20.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 346/12


A TANÁCS 1370/2013/EU RENDELETE

(2013. december 16.)

a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 43. cikke (3) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)

„A KAP jövője 2020-ig: az élelmezési, a természetes erőforrásokat érintő és a területi kihívások kezelése” című, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló bizottsági közlemény számba vette a közös agrárpolitika (KAP) 2013 utáni lehetséges kihívásait, célkitűzéseit és irányait. A közleményről folytatott vita alapján a KAP-ot 2014. január 1-jei hatállyal meg kell reformálni. A reformnak ki kell terjednie a KAP valamennyi fő eszközére, többek között a 1234/2007/EK tanácsi rendeletre (1). A megreformált szabályozási kereten belül intézkedéseket kell elfogadni az árak, a lefölözések, a támogatások és a mennyiségi korlátozások rögzítésére vonatkozóan.

(2)

Az egyértelműség és az átláthatóság érdekében az állami intervencióra vonatkozó rendelkezéseket közös szerkezetbe kell foglalni az egyes ágazatokban követett szakpolitikák fenntartása mellett. E célból célszerű különbséget tenni a 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (2) megállapított referencia-küszöbértékek és az intervenciós árak között, ez utóbbi fogalmát pedig meghatározni. Kizárólag az állami intervenció céljából meghatározott intervenciós árak felelnek meg a Kereskedelmi Világszervezet mezőgazdaságról szóló megállapodása 3. melléklete 8. pontjának első mondatában említett, alkalmazott szabályozott árnak (vagyis a piaci ártámogatásnak). Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a piaci intervenció nem csak állami intervenció formájában valósulhat meg, hanem előre meghatározott árak alkalmazása nélkül, más formában is.

(3)

Rendelkezni kell az állami intervenciós árak azon szintjéről, amelyen a rögzített áras vagy pályázati eljárás útján történő felvásárlásra sor kerül, ideértve azokat az eseteket is, amikor szükséges lehet az állami intervenciós árak kiigazítása. Hasonlóképpen rendelkezni kell a rögzített áras felvásárlás lefolytatására vonatkozó mennyiségi korlátozásokról is. Az árakat és a mennyiségi korlátozásokat mindkét esetben a korábbi közös piacszervezés során szerzett gyakorlat és tapasztalatok alapján kell megállapítani.

(4)

A 1308/2013/EU rendelet lehetővé teszi magántárolási támogatás nyújtását mint piaci intervenciós intézkedést. Rendelkezni kell a támogatási összegek rögzítésére vonatkozó intézkedésekről. Figyelemmel a korábbi közös piacszervezés során szerzett gyakorlatra és tapasztalatokra, célszerű rendelkezni a támogatási összegeknek mind az előzetes, mind a pályázati eljárás útján történő rögzítéséről, valamint célszerű figyelembe venni bizonyos elemeket a támogatási összeg előzetes rögzítése esetén.

(5)

Az iskolagyümölcs- és zöldségprogrammal kapcsolatos hatékony és eredményes költségvetési gazdálkodás biztosítása érdekében indokolt rögzíteni az uniós támogatás felső összeghatárát és a maximális társfinanszírozási arányokat. Annak érdekében, hogy valamennyi tagállam költséghatékony iskolagyümölcs- és zöldségprogramot tudjon működtetni, pontosan meg kell határozni az uniós támogatás minimális összegét.

(6)

Annak érdekében, hogy az oktatási intézményekben tanuló gyermekek tejjel és tejtermékekkel való ellátására vonatkozó támogatási rendszer megfelelően működjön, az ilyen program igazgatása pedig kellően rugalmas legyen, rögzíteni kell a támogatható tej mennyiségének felső határát és az uniós támogatás összegét.

(7)

A 1308/2013/EU rendelet értelmében a cukorágazatra vonatkozó számos intézkedés hatálya lejár a 2016/2017-es cukorpiaci gazdasági év végén, amikor is megszűnik a kvótarendszer.

(8)

A cukorágazatban a cukorkvótára, az izoglükózkvótára és az inulinszirupkvótára kivetendő termelési díj rögzítésére vonatkozó intézkedéseket ebben rendeletben kell meghatározni, a kvótarendszer 2017. szeptember 30-ig történő meghosszabbításával összhangban.

