4.6.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 167/4


A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2014. június 3.)

a rákos megbetegedések visszaszorításával foglalkozó bizottsági szakértői csoport létrehozásáról és a 96/469/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

2014/C 167/05

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

mivel:

(1)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 168. cikke (2) bekezdésének alapján a tagállamok a Bizottsággal együttműködve összehangolják politikáikat és programjaikat az (1) bekezdésben említett területeken. A Bizottság a tagállamokkal szorosan együttműködve megtehet minden hasznos kezdeményezést az összehangolás előmozdítására, különös tekintettel az iránymutatások és mutatók megállapítására, a bevált gyakorlatok cseréjének megszervezésére, valamint az időszakonkénti felülvizsgálat és kiértékelés szükséges elemeinek kialakítására irányuló kezdeményezésekre.

(2)

A Bizottság által 2007. október 23-án elfogadott „Együtt az egészségért: Stratégiai megközelítés az EU számára 2008–2013” című fehér könyv (1), amelynek célja az uniós egészségügyi stratégia kialakítása, cselekvési prioritásként határozta meg a rákos megbetegedéseket.

(3)

A Tanács 2003. december 2-án ajánlást fogadott el a rákszűrésről (2).

(4)

A Tanács 2008. június 10-én következtetéseket fogadott el a rák jelentette teher csökkentéséről (3), 2010. szeptember 13-án pedig a rák elleni fellépésről (4).

(5)

Az Európai Bizottság 2009. június 24-én elfogadta az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz, valamint a Régiók Bizottságához intézett, „Fellépés a rák ellen: európai partnerség” című közleményét (5).

(6)

A Bizottságnak címzett, a bizottsági szakértői csoportokra vonatkozó horizontális szabályokról és a szakértői csoportok nyilvántartásáról szóló, 2010. november 10-i elnöki közlemény (6) (a továbbiakban: a bizottsági szakértői csoportok kerete) valamennyi bizottsági szakértői csoportra vonatkozóan felülvizsgált szabályokat állapít meg.

(7)

A fellépések előkészítése és végrehajtása a rák elleni küzdelem területén szoros együttműködést kíván a tagállami szakmai szervezetekkel és az érdekeltekkel. Ez kielégíti a tagállamok képviselői és az érdekelt felek által a rákos megbetegedések elleni küzdelemmel összefüggő munka megnövekedésére tekintettel követelt hatékonyabb koordináció iránti igényeket. Emellett az tudás- és információmegosztás hozzájárulhat a tagállamok által a rákos megbetegedések visszaszorítása terén tapasztalt egyes nehézségek megoldásához, és megkönnyíti az együttműködést más jelentős szereplőkkel, például a betegképviseleti szervezetekkel.

(8)

A Bizottság által létrehozott szakértői csoport révén folyamatosan elérhetővé kell tenni a rákkutatás terén dolgozó magas szintű európai szakértők szakvéleményét. A rákos megbetegedések visszaszorításával foglalkozó szakértői csoportnak a Bizottság kérésére tanácsadással és szakértelemmel kell támogatnia a Bizottságot a rákos megbetegedések visszaszorításával kapcsolatos uniós intézkedések meghatározása és végrehajtása során, és ösztönöznie kell a vonatkozó tapasztalatoknak, szakpolitikának és gyakorlatnak a tagállamok és a különböző érintett felek közötti cseréjét.

(9)

Annak érdekében, hogy az említett csoport széles körben képviselje a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos területeken tevékenykedő érintetteket és szakértőket, a csoportot a tagállamok képviselőiből, a rákos megbetegedések területén működő betegképviseleti szervezetek képviselőiből, a rák megelőzése terén működő európai szervezetek képviselőiből, a rákos megbetegedésekkel foglalkozó európai szakmai szövetségek és tudományos társaságok képviselőiből, a rákos megbetegedésekkel összefüggő termékek vagy szolgáltatások előállítóinak képviselőjéből, valamint a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (International Agency for Research on Cancer) képviselőjéből kell összeállítani.

(10)

A rákos megbetegedések visszaszorításával foglalkozó szakértői csoportnak nem a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) értelmében vett bizottságként kell működnie.

