26.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 20/7


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/147/EK IRÁNYELVE

(2009. november 30.)

a vadon élő madarak védelméről

(kodifikált változat)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 175. cikke (1) bekezdésére,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére (1),

a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően (2),

mivel:

(1)

A vadon élő madarak védelméről szóló, 1979. április 2-i 79/409/EGK tanácsi irányelvet (3) több alkalommal jelentősen módosították (4). Az áttekinthetőség és az ésszerűség érdekében az említett irányelvet kodifikálni kell.

(2)

A hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program megállapításáról szóló, 2002. július 22-i 1600/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (5) célzott intézkedések megtételére szólít fel a biológiai sokféleség, ezen belül a madarak és élőhelyük védelme érdekében.

(3)

A tagállamok európai területén természetesen előforduló vadon élő madárfajok nagy részének állománya csökken, néhány esetben igen gyorsan. Ez a csökkenés komoly veszélyt jelent a természetes környezet megőrzése szempontjából, különösen azért, mert ezáltal veszélybe kerül a biológiai egyensúly.

(4)

A tagállamok európai területén természetesen előforduló vadon élő madarak főként vonuló fajok. Ezek a fajok közös örökséget jelentenek, és a hatékony madárvédelem jellegzetesen határokon átnyúló környezetvédelmi probléma, amely közös felelősséggel jár.

(5)

A tagállamok európai területén természetesen előforduló vadon élő madárfajok védelmét biztosítani kell a Közösség életkörülmények javítására és a fenntartható fejlődésre irányuló céljai megvalósítása érdekében.

(6)

A meghozandó intézkedéseket a madarak számát befolyásoló különféle olyan tényezők figyelembevételével kell kidolgozni, mint amilyenek nevezetesen az emberi tevékenységek káros hatásai, különösen a természetes élőhelyek tönkretétele és szennyezése, a madarak emberek általi befogása és megölése, valamint ezekből kiinduló kereskedelme. Ezeknek az intézkedéseknek a szigorúságát a madárvédelmi politika keretein belül a különféle fajok egyedi helyzetéhez kell igazítani.

(7)

A védelem célja a természeti erőforrásoknak, mint az európai népek öröksége részének hosszú távú védelme és fenntartása. Ez lehetővé teszi ezen erőforrások szabályozását és irányítja azok kiaknázását a fajok természetes egyensúlyának ésszerű mértékben lehetséges fenntartásához és kiigazításához szükséges intézkedések révén.

(8)

A megfelelő biológiai sokféleség, valamint az élőhelyek megfelelő nagyságának megőrzése, fenntartása vagy helyreállítása nélkülözhetetlen az összes madárfaj védelme érdekében. Egyes madárfajok esetében fennmaradásuk és szaporodásuk biztosítása érdekében különleges élőhelyvédelmi intézkedésekre van szükség elterjedési területükön. Ezeknek az intézkedéseknek figyelembe kell venniük a vonuló fajokat is, és úgy kell őket összehangolni, hogy egységes rendszert alkossanak.

(9)

Annak megelőzése érdekében, hogy a kereskedelmi érdekek esetleg káros nyomást gyakoroljanak a hasznosítás mértékére, általános forgalmazási tilalmat szükséges életbe léptetni, és ettől eltérni csak azon fajok esetében lehet, amelyek biológiai státusa – számításba véve a különféle régiókban tapasztalt egyedi feltételeket – ezt lehetővé teszi.

(10)

Magas állományszintjüknek, földrajzi elterjedésüknek és szaporodási arányuknak köszönhetően bizonyos fajok a Közösségben mindenütt vadászhatók, ami elfogadható hasznosítást jelent, amennyiben bizonyos korlátozásokat léptetnek életbe és azokat betartják; a vadászatnak összhangban kell állnia e fajok állományának megfelelő szinten tartásával.

(11)

A tömeges vagy válogatás nélküli befogás vagy leölés különféle eszközeit, eljárásait vagy módszereit és a bizonyos közlekedési eszközökkel végzett vadászatot be kell tiltani, mivel az érintett fajok állományára túlzott terheléssel jár vagy járhat.

(12)

Egyes különleges helyzetek jelentősége miatt bizonyos feltételek megléte és a Bizottság állandó ellenőrzése mellett lehetőséget kell biztosítani az eltérésekre.

(13)

A madarak és különösen a vonuló madarak védelme még mindig problémát jelent, amely tudományos kutatást igényel. Ez a kutatás lehetővé teszi majd a hozott intézkedések hatékonyságának értékelését is.

(14)

A Bizottsággal egyeztetve gondoskodni kell arról, hogy a tagállamok európai területén természetesen elő nem forduló vadon élő madarak bármely fajának betelepítése ne okozzon kárt a helyi növény- és állatvilágban.

(15)

A Bizottság háromévente összeállít és a tagállamok részére megküld egy átfogó jelentést a tagállamoktól kapott információk alapján az irányelv végrehajtása érdekében hozott nemzeti rendelkezések alkalmazásáról.

(16)

Az ezen irányelv végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (6) összhangban kell elfogadni.

(17)

A Bizottságot fel kell hatalmazni különösen arra, hogy egyes mellékleteket módosítson a tudományos és műszaki fejlődés tükrében. Mivel ezek az intézkedések általános hatályúak és az irányelv nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására irányulnak, azokat az 1999/468/EK határozat 5a. cikkében említett, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni.