(9)

Az egyes cukorágazati termékekre nyújtott termelési visszatérítés hatékonyságának biztosítása érdekében indokolt bizonyos feltételeket meghatározni a termelési visszatérítés összegének rögzítésére vonatkozóan.

(10)

Az uniós cukorrépa-termelők és nádcukor-termelők megfelelő életszínvonalának biztosítása érdekében rögzíteni kell a szabványos minőségű kvóta-cukorrépa minimálárát, és meg kell határozni a szabványos minőséget.

(11)

Annak elkerülése érdekében, hogy a cukorpiac helyzete az alkalmazandó feltételeknek meg nem felelő cukor, izoglükóz és inulinszirup bizonyos mennyiségben való felhalmozódása miatt veszélybe kerüljön, e rendelet többletilleték kiszabását írja elő.

(12)

A 1308/2013/EU rendelettel létrejött az uniós piac megfelelő szintű, kiegyensúlyozott cukorellátásának biztosítására szolgáló mechanizmus, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy ennek megvalósítása érdekében meghozza a szükséges intézkedéseket. Mivel az ezen mechanizmus gyakorlati megvalósítására szolgáló piacirányítási eszközök a behozott nyerscukor után fizetendő behozatali vám ideiglenes kiigazítása, valamint a kínálatnak a kereslethez való hozzáigazítása érdekében a belső piacra bocsátott, kvótán kívüli cukorra kivetendő illeték ideiglenes alkalmazása, ebbe a rendeletbe külön rendelkezést kell illeszteni, amely lehetővé teszi a Bizottság számára az ilyen illeték kivetését és annak összegének rögzítését.

(13)

Az export-visszatérítési rendszer zökkenőmentes működésének biztosítása érdekében megfelelő intézkedéseket kell hozni a visszatérítések összegének rögzítésére. Ezenkívül a gabonafélék és a rizs ágazatában is megfelelő intézkedéseket kell hozni a korrekciós összegek megállapítására és a visszatérítési összegnek az intervenciós árszintben bekövetkezett bármilyen változással összhangban történő kiigazítására.

(14)

A közös agrárpolitika hatékony napi szintű igazgatásának biztosítása érdekében az e rendeletben a támogatások, visszatérítések és árak rögzítésére vonatkozóan meghatározott intézkedéseket az általános feltételek megállapítására kell korlátozni, ily módon lehetővé téve, hogy egyedi esetekben a konkrét összegek az adott körülmények figyelembevételével kerülhessenek megállapításra. E rendelet egységes feltételek mellett történő végrehajtásának biztosítása érdekében a Bizottságot végrehajtási hatáskörrel kell felruházni ezen összegek megállapítása céljából. A Bizottság a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (3) megfelelően gyakorolja e végrehajtási hatáskörét, munkáját pedig a mezőgazdasági piacok közös szervezésével foglalkozó bizottság segíti. Továbbá annak érdekében, hogy minél hamarabb reagálni tudjon a gyorsan változó piaci körülményekre, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy új visszatérítési szinteket rögzítsen, valamint a gabonafélék és a rizs ágazatában a 182/2011/EU rendelet alkalmazása nélkül kiigazítsa a korrekciós összeget,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Hatály

Ez a rendelet a mezőgazdasági piacoknak a 1308/2013/EU rendelet által létrehozott egységes közös szervezésével kapcsolatos árak, illetékek, támogatások és mennyiségi korlátozások megállapítására vonatkozóan ír elő intézkedéseket.

2. cikk

Állami intervenciós árak

(1)   Az állami intervenciós ár szintje:

a)

a közönséges búza, a durumbúza, az árpa, a kukorica, a hántolatlan rizs és a sovány tejpor tekintetében a rögzített áron való felvásárlás esetén a 1308/2013/EU rendelet 7. cikkében megállapított vonatkozó referencia-küszöbértékeknek felel meg, pályázati eljárás útján való felvásárlás esetén pedig nem haladhatja meg a vonatkozó referencia-küszöbértéket;

b)

a vaj tekintetében a rögzített áron való felvásárlás esetén a2013/1308/EU rendelet 7. cikkében megállapított referencia-küszöbérték 90 %-ának felel meg, pályázati eljárás útján való felvásárlás esetén pedig nem haladhatja meg az említett referencia-küszöbérték 90 %-át;

c)

a marha- és borjúhús tekintetében nem haladhatja meg a 1308/2013/EU rendelet 12. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett szintet.