(11)

A személyes adatokat a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (8) megfelelően kell feldolgozni.

(12)

A rák megelőzésével foglalkozó tanácsadó bizottságról szóló, 1996. július 30-i 96/469/EK bizottsági határozatot (9) hatályon kívül kell helyezni,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

A szakértői csoport létrehozása

E határozattal létrejön a rákos megbetegedések visszaszorításával foglalkozó bizottsági szakértői csoport (a továbbiakban: szakértői csoport).

2. cikk

A szakértői csoport feladatai

(1)   A Bizottság vagy a bizottsági szolgálatok felkérésére a szakértői csoport a következő feladatokat látja el a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos területeken:

a)

segítséget nyújt a Bizottságnak a következőkre vonatkozó jogi aktusok és szakpolitikai dokumentumok – ezen belül többek között az iránymutatások és az ajánlások – kidolgozásához: a rákos megbetegedések visszaszorítása, a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos adatok, ideértve az epidemiológiát, a rákos megbetegedések korai felismerése és rákos megbetegedések szűrése, a nyilvánosság tájékoztatása a rákos megbetegedések megelőzéséről, minőségbiztosítási eljárások a rákos betegek teljes körű ellátásában, a megelőzés szempontjai, amelyek az uniós kutatási programok és az egyéb nemzetközi és nemzeti kutatási kezdeményezések keretében végrehajtott alapkutatás, transzlációs kutatás és klinikai daganatkutatás eredményei alapján dolgozhatók ki, valamint a rákkal kapcsolatos átfogó kérdések;

b)

tanácsadással szolgál a Bizottság számára az uniós intézkedések végrehajtásával kapcsolatban, és a meghozott intézkedések javítása érdekében javaslatokat tesz;

c)

tanácsadással szolgál a Bizottság számára az uniós és tagállami szinten hozott intézkedések eredményeinek nyomon követésével, értékelésével és terjesztésével kapcsolatban;

d)

tanácsadással szolgál a Bizottság számára a nemzetközi együttműködés terén;

e)

elősegíti a tagállamok közötti koordinációt és információcserét;

f)

áttekintést nyújt a Bizottságnak az uniós és tagállami szakpolitikákról;

g)

információt gyűjt a tagállamok és a különböző érintett felek vonatkozó tapasztalatairól, szakpolitikáiról és gyakorlatáról.

(2)   Az (1) bekezdésben említett feladatok végrehajtása érdekében a szakértői csoport a Bizottság szolgálatainak kérésére véleményeket, ajánlásokat és jelentéseket terjeszthet elő.

(3)   A szakértői csoport feladatai nem lehetnek átfedésben a 2003/C 218/01 tanácsi határozattal (10) létrehozott munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi tanácsadó bizottság hatáskörébe tartozó, a 2014/113/EU bizottsági határozattal (11) létrehozott foglalkozási vegyianyag-expozíciós határértékekkel foglalkozó tudományos bizottság hatáskörébe tartozó, a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv (12) hatályába tartozó vagy a 75/320/EGK tanácsi határozattal (13) létrehozott gyógyszerészeti bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekkel.

3. cikk

Konzultáció

A Bizottság a rákos megbetegedésekkel összefüggő bármely kérdésben tanácsot kérhet a szakértői csoporttól.

4. cikk

Tagság, a tagok kinevezése

(1)   A szakértői csoport tagjai a következők:

a)

a tagállamok illetékes hatóságai;

b)

a rákos megbetegedések területén működő betegképviseleti szervezetek három képviselője;

c)

a rák megelőzése terén működő európai szervezetek két képviselője;

d)

a rákos megbetegedésekkel foglalkozó európai szakmai szövetségek és tudományos társaságok három képviselője;

e)

a rákos megbetegedésekkel összefüggő termékek vagy szolgáltatások előállítóinak képviselője;

f)

a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (International Agency for Research on Cancer) képviselője.

(2)   Azon EFTA-államok illetékes hatóságai, amelyek az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás részes felei, az érintett EFTA-államok kérésére szintén csatlakozhatnak a csoporthoz.

(3)   Az Európai Unió tagjelölt országainak illetékes hatóságai az érintett országok kérésére szintén csatlakozhatnak a csoporthoz.