(18)

Ez az irányelv nem érinti a VI. melléklet B. részében meghatározott irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

1. cikk

(1)   Ez az irányelv a tagállamok Szerződésben érintett európai területén természetesen előforduló összes vadon élő madárfaj védelmére vonatkozik. Célja e fajok védelme, kezelése és ellenőrzése, továbbá szabályokat állapít meg hasznosításukkal kapcsolatban.

(2)   Az irányelvet a madarakra, tojásaikra, fészkeikre és élőhelyeikre kell alkalmazni.

2. cikk

A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy az 1. cikkben meghatározott fajok állományait megfelelő szinten fenntartsák, vagy olyan szintre hozzák, amely megfelel különösen az ökológiai, tudományos és kulturális követelményeknek, figyelembe véve a gazdasági és rekreációs követelményeket is.

3. cikk

(1)   A 2. cikkben foglalt követelmények figyelembevételével a tagállamok valamennyi, az 1. cikkben meghatározott madárfaj esetében megteszik az élőhelyek megfelelő sokféleségének és nagyságának megőrzéséhez, fenntartásához vagy helyreállításához szükséges intézkedéseket.

(2)   A biotópok és élőhelyek megőrzése, fenntartása és helyreállítása elsősorban az alábbi intézkedéseket foglalja magában:

a)

védett területek kialakítása;

b)

a védett területeken belüli és kívüli élőhelyek ökológiai szempontú fenntartása és kezelése;

c)

a tönkretett biotópok helyreállítása;

d)

biotópok kialakítása.

4. cikk

(1)   Az I. mellékletben említett fajok fennmaradásának és szaporodásának biztosítása érdekében elterjedési területükön az élőhelyüket érintő különleges védelmi intézkedésekre van szükség.

Ebben az összefüggésben figyelembe kell venni:

a)

a kipusztulással fenyegetett fajokat;

b)

az élőhelyük meghatározott változásaira érzékeny fajokat;

c)

a kis állományuk vagy korlátozott helyi elterjedésük miatt ritkának minősített fajokat;

d)

az élőhelyük egyedi jellege miatt különleges figyelmet érdemlő egyéb fajokat.

Az állományszintek változásának irányát és ingadozásait az értékelések háttér-információjaként figyelembe kell venni.

A tagállamok a mennyiségük és méretük szerint legalkalmasabb területeket e fajok védelme érdekében különleges védelmi területté minősítik, figyelembe véve a fajok védelmi szükségleteit azokon a földrajzilag meghatározott tengeri és szárazföldi területeken, ahol ezt az irányelvet alkalmazni kell.

(2)   A tagállamok hasonló intézkedéseket tesznek az I. mellékletben fel nem sorolt, rendszeresen előforduló vonuló fajok esetében is, szem előtt tartva azok védelmi szükségleteit azon a földrajzilag meghatározott tengeri és szárazföldi területen, ahol ezt az irányelvet alkalmazni kell, tekintettel költő-, vedlő- és telelőterületeikre, valamint vonulási útvonaluk pihenőhelyeire. A tagállamok e célból külön figyelmet fordítanak a vizes élőhelyek védelmére és különösen a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekre.

(3)   A tagállamok minden lényeges információt megküldenek a Bizottság részére, hogy az megtegye a megfelelő kezdeményezéseket annak koordinálása érdekében, hogy az (1) és (2) bekezdésekben meghatározott területek összefüggő rendszert képezzenek, amely megfelel e fajok védelmi szükségleteinek azokon a földrajzilag meghatározott tengeri és szárazföldi területeken, ahol ezt az irányelvet alkalmazni kell.

(4)   Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott védett területek vonatkozásában a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának, illetve a madarak bármiféle zavarásának elkerülése érdekében, amennyiben azok jelentősek e cikk céljai szempontjából. A tagállamok e védett területeken kívül is törekednek az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának elkerülésére.

5. cikk

A 7. és 9. cikk sérelme nélkül, a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az 1. cikkben meghatározott valamennyi madárfaj általános védelmi rendszerének kialakítására, megtiltva különösen:

a)

a bármilyen módszerrel végzett szándékos elpusztítást vagy befogást;

b)

fészkeik és tojásaik szándékos elpusztítását vagy károsítását, illetve fészkeik eltávolítását;

c)

tojásaik természetből való begyűjtését és e tojások birtoklását, még üres állapotban is;

d)

e madarak szándékos zavarását, különösen a költési és fiókanevelési időszakban, amennyiben a zavarás jelentős lenne az irányelv céljaira tekintettel;

e)

olyan fajokhoz tartozó madarak tartását, amelyek vadászata és befogása tilos.

6. cikk

(1)   A (2) és (3) bekezdés rendelkezéseinek sérelme nélkül, a tagállamok megtiltják az 1. cikkben meghatározott valamennyi madárfaj esetében az élő vagy elpusztult madarak és e madarak származékainak vagy könnyen felismerhető részeinek értékesítését, értékesítésre történő szállítását, értékesítésre történő tartását és értékesítésre történő felkínálását.

(2)   A III. melléklet A. részében meghatározott fajok esetében az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységeket nem tilos folytatni, amennyiben a madarakat jogszerűen ölték meg vagy fogták be, vagy más jogszerű módon jutottak hozzájuk.