(2)   A közönséges búzának, a durumbúzának, az árpának, a kukoricának és a hántolatlan rizsnek az (1) bekezdésben említett állami intervenciós árát áremelés vagy árcsökkentés útján a termékekre vonatkozó fő minőségi kritériumok alapján megállapított árakhoz kell igazítani.

(3)   A Bizottság végrehajtási aktusok útján meghatározza az e cikk (2) bekezdésében említett termékek állami intervenciós árának az ugyanazon bekezdésben meghatározott feltételek szerinti emelését vagy csökkentését. E végrehajtási aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

3. cikk

Felvásárlási árak és az alkalmazandó mennyiségi korlátozások

(1)   Amennyiben a 1308/2013/EU rendelet 13. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az állami intervenció megnyitására kerül sor, a felvásárlást az e rendelet 2. cikkében említett rögzített áron kell lefolytatni, és az nem haladhatja meg a 1308/2013/EU rendelet 12. cikkében említett egyes időszakokra vonatkozó alábbi mennyiségi korlátozásokat:

a)

közönséges búza: 3 millió tonna;

b)

vaj: 50 000 tonna;

c)

sovány tejpor: 109 000 tonna.

(2)   Amennyiben a 1308/2013/EU rendelet 13. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az állami intervenció megnyitására kerül sor:

a)

a közönséges búza, a vaj és a sovány tejpor esetében az e cikk (1) bekezdésében említett mennyiségi korlátozásokat meghaladó mennyiségek tekintetében; valamint

b)

a durumbúza, az árpa, a kukorica, a hántolatlan rizs, valamint a marha- és borjúhús esetében

a felvásárlást pályázati eljárás útján kell lefolytatni a maximális felvásárlási ár meghatározása érdekében.

A maximális felvásárlási ár nem haladhatja meg az e rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében említett vonatkozó szintet, és annak összegét végrehajtási aktusok útján kell rögzíteni.

(3)   Különleges és kellően indokolt esetekben a Bizottság végrehajtási aktusokat fogadhat el, amelyekben:

a)

a pályázati eljárásokat egy tagállamra vagy egy tagállamon belüli régióra korlátozza; vagy

b)

a 2. cikk (1) bekezdésére is figyelemmel, az állami intervenciós felvásárlási árakat tagállamonként vagy tagállami régiónként határozza meg, a jegyzett piaci átlagárak alapján.

(4)   A közönséges búzának, a durumbúzának, az árpának, a kukoricának és a hántolatlan rizsnek a (2) és (3) bekezdésben említett felvásárlási árát áremelés vagy árcsökkentés útján az említett termékekre vonatkozó fő minőségi kritériumok alapján megállapított árakhoz kell igazítani.

A Bizottság végrehajtási aktusokat fogad el az áremelések, illetve árcsökkentések meghatározása céljából.

(5)   Az e cikk (2), (3) és (4) bekezdésében említett végrehajtási aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

(6)   A Bizottság – a 15. cikk (2) bekezdésében említett eljárás alkalmazása nélkül – elfogadja az alábbiakhoz szükséges végrehajtási aktusokat:

a)

az e cikk (1) bekezdésében meghatározott intervenciós korlátozások betartatása; valamint

b)

a közönséges búzának, a vajnak és a sovány tejpornak az e cikk (1) bekezdésében említett mennyiségi korlátozásokat meghaladó mennyiségei tekintetében az e cikk (2) bekezdésében említett pályázati eljárás alkalmazása.

4. cikk

Magántárolási támogatás

(1)   A 1308/2013/EU rendelet 17. cikkében felsorolt termékekre vonatkozó magántárolási támogatás – az említett rendelet 18. cikke (2) bekezdésének megfelelően nyújtott támogatás – összegének meghatározása céljából vagy pályázati eljárást kell megnyitni egy behatárolt időszakra, vagy pedig előre rögzíteni kell a támogatási összeget. A támogatás összegének meghatározása történhet tagállamonként, vagy tagállamon belüli régiónként.