(4)   A tagokat az Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság főigazgatója nevezi ki.

(5)   Az (1) bekezdés b), c), d) és e) pontjában említett tagokat az alkalmas jelölteknek a szándéknyilatkozati felhívást követően létrehozott listája alapján nevezik ki. A szándéknyilatkozati felhívásban részletesen meg kell határozni a tagsághoz szükséges képesítéseket és egyéb feltételeket.

(6)   Az (1) bekezdés a)–f) pontjában, valamint a (2) és (3) bekezdésben említett tagok képviselőket és azok távolléte vagy akadályoztatása esetére pótképviselőket neveznek ki. A pótképviselők kinevezésére ugyanazon feltételek vonatkoznak, mint a képviselőkére. A pótképviselők automatikusan helyettesítik a hiányzó vagy akadályoztatott tagokat.

(7)   Az Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság főigazgatója elutasíthatja egy szervezet által javasolt képviselő vagy pótképviselő kinevezését, ha az nem tesz eleget az (5) bekezdésben említett szándéknyilatkozati felhívásban meghatározott feltételeknek. Ilyen esetben az érintett szervezetet másik képviselő vagy pótképviselő kinevezésére kérik fel.

(8)   A szakértői csoport tagjainak hivatali ideje három év; ez egy újabb szándéknyilatkozati felhívásra való jelentkezés útján megújítható.

(9)   Amennyiben egy tag lemond, hivatali ideje a három év lejárta előtt véget ér.

(10)   Az (1) bekezdés b)–e) pontjában említett tagok vagy képviselőik az alábbi esetek bármelyikének előfordulása esetén hivatali idejük hátralevő részére kizárhatók vagy lecserélhetők:

a)

tartósan nem tudnak részt venni az üléseken;

b)

nem képesek hatékonyan hozzájárulni a csoport munkájához,

c)

nem felelnek meg az Európai Unió működéséről szóló szerződés 339. cikkében meghatározott feltételeknek,

d)

utólag nem tesznek eleget a szándéknyilatkozati felhívásban meghatározott képesítési és egyéb feltételeknek az (5) bekezdés értelmében.

(11)   Az Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság főigazgatója felkérhet egy, az (1) bekezdés b)–d) pontjában említett tagot arra, hogy a (10) bekezdésben említett esetekben másik képviselőt vagy pótképviselőt nevezzen ki.

(12)   Megbízatásuk hátralévő idejére fel lehet váltani azokat a tagokat, akiknek a hivatali ideje a (8) és (9) bekezdés alapján a hároméves időtartam lejárta előtt véget ér.

(13)   A tagok és képviselőik nevének jegyzékét a bizottsági szakértői csoportok és más hasonló testületek nyilvántartásában (a továbbiakban: nyilvántartás) közzé kell tenni (14). A tagállamok hatóságainak nevét közzé lehet tenni a nyilvántartásban.

(14)   A személyes adatok összegyűjtése, feldolgozása és közzététele a 45/2001/EK rendeletnek megfelelően történik.

5. cikk

Működés

(1)   A szakértői csoport elnöke a Bizottság Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóságának közegészségügyi szakpolitikáért felelős igazgatója. Az igazgató az elnöki tisztséget átruházhatja egy másik bizottsági tisztviselőre.

(2)   A Bizottság egyetértésével a szakértői csoport feladatmeghatározása alapján egyes konkrét kérdések tanulmányozására alcsoportok hozhatók létre. Amint megbízatásukat teljesítették, az alcsoportokat fel kell oszlatni.

(3)   A Bizottság a szakértői csoport munkájába bevonhat olyan külső szakértőket is, akik egy adott napirendi kérdésben különösen jártasak. A Bizottság emellett a bizottsági szakértői csoportok kerete 8. szabályának (3) bekezdése szerint megfigyelői státust adhat magánszemélyeknek és szervezeteknek, illetve a tagjelölt országoknak.

(4)   A szakértői csoport tagjai és azok képviselői és pótképviselői, valamint a meghívott szakértők és megfigyelők betartják a szerződésekben és azok végrehajtási szabályaiban előírt szakmai titoktartási követelményeket, továbbá betartják az EU-minősített információk védelmére a 2001/844/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (15) mellékletében meghatározott bizottsági biztonsági szabályokat. E kötelezettségeik elmulasztása esetén a Bizottság bármely szükséges intézkedést meghozhat.