(3)   A tagállamok a III. melléklet B. részében felsorolt fajok esetében bizonyos korlátozások előírásával engedélyezhetik területükön az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységeket, amennyiben a madarak befogása vagy megölése jogszerűen történt, vagy más jogszerű módon jutottak hozzájuk.

Az ilyen engedélyt kiadni kívánó országoknak elsőként a Bizottsággal kell konzultálniuk annak közös vizsgálata érdekében, hogy e fajok példányainak forgalmazása veszélyezteti-e vagy ésszerűen várható-e, hogy veszélyezteti a Közösség egészében veszélyeztetett fajok állományát, földrajzi elterjedését vagy szaporodási rátáját. Amennyiben a Bizottság véleménye szerint a vizsgálat azt bizonyítja, hogy a tervezett engedély kiadása a nevezett fajok bármelyikét a fenti módon veszélyezteti vagy veszélyeztetheti, a Bizottság az érintett tagállam részére indokolással ellátott ajánlást küld, amelyben elutasítja a kérdéses faj forgalmazását. Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ilyen kockázat nem áll fenn, erről megfelelőképpen tájékoztatja az érintett tagállamot.

A Bizottság ajánlását közzéteszik az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

Az e bekezdés alapján engedélyt kiállító tagállamok rendszeres időközönként ellenőrzik, hogy az ilyen engedélyezést lehetővé tevő feltételek továbbra is teljesülnek-e.

7. cikk

(1)   A Közösség egész területén lévő állományszintjük, földrajzi elterjedésük és szaporodási rátájuk alapján a II. mellékletben felsorolt fajok a nemzeti jogszabályok adta kereteken belül vadászhatók. A tagállamok biztosítják, hogy e fajok vadászata ne veszélyeztesse az elterjedési területükön tett védelmi erőfeszítéseket.

(2)   A II. melléklet A. részében meghatározott fajok azon a földrajzilag meghatározott tengeri és szárazföldi területen vadászhatók, ahol ezen irányelv alkalmazandó.

(3)   A II. melléklet B. részében meghatározott fajok csak abban a tagállamban vadászhatók, amelyeknél ez fel van tüntetve.

(4)   A tagállamok biztosítják, hogy a hatályos nemzeti előírások alapján történő vadászat – beleértve a solymászatot is, amennyiben ezt gyakorolják – megfeleljen az ésszerű hasznosítás és az ökológiailag kiegyensúlyozott állományszabályozás elveinek, és hogy ez a gyakorlat összeegyeztethető legyen e fajok – különösen a vonuló fajok – állományainak vonatkozásában a 2. cikk rendelkezéseivel.

A tagállamok biztosítják különösen azt, hogy azokat a fajokat, amelyekre a vadászati jogszabályok vonatkoznak, ne vadásszák sem a fészekrakás, sem a fiókanevelés időszakában, sem a szaporodás különböző szakaszaiban.

A vonuló fajok esetében a tagállamok biztosítják különösen azt, hogy azokat a fajokat, amelyekre a vadászati jogszabályok vonatkoznak, ne vadásszák szaporodási időszakukban vagy a fészekrakó területükre történő visszatérésük során.

A tagállamok megküldik a Bizottság részére a vadászati jogszabályaik gyakorlati alkalmazására vonatkozó valamennyi vonatkozó információt.

8. cikk

(1)   Az irányelv hatálya alá tartozó madarak vadászatának, befogásának vagy megölésének vonatkozásában a tagállamok megtiltják a madarak tömeges vagy válogatás nélküli befogására vagy megölésére alkalmazott, illetve egy faj helyi kipusztítására alkalmas eszközök, eljárások vagy módszerek használatát, különösen azokét, amelyek a IV. melléklet a) pontjában szerepelnek.

(2)   A tagállamok megtiltják továbbá a IV. melléklet b) pontjában felsorolt közlekedési eszközökből és az ott említett feltételek mellett végzett bármiféle vadászatot.

9. cikk

(1)   A tagállamok, ha nincs más megfelelő megoldás, eltérhetnek az 5–8. cikk rendelkezéseitől a következő okok miatt:

a)

a közegészség és közbiztonság érdekében,

a légi biztonság érdekében,

a növényi kultúrák, az állatállomány, az erdők, a halgazdaságok és a vizek súlyos károsodásának megelőzése érdekében,

a növény- és állatvilág védelme érdekében;

b)

a kutatás és oktatás, az újratelepítés, a visszatelepítés és az esetlegesen ezekhez szükséges tenyésztés céljából;

c)

szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, egyes madarak kis számú befogásának, tartásának vagy egyéb ésszerűen indokolható hasznosításának engedélyezése érdekében.

(2)   Az (1) bekezdésben említett eltérések esetében meg kell határozni:

a)

a fajokat, amelyekre az eltérések vonatkoznak;

b)

a befogás vagy megölés engedélyezett eszközeit, eljárásait vagy módszereit;

c)

a kockázati tényezőket, valamint az időbeli és térbeli körülményeket, amelyek mellett ilyen eltérések engedélyezhetők;

d)

a hatóságot, amely felhatalmazást kap annak kinyilvánítására, hogy a szükséges feltételek teljesülnek és annak meghatározására, hogy milyen eszközök, eljárások vagy módszerek alkalmazhatók, milyen korlátok között és kik által;

e)

az elvégzendő ellenőrzéseket.