(2)   A Bizottság végrehajtási aktusokat fogad el, amelyekben:

a)

pályázati eljárás esetében meghatározza a magántárolási támogatás maximális összegét;

b)

a támogatási összeg előzetes rögzítése esetében a tárolási költségek és/vagy más releváns piaci szempontok alapján rögzíti a támogatás összegét.

E végrehajtási aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

5. cikk

A gyermekek gyümölccsel és zöldséggel való ellátásához nyújtott támogatás

(1)   A 1308/2013/EU rendelet 23. cikkében említett, a gyermekek gyümölccsel, zöldséggel, feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott uniós támogatás:

a)

nem haladhatja meg a következő határértékeket:

i.

tanévenként a 150 millió EUR-t;

ii.

a 1303/2013/EU rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében említett termékellátási költségek és kapcsolódó költségek 75 %-át, illetve a kevésbé fejlett régiókban és a Szerződés 349. cikkében említett legkülső régiókban e költségek 90 %-át; és

b)

nem terjedhet ki a 1308/2013/EU rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében említett termékellátási költségeken és kapcsolódó költségeken kívüli költségekre.

Az első albekezdés a) pontja ii. alpontjának alkalmazásában „kevésbé fejlett régiók” a 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) 90. cikke)2) bekezdése első albekezdésének a) pontjában ilyenként meghatározott régiók.

(2)   Az iskolagyümölcs- és zöldségprogramban részt vevő minden egyes tagállam legalább 290 000 EUR összegű uniós támogatásban részesül.

A Bizottság végrehajtási aktusokat fogad el, melyekben meghatározza az e cikk (1) bekezdésében említett támogatás egyes tagállamoknak juttatott indikatív összegét a 1308/2013/EU rendelet 23. cikkének (5) bekezdésében említett kritériumok alapján.

A Bizottság legalább háromévente megvizsgálja, hogy az indikatív összegek továbbra is összhangban állnak-e a 1308/2013/EU rendelet 23. cikkének (5) bekezdésében említett kritériumokkal. Szükség esetén a Bizottság végrehajtási aktusokat fogad el új indikatív összegek meghatározása céljából.

A tagállamoknak 1308/2013/EU rendelet 23. cikke (5) bekezdésének második albekezdése szerinti kérelmei alapján a Bizottság minden évben végrehajtási aktusokat fogad el, melyekben meghatározza az e cikk (1) bekezdésében említett támogatásnak a részt vevő tagállamok közötti végleges elosztását az abban a bekezdésben foglalt feltételek alapján.

Az ebben a bekezdésben említett végrehajtási aktusokat az e rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

6. cikk

A gyermekek tejjel és tejtermékekkel való ellátásához nyújtott támogatás

(1)   A gyermekek tejjel és tejtermékekkel való ellátásához nyújtott, a 1308/2013/EU rendelet 26. cikkében előírt uniós támogatás gyermekenként és tanítási naponként legfeljebb 0,25 liter tejjel egyenértékű termékre nyújtható.

(2)   Az uniós támogatás összege mindenféle tej esetében 100 kilogrammonként 18,15 EUR.

(3)   A Bizottság végrehajtási aktusokat fogad el, melyekben meghatározza a tejtől eltérő, támogatható tejtermékekre nyújtott támogatási összegeket, mindenekelőtt az érintett termék tejalkotórészei alapján. E végrehajtási aktusokat a 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

7. cikk

Cukorágazati termelési díj

(1)   A 1308/2013/EU rendelet 128. cikkében előírt, a cukorkvótára, az izoglükózkvótára és az inulinszirupkvótára kivetendő termelési díj tonnánként 12,00 EUR a kvótacukorra és a kvóta-inulinszirupra. Az izoglükóz esetében a termelési díj mértéke a cukorra alkalmazandó díj 50 %-a.

(2)   Az (1) bekezdésnek megfelelően fizetett teljes termelési díjat a tagállam a területén található vállalkozásokra az adott gazdasági év folyamán rendelkezésükre álló kvóta alapján rója ki.

A díj fizetését az említett vállalkozások legkésőbb az adott gazdasági év februárjának végéig teljesítik.

