7.10.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 263/11

(1)

A tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelvet (3), a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK második tanácsi irányelvet (4), a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14-i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelvet (5), a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről, szóló, 2000. május 16-i 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (negyedik gépjármű-biztosítási irányelv) (6) több alkalommal (7) jelentős mértékben módosították. Az átláthatóság és ésszerűség érdekében ezt a négy irányelvet, továbbá a gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó 72/166/EGK, 84/5/EGK, 88/357/EGK és 90/232/EGK tanácsi irányelv, valamint a 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (8) kodifikálni kell.

(2)

A gépjármű-felelősségbiztosítás különösen fontos az európai polgárok számára, legyenek akár biztosítottak, akár baleset károsultjai. A gépjármű-felelősségbiztosítás a biztosítók számára szintén nagy jelentőséggel bír, mivel az a Közösségben a nem életbiztosítási piac fontos részét képezi. A gépjármű-felelősségbiztosítás hatással van a személyek és járművek szabad mozgására is. Ezért a pénzügyi szolgáltatások terén a közösségi fellépés egyik kulcsfontosságú célkitűzése a gépjármű-felelősségbiztosítás belső piacának megerősítése és egységesítése.

(3)

Valamennyi tagállamnak meg kell tennie minden hasznos intézkedést annak biztosítására, hogy a szokásosan a területén üzemben tartott gépjárművek felelősségbiztosítással rendelkezzenek. A biztosított felelősség mértékét és a biztosítási fedezet feltételeit ezen intézkedések alapján kell meghatározni.

(4)

Az ezen irányelv bármilyen félreértelmezésének a kizárása, valamint az ideiglenes rendszámtáblával ellátott gépjárművek biztosításának megkönnyítése érdekében, a gépjármű szokásos üzemben tartási helye azon állam területét jelenti, amelynek a rendszámtáblája a gépjárművön található, függetlenül attól, hogy ez a rendszámtábla állandó vagy ideiglenes.

(5)

A rendszámtáblára vonatkozó azon általános elvnek megfelelően, miszerint az meghatározza a gépjármű szokásos üzemben tartási helyét, különös szabályt kell megállapítani arra az esetre, ha a balesetet rendszámtábla nélküli, vagy olyan gépjármű okozta, amelynek rendszámtáblája nem, vagy már nem rendelhető hozzá az adott gépjárműhöz. Ebben az esetben, és kizárólag a kártérítési igény rendezése céljából, a baleset bekövetkezésének helyét kell annak a területnek tekinteni, amelyen a gépjárművet szokásosan üzemben tartják.

(6)

A gépjármű-felelősségbiztosítások rendszeres ellenőrzésének tilalmát alkalmazni kell a másik tagállam területén szokásosan üzemben tartott gépjárműre, valamint a harmadik államban szokásosan üzemben tartott gépjárműre, amely azonban egy másik tagállam területéről lép be. Kizárólag olyan nem rendszeres és hátrányos megkülönböztetéstől mentes ellenőrzéseket szabad lehetővé tenni, amelyek valamely, nem kizárólag a biztosítás ellenőrzésére irányuló ellenőrzés részét képezik.

(7)

A zöldkártya ellenőrzésének megszüntetését a valamely tagállamban szokásosan üzemben tartott azon gépjárművek esetében, amelyek valamely másik tagállam területére lépnek, a nemzeti biztosítási irodák által kötött megállapodás alapján is végre lehet hajtani, amelyben mindegyik iroda a nemzeti jogában előírt feltételek mellett vállalja bármely olyan kártérítésre jogosító kárnak a megtérítését, amelyet a területén valamely ilyen gépjármű okozott, függetlenül attól, hogy a gépjármű biztosítva van-e.

(8)

E garancia-megállapodás feltételezi, hogy a Közösség területén közlekedő valamennyi közösségi gépjármű biztosítással rendelkezik. Ezért minden tagállam nemzeti jogában rendelkezni kell a Közösség egész területén érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról.

(9)

Az ezen irányelv által meghatározott rendszer kiterjeszthető azokra a gépjárművekre is, amelyek szokásos üzemben tartási helye olyan harmadik országban található, amellyel a tagállamok nemzeti irodái hasonló megállapodást kötöttek.