(3)   A tagállamok minden évben jelentést küldenek a Bizottság részére az (1) és (2) bekezdés végrehajtásáról.

(4)   A Bizottság a rendelkezésére álló információk és különösen a (3) bekezdés alapján hozzá eljuttatott információk alapján mindenkor biztosítja, hogy az (1) bekezdésben említett eltérések hatásai ne legyenek összeegyeztethetetlenek ezen irányelvvel. E célból megteszi a szükséges intézkedéseket.

10. cikk

(1)   A tagállamok ösztönözik az 1. cikkben meghatározott valamennyi madárfaj állományának védelméhez, kezeléséhez és hasznosításához szükséges kutatást és bármely egyéb tevékenységet. Különleges figyelmet kell fordítani az V. mellékletben felsorolt témákra vonatkozó kutatásra és más tevékenységekre.

(2)   A tagállamok megküldenek a Bizottság részére minden olyan információt, amely lényeges ahhoz, hogy az (1) bekezdésben említett kutatás és tevékenységek összehangolása érdekében megfelelő intézkedéseket tegyen.

11. cikk

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a tagállamok európai területein természetesen elő nem forduló vadon élő madárfajok bármiféle betelepítése ne károsítsa a helyi növény- és állatvilágot. E tárgyban a Bizottsággal konzultálnak.

12. cikk

(1)   A tagállamok 1981. április 7-től kezdődően háromévente jelentést tesznek a Bizottságnak az ezen irányelv alapján hozott nemzeti jogszabályok végrehajtásáról.

(2)   A Bizottság az (1) bekezdésben meghatározott információk alapján háromévente átfogó jelentést készít. A jelentéstervezetnek a valamely tagállam által szolgáltatott információk alapján összeállított részét felülvizsgálat céljából megküldik az adott tagállam hatóságaihoz. A jelentés végleges változatát megküldik a tagállamok részére.

13. cikk

Az irányelv alapján hozott intézkedések alkalmazása nem vezethet az 1. cikkben meghatározott madárfajok védelme tekintetében a jelenlegi helyzet romlásához.

14. cikk

A tagállamok bevezethetnek az irányelvben előírtaknál szigorúbb védelmi intézkedéseket.

15. cikk

Az irányelv I. és V. mellékletének a műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazításához szükséges módosításokat el kell fogadni. Az ezen irányelv nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására vonatkozó ezen intézkedéseket a 16. cikk (2) bekezdésében említett, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni.

16. cikk

(1)   A Bizottságot a műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazítással foglalkozó bizottság segíti.

(2)   Az e bekezdésre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK határozat 5a. cikkének (1)–(4) bekezdését és 7. cikkét kell alkalmazni, figyelemmel a 8. cikkének rendelkezéseire is.

17. cikk

A tagállamok közlik a Bizottsággal nemzeti joguknak azokat a legfőbb előírásait, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.

18. cikk

A VI. melléklet A. részében említett aktus által módosított 79/409/EGK irányelv hatályát veszti, a VI. melléklet B. részében említett irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.

A hatályon kívül helyezett irányelvre történő hivatkozásokat erre az irányelvre történő hivatkozásként kell értelmezni a VII. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban.

19. cikk

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

20. cikk

Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 30-án.

az Európai Parlament részéről

az elnök

J. BUZEK

a Tanács részéről

az elnök

B. ASK


(1)  2009. június 10-i vélemény (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé).

(2)  Az Európai Parlament 2009. október 20-i véleménye (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé) és a Tanács 2009. november 26-i határozata.

(3)  HL L 103., 1979.4.25., 1. o.

(4)  Lásd a VI. melléklet A. részét.

(5)  HL L 242., 2002.9.10., 1. o.

(6)  HL L 184., 1999.7.17., 23. o.


I. MELLÉKLET

GAVIIFORMES

Gaviidae

Gavia stellata

Gavia arctica

Gavia immer

PODICIPEDIFORMES

Podicipedidae

Podiceps auritus

PROCELLARIIFORMES

Procellariidae

Pterodroma madeira

Pterodroma feae

Bulweria bulwerii

Calonectris diomedea

Puffinus puffinus mauretanicus (Puffinus mauretanicus)

Puffinus yelkouan

Puffinus assimilis

Hydrobatidae

Pelagodroma marina

Hydrobates pelagicus

Oceanodroma leucorhoa

Oceanodroma castro

PELECANIFORMES

Pelecanidae

Pelecanus onocrotalus

Pelecanus crispus

Phalacrocoracidae

Phalacrocorax aristotelis desmarestii

Phalacrocorax pygmeus

CICONIIFORMES

Ardeidae

Botaurus stellaris

Ixobrychus minutus

Nycticorax nycticorax

Ardeola ralloides

Egretta garzetta

Egretta alba (Ardea alba)

Ardea purpurea

Ciconiidae

Ciconia nigra

Ciconia ciconia

Threskiornithidae

Plegadis falcinellus

Platalea leucorodia

PHOENICOPTERIFORMES

Phoenicopteridae

Phoenicopterus ruber

ANSERIFORMES

Anatidae

Cygnus bewickii (Cygnus columbianus bewickii)

