15.1.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 12/1


A BIZOTTSÁG 10/2011/EK RENDELETE

(2011. január 14.)

az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról, valamint a 80/590/EGK és a 89/109/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. október 27-i 1935/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 5. cikke (1) bekezdésének a), c), d), e), f), h), i) és j) pontjára,

az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatósággal folytatott konzultációt követően,

mivel:

(1)

Az 1935/2004/EK rendelet megállapítja az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokra vonatkozó tagállami jogszabályok közötti különbségek kiküszöbölésére szolgáló általános elveket. Az említett rendelet 5. cikkének (1) bekezdése bizonyos anyagok és tárgyak csoportjainak tekintetében külön intézkedések elfogadásáról rendelkezik, és részletesen leírja az anyagok európai uniós szintű engedélyezésére szolgáló azon eljárást, amelyre akkor kerül sor, ha egy külön intézkedés az engedélyezett anyagok jegyzékbe foglalását írja elő.

(2)

Ez a rendelet az 1935/2004/EK rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében vett külön intézkedésnek minősül. Ennek a rendeletnek az a célja, hogy megállapítsa a műanyagokra és a műanyag tárgyakra vonatkozó, az említett anyagok és tárgyak biztonságos használata érdekében alkalmazandó egyedi szabályokat, továbbá hogy hatályon kívül helyezze az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról szóló, 2002. augusztus 6-i 2002/72/EK bizottsági irányelvet (2).

(3)

A 2002/72/EK irányelv alapvető szabályokat állapít meg a műanyagok és a műanyag tárgyak gyártására vonatkozóan. Az irányelvet hat alkalommal jelentősen módosították. Az egyértelműség érdekében a szöveget egységes szerkezetbe kell foglalni, a felesleges és elavult szövegrészeket pedig el kell hagyni.

(4)

Korábban a 2002/72/EK irányelvet és annak módosításait mindennemű számottevő változtatás nélkül ültették át a nemzeti jogba. A nemzeti jogba való átültetéshez rendszerint 12 hónapnyi idő szükséges. A monomerek és az adalékanyagok jegyzékének az új anyagok engedélyezése érdekében való módosítása esetében ez az átültetéshez szükséges időtartam az engedélyezés késéséhez vezet, és ilyen módon lassítja az innovációt. Ezért helyénvalónak tűnik – egy valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó rendelet formájában – előírásokat elfogadni a műanyagokra és műanyag tárgyakra vonatkozóan.

(5)

A 2002/72/EK irányelv a kizárólag műanyagból készült anyagokra és tárgyakra, valamint a műanyag fedéltömítésekre vonatkozik. A múltban ezek jelentették a műanyagok fő felhasználási területét a piacon. Az utóbbi néhány évben azonban a kizárólag műanyagból készült anyagok és tárgyak mellett a műanyagokat más anyagokkal kombinálva az úgynevezett többrétegű kombinált anyagokban is felhasználják. A vinilklorid monomert tartalmazó és élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokra és tárgyakra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1978. január 30-i 78/142/EGK tanácsi irányelvben (3) megállapított, a vinil-klorid-monomer használatára vonatkozó előírások már valamennyi műanyagra alkalmazandók. Ennélfogva helyénvalónak tűnik e rendelet hatályának a többrétegű kombinált anyagokban lévő műanyag rétegekre való kiterjesztése.

(6)

A műanyagok és műanyag tárgyak több különböző műanyag rétegből is állhatnak, amelyeket ragasztó tart össze. A műanyagokra és a műanyag tárgyakra nyomtatás vagy bevonat formájában szerves vagy szervetlen bevonat is kerülhet. Célszerű, ha a nyomtatott vagy bevont műanyagok és műanyag tárgyak, valamint a ragasztóval összeerősített műanyagok és műanyag tárgyak szintén e rendelet hatálya alá tartoznak. A ragasztók, bevonatok és nyomdafestékek nem szükségszerűen állnak a műanyagokkal azonos anyagokból. Az 1935/2004/EK rendelet úgy rendelkezik, hogy a ragasztókra, bevonatokra és nyomdafestékekre vonatkozóan külön intézkedések fogadhatók el. Ezért a nyomtatott vagy bevont, illetve ragasztott műanyagok és műanyag tárgyak esetében célszerű megengedni azt, hogy az említett műanyagok vagy műanyag tárgyak a nyomat, a bevonat vagy a ragasztó rétegében olyan anyagokat tartalmazzanak, amelyek eltérnek az európai uniós szinten a műanyagokra vonatkozóan engedélyezett anyagoktól. Az ilyen rétegek más európai uniós vagy nemzeti előírások hatálya alá is tartozhatnak.

(7)

A műanyagok, valamint az ioncserélő gyanták, gumik és szilikonok polimerizációs folyamatok révén nyert makromolekulás anyagok. Az 1935/2004/EK rendelet úgy rendelkezik, hogy az ioncserélő gyantákra, gumikra és szilikonokra vonatkozóan külön intézkedések fogadhatók el. Mivel az említett anyagok a műanyagoktól eltérő anyagokból állnak, és a fizikai és kémiai tulajdonságaik is eltérőek a műanyagok tulajdonságaitól, ezekre az anyagokra külön előírásokat kell alkalmazni, és egyértelművé kell tenni, hogy nem tartoznak e rendelet hatálya alá.

(8)

A műanyagok monomerekből és egyéb kiindulási anyagokból készülnek, amelyek kémiai reakcióba lépve makromolekulás szerkezetet, polimert hoznak létre, amely a műanyagok fő szerkezeti összetevője. Meghatározott technológiai hatások elérése érdekében a polimerhez adalékanyagokat adnak. A polimer mint olyan egy inert, nagy molekulatömegű szerkezet. Mivel az 1 000 daltont meghaladó molekulatömegű anyagok rendszerint nem szívódnak fel a testben, a magából a polimerből eredő potenciális egészségügyi kockázat minimális. Egészségügyi kockázatot okozhat, hogy el nem reagált vagy nem teljesen elreagált monomerek vagy más kiindulási anyagok, illetve kis molekulatömegű adalékanyagok az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagból kioldódás révén az élelmiszerbe kerülhetnek. Ennélfogva a műanyagok és a műanyag tárgyak gyártásához való felhasználásukat megelőzően a monomereket, a más kiindulási anyagokat és az adalékanyagokat kockázat szempontjából értékelni kell, illetve engedélyezni kell őket.

(9)

Egy anyag vonatkozásában az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (a továbbiakban: hatóság) által elvégzendő kockázatértékelésnek ki kell terjednie magára az anyagra, az érintett szennyeződésekre, valamint a rendeltetésszerű felhasználás során előreláthatóan bekövetkező reakciókra és a keletkező bomlástermékekre. A kockázatértékelésnek ki kell terjednie a előrelátható legkedvezőtlenebb felhasználási körülmények között bekövetkező esetleges kioldódásra és a toxicitásra. A kockázatértékelés alapján az engedélyezés – amennyiben az szükséges – megállapítja az anyagra vonatkozó előírásokat, a felhasználásra vonatkozó korlátozásokat, valamint a végtermékként kapott anyag vagy tárgy biztonságosságának biztosításához szükséges mennyiségi korlátozásokat vagy kioldódási határértékeket.

(10)

Európai uniós szinten még nem állapítottak meg előírásokat a műanyagokban lévő színezékek kockázatértékelésére és felhasználására vonatkozóan. Ennélfogva felhasználásukat célszerű a nemzeti jog hatáskörében hagyni. A helyzetet később újra meg kell vizsgálni.

(11)

A műanyagok előállítása során a megfelelő reakciókörülmények megteremtése érdekében alkalmazott oldószerek a gyártási folyamat során várhatóan eltávoznak, mivel az ilyen oldószerek rendszerint illékonyak. Európai uniós szinten még nem állapítottak meg előírásokat a műanyagok előállítása során alkalmazott oldószerekkel kapcsolatos kockázatértékelésre, illetve az oldószerek felhasználásra vonatkozóan. Ennélfogva felhasználásukat célszerű a nemzeti jog hatáskörében hagyni. A helyzetet később újra meg kell vizsgálni.

(12)

A műanyagok állhatnak szintetikus vagy a természetben előforduló makromolekulás szerkezetekből is, amelyeket a módosított makromolekula előállításához más kiindulási anyagokkal léptetnek kémiai reakcióba. A felhasznált szintetikus makromolekulák gyakran nem teljesen polimerizált intermedier szerkezetek (köztitermékek). Az esetleges egészségügyi kockázat a makromolekula módosításához használt, nem vagy nem teljes mértékben elreagált más kiindulási anyagok vagy egy nem teljesen elreagált makromolekula kioldódása miatt merülhet fel. Ennélfogva a módosított makromolekulák előállítása során alkalmazott makromolekulák és más kiindulási anyagok kockázatértékelését és engedélyezését – a műanyagok és a műanyag tárgyak gyártásában való felhasználásukat megelőzően – el kell végezni.

(13)

Műanyagok a kiindulási anyagokból fermentációs folyamat révén makromolekulás szerkezeteket előállító mikroorganizmusokkal is készíthetők. A makromolekula ilyenkor vagy valamilyen közegbe szabadul fel, vagy ki kell azt vonni. Az esetleges egészségügyi kockázat a nem vagy nem teljes mértékben elreagált kiindulási anyagok, köztitermékek vagy a fermentációs folyamat melléktermékeinek kioldódása miatt merülhet fel. Ebben az esetben a műanyagok és a műanyag tárgyak gyártásában való felhasználását megelőzően el kell végezni a végtermék kockázatértékelését és engedélyezését.

(14)

A 2002/72/EK irányelv különböző jegyzékeket tartalmaz a műanyagok és műanyag tárgyak előállítása céljából engedélyezett monomerekre vagy más kiindulási anyagokra, továbbá adalékanyagokra vonatkozóan. A monomerek, más kiindulási anyagok és adalékanyagok vonatkozásában az uniós jegyzék teljes, ami azt jelenti, hogy kizárólag az európai uniós szinten engedélyezett anyagok használhatók fel. Ennélfogva a monomereknek vagy más kiindulási anyagoknak, továbbá az adalékanyagoknak az engedélyezés státusa szerinti, külön jegyzékben történő elkülönítése a továbbiakban nem szükséges. Mivel bizonyos anyagok monomerként vagy más kiindulási anyagként, továbbá adalékanyagként egyaránt felhasználhatók, az egyértelműség érdekében az ilyen anyagokat az engedélyezett anyagok egyetlen jegyzékében, az engedélyezett funkció feltüntetésével kell közzétenni.

(15)

A polimerek nem csupán a műanyagok fő szerkezeti alkotórészeiként használhatók fel, hanem olyan adalékanyagokként is, amelyekkel meghatározott technológiai hatások érhetők el a műanyagokban. Ha a polimer-adalékanyag azonos a műanyag fő szerkezeti alkotórészét képező polimerrel, a polimer-adalékanyagból eredő kockázat értékeltnek tekinthető, amennyiben a monomerek értékelése és engedélyezése már megtörtént. Ilyen esetben nem lenne szükség a polimer-adalékanyag engedélyezésére: a polimer-adalékanyag a monomereinek és más kiindulási anyagainak engedélyezése alapján lenne felhasználható. Ha az ilyen polimer-adalékanyag nem azonos a műanyag fő szerkezeti alkotórészét alkotó polimerrel, a polimer-adalékanyagból eredő kockázat értékelése nem tekinthető a monomerek értékelése révén megtörténtnek. Ebben az esetben a műanyagok és a műanyag tárgyak gyártásában való felhasználását megelőzően el kell végezni a polimer-adalékanyagnak az 1 000 dalton alatti kis molekulatömegű frakciója tekintetében történő kockázatértékelését és engedélyezését.

(16)

A múltban nem különböztették meg a végleges polimerben funkcióval rendelkező adalékanyagokat és a funkcióval kizárólag az előállítási folyamat során rendelkező és a termékben rendeltetésszerűen benn nem maradó polimerizációsegítő anyagokat. Egyes polimerizációsegítő anyagokként ható anyagokat a múltban már belefoglaltak az adalékanyagok részleges jegyzékébe. Ezeknek a polimerizációsegítő anyagoknak benne kellene maradniuk az engedélyezett anyagok uniós jegyzékében. Ugyanakkor egyértelművé kell tenni, hogy a polimerizációsegítő anyagok használata a nemzeti jog rendelkezéseitől függően továbbra is lehetséges marad. A helyzetet később újra meg kell vizsgálni.

(17)

Az uniós jegyzék olyan anyagokat tartalmaz, amelyeknek a műanyagok előállításához való felhasználását engedélyezték. Az olyan anyagok, mint például a savak, alkoholok és fenolok sóik formájában is előfordulhatnak. Mivel a sók a gyomorban rendszerint savvá, alkohollá vagy fenollá alakulnak, a biztonsági értékelésen átesett kationos sók használatát elvben a savval, alkohollal vagy fenollal együtt kellene engedélyezni. Bizonyos esetekben, amikor a biztonsági értékelés aggályokat vet fel a szabad savak alkalmazásával kapcsolatban, kizárólag a sókat célszerű engedélyezni, a névnek a jegyzékben „…sav(ak), sók”-ként való feltüntetésével.

(18)

A műanyagok vagy műanyag tárgyak előállítása során felhasznált anyagok az előállítási vagy extrahálási folyamatból származó szennyeződéseket tartalmazhatnak. Ezek a szennyeződések az anyaggal együtt, nem szándékosan kerülnek bele a műanyagba az előállítás során (nem szándékosan hozzáadott anyagok). Amennyiben a kockázatértékelés szempontjából számottevőek, az anyag fő szennyeződéseit is figyelembe kell venni, és szükség esetén bele kell foglalni az anyagra vonatkozó előírásokba. Mindazonáltal az engedélyezés során nem lehet felsorolni és figyelembe venni valamennyi szennyeződést. Ezért előfordulhat, hogy a szennyeződések jelen vannak az anyagban vagy a tárgyban, de nem szerepelnek az uniós jegyzékben.

(19)

A polimerek előállítása során bizonyos anyagokat a polimerizációs reakció elindítására szolgáló katalizátorként, illetve a polimerizációs reakció szabályozására szolgáló láncátadó, láncnövelő vagy lánczáró szerként alkalmaznak. Ezeket a polimerizációsegítő anyagokat kis mennyiségben alkalmazzák, és rendeltetésszerűen nem maradnak bent a végleges polimerben. Ennélfogva jelenleg nem kell az európai uniós szintű engedélyezési eljárás alá vonni őket. Az ezek használatából a végtermékként kapott anyagnál vagy tárgynál esetleg felmerülő egészségügyi kockázatokat a gyártónak kell értékelnie a kockázatértékelés nemzetközileg elismert tudományos elveinek megfelelően.

(20)

A műanyagok és műanyag tárgyak előállítása és felhasználása során reakció- és bomlástermékek képződhetnek. A reakció- és bomlástermékek nem szándékosan vannak jelen a műanyagban (nem szándékosan hozzáadott anyagok). Amennyiben a kockázatértékelés szempontjából számottevőek, az anyag rendeltetésszerű alkalmazása során keletkező főbb reakció- és bomlástermékeket is figyelembe kell venni, és szükség esetén bele kell foglalni az anyagra vonatkozó korlátozásokba. Mindazonáltal az engedélyben nem lehet felsorolni és figyelembe venni valamennyi reakció- és bomlásterméket. Ennélfogva a reakció- és bomlástermékeket nem kell egyedi tételként felsorolni az uniós jegyzékben. A végtermékként kapott anyagnál vagy tárgynál a reakció- és bomlástermék miatt esetlegesen felmerülő egészségügyi kockázatokat a gyártónak kell értékelnie a kockázatértékelés nemzetközileg elismert tudományos elveinek megfelelően.

(21)

Az adalékanyagok uniós jegyzékének összeállítását megelőzően az európai uniós szinten engedélyezettektől eltérő más adalékanyagok is felhasználhatók voltak a műanyagok előállítása során. A tagállamokban engedélyezett adalékanyagok esetében az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által az anyagoknak az uniós jegyzékbe történő felvétele céljából elvégzendő biztonságossági értékeléséhez szükséges adatok benyújtási határideje 2006. december 31-én lejárt. Azokat az adalékanyagokat, amelyekre vonatkozóan az említett határidőn belül érvényes kérelmet nyújtottak be, egy ideiglenes jegyzék sorolta fel. Néhány, az ideiglenes jegyzéken szereplő adalékanyag esetében még nem született meg az európai uniós szintű engedélyezésükről szóló határozat. Az ilyen adalékanyagok esetében lehetővé kell tenni a nemzeti jog alapján történő felhasználásuk folytatását addig, amíg értékelésük el nem készül, és az uniós jegyzékbe való felvételükről határozatot nem hoznak.

(22)

Az ideiglenes jegyzékben szereplő azon adalékanyagot, amely bekerült az adalékanyagok uniós jegyzékébe, vagy amelyről olyan döntés születik, hogy nem kerül be az uniós jegyzékébe, törölni kell az adalékanyagok ideiglenes jegyzékéből.

(23)

Vannak olyan új technológiák, melyek olyan részecskeméretű anyagokat – például nanorészecskéket – állítanak elő, amelyek kémiai vagy fizikai tulajdonságai jelentős mértékben eltérnek a nagyobb részecskeméretű anyagokéitól. Ezek az eltérő tulajdonságok eltérő toxikológiai tulajdonságokat eredményezhetnek, ezért a hatóságnak eseti alapon kell elvégeznie az említett anyagok kockázatértékelését, amíg nem áll rendelkezésre több információ ezekről az új technológiákról. Ennélfogva egyértelművé kell tenni, hogy az olyan engedély, amely egy adott anyag szokásos részecskemérete szerinti kockázatértékelésen alapul, nem terjed ki a mesterségesen előállított nanorészecskékre.

