoznak;

c)

a minőségügyi rendszerrel kapcsolatos dokumentáció;

d)

a IV. melléklet B. részének 3. pontjában leírt műszaki dokumentáció;

e)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be.

3.2.   A minőségügyi rendszernek biztosítania kell, hogy a felvonók megfelelnek az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek. Az üzembe helyező által elfogadott minden elemet, követelményt és rendelkezést módszeresen és rendszerezetten kell dokumentálni írásos elvek, eljárások és utasítások formájában. A minőségügyi rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségügyi programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások következetes értelmezését.

Különösen a következők megfelelő leírását kell tartalmaznia:

a)

a minőségi célkitűzések és a szervezeti felépítés, a vezetőségnek a tervezéssel és termékminőséggel kapcsolatos felelőssége és hatásköre;

b)

a tervezésre vonatkozó műszaki előírások, beleértve az alkalmazandó szabványokat, és – amennyiben a vonatkozó harmonizált szabványokat nem alkalmazzák teljes körűen – azon eszközök – ideértve az egyéb vonatkozó műszaki leírásokat –, amelyeket az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelmények teljesítésére alkalmaznak;

c)

a tervezés-ellenőrzési és –igazolási technikák, eljárások és módszeres intézkedések, amelyeket a felvonók tervezése során alkalmaznak;

d)

azok a vizsgálatok és tesztek, amelyeket az anyag-, alkatrész- és részegységszállítmányok átvételénél végeznek el;

e)

az ezeknek megfelelő összeszerelési, beépítési, minőség-ellenőrzési és minőségbiztosítási módszerek, eljárások és rendszeres intézkedések, amelyeket alkalmazni fognak;

f)

azok a vizsgálatok és tesztek, amelyeket a beszerelés előtt (beszerelési körülmények ellenőrzése: akna, gépház stb.), alatt és után végeznek (beleértve legalább az V. melléklet 3.3. pontjában meghatározott vizsgálatokat);

g)

a minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések;

h)

az előírt tervezési és termékminőség, valamint a minőségügyi rendszer hatékony működésének figyelemmel kísérésére szolgáló eszközök.

3.3.   Tervvizsgálat

3.3.1.

Amennyiben a terv nem áll teljes összhangban a harmonizált szabványokkal, a bejelentett szervezetnek meg kell győződnie arról, hogy a terv megfelel-e az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, és ha igen, ki kell adnia az EU-tervvizsgálati tanúsítványt az üzembe helyező részére, megállapítva a tanúsítvány érvényességi korlátait, és megadva a jóváhagyott terv azonosításához szükséges adatokat.

3.3.2.

Amennyiben a terv nem felel meg az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, a bejelentett szervezet elutasítja az EU-tervvizsgálati tanúsítvány kiállítását, és az elutasítás részletes indokolása mellett tájékoztatja erről az üzembe helyezőt.

A bejelentett szervezet a technika általánosan elismert állásának valamennyi olyan változásáról tájékozódik, amely azt jelzi, hogy a jóváhagyott terv a továbbiakban esetleg nem felel meg az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek, és meghatározza, hogy e változások igényelnek-e további vizsgálatot. Amennyiben igen, a bejelentett szervezet tájékoztatja erről az üzembe helyezőt.

3.3.3.

Az üzembe helyező értesíti az EU-tervvizsgálati tanúsítványt kiadó bejelentett szervezetet a jóváhagyott terv minden olyan módosításáról, amely befolyásolhatja a tervnek az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek való megfelelését vagy a tanúsítvány érvényességének feltételeit. Az ilyen módosítások az eredeti EU-tervvizsgálati tanúsítvány kiegészítésének formájában további jóváhagyást igényelnek az EU-tervvizsgálati tanúsítványt kiadó bejelentett szervezettől.

3.3.4.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa kiadott vagy visszavont EU-tervvizsgálati tanúsítványokról és/vagy ezek kiegészítéseiről, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja az elutasított, felfüggesztett vagy más módon korlátozott EU-tervvizsgálati tanúsítványok és/vagy kiegészítések jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa elutasított, visszavont, felfüggesztett vagy más módon korlátozott EU-tervvizsgálati tanúsítványokról és/vagy ezek kiegészítéseiről, továbbá kérésre az általa kiadott tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről.