Cygnus cygnus

Anser albifrons flavirostris

Anser erythropus

Branta leucopsis

Branta ruficollis

Tadorna ferruginea

Marmaronetta angustirostris

Aythya nyroca

Polysticta stelleri

Mergus albellus (Mergellus albellus)

Oxyura leucocephala

FALCONIFORMES

Pandionidae

Pandion haliaetus

Accipitridae

Pernis apivorus

Elanus caeruleus

Milvus migrans

Milvus milvus

Haliaeetus albicilla

Gypaetus barbatus

Neophron percnopterus

Gyps fulvus

Aegypius monachus

Circaetus gallicus

Circus aeruginosus

Circus cyaneus

Circus macrourus

Circus pygargus

Accipiter gentilis arrigonii

Accipiter nisus granti

Accipiter brevipes

Buteo rufinus

Aquila pomarina

Aquila clanga

Aquila heliaca

Aquila adalberti

Aquila chrysaetos

Hieraaetus pennatus

Hieraaetus fasciatus

Falconidae

Falco naumanni

Falco vespertinus

Falco columbarius

Falco eleonorae

Falco biarmicus

Falco cherrug

Falco rusticolus

Falco peregrinus

GALLIFORMES

Tetraonidae

Bonasa bonasia

Lagopus mutus pyrenaicus

Lagopus mutus helveticus

Tetrao tetrix tetrix

Tetrao urogallus

Phasianidae

Alectoris graeca

Alectoris barbara

Perdix perdix italica

Perdix perdix hispaniensis

GRUIFORMES

Turnicidae

Turnix sylvatica

Gruidae

Grus grus

Rallidae

Porzana porzana

Porzana parva

Porzana pusilla

Crex crex

Porphyrio porphyrio

Fulica cristata

Otididae

Tetrax tetrax

Chlamydotis undulata

Otis tarda

CHARADRIIFORMES

Recurvirostridae

Himantopus himantopus

Recurvirostra avosetta

Burhinidae

Burhinus oedicnemus

Glareolidae

Cursorius cursor

Glareola pratincola

Charadriidae

Charadrius alexandrinus

Charadrius morinellus (Eudromias morinellus)

Pluvialis apricaria

Hoplopterus spinosus

Scolopacidae

Calidris alpina schinzii

Philomachus pugnax

Gallinago media

Limosa lapponica

Numenius tenuirostris

Tringa glareola

Xenus cinereus (Tringa cinerea)

Phalaropus lobatus

Laridae

Larus melanocephalus

Larus genei

Larus audouinii

Larus minutus

Sternidae

Gelochelidon nilotica (Sterna nilotica)

Sterna caspia

Sterna sandvicensis

Sterna dougallii

Sterna hirundo

Sterna paradisaea

Sterna albifrons

Chlidonias hybridus

Chlidonias niger

Alcidae

Uria aalge ibericus

PTEROCLIFORMES

Pteroclididae

Pterocles orientalis

Pterocles alchata

COLUMBIFORMES

Columbidae

Columba palumbus azorica

Columba trocaz

Columba bollii

Columba junoniae

STRIGIFORMES

Strigidae

Bubo bubo

Nyctea scandiaca

Surnia ulula

Glaucidium passerinum

Strix nebulosa

Strix uralensis

Asio flammeus

Aegolius funereus

CAPRIMULGIFORMES

Caprimulgidae

Caprimulgus europaeus

APODIFORMES

Apodidae

Apus caffer

CORACIIFORMES

Alcedinidae

Alcedo atthis

Coraciidae

Coracias garrulus

PICIFORMES

Picidae

Picus canus

Dryocopus martius

Dendrocopos major canariensis

Dendrocopos major thanneri

Dendrocopos syriacus

Dendrocopos medius

Dendrocopos leucotos

Picoides tridactylus

PASSERIFORMES

Alaudidae

Chersophilus duponti

Melanocorypha calandra

Calandrella brachydactyla

Galerida theklae

Lullula arborea

Motacillidae

Anthus campestris

Troglodytidae

Troglodytes troglodytes fridariensis

Muscicapidae (Turdinae)

Luscinia svecica

Saxicola dacotiae

Oenanthe leucura

Oenanthe cypriaca

Oenanthe pleschanka

Muscicapidae (Sylviinae)

Acrocephalus melanopogon

Acrocephalus paludicola

Hippolais olivetorum

Sylvia sarda

Sylvia undata

Sylvia melanothorax

Sylvia rueppelli

Sylvia nisoria

Muscicapidae (Muscicapinae)

Ficedula parva

Ficedula semitorquata

Ficedula albicollis

Paridae

Parus ater cypriotes

Sittidae

Sitta krueperi

Sitta whiteheadi

Certhiidae

Certhia brachydactyla dorotheae

Laniidae

Lanius collurio

Lanius minor

Lanius nubicus

Corvidae

Pyrrhocorax pyrrhocorax

Fringillidae (Fringillinae)

Fringilla coelebs ombriosa

Fringilla teydea

Fringillidae (Carduelinae)

Loxia scotica

Bucanetes githagineus

Pyrrhula murina (Pyrrhula pyrrhula murina)

Emberizidae (Emberizinae)

