23.7.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 194/12


A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2008. július 22.)

az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport tagjainak kinevezéséről

(2008/604/EK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló, 2007. október 17-i 2007/675/EK bizottsági határozatra (1) és különösen annak 3. cikkére,

mivel:

(1)

A szakértői csoportnak 21 tagból kell állnia.

(2)

A szakértői csoport tagjait az emberkereskedelem elleni küzdelem – ideértve annak munkaügyi vonatkozásait – területén szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező szakemberek közül kell kinevezni.

(3)

A tagállamok javaslatára a Bizottság legfeljebb tizenegy olyan tagot nevez ki, akik a tagállamok közigazgatási szerveitől érkeznek.

(4)

A Bizottságnak a pályázati kiírásra jelentkezők közül legfeljebb öt tagot kell kineveznie európai szinten működő kormányközi, nemzetközi és nem kormányzati szervezetektől, legfeljebb négy tagot európai szinten működő szociális partnerektől és munkaadói szervezetektől, valamint legfeljebb két tagot tudományos kutatások során szerzett tapasztalatokkal rendelkező személyek közül.

(5)

A Bizottság a szakértői csoportot alkotó jelöltek listájának összeállítása céljából 2008. január 19-én pályázati kiírást tett közzé (2).

(6)

A Bizottság a beérkező pályázatok elbírálására kiválasztási eljárást folytatott le. A pályázatok értékelése során a Bizottság figyelembe vette a kiírásban és különösen annak 2. pontjában felsorolt kritériumokat.

(7)

Ajánlatos lenne a szakértői csoportba további négy tagot felvenni az európai szinten működő kormányközi, nemzetközi és nem kormányzati szervezetektől, hogy pótolják az európai szinten működő szociális partnerektől és munkaadói szervezetektől érkező jelentkezők híján fel nem vett tagokat; ily módon szakmailag és földrajzilag kiegyensúlyozott képviselet alakítható ki, valamint megvalósítható az eredetileg tervezett 21 tagos létszám.

(8)

A csoport egy tagját az Europol nevezte ki,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 2007/675/EK határozat az alábbiak szerint módosul:

A 3. cikk (2) bekezdése b) pontjának helyébe a következő lép:

„b)

európai szinten működő, az emberkereskedelem területén jól dokumentált szakértelemmel és tapasztalatokkal rendelkező kormányközi, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek (legfeljebb kilenc tag)”.

2. cikk

A Bizottság kinevezi az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport következő tagjait:

1.

A 2007/675/EK bizottsági határozat 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint kinevezett tagok:

 

Jan AUSTAD

 

Sandi ČURIN

 

Rita THEODOROU SUPERMAN

 

Luís GOUVEIA

 

Jelena KAMINSKA

 

Glynn RANKIN

 

Bärbel Heide UHL

 

Floris VAN DIJK

 

Kajsa WAHLBERG.

2.

Az e határozattal módosított 2007/675/EK bizottsági határozat 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint kinevezett tagok:

 

Antonia BALKANSKA LAVINE

 

Stana BUCHOWSKA

 

Marco BUFO

 

Muireann O BRIAIN

 

Martijn PLUIM

 

Evelyn PROBST

 

Klara SKRIVANKOVA

 

Patsy SÖRENSEN

 

Liliana SORRENTINO.

3.

A 2007/675/EK bizottsági határozat 3. cikke (2) bekezdésének e) pontja szerint kinevezett tagok:

 

Ryszard PIOTROWICZ

 

Georgina VAZ CABRAL.

3. cikk

A Bizottság tudomásul veszi Steve HARVEY Europol általi és a 2007/675/EK bizottsági határozat 3. cikke (2) bekezdésének d) pontja és (3) bekezdése szerinti kinevezését az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoportba.

4. cikk

A Bizottság hároméves meghosszabbítható időtartamra személyükben nevezi ki a szakértői csoport tagjait.

5. cikk

A pályázati felhívás alapján a csoportban való tagságra alkalmasnak ítélt, de a szakértői csoportba ki nem nevezett jelöltek – egyetértésükkel – tartaléklistára kerülnek.

6. cikk

A tagok nevét az Európai Unió Hivatalos Lapjában teszik közzé.

7. cikk

Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2008. július 22-én.

a Bizottság részéről

Jacques BARROT

alelnök


(1)  HL L 277., 2007.10.20., 29. o.

(2)  HL C 14., 2008.1.19., 27. o.