Kérésre a Bizottság, a tagállamok és a többi bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátható az EU-tervvizsgálati tanúsítványok és/vagy kiegészítéseik másolata. Kérésre a Bizottság és a tagállamok megkaphatják a műszaki dokumentáció és a bejelentett szervezet által végzett vizsgálatok eredményeinek másolatát.

3.3.5.

Az üzembe helyező a felvonó forgalomba hozatalát követő 10 éven keresztül elérhetővé teszi a nemzeti hatóság számára az EU-tervvizsgálati tanúsítvány, a tanúsítvány mellékleteinek és kiegészítéseinek másolatát, valamint a műszaki dokumentációt.

3.4.   A minőségügyi rendszer értékelése

A bejelentett szervezet értékeli a minőségügyi rendszert annak megállapítása érdekében, hogy az megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek. A vonatkozó harmonizált szabvány megfelelő előírásait teljesítő minőségügyi rendszerek elemei tekintetében a bejelentett szervezet vélelmezi az ezeknek a követelményeknek való megfelelést.

Az ellenőrzést végző csoportban legalább egy olyan tag van, aki tapasztalattal rendelkezik az érintett felvonótechnológia értékelésében és ismeri az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket. Az ellenőrzés során értékelési szemlét kell tartani az üzembe helyező telephelyén és a szerelési helyszíneken.

Az ellenőrzést végző csoport felülvizsgálja a 3.1. pont d) alpontjában említett műszaki dokumentációt annak ellenőrzése érdekében, hogy az üzembe helyező képes-e meghatározni az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket, és el tudja-e végezni az ahhoz szükséges vizsgálatokat, hogy biztosíthassa a felvonó e követelményeknek való megfelelését.

A döntésről értesíti az üzembe helyezőt, vagy adott esetben a meghatalmazott képviselőjét. Az értesítés tartalmazza az értékelés következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

3.5.   Az üzembe helyező vállalja, hogy teljesíti a minőségügyi rendszerből – annak jóváhagyott formájából – eredő kötelezettségeit, továbbá hogy azt úgy tartja fenn, hogy megfelelő és hatékony maradjon.

Az üzembe helyező folyamatosan tájékoztatja a minőségügyi rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet a rendszer minden tervezett módosításáról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt módosításokat, és dönt arról, hogy a módosított teljes minőségügyi rendszer a továbbiakban is eleget tesz-e a 3.2. pontban említett követelményeknek, vagy újabb vizsgálat szükséges.

Döntéséről értesíti az üzembe helyezőt, vagy adott esetben annak meghatalmazott képviselőjét. Az értesítés tartalmazza az értékelés következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

A bejelentett szervezet a 18. és 19. cikk szerint elhelyezi vagy elhelyezteti az azonosítási számát a CE-jelölés mellé.

4.   A bejelentett szervezet feladatkörébe tartozó felügyelet

4.1.

A felügyelet célja megbizonyosodni arról, hogy az üzembe helyező megfelelően teljesíti-e a jóváhagyott minőségügyi rendszerből eredő kötelezettségeit.

4.2.

Az üzembe helyező értékelés céljából beengedi a bejelentett szervezetet a tervezési, gyártási, összeszerelési, beszerelési, ellenőrzési és tesztelési, valamint tárolási helyiségekbe, és rendelkezésére bocsát minden szükséges információt, különösen a következőket:

a)

a minőségügyi rendszer dokumentációja;

b)

a minőségügyi rendszer tervezési részében előirányzott minőségi nyilvántartás, úgy mint az elemzések, számítások, tesztek eredményei;

c)

a minőségügyi rendszer szállítmányok és beszerelés átvételére vonatkozó részében előirányzott minőségi nyilvántartás, úgy mint ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéseiről szóló jelentések.

4.3.

A bejelentett szervezet időszakos ellenőrzéseket végez, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az üzembe helyező fenntartja és alkalmazza-e a minőségügyi rendszert, és ellenőrzési jelentést ad az üzembe helyezőnek.

4.4.