(24)

A kockázatértékelés alapján az engedélynek – amennyiben az szükséges – meg kell állapítania a végtermékként kapott anyag vagy tárgy biztonságosságát biztosító specifikus kioldódási határértékeket. Ha a műanyagok és műanyag tárgyak előállításához engedélyezett adalékanyagnak egyben élelmiszer-adalékanyagként vagy aromaanyagként való felhasználása is engedélyezve van, akkor biztosítani kell azt, hogy az anyag kibocsátása ne módosíthassa elfogadhatatlan módon az élelmiszer összetételét. Ennélfogva az ilyen kettős felhasználású adalékanyag vagy aroma kibocsátása nem tölthet be technológiai funkciót az élelmiszerre nézve, csak abban az esetben, ha az ilyen funkció rendeltetésszerű, és az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyag megfelel az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő aktív anyagokra vonatkozóan az 1935/2004/EK rendeletben és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő aktív és intelligens anyagokról és tárgyakról szóló, 2009. május 29-i 450/2009/EK bizottsági rendeletben (4) megállapított követelményeknek. Adott esetben figyelembe kell venni az élelmiszer-adalékanyagokról szóló, 2008. december 16-i 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (5), illetve az élelmiszerekben és azok felületén használható aromákról és egyes, aromatulajdonságokkal rendelkező élelmiszer-összetevőkről, valamint az 1601/91/EGK tanácsi rendelet, a 2232/96/EK és a 110/2008/EK rendelet, valamint a 2000/13/EK irányelv módosításáról szóló, 2008. december 16-i 1334/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (6) foglalt előírásokat.

(25)

Az 1935/2004/EK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint az anyagoknak az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból való kibocsátódása nem idézhet elő elfogadhatatlan változást az élelmiszer összetételében. Helyes gyártási gyakorlattal megvalósítható a műanyagok olyan módon történő előállítása, hogy azokból 1 dm2-nyi felületen legfeljebb 10 mg anyag bocsátódjon ki. Ha egy anyag kockázatértékelése nem indokol ennél alacsonyabb szintet, akkor ezt kell a műanyag inert jellege általános határértékeként venni – ez az összkioldódási határérték. Ahhoz, hogy az összkioldódási határértéknek való megfelelőség ellenőrzése során összehasonlítható eredmények szülessenek, a mérést a műanyag vagy a műanyag tárgy várható legkedvezőtlenebb felhasználási körülményeit reprezentáló, a vizsgálat időtartamára, a hőmérsékletre és a vizsgálati közegre (az élelmiszer-utánzó modellanyagra) nézve szabványosított vizsgálati feltételek mellett kell végrehajtani.

(26)

A 10 mg per 1 dm2 értékű összkioldódási határérték az 1 kg élelmiszert tartalmazó, kocka alakú csomagolás esetében az élelmiszer 1 kg-jára vonatkoztatott 60 mg anyag kioldódását jelenti. Kisebb csomagolás esetében, ahol a felület-tömeg arány nagyobb, az élelmiszerbe történő kioldódás eredő értéke ennél nagyobb. A csecsemők és kisgyermekek esetében, akiknél az egy testtömegkilogrammra vetített élelmiszer-fogyasztás meghaladja a felnőttekét, és akiknél még nem alakult ki a diverzifikáltabb táplálkozás, az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból kioldódó anyagok bevitelének korlátozása érdekében külön rendelkezéseket kell megállapítani. Annak érdekében, hogy a kis térfogatú csomagolás esetében is a nagy térfogatú csomagolással azonos mértékű védelem legyen biztosítható, a csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszerek csomagolására szolgáló, az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokra vonatkozó összkioldódási határértéket az élelmiszerben kialakuló határértékhez, és nem a csomagolás felületéhez célszerű kapcsolni.

(27)

Az utóbbi néhány évben olyan, élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagokat fejlesztettek ki, amelyek nem csupán egyetlen műanyagból állnak, hanem akár 15 különböző műanyag réteget is kombinálnak a funkcionalitás és az élelmiszer védelmének optimalizálása és ugyanakkor a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentése érdekében. Az ilyen többrétegű műanyagban vagy műanyag tárgyban a rétegeket funkcionális záróréteg választhatja el az élelmiszertől. Ez a záróréteg az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokon vagy tárgyakon belüli olyan réteg, amely megakadályozza a záróréteg mögötti anyagoknak az élelmiszerbe való kioldódását. A funkcionális záróréteg mögött használhatók nem engedélyezett anyagok is, feltéve, hogy megfelelnek bizonyos kritériumoknak, és az élelmiszerben történő kioldódásuk adott kimutatási határérték alatt marad. Tekintettel a csecsemőknek és más különösen érzékeny személyeknek szánt élelmiszerekre, valamint a kioldódás elemzésének nagy analitikai hibahatárára, a nem engedélyezett anyag funkcionális zárórétegen keresztüli kioldódása tekintetében a 0,01 mg/kg (élelmiszer) felső határértéket kell megállapítani. Mutagén, rákkeltő vagy reprotoxikus anyagokat előzetes engedélyezés nélkül nem szabadna felhasználni az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokban és tárgyakban, és ennélfogva a funkcionális záróréteg koncepciója sem vonatkozhat rájuk. Azon új technológiák kockázatértékelését, amelyek olyan részecskeméretű anyagok kialakítására irányulnak, amelyek kémiai és fizikai tulajdonságai jelentős mértékben eltérnek a nagyobb részecskeméretű anyagokétól (például nanorészecskék), eseti alapon kell elvégezni, amíg nem áll rendelkezésre több információ ezekről a technológiákról. Ezért ezekre a technológiákra a funkcionális záróréteg koncepciója nem vonatkozik.

(28)

Az elmúlt néhány évben olyan, az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokat és tárgyakat fejlesztettek ki, amelyek a funkcionalitás és az élelmiszer védelmének optimalizálása, és ugyanakkor a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentése érdekében különféle anyagok kombinációjából állnak. Ezekben a többrétegű kombinált anyagokban és tárgyakban a műanyag rétegeknek ugyanazoknak az összetételre vonatkozó követelményeknek kell megfelelniük, mint a más anyagokkal nem kombinált műanyag rétegeknek. A többrétegű kombinált anyagban az élelmiszertől funkcionális záróréteggel elválasztott műanyag rétegekre a funkcionális záróréteg koncepciója vonatkozik. Mivel a műanyag rétegekkel más anyagok vannak kombinálva, és mivel ezekre az egyéb anyagokra európai uniós szinten még nem fogadtak el külön intézkedéseket, ezért még nem lehetséges a végtermékként kapott többrétegű kombinált anyagokra és tárgyakra vonatkozó követelmények megállapítása. Ennélfogva nem alkalmazandók rájuk specifikus kioldódási határértékek és összkioldódási határérték, kivéve a vinil-klorid-monomert, amelyre vonatkozóan ilyen korlátozás már hatályban van. A többrétegű kombinált anyagok és tárgyak mindegyikére kiterjedő, európai uniós szintű külön intézkedés hiányában az ilyen anyagokra és tárgyakra vonatkozóan a tagállamok fenntarthatják nemzeti rendelkezéseiket vagy újakat fogadhatnak el, feltéve, hogy azok összhangban vannak a Szerződés rendelkezéseivel.

(29)

Az 1935/2004/EK rendelet 16. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a külön intézkedések hatálya alá tartozó anyagokhoz és tárgyakhoz írásbeli megfelelőségi nyilatkozatot kell csatolni, amely igazolja, hogy azok megfelelnek a rájuk vonatkozó szabályoknak. Annak érdekében, hogy a szállítók a gyártás minden egyes szakaszában – beleértve a kiindulási anyagok előállítását is – összehangoltabban és felelősségteljesebben járjanak el, a kijelölt felelősöknek a fogyasztók számára hozzáférhető megfelelőségi nyilatkozatban dokumentálniuk kell a vonatkozó szabályok betartását.

(30)

A bevonatokra, nyomdafestékekre és ragasztókra még nem vonatkozik külön európai uniós jogszabály, és ezért azok nem tartoznak a megfelelőségi nyilatkozattal kapcsolatos követelmény hatálya alá. Mindazonáltal a műanyagokban és műanyag tárgyakban felhasználni kívánt bevonatok, nyomdafestékek és ragasztók esetében olyan megfelelő tájékoztatást kell nyújtani a műanyag végtermék gyártójának, amely lehetővé teszi számára a megfelelés biztosítását az olyan anyagokkal kapcsolatban, amelyek vonatkozásában e rendelet kioldódási határértékeket állapít meg.

(31)

Az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28-i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) 17. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az élelmiszer-ipari vállalkozónak ellenőriznie kell, hogy az élelmiszerek megfelelnek-e a rájuk vonatkozó szabályoknak. Az élelmiszer-ipari vállalkozóknak ezért – szem előtt tartva ugyanakkor a titoktartási követelményeket is – hozzáférést kell biztosítani a vonatkozó információkhoz, hogy biztosítani tudják: a műanyagokból és műanyag tárgyakból való kioldódás megfelel az élelmiszerekre vonatkozó előírásoknak és korlátozásoknak.

(32)

A megfelelőségi nyilatkozatot igazoló dokumentációt a gyártás minden szakaszában készen kell tartani a végrehajtó szervek számára betekintés céljából. A megfelelés ilyen módon való bizonyítása a kioldódási vizsgálaton is alapulhat. Mivel a kioldódási vizsgálat bonyolult, költséges és időigényes, elfogadható lenne a megfelelőségnek számítások, ezen belül modellezés, más elemzések, tudományos bizonyíték vagy indokolás útján történő bizonyítása is, amennyiben ezek a módszerek olyan eredményeket adnak, amelyek legalább annyira szigorúak, mint a kioldódási vizsgálat. A vizsgálati eredményeket mindaddig érvényesnek kell tekinteni, amíg a képződött anyagok és a feldolgozási feltételek egy minőségbiztosítási rendszer részeként állandóak maradnak.

(33)

Az élelmiszerrel még érintkezésbe nem került tárgyak vizsgálatakor bizonyos tárgyak – például fóliák vagy fedelek – esetében gyakran nem határozható meg ésszerűen az a felület, amely érintkezésbe kerül egy meghatározott térfogatú élelmiszerrel. Az ilyen tárgyak vonatkozásában külön előírásokat kell megállapítani a megfelelés ellenőrzéséhez.

(34)

A kioldódási határérték megállapítása azt a hagyományos feltételezést veszi figyelembe, amely szerint egy 60 kg testtömegű ember naponta 1 kg élelmiszert fogyaszt el, és az élelmiszer egy 6 dm2-es felszínű, kocka alakú edénybe van csomagolva, amelyből az anyag kioldódik. A nagyon kicsi és a nagyon nagy edények esetében a valós felszínnek a csomagolt élelmiszer térfogatához való aránya jelentős mértékben eltér a hagyományos feltételezés szerinti aránytól. Ennélfogva az ilyen edények felszínét szabványosítani kell a vizsgálati eredményeknek a kioldódási határértékekkel való összevetése előtt. Ezeket a szabályokat felül kell vizsgálni, amint az élelmiszer-csomagolási célú felhasználásokra vonatkozó új adatok hozzáférhetővé válnak.

(35)

A specifikus kioldódási határérték az élelmiszerben lévő anyag maximális megengedett mennyisége. E határértéknek biztosítania kell, hogy az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyag ne jelentsen veszélyt az egészségre nézve. A gyártónak biztosítania kell azt, hogy az élelmiszerekkel érintkezésbe még nem került anyagok és tárgyak a határértéken belül maradjanak, ha a várható legkedvezőtlenebb érintkezési körülmények között kerülnek érintkezésbe az élelmiszerrel. Ennélfogva el kell végezni az élelmiszerekkel érintkezésbe még nem került anyagok és tárgyak megfelelőségének értékelését, és meg kell állapítani az e vizsgálatra vonatkozó előírásokat.

(36)

Az élelmiszer komplex mátrix, ennélfogva az élelmiszerbe kioldódó anyagok elemzése analitikai nehézségeket vethet fel. Ezért olyan vizsgálati közeget kell kijelölni, amely szimulálja az anyagoknak a műanyagból az élelmiszerbe való transzferálódását. A vizsgálati közegnek élelmiszerre jellemző főbb fizikai-kémiai tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Élelmiszer-utánzó modellanyagok használatakor a szabványos vizsgálati időtartamnak és hőmérsékletnek a lehető legnagyobb mértékben kell reprodukálnia a tárgyból az élelmiszerbe történő, esetlegesen bekövetkező kioldódást.

(37)

Bizonyos élelmiszerek megfelelő élelmiszer-utánzó modellanyagainak meghatározásához figyelembe kell venni az élelmiszer kémiai összetételét és fizikai tulajdonságait. Bizonyos reprezentatív élelmiszerekre vonatkozóan rendelkezésre állnak az élelmiszerbe való kioldódást az élelmiszer-utánzó modellanyagokba való kioldódással összevető kutatási eredmények. Ezen eredmények alapján élelmiszer-utánzó modellanyagokat kell kijelölni. Az élelmiszer-utánzó modellanyaggal nyert eredmény bizonyos esetekben, különösen a zsírt tartalmazó élelmiszereknél jelentős mértékben túlbecsülheti az élelmiszerbe való kioldódás mértékét. Ilyen esetekben célszerű előírni, hogy az élelmiszer-utánzó modellanyagra vonatkozó eredményt egy redukciós faktorral kell kiigazítani.

(38)

Az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok hatásának értékelése eddig azon a hagyományos feltételezésen alapult, hogy egy ember napi élelmiszer-fogyasztása 1 kg. Egy ember azonban naponta legfeljebb 200 gramm zsírt fogyaszt. A kizárólag zsírba átoldódó lipofil anyagok esetében ezt figyelembe kell venni. Ezért elő kell írni a specifikus kioldódásnak a lipofil anyagokra vonatkozó korrekciós tényezővel való, az Élelmiszerügyi Tudományos Bizottság (SCF) véleményével (8) és a hatóság véleményével (9) összhangban történő korrekcióját.

(39)

A hivatalos ellenőrzésnek olyan vizsgálati stratégiákat kell megállapítania, amelyek lehetővé teszik a végrehajtó hatóságok számára az ellenőrzések hatékonyságát és a rendelkezésre álló erőforrások legjobb módon történő felhasználását. Ezért a megfelelés ellenőrzéseként el kellene fogadni bizonyos feltételek melletti szűrési módszerek alkalmazását. Valamely anyag vagy tárgy meg nem felelését vizsgálati módszerrel kell megerősíteni.

(40)

A kioldódás vizsgálatára vonatkozó alapvető szabályokat ennek a rendeletnek kell megállapítania. Mivel a kioldódás vizsgálata nagyon összetett kérdés, ezek az alapvető szabályok nem terjedhetnek ki valamennyi előre látható esetre és a vizsgálat elvégzéséhez szükséges valamennyi részletes adatra. Ezért európai uniós iránymutató dokumentumot kell összeállítani, amely a kioldódás vizsgálatára vonatkozó alapszabályok végrehajtásának részletesebb kérdéseivel foglalkozik.

(41)

Az ebben a rendeletben előírt, az élelmiszer-utánzó modellanyagokra és a kioldódás vizsgálatára vonatkozó, naprakésszé tett szabályok felváltják a 78/142/EGK irányelvben és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak összetevői kioldódásának vizsgálatához szükséges alapvető szabályok megállapításáról szóló, 1982. október 18-i 82/711/EGK tanácsi irányelv (10) mellékletében szereplő szabályokat.

(42)

Műanyagban jelen lévő, ám az említett rendelet I. mellékletében fel nem sorolt anyagok esetében nem került szükségszerűen sor kockázatértékelésre, mivel az ilyen anyagok nem képezték engedélyezési eljárás tárgyát. Az ilyen anyagok vonatkozásában az 1935/2004/EK rendelet 3. cikkének való megfelelést a megfelelő vállalkozónak kell megítélnie a nemzetközileg elismert tudományos elvek alapján, figyelembe véve az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból és más forrásokból eredő expozíciót.

(43)

A közelmúltban további monomerekre, egyéb kiindulási anyagokra és adalékanyagokra adott kedvező tudományos értékelést a hatóság, így azokat fel kell venni az uniós jegyzékbe.

(44)

Mivel az uniós jegyzékbe új anyagok kerülnek be, a rendeletet a lehető leghamarabb alkalmazni kell, hogy lehetővé váljon a gyártók számára a műszaki fejlődéshez való igazodás és az innováció.

(45)

Szem előtt tartva az újabb tudományos ismereteket, a kioldódás vizsgálatára vonatkozó egyes szabályokat naprakésszé kell tenni. A végrehajtó hatóságoknak és az iparágnak a jelenlegi vizsgálati rendszereiket hozzá kell igazítaniuk ezekhez a naprakésszé tett szabályokhoz. Annak érdekében, hogy ez a kiigazítás megvalósulhasson, helyénvalónak tűnik, ha a naprakésszé tett szabályok csak a rendelet elfogadása után két évvel lépnek hatályba.

(46)

A vállalkozók megfelelőségi nyilatkozataikat jelenleg az igazoló dokumentációra alapozzák, a 2002/72/EK irányelvben megállapított követelmények szerint. A megfelelőségi nyilatkozatot – elvben – csak akkor szükséges naprakésszé tenni, ha az előállítás lényeges megváltoztatása megváltoztatja a kioldódási viselkedést, vagy ha új tudományos ismeretek látnak napvilágot. A vállalkozókra háruló terhek enyhítése érdekében lehetővé kell tenni, hogy a 2002/72/EK irányelvben megállapított követelmények alapján jogszerűen forgalomba hozott anyagokat az e rendelet elfogadását követő 5 évig forgalomba lehessen hozni a 2002/72/EK irányelv szerinti igazoló dokumentáción alapuló megfelelőségi nyilatkozattal.

(47)

A vinil-klorid-monomer kioldódásának és maradéktartalmának az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak vinil-klorid-monomer-szintjének hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi vizsgálati módszer megállapításáról szóló, 1980. július 8-i 80/766/EGK bizottsági irányelvben (11) és az anyagokból és tárgyakból élelmiszerbe kerülő vinil-klorid hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi vizsgálati módszer megállapításáról szóló, 1981. április 29-i 81/432/EGK bizottsági irányelvben (12) ismertetett vizsgálatára szolgáló analitikai módszerek elavultak. Az analitikai módszereknek teljesíteniük kell a takarmány- és élelmiszerjog, valamint az állat-egészségügyi és az állatok kíméletére vonatkozó szabályok követelményeinek történő megfelelés ellenőrzésének biztosítása céljából végrehajtott hatósági ellenőrzésekről szóló, 2004. április 29-i 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) 11. cikkében megállapított kritériumokat. A 80/766/EGK és a 81/432/EGK irányelvet ezért hatályon kívül kell helyezni.