(10)

A tagállamok eltérhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó általános kötelezettségtől egyes természetes, valamint magánjogi vagy közjogi jogi személyekhez tartozó gépjárművek esetén. Az ezen eltérést igénybe vevő tagállamnak az e gépjárművek által okozott balesetek esetére ki kell jelölnie egy hatóságot vagy szervezetet a más tagállamban okozott balesetek károsultjainak kártérítése céljából. Biztosítani kell, hogy ne csak az e gépjárművek által külföldön okozott balesetek károsultjai részesüljenek megfelelő kártérítésben, hanem olyan balesetek károsultjai is, amelyek ugyanabban a tagállamban következnek be, mint ahol a gépjárművet szokásosan üzemben tartják, függetlenül attól, hogy a károsultak lakóhellyel rendelkeznek-e az adott tagállam területén, vagy sem. A tagállamoknak biztosítaniuk kell azt is, hogy a kötelező biztosítás alól mentes személyek, valamint az ezen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak kártérítéséért felelős hatóságok és szervezetek jegyzékéről közzététel céljából a Bizottság tájékoztatást kapjon.

(11)

A tagállamok eltérhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó általános kötelezettségtől egyes gépjárműtípusok vagy egyes speciális forgalmi rendszámmal ellátott gépjárművek esetében. Ebben az esetben a többi tagállam előírhatja, hogy a gépjárműnek a területükre történő belépésekor érvényes zöldkártyával vagy határbiztosítási szerződéssel kell rendelkeznie, a területükön az ezen gépjárművek által esetlegesen okozott baleset károsultjai kártérítésének biztosítása céljából. Mivel azonban a Közösségen belüli határellenőrzések megszűnése óta nem lehetséges ellenőrizni, hogy a határon átkelő gépjárművek biztosítva vannak-e, a külföldön okozott balesetek károsultjainak kártérítése nem garantálható. Azt is biztosítani kell, hogy az ezen gépjárművek által nemcsak külföldön, hanem a szokásos üzemben tartásuk helye szerinti tagállamban okozott balesetek károsultjai is kellő kártérítésben részesüljenek. E célból a tagállamoknak ugyanolyan bánásmódban kell részesíteniük az e gépjárművek által okozott balesetek károsultjait, mint a nem biztosított gépjárművek által okozott balesetek károsultjait. A nem biztosított gépjárművek által okozott balesetek károsultjait ténylegesen azon tagállam kártérítési szervezetének kell kártérítésben részesítenie, ahol a baleset bekövetkezett. Az eltérés hatálya alá tartozó gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak teljesített kifizetés esetén a kártérítési szervezet megtérítési igénnyel élhet az adott gépjármű szokásos üzemben tartási helye szerinti tagállam kártérítési szervezetével szemben. Az eltérés lehetőségének végrehajtására és alkalmazására nyitva álló bizonyos időszak elteltével a Bizottságnak, az erre vonatkozó tapasztalatok fényében, adott esetben javaslatot kell benyújtania az eltérés felváltására vagy hatályon kívül helyezésére.

(12)

A tagállamok kötelezettsége annak garantálására, hogy legalább meghatározott minimumösszegek erejéig biztosítási fedezet álljon rendelkezésre, fontos részét képezi a károsultak védelmének. A személyi sérülések esetén a biztosítási fedezet legkisebb összegét úgy kell kiszámítani, hogy minden nagyon súlyos sérülést szenvedő személy teljes és méltányos kártérítésben részesüljön, és emellett figyelembe kell venni, hogy több sérülttel járó balesetek ritkán fordulnak elő, és hogy az olyan balesetek száma alacsony, amelyben többen szenvednek nagyon súlyos sérülést egyazon esemény során. Sérültenként vagy káreseményenként fedezeti minimumösszeget kell előírni. E minimumösszegek bevezetésének megkönnyítése céljából átmeneti időszakot kell megállapítani. Mindazonáltal az említett átmeneti időszaknál rövidebb határidőt kell a tagállamok számára meghatározni, amelynek során a tagállamoknak legalább az előírt szint feléig kell ezen összegeket felemelniük.

(13)

Annak érdekében, hogy a fedezeti minimumösszegek idővel ne veszítsenek értékükből, rendszeres felülvizsgálati záradékot kell megállapítani, az Eurostat által közzétett a harmonizált fogyasztói árindexekről szóló, 1995. október 23-i 2494/95/EK tanácsi rendeletben (9) előírt európai fogyasztói árindexet (EICP) használva referenciaértékként. Meg kell állapítani továbbá az e felülvizsgálatra alkalmazandó eljárási szabályokat.

(14)

Szükséges rendelkezni egy olyan szervezet létrehozásáról, amely garantálja, hogy a balesetet elszenvedő abban az esetben sem marad kártérítés nélkül, ha a balesetet okozó gépjármű nincs biztosítva, vagy azonosítatlan. Fontos biztosítani, hogy az ilyen balesetet elszenvedő személy közvetlenül ehhez a szervezethez fordulhasson. Ugyanakkor a tagállamok számára biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy korlátozott mértékben bizonyos kizárásokat alkalmazzanak az e szervezet általi kifizetések tekintetében, valamint hogy úgy rendelkezzenek, hogy a visszaélések kockázatára való tekintettel az azonosítatlan gépjármű által okozott anyagi kár megtérítése korlátozható vagy kizárható legyen.