Emellett a bejelentett szervezet váratlan látogatásokat is tehet az üzembe helyező telephelyén vagy a felvonó összeszerelésének helyszínén. E látogatások alkalmával a bejelentett szervezet szükség esetén vizsgálatokat végezhet – vagy végeztethet – a minőségügyi rendszer helyes működésének ellenőrzése érdekében. Az üzembe helyezőnek látogatási jelentést ad, és ha vizsgálatot végeztek, akkor vizsgálati jegyzőkönyvet is.

5.   Az üzembe helyező a felvonó forgalomba hozatala után 10 éven át megőrzi és a nemzeti hatóságok számára elérhetővé teszi a következőket:

a)

a 3.1. pont c) alpontjában említett dokumentáció;

b)

a 3.1. pont d) alpontjában említett műszaki dokumentáció;

c)

a 3.5. pont második bekezdésében említett módosításokra vonatkozó információ;

d)

a bejelentett szervezettől kapott, a 3.5. pont negyedik bekezdésében, valamint a 4.3. és a 4.4. pontban említett határozatok és jelentések.

6.   Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa minőségügyi rendszerre kiadott jóváhagyásokról vagy azok visszavonásáról, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja a minőségügyi rendszerre vonatkozó jóváhagyás kiadásáról, elutasításáról, felfüggesztéséről vagy más módon történő korlátozásáról hozott határozatok jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa hozott, minőségügyi rendszer jóváhagyását elutasító, felfüggesztő, visszavonó vagy más módon korlátozó határozatokról, továbbá kérésre az általa minőségügyi rendszer jóváhagyásáról kiadott határozatokról.

A bejelentett szervezet a határozat kiadásától számított 15 évig megőrzi a jóváhagyó határozat, a határozat mellékleteinek és kiegészítéseinek, valamint a műszaki dokumentáció másolatát.

A bejelentett szervezet kérésre a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja az általa hozott, minőségügyi rendszert jóváhagyó határozat(ok) másolatát.

7.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

7.1.

Az üzembe helyező minden olyan felvonó fülkéjében feltünteti a CE-jelölést, amely megfelel ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek, valamint – a 3,1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – annak azonosítási számát a CE-jelölés mellett.

7.2.

Az üzembe helyező minden felvonóra vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát megőrzi a nemzeti hatóságok számára a felvonó forgalomba hozatalától számított 10 évig. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy másolatát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

8.   Meghatalmazott képviselő

Az üzembe helyezőnek a 3.1., 3.3.3., 3.3.5., 5. és 7. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben az említett kötelezettségek szerepelnek a meghatalmazásban.


XII. MELLÉKLET

GYÁRTÁSMINŐSÉG-BIZTOSÍTÁSON ALAPULÓ TÍPUSMEGFELELŐSÉG FELVONÓK VONATKOZÁSÁBAN

(D. modul)

1.   A felvonók gyártásminőség-biztosításon alapuló típusmegfelelősége a megfelelőségértékelési eljárásnak az a része, amellyel a bejelentett szervezet értékeli az üzembe helyező gyártásminőségügyi rendszerét annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy az üzembe helyezett felvonók megfeleljenek az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típusnak vagy egy, a XI. mellékletnek megfelelően jóváhagyott teljes minőségügyi rendszer keretében tervezett és gyártott felvonónak, és megfeleljenek az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

2.   AZ ÜZEMBE HELYEZŐ KÖTELEZETTSÉGEI

Az üzembe helyező a 3. pontban meghatározott módon jóváhagyott minőségügyi rendszert működtet a felvonók gyártásának, összeszerelésének, beszerelésének, átvételi ellenőrzésének és vizsgálatának minőségbiztosítása céljából, az üzembe helyezőt pedig a 4. pontban meghatározott módon felügyelik.

3.   MINŐSÉGÜGYI RENDSZER

3.1.

Az üzembe helyező minőségügyi rendszerének értékelésére irányuló kérelmet nyújt be az általa választott egyetlen bejelentett szervezethez.

A kérelem a következőket tartalmazza:

a)

az üzembe helyező neve és címe, illetve ha a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, akkor az ő neve és címe is;

b)

az üzembe helyezendő felvonókra vonatkozó minden lényeges információ;

c)

a minőségügyi rendszerrel kapcsolatos dokumentáció;

d)

az üzembe helyezendő felvonók műszaki dokumentációja;

e)

írásos nyilatkozat arról, hogy a kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be.

3.2.