(48)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az Élelmiszerlánc- és Állat-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Tárgy

(1)   Ez a rendelet az 1935/2004/EK rendelet 5. cikkének értelmében vett külön intézkedésnek minősül.

(2)   Ez a rendelet a következő műanyagok és műanyag tárgyak gyártására és forgalomba hozatalára vonatkozóan állapít meg egyedi követelményeket:

a)

az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak; vagy

b)

az élelmiszerekkel már érintkezésben lévő műanyagok és műanyag tárgyak; vagy

c)

az élelmiszerekkel ésszerű módon várhatóan érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak.

2. cikk

Alkalmazási kör

(1)   Ez a rendelet az Európai Unióban forgalomba hozott és a következő kategóriákba tartozó anyagokra és tárgyakra alkalmazandó:

a)

kizárólag műanyagból álló anyagok és tárgyak és azok részei;

b)

ragasztóval vagy más módon egymáshoz rögzített többrétegű műanyagok és műanyag tárgyak;

c)

az a) vagy a b) pontban említett, nyomtatott és/vagy bevont anyagok és tárgyak;

d)

a fedelek vagy záróelemek tömítését alkotó műanyag rétegek vagy műanyag bevonatok, amelyek az említett fedelekkel és záróelemekkel együtt különböző típusú anyagok két vagy több rétegét alkotják;

e)

a többrétegű kombinált anyagokban és tárgyakban lévő műanyag rétegek.

(2)   Ez a rendelet nem alkalmazandó az Európai Unióban forgalomba hozott következő anyagokra és tárgyakra, amelyek a tervek szerint egyéb külön intézkedések hatálya alá tartoznak majd:

a)

ioncserélő gyanták;

b)

gumi;

c)

szilikonok.

(3)   Ez a rendelet nem érinti a nyomdafestékekre, ragasztókra és bevonatokra vonatkozó európai uniós vagy nemzeti rendelkezéseket.

3. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:

1.

„műanyagok és műanyag tárgyak”:

a)

a 2. cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett anyagok és tárgyak; valamint

b)

a 2. cikk (1) bekezdésének d) és e) pontjában említett műanyag rétegek;

2.

„műanyag”: olyan polimer, amelyhez adalékanyagokat vagy más anyagokat adtak, és amely végtermékként kapott anyagok és tárgyak fő szerkezeti alkotórészeként funkcionálhat;

3.

„polimer”: a következők révén nyert bármely makromolekulás anyag:

a)

polimerizációs folyamat, például poliaddíció vagy polikondenzáció, illetve a monomerek és egyéb kiindulási anyagok bármely más hasonló folyamata vagy

b)

a természetes vagy szintetikus makromolekulák kémiai módosítása vagy

c)

mikrobiális fermentáció;

4.

„többrétegű műanyag”: két vagy több műanyagrétegből álló anyag vagy tárgy;

5.

„többrétegű kombinált anyag”: különféle típusú anyagokat két vagy több rétegben – ezen belül legalább egy műanyagréteget – tartalmazó anyag vagy tárgy;

6.

„monomer vagy más kiindulási anyag”:

a)

olyan anyag, amely a polimerek gyártása során valamilyen polimerizációs folyamaton megy keresztül vagy

b)

a módosított makromolekulák előállítása során használt természetes vagy mesterséges makromolekulás anyag vagy

c)

a természetben előforduló vagy szintetizált makromolekulák módosításához használt anyag;

7.

„adalékanyag”: a műanyag feldolgozása során jelentkező, illetve a végtermékként kapott anyagban vagy tárgyban meglévő valamely fizikai vagy kémiai hatás eléréséhez szándékosan a műanyaghoz adott anyag; az adalékanyag rendeltetésszerűen a végtermékként kapott anyagban vagy tárgyban marad;

8.

„polimerizációsegítő anyag”: a polimer vagy műanyag előállításához megfelelő közeget biztosító anyag; előfordulhat – de nem rendeltetésszerűen – a végtermékként kapott anyagban vagy tárgyban, és sem fizikai, sem kémiai hatást nem fejt ki a végtermékként kapott anyagban vagy tárgyban;

9.

„nem szándékosan hozzáadott anyag”: a felhasznált anyagban lévő szennyeződés vagy az előállítási folyamat során keletkező köztitermék, illetve a bomlás- vagy reakciótermék;

10.

„polimerizációsegítő anyag”: a polimerizációt elindító és/vagy a makromolekulás szerkezet képződését szabályozó anyag;

11.

„összkioldódási határérték”: az anyagból vagy tárgyból az élelmiszer-utánzó modellanyagokba kerülő nem illékony anyagok maximális megengedett mennyisége;

12.

„élelmiszer-utánzó modellanyag”: az élelmiszert utánzó vizsgálati közeg; az élelmiszer-utánzó modellanyag a viselkedése tekintetében az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból való kioldódást utánozza;

13.

„specifikus kioldódási határérték” (SKH): az anyagból vagy tárgyból az élelmiszerbe vagy az élelmiszer-utánzó modellanyagba kerülő meghatározott anyag maximális megengedett mennyisége;

14.

„specifikus kioldódási határérték (egyenértékként)” (SKH(E)): az élelmiszerbe vagy az élelmiszer-utánzó modellanyagba kerülő meghatározott anyagok maximális megengedett összmennyisége, a jelzett anyag összes részében kifejezve;

15.

„funkcionális záróréteg”: a bármilyen típusú anyag egy vagy több rétegéből álló záróréteg, amely biztosítja, hogy a végtermékként kapott anyag vagy tárgy megfeleljen az 1935/2004/EK rendelet 3. cikkének és e rendelet rendelkezéseinek;

16.

„zsírszegény élelmiszer”: olyan élelmiszer, amelynél a kioldódási vizsgálathoz e rendelet V. mellékletének 2. táblázata a „D1” vagy „D2” élelmiszer-utánzó modellanyagtól különböző modellanyagokat ír elő;

17.

„korlátozás”: valamely anyag alkalmazásának korlátozása, illetve a műanyagban vagy a műanyag tárgyban lévő anyag kioldódási határértéke vagy mennyiségi határértéke;

18.

„előírás”: az anyag összetétele, az anyagra vonatkozó tisztasági kritériumok, az anyag fizikai-kémiai jellemzői, az anyag előállítási folyamatára vonatkozó adatok vagy a kioldódási határértékek kifejezésével kapcsolatos további információ.

4. cikk

A műanyagok és műanyag tárgyak forgalomba hozatala

A műanyagokat és a műanyag tárgyakat csak akkor lehet forgalomba hozni, ha:

a)

a rendeltetésszerű és az előre látható használat tekintetében megfelelnek az 1935/2004/EK rendelet 3. cikkében foglalt, vonatkozó követelményeknek; és

b)

megfelelnek az 1935/2004/EK rendelet 15. cikkében foglalt címkézési követelményeknek; és

c)

megfelelnek az 1935/2004/EK rendelet 17. cikkében foglalt nyomonkövethetőségi követelményeknek; és

d)

előállításukra a 2023/2006/EK bizottsági rendeletben (14) megállapított helyes gyártási gyakorlat szerint kerül sor; és

e)

megfelelnek az e rendelet II., III. és IV. fejezetében foglalt, az összetételre és a megfelelőségi nyilatkozatra vonatkozó követelményeknek.

II. FEJEZET

AZ ÖSSZETÉTELRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

1. SZAKASZ

Engedélyezett anyagok

5. cikk

Az engedélyezett anyagok uniós jegyzéke

(1)   Kizárólag az engedélyezett anyagoknak az I. mellékletben megállapított uniós jegyzékében (a továbbiakban: uniós jegyzék) szereplő anyagok használhatók fel szándékosan a műanyagokban és műanyag tárgyakban lévő műanyag rétegek előállítására.

(2)   Az uniós jegyzék a következőket tartalmazza:

a)

monomerek vagy más kiindulási anyagok;

b)

adalékanyagok, a színezékek kivételével;

c)

polimerizációsegítő anyagok, az oldószerek kivételével;

d)

mikrobiális fermentációból származó makromolekulák.

(3)   Az uniós jegyzék az 1935/2004/EK rendelet 8–12. cikkében előírt eljárásnak megfelelően módosítható.

6. cikk

Az uniós jegyzékben nem szereplő anyagok számára biztosított mentességek

(1)   Az 5. cikktől eltérve az uniós jegyzékben felsoroltaktól eltérő anyagok a nemzeti jognak megfelelően használhatók fel polimerizációsegítő anyagként a műanyagokban és műanyag tárgyakban lévő műanyag rétegek előállítására.

(2)   Az 5. cikktől eltérve a színezékek és oldószerek a nemzeti jognak megfelelően használhatók fel a műanyagokban és műanyag tárgyakban lévő műanyag rétegek előállítására.

(3)   A 8., 9., 10., 11. és 12. cikkben előírt szabályok alapján a következő, az uniós jegyzékben fel nem sorolt anyagok használata engedélyezett:

a)

az engedélyezett savak, fenolok vagy alkoholok alumínium-, ammónium-, bárium-, kalcium-, kobalt-, réz-, vas-, lítium-, magnézium-, mangán-, kálium-, nátrium- és cinksói (ideértve a kettős és a savanyú sókat is).

b)

az engedélyezett anyagoknak az összetevők kémiai reakciója nélküli keverésével előállított keverékek;

c)

adalékanyagként történő felhasználás esetén a legalább 1 000 dalton molekulatömegű természetes vagy mesterséges polimer anyagok – a mikrobiális fermentációval nyert makromolekulák kivételével –, amelyek eleget tesznek e rendelet előírásainak és amelyek alkalmasak arra, hogy a végtermékként kapott anyagok vagy tárgyak fő szerkezeti alkotórészeként funkcionáljanak;

d)

a monomerként vagy más kiindulási anyagként való felhasználás esetén a prepolimerek és – a mikrobiális fermentációval nyert makromolekulák kivételével – a természetes vagy mesterséges makromolekulás anyagok, valamint ezek keverékei, amennyiben a szintetizálásukhoz szükséges monomerek vagy a kiindulási anyagok szerepelnek az uniós jegyzékben.

(4)   Az uniós jegyzékben nem szereplő anyagok közül a következők lehetnek jelen a műanyagok vagy műanyag tárgyak műanyag rétegeiben:

a)

nem szándékosan hozzáadott anyagok;

b)

polimerizációsegítő anyagok.

(5)   Az 5. cikktől eltérően az uniós jegyzékben nem szereplő adalékanyagok a nemzeti jog alapján 2010. január 1-jét követően az uniós jegyzékbe való felvételükkel kapcsolatos döntés meghozataláig továbbra is felhasználhatók, amennyiben szerepelnek a 7. cikkben említett ideiglenes jegyzékben.

7. cikk

Az ideiglenes jegyzék összeállítása és kezelése

(1)   Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (a továbbiakban: hatóság) által értékelendő adalékanyagok ideiglenes jegyzékét, amelyet a Bizottság 2008-ban tett közzé, rendszeresen naprakésszé kell tenni.

(2)   Valamely adalékanyag akkor törlendő az ideiglenes jegyzékből, ha:

a)

felveszik az I. mellékletben megállapított uniós jegyzékbe; vagy

b)

a Bizottság úgy határoz, hogy az anyagot nem veszik fel az uniós jegyzékbe; vagy

c)

az adatok vizsgálata során a hatóság kiegészítő információkat igényel, és ezen információkat a hatóság által meghatározott határidőn belül nem nyújtják be.

2. SZAKASZ

Általános követelmények, korlátozások és előírások

8. cikk

Az anyagokra vonatkozó általános követelmények

A műanyagokban és a műanyag tárgyakban lévő műanyag rétegek előállítása során felhasznált anyagoknak olyan technikai minőségűeknek és tisztaságúaknak kell lenniük, amely megfelel az anyagok vagy tárgyak rendeltetésszerű vagy előre látható felhasználásának. Az anyag gyártójának ismernie kell az összetételt, és kérésre az illetékes hatóságok rendelkezésére kell bocsátani.

9. cikk

Az anyagokra vonatkozó egyedi követelmények

(1)   A műanyagokban és műanyag tárgyakban lévő műanyag rétegek előállításához használt anyagokra a következő korlátozások és előírások vonatkoznak:

a)

a 11. cikkben megállapított specifikus kioldódási határérték;

b)

a 12. cikkben megállapított összkioldódási határérték;

c)

az I. melléklet 1. pontja 1. táblázatának 10. oszlopában megállapított korlátozások és előírások;

d)

az I. melléklet 4. pontjában meghatározott részletes előírások.

(2)   A nanotechnológiai anyagok csak abban az esetben használhatók, ha azokat az I. melléklet előírásai kifejezetten engedélyezik és megemlítik.

10. cikk

A műanyagokra és műanyag tárgyakra vonatkozó általános korlátozások

A műanyagokkal és műanyag tárgyakkal kapcsolatos általános korlátozásokat a II. melléklet állapítja meg.

11. cikk

Specifikus kioldódási határértékek

(1)   A műanyagokból és műanyag tárgyakból az élelmiszerekbe kioldódó összetevők mennyisége nem haladhatja meg az I. mellékletben megállapított specifikus kioldódási határértékeket (SKH). A specifikus kioldódási határértékeket (SKH) az élelmiszer 1 kilogrammjában lévő anyag milligrammban megadott mennyisége fejezi ki (mg/kg).

(2)   Az olyan anyagok esetében, amelyekre vonatkozóan az I. melléklet nem ír elő specifikus kioldódási határértéket vagy más korlátozást, az általános 60 mg/kg specifikus kioldódási határértéket kell alkalmazni.

(3)   Az (1) és (2) bekezdéstől eltérően az 1333/2008/EK rendelet által élelmiszer-adalékanyagként vagy 1334/2008/EK rendelet által aromaként engedélyezett adalékanyagok nem oldódhatnak ki az élelmiszerekbe olyan mennyiségben, amely a kész élelmiszerben műszaki hatással jár, továbbá:

a)

nem haladhatják meg az 1333/2008/EK rendeletben vagy az 1334/2008/EK rendeletben, illetve e rendelet I. mellékletében előírt korlátozásokat az olyan élelmiszerek esetében, amelyeknél az élelmiszer-adalékanyagként vagy aromaanyagként való használat engedélyezve van; vagy

b)

nem haladhatják meg az e rendelet I. mellékletében előírt korlátozásokat az olyan élelmiszerek esetében, amelyekre vonatkozóan az élelmiszer-adalékanyagként vagy aromaanyagként való használatuk nincs engedélyezve.

12. cikk

Összkioldódási határérték

(1)   A műanyagok és műanyag tárgyak összes összetevőiből az élelmiszer-utánzó modellanyagokba átkerülő mennyiség nem haladhatja meg a 10 milligrammot az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő felszín egy négyzetdeciméterére számítva (mg/dm2).

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérően a 2006/141/EK (15) és a 2006/125/EK bizottsági irányelv (16) szerint meghatározott, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokból és műanyag tárgyakból az élelmiszer-utánzó modellanyagokba átkerülő összes összetevő mennyisége nem haladhatja meg a 60 milligrammot az élelmiszer-utánzó modellanyag egy kilogrammjára számítva.

III. FEJEZET

BIZONYOS ANYAGOKRA ÉS TÁRGYAKRA ALKALMAZANDÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

13. cikk

Többrétegű műanyagok és műanyag tárgyak

(1)   Többrétegű műanyagban vagy műanyag tárgyban található minden egyes műanyag réteg összetételének meg kell felelnie az ezen rendelet előírásainak.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérően az élelmiszerrel közvetlenül nem érintkező és attól funkcionális záróréteggel elválasztott műanyag réteg esetében:

a)

az I. mellékletben előírt vinil-klorid-monomer kivételével nem szükséges, hogy a réteg megfeleljen az ebben a rendeletben előírt korlátozásoknak és előírásoknak; és/vagy

b)

előállítása történhet az uniós jegyzékben vagy az ideiglenes jegyzékben nem szereplő anyagokból is.

(3)   A (2) bekezdés b) pontja szerinti anyagoknak az élelmiszerbe vagy modellanyagba való kioldódása 0,01 mg/kg kimutatási határérték esetén nem lehet kimutatható, a 882/2004/EK rendelet 11. cikke szerinti elemzési módszerrel, statisztikai biztonsággal mérve. A határértéket mindig az élelmiszerben vagy élelmiszer-utánzó modellanyagban lévő koncentrációként kell kifejezni. Ez a határérték vonatkozik az olyan vegyületcsoportra is, amelyben a vegyületek szerkezeti vagy toxikológiai szempontból rokonok, például ugyanazon meghatározó funkciós csoporttal rendelkező izomerek vagy vegyületek, és ide tartozik az esetleges nem kívánatos transzfer is.

(4)   A (2) bekezdés b) pontjában említett, az uniós jegyzékben vagy az ideiglenes jegyzékben nem szereplő anyagok nem tartozhatnak a következő kategóriákba:

a)

az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (17) I. mellékletének 3.5., 3.6. és 3.7. szakaszában foglalt kritériumoknak megfelelően „mutagén”, „rákkeltő” vagy „reprotoxikus” besorolású anyagok;

b)

nanotechnológiai anyagok.

(5)   A végtermékként kapott többrétegű műanyagnak vagy műanyag tárgynak meg kell felelnie az e rendelet 11. cikkében előírt specifikus kioldódási határértékeknek és az e rendelet 12. cikkében előírt összkioldódási határértéknek.

14. cikk

A többrétegű kombinált anyagok és tárgyak

(1)   A többrétegű kombinált anyagokban és tárgyakban az egyes műanyagrétegek összetételének meg kell felelnie e rendelet előírásainak.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérően a többrétegű kombinált anyagban vagy tárgyban lévő, az élelmiszerrel közvetlenül nem érintkező és attól funkcionális záróréteggel elválasztott műanyag réteg előállítható az uniós jegyzékben vagy az ideiglenes jegyzékben nem szereplő anyagokból is.