(3)   Az uniós cukor- és inulinszirup-gyártó vállalkozások megkövetelhetik, hogy a cukorrépa-, a cukornád- vagy a cikóriatermelők viseljék az adott termelési díj legfeljebb 50 %-át.

8. cikk

Cukorágazati termelési visszatérítés

A 1308/2013/EU rendelet 129. cikkében előírt, a cukorágazati termékekre vonatkozó termelési visszatérítés összegét a Bizottság végrehajtási aktusok útján határozza meg a következők alapján:

a)

a behozott cukor felhasználásából eredő költségek, amelyeket az iparnak a világpiaci beszerzés esetében kellene viselnie; valamint

b)

az uniós piacon rendelkezésre álló többletcukor ára, vagy ha e piacon nincs többletcukor, a 1308/2013/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában a cukor tekintetében meghatározott referencia-küszöbérték.

E végrehajtási aktusokat az e rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

9. cikk

A cukorrépa minimálára

(1)   A kvótacukorrépának a 1308/2013/EU rendelet 135. cikkében előírt minimálára tonnánként 26,29 EUR a 2016/2017-es cukorpiaci gazdasági évnek 2017. szeptember 30-i végéig.

(2)   Az (1) bekezdésben említett minimálárat a 1308/2013/EU rendelet III. mellékletének B. részében meghatározott szabványos minőségű cukorrépára kell alkalmazni.

(3)   A cukorrá történő feldolgozásra alkalmas és kvótacukorrá történő feldolgozásra szánt kvótacukorrépát vásárló cukorgyártó vállalkozások kötelesek legalább a – szabványos minőségtől való eltérés függvényében áremeléssel vagy árcsökkentéssel kiigazított – minimálárat megfizetni. Ezen áremelések vagy árcsökkentések mértékét a Bizottság végrehajtási aktusok útján határozza meg. E végrehajtási aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

(4)   A 11. cikkben meghatározott többletilletékkel terhelt iparicukor- vagy többletcukor-mennyiségeknek megfelelő cukorrépa-mennyiségek tekintetében az érintett cukorgyártó vállalkozás úgy igazítja ki a beszerzési árat, hogy az legalább a kvóta-cukorrépa minimálárával egyenlő legyen.

10. cikk

A nemzeti cukorkvóta kiigazítása

A Szerződés 43. cikke (3) bekezdésének értelmében a Tanács – a Bizottság javaslata alapján – kiigazíthatja a 1308/2013/EU rendelet XII. mellékletében meghatározott kvótákat a tagállamok által azon rendelet138. cikkének megfelelően hozott határozatok következtében.

11. cikk

Többletilleték a cukorágazatban

(1)   A többletilleték – többek között a 1308/2013/EU rendelet 142. cikkében előírt többletilleték – összegét kellően magas összegben kell meghatározni, hogy az megakadályozza az azon cikkben említett mennyiségek felhalmozódását. Az említett illeték összegét a Bizottság végrehajtási aktusok útján határozza meg. E végrehajtási aktusokat az e rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

(2)   Az (1) bekezdésben említett többletilletéket a tagállam a területén lévő vállalkozásokra az abban a bekezdésben említett azon termelt mennyiségeknek a függvényében veti ki, amelyek az említett vállalkozások esetében az adott gazdasági évre megállapításra kerültek.

12. cikk

Ideiglenes piacirányítási mechanizmusok a cukorágazatban

Az uniós piac megfelelő szintű, kiegyensúlyozott cukorellátásának biztosítása érdekében a 2016/2017-es cukoripari gazdasági évnek 2017. szeptember 30-i végéig – a 1308/2013/EU rendelet 142. cikkének sérelme nélkül – a Bizottság végrehajtási aktusok útján a szükséges mennyiségekre és a szükséges ideig ideiglenesen többletilletéket vethet ki az említett rendelet 139. cikke (1) bekezdésének e) pontjában említett, kvótán kívüli termelésre.

Ezen illeték összegét a Bizottság az e cikkben említett végrehajtási aktusok útján határozza meg.