(15)

A balesetet elszenvedők érdeke azt kívánja, hogy bizonyos kizárási záradékok csak a biztosító és a balesetért felelős személy közötti viszonyban érvényesüljenek. Ugyanakkor lopott vagy erőszakkal eltulajdonított gépjárművek esetében a tagállamok előírhatják, hogy a fent említett szervezet térítse meg a károsultak kárát.

(16)

Annak érdekében, hogy ennek a szervezetnek a pénzügyi terheit csökkentsék, a tagállamok rendelkezhetnek bizonyos önrész alkalmazásáról olyan esetekben, amikor ez a szervezet a lopott vagy erőszakkal eltulajdonított gépjárművek által okozott anyagi kárt térít meg.

(17)

A károsultak jogos kártérítése korlátozásának vagy kizárásának a gépjármű azonosíthatatlanságán alapuló lehetősége nem alkalmazható, amennyiben a kártérítési szervezet súlyos személyi sérülésért kártérítést fizetett ugyanazon baleset bármely sérültjének, amelyben az anyagi kárt okozták. A tagállamok az anyagi kár károsultját terhelő önrészt állapíthatnak meg az ezen irányelvben meghatározott mértékben. Annak feltételeit, hogy a személyi sérülés milyen esetekben minősül súlyosnak, a baleset bekövetkezésének helye szerinti tagállam nemzeti jogszabályainak, illetve közigazgatási rendelkezéseinek kell meghatározniuk. E feltételek meghatározásakor a tagállamok figyelembe vehetik többek között, hogy a sérülés kórházi ellátást igényelt-e.

(18)

A nem biztosított gépjármű által okozott baleset esetén a nem biztosított vagy nem azonosítható gépjárművek által okozott baleset károsultja tekintetében a kártérítést teljesítő szervezet a károsultnál könnyebben indíthat keresetet a felelős fél ellen. Ennélfogva meg kell akadályozni, hogy e szervezet megkövetelhesse, hogy a károsultnak a kártérítés megállapításához bizonyítania kelljen, hogy a felelős fél nem képes vagy nem hajlandó fizetni.

(19)

Amennyiben a fent említett szervezet és a felelősségbiztosítást nyújtó biztosító között vita van a tekintetben, hogy melyiküknek kell megtérítenie a baleset károsultjának kárát, a károsult kárának megtérítésében bekövetkező késedelem elkerülése érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy e felek valamelyike elsődlegesen köteles legyen a kár megtérítésére a vita rendezéséig.

(20)

A gépjárműbalesetek károsultjai számára hasonló bánásmódot kell biztosítani függetlenül attól, hogy a Közösségen belül a balesetek hol következnek be.

(21)

Személyi sérülés esetén a biztosított személy, a gépjármű vezetője vagy bármely más felelős személy családtagjai részére hasonló védelmet kell nyújtani, mint az egyéb harmadik fél károsultak részére.

(22)

A balesetekben általában a leggyengébb félnek bizonyuló gyalogosokat, kerékpárosokat és a közút egyéb, nem motorizált használóját ért személyi sérülést és anyagi kárt – amennyiben a nemzeti polgári jognak megfelelően kártérítésre jogosultak – a balesetben részt vevő gépjármű kötelező biztosításának kell fedeznie. Ez a rendelkezés nem érinti a nemzeti jogszabályokban megállapított polgári jogi felelősséget, illetve egy adott balesetben megítélt kártérítés mértékét.

(23)

A hatályos szabályozás egyik fő eredménye az, hogy a biztosítási fedezetet a gépjármű valamennyi utasára kiterjesztette. Ez a célkitűzés veszélybe kerülne, ha a nemzeti jogszabályok vagy a biztosítási szerződés bármely szerződéses kikötése kizárná az utasokat a biztosításból azért, mert tudták, vagy tudniuk kellett volna, hogy a gépjármű vezetője alkohol vagy bármely más kábító hatású anyag befolyása alatt állt a baleset idején. Az utas általában nincs abban a helyzetben, hogy megfelelően meg tudja ítélni a vezető ittasságának szintjét. A gépjármű-balesetek utaskárosultjai biztosítási fedezetének csökkentésével a vezetők nem tarthatók vissza az alkohol vagy a kábító hatású anyagok befolyása alatti vezetéstől. Az a tény, hogy a gépjármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása kiterjed ezen utasokra is, nem érinti az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében esetlegesen felmerülő felelősségüket, illetve egy adott balesetben megítélt kártérítés mértékét.