(3)   A (2) bekezdésben említett, az uniós jegyzékben vagy az ideiglenes jegyzékben nem szereplő anyagok nem tartozhatnak a következő kategóriákba:

a)

az 1272/2008/EK rendelet I. mellékletének 3.5., 3.6. és 3.7. szakaszában foglalt kritériumoknak megfelelően „mutagén”, „rákkeltő” vagy „reprotoxikus” besorolású anyagok;

b)

nanotechnológiai anyagok.

(4)   Az (1) bekezdéstől eltérően ennek a rendeletnek a 11. és 12. cikke nem vonatkozik a többrétegű kombinált anyagokban és tárgyakban lévő műanyag rétegekre.

(5)   A többrétegű kombinált anyagokban vagy tárgyakban lévő műanyag rétegnek minden esetben meg kell felelnie az e rendelet I. mellékletében a vinil-klorid-monomerre vonatkozóan előírt korlátozásoknak.

(6)   A többrétegű kombinált anyagok vagy tárgyak esetében a nemzeti jog specifikus és összkioldódási határértékeket írhat elő a műanyag rétegekre és a végtermékként kapott anyagokra vagy tárgyakra vonatkozóan.

IV. FEJEZET

MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT ÉS DOKUMENTÁCIÓ

15. cikk

Megfelelőségi nyilatkozat

(1)   A kiskereskedelmi szakasz kivételével az értékesítési szakaszokban a műanyagokra és műanyag tárgyakra, a műanyagok és műanyag tárgyak előállításának köztes szakaszaiból származó tárgyakra, valamint az ezen műanyagok és műanyag tárgyak gyártására szánt anyagokra vonatkozóan az 1935/2004/EK rendelet 16. cikke szerinti írásbeli nyilatkozatnak kell rendelkezésre állnia.

(2)   Az (1) bekezdés szerinti írásbeli nyilatkozatot a vállalkozó bocsátja ki, és az tartalmazza az irányelv IV. mellékletében megállapított információkat.

(3)   Az írásbeli nyilatkozat lehetővé teszi a tárgyát képező anyagok, a gyártási folyamat különböző szakaszaiból származó tárgyak vagy termékek, illetve anyagok egyszerű azonosítását. A nyilatkozatot meg kell újítani, ha az összetétel vagy az előállítás olyan számottevő mértékű módosulása következik be, amely az anyagból vagy a tárgyból való kioldódás mértékének változását idézi elő, illetve ha új tudományos ismeretek látnak napvilágot.

16. cikk

Igazoló dokumentumok

(1)   Kérésre a vállalkozó a nemzeti illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja azokat a megfelelő dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a műanyagok és műanyag tárgyak, a műanyagok és műanyag tárgyak előállításának köztes szakaszából származó termékek, valamint az ezen műanyagok és műanyag tárgyak gyártására szánt anyagok megfelelnek a rendelet előírásainak.

(2)   A dokumentáció tartalmazza a vizsgálatok, számítások, így a modellezések, és más elemzések körülményeit és eredményeit, valamint bizonyítékot a biztonságosságról, illetve a megfelelést bemutató indokolást. A megfelelés kísérleti úton való bizonyítására vonatkozó szabályokat az V. melléklet állapítja meg.

V. FEJEZET

MEGFELELÉS

17. cikk

A kioldódási vizsgálat eredményeinek megadása

(1)   A megfelelés ellenőrzéséhez a specifikus kioldódási értékeket mg/kg-ban, a felszínnek a térfogathoz viszonyított, a tényleges vagy előre látható használatnál fennálló, valós arányának alkalmazásával kell kifejezni.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérően:

a)

az 500 milliliternél vagy grammnál kevesebb, illetve a több mint 10 liter mennyiséget tartalmazó, illetve az e mennyiségek tárolására szolgáló tartályok és más tárgyak esetében;

b)

az olyan anyagok és tárgyak esetén, amelyeknél alakjuk miatt gyakorlatilag lehetetlen felbecsülni az ilyen anyag vagy tárgy felszíne és a vele érintkezésbe kerülő élelmiszer mennyisége közötti arányt;

c)

az olyan lapok és fóliák esetében, amelyek még nem kerültek érintkezésbe élelmiszerrel;

d)

az 500 milliliternél vagy grammnál kevesebbet, illetve a több mint 10 litert tartalmazó lapok és fóliák esetében;

a kioldódás értékét mg/kg-ban, az élelmiszer egy kilogrammjára eső, 6 dm2 felület szerinti felszín/térfogat aránnyal kell megadni.

Ez a bekezdés nem vonatkozik a 2006/141/EK irányelv és a 2006/125/EK irányelv szerinti, a csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő, vagy ilyenekkel már érintkezésben lévő műanyagokra és műanyag tárgyakra.

(3)   Az (1) bekezdéstől eltérően a kupakok, tömítések, dugók és hasonló záróeszközök esetében a specifikus kioldódási határértéket a következő mértékegységekben kell megadni:

a)

mg/kg-ban, figyelembe véve annak a tartálynak a tényleges tartalmát, amelynek zárására a záróeszköz szolgál, vagy mg/dm2-ben, figyelembe véve a záróeszköz és a lezárt tartály teljes érintkezési felületét, amennyiben a tárgy rendeltetésszerű használata ismert, figyelemmel ugyanakkor a (2) bekezdés rendelkezéseire;

b)

mg/tárgy értékben, ha a tárgy rendeltetésszerű használata nem ismert.

(4)   A kupakok, tömítések, dugók és hasonló záróeszközök esetében az összkioldódási határértéket a következő mértékegységekben kell megadni:

a)

mg/dm2-ben, figyelembe véve a záróeszköz és a lezárt tartály teljes érintkezési felületét, amennyiben a tárgy rendeltetésszerű használata ismert;

b)

mg/tárgy értékben, ha a tárgy rendeltetésszerű használata nem ismert.

18. cikk

A kioldódási határértékeknek való megfelelés értékelésére vonatkozó szabályok

(1)   Az élelmiszerrel már érintkezésben lévő anyagok és tárgyak esetében a specifikus kioldódási határértékeknek való megfelelés ellenőrzését az V. melléklet 1. fejezetében előírt szabályokkal összhangban kell elvégezni.

(2)   Az olyan anyagok és tárgyak esetében, amelyek még nem kerültek érintkezésbe élelmiszerrel, a specifikus kioldódási határértékeknek való megfelelés ellenőrzését élelmiszerekben vagy a III. mellékletben meghatározott élelmiszer-utánzó modellanyagokban kell elvégezni, az V. melléklet 2. fejezetének 2.1. szakaszában előírt szabályokkal összhangban.

(3)   Az olyan anyagok és tárgyak esetében, amelyek még nem kerültek érintkezésbe élelmiszerrel, a specifikus kioldódási határértékeknek való megfelelés vizsgálatát az V. melléklet 2. fejezetének 2.2. szakaszában előírt szabályokkal összhangban lévő szűréses megközelítések alkalmazásával lehet elvégezni. Ha a szűréses megközelítés szerint az anyag vagy tárgy nem felel meg a kioldódási határértékeknek, a meg nem felelés megállapítását a megfelelésnek a (2) bekezdés szerinti ellenőrzésével kell megerősíteni.

(4)   Az olyan anyagok és tárgyak esetében, amelyek még nem kerültek érintkezésbe élelmiszerrel, az összkioldódási határértékeknek való megfelelés ellenőrzését a III. mellékletben meghatározott „A”, „B”, „C”, „D1” és „D2” élelmiszer-utánzó modellanyagokban kell elvégezni, az V. melléklet 3. fejezetének 3.1. szakaszában előírt szabályoknak megfelelően.

(5)   Az olyan anyagok és tárgyak esetében, amelyek még nem kerültek érintkezésbe élelmiszerrel, az összkioldódási határértékeknek való megfelelés vizsgálatát az V. melléklet 3. fejezetének 3.4. szakaszában előírt szabályoknak megfelelő szűréses megközelítések alkalmazásával lehet elvégezni. Ha a szűréses megközelítés szerint az anyag vagy tárgy nem felel meg a kioldódási határértékeknek, a meg nem felelés megállapítását a megfelelésnek a (4) bekezdés szerinti ellenőrzésével kell megerősíteni.

(6)   Az élelmiszer-utánzó modellanyagban végzett specifikus kioldódási vizsgálatok eredményeivel szemben az élelmiszerben elvégzett specifikus kioldódási vizsgálatok eredményei az irányadók. A szűréses megközelítés alkalmazásával kapott eredményekkel szemben az élelmiszer-utánzó modellanyagban végzett specifikus kioldódási vizsgálatok eredményei az irányadók.

(7)   A specifikus és összkioldódási vizsgálatok eredményeinek a kioldódási határértékekkel való összevetése előtt alkalmazni kell az V. melléklet 4. fejezetében szereplő korrekciós faktorokat, a nevezett fejezetben megállapított szabályok szerint.

19. cikk

Az uniós jegyzékben nem szereplő anyagok értékelése

Az e rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében, 6. cikkének (2) bekezdésében, 6. cikkének (4) bekezdésében, 6. cikkének (5) bekezdésében és 14. cikkének (2) bekezdésében említett, az e rendelet I. mellékletébe fel nem kerülő anyagoknak az 1935/2004/EK rendelet 3. cikkének történő megfelelését a kockázatértékelésre vonatkozó, nemzetközileg elismert tudományos elvekkel összhangban kell elvégezni.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

20. cikk

Az európai uniós jogszabályok módosítása

A 85/572/EGK (18) tanácsi irányelv melléklete helyébe a következő szöveg lép:

„Az egyetlen élelmiszerrel, illetve élelmiszerek meghatározott csoportjaival rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak összetevőinek kioldódási vizsgálatára szolgáló élelmiszer-utánzó modellanyagokat a 10/2011/EU bizottsági rendelet III. mellékletének 3. pontja állapítja meg.”

21. cikk

Európai uniós jogszabályok hatályon kívül helyezése

A 80/766/EGK, a 81/432/EGK és a 2002/72/EK irányelv 2011. május 1-jétől hatályát veszti.

A hatályon kívül helyezett irányelvekre vonatkozó hivatkozások az e rendeletre történő hivatkozásként és a VI. mellékletben foglalt megfelelési táblázatok szerint értelmezendők.

22. cikk

Átmeneti rendelkezések

(1)   2012. december 31-ig a 16. cikkben említett igazoló dokumentumoknak a 82/711/EGK irányelv mellékletében előírt, az összkioldódás és a specifikus kioldódás vizsgálatára vonatkozó alapvető szabályokon kell alapulnia.

(2)   2013. január 1-jétől a 2015. december 31-ig forgalomba hozott anyagokra, tárgyakra és alapanyagokra vonatkozó, a 16. cikkben említett igazoló dokumentumok alapjául a következő szolgálhat:

a)

az e rendelet 18. cikkében megállapított, a kioldódás vizsgálatára vonatkozó szabályok; vagy

b)

a 82/711/EGK irányelv mellékletében megállapított, az összkioldódás és a specifikus kioldódás vizsgálatára vonatkozó alapvető szabályok.

(3)   2016. január 1-től a 16. cikkben említett igazoló dokumentumok alapjául a kioldódás vizsgálatára vonatkozó, a 18. cikkben megállapított szabályoknak kell szolgálniuk, az e cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül.

(4)   2015. december 31-ig az üvegszál-erősítésű műanyagok készítéséhez felhasznált üvegszál írezése során alkalmazott, az I. mellékletben nem szereplő adalékanyagoknak meg kell felelniük a 19. cikkben megállapított kockázatértékelési rendelkezéseknek.

(5)   A 2011. május 1-je előtt jogszerűen forgalomba hozott anyagok és tárgyak 2012. december 31-ig forgalmazhatók.

23. cikk

Hatálybalépés és alkalmazás

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2011. május 1-től kell alkalmazni.

A lágyítóktól eltérő adalékanyagok alkalmazása tekintetében az 5. cikk rendelkezéseit 2015. december 31-től kell alkalmazni a 2. cikk (1) bekezdésének d) pontjában említett fedelekben és záróelemekben használt műanyag rétegekre vagy műanyag bevonatokra.

Az üvegszál-erősítésű műanyag üvegszál-írezése során alkalmazott adalékanyagok használata tekintetében az 5. cikk rendelkezését 2015. december 31-től kell alkalmazni.

A 18. cikk (2) bekezdésének, a 18. cikk (4) bekezdésének és a 20. cikk rendelkezéseit 2012. december 31-től kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban a szerződéseknek megfelelően.

Kelt Brüsszelben, 2011. január 14-én.

a Bizottság részéről

az elnök

José Manuel BARROSO


(1)  HL L 338., 2004.11.13., 4. o.

(2)  HL L 220., 2002.8.15., 18. o.

(3)  HL L 44., 1978.2.15., 15. o.

(4)  HL L 135., 2009.5.30., 3. o.

(5)  HL L 354., 2008.12.31., 16. o.

(6)  HL L 354., 2008.12.31., 34. o.

(7)  HL L 31., 2002.2.1., 1. o.

(8)  Az Élelmiszerügyi Tudományos Bizottság 2002. december 4-i szakvéleménye az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból kioldódó anyag hatásbecslésébe egy zsír(fogyasztási) redukciós faktor (FRF) bevezetéséről.

http://ec.europa.eu/food/fs/sc/scf/out149_en.pdf

(9)  A Bizottság kérésére az élelmiszer-adalékanyagok, aromák, technológiai segédanyagok és az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok tudományos testülete által készített szakvélemény egy zsírfogyasztási redukciós faktor bevezetéséről csecsemők és gyermekek esetében. The EFSA Journal (2004) 103., 1–8. o.

(10)  HL L 297., 1982.10.23., 26. o.

(11)  HL L 213., 1980.8.16., 42. o.

(12)  HL L 167., 1981.6.24., 6. o.

(13)  HL L 165., 2004.4.30., 1. o.

(14)  HL L 384., 2006.12.29., 75. o.

(15)  HL L 401., 2006.12.30., 1. o.

(16)  HL L 339., 2006.12.6., 16. o.

(17)  HL L 353., 2008.12.31., 1. o.

(18)  HL L 372., 1985.12.31., 14. o.


I. MELLÉKLET

Anyagok

1.   Az engedélyezett monomerek, más kiindulási anyagok, mikrobiális fermentációból származó makromolekulák, adalékanyagok és polimerizációsegítő anyagok uniós jegyzéke

Az 1. táblázat a következő információkat tartalmazza:

1. oszlop (Élelmiszerrel érintkező anyag (FCM) száma): az anyag egyedi azonosító száma

2. oszlop (Hivatkozási szám): a csomagolóanyagokra vonatkozó EGK-referenciaszám

3. oszlop (CAS-szám): az anyag Chemical Abstracts Service (CAS) szerinti nyilvántartási száma

4. oszlop (Anyag neve): a kémiai név

5. oszlop (Adalékanyagként vagy polimerizációsegítő anyagként használva (igen/nem)): annak jelzése, hogy az anyag adalékanyagként vagy polimerizációsegítő anyagként való felhasználása engedélyezett (igen), vagy hogy az anyag adalékanyagként vagy polimerizációsegítő anyagként való felhasználása nem engedélyezett (nem). Ha az anyagnak csak polimerizációsegítő anyagként való felhasználása engedélyezett, az érintett oszlop rubrikájában „igen” szerepel, az előírások pedig pontosítják, hogy az adott anyagot csak polimerizációsegítő anyagként lehet felhasználni.

6. oszlop (Monomerként vagy más kiindulási anyagként, vagy mikrobiális fermentációból származó makromolekulaként használva (igen/nem)): annak jelzése, hogy az anyag monomerként vagy más kiindulási anyagként vagy mikrobiális fermentációból származó makromolekulaként való felhasználása engedélyezett (igen), vagy hogy az anyag monomerként vagy más kiindulási anyagként vagy mikrobiális fermentációból származó makromolekulaként való felhasználása nem engedélyezett (nem). Ha az anyag felhasználása mikrobiális fermentációból származó makromolekulaként engedélyezett, az érintett oszlop rubrikájában „igen” szerepel, az előírások pedig pontosítják, hogy az anyag mikrobiális fermentációból származó makromolekula.

7. oszlop (Zsírredukciós faktor: (FRF) alkalmazandó (igen/nem)): annak jelzése, hogy az anyag esetében a kioldódási eredmények a zsírredukciós faktorral (FRF) korrigálhatók (igen), vagy nem korrigálhatók (nem).

8. oszlop (SKH [mg/kg]): az anyagra vonatkozó specifikus kioldódási határérték. Az 1 kg élelmiszerben található anyag milligrammjában kifejezve. Itt az NK (nem kimutatható) szerepel, ha az anyag nem oldódhat ki kimutatható mennyiségben.

9. oszlop (SKH(E) [mg/kg] (csoportkorlátozási szám)): az anyagok azon csoportjának azonosító számát tartalmazza, amelyre vonatkozóan a jelen melléklet 2. táblázatának 1. oszlopában szereplő csoportos korlátozás vonatkozik.

10. oszlop (Korlátozások és előírások): a külön megemlített specifikus kioldódási határértéken kívüli korlátozások és az anyaghoz kapcsolódó előírások. Részletes előírások esetén a rubrikában egy, a 4. táblázatra való hivatkozás is szerepel.

11. oszlop (Megjegyzések a megfelelőség ellenőrzéséhez): az e melléklet 3. táblázatának 1. oszlopában szereplő azon megjegyzésszámot tartalmazza, amely az erre az anyag megfelelésének ellenőrzésére alkalmazandó részletes szabályokra utal.

Ha a jegyzékben egyedi vegyületként feltüntetett anyag egy más általános megnevezés alá is tartozik, mindig az egyedi vegyületre vonatkozó korlátozásokat kell alkalmazni.

Ha a 8. oszlopban a specifikus kioldódási határérték nem kimutatható (NK), akkor 0,01 mg anyag per élelmiszer-kilogramm kimutatási határértéket kell alkalmazni, hacsak az egyedi anyagra más kimutatási határérték nincs meghatározva.