Az e cikkben említett végrehajtási aktusokat az e rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

13. cikk

Az export-visszatérítés meghatározása

(1)   A 1308/2013/EU rendelet 196. cikkében meghatározott feltételek és az említett rendelet 198. cikkében előírtak alapján a Bizottság végrehajtási aktusokat fogadhat el, melyekben meghatározza az export-visszatérítések mértékét:

a)

rendszeres időközönként, a 1308/2013/EU rendelet 196. cikke (1) bekezdésének megfelelően meghatározott jegyzékben szereplő termékek tekintetében;

b)

a gabonafélék, a rizs, a cukor, valamint a tej és a tejtermékek esetében pályázati eljárás útján.

E végrehajtási aktusokat ezen rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

(2)   Az egy adott termékre vonatkozó export-visszatérítés mértékének megállapításánál az alábbi tényezők közül legalább egyet figyelembe kell venni:

a)

a fennálló helyzet és a várható tendenciák a következők tekintetében:

i.

az adott termék ára és elérhetősége az uniós piacon;

ii.

az adott termék világpiaci árai;

b)

a közös piacszervezés céljai, azaz az egyensúlynak és az árak, valamint a kereskedelem természetes fejlődésének a biztosítása ezen a piacon;

c)

azon zavarok elkerülésének szükségessége, amelyek az uniós piacon a kínálat és a kereslet között tartósan fennálló egyensúlyhiányt okozhatnak;

d)

a javasolt kivitel gazdasági vonatkozásai;

e)

a Szerződésnek megfelelően megkötött nemzetközi megállapodásokból eredő korlátok;

f)

az uniós alaptermékeknek a harmadik országokba való kivitelre szánt, feldolgozott áruk előállításához történő felhasználása és a harmadik országokból feldolgozási megállapodások alapján behozott termékek felhasználása közötti egyensúly megteremtésének a szükségessége;

g)

a legméltányosabb mértékű költségek az értékesítés, valamint az uniós piacokról az uniós kikötőkbe vagy más exporthelyszínekre történő szállítás, továbbá a rendeltetési országokba való továbbítás vonatkozásában;

h)

az uniós piacon tapasztalható kereslet;

i)

a sertéshús-, a tojás- és a baromfihús-ágazatot illetően az ezen ágazatok termékeinek az Unión belüli előállításához szükséges takarmánygabona-mennyiség uniós árai és világpiaci árai közötti különbség.

(3)   A visszatérítés összegét a Bizottság – valamely tagállam kérésére vagy saját kezdeményezésére – szükség esetén, a gyorsan változó piaci körülményekre való mihamarabbi reagálás érdekében, végrehajtási aktusok útján módosíthatja. E végrehajtási aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett eljárás mellőzésével kell elfogadni.

14. cikk

A gabonafélékre és a rizsre vonatkozó export-visszatérítésekkel kapcsolatos különleges intézkedések

(1)   A Bizottság végrehajtási aktusokat fogadhat el, melyekben korrekciós összeget állapít meg az export-visszatérítésekre vonatkozóan a gabonafélék és a rizs ágazatában. E végrehajtási aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

Szükség esetén, a gyorsan változó piaci körülményekre való mihamarabbi reagálás érdekében a Bizottság ezen korrekciós összegek módosítása céljából végrehajtási aktusokat fogadhat el, mellőzve a 15. cikk (2) bekezdésében említett eljárást.

A Bizottság ezt a bekezdést az 1216/2009/EK tanácsi rendeletnek (5) megfelelően, feldolgozott áruk formájában exportált gabona- és rizságazati termékekre is alkalmazhatja.

(2)   A gazdasági év első három hónapjára az előző gazdasági év végén raktáron lévő maláta, illetve a szóban forgó időszakban raktáron lévő árpából előállított maláta kivitelére vonatkozó visszatérítés az az összeg, amely az előző gazdasági év utolsó hónapjában a szóban forgó kiviteli engedély tekintetében a kivitelre alkalmazandó lett volna.

(3)   a 1308/2013/EU rendelet I. melléklete I. részének a) és b) pontjában felsorolt termékekre vonatkozóan az azon rendelet 199. cikkének (2) bekezdésének megfelelően rögzített visszatérítést a Bizottság – az intervenciós árszintben bekövetkezett változásokkal összhangban – végrehajtási aktusok útján módosíthatja.