(24)

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknak a Közösség egész területére ki kell terjedniük.

(25)

Egyes biztosítóintézetek a biztosítási kötvényben olyan záradékot kötnek ki, amelynek értelmében a szerződés megszűnik, amennyiben a gépjármű egy meghatározott időn túl a nyilvántartásba vétel helye szerinti tagállam területén kívül marad. Ez a gyakorlat ellentétes az ezen irányelvben megállapított elvvel, amely értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak egyetlen biztosítási díj alapján a Közösség egész területére ki kell terjednie. Ezért – a tagállamoknak a gépjárművek nyilvántartására vonatkozó nemzeti jogszabályaiban foglalt kötelezettségek sérelme nélkül – elő kell írni, hogy a biztosítási fedezet a szerződés teljes időtartamára érvényes marad, függetlenül attól, hogy a gépjármű meghatározott ideig egy másik tagállamban található-e.

(26)

A biztosított fél érdekében minden biztosítási kötvénynek egyetlen biztosítási díj fejében garantálnia kell minden egyes tagállamban az ottani jogszabályok szerinti biztosítási fedezetet, illetve annak a tagállamnak a jogszabályai szerinti biztosítási fedezetet, ahol a gépjármű szokásos üzemben tartási helye található, amennyiben ez utóbbi fedezet a magasabb.

(27)

Intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy az egyik tagállamból egy másik tagállamba behozott gépjárművekre vonatkozóan könnyebben lehessen biztosítást kötni még akkor is, ha a gépjárművet még nem vették nyilvántartásba a rendeltetési tagállamban. A tagállamok számára lehetővé kell tenni a kockázat helye szerinti tagállamot meghatározó általános szabálytól való átmeneti eltérést. A gépjárműnek a vásárló részére történő leszállításának, rendelkezésre bocsátásának vagy megküldésének időpontját követő harmincnapos időtartam folyamán a rendeltetési tagállamot kell a kockázat helye szerinti tagállamnak tekinteni.

(28)

Egy másik biztosítónál új gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kötni kívánó személy részére lehetővé kell tenni, hogy a régi szerződés alapján igazolja kármentességét, illetve kártörténetét. A biztosítottat fel kell jogosítani arra, hogy a biztosítási szerződés alapján biztosított gépjárművet vagy gépjárműveket érintő kártérítési igényre vagy azok hiányára vonatkozóan bármikor igazolást kérjen legalább a szerződéses jogviszony megelőző öt évére vonatkozóan. A biztosítóintézetnek vagy annak a szervezetnek, amelyet esetlegesen egy tagállam jelölt ki arra, hogy kötelező biztosítást nyújtson, vagy ilyen igazolásokat állítson ki, a kérelmet követő tizenöt napon belül ki kell állítania ezt az igazolást a biztosított részére.

(29)

A gépjármű-balesetek károsultjai megfelelő védelmének biztosítása érdekében, a tagállamok nem engedélyezhetik, hogy a biztosítóintézetek önrészt alkalmazzanak a balesetben sérült féllel szemben.

(30)

Az, hogy a biztosítóintézettel szemben a biztosítási szerződésre közvetlenül hivatkozni lehet, illetve a kártérítési igény közvetlenül érvényesíthető, nagy jelentősséggel bír a gépjármű-balesetek károsultjainak védelme szempontjából. A hatékony és gyors kárrendezés elősegítése, valamint a költséges bírósági eljárás lehetséges elkerülése érdekében közvetlen kereseti jogot kell biztosítani bármely gépjármű-baleset károsultja részére a felelős személy felelősségbiztosítását nyújtó biztosítóintézettel szemben.

(31)

A gépjármű-balesetet szenvedett károsultak megfelelő védelmének biztosítása érdekében az „indokolással ellátott kártérítési ajánlatra” vonatkozó eljárást valamennyi gépjárműbalesetre ki kell terjeszteni. Ugyanezt az eljárást megfelelően akkor is alkalmazni kell, amikor a balesetet a biztosítók nemzeti irodáinak rendszere rendezi.

(32)

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (10) 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjával együttesen alkalmazott 11. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a károsult a lakóhelye szerinti tagállamban indíthat keresetet a felelősségbiztosítást nyújtó biztosító ellen.

(33)

A zöldkártyát kibocsátó irodák rendszere zökkenőmentes kárrendezést tesz lehetővé a károsult saját országában még akkor is, ha a másik fél más európai országból való.

(34)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó, nem a károsult lakóhelye szerinti államban bekövetkezett gépjárműbalesetekből eredően anyagi kárt vagy sérülést szenvedett károsultak számára lehetővé kell tenni, hogy kárigényeiket a lakóhelyük szerinti tagállamban jelentsék be, a károkozó fél biztosítóintézete által kijelölt kárrendezési megbízottnál. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a károsult által a saját tagállamán kívül elszenvedett kárt számára ismerős eljárások alapján bírálják el.