1. táblázat

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

(6)

(7)

(8)

(9)

(10)

(11)

Élelmiszerrel érintkező anyag (FCM) száma

Hivatkozási szám

CAS-szám

Anyag neve

Adalékként vagy polimerizációsegítő anyagként használva

(igen/nem)

Monomerként vagy más kiindulási anyagként, vagy mikrobiális fermentációból származó makromolekulaként használva

(igen/nem)

Zsírredukciós faktor (FRF) alkalmazandó

(igen/nem)

SKH

[mg/kg]

SKH (E)

[mg/kg]

(csoportkorlátozási szám)

Korlátozások és előírások

Megjegyzések a megfelelőség ellenőrzéséhez

1

12310

0266309-43-7

albumin

nem

igen

nem

 

 

 

 

2

12340

albumin, formaldehiddel koagulálva

nem

igen

nem

 

 

 

 

3

12375

alkoholok, alifás, egyértékű, telített, egyenes láncú, primer (C4–C22)

nem

igen

nem

 

 

 

 

4

22332

(40 %(m/m)) 2,2,4-trimetil-hexán-1,6-diizocianát és (60 %(m/m)) 2,4,4-trimetil-hexán-1,6-diizocianát keveréke

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ként kifejezve.

(10)

5

25360

triakril(C5–C15)ecetsav, 2,3-epoxi-propil-észter

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben, epoxicsoportként kifejezve.

Molekulatömeg 43 Da.

 

6

25380

trialkil-ecetsav (C7–C17), vinil-észterek

nem

igen

nem

0,05

 

 

(1)

7

30370

acetecetsav, sók

igen

nem

nem

 

 

 

 

8

30401

zsírsavak acetilezett mono- és digliceridjei

igen

nem

nem

 

(32)

 

 

9

30610

monokarbonsavak, (C2–C24), alifás, egyenes láncú, természetes olajokból és zsírokból, és ezekmono-, di- és triglicerin-észterei (a természetes mennyiségben előforduló elágazó zsírsavakkal együtt)

igen

nem

nem

 

 

 

 

10

30612

savak, (C2–C24), alifás, egyenes láncú, monokarbon-, szintetikus, és ezek mono-, di- és triglicerin-észterei

igen

nem

nem

 

 

 

 

11

30960

monokarbonsavak, alifás, (C6–C22), poliglicerin-észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

12

31328

zsírsavak állati vagy növényi eredetű étkezési zsírokból és olajokból

igen

nem

nem

 

 

 

 

13

33120

alkoholok, alifás, egyértékű, telített, egyenes láncú, primer (C4–C24)

igen

nem

nem

 

 

 

 

14

33801

n-alkil(C10–C13)benzol-szulfonsav

igen

nem

nem

30

 

 

 

15

34130

alkil, egyenes láncú, páros szénatomszámú (C12–C20) dimetil-aminok

igen

nem

igen

30

 

 

 

16

34230

alkil(C8–C22)szulfonsavak

igen

nem

nem

6

 

 

 

17

34281

alkil(C8–C22)szulfonsavak, egyenes láncú, primer, páros szénatomszámú

igen

nem

nem

 

 

 

 

18

34475

alumínum-kalcium-hidroxid-foszfit, hidrát

igen

nem

nem

 

 

 

 

19

39090

N,N-bisz(2-hidroxi-etil)alkil(C8–C18)amin

igen

nem

nem

 

(7)

 

 

20

39120

N,N-bisz(2-hidroxi-etil)alkil(C8–C18)amin-hidrokloridok

igen

nem

nem

 

(7)

SKH(E) HCl nélkül kifejezve.

 

21

42500

szénsav, sók

igen

nem

nem

 

 

 

 

22

43200

0091744-27-3

ricinusolaj, mono- és digliceridek

igen

nem

nem

 

 

 

 

23

43515

kókuszzsírsavak kolin-észtereinek kloridjai

igen

nem

nem

0,9

 

 

(1)

24

45280

pamutszálak

igen

nem

nem

 

 

 

 

25

45440

krezolok, butilezett, sztirolozott

igen

nem

nem

12

 

 

 

26

46700

5,7-di-terc-butil-3-(3,4- és 2,3-dimetil-fenil)-3H-benzofurán-2-on a) 5,7-di-terc-butil-3-(3,4-dimetil-fenil)-3H-benzofurán-2-on(80–100 %(m/m)) és b) 5,7-di-terc-butil-3-(2,3-dimetil-fenil)-3H-benzofurán-2-on (0–20 %(m/m)) keveréke

igen

nem

nem

5

 

 

 

27

48960

9,10-dihidroxi-sztearinsav és oligomerjei

igen

nem

nem

5

 

 

 

28

50160

di-n-oktil-ón-bisz(n-alkil(C10–C16)-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

29

50360

di-n-oktil-ón-bisz(etil-maleát)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

30

50560

di-n-oktil-ón-1,4-butándiol-bisz(merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

31

50800

di-n-oktil-ón-dimaleát, észterezett

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

32

50880

di-n-oktil-ón-dimaleát, polimerek (n = 2-4)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

33

51120

di-n-oktil-ón-tiobenzoát-2-etil-hexil-merkapto-acetát

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

34

54270

etil-hidroxi-metil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

35

54280

0009062-14-0

etil-hidroxi-propil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

36

54450

zsírok és olajok, állati vagy növényi élelmiszerekből

igen

nem

nem

 

 

 

 

37

54480

zsírok és olajok, hidrogénezett, állati vagy növényi élelmiszerekből

igen

nem

nem

 

 

 

 

38

55520

üvegszálak

igen

nem

nem

 

 

 

 

39

55600

üveggyöngy (mikro)

igen

nem

nem

 

 

 

 

40

56360

glicerin, ecetsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

41

56486

glicerin, alifás, telített, egyenes láncú, páros szénatomszámú (C14–C18) savakkal és alifás, telítetlen, egyenes láncú, páros szénatomszámú (C16–C18) savakkal alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

42

56487

glicerin, vajsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

43

56490

glicerin, erukasavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

44

56495

glicerin, 12-hidroxi-sztearinsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

45

56500

glicerin, laurinsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

46

56510

glicerin, linolsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

47

56520

glicerin, mirisztinsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

48

56535

glicerin, nonánsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

49

56540

glicerin, olajsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

50

56550

glicerin, palmitinsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

51

56570

glicerin, propionsav-észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

52

56580

glicerin, ricinolsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

53

56585

glicerin, sztearinsavval alkotott észterek

igen

nem

nem

 

 

 

 

54

57040

glicerin-monooleát aszkorbinsavval alkotott észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

55

57120

glicerin-monooleát, citromsavval alkotott észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

56

57200

glicerin-monopalmitát, aszkorbinsavval alkotott észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

57

57280

glicerin-monopalmitát, citromsavval alkotott észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

58

57600

glicerin-monosztearát, aszkorbinsavval alkotott észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

59

57680

glicerin-monosztearát, citromsavval alkotott észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

60

58300

glicin, sók

igen

nem

nem

 

 

 

 

61

60025

hidrogénezett homopolimerek és/vagy kopolimerek 1-decénből és/vagy 1-dodecénből és/vagy 1-okténből

igen

nem

nem

 

 

Nem használható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a „D” modellanyagot határozták meg.

Az átlagos molekulatömeg legalább 450 Da.

Viszkozitás 100 °C-on legalább 3,8 cSt (3,8 × 10-6 m2/s).

 

62

64500

lizin, sók

igen

nem

nem

 

 

 

 

63

65440

mangán-pirofoszfit

igen

nem

nem

 

 

 

 

64

66695

metil-hidroxi-metil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

65

67155

4-(2-benzoxazolil)-4’-(5-metil-2-benzoxazolil)sztilbén, 4,4’-bisz(2-benzoxazolil)sztilbén és 4,4’-bisz(5-metil-2-benzoxazolil)sztilbén elegye

igen

nem

nem

 

 

Legfeljebb 0,05 %(m/m) (a használt anyag mennyisége/a készítmény mennyisége).

A gyártási folyamatból származó elegy, amely jellemzően (58–62 %): (23–27 %): (13–17 %) összetételű.

 

66

67600

mono-n-oktil-ón-trisz(alkil(C10–C16)-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(11)

 

 

67

67840

montánsavak és/vagy etilénglikollal és/vagy 1,3-butándiollal és/vagy glicerinnel alkotott észtereik

igen

nem

nem

 

 

 

 

68

73160

foszforsav, mono- és di-n-alkil(C16 és C18)-észterek

igen

nem

igen

0,05

 

 

 

69

74400

foszforsav, trisz(nonil- és/vagy dinonil-fenil)-észter

igen

nem

igen

30

 

 

 

70

76463

poliakrilsav, sók

igen

nem

nem

 

(22)

 

 

71

76730

polidimetil-sziloxán, γ-hidroxi-propilezett

igen

nem

nem

6

 

 

 

72

76815

adipinsav glicerinnel vagy pentaeritritollal alkotott poliésztere, páros számú, egyenes láncú C12–C22 zsírsavakkal képzett észterek

igen

nem

nem

 

(32)

Az 1 000 Da-nál kisebb molakulatömegű frakció nem haladhatja meg az 5 %(m/m)-ot.

 

73

76866

adipinsav 1,2-propándiollal és/vagy 1,3-butándiollal és/vagy 1,4-butándiollal és/vagy polipropilénglikollal alkotott poliészterei, a láncok végén ecetsavval vagy C12–C18 zsírsavakkal, vagy n-oktanollal és/vagy n-dekanollal lezárva

igen

nem

igen

 

(31)

(32)

 

 

74

77440

polietilénglikol-diricinoleát

igen

nem

igen

42

 

 

 

75

77702

alifás (C6 – C22) monokarbonsavak polietilénglikol-észterei és azok ammónium- és nátrium-szulfátjai

igen

nem

nem

 

 

 

 

76

77732

butil-2-ciano-3-(4-hidroxi-3-metoxi-fenil)-akrilát polietilénglikol(EO = 1-30, jellemzően 5)-étere

igen

nem

nem

0,05

 

Csak PET-ben használható.

 

77

77733

butil-2-ciano-3-(4-hidroxi-fenil)-akrilát polietilénglikol(EO = 1-30, jellemzően 5)-étere

igen

nem

nem

0,05

 

Csak PET-ben használható.

 

78

77897

polietilénglikol(EO = 1-50)-monoalkil-éter(egyenes láncú és elágazó, C8–C20)-szulfát, sók

igen

nem

nem

5

 

 

 

79

80640

polioxialkil(C2–C4)-dimetil-polisziloxán

igen

nem

nem

 

 

 

 

80

81760

sárgaréz-, bronz-, vörösréz-, saválló acél,- ón- és vasporok, -lemezkék és -szálak, és vörösréz-, ón- és vasötvözetek

igen

nem

nem

 

 

 

 

81

83320

propil-hidroxi-etil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

82

83325

propil-hidroxi-metil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

83

83330

propil-hidroxi-propil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

84

85601

szilikátok, természetes (az azbeszt kivételével)

igen

nem

nem

 

 

 

 

85

85610

szilikátok, természetes, szilánozott (az azbeszt kivételével)

igen

nem

nem

 

 

 

 

86

86000

kovasav, szililezett

igen

nem

nem

 

 

 

 

87

86285

szilícium-dioxid, szilánozott

igen

nem

nem

 

 

 

 

88

86880

nátrium-monoalkil-dialkil-fenoxi-benzol-diszulfonát

igen

nem

nem

9

 

 

 

89

89440

sztearinsav, etilénglikol-észterek

igen

nem

nem

 

(2)

 

 

90

92195

taurin, sók

igen

nem

nem

 

 

 

 

91

92320

glikolsav tetradecil-polietilénglikol(EO = 3–8)-étere

igen

nem

igen

15

 

 

 

92

93970

triciklodekán-dimetanol-bisz(hexahidroftalát)

igen

nem

nem

0,05

 

 

 

93

95858

0097926-76-6

paraffinviaszok, finomított, kőolajalapú vagy szintetikus szénhidrogénből készült, kis viszkozitású

igen

nem

nem

0,05

 

Nem használható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a „D” modellanyagot határozták meg.

Az átlagos molekulatömeg legalább 350 Da.

Viszkozitás 100 °C-on legalább 2,5 cSt (2,5 × 10-6 m2/s).

A 25-nél kisebb szénatomszámú szénhidrogén-tartalom legfeljebb 40 %(m/m).

 

94

95859

viaszok, finomított, kőolajalapú vagy szintetikus szénhidrogénből, nagy viszkozitású

igen

nem

nem

 

 

Az átlagos molekulatömeg legalább 500 Da.

Viszkozitás 100 °C-on legalább 11 cSt (11 × 10-6 m2/s).

25-nél kisebb szénatomszámú ásványiszénhidrogén legfeljebb 5 %(m/m).

 

95

95883

fehér ásványi olajok, paraffin-, kőolajalapú vagy szintetikus szénhidrogénből

igen

nem

nem

 

 

Az átlagos molekulatömeg legalább 480 Da.

Viszkozitás 100 °C-on legalább 8,5 cSt (8,5 × 10-6 m2/s).

25-nél kisebb szénatomszámú ásványiszénhidrogén-tartalom legfeljebb 5 tömeg %.

 

96

95920

faliszt és –szálak, kezeletlen

igen

nem

nem

 

 

 

 

97

72081/10

kőolajalapú szénhidrogéngyanták (hidrogénezett)

igen

nem

nem

 

 

A kőolajalapú hidrogénezett szénhidrogéngyanták előállítása 220 °C-nál kisebb forráspontú krakkolt kőolaj desztillátumából származó alifás, aliciklikus és/vagy monobenzenoid-arilalkének diénjeiből és olefinjeiből, valamint az ilyen desztillációs termékekben található tiszta monomerekből történik katalitikus vagy termikus polimerizációval, amit desztilláció, hidrogénezés és további feldolgozás követ.

Tulajdonságok:

Viszkozitás: > 3 Pa.s 120 °C-on

Lágyulási pont: > 95 °C az ASTM E 28-67 módszerrel meghatározva.

Brómszám: < 40 (ASTM D1159).

50 %-os toluolos oldat színe < 11 a Gardner skálán.

Maradék aromás monomer ≤ 50 ppm.

 

98

17260

0000050-00-0

formaldehid

igen

igen

nem

 

(15)

 

 

54880

99

19460

0000050-21-5

tejsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

62960

100

24490

0000050-70-4

szorbitol

igen

igen

nem

 

 

 

 

88320

101

36000

0000050-81-7

aszkorbinsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

102

17530

0000050-99-7

glükóz

nem

igen

nem

 

 

 

 

103

18100

0000056-81-5

glicerin

igen

igen

nem

 

 

 

 

55920

104

58960

0000057-09-0

hexadecil-trimetil-ammónium-bromid

igen

nem

nem

6

 

 

 

105

22780

0000057-10-3

palmitinsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

70400

106

24550

0000057-11-4

sztearinsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

89040

107

25960

0000057-13-6

karbamid

nem

igen

nem

 

 

 

 

108

24880

0000057-50-1

szacharóz

nem

igen

nem

 

 

 

 

109

23740

0000057-55-6

1,2-propándiol

igen

igen

nem

 

 

 

 

81840

110

93520

0000059-02-9

0010191-41-0

α-tokoferol

igen

nem

nem

 

 

 

 

111

53600

0000060-00-4

etilén-diamin-tetraecetsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

112

64015

0000060-33-3

linolsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

113

16780

0000064-17-5

etanol

igen

igen

nem

 

 

 

 

52800

114

55040

0000064-18-6

hangyasav

igen

nem

nem

 

 

 

 

115

10090

0000064-19-7

ecetsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

30000

116

13090

0000065-85-0

benzoesav

igen

igen

nem

 

 

 

 

37600

117

21550

0000067-56-1

metanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

118

23830

0000067-63-0

2-propanol

igen

igen

nem

 

 

 

 

81882

119

30295

0000067-64-1

aceton

igen

nem

nem

 

 

 

 

120

49540

0000067-68-5

dimetil-szulfoxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

121

24270

0000069-72-7

szalicilsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

84640

122

23800

0000071-23-8

1-propanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

123

13840

0000071-36-3

1-butanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

124

22870

0000071-41-0

1-pentanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

125

16950

0000074-85-1

etilén

nem

igen

nem

 

 

 

 

126

10210

0000074-86-2

acetilén

nem

igen

nem

 

 

 

 

127

26050

0000075-01-4

vinil-klorid

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben.

 

128

10060

0000075-07-0

acetaldehid

nem

igen

nem

 

(1)

 

 

129

17020

0000075-21-8

etilén-oxid

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben.

(10)

130

26110

0000075-35-4

vinilidén-klorid

nem

igen

nem

NK

 

 

(1)

131

48460

0000075-37-6

1,1-difluor-etán

igen

nem

nem

 

 

 

 

132

26140

0000075-38-7

vinilidén-difluorid

nem

igen

nem

5

 

 

 

133

14380

0000075-44-5

karbonil-klorid

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben.

(10)

23155

134

43680

0000075-45-6

klór-difluór-metán

igen

nem

nem

6

 

A klór-fluor-metán-tartalom az anyagban kevesebb mint 1 mg/kg.

 

135

24010

0000075-56-9

propilén-oxid

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben.

 

136

41680

0000076-22-2

kámfor

igen

nem

nem

 

 

 

(3)

137

66580

0000077-62-3

2,2′-metilén-bisz(4-metil-6-(1-metil-ciklohexil)fenol)

igen

nem

igen

 

(5)

 

 

138

93760

0000077-90-7

tri-n-butil-acetil-citrát

igen

nem

nem

 

(32)

 

 

139

14680

0000077-92-9

citromsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

44160

140

44640

0000077-93-0

citromsav, trietil-észter

igen

nem

nem

 

(32)

 

 

141

13380

0000077-99-6

1,1,1-trimetilol-propán

igen

igen

nem

6

 

 

 

25600

94960

142

26305

0000078-08-0

vinil-trietoxi-szilán

nem

igen

nem

0,05

 

Csak felületkezelő szerként használható.

(1)

143

62450

0000078-78-4

izopentán

igen

nem

nem

 

 

 

 

144

19243

0000078-79-5

2-metil-1,3-butadién

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben.