A minőségügyi rendszer biztosítja, hogy a felvonók eleget tesznek az alkalmazandó, az I. mellékletben meghatározott alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeknek.

Az üzembe helyező által elfogadott minden elemet, követelményt és rendelkezést módszeresen és rendszerezetten kell dokumentálni írásos elvek, eljárások és utasítások formájában. A minőségügyi rendszer dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségi programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások következetes értelmezését.

Különösen a következők megfelelő leírását kell tartalmaznia:

a)

a minőségi célkitűzések és a szervezeti felépítés, a vezetőségnek a termékminőséggel kapcsolatos felelőssége és hatásköre;

b)

a gyártási, minőség-ellenőrzési és minőségbiztosítási módszerek, eljárások és módszeres intézkedések, amelyeket alkalmazni fognak;

c)

a beszerelés előtt, alatt és után végrehajtandó vizsgálatok és tesztek;

d)

a minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések;

e)

az előírt termékminőség elérésének és a minőségügyi rendszer hatékony működésének figyelemmel kísérésére szolgáló eszközök.

3.3.

A bejelentett szervezet értékeli a minőségügyi rendszert annak megállapítása érdekében, hogy az megfelel-e a 3.2. pontban említett követelményeknek. A vonatkozó harmonizált szabvány megfelelő előírásait teljesítő minőségügyi rendszer elemei tekintetében a bejelentett szervezet vélelmezi az ezeknek a követelményeknek való megfelelést.

Az ellenőrzést végző csoportban legalább egy olyan tag van, aki tapasztalattal rendelkezik az érintett felvonótechnológia értékelésében és ismeri az I. mellékletben megállapított alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeket.

Az ellenőrzés során értékelési szemlét kell tartani az üzembe helyező telephelyén és a szerelési helyszíneken.

A döntésről tájékoztatni kell az üzembe helyezőt. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

3.4.

Az üzembe helyező vállalja, hogy teljesíti a minőségügyi rendszerből – annak jóváhagyott formájából – eredő kötelezettségeit, továbbá hogy azt úgy tartja fenn, hogy megfelelő és hatékony maradjon.

3.4.1.

Az üzembe helyező folyamatosan tájékoztatja a minőségügyi rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet a rendszer minden tervezett módosításáról.

3.4.2.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt módosításokat, és dönt arról, hogy a módosított minőségügyi rendszer a továbbiakban is eleget tesz-e a 3.2. pontban említett követelményeknek, vagy újabb értékelés szükséges.

Döntéséről értesíti az üzembe helyezőt, vagy adott esetben annak meghatalmazott képviselőjét. Az értesítés tartalmazza az értékelés következtetéseit és az indokolással ellátott értékelési határozatot.

A bejelentett szervezet a 18. és 19. cikk szerint elhelyezi vagy elhelyezteti az azonosítási számát a CE-jelölés mellé.

4.   A BEJELENTETT SZERVEZET FELADATKÖRÉBE TARTOZÓ FELÜGYELET

4.1.

A felügyelet célja megbizonyosodni arról, hogy az üzembe helyező megfelelően teljesíti-e a jóváhagyott minőségügyi rendszerből eredő kötelezettségeit.

4.2.

Az üzembe helyező értékelés céljából hozzáférést biztosít a bejelentett szervezet részére a gyártási, összeszerelési, beszerelési, ellenőrzési, tesztelési, valamint tárolási helyiségekbe, és rendelkezésére bocsát minden szükséges információt, különösen a következők tekintetében:

a)

a minőségügyi rendszer dokumentációja;

b)

a műszaki dokumentáció;

c)

a minőségi nyilvántartás, így például ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, az érintett személyzet képesítéséről szóló jelentések.

4.3.

A bejelentett szervezet időszakos ellenőrzéseket végez, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az üzembe helyező fenntartja és alkalmazza-e a minőségügyi rendszert, és ellenőrzési jelentést ad az üzembe helyezőnek.

4.4.

Emellett a bejelentett szervezet váratlan látogatásokat is tehet az üzembe helyezőnél. E látogatások alkalmával a bejelentett szervezet szükség esetén vizsgálatokat végezhet – vagy végeztethet – a minőségügyi rendszer helyes működésének ellenőrzése céljából. A bejelentett szervezet az üzembe helyezőnek látogatási jelentést ad, és ha vizsgálatot végeztek, akkor vizsgálati jelentést is.