(35)

A károsult lakóhelye szerinti tagállamban működő kárrendezési megbízottak rendszere sem az egyes esetekben alkalmazandó anyagi jogot, sem a joghatóságot nem érinti.

(36)

A biztosítóintézettel szembeni közvetlen kereseti jog biztosítása a károsult számára logikus kiegészítése az ilyen kárrendezési megbízottak kijelölésének, emellett pedig javítja a károsult lakóhelye szerinti tagállamon kívül történt gépjárműbalesetek károsultjainak jogi helyzetét.

(37)

Elő kell írni, hogy a tagállam, amelyben a biztosítóintézetet engedélyezték, kötelezze a biztosítóintézetet a többi tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett kárrendezési megbízottak kijelölésére annak érdekében, hogy minden szükséges információt összegyűjtsenek az említett balesetekből származó károkkal kapcsolatban, és minden megfelelő lépést megtegyenek a kárigények teljesítéséért a biztosítóintézet nevében és költségére, beleértve a kártérítés kifizetését. A kárrendezési megbízottaknak kellően széles jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy képviseljék a biztosítóintézetet a balesetből eredően kárt szenvedett személyekkel szemben, továbbá hogy képviseljék a biztosítóintézetet a nemzeti hatóságok előtt, beleértve – ahol szükséges – a bíróságot, amennyiben ez összeegyeztethető a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályaival.

(38)

A kárrendezési megbízott tevékenysége nem elegendő ahhoz, hogy a károsult lakóhelye szerinti tagállam bírósága rendelkezzen joghatósággal, ha a nemzetközi magánjognak a joghatóság megállapítására vonatkozó szabályai nem így rendelkeznek.

(39)

A kárrendezési megbízottak kijelölése az egyik feltétele az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységek megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1973. július 24-i 73/239/EGK első tanácsi irányelv (11) melléklete A. pontjának 10. ágazatában felsorolt biztosítási tevékenység megkezdésének és gyakorlásának, kivéve a fuvarozók felelősségbiztosítását. Ezért az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, valamint a 73/239/EGK és a 88/357/EGK irányelv módosításáról szóló 1992. június 18-i 92/49/EGK tanácsi irányelv (harmadik nem-életbiztosítási irányelv) (12) II. címében foglaltaknak megfelelően ezt a feltételt tartalmaznia kell az egységes hivatalos engedélynek, amelyet annak a tagállamnak a hatóságai állítanak ki, amelyikben a biztosítóintézet székhelyét létesíti. Ez a feltétel azokra a biztosítóintézetekre is vonatkozik, amelyek székhelye a Közösségen kívül található, és biztosítási tevékenység megkezdésére jogosító engedélyt szereztek a Közösség valamely tagállamában.

(40)

Annak biztosításán túlmenően, hogy a biztosítóintézet kárrendezési megbízottal rendelkezik a károsult lakóhelye szerinti államban, helyénvaló biztosítani a károsultnak a kárigény haladéktalan rendezéséhez való jogát. Éppen ezért a nemzeti jogszabályokba bele kell foglalni a megfelelő hatékony és szisztematikus pénzbeli vagy azzal egyenértékű igazgatási büntetéseket, úgymint a meghagyásokkal együtt alkalmazott igazgatási bírságokat, a felügyeleti hatóságok felé teljesítendő rendszeres beszámolási kötelezettséget, helyszíni ellenőrzéseket, a nemzeti hivatalos lapban és sajtóban történő közzétételt, a társaság tevékenységeinek felfüggesztését (bizonyos időre új szerződéskötések megtiltását), a felügyeleti hatóságok rendkívüli kárrendezési megbízottjának kijelölését, aki ellenőrzi, hogy az üzletmenet a biztosítási jogszabályoknak megfelelően zajlik-e, az erre az üzletágra vonatkozó engedély visszavonását, az igazgatókra és a vezetőségre vonatkozó szankciók előírását – arra az esetre, ha a biztosítóintézet vagy annak kárrendezési megbízottja elfogadható határidőn belül nem tesz eleget kártérítési ajánlattételi kötelezettségének. Ez nem befolyásolja bármely más, megfelelőnek ítélt – különösen a felügyeletre vonatkozó jog alapján alkalmazott – intézkedés meghozatalát. Ennek azonban az a feltétele, hogy a felelősség és az elszenvedett kár ne legyen vita tárgya, és így a biztosítóintézet az előírt határidőn belül indokolással ellátott kártérítési ajánlatot tudjon tenni. Az indokolással ellátott kártérítési ajánlatot írásban kell megtenni, és tartalmaznia kell az okokat, amelyek alapján a felelősséget és a kárt megállapították.