(5)   A szakértői csoportok és az alcsoportok a Bizottság helyiségeiben üléseznek, hacsak megfelelően indokolt esetben máshova nem szervezik a rendkívüli ülést. A titkársági szolgáltatásokat a Bizottság nyújtja. A Bizottság elkészíti a szakértői csoport üléseinek napirendjét és jegyzőkönyvét. A szakértői csoport és alcsoportjai ülésein részt vehetnek a Bizottság más olyan tisztviselői is, akiket érintenek a megbeszélések.

(6)   A szakértői csoport a szakértői csoportokra vonatkozó egységes bizottsági eljárási szabályzat alapján elfogadja saját eljárási szabályzatát.

(7)   A Bizottság a szakértői csoport tevékenységével kapcsolatos valamennyi lényeges dokumentumot (például a napirendeket, a jegyzőkönyveket és a résztvevők által benyújtott anyagokat) közzéteszi a nyilvántartásban vagy a nyilvántartáson keresztül elérhető, külön erre a célra létrehozott internetes oldalakon. Nem tehetők közzé azok a dokumentumok, amelyeknek nyilvánosságra hozatala aláásná az 1049/2001/EK rendelet 4. cikkének értelmében vett köz- vagy magánérdek védelmét (16).

6. cikk

Az ülések költségei

(1)   A szakértői csoport tevékenységeiben részt vevők szolgálataikért nem részesülnek javadalmazásban.

(2)   A szakértői csoport munkájában részt vevők utazási és ellátási költségeit a Bizottság a hatályos bizottsági rendelkezéseknek megfelelően megtéríti.

(3)   A (2) bekezdésben említett költségeket az éves forrásfelosztási eljárás keretében megállapított rendelkezésre álló előirányzatok erejéig kell megtéríteni.

7. cikk

Hatályon kívül helyezés

A 96/469/EK határozat hatályát veszti.

8. cikk

Ezt a határozatot elfogadásának napjától kell alkalmazni.

Kelt Brüsszelben, 2014. június 3-án.

a Bizottság részéről

Tonio BORG

a Bizottság tagja


(1)  COM(2007) 630 végleges, 2007.10.23.

(2)  HL L 327., 2003.12.16., 34. o.

(3)  A Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács 2876. ülése, 2008. június 10.

(4)  Az Általános Ügyek Tanácsának 3032. ülése, 2010. szeptember 13.

(5)  COM(2009) 291 végleges, 2009.6.24.

(6)  COM(2010) 7649 végleges, 2010.11.10.

(7)  HL L 55., 2011.2.28., 13. o.

(8)  HL L 8., 2001.1.12., 1. o.

(9)  HL L 192., 1996.8.2., 31. o. és HL L 204., 1996.8.14., 20. o.

(10)  HL C 218., 2003.9.13., 1. o.

(11)  HL L 62., 2014.3.4., 18. o.

(12)  HL L 229., 2004.6.29., 23. o.

(13)  HL L 147., 1975.6.9., 23. o.

(14)  Azok a tagok, akik nem járulnak hozzá nevük közzétételéhez, mentességet kérhetnek e szabály alól. A kérelem akkor tekintendő indokoltnak, ha a közzététel veszélyeztetné az illető tag biztonságát vagy feddhetetlenségét, illetve indokolatlanul sértené a magánélethez fűződő jogait.

(15)  A Bizottság 2001. november 29-i 2001/844/EK, ESZAK, Euratom határozata eljárási szabályzatának módosításáról (HL L 317., 2001.12.3., 1. o.).

(16)  E kivételek célja a közbiztonság, katonai ügyek, nemzetközi kapcsolatok, pénzpolitikai, monetáris politikai vagy gazdaságpolitikai érdekek, valamint az egyén magánéletének és személyiségének védelme, illetve üzleti érdekek védelme, bírósági eljárások és jogi tanácsok, ellenőrzések/vizsgálatok/átvilágítások és az intézmény döntéshozatali folyamatainak védelme.