Emberiza cineracea

Emberiza hortulana

Emberiza caesia


II. MELLÉKLET

A.   RÉSZ

ANSERIFORMES

Anatidae

Anser fabalis

Anser anser

Branta canadensis

Anas penelope

Anas strepera

Anas crecca

Anas platyrhynchos

Anas acuta

Anas querquedula

Anas clypeata

Aythya ferina

Aythya fuligula

GALLIFORMES

Tetraonidae

Lagopus lagopus scoticus et hibernicus

Lagopus mutus

Phasianidae

Alectoris graeca

Alectoris rufa

Perdix perdix

Phasianus colchicus

GRUIFORMES

Rallidae

Fulica atra

CHARADRIIFORMES

Scolopacidae

Lymnocryptes minimus

Gallinago gallinago

Scolopax rusticola

COLUMBIFORMES

Columbidae

Columba livia

Columba palumbus

B.   RÉSZ

ANSERIFORMES

Anatidae

Cygnus olor

Anser brachyrhynchus

Anser albifrons

Branta bernicla

Netta rufina

Aythya marila

Somateria mollissima

Clangula hyemalis

Melanitta nigra

Melanitta fusca

Bucephala clangula

Mergus serrator

Mergus merganser

GALLIFORMES

Meleagridae

Meleagris gallopavo

Tetraonidae

Bonasa bonasia

Lagopus lagopus lagopus

Tetrao tetrix

Tetrao urogallus

Phasianidae

Francolinus francolinus

Alectoris barbara

Alectoris chukar

Coturnix coturnix

GRUIFORMES

Rallidae

Rallus aquaticus

Gallinula chloropus

CHARADRIIFORMES

Haematopodidae

Haematopus ostralegus

Charadriidae

Pluvialis apricaria

Pluvialis squatarola

Vanellus vanellus

Scolopacidae

Calidris canutus

Philomachus pugnax

Limosa limosa

Limosa lapponica

Numenius phaeopus

Numenius arquata

Tringa erythropus

Tringa totanus

Tringa nebularia

Laridae

Larus ridibundus

Larus canus

Larus fuscus

Larus argentatus

Larus cachinnans

Larus marinus

COLUMBIFORMES

Columbidae

Columba oenas

Streptopelia decaocto

Streptopelia turtur

PASSERIFORMES

Alaudidae

Alauda arvensis

Muscicapidae

Turdus merula

Turdus pilaris

Turdus philomelos

Turdus iliacus

Turdus viscivorus

Sturnidae

Sturnus vulgaris

Corvidae

Garrulus glandarius

Pica pica

Corvus monedula

Corvus frugilegus

Corvus corone

 

BE

BG

CZ

DK

DE

EE

EL

ES

FR

IE

IT

CY

LV

LT

LU

HU

MT

NL

AT

PL

PT

RO

SI

SK

FI

SE

UK

Cygnus olor

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

Anser brachyrhynchus

+

 

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

Anser albifrons

+

+

+

+

+

+

+

 

+

+

 

+

+

+

 

+

 

+

 

+

 

+

 

+

 

+

+

Branta bernicla

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Netta rufina

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aythya marila

+

 

 

+

+

 

+

 

+

+

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

+

 

 

 

 

+

Somateria mollissima

 

 

 

+

 

+

 

 

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Clangula hyemalis

 

 

 

+

 

+

 

 

+

+

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

+

Melanitta nigra

 

 

 

+

+

+

 

 

+

+

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

+

Melanitta fusca

 

 

 

+

+

 

 

 

+

+

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

+

Bucephala clangula

 

 

 

+

 

+

+

 

+

+

 

 

+

+

 

+

 

 

+

 

 

+

 

 

+

+

+

Mergus serrator

 

 

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Mergus merganser

 

 

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Bonasa bonasia

 

 

 

 

 

+

 

 

+

 

 

 

+

 

 

 

 

 

+

+

 

+

 

+

+

+

 

Lagopus lagopus lagopus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Tetrao tetrix

+

 

 

 

+

 

 

 

+

 

+

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

+

+

+

Tetrao urogallus

 

+

 

 

+

 

 

 

+

 

+

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

+

 

 

+

+

+

Francolinus francolinus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alectoris barbara

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alectoris chukar

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Coturnix coturnix

 

+

 

 

 

 

+

+

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

+

 

+

+

 

 

 

 

 

Meleagris gallopavo

 

 

+

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

Rallus aquaticus

 

 

 

 

 

 

 

 

+

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gallinula chloropus

+

 

 

 

 

 

+

 

+

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

+

+

 

 

 

 

+

Haematopus ostralegus

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pluvialis apricaria

+

 

 

+

 

 

+

 

+

+

 

 

 

 

 

 

+

+

 

 

+

 

 

 

 

 

+

Pluvialis squatarola

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

Vanellus vanellus

+

 

 

+

 

 

+

+

+

+

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Calidris canutus

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Philomachus pugnax

 

 

 

 

 

 

 

 

+

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Limosa limosa

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Limosa lapponica

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

Numenius phaeopus

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

Numenius arquata

 

 

 

+

 

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

Tringa erythropus

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tringa totanus

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

Tringa nebularia

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Larus ridibundus

+

 

 

+

+

+

 

+

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

+

 

 

 

 

+

 

+

 

Larus canus

 

 

 

+

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Larus fuscus

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Larus argentatus

+

 

 

+

+

+

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Larus cachinnans

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Larus marinus

 

 

 

+

+

+

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

Columba oenas

 

 

 

 

 

 

+

+

+

 

 

+

 

 