(41)

Ezeken a szankciókon kívül helyénvaló azt is előírni, hogy a biztosítóintézet által a károsultnak felajánlott vagy a bíróság által megítélt kártérítési összeg után kamatot kelljen fizetni, ha az ajánlatot a fent említett előírt határidőn belül nem tették meg. Ha a tagállamokban léteznek olyan nemzeti szabályok, amelyek előírják a késedelmes fizetés utáni kamat szükségességét, ez a rendelkezés a vonatkozó szabályokra való hivatkozással végrehajtható.

(42)

A gépjárműbalesetet szenvedett károsultak néha nehezen tudják megállapítani a balesetben érintett gépjármű felelősségbiztosítását nyújtó biztosítóintézet nevét.

(43)

Az ilyen károsultak érdekében a tagállamok információs központokat állítanak fel, hogy biztosítsák a gépjárműveket érintő valamennyi balesettel kapcsolatos információhoz való haladéktalan hozzáférést. Ezek az információs központok a károsultak rendelkezésére bocsátják a kárrendezési megbízottakra vonatkozó adatokat is. Szükséges, hogy az ilyen központok egymással együttműködjenek, és gyorsan válaszoljanak a más tagállamok központjaiból érkező, a kárrendezési megbízottakkal kapcsolatos kérdésekre. Helyénvalónak látszik, hogy az ilyen központok információkat gyűjtsenek a biztosítás tényleges megszűnésének napjáról, de nem az eredeti biztosítási kötvény érvényességének lejártáról, ha a szerződés időtartama felmondás hiányában automatikusan meghosszabbodik.

(44)

Különös rendelkezések szükségesek az olyan gépjárművekre vonatkozóan (például kormányzati vagy katonai gépjárművek), amelyek kivételt képeznek a kötelező felelősségbiztosítás alól.

(45)

A károsult jogos érdeke lehet, hogy tudomást szerezzen a gépjármű tulajdonosának, szokásos vezetőjének, vagy bejegyzett üzembentartójának kilétéről, például akkor, ha csak ezektől a személyektől kaphat kártérítést a gépjármű nem megfelelő biztosítása miatt, vagy mert a kár meghaladja a biztosítási összeget. Ezt az információt következésképpen szintén rendelkezésre kell bocsátani.

(46)

Bizonyos rendelkezésre bocsátott információk, mint például a gépjármű tulajdonosának vagy szokásos vezetőjének neve és címe, a biztosítási kötvény száma vagy a gépjármű rendszáma, személyes adatnak minősül a személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) értelmében. Éppen ezért az ezen irányelv céljainak megvalósításához szükséges adatok kezelése során tiszteletben kell tartani a 95/46/EK irányelv alapján hozott nemzeti intézkedéseket. A szokásos vezető nevét és címét csak akkor kell közölni, ha a nemzeti jogszabályok ezt előírják.

(47)

Annak biztosítása érdekében, hogy a károsult hozzájusson az őt megillető kártérítéshez, kártérítési szervezetet kell felállítani, amelyhez a károsult akkor fordulhat, ha a biztosítóintézet elmulasztotta kárrendezési megbízottja kijelölését, nyilvánvalóan késlekedik a kárigény rendezésével, vagy ha a biztosítóintézet nem azonosítható. A kártérítési szervezet közreműködése csak azokra a ritka egyedi esetekre korlátozódik, amikor a biztosítóintézet a kiróható szankciók visszatartó ereje ellenére sem teljesíti kötelezettségeit.

(48)

A kártérítési szervezet feladata a károsult által elszenvedett bármilyen kárra vonatkozó kárigényeknek kizárólag az objektíven megállapítható esetekben történő rendezése, ezért tevékenységét, érdemi kárbecslés nélkül, annak ellenőrzésére kell korlátoznia, hogy a kártérítési ajánlatot a megadott határidőknek és szabályozott eljárásoknak megfelelően tették-e meg.

(49)

Azon jogi személyeket, amelyekre átszállnak a károsult igényei, amelyek a balesetért felelős személlyel vagy annak biztosítóintézetével szemben állnak fenn (például más biztosítóintézetek vagy szociális biztonsági szervek), nem szabad feljogosítani arra, hogy a megfelelő igényt a kártérítési szervezethez benyújtsák.