5.   Az üzembe helyező a felvonó forgalomba hozatala után 10 éven át megőrzi és a nemzeti hatóságok rendelkezésére bocsátja a következőket:

a)

a 3.1. pont c) alpontjában említett dokumentáció;

b)

a 3.1. pont d) alpontjában említett műszaki dokumentáció;

c)

a 3.4.1. pontban említett módosításokra vonatkozó információ;

d)

a bejelentett szervezettől kapott, a 3.4.2. pont második bekezdésében, valamint a 4.3. és a 4.4. pontban említett határozatok és jelentések.

6.   Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja bejelentő hatóságát az általa minőségügyi rendszerre kiadott jóváhagyásokról vagy azok visszavonásáról, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatósága rendelkezésére bocsátja a minőségügyi rendszerre vonatkozó jóváhagyás kiadásáról, elutasításáról, felfüggesztéséről vagy más módon történő korlátozásáról hozott határozatok jegyzékét.

Mindegyik bejelentett szervezet tájékoztatja a többi bejelentett szervezetet az általa hozott, minőségügyi rendszer jóváhagyását elutasító, felfüggesztő, visszavonó vagy más módon korlátozó határozatokról, továbbá kérésre az általa minőségügyi rendszer jóváhagyásáról kiadott határozatokról.

A bejelentett szervezet kérésre a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére bocsátja az általa hozott, minőségügyi rendszert jóváhagyó határozat(ok) másolatát.

7.   CE-jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

7.1.

Az üzembe helyező minden olyan felvonó fülkéjében feltünteti a CE-jelölést, amely megfelel ezen irányelv alapvető egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek, valamint – a 3.1. pontban említett bejelentett szervezet felelősségére – annak azonosítási számát a CE-jelölés mellett.

7.2.

Az üzembe helyező minden felvonóra vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és annak egy példányát megőrzi a nemzeti hatóságok számára a felvonó forgalomba hozatalától számított 10 évig. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy másolatát az érintett hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

8.   Meghatalmazott képviselő

Az üzembe helyezőnek a 3.1., 3.4.1, 5. és 7. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetők, amennyiben az említett kötelezettségek szerepelnek a meghatalmazásban.


XIII. MELLÉKLET

A.   RÉSZ

A hatályon kívül helyezett irányelv és egymást követő módosításainak listája

(hivatkozás a 47. cikkben)

Az Európai Parlament és a Tanács 95/16/EK irányelve

(HL L 213., 1995.9.7., 1. o.)

 

Az Európai Parlament és a Tanács 1882/2003/EK rendelete

(HL L 284., 2003.10.31., 1. o.)

Csak az I. melléklet 10. pontja

Az Európai Parlament és a Tanács 2006/42/EK irányelve

(HL L 157., 2006.6.9., 24. o.)

Csak a 24. cikk

Az Európai Parlament és a Tanács 1025/2012/EU rendelete

(HL L 316., 2012.11.14., 12. o.)

Csak a 26. cikk (1) bekezdésének i) pontja

B.   RÉSZ

A nemzeti jogba való átültetésre és az alkalmazásra előírt határidők

(hivatkozás a 45. cikkben)

Irányelv

Az átültetés határideje

Az alkalmazás kezdete

95/16/EK

1997. január 1.

1997. július 1.

2006/42/EK 24. cikk

2008. június 29.

2009. december 29.


XIV. MELLÉKLET

MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT

95/16/EK irányelv

Ez az irányelv

1. cikk, (1) bekezdés

1. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés

1. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés

1. cikk, (2) bekezdés, első albekezdés

2. cikk, (1) bekezdés

1. cikk, (2) bekezdés, második albekezdés

1. cikk, (1) bekezdés

1. cikk, (2) bekezdés, harmadik albekezdés

 

1. cikk, (3) bekezdés

1. cikk, (2) bekezdés

1. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés, második francia bekezdés

2. cikk, (6) bekezdés

1. cikk, (4) bekezdés, az első albekezdés második, harmadik és negyedik francia bekezdés