 

 

 

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

Streptopelia decaocto

 

+

+

+

+

 

 

 

+

 

 

+

 

 

 

+

 

 

+

 

 

+

 

+

 

 

 

Streptopelia turtur

 

+

 

 

 

 

+

+

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

+

 

+

+

 

 

 

 

 

Alauda arvensis

 

 

 

 

 

 

+

 

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

 

 

Turdus merula

 

 

 

 

 

 

+

 

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

 

 

+

 

 

 

 

+

 

Turdus pilaris

 

 

 

 

 

+

+

+

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

+

 

+

+

 

 

+

+

 

Turdus philomelos

 

 

 

 

 

 

+

+

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

Turdus iliacus

 

 

 

 

 

 

+

+

+

 

+

+

 

 

 

 

+

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

Turdus viscivorus

 

 

 

 

 

 

+

+

+

 

 

+

 

 

 

 

+

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

Sturnus vulgaris

 

+

 

 

 

 

+

+

+

 

 

+

 

 

 

+

+

 

 

 

+

+

 

 

 

 

 

Garrulus glandarius

+

 

 

+

+

 

 

 

+

 

+

 

 

 

+

+

 

+

 

 

+

+

+

+

 

+

+

Pica pica

+

+

+

+

+

 

+

+

+

 

+

+

+

 

+

+

 

+

 

 

+

+

+

+

+

+

+

Corvus monedula

 

+

 

 

 

 

+

+

 

 

 

+

 

 

 

 

 

+

 

 

 

+

 

 

+

+

+

Corvus frugilegus

 

+

 

 

 

+

 

 

+

 

 

 

 

+

 

+

 

 

 

 

 

+

 

+

 

+

+

Corvus corone

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

+

+

+

+

+

+

 

+

 

 

+

+

+

+

+

+

+

AT = Österreich, BE = Belgique/België, BG = България, CY = Κύπρος, CZ = Česká republika, DE = Deutschland, DK = Danmark, EE = Eesti, ES = España, FI = Suomi/Finland, FR = France, EL = Ελλάδα, HU = Magyarország, IE = Ireland, IT = Italia, LT = Lietuva, LU = Luxembourg, LV = Latvija, MT = Malta, NL = Nederland, PL = Polska, PT = Portugal, RO = România, SE = Sverige, SI = Slovenija, SK = Slovensko, UK = United Kingdom

+= Azon tagállamok, amelyek a 7. cikk (3) bekezdése alapján engedélyezhetik a listán szereplő fajok vadászatát.


III. MELLÉKLET

A.   RÉSZ

ANSERIFORMES

Anatidae

Anas platyrhynchos

GALLIFORMES

Tetraonidae

Lagopus lagopus lagopus, scoticus et hibernicus

Phasianidae

Alectoris rufa

Alectoris barbara

Perdix perdix

Phasianus colchicus

COLUMBIFORMES

Columbidae

Columba palumbus

B.   RÉSZ

ANSERIFORMES

Anatidae

Anser albifrons albifrons

Anser anser

Anas penelope

Anas crecca

Anas acuta

Anas clypeata

Aythya ferina

Aythya fuligula

Aythya marila

Somateria mollissima

Melanitta nigra

GALLIFORMES

Tetraonidae

Lagopus mutus

Tetrao tetrix britannicus

Tetrao urogallus

GRUIFORMES

Rallidae

Fulica atra

CHARADRIIFORMES

Charadriidae

Pluvialis apricaria

Scolopacidae

Lymnocryptes minimus

Gallinago gallinago

Scolopax rusticola


IV. MELLÉKLET

a)

Hurkok (kivéve Finnországot és Svédországot a Lagopus lagopus lagopus és a Lagopus mutus elfogására, az 58. északi szélességi foktól északra), madárlép, horgok, csaliként használt vak vagy megcsonkított élő madarak, magnókészülékek, áramütést előidéző elektromos eszközök,

mesterséges fényforrások, tükrök, célpont megvilágítására szolgáló eszközök, elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközök,

robbanószerek,

hálók, csapdák, mérgezett vagy altató csalétkek,

két tölténynél nagyobb befogadóképességű tárral rendelkező félautomata vagy automata fegyverek;

b)

légi jármű, motoros járművek,

óránkénti öt kilométert meghaladó sebességgel közlekedő vízi járművek. Nyílt tengeren a tagállamok, biztonsági okokból, engedélyezhetik 18 kilométer/óra maximális sebességű motoros hajók használatát is. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot valamennyi engedély kiadásáról.


V. MELLÉKLET

a)

A kihalással veszélyeztetett fajok vagy különösen veszélyeztetett fajok nemzeti listái, földrajzi elterjedésük figyelembevételével.

b)

Olyan területek felsorolása és ökológiai leírása, amelyek különösen fontosak a vonuló fajok számára vonulási útvonalukon és telelő-, illetve fészkelőterületeiken.

c)

A vonuló fajok állományadatainak felsorolása a gyűrűzések alapján.

d)

Vadon élő madarak elejtési módszereinek az állománynagyságra gyakorolt hatásainak értékelése.

e)

Ökológiai módszerek kidolgozása vagy finomítása a madarak által okozott károk megelőzésére.

f)

Bizonyos fajok szennyezésindikátorként betöltött szerepének meghatározása.

g)

A kémiai szennyezések madárfajok állományaira gyakorolt káros hatásainak tanulmányozása.