(50)

Indokolt biztosítani, hogy a jogok átszálljanak a kártérítési szervezetre, amennyiben a károsultat kártérítésben részesítette. Annak érdekében, hogy könnyebbé váljon a kártérítési szervezet kárigényeinek érvényesítése a biztosítóintézettel szemben, ha az elmulasztotta kárrendezési megbízottja kijelölését, vagy nyilvánvalóan késlekedik a kárigény rendezésével, szükséges előírni, hogy a károsult állama szerinti kártérítési szervezet a károsult jogai átszállásával járó automatikus megtérítési joggal is rendelkezzen azon tagállam kártérítési szervezetével szemben, ahol a biztosítóintézet székhelye található. Ez a szervezet van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a biztosítóintézet ellen eljárást kezdeményezzen.

(51)

A tagállamok ugyan rendelkezhetnek úgy, hogy a kártérítési szervezettel szembeni kárigény kiegészítő jellegű, a károsult azonban nem kötelezhető arra, hogy kárigényét a balesetért felelős személynek az előtt jelezze, hogy azt a kártérítési szervezetnek benyújtaná. Ebben az esetben a károsultnak legalább ugyanabban a helyzetben kell lennie, mint a garanciaalappal szembeni kárigény esetén.

(52)

Ez a rendszer a tagállamok által létrehozott és jóváhagyott kártérítési szervezetek között létrejött megállapodással működtethető, amely meghatározza feladataikat és kötelezettségeiket, illetve a megtérítési eljárásokat.

(53)

Arra az esetre, ha lehetetlen azonosítani a gépjármű biztosítóját, elő kell írni, hogy a károsult részére fizetendő kártérítés végső kötelezettje az e célból meghatározott garanciaalap, amely a balesetet okozó, nem biztosított gépjármű szokásos üzemben tartási helye szerinti tagállamban található. Arra az esetre, ha lehetetlen azonosítani a gépjárművet, elő kell írni, hogy a végső kötelezett az e célból meghatározott garanciaalap, amely a baleset helye szerinti tagállamban található.

(54)

Ez az irányelv nem érinti az I. melléklet B. részében említett irányelvek nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket,

a)

annak az államnak a területe, amelynek a rendszámtáblájával a gépjárművet ellátták, függetlenül attól, hogy a rendszámtábla állandó, vagy ideiglenes; vagy

b)

azokban az esetekben, amikor a gépjárműtípusra nincs előírva nyilvántartásba vételi kötelezettség, és a gépjármű „biztosítási táblával” vagy olyan megkülönböztető jelzéssel van ellátva, amely rendszámtáblának felel meg, annak az államnak a területe, ahol a biztosítási táblát vagy a jelzést kiadták; vagy

c)

azokban az esetekben, amikor bizonyos gépjárműtípusokra sem a rendszámtáblával, sem pedig a biztosítási táblával vagy a megkülönböztető jelzéssel való ellátottság nincs előírva, annak az államnak a területe, ahol a gépjármű üzemben tartójának állandó lakóhelye található; vagy

d)

amennyiben a gépjármű nem rendelkezik rendszámtáblával, vagy olyan rendszámtáblával rendelkezik, amely nem vagy már nem rendelhető hozzá az adott gépjárműhöz, és a gépjármű baleset részesévé vált, a kártérítési igény a 2. cikk a) pontjának vagy a 10. cikknek megfelelő rendezése céljából, annak az államnak a területe, ahol a baleset bekövetkezett;

a)

azt követően, hogy a nemzeti irodák megállapodást kötöttek, amelynek értelmében mindegyik nemzeti iroda garantálja, hogy a kötelező biztosításra vonatkozó saját hazai szabályozásának megfelelően teljesíti azokat a kárigényeket, amelyek a területén azon gépjárművek által okozott balesetek miatt keletkeznek, amelyek szokásos üzemben tartási helye egy másik tagállam területén található, függetlenül attól, hogy a gépjárműveknek van-e biztosításuk;

b)

attól a naptól kezdődően, amelyet a Bizottság határoz meg azt követően, hogy a tagállamokkal szorosan együttműködve a megállapodás létrejöttéről megbizonyosodott;

c)

a fenti megállapodás hatályának időtartamára.

a)

a más tagállamok hatályos szabályozása szerint bármely kárt, amely e tagállamok területén keletkezik;

b)

bármely kárt, amelyet a tagállamok állampolgárai szenvednek el két olyan terület közötti közlekedésük során, ahol a Szerződés hatályban van, amennyiben a területért, amelyen áthaladnak, egyik nemzeti iroda sem felelős; ilyen esetben a kárt azon tagállam kötelező biztosításra vonatkozó jogszabályainak megfelelően kell fedezni, ahol a gépjármű szokásos üzemben tartási helye található.

a)

a gépjármű szokásos üzemben tartási helyéről, valamint annak forgalmi rendszámáról, amennyiben azzal rendelkezik;

b)

amilyen mértékben lehetséges, a gépjármű biztosításának részleteiről, ahogyan azok általában a gépjármű üzemben tartójának birtokában lévő zöldkártyán fel vannak tüntetve, amilyen mértékben azokat az a tagállam előírja, ahol a gépjármű szokásos üzemben tartási helye található.