Az első albekezdés teljes mértékben vagy részben alkalmazható a 1308/2013/EU rendelet I. melléklete I. részének c) és d) pontjában felsorolt termékekre, valamint az említett melléklet I. részében felsorolt és az 1216/2009/EK rendeletnek megfelelően, feldolgozott áruk formájában exportált termékekre is. Ebben az esetben a Bizottság az alaptermék mennyisége és az exportált feldolgozott termékben található vagy az exportált árukban felhasznált alaptermék mennyisége közötti arányt kifejező együttható alkalmazásával, végrehajtási aktusok útján korrigálja az e bekezdés első albekezdésében említett kiigazítást.

Az e bekezdésben említett végrehajtási aktusokat az e rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

15. cikk

Bizottsági eljárás

(1)   A Bizottságot a 1308/2013/EU rendelet 229. cikkével létrehozott, a mezőgazdasági piacok közös szervezésével foglalkozó bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet szerinti bizottság.

(2)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

16. cikk

Megfelelési táblázat

Azt követően, hogy a 2013/1308/EU rendelet hatályon kívül helyezte az 1234/2007/EK rendeletet, annak a vonatkozó rendelkezéseire történő hivatkozásokat az e rendeletre történő hivatkozásnak kell tekinteni és az e rendelet mellékletében foglalt megfelelési táblázatnak megfelelően kell értelmezni.

17. cikk

Hatálybalépés és alkalmazás

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.

A 7–12. cikket a 2016/2017-es cukoripari gazdasági évnek végéig kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2013. december 16-án.

a Tanács részéről

az elnök

V. JUKNA


(1)  A Tanács 1234/2007/EK rendelete (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) (HL L 299., 2007.11.16., 1. o.).

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 1308/2013/EU rendelete (2013. december 17.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK tanácsi rendelet, a 234/79/EK tanácsi rendelet, az 1037/2001/EK tanácsi rendelet és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 671. o.).

(3)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.).

(4)  Az európai parlament és a tanács 1303/2013/EU rendelete 2013. december 17-án az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 320. o).

(5)  A Tanács 1216/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával előállított egyes árucikkekre alkalmazandó kereskedelmi szabályokról (HL L 328., 2009.12.15., 10. o.).


MELLÉKLET

MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT

a 16. cikk szerint

1234/2007/EK rendelet

E rendelet

a 18. cikk (1) és (3) bekezdése

2. cikk

a 18. cikk (2) bekezdésének a) pontja

az 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja

a 13. cikk (1) bekezdésének c) pontj

az 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja

a 13. cikk (1) bekezdésének d) pontja

az 3. cikk (1) bekezdésének c) pontja

a 18. cikk (2) bekezdésének első albekezdése

az 3. cikk (2) bekezdése

a 18. cikk (2) bekezdésének második albekezdése

az 3. cikk (3) bekezdése

a 18. cikk (4) bekezdése

az 3. cikk (4) bekezdése

a 43. cikk aa) pontja

az 3. cikk (5) bekezdése

a 31. cikk (2) bekezdése

4. cikk

a 103ga. cikk (4) bekezdése

az 5. cikk (1) bekezdése

a 103ga. cikk (5) bekezdése

az 5. cikk (2) bekezdése

a 102. cikk (4) bekezdése

a 6. cikk (1) bekezdése

a 102. cikk (3) bekezdése

a 6. cikk (2) és (3) bekezdése

az 51. cikk (2) bekezdése

a 7. cikk (1) bekezdése

az 51. cikk (3) bekezdése

a 7. cikk (2) bekezdése

az 51. cikk (4) bekezdése

a 7. cikk (3) bekezdése

97. cikk

8. cikk

49. cikk

9. cikk

a 64. cikk (2) bekezdése

a 11. cikk (1) bekezdése

a 64. cikk (3) bekezdése

a 11. cikk (2) bekezdése

a 164. cikk (2) bekezdése

a 13. cikk (1) és (3) bekezdése

a 164. cikk (3) bekezdése

a 13. cikk (2) bekezdése

a 164. cikk (4) bekezdése

a 14. cikk (1) bekezdése

165. cikk

a 14. cikk (2) bekezdése

166. cikk

a 14. cikk (3) bekezdése