 

21640

145

10630

0000079-06-1

akril-amid

nem

igen

nem

NK

 

 

 

146

23890

0000079-09-4

propionsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

82000

147

10690

0000079-10-7

akrilsav

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

148

14650

0000079-38-9

klór-trifluor-etilén

nem

igen

nem

NK

 

 

(1)

149

19990

0000079-39-0

metakrilamid

nem

igen

nem

NK

 

 

 

150

20020

0000079-41-4

metakrilsav

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

151

13480

0000080-05-7

2,2-bisz(4-hidroxi-fenil)propán

nem

igen

nem

0,6

 

 

 

13607

152

15610

0000080-07-9

4,4- diklór-difenil-szulfon

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

153

15267

0000080-08-0

4,4’-diamino-difenil-szulfon

nem

igen

nem

5

 

 

 

154

13617

0000080-09-1

4,4’-dihidroxid-fenil-szulfon

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

16090

155

23470

0000080-56-8

α-pinén

nem

igen

nem

 

 

 

 

156

21130

0000080-62-6

metakrilsav, metil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

157

74880

0000084-74-2

ftálsav, dibutil-észter

igen

nem

nem

0,3

(32)

Csak a következőkként használható:

a)

lágyító zsírszegény élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő, többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz;

b)

technikai segédanyag poliolefinekben, legfeljebb 0,05 %-os koncentráció a végtermékben.

(7)

158

23380

0000085-44-9

ftálsavanhidrid

igen

igen

nem

 

 

 

 

76320

159

74560

0000085-68-7

ftálsav, benzil-butil-észter

igen

nem

nem

30

(32)

Csak a következőkként használható:

a)

lágyító többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz;

b)

lágyító olyan egyszer használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz, melyek zsírszegény élelmiszerekkel érintkeznek, kivéve a 2006/141/EK irányelvben meghatározott anyatej-helyettesítő és -kiegészítő tápszereket és a 2006/125/EK irányelv szerinti, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt feldolgozott gabonaalapú élelmiszereket és bébiételeket;

c)

technikai segédanyag, legfeljebb 0,1 %-os koncentrációban a végtermékben

(7)

160

84800

0000087-18-3

szalicilsav, 4-terc-butil-fenil-észter

igen

nem

igen

12

 

 

 

161

92160

0000087-69-4

borkősav

igen

nem

nem

 

 

 

 

162

65520

0000087-78-5

mannit

igen

nem

nem

 

 

 

 

163

66400

0000088-24-4

2,2′-metilén-bisz(4-etil-6-terc-butil-fenol)

igen

nem

igen

 

(13)

 

 

164

34895

0000088-68-6

2-amino-benzamid

igen

nem

nem

0,05

 

Csak vízhez és italokhoz szánt PET-hez használható.

 

165

23200

0000088-99-3

o-ftálsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

74480

166

24057

0000089-32-7

piromellitanhidrid

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

167

25240

0000091-08-7

2,6-toluol-diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

168

13075

0000091-76-9

2,4-diamino-6-fenil-1,3,5-triazin

nem

igen

nem

5

 

 

(1)

15310

169

16240

0000091-97-4

3,3’-dimetil-4,4’-diizocianáto-bifenil

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

170

16000

0000092-88-6

4,4′- dihidroxi-bifenil

nem

igen

nem

6

 

 

 

171

38080

0000093-58-3

benzoesav, metil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

172

37840

0000093-89-0

benzoesav, etil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

173

60240

0000094-13-3

4- hidroxi-benzoesav, propil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

174

14740

0000095-48-7

o-krezol

nem

igen

nem

 

 

 

 

175

20050

0000096-05-9

metakrilsav, allil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

176

11710

0000096-33-3

akrilsav, metil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

177

16955

0000096-49-1

etilén-karbonát

nem

igen

nem

30

 

SKH etilén-glikolban kifejezve

5 mg etilén-karbonát maradéktartalma a hidrogél kg-jára, legfeljebb 10 g hidrogél: 1 kg élelmiszer aránynál

 

178

92800

0000096-69-5

4,4’-tio-bisz(6-terc-butil-3-metil-fenol)

igen

nem

igen

0,48

 

 

 

179

48800

0000097-23-4

2,2′-dihidroxi-5,5′-diklór-difenil-metán

igen

nem

igen

12

 

 

 

180

17160

0000097-53-0

eugenol

nem

igen

nem

NK

 

 

 

181

20890

0000097-63-2

metakrilsav, etil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

182

19270

0000097-65-4

itakonsav

nem

igen

nem

 

 

 

 

183

21010

0000097-86-9

metakrilsav, izobutil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

184

20110

0000097-88-1

metakrilsav, butil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

185

20440

0000097-90-5

metakrilsav, etilénglikollal alkotott monoészter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

186

14020

0000098-54-4

4-terc-butil-fenol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

187

22210

0000098-83-9

α-metil-sztirol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

188

19180

0000099-63-8

izoftálsav-diklorid

nem

igen

nem

 

(27)

 

 

189

60200

0000099-76-3

4-hidroxi-benzoesav, metil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

190

18880

0000099-96-7

p-hidroxi-benzoesav

nem

igen

nem

 

 

 

 

191

24940

0000100-20-9

tereftálsav-diklorid

nem

igen

nem

 

(28)

 

 

192

23187

ftálsav

nem

igen

nem

 

(28)

 

 

193

24610

0000100-42-5

sztirol

nem

igen

nem

 

 

 

 

194

13150

0000100-51-6

benzil-alkohol

nem

igen

nem

 

 

 

 

195

37360

0000100-52-7

benzaldehid

igen

nem

nem

 

 

 

(3)

196

18670

0000100-97-0

hexametilén-tetramin

igen

igen

nem

 

(15)

 

 

59280

197

20260

0000101-43-9

metakrilsav, ciklohexil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

198

16630

0000101-68-8

difenil-metán-4,4′- diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve.

(10)

199

24073

0000101-90-6

rezorcin-diglicidil-éter

nem

igen

nem

NK

 

Nem használható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a „D” modellanyagot határozták meg.

Csak élelmiszerrel való közvetett érintkezésre, polietilén-tereftalát(PET)-réteg mögött.

(8)

200

51680

0000102-08-9

N,N′-difenil-tiokarbamid

igen

nem

igen

3

 

 

 

201

16540

0000102-09-0

difenil-karbonát

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

202

23070

0000102-39-6

(1,3-fenilén-dioxi)diecetsav

nem

igen

nem

0,05

 

 

(1)

203

13323

0000102-40-9

1,3-bisz(2-hidroxi-etoxi)benzol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

204

25180

0000102-60-3

N,N,N′,N′-tetrakisz(2-hidroxi-propil)etilén-diamin

igen

igen

nem

 

 

 

 

92640

205

25385

0000102-70-5

triallil-amin

nem

igen

nem

 

 

40 mg/kg hidrogél a következő arányban: 1 kg élelmiszerhez maximum 1,5 gramm hidrogél

Csak olyan hidrogélekben használható, amelyek rendeltetésszerűen nem érintkeznek közvetlenül élelmiszerrel.

 

206

11500

0000103-11-7

akrilsav, 2-etil-hexil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

207

31920

0000103-23-1

adipinsav, bisz(2-etil-hexil)-észter

igen

nem

igen

18

(32)

 

(2)

208

18898

0000103-90-2

N-(4-hidroxi-fenil)-acetamid

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

209

17050

0000104-76-7

2-etil-1-hexanol

nem

igen

nem

30

 

 

 

210

13390

0000105-08-8

1,4-bisz(hidroxi-metil)ciklohexán

nem

igen

nem

 

 

 

 

14880

211

23920

0000105-38-4

propionsav, vinil-észter

nem

igen

nem

 

(1)

 

 

212

14200

0000105-60-2

kaprolaktám

igen

igen

nem

 

(4)

 

 

41840

213

82400

0000105-62-4

1,2-propilénglikol-dioleát

igen

nem

nem

 

 

 

 

214

61840

0000106-14-9

12-hidroxi-sztearinsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

215

14170

0000106-31-0

vajsavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

216

14770

0000106-44-5

p-krezol

nem

igen

nem

 

 

 

 

217

15565

0000106-46-7

1,4-diklór-benzol

nem

igen

nem

12

 

 

 

218

11590

0000106-63-8

akrilsav, izobutil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

219

14570

0000106-89-8

epiklór-hidrin

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben

(10)

16750

220

20590

0000106-91-2

metakrilsav, 2,3-epoxi-propil-észter

nem

igen

nem

0,02

 

 

(10)

221

40570

0000106-97-8

bután

igen

nem

nem

 

 

 

 

222

13870

0000106-98-9

1-butén

nem

igen

nem

 

 

 

 

223

13630

0000106-99-0

butadién

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben

 

224

13900

0000107-01-7

2-butén

nem

igen

nem

 

 

 

 

225

12100

0000107-13-1

akril-nitril

nem

igen

nem

NK

 

 

 

226

15272

0000107-15-3

etilén-diamin

nem

igen

nem

12

 

 

 

16960

227

16990

0000107-21-1

etilén-glikol

igen

igen

nem

 

(2)

 

 

53650

228

13690

0000107-88-0

1,3-butándiol

nem

igen

nem

 

 

 

 

229

14140

0000107-92-6

vajsav

nem

igen

nem

 

 

 

 

230

16150

0000108-01-0

dimetil-amino-etanol

nem

igen

nem

18

 

 

 

231

10120

0000108-05-4

ecetsav, vinil-észter

nem

igen

nem

12

 

 

 

232

10150

0000108-24-7

ecetsavanhidrid

igen

igen

nem

 

 

 

 

30280

233

24850

0000108-30-5

borostyánkősavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

234

19960

0000108-31-6

maleinsavanhidrid

nem

igen

nem

 

(3)

 

 

235

14710

0000108-39-4

m-krezol

nem

igen

nem

 

 

 

 

236

23050

0000108-45-2

1,3-fenilén-diamin

nem

igen

nem

NK

 

 

 

237

15910

0000108-46-3

1,3-dihidroxi-benzol

nem

igen

nem

2,4

 

 

 

24072

238

18070

0000108-55-4

glutársavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

239

19975

0000108-78-1

2,4,6-triamino-1,3,5-triazin

igen

igen

nem

30

 

 

 

25420

93720

240

45760

0000108-91-8

ciklohexil-amin

igen

nem

nem

 

 

 

 

241

22960

0000108-95-2

fenol

nem

igen

nem

 

 

 

 

242

85360

0000109-43-3

szebacinsav, dibutil-észter

igen

nem

nem

 

(32)

 

 

243

19060

0000109-53-5

izobutil-vinil-éter

nem

igen

nem

0,05

 

 

(10)

244

71720

0000109-66-0

pentán

igen

nem

nem

 

 

 

 

245

22900

0000109-67-1

1-pentén

nem

igen

nem

5

 

 

 

246

25150

0000109-99-9

tetrahidrofurán

nem

igen

nem

0,6

 

 

 

247

24820

0000110-15-6

borostyánkősav

igen

igen

nem

 

 

 

 

90960

248

19540

0000110-16-7

maleinsav

igen

igen

nem

 

(3)

 

 

64800

249

17290

0000110-17-8

fumársav

igen

igen

nem

 

 

 

 

55120

250

53520

0000110-30-5

N,N′-etilén-bisz(sztearinsav-amid)

igen

nem

nem

 

 

 

 

251

53360

0000110-31-6

N,N′-etilén-bisz(olajsav-amid)

igen

nem

nem

 

 

 

 

252

87200

0000110-44-1

szorbinsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

253

15250

0000110-60-1

1,4-diamino-bután

nem

igen

nem

 

 

 

 

254

13720

0000110-63-4

1,4-butándiol

igen

igen

nem

 

(30)

 

 

40580

255

25900

0000110-88-3

trioxán

nem

igen

nem

5

 

 

 

256

18010

0000110-94-1

glutársav

igen

igen

nem

 

 

 

 

55680

257

13550

0000110-98-5

dipropilénglikol

igen

igen

nem

 

 

 

 

16660

51760

258

70480

0000111-06-8

palmitinsav, butil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

259

58720

0000111-14-8

heptánsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

260

24280

0000111-20-6

szebacinsav

nem

igen

nem

 

 

 

 

261

15790

0000111-40-0

dietilén-triamin

nem

igen

nem

5

 

 

 

262

35284

0000111-41-1

N-(2-amino-etil)-etanol-amin

igen

nem

nem

0,05

 

Nem használható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a „D” modellanyagot határozták meg.

Csak élelmiszerrel való közvetett érintkezésre, polietilén-tereftalát (PET)-réteg mögött

 

263

13326

0000111-46-6

dietilénglikol

igen

igen

nem

 

(2)

 

 

15760

47680

264

22660

0000111-66-0

1-oktén

nem

igen

nem

15

 

 

 

265

22600

0000111-87-5

1-oktanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

266

25510

0000112-27-6

trietilénglikol

igen

igen

nem

 

 

 

 

94320

267

15100

0000112-30-1

1-dekanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

268

16704

0000112-41-4

1-dodecén

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

269

25090

0000112-60-7

tetraetilénglikol

igen

igen

nem

 

 

 

 

92350

270

22763

0000112-80-1

olajsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

69040

271

52720

0000112-84-5

erukamid

igen

nem

nem

 

 

 

 

272

37040

0000112-85-6

behénsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

273

52730

0000112-86-7

erukasav

igen

nem

nem

 

 

 

 

274

22570

0000112-96-9

oktadecil-izocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

275

23980

0000115-07-1

propilén

nem

igen

nem

 

 

 

 

276

19000

0000115-11-7

izobutén

nem

igen

nem

 

 

 

 

277

18280

0000115-27-5

hexaklór-endometilén-tetrahidroftálsavanhidrid

nem

igen

nem

NK

 

 

 

278

18250

0000115-28-6

hexaklór-endometilén-tetrahidroftálsav

nem

igen

nem

NK

 

 

 

279

22840

0000115-77-5

pentaeritrit

igen

igen

nem

 

 

 

 

71600

280

73720

0000115-96-8

foszforsav, triklór-etil-észter

igen

nem

nem

NK

 

 

 

281

25120

0000116-14-3

tetrafluor-etilén

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

282

18430

0000116-15-4

hexafluor-propilén

nem

igen

nem

NK

 

 

 

283

74640

0000117-81-7

ftálsav, bisz(2-etil-hexil)-észter

igen

nem

nem

1,5

(32)

Csak a következőkként használható:

a)

lágyító zsírszegény élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő, többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz;

b)

technikai segédanyag, legfeljebb 0,1 %-os koncentráció a végtermékben

(7)

284

84880

0000119-36-8

szalicilsav, metil-észter

igen

nem

nem

30

 

 

 

285

66480

0000119-47-1

2,2′-metilén bisz(4-metil-6-terc-butil-fenol)

igen

nem

igen

 

(13)

 

 

286

38240

0000119-61-9

benzofenon

igen

nem

igen

0,6

 

 

 

287

60160

0000120-47-8

4-hidroxi-benzoesav, etil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

288

24970

0000120-61-6

tereftálsav, dimetil-észter

nem

igen

nem

 

 

 

 

289

15880

0000120-80-9

1,2-dihidroxi-benzol

nem

igen

nem

6

 

 

 

24051

290

55360

0000121-79-9

galluszsav, propil-észter

igen

nem

nem

 

(20)

 

 

291

19150

0000121-91-5

izoftálsav

nem

igen

nem

 

(27)

 

 

292

94560

0000122-20-3

triizopropanol-amin

igen

nem

nem

5

 

 

 

293

23175

0000122-52-1

foszforsav, trietil-észter

nem

igen

nem

NK

 

1 mg/kg a végtermékben

(1)

294

93120

0000123-28-4

tiodipropionsav, didodecil-észter

igen

nem

igen

 

(14)

 

 

295

15940

0000123-31-9

1,4-dihidroxi-benzol

igen

igen

nem

0,6

 

 

 

18867

48620

296

23860

0000123-38-6

propionaldehid

nem

igen

nem

 

 

 

 

297

23950

0000123-62-6

propionsavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

298

14110

0000123-72-8

butiraldehid

nem

igen

nem

 

 

 

 

299

63840

0000123-76-2

levulinsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

300

30045

0000123-86-4

ecetsav, butil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

301

89120

0000123-95-5

sztearinsav, butil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

302

12820

0000123-99-9

azelainnsav

nem

igen

nem

 

 

 

 

303

12130

0000124-04-9

adipinsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

31730

304

14320

0000124-07-2

kaprilsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

41960

305

15274

0000124-09-4

hexametilén-diamin

nem

igen

nem

2,4

 

 

 

18460

306

88960

0000124-26-5

sztearamid

igen

nem

nem

 

 

 

 

307

42160

0000124-38-9

szén-dioxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

308

91200

0000126-13-6

szaharóz-acetát-izobutirát

igen

nem

nem

 

 

 

 

309

91360

0000126-14-7

szacharóz-oktaacetát

igen

nem

nem

 

 

 

 

310

16390

0000126-30-7

2,2-dimetil-1,3-propándiol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

22437

311

16480

0000126-58-9

dipentaeritrit

igen

igen

nem

 

 

 

 

51200

312

21490

0000126-98-7

metakrilnitril

nem

igen

nem

NK

 

 

 

313

16650

0000127-63-9

difenil-szulfon

igen

igen

nem

3

 

 

 

51570

314

23500

0000127-91-3

α-pinén

nem

igen

nem

 

 

 

 

315

46640

0000128-37-0

2,6-di-terc-butil-p-krezol

igen

nem

nem

3

 

 

 

316

23230

0000131-17-9

ftálsav, diallil-észter

nem

igen

nem

NK

 

 

 

317

48880

0000131-53-3

2,2′-dihidroxi-4-metoxi-benzofenon

igen

nem

igen

 

(8)

 

 

318

48640

0000131-56-6

2,4-dihidroxi-benzofenon

igen

nem

nem

 

(8)

 

 

319

61360

0000131-57-7

2-hidroxi-4-metoxi-benzofenon

igen

nem

igen

 

(8)

 

 

320

37680

0000136-60-7

benzoesav, butil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

321

36080

0000137-66-6

aszkorbil-palmitát

igen

nem

nem

 

 

 

 

322

63040

0000138-22-7

tejsav, butil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

323

11470

0000140-88-5

akrilsav, etil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

324

83700

0000141-22-0

ricinolsav

igen

nem

igen

42

 

 

 

325

10780

0000141-32-2

akrilsav, n-butil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

326

12763

0000141-43-5

2-amino-etanol

igen

igen

nem

0,05

 

Nem használható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a „D” modellanyagot határozták meg.