a)

személyi sérülés esetén a biztosítási fedezet legkisebb összege sérültenként 1 000 000 EUR vagy 5 000 000 EUR káreseményenként, a sérültek számától függetlenül;

b)

anyagi kár esetén káreseményenként 1 000 000 EUR, a károsultak számától függetlenül.

a)

e tevékenységhez nem rendelkezik kifejezett vagy hallgatólagos engedéllyel;

b)

nem rendelkezik az adott gépjármű vezetésére feljogosító jogosítvánnyal;

c)

megszegte az adott gépjármű műszaki állapotára és biztonságosságára vonatkozó, jogszabályi műszaki előírásokat.

a)

fedezetet nyújtsanak egyszeri biztosítási díj alapján, a szerződés egész tartama alatt a Közösség teljes területére, beleértve bármely olyan időszakot, amikor a gépjármű a szerződés tartama alatt más tagállamok területén található; és

b)

ugyanazon egyszeri biztosítási díj alapján minden egyes tagállamban biztosítsák a tagállamok jogszabályai által megkövetelt fedezetet, illetve annak a tagállamnak a jogszabálya által megkövetelt fedezetet, ahol a gépjármű szokásos üzemben tartási helye található, amennyiben ez a fedezet a magasabb.

a)

biztosítója a károsult lakóhelyétől eltérő tagállamban található; és

b)

szokásos üzemben tartási helye a károsult lakóhelyétől eltérő tagállamban található.

a)

a balesetet okozó személy biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja köteles legyen indokolással ellátott kártérítési ajánlatot tenni olyan esetekben, amikor a felelősség nem vitatható és a károk mértékét megállapították; vagy

b)

a biztosító, amelyhez a kártérítési igényt benyújtották, vagy annak kárrendezési megbízottja köteles legyen indokolással ellátott választ adni a kárigényben hivatkozott körülményekre olyan esetekben, amikor a felelősség fennállását elutasítják, vagy nem állapították meg pontosan, vagy ha a károkat nem állapították meg teljes mértékben.

a)

nyilvántartást vezet a következő adatokkal:

b)

összehangolja az adatok összegyűjtését és terjesztését; és

c)

segíti az a) pont i–v. alpontjában említett adatok megismerésére jogosult személyeket.

a)

a biztosítóintézet neve és címe;

b)

a biztosítási kötvény száma; és

c)

a biztosítóintézet kárrendezési megbízottjának neve és címe a károsult lakóhelye szerinti tagállamban.

a)

a biztosítóintézethez; vagy

b)

a gépjármű-nyilvántartási szervezethez.

a)

ha az attól az időponttól számított három hónapon belül, amikor a károsult benyújtotta kárigényét a balesetet okozó gépjármű biztosítóintézete vagy kárrendezési megbízottja részére, a biztosítóintézet vagy kárrendezési megbízottja nem adott indokolással ellátott választ a kárigényben hivatkozott körülményekre; vagy

b)

ha a biztosítóintézet elmulasztotta a kárrendezési megbízott kijelölését a 20. cikk (1) bekezdésének megfelelően a károsult lakóhelye szerinti tagállamban; ebben az esetben a károsultak nem nyújthatják be kárigényüket a kártérítési szervezetnek, ha azt már közvetlenül a balesetet okozó gépjármű biztosítóintézetének benyújtották, és az igény benyújtásától számított három hónapon belül indokolással ellátott választ kaptak.

a)

a balesetet okozó gépjármű biztosítóintézetét vagy a kárrendezési megbízottat;

b)

annak a tagállamnak a kártérítési szervezetét, ahol a kötvényt kiállító biztosítóintézet telephelye található;

c)

a balesetet okozó személyt, ha ismert,

a)

miután a tagállamok által létrehozott és jóváhagyott kártérítési szervezetek egymással megállapodást kötöttek feladataik és kötelezettségeik, illetve a megtérítésre vonatkozó eljárások kérdésében;

b)

a Bizottság által meghatározott időpontban, miután a tagállamokkal szorosan együttműködve megállapította, hogy az említett megállapodás létrejött.

a)

ha a biztosítóintézetet nem lehet azonosítani: a garanciaalappal szemben azon tagállamban, ahol a gépjárművet szokásosan üzemben tartják;

b)

azonosítatlan gépjármű esetén: a baleset helye szerinti tagállam garanciaalapjával szemben;

c)

harmadik országbeli gépjárművek esetén: a baleset helye szerinti tagállam garanciaalapjával szemben.