2. cikk, (5) bekezdés

1. cikk, (4) bekezdés, az első albekezdés negyedik francia bekezdése

2. cikk, (7) bekezdés

1. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés, ötödik francia bekezdés

2. cikk, (3) bekezdés

1. cikk, (4) bekezdés, második albekezdés

16. cikk, (3) bekezdés

1. cikk, (4) bekezdés, harmadik albekezdés

16. cikk, (4) bekezdés

1. cikk, (5) bekezdés

1. cikk, (3) bekezdés

2. cikk, (1) bekezdés

2. cikk, (1) bekezdés, első francia bekezdés

4. cikk, (1) bekezdés

2. cikk, (1) bekezdés, második francia bekezdés

4. cikk, (2) bekezdés

2. cikk, (2) bekezdés

6. cikk, (1) bekezdés

2. cikk, (3) bekezdés

6. cikk, (2) bekezdés

2. cikk, (4) bekezdés

3. cikk, (3) bekezdés

2. cikk, (5) bekezdés

3. cikk, (2) bekezdés

3. cikk, első bekezdés

5. cikk, (1) bekezdés

3. cikk, második bekezdés

5. cikk, (2) bekezdés

4. cikk, (1) bekezdés

3. cikk, (1) bekezdés

4. cikk, (2) bekezdés

7–14. cikk

5. cikk, (1) bekezdés

14. cikk

6. cikk, (1) és (2) bekezdés

6. cikk, (3) és (4) bekezdés

42. cikk

7. cikk, (1) bekezdés első albekezdés

38. cikk (1) bekezdése

7. cikk (1) bekezdés második albekezdés

38. cikk (5) bekezdés

7. cikk (2) bekezdés első albekezdés

39. cikk (3) bekezdés

7. cikk (3) bekezdés

 

7. cikk (4) bekezdés

40. cikk (4) bekezdés

8. cikk, (1) bekezdés, a) pont

15. cikk

8. cikk, (1) bekezdés, b) és c) pont

8. cikk, (2) bekezdés

16. cikk

8. cikk (3) bekezdés első és harmadik francia bekezdés

17. cikk (2) bekezdés és 19. cikk (3) bekezdés

8. cikk (3) bekezdés második francia bekezdés

7. cikk (3) bekezdés

8. cikk (4) bekezdés

8. cikk (5) bekezdés

12. cikk

9. cikk (1) bekezdés

20. cikk

9. cikk (2) bekezdés

 

9. cikk (3) bekezdés

30. cikk (1) bekezdés

10. cikk, (1) bekezdés

10. cikk, (2) bekezdés

19. cikk, (1) bekezdés

10. cikk, (3) bekezdés

10. cikk (4) bekezdés a) pont

41. cikk (1) bekezdés a) pont

10. cikk, (4) bekezdés b) pont

11. cikk

43. cikk

12. cikk

13. cikk

14. cikk

15. cikk, (1) és (2) bekezdés

15. cikk, (3) bekezdés

45. cikk, (2) bekezdés

16. cikk

46. cikk

17. cikk

49. cikk

I. melléklet

I. melléklet

II. melléklet, A. rész

II. melléklet, A. rész

II. melléklet, B. rész

II. melléklet, B. rész

III. melléklet

18. cikk

IV. melléklet

III. melléklet

V. melléklet, A. rész

IV. melléklet, A. rész

V. melléklet, B. rész

IV. melléklet, B. rész

VI. melléklet

V. melléklet

VII. melléklet

VIII. melléklet

VI. melléklet

IX. melléklet

VII. melléklet

X. melléklet

VIII. melléklet

XI. melléklet

IX. melléklet

XII. melléklet

X. melléklet

XIII. melléklet

XI. melléklet

XIV. melléklet

XII. melléklet

XIII. melléklet

XIV. melléklet


AZ EURÓPAI PARLAMENT NYILATKOZATA

Az Európai Parlament úgy véli, hogy csak amikor és amennyiben a 182/2011/EU rendelet értelmében vett végrehajtási aktusokról tárgyalnak bizottsági üléseken, tekinthetőek e bizottságok „komitológiai bizottságoknak” az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretmegállapodás I. melléklete értelmében. A bizottságok ülései így a keretmegállapodás 15. pontjának hatálya alá tartoznak, amikor és amennyiben más kérdésekről tárgyalnak.