Csak élelmiszerrel való közvetett érintkezésre, polietilén-tereftalát (PET)-réteg mögött

 

35170

327

30140

0000141-78-6

ecetsav, etil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

328

65040

0000141-82-2

malonsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

329

59360

0000142-62-1

hexánsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

330

19470

0000143-07-7

laurinsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

63280

331

22480

0000143-08-8

1-nonanol

nem

igen

nem

 

 

 

 

332

69760

0000143-28-2

oleil-alkohol

igen

nem

nem

 

 

 

 

333

22775

0000144-62-7

oxálsav

igen

igen

nem

6

 

 

 

69920

334

17005

0000151-56-4

etilén-imin

nem

igen

nem

NK

 

 

 

335

68960

0000301-02-0

oleamid

igen

nem

nem

 

 

 

 

336

15095

0000334-48-5

n-dekánsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

45940

337

15820

0000345-92-6

4,4′-difluor-benzofenon

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

338

71020

0000373-49-9

palmitoleinsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

339

86160

0000409-21-2

szilícium-karbid

igen

nem

nem

 

 

 

 

340

47440

0000461-58-5

dicián-diamin

igen

nem

nem

 

 

 

 

341

13180

0000498-66-8

biciklo[2.2.1]hept-2-én

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

22550

342

14260

0000502-44-3

kaprolakton

nem

igen

nem

 

(29)

 

 

343

23770

0000504-63-2

1,3-propándiol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

344

13810

0000505-65-7

1,4-butándiol formál

nem

igen

nem

NK

 

 

(10)

21821

345

35840

0000506-30-9

arachidonsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

346

10030

0000514-10-3

abietinsav

nem

igen

nem

 

 

 

 

347

13050

0000528-44-9

trimellitinsav

nem

igen

nem

 

(21)

 

 

25540

348

22350

0000544-63-8

mirisztinsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

67891

349

25550

0000552-30-7

trimellitinsavanhidrid

nem

igen

nem

 

(21)

 

 

350

63920

0000557-59-5

lignocerinsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

351

21730

0000563-45-1

3-metil-1-butén

nem

igen

nem

NK

 

Csak polipropilénben használható.

(1)

352

16360

0000576-26-1

2,6-dimetil-fenol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

353

42480

0000584-09-8

szénsav, rubídiumsó

igen

nem

nem

12

 

 

 

354

25210

0000584-84-9

2,4-toluol-diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

355

20170

0000585-07-9

metakrilsav, terc-butil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

356

18820

0000592-41-6

1-hexén

nem

igen

nem

3

 

 

 

357

13932

0000598-32-3

3-butén-2-ol

nem

igen

nem

NK

 

Csak komonomerként használható polimer-adalékanyagok előállítására.

(1)

358

14841

0000599-64-4

4-kumil-fenol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

359

15970

0000611-99-4

4,4′-dihidroxi-benzofenon

igen

igen

nem

 

(8)

 

 

48720

360

57920

0000620-67-7

glicerin-triheptanoát

igen

nem

nem

 

 

 

 

361

18700

0000629-11-8

1,6-hexándiol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

362

14350

0000630-08-0

szén-monoxid

nem

igen

nem

 

 

 

 

363

16450

0000646-06-0

1,3-dioxolán

nem

igen

nem

5

 

 

 

364

15404

0000652-67-5

1,4:3,6-dianhidroszorbit

nem

igen

nem

5

 

Csak komonomerként használható poli(etilén-ko-izoszorbid-tereftalátban).

 

365

11680

0000689-12-3

akrilsav, izopropil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

366

22150

0000691-37-2

4-metil-1-pentén

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

367

16697

0000693-23-2

n-dodekándisav

nem

igen

nem

 

 

 

 

368

93280

0000693-36-7

tiodipropionsav, dioktadecil-észter

igen

nem

igen

 

(14)

 

 

369

12761

0000693-57-2

12-amino-dodekánsav

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

370

21460

0000760-93-0

metakrilsavanhidrid

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

371

11510

0000818-61-1

akrilsav, etilénglikollal alkotott monoészter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

11830

372

18640

0000822-06-0

hexametilén-diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

373

22390

0000840-65-3

2,6-naftalindikarbonsav, dimetil-észeter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

374

21190

0000868-77-9

metakrilsav, etilénglikollal alkotott monoészter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

375

15130

0000872-05-9

1-decén

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

376

66905

0000872-50-4

N-metil-pirolidon

igen

nem

nem

 

 

 

 

377

12786

0000919-30-2

3-amino-propil-trietoxiszilán

nem

igen

nem

0,05

 

A 3-amino-propil-trietoxiszilán kioldható maradéka kevesebb, mint 3 mg/kg töltőanyag a szervetlen töltőanyagok reaktív felületkezelésére való használat esetén

SKH = 0,05 mg/kg műanyagok és műanyag tárgyak felületkezelésére való használat esetén.

 

378

21970

0000923-02-4

N-metilol-metakril-amid

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

379

21940

0000924-42-5

N-metilol-akril-amid

nem

igen

nem

NK

 

 

 

380

11980

0000925-60-0

akrilsav, propil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

381

15030

0000931-88-4

ciklooktén

nem

igen

nem

0,05

 

Csak olyan, élelmiszerrel érintkező polimerekben használható, amelyekre az „A” modellanyagot kell alkalmazni.

 

382

19490

0000947-04-6

laurolaktám

nem

igen

nem

5

 

 

 

383

72160

0000948-65-2

2-fenil-indol

igen

nem

igen

15

 

 

 

384

40000

0000991-84-4

2,4-bisz(oktil-merkapto)-6-(4-hidroxi-3,5-di-terc-butil-anilin)-1,3,5-triazin

igen

nem

igen

30

 

 

 

385

11530

0000999-61-1

akrilsav, 2-hidroxi-propil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

SKH az akrilsav, 2-hidroxi-propil-észter és az akrilsav, 2-hidroxi-izopropil-észter összegeként kifejezve.

Az akrilsav 2-hidroxi-propil-észteréből (CAS-szám: 0002918-23-2) maximum 25 %(m/m)-ot tartalmazhat

(1)

386

55280

0001034-01-1

galluszsav, oktil-észter

igen

nem

nem

 

(20)

 

 

387

26155

0001072-63-5

1-vinilimidazol

nem

igen

nem

0,05

 

 

(1)

388

25080

0001120-36-1

1-tetradecén

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

389

22360

0001141-38-4

2,6-naftalin-dikarbonsav

nem

igen

nem

5

 

 

 

390

55200

0001166-52-5

galluszsav, dodecil-észter

igen

nem

nem

 

(20)

 

 

391

22932

0001187-93-5

perfluor-metil-perfluor-vinil-éter

nem

igen

nem

0,05

 

Csak tapadásgátló bevonatokban használható.

 

392

72800

0001241-94-7

foszforsav, difenil-2-etil-hexil-észter

igen

nem

igen

2,4

 

 

 

393

37280

0001302-78-9

bentonit

igen

nem

nem

 

 

 

 

394

41280

0001305-62-0

kalcium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

395

41520

0001305-78-8

kalcium-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

396

64640

0001309-42-8

magnézium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

397

64720

0001309-48-4

magnézium-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

398

35760

0001309-64-4

antimon-trioxid

igen

nem

nem

0,04

 

SKH antimonban kifejezve

(6)

399

81600

0001310-58-3

kálium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

400

86720

0001310-73-2

nátrium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

401

24475

0001313-82-2

nátrium-szulfid

nem

igen

nem

 

 

 

 

402

96240

0001314-13-2

cink-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

403

96320

0001314-98-3

cink-szulfid

igen

nem

nem

 

 

 

 

404

67200

0001317-33-5

molibdén-diszulfid

igen

nem

nem

 

 

 

 

405

16690

0001321-74-0

divinil-benzol

nem

igen

nem

NK

 

SKH a divinilbenzol és etil-vinil-benzol összegében kifejezve.

Legfeljebb 45 %(m/m) etil-vinil-benzolt tartalmazhat

(1)

406

83300

0001323-39-3

1,2-propilénglikol-monosztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

407

87040

0001330-43-4

nátrium-tetraborát

igen

nem

nem

 

(16)

 

 

408

82960

0001330-80-9

1,2-propilénglikol-monooleát

igen

nem

nem

 

 

 

 

409

62240

0001332-37-2

vas-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

410

62720

0001332-58-7

kaolin

igen

nem

nem

 

 

 

 

411

42080

0001333-86-4

műkorom

igen

nem

nem

 

 

10–300 nm nagyságú primer részecskék, amelyeket 100-1 200 nm nagyságúvá aggregálódnak, melyek 300 nm és néhány mm közé eső agglomerátumokat alkothatnak.

Kioldható toluolvegyületek: legfeljebb 0,1 % az ISO 6209 sz. módszerrel meghatározva

Ciklohexán-kivonat UV-abszorpciója 386 nm-en: < 0,02 abszorpciós egység 1 cm-es küvettával vagy < 0,1 abszorpciós egység 5 cm-es küvettával általánosan elismert analitikai módszerrel meghatározva

Benzo(a)pirén-tartalom: legfeljebb 0,25 mg/kg szénpigment

A szénpigment legnagyobb használati koncentrációja a polimerben: 2,5 %(m/m)

 

412

45200

0001335-23-5

réz-jodid

igen

nem

nem

 

(6)

 

 

413

35600

0001336-21-6

ammónium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

414

87600

0001338-39-2

szorbit-monolaurát

igen

nem

nem

 

 

 

 

415

87840

0001338-41-6

szorbit monosztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

416

87680

0001338-43-8

szorbit-monooleát

igen

nem

nem

 

 

 

 

417

85680

0001343-98-2

sziliciumsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

418

34720

0001344-28-1

alumínium-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

419

92150

0001401-55-4

tanninsavak

igen

nem

nem

 

 

A JECFA-előírásoknak megfelelően

 

420

19210

0001459-93-4

izoftálsav, dimetil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

421

13000

0001477-55-0

1,3-benzol-dimetán-amin

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

422

38515

0001533-45-5

4,4’-bisz(2-benzoxazolil)sztilbén

igen

nem

igen

0,05

 

 

(2)

423

22937

0001623-05-8

perfluor-propil-perfluor-vinil-éter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

424

15070

0001647-16-1

1,9-dekadién

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

425

10840

0001663-39-4

akrilsav, terc-butil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

426

13510

0001675-54-3

2,2-bisz(4-hidroxi-fenil)propán-bisz(2,3-epoxi-propil)-éter

nem

igen

nem

 

 

Az 1895/2005/EK bizottsági rendelet (1) szerint

 

13610

427

18896

0001679-51-2

4-(hidroxi-metil)-1-ciklohexén

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

428

95200

0001709-70-2

1,3,5-trimetil-2,4,6-trisz(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzil)benzol

igen

nem

nem

 

 

 

 

429

13210

0001761-71-3

bisz(4-amino-ciklohexil)metán

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

430

95600

0001843-03-4

1,1,3-trisz(2-metil-4-hidroxi-5-terc-butil-fenil)-bután

igen

nem

igen

5

 

 

 

431

61600

0001843-05-6

2-hidroxi-4-n-oktil-oxibenzofenon

igen

nem

igen

 

(8)

 

 

432

12280

0002035-75-8

adipinsavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

433

68320

0002082-79-3

oktadecil-3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propionát

igen

nem

igen

6

 

 

 

434

20410

0002082-81-7

metakrilsav, 1,4-butándiol-diészter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

435

14230

0002123-24-2

kaprolaktám, nátriumsó

nem

igen

nem

 

(4)

 

 

436

19480

0002146-71-6

laurinsav, vinil-észter

nem

igen

nem

 

 

 

 

437

11245

0002156-97-0

akrilsav, dodecil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

(2)

438

38875

0002162-74-5

bisz(2,6-diizopropil-fenil)-karbodiimid

igen

nem

nem

0,05

 

Csak élelmiszerrel való közvetett érintkezésre, polietilén-tereftalát (PET)-réteg mögött

 

439

21280

0002177-70-0

metakrilsav, fenil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

440

21340

0002210-28-8

metakrilsav, propil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

441

38160

0002315-68-6

benzoesav, propil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

442

13780

0002425-79-8

1,4-butándiol-bisz(2,3-epoxi-propil)-éter

nem

igen

nem

NK

 

Maradéktartalom 1 mg/kg a végtermékben, epoxicsoportban kifejezve.

Molekulatömeg 43 Da

(10)

443

12788

0002432-99-7

11-amino-undekánsav

nem

igen

nem

5

 

 

 

444

61440

0002440-22-4

2-(2′-hidroxi-5′-metil-fenil)benzotriazol

igen

nem

nem

 

(12)

 

 

445

83440

0002466-09-3

pirofoszforsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

446

10750

0002495-35-4

akrilsav, benzil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

447

20080

0002495-37-6

metakrilsav, benzil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

448

11890

0002499-59-4

akrilsav, n-oktil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

449

49840

0002500-88-1

dioktadecil-diszulfid

igen

nem

igen

3

 

 

 

450

24430

0002561-88-8

szebacinsavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

451

66755

0002682-20-4

2-metil-4-izotiazol-3-on

igen

nem

nem

0,5

 

Csak vizes polimerdiszperziókban és -emulziókban használható.

 

452

38885

0002725-22-6

2,4-bisz(2,4-dimetilfenil)-6-(2-hidroxi-4-n-oktil-oxifenil)-1,3,5-triazin

igen

nem

nem

0,05

 

Csak vizes élelmiszerekben használható.

 

453

26320

0002768-02-7

vinil-trimetoxi-szilán

nem

igen

nem

0,05

 

 

(10)

454

12670

0002855-13-2

1-amino-3-amino-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexán

nem

igen

nem

6

 

 

 

455

20530

0002867-47-2

metakrilsav, 2-(dimetil-amino)-etil-észter

nem

igen

nem

NK

 

 

 

456

10810

0002998-08-5

akrilsav, szek-butil-észter

nem

igen

nem

 

(22)

 

 

457

20140

0002998-18-7

metakrilsav, szek-butil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

458

36960

0003061-75-4

behénamid

igen

nem

nem

 

 

 

 

459

46870

0003135-18-0

3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzil-foszforsav, dioktadecil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

460

14950

0003173-53-3

ciklohexil-izocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

461

22420

0003173-72-6

1,5-naftalin-diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

462

26170

0003195-78-6

N-vinil-N-metil-acetamid

nem

igen

nem

0,02

 

 

(1)

463

25840

0003290-92-4

1,1,1-trimetil-propán-trimetakrilát

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

464

61280

0003293-97-8

2-hidroxi-4-n-hexil-oxibenzofenon

igen

nem

igen

 

(8)

 

 

465

68040

0003333-62-8

7-[2H-nafto-(1,2-D)triazol-2-il]-3-fenil-kumarin

igen

nem

nem

 

 

 

 

466

50640

0003648-18-8

di-n-oktil-ón-dilaurát

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

467

14800

0003724-65-0

krotonsav

igen

igen

nem

0,05

 

 

(1)

45600

468

71960

0003825-26-1

perfluor-oktánsav, ammóniumsó

igen

nem

nem

 

 

Csak nagy hőmérsékleten szinterelt, többször használatos tárgyakban használható.

 

469

60480

0003864-99-1

2-(2’-hidroxi-3,5’-di-terc-butil-fenil)-5-klór-benzotriazol

igen

nem

igen

 

(12)

 

 

470

60400

0003896-11-5

2-(2’-hidroxi-3’-terc-butil-5’-metil-fenil)-5-klór-benzotriazol

igen

nem

igen

 

(12)

 

 

471

24888

0003965-55-7

5-szulfoizoftálsav, mononátriumsó, dimetil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

472

66560

0004066-02-8

2,2’-metilén-bisz(4-metil-6-ciklohexil-fenol)

igen

nem

igen

 

(5)

 

 

473

12265

0004074-90-2

adipinsav, divinil-észter

nem

igen

nem

NK

 

5 mg/kg a végtermékben.

Csak komonomerként használható.

(1)

474

43600

0004080-31-3

[1-(3-klór-allil)-3,5,7-triaza-1-azónia-adamantán]-klorid

igen

nem

nem

0,3

 

 

 

475

19110

0004098-71-9

1-izocianáto-3-izocianáto-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexán

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve.

(10)

476

16570

0004128-73-8

difenil-éter-4,4′-diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve.

(10)

477

46720

0004130-42-1

2,6-di-terc-butil-4-etil-fenol

igen

nem

igen

4,8

 

 

(1)

478

60180

0004191-73-5

4-hidroxi-benzoesav, izopropil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

479

12970

0004196-95-6

azealinsavanhidrid

nem

igen

nem

 

 

 

 

480

46790

0004221-80-1

3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzoesav, 2,4-di-terc-butil-fenil-észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

481

13060

0004422-95-1

1,3,5-benzol-trikarbonsav-triklorid

nem

igen

nem

0,05

 

SKH 1,3,5-benzoltrikarbonsavban kifejezve.

(1)

482

21100

0004655-34-9

metakrilsav, izopropil-észter

nem

igen

nem

 

(23)

 

 

483

68860

0004724-48-5

n-oktil-foszfonsav

igen

nem

nem

0,05

 

 

 

484

13395

0004767-03-7

2,2-bisz(hidroxi-metil)propionsav

nem

igen

nem

0,05

 

 

(1)

485

13560

0005124-30-1

diciklohexil-metán-4,4′-diizocianát)

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve.

(10)

15700

486

54005

0005136-44-7

etilén-N-palmitamid-N′-sztearamid

igen

nem

nem

 

 

 

 

487

45640

0005232-99-5

2-ciano-3,3-difenil-akrilsav, etil-észter

igen

nem

nem

0,05

 

 

 

488

53440

0005518-18-3

N,N′-etilén-bisz(palmitinsavamid)

igen

nem

nem

 

 

 

 

489

41040

0005743-36-2

kalcium-butirát

igen

nem

nem

 

 

 

 

490

16600

0005873-54-1

difenil-metán-2,4′-diizocianát

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve.