VI. MELLÉKLET

A.   RÉSZ

A HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT IRÁNYELV ÉS KÉSŐBBI MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA

(lásd a 18. cikket)

A Tanács 79/409/EGK irányelve

(HL L 103., 1979.4.25., 1. o.)

 

Az 1979. évi csatlakozási okmány I. mellékletének XIII.1.F) pontja

(HL L 291., 1979.11.19., 111. o.)

 

A Tanács 81/854/EGK irányelve

(HL L 319., 1981.11.7., 3. o.)

 

A Bizottság 85/411/EGK irányelve

(HL L 233., 1985.8.30., 33. o.)

 

Az 1985. évi csatlakozási okmány I. mellékletének X.1.h) és 6. pontja

(HL L 302., 1985.11.15., 218. o.)

 

A Tanács 86/122/EGK irányelve

(HL L 100., 1986.4.16., 22. o.)

 

A Bizottság 91/244/EGK irányelve

(HL L 115., 1991.5.8., 41. o.)

 

A Tanács 94/24/EK irányelve

(HL L 164., 1994.6.30., 9. o.)

 

Az 1994. évi csatlakozási okmány I. mellékletének VIII. E) 1. pontja

(HL C 241., 1994.8.29., 175. o.)

 

A Bizottság 97/49/EK irányelve

(HL L 223., 1997.8.13., 9. o.)

 

A Tanács 807/2003/EK rendelete

(HL L 122., 2003.5.16., 36. o.)

kizárólag a III. mellékletének 29. pontja

A 2003. évi csatlakozási okmány II. mellékletének 16.C.1. pontja

(HL L 236., 2003.9.23., 667. o.)

 

A Tanács 2006/105/EK irányelve

(HL L 363., 2006.12.20., 368. o.)

kizárólag az 1. cikk szerinti, a 79/409/EGK irányelvre vonatkozó hivatkozás tekintetében és a melléklet A.1. pontja

Az Európai Parlament és a Tanács 2008/102/EK irányelve

(HL L 323., 2008.12.3., 31. o.)

 

B.   RÉSZ

A NEMZETI JOGBA VALÓ ÁTÜLTETÉSRE ELŐÍRT HATÁRIDŐK JEGYZÉKE

(lásd a 18. cikket)

Irányelv

Az átültetés határideje

79/409/EGK

1981. április 7.

81/854/EGK

85/411/EGK

1986. július 31.

86/122/EGK

91/244/EGK

1992. július 31.

94/24/EK

1995. szeptember 29.

97/49/EK

1998. szeptember 30.

2006/105/EK

2007. január 1.

2008/102/EK


VII. MELLÉKLET

MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT

A 79/409/EGK irányelv

Ezen irányelv

1. cikk, (1) és (2) bekezdés

1. cikk, (1) és (2) bekezdés

1. cikk, (3) bekezdés

2–5. cikk

2–5. cikk

6. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés

6. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés

6. cikk, (4) bekezdés

7. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés

7. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés

7. cikk, (4) bekezdés, első mondat

7. cikk, (4) bekezdés, első albekezdés

7. cikk, (4) bekezdés, második mondat

7. cikk, (4) bekezdés, második albekezdés

7. cikk, (4) bekezdés, harmadik mondat

7. cikk, (4) bekezdés, harmadik albekezdés

7. cikk, (4) bekezdés, negyedik mondat

7. cikk, (4) bekezdés, negyedik albekezdés

8. cikk

8. cikk

9. cikk, (1) bekezdés

9. cikk, (1) bekezdés

9. cikk, (2) bekezdés, bevezető fordulat

9. cikk, (2) bekezdés, bevezető fordulat

9. cikk, (2) bekezdés, első francia bekezdés

9. cikk, (2) bekezdés, a) pont

9. cikk, (2) bekezdés, második francia bekezdés

9. cikk, (2) bekezdés, b) pont

9. cikk, (2) bekezdés, harmadik francia bekezdés

9. cikk, (2) bekezdés, c) pont

9. cikk, (2) bekezdés, negyedik francia bekezdés

9. cikk, (2) bekezdés, d) pont

9. cikk, (2) bekezdés, ötödik francia bekezdés

9. cikk, (2) bekezdés, e) pont

9. cikk, (3) bekezdés

9. cikk, (3) bekezdés

9. cikk, (4) bekezdés

9. cikk, (4) bekezdés

10. cikk, (1) bekezdés

10. cikk, (1) bekezdés, első mondat

10. cikk, (2) bekezdés, első mondat

10. cikk, (1) bekezdés, második mondat

10. cikk, (2) bekezdés, második mondat

10. cikk, (2) bekezdés

11–15. cikk

11–15. cikk

16. cikk, (1) bekezdés

17. cikk

16. cikk

18. cikk, (1) bekezdés

18. cikk, (2) bekezdés

17. cikk

18. cikk

19. cikk

19. cikk

20. cikk

I. melléklet

I. melléklet

II/1. melléklet

II. melléklet, A. rész

II/2. melléklet

II. melléklet, B. rész

III/1. melléklet

III. melléklet, A. rész

III/2. melléklet

III. melléklet, B. rész

IV. melléklet

IV. melléklet

V. melléklet

V. melléklet

VI. melléklet

VII. melléklet