(10)

491

82720

0006182-11-2

1,2-propilénglikol-disztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

492

45650

0006197-30-4

2-ciano-3,3-difenil-akrilsav, 2-etil-hexil-észter

igen

nem

nem

0,05

 

 

 

493

39200

0006200-40-4

bisz(2-hidroxi-etil)-2-hidroxi-propil-3-(dodecil-oxi)metil-ammónium-klorid

igen

nem

nem

1,8

 

 

 

494

62140

0006303-21-5

hipofoszforossav

igen

nem

nem

 

 

 

 

495

35160

0006642-31-5

6-amino-1,3-dimetil-uracil

igen

nem

nem

5

 

 

 

496

71680

0006683-19-8

pentaeritrit-tetrakisz[3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)-propionát]

igen

nem

nem

 

 

 

 

497

95020

0006846-50-0

2,2,4-trimetil-1,3-pentándiol-diizobutirát

igen

nem

nem

5

 

Csak egyszer használatos kesztyűk előállításához használható.

 

498

16210

0006864-37-5

3,3’-dimetil-4,4’-diamino-diciklohexil-metán

nem

igen

nem

0,05

 

Csak poliamidokban használható.

(5)

499

19965

0006915-15-7

almasav

igen

igen

nem

 

 

Monomerként való alkalmazás esetén csak komonomerként használható alifás poliészterekben, legfeljebb 1 %(n/n)-ban.

 

65020

500

38560

0007128-64-5

2,5-bisz(5-terc-butil-2-benzoxazolil)tiofén

igen

nem

igen

0,6

 

 

 

501

34480

alumíniumszál, -forgács, -por

igen

nem

nem

 

 

Élelmiszer-színezék

 

502

22778

0007456-68-0

4,4′-oxibisz(benzol-szulfonil-azid)

nem

igen

nem

0,05

 

 

(1)

503

46080

0007585-39-9

β-dextrin

igen

nem

nem

 

 

 

 

504

86240

0007631-86-9

szilícium-dioxid

igen

nem

nem

 

 

Szintetikus amorf szilícium-dioxid esetében: 1–100 nm-es, 0,1–1 µm-re aggregált primer részecskék, amelyek 0,3µm-estől mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak.

 

505

86480

0007631-90-5

nátrium-biszulfit

igen

nem

nem

 

(19)

 

 

506

86920

0007632-00-0

nátrium-nitrit

igen

nem

nem

0,6

 

 

 

507

59990

0007647-01-0

sósav

igen

nem

nem

 

 

 

 

508

86560

0007647-15-6

nátrium-bromid

igen

nem

nem

 

 

 

 

509

23170

0007664-38-2

foszforsav

igen

igen

nem

 

 

 

 

72640

510

12789

0007664-41-7

ammónia

igen

igen

nem

 

 

 

 

35320

511

91920

0007664-93-9

kénsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

512

81680

0007681-11-0

kálium-jodid

igen

nem

nem

 

(6)

 

 

513

86800

0007681-82-5

nátrium-jodid

igen

nem

nem

 

(6)

 

 

514

91840

0007704-34-9

kén

igen

nem

nem

 

 

 

 

515

26360

0007732-18-5

víz

igen

igen

nem

 

 

A 98/83/EK irányelvnek (2) megfelelően.

 

95855

516

86960

0007757-83-7

nátrium-szulfit

igen

nem

nem

 

(19)

 

 

517

81520

0007758-02-3

kálium-bromid

igen

nem

nem

 

 

 

 

518

35845

0007771-44-0

arachidonsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

519

87120

0007772-98-7

nátrium-tioszulfát

igen

nem

nem

 

(19)

 

 

520

65120

0007773-01-5

mangán-klorid

igen

nem

nem

 

 

 

 

521

58320

0007782-42-5

grafit

igen

nem

nem

 

 

 

 

522

14530

0007782-50-5

klór

nem

igen

nem

 

 

 

 

523

45195

0007787-70-4

réz-bromid

igen

nem

nem

 

 

 

 

524

24520

0008001-22-7

szójaolaj

nem

igen

nem

 

 

 

 

525

62640

0008001-39-6

japán viasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

526

43440

0008001-75-0

cerezin

igen

nem

nem

 

 

 

 

527

14411

0008001-79-4

ricinusolaj

igen

igen

nem

 

 

 

 

42880

528

63760

0008002-43-5

lecitin

igen

nem

nem

 

 

 

 

529

67850

0008002-53-7

montánviasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

530

41760

0008006-44-8

kandelillaviasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

531

36880

0008012-89-3

méhviasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

532

88640

0008013-07-8

szójaolaj, epoxidált

igen

nem

nem

60

30 (*)

(32)

(*)

A 2006/141/EK irányelvben meghatározott anyatej-helyettesítő és -kiegészítő tápszereket, illetve a 2006/125/EK irányelvben meghatározott, csecsemők és a kisgyermekek számára készült feldolgozott gabonaalapú élelmiszereket és bébiételeket tartalmazó üvegedények lezárására használatos PVC-tömítések esetében az SKH 30 mg/kg-ra csökken.

Epoxid < 8 %, jódszám < 6.

 

533

42720

0008015-86-9

lignocerinviasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

534

80720

0008017-16-1

polifoszforsavak

igen

nem

nem

 

 

 

 

535

24100

0008050-09-7

fenyőgyanta

igen

igen

nem

 

 

 

 

24130

24190

83840

536

84320

0008050-15-5

fenyőgyanta, hidrogénezett, metanollal képzett észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

537

84080

0008050-26-8

fenyőgyanta, pentaeritrittel képzett észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

538

84000

0008050-31-5

fenyőgyanta, glicerinnel képzett észter

igen

nem

nem

 

 

 

 

539

24160

0008052-10-6

gyanta-tallolaj

nem

igen

nem

 

 

 

 

540

63940

0008062-15-5

lignoszulfonsav

igen

nem

nem

0,24

 

Csak műanyag diszperziókhoz való diszpergálószerként használható.

 

541

58480

0009000-01-5

gumiarábikum

igen

nem

nem

 

 

 

 

542

42640

0009000-11-7

karboxi-metil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

543

45920

0009000-16-2

mézga

igen

nem

nem

 

 

 

 

544

58400

0009000-30-0

guargyanta

igen

nem

nem

 

 

 

 

545

93680

0009000-65-1

tragantmézga

igen

nem

nem

 

 

 

 

546

71440

0009000-69-5

pektin

igen

nem

nem

 

 

 

 

547

55440

0009000-70-8

zselatin

igen

nem

nem

 

 

 

 

548

42800

0009000-71-9

kazein

igen

nem

nem

 

 

 

 

549

80000

0009002-88-4

polietilén viasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

550

81060

0009003-07-0

polipropilén viasz

igen

nem

nem

 

 

 

 

551

79920

0009003-11-6

0106392-12-5

poli(etilén-propilén)-glikol

igen

nem

nem

 

 

 

 

552

81500

0009003-39-8

polivinilpirrolidon

igen

nem

nem

 

 

Az anyagnak meg kell felelnie a 2008/84/EK bizottsági irányelvben (3) meghatározott tisztasági követelményeknek.

 

553

14500

0009004-34-6

cellulóz

igen

igen

nem

 

 

 

 

43280

554

43300

0009004-36-8

cellulóz-acetát-butirát

igen

nem

nem

 

 

 

 

555

53280

0009004-57-3

etil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

556

54260

0009004-58-4

etil-(hidroxi-etil)-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

557

66640

0009004-59-5

metil-etil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

558

60560

0009004-62-0

hidroxi-etil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

559

61680

0009004-64-2

hidroxi-propil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

560

66700

0009004-65-3

metil-hidroxi-propil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

561

66240

0009004-67-5

metil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

562

22450

0009004-70-0

nitro-cellulóz

nem

igen

nem

 

 

 

 

563

78320

0009004-97-1

polietilénglikol-monoricinoleát

igen

nem

igen

42

 

 

 

564

24540

0009005-25-8

keményítő, étkezési

igen

igen

nem

 

 

 

 

88800

565

61120

0009005-27-0

hidroxi-etil-keményítő

igen

nem

nem

 

 

 

 

566

33350

0009005-32-7

alginsav

igen

nem

nem

 

 

 

 

567

82080

0009005-37-2

1,2-propilénglikol-alginát

igen

nem

nem

 

 

 

 

568

79040

0009005-64-5

polietilénglikol-szorbitán-monolaurát

igen

nem

nem

 

 

 

 

569

79120

0009005-65-6

polietilénglikol-szorbitán-monooleát

igen

nem

nem

 

 

 

 

570

79200

0009005-66-7

polietilénglikol-szorbitán-monopalmitát

igen

nem

nem

 

 

 

 

571

79280

0009005-67-8

polietilénglikol-szorbitán-monosztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

572

79360

0009005-70-3

polietilénglikol-szorbitán-trioleát

igen

nem

nem

 

 

 

 

573

79440

0009005-71-4

polietilénglikol-szorbitán-trisztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

574

24250

0009006-04-6

gumi, természetes

igen

igen

nem

 

 

 

 

84560

575

76721

0063148-62-9

polidimetilsziloxán (molekulatömeg > 6 800 Da)

igen

nem

nem

 

 

Viszkozitás 25 °C-on: legalább 100 cSt (100 × 10-6 m2/s).

 

576

60880

0009032-42-2

hidroxi-etil-metil-cellulóz

igen

nem

nem

 

 

 

 

577

62280

0009044-17-1

izobutilén-butén kopolimer

igen

nem

nem

 

 

 

 

578

79600

0009046-01-9

polietilénglikol-tridecil-éter-foszfát

igen

nem

nem

5

 

Csak vizes élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak esetében.

Polietilénglikol (EO ≤ 11)-tridecil-éter-foszfát (mono- és dialkilészter), legfeljebb 10 % polietilénglikol (EO ≤ 11)-tridecil-éter-tartalommal.

 

579

61800

0009049-76-7

hidroxi-propil-keményítő

igen

nem

nem

 

 

 

 

580

46070

0010016-20-3

α-dextrin

igen

nem

nem

 

 

 

 

581

36800

0010022-31-8

bárium-nitrát

igen

nem

nem

 

 

 

 

582

50240

0010039-33-5

di-n-oktil-ón-bisz(2-etil-hexil-maleát)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

583

40400

0010043-11-5

bór-nitrid

igen

nem

nem

 

(16)

 

 

584

13620

0010043-35-3

bórsav

igen

igen

nem

 

(16)

 

 

40320

585

41120

0010043-52-4

kalcium-klorid

igen

nem

nem

 

 

 

 

586

65280

0010043-84-2

mangán-hipofoszfit

igen

nem

nem

 

 

 

 

587

68400

0010094-45-8

oktadecil-erukamid

igen

nem

igen

5

 

 

 

588

64320

0010377-51-2

lítium-jodid

igen

nem

nem

 

(6)

 

 

589

52645

0010436-08-5

cisz-11-eikozén-amid

igen

nem

nem

 

 

 

 

590

21370

0010595-80-9

metakrilsav, 2-szulfoetil-észter

nem

igen

nem

NK

 

 

(1)

591

36160

0010605-09-1

aszkorbil-sztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

592

34690

0011097-59-9

alumínium-magnézium-karbonát-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

593

44960

0011104-61-3

kobalt-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

594

65360

0011129-60-5

mangán-oxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

595

19510

0011132-73-3

ligno-cellulóz

nem

igen

nem

 

 

 

 

596

95935

0011138-66-2

xantángumi

igen

nem

nem

 

 

 

 

597

67120

0012001-26-2

csillámpala

igen

nem

nem

 

 

 

 

598

41600

0012004-14-7

0037293-22-4

kalcium-szulfo-aluminát

igen

nem

nem

 

 

 

 

599

36840

0012007-55-5

bárium-tetraborát

igen

nem

nem

 

(16)

 

 

600

60030

0012072-90-1

hidromagnezit

igen

nem

nem

 

 

 

 

601

35440

0012124-97-9

ammónium-bromid

igen

nem

nem

 

 

 

 

602

70240

0012198-93-5

ozokerit

igen

nem

nem

 

 

 

 

603

83460

0012269-78-2

pirofillit

igen

nem

nem

 

 

 

 

604

60080

0012304-65-3

hidrotalcit

igen

nem

nem

 

 

 

 

605

11005

0012542-30-2

akrilsav, diciklopentenil-észter

nem

igen

nem

0,05

 

 

(1)

606

65200

0012626-88-9

mangán-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

607

62245

0012751-22-3

vas-foszfid

igen

nem

nem

 

 

Csak PET-polimerekben és –kopolimerekben használható.

 

608

40800

0013003-12-8

4,4′-butilidén-bisz[(6-terc-butil-3-metil-fenil-ditridecil)-foszfit]

igen

nem

igen

6

 

 

 

609

83455

0013445-56-2

pirofoszforossav

igen

nem

nem

 

 

 

 

610

93440

0013463-67-7

titán-dioxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

611

35120

0013560-49-1

3-amino-krotonsav, diészter tio-bisz(2-hidroxi-etil)-éterrel

igen

nem

nem

 

 

 

 

612

16694

0013811-50-2

N,N′-divinil-2-imid-azolidinon

nem

igen

nem

0,05

 

 

(10)

613

95905

0013983-17-0

wollastonit

igen

nem

nem

 

 

 

 

614

45560

0014464-46-1

krisztobalit

igen

nem

nem

 

 

 

 

615

92080

0014807-96-6

talkum

igen

nem

nem

 

 

 

 

616

83470

0014808-60-7

kvarc

igen

nem

nem

 

 

 

 

617

10660

0015214-89-8

2-akril-amido-2-metil-propánszulfonsav

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

618

51040

0015535-79-2

di-n-oktil-ón-merkapto-acetát

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

619

50320

0015571-58-1

di-n-oktil-ón-bisz(2-etil-hexil-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

620

50720

0015571-60-5

di-n-oktil-ón-dimaleát

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

621

17110

0016219-75-3

5-etilidén-biciklo[2,2,1]hept-2-én

nem

igen

nem

0,05

 

 

(9)

622

69840

0016260-09-6

oleil-palmitamid

igen

nem

igen

5

 

 

 

623

52640

0016389-88-1

dolomit

igen

nem

nem

 

 

 

 

624

18897

0016712-64-4

6-hidroxi-2-naftalinkarbonsav

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

625

36720

0017194-00-2

bárium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

626

57800

0018641-57-1

glicerin-tribehenát

igen

nem

nem

 

 

 

 

627

59760

0019569-21-2

huntit

igen

nem

nem

 

 

 

 

628

96190

0020427-58-1

cink-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

629

34560

0021645-51-2

alumínium-hidroxid

igen

nem

nem

 

 

 

 

630

82240

0022788-19-8

1,2-propilénglikol-dilaurát

igen

nem

nem

 

 

 

 

631

59120

0023128-74-7

1,6-hexametilén-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propionamid)

igen

nem

igen

45

 

 

 

632

52880

0023676-09-7

4-etoxi-benzoesav, etil-észter

igen

nem

nem

3,6

 

 

 

633

53200

0023949-66-8

2-etoxi-2′-etil-oxanilid

igen

nem

igen

30

 

 

 

634

25910

0024800-44-0

tripropilénglikol

nem

igen

nem

 

 

 

 

635

40720

0025013-16-5

terc-butil-4-hidroxi-anizol

igen

nem

nem

30

 

 

 

636

31500

0025134-51-4

akrilsav, akrilsav, 2-etilhexil-észter kopolimer

igen

nem

nem

0,05

(22)

SKH akrilsav, 2-etil-hexil-észterben kifejezve

 

637

71635

0025151-96-6

pentaeritrit-dioleát

igen

nem

nem

0,05

 

Nem használható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a „D” modellanyagot határozták meg.

 

638

23590

0025322-68-3

polietilénglikol

igen

igen

nem

 

 

 

 

76960

639

23651

0025322-69-4

polipropilénglikol

igen

igen

nem

 

 

 

 

80800

640

54930

0025359-91-5

formaldehid-1-naftol, koplimer

igen

nem

nem

0,05

 

 

 

641

22331

0025513-64-8

1,6-diamino-2,2,4-trimetil-hexán (35–45 %(m/m)) és 1,6-diamino-2,4,4-trimetil-hexán (55–65 %(m/m)) keveréke

nem

igen

nem

0,05

 

 

(10)

642

64990

0025736-61-2

maleinsavanhidrid-sztirol, kopolimer, nátriumsó

igen

nem

nem

 

 

Az 1 000 daltonnál kisebb molakulatömegű frakció nem haladhatja meg a 0,05 %(m/m)-t.

 

643

87760

0026266-57-9

szorbitán-monopalmitát

igen

nem

nem

 

 

 

 

644

88080

0026266-58-0

szorbitán-trioleát

igen

nem

nem

 

 

 

 

645

67760

0026401-86-5

mono-n-oktil-ón-trisz(izooktil-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(11)

 

 

646

50480

0026401-97-8

di-n-oktil-ón-bisz(izooktil-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(10)

 

 

647

56720

0026402-23-3

glicerin-monohexanoát

igen

nem

nem

 

 

 

 

648

56880

0026402-26-6

glicerin-monooktanoát

igen

nem

nem

 

 

 

 

649

47210

0026427-07-6

dibutil-tioónsav polimer

igen

nem

nem

 

 

Molekulaegység = (C8H18S3Sn2)n (n = 1,5–2)

 

650

49600

0026636-01-1

dimetil-ón-bisz(izooktil-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(9)

 

 

651

88240

0026658-19-5

szorbitán-trisztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

652

38820

0026741-53-7

bisz(2,4-di-terc-butil-fenil)-pentaeritrit-difoszfit

igen

nem

igen

0,6

 

 

 

653

25270

0026747-90-0

2,4-toluol-diizocianát dimer

nem

igen

nem

 

(17)

1 mg/kg a végtermékben, ICE-ben kifejezve

(10)

654

88600

0026836-47-5

szorbit-monosztearát

igen

nem

nem

 

 

 

 

655

25450

0026896-48-0

triciklodekán-dimetanol

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

656

24760

0026914-43-2

sztirolszulfonsav

nem

igen

nem

0,05

 

 

 

657

67680

0027107-89-7

mono-n-oktil-ón-trisz(2-etil-hexil-merkapto-acetát)

igen

nem

nem

 

(11)

 

 

658

52000

0027176-87-0

dodecil-benzolszulfonsav

igen

nem

nem

30

 

 

 

659

82800

0027194-74-7

1,2-propilénglikol-monolaurát

igen

nem

nem

 

 

 

 

660

47540

0027458-90-8

di-terc-dodecil